A szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek életük végéig szenvednek a fiatalon elszenvedett traumáktól: a statisztikák szerint több mint harmaduk később maga is függő lesz. Az ellátórendszer többnyire csak a szülők felépülését támogatja, a gyerekekkel senki sem foglalkozik. Mostanáig nem is…

  A kábítószerekről akartuk kérdezni, de ő az alkoholfogyasztásról és a dohányzásról beszélt. Aztán persze a drogokról is. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus és pszichoterapeuta, az Indit Közalapítvány szakmai vezetője a legális szereket sokkal nagyobb problémának tartja, az ellenük való…

Izlandon az utóbbi húsz évben meglepő mértékben csökkent a kamaszkori dohányzás, alkoholfogyasztás és droghasználat. Húsz évvel ezelőtt az izlandi tinédzserek Európa élvonalába tartoztak az elfogyasztott alkoholmennyiség terén. Míg 1998-ban a tizenöt-tizenhat éves kamaszok 42 százaléka nyilatkozott…

Kubiszyn Viktor szerint nem érdemes mellébeszélni, az őszinte kommunikáció a leghatékonyabb az emberi kapcsolatokban és a drogprevencióban is. 16 évig volt függő, az írás terápiaként is működik számára. Most jelent meg negyedik könyve, az Oroszrulett, amelynek egy moszkvai…

Csaknem ötven százalékkal nőtt az amfetamin-származékok fogyasztása az elmúlt négy évben a középiskolás diákok körében. Különösen az olcsó és szennyezett dizájnerdrogok jelentenek nagy veszélyt. Ezek már az első használatkor halált okozhatnak.     Szinte nem telik el…

Egy héttel ezelőtt kezdte meg működését Kiskunfélegyházán a „Válasz” Szenvedélybeteg-segítő és Drogprevenciós Központ. Csütörtök délelőtt a központtal és az ott folyó munkával ismerkedhettek meg a szakmai partnerek és a sajtó munkatársai.  A város…

 A szakértő szerint iszonyatos mértékű elvonás van drogprevenció területén  Az új drogstratégiához kötődő akciótervet már nagyon várja a szakma - hangoztatta a távirati irodának adott interjújában Szemelyácz János a baranyai INDIT Közalapítvány, ezen belül…

 A Drogriporter interjúja Puy Tamással, az Art-Éra Alapítvány tűcsere programjának vezetőjével, amely évek óta sikeresen működik, de most a költségvetési megszorítások áldozatául esett A kormányzat döntést hozott a drogprevencióval és ártalomcsökkentéssel…

Egyelőre a fűfogyasztás több veszélyt rejt magában, ha azt is figyelembe vesszük, hogy börtönbe kerülhetünk miatta – viszont ezt leszámítva minden szempontból kevésbé káros, mint az alkohol, állítják a TASZ szakemberei.  Történelmi fordulópont: többségbe…

süti beállítások módosítása