A szenvedélybetegségek korát éljük: sokan élnek az alkohol vagy a cigaretta rabságában, mások éppen ellenkezőleg, túlzásba vitt egészséges életmóddal sanyargatják magukat. A plasztikai műtétek térhódításával pedig egyre többen fekszenek kényszeresen a kés alá.

Szenvedélybetegség

A köztudatban a szenvedélybetegség egyenlő az alkohol, cigaretta és esetleg a szerencsejáték függőséggel, pedig mostanra már jóval szélesebb a skála. Szakemberek írtak már a szex- és szerelem függőségről, a romantika függőségről, a sorozat függőségről, a koffein vagy akár csokoládé függőségről is. De létezik internet, vásárlás és testedzés függőség is.

Miért lenne kivétel a plasztikáztatás? Bármilyen cselekvést túlzásba lehet vinni. Mint minden szenvedélybetegségnek, a mértéktelen plasztikáztatásnak is ismérve a kényszeres jelleg: a beteg hiába határozza el, hogy felhagy rossz szokásával, puszta akaratereje kevés ehhez.

Plasztika, a tehetősek szenvedélye

A szépészeti beavatkozások ára az utóbbi években bár jelentősen csökkent - így egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy átszabassák azt a testrészüket, amivel nincsenek megelégedve -, még mindig elsősorban a gazdagok privilégiuma. Így például a sztároké: Madonna, Lindsay Lohan, Donatella Versace, Meg Ryan, Priscilla Presley azok közé a nők közé tartoznak, akik már több esztétikai műtétet is végrehajtattak magukon. Régebbi és újabb képeiket végignézve és összehasonlítva könnyen eldönthető: vajon megéri a rengeteg beavatkozás?

Miért fekszünk kés alá?

Az öregedéstől való félelem, vagy a nem megfelelő önkép vezeti a legtöbb embert a plasztikai sebészek rendelőjébe. Gyors és látványos eredményt várnak a szépészeti beavatkozásoktól, ezért könnyű is rászokni: minimális energia befektetés jó esetben maximális megelégedettséget hoz.

Mivel a plasztikai sebészet is fejlődik, ma már nincs olyan testrész, amit az orvosok ne tudnának szebbé varázsolni pár metszéssel, szúrással és öltéssel. Veszélyes lehet a könnyen elérhető változás: ahelyett, hogy testmozgással, fogyókúrával és természetes módszerekkel érnénk el a kívánt eredményt, a könnyebb utat választva a kés alatt kötünk ki. A gyorsan jött „tökéletesség” hatására felfedezhetünk magunkon újabb „hibákat”, ahelyett, hogy elfogadnánk természetes szépségünket. Vagy valóban a virsliajkaké, a dinnye nagyságú melleké és a kifeszített, ráncmentes bőré a jövő?

Forrás: femcafe.hu

Az 1. típusú diabéteszesek körében mind gyakoribbá váló táplálkozási rendellenesség a diabulimia.

A betegség különösen a serdülőkorúakat érinti, mert a kamaszok gyakran az előtt fogynak, hogy a cukorbetegséget megállapították volna, és amikor elkezdődik az inzulinkezelés, rövid idő alatt meghíznak. A serdülők ilyenkor inkább abbahagyják az inzulin adását.

Becslések szerint az 1. típusú diabéteszesek között 2-6-szor annyi a diabulimiás, mint az átlag népesség körében.

A betegségre nemcsak az inzulin elhagyása a jellemző, hanem a következők is:

– az inzulinadag csökkentése
– evési rohamok
– kényszeres túlevés
– diétázás
– éhezés
– önhánytatás
– hashajtók szedése
– túlzásba vitt testedzés

A legveszélyesebb az inzulin elhagyása vagy az adag csökkentése. Azért, hogy fogyjanak, egyes diabéteszesek szándékosan a szükségesnél kevesebb inzulint adnak be. Inzulin nélkül megnő a vércukor szintje, a vesék több vizeletet termelnek, és a cukor ezzel távozik.

Az inzulin elhagyása a cukorbetegeknél megfelel a hashajtók szedésének és a hánytatásnak, és látszólag egyszerű módja a fogyásnak.

Ha kényszeressé válik, igen súlyos következményekkel járhat:

– veseelégtelenség
– szívelégtelenség
– keringési zavarok
– látásvesztés
– fertőzések
– csontritkulás
– halál

A diabulimia tünetei

– súlyvesztés
– fokozott vizeletürítés
– letargia, alacsony energiaszint
– magas vércukorszint
– állandó szomjúságérzet
– cukor a vizeletben
– a koncentrálóképesség zavara
– elektrolit-abnormitások
– alacsony Na-szint
– hányás
– túlzásba vitt edzés
– hashajtók vagy vízhajtók szedése a fogyás érdekében.

A diabulimia diagnosztizálása meglehetősen nehéz. A megelőzés érdekében igen fontos a felvilágosítás.

Forrás: informed.hu

A 2012-es Költségvetési Tv. tervezetében a szociális kiadások között sokkal kevesebb jut a közösségi alapú szociális szolgáltatásokra (köztük a pszichiátriai- és szenvedélybetegek közösségi ellátására, valamint az alacsony küszöbű ellátásokra). Az egész összeg mintegy 40%-kal csökkent, így becslések szerint - az OKÉE (Országos Közösségi Ellátók Egyesülete) vezetőjének tájékoztatása szerint - mintegy 2-3000 pszichiátriai és szenvedélybeteg kikerülését jelenti a közösségi gondozásból január elsejétől.

A pszichiátriai ellátás területén, elsősorban a krónikus pszichiátriai betegek hosszú távú életviteli támogatását, és társadalmi re-integrációjukat segítő pszicho-szociális szolgáltatásokat, a szociális területen működő közösségi ellátások biztosítják, amelyre a pszichiátriai ellátórendszer hosszú távon számít, és egyre szorosabb együttműködést tervez.

A pályázati úton finanszírozott közösségi ellátás, 2011-ben, 4721 pszichiátriai beteg számára, elérhetővé és folyamatossá tette, a közösségi bázisú, szociális kompetenciákat fejlesztő, felépülés lehetőségére összpontosító, rehabilitációs szolgáltatást.

A pszichiátriai betegek közösségi ellátása nem elszigetelt az egészségügytől, a multidiszciplináris team kulcsszereplője, a konzultáns pszichiáter. Mindannyiunk előtt ismert, hogy 2007-ben jelentős leépítés/leépülés történt a pszichiátriai fekvő- és járóbeteg-ellátórendszerben. Amennyiben a szociális ágazatban is jelentős visszalépés történik, a források redukciója miatt, akkor a közösségi ellátás feladatmutatóinak lényeges csökkentése súlyosan fogja érinteni a pszichiátriai ellátórendszert.

A Szakmai Kollégium Pszichiátriai és Pszichoterápiás Tagozata és a Magyar Pszichiátriai Társaság állásfoglalása szerint a költségvetés tervezett csökkentése a szociális közösségi ellátásoknál a mentális problémával élők ellátását az OPNI-bezáráshoz hasonlítható mértékben érintheti negatívan. Az intézkedés iránya ellentétes a közösségi alapú ellátások fejlesztését javasló hazai és nemzetközi irányelvekkel, ezért szükségesnek tartjuk és kérjük az intézkedés felülvizsgálatát.

Dr. Németh Attila
Szakmai Kollégium Pszichiátriai és Pszichoterápiás Tagozat
elnök

Dr. Kurimay Tamás
Magyar Pszichiátriai Társaság
elnök

Dr. Harangozó Judit
MPT Közösségi Pszichiátriai Szekció, Szakmai Kollégiumi Tanács Közösségi Munkacsoport vezetője

Forrás: informed.hu

Nem a szülők okozzák a gyermekek étkezési rendellenességeit, ám az otthoni környezet sok gyereket egészségtelen viselkedési formák és szokások felvételére késztethet. Ha zavar keletkezik az ételek és a testkép felfogásában, annak anorexia és bulimia lehet a vége.

Helytelen célok kiűzése

Nem jó, ha a gyerek jövőjével kapcsolatos reményeink és álmaink túlságosan is a szépségre vagy a külcsínre összpontosulnak. Különösen a lányoknál kell vigyázni a „csinosabb leszel, ha lefogysz, jobban foglak szeretni, ha nem eszel annyit” mondatokra. Épp elég baj, hogy a gyerekek a lapokban megjelenő nádszálvékony modelleket tekintik példaképnek. Ne csúfoljuk, ugrassuk, kritizáljuk az alakja miatt.

Ha nem beszélünk róla

Mind a szülők, m ind a gyerekek ki vannak téve a testméretekkel és a külső megjelenéssel kapcsolatos mindenféle elképzeléseknek és viselkedésformáknak, amelyek közül sok igen káros. Nem segít azonban, ha ezekről nem veszünk tudomást. A szülőknek meg kell mondaniuk a gyereknek, hogy nem létezik „tökéletes” alak, továbbá elfogadhatatlan a kövérek és testi hibások kirekesztése, gúnyolása.

Ha szégyelljük

Sok szülő, különösen, ha a túlsúlyos, nem szívesen jár úszni vagy vesz részt olyan szabadidős tevékenységben, ami felhívja a figyelmet nem tökéletes alakjára. Mások a ruházkodással igyekszenek eltakarni hiányosságaikat, tehát nem a kényelmi szempontok uralkodnak, hanem az, hogy álcázzák az alakjukat. Ez azt az üzenetet közvetíti a gyereknek, hogy az ideálisnál egy kicsit is előnytelenebb alak szégyellnivaló. Ne törődjünk azzal, mit gondolnak mások a külsőnkről.

A rossz példa

A gyerekek nagyon is odafigyelnek arra, amit a szüleik tesznek. Ha rosszak az étkezési szokásaink és nem mozgunk eleget, a gyerekben az rögzül, hogy ez a helyes életmód. Ha egyes ételeket jóknak, másokat meg rosszaknak nevezünk, azzal is ártunk a gyerek szemléletének. Mértékkel mindent lehet fogyasztani.

Testedzés – de helytelen okból

A edzésnek a mozgás és a mozgás kiváltotta erő és fittség öröméről kellene szólnia. Ha anya napi öt órát edz a futópadon, annak az lehet az üzenete, hogy az edzés a kalóriák leadásáról, vagy a tökéletes alak megformálásáról szól.

Ha nem veszünk tudomást a média hatásairól

A média ideális testekkel bombáz minket, megmondják, ki néz ki mesésen és ki nyomorultul. A szülőknek segíteniük kell a gyereknek eligazodni a TV, az újságok, a zeneszámok és az internet nemegyszer igen káros üzenetei közt.

Ha fogyókúrára fogjuk a gyereket

Még ha túlsúlyosnak találjuk is a gyereket, jobb, ha orvossal beszéljük meg, milyen mértékben korlátozzuk a kalóriabevitelét. Ettől függetlenül is ösztönözzük a minél több mozgásra és tanítsuk meg élvezni a mozgás örömeit.

Ha nem tulajdonítunk kellő fontosságot az önbecsülés kérdésének

Az egészséges önbecsülés talán a legfontosabb tényezője annak, hogy megóvjuk a gyereket a táplálkozási rendellenességektől. Ne feledjük felhívni a figyelmét az intellektuális, sportbeli és társadalmi eredményeire. Adjuk meg az egyenlő esélyt a fiúknak és a lányoknak egyaránt. Ha például a fiút felmentjük a háztartás körüli segítés alól, a lányok azt hihetik, hogy ők kevésbé fontosak.

CBS

Forrás: informed.hu

A skizofréniásoknál mintegy hatszoros az epilepszia kialakulásának kockázata - állítják a Kínai Orvosi Egyetem (Tajcsung) munkatársai.

Az epilepszia genetikai, neurobiológiai és környezeti tényezőkre vezethető vissza. I-Csing Csu és munkatársai egy új aspektust tártak fel: igen erős a kapcsolat az epilepszia és a skizofrénia között. Elemezve a Tajvani Nemzeti Egészségbiztosító adatait mintegy 16 ezer beteg 1999 és 2008 közötti utánkövetésével tárták fel az összefüggést.

A betegcsoportban ezalatt 5195 skizofréniás, és 11 527 epilepsziás egyént diagnosztizáltak. Az eredményeket a nem és a kor szempontjából ugyanilyen eloszlású, neurológiai és pszichiátriai betegségben nem szenvedő csoporthoz hasonlították.

Megállapították, hogy a skizofréniások között évente átlagosan ezer emberből 6,99-ben alakul ki epilepszia, míg az egészségeseknél ez az arány csupán 1,19. Az epilepsziásoknál évente ezer emberből 3,53 lesz skizofréniás, szemben a kontroll csoportban tapasztalt 0,46-tal. Ugyanakkor a skizofrénia előfordulása magasabbnak bizonyult epilepsziás férfiakban, mint epilepsziás nőkben.

Az eredmények összegzése azt jelenti, hogy igen erős, kétirányú kapcsolat van a két betegség között. Ennek hátterében állhat a hasonló kórfolyamat, a genetikai fogékonyság, illetve környezeti faktorok. Mindazonáltal a mechanizmus feltárása újabb vizsgálatokat igényel.

Forrás: napidoktor.hu

Az alkoholizmus a szenvedélybetegségek közé tartozó kóros állapot, mely túlmutat az orvosi kereteken, társadalmi, egzisztenciális, kulturális probléma. Genetikai hajlam, látott-tanult minták szerepe és élethelyzeti események egyaránt lehetnek döntőek.

Az alkohol rabságában töltött évek múlásával romlik a tényleges leszokás esélye. Sokszínű problémával állunk tehát szemben, melyet csak jelentős akaraterővel, és egyénreszabott, kombinált terápiás tervvel lehet leküzdeni. A gyógyulás esélyeit befolyásolja a beteg környezete, a család, a munkahely, a baráti kör szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni.

A leszokást nehezíti, hogy az utolsó ivást követő 1-3 napban megvonási tünetek (pl. remegés, izzadás) jelentkezhetnek, melyek újabb italfogyasztással gyorsan oldódnak, továbbéltetve az alapproblémát. A megvonási tünetek gyógyszeresen jól és gyorsan rendezhetők pszichiáter szakorvos segítségével.

Milyen terápiás lehetőségek vannak alkoholizmus esetén?

Kellően motivált betegnél ezután a következő terápiás lehetőségek jöhetnek szóba:

• Gyógyszerek: A disulfiram visszatartó ereje azon múlik, hogy „ráivás” esetén acetaldehid keletkezik, mely kellemetlen közérzetet, ivástól elriasztó tüneteket okoz. Sajnos kockázata is ugyanez, jelentősebb alkoholfogyasztás esetén veszélyes mérgezési tüneteket eredményezhet, így csak motivált beteg esetén jöhet szóba.
  Korábban ennek létezett sebészileg bőr alá beültethető (implantált) változata is, mely több hónapos gyógyszerdózist biztosított, kiküszöbölve a napi tabletta elfelejtésének kockázatát. Előnye egyben a veszélye is, a döntést kb. fél évig nem lehet megbánni, „ráiszogatva”, önmagunkat tartósan mérgezve pedig komoly szellemi hanyatlást és májkárosodást érhetünk el. Az implantált változat hivatalos forgalmazását több, mint 1 éve megszüntették, a „feketén” beszerezhető kétes kotyvalékoktól pedig óva intek mindenkit. Lehetőség még az acamprosate, mely az előzőnél korszerűbb, mivel magát az alkohol iránti vágyat (craving) is csökkenti, hátránya a jóval magasabb ára.
• Pszichoterápia: Egyéni és csoportos terápiák vagy ezek kombinációja. Célja a kóros mechanizmusok okainak feltárása, és lehetőség szerint korrekciós technikák megtanítása a beteggel.
• Bentlakásos rehabilitációs intézetek: Az országban több ilyen is működik, a részvétel önkéntes(!), a korábbi kényszergyógykezelések nem léteznek, de amúgy is eredménytelenek voltak. A bejutás motivációelemzési „felvételi” alapján történik, később is a beilleszkedni képteleneket elbocsátják. A programok több hónaposak, gyógyszeres, pszichoterápiás módszerekkel dolgoznak védett környezetben, cél az életformaváltás. A beteg kiszakad a betegségét okozó, vagy fenntartó környezetéből, ez nyilván lemondás a részéről, de befektetés nélkül nincs siker.
• Önszervező klubok: Gyógyult betegek erőt adó példájára, egymás tapasztalataira alapoznak, ilyenek például az Anonim Alkoholisták (AA).
• Alternatív, pl. akupunkturás módszerek, mely az elvonási tünetek kezelésében is segíthet.
• Szinte az összes egyház rendelkezik szenvedélybeteg híveiket megszólító programokkal, bentlakásos missziókkal, melyek a vallásos hit erejéből építkezve igyekeznek kiutat mutatni.

Szükséges lehet az italozást okozó, vagy ahhoz társuló egyéb betegségek (pl. depresszió) kezelésére is. Nagyon színes tehát a kínálat, egy kizárólagos megoldás nem létezik. Minden betegnél egyénileg kell megtalálni a legcélravezetőbbet, és mindig be kell vonni a beteg családját is támogatásként. Fontos viszont tudni, minden módszer csak segítő „mankó”, az akaraterő teljes hiányát egyik sem tudja áthidalni.

Forrás: webbeteg.hu - Dr. Dinya Zoltán

Július 28-án volt a hepatitis világnapja. Ezen felbuzdulva, úgy gondoltuk fontos szót ejteni erről a komoly betegségről, a fajtáiról, a terjedéséről és a kezeléséről is.

Kezdetben a tájékozatlanság, késõbb a félelem nagyobb. Kire van még szükség az orvos mellett a szenvedélybetegségek gyógyításakor?

Európa népességének több mint harmada szenved valamilyen mentális betegségben, ez minden évben 164 millió embert jelent - derült ki egy átfogó európai kutatásból, amely 27 mentális zavart vizsgált - a szorongástól az alkoholizmuson és a depresszión át a demenciáig. Kurimay Tamás, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke szerint nem meglepőek a magas számok, de a válság okozta növekvő mentális terhelés és a Magyarországon újra növekvő számú öngyilkosságok miatt itt az ideje, hogy a lelki egészség első számú kérdéssé váljon.

"Rosszabb a helyzet, mint gondoltuk" - ez az egyik összefoglaló megállapítása annak szeptemberben nyilvánosságra hozott kutatásnak, amely az európaiak mentális állapotát vizsgálta. Ez az eddigi vizsgálatok közül a legszélesebb körű: 30 európai ország 514 millió lakosára vonatkoznak a megállapítások. Az ECNP nevű szervezet (Európai Neuropszichofarmakológiai Kollégium) által publikált kutatás szerint az európaiak összesen 38,2 százaléka szenved valamilyen mentális zavarban. Ez összesen 164 millió embert jelent, akik egy adott évben a vizsgált 27 mentális zavar legalább egyikében szenvedtek. A szerzők szerint mindez olyan mértékű terhet jelent az európai társadalmak számára, hogy a mentális zavarokról ki lehet jelenteni: Európa számára a 21. század legnagyobb egészségügyi kihívását jelentik. A vizsgálat készítői szerint a betegségek előfordulásának aránya még a mértnél is nagyobb lehet, a becslések szerint ugyanis az esetek mindössze egyharmadában jut el a beteg az orvosi kezelésig, és ez az arány régóta nem javul.

"Tisztázni kell, hogy mit értünk mentális zavar alatt. Sokan azt gondolják, hogy ha valakinek mentális zavara van, akkor valamilyen súlyos betegségre kell gondolni, kvázi bolond az illető, és a lelki problémákat nagyon sok megbélyegzés, stigma övezi" - mondta az [origo]-nak Kurimay Tamás, a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöke, a János Kórház pszichiátriájának főorvosa. Az ECNP kutatásának eredményei szerint a leggyakoribb zavarok a következők: 69 millió embert érint valamilyen szorongás (ide tartoznak például a különféle fóbiák vagy a pánikbetegség), 29 millió ember szenved álmatlanságban, 30 millió depresszióban. 20 millió embernek van olyan lelki hátterű betegsége, amely testi tünetek formájában jelentkezik (ezek a szomatoform tünetek, régi nevükön pszichoszomatikus betegségek). 17 millió ember pedig alkohol- vagy drogfüggőségben szenved. A fiatalok 5 százaléka hiperaktivitással vagy valamilyen figyelemkoncentrációs zavarral küzd, a 85 év feletti idősek csaknem harmada pedig az időskori elbutulással, azaz demenciával. A kutatás eredményeiből kiderült az is - a tanulmány szerint -, hogy a mentális zavarok gyakoriságában nincs jelentős különbség az országok között.

Kurimay ismeri az ECNP-kutatás eredményeit, amelyek szerinte a szakembereknek nem jelentettek meglepetést. Ez a kutatás szerinte egy másikhoz hasonlóan, amelyet a 2000-es évek elején készített az Európai Agy Tanács (EBC), arra koncentrál, hogy melyek azok a betegségcsoportok, amelyek a legnagyobb terhet róják a társadalomra. "Tehát nem a halálozás esélye szempontjából vizsgálják csak a betegségeket, hanem azt nézik meg, hogy azok mennyire terhelik meg a családot, az egészségügyi rendszert, a munkaerőpiacot, és így közvetve a gazdaságot. Például arra figyelnek, mit jelent, ha valaki kiesik a munkából amiatt, mert a cukorbetegségének szövődményei vannak" - magyarázta.

A 2000-es évek elején készült vizsgálat arra jutott, hogy a mentális betegségek közül öt sorolható a társadalmakra a legnagyobb terhet jelentő betegségek közé. A legelső ezek közül az úgynevezett unipoláris depresszió. "Ez annyit jelent, hogy valakinek nincsenek ugyan hangulatingadozásai, de nyomott hangulata van, szorong, és csökken aktivitása, miközben gyakrabban vannak öngyilkossági gondolatai" - mondta a János Kórház főorvosa. A férfiaknál gyakoribb a befejezett öngyilkosság és az alkoholbetegség, a nőknél viszont a depresszió, és - mivel jellemzően tovább élnek - az időskori leépülés is.

Nyomasztja a válság az öregedő Európát

Kurimay Tamás szerint Európa ma bajban van, mert a társadalmak idősödésével néz szembe. "Kitolódik az átlagéletkor, és ez nagy gazdasági veszélyt jelent, hiszen csökken a munkaképesek aránya, és nő az inaktívaké. Nő a feszültség, mert csökken a nyugdíjak értéke, anélkül, hogy erről tehetnének az egyébként aktív éveiket végigdolgozó generációk. Miközben egyre kevesebb pénz jut az egészségügyi és a szociális rendszerre, ezek a kiadások egyre magasabbak lesznek" - magyarázta.

Ezt az egyre nehezebb helyzetet rontja, hogy a gazdasági válságban egyre szaporodnak a problémák, és nő a mentális terhelés. "A WHO egy friss felmérése szerint a gazdasági válságban egyértelműen megnőtt a befejezett öngyilkosságok száma, és az alkoholbetegségre visszavezethető halálozások száma" - mondta Kurimay. Az MPT elnöke idézett egy másik vizsgálatot is, amelyből kiderült, hogy azokban az európai országokban, ahol a bajba jutott adósok megsegítésére akár a bankok, akár más szervezetek valamilyen szervezett formában lelki segítséget nyújtottak, jobb volt a törlesztési hajlandóság, miközben kevesebben választottak "öndestruktív megoldásokat".

"Ezek a jelenségek összefüggnek, ezért nem mindegy, hogy a lelki egészséggel törődünk-e. Ennek társadalmi szinten is a legfontosabb kérdésnek kellene lennie" - fogalmazott. "Ez nem azt jelenti, hogy mindenkit kezelni kell, de az biztos, hogy a helyzettel nem csak az egészségügyi rendszernek kell foglalkoznia. A pozitív eredmény a munkaképes napok számának a növekedésében mérhető" - tette hozzá.

Többe kerül, mint a rák

A mentális betegségek ugyanis nagyon gyakran okoznak a munkából való kiesést, és jelentősen növelik a táppénzes napok számát. "A kiesések csökkentik egész Európa gazdasági potenciálját, hiszen a mentális zavarok terhe olyan méreteket öltött, hogy ezzel európai szinten is, és minden kormánynak is foglalkoznia kell. Ez a befektetés nem luxus, hanem az európai társadalmak létérdeke" - fogalmazott. Kurimay szerint elég csak annyit mondani, hogy Magyarországon tízből négy táppénzen levő ember esetében lelki bajok állnak a háttérben, és ez még inkább óvatos becslés. "Tehát ez többe kerül a társadalomnak, mint a szív- és érbetegek ellátása, és többe, mint a daganatos betegek ellátása" - mondta.

A társadalmi szinten jelentkező költségeket próbálja mérhetővé tenni az ECNP-kutatásban is alkalmazott úgynevezett DALY-faktor (disability adjusted life years), amely a betegség okozta munkaképtelenség vagy az átlagosnál korábbi halál okozta "kieső éveket" veszi számba. Ennek alapján jutottak a kutatás készítői arra az eredményre, hogy az európai népesség 38,2 százaléka szenved valamilyen mentális betegségben. A legnagyobb veszteséget a depresszió okozza, és ennek kezelése a legdrágább. Jelentős terhet jelent még az alkoholizmus, a demencia, sőt, még a bipoláris betegségben (régi nevén mániás depresszióban) szenvedők, és a szkizofréniával élők csoportja is, akik mindenütt a társadalom egy százalékát - vagyis egy nagyon jelentős részét - adják - mondta Kurimay Tamás. "És akkor még nem beszéltünk a szorongásos kórképekről, amelyek nagyon elterjedtek" - tette hozzá.

Magyarországon az Európában átlagosnál jóval elterjedtebb a professzor szerint az alkoholizmus, amire "az elmúlt húsz évben a drog elleni fellépés mellett nagyon kevés figyelem jutott", holott egy 2005-ös felmérés szerint az alkoholos eredetű halálozásban az elsők között voltunk Európában, a teljes európai összehasonlításban csak a Szovjetunió egyes volt tagköztársaságaiban volt rosszabb a helyzet. A befejezett öngyilkosságok aránya is magas Magyarországon.

"Bár ez az elmúlt időszakban csökkenő tendenciát mutatott, a gazdasági válság következtében ez a folyamat megállt, és az utóbbi egy évben már növekedés tapasztalható. Az öngyilkosok között egyre több a fiatal, és az idős is. Pedig az öngyilkosság hátterében a leggyakrabban a kezeletlen mentális állapot áll" - fogalmazott a főorvos, aki szerint azt meg sem lehet becsülni, hogy a mentális betegségekben szenvedők mekkora része nem jut el Magyarországon orvoshoz. Az Eurobarometer egy 2010-es felmérése szerint a magyarok többsége azt sem tudta, hogy mi az a pszichoterápia.

Forrás: origo.hu - Wirth Zsuzsanna

Szenvedélybetegek

Alkohol, drog, játék, munka, dohányzás. Közös bennük, hogy mindegyik függőség, ezért gyógyításra szorul. A szenvedélybetegségek megítélése más és más.

Bár a szenvedély alapvetően nem káros, sok család életét tették és teszik tönkre a különféle szenvedélybetegségek. Köztük nem csak alapvetően is káros szerek, hanem olyanok is, amelyek esetében a túlzott kötődés, azaz a függőség jelenti a problémát. A legtöbbet emlegetett drogfüggőség Kály-Kullai Károly szerint csak a jéghegy csúcsa.

A mentálhigiénikus, szupervizor, aki a Paksi Városi Mentálhigiénés Egyesület és a Városi Művelődési Központ  által szervezett, Szenvedélyek hete rendezvény vendége volt tegnap, azt mondta, hogy a nikotinfüggőségről kevés szó esik, pedig több mint hárommillió embert érint. Ezt szerinte helytelenül, nem sorolják a szenvedélybetegségek közé.

A következő – ha az érintettek körét tekintjük – az alkoholfüggőség, ebben egymillió ember szenved, a gyógyszerfüggők számát négy és nyolcszázezer közé teszik. – Mindig a kábítószerfüggőkön verjük el a port, a számuk 2-300 ezer körül van, a súlyos függők számát pedig 40-50 ezerre becsülik – folytatta...

A cikk folytatását a Tolnai Népújság október 11-i, keddi számában találja!

Forrás: teol.hu

A társfüggőség, dependencia bizonyos emberekhez való túlzott kötődést jelent. Rengeteg formában jelentkezhet, de a lényege ugyanaz: bizonyos emberekhez, vagy emberhez - valakihez - való túlzott kötődés. A társfüggő ember érzéseit, akaratát és késztetéseit egy másik ember és közös viszonyuk határozza meg. Egész személyét és létét ettől a másik embertől teszi függővé. Ha elhagyja őt az, akitől eddig függött, kicsúszik a lába alól a talaj. Élete és minden, ami addig számított hirtelen elveszti értelmét. De hát ez csak természetes, hiszen addig nem is a maga életét élte. Hagyta, hogy a másik uralkodjon felette, teljesen bekebelezze. A másik vált mindennapjai mozgatórugójává. Élete arról szólt, hogy a másikhoz tartozik, hogy neki felel meg, hogy belőle vált vagy akár csikar ki érzelmeket, hogy Ő figyel rá. A társfüggő ember csak a másikhoz képest létezik, a másikkal való viszonya alapján értelmezi saját magát. Ez egy olyasféle állapot, mint a szerelem. De bármily felháborítóan hangzik is ez a megrögzött romantikusok számára, normális esetben a szerelem előbb-utóbb elmúlik. Legalábbis a kezdeti mindent felemésztő lángolásra jellemző intenzív és elvakult formája. Átalakul gondoskodó, aggódó, mindent megosztó és sok mindent elfogadó és befogadó szeretetté. Olyan tudatos érzelemmé, amely két önálló emberről szól, akik szabad akaratukból képesek cselekedni, és a szeretetet, a párkapcsolatot is önálló akaratuk szerint választják, és alakítják. A társfüggő ember számára viszont a párkapcsolat szükségszerűség. Hiányzik belőle a választás szabadság, mivel teljesen alárendeli magát a másiknak. A társától függ, a társa uralkodik felette. Ha pedig a kapcsolatnak vége szakad, a társfüggő ember hirtelen teljesen elveszettnek érzi magát, mindaddig, amíg nem talál egy másik társat, akinek alávetheti magát.

De valójában mindannyian függünk más emberektől, és ezzel nincs is semmi probléma, amíg a függés kölcsönös és mértéke egészséges, normális. (És most itt természetesen nem az olyan "művi" kapcsolatokról van szó, mint például a főnök-beosztott viszony, mert ott persze hogy aránytalanok a függési viszonyok.) Egy egészséges párkapcsolat, baráti vagy egyéb viszony esetén mindkét fél nagyjából egyformán fontos a másiknak, és hasonlóan őszinte a másikhoz. Ez a kölcsönös őszinteség pedig feltételezi, hogy mindketten ugyanannyira adják ki, szolgáltatják ki magukat a másiknak, ezért hasonló mértékben függnek is egymástól. Egy normális kapcsolatban tehát a felek között hasonló arányú az érzelmi kötődés és a függőség is. Szerencsés esetben egyikük sincs jobban kiszolgáltatva a másiknál, a kapcsolat egyformán fontos mindkettőjüknek, és a lelki erőviszonyok is körülbelül egyformák. Az egészséges emberi párkapcsolatokat tehát az egymástól való kölcsönös, egyforma arányú függés jellemzi. Ezt nevezzük kölcsönös függőségnek, tudományosan kodependenciának.

Persze ha egy párkapcsolat mindkét tagja ugyanolyan mértékben és kölcsönösen függ egymástól, ez is csak akkor teljesen normális és jó mindkét fél számára, ha közben mindketten bizonyos mértékig megtartják önállóságukat. Fontos, hogy egyik is, másik is megtartsa korábbi énjét és - legalább részben - korábbi életét. Nem jó például, ha valaki párkapcsolata kedvéért feladja korábbi hobbijait, barátait, nézeteit. Fontos, hogy az ember egy társ mellett is képes maradjon az önálló életvezetésre! Így, ha netán különválnak, akkor se bénuljon meg, váljon haszontalanná az élete, hanem normálisan tovább tudjon élni a veszteség (válás, szakítás, halál) feldolgozása után is. Olyan párok esetében nem probléma tehát a kölcsönös függőség, akik párkapcsolatuk mellett meg tudják tartani önálló életvitelüket és személyiségüket. Sőt, ilyen esetben pozitívum a kodependencia. Hiszen ezekben a kapcsolatokban a párok kölcsönös és szinte feltétlen egymás iránti őszinteségükkel és bizalmukkal, pozitív, fejlesztő hatással lehetnek egymásra.

Dr. Szilágyi Vilmos szexuálpszichológus úgy tartja, hogy még olyankor is egészséges lehet a kölcsönös függőség, ha a kapcsolatban az egyik fél erősebb vagy egészségesebb, viszont tud fejlesztőleg és gyógyítólag hatni a másikra. A szakember szerint a párkapcsolaton belüli kölcsönös függőség önmagában nemhogy nem baj, de sokszor nélkülözhetetlen és fontos az együttlét szempontjából. A fent vázolt �normális� kodependencia ugyanis hozzátartozik a párkapcsolatok egyik legalapvetőbb elemének, az intimitás érzésének kialakulásához. Ehhez ugyanis fontos, hogy mindkét fél őszinte legyen a másikhoz, és megbízzanak egymásban. Mert, bár az őszinteség bizonyos fokú kiszolgáltatottságot jelent, az egymás iránti bizalom és kölcsönös őszinteség megvédi a társakat a valós kiszolgáltatottságtól.

A társfüggőség akkor válik problémává, ha eluralkodik rajtunk a másiktól való függés és kiszolgáltatottság vágya. Ha egész lényünkkel partnerünktől függünk. Például csak a vele való kapcsolatunk függvényében tudjuk értelmezni és látni magunkat. Ha azt várjuk, hogy minden idegszálával ránk figyeljen, mi legyünk számára legfontosabbak. Persze nem kell megijedni, mert mindnyájunkban van bizonyos függőség, kiszolgáltatottság iránti vágy. Mindenki szeretné, ha időnként kényeztetnék, babusgatnák, gondját viselnék. Beteges függőségről viszont csak akkor beszélünk, ha mindez eluralja a kapcsolatot. Ha a viszony már nemhogy nem fejleszt, hanem gátolja, sőt visszafordítja a felek fejlődését - nem épít, hanem rombol.

Gyakori, hogy a párok egyik tagja jobban, erősebben kötődik, mint a másik. Beteges társfüggőségről, dependenciáról viszont csak akkor beszélünk, ha a függőség nem kölcsönös és mértéke nagyon erős. A párkapcsolat egyik tagja teljesen átadja magát a kapcsolatnak, őszinte és megbízik a másikban, pedig az mindezt nem viszonozza, sőt gyakran vissza is él a helyzettel. Aki így kiszolgáltatja magát valakinek, az túlzott és egyoldalú függőségi-viszonyba kerül. Ráadásul az egyébként beteges és kiszolgáltatott viszony megszűnését rendkívül nehezen tudja feldolgozni a társfüggőségre hajlamos személy. Egy-egy társfüggőséggel terhelt kapcsolat felszámolásának sokszor keserves velejárói a hisztérikus, akár öngyilkossági fenyegetőzések és kísérletek.

A közvélemény homlokterében elsősorban azok a társfüggők állnak, akik a külső szemlélő számára érthetetlen módon, nem képesek kilépni egy olyan szenvedésekkel teli kapcsolatból, amelyben társuk rendszeresen bántalmazza őket. Ezek a dependens kapcsolatok a legszembeötlőbbek, és talán mindenki számára ezek a legnehezebben elfoghatók. Felfoghatatlannak tűnik egy vert vagy más módon rendszeresen megalázott nő beletörődése és tehetetlensége. A testileg vagy lelkileg bántalmazó személlyel párkapcsolatban élő nők többsége tehát társfüggő. Általában olyan emberek, akik képtelenek elhatárolni magukat az illető személytől és befolyásától. Teljesen lemondanak saját szükségleteikről, és egyre alacsony önértékelésük és függőségük képtelenné teszi őket, hogy elhagyják az életüket károsan befolyásoló személyeket. Normális, fejlett, önálló énnel rendelkező emberre ez a társfüggő viszony nem jellemző. Az egészséges, autonóm felnőtt személyiségnek mindig van egy bizonyos szabadságigénye, ezért nem szolgáltatja ki magát teljesen, legfeljebb annak, akivel kölcsönösen megbíznak egymásban. Egyoldalú függőségi helyzetbe egy egészséges felnőtt nem megy bele. Az ilyen magatartásra hajlamos emberek általában nagyon rosszul viselik a magányt, ezért válnak függővé sokszor olyan nem méltó partnertől, aki közeledésüket nem ugyanolyan mértékben viszonozza, vagy akár el is utasítja. Akik ilyen kiszolgáltatott helyzetbe sodorják magukat, azoknak általában nincs pozitív, érett énképük, és mivel értéktelennek tartják magukat és önállótlanok, másoktól várják életük kiteljesedését, és csak a másokkal való viszonyaik alapján tudják meghatározni önmagukat.

A beteges társfüggőségre tehát az éretlen személyiségű emberek a hajlamosak, aki lelkileg még nem nőttek fel. Egy gyerek ugyanis egyoldalúan függ a szülőtől, de ez normális addig, amíg nem érett meg az önállóságra. Felnőtt korban viszont csak az infantilis, éretlen személyiségű emberek mennek bele olyan kapcsolatba, amely egyoldalú függőségen alapul. Valószínűsíthető, hogy a lányok, a nők dependensebbek. Ennek egyik oka társadalmi lehet, ami a lányokat sokszor még ma is a könnyebb önfeladásra, és a férfitől való függőség elfogadására neveli. A másik ok az lehet, hogy a fiatal lányok - talán szintén a neveltetés (filmek, könyvek, sztár-sztorik) - jobban hisznek, és akarnak hinni a romantikus szerelembe, ezért hajlamosak naívan belevetni magukat egy idealizált kapcsolatba. Azt képzelik, hogy végre megtalálták a nagy Ő-t, és nagyon könnyen kiszolgáltatják magukat szerelmüknek, aki nem feltétlenül viszonozza az őszinteséget és sokszor az érzelmeket sem. Az ilyen naívan romantikus lányokat elvakítják saját érzelmeik és sokszor sajnos téves hiedelmeik, ezért nem ismerik meg igazán partnerüket, mielőtt teljesen kiszolgáltatnák magukat nekik. Ez azonban csak tendencia. Természetesen van sok társfüggő, kiszolgáltatott és csalódott fiú és férfi is.

A fiatalság sem feltétel. Szinte bármelyik életkorban társfüggővé válhat valaki, ha lélekben nem nőtt föl igazán és nincs önálló személyisége. Az egyoldalú dependencia tehát egy infantilis tulajdonság. A társfüggő emberek sokszor magát a szülőt vagy egyfajta gondozót látnak a partnerben, vagy ilyen társat próbálnak keresni. Egy függőségi hajlamot hordoznak magukban, hiszen gyerekes és kicsit önállótlanok maradtak lelkileg, ezért hajlamosak könnyen és szorosan kötődni, és függővé válni valakitől, akitől védelmet, támogatást és fejlődést remélnek. A kóros dependencia iránti készség kialakulásának okát az egészen korai, a csecsemő és gyermekkori lelki fejlődésben kell keresni. A társfüggőségre való hajlam kialakulásában alapvető szerepe van a szülői magatartásnak. Érdekes módon két ellentétes szülői viselkedés válthatja ki a dependencia-készséghez. Egyrészt az erősen kontrolláló, túl szigorú vagy túlféltő szülői magatartás, másrészt, az elhanyagoló, a szeretetet és meghittséget nélkülöző szülő-gyerek kapcsolat. Az első esetben, az erősen korlátozó szülő hatalmaskodása vagy fojtogató szeretete jóval a gyermekkor vége után is fenntartja az emberben a szülőtől való függőséget. Ez megakadályozza az önálló, fejlett személyiség kialakulását. A második esetben, a szeretethiányos gyermekkor következményeként az emberben már-már kielégíthetetlen az elfogadás, a gondoskodás és a szeretet iránti vágy. Ez a vágy nagyszerű táptalaj lehet a beteges társfüggőség kialakulásához, hiszen az elhanyagolt gyermek még felnőttként is a szülő hagyta érzelmi űrt igyekszik betapasztani párkapcsolataival.

A társfüggőségi helyzetnek súlyos elsősorban lelki következményei lehetnek. Gyakori a depresszió, a kiábrándultság, a kiégettség és boldogtalanság érzése, az önbizalom- és önértékelés hiánya, a bizonyítási- és megfelelési kényszer. A társfüggésre hajlamos emberek ráadásul könnyebben válnak szenvedélybetegekké, hiszen alkatuknál fogva különböző szerektől is hamar függővé válhatnak. Mindezek a lelki bajok kihatnak az élet egyéb területeire is, és tönkretehetik a megélhetés, a kapcsolatteremtés, a családalapítás és a gyereknevelés lehetőségeit is. A társfüggőség tehát komoly probléma, amit nem lehet sokáig szőnyeg alá söpörni. Elsőként szembe kell nézni vele. Ez a legnehezebb. A következő lépés a rossz kapcsolati és később egyéb működésmódok valódi okainak feltárása és feldolgozása. Ehhez viszont sokszor fontos külső, akár szakmai segítséget is kérni.

Forrás: regi.terasz.hu - norina

A világon mintegy 350 millió depressziós, 300 millió alkoholbeteg él, s évente egymilliónyian vetnek önkezükkel véget életüknek. A pszichés betegségekről a lelki egészség világnapja (október 10.) előtt kérdeztük dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvost. 

– Miből erednek az említett elborzasztó számok?
– Az egyik ok, hogy lelki teherbíró képességünk egyre gyakrabban megroppan. Ebben szerepet játszik a létbizonytalanság, a hajszás élettempó, a mindennapi stressz, a hosszabb távú célok ellehetetlenülése. Mindez veszélyezteti önértékelésünket, aminek megingása lavinát indít el a lelkekben. Ehhez jön a kissé félresiklott emancipáció: szaporodnak a férfias nők és a nőies férfiak. A másik fontos ok az elidegenedés, az elmagányosodás. Márpedig a társtalanok hamarább betegszenek meg, mint a szeretetteljes kapcsolatban élők.

– Ha a lelki bajokról esik szó, nem kevesen a fejüket kocogtatják, azaz a „dilinyósságra” utalnak, mások pedig lemondóan legyintenek és a „hisztériát” emlegetik.
– Az emberi szervezet összhangra törekszik, ami a test-lélek-szellem harmóniájában egységes és egész(séges). Amennyiben az egyensúly megbomlik, felborul az egység és az egészség. S ha ez az állapot tartósan fennáll, a szervezet – a teljesség igénye miatt – kitölti az űrt: evéssel, itallal, takarítási hóborttal, horgászási mániával vagy egyszerűen „csak” betegséggel. Stressz, harag, megaláztatás, mellőzés, csalódás, magány miatt előbb a lélek sérül, majd ezt követően előbb-utóbb a test is megbetegszik. A testi betegségek zöme pedig – így a rák és a szívinfarktus is – a lélekből indul el! Főként a tartós szorongások és félelmek, megrázkódtatások, megoldatlan külső-belső konfliktusok és elfojtások okoznak olyan betegséget, mint a migrén, gyomorfekély, asztma. E tünetek és betegségek üzenete olykor segélykiáltás. Vagyis a betegség olyan nyelvjárás, amit az orvosnak és betegnek együtt kell értelmeznie, megfejtenie, hátterét feltárnia.

– Segítenek a mai patikaszerek?
– Léteznek nagyon jó hangulatjavító gyógyszerek, melyek átmenetileg segédkezet nyújtanak. Ám olykor a pszichiáter – akihez nem szívesen mennek el a panaszosok – tehetetlennek érzi magát. Felírja a szorongásoldót, nyugtatót, ami igazából csak a felszínen segít, ez még csupán a mankó. Ha kapcsolati gondok, munkahelyi nehézségek támadtak, sem az orvos, sem a gyógyszer nem képes önmagában megoldani a problémát. Tény, hogy e patikaszerek nagy részéhez hozzá lehet szokni. Ezért amennyiben megoldható, igyekszem a betegeknek csak legutolsó sorban, a lehető legrövidebb ideig adni-ajánlani az orvosságokat. A pszichoterápiás beszélgetésekkel legalább ugyanolyan jó hatást érünk el, mint a kémiai szerekkel. Mert a lelki nyavalyákra a legjobb medicina is lelki eredetű: a bennünket támogató emberek szeretete!

– Aki végül is kikászálódik a lelki bajaiból, legtöbbször ugyanott és ugyanúgy folytatja az életét.
– A lélek nem felejt: aki abba a szeretetlen, konfliktusokkal teli családi-munkahelyi közegbe kerül vissza, ahol megbetegedett, ott újból felbukkannak a már ismert tünetek. A felírt gyógyszer mellett csapatmunkára van/volna szükség, amikor összefog a család, barát, munkatárs, orvos és beteg. Sajnos éppen ez hiányzik a leginkább. Tanulságképpen hadd idézzem ide dr. Robert Vilain, a Bristoli Egyetem filozófiai tanszéke professzora mondását: „A lélek iszik, s a szervezet fizeti a számlát”.

Telefonos és online tanácsadás, közösségi marketing, designer drogok

Időpont: Október 24-25

Helyszín: Drog-Stop Budapest Egyesület (Bázis Klub) 1046 Budapest, Külső Szilágyi út 14.

Megközelítése: Keletitől 20-as busz, valamint Metrótól 14-es villamos

 Előadó: Tom Evenepoel, VAD, FESAT alelnök, DrugLijn vezető

 Tolmács: Bartha Dávid Péter, Drog-Stop Budapest Egyesület

 Az előadás angol nyelven folyik, tolmácsolás mellet. A részvétel ingyenes.

Program:

Október 24:

10:00 – 13:00 Telefonos tanácsadás

13:00 – 14:00 szünet

14:00 – 15:00 Telefonos tanácsadás

15:00 – 17:00 A segélyvonalak közösségi marketingje (Social marketing) és promóciója

Október 25:

10:00 – 13:00 Online tanácsadás fiataloknak

13:00 – 14:00 szünet

14:00 – 16:00 Online tanácsadás fiataloknak

16:00 – 17:00 Új szerek és új trendek a szerhasználatban: Európa egy új korszakban?

A nagyobb előadás blokkok 45 perces előadásokat fognak tartalmazni 10-15 perces kávé szünetekkel. Az egy órás szünetekben ebédet nem tudunk adni, erről a résztvevőknek maguknak kell gondoskodnia.

A terem befogadóképessége miatt (max.: 40 fő) arra szeretnénk kérni mindenkit hogy e-mailben jelezze részvételi szándékát (név, szervezet, melyik napon kíván részt venni) az alábbi e-mail címen Bartha Dávid Péternél: davidp.bartha@drog-stop.hu

Aki előzetesen nem regisztrált annak a helyét nem tudjuk garantálni.

Tom Evenepoel 1994 óta dolgozik a szenvedélybeteg ellátás területén Brüsszelben a VAD-nál (Alkohol és Egyéb Drog Problémák Szövetsége). 2001 óta pedig a szintén brüsszeli központú DrugLijn drog telefonsegély szolgálat koordinátora is.

5 kollégából és 15 önkéntesből álló csapatot koordinál és ő a felelős a segélyvonal irányvonaláért (policy), értékeléséért és napi működéséért. Az ő vezetése alatt lett a DrugLijn telefonvonalból, egy széles kommunikációs skálán működő szervezet, mely már szóróanyagokkal, publikációkkal, különféle weboldalakkal és online tanácsadással is foglalkozik. A VAD-on belül ő volt az kezdeményezője az éjszakai életben bevezetett prevenciós tevékenységeknek, a mai napig vezet csoportokat a témában.

Tom a FESAT (Drogsegély Telefonvonalak Európai Alapítványa) az alelnöke, mely 30 segélyvonal európai hálózata. Közülük sokan az elmúlt években szintén átmentek azon a változáson, hogy a hagyományos telefonos munka kiegészült egyéb online szolgáltatásokkal, kihasználva az új médiumok adta lehetőségeket. Mint alelnök, Tom felelős a FESAT félévente megjelenő Monitoring hírleveléért, melyben az új szerek és szerhasználati trendek új információi szerepelnek az európai segélyvonalak által küldött adatok alapján.

Tom Evenepoel-nak több saját és társszerzős publikációja van  parti drogok, online tanácsadás és ’a család és a drogok’ témákban.

Absztraktok:

Telefonos tanácsadás

A telefonos kommunikáció során kontextus hiánya és a távolság a biztonság érzetét keltheti a hívóban, ugyanakkor rengeteg csapdát is rejt magában. Bármit teszünk vagy nem teszünk, mondunk vagy nem mondunk, annak kommunikációs értéke van. A mindennapi életben sok félreértés és probléma a rossz kommunikációból fakad. Mikor olyan sok dolog tud félremenni a személyes kommunikációban, akkor hogy kommunikáljunk tisztán a telefonon keresztül?

A személyes kapcsolaton alapuló tanácsadással szemben a telefonos segítségnyújtást sokszor úgy kezelik, mint egy lehetőséget arra, hogy a kliens „kibeszélje” magát. Természetesen ennél sokkal többről van szó. Mivel a telefon egy alacsonyküszöbű szolgáltatás a segítségnyújtásra, sok lehetőség van benne. Ugyanakkor minden telefonos ügyelő tudja, milyen kihívásokkal ját a telefonos munka.

Ez a része az előadássorozatnak a telefonos kommunikáció lehetőségeiről és határairól fog szólni. Megnézzük, hogyan lehet egy telefonos beszélgetést úgy strukturálni, hogy az egyetlen híváson belül nyújtson segítséget. Megbeszélünk néhány speciális telefonos beavatkozást és stratégiát arra, hogyan kezeljük a nehezebb hívásokat (néma hívók, perverzek, szórakozók stb…). Végül pedig megbeszélünk néhány alapvető ötletet arra, hogyan tud egy telefonos segélyszolgálat kliens barát módon működni.

Online tanácsadás fiataloknak

A kommunikációs technológiák elképesztő sebességgel változnak. Ezeknek az új technológiáknak köszönhetően sokkal több lehetőségünk van a közvetlen és azonnali kommunikációra mint valaha. A fiatalok gyakran az elsők akik kapcsolatba kerülnek és használni kezdik ezeket az új lehetőségeket. 2011 már annak a generációnak az éve akik a web 2.0 rendszerében születtek és nőttek fel. Ennek ellenére sok prevenciót és kezelést nyújtó szolgáltató vonakodik az új technológiák az online szolgáltatások használatától. Miért? Megengedhetjük-e magunknak, hogy „lemaradjunk a hajóról”?

Ez az előadás egy összefoglalót fog adni arról, hogy 2011-ben Európában a drogsegély szervezetek, hogyan használják az új médiumok adta lehetőségeket, hogy elérjék a fiatal korosztályt. Minden egyes új információs csatornában rejlő lehetőséget és problémát megbeszéljük. Egy másik fontos szempont, melyről beszélni fogunk, az „új médiumok” bevezetésének hatása a szervezeti szintre és ezen hatás értékelésének lehetőségei.

A segélyvonalak közösségi marketingje (Social marketing) és promóciója

A ’közösségi marketing’ fogalmát 1971-ben vezette be Kotler és Zalterman. Lényege, hogy a marketing készségek alkalmazhatóak, mint stratégia a társadalmi változások elérésére.

A marketing az emberi viselkedés megértéséről és befolyásolásáról szól. A kereskedelmi marketinggel szemben, a közösségi marketing „társas profitot „termel”, nem pedig anyagit. Mégis, az elmúlt negyven évben - mióta bevezetésre került a közösségi marketing fogalma -, nem lett annyira kihasználva, amennyi lehetőség van benne.

Az előadásban sorra vesszük a közösségi marketing alapjait és több példát arra, hogyan használható mindez a drogprevenció javára. Bemutatjuk a különböző médiatípusokat előnyeik és hátrányaik szerint. Végül pedig megnézzük azokat a lehetőségeket, melyek segíthetnek a segélyvonal vagy egyes szolgáltatások marketingjében és bemutatjuk az ingyen reklámban és a média szereplőivel való kapcsolattartásban rejlő lehetőségeket.

Új szerek és új trendek a szerhasználatban: Európa egy új korszakban?

2008 óta sok európai országnak kell foglalkoznia az úgynevezett „Spice jelenséggel”. Olyan új fogalmak jelentek meg a köztudatban mint a „designer drogok”, „research chemicals”, „legális drogok”. A Mephedrone volt a következő nagyobb nyilvánosságot kapott eset, mely azt illusztrálta, hogy a törvényhozóknak új kihívásokkal kell szembenézniük amikor a szerek legalitása, illegalitása a kérdés. 2011 májusában nagy nyugtalanságot okozott a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központjának (EMCDDA) bejelentése, miszerint ez előző évben, egy év alatt, 41 „új drog” jelent meg Európában.

A fenti tények mind az európai és végülis az egész világra kiterjedő drogpiac alapvető változásait mutatják. Ezek a változások nem csak a drogok „gyártásával”, de a drogok iránti igénnyel és kereslettel is kapcsolatban vannak. Ez a része az előadássorozatnak arról fog szólni, hogy mi az amit mostanáig megtudtunk a jelenségről: mit mutatnak az EMCDDA grafikonjai, mit olvashatunk a szerhasználók élménybeszámolóiban, és mik az első kutatási eredmények a ’designer drogokról’.

Forrás: drog-stop.hu

Örömmel szeretnénk felhívni minden, az addiktológiai ellátás területéhez kapcsolódó szakember és szervezet figyelmét, hogy a TÁMOP 5.4.1. kiemelt projekt keretében kifejlesztésre került a Magyarországi Addiktológiai Ellátások Portálja!

A Portál a http://www.addiktellatasok.hu címen érhető el, és lehetőséget teremt az ellátásban tevékenykedő szervezetek szakmai tevékenységének bemutatására, és segédeszközként szolgálhat a szükséglet alapú ellátásfejlesztés folyamatához. A Portál továbbá alkalmassá válhat arra, hogy a hazai ellátórendszer egészét feltérképezze, s rámutasson annak hiányosságaira.

A Portál megismeréséhez és használatához ajánljuk figyelmükbe a Felhasználói Kézikönyvet, melyeket a Portál Dokumentumok menüpontja alatt találnak meg, itt:
http://www.addiktellatasok.hu/Documents/Forum.aspx?documentid=8

Bízunk abban, hogy minél többen regisztrálnak a Portálon és hasznos eszköznek találják majd!

Forrás: ndi-szip.hu

A legújabb kutatások szerint hosszú távú változásokat okozhat az agyban az ecstasy nevű szintetikus kábítószer.

Amerikai kutatók funkciós MRI segítségével vizsgálták meg a vizuális stimulációra reagáló 18 és 35 év közötti önkéntesek agyát. Az önkénteseknek mind volt tapasztalatuk az ecstasyval, de nem a kutatást megelőző két hétben. A kutatók ezek után összehasonlították a vizsgálati eredményeket olyan emberekével, akik sosem használtak ecstasyt.

Az eredmények szerint a droghasználók agya fokozott aktivitást mutatott három, a vizuális információ feldolgozásáért felelős régióban. A Vanderbilt Egyetem Egészségügyi Központjának tudósai szerint ez azt jelenti, hogy az ecstasy használata együtt jár a szerotonin jelzésrendszer leépülésével, ami az agy fokozott aktivitását, hiper-ingerlékenységét eredményezi. A hiper-ingerlékenység miatt az agy veszít teljesítményéből, hiszen így több energiára van szüksége az információ feldolgozásához és az agyi folyamatok elvégzéséhez.

Azoknál az önkénteseknél, akik több mint egy évig használták a kábítószert, az agy még a kísérletben használt vizuális stimulus megszűnésekor sem tért vissza a normális állapotába. "Ez arra enged következtetni, hogy az ecstasy krónikus, hosszú távú, maradandó változásokat okoz az agyban - nyilatkozta Dr. Ronald Cowan pszichiáter - A kérdés csak az, mi történik ezeknek az embereknek az agyával 60 éves korukban."

A 2009-es Országos Egészségügyi és Kábítószerhasználati Felmérés adatai szerint az Egyesült Államokban 14,2 millió 12 év feletti már legalább egyszer kipróbálta az ecstasyt. 760 000-en a felmérést megelőző egy hónapban is használtak a kábítószerből. A kutatás részletes leírása a Neuropsychopharmacology című szaklap májusi számában olvasható.

Forrás: napidoktor.hu

A metamfetamin használat árulkodó jelei. Hogyan befolyásolja a szer a száj állapotát? Beszél belőled a függőség.

A metamfetamin függőknél a szer használatára több jel is utal, köztük az egyik legszembetűnőbb a „metamfetamin száj”. Az elnevezés azért alakult ki, mert a droggal élők többsége súlyos fogszuvasodásban szenved, és állandó problémáik vannak a száj higiéniájával.

Kialakulásának okai

A fogak viszonylag rövid idő alatt, gyorsan roncsolódnak. Ennek legfőbb oka a metamfetamin erőteljes savas hatása, amely a fogakon lévő szennyeződésekkel együtt még hamarabb képes nagy pusztítást előidézni. Ez az állapot más kábítószer esetében is kialakulhat, de a legjellemzőbb a metamfetaminnal élők körében.

Árulkodó fogak

A szuvasodás nem az egyetlen jele a speedezésnek. A szer hatása alatt, vagy elvonási tünetként jelentkezik az állandó rágás és őrlés, ami a fogak repedéséhez vezet. Emellett a szájszárasság is kísérő tünete a függőségnek, mivel a szer elvonja a nyálat, illetve csökkenti a nyáltermelődést, aminek fontos feladata a fogak és az íny védelme.

A pusztulás fokozható

Gyorsíthatja a folyamatot, hogy a droggal élők kevésbé ügyelnek a száj higiéniájára, így a rendszeres ápolásra. A dohányzás és az édes, cukrozott italok fogyasztása szintén megkönnyíti a fogak roncsolódását. Ehhez hozzájárul még, hogy a metanfetamin függők ritkán esznek, mivel a szer elnyomja az éhségérzetet, tehát a nyártermelődés drasztikusan lecsökken.

Következmény

Ha a használó nem foglalkozik az aggasztó és egyre romló helyzettel, annak komoly következményei lehetnek. A fogszuvasodás mellett ínysorvadás jelentkezhet és a fogak folyamatos elvesztésével is számolnia kell. Súlyosbítja a problémát, hogy a szájból a test más részére is átterjedhet a gyulladás és legyengítheti az immunrendszert.

Kezelés

A száj állapotán múlik, mennyire lehetséges megállítani és visszafordítani a folyamatot. Teljesen nem gyógyítható, viszont rendszeres kezelésekkel javítható az állapot. Fogászati beavatkozások szükségesek, melynél leggyakrabban gyökérkezelés és implantátumok behelyezése javasolt. Természetesen a kezelések feltétele, hogy a használó felhagyjon a metamfetamin fogyasztásával, különben feleslegesek a helyreállító beavatkozások.

Forrás: napidoktor.hu - Tóth Eszter

Az alkoholfüggőségben szenvedők legsúlyosabb, halálos kimenetelű elvonási tünete.

Halálos józanodás

Az alkohol fogyasztásának hirtelen felhagyására a szervezet nem várt módon reagál, ezzel olyan tüneteket generálva, melyek könnyen válhatnak végzetessé, azonnali és folyamatos orvosi segítség nélkül.

Miért alakul ki?

A rendszeres alkoholfogyasztás módosítja a szervezet működését. A központi idegrendszer információáramlása megváltozik, és a normáltól eltérő egyensúlyi állapotot alakul ki. Abban az esetben, ha hirtelen, rövid idő alatt drasztikusan csökken, vagy megszűnik a szervezetbe juttatott alkohol mennyisége, a balansz felbomlásával klinikai tünetek jelentkeznek.

Tünetei

Az alkoholmegvonást követő 12-48 órával jelentkeznek az első tünetek, melyek fokozatosan, egyre nagyobb mértékben befolyásolják a szervezet működését. A kezdeti végtagremegés a teljes testre kiterjedő rángásrohammá alakul, a hőhullámok, az intenzív verejtékezés, a gyors szívverés, és a láz megjelenése mellett.

A beteg tudata megzavarodik, hallucinációk jelentkezhetnek, így elveszti a kontrolt a körülötte zajló valós események felett. A látható tünetek mellett a laboratóriumi vizsgálatok anyagcserezavart, a vízháztartás egyensúlyának felbomlását, a máj, és a hasnyálmirigy problémáit mutatja ki.

Kezelési lehetőségek

A delírium tremens esetében, a legcélszerűbb az intenzív osztályos kórházi kezelés. A folyamatos monitorozással és a szervezet értékeinek állandó ellenőrzésével 5 %-ra csökkenthető az elvonás végzetes kimenetele. Amennyiben nem áll orvosi felügyelet alatt a beteg, ez az érték 35 %-ra nő.

A gyógyulás érdekében a szervezetből távozó vitaminok és tápanyagok azonnali pótlása szükséges, a folyadékháztartás egyensúlyának visszaállítása, és a gyógyszeres kezelés mellett. A kórházból kikerülve a visszaesés megakadályozása érdekében pszichés rehabilitációra is szükség van.

Forrás: napidoktor.hu - Tóth Eszter

Napjainkban egyre gyakrabban használt kifejezés:

"krízisben vagyok"

Amikor kimondják, kimondjuk, talán nem is gondolunk arra, mennyire igaz. Hiszen mit is jelent ez a görögöktől átvett szó: krízis? Döntés, fordulópont, lehetőség.
Életünk minden percében hozhatunk egy döntést, sokszor van lehetőségünk mást, másképpen tenni és bizony vannak fordulópontok az ember életében. Az ügyeletben azonban egészen másképp történik minden, ha meghalljuk vagy észrevesszük: a hívó krízisben van.
A krízis fogalmának legismertebb meghatározása Gerard Caplantól származik:

"A személy fontos életcéljai megvalósítása közben akadályokba ütközik, amelyeket a problémamegoldás szokásos módjaival egy ideig nem tud leküzdeni."

A kríziselmélet gyökerei a II. világháborúig nyúlnak vissza. Eric Lindemann figyelte meg egy tömegkatasztrófa túlélőit és adott először rövid pszichoterápiás kezelést egy bostoni tűzvész pusztítása után az életben maradottaknak. Caplan az 1950-es években integrálta az addig összegyűlt krízisintervenciós tapasztalatokat, meghatározta a krízisállapot ismérveit:

• az egyén kénytelen szembenézni a számára veszélyeztető problémával;
• fenyegető közelsége számára mindennél fontosabb;
• a helyzetet sem elkerülni, sem megoldani nem tudja a szokásos problémamegoldó eszközeivel.

Caplan ugyanakkor hangsúlyozta a támogató szolgálatok fontosságát! Ha a krízis definícióját értelmezzük nagyon fontos hangsúlyozni, hogy mélységét nem a külsőleg elszenvedett trauma nagysága, hanem az egyén aktuális lelkiállapota határozza meg. Fontos figyelembe venni még azt is, hogy a személyiségfejlődés mely időszakában éri az egyént és mennyire érzékeny az adott problémára. Ha megélt már hasonlót és sikerrel oldotta meg, akkor bízhatunk abban, hogy ezt is sikerrel fogja megoldani. Gyakran ilyenek azok a hívók, akik hosszabb idő után visszahívnak új, aktuális problémájukkal, mivel úgy vélik, annak idején is a szolgálat segített a megoldásban. Ellenkező esetben viszont még jobban "ki kell nyitni a fülünket" a hívóra. Mindannyian tudjuk, mennyire fontos azt is feltérképezni, van-e a környezetében olyan személy, aki segíthet a probléma megoldásában, a helyzet feldolgozásában.
A krízis kiváltója lehet tárgyvesztés vagy a személyiség belső konfliktusa (pl. a vágy és a moráliskövetelmények között).
A kríziselmélet a krízisek két csoportját különbözteti meg: az akcidentális (esetleges) és a fejlődési (normatív) krízist. Az akcidentális krízist az

"adott időpontban hirtelen megjelenő életesemény váltja ki" (Holmes).

Ez lényegében egy érzelmileg fontos személy vagy dolog elvesztése, úgymond

"tárgyvesztés".

Feldolgozása pedig gyászfeldolgozást igényel. Természetesen mélysége függ a fentiekben felsoroltakon túl attól is, hogy mi a veszteség

"tárgya".

Ha hozzátartozó vagy szeretett személy, az nyilván súlyosabb krízist idéz elő, klasszikus gyászfeldolgozást igényel. A legelterjedtebb akcidentális krízisekhez soroljuk - ezen kívül - a válást, párkapcsolat megszakadását, a munkahelyvesztést. Ami férfiakat még inkább krízisbe sodorhat-, az egzisztenciális zuhanást. Gyakran előfordul még teljesítménykrízis és egyéb tárgyvesztés is: egy magányos embert a számára kedvenc állat elvesztése is krízisbe sodorhat.
Fontos tehát mindig megtudni a hívótól, hogy a veszteséget mi okozta, megélt-e már hasonlót és a feldolgozás mely szakaszában van. A feldolgozás szakaszai a sokk- a legkritikusabb, mert veszélyeztet az önpusztítás-, a tudatosítás és a felépülés (Averill 1968). Jó ezt tudni és tisztázni, krízishívásaink nagy része akcidentális krízisben lévő hívótól ered.
A fejlődési kríziseket azért is nevezzük normatív krízisnek, mert minden ember életében bekövetkeznek egy bizonyos korban és nem feltétlenül éli meg az egyén fenyegetésként. Mégis vannak úgymond veszélyeztetettebb korosztályok: a serdülők, a fiatal felnőttek és a 40 év felettiek.

Krízisintervenció lépései:

• Ideiglenes megnyugvás megtalálása.
• Támasznyújtás, figyelem, érzések és a személyiség elfogadása.
• Beszűkülés óvatos tágítása (értékek, elfogadás).
• Érzelmi realitás megőrzése, képviselete, az érzelmi biztonság, elfogadás talaján.
• Szakember- ha szükséges.
• Család vagy szűkebb környezet válságának kezelése.
• Mindenki mozgósítása - támasznyújtás.
• Aktív beavatkozás destrukció esetén!

A telefon mellett nagyon sokat tehetünk azért, hogy a hívó számára a "krízis" inkább egy helyes döntés meghozatala legyen, mintsem válságos élethelyzet. Ehhez azonban mindig az ő élethelyzetét kell szem előtt tartanunk, s megerősíteni őt abban, hogy képes a számára legjobb megoldás megtalálására. Végül egy idézet Feldmár Andrástól:

"Az a dolgom, hogy elfogadjam a Másik határtalan, felmérhetetlen másságát, ahogy a maga tempója szerint megmutatkozik előttem."

(részlet a LESZ hírleveléből)

Forrás: telefon-lelkigondozas.hu

Interjú Funk Sándor addiktológus főorvossal

A hazai szerencsejáték-függők legalább százezres táborából elenyészően kevesen kapnak megfelelő orvosi segítséget, pedig szenvedélyük nemcsak őket, hanem egész családjukat képes tönkretenni. Eközben az állam minden felelős­séget a játékosra hárít, pedig az üzletágból jelentős bevételei származnak – amelyeket most tovább növelne a szerencsejáték-adó 50 százalékos emelésével. A témáról Funk Sándor addiktológussal, a Nyírő Gyula Kórház osztályvezető főorvosával beszélgettünk.

Mi játszódik le egy szerencsejátékos lelkében, amikor függősége miatt a családjának már nincs mit ennie, a házukra jelzáloghitelt vett fel, de a kölcsönkért pénzből mégis újra megteszi a piros huszonkettest?
– Játszani mindannyian szeretünk, ez az emberi személyiség számára egyfajta relaxációt jelent, és több más igényt is segít kielégíteni, például fontos eleme a társasági életnek. Ennek normális esetben megvan a maga helye és az egészséges keretei. Ugyanakkor egy szenvedélybetegnél a játék és azon belül a kockázat, illetve a nyeremény utáni vágy olyan kórossá válik, hogy képtelen vele megküzdeni. Sőt, a legtöbbször ezt meg sem próbálja, hiszen csak a játék közben múlik el az állandó hangulatzavara, ilyenkor érzi úgy, hogy igazán él. Ez az olthatatlan vágy azzal jár, hogy a szerencsejáték-függő elveszíti a kontrollt, és semmiféle kritikával nem illeti a döntéseit: a kockázatot képtelen reálisan felmérni, a várható előnyöket pedig eltúlozza. Ez a torz látásmód a paranoia határát súrolja.
Mi hajlamosít erre a típusú függőségre? A statisztikák szerint ez döntően a férfiakat veszélyezteti…
– A férfiak alapvetően hajlamosabbak a kockázatvállalásra, míg a nők inkább a biztonságot részesítik előnyben. Márpedig a kockázatnak központi szerepe van a szerencsejátékban, gondoljon bele, hogy maga a szó is az ókori rómaiak által kedvelt kockajátékból származik.
A kutatások is azt mutatják, hogy a kockázatokat kedvelő, agresszív, expanzív alapszemélyiséggel rendelkező emberek hajlamosabbak a szerencsejátékra. De nemcsak rájuk vonatkozik ez, hanem azokra is, akik valami miatt kevéssé képesek mozgósítani az örömháztartásukban szerepet játszó hormonokat. Ők hajlamosak ezt egyre „bevállalósabb” dolgokkal kompenzálni, gyakorlatilag a szerencsejátékkal mesterségesen pumpálják fel a dopaminszintjüket. Olyan ez, mint amikor valakinek extrém sportok kellenek ahhoz, hogy az élményszükségletét ki tudja elégíteni, miközben „normális” ember már attól is rosszul lesz, ha ezeket nézi.
A szerencsejátékosokra jellemző az is, hogy valamilyen személyiségzavarral küzdenek, amelynek a hátterében állhat gyermekkori bántalmazás vagy egyéb nevelési hátrányok, de akár egy szülő korai elvesztése is.
Megfigyelhető az is, hogy sokan közülük olyan környezetben nőnek fel, ahol az addikció nem hogy elfogadott, hanem egyenesen elvárt tulajdonság.
Ez a függőség csak pszichikai, vagy vannak esetleg fizikai vonatkozásai is?
– A közbeszédben a pszichikai és fizikai függőség úgy jelenik meg, mint ugyanannak a dolognak az enyhébb és súlyosabb fokozata – ez azonban téves megközelítés. A szerencsejáték-függőség nagyon sok tekintetben hasonlít a drog- és egyéb addikciókhoz, amelyeknél a lelki tényező a leginkább meghatározó. Az alkohol vagy a heroin esetében beszélhetünk ugyan fizikai függőségről, ám ennek tünetei csak az elvonáskor jelentkeznek. De például a heroin után legerősebbnek tartott kokainról az addiktológusok azt sem tudják pontosan megmondani, hogy milyen tünetekkel jár az elvonása – tehát itt is a pszichés kötődés érvényesül inkább.
Mennyien jelentkeznek önöknél szerencsejáték-függőséggel?
– Elenyésző a számuk, a több ezer páciens közül évente jó, ha egy-két tucat ilyen esetünk van itt a Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai Osztályán. Az orvosi statisztikák szerint a függőségben szenvedők mindössze 10 százaléka részesül orvosi kezelésben, de a szerencsejáték-függők esetében szerintem ez az arány jóval kisebb. Ennek alapvetően az az oka, hogy ezeknek a betegeknek nincs betegségtudatuk, sokszor még akkor sem, amikor már ide kerülnek. Legtöbbször a családjuk nyomására kérnek segítséget, vagy azért, mert anyagilag végletesen ellehetetlenültek. Ez az utóbbi következmény szerencsejátékosoknál sokkal erőteljesebben jelen van, mint a drogosoknál, akik ugyan tönkreteszik a szervezetüket, de nem tudják magukat, vagy a családjukat eladósítani, hiszen a díler kegyetlen, az uzsorás pedig átlát rajtuk.
Rendkívül nehéz lehet úgy kezelni valakit, ha nem látja be, hogy szüksége van a segítségre. Egyáltalán az orvostudomány mit tud kezdeni egy ilyen beteggel?
– A pszichiátriában a 19. században többek között Freud nyomán kezdett kialakulni a mai értelemben vett nyugati orvoslás. Ez felváltotta az addig uralkodó felfogást, amely szerint a függőségben szenvedőket megszállta az ördög, vagy eredendően rosszak, erkölcsileg alulfejlettek. A terápiát tekintve alapvetően két megközelítés létezik, az egyik – ami a freudi iskolán alapszik – a páciens tudatalattiját feltárva igyekszik megtalálni és kiiktatni az addikció kiváltó okát; a másik szerint viszont teljesen mindegy, hogy miként jött létre a függőség, a beteget rá kell vezetni, nevelni az egészséges életvezetésre.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy amikor az addikcióról mint betegségről beszélünk, az egy leegyszerűsített megközelítés, hiszen nagyon bonyolult egyéni viselkedésformákkal találkozunk. Ez nem olyan, mint a sebészet, ahol bejön a beteg, elvégezzük a beavatkozást, és gyógyultan hazabocsátjuk. Eleve kérdés, hogy kit lehet gyógyultnak tekinteni. Nem az a cél, hogy az illetőt a saját vágyaitól teljesen megfosztva egy zombivá tegyük, hanem az, hogy visszanyerje a cselekvési szabadságát, és a társadalomba visszaintegrálódva hasznos, színvonalas életet tudjon élni. De itt is elmondhatjuk azt, amit az alkoholisták esetében, hogy egy szerencsejáték-függő soha nem gyógyult, csak absztinens, tünetmentes.
Vannak sikertörténeteik?
– Részleges sikerekről lehet beszélni. Több orvost is kezeltem már szerencsejáték-függőség miatt. Az egyikük – aki sokáig hol eltűnt, hol előkerült – egy alapítványi rehabilitációs központba került, ahol a terápia mellett elkezdett besegíteni az adminisztrációba. Végül a saját problémájának a feldolgozásában odáig jutott, hogy az eredeti nőgyógyász szakmáját otthagyva pszichiáter lett, jelenleg rezidensként dolgozik.
Egy másik, szintén rendkívül okos és intelligens páciens ugyanebbe az intézménybe bekerülve szintén „karriert” csinált. Olyan elképesztően jó kommunikációs képességei voltak, hogy a munkatársaknak szinte mindenben segítséget tudott nyújtani, bármit el tudott intézni. Sajnos az intelligenciája abban is megmutatkozott, hogy sikeres konspirációi révén senki nem vette észre, hogy továbbra is játszik: levelekben adott megbízást külső ismerőseinek, hogy milyen téteket tegyenek meg. Ugyanezt tette egy másik bentlakó is, akinek a családja fél év múlva hívta fel a figyelmünket arra, hogy valami nagyon nincs rendben, mert az illető ismét eljátszott egy csomó pénzt. 
Megdöbbentő, hogy intelligens emberek függőség esetén mennyire irreálisan látják a saját esélyeiket. Közhelyszerű annak a logikának a matematikai cáfolata, amely azt mondja, hogy ha egymás után háromszor a piroson állt meg a golyó, akkor nagyobb az esélye annak, hogy a következő gurításnál a fekete következik – sokan mégis erre játszanak. 
– Egy szerencsejátékos úgy gondolkozik, hogy lehet, hogy a százezerből csak egy nyer, de az éppen ő lesz. Sokszor különleges képességeket tulajdonítanak maguknak, megoldási kulcsokat agyalnak ki, amelyekben ugyan van logika, de mivel nem tudnak objektívek lenni, valahol ez az okoskodás mindig félrecsúszik. Egyébként minél nyíltabb egy játék – vagyis minél több szerepe van a gondolkozásnak – annál nagyobb az élvezet; ha viszont a játék nem nyílt, akkor általában a hatalmas nyeremény az, ami csábító. És lássuk be: ki ne akarna gyorsan meggazdagodni – főleg, ha végiggondolja, hogy milyen kevés esélye van annak, hogy a hétmilliárd ember közül majd éppen ő tud kitörni. A szerencse illúziója rendkívül erős. Ez hasonló ahhoz, mint amikor a halál gondolata fészkeli be magát egy ember fejébe: nem tud tőle szabadulni, és nincs rá reális magyarázat.
Úgy tűnik, Freud és társai mégsem tudtak valóban használható válaszokat adni az emberi lélek rejtelmeire…
– Miközben az emberi testet a legapróbb részletekig ismerjük, és be tudjuk tenni a mikroszkóp alá, addig az emberi lélek felfoghatatlan. Azt már több évtizeddel ezelőtt meg tudták oldani, hogy egy epilepsziás páciens agyából egy darabot kimetszve, megszüntessék a tüneteket, de eközben az agy és psziché kapcsolatáról még vajmi keveset tudunk. Erről egyébként már Freud is írni akart, de ez a könyve soha nem született meg.
Mit gondol arról, hogy a kormány a szerencsejáték-adó  50 százalékos emelését tervezi, és az indokok között az is szerepel, hogy ezzel vissza lehet szorítani a függőség problémáját?
– Lehetséges, hogy az adóemelés eredményeként átmenetileg kevesebb játékgép lesz hozzáférhető, ugyanakkor tartani lehet attól, hogy ez az illegalitás felé tolja a szerencsejátékot. Az internet már így is épp elég illegális lehetőséget kínál.
Ennek a betegségnek a visszaszorítása érdekében egy komplexebb megközelítésre van szükség. A szabályozásnak a játékos védelmét kellene előtérbe helyeznie, mint ahogy a KRESZ-szabályok is az életet védik. De amíg egy autóstól megkövetelik, hogy kapcsolja be a biztonsági övet, addig egy szerencsejátékost még csak fel sem világosítanak, hogy milyen veszélyekkel áll szemben. Az állam minden felelősséget a játékosra hárít, miközben ebből az üzletágból jelentős bevételei származnak. Ezért a fair play azt kívánná, hogy a befolyt adóból forgassanak vissza a prevencióra és a gyógykezelésre is.

A tiszta játékért

A szerencsejáték-függõségrõl szóló eddigi legalaposabb hazai szakértõi jelentést az Alapítvány a Felszabadult, Tiszta Játékért nevû civil szervezet rendelte meg Funk Sándortól. Mint az alapítvány elnöke, Ottományi Anna a Heteknek elmondta, munkatársaival azt szeretnék elérni, hogy a szerencsejáték-függõség problémakörének kezelésekor „a játékos, és ne a bevétel álljon a középpontban”. Céljuk elsõsorban a szenvedélybetegség megelõzése, másodsorban pedig a játékosok fokozott biztonságának megteremtése, a játékosok védelme. „Szeretnénk, ha a drogfogyasztáshoz hasonlóan egyre több ismeret állna a közvélemény és a döntéshozók rendelkezésére arról, hogy mi áll a szerencsejáték-függõség hátterében, milyen veszélyei vannak, és hogyan lehet tõle megszabadulni. Ezeket az ismereteket az iskoláktól kezdve a lehetõ legszélesebb körben kellene terjeszteni. Ezzel párhuzamosan minden szereplõt bevonva vitát szeretnénk folytatni arról, hogy miként lehet egy olyan állami szabályozást megalkotni, amely a megelõzésre és a gyógyításra is hangsúlyt tesz, és annak intézményrendszerét az adóbevételekbõl támogatja” – fogalmazott az elnök. Az alapítvány lapzártánk után nemzetközi konferenciát rendez a témában.

Forrás: hetek.hu - Sebestyén István

 Kulcsár Pál - addiktológiai referens  figyelmünkbe ajánlja a következő cikket : 

Határozott és szigorú fellépést ígér a tiltólistán nem szereplő, tehát jelenleg szabadon árusítható pszichoaktív szerek forgalmazói ellen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.

Sokan nem tudják megérteni, miért lesznek egyesek droghasználók, sem azt, hogyan változtatják meg a drogok az agyműködést úgy, hogy a szenvedélybetegnek kényszeresen hozzájuk kelljen nyúlnia.

Elterjedt nézet, hogy a drogosoknak csak erős akaratra van szükségük ahhoz, hogy változtatni tudjanak viselkedésükön. Az emberek gyakran alulbecsülik a szenvedélybetegség bonyolultságát, melynek megszüntetése nem csupán akaraterő kérdése.

A tudomány fejlődésének köszönhetően ma már többet tudunk arról, hogyan működnek a drogok az agyban, és azt is tudjuk, hogy a szenvedélybetegséget lehet kezelni, el lehet érni, hogy az illető leálljon a szerrel, és élhető életet éljen.
 

Mi az a kábítószerfüggőség?

A kábítószerfüggőség az agy gyakran kiújuló, krónikus megbetegedése, ami kényszeres kábítószer-használathoz vezet, mely mind a betegre, mind környezetére károsan hat. A függőség kialakulása során egyaránt megváltozik az agy szerkezete és működése. Igaz, hogy eleinte mindenki szabadon eldöntheti, hogy a droghoz nyúl-e vagy sem, azonban idővel éppen az agyban lezajló változások befolyásolják a beteg önuralmát és döntési képességét, ugyanakkor fokozódik a sürgető vágy is a droghasználatra.

Szerencsére a gyógyszeres kezelés és a viselkedésterápia együttes alkalmazása a legtöbb betegnél sikerrel jár. A személyre szabott megközelítés és az orvosi, pszichiátriait és társadalmi problémák egyidejű kezelése tartós felépülést és drogmentes életet eredményezhet.

Hasonlóan a többi krónikus betegséghez, a diabéteszhez, asztmához vagy a szívbetegséghez, a kábítószerfüggőség is sikerrel karban tartható, de ugyancsak nem ritka a visszaesés sem. A visszaesés nem jelent kudarcot, azt jelzi csupán, hogy változtatni kell a kezelésen vagy új módszereket kell bevetni.

Mi történik az agyban droghasználatkor?

A kábítószerek vegyi anyagok, amelyek beavatkoznak az agy kommunikációs rendszerébe, és megzavarják az idegsejtek közti információáramlást. Ezt kétféle módon érik el, utánozzák az agy természetes ingerület-átvivőit és/vagy túlstimulálják az agy jutalmazási mechanizmusát.

A marihuánának és a heroinnak hasonló a szerkezete, mint a neurotranszmittereknek, becsaphatják az agy receptorait, rendellenes üzenetek közvetítésére vehetik rá az idegsejteket.

Más drogok, például a kokain és a metamfetamin hatására igen nagy mennyiségű természetes neurotranszmitter szabadul fel, végső soron ez is megzavarja a normális kommunikációs mintákat.

Szinte valamennyi drog, közvetve vagy közvetlenül, az agy jutalomközpontját célozza meg, dopaminnal árasztja el az „áramkört”. A rendszer túlzott ingerlése eufórikus hatást okoz, és beindít egy olyan mintát, amely arra ösztönzi az illetőt, hogy ismételje meg a droghasználatot.

Az ismételt droghasználat során az agy hozzászokik a dopamin-löketekhez, ennek eredményeképpen pedig kevesebb dopamint termel. Ez után gyengül a dopaminnak a jutalmazó központra gyakorolt hatása, a használó már kevésbé élvezi a drogot és a korábban örömet okozó dolgokat. Ez a csökkenés arra ösztönzi a függőt, hogy újra a droghoz nyúljon, megkísérelve ismét normálissá tenni a dopamin működését. Ilyenkor valószínű, hogy immár nagyobb adagra van szükség, nő a tolerancia.

A hosszú ideig tartó használat az agy más rendszereire is hat. A glutamát olyan neurotranszmitter, amely a jutalmazó központra és a tanulási képességre hat. Amikor a droghasználat megváltoztatja a glutamát optimális koncentrációját, az agy megpróbál kompenzálni, ez azonban rontja a kognitív funkciókat.

A drogok elősegítik a nem tudatos (kondicionált) tanulást, amitől a droghasználó kontrollálhatatlan vágyat érez, ha a drogos élményéhez kapcsolható személyt vagy helyet lát, ezért a droghasználó nem törődik cselekedetének káros következményeivel, hanem kényszeresen drogozik, azaz függővé válik.

Miért lesz az egyik ember függő, a másik meg nem?

Nincs egyetlen olyan tényező, amely meg tudná határozni, ki lesz drogfüggő. A kockázatot a biológia, a társadalmi környezet, és az életkori illetve a fejlettségi fok befolyásolja, de hatással lehet a nem, az etnikai hovatartozás és egyéb pszichés zavarok megléte is.

A kulcs a megelőzésben rejlik

A drogfüggőség megelőzhető betegség, a család, az iskola és a lakó- valamint más közösségek, továbbá a média bevonásával készült prevenciós programok hatásosan csökkentik a drogfüggőség kockázatát. Fontos, hogy elsősorban a fiatalok megértsék a droghasználat kockázatait.

WebMD

Forrás: informed.hu

Az egyedül élés gyakran tudatosan választott életforma, amely azonban, úgy tűnik, kockázatokat is rejt: egy finn kutatás szerint az egyedül élők között sokkal gyakoribb az alkohol rovására írható halálozás, mint azoknál, akik párkapcsolatban élnek.

A Finn Foglalkozás-egészségügyi Intézet munkatársai a túlzott alkoholfogyasztással összefüggő haláleseteket (pl. májelégtelenség, alkoholmérgezés, alkoholos befolyásoltságból származó balesetek és erőszakos cselekmények) vizsgálták Finnországban, mégpedig az alkoholtermékek árának komolyabb csökkentését megelőző, majd azt követő időszakban.

Míg a házasságban vagy párkapcsolatban élőknél az alkoholfogyasztásra visszavezethető halálozás aránya nem változott a szeszesital-árak csökkentésének hatására, addig az egyedülálló férfiak esetében az egyik leggyakoribb alkohol okozta betegség, a májelégtelenség miatt bekövetkező halálesetek valószínűsége ma majdnem ötször akkora, mint a családos férfiak körében, szemben a korábbi 3,7-szeres szorzóval.

Egyedül élő nőknél szintén kockázatnövekedést tapasztaltak a kutatók, de nem ilyen drámai mértékűt: az árcsökkentés előtt 1,7-szer nagyobb volt a májelégtelenségben történő elhalálozás kockázata a társas kapcsolatban élő nőkhöz képest, amely 2,4-szeresre nőtt az árcsökkentés után.

A kutatás vezetője szerint egyedülállóknál a túlzott alkoholfogyasztás egyfajta ördögi kör lehet: van, aki azért iszik túl sokat, mert egyedül él, és van, aki azért él egyedül, mert túl sokat iszik. Mindkét magyarázat helytálló lehet. A szakemberek fontosnak találták hangsúlyozni, hogy eredményeik a finn helyzetet tükrözik, és az eltérő kultúrával és alkoholfogyasztási szokásokkal rendelkező országokban más eredmények születhetnek.

Forrás: origo.hu

Segítség és tudnivalók, amikor valaki hozzánk közel álló öngyilkosságot követ el...

Hirtelen ránk szakad az ég.

Irtózatos, mindeddig csak másokat sújtó villám csap belénk.

Életünk azon nyomban, visszavonhatatlanul, mindörökre megváltozik.

Azt szeretnénk, hogy tudja: gondolunk Önre.

Töltse le ezt a szórólapot, hátha a temetés után elő fogja venni, bár talán most gondolni sem tud a holnapra, mert megállt az idő.

Azt szeretnénk, hogy tudja: nincs egészen egyedül.

A távolság most mérhetetlen, de kapcsolatba léphet velünk, az önhöz hasonló helyzetben levők társaságával, és ha találkozunk, megtapasztalhatja: a túlélés igenis lehetséges – még akkor is, ha ez a szörnyű esemény bekövetkeztekor elképzelhetetlennek tűnik.

Egy szeretett családtagunk vagy barátunk öngyilkosságától végtelen mélységbe zuhanunk, s ez a borzalmas szakadék képes mindenestől elnyelni bennünket. Az első sokk bénítóan hat, és általában nehezebb túljutni rajta, mint más haláleseteken. Azonnal elkezdjük az okokat, a „miért?”-re adható válaszokat keresni, így próbálva megérteni, mindez hogyan is következhetett be. Ezernyi váddal illetjük magunkat: mi mindent kellett volna megtennünk – vagy éppenséggel meg nem tennünk.

Az öngyilkosságról nehéz beszélni – néha még családon belül is. A környezetünkben lévők jó része nem is tudja, mi ilyenkor a teendő, és emiatt gyakran jut osztályrészünkül, hogy barátaink, ismerőseink nem mernek lépéseket tenni felénk, inkább hallgatásba burkolóznak. Gyakran kerülnek minket, és mi nem vagyunk képesek másokhoz fordulni. Máskor meg éppenséggel otromba megjegyzéseket tesznek: „az élet megy tovább”, „hát nem felejtetted még el?” Azt mi, érintettek is tudjuk, hogy „az élet megy tovább”, csakhogy ez már nem ugyanaz az élet. Új, élhetőnek érezhető életet kell kialakítanunk, új kapcsolatokat kell kiépítenünk – hiszen a régiek jócskán megfogyatkozhatnak életünk egy fontos „útitársának” kiválásával –, de felejteni nem felejtünk soha. Szükségünk van egymásra, hiszen leginkább mi tudjuk megérteni és támogatni egymást, függetlenül attól, hogy a történtek óta hány év telt el. Mi a saját létezésünk valóságában éltük meg a gyászt, az ürességet s a fájdalmat.

Ez a szervezet

• értünk, hátrahagyottakért is van;
• pártpolitikailag és vallási vonatkozásban elkötelezetlen, civil szervezet;
• mindazokért van, akik családtagjukat, rokonukat, társukat vagy barátjukat öngyilkosság révén veszítették el;
• tevékenységét két szinten fejti ki: egyrészt a hozzátartozók felé, másrészt össztársadalmi szinten. A hátramaradottaknak telefonos lelkisegély-szolgálatot, összejöveteleket és önsegítő csoportokat ajánlunk, továbbá felvilágosító- és közvéleményformáló munkájával mindent megteszünk a megelőzésért;
• ismereteket terjeszt az öngyilkosságról, mint társadalmi és közegészségügyi problémáról, valamint fellép az előítéletek és tabuk ellen;
• célkitűzése: Magyarország – öngyilkosságok nélkül.

Háromhetente két órában szakavatott segítők várják az igénylőket.

Cím: Budapest, XIII. ker. Visegrádi u. 17. III. em.

Jelentkezés: info@lelekbenotthon.hu

Akut jogi segély itt található:

Öngyilkosság bekövetkezése nyomán felmerülő jogi kérdések és válaszok

Amennyiben sürgős segítségre vagy csak egy kis beszélgetésre van szüksége, aktivistánk egyeztetett időpontban meglátogathatja Önt. Ha ezt kéri, hívja a következő telefonszámot:

06-20/464-8005

Lelkisegély-vonalak

Fiataloknak, gyerekeknek: 116-111

(bárhonnan, előtag és körzetszám nélkül hívható)

Csak vezetékes telefonról hívható számok

Felnőtteknek: 06-80/505-505
Időseknek: 06-80/200-866

(csak 18 és 21 óra között!)

Mobilról is, 24 órában hívható számok:

06-88/422-205
06-66/441-330

Interneten a KÉK VONAL:
www.kekvonal.hu

Forrás: lelekbenotthon.hu

Az alábbiakban fordításban közöljük a The Lancet c. orvosi szakfolyóirat szerkesztőségi közleményét, amelyben az Amerikai Addikciós Gyógyászati Társaság (ASAM) függőség (addikció) definícióját bírálják. A magyar közbeszédet is gyakran a függőségek egyoldalú, biológiai redukcionizmuson alapuló meghatározása uralja, a politikai döntéshozók a drogjelenséget gyakran kizárólag vegyészek és toxikológusok szemüvegén keresztül szeretik látni. Más csoportok – vallásos rehabilitációs otthonok, gyógyult szenvedélybetegek közösségei, szcientológusok stb. – gyakran az ellenkező szélsőségbe esnek akkor, amikor kizárólag morális problémaként határozzák meg a függőséget, és vadul támadnak minden gyógyszeres kezelést, még a bizonyíték alapú gyógyszeres szubsztitúciót is. Az igazság a The Lancet szerint, mint a legtöbbször, valahol az arany középúton van: a drogfüggőség összetett jelenség, amelyet sokféle genetikai, társadalmi és neurobiológiai tényező határoz meg egyszerre. Érdekes megfigyelni emellett azt, hogy a The Lancet egyértelműen elítéli a drogfogyasztók megbélyegzését (stigmatizáció) és büntetését – azt az elavult zéró-tolerancia megközelítést, amely mögé a jelenlegi kormány és hívei felsorakoztak.

A függőséget mind a közvélemény, mind az orvostársadalom gyakran félreérti és megbélyegzi, ennek eredményeként pedig nem kezelik megfelelőképpen. Ennek egyik oka az a régóta húzódó vita, amelyet az addiktológiai szakemberek folytatnak arról, hogyan magyarázzuk ezt a rendellenességet. Egyes szakemberek elsősorban morális kérdésként kezelik a függőséget, amelyet nagyban viselkedési problémaként fognak fel, míg mások neurobiológiai magyarázatot adnak rá.

Múlt héten az Amerikai Addikciós Gyógyászati Társaság (ASAM) egy olyan meghatározást tett közzé, amely az utóbbi modellt támogatja, kijelentve, hogy “… az addikció nem pusztán viselkedési probléma, hanem krónikus agybetegség, amely az alkohol, a drogok, a szerencsejátékok vagy szex túlzott használatával jár.”

Bár ez a definíció segíthet a függőség megbélyegzésének csökkentésében, növelheti a páciensek hajlandóságát arra, hogy gyógykezelésben vegyenek részt, visszaszoríthatja a drogfogyasztással kapcsolatos büntető megközelítéseket, bővítheti az addiktológiai kutatásba fektetett pénzösszegeket, növelheti ellátáshoz való hozzáférést – mégis, az addikció túlzott medikalizációjának számos hátulütője van. Egy ilyen megközelítés a gyakorlatban stigmatizálhatja az addikciót, fatalizmushoz vezethet a páciensek körében, és gátolhatja a kormányokat abban, hogy az addikció kockázatát növelő társadalmi környezet problémáit kezeljék – például a nyomort. Egyes kutatók szerint ezenkívül amennyiben a függőséget csupán egy olyan orvosi problémaként láttatjuk, amely csupán keveseket érint, akkor kevesebb figyelmet kapnak a szélesebb közönség körében folytatott, a szerekkel való visszaélés ellenőrzését célzó közegészségügyi beavatkozások (pl. a legális, de függőséget okozó szerekhez való hozzáférést, azok terjesztését korlátozó intézkedések és magasabb adók).

Valójában a függőséget számos genetikai, neurobiológiai és szociális tényező befolyásolja egyszerre. Az ASAM definíciója a függőséget elsődleges betegségként (tehát nem emocionális vagy pszichiátriai problémák puszta következményeként) és krónikus betegségként írja le, amelyet egy életen át kezelni kell. Ezek a függőség természetét hangsúlyozó hasznosabb pontok növelhetik a kezeléshez való hozzáférést.

Az ellátáshoz való sokoldalú megközelítésre van szükség, amely nem pusztán a farmakológiai kezelést, hanem a pszichoszociális megközelítést és szociális támogatást is igénybe veszi a kockázatok csökkentése érdekében, motiválja a függő személyeket arra, hogy egészséges döntéseket hozzanak az életükben. Az orvosoknak úgy kell kezelniük a függőséget, mint komplex rendellenességet, olyan együttérzéssel, amely a múltban hiányzott.

Fordította: Sárosi Péter

Forrás: drogriporter

A nemzeti együttműködés kormánya töredékére csökkentette a kábítószer-prevencióra fordított költségvetési pénzösszeget