Ugyanakkor a mai munkakultúrában, mikor a munkanélküliség veszélye fenyegető árnyékként tornyosul fölénk, már igen gyakori, hogy az emelt óraszám és a pluszban vállalt feladatok nem belső késztetésként, hanem külső kényszerként jelennek meg. A szakértő szerint különbséget kell tenni fogcsikorgatva vállalt új kötelezettség és kényszerbetegség között: aki azért dolgozik sokat, mert pénzre van szüksége, vagy mert fél, hogy utcára teszik, az szenved a túlmunkától, s alig várja, mikor fejezheti be. A munkafüggő viszont azért dolgozik, mert nem akar hazamenni. Ő hétvégén és a nyaraláson szenved, elvonási tünetei vannak, sóvárog a munka után, s azokat az időket kerülné, amikor nem tud dolgozni: a munka az életének minden területén eluralkodik, s egyszerűen nem tud nem dolgozni.

– Több szempontból is problémás a munkafüggőség kezelése – magyarázza Demetrovics. –Egyrészt nem figyelünk rá, pedig súlyos egészségügyi következményei lehetnek. Az ELTE addiktológiai tanszéki szakcsoportja a Corvinus Egyetemmel együttműködésben végzett a témában kutatást, de nincsenek még eredményeink. Nem tudok róla, hogy bárki is foglalkozna a jelenség regisztrációjával, s akár statisztikailag nyilvántartaná valamely szervezet: már csak azért sem, mert jelenleg nincs hivatalosan ilyen diagnózis.

A betegség gyógyításának másik kerékkötője – Demetrovics szerint –, hogy a munkamániások jellemzően nem képesek elfogadni a társas támogatást; sem a családtagoktól, munkatársaktól, sem az orvosoktól, terapeutáktól. Többnyire nem keresnek segítséget, inkább pár vagy családterápia során kerülnek a szakember látókörébe, amikor a szenvedő családtag kér segítséget, vagy éppen más egészségügyi probléma (szív- és érrendszeri zavarok, alvászavar) miatt fordul szakemberhez a munkafüggő: fontos, hogy ekkor a szakember észrevegye a háttérben meghúzódó munkafüggőséget. A legnagyobb nehézséget mégis az okozza, hogy ez az a típusú életforma-betegség, ami besimul a társadalmi elvárások rendszerébe: minden kultúrában erkölcsi többletet és elismerést társítunk a kemény munkához. A kóros magatartást az ideiglenes elismerés megerősíti, s úgynevezett tiszteletre méltó drogosként kezeljük a munkafüggőket: ilyen feltételek mellett a probléma tagadása még erőteljesebb lehet, mint más addikcióknál, a betegség tudatosítása pedig sokkal nehezebb.

  Borbély-Pecze Mariann, a Wesley János Lelkészképző Főiskola oktatója, addiktológiai konzultáns szerint a kiváltó tényezők között hajlamosító személyiségjegyek és attól független körülmények is megtalálhatók. – Nem igaz, hogy a munkamánia csak a magas társadalmi-gazdasági státusúakat érinti, és „yuppie-betegség” lenne. A hátterében állhat túlzott perfekcionizmus, alacsony önbecsülés, de kiválthatja egy egzisztenciális trauma is, például ha korábban az egyén elveszítette az állását. Nem egy olyan tényező van, amelyek a személyiségtől függetlenül megteremtik a környezetet az idült munkafüggőség kialakulására.Mindennapos jelenség, hogy a magánélet és a munka közötti határvonal elmosódik, például mikor a főnök hétvégi, szabadidős munkavégzést rendel el, vagy éppen laptopján és mobiltelefonján a szabadság idején is utoléri a beosztottját. A tömegtájékoztatás is számos esetben pozitív példaként állítja elénk a munkamániás eseteket, ráadásul elvárják tőlünk, hogy egyszerre legyünk főállású anyák vagy apák és mindemellett fussunk be fényes karriert is.

Borbély-Pecze Mariann elmondása szerint tévhit, hogy egy munkamániás alkalmazottal bárki is jól járna: dacára a nagymértékű időráfordításnak, a klasszikus munkaalkoholista a minőség és termelékenység szempontjából nagyon keveset végez, és esetében nincs igazi hozama a nagy mennyiségű munkának. – Létezik munkamániában szenvedő szervezet is: a munkafüggő vállalat dolgozói a munkaórán túl is hoszszú órákat töltenek a munkahelyen, rendszeresen hazaviszik a munkát, és nagy számban a kiégettség és a stressz jeleit mutatják. Előfordulhat a munkafüggő és szervezet beteges szimbiózisa is: látszatra ilyenkor szervezet és egyén egyaránt jól jár, de idővel a nem munkafüggő, egészséges kollégák kezdik elhagyni a céget, romlik a vállalat piaci szereplése, és ez igen hamar a szervezet kiégésével és megszűnésével végződhet. Magyarországon is van, ahol már az emberierőforrás-gazdálkodás a legmodernebb megközelítés szerint működik, s nagyobb eséllyel figyelnek a munkafüggőség veszélyeire is. De ellentétben a tengerentúli gyakorlattal, az átlagos hazai cégek gondolkodása ettől még elég távol áll.

Az utolsó stádiumban már pszichés tünetek jelentkeznek

Kezdetben a munkamániás folyamatosan elfoglalt, egyre több, sőt irreálisan sok feladatot, rengeteg túlórát vállal. A gondolatai állandóan a munkája körül forognak, szorong, ha nem végezheti munkáját, magánéleti kapcsolatait egyre jobban kezdi elhanyagolni. A középső stádiumban már komolyabban sérülnek a személyes kapcsolatok: hiába van otthon, nem képes elszakadni munkájától. Megjelenhetnek szomatikus következmények is: fáradtság, kimerültség, gyakori emlékezeti és koncentrációs problémák. Testsúlyukban is változás észlelhető: egyesek nagyon lefogynak, mások testsúlygyarapodással reagálnak a tartós stresszre. Az utolsó stádiumban komoly testi és pszichés tünetek is megjelennek: krónikus fejfájás, gyomorfekély, szív- és érrendszeri problémák, alvászavar, depresszió, és megnő a szívinfarktus, illetve az agyvérzés kockázata. Tévedés, hogy a munkamániába nem lehet belehalni. Japánban már külön szakkifejezés van a rengeteg túlóra s annak szövődményei okozta halálra: karosi. A szigetországban évente ezer feletti esetet regisztrálnak ezzel a kórképpel.

 szociólógia