„Jövök, segítek, megoldom!” – hangzik azoknak az embereknek a jelmondata, akiknél az ún. önfelálodázás séma meghatározó az életükben. Ők azok, akik szinte mindig a körülöttük állók vágyaira és szükségleteire fókuszálnak, legyenek azok magánéleti vagy munkakapcsolatok. Muszáj segíteniük, a késztetés ellenállhatatlan. Sokszor azonban ők maguk is szenvednek attól, hogy mindez saját örömük, elképzeléseik rovására megy. Sokszor haragot éreznek az iránt, akiről látszólag olyan odaadóan gondoskodnak. Azonban bűntudatot éreznének, ha nem tennének meg minden tőlük telhetőt, sőt azon felül is.      

(Seonna Hong)

Ezek az emberek így próbálják meg fenntartani fontos kapcsolataikat, vagy elérni, hogy szeressék, elismerjék őket. Ez a legfontosabb eszközük, hogy ezt elérjék. Olyan, mintha az lenne a pólójukra írva: „bármit megteszek érted”. Tipikusan ilyen a „nagyon jó barátnő”, akinek nincs magánélete, jön, segít, ott van, ha kell, mintha nem is lenne saját élete, olyan odaadással veti bele magát mások életébe. Másik típus az a barátunk, aki mindent el tud intézni, minden munkára van egy embere, mindenkinél jobban tudja, kihez kell fordulni, és bár lehet, hogy ezek nem működnek mindig, de abban biztosak lehetünk, hogy ha kikérjük a véleményét, akkor addig nem nyugszik, amíg ő maga meg nem oldja a mi problémánkat. Párkapcsolatban pedig ez a dinamika még jobban felerősödhet.

Ennek hátterében nagyon gyakran azt fedezhetjük fel, hogy gyerekként nem fogadtak el minket feltétel nélkül, ami számos forgatókönyvben manifesztálódhat. Lehet, hogy a szülőknek fontosabb volt a státusz és a külvilágnak való megfelelés vágya, lehet, hogy az anyánk túlzottan a saját szükségleteivel volt elfoglalva és egyáltalán nem tudott reagálni a gyerekére. Lehet, hogy gyerekként túl hamar fel kellett nőnünk és szülő, felnőtt szerepet ellátni családunk életében.

Ha munkáról van szó, eszünkbe juthat a helper-szindróma is, amikor a segítés droggá válik, és az ember nem tudja többé szétválasztani a magánéletét a hivatásától. A segítők különféle típusai:

• a "foglalkozás áldozata", aki saját kapcsolataiban is segítő
• a "hasító": szakmai szférában magas a kontrollja, de otthon agresszív, követelőző kisgyerekké változhat
• a "perfekcionista omnipotens”, aki mindig, mindenben, mindenhol helytáll
• a "kalóz", a foglalkozását használja kiürült magánéletének kitöltésére, szakmai előnyeit kihasználja (például szexuális kapcsolatba lép azzal, akit segít)
• a "túlazonosuló", aki az intézménnyel, ahol dolgozik, vagy a hivatásával maximálisan eggyé válik, intim szférája pedig akár teljesen el is sorvad (Bővebben lásd Hajduska Mariann) 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.