A Merényi kórház pszichiátriájának botránya a szakmai szervezetek szerint csak egy újabb csontváz volt, amely kiesett a magyar egészségügy szekrényéből. Arra azonban kitűnő alkalmat biztosított, hogy rávilágítson a politikai akarat hiánya miatt nem tervezhető és egyik napról a másikra élő ellátórendszer vergődéseire. Őszinte vélemények következnek az érintettektől.
A Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriáján már az év elején olyan állapotokat találtak az ombudsman munkatársai, amelyek alapján az intézet azonnali bezárását is el lehetett volna rendelni. Ehelyett a kórház egy fegyelmit kapott, és
csak két emberi tragédia tudott jövő tavaszig lakatot tenni az ajtókra.
Addig is felújítanak egy váratlanul érkezett 40 milliós tőkeinjekcióból, ám ez az országosan jellemző helyzeten semmit sem változtat.
Az eset kapcsán a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT)közleményt adott ki, amelyben a pszichiátriai ellátórendszer haladéktalanul megoldandó gondjaira hívják fel a figyelmet. Mint írják még a tárgyi feltételek sem biztosítottak az elégséges szintű ellátáshoz, és erre a tarthatatlan helyzetre már a Miniszterelnökség által megrendelt – és végül 42 pontos cselekvési tervet kidolgozó –WHO jelentés (2014) és az azt megelőzően, az Állami Számvevőszék által elkészített tanulmány (2012) is rámutatott.
Alulfinanszírozott depressziósok
Mivel az általunk megkérdezett szakmai vezetők szerint azóta csak romlott a helyzet, az ÁSZ jelentéstnyugodtan tekinthetjük kiindulási alapnak a jelen állapotok megértéséhez. A számvevőszék arra jutott, hogy bár a pszichiátriai betegek ellátásában, gondozásában, mind az egészségügyi, mind a szociális ágazat végez feladatokat, munkájuk mégsem képez egységes rendszert. Államilag finanszírozott felnőtt/gyermek pszichológiai, pszichoterápiás szakellátás pedig gyakorlatilag nem létezik, illetve csak a magánszférában vehető igénybe.
A dolgozatból kiderül, hogy 2006-hoz képest tovább romlott a pszichiátriai betegellátást szolgáló közpénzfelhasználás költséghatékonysága és eredményessége.
Az egy pszichiátriai betegre jutó közfinanszírozás a vizsgált négy év alatt mind a szkizofréniás, mind a depressziós betegeknél számottevően csökkent.
A pszichiátriai betegellátás minőségi romlására utal, hogy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal növekvő számú panaszos ügyet regisztrált, és kedvezőtlenül alakult az orvos és szakdolgozói létszámellátottság is.
Aki teheti, lelép
Visszatérve a Magyar Pszichiátriai Társaság nyilatkozatára, a szakmai csúcsszerv súlyos szakemberhiányra és annak okaira (veszélyességi pótlék megszűnése, a túlóra pótlékok rossz szabályozása, stb.) is panaszkodik, illetve az ennek kapcsán egyre fokozódó elvándorlásra. Sőt, úgy látják, hogy az ön- és közveszélyes betegek jogait korlátozó intézkedések jogi szabályozása is hiányos, ami növeli a családtagok, illetve a velük foglalkozó szakemberek kitettségét.
Mindezekért arra kérik Balog Zoltán minisztert, hogy a Merényi kórházban tapasztaltak megelőzése, valamint az elégséges ellátási feltételek biztosítása érdekében haladéktalanul kezdődjön el a pszichiátriai betegellátás körülményeinek fejlesztése.
Dr. Magyar Iván György, a Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesületének elnöke (Fotó: tartkapuszinhaz.hu) Az MPT elnökségi tagja, Dr. Magyar Iván György, a Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesületének elnöke elmondta lapunknak, hogy a legnagyobb fekvőbeteg ellátó intézmény, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), vagy közismertebb nevén a „Lipót” 2007-es bezárásakor az általa vezetett osztályon dolgozó szakemberek nagy része vagy a magánpraxis irányába lépett, vagy azóta külföldön gyakorolja a szakmát. Szavait a már idézett ÁSZ jelentés is alátámasztja:
„A 2006. évben az OPNI pszichiátriai osztályain dolgozó orvosoknak csak mintegy 60 százaléka végzett 2011-ben is igazolható aktív gyógyító tevékenységet”.
Magyar doktor szerint az elmúlt években csak nőtt a mentális zavarral küzdő magyarok száma, míg az ellátásukra szakosodott orvosoké ez idő alatt csökkent. Nem a képzéssel van gond – mondja –, hanem a szakosodással és a külföldi fizetések szirénhangjaival. És bár a Nemzeti Lelki Egészség Stratégia (2014-2020) ígéretes irányokba mutat, számos uniós ország gyakorlatához képest hazánkban az ilyen „szándéknyilatkozatok” sajnos nem emelkednek a kormányprogram szintjére – teszi hozzá a kispesti pszichiátriai gondozó nyugdíjas főorvosa.
Csőd utáni állapotok
A Nemzeti Lelki Egészség Stratégiában (2014-2020) a következő diagnózistolvassuk hazánkról: A Eurobarometer felmérés és a 2012. Állami Számvevőszéki jelentés szerint a hazai lakosság mentális állapota az európai országok döntő többségével összehasonlítva rosszabbnak minősíthető.
Az európai átlagnál kedvezőtlenebb a helyzetünk a férfiak depressziója, a kóros alkoholfogyasztás, a bipoláris betegség és a befejezett öngyilkosságok tekintetében, mely az EU-ban az egyik legmagasabb, 100 ezer lakosra vetítve.
A magyar ellátórendszerről az Eurobarométer felmérés is úgy fogalmazz, hogy a „lelki egészséget fejlesztő, illetve a mentális zavarokat megelőző és a mentális zavarban szenvedőket ellátó szolgáltatások – beleértve a mentálhigiénés támogatást, a pszichoterápiát, a nevelési-oktatási intézményekben folyó lelki egészség fejlesztést és a pszichiátriai ellátást – területileg egyenetlenek, sok esetben összehangolatlanok”.
A területi egyenetlenséggel kapcsolatban Dr. Schilling Tibor, a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesületének elnöke úgy fogalmazott az atv.hu-nak, hogy egy ennyire főváros orientált országban, mint a miénk, a vidéki ellátórendszer személyi és anyagi szempontból is rosszabb helyzetben van, mint Budapest. Elmondása szerint
vannak olyan megyék, ahol még a minimum feltételek sem biztosítottak a mentális betegek ellátására és csődöt is csak azért nem jelentenek az érintett intézmények, mert – mint a váci pszichiátria főorvosa mondja –, az évek óta fennálló helyzet eleve egy „csőd utáni állapot”.
Az elnök nem érzékeli, hogy az elmúlt 30 évben bármi is változott volna az egészségügynek ezen az „utolsó helyre sorolt” területén. Az „alacsony szinten tartott, időnként hanyatló állapotot” javulhatott volna szerinte legalább az által, hogy a fekvőbeteg ellátás kvázi felszámolását a járóbeteg ellátás fejlesztésével kompenzálja a mindenkori kormány, de ez is elmaradt. „Remény nincs, harcok vannak csekély eredménnyel” – zárta pesszimista nyilatkozatát Schilling doktor.
Lehetne elég ágy
Az ATV Esti Start című műsorában a minap Dr. Nagy Péter, a Szent János Kórház orvos igazgatójaarról számolt be, hogy pszichiátriai osztályuk három egysége közül kettő 40 éve nem volt felújítva: csöpög a szennyvíz, penészesek a falak, nem mindenhol jó a fűtés. Az igazgató finom célzást irányozott a kormányzat felé, amikor jelezte, hogy nem csak a betegek, hanem az intézményben napi 10-12 órát eltöltő dolgozók miatt is fontos lenne, hogy a fenntartó áldozzon a körülmények jelentős javítására. A kórház ugyanis 600 milliós adósságállomány mellett erre képtelen.
E hét csütörtökén este szintén ezt a témát veszi terítékre az ATV hetente jelentkező riportműsora, a Doku. Péterfi Judit a Nyírő Gyula Kórház - OPAI főigazgatójától, Dr. Németh Attilától megtudta, hogy
az egyik pillanatról a másikra felszámolt, 800 ágyas „Lipót” bezárását követő két évben kimutathatóan kevesebb depressziós beteg jelentkezett kezelésre szakembereknél, viszont az öngyilkosságok száma jelentősen megemelkedett.
(2010-ben naponta átlagosan hét ember halt meg öngyilkosság miatt a 2012-es ÁSZ jelentés szerint).
A főigazgató azt is elárulta, hogy ma Magyarországon a kezelésre szoruló depressziós betegek körülbelül a lakosság két százalékát teszik ki, vagyis megközelítőleg 200 ezer honfitársunk érintett a problémában. Németh doktor úgy vélekedett, hogy ha a pszichiátriákon ellátott hajléktalanokat és a mentálisan leépült időseket át lehetne „csoportosítani” a szociális ellátórendszerbe, akkor talán elegendő lenne a valóban pszichiátriai kezelésre szoruló fekvőbetegek számára fenntartott ágyak száma, és a túlterhelt szakemberek is némileg fellélegezhetnének.
Nagyjából 120 különböző pszichoaktív szert, főleg katinonokat fogyasztanak a hazai intravénás szerhasználók, derült ki az "ISEC - Tisztább kép" projekt első 5 hónapjában végzett vizsgálataiból. A modellprogram céljairól és eredményeiről a projekt szakmai tanácsadójával, Dr. Csorba Józseffel beszélgettünk.
Idén januárjában az Ökumenikus Segélyszervezet partnerszervezetekkel együttműködve egy EU-s finanszírozású modellprogramba kezdett, amelynek célja a dizájner drogokról szerzett információk becsatolása a nemzetközi és hazai korai jelzőrendszerbe, illetve a droghasználói oldal felől tájékozódva megismerni, hogy jelenleg milyen szereket használnak intravénásan Magyarországon. A két éves projekt első öt hónapja során összegyűjtött adatok most kerültekpublikálásra. Az eredmények értelmezésében Dr. Csorba József, a projekt szakmai tanácsadója és a projektben részt vevő Soroksári Addiktológiai Centrum szakmai vezetője volt segítségünkre.
Drogriporter: Mi az aktualitása a Tisztább kép programnak és mennyire újszerű ez itthon?
Csorba József: Az utóbbi 4-5 évben egyre több új pszichoaktív drogot (dizájner drog) használó jelentkezett kezelésre szerhasználat miatt. Magyarországon csak a lefoglalások alapján tudunk tájékozódni a piacon elterjedt szerekről, de nem tudjuk, hogy ténylegesen milyen szereket használnak. Az általuk emlegetett „kristály”, „penta” és „zene” nevek bármilyen szert takarhatnak. Erről szerettünk volna több információt szerezni és megosztani a kezelőhelyekkel a használt tűk bevizsgálásán keresztül, ami pozitív mellékhatásként a drogszemetet is csökkenti. Amikor megjelent a pályázati kiírás, elkezdtünk gondolkodni a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel (MÖS), hogy ebből csinálhatnánk egy országos programot és akár külföldi partnereket is bevonhatnánk.
DR: Történtek hasonló típusú vizsgálatok Európában?
CSJ: Olyan vizsgálatról nem tudunk, ahol közvetlenül a fogyasztókon keresztül zajlik hasonló felmérés. Egy szűkebb metszetű finn és egy francia vizsgálatot végeztek korábban, de azóta mindenhol a lefoglalási anyagokból tájékozódnak. Nagy eredménynek tartom, hogy elindultunk egy kvázi ismeretlen területen és folyamatosan finomítva és alkalmazkodva tökéletesítjük a módszereinket. A program részeként önkénteseket is képzünk, akik a terepen gyűjtenek droghulladékot. Ennek hozadékaként térképek születnek arról, hogy a városok mely részeiben található több droghulladék, ami segít az alacsonyküszöbű ártalomcsökkentő programok jövőbeli tervezésében. Három féle droghulladék kerül bevizsgálásra: a tűcserére bevitt ömlesztett, a terepen gyűjtött és a kérdőíves.
DR: Melyik szervezetek vesznek részt a projektben?
CSJ: Az Ökumenikus Segélyszervezet két központja, egyrészt a Debreceni Szociális és Fejlesztőközpont – ő a pályázat koordinátora –, másrészt a Soroksári Addiktológiai Centrum(Budapest), ezen kívül a Szegedi Drogambulancia, a Miskolci Drogambulancia, Békéscsabán a gyulai régióval együttműködve a Mi-Értünk Egyesület, illetve Budapesten az ArtÉra Alapítvány vesz részt benne. Itthon még együttműködünk a Nemzeti Drog Fókuszponttal és a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézettel. Az analitikai vizsgálatokat a Debreceni Orvostudományi Egyetemtoxikológiai laboratóriumában végzik. Továbbá három külföldi szervezet is csatlakozott a programhoz, egy drogprevencióval és ártalomcsökkentéssel foglalkozó szabadkai szervezet, a bukaresti ARAS, akik a ’90-es évek eleje óta foglalkoznak HIV/AIDS megelőzéssel és ártalomcsökkentéssel, illetve Nagyváradról egy egészségügyi közalapítvány, akik részben már elkezdték egy addiktológiai centrum kialakítását. A külföldi szervezeteknél, nem történik adatgyűjtés, ők a probléma szintjét mérik fel, a jelenséggel kapcsolatos jogi hátteret és kezelési ismereteket. A magyarországi vizsgálat lezárultával az implementáció elsősorban náluk fog elindulni, ezért közösen dolgozzuk ki azt a pályázatot, ami alapján ezt a programot ők is tudják végezni.
DR: A pályázat sikeres elbírálásakor mérlegelték, hogy Európán belül Magyarországon az egyik legelterjedtebb a dizájner drogok intravénás fogyasztása?
CSJ: Azt gondolom, hogy ezt figyelembe vették a pályázat elbírálásánál, de ugyanúgy a mi döntésünket is befolyásolta, hogy itt ez hatalmas probléma és lényegében nem történik semmi a kezelésére. Magyarországon ez az első program, ami konkrétan próbál ezzel a kérdéssel kezdeni valamit.
DR: Öt hónap adatait elemezve milyen eredményeket hozott a vizsgálat?
CSJ: Százhatvan körüli vegyületet mutattunk ki a fecskendőkből, ebből körülbelül 120-125 pszichoaktív vegyület. Az intravénás fogyasztás sajátosságai miatt – a szúrás után egy kis vért visszaszívnak, hogy meggyőződjenek a vénába szúrás sikerességéről – nikotin, koffein, gyógyszerek és élelmiszer tartósítószerek is felbukkannak a mintákban, ami a szerhasználók szervezetéből kerül a fecskendőbe. Leggyakrabban katinonokat találunk (az amfetaminok hatását utánzó, szintetikusan előállított stimuláns szerek), de körülbelül 15 féle kannabinoid típusú szert is kimutattunk, amit nem injektálva, hanem elszívva fogyasztanak.
DR: Hagyományos kábítószereket sikerült kimutatni?
CSJ: Jóval minimálisabb arányban. Amfetaminok még előfordulnak, de a kokain csak elenyésző mértékben és a heroin is ritka. Gyakrabban találtunk ópiát szubsztitúciós kezelésben alkalmazott szereket – például metadont és buprenorfint, ami azt mutatja, hogy a kezelésben részt vevők egy része más szereket is injektál, illetve tudunk a metadon injektált használatáról is, de a vizsgálat alapján nem tudjuk megmondani, hogy a fenntartó kezelésben használt ópiátok milyen módon kerülnek a szervezetbe. Hasonló a helyzet a terápiákban gyakran használt Rivotrilra és a Xanaxra utaló nyomokkal, amiknek nem tipikus, de szintén elképzelhető az intravénás használata. Most finomítottunk a fogyasztók számára készített kérdőíven, hogy ezekre is fény derülhessen.
DR: Hogyan tudnak reagálni az egészségügyi és szociális szolgáltatók a dizájner drogok okozta problémára?
CSJ: Ez a jelenség egész Európa számára kihívást jelent. Az bizonyos, hogy erősíteni kell az ártalomcsökkentés szerepét, már csak azért is, mert az intravénás használat sokszorozódott a heroinos-amfetaminos időszakhoz képest. Ide tartoznak az utcai megkereső programok is, amik szintén több támogatást igényelnek. Kezelés szintjén pillanatnyilag nincs olyan specifikus terápia, mint az ópiátok esetén a szubsztitúciós kezelés, így az olyan klasszikus addikciókezelési protokollokra kell hagyatkozni, amik érvényesek az alkoholra, a nikotinra, a kábítószerekre, így ezekre az új szerekre is. E szerek használatánál gyakoriak a pszichotikus tünetek, a paranoia, ezért a drogambulanciákon a tüneti kezelés az alapvető kérdés és ezt követi a pszichoszociális támogatás, ami egyénenként eltérő lehet. Tipikus tapasztalat, hogy rövidtávon nagyon intenzív a sóvárgás a dizájner drogok után, de az ópiátokkal ellentétben, egy-két hónapos absztinencia után ez a sóvárgási szint szépen lecsökken.
DR: Kiknek fogjátok eljuttatni a most publikált eredményeket?
CSJ: Az egyik cél, hogy mindenkihez eljusson Magyarországon, aki a drogkérdésben valamilyen módon érintett, beleértve a kezelőhelyeket, a közigazgatást és az állami szintet is, ezért elküldjük nekik ezt az összesítőt és várjuk a visszajelzéseket. A MAT konferencián az egyik workshop arról fog szólni, hogy a kezelő-ellátó szervezetek hogyan tudják ezeket az eredményeket minél jobban hasznosítani. A visszajelzések alapján mi is tudunk változtatni és finomítani a vizsgálatainkon. A másik cél, hogy az eredmények bekerüljenek a nemzetközi információs bázisokba, illetve a külföldi partnerekhez.
DR: Vártok valamilyen visszajelzést, esetleg cselekvési javaslatot az állami szervektől?
CSJ: Az adatokat figyelembe véve azt gondoljuk, hogy állami vagy közigazgatási szinten is lesz valamilyen következménye a vizsgálatnak. Én abban reménykedem, hogy komolyabban fogják venni a kérdést és felismerik, hogy ez egy súlyos szociális, társadalmi és közegészségügyi probléma, amivel kezdeni kell valamit. Ha azt szeretnénk, hogy ne súlyosbodjon tovább a helyzet, akkor fejleszteni kell az olyan intervenciós lehetőségeket, mint az ártalomcsökkentés és a kezelés. Látjuk, hogy a tűcserék visszaszorításával nőtt a Hepatitis C fertőzöttség, de ebben vélhetően az is benne van, hogy az intravénás használat robbanásszerűen emelkedett a heroinos-amfetaminos időszakhoz képest. Ez a vizsgálat világossá teszi, hogy a súlyossága miatt már nem lehet elmenni a probléma mellett.
DR: A publikáláson és az eredmények közzétételén felül lesznek olyan események, ahol bemutatjátok a vizsgálatot?
CSJ: Minden szakmai fórumot és lehetőséget megragadunk, hogy bemutassuk a projektet és az eredményeket. Még tavasszal, a program elején beszámoltunk a projektről a tűcsere szolgáltatások találkozóján, amit a Nemzeti Drog Fókuszpont szervezett, utána május végén a 8. szubsztitúciós fórumon volt egy előadás ezzel kapcsolatosan, illetve júniusban a KCKT konferencián. Október 29-én, Szolnokon volt egy szakmai műhely az ottani drogambulancia tizedik évfordulója alkalmából, ahol most már komolyabb adatokkal tudtuk szemléltetni a programot. Novemberben a Magyar Addiktológia Társaság konferenciáján két előadás és két workshop is lesz ezzel kapcsolatban, egyikük a külföldi partnerekkel a határokon túlnyúló együttműködési lehetőségeket fogja vizsgálni. A projekt befejezéseként, jövő év végén pedig lesz egy nemzetközi zárókonferencia Budapesten, amin a külföldi partnerek szintén részt vesznek. Ide meghívunk szakértőket az EMCDDA részéről és képviselőket 5-6 országból.
Egyre nehezebb lépést tartani a szaporodó munkahelyi követelményekkel, és alkalmazkodni a folyamatos túlhajszoltsághoz. A munkamániásnak viszont kielégülést okoz, ha jóval több mint nyolc órát tölt íróasztalához láncolva, és hogy csak a munkájának él. A munkafüggő nem korunkszuperhőse: munkahelyén és családi életében is hamar jelentkeznek a válságjelek.
– A munkafüggőség szenvedélybetegség – mondja Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológiai Intézetének docense. –Mint minden függőségnél, itt is a mindennapi élet konfliktusaival nem akar szembenézni az érintett. Az alkoholista elissza a problémákat, a szerencsejátékos eljátssza, a munkafüggő a munkába öli az energiáit, hogy ne kelljen mással foglalkoznia. Mindegyik esetben egyfajta kilépésről van szó, egy módosult tudatállapotba kerül a személy, amelyben megszűnnek a problémák, kilép abból a világból, ahol a gondjai vannak.
Ugyanakkor a mai munkakultúrában, mikor a munkanélküliség veszélye fenyegető árnyékként tornyosul fölénk, már igen gyakori, hogy az emelt óraszám és a pluszban vállalt feladatok nem belső késztetésként, hanem külső kényszerként jelennek meg. A szakértő szerint különbséget kell tenni fogcsikorgatva vállalt új kötelezettség és kényszerbetegség között: aki azért dolgozik sokat, mert pénzre van szüksége, vagy mert fél, hogy utcára teszik, az szenved a túlmunkától, s alig várja, mikor fejezheti be. A munkafüggő viszont azért dolgozik, mert nem akar hazamenni. Ő hétvégén és a nyaraláson szenved, elvonási tünetei vannak, sóvárog a munka után, s azokat az időket kerülné, amikor nem tud dolgozni: a munka az életének minden területén eluralkodik, s egyszerűen nem tud nem dolgozni.
– Több szempontból is problémás a munkafüggőség kezelése – magyarázza Demetrovics. –Egyrészt nem figyelünk rá, pedig súlyos egészségügyi következményei lehetnek. Az ELTE addiktológiai tanszéki szakcsoportja a Corvinus Egyetemmel együttműködésben végzett a témában kutatást, de nincsenek még eredményeink. Nem tudok róla, hogy bárki is foglalkozna a jelenség regisztrációjával, s akár statisztikailag nyilvántartaná valamely szervezet: már csak azért sem, mert jelenleg nincs hivatalosan ilyen diagnózis.
A betegség gyógyításának másik kerékkötője – Demetrovics szerint –, hogy a munkamániások jellemzően nem képesek elfogadni a társas támogatást; sem a családtagoktól, munkatársaktól, sem az orvosoktól, terapeutáktól. Többnyire nem keresnek segítséget, inkább pár vagy családterápia során kerülnek a szakember látókörébe, amikor a szenvedő családtag kér segítséget, vagy éppen más egészségügyi probléma (szív- és érrendszeri zavarok, alvászavar) miatt fordul szakemberhez a munkafüggő: fontos, hogy ekkor a szakember észrevegye a háttérben meghúzódó munkafüggőséget. A legnagyobb nehézséget mégis az okozza, hogy ez az a típusú életforma-betegség, ami besimul a társadalmi elvárások rendszerébe: minden kultúrában erkölcsi többletet és elismerést társítunk a kemény munkához. A kóros magatartást az ideiglenes elismerés megerősíti, s úgynevezett tiszteletre méltó drogosként kezeljük a munkafüggőket: ilyen feltételek mellett a probléma tagadása még erőteljesebb lehet, mint más addikcióknál, a betegség tudatosítása pedig sokkal nehezebb.
Borbély-Pecze Mariann, a Wesley János Lelkészképző Főiskola oktatója, addiktológiai konzultáns szerint a kiváltó tényezők között hajlamosító személyiségjegyek és attól független körülmények is megtalálhatók. – Nem igaz, hogy a munkamánia csak a magas társadalmi-gazdasági státusúakat érinti, és „yuppie-betegség” lenne. A hátterében állhat túlzott perfekcionizmus, alacsony önbecsülés, de kiválthatja egy egzisztenciális trauma is, például ha korábban az egyén elveszítette az állását. Nem egy olyan tényező van, amelyek a személyiségtől függetlenül megteremtik a környezetet az idült munkafüggőség kialakulására.Mindennapos jelenség, hogy a magánélet és a munka közötti határvonal elmosódik, például mikor a főnök hétvégi, szabadidős munkavégzést rendel el, vagy éppen laptopján és mobiltelefonján a szabadság idején is utoléri a beosztottját. A tömegtájékoztatás is számos esetben pozitív példaként állítja elénk a munkamániás eseteket, ráadásul elvárják tőlünk, hogy egyszerre legyünk főállású anyák vagy apák és mindemellett fussunk be fényes karriert is.
Borbély-Pecze Mariann elmondása szerint tévhit, hogy egy munkamániás alkalmazottal bárki is jól járna: dacára a nagymértékű időráfordításnak, a klasszikus munkaalkoholista a minőség és termelékenység szempontjából nagyon keveset végez, és esetében nincs igazi hozama a nagy mennyiségű munkának. – Létezik munkamániában szenvedő szervezet is: a munkafüggő vállalat dolgozói a munkaórán túl is hoszszú órákat töltenek a munkahelyen, rendszeresen hazaviszik a munkát, és nagy számban a kiégettség és a stressz jeleit mutatják. Előfordulhat a munkafüggő és szervezet beteges szimbiózisa is: látszatra ilyenkor szervezet és egyén egyaránt jól jár, de idővel a nem munkafüggő, egészséges kollégák kezdik elhagyni a céget, romlik a vállalat piaci szereplése, és ez igen hamar a szervezet kiégésével és megszűnésével végződhet. Magyarországon is van, ahol már az emberierőforrás-gazdálkodás a legmodernebb megközelítés szerint működik, s nagyobb eséllyel figyelnek a munkafüggőség veszélyeire is. De ellentétben a tengerentúli gyakorlattal, az átlagos hazai cégek gondolkodása ettől még elég távol áll.
Az utolsó stádiumban már pszichés tünetek jelentkeznek
Kezdetben a munkamániás folyamatosan elfoglalt, egyre több, sőt irreálisan sok feladatot, rengeteg túlórát vállal. A gondolatai állandóan a munkája körül forognak, szorong, ha nem végezheti munkáját, magánéleti kapcsolatait egyre jobban kezdi elhanyagolni. A középső stádiumban már komolyabban sérülnek a személyes kapcsolatok: hiába van otthon, nem képes elszakadni munkájától. Megjelenhetnek szomatikus következmények is: fáradtság, kimerültség, gyakori emlékezeti és koncentrációs problémák. Testsúlyukban is változás észlelhető: egyesek nagyon lefogynak, mások testsúlygyarapodással reagálnak a tartós stresszre. Az utolsó stádiumban komoly testi és pszichés tünetek is megjelennek: krónikus fejfájás, gyomorfekély, szív- és érrendszeri problémák, alvászavar, depresszió, és megnő a szívinfarktus, illetve az agyvérzés kockázata. Tévedés, hogy a munkamániába nem lehet belehalni. Japánban már külön szakkifejezés van a rengeteg túlóra s annak szövődményei okozta halálra: karosi. A szigetországban évente ezer feletti esetet regisztrálnak ezzel a kórképpel.
Felmerül a kérdés: miért nem lép tovább a nő, ha folyamatosan azt érzi, hogy a kapcsolatban csak a férfi létezik, ha párjának nem a társa, hanem a szolgája?
Hogyan lehetséges az a mai modern világban, hogy meglepően sok, immár „felvilágosult” nő reked rosszul működő, bántalmazó kapcsolatban?* Mi az a korlát, ami a váltástól való félelembe zár? Mi lehet rosszabb egy mérgező viszonynál?
Még mindig él az a sztereotípia, miszerint minden nő mellé egy erős, határozott férfi kell, aki majd átveszi a mindennapok terhét. Persze ma már ki merjük mondani, hogy nem szabad olyan kapcsolatban élni, amely szétzúzza önbecsülésünket és teljes elnyomásba kényszerít. Mégis sokan ezt az utat választják – a régi normák nem tűntek el, csupán átalakultak...
A folyamat jól felépített színjátékot takar. A férfi a kapcsolat elején együttérző, szerető, gondoskodó társnak mutatja magát, aki különböző helyzetekben igyekszik bizonyítani társa iránti szeretetét. Azonban álságos tényekre épít: gondoskodása többnyire basáskodás, érdeklődése erőteljes kontrollálás, ragaszkodása a másoktól való elszigetelés burkolt formája. Módszere a jutalmazás-büntetés praktikája: a számára megfelelő viselkedést szeretettel, az ettől eltérőt a bántás változatos formáival „honorálja”. Közben apránként adagolja az önbecsülést romboló megjegyzéseket, ezzel párhuzamosan fenntartja a folyamatos bizonytalanságot: nem lehet tudni, hányadán állnak egymással, mennyire stabil a kapcsolat. Az önbecsülés legalsó polcán kuporgó nő maga sem tudja, mit rontott el. Folyamatosan azt érzi, annyira szerethetetlen, hogy örülhet, amiért még egyáltalán van társa. Önmagával is vitatkozik, hogy hallgasson-e megérzéseire, amik azt súgják, valami nincs rendben – vagy higgyen a férfinak, aki bőszen hangoztatja: szereti, és mindezzel csak kapcsolatuk fejlesztésére törekszik. Amikor azonban folyamatosan a másik fél igényei kerülnek előtérbe, miközben a saját akarat eltörpül, akkor az már egészségtelen működésre utal. Nagy a probléma, ha a nőnek az önfeledt boldogság és szeretet helyett megfelelési kényszerben kell élnie, mert nem lehet saját véleménye, magánélete a kapcsolaton kívül, ha folyamatos kritikák, megszégyenítések hálójában találja magát, ahol elhitetik vele, hogy ő mindenki másnál kevesebbet ér. Abban a tévhitben él, hogy szerencsésnek tekintheti magát, amiért egy olyan „nagyszerű ember”, mint a társa egyáltalán elviseli őt. Életének egyetlen domináns eleme: a szolgálat...
Felmerül a kérdés: miért nem lép tovább a nő, ha folyamatosan azt érzi, hogy a kapcsolatban csak a férfi létezik, ha párjának nem a társa, hanem a szolgája? Mert nagyon erősen rögzül a „bevezető”, melyben a férfi elhitette vele, hogy mellette biztonságban van, hogy szereti...
Ráadásul ez a kapcsolat – a diktatúrákhoz hasonlóan – az információk szűréséről, manipulálásáról és az elzárásról szól. Folyamatosan leépül a szociális közeg, mivel a férfi nem engedi a nőt barátai, családja közelébe. Ha mégis, úgy intézi, hogy ebből kellemetlen helyzet kerekedjen. A nő magányossá válik, nem lesz külső támasza, aki magyarázatot adhatna a számára kérdéses párkapcsolati helyzetekre. Támogató közeg nélkül pedig nagyon nehéz kitörni, hiszen nincs más perspektíva, csak amit a férfi kínál. Az anyagi kiszolgáltatottság és a folyamatos verbális fenyegetés, testi bántalmazás is a távozást megakadályozó erő...
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható
Még el sem kezdődtek az egyeztetések, a média máris téves tájékoztatást nyújt a marihuána gyógyászati alkalmazásáról
Több európai ország mintájára itthon is felmerült a kannabisz gyógyászati célú alkalmazásának gondolata a közelmúltban, amiről az Egészségügyi Államtitkárság nyújtott tájékoztatást. Közismert, hogy a kannabisz az egyik legelterjedtebben használt illegális szer itthon és az egész világon, és számos tévhit kering a fogyasztással járó kockázatokról, ezért gondos ismertetésre szorul, hogy milyen esetekben indokolt és milyen egészségügyi előnyökkel járhat a gyógyászati célú alkalmazás. Ennek tisztázása csak részben valósult meg a Népszabadság cikkében, amely komoly tévedéseket is tartalmaz.
Sajnos az EMMI egészségügyi államtitkárságának közleményéről csak áttételesen értesülhettünk a Híradó honlapján, a teljes közleménynek nem bukkantunk nyomára. Mindenesetre az MTI tájékoztatásából kiderül, hogy a kannabisz mindkét fő összetevőjének – a bódulatkeltésért is felelős THC-nek, illetve a nem-pszichoaktív, de számos egészségügyileg előnyös tulajdonsággal bíró CBD-nek – gyógyászati alkalmazása is felmerült. A Népszabadság oldalán rövid felsorolást találunk azokról a betegségekről, melyek esetében orvosi receptre elérhető a kannabisz az ezt engedélyező országokban, majd azt is megtudhatjuk, hogy mára nagy mennyiségű tudományos bizonyítékkal rendelkezünk a kannabisz gyógyászati hatékonyságáról, illetve hogy az engedélyezés nem jár együtt a „drogturizmus” növekedésével. Eddig minden oké. Az ellenérvekhez érve azonban megbicsaklik az írás.
A kapudrog-elméletről – melyet a szakirodalom már régen meghaladottnak tekint – egy egészen furcsa meghatározást kapunk. Hajba Ferenc szerint ugyanis nem azt nevezzük kapudrognak, aminek használata később kockázatosabb szerek kipróbálásához vezet, hanem valami egészen meglepőt:
„Kapudrogoknak hívja a szakma azokat a könnyű, legkevésbé ártalmas szereket, melyek alkalmazása nem jelentene különösebb veszélyt az ember egészségére, ám kialakíthatna – nem feltétlenül függőséget okozó – szokásokat, ami szinte rákényszerítené az orvosokat, hogy fájdalomcsillapítás esetén elsőként ezeket a szereket írják föl – ez viszont esetleg a drogokkal való üzletelésre is alkalmas lehet.”
A kapudrog tehát nem a használóra, hanem az orvosra nézve veszélyes, aki majd nem tehet mást, minthogy nagy mennyiségekben írja fel azt a betegei számára. A nehezen követhető gondolatmenet mögött, ha jól értjük, az az aggodalom áll, hogy az orvosok ezentúl sokak számára kannabiszt fognak felírni fájdalomcsillapítóként, ami később akár a feketepiacon is felbukkanhat. Ezzel kapcsolatban érdemes megvizsgálnunk azokat a helyeket, ahol az orvos fájdalomcsillapítás céljából felírhat kannabiszt. A tudományos kutatások egybehangzóan állítják, hogy a kannabisz bizonyos típusú fájdalmak – például a neuropátiás fájdalom – esetében hatékonyabb és biztonságosabb alternatívát jelent, mint az ópiát alapú, vényköteles fájdalomcsillapítók, melyek az USA-ban évente hozzávetőleg16000 ember halálát okozzák. Egy kutatás kimutatta, hogy miközben az USA-ban emelkedik az ópiátok (vényköteles fájdalomcsillapítók) okozta halálesetek száma, addig a gyógyászati kannabiszt engedélyező államokban negyedével csökkent az arányuk az 1999-2010 közötti időszakban. A tendencia annak ismeretében még kedvezőbb, hogy szemben az ópiátokkal a marihuánának nem létezik halálos túladagolása. Emiatt néhány szakértő már nemhogy kapudrogként, hanem egyenesen„kijáratdrogként” tekint a kannabiszra, amivel kiváltható a több egészségügyi kockázattal járó vényköteles szerek használata, valamint megelőzhető, illetve orvosolható az ópiát függőség. A feketepiaci előfordulással kapcsolatban pedig érdemes megjegyezni, hogy a receptre felírt kannabisz rendszerint jóval drágább az utcai fűnél, így nem nyújt versenyképes alternatívát a terjesztőknek.
A pontosítások mellett reméljük, hogy több hasonló, tájékoztató jellegű cikket olvashatunk a gyógyászati kannabisz témájában, hogy a lakosság számára is érthetővé váljon, miért fűz az orvostudomány komoly reményeket a kannabiszhoz.
Úgy van, ez egy pontosvessző. No de miért látható ez a jel egyre több és több emberen szerte a világban? Meg fogsz lepődni a válaszon!
Mostanában egyre több fiatalon vehetünk észre egy furcsa kis jelet, egy pontosvessző tetoválást. A legváltozatosabb testrészeken találkozhatunk vele.
Nemcsak egy trendi miniatűr tetkó divatról van szó, a pontosvessző nagyon fontos jelentéssel bír.
A “pontosvessző mozgalom” résztvevői ugyanis szeretetet és reményt közvetítenek olyan emberek felé, akik depresszióval, öngyilkos gondolatokkal, vagy valamilyen függőséggel küzdenek.
És miért pont egy pontosvesszőt választottak emblémájuknak?
A pontosvesszőt az írók akkor használják, amikor befejezhetnének egy mondatot, de úgy döntenek, hogy még folytatják. Jelen esetben az író te vagy, és a mondat pedig az életed.
Az emberek általában megkérdezik viselőiktől, mit jelent ez a furcsa tetoválás, ilyenkor pedig kialakul egy beszélgetés. Így még több ember ismeri meg ezt a célt mozgalmat.
Akinek a családjában, ismerősei között van olyan, aki szenved (esetleg múlt időben, szenvedett…) valamiféle mentális betegségben, az tudja, hogy ilyenkor elengedhetetlenül fontos a szeretet és a szolidaritás kifejezése a rászoruló felé.
ADrogriporter meginterjúvolt egy fiatalembert, aki egy ritka betegségben szenved. Állítja, a hagyományos gyógyszerekkel szemben a kannabisz viszonylag enyhe mellékhatásokkal biztosítja számára a fájdalmai csillapítását.
Az ún. Bechterew-kór a gerincet alkotó izületek gyulladásos megbetegedése, hatására a csigolyák és izületek fokozatosan elmeszesednek. Eközben a beteg igen nagy fájdalmakat él át. A betegség első tüneteinek megjelenésétől számított 10-15 év múlva kialakul az ún. bambuszgerinc: a beteg mozgáskorlátozottá válik. A betegség jelenleg gyógyíthatatlan, azonban megfelelő életmóddal, gyógytornával a folyamat lassítható, a beteg fájdalmai pedig hatékonyan csillapíthatóak. A jelenlegi fájdalomcsillapító szerek azonban nem minden betegnél válnak be: minden szernek vannak mellékhatásai, ezeket sokan nem tolerálják. Különösen nagy gondot jelent az éjszakai pihenés biztosítása. Az utóbbi években egyre több izületi megbetegedésekkel küzdő beteg kísérletezik a kannabisszal, mint gyógyszerrel. Az általunk meginterjúvolt fiatalember is közéjük tartozik. Állítja, hogy a hagyományos gyógymódok jelentős mellékhatásokkal járnak, és egyedül a kannabisz segítségével tudja végigaludni az éjszakát.
Az interjúalanyunk nem egy elvakult kannabisz-hívő hippi. Nem akarja betépve tölteni a napjait, és nem gondolja, hogy a kannabisz csodaszer. Sőt, az egyik mellékhatás, amit szívesen kiküszöbölne, az éppen a fizikai betépettség állapota: szívesen vásárolna olyan kannabiszt, amiben viszonylag alacsony a pszichoaktív hatóanyag, THC koncentrációja, ellenben más, gyulladáscsökkentésben szerepet játszó hatóanyagok magasabb arányban vannak jelen. A jelenlegi illegális piacon természetesen nem válogathat, azt veszi meg, amit adnak neki. A minőség, sőt, a mennyiség is, ellenőrizetlen, a vásárolt fű szennyezőanyagokat tartalmazhat.
Nyugaton, azokban az államokban, ahol a gyógyászati kannabisz használatát már legálissá tették, a betegek gyógyszertárban, orvosi receptre kaphatják meg a szert, és nem kell a rendőrségtől rettegniük. A GW Pharma gyógyszercég által kifejlesztett Sativex nevű gyógyszert (ami gyakorlatilag kannabisz tinktúrát tartalmaz) a klinikai vizsgálatok szerint izületgyulladásban szenvedő embereknél is eredményesen alkalmazták. Ez a gyógyszer azonban Magyarországon nincs törzskönyvezve, beszerzése rendkívül drága. Hollandiában a betegek receptre kiválthatják a Bedrocan nevű természetes kannabisz-készítményt, amely jóval olcsóbb, ezt vaporizátoron (párologtató berendezés) keresztül fogyaszthatják anélkül, hogy a tüdejüket károsítanák. Bár Magyarországon is egyre több orvos ismeri el a kannabisz gyógyászati potenciálját, a megfelelő szabályozási háttér hiányában a betegek legfeljebb drága külföldi gyógyszerekhez juthatnak hozzá, vagy pedig a büntetőeljárást kockáztatva illegális szert vásárolhatnak maguknak.
november 3. - Alkohol – az elfásult mámor Magyarországon egy magyar állampolgár évente átlagosan 13-14 liter alkoholos italt fogyaszt, beleszámítva az újszülötteket is. Az európai rangsorban ezzel az ötödik helyen állunk. Ennek ellenére az alkoholproblémát hazánkban többnyire bagatellizálják – a jelenség hátterében valószínűleg a nagyfokú társadalmi tolerancia áll. Mikortól számít valaki problémás ivónak? Mennyit isznak a fiatalok, a nők és a férfiak? Van-e remény a leszokásra? Mikor gyógyít az alkohol? Előadó: Dr. Kassai-Farkas Ákos pszichiáter, addiktológus, neurológus, a Nyírő Gyula Kórház/Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetének nyugalmazott oszt.vez. főorvosa, az ELTE címzetes egyetemi docense. november 17. - Viselkedési függőségek Számos olyan viselkedéssel kapcsolatosan alakulhat ki függőség, amelyben nincs szerepe semmilyen kémiai szernek. Ezeket a zavarokat viselkedési addikcióknak hívjuk. Az előadás bemutatja ezen jelenségeket, kitér a kialakulásuk okaira, s bemutatja, hogy mennyiben hasonlítanak ezek a jelenségek egymásra, illetve a kémiai függőségekre. Bemutatjuk a szerencsejáték-függőség problematikáját, az online játékokkal kapcsolatos függőségeket, illetve az internetfüggőség jelenségét, a testedzésfüggőséget, a vásárlási kényszert, a munkafüggőséget és több más, a fentiekkel rokon jelenséget. Előadó:Dr. Demetrovics Zsoltpszichológus, addiktológus, kulturális antropológus, egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézetének igazgatója és a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője.
december 1. - Nőies és férfias függőségeink Köztudott, hogy léteznek „inkább férfias” és „inkább nőies” addikciók, mint pl. az anorexia és a testépítés. A szexuális függőségek is különböző súllyal fordulnak elő a két nem képviselői között. A leszokás, felépülés során is más veszélyekre kell figyelni: a férfiak könnyebben visszaesnek az úgynevezett Happy connecting eseményei alatt, mint pl. családi összejövetelek, házasság és gyermekszületés; a nők inkább veszteségek (halál, szeparációs helyzetek) során veszik elő jól bevált függőségüket. Előadó: Hoyer Mária egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Alkalmazott Pszichológia tanszékének vezetője, klinikai és addiktológiai szakpszichológus.
december 15. - Kiből lesz a szenvedélybeteg? Létezik-e függő személyiség, és ha igen, mit értünk e fogalom alatt? Milyen tényezők segítik elő a függőségek kialakulását és fennmaradását a személyiség szintjén? A jelenleg rendelkezésünkre álló tudományos eredmények tükrében milyen szerepet tulajdonítunk ebben a biológiai, genetikai összetevőknek, a személyiségjellemzőknek és a családi hatásoknak? Az előadás kiemelten foglalkozik a függőségek öngyógyító funkcióját hangsúlyozó elméletekkel. E feltevések szerint a függőségben szenvedő egyén fájó, kezelhetetlen érzései és megoldatlan életfeladatai elől menekül a szenvedélybetegségbe. Előadó: Komáromi Évaklinikai és addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia alapító tagja, a Semmelweis Egyetem óraadó tanára.
január 12. - Társfüggőség A társfüggő boldogtalan, gyötrelmes kapcsolatban él egy másik felnőtt személlyel, aki partnere, gyermeke vagy szülője lehet. Problémás, nehezen viselt kapcsolati helyzetében tartósan benne marad, mert meggyőződése, hogy nincs jobb választása. A hozzátartozó – gyakrabban férfi – alkoholizmusa, drogfüggősége, bántalmazó viselkedése vagy érzelmi elérhetetlensége, kiszámíthatatlansága ellenére a – jellemzően nő – társfüggő mindenáron a másik fél gyámolítására, gyógyítására törekszik. Közben fokozatosan elveszti önmagát. Miért rögzül ez a kívülről nehezen megérthető csapdahelyzet, és hogyan lehetséges kilépni belőle? Előadó: Komáromi Évaklinikai és addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia alapító tagja, a Semmelweis Egyetem óraadó tanára.
január 26. - Megesszük a boldogságot? Az előadás során képet kapunk az evészavarok sokszínűségéről, továbbá betekintést nyerhetünk abba, hogy az evés hogyan válhat függőséggé, és milyen lelki okok állnak az evészavarok hátterében. Szó lesz arról, hogy hogyan válhat az evés a fő boldogságforrássá, mit pótol, és milyen hiányokat tölt ki az életünkben. Az előadás abban is segítséget nyújt, hogy jobban megértsük, ha mi magunk vagy a környezetünkben valaki evési problémákkal küzd, és tanácsokat ad ezek kezeléséhez. Előadó: Berczik Krisztina, az ELTE Pszichológiai Intézetének tanársegédje, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, az evészavarok az egyik fő kutatási témája.
február 9. - Össztársadalmi gyógyszerfüggés Az idősebb emberek szinte észrevétlenül csúsznak bele a gyógyszerfüggésbe, jellemzően akkor, amikor a családjuk szétesik, és egyedül maradnak. Magányosak, és már amúgy is meglévő egészségügyi panaszaikkal elmennek az orvoshoz, ahol gyakran rutinból írják a recepteket. Elsősorban az altató-, nyugtatószereket adagolják túl. Az előadás kitér az időskori alvászavarok, a depresszió és az Alzheimer-kór körüli gyógyszerek, valamint bizonyos fájdalomcsillapítók túlfogyasztásra. Előadó: Dr. Z. Fodor Miklós, a pszichiátria, addiktológia klinikai farmakológia, neurológia, rehabilitációs igazságügyi orvostan szakorvosa, a Dél-Pesti Kórház pszichiátriai és addiktológiai osztályának főorvosa.
február 23. - Segítő-önsegítő módszerek Az előadó elsősorban a betegekkel szerzett tapasztalatait osztja meg előadásában. Beszél a tehetetlenség-érzés jelentőségéről az abuzáló szenvedélybeteg életében, a közérzet szerepéről és a szenvedélybeteg családi játszmáiról. Az agresszió szerepéről is szó esik, és azokról a technikákról, amelyek az első lépések lehetnek a józanság felé. Kiderül, hogy ezeknek a technikáknak a kialakításában hogyan segíthet a terapeuta és az önsegítő mozgalmak, és hogy a kettő hogyan fésülhető össze. Előadó: Dr. Szentesi Péter pszichiáter, addiktológus, pszichoterapeuta, több mint 40 éve foglalkozik alkoholbetegek és viselkedésaddikciókkal küzdők megsegítésével, osztja a 12 lépéses önsegítő mozgalmak szemléletét.
„Nem tudtam, hogy mostanra kérted.” „Jaj, csak vicceltem!” „Ennél te okosabb vagy azért…” „Nekem aztán édes mindegy.” „Persze, persze, habár…”
Ismerős fordulatok? Gyakran úgy ismerjük az illetőt, akitől ezeket az idegesítő mondatokat halljuk, hogy nem vállalja a felelősséget saját tetteiért, és könnyedén hibáztat másokat – ráadásul mást mond, mint amit tesz. Látszólag együttműködik velünk, mégis szabotálja a közös munkát. „Rajtam nem múlik… – halljuk tőle, aztán persze mindig valamilyen akadálya akad annak, hogy teljesítse feladatait.
A passzív-agresszív típusú személyiséggel bizony nehéz az élet, csupa düh és gyötrelem kíséri vele való kapcsolatunkat. Mindig az a baj vele, hogy mást mond, mint amit tesz, és valahogy képtelenség vele őszintén beszélni. Hogy kivel is állunk szemben pontosan? Egy makacs szabotőrrel, aki ellenséges hozzáállását a legritkább esetben fejezi ki szemtől-szemben. Ferdít, púderez, és mindig ellenérvekkel rukkol elő, valahogy sehogy nem akaródzik neki egy közös cél érdekében munkálkodni, legyen az munkahelyi helyzet vagy párkapcsolati szituáció. Rosszindulatú pletykafészek, stílusa jellemzően szarkasztikus, mindig ugrat másokat és mindenféle módon kritikával illeti azokat az ötleteket, amik nem az ő fejéből pattantak ki. Kényelmetlen elvárásokat támaszt másokkal szemben, sokszor figyelemre sem méltatja környezetét, sőt pimaszul megtagadja saját felelősségét, ha számon kérjük rajta ígéretét. Elfelejt vagy visszatart fontos információkat, általában másokat hibáztat, ha valami balul sül el, és mindig talál rá módot, hogy kibúvót találjon vállalt feladatai alól. Mi több, előszeretettel tetszeleg az áldozat szerepében, szereti gyengének mutatni magát, csak hogy törődést és figyelmet kolduljon magának. Valójában pedig bizalmatlan, és bizonytalan saját alkalmassága és kezdeményezőképessége tekintetében – nehezen kezelhető, ambivalens személyiség. Mindennek a gyermekkorba nyúlnak vissza a gyökerei…
Ha mindez ismerős teher az Ön számára, lássuk, mi a teendő, ha passzív-agresszív stratégával akad dolga. Íme, néhány kulcs, ami abban nyújt segítséget, hogy elszánja magát és felvegye a kesztyűt vele szemben.
Vegye észre, mivel áll szemben – minél hamarabb, annál jobb!
Könnyen figyelmen kívül hagyjuk a passzív-agresszív viselkedés figyelmeztető jeleit, amikor friss ismeretséggel állunk szemben, legyen szó akár randiról vagy más találkozásról. Hajlamosak vagyunk felmenteni a bűnöst, és abban reménykedünk, hogy a „kellemetlen baleset” csak egyszer fordult elő, többé nem kerül rá sor.
Egyes passzív-agresszív típusok inkább otthon, mások inkább a munka területén gerjesztik ezeket a konfliktusokat.
Van, aki mindenkivel szemben ezzel a viselkedésmintával lép fel, van, aki csak az ellenkező neműekkel viselkedik így, vagy azokkal, akik versengésre ösztönzik, így történik például tekintélyszemélyek esetében.
Gondolja végig! Megismétlődik a kellemetlen szituáció? Kényelmetlenül feszeng az illető társaságában? Rögtön a kezdetektől alakítsa ki azokat a határokat, amik az Ön számára is megfelelőek és ne tartson attól, hogy visszautasításával megbántja a másikat!
Értse meg a passzív-agresszív stratéga motivációit!
Nem az Ön feladata, hogy megváltoztassa az ilyen egyént, sem az, hogy a tanácsadó képében n tűnjön fel, vagy akár a terapeuta szerepében érezze magát. Ám ha lehetséges, tudjon meg minél többet a partneréről, hogy megértse viselkedésének motívumait. A passzív-agresszív stratégia többek között akkor kerül előtérbe, amikor az illető erőtlennek érzi magát, és nincs szava ott, ahol fontos számára, hogy megfeleljen a vele szemben támasztott elvárásoknak. A félelem, hogy valaki legyőzheti és megsemmisítheti, hogy újabb kudarcot kell elszenvednie, amiben önértékelése ismét csorbát szenved, túlélési ösztönként kelti életre a passzív-agresszív viselkedést. Ez a tudattalan stratégia az egyetlen eszköz, ami segít megbirkózni azzal a szorongással, hogy újra áldozattá váljon.
Kerülje el, hogy kiváltó okot adjon a passzív-agresszív partner viselkedésére!
A passzív-agresszív típusok párkapcsolataikban tudattalanul olyan partnert választanak maguknak, akivel újraélhetik azokat a hatalmi harcokat, amelyek a múltjukban meghatározóak voltak a családjukban. Ha felfigyel arra, hogy konfliktuspartnere a múlt veszteségei felett kíván győzelmet aratni a jelenben, változtasson a korábbi kommunikáció módján és tudatosítsa, milyen viselkedés- és kommunikációs formák ingerlik a passzív-agresszív reakciókat. Lehetséges, hogy nem szándékosan erősíti, illetve ingerli a másik passzív-agresszív viselkedését? Gondolja végig, milyen szerepet tölt be az adott kapcsolatban! A passzív-agresszív partner valójában bizonytalan magában. Ha így tekint rá, talán könnyebben fordul felé empátiával és az általa keltett frusztrációt is könnyebben tudja kezelni.
Ön a passzív szenvedő fél, aki párja megmentője, és az egyetlen, aki igazán megérti őt? Jobb, ha tudja, hogy valósággal elkényezteti a másik passzív-agresszív hajlamait, ha nem fejezi ki saját igényeit, és nem teremt határokat a kapcsolatban. Ha teret enged annak, hogy a passzív-agresszív magatartás elérje célját, konfliktuspartnere a romboló magatartással megszerzi, amire szüksége van. Ne engedje! Miért változna meg, ha Ön mindig mentséget talál számára? Ha így tesz, a szülő-gyermek szerepeket teremti újra párkapcsolatában is.
Válassza az arany középutat!
Figyeljen fel arra is, ha ítélkező vagy bíráló szerepbe csúszik. Ha rendszeresen partnere orra alá dörgöli, hogy változzon, és becsmérlően a fejéhez vágja, amiért nem vállal felelősséget tetteiért, önkéntelenül újrateremti számára azt a múltbéli közeget, amely magas elvárásokkal és domináns véleményekkel vette körül korábban is – amiben megerősödött a passzív-agresszív viselkedése.
Könnyedebb helyzetekben például a kedves és nem bántó humor a legélesebben tud rávilágítani az igazságra, lefegyverzi a kellemetlen viselkedést, és segít higgadtnak és tudatosnak maradni a helyzetben, ugyanakkor elfogadást üzen a másiknak.
A passzív-agresszív típusok nem hisznek abban, hogy hangadók lehetnek és odafigyelnek rájuk. Kérdezzen vissza arra, partnere hogyan kezelné a problémát és milyen megoldást látna megfelelőnek hasonló helyzetben? Ha csak panaszt és kritikát kap cserébe, ne ellenkezzen és ne is értsen egyet az elhangzottakkal. Fejezze ki, hogy észben tartja, amit hallott, és törekedjen arra, hogy kooperációt alakítson ki a másikkal és ne akarjon felülkerekedni felette – ugyanakkor teremtse meg a szükséges határokat! Helyezzen kilátásba egy-két következményt, amivel számolnia kell a másiknak, ha nem működik együtt, és adjon pozitív visszajelzést, amikor csak lehetséges. A magabiztos fellépés, a határok kialakítása és az elfogadás konstruktív lehetőséget kínál az együttműködésre. Teremtsen rosszul működő kapcsolataiban új alapokat! Sosem késő elkezdeni! Minél hamarabb, annál jobb!
A szezonális hangulati zavar (seasonal affective disorder - SAD) nem legenda! A klinikai értelemben vett depresszió egy formájáról van szó: az utóbbi kórképtől abban tér el, hogy az év egy adott szakaszában jelenik meg újra és újra.
Az esetek túlnyomó többségében ősz vége felé kezdődik - amint a napok egyre rövidülnek, mind kevesebb természetes fény éri a szervezetet, és az időjárás sem kedvez a szabadtéri időtöltéseknek -, ezért a zavart gyakran nevezik téli depressziónak is. Tavasszal pedig enyhülnek, majd teljesen el is múlhatnak a tünetek.
Mivel jár?
A SAD jellemzője, hogy a tünetek viszonylag enyhe formában lépnek fel, majd fokozatosan súlyosbodnak, amíg az enyhülést hozó következő évszak meg nem érkezik. A szezonális hangulati zavart jellemző panaszok részben megegyeznek a depresszió tüneteivel: az állapot súlyos, tartós lehangoltsággal, reménytelenség vagy értéktelenség érzésével, érdeklődésvesztéssel, koncentrációs problémákkal, alacsony általános energiaszinttel, öngyilkossági gondolatokkal járhat.
A téli depresszióban szenvedőknél különösen gyakori a fáradtság és az energiahiány, előfordul továbbá ingerlékenység, a társas kapcsolatok fenntartásának zavarai, túlérzékenység, valamint túlalvás és a szénhidrátokban gazdag ételek utáni sóvárgás, következésképpen pedig súlygyarapodás. A probléma gyakoribb 15 és 55 éves kor között (az életkor előrehaladtával csökken a kockázata), nőknél, valamint az Egyenlítőtől egészen távol eső területeken, vagyis ahol telente kevés a napos órák száma.
Miért télen?
A zavart nem véletlenül azonosítják elsősorban téli betegségként. A napfény szabályozza valamennyi élőlény, így az ember alvás-ébrenlét ciklusát, a cirkadián ritmust, amelyet a szervezet napi biológiai órájának is neveznek. A rövid és szürke téli napokon - amikor sokan még sötétben indulnak otthonról, és már ismét besötétedett, mire hazaérnek - kevés természetes fény éri a szervezetet, ami megzavarhatja ezt a ciklust. Amennyiben a biológiai óránk működésében zavar áll be, annak egyik gyakori következménye a depresszió. A napfényhiány hatással van a szervezet szerotonin- és melatonin szintjére is: e két hormon bármelyikének csökkenése ismert rizikófaktora a hangulati zavaroknak.
Mit tehetünk ellene?
A szakemberek egyetértenek abban, hogy a rendszeres testmozgás, a fényterápia és minden, a nappali órákban a szabadban töltött perc segíthet: még borúsabb időben is érdemes odakint töltenünk az ebédszünetet, hétvégenként pedig nagyobb sétákat tenni,ha hétköznap az irodához vagyunk kötve. Súlyosabb esetekben szintetikus antidepresszánsok szedése és/vagy pszichoterápia a megoldás, enyhe és középsúlyos téli depresszióban azonban az orbáncfűtartalmú Remotiv extra is komoly segítségünkre lehet.
Az orbáncfű hangulatjavító, búskomorságot enyhítő hatásai az ókor óta ismertek, és számos modern klinikai vizsgálat is megerősíti e gyógynövény hatékonyságát. Az orbáncfű - az antidepresszánsokhoz hasonlóan - az idegsejtek közötti ingerületátvivő anyagok egyensúlyának helyreállítását segíti, ugyanakkor a szintetikus gyógyszereknél jóval kevesebb mellékhatása van, így a Remotiv extra ezekben az állapotokban a gyógyszeres kezelés kíméletes alternatíváját nyújtja.
Kubiszyn Viktor szerint nem érdemes mellébeszélni, az őszinte kommunikáció a leghatékonyabb az emberi kapcsolatokban és a drogprevencióban is. 16 évig volt függő, az írás terápiaként is működik számára. Most jelent meg negyedik könyve, az Oroszrulett, amelynek egy moszkvai utazás adta az alapját. Ennek kapcsán beszélgettünk felépülésről, hitről, az orosz kultúra végletességéről, valamint arról, hogy miért vállalja be valaki a kockázatokat az életben.
Mióta is vagy tiszta pontosan?
Hat éve. 2009 október 12.-én mentem el rehabra, azt a napot tekintem mérföldkőnek. Az első évet a ráckeresztúri terápiás otthonban töltöttem, védett környezetben, így kábé öt éve tértem vissza a hétköznapi életbe.
Tünetmentesíthető, de sosem múlik el
Fotó: Simay Dóra
Hat év nem kevés, de mennyit számít valójában az idő múlása? Könnyebb lesz attól, hogy egyre távolabb kerülsz a naptól, amikor abbahagytad a drogfogyasztást?
Van amiben számít az időtényező, de azért nem minden múlik el az évekkel. Ezt én is tapasztalom, meg mások is mondják, akik akár 20-25 éve fogyasztottak utoljára bármilyen szert. Még ők is beszámolnak olyan jellegű kattogásokról és érzésekről, amelyekről nem hitték, hogy visszatérhetnek a tisztulás első hónapjai után. Sokféle elmélet van a függőségről, de a legtöbben azt mondják: ez egy olyan betegség, ami ugyan tünetmentesíthető, ám valójában sosem múlik el. Ez azt jelenti, hogy bizonyos viselkedésmintáktól egész életemben tartózkodnom kell. Például nem tudok csak úgy sörözni egyet, mint egy szociális szerhasználó.
De minden egyes tisztán eltöltött nap, hónap, év erőt és önbecsülést tud adni azért, nem?
Persze, ez nagyon fontos. A felépüléssel együtt jár egy új értékrend kialakulása, ebben pedig központi elem a tisztaság. Így tényleg fontos az utolsó szerfogyasztás óta eltelt idő. Nem véletlen, hogy a rehabok általában hosszú távúak, és legalább hat-nyolc hónapig, vagy egy évig tartanak.
Az én esetemben az az érdekes, hogy ezt a hat évet egyáltalán nem érzem soknak. Ahhoz képest persze sok, hogy 13 éves korom óta még soha ilyen hosszan nem tudtam tiszta maradni. Ám ha ahhoz a tizenhat évhez hasonlítom, amit függőként töltöttem, akkor elég kevésnek tűnik. A lényeg, hogy a felépülés egy folyamat: napról-napra változom, és egyre többet tudok meg magamról és a világról. Azok a kihívások például, amik a terápián, vagy az első pár évben sok kínt okoztak, csaknem teljesen elmúltak. Most más problémák jelentenek kihívást.
Tíz év kihagyás után fejeztem be az egyetemet
Fotó: Simay Dóra
Mi volt az a pont, amikor meghoztad a döntést, hogy elmész a rehabra? Vagy ez is inkább egy hosszú folyamat eredménye volt?
Akkor már nem voltam képes tiszta, tudatos gondolkodásra. Az azt megelőző három-négy év számomra gyors és megállíthatatlan zuhanás volt, egészen onnantól, hogy 2006-ban visszaestem. Az utolsó év különösen durvára sikerült, állandó szociális, lelki és fizikai mélypontok követték egymást. Minden emberi kapcsolatom megszakadt, folyamatosan beteg voltam és képtelen voltam annyi pénzt szerezni vagy szert összekunyerálni, amitől akár csak pár órára is rendben éreztem volna magam. Már lopni sem tudtam, mert azonnal kidobtak, ha bementem egy boltba. Őszintén szólva, nekem a rehab inkább egy menekülés volt ebből a nyomorult élethelyzetből, nem pedig egy tudatos döntés arról, hogy értékesebb életet akarok élni. Ha nem pukkanok le annyira, akkor valószínűleg még mindig az utcán lennék, és csinálnám.
Tehát a pozitív elhatározás később, a terápián épült fel?
Igen, de fontos, hogy ez csak az én esetem. Nem mondanám általánosnak, mert sokféle sors és döntési helyzet van. Nálam ez egy utolsó utáni lehetőség volt. Azt sem nagyon tudtam, hova megyek, láttam képeket, de nem igazán jutottak el az agyamig. Olyan jellegű beszűkültség és kényszeres viselkedés jellemzett már akkor, hogy semmifajta célom nem volt már, csak a túlélési ösztön vezetett.
Kubiszyn Viktor:
Újságíró, filmkritikus, író, 1979-ben született Miskolcon. Az ELTE BTK filmelmélet és filmtörténet szakán végzett, volt a film.hu és a Filmvilág rovatvezetője, a Tilos Rádió Free Cinema című műsorának szerkesztő-műsorvezetője, és évekig részt vett a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál szervezésében. Eddigi könyvei: Filmflesskönyv (2011), Drognapló (2011), Foglaltház (2013), Oroszrulett (2015). Az elmúlt években rendszeresen tart drogprevenciós beszélgetéseket iskolások számára.
Aztán véget ért a rehab és belevágtál a Drognaplóba. Hogy jött, hogy megírd az életedet?
A terápia utolsó fázisa már nagyrészt arra koncentrált, hogy mit csinálunk majd, ha kikerülünk a védett környezetből. Nekem az első dolgom az volt, hogy tíz év kihagyás után végre befejeztem az egyetemet, aztán ott álltam egy diplomával, és azzal a nagy kérdéssel, hogy most mit is kéne kezdenem magammal. Abban a pár évben, amit korábban szermentesen töltöttem, kulturális újságíróként dolgoztam, így kézenfekvő volt, hogy felvegyem a kapcsolatot a régi kollégákkal. Rengeteg segítséget kaptam, mivel tényleg nem volt semmim, miután kijöttem a rehabról. Aztán az egy éves tisztasági évfordulóm környékén jött egy felkérés, hogy írjak naplóbejegyzéseket az egyik irodalmi portálra. Ebből nőtt ki aztán a Drognapló, miután megkeresett egy kiadó, hogy szeretnék, ha könyvet írnék ebből a történetből.
Nem a nulláról kellett kezdenem az emlékezést
Fotó: Simay Dóra
Mennyire fontos számodra, hogy legyen külső motiváció? Kellenek a határidők?
Nagyon fontos. Ez alapvetően a személyiségemből fakad, a függőség pedig nyilván csak felerősítette ezt a vonást. Ha csak rajtam múlott volna, akkor valószínűleg máig nem írtam volna meg az első könyvemet. Nagyon kellenek a keretek, hogy érezzem: valaki számít arra, amit éppen csinálok. Ha ez megvan, akkor nem tud annyira szétesni vagy elfolyni az ember.
A Drognaplóban egyértelműen a saját drogkarriered mesélted el, de az azóta megjelent könyveidben is sok az önéletrajzi elem. Terápiaként is működik számodra az írás?
Abszolút. Ehhez nagy segítség volt, hogy nem a nulláról kellett kezdenem az emlékezést, mert a múlt feltárása egyszer már megtörtént a rehabon - mindenféle irodalmi cél nélkül. Nyilván, a könyv megírása során más érzések és egészen új emlékek is felbukkantak, tehát bőven volt terápiás haszna számomra, és ez azóta sem változott. Az önkifejezés és a produktivitás lehetősége eleve sokat segít a felépülésben, meg abban is, hogy hasznosnak érezzem magam az életben.
Említetted a keretek fontosságát. Mennyire tudod megtervezni és beosztani a napjaidat?
Ezek a rutinjaim menet közben alakultak ki. Nagyon sokszor próbáltam elérni, hogy megtervezzem és jól beosszam a napomat, de valahogy sose sikerült. Ezzel aztán sokszor együtt járt a csalódottság és a bűntudat. De az évek alatt azért kialakult egy módszerem, ami három fő szakaszból áll. Az első az ötletelési fázis, ami igazából megállás nélkül zajlik. Jeleneteket, helyszíneket, mondatokat, figurákat és érzéseket gyűjtögetek, akármit, ami megragadja a figyelmemet. Sok kis mozaikdarabot szedek össze, hogy később majd valahova beépítsem őket. A második szakaszban alakítom ki a könyv szerkezetét, a harmadikban pedig leülök, és ténylegesen megírom a szöveget, gondosan beleszerkesztve a hétköznapok során gyűjtögetett darabkákat. Ehhez az utolsó fázishoz elvonultságra van szükségem, egy olyan helyre, ahol teljesen a munkának szentelhessem magam. Az Oroszrulettet is vidéken írtam meg végül, és próbáltam is betartani egy szigorú napirendet, de ez persze sosem úgy sikerült, ahogy elterveztem.
Folyamatosan átléptem a határokat
Fotó: Simay Dóra
Az új könyvednek nemcsak a címe Oroszrulett, hanem a központi metaforáját is ez az idegölő és végzetes játék jelenti. Mennyire érzed sajátodnak ezt a szemléletet?
Az biztos, hogy nem menekülök kényszeresen a kockázatvállalástól, ami a személyes életemben leginkább a felépülésem kapcsán merül fel. Vannak helyzetek, amiknek nem előre kiszámítható a vége, ezért magukban rejtenek különféle veszélyeket. A kockázat nálam úgy jelenik meg, hogy volt anyagosként is járok olyan emberek közé, amik besóvárogtathatnak a régi életem iránt.
Mondasz egy példát?
Ha elmegyek mondjuk egy középiskolába beszélgetni a diákokkal, nem valószínű, hogy nagy kísértésnek leszek kitéve. Viszont ha egy foglaltházba vagy egy nyári fesztiválra megyek el, vagy egyszerűen olyan ismerőseimmel találkozom, akik még aktív szerfogyasztók, azonnal megnő a visszaesés kockázata. Ezért is javasolják sokszor a terápián, hogy kerüljük el az ilyen helyzeteket. Én viszont folyamatosan tágítottam és átléptem az elmúlt években ezeket a határokat.
Részlet az Oroszrulettből:
Léna égő tekintettel bámulja a filmet az ölemben, míg a másik oldalamon, fél méterre a tizenhatévesnek tűnő lány érdeklődve figyel, mintha válaszra várna valamilyen kérdésre, vagy mondat folytatásárára, amit félbehagytam, az ölemben laptop, és hirtelen fogalmam sincs, hol vagyok és mit keresek itt. Egy álló acélcsőben vagyok egy spermium, ami kilövellésre vár, hogy a nedves égbe fröccsenjen. Nincs testem, nincs gondolatom, nincsenek érzéseim, csak egy tudatszikra vagyok a valaholban és a valamikorban. A tűből kifröccsenő barna lé heroinmolekulája vagyok, aki nemsoká vérbe csattan. Forró lávában olvadok szét és jéggé fagyok a hidegtől.
Tehát részt veszel az orosz rulettben. Valamiféle fatalizmus áll e mögött?
Nem feltétlenül. Amikor döntéshelyzetbe jutunk, általában szeretjük kiszámítani a következményeket. Ez lehet egy munkahelyváltás, párkapcsolat vagy bármi egyéb. Mindig szeretnénk tudni, mi lesz a vége a dolognak. Én viszont sokszor hozok döntéseket úgy a mindennapi életemben, hogy abszolút nem látom előre, mi fog történni. De ez nem annyira fatalizmus, vagy kockázatkeresés - bár lehet, hogy kicsit az is benne van -, inkább az új, keresztény értékrendemből fakad.
Azért mersz belevágni ismeretlen, akár a kockázatos helyzetekbe, mert hiszel Istenben?
Igen, mindez mély bizalmat feltételez az Isten felé. Igazából ezért nem is alkalmazható itt teljesen az oroszrulett-metafora, mert az már inkább istenkísértés, ha az ember ilyesmit játszik, és szándékosan provokálja a sorsot.
Az írás mellett gyakran veszel részt országszerte drogprevenciós beszélgetéseken is. Mit tapasztalsz, van jobb módszer a nyílt és őszinte beszédnél?
Szerintem általában az emberi kapcsolatokra is igaz, hogy az őszinte kommunikáció a leghatékonyabb eszköz. Ha odamegyek a fiatalok közé és elkezdek vetíteni, vagy megpróbálom lenyomni a torkukon a saját értékrendemet, akkor az egész elveszti a hitelességét. Eddig azt tapasztaltam, hogy a srácok meghálálják ezt a típusú őszinteséget. A legjobb prevenció ezért nem is annyira a kábítószerek veszélyeiről, inkább az jelenlévők személyiségéről és értékrendjéről szól. Nagyon sok olyan készségre érdemes figyelni, ami később megmentheti őket attól, hogy belecsússzanak egy súlyosabb függőségbe. Az nyilvánvalóan egy illúzió, hogy hermetikusan el lehet zárni őket a tudatmódosító szerek kipróbálásától.
Az emberek többségénél nem működik az elrettentés
Fotó: Simay Dóra
Ezért nem lehet hatékony a puszta elrettentés?
Vannak olyan személyiségek, akiknél az elrettentés működhet egy darabig, vagy akár nagyon sokáig is. Az viszont biztos, hogy az emberek többsége nem így működik. Még ennél is nagyobb probléma, hogy általában fals információk tömkelegével igyekeznek elérni az elrettentő hatást, aminek elsőként mindig a hitelesség esik áldozatul. Az tud valójában dönteni egy adott helyzetben, aki nyíltan szembesüt a negatív és a pozitív - vagy pozitívnak tűnő - következményekkel is.
Tehát nem szabad tagadni a szerfogyasztással járó örömöket sem?
Ez minden szerhasználat nagy ellentmondása: van egy része, ami baromi veszélyes, mégis azt látjuk, hogy az emberiség jelentős része fogyaszt mindenféle tudatmódosítókat. Akkor be kell látni, hogy ebben csak lehet valami jó is. Onnantól kezdve, hogy ezt elhazudjuk, tök hiteltelenek leszünk. Amikor én voltam tini, pont ez történt. Akkorákat kamuztak a felnőttek a fűről, hogy azt sem hittük már el, amit a heroinról mondanak, pedig abban azért volt némi igazság. Hatalmas probléma mostanában a dizájnerdrogok terjedése, ahol ez a büntetőjogi hadviselés végképp nem működik, mert a szerek nagy része nem is törvénytelen. Ez például egy új és nagyon ijesztő helyzet, amit nem nagyon lehet kontrollálni a régi reflexekkel.
Az új könyv alapjául egy moszkvai utad szolgált. Ennek során nyilván bepillantást nyertél az orosz drogügybe is. Gondolom, ott még keményebb a helyzet, mint nálunk.
Nincs átfogó képem az orosz állapotokról, csak benyomások értek. Inkább a sorsok érdekelnek, mint a rendszer maga, ezért nem is törekedtem objektivitásra. De azért sokat beszélgettem dílerekkel, fogyasztókkal, segítőkkel, tehát majdnem minden rétegével érintkeztem a problémának. Ez alapján iszonyatosan ellentmondásos a helyzet: Oroszországban hivatalosan tudomást sem vesznek a drogproblémáról. Eleve nem egészségügyi, hanem tisztán büntetőjogi kategóriába sorolják a kérdést.
Hivatalos segítőrendszer egyáltalán nem létezik, az országban pár ezer ágy jut hatmillió intravénás drogfüggőre. A függők tömege kriminalizálódik, pár évig ingázik a börtön és az utca között, aztán túlnyomó többségük meghal. Én legalábbis ilyen sorsokat láttam. Magyarország ehhez képest maga a paradicsom az ártalomcsökkentés vagy a rehabilitáció terén. Moszkvában a tűcserések is csak gerillamódszerekkel dolgozhattak. Megálltak egy nejlonzacskóval a gyógyszertár előtt, aztán jöttek hozzájuk az anyagosok, mint a verebek, hogy vigyék a tiszta fecskendőt, a vitaminokat és a kenőcsöket. Bármit, ami segíthet életben maradni.
Az orosz drogvalóság mellett az irodalmi párhuzamok is erősen megjelennek a regényben. Régóta vonzódsz Dosztojevszkijhez és társaihoz, vagy inkább a helyszín miatt vetted elő őket?
Az orosz irodalom nagy hatással volt rám kamaszkoromban. Bújtam Csehov és Dosztojevszkij könyveit, A Mester és Margarita pedig máig az egyik kedvencem. A regény kapcsán ezeket az emlékeimet elevenítettem föl. De az irodalom mellett az orosz politikai gondolkodást is nagyon izgalmasnak tartom, ami szintén felbukkan a könyvben. Az anarchizmust például orosz arisztokraták találták fel, aztán ott van a tolsztojiánus keresztény anarchizmus, és persze a bolsevik hatalomátvétel. Az egész egy olyan irracionális, magával ragadó és brutális jelenség, ami érdekelt már egy ideje.
Az orosz végletesség ijesztő és vonzó egyszerre
Fotó: Simay Dóra
Az orosz hagyományt feszítő kettősség tényleg jól átjön a regényből. Egyfelől ott van az ember teljes fölszabadításának a gondolata, másfelől pedig a totálisan elnyomó birodalmi logika, ami mindenkit csak egy apró, lecserélhető fogaskeréknek tekint. Néha az volt az érzésem olvasás közben, mintha ez a kettő egymást feltételezné és csak együtt létezhetnének…
Igen, az orosz kultúrának és történelemnek ez a végletessége egyszerre baromi vonzó és ijesztő jelenség. Alámerülni benne pedig pont olyan érzés, mintha orosz rulettet játszana az ember, annak minden izgalmával és veszélyével együtt. Magát az "orosz rulett" kifejezést egyébként egy amerikai ponyvaszerző írta le először a 30-as években, aztán az oroszok átvették, mert azt gondolták, jót tesz az országimázsnak. Ez is egy érdekes adalék a kultúrák közti párbeszédhez.
Filmes utalásokkal is tele van a könyved, sőt, olykor mintha filmjelenetekben, mint irodalomban gondolkodnál. Jól érzem, hogy inkább képekből, mint sztorikból indulsz ki az írásnál?
Az biztos, hogy filmes megoldások sokkal jobban hatottak rám, mint az irodalmi példák. Én nem annyira a nyelv, mint inkább a képek felől közelítem meg a szövegeimet. Ebben persze nagy szerepet játszik az a felgyorsult, digitális kor is, amelyben élünk. Befogadóként azt veszem észre magamon, hogy rengeteg információ ömlik rám az interneten, a tévében vagy az utcán, és ezekből a töredékekből áll össze valamifajta átfogó élményem a világról. Ezt a töredékességet próbálom a szövegeimben is megteremteni, persze úgy, hogy azért még követhető is maradjon. Igazából az egész egy kísérlet a részemről, hogy meddig lehet feszíteni a húrt.
"Mi van azokkal a használókkal, akik, úgy tűnik, nem mutatnak különösebb problémákat? Mitől tekinthetünk veszélyesnek egy drogot, s mikor kell kevesebb veszéllyel számolnunk? Mitől függ az, hogy kialakul-e problémás droghasználat vagy nem? Mikor válik szükségessé, hogy a társadalom fellépjen valamilyen szer használata ellen?"
Érdekel, milyen tényezők állhatnak a különböző kémiai és viselkedéses addikciók kialakulásának hátterében? Vajon van-e kapcsolat a kettő között, és mik a különbségek?
A KAPSZLI idei utolsó LelkiMorzsájána fenti kérdéseket a függőségkutatás egyik legjelentősebb hazai képviselője, Prof. Dr. Demetrovics Zsolt addiktológus, az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója járja körbe és helyezi új megvilágításba.
Az előadáson való részvétel, mint mindig, most is INGYENES!
Időpont: 2015. december 9. 19:00 h
Helyszín: Károli Egyetem BTK Reviczky u. 4., Budapest, 1088
A Civil AIDS Fórum és támogatói rövid konferencia keretében mutatják be és tárgyalják meg a HIV/AIDS magyarországi helyzetét. A belépés ingyenes, de kérjük, részvételedet jelezd a shivamantra@gmail.com címen.
A konferencia során a következő előadásokat hallgathatjátok meg, illetve ezekről a témákról fogunk beszélgetni. Érdemes lesz eljönni! Lesz élő könyvtár is, ahol igazi HIV-fertőzöttet lehet kérdezni.
P.Tóth Tamás – Takács Judit – Mocsonaki László: A stigmatizáció hatása HIV-vel élő meleg férfiakra Magyarországon
Földi Ágnes – Balogh Anikó: HIV-AIDS és a szexmunka
P.Tóth Tamás: Fenyegetett identitások: HIV-vel élő meleg férfiak én-elbeszélései
Bakosi Tamás: Szociális munka és a HIV?
Bereczky Tamás: HIV/AIDS és a nemzetközi környezet
Az előző hetek botrányai miatt kockázatosnak tartották tovább üzemeltetni. A minisztériumtól a felújításra kapott pénz nagyon kevésnek tűnik, ráadásul új dolgozókat is kell keresni, mert az elmúlt két hétben sokan felmondtak a pszichiátrián. A kórház szerint minden a terv szerint halad.
A kórház, a szakhatóságok és az Emmi nem mertek újabb botrányokat kockáztatni, ezért egy időre bezárják a Merényi Gusztáv Kórház zárt pszichiátriai osztályát, értesült több forrásból az Index. Információinkat megerősítette a kórház, cikkünk megjelenése után pedig azt közölték, hogy nem a botrányok hatására zárják be az osztályt, hanem a korábban meghatározott ütemterv szerint.
A bezárás hétfőn kezdődött azzal, hogy, nem vesznek fel új akut betegeket, a régieket pedig szétosztják a nyílt pszichiátria és az addiktológiai rehabilitáció között, a súlyosabb, továbbra is zárt osztályi kezelést igénylő embereknek pedig más kórházakban keresnek helyet.
A bezárás nem végleges, várhatóan jövő tavasztól vesznek fel majd ismét betegeket a zárt osztályra. Addig kicserélik a rácsokat, bekamerázzák a kórtermeket, kifestenek, törésbiztos fóliákat helyeznek az ablakokra, kicserélik a vizesblokkokat, megcsinálják a tetőt, akadálymentesítenek, és megoldják a betegek nemek szerinti elkülönítését.
Betört ablak, penész, nulla védelem - itt kezdődött a zárt osztály a Merényiben
Fotó: Olvasónk / Index
Az Emmi 40 millió forintot adott a feladatra, a kórház dolgozói szerint szinte biztos, hogy ez nem lesz elég mindenre. Két hete az Emmi azt írta az Indexnek, hogy a felújításokkal, beruházásokkal kapcsolatos "eljárások folyamatban vannak, a felújítás várhatóan 2016 tavasszal megtörténnek". Ehhez képest úgy tudjuk, hogy a kétnaponta kirobbanó botrányok miatt rohamtempóban nekiláttak a felújításhoz, és
négy nap alatt kicserélték például a rácsokat, amire eddig négy hónap sem volt elég.
A kórház és a pszichiátria dolgozói szerint érzékenyen érintette az intézmény vezetését, hogy tele van a sajtó az ügyeikkel. Nyáron nagy port kavart az emberi jogi ombudsman jelentése, ami tragikus állapotokat tárt fel az osztályon. Az ombudsman akkor az osztály bezárását javasolta, amíg felújítják a helyet, és pótolják az emberi, infrastrukturális hiányosságokat.
Az ombudsman jelentése után Zombor Gábor, akkori egészségügyi államtitkár 40 milliót ígért a Merényinek, azonban nem sokkal később lemondott, az utódjának pedig nem volt az első feladatai között, hogy rendezze a helyzetet. Október végén aztán a zárt osztályon az egyik beteg éjjel megölte a másikat a zsúfolt kórteremben. Ekkor kiderült, hogy az ombudsman-vizsgálat óta nem történt semmi a kórházban.
Négy hónapig nem tudták megcsinálni a tetőt, cikkünk után egy hét alatt sikerült
Fotó: Olvasónk / Index
Olyan szinten nem, hogy a nagy júliusi vihar maradványait sem sikerült eltakarítaniuk a kórház területéről, hónapokon keresztül inkább beszakadt tetővel állt a kórház több épülete. Egyik cikkünkben egy olvasói fotón megmutattuk a kórház területén lévő régi könyvtár beszakadt tetejét. Másfél héttel később makulátlanul befoltozták a tetőt.
Rejtélyes körülmények között került zárt osztályra egy idős férfi, akit egy óra múlva megölt a pszichiátrián kezelt szobatársa. A Merényi évek óta szétrohad, kevés sötétebb hely van ennél Magyarországon. A kormány szerint Gyurcsány a hibás.Tovább
Néhány nappal később jött az újabb kellemetlen ügy. Az Index megírta, hogy idén már volt egy halál a zárt osztályon: az egyik beteg berúgta a nővérszoba ajtaját, és kiugrott az ablakon. A kórház nem találta kirívónak az esetet, nem jelentették a rendőrségen (a kórházak saját hatáskörben dönthetik el, hogy egy halál az intézményben rendkívüli-e vagy sem), a belső vizsgálatok akkor is mindent rendben találtak.
Úgy tudjuk azonban, hogy ez a hír már sok volt a kórház vezetésének, túl kockázatosnak találták, hogy a jelenlegi körülmények között működjön tovább az osztály. A végleges bezárás szóba sem jöhet, a budapesti pszichiátriákon így is ágyhiány van. A tavaszi újranyitásra személycserék is várhatóak. Már csak azért is, mert az egyre vállalhatatlanabb munkakörülmények és a botrányok hatására az elmúlt hetekben a Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum legalább öt dolgozója beadta a felmondását.
A bezárásról a Merényi üzemeltetője, az egyesített Szent István és Szent László Kórház azt írta az Indexnek: ők kérték az Országos Tisztifőorvost, hogy mentesítse őket a betegfelvétel alól, hogy folyamatosan ki tudják üríteni az osztályt, és várhatóan egy hónap múlva meg tudjanak kezdődni az építészeti átalakítások.
A kórház reakciója
Cikkünk megjelenése után a Merényit üzemeltető ESzSzK cikkünk állításaival kapcsolatban a következőt írta:
Nem igaz, hogy a zárt osztályt a botrányok miatt zárják be, és kezdenek hozzá a felújításhoz: "A zárt részleg működésének szüneteltetése a tervezettnek megfelelően történik, az Országos Tisztifőorvos 2015. szeptember 16-án kelt határozatában a munkálatok elvégzésére 2016. március 15-ben határozta meg a határidőt."
A kórház szerint az sem igaz, hogy az Ombudsman-vizsgálat óta nem történt semmi: "az Állampolgári Jogok Biztosának jelentésére a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központtal egyetértésben intézkedési terv készült, amelyből a megszabott, építkezést nem igénylő intézkedések az előírt részhatáridőkre teljesültek. A tervezett időpontú építészeti felújításra csak a zárt részleg kiürítését követően kerülhet sor".
Cikkünkben azt írtuk, hogy amikor októberben az egyik idős beteg halálra verte a másikat a kórteremben, az előtt a sértett rejtélyes körülmények között került az osztályra. Ehhez képest a kórház Főigazgatósága szerint "a körülmények részletesen dokumentáltak, a mondatban hivatkozott férfi zárt osztályos elhelyezése szakmailag indokolt volt".
A férfinek, aki október 31-én kiugrott a kórteremből nem tört el a gerince, de az intenzíven kellett ápolni.
Persze a te dolgod, hogy mit csinálsz a pénzeddel. De általában ez a segítség többet árt mint használ.
Ha jobban belegondolsz, te is megérted: minden anyagi segítség abban fog segíteni, hogy több alkoholt, vagy drogot tudjon vásárolni a beteg. Még az is ebben segít, ha élelmiszert viszel neki, hiszen az ételen megspórolt pénz is a kocsmárost, vagy a dílert fogja gazdagítani.
Az anyagi segítség megvonása kegyetlen dolognak tűnhet, de sokszor ez vezet el a beismeréshez, és a kijózanodás melletti döntéshez.
2. Alkoholt, drogot, vagy (orvosi utasítás nélkül) gyógyszert adsz
Igen, tudom, rosszul van. Szenved a kedvenc szere nélkül. Mégsem a legjobb ötlet, ha ilyenkor te rohansz a boltba pálinkáért.
Ezzel nem azt mondom, hogy zárd be, és gondosan figyelj rá, hogy ne jusson hozzá az adagjához, ez egyes szerek esetében kimondottan veszélyes tanács is lenne (például az alkoholnál), de legyen ez az ő gondja! Hidd el, akármilyen rosszul van, el fogja tudni intézni magának. Legkésőbb akkor nekiindul, amikor kilátásba helyezed, hogy mentőt hívsz.
3. Állandóan szidod, vagy győzködöd
Ennek a hibának a legrosszabb verziója, ha olyankor próbálsz meg a lelkére hatni, amikor részeg. Ilyenkor a szavaidnak az értelme úgysem jut el az agyáig, viszont azt érzi, hogy őt piszkálják, bántják.
A legjobb megoldás, ha részeg állapotában teljesen figyelmen kívül hagyod. Józan állapotában alkalomadtán lehet vele beszélni, de ne mindig ez legyen a téma!
Mire figyelj még? Ha el akarsz érni valamit, ne támadj! Próbálj meg csak magadról beszélni, a te érzéseidről, anélkül, hogy minősítenéd a másikat. Tehát azt mondd, hogy „zavar az alkoholszag”, ne pedig azt, hogy „büdös vagy”. Így elkerülheted a „csakazértis-reakciót”.
4. Ismétlődő „forgatókönyvetek” van
Hazajön, alkoholszaga van, duzzogsz. Megkérdezi mi a baj, azt válaszolod semmi, de tovább duzzogsz. Rád szól. Visszaszólsz. Kiabáltok. Becsapja az ajtót, és újabb órákra elmegy. Ez így megy nap-nap után.
Persze lehetnek a leírtnál kellemesebb – alkoholhoz kötött – szertartásaitok is. De az esti borozós beszélgetés és menetrendszerű veszekedéseknek van közös pontja, a szokás. Ha a napirendetekbe belekerül bármi, ami kapcsolatos a szerhasználattal, az megerősíti a függőséget. Sőt, benned is egyfajta függést alakít ki.
Törj hát ki a rutinból!
5. Rendszeresen megcsinálod a feladatait helyette
Ha egy lakásban laktok, természetes, hogy a lakást akkor is igyekszel tisztán tartani, ha a másik ebben semmilyen segítséget nem ad, hiszen ott élsz. De sokszor hallom, hogy hozzátartozók hétvégenként egy órát utaznak, majd egy egész napot mosnak, sikálnak, csutakolnak, mert különben a szenvedélybeteget megenné a kosz. Vagy a hivatali ügyeit vállalják magukra – ez sem ritka. Biztos, hogy ez a te feladatod?
Szegénynek ne kelljen, úgysem tudja, mi lesz vele – ettől te lehetsz nagyon fontos az ő életében, de csak ártasz neki. Ahogy egyre több terhet veszel le a válláról, egyre inkább meggyőzi magát arról, hogy erre ő nem képes. Hát egyre kevesebb dolgot tesz meg. Elvárja tőled, de viszonzás nincs.
Ráadásul, ha már tényleg nem képes mindezekre a függősége miatt, akkor sem teszel neki jót, ha helyette dolgozol. A fejére omlott elintézetlen ügyek elindíthatják a változás igényét, ne akadályozd ezt!
6. Magadat okolod a függő állapota miatt
Különösen szenvedélybetegek szüleire jellemző, hogy önmagukat okolják, de persze más hozzátartozóknál is megjelenhet az önvád.
Mert te nevelted így, vagy nem inna annyit, ha nem idegesítenéd, ha jobb körülményeket tudnál biztosítani a számára, ha több időd lenne, meg még szebb is lennél.
Nyilván mindenki követ el hibákat, biztos vagyok benne, hogy te is mondtál, tettél olyat, amit nem kellett volna. De fontos tudnod, hogy akármit is tettél, vagy nem tettél meg korábban, nem te taszítottad elkerülhetetlenül a függőségbe a hozzátartozód. A negatív dolgokat fel lehet dolgozni másként is!
Ráadásul mindegy, mi volt a múltban. Nem azt mondom, hogy felejtsd el, de ne rágódj rajta. Tanulj az akkori hibáidból és ne kövesd el őket még egyszer. Most pedig nézz előre!
7. Hazudsz, hogy eltakard a függő állapotát
Itt ül? Vagy részeg?
„Üdvözlöm, X.Y-né vagyok. Csak szólni akartam, hogy nem megy ma a férjem dolgozni, sajnos nagyon megy a hasa. Igen, hát most is a WC-n ül, fel sem tud onnan állni, azért is én telefonálok”
Ideig-óráig meg lehet tartani hazugságokkal egy munkahelyet, lehet óvni baráti és családi kapcsolatokat. De általában a minket körülvevő emberek nem teljesen hülyék. Hamar átlátnak a szitán, és legfeljebb az irántunk való sajnálat miatt tesznek úgy, mintha hinnének nekünk.
Azon kívül, hogy az esetek többségében teljesen feleslegesek tehát ezek a hazugságok, még károsak is. Ha mindig megmented őt az állapotának a következményeitől, szerinted miből fog rájönni arra, hogy változtatnia kellene?
8. Mentségeket keresel a számára
Ő az oka mindennek!
Azért iszik, mert az apja, anyja, meg a nehéz gyerekkor, a sok stressz, de legfőképp a szomszéd tehene. Szüntessük meg az ivás okát, és majd nem fog inni… (És ugyanígy a drogra.) Hát ez nagyon szépen hangzik. Egy baj van vele: nem igaz.
Lehet, hogy az elején még volt valami szerepe az életeseményeknek. De mire valaki eljut a függőségig, már nincsenek okok. Illetve egy: a függőség maga.
Könnyebb a lelkiismeretnek, ha van mire fogni, így aztán a szenvedélybetegek nagyon találékonyak a mentségek kitalálásában. De te ne mentsd fel. Minden ember felelős a saját életéért, ő is.
9. Ellenőrzés alatt tartod
Ellenőrzőpont
Vonalkázod az üveget, keresed a lakásban elrejtett üres palackokat, utánamész a kocsmába, vagy a haverok közül szerzel magadnak kémet, mert fontos az, hogy te tudjad, mennyit és mit, meg persze mikor.
Hamarosan össznépi társasjáték lesz abból, hogy te próbálsz ellenőrizni, ő meg próbál átverni. Jó játék, csak épp nem vezet sehova.
Legyen az ő dolga, hogy mennyit iszik, vagy épp mennyi drogot használ. Az ellenőrzés úgysem akadályoz meg semmit, csak felesleges idegeskedéshez vezet. Még az is lehet, hogy ha nem kutatsz, nyomozol, kevésbé lesz érdekes az egész, és csökken a szerhasználat.
10. A napod javarészét aggódással töltöd
Természetes az, hogy ha szeretsz valakit, aggódsz az állapota miatt. Egy szenvedélybeteg esetén mindig van miért aggódni.
Nem fekszik-e valahol az árokban magatehetetlenül
Nem rúgott-e be annyira, hogy agresszív legyen
Nem verik-e meg a kocsmában
Marad-e pénze ételre
Hogy bírja az egészsége az ivást vagy a drogot
Nem követ-e el valami törvénytelenséget, stb.
Azonban ez az aggódás nem igazán egészséges. Nem csak azért, mert csupa olyan dolog miatt aggódsz, ami a másik felelőssége, neked pedig nem nagyon van ráhatásod ezekre, de azért sem, mert az állandó aggódás a te fizikai és lelki egészségedet veszélyezteti. Nem is kicsit. Meg kell tanulnod elengedni a függőt, hogy végre őneki kelljen aggódnia magáért.
Ha valamelyik ponton magadra ismertél…
Ne aggódj, nem vagy egyedül. A szenvedélybetegek hozzátartozóinak a legnagyobb része beleesik egyik vagy másik csapdába. A felismerés pedig a változás lehetőségét is jelenti.
Persze változni nem könnyű, mert a megszokás nagy úr. De ahogy a problémával nem vagy egyedül, változnod sem muszáj egyedül! Kérheted a segítségünket. Gyere egy sorstárs közösségbe, kattints a részletekért!
Van a trágyában való ücsörgésnek egy szükségszerű velejárója: egy idő után megszokod. Hozzászokik az orrod az orrfacsaró bűzhöz, hozzászokik a tested a mindent ellepő szarhoz, és néha még Te magad is elhiszed: jó ez így.
De ettől még szarban ülsz. Ettől még nem azt az életet éled, amire szíved mélyen igazán vágysz, és időről időre szembesülsz is ezzel. Akkor, amikor egy újabb kegyetlen becsapás, egy újabb értelmetlen veszekedés, egy újabb fizikai bántalmazás, vagy egy újabb lelki terror elszenvedése után a nap végén megint egyedül maradsz a gondolataiddal. Akkor, amikor már hiába vagy csendes kifelé, mert belül ordítasz. Akkor, amikor már nem vagy képes tovább hazudni önmagadnak. Már nem megy. Már nem tudsz hová menekülni. És ha elég bátor vagy ahhoz, hogy szembenézz Önmagaddal, akkor rájössz, hogy csak azért maradtál hónapok, vagy talán évek óta egy sem nem méltó, sem nem kielégítő kapcsolatban, mert félsz. Félsz egyedül lenni. Félsz, hogy nem találsz jobbat. Félsz, hogy végleg egyedül maradsz. Kapcsolatfüggő vagy.
Pedig van valami, ami sokkal rosszabb az egyedüllétnél: a magány. És a kettő között sokszor semmilyen összefüggés nincsen. Aki egyedül van, nem feltétlenül magányos, ugyanakkor sokan ragadnak olyan kapcsolatban, ahol magányosnak érzik magukat. Kevés dolog van, ami jobban pusztítja az emberi lelket, mint a társas magány, mégis vannak, akik egy egész életet képesek beletörődő megalkuvással leélni. Sokan vannak. Ráfogják a körülményekre, a családra, a közös gyerekre, vagy az életkorra. És maradnak. Maradnak a megszokott, biztonságos(nak hitt), szánalmas életükben, aminek egy idő után már a felszínére is képtelenek rámázolni a boldogság hiteles képét.
Nem az egyedüllét az igazán félelmetes, hanem a beletörődés. Nem az tesz tönkre egy emberi lelket, ha egyedül marad, hanem az, ha – akár egyedül, akár valaki mással – magányosnak érzi magát. És ha ez így van, akkor mindenképpen változás következik – csak nem mindegy, hogyan. Ha benne ragadsz ebben a helyzetben, akkor a változás egy lassú és fájdalmas lelki halált jelent. Ha viszont hajlandó vagy Te magad tenni a változásért, akkor a félelmeidet, a kételyeidet, és abeléd nevelt tehetetlenségetlegyőzve megkeresed, hogyan tudod a legtöbbet kihozni a helyzetedből.
Először is, ha társas magányban élsz, akkor erről jó, ha a párod is tud. Ha mindketten akartok és képesek is vagytok változtatni ezen, akkor a tanulságokat levonva folytatjátok a kapcsolatotokat. Ha azonban csak részedről van meg az igény, vagy változtatni mindketten akartok ugyan, de nem találtok közös utat, akkor ideje lezárnod a kapcsolatot, mielőtt teljesen felemészted magad.
Persze éppen a lezárástól félsz – pontosabban nem is magától a lezárástól, hanem attól, ami utána jön. Mert mi lesz, ha tényleg egyedül maradsz? Egyedül, ahogy most is vagy, csak már nem hazudhatsz önmagadnak. Mi lesz, ha nem lesz támaszod, és szembe kell nézned a ténnyel, hogy magányos vagy?
Elmondom, mi lesz. Megtanulsz rengeteg olyan dolgot, amire eddig vagy módod, vagy hajlandóságod nem volt. Felfedezel rengeteg olyan lehetőséget az életed szebbé tételére, amiről eddig vagy nem tudtál, vagy nem akartál tudomást venni. Összebarátkozol azzal az emberrel, akivel a legtöbb időt töltöd életedben: Önmagaddal. Fejlődsz. Persze csak akkor, ha így döntesz.
De mégis hogyan? Hogyan válsz többé azáltal, hogy egyedül vagy? Íme néhány gondolat, amit felhasználva még értékesebb emberré válhatsz az egyedüllét alatt.
Önállóbbá válsz
Egy párkapcsolatban könnyen osztjuk fel, hogy ki mit csinál, és sokak számára a másik fél által vállalt (vagy rá aggatott) feladatok elvégzése nem csupán idegen, hanem egyenesen elképzelhetetlen is. Számos férfi tartja távol magát a házimunkák jelentős részétől, míg a nők közül sokan a ház körüli és műszaki feladatokkal ódzkodnak köszönőviszonyba kerülni.
Az egyedüllét sokat segít az elkényelmesedés elkerülésében. Megcsinálsz minden feladatot, függetlenül attól, hogy korábban melyik félhez rendelted azt hozzá a fejedben. Megcsinálod, mert nincs más, aki megcsinálja helyetted. És bár sokszor ez elég nagy tehernek tűnik, mégis rengeteget fejlődsz általa. Nemcsak a képességeidet és az akaraterődet fejleszted, hanem önbizalommal és egy korábban nem ismert szabadságérzéssel is megajándékozod önmagad. Olyan alapokat fektetsz le, melyekre később jóval könnyebb lesz egy stabil és jól működő párkapcsolatot építeni.
Felelősségvállalást tanulsz
Az egyedüllét önállóságra nevel, az önállóság pedig lehetőséget ad arra, hogy ha eddig nem tetted, akkor mostantól felelősséget vállalj a saját életedért. Minden egyes döntésedért, minden tettedért, minden lépésedért. Mert nincs kire fogni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnéd. Persze ez így nem teljesen igaz, mert kifogást mindig tud találni az, aki akar. Azonban ha egyedül vagy, akkor nagyobb eséllyel jutsz el a felismerésig, hogy ha nem olyan életet élsz, amilyenre a szíved mélyén vágysz, akkor a megoldást nem kívül, hanem önmagadban fogod megtalálni.
Egy párkapcsolatban könnyen tologatjuk át a felelősséget a másik térfelére – apróságokban és komoly döntésekben egyaránt. Egyedül azonban csak egyetlen térfél van. Ha Te nem teszel magadért, senki más nem fog. Ha egy feladat nem készült el, vagy egy döntés rossz irányba terelt, akkor a hunyó kizárólag Te lehetsz. Ha ezt felismered, minden emberi kapcsolatod minősége javulni fog.
Megbecsülsz mindent, ami a Tiéd
Nem igazán tudjuk értékelni azt, amink van, egészen addig, amíg a „van”-ból „volt” nem lesz. Sokszor annyira koncentrálunk arra, hogy mi hiányzik az életünkből, hogy elfelejtjük, mi minden a miénk már most. Természetesnek vesszük, hogy valaki hazavár, hogy van kivel megbeszélni a jelentéktelen és az igazán fontos dolgokat, és hogy valaki olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk.
Amit egy kapcsolatban a párod megtett érted, vagy megcsinált helyetted, annak helyét hirtelen egy fájó üresség veszi át. Amit eddig készen kaptál, annak a hiányát az egyedüllét alatt garantáltan érezni fogod. És ez jó. Ezáltal még értékesebb emberré válhatsz. Olyanná, aki nem felejti el kimutatni a szeretetét, aki megbecsüli azokat, akikkel megosztja az életét, és aki értékeli akár a legkisebb gesztust is, amit a másik embertől kap.
Gyakorlod az elfogadást
Ez megint csak döntés kérdése. Elfogadás vagy beletörődés? Ha hosszabb ideig egyedül vagy, akkor a két út közül az egyiken el fogsz indulni, ez egészen biztos. Ha beletörődsz az egyedüllétbe, és értéktelen, szánalmas embernek tartod magad, aki senkinek sem kell, akkor jó eséllyel ilyenné is fogsz válni. És természetesen a környezeted is inkább csak sajnálni fog, értékelni kevésbé. Ha viszont úgy döntesz, hogy az önjelölt áldozatszerep helyett valami többet hozol ki a helyzetedből – és az életedből –, akkor megtanulod azokban az időszakokban is élvezni az életet, amikor látszólag semmi élveznivaló nincsen benne.
A boldogság ugyanis egy képesség, amit semmilyen külső körülmény nem tud elnyomni benned, ha nem hagyod. Az elfogadás azzal kezdődik, hogy ezt felismered. És felismered azt is, hogy nem mindig fog úgy alakulni az életed, ahogyan azt eltervezted – sőt, sokszor fog máshogy alakulni. És ez nem baj. Baj csak akkor van, ha azt képzeled, hogy csak a Te elképzeléseid szerint működőképes a világ, és benne az emberek. Az egyedüllét nagyszerű lehetőség arra, hogy megtanuld beletörődés nélkül, elfogadással kezelni az elképzeléseiddel ellentétes eseményeket. Idővel pedig képes leszel az emberi kapcsolataidra is alkalmazni ugyanezt. Megtanulod, hogy akinek másak az elképzelései, az nem feltétlenül rosszabb ember Nálad. Egyszerűen csak más. És ez jól van így. Aki képes az elfogadásra, az nemcsak stabilabb, hanem mélyebb és tartalmasabb kapcsolatokat tud kialakítani embertársaival.
Megismered önmagad
Végül egy eleinte fájdalmas, ám később nagyon megtérülő előnye is van az egyedüllétnek: szembe kell nézned önmagaddal. Pontosabban nem kell (sokan el is mulasztják), de jóval nagyobb eséllyel teszed ezt meg, ha magadra maradsz. Szembenézel a gyengeségeiddel és a félelmeiddel, ugyanakkor megkeresed az értékeidet és a mélyre ásott vágyaidat is. Mindazt, amire építeni tudsz. Az egyedüllét nem tragédia, hanem lehetőség arra, hogy jobban megismerd önmagad.
Nagyon sok ember érzi magányosnak magát, mert nem olyan emberek veszik körül, akik elfogadják őt, és akiket ő is képes elfogadni. Ennek pedig legtöbbször egyetlen oka van: az önismeret hiánya. Persze mindenki ismeri önmagát, gondolhatod, de ez nem így van. Nagyon kevés ember ismeri fel és éli meg tudatosan a saját gyengeségeit, és kevesen vannak azok is, akik tisztában vannak mindazzal az értékkel és lehetőséggel, ami bennük van. A legtöbben csak a felszínt kapargatják. Pedig érdemes mélyebbre ásni, mert csak az képes irányítani a saját életét (anélkül, hogy másokat irányítani próbálna), aki nagyon jól ismeri önmagát.
Ha kapcsolatfüggő vagy, és csak azért vagy együtt valakivel, hogy ne legyél egyedül, akkor jó, ha tudod, hogy éppen önmagad elől próbálsz elmenekülni. Nem fog sikerülni. A vágyaid, az igényeid, a félelmeid újra és újra feltörnek mindaddig, amíg nem kezdesz velük valamit.
Ne félj az egyedülléttől, mert nem az az ellenséged. Te magad vagy a saját ellenséged, amíg a körülményeid áldozatának tekinted önmagad. Persze mondani ezt nagyon könnyű, és én is csak nehezen jutottam el odáig, hogy felismerjem az egyedüllét által kínált lehetőségeket. De nem kell végigszenvedned hónapokat, vagy akár éveket, ha eleve lehetőségként tekintesz azokra a tapasztalataidra, amik először csapásnak tűnnek. Mert minden válság egyúttal lehetőséget is jelent, hogy jobbá tedd az életedet. Tanulj, fejlődj, válj többé, jobb emberré, mint voltál. Önmagad fejlesztése a legjobb befektetés, amit az életed során megtehetsz. Ne maradj a langyos pocsolyában, ha nem odavalónak érzed magad.
Ezt az írást annak a lánynak ajánlom, aki miatt életem legnehezebb időszaka értelmet nyert. Köszönöm, Zsófi!
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Eszedbe se jusson zavarni, rendkívül elfoglalt! Számára a nap minden perce versenyfutás az idővel. Este nyolc előtt program? Ugyan már! Hétvégén ki sem dugja az orrát a szabad ég alá – maximum laptopja kíséretében. Nyaralás közben sem tud kikapcsolni. A barátai már nem is igazán keresik, hiszen úgysem ér rá sosem, vagy hozzánőtt a füléhez a telefon. Mindig csak egyetlen dolog jár a fejében: a munka.
Korunk függősége: a munkamánia
Nem kell különösebben körülnéznünk ahhoz, hogy találjunk a fentiekkel jellemezhető ismerőst. Az ilyen emberek – korunk egyik legjellemzőbb szenvedélybetegségének tipikus szenvedő alanyai – nem kirívóak, nem veszélyesek a társadalom számára. Azt viszont nem is sejtik, hogy önmaguknak mennyit ártanak.
Amikor ugyanis a munka „kitolakszik” meghatározott helyéről és uralni kezdi az egyén életét, akkor már a függőség tárgya határozza meg viselkedését, időbeosztását, életét – miközben életcéljai lassan elenyésznek.. A munkamánia, más szóval workalcoholism vagy workaholism olyan szenvedélybetegség, melyben a munka szinte „drogként” funkcionál, háttérbe szorítva az egyén többi életterét és motivációit. Bármilyen furán is hangzik, a munkamániás emberek ugyanolyan függők, mint az alkoholisták vagy a drogosok: szenvedélyük keletkezésének menete, viselkedésmintáik és függőségük jellegzetességei ugyanolyanok, mint bármely más szenvedélybetegségé.
Betegség vagy személyiségvonás?
Nehéz határvonalat húzni a túlterhelt munkaerő és a munkamániás között. Ráadásul ez az egyetlen olyan függőség, melyet még csak verbálisan sem büntet a társadalom, így a „beteg” és környezete is alig ismeri fel. Ami leginkább megkülönbözteti a sokat dolgozótól: már nem élvezi a munkavégzést és annak gyümölcsét sem. Ha valakire szinte kivétel nélkül illenek az alábbi jellemzők, akkor érdemes munkamániára gyanakodnunk
Akkor is folyamatosan a munkára gondol, amikor nem dolgozik.
Egy napot is képtelen eltölteni anélkül, hogy valamilyen módon kapcsolatba ne kerüljön a munkahelyével.
Képtelen bízni a beosztottaiban, kollégáiban, ezért mindent maga végez el.
A munka nem okoz számára örömöt, csak harcol a feladatokkal, mégsem tud elszakadni tőle.
Ideológiákat, érveket gyárt, miért nem állhat le: mi lenne a családjával stb.
Hiába szeretne felelősségteljesnek tűnni, valójában nagyon feledékeny.
Gyakran indulatos, ingerlékeny vagy nyugtalan.
Gyakran változik a hangulata.
Képtelen kikapcsolódni, alkotni, játszani, állandó álmatlanság gyötri.
A túlzott hajtás miatt a teste már olyan tüneteket produkál, mint például a fej- vagy hasfájás, emésztési problémák, allergia, légszomj, fekély, szédülés, neurológiai zavarok.
A munkamániások típusai
Caroll Robinson amerikai pszichológus öt típust különített el. 1.A hajthatatlan, tántoríthatatlan munkamániás folyton dolgozik, napi 3-4 óra alvás mellett, fizikai fájdalmait is leküzdve végzi munkáját. A közgondolkodás ezzel a típussal azonosítja a munkafüggőt.
2. Abulimiás munkamániás sokszor nem csinál semmit, nem dolgozik folyton, csak az utolsó határidők előtt, ekkor viszont megállás nélkül, éjt nappallá téve. Nem keverendő össze a határidő miatt éjszakázókkal, akiket ráadásul a főnökük alkalmanként erre kötelez is.
3.Amindig középpontba kerülni vágyó munkamániás folyton újabb stimulációra vágyik. Esetükben gyakori a figyelemzavar vagy a hiperaktivitás, mint alapprobléma. Igazi újítók, kreatívak a munkában, de sohasem fejezik be, amit elkezdtek.
4. A gourmand vagy ínyenc munkamániáslassú, módszeres. Igazi perfekcionista, számára egy projekt sohasem elég jó.
5. A másokért élő munkamániásnak mindig szüksége van arra, hogy valaki mást támogathasson. Nem érzi jól magát, ha nem dolgozhat valaki másért.
A betegség lefolyása
A viselkedéses addikciók esetén a betegnek egy többé-kevésbé azonos viselkedésmintát kell újra és újra „végigjátszania”. Ha ennek végrehajtásában akadályoztatva van, nőni kezd benne a szorongás, s egyre erősebb vágyat érez függősége kiélésére. Amikor végül a szokásos viselkedéssort végigcsinálja, a feszültsége csökken, kielégülést érez. Ezeknél a betegségeknél tehát jellemző a kényszeresség, illetve a viselkedésük feletti kontroll elvesztése.
A munkamánianégy fázisa
1. A kezdeti szakaszban egyre inkább a munka kerül az egyén életének fókuszába. A magánélet, a baráti kapcsolatok kezdenek háttérbe szorulni, szinte bűntudatot érez, ha nem dolgozik, ezért titokban otthon vagy munkaidőn kívül is dolgozni kezd. 2. A kritikus vagy felfutási szakaszban egyre több okot keres a munkavégzésre, agresszív lesz, ha mások kifogásolják a tevékenységét. Ekkor már mániája uralja egész életvitelét. 3. A krónikus vagy átbillenés-szakaszbanmind több tennivalót talál ki magának, sokszor fölöslegesen dolgozik, egyre nagyobb energiabedobással képes megfelelni a saját magával szemben támasztott elvárásoknak, s teljes érzelmi elsivárosodás jellemzi. 4. A kimerülés szakaszában hirtelen leromlik a teljesítmény. A beteg úgy érzi, eljutott ereje végső határára, s előbb-utóbb bekövetkezik a testi-lelki összeroppanás, a munkaképesség időleges vagy teljes elvesztése. Legtöbben csak ekkor fordulnak orvoshoz.
A munkamánia nem csupán a beteg, hanem a környezete életét is megnehezíti. A családja, a párja nem számíthat rá semmiben.
Hogyan éljük túl?
Minden ember maga dönthet arról, meddig hajlandó a munkába hajszolni önmagát – csak sajnos nem mindig vagyunk tudatában annak, hogy bajban vagyunk. A munkamániások legtöbbször testi tünetek miatt keresik fel az orvost, s gyakran csak ekkor derül fény lelki életük zavarára. A legcélravezetőbb, ha egy pszichológus vagy pszichiáter segít abban, hogy feldolgozzuk és leküzdjük a munka démonait. Az első lépés azonban mindig az, hogy felismerjük – vagy legalább a magunk számára körvonalazni tudjuk – a problémát.
Hogy megelőzzük a mókuskerékben való pörgést, igyekezzünk erősíteni önismeretünket: lehetőleg olyan munkát válasszunk, ami örömet okoz – és annyit vállaljunk belőle, amennyit valójában bírunk (ismerjük a határainkat!). Állítsunk fel sorrendet a napi, heti teendők között. Fogadjuk el munkánk eredményét, még akkor is, ha nem nyújtottuk a maximumot. Válasszuk el a munkát és a magánéletet, és szakítsunk időt a kikapcsolódásra. Tanuljunk meg lelkiismeret-furdalás nélkül nemet mondani – és esetleg lassítani is.
„Jövök, segítek, megoldom!” – hangzik azoknak az embereknek a jelmondata, akiknél az ún. önfelálodázás séma meghatározó az életükben. Ők azok, akik szinte mindig a körülöttük állók vágyaira és szükségleteire fókuszálnak, legyenek azok magánéleti vagy munkakapcsolatok. Muszáj segíteniük, a késztetés ellenállhatatlan. Sokszor azonban ők maguk is szenvednek attól, hogy mindez saját örömük, elképzeléseik rovására megy. Sokszor haragot éreznek az iránt, akiről látszólag olyan odaadóan gondoskodnak. Azonban bűntudatot éreznének, ha nem tennének meg minden tőlük telhetőt, sőt azon felül is.
(Seonna Hong)
Ezek az emberek így próbálják meg fenntartani fontos kapcsolataikat, vagy elérni, hogy szeressék, elismerjék őket.Ez a legfontosabb eszközük, hogy ezt elérjék. Olyan, mintha az lenne a pólójukra írva: „bármit megteszek érted”. Tipikusan ilyen a „nagyon jó barátnő”, akinek nincs magánélete, jön, segít, ott van, ha kell, mintha nem is lenne saját élete, olyan odaadással veti bele magát mások életébe. Másik típus az a barátunk, aki mindent el tud intézni, minden munkára van egy embere, mindenkinél jobban tudja, kihez kell fordulni, és bár lehet, hogy ezek nem működnek mindig, de abban biztosak lehetünk, hogy ha kikérjük a véleményét, akkor addig nem nyugszik, amíg ő maga meg nem oldja a mi problémánkat. Párkapcsolatban pedig ez a dinamika még jobban felerősödhet.
Ennek hátterében nagyon gyakran azt fedezhetjük fel, hogygyerekként nem fogadtak el minket feltétel nélkül, ami számos forgatókönyvben manifesztálódhat. Lehet, hogy a szülőknek fontosabb volt a státusz és a külvilágnak való megfelelés vágya, lehet, hogy az anyánk túlzottan a saját szükségleteivel volt elfoglalva és egyáltalán nem tudott reagálni a gyerekére. Lehet, hogy gyerekként túl hamar fel kellett nőnünk és szülő, felnőtt szerepet ellátni családunk életében.
Ha munkáról van szó, eszünkbe juthat a helper-szindróma is, amikor a segítés droggá válik, és az ember nem tudja többé szétválasztani a magánéletét a hivatásától. A segítők különféle típusai:
a "foglalkozás áldozata", aki saját kapcsolataiban is segítő
a "hasító": szakmai szférában magas a kontrollja, de otthon agresszív, követelőző kisgyerekké változhat
a "perfekcionista omnipotens”, aki mindig, mindenben, mindenhol helytáll
a "kalóz", a foglalkozását használja kiürült magánéletének kitöltésére, szakmai előnyeit kihasználja (például szexuális kapcsolatba lép azzal, akit segít)
a "túlazonosuló", aki az intézménnyel, ahol dolgozik, vagy a hivatásával maximálisan eggyé válik, intim szférája pedig akár teljesen el is sorvad (Bővebben lásd Hajduska Mariann)
november 3.Alkohol – az elfásult mámor Magyarországon egy magyar állampolgár évente átlagosan 13-14 liter alkoholos italt fogyaszt, beleszámítva az újszülötteket is. Az európai rangsorban ezzel az ötödik helyen állunk. Ennek ellenére az alkoholproblémát hazánkban többnyire bagatellizálják – a jelenség hátterében valószínűleg a nagyfokú társadalmi tolerancia áll. Mikortól számít valaki problémás ivónak? Mennyit isznak a fiatalok, a nők és a férfiak? Van-e remény a leszokásra? Mikor gyógyít az alkohol? Előadó: Dr. Kassai-Farkas Ákos pszichiáter, addiktológus, neurológus, a Nyírő Gyula Kórház/Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetének nyugalmazott oszt.vez. főorvosa, az ELTE címzetes egyetemi docense. november 17. Viselkedési függőségek Számos olyan viselkedéssel kapcsolatosan alakulhat ki függőség, amelyben nincs szerepe semmilyen kémiai szernek. Ezeket a zavarokat viselkedési addikcióknak hívjuk. Az előadás bemutatja ezen jelenségeket, kitér a kialakulásuk okaira, s bemutatja, hogy mennyiben hasonlítanak ezek a jelenségek egymásra, illetve a kémiai függőségekre. Bemutatjuk a szerencsejáték-függőség problematikáját, az online játékokkal kapcsolatos függőségeket, illetve az internetfüggőség jelenségét, a testedzésfüggőséget, a vásárlási kényszert, a munkafüggőséget és több más, a fentiekkel rokon jelenséget. Előadó: Dr. Demetrovics Zsoltpszichológus, addiktológus, kulturális antropológus, egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézetének igazgatója és a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője.
december 1. Nőies és férfias függőségeink Köztudott, hogy léteznek „inkább férfias” és „inkább nőies” addikciók, mint pl. az anorexia és a testépítés. A szexuális függőségek is különböző súllyal fordulnak elő a két nem képviselői között. A leszokás, felépülés során is más veszélyekre kell figyelni: a férfiak könnyebben visszaesnek az úgynevezett Happy connecting eseményei alatt, mint pl. családi összejövetelek, házasság és gyermekszületés; a nők inkább veszteségek (halál, szeparációs helyzetek) során veszik elő jól bevált függőségüket. Előadó: Hoyer Mária egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Alkalmazott Pszichológia tanszékének vezetője, klinikai és addiktológiai szakpszichológus.
december 15. Kiből lesz a szenvedélybeteg? Létezik-e függő személyiség, és ha igen, mit értünk e fogalom alatt? Milyen tényezők segítik elő a függőségek kialakulását és fennmaradását a személyiség szintjén? A jelenleg rendelkezésünkre álló tudományos eredmények tükrében milyen szerepet tulajdonítunk ebben a biológiai, genetikai összetevőknek, a személyiségjellemzőknek és a családi hatásoknak? Az előadás kiemelten foglalkozik a függőségek öngyógyító funkcióját hangsúlyozó elméletekkel. E feltevések szerint a függőségben szenvedő egyén fájó, kezelhetetlen érzései és megoldatlan életfeladatai elől menekül a szenvedélybetegségbe. Előadó: Komáromi Éva klinikai és addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia alapító tagja, a Semmelweis Egyetem óraadó tanára.
január 12.Társfüggőség A társfüggő boldogtalan, gyötrelmes kapcsolatban él egy másik felnőtt személlyel, aki partnere, gyermeke vagy szülője lehet. Problémás, nehezen viselt kapcsolati helyzetében tartósan benne marad, mert meggyőződése, hogy nincs jobb választása. A hozzátartozó – gyakrabban férfi – alkoholizmusa, drogfüggősége, bántalmazó viselkedése vagy érzelmi elérhetetlensége, kiszámíthatatlansága ellenére a – jellemzően nő – társfüggő mindenáron a másik fél gyámolítására, gyógyítására törekszik. Közben fokozatosan elveszti önmagát. Miért rögzül ez a kívülről nehezen megérthető csapdahelyzet, és hogyan lehetséges kilépni belőle? Előadó: Komáromi Éva klinikai és addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia alapító tagja, a Semmelweis Egyetem óraadó tanára.
január 26.Megesszük a boldogságot? Az előadás során képet kapunk az evészavarok sokszínűségéről, továbbá betekintést nyerhetünk abba, hogy az evés hogyan válhat függőséggé, és milyen lelki okok állnak az evészavarok hátterében. Szó lesz arról, hogy hogyan válhat az evés a fő boldogságforrássá, mit pótol, és milyen hiányokat tölt ki az életünkben. Az előadás abban is segítséget nyújt, hogy jobban megértsük, ha mi magunk vagy a környezetünkben valaki evési problémákkal küzd, és tanácsokat ad ezek kezeléséhez. Előadó: Berczik Krisztina, az ELTE Pszichológiai Intézetének tanársegédje, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, az evészavarok az egyik fő kutatási témája.
február 9.Össztársadalmi gyógyszerfüggés Az idősebb emberek szinte észrevétlenül csúsznak bele a gyógyszerfüggésbe, jellemzően akkor, amikor a családjuk szétesik, és egyedül maradnak. Magányosak, és már amúgy is meglévő egészségügyi panaszaikkal elmennek az orvoshoz, ahol gyakran rutinból írják a recepteket. Elsősorban az altató-, nyugtatószereket adagolják túl. Az előadás kitér az időskori alvászavarok, a depresszió és az Alzheimer-kór körüli gyógyszerek, valamint bizonyos fájdalomcsillapítók túlfogyasztásra. Előadó: Dr. Z. Fodor Miklós, a pszichiátria, addiktológia klinikai farmakológia, neurológia, rehabilitációs igazságügyi orvostan szakorvosa, a Dél-Pesti Kórház pszichiátriai és addiktológiai osztályának főorvosa.
február 23.Segítő-önsegítő módszerek Az előadó elsősorban a betegekkel szerzett tapasztalatait osztja meg előadásában. Beszél a tehetetlenség-érzés jelentőségéről az abuzáló szenvedélybeteg életében, a közérzet szerepéről és a szenvedélybeteg családi játszmáiról. Az agresszió szerepéről is szó esik, és azokról a technikákról, amelyek az első lépések lehetnek a józanság felé. Kiderül, hogy ezeknek a technikáknak a kialakításában hogyan segíthet a terapeuta és az önsegítő mozgalmak, és hogy a kettő hogyan fésülhető össze. Előadó: Dr. Szentesi Péterpszichiáter, addiktológus, pszichoterapeuta, több mint 40 éve foglalkozik alkoholbetegek és viselkedésaddikciókkal küzdők megsegítésével, osztja a 12 lépéses önsegítő mozgalmak szemléletét.
Minden nap kell egy-két sör vagy csak a meccsekre tározol be? Otthon is szopogatod az üveget vagy csak a haverokkal gurul le pár feles? Íme az ivási típusok – ha egyetlen kategóriába sem illesz bele, megnyugodhatsz, ám ha magadra ismersz valamelyikben, ideje segítséget kérned.
Mint már írtuk, E. Morton Jellinek az alkoholbetegség meghatározó szakértője. Szerinte alkoholizmusnak tekinthető az ivás minden formája, amely kárt okoz, ez alapján pedig az alábbi ivási típusokat határozta meg:
AZ ALKOHOLIZMUS ELŐSZOBÁI(?):
1. Alfa alkoholista, a problémaivó Jellemzői: - nincs fizikai függőség - nincsenek fizikai tünetek elvonáskor - lelki igénye van az ivásra (ellazulás, feloldódás, problémamegoldás) - ritkán részegedik le - képes az absztinenciára Az ebbe a típusba tartozó vedelgetőnek nincs fizikai függősége az alkoholtól. Nem lépnek fel nála elvonási tünetek, ha nem juthat hozzá flaskájához, mi több, berúgni sem szokott igazán. Hogy miért veszélyes mégis ez a fajta alkoholizálás? Egyrészt mert pszichikai függőség viszont van: ha bármi problémája adódik, netán csak feloldódni akar mások között vagy ellazulni a megpróbáltatások után, azonnal az alkohol után nyúl, számára ez a megoldás. Másrészt egészsége és kapcsolatai komoly károkat szenvednek, hiszen problémák mindig vannak, tehát elég sűrűn csavarja ki az üveg nyakát. Ezenkívül mivel egyre többször juttat a szervezetébe alkoholt, könnyen kialakulhat nála a már fizikai függőség is, és átcsúszhat a Gamma ivók kategóriájába. Persze vannak, akik életük végéig megmaradnak Alfának, ám ebben az esetben is ártalmas ivási szokásuk: - társas kapcsolatai sérülnek - a nagy ivászatok során rendszerint többet költ, mint amennyit megengedhet magának, amiért nemcsak az asszony morog, de akár súlyos adósságcsapdákba is kerülhet - munkahelyi megítélése, karrierje is csorbát szenvedhet, hiszen egy-egy nagy dínomdánom után sokszor nem megy be dolgozni, hatékonysága is egyre romlik - egészségi állapota az elfogyasztott alkoholmennyiség és a nagy eséllyel fellépő táplálkozási zavarok miatt rosszabbodik - a legfontosabb pedig, hogy az alkoholizálást kiváltó, mélyben meghúzódó okok felderítetlenek maradnak, valamint hogy veszélyeztetettek az alkoholizmus kialakulása szempontjából. És nem szabad lebecsülni: nem kis veszély ez! Ha a fizikai függőség is létrejön, olyan pokolba kerül bele, hogy azt fogja kívánni, bárcsak még idejében észbe kapott volna, akkor, amikor még „csak” pszichikailag volt szükségre a szeszre.
2. Béta-alkoholista, a „csak azért iszom, mert...” típus Jellemzői: - különbség az Alfákhoz képest: nincs pszichés függés, de bizonyos okok miatt (társaság, munkahely, szokások) rendszeresen iszik - neki már egyre nagyobb adagokra van szüksége, hogy elérje a hatást A mediterránnak is nevezett béta alkoholizmus ugyan sem fizikai, sem lelki függőséget nem jelent, mégis felettébb veszélyes. A Béták csak akkor isznak, ha alkalom van rá, az azonban mindig van: találkozás a haverokkal, meccs (ismerjük ugye, ez milyen: ha nyer a csapat, azért, ha veszít, akkor azért kell inni), munkakötelességből (nemcsak a kocsmárosoknak muszáj ám), vagy egyszerűen csak otthon, tévézés közben, mert úgy szoktuk és mert az amúgy is kijár. A Béta-ipse meg is van róla győződve, hogy vele aztán semmi baj nincs: elvégre nem részegségig vedel, és még csak nem is lelki problémáit sinkófálja el, mint az Alfák. Csakhogy: egyre több alkohol kell ugyanakkora hatás elérésére, ráadásul túl gyakran kerül látóterébe a pohár feneke, így elképesztő pusztítást visz véghez a szervezetében (főleg, ha étrendje is romlik ivásának köszönhetően), ami nagy eséllyel realizálódik májproblémák, idegrendszeri károsodások, gyomorbetegségek formájában, és pénztárcája térfogatán túl bizony az élettartama is csökken. Azontúl, bár az Alfáknál kevésbé, de ő is veszélyeztetett a Gamma-ivás kialakulásának szempontjából.
KŐKEMÉNY ALKOHOLIZMUS
1. Gamma-alkoholista, a „sárga földig” típus Jellemzői: - megvonási tünetei vannak - kontrollvesztő, gyakran lerészegedik - sóvárog az alkohol után - társasági kapcsolatai megromlanak - anyagi és szociális helyzete mélyrepülésben - testi és lelki egészsége folyamatosan romlik
A Gammák már kétségkívül a teljesen kialakult alkoholbetegség áldozatai. A köznyelv is őket nevezi elsősorban alkeszoknak, rendszeres italfogyasztásuk és a látható kontrollvesztés miatt. Ők azok, akik üveggel a kezükben tántorognak kurjongatva az utcán vagy épp egy parkban fekve vonzzák magukra embertársaik vizslató tekintetét, próbálván eldönteni, hullát vagy hullarészeget látnak-e. Persze nem mindig fordul ilyen súlyosra a helyzet, a Gamma olykor jó ideig ellébecol a kellemes ittasság zsibbasztó állapotában, és csak a sokadik napon csapja meg hirtelen a már vállalhatatlan és tagadhatatlan részegség.
2. Delta-alkoholista, a "nem bírom pia nélkül” típus Jellemzői: - ugyanaz, mint a Gamma-ivóknál, kivéve a kontrollvesztést, ők ugyanis nem rúgnak be látványosan A Delta vagy „megrögzött” alkoholizmus sokszor észrevétlen marad a külvilág (nagyobb baj, hogy olykor a beteg) számára, mivel a delikvens folyamatosan iszik ugyan, de szinte sosem részeg. Az elfogyasztott italmennyiséget képes kordában tartani (ettől függetlenül ihat nagyon sokat, tipikusan ő az, aki „bírja a piát”), ám egyetlen napot sem tud kihagyni, igazából már fogalma sincs arról, milyen is teljesen józannak lenni. Megszokásból is iszik, de még inkább azért, hogy elkerülje az elvonási tüneteket, bár ennek sokszor nincs tudatában, egyszerűen csak érzi, hogy magába kell döntenie valamit.
3. Epszilon alkoholizmus, a gépszíjas Jellemzői:- élesen elkülönül a többi típustól, mivel ivása rohamszerű A gépszíjasnak (periodikusnak, dipszomániásnak) is nevezett epszilon alkoholizmus nem rendszeres ivást jelent, hanem bizonyos időszakokban történő, rohamszerű alkoholizálást. Ez valóban rohamot jelent: az első pohár után láncivóvá válik, és egészen addig iszik, amíg le nem részegedik, be nem alszik, netán úgy alakul, hogy nem tud újabb adaghoz jutni. Másnap ismét onnan folytatja, ahol abbahagyta, és ez így megy a több napig, esetleg hétig tartó roham idején. Az Epszilonokról külön is írtunk, méghozzá azért, mert ők veszik legnehezebben észre, hogy betegek, mivel még mindig tartja magát a közkeletű tévhit, hogy csak a napi alkoholfogyasztás jelez kóros állapotot. A rohamivás hosszú józan időszakai megtéveszthetik a környezetet csakúgy, mint magát a beteget, holott nagyon is súlyos jelenségről van szó, amely feltétlenül kezelést igényel. A „roham” alatt rengeteg minden sérül (renomé, baráti, családi kapcsolatok, anyagi helyzet, önkép), ráadásul az Epszilonok szervrendszere óriási károsodásokat szenved a „rövid idő alatt sokat” gyakorlatnak köszönhetően.
Alfa vagy Béta vagy, úgyhogy mindenki nyugodjon le a picsába?Inkább te se nyugodj meg! Jellinek kategóriáival egy nagy gond volt: az Alfák és Béták megkönnyebbültek, hogy ők MÉG nem alkeszek, szépen építették tovább ivási karrierüket, és annak rendje és módja szerint vagy Gammává küzdötték fel (=le) magukat, vagy egészségi állapotuk romlott meg tragikusan. Épp ezért ma már szívesebben használják a szinten tartó, szokványos és kontrollvesztő megkülönböztetéseket. E szerint a kontrollvesztő (gépszíjas) mellett alkoholbeteg a szinten tartó is, aki sosem részeg, de mindig van benne szesz, és aszokványos típus is, aki ugyan képes elvonási tünetek nélkül is józan napokra és csak időnként rúg be, de szoros barátságot ápol a flaskával. Ezen kívül pedig vannak kevert típusok is, akik át-átváltogatnak időnként egy másik kategóriába. Egyszóval: ne nyugodj meg, ha úgy látod, épp csak kicsit tér el az alkohollal való viszonyod a normálistól. Már most bajban vagy, és még nagyobb bajban leszel, ha nem lépsz idejében.
Gyermekvállalás és droghasználat - 2016 címmel készít szakmai ajánlást a Józan Babák Klub által szervezett munkacsoport. A projektről Oberth József beszél a Civil Rádió 117 perc című magazinjában.
Vannak gondjaink, amik annyira hozzánk nőttek, annyira benne vannak mindennapjainkban, hogy szinte részünkké váltak: ilyen a mértéktelen ivás. Szóval, az alkohol. Ezerféleképpen bizonyítható, hogy mennyi bajt okoz, de az elmúlt 25 évben egyetlen kormánynak sem sikerült épkézláb tervet kidolgozni. A baj állandósult. Most sem fogjuk megoldani, de legalább beszélünk róla.
Mit kell tenni a drogfüggőkkel? Leszoktatni őket, nyilván. Büntetni kell őket, mert helytelenül viselkednek, szervezett szinten tiltani, elvenni tőlük a drogot, hozzáférhetetlenné tenni azt. Szenvedjenek, akkor majd megtanulják, hogy mi a megfelelő viselkedés. Legalábbis ezek azok az elvek, amiket a társadalmunk követ, és emögött az az alapvető tévhit húzódik, hogy maga a szer és a szert használó ember a rossz. A kokain, a heroin addiktív, ha valaki rákap, függővé válik, aki függő lesz, az gyenge, tehát azzal valami hibádzik. De vajon tényleg helytálló ez a megközelítés? Korántsem.
Fotó: ted.com
Johann Hari brit újságíró három évet töltött a függőség tanulmányozásával, világszerte ismert szakembereket interjúzott, történelmi adatokat, statisztikákat bújt, függőkkel és volt függőkkel beszélgetett. Ebből a kutatómunkából született meg Chasing the Scream című könyve, és erről tartott nemrégegy TED-es előadást.Elég jót.
Mi okozza valójában a függőséget?
Ezt a kérdést tette fel magának kutatómunkája kezdetén Hari, és nagyon gyorsan kiderült számára, hogy errenem maga a szer a válasz. A nyugati orvoslásban számosolyan ópiát-származékot használnak, ami a heroinhoz nagyon hasonló tulajdonságokkal bír, kezdve a fájdalomcsillapításban alkalmazott morfiummal, egészen a gyógyszertárakban kapható köhögéscsillapításra szolgáló kodein tartalmú tablettákig. De vajon függő lesz-e az, akiknek ópiátokat ad az orvos? Szenvedünk-e elvonási tünetektől, ha végre kimászunk a köhögésrohamokat okozó betegségből? Junkie lesz-e a nagymama a csípőprotézis műtétje után? Hát nem.
Az, hogy a kemény drogok pillanatok alatt képesek függőséget okozni, hogy kipróbálásuk után szinte természetes a rendszeres használat a hetvenes évek óta él a közgondolkodásban. Annak idején végezték ugyanis azt a híres kísérletet, amiben az egymástól szeparáltan, kis ketrecekben tartott kísérleti patkányoknak, ha az egyik adagolóban vizet, a másikban kokainos vizet adtak akkor addig használták utóbbit, amíg túl nem adagolták magukat.
Bruce Alexander vancouveri pszichológia professzor annak idején részt vett ebben az azóta is sokat hivatkozott kísérletben, de néhány évtizeddel később eszébe jutott valami, amit anno a tudósok mind figyelmen kívül hagytak. Méghozzá azt, hogy a patkányok értelmes, szociális lények, akik természetes közegükben rengeteg dologgal foglalatoskodnak, míg a laborban egyszerűen csak egyedül gubbasztanak egy üres ketrecben és nincs más szórakozásuk, csak a drog. Alexander tehátmegismételte a híres kísérletet azzal a különbséggel, hogy épített egy szuper minividámparkot, színes labdákkal, alagutakkal, búvóhelyekkel, rengeteg sajttal, majd telerakta az egészet patkányokkal, szóval a szuperizgalmas környezetben a patkányok barátkozhattak, játszhattak, szexelhettek kedvükre. Na, ebbe a gigaketrecbe rakta be a professzor a sima vizes és a kokainos adagolót. És mit tettek a patkányok? Nem drogoztak. Kényszeresen pedig egyáltalán nem használták. Nem volt függőség, nem volt túladagolás, semmi. Amikor a patkányoknak szórakoztató, kényelmes, szociális kapcsolatokban gazdag élete volt, a száz százalékos túladagolási rátától eljutottunk a nulla százalékig.
Hasonló eredményeket hozott az az élet rendezte kísérlet a vietnami háború lezárásakor, amikor az amerikai pszichiáterek rettegve várták haza a háborúban heroinra rákapott katonákat. A kint szolgálók 20 százaléka tolt rendszeresen ópiát-származékokat, szóval volt mitől félni, de a rehabok üresen maradtak. A katonák hazatértek és letették a heroint. 95 százalékuk minden külső segítség nélkül egyszerűen letette a drogot.
Ezek az eredmények vezették arra Peter Cohen holland kutatót, hogy már a függőség szó létjogosultságát is megkérdőjelezze: kötődés, szerinte ennek mentén kellene értelmeznünk a drogkérdést. Az ember természetes igénye a kötődés, és ha boldog és egészséges, akkor társaihoz kötődik, szoros szociális kapcsolatokat alakít ki, ha azonban traumákat élt át, ha elszigetelt, ha kicsinálta az élet, akkor valami olyan dologhoz kezd kötődni, ami egy kicsit felszabadítja, ami hoz valami enyhülést az életében. Mindegy, hogy ez az étel, a szerencsejáték, a pornó vagy a kokain, kötődünk hozzájuk, mert ilyen a természetünk.
Fotó: Chuck Jines / Northfoto
Elszigetelés helyett új kötődés kell
Ha a kényszeres drogfogyasztást a kötődés szempontjából értelmezzük, vajon mit tesz a drogosokkal az, ahogy kezeljük őket? Mit tesz velük a büntetés? Mit tesz velük a szégyen? Hát, még jobban elszigeteli őket tőlünk, a társadalom szélére kerülnek, oda, ahonnan átkozottul nehéz – ha van egyáltalán – visszaút. A Kanadában élő magyar orvos, dr. Máté Gábor szerint ha tudatosan akarnánk, se tudnánk a drogosok szempontjából ennél rosszabb rendszert kitalálni.
Tizenöt évvel ezelőtt a portugálok súlyos droghelyzettel néztek szembe, az intravénás droghasználók száma meredeken emelkedett, a drogjárvány megfékezésére a megszokott büntetésalapú módszerek hatástalannak bizonyultak. Egy szakértőkből álló csapat tanácsára a portugál állam új megoldást keresett a helyzetre: dekriminalizálták a drogfogyasztást, és minden pénzt, amit korábban a fogyasztás szankcionálásába öltek, arra fordítottak, hogy visszavezessék ezeket az embereket a társadalomba. A cél az volt, hogy minden egyes függő úgy keljen fel reggel, hogy van hová dolgozni mennie, hogy legyen célja az életben, hogy újra felfedezzék az emberi kapcsolatokat, a szálakat, amikkel a társadalomhoz kötődnek. Azóta az intravénás droghasználók száma a felére csökkent, ahogy meredeken csökkent a túladagolások és a HIV-fertőzöttek száma is, kevesebb lett a drogfüggő.
Hari szerint kutatásai két fontos tanulsággal szolgáltak. Egyrészt azzal, mennyire fontos figyelnünk magunkra és egymásra, hogy ne szakadjunk el, ne szakadjunk ki a világból, hogy kapcsolatban maradjunk, hogy valódi kötelékeket, kötődést élhessünk meg. A másik pedig az, hogy bár nyilván fontos az egyén szintjén szemlélni a drogproblémát, de a kérdésből nem hagyhatjuk ki a tágabb nézőpontot, a társadalmi szintet: “olyan világot kellene teremtenünk, amiben nem elszigetelt ketrecekben, hanem egy hatalmas vidámparkban élhetnénk.”
Nemrég megjelent értekezése fényében az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt javasolja, hogy a megelőzhető magzati alkohol spektrumzavarok elkerülése érdekében a várandós anyák teljes mértékben tartózkodjanak az alkoholfogyasztástól. A The Daily Meal beszámolója.
A terhesség három trimesztere alatt semennyi alkohol elfogyasztása sem biztonságos, állítja klinikai jelentésébenaz Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (American Academy of Pediatrics – AAP).
A szülés előtti alkoholfogyasztás „elsődleges megelőzhető oka a születési rendellenességek, illetve a szellemi és idegrendszeri fejlődési zavarok kialakulásának" és „a kutatás egyértelműen kimutatta, hogy a prenatális alkoholexpozíció számos, a fejlődésre gyakorolt mellékhatást okoz" – állítja az AAP.
Míg a múltban néhány tanulmány azt sugallta, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás a várandós nők számára biztonságos lehet, az új kutatás szerint
„A terhesség alatt semennyi alkohol elfogyasztása sem tekinthető biztonságosnak: az alkohol elfogyasztását illetően nincs biztonságos trimeszter; az alkohol minden formája, úgymint a sör, a bor és a szeszes italok hasonló kockázatot jelentenek; és a mértéktelen ivás dózisfüggő kockázatot jelent a fejlődő magzat számára."
Tekintettel arra, hogy a magzati alkohol spektrumzavarok (FASDs) az alkoholtól történő tartózkodással megelőzhetőek, az AAP azt javasolja, hogy a nők az utódaik védelme érdekében a terhesség teljes időtartama alatt tartózkodjanak az alkoholos italoktól.
Egyre nagyobb problémát jelent Magyarországon az új pszichoaktív kábítószerek jelenléte – idén a drogok ügyében indított büntetőeljárások hatvan százaléka volt kapcsolódott a dizájnerdrogokhoz. Felmérések szerint a 16 éven aluli magyar fiatalok negyven százaléka már kipróbált valamilyen kábítószert. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy ezek a szerek azért is veszélyesek, mert senki, még a terjesztőik sem tudják, hogy mi van bennük.
Szombat éjjel félóránként érkeztek a mentők a Péterfy Sándor utcai kórházba olyan emberekkel, akik túladagolták a kábítószert. „Az elmúlt években sajnos jelentősen megnőtt az olyan esetek száma, amikor gyaníthatóan droghatás miatt kell mentőket hívni. Ezek között vannak közvetlen életveszélyes esetek és vannak olyanok is, ahol csak tudatzavar keletkezik, mondjuk meztelenül rohangál az ember az utcán, és emiatt van szükség mentőkre. Nyilván ez kapacitást von el az egyéb betegek ellátásától, emellett pedig nagyon súlyos társadalmi jelenség” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Néhány házra a terrorelhárítás kőbányai laktanyájától öntudatlan férfi feküdt a járdán, mellette fecskendők és kis tasakok. Budapest szegénynegyedeiben a dizájnerdrogok vették át az alkohol szerepét, az ismeretlen összetételű anyagokat a szegények kábítószerének is nevezik.
„A legtöbb szernek gyakorlatilag már neve sincs, mert olyan gyorsan módosulnak az összetételek, hogy sok esetben csak annyit tudnak mondani a fogyasztók, hogy melyik utcából származik a szer, hogy hol vették. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit használnak, és ebből adódik a fokozott veszélyesség is. Egyfelől ezek alapvetően nagyon veszélyes szerek, kemikáliák, másrészről teljesen kiszámíthatatlan a következményük, sok esetben nemcsak a vevő nem tudja, hogy mit vesz, hanem a díler sem, hogy mit árul” – mondta Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns.
Annyira rosszul voltam, hogy ki akartam ugrani az autóból, még jó, hogy nem volt a hátsó ülésnél ajtó.
(Egy kábítószer-használó)
Egy másik, névtelenséget kérő kábítószeres is nyúlt már dizájnerdroghoz:
– Amikor megveszed, nem félsz attól, hogy mi következhet? – Az az igazság, hogy ilyenkor nem nagyon fordul meg az ember fejében az, hogy rosszul lehet, vagy, ne adj Isten, meg is halhat.
Dizájnerdrog forgalmazásáért ma már több büntetőeljárás indul, mint a hagyományos kábítószerekkel való kereskedésért. Aki dizájnerdrogot árul, és lebukik, alapesetben legfeljebb öt évet kaphat. Ha viszont egy díler heroint vagy kokaint terít, nyolc évre is lecsukhatják.
„Azért veszik ennyien, mert hatásukat tekintve ugyanolyanok vagy még erősebbek, mint a klasszikus kábítószerek. Már egy sör áráért is lehet dizájnerdrogot kapni Magyarországon, a büntetési tétel is sokkal alacsonyabb, maga a fogyasztás pedig nem büntethető. Csak a fogyasztása és a 10 gramm alatti birtokban tartása nem bűncselekmény. Amennyiben forgalmazzák, vagy valaki átadja, illetőleg kínálja a fogyasztónak, az már bűncselekménynek minősül” – mondta a Hír TV-nek Fülöpné Csákó Ibolya, az ORFK Bűnügyi Főosztályának alezredese.
A kábítószer-használat miatt a rendőrség évek óta kiemelten ellenőrzi a fiatalok körében népszerű nyári fesztiválokat.
">
– A munkafüggőség szenvedélybetegség – mondja 
A KAPSZLI idei utolsó
Utolsó kommentek