Engedélyezték a francia hatóságok, hogy a szert, amelyet eredetileg ideggörcsök ellen fejlesztettek ki, egyedi elbírálás alapján az alkoholizmus kezelésére használhassák.

A francia gyógyszerügyi hatóság szerint a Baclofen elnevezésű szerről nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy hatékonyan kezeli az alkoholizmust, de "klinikai előnyöket mutatott egyes pácienseknél". Ajánlásában a hatóság felhívja az orvosok figyelmét arra, hogy egyedi elbírálás alapján döntsenek a gyógyszer alkalmazásáról.

A szer története 50 évre tekint vissza. Eredetileg az epilepszia kezelésére tervezték, majd görcshajlam ellen engedélyeztették, később rájöttek, hogy enyhíti az alkoholmegvonásos tüneteket.

2008-ban Olivier Ameisen kardiológus tollából jelent meg "Az utolsó ital" (Le Dernier Verre) című könyv, amely felkeltette az érdeklődést a szer iránt. A szerző saját magát kezelte nagy dózisú Baclofennel, amikor le akart szokni az italról.

A gyógyszerügyi hatóság döntése azután született, hogy a múlt hónapban befejeződött egy fontos teszt első szakasza. A klinikai kipróbálásba 132 súlyos alkoholistát vontak be, akik egy éven át szedték a szert nagy adagban. Az önkéntesek nyolcvan százaléka vagy absztinens lett, vagy legfeljebb közepes mennyiségben folytatta az italozást. Összehasonlításként: az alkoholizmus kezelésére gyakran használt naltrexon és acamprosate hatóanyagok sikeraránya 20-25 százalék. A gyógyszer alkalmazása mellett olyan mellékhatások jelentkeztek a tesztben, mint a fáradtság, álmosság vagy éppen álmatlanság, szédülés és emésztési panaszok.

Philippe Jaury kutatásvezető, a Paris-Descartes Egyetem munkatársa elmondta, hogy az előzetes eredmények megnyitották az utat az egy évig tartó klinikai próbák előtt, amelyeket várhatóan májusban kezdenek meg. Ezekbe összesen 320 alkoholistát vonnak be, az egyik csoport tagjait Baclofennel fogják kezelni, a másik csoport pedig placebót kap. Kettős vaktesztről van szó, tehát sem a páciensek, sem a kezelő orvosuk nem tudhatja, hogy ki, melyik csoportba tartozik. Az előtanulmány eredményeit az Alcohol and Alcoholism című szakfolyóiratban tették közzé.

Forrás: hvg.hu

„Ez a kiállítás egy hatalmas sikoly, nem simogat, hanem felráz, nem udvarias, hanem kiált ott, ahol a legtöbben némák, építeni akar azokon a pontokon, ahol a fiatalok életében legnagyobb a rombolás” – olvashatjuk a szervezőktől a Kontrasztkiállítás honlapján. Ugyanitt küldetésükről azt is megfogalmazzák, hogy a kíméletlen őszinteséggel és a preventív tartalmú üzenetek közreadásával igyekeznek pozitív döntéshez segíteni a fiatalokat. Mi pedig szokás szerint kételyeinket fejezzük ki azzal kapcsolatban, hogy az elrettentés egyenlő lehet-e a kíméletlen őszinteséggel és hogy ez a módszer segíthet-e a nem kívánatos magatartásformák megelőzésében.

Ki itt belépsz…

Mielőtt a kiállításra beléptem, a program jelenlevő munkatársai elmesélték a Kisvárdáról kiindult projekt történetét, amelynek már Budapesten is több mint 3000 látogatója volt, többnyire a 16-18 éves korosztályból. Miután jeleztem, hogy a hozzám eljutott visszajelzések hatásvadászként és szélsőségesen elrettentőként jellemezték a kiállítást, a munkatársak ellenkezés helyett elmondták, hogy a dramatikus eszköz célja az ingerküszöb áttörése, a gondolkodásra késztetés és a párbeszéd kezdeményezése a látottakról. Ahogyan az a címből is sejthető, a projekt alkotói a témákat feketén és fehéren láttatják, és nem bonyolódnak a szürkezóna szemléltetésébe. A kontraszt a kiállítás két véglete között feszül: egyik a Biblia által közvetített értékek szerint folytatott élet, a másik pedig az olykor már az emberhez is méltatlan szélsőség felmutatása – ezzel segítve a megfelelő választást. Beszélgetésünk során a munkatársak többször hangsúlyozták, hogy a kiállítással nem céljuk a keresztény hitre térítés, csupán az értékek felmutatása, amit ők értelemszerűen a keresztyén normák alapján határoznak meg. A kiállítótér labirintusában látottak azonban még ezzel az útravalóval is sokkoltak.
 

A kiállítás olyan nehéz témákat dolgoz fel, mint a családon belüli erőszak, az abortusz, a szenvedélybetegségek vagy éppen az öngyilkosság, melyek bibliai kontextusba helyezése és szélsőséges ábrázolásmódja olyan tömény élményt nyújt a látogatónak, ami mindenképp feldolgozást igényel. Ezt a feladatot látja el a látogatást záró egyórás beszélgetés, aminek során a bent tapasztaltak és a felmerült kételyek megbeszélésre kerülnek.

Egy darabot a szívemből

A Drogriporter hasábjain többször foglalkoztunk azzal, hogy az elrettentés miért nem kifizetődő, de a kiállításon ennek új dimenziója jelenik meg: a bűntudat keltése. Nehéz ugyanis másképp értelmezni azt, amit a házasság előtti szexuális kapcsolatokról olvashatunk amely „bűn, és így áldás helyett rengeteg szenvedés, csalódás, betegség és gyermekgyilkosság (abortusz) forrása”. Hogy a házasság előtti nemi életre bűnként tekintünk-e, az értékrendünktől függ, de meggyőződéseinktől függetlenül abban nagyon is hatékony segítséget lehet nyújtani, hogy ez ne vezessen szenvedéshez, betegséghez és pláne ne abortuszhoz.

Sokan úgy tartják, hogy a szerelem elmúltával egy részünk örökre a szeretett személyben marad. A Kontrasztkiállítás ennél azonban egy jóval vészjóslóbb interpretációval áll elő: a korábban linkelt tablón azt olvashatjuk, hogy nem a beteljesült szerelem, hanem az intim kapcsolat során marad örökre egy részünk partnerünkben, így a házasságban majd nem tudjuk magunkat 100%-ban átadni. Hogy a kétségbeesett fiatal ne találhasson kibúvót, lejjebb még azt is olvashatja, hogy „nem az óvszerek és a gyógyszerek védenek meg, hanem Isten igéjének a következetes komolyan vétele”. Ezek után már sejthető, hogy az abortusz témája miként jelenik meg a kiállítótérben.
 

Az abortuszt feldolgozó szoba maga a vérben fürdő mészárszék, mely nem törődik a beavatkozás feldolgozásának nehézségeivel, a döntés körülményeivel, hanem horrorfilmbe illő poszterek között halott magzatok levált testrészeit villantja fel a videón és hatalmas, véres betűkkel írja ki, hogy az abortusz gyilkosság. Az üzenet célba érését tehát nem bízták a véletlenre, csak bírja gyomorral az ember.

Fű = Heroin

Továbbhaladva a szenvedélybetegségek szobájába, a széthullást megtestesítő modellekről készült műtermi fotók nézegetése szinte már felüdülés. Láthatóan a rendőrök ebben nagyobb szerepet kaptak, mint a Református Egyház, legalábbis a bűn kontextusa itt már háttérbe szorul. Miközben a videón végtelenítve hallgatjuk a túladagolásban elhunyt Karesz édesapját, aki saját tehetetlensége mellett az első marihuánás cigarettát okolja a tragédiáért, az élőholt dzsánkikat, a túladagolt fiatalokat ábrázoló képeket látva magunk is meggyőződhetünk róla, hogy a drog rossz. Vagy mégsem?

Vajon miért gondolná azt a füvezgető fiatal, hogy pályafutása aranylövéssel zárul, mikor a környezetéből és az általa olvasottakból egész más következtetéseket szűr le és mikor már dr. Zacher is megmondta, hogy minden egy milliomodik kábítószer fogyasztásra jut egy haláleset? A kábítószerek fogyasztásának számos kockázata van, miért pont a halálos túladagolást kell kiemelni, ami – szerencsére – a legritkább? A kockázatkereső fiatalok számára hatástalan rémisztgetés helyett miért nem a mértékletességre törekvést emelik ki, amit a Biblia is erénynek tart? A kiállítás honlapján ugyan olvashatunk a mértékletes alkoholivás jótékony hatásairól és a bibliai alátámasztás itt sem hiányzik, de a látogatók túlnyomó többségéről aligha feltételezhetjük, hogy eljutnak a linkelt bejegyzésig, maga a kiállítás pedig egészen mást sugall.  

Kilégzés

Áthaladva a hazaszeretet (?), az öngyilkosság és a megváltás szobáin, a labirintusból kilépve a kiállítás munkatársai fogadtak, akikkel röviden elbeszélgettünk a látottakról. Tőlük is megkérdeztem, hogy vajon mi akadálya van annak, hogy a végletek közötti középút is meg legyen mutatva. Két túladagolást ábrázolt fotó közé miért ne lehetne például egy olyan képet helyezni, ahol – a Mértékletes Kampány  „Merj kevesebbet” szlogenjére rímelve – a pohár sörük fölött ülő vidám fiatalok épp visszautasítanak egy tömény ital kört? Válaszuk szerint lényegében azért, mert a kiállításnak kimondott célja a megdöbbentés és a rádöbbentés arra, hogy ilyen végkimenetel is lehetséges. Ha pedig a látottak bármilyen gondolatokat vagy kételyeket ébresztettek, akkor azokat a kiállítást követő eszmecserén meg lehet beszélni.

A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszióban is dolgozó Gönczi Gáborral folytatott negyed órás beszélgetés engem tökéletesen meggyőzött arról, hogy a szerhasználat kérdéseiről érdemi és jól hasznosítható útmutatással tud szolgálni – sokkal inkább, mint az erre kialakított szoba. Emiatt viszont nyitva marad a kérdés, hogy a tömény kiállítás keltette gondolatok mind helyet tudnak-e kapni a beszélgetésen, illetve hogy az azt levezénylő munkatárs vajon a kiállítás által felölelt minden terület kérdéseire meg tud-e felelni? Csak a szenvedélybetegségeket bemutató szobára koncentrálva: ha a beszélgetésen nem merülnek fel az ott látottak, akkor pusztán a szélsőséges ábrázolásmód aligha váltja ki a kívánt hatást. És akkor még a családon belüli erőszak, a házasság előtti szex, az abortusz vagy az öngyilkosság témájának megemésztéséről még nem is beszéltünk! Félő, hogy túlságosan vakítóra lett állítva a kontraszt ahhoz, hogy a látogatók a helyes kép birtokában távozzanak a kiállításról.

További információkért látogasd meg a Kontrasztkiállítás honlapját vagy vedd fel a kapcsolatot a kiállítás munkatársaival!

Kardos Tamás

Drogriporter

Zacher Gábor toxikológussal nemrég megjelent könyve, A Zacher - Mindennapi mérgeink apropóján beszélgettünk a munkahelyén, a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológiáján. Főként a különböző függőségekről, a kábítószerfüggésről, az alkoholizmusról beszélgettünk, de szóba került Zacher Gábor 16 éves fia is.

- Lehet bármely függőség pozitív?

- Egyik függőség sem pozitív függőség. Általában azon múlik a dolog, hogy az ember hol tud határt találni a szenvedélybetegség és a szenvedélyszerű viselkedés között. Ez egy pici, vékony mezsgye.

- És a szenvedélyszerű viselkedés pontosan micsoda?

- Azt csinálom én vagy ön. Nem feltétlenül pozitív, abból lehet szenvedélybetegség. A függő attól függő, hogy nem tud mértéket tartani. Ha tudná tartani a mértéket, akkor az alkoholista egy pohár után megállna. De mit mond a magyar? Megiszom egy pohár bort. Lesz valami bajom tőle? Semmi. Megiszom a következőt. Aztán azt mondja, most már mindegy, és beül az autójába és belehajt a buszmegállóba. Miközben én semmiben sem különbözöm egy alkoholfüggőtől, nekem ugyanúgy nincs motivációm, hogy leszokjak a nikotinról - ugyanis pipázom. Vagy ott van a koffeinfüggőségem. Teát iszom, de abból naponta másfél literrel.

- Ha nem lenne függő típus, nem tudna ilyen betegeket kezelni?

- Azt hiszem, a kettő között nincs összefüggés. Nem kell saját tapasztalat ahhoz, hogy az ember másokat gyógyítani tudjon. Például a nőgyógyászok többsége férfi, akiknek fogalma sincs róla, milyen a szülés vagy menstruáció.

- Létezik olyan, hogy valaki függő típus?

- Olyan édesen szoktak ezzel védekezni a betegek. Hogy nekem már a dédapám is ivott, a nagyapám, az apám is. Ezért iszom én is. Ez hülyeség. Világos, hogy a függőségnek vannak genetikai okai, amelyek hajlamosíthatnak valamire. De egy csomó-csomó tényező van ezen kívül: a környezeti tényezők, a gyerekkori fejlődészavarok, amelyek hajlamosíthatnak arra, hogy az illető belecsússzon valamiféle szerhasználatba, vagy bármi egyéb magatartásfüggőségbe.

- Meg az akaraterő is fontos tényező.

- Én inkább motivációnak hívnám. Saját magamról nem mondhatom, hogy ne lennék erős akaratú, határozott személy, de semmiféle motivációm nincs, hogy leszokjak a dohányzásról.

- Azt mondja, hogy a függőségek között nincs különbség.

- Pszichopatológiai szempontból. De ártalmasság szempontjából van. És nem a konkrét egészségügyi veszélyességi fokukról van szó. Van Magyarországon nyolcszázezer alkoholfüggő, és 30-40 ezren vannak, akik évente az alkohollal kapcsolatos betegségbe halnak bele.

- A cigarettázásba hányan?

- Tíz-, húszezres nagyságrend.

- A kábítószer-függőségbe?

- 13 haláleset történik évente Magyarországon a kábítószer-használat miatt. A halál a számegyenes vége. És mi, buta felnőttek, mindig a legvégső pontokat igyekszünk ecsetelni, hogy meghalsz, beteg leszel, elvisz a rendőr. Persze a pakliban benne van. De hogy valaki belehaljon a kábítószer-használatba, annak egy az egymillióhoz az esélye.

- Azon az állásponton van, hogy nem az egészségügyi kockázat miatt veszélyes a kábítószer, hanem mert kiszámíthatatlan módon megváltoztatja a személyiséget. Az alkohol is ugyanilyen módon megváltoztatja a személyiséget?

- Természetesen. Aki függő, annak átalakul az értékrendje. Aki dohányos, az bármilyen körülmények között, még mínusz 10 fokban, szakadó esőben is óránként kijár cigizni. Ami fontos számára, arra szakít időt, azt megengedi magának. Habár én a dohányzásról senkit nem akartam soha lebeszélni, azt gondolom, nem lenne hiteles.

- A cigaretta nem módosítja az ember viselkedését.

- Dehogynem. Addikció, az egyik legsúlyosabb addikciót a nikotin okozza. Persze egy dohányosról nem lehet azt mondani, hogy lopna, hogy cigarettához jusson. De az értékrendje jelentősen megváltozik, és szoros addikció alakul ki benne.

- Akkor nincs különbség, csupán a kulturális beágyazottságában az alkohol és a kábítószer között?

- Az alkohol is tudatmódosító szer persze. És igen, ezt jobban elfogadtuk, annyi a különbség. Adott egy harmincegynehány éves fickó, aki munkaalkoholizmusában már nem tud jól dolgozni, megiszik bent a cégnél egy-két felest, és tök jól fog melózni, mert ellazul, nem lesz annyira feszült, nem lesz annyira görcsös. Korábban az ürge nem ivott alkoholt, lehet, hogy hétvégén a haverokkal egy-egy sört betolt, de ez sose jelentett számára gondot. De most segít neki az alkohol, hogy a gátlásait, a feszültségét levetkőzze. Előtérbe keveredett a dolog, fontossá vált számára az alkohol. Értékrend-átalakuláson ment keresztül. Látják ezt a haverok, bent a munkatársak. Persze van a fogkefe, meg a szájspray, meg tic-tac. És mondják neki a munkatársai, hogy Józsikám, nem jó az, hogy te iszol. Erre ő azt válaszolja: „Miért szólsz bele? Neked mi közöd van ehhez? Nézd meg az anyagaimat, a munkámat. A főnök is megdicsérte és tök jó." És lehet, hogy három évvel korábban ő szólt volna ugyanúgy a haverjának, ha ugyanezt csinálja. De átalakult az értékrendje. Fontosabb lett számára ez a dolog, mert pótszerré vált. És ugyanúgy belecsúszhat az alkoholbetegségbe is.

- Ha valaki eljut az alkoholbetegségig, és sikerül leszoknia a szerről, akkor is függő marad - mondja a könyvében.

- Világéletében függő marad. Én világéletemben nikotinfüggő leszek, legfeljebb absztinens nikotinfüggő. Azt gondolom, hogy a függőnél első lépésben a teljes absztinencia lehet csak a cél. Nem lehet szociális ivóvá válni. Nem lehet szociális dohányzóvá válni. És így tovább.

- Valamikor később lehet?

- Utána már nem érdemes. 5-10-15 év után nem érdemes kockáztatni, mert csak benne van a kisördög, hogy mi van, ha. Mi van, ha megtetszik. És akkor egy pillanat alatt visszacsúszik a régi szintre.

- És a fiatal, tizenöt-tizenhat évesek miért csúsznak bele a kábítószerezésbe?

- Megkérdezhetem, ön hány éves?

- 38.

- Ha ma lenne 15 éves, és ma este elmenne bulizni, és nem a 38 éves eszével, és nem akkor, amikor ön 15 éves volt, hiszen 23 évvel ezelőtt még picit más volt minden. Ha ma este az mondaná önnek a barátnője, hogy „Juli, itt van ez a cucc, hozta a haverom, amikor te nem jöttél, mert anyáékkal voltál Hajdúszoboszlón. Kóstold meg! És tök jó volt, és tök állat és úgy pörögtünk a Tiestóra, hogy csak na!" Na erre mit mondana? Volt 23 éve is alkohol és más dolgok, de nem az a világ volt, ami ma. Könnyű ma, 38 évesen azt mondani, hogy bezzeg az én időmben, fiam.

- Az ön 16 éves fia még soha nem próbált ki valamilyen kábítószert?

- Ő nem próbálta még ki. Azt gondolom, nem azért nem motiválja a szer, mert ő a Zacher gyereke, és milyen gáz lenne. De a kipróbálás az nem ugyanaz, mint a lukbetömés. Én is voltam részeg 16 éves koromban, de soha alkoholproblémám nem volt. Fontos, hogy a szülők próbálják meg átérezni, hogy ez a világ nagyon más világ. Azt mondogatni, hogy bezzeg az én időmben, kissé anakronisztikus manapság.

- Döbbenetes, amit ír, hogy a szülők manapság hét percet fordítanak naponta a gyerekeikre. Persze tudjuk, hogy bedarálja az embert az élet.

- De miért? Ami fontos, arra tudok időt szakítani. És a gyerek fontos dolog kell, hogy maradjon egész életünkben. Miközben azt sem szabad elfelejteni, hogy a mai gyerekek sokkal több információt kapnak, mint mi. Zuhan rájuk az infó. Mi csak kapkodjuk a fejünket, nekik pedig ez természetes.

- De muszáj a szülőnek valamennyire értenie és követnie ezt a világot, mert ha nem, nem tud a gyerekhez kapcsolódni.

- Muszáj. Ha nem értek a gyerek nyelvén, akkor nem működik a rendszer. Ha nincs közös nevező, nem beszélgetünk, nem ismerjük egymást és ennyi. Nem arról van szó, hogy kivel csetelsz fiacskám, hanem, hogy mi a véleményed erről, arról, hogy látod a dolgokat. Ezek szerintem baromi fontosak. Sokkal fontosabbak annál, hogy négyes vagy ötös lett a matek.

- Valaki épp most telefonált, hogy segítsen egy rokonán, aki kábítószerezik. Azt mondta neki, hogy együtt kell működnie az illetőnek.

- Behozhatja erőszakkal, de én nem tudom őt erőszakkal itt tartani. Nem is akarnám. Ha a történet arról szólna, hogy verekedni kell vele, annak semmi értelme nem lenne.

- Azt írja, ha valakivel megbeszéli, hogy az illető befekszik ide önhöz az osztályra, mert alkoholbeteg, akkor azt mondja neki, hogy még tíz napig igyon. Miért?

- Mert nem veszem fel azonnal. Nem biztos, hogy 10 nap, lehet, hogy 3, lehet, hogy 5, lehet, hogy egy hét. Mert mit szeretne ő? Most elhatároztam, most jött a pillanat, most azonnal tessék teljesíteni a kérésem. Hány éve iszik? 15. Akkor még 10 napot kibír.

- Miért mondja neki, hogy igyon, amíg fel nem veszi az osztályra?

- Mert akkor valószínűleg meghalna, ha nem inna, belehalna az alkoholelvonásba. Fel tudnám venni rögtön is, de nem veszem fel. Ha visszajön 3, 5, 7, 10 nap múlva, akkor van benne elhatározás.

- Hány százalék jön vissza?

- 85.

- Hogy lehet ezt bírni, hogy tömegével találkozik ennyire nem átlagos, ahogy maga mondja, nem „eurokonform" emberekkel nap, mint nap?

- Nem vagyok depressziós, rosszkedvű ettől. Van ebben egy csomó kihívás van. Ez a munka nagyon sok érdekes betegről szól.

- Lelkileg nem megterhelő itt dolgozni?

- Nem. Rengetegféle beteg, rengetegféle betegség. Évi 12 ezer betegünk van, melynek csak 10%-a a kábítószeres beteg. Van köztük öngyilkosság, vétlen baleset, háztartási mérgezés, lehűlés.

- Mi a legfontosabb tanúsága ennek a munkának?

- Minden ember kötelessége, hogy a saját egészségére vigyázzon. Így kezdődik az egészségügyi törvény is. De mi folyamatosan törvényt sértünk. Stresszhelyzetbe kerülünk, rágyújtunk, alkoholt fogyasztunk, gyógyszert veszünk be, nem feltétlenül orvosi javaslatra, szándékosan gyorsan hajtunk, vásárlásfüggőségünk van, evésfüggőségünk van, számítógép-függőségünk van, telefonfüggőségünk van, szexfüggőségünk van. Függőség nélkül lehet élni, csak nem érdemes. És ugyanez vonatkozik a szenvedélyre is.

Jolsvai Júlia

Fotó: Brenner Péter 

Dr. Zacher Gábor - Dr. Karizs Tamás: A Zacher - Mindennapi mérgeink, Studium Plusz Kiadó, 304 oldal, 3499 Ft

Forrás: konyv7.hu

 Bár a jelenlegi büntető törvénykönyvnél szigorúbban kívánja kezelni a kábítószerkérdést a rövidesen a parlament elé kerülő tervezet, annyira mégsem szigorú, mint amennyire az első változata tűnt. Erről, illetve a hosszú ideje csúszó drogstratégiáról és a drogosokat segítő szervezetek finanszírozásáról is szó volt a terület négy nagy ernyőszervezete által szervezett pénteki konferencián, ahol az érintett minisztériumok - a Nefmi és az igazságügyi tárca - képviselői is megjelentek.

 A Magyar Addiktológiai Társaság VII. tematikus konferenciája

Az európai drogmonitorozó intézet jelentése szerint a heroinfüggőknek való heroinfelírás hatékonyan segít a függők kemény magján

  Ügyeljen a test jelzéseire is!  

Egyre többet tudunk a depresszióról, mégis akad olyan vonatkozása, melyről kevés szó esik. A szakemberek érdeklődése az elmúlt években a depresszióhoz társuló fájdalmak felé fordult, és mára kiderült: korántsem lényegtelen és ritka problémáról van szó.

  Az orvos-pszichológus szemszögéből 

József Attila és Kleopátra, Adolf Hitler és Marilyn Monroe, Kurt Cobain. Látszólag nem sok fűzi őket össze, mégis, ha az életük nem hasonlított egymásra, a haláluk részben igen. Önkezükkel vetettek véget az életüknek.

Mi az öngyilkosság?

Az önpusztító viselkedést, mint a cigarettázást vagy a rendszeres alkoholfogyasztást sokan hívják lassú öngyilkosságnak. Az extrém sportok űzőit még csak a lassúsággal sem vádolják, mégsem hihetjük azt, hogy ezek az emberek ténylegesen életük kioltására törekszenek.

Az öngyilkosság az a cselekedet, amelyet akaratosan, közvetlenül és tudatosan követ el valaki annak érdekében, hogy kioltsa saját életét. Az öngyilkosság gondolata általában akkor fogalmazódik meg valakiben, amikor a lelki terhek felülkerekednek azokon a megküzdési stratégiákon és azokon az erőforrásokon, amelyekkel az egyén megpróbálja megoldani a problémáit. Ez a kétségbeesés annyira erős, hogy a halálvágy felülkerekedik minden olyan gondolaton, amely a család és a hozzátartozók érzéseit érinti.

Az öngyilkosságot a világ számos kultúrája és vallása különbözőképpen ítéli meg. Van, ahol bűnnek számít, és mint ilyen az elkövetéséhez nyújtott segítség bűncselekmény. Van, ahol a saját élet kioltása tiszteletreméltó cselekedet, amennyiben az élethelyzet, amelyből az illető menekül, szégyenteljes, vagy reménytelen. Ám az öngyilkosság mindenhol csak egy gyűjtőfogalom: nagyon sok eltérést találhatunk a halál keresésében, motívumaiban, elkövetésének módjában. A pszichológia - az öngyilkosság egyik legismertebb kutatóján, Edwin Shneidmanon keresztül - több típust különböztet meg.

 Hogyan kábítószereztek a magyar fiatalok a rendszerváltás után?
 

Míg az 1990-es évek elején még csak mákteát ittak, pár éven belül már gyakorlatilag bármit be lehetett szerezni. 

 

„Ez egy presztízs, hogy nekem van füvem, szívjunk egy jót. És akkor tekerünk, és akkor az egész brigád be van tépve, és de kurva jól érezzük magunkat! És nem arról szól, hogy akkor én most ott bizniszeljek, mert ez nem erről szólt, hanem összejöttünk, szívogattunk, zenét hallgattunk, beszélgettünk. Voltak ilyen kedd délutánok, amikor (…) Einstürzende Neubauten-t hallgattunk…” – beszélt az 1990-es évek elejének füvezési szokásairól egyik visszaemlékezőnk. 

 

Hogyan kábítószereztek a magyar fiatalok a rendszerváltás után? Hogyan szerezték be az anyagot? Mit jelentett számukra ez az életforma? Hogyan vált Magyarország tranzitországgá? 

A korabeli rendészeti források is változásban levő korszakként jelenítették meg az 1990-es évek elejének világát szerhasználati szempontból. Egy, a Rendészeti Szemlében 1991-ben megjelent cikk írója még azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon a kábítószerrel kapcsolatos halálesetek – melyeknek száma csekély – nagy része nem az ún. klasszikus kábítószerek (pl. heroin) használata miatt következnek be. 

Ebben az időszakban a magyar fogyasztók nagy része még mákteázott. A cikk szerzője szerint a máktea előállítása rendészeti szempontból értelemszerűen nem veszélyeztette a közbiztonságot és nem alakult ki az általa „beszerzési bűnözésnek” nevezett jelenség, amely a szerhasználók napi adagjához szükséges pénz előteremtésére végrehajtott vagyoni bűncselekményeket jelentett volna. 

	Szórakozóhely a '90-es évek elején Budapesten

A cikk szerzője úgy vélte, hogy „robbanás előtti” helyzet van Magyarországon, tehát ha korábban az ország területén elsősorban tranzitkereskedelem folyt, 


hamarosan kábítószer-fogyasztókká válnak a magyarországiak. 

Úgy vélte, a magyarok 25 év fáziskésésben voltak Nyugat-Európához képest és a drámai változás akkor fog bekövetkezni, amikor a kábítószer-kereskedők olcsó kábítószerrel elárasztják az országot. 

A szerző azt a félelemkeltő narratívát részesítette előnyben a jelenség értelmezésekor, miszerint ezek a dealerek be fogják etetni az iskolásokat úgy, hogy az iskolák és „ifjúsági szórakozóhelyek” környékén speciális cukros bácsiként ingyen osztják a kemény drogokat. 

A marihuánát, hasist (elsősorban gyengébb minőségű marokkói eredetűt), LSD-t a szerző szerint magyar fiatalok hozták haza hollandiai turistaútjaikról. A cikk közölte a korabeli árfolyamokat is: egy marihuánás cigaretta 2-300 Ft-ba, egy gramm hasis 700-1000 Ft-ba, egy adag LSD 6-800 Ft-ba került. 

A kockaformába rendezett hasisadagokat a szerző szerint Kindertojás-dobozokban árulták. A hasist dohányszerűvé aprították és pipába tömve szívták el, az LSD-t nyalókás kiszerelésben forgalmazták, bélyegformában, a képes oldalán pl. sárkánymintával. E cikk szerint a megváltozott nemzetközi helyzetre tekintettel a rendőrség 1990-ben létrehozta 


az ORFK Nemzetközi Szervezett és Kábítószerbűnözés elleni szolgálatát 

és annak Kábítószerbűnözés elleni alosztályá a budapesti mellett pécsi, szegedi, debreceni és győri kirendeltségekkel, a már akkor is működő BRFK Gazdaságvédelmi Osztály Idegenforgalmi Alosztályának Kábítószercsoportja mellett. 

A cikk szerzője szorgalmazta a fedett nyomozók tevékenységének és a nyomozók „álvásárlási akcióinak” jogi szabályozását. Sürgette az 1988-as bécsi egyezmény (a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása ellen) ratifikálását. 

	LSD bélyegek

Magyar kábítószercsempészek az 1990-es évek elején 

Egy 1993-ban, a Rendészeti Szemlében megjelent cikk szerint az a szóösszetétel, hogy „magyar kábítószercsempész” 1989 előtt nem is létezhetett volna. Az első „magyar kábítószercsempészt” a rendőrségi források szerint 1988 december 8-án Rómában fülelték le G. Sándor budapesti lakos Ford Taunus gépkocsijában – amely akkoriban különlegesnek számított a hazai közegben. 

A cikk szerzője szerint G. Sándor a heroint Budapest-Rábafüzes-Graz-Klagenfurt-Tarvisio-Milánó útvonalon szállította Olaszországba. Az eset nagy sajtóvisszhangot kapott a korabeli médiában, mivel a vele együtt utazó, azonban vétlen útitársnőjét 10 hónapig tartották fogva olasz börtönben. 

A korabeli sajtó gerjesztette morális pánik szerint tehát – a nemzeti identitáshoz kapcsolva a csempészetet – a magyarok is bekapcsolódtak a nemzetközi hálózatba. Persze nagy valószínűséggel magyar nemzeti identitású személyek korábban is részt vettek kábítószer-csempészetben, azonban ők elsősorban külföldre szakadt hazánk fiai köréből, a „disszidáltak” közül kerülhettek ki. 

A cikk szerzője szerint az áttörést azonban 1991-es év jelentette, akkortól kezdtek tömegesen bekapcsolódni magyarok 


a Balkán-útvonalon folyó heroincsempészetbe: 

17 hónap alatt 15 magyar csempész 64 kg heroint szállított – ez csak a rendőrség által megtalált mennyiség volt. A lefüleltek között volt többek között B. József, akinek Citroenjében 26, 5 kilogramm heroint találtak a jugoszláv határon. K. Zoltán és Cs. Sándor Trabantjuk lökhárítója feletti üregébe rejtettek 1,8 kg heroint, amelyet a vámosok 1991. július 20-án találtak meg. 

A cikk szerzője egy Trabant-tulajdonosokkal megtörtént trükkös történeteket is megismertetett a szakmai közvéleménnyel, amelyet úgy ábrázolt, hogy Isztambulban turistáskodó magyarokkal történt meg. 

Eszerint Isztambulban karambolozik egy magyar Trabant egy török autóssal. Az eset egyértelmű, koccanásos baleset, amelyben a török fél a vétkes, aki felajánlja, hogy a helyi adminisztrációt kikerülve egy-két hét alatt megjavíttatja a gépkocsit. Ez így is történik, a felek a legnagyobb barátságban elválnak, de miután az autó tulajdonosa hazatért Magyarországra, a Trabantot ellopták. Ennek oka, hogy a Trabant lökhárító feletti üregét átalakították, oda heroint csempésztek, így a gépkocsi a továbbiakban is alkalmas csempészésre. 

	Egy rendőrségi házkutatás során készült felvétel

Másik módszernek azt írta le a szerző, amikor a turista a szálloda parkolójában hagyja autóját, elmegy vásárolni és azalatt az idő alatt csempészik autójába a heroint. A cikk szerzője rendkívül veszélyes helynek írta le a török fővárost, ahol nagyon elővigyázatosnak kell lenni a magyar turistáknak, nehogy kábítószert csempésszenek az autójukba. 

A szerző ismertette cikkében a csempész útvonalakat is. A kis-Jugoszlávia elleni ENSZ embargóig a 


leggyakoribb útvonal Isztambul-Plovid-Szófia-Nis-Belgrád-Röszke volt. 

Az embargó bevezetése után előtérbe került Isztambul-Sztara Gora-Rusze-Bukarest-Arad-Nagylak (vagy: Bukarest-Kolozsvár-Ártánd). A magyar csempészek megbízói Magyarországon élő törökök, arabok, jugoszlávok voltak. A csempészek egy utazásért 2-5000 német márka közötti összeget kaptak. 


Változások az 1992-es évben 

A Rendészeti Szemle cikkírója az 1992-es helyzetről beszámolva, morális pánikot is keltve a kábítószerbűnözés robbanásszerű növekedéséről számolt be. Mindezt a következtetést abból vonta le, hogy a rendőrség által lefoglalt kábítószer-mennyiség látványosan megnövekedett. 

1990-ben 4, 1991-ben 16 esetben foglaltak le jelentős mennyiségű kábítószert. Ezek mennyisége 1990-ben 6 kilogramm volt, 1991-ben 22 kilogramm. 1990-ben 5 fő ellen, 1991-ben 19 fő ellen rendeltek el nyomozást. A cikk szerzője változást észlelt a hazai termelők számának növekedésében, akik általában Hollandiából beszerzett hasis-kendermagokból hoztak létre ültetvényt. 

Például idézték G. Istvánt, aki Kunszentmártonban élt. Egyik barátja, B. István tanyáján termesztett vadkendert, akárcsak K. János, aki Sopronban élt és akitől 3 darab cigarettatöltő készüléket is lefoglaltak. Ugyanígy a cikkben beszámolták a máktermesztésről is. 

A rendőrök B. Andrást hozták példaként, aki házilag morfint állított elő mákfejekből és a békéscsabai piacon árulta, 1 grammot 1300 Ft-ért. 1992. február 7-én leplezték le B. Jánost, a Chinoin Gyógyszergyár vegyészmérnökét, aki 1991 márciusától állított elő munkahelyén illegálisan amfetamint. 

A kokain azonban továbbra is külföldről érkezett. Magas ára és presztízse miatt (1 gramm 8-10 ezer forintba került) elit közegben – testőrökkel védett éjszakai szórakozóhelyeken – terjedt el, ezért a cikk rendőr szerzője úgy vélte, hogy terjesztői ellen még sokáig szívós küzdelmet kell folytatni. 

A szerző megkülönböztette nagy- és kiskereskedelmi értékesítést is: a kiskereskedők között számos magyar volt. A beszámoló szerint a kiskereskedőktől vásárolók erőszakosan lépnek fel és az alkudozásnak, üzleti megbeszélésnek induló találkozó rablásba csap át. Az is előfordulhatott, hogy 


az eladók „feldagadt fejjel siratták árujuk elvesztését”.

Nem a Chinoin Gyógyszergyár volt az egyetlen, ahol amfetamint állítottak elő. A kazincbarcikai Borsodchemszerződést kötött 1992-ben egy magyar-holland kft-vel. A szerződés tárgya 500 kilogramm olyan szer gyártása volt, amely az állatok teljesítményét növeli. A rendőrségi források szerint valójában amfetamint állítottak elő. 

	A máktea alapanyaga

A cikk szerzőjének végkövetkeztetése az volt, hogy mindezen jelenségek összefüggésben állnak az átmenet rendezetlen jogi viszonyaival. Állítását megerősítendő, Mancino olasz belügyminiszter nyilatkozatát idézte, aki szerint a térségben „ a tapasztalatlan bankok, a kezdő tőzsdék, a nem kellően ellenőrzött befektetési területek vonzzák a piszkos pénzeket”. 


Az 1993-as rendőrségi helyzetjelentés 

A cikk szerzője – miután tanulmányozta az angol rendőrség kábítószer- és terrorizmus ellenes harcát – továbbra is hangsúlyozta, hogy Magyarország tranzitország. Az átmenő heroinforgalom évről-évre nőtt: 1993-ban összesen 427 kg heroint foglaltak le a rendőrök, 1994 első negyedévében 353 kilogrammot. 

Változást a cikk szerzője abban látott, hogy Magyarországon heroinlerakatokat létesítettek abból a célból, hogy a lebukás veszélyét csökkentsék: így a forrásországból érkezett anyagot más futár más járművön szállította tovább a célországba, így terelve el a hatóság figyelmét a kábítószer eredeti származási helyéről. 

A három budapesti és egy érdi heroindepóban összesen 40.9 kg heroint foglaltak le 1994 első negyedévében. A rendőrség szerint az álcázás másik módja fedő-turistautak szervezése volt: fiatal magyar nőket alkalmaztak heroinfutárként, egy-két hetes ingyenes brazíliai nyaralásra küldve őket. Nekik az volt a feladatuk, hogy 1-5 kg-os kokainküldeményeket csempésszenek Budapestre. 

Az 1993-as évről szóló cikk az illegális amfetamingyártó helyekkel is foglalkozott: így 1993-ban Tata külterületén egy hétvégi házban leleplezték le a rendőrök egy magyar származású holland állampolgár amfetamin laboratóriumát. 

A cikk szerzője úgy vélte, a marihuána és a hasis jelentős mértékben jelen volt a magyar piacon. A német és osztrák határon 1993-ban 11 magyar állampolgárságú fiatalt fogtak el, mivel Hollandiából próbáltak Magyarországra hozni marihuánát és hasist. A cikk egy konkrét esetet is ismertetett: egy nyíregyházi magyar prostituált 1993-ban Hollandiába ment dolgozni. Az általa keresett pénzből 


élettársa cannabis termékeket hozott Magyarországra, 

amelyet terjesztői Nyíregyházán árusítottak. A hazai vadkender-termesztők közül 1993-ban a Zala megyeiekre csaptak le a rendőrök: 25 fő ellen rendeltek el nyomozást és 4.5 kg marihuánát foglaltak le. A kábítószert Keszthelyen, Zalaegerszegen, Vonyarcvashegyen értékesítették, illetve két Zala megyei laktanyában és egy budapesti gimnáziumban. 

A '90-es évek elején népszerű volt alternatív körökben a Neurotiv Vén Véna c. dala: 

 
A cikk szerzője új jelenségként értékelte a szervezett heroin-kiskereskedelem megjelenését. Az árusítók koszovói albánok és makedónok voltak, akik szórakozóhelyeken értékesítették portékájukat. A kokainnal kapcsolatban 1993-ra vonatkozóan is a felderítés nehézségeit ecsetelte a szerző. Szerinte a nyilvános szórakozóhelyeken kívül magánszervezésű partikon is egyre inkább jelen van a szer. 

Arra a megállapításra jutott, hogy az 1993-as év végére minden klasszikusnak számító kábítószer beszerezhetővé vált Magyarországon, bár korlátozott mennyiségben. Bár a cikk nem említette, de az 1993-as Btk. módosítás eredményeképpen vezették be az elterelés intézményét Magyarországon. Az azonban már egy másik történet. 

Végül olvassunk el még egy visszaemlékezés-részletet arról, mi lett a könnyed füvezős bulikból pár évvel később: „Amikor már anyámék nem engedtek be a lakásukba, a telefonom nem csörgött, nem kerestek barátok, merthogy leálltam a kereskedéssel, utána annyira lecsövesedtem. (Akkora) mennyiségű gyógyszereket beszedtem, hogy már nem is tudtam teljesíteni azt, hogy kimegyek (mákot) metszek, (…) és spanglit ültessek oda, kijárjak, mint egy kisgazda, tudod, és ilyen őstermelőként parasztizálni. (…) Rock and roll volt az elején, a közepén, (aztán jött) a „végem van időszak”. (…) Ez már a végén, (…) távol a várostól, volt egy lopott, csörömpölős szar biciklim, jártam be kannával vízért, jártam be kukázni, hogy legyen valamit kajáznom, loptam a fát, hogy meg tudjam főzni reggelente a mákteámat bográcsban, ott a ház előtt a tanyán.” 

A lehetetlen helyzetből a kiutat a visszaemlékező számára egy 12 lépéses, önsegítő csoport megtalálása jelentette, ahova ma is heti rendszerességgel jár.  

 

 A szerzőkről 

A szerzőkről tovább itt olvasható: 

 http://eletmod.transindex.ro/?cikk=17133#.T5KBKoOiy3Y.facebook 

 

  „Meddig tart az elterelés, és hol kezdődik majd a börtön határa? Ki számít majd dílernek a büntetőeljárásban?” - ilyen és ehhez hasonló kérdések hangzottak el a közönség soraiból, miközben Zacher Gábor toxikológus, Téglásy Kristóf, a Nefmi Ifjúságügyi osztályvezetője, és Sárosi Péter, a TASZ képviselője beszélgettek a kerek asztal körül az ELTE Bölcsészkarán. • 

Érvek és ellenérvek

Sárosi Péter a TASZ-tól azt kifogásolta, hogy az új stratégia szövege feketén-fehéren kijelenti, „a drogfogyasztás ön- és közösségkárosító magatartásforma.” Ez alapvetően képmutatás abban az országban, ahol jelenleg Nemzeti Pálinka Tanács (!) működik, és ahol ennyi dohányos és alkoholproblémákkal küzdő ember van, mint Magyarországon. Sárosi szerint már jelenleg is nálunk van az egyik legszigorúbb drogellenes fellépés Európában, és ahelyett, hogy ezen tovább szigorítunk, inkább dekriminalizálnunk kéne a jelenséget az európai normák mentén. Az európai gyakorlat ugyanis egyre inkább afelé tolódik el, hogy megkülönböztetnek „problémás” és „nem problémás” szerhasználati magatartást.

Téglásy Kristóf, a Nefmi képviselője szerint az új drogstratégia elsősorban egy értékrendszert szeretne adni, ezért nem lehet kiszakítani a tágabb társadalmi kontextusból. „11 nemzetközi hírnévnek örvendő szakember írta meg ennek az új stratégiának a vázát, a rendőrség képviselőjétől a szociológusig. Milyen alapon vádolják ezeknek az embereknek a munkáját a hozzá nem értők azzal, hogy szakmaiatlan lenne?!” Ezzel párhuzamosan Zacher Gábor is az új stratégia védelmére kelt, konkrét példát hozva a drogambulanciáról. „Eddig napi 2-3 beteg került hozzánk a toxikológiai osztályra, tudatmódosító szerek használata miatt. Mióta érvényben van az új, ún. C listát tartalmazó rendelet, amely konkrét szerek mellett tiltott alapvegyületeket is felsorol, azóta csak heti 2 ilyen beteg érkezik.” 

Egy spangliért még senkit sem fognak börtönbe küldeni

 A meghívott vendégek hallgatólagosan egyetértettek abban, hogy nem lesz „túlkriminalizálva” a dolog, vagyis egy füves cigi miatt ezután sem fog senki sem börtönbe kerülni, hiszen a bírói mérlegelésnek igencsak tág köre lesz az ilyen ügyekben. Egyszer pedig mindenki mentesülhet majd apró ballépése következményei alól, és csupán elterelésre kell mennie. Feltéve, hogy 2 éven belül ez lesz az egyetlen ilyen ügye. Legyünk őszinték: ha valóban drákói szigorral próbálnák betartatni a törvényt, egy este csak Budapesten akár több ezer embert igazoltathatnának, bevihetnének, vagy elemezhetnék a vizeletmintáját. Zacher Gábor szerint ez már csak a rendőrség kapacitáshiánya miatt sem fog megtörténni. Az előbbi soroknak némileg ellentmond az a tény, melyre Sárosi Péter hívta fel a figyelmet. Nevezetesen, hogy a tervezet a büntetőjogi kiadásokra négyszer-ötször annyi pénzt szánna, mint a kezelésre vagy a megelőzésre együttvéve.

De akkor hol fogják meghúzni azt a határt, amin túl a szórakozás már bűncselekménynek számít majd?„A szerek könnyű és kemény drogokra való elkülönítését a tudomány nem ismeri. A szerhasználat egyetlen lényege, amit egy gyereknek érdemes valaha is elmondani, az az, hogy: a drog megváltoztat. Megváltoztat, akár úgy, hogy belehalsz, akár úgy, hogy az lesz életed legjobb estéje. Ez biokémiailag bizonyítható, és csak egyetlen módon kerülhető el: ha nem élsz vele.” – mondta Zacher. De ezek után jogosan tehető fel a kérdés: akkor alkoholstratégia miért nincs az országban? 

Mélyebb társadalmi problémák a háttérben

Sokak szerint egy kulturálódási, mentálhigiéniás programra nagyobb szüksége lenne a magyar embereknek, mint egyszerűen egy drog- vagy alkoholstratégiára. Elhangzott, hogy egy átlag magyar szülő egy nap körülbelül 7 percet foglalkozik a gyerekével. Nem csoda tehát, ha hiányoznak az apa- és anyamodellek, ha az emberek túl sok kedélyjavítót szednek vagy internetfüggők lesznek, és egymás közt intenzíven chatelve keresik az azonnali boldogságot és kielégülést. 
Ezzel párhuzamosan, ha megkérdeznék egy olyan fiatalt, aki még egyik buliban sem próbálta a katit vagy a spanglit, nagy valószínűséggel nem a Btk. tiltó rendelkezéseit hozná fel első érvként. Vagyis a szerhasználat szoros összefüggésben áll a szociális háttérrel és az egészséges lelki fejlődéssel. Sárosi Péter úgy vélte, be kéne látni végre, hogy ez nem egyfajta háború a drogosok ellen, hanem egy közegészségügyi probléma. Ennélfogva a büntetőjogi szigor helyett más eszközökkel kéne közelíteni a megoldás felé, hiszen egy demokratikus társadalomban a büntetőjogi szabályozás a legvégső eszköz kéne, hogy legyen. „Kell idő arra, hogy a társadalom megtanulja a helyén kezelni az ilyen szereket. Amikor a dohány először bejött Európába a 16-17. században, halálbüntetés terhe mellett tiltották. A török szultán például a tengerbe lövette dohányzó katonáit.” 

Mivel az alkoholfogyasztás vagy a dohányzás mélyen beépült a társadalmunkba, a drog pedig kultúraidegennek számít, ezért mindegyikhez másként viszonyulunk. Pedig ha nagyon lecsupaszítjuk: mennyivel ártalmatlanabb egy liter vodka, mint egy füves cigi? Talán itt jön be a sokat emlegetett generációs szakadék. Mivel sok fiatal már most empirikus tapasztalatokkal rendelkezik számos, törvényben tiltott szer hatásait illetően, az ő torkukon már nehezebb lenyomni a mantrát, hogy minden ilyen anyag eredendően sátáni. Félreértés ne essék: abban mindenki egyetért, hogy valamit tenni kell a drogfogyasztás csökkentése érdekében, a vita csak a mikéntek körül alakult ki. 

Magyarország új nemzeti drogstratégiája nem titkoltan a megelőzésre és az elrettentésre fekteti a hangsúlyt, és zéró toleranciát hirdet a drogosokkal szemben. Ugyanakkor egy, konkrét számadatokat és kidolgozott programokat tartalmazó, ún. cselekvési terv még hiányzik mögüle, és az Európai Unió rábólintására is várni kell még. Beletelik tehát pár hónapba, míg gyakorlati formát ölt, de a stratégia fő irányvonala az illetékesek szerint már nem fog változni.

Forrás: mohaonline.hu - Péterfi Barbara 

  Bár a hivatalos statisztikák szerint teljesülni fog a 2003-ban meghirdetett és az Orbán-kabinet által is átvett terv az alkoholizmus visszaszorítására, a szakemberek szerint az adatok nem fedik a valóságot, nyolc éve egyértelműen növekedett az alkoholbetegek száma, ami akár a 800 ezret is elérheti. A hvg.hu által megkeresett toxikológus szerint a dizájnerdrogok terjedése is komoly gondokat okoz. 

Félmillió alá akarta csökkenteni 2012-re az alkoholisták számát az előző kormány a 2003-ban meghirdetett "Johan Béla" nevét viselő programja. Ugyan az önálló Egészségügyi Minisztériumot a kormányváltáskor beolvasztották a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba, a terv nevét pedig "Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programjára" módosították, a tartalma változtatások nélkül érvényben maradt.

Bár a 2011-es statisztikát a KSH csak augusztusban hozza majd nyilvánosságra, a 2003 óta becsült adatok inkább csökkenő tendenciát mutatnak: 2003-ban 718 ezerre becsülték az alkoholfüggők számát, ami a következő években drasztikusan csökkent, 2005-ben 432 ezerre esett vissza. A KSH adatai azóta hullámzó tendenciákról árulkodnak, a legutóbbi, 2010-es adat szerint 522 ezer ember rabja a szeszes italoknak.

Torzító tényezők

Zacher Gábor, a Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának vezetője szerint a KSH adatai nem fedik a valóságot, hiszen csak a kórházak adataira, azon belül is a betegség számadataira épülnek és nem veszik figyelembe például az éves eladott szeszes ital mennyiségét és az egyéb, alkohollal kapcsolatos problémákkal küszködő betegek számát. Ehhez ráadásul a toxikológus szerint még hozzá kell venni az ismeretlen mértékű házi szeszfőzés hatásait is. 

Zacher szerint ma Magyarországon 800 ezerre lehet becsülni az alkoholfüggők számát. A toxikológus azt mondta, a fenti adatok alapján 2003 óta „egyértelműen növekedett” az alkoholbetegek száma. A KSH alkoholproblémákkal kezelt betegekről vezetett statisztikáit jelentősen torzítja az orvos szerint, hogy 1997 óta jelentősen előretört a magánszektor a pszichológia és addiktológia területén, a statisztikai hivatal viszont csak az állami pszichológiai intézetek forgalmát méri. A főorvos szerint körülbelül 40 ezer ember lehet országosan, akik hasonló kezelésben részesültek, vagyis a páciensek fele magánklinikára jár vagy egyénileg praktizáló terapeutát látogat.

Öl, butít és nyomorba dönt Fotó: hvg.hu

A toxikológiai osztályon az alkoholbetegeknél "intenzívebben emelkedett" a drogproblémákkal küszködő páciensek száma – mondta Zacher. 2011-ben körülbelül kétezer ember került a klinikára kábítószer-túladagolás miatt.

Pia vagy drog?

Az elmúlt években nem változott jelentősen a droghasználat miatt kezeltek aránya az alkoholistákhoz képest – számolt be a tapasztalatairól Simor Péter, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának orvosa. Az alkoholproblémák főként az idősebb korosztályt érintik, részben azért, mert az alkoholfogyasztás hatásai csak évekkel később jelentkeznek, míg drogproblémákkal inkább fiatalok kerülnek be a klinikára.

Komoly változás Simor szerint a dizájnerdrogok elterjedése és a heroin visszaszorulása. Az új, részben ismeretlen hatású kábítószerek fogyasztói jellemzően hamarabb, gyakran pár hónappal az első fogyasztás után fordulnak orvoshoz, míg a heroinisták gyakran évekig élnek függőként, amíg egészségi állapotuk elviselhetetlenné nem válik, és segítséget nem kérnek.

Ennek az az oka, hogy a „hagyományos” kábítószerekhez képest a dizájnerdrogok egészségügyi és pszichotikus hatásai (szorongás, paranoia, depresszió) hamarabb és nagyobb intenzitással jelentkeznek. Ez persze azt is jelenti, hogy ezek a drogok az egészségre ártalmasabbak a korábbi szereknél, ráadásul hatásaik egy része az orvostudomány előtt ismeretlen és a drogteszteken nehéz egyértelműen megállapítani, éppen milyen anyag található a páciens szervezetében – mondta Simor.

Harc az új szerek ellen

Míg az alkoholizmus elleni küzdelem 2003-as tervét a Orbán-kormány átvette, az új Nemzeti Drogstratégiát heves viták közepette fogadták el 2011-ben. Az addiktológus szakma nagy része bírálta az új kormány stratégiáját, amiért az a megelőzés és a függők rehabilitációja helyett az elrettentésre helyezi a hangsúlyt.

Sok bírálat érte a programot azért is, mert nem foglalta törvénybe a dizájnerdrogok, vagyis a hagyományos kábítószerekétől eltérő képletű, de hasonló hatású hatóanyaggal rendelkező drogok szabályozását. Ezeket a szereket jogi kiskapuk miatt így legálisan lehet árusítani, hiszen gyakorlatilag nem minősülnek illegális drogoknak. A szakma szerint pedig a 2009-ben elfogadott drogstratégia csupán emiatt szorult volna módosításra, hiszen a dizájnerdrogok csak ezután terjedtek el a magyar piacon.

A dizájnerdrog szabályozására április 3-ig kellett várni, amikor hatályba lépett az a rendelet, amely nemcsak az eddig ismert szereket tiltja, hanem az alapvegyületeket felsoroló úgynevezett C-listát is tartalmazza. Eszerint a dizájnerdrogok a „hagyományos” kábítószerekkel azonos megítélés alá esnek, forgalmazásuk akár három év szabadságvesztéssel is büntethető. 

Forrás: hvg.hu - Zubor Zalán 

Amerikában egyre nő azoknak a száma, akik szexfüggőség miatt fordulnak szakemberhez, így az ezzel foglalkozó terapeuták száma is több mint kétszeresére nőtt az elmúlt öt év alatt. De vajon valóban létezik ez a betegség, vagy sokan csak ezzel próbálják palástolni a gyengeségüket?

 

Szexfüggőség akkor áll fenn, ha valaki képtelen ellenállni testi vágyainak, még akkor is, ha az saját életét is veszélybe sodorhatja. Amint arról Rory Reid, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem Neuropszichiátriai Intézetének klinikai szakpszichológusa a Chicago Tribune-nek beszámolt, további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy pontosan meg lehessen határozni a betegséget, ám abban már egyetértenek a szakemberek, hogy a hiperszexuális viselkedés diagnosztizálásához öt kritérium közül legalább négynek meg kell felelni.

Az első feltétel, hogy az illető igen sok időt tölt el szexuális fantáziálással, a másik, hogy a szexet gyakran a szorongás, a depresszió vagy az unalom elűzésére használja. Harmadik jellemző, hogy a szex valamilyen stresszes élethelyzetre nyújt megoldást, a negyedik, ha képtelen kontrollálni vagy csökkenteni a szexuális aktivitását, az ötödik tünet pedig, ha az illető annak ellenére keresi a lehetőséget a szexre, hogy az fizikai és lelki sérüléseket okoz számára.

Alisha Shelbourn, a Santa Fe-i Orvosi Központ függőségekkel foglalkozó terapeutája elmondta, hogy azok a nők, akik szexuális viselkedésük miatt fordulnak szakemberhez, gyakran nem is szexre, inkább szerelemre és kapcsolatra vágynak. Ezek a nők egyik kapcsolatból esnek át a másikba, mindenkibe azonnal beleszeretnek, egyszerre több kapcsolatot tartanak fenn, hogy biztonságban érezzék magukat, és órákat töltenek az arról való fantáziálással, hogy valaki megmenti őket. Mindez sokakra jellemző lehet, de károsnak onnantól kezdve mondható, ha negatívan hat az illető többi életterületére, például anyagi gondokhoz vagy étkezési rendellenességekhez vezet.

Mary Deitch, a Keystone Központ Gondozási Részlegének igazgatója szerint a fenti viselkedés hátterében gyakran az áll, hogy az illetőt gyerekkorában elhanyagolták, nem kapott törődést és szeretetet. Ezek a gyerekek gyakran az önkielégítésbe menekültek gondjaik elől, mert nem tudták máshogyan levezetni a dühüket vagy félelmüket, és ez a berögzültség felnőtt korukra is megmarad.

David Ley klinikai pszichológus nem ért egyet azzal, hogy a hiperszexualitást önálló problémaként kéne kezelni, és véleménye szerint ha a téves szexuális cselekedeteket betegségnek nevezzük, azzal felmentjük az illetőt az alól, hogy felelősséget vállaljon saját tetteiért. A szakember szerint az egész hátterében azok a terapeuták állnak, akik újdonsült pácienseik révén nagy anyagi haszonra tesznek szert.

Forrás: index.hu

Alkoholfogyasztás - Tudja, hogy mennyi alkohol, azaz hány deci tömény, sör, vagy bor vezet részleges, vagy visszafordíthatatlan májkárosodáshoz? A belgyógyász, Dr. Dobi Gyöngyi válaszol.

Az alkoholos májkárosodás a túlzott mértékű alkoholfogyasztás következtében kialakuló szöveti károsodás a májban. Az összes májbetegség kb. felének hátterében alkoholfogyasztás áll. Az alkohol okozta májkárosodásnak három stádiuma van. Ezekben a szakaszokban eltérőek a tünetek, a kezelés és a prognózis is.

Toxikus alkoholmennyiség

A máj toxikus alkoholmennyiségének határa egyénenként eltérő. Általánosságban elmondható, hogy férfiaknál 40 g/nap, nőknél viszont 20 g/nap mennyiségű alkohol fogyasztása még megengedett, a tartós fogyasztás, és a határérték rendszeres túllépése azonban májkárosodáshoz vezet.

Első stádium: tiszta zsírmáj

A gyulladás nélküli tiszta zsírmáj (steatosis hepatis)stádiumában a károsodás még visszafordítható, ha a beteg az alkoholt véglegesen elhagyja. Panaszt többnyire nem okoz, általában hasi UH vizsgálat során veszik észre a megnagyobbodott, zsírosan átalakult májat. A laborokban a GOT és GPT emelkedett lehet. Kezelést nem igényel.

Figyelem! Tiszta zsírmájat az alkoholon kívül más is okozhat. Leggyakrabban elhízott egyénekben észleljük, de kialakulhat bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként, cukorbetegekben, tartós éhezés során is.

Második stádium: gyulladásos zsírmáj

Gyulladásos jelekkel rendelkező zsírmáj (alkoholos steatohepatitis) esetén a betegség kimenetele a sejtkárosodás mértékétől függ. A folyamat gyógyulhat, de sajnos kialakulhat májelégtelenség, ami halálhoz is vezethet. Enyhe formában csak májmegnagyobbodás, kismértékű sárgaság észlelhető. Közepesen súlyos esetben fokozottabb sárgaság, étvágytalanság, hányinger-hányás, jobb bordaív alatti fájdalom jelentkezik. Súlyos esetben akár májkóma állapotába is kerülhet a beteg, többnyire jelentős mennyiségű italfogyasztást követően alakul ki.

A diagnosztikában a laborvizsgálatoknak van elsődlegesen szerepe. Vérszegénység észlelhető, gyakori a vérlemezkék számának csökkenése is, a fehérvérsejt szám emelkedett lehet. Az enzimek közül a GOT és GPT emelkedett, nő a GGT és a bilirubin szintje, az albumin értéke viszont csökken.

Kezelésében az alkohol teljes és végleges elhagyása, valamint szteroidok alkalmazása az elsődleges. Fekvőbeteg intézetben történik az ellátás.

Harmadik stádium: májzsugor (májcirrózis)

A májzsugor (májcirrózis, cirrhosis hepatis) végleges szöveti károsodást jelent, a folyamat már visszafordíthatatlan, gyógyulás csak májátültetéssel érhető el. Általános tünete a fáradtság, gyengeség, hányinger, étvágytalanság, fogyás. A bőrön különböző elváltozások jelenhetnek meg. A pókjegy (póknaevus) pirosas, pókszerű, hálózatos értágulat, gyakori a tenyerek és a talpak vöröses színeződése, a bőr elvékonyodása, viszketése. Sárgaság is lehet, elsősorban a szemen. A hormonális rendszer működése is zavart szenved: férfiakban nőies jegyek megjelenése (csökkent szőrzet, a mell megnagyobbodása) és potenciazavar alakul ki, nőkben menstruációs zavarok léphetnek fel.

A három szint (fotó: Webbeteg)

A betegség előrehaladásával, a májfunkció egyre inkább kimerül. Ekkor már a szövődmények kialakulása is észlelhető. Fokozódik a sárgaság (icterus), vérzékenység lép fel, a beteg lefogy, májkóma alakulhat ki. A véráramlás átalakulása miatt a nyelőcsőben vénatágulatok képződhetnek, melyek megrepedése súlyos, életveszélye vérzést okozhat. Ugyancsak a véráramlás zavara miatt alakul ki a hasvíz. Késői szövődményként májdaganat keletkezhet.

Mértékletes fogyasztás

A nagyobb vagy közepes mennyiségű rendszeres alkoholfogyasztás vázolt káros hatásai ellenére nem szükséges lándzsát törnünk a teljes absztinencia mellett. Létezik mértékletes alkoholfogyasztás, ami még hasznos is, ám nem a korábban alkoholisták számára. A francia vörösbor termelő vidékeken figyeltek fel először arra, hogy a bortermelők, kismennyiségű, de rendszeres borivók között a koszorúér betegség ritkább és enyhébb lefolyású, kevesebben kapnak pl.: szívinfarktust. Ma már a kutatás ennek a védő hatásnak a pontos mechanizmusát is felderítette.

- férfiaknál max. 40 g/nap (kétszer fél deci tömény, vagy kétszer fél liter sör, vagy kétszer 2 deci bor lehet)
- Nőknél ennek éppen a fele, max. 20 g/nap.
- Hetente két alkoholmentes napot is ajánlatos tartani.

A kardiovasculáris betegségek előfordulása a mérsékelt alkoholfogyasztók között az absztinensekével összevetve 30-40%-al kevesebb, tehát a védő hatás jelentős. Az alkohol és a kardiovasculáris betegségek fordított összefüggését leírták II. típusú diabéteszben (cukorbetegség) szenvedők körében is. A jó hatás független az alkohol fajtájától.

Az alkohol kardiovasculáris protektiv hatását a
- szérum HDL-koleszterin (védő-koleszterin) szintet emelő -ami több közlemény szerint kb. 30%-os,
- a fibrinolitikus aktivitást növelő és
- trombocyta aggregáció gátló hatása révén fejti ki.
- vörösbor esetében ehhez hozzájárul a benne lévő antioxidánsok (alfa-tokoferol) LDL-koleszterin színt csökkentő hatása is.

Mennyi az annyi? (fotó: [origo])

Ugyanakkor kiderült, hogy az alkohol első metabolítja, az acetaldehid megnöveli legalább tízféle carcinoma (rák) és a májcirrhosis rizikóját. Egyes közlemények szerint például az emlőrák kockázatát 10%-kal emeli. Így, az alkohol rákkeltő hatásának ismeretében a biztosan ártalmatlan napi alkoholmennyiséget nem lehet meghatározni. Vagyis ma még nem megalapozott, hogy az absztinensek számára rendszeres alkoholfogyasztást javasoljunk.

Tehát ma még a vita nem dőlt el a mérsékelt alkoholfogyasztást illetően. A tényeken alapuló orvoslás berkeiben még folyik az érvek és ellenérvek felsorakoztatása...

A májbetegség gyógyítása

Laboratóriumi vizsgálat során a máj csökkent szintetizáló képességének jelei észlelhetők, vérszegénység alakul ki, általában csökken a vérlemezke- és fehérvérsejtszám is. GOT, GPT, bilirubin emelkedés gyulladás fellángolása idején észlelhető. A diagnózisban a hasi UH vizsgálat is segíthet, amely egyenetlen felszínű, zsugorodott májat mutat. Pontos diagnózis szövettani mintavétellel adható.

Kezelésében az alkohol teljes elhagyása mellett a szövődmények kialakulásának megelőzése, illetve a már kialakultaknak a kezelése a cél. Az általános terápia része a vízhajtók szedése, gyomorsav szintézis csökkentő gyógyszerek adása, a véráramlás megváltozásának előrehaladását gátló szerek (propranolol típusú vérnyomáscsökkentők) alkalmazása. Vízhajtó terápiával nem csökkenthető hasvíz esetén annak lecsapolása szükséges a has bőrén át bevezetett tűn keresztül.

Forrás: boraszportal.hu

Kedves Kollégák !

Az ADDICTUS Műhely legközelebbi összejövetelét 2012. április 24-én   kedden,  délelőtt 10 órától tartja.

Ebben a hónapban a

Magyar Máltai Szeretetszolgálat „FOGADÓ” Pszichoszociális Szolgálatát

látogatjuk meg.

Cím: Budapest 1123 Kékgolyó u. 19.

  Fejér megye - Parkinson-kórhoz hasonló, kontrollálatlan mozgás, hallucinációk, ki tudja mennyi időn át - a dizájner drogokkal az a legnagyobb gond, hogy mivel újak, nem tudunk róluk sokat. Egy új rendelet véget vethet a tündöklésüknek. 

"Rendszeresen szoktam különféle drogokat használni, a legjobban a füvet szeretem, de nem vetem meg a jó speedet, illetve a jó ecstasy-t sem. Ezek a régi drogok, amikről pontosan tudjuk,  mit tartalmaznak és hogy később milyen hatással lehetnek ránk... Mivel egyre gyengébb lett a fű  minősége Magyarországon,  elkezdtünk a spanokkal rákattani a spice-ra, a JWH-ra, az AM-re és az  aktuális dizájner drogokra.  Nekem az AM dobta be a legjobban,  elsőnek még egy  napra elég  volt 2-3 cigi:  'elvoltam' tőle mint a befőtt, de egy hónap alatt odafejlődtem, hogy  reggel az AM-es cigi az első,  naponta megtekerek 10-15 cigit. Csakhogy ennek már most érzem a kártékony pusztító hatását, a rövidtávú memóriám szinte már nulla. Aztán  tegnap egy fél órára levegőt se nagyon bírtam venni,  olyat nyilallt a tüdőmbe, mint egy villámcsapás, utána pedig egy óráig nem is tudtam lehajolni sem..  Mától megpróbálok max. egy cigit szívni naponta. Ne legyetek buták, tanuljatok más kárán!" - ez a hozzászólás egy dizájner drogokkal foglalkozó honlapon olvasható, s jól mutatja, mennyire keveset is tudunk ezeknek a szereknek a hosszabb távú utóhatásáról. Erről majd később, előtte tisztázzuk, mik is azok a dizájner drogok?

A dizájner drogok utóhatásait nem nagyon ismerjük, gyakoriak a hallucinációk, a furcsa mozgások (Fotó: FMH-illusztráció)

Ezeket a szereket nem véletlenül hívják így: a  készítőik  folyamatosan azzal bújtak ki a tiltott kategóriába tartozás alól, hogy amikor egy kábítószer felkerült a tiltólistára, belenyúltak a vegyületbe, néhány ponton áttervezték, módosították a molekulacsoportokat, így a kémiai képletük nem volt azonos a listán szereplővel, azaz  újra legálisan árusíthatták, mindaddig, amíg az új képlet is felkerült a listára. Ekkor jött az újratervezés, és   megint nem tudott velük mit kezdeni a rendőrség... 
- Az április 2-án hatályba lépett rendelet része az úgynevezett C-lista, ami azokat  az új pszichoaktív anyagokat (köztük a dizájner drogok alapjait képező  vegyületcsoportokat is) tartalmazza, amelyeknek a terjesztését, előállítását  ideiglenesen törvényen kívül helyezték. A  felsorolásban  nem konkrét képletek, hanem szercsoportok szerepelnek,  így  próbálják megelőzni, hogy egy tiltólistára vett szerrel azonos szercsoportba tartozó drogot gyorsan a piacra lehessen dobni  - mondta lapunknak a megyei kórház pszichiátriai osztályán dolgozó  Rappant György főorvos. Mint megtudtuk, egy év van arra, hogy az Országos Addiktológiai Centrum alaposan megvizsgálja, ezen  szercsoportok közül melyek azok, amelyek társadalmi, illetve egyénre való veszélyessége indokolja, hogy felkerüljenek a tiltott kábítószerek listájára.  Amíg a  kábítószerek fogyasztását a megszerzésen és tartáson keresztül a törvény bünteti, addig az új pszichoaktív szerek megszerzése és fogyasztása most sem bűncselekmény. Három év börtönt kaphat viszont az, aki ilyen szert előállít!

Rappant György főorvos (Fotó: Nagy Norbert)

E drogok népszerűsége már csak azért is olyan nagy, mert egészen április 2-ig   a neten keresztül nagyon egyszerűen lehetett ilyeneket rendelni. Hol növényvédőszerként, hol fürdősóként  árulták őket, de a lényeg: nem volt semmi rizikó a lebukásban. Körbenéztünk a netes piacon, s mint kiderült, a rendelet hatására a legtöbb ilyen árusítóhely lehúzta a rolót. De azért nem mindegyik: "Életbe lépett a rettegett C-lista, de kémikusaink folyamatosan azon dolgoznak,hogy miként lehet kikerülni a szabálysértéseket!" - próbálja meg nem elveszteni vevőit az egyik  oldal.
- A dizájner drogot használók gyakran nem is tudják mit vettek, lőttek be. Gyakorlatilag emberkísérletekről van szó: csinálnak egy új vegyületet, amit a kíváncsiak beszednek, majd kiderül, milyen hatásai vannak. A nagy gond, hogy e szerek hatása kiszámíthatatlan. Időnként döbbenetesen furcsa dolgokkal  találkozunk: Parkinson-kórhoz hasonló tünetekkel, táncra emlékeztető, kontrollálatlan mozdulatsorokkal. Ezzel együtt nagyon megnőtt a pszichotikus tünetek mennyisége: a skizofréniára hasonlító tünetek, hallucinációk akár hosszabb távon is fennmaradhatnak - teszi hozzá az addiktológus főorvos, akinek a tapasztalatai szerint a  4Mec és az MDPV nevű szer intravénás használata is igen elterjedt, s bizony a korábbi kokain és heroinhasználók jelentős része is átállt az új drogokra. 
- Elképzelhető, hogy a C-lista miatt sokan visszatérnek majd a klasszikus kábítószerekhez. Ez annyiból nem rossz, hogy kiszámíthatóbbak a hatásaik. Az persze jó kérdés, hogy a dizájner drogok készítői vajon előrukkolnak-e olyan vegyületekkel, amelyek még ezen a bizonyos C-listán sem szerepelnek? - teszi fel a kérdést Rappant György.

Kevés még a hiteles hatásleírás

Mindenki azzal mérgezi magát, amivel akarja - nagyon sokszor, nagyon sok helyen szokták ezt mondani, és nem véletlenül: hadd döntsem el én magam, mit szeretnék kezdeni az életemmel. A gond csak az, hogy amíg például a bor vagy a sör  esetében alig néhányezer évnyi tapasztalat áll rendelkezésre a káros mellékhatásokról, addig a mefedron, az MDPV vagy a JWH nevű anyagok esetében csak arra a néhány hatásleírásra támaszkodhatunk, amelyekről biztosan tudjuk, hogy írója nem próbált részrehajló lenni, nem próbálta felnagyítani a szer pozitív hatásait és nem próbálta elkenni a negatív hatásokat. És így már a mondás sem igaz: nincs szabad döntésünk afelett, hogy mivel mérgeztük magunkat. 

Forrás: fmh.hu - Házi Péter  

Kihalóban a heroinfogyasztás, új szintetikus drogok hódították meg a szerfogyasztókat - legalábbis a C-lista bevezetése előtt

Már húsz évvel ezelőtt is a tanulás, fejlődés, a humánus és hatékony segítői módszerek felkutatása, meghonosítása vezérelte Mihaldinecz Csaba szociális munkás szakembert, aki társaival 1992-ben hozta létre a Leo Amici Alapítványt Komlón. Az elv most is a régi, a színtér azonban 2012. március 1-től immár a Megálló: Mihit – aki egyben a nagyrészt Komlón felépült drogfüggők által életre hívott szervezet alapító szerepkörét is betölti -, húsz évvel később is a tanulás motiválja, töretlenül. Múltról, jelenről, jövőről, kihívásokról, lehetőségekről, változásról beszélgettünk.

Megálló: Mi vezetett a szenvedélybetegségekhez, miért ezt a pályát választottad?

Mihi: Inkább a pálya választott engem. Egyfelől amióta az eszemet tudom, a függőség vonatkozásában élem az életemet: egy alkoholista fia vagyok. Apám éppen akkor halt meg, 1992-ben, amikor dolgozni kezdtem a komlói terápiás színtér kialakításán. Érdekes egybeesés volt. Ennek ellenére nem nevezném a kötődésemet különlegesnek, hiszen családtagjainkon, kapcsolatrendszerünkön keresztül szinte mindannyian érintettek vagyunk a függőség problémájában.  Másfelől a ’80-as, ’90-es években, az intézményesített nagy pszichiátriai rezsimekben eltöltött hosszabb időszakot követően megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy kis közösségekben volna célszerűbb drogfüggőkkel foglalkozni, dolgozni. Jó példát szolgáltatott ehhez, hogy ebben az időszakban Nyugat-Európában már számos remek pszichiátriai és addiktológiai terápiás közösség működött, mint pl. a franciaországi Clinique De La Chesnaie, a München melletti Ammon klinika és a Trieszthez közeli F. Basaglia közösségei.

Megálló: Itthon mi hiányzott a kezelésből? Mit akartál másképp csinálni?

Mihi: A szenvedélybetegek akkoriban egyáltalán nem szólhattak bele saját életük megváltoztatásába. Hiányozott az együttműködés. Gyógyszerezés volt és egyfajta averzív terápia, ami arra irányult, hogy megutáltassa a szert használóival, de persze nem utálták meg azt, ami látszólag életben tartotta őket. Amikor erőszakkal akarták elszedni, elszakítani tőlük, még súlyosabban kezdték el hárítani a problémát, még erősebben mentek bele az ivásba, drogozásba, hogy fájdalmukat képesek legyenek elviselni. Mindig ugyanazok jártak vissza az osztályra, nem volt felépülés, talpra állás. A 90-es években aztán demokratizálódtak a viszonyok és több lehetőség nyílt arra, hogy aki megélt hiányélményeitől ihletetten valami hasznosat akar csinálni, megtegye. Buda Béla és Kelemen Gábor jóvoltából már volt némi képünk a terápiás közösségek működéséről, ők ugyanis szintén arra keresték a választ, hogy miként lehet progresszíven, fejlődést előidézően foglalkozni a krónikus emberi problémákkal küzdők közül a megszállott szerhasználókkal. Ösztöndíjakat pályáztam meg és végül a Soros Alapítvány jóvoltából kint tölthettem Amerikában három hónapot.

Megálló: Ott már megvalósult az, ami itthon még nem?

Mihi: Igen. Ott láttam először, hogy működik egy terápiás közösség a gyakorlatban. A függőket arra tanították, hogy engedjék el a szerhasználatot, engedjék meg maguknak, hogy ne az ivás, drogozás töltse ki életüket, tanuljanak önmagukról, az átélt sorscsapásokból és legyen nagyobb rálátásuk arra, miként élhetnek más életet. A fő hangsúly arra esett, hogy le tudjanak mondani egyéni érdekeikről, az önmagukra hagyatkozást a közös együttműködés váltsa föl. Ebben a közegben nem a beteges részt boncolgatták újra meg újra, hanem azokat a tartalékokat keresték, amelyekre új életmód szervezhető. Rájöttek, ha ezt megtalálják, akkor megváltozhatnak a függő szokásai, elképzelései önmagáról, másokról, kapcsolatairól, szűkebb, tágabb világáról. Különleges tapasztalat volt ez, hiszen ezzel a módszerrel igenis felépültek azok, akikről a különböző kórházi vizsgálatok azt bizonyították, nem tudnak megváltozni. Itt igenis megtanították nekik: „nem elég tudni, hogy szükséged van a változásra, nem elég akarni a változást, változni neked kell”.

Megálló: Ez a külföldi tanulmányút adott ihletet a komlói rehabilitációs intézet létrehozásához?

Mihi: Igen. Kötelességemnek éreztem, hogy hazahozzam és kidolgozzam az USA-ban és más nyugat-európai országokban szerzett tapasztalataimat, ha már a Soros Alapítvány pénzt és lehetőséget adott nekem. Összefogtunk és hozzáláttunk a megvalósításhoz Komlón. Időközben találkoztunk az olasz Leo Amici Szövetséggel is, akik 1990 és 2000 között folyamatosan tanítottak minket arra, hogyan kell terápiás kultúrát létrehozni.

Megálló: Mi szerepelt a receptben?

Mihi: Egy megfelelő terület, olyan emberek, akik elhivatottságot éreznek a feladat iránt, tettre készek, bátrak, újító hév van a lelkükben, nem én-központúak és olyan tevékenységet akarnak folytatni, amivel szűkebb és tágabb környezetük hasznára lehetnek. Ha van ilyen törekvés, akkor már össze lehet fogni és nap mint nap dolgozni rajta bátran, lelkesen. Nagy segítségünkre volt az is, hogy a 80-as évek végén, 90-es évek elején elkezdett működni Magyarországon is az AA (Alcoholics Anonymous). Nagyszerű tanítóink lettek ők, általuk olyan elveket tudtunk elsajátítani, melyeket előtte nem ismertünk.

Megálló: Neved sokak számára ma is egyet jelent Komlóval. Mi okozta ezt a nagy változást?

Mihi: Még csak ötven éves vagyok és nyitott az új dolgokra. Örülök neki, hogy részt vettem a Leo Amici Alapítvány létrehozásában és húsz évig benne voltam, de az alapítvány átalakulása most a Megállóba irányított. A komlói terápiás világ megy tovább a maga útján, azok a segítők, akik továbbviszik, nagyon sokat tanultak, remek munkát végeznek. A szívemben most is kapcsolatban vagyok velük, ám immár elsősorban a Megálló érdekel. Van közös múltunk, hiszen annak idején alapítónak kértek fel, amit én örömmel vállaltam, az évek során pedig sok olyan közös programban vettünk részt együtt, amely valamiképpen előkészítette, hogy én egyszer eljöjjek ide. Gondoltam már rá évekkel ezelőtt is, hogy szeretnék továbbtanulni itt, szeretnék valami mást csinálni. A Megálló eredményei, népszerűsége, elismertsége lendített át végül ide, Budapestre, közéjük.

Megálló: Miért a Megállóban akartál „továbbtanulni”?

Mihi: Azt látom, hogy itt a fiatal terápiások már nagyon korán kezdik elsajátítani, hogyan váljanak egymással törődő emberekké. Nagyon tetszik ez, ahogy az is, hogy a Megállóban megvan a bátorság, hogy mindig újabb és újabb terápiás formák után nézzen. Minden lehetőséget megvizsgál és eldönti, most használja-e vagy felteszi a polcra és majd később veszi le, amikor szükség lesz rá. Játékos, lendületes, folyamatosan képes a megújulásra. Fontos ez, hiszen zömmel fiatal szerhasználók kerülnek ide, akik, azt gondolom, leginkább unatkozni nem akarnak. Nem feltétlenül az vezérli őket, hogy abbahagyják a drogozást, inkább kalandos életre, élményekre vágynak, amit meg is találnak a szerhasználatban. Hogy tudatosan szakítani akarnának ezzel, abban nem hiszek, abban viszont igen, hogy élménygazdag foglalkozásokkal, terápiával indirekten befolyásolni lehet őket, egy idő után úgy fordul másfelé az érdeklődésük, úgy esnek át a változáson, hogy szinte észre sem veszik. Van a Megállóban egy nagy adag optimizmus és szakértelem: mindkettőre nagy szükség van. Azt hiszem, itt még nagyon sokat tanulhatok arról, hogyan törődjek saját magammal és másokkal.

Megálló: A művészeti tevékenység és az aktivitás hogyan segít a szenvedélybetegségek leküzdésében?

Mihi: A művészetterápiák, élmény- és kalandterápiák, a futballterápia – mely segít felcserélni az önmagunkra hagyatkozást az egymásra utaltsággal – nem direkten avatkoznak be a függők életébe, hanem magukba vonzzák őket. Ez azért lehetséges, mert valójában ki vannak éhezve arra, hogy valami más történjen velük, mint ami szokott, csak éppen nem tudják, ezt hogyan érhetik el. Itt a programok egész arzenálja áll rendelkezésükre ahhoz, hogy feldolgozzák aljas, ravasz, manipulatív függő én-részüket, magukat pedig közösségi lénnyé formálják.

Megálló: A Megálló művészetterápiája komlói és olasz gyökerekre vezethető vissza?

Mihi: Nem tudnám megmondani, van-e ilyen egyértelmű megfelelés. A komlói rendszer kidolgozásakor építettünk az olasz mintára – hiszen ott bevett gyakorlat volt a színházterápia -, de más szakembereket is hívtunk Európából, akik aztán kialakították hazánkban (nem csak a komlói intézetben, hanem máshol is) a művészetterápiás aktivitásokat. A Megállóban, a Mentes-program keretében működő terápiás formák  szerintem mégis egyedülállóak és nagyon magas színvonalon működnek. Még sehol nem tapasztaltam, hogy ennyire koncentráltan törődnének a kliensekkel hasonló csatornákon keresztül. Olaszy Csaba (a Megálló egyik alapítója, maga is Komlón felépült függő, szerk.) egy igen tapasztalt szakember, aki már a terápiában nagyon érzékeny volt ezekre a megoldásokra, a segítői pályára lépve pedig elkezdte őket módszeresen beépíteni a Megállóba is.

Megálló: Hogy lehet a terápiában elsajátított megküzdési stratégiákat a „való életben”, a társadalomban alkalmazni?

Mihi: A cél az, hogy konstruktív életmódot építsünk ki és a rendelkezésünkre álló idő alatt jól begyakoroljuk azt. Megtanulunk szolidárisak lenni, egymást támogatni, segíteni, közösen tervezni, feladatokat végrehajtani. Többek között azért nyúl valaki a drogokhoz, mert pont ezek a megoldások hiányoznak az életéből. Tanult tehetetlenség uralja, pl. azért, mert a szülei mindent megcsináltak helyette, vagy mindig kitalálták, szerintük mire lenne szüksége. Ezek a hiányosságok azonban szerencsére korrigálhatók. A Megálló kiváló színtér arra, hogy a terápiások új értékrendet sajátítsanak el és fejleszthessék saját, gondoskodó, magukra vigyázó énjüket is, ami segítségükre lehet a krízishelyzetekben. Az ellenérzéseket megtanulhatják hálára, mások és önmaguk hibáztatását megértésre, a szégyent és a bűntudatot elfogadásra, kétségbeesésüket pedig reményre cserélni. Mindezt később kamatoztathatják az életben.

Megálló: Milyen terveket szeretnél itt megvalósítani?

Mihi: Az elmúlt tíz évben gyakran utaztunk együtt külföldre, tanulmányutakra, nemzetközi, ún. „drogfutball” találkozókra a Megállóval. Bevontam őket az EuroTC tevékenységébe is, tőlük kaptuk azt a feladatot, hogy az idei színházterápiás szemináriumot itt szervezzük meg Budapesten. Ebben mindenképpen részt fogok venni. Ezen kívül nagy az esély arra, hogy a 2013-as Futball Drogok Nélkül nevezetű nemzetközi kupát szintén városunkban rendezhessük meg, úgyhogy izgalmas, érdekes feladatok előtt állunk. A Megálló már most is nagyon magas szinten áll, de e két nemzetközi esemény tovább erősítheti hírnevét. Terveim között szerepel továbbá az is, hogy az ASHOKA – Újítók a közösségért nemzetközi szervezet - mely 1999-ben örökös tagjává választott – által kínált lehetőségeket felkutassam az alapítvány számára.

Megálló: Már lassan egy hónapja dolgozol a Megállóban. Milyen érzés itt lenni?

Mihi: Tulajdonképpen már az elején otthonos érzés volt, hiszen előzőleg is sok időt töltöttem itt. Nyilván más, mint egy zártabb terápiás közösség, amely szándékosan tele van „nem”-ekkel, de izgalmas érzés átlépnem egy más típusú rendszerbe. Boldoggá tesz, hogy látom, van keresnivalóm ezen a földön, itt lehetek és segíthetem a Megálló fejlődését, beletehetem a tapasztalataimat, dolgozhatok azon, hogy működése még hasznosabb, bátrabb, egységesebb legyen. Jó itt lenni a mindennapokban, érezni, hogy tudok adni másoknak magamból, miközben ők is vigyáznak rám, naponta többször megölelnek, enni adnak, vidám, fiatal arcok mosolyognak rám. Túl vagyok már a Komlóról Budapestre való átlendülés kényelmetlenségein, itt vagyok, nyitottan az újabb „kényelmetlenségekre”, amikkel – mint szociális munkás szakember – szembenézhetek, amikből tanulhatok. 

Forrás: sopgroup.hu 

Amikor az AIDS-ről beszélünk, mindenki azonnal Afrikára gondol, miközben az európai országok statisztikái lényegesen rosszabb képet mutatnak: ma azok közül, akiknek szükségük lenne rá, kevesebben jutnak a megfelelő gyógyszerekhez, mint Afrikában. A helyzet Oroszországban a legrosszabb, csak minden ötödik HIV-vel elő jut kezeléshez, ráadásul a kezelés folyamatossága sem biztosított, ami a hatékonyság alapfeltétele.

Március 19-20-án rendezték Koppenhágában az ’HIV in Europe’ kezdeményezés harmadik konferenciáját. Az ’HIV in Europe’ 2007-ben indult azzal a céllal, hogy összefogja az európai szakembereket és civileket, akik azért dolgoznak, hogy mindenki számára elérhető legyen az európai normáknak megfelelő HIV-szűrés, valamint hogy az érintettek minél korábbi stádiumban juthassanak ellátáshoz és kezeléshez.

Az európai helyzet is változatos: Nyugat-Európában a szakemberek arról vitatkoznak, hogy költséghatékony-e az egészségügyi ellátásba bekerülők opt-out szűrése. Ez azt jelenti, hogy a szűrést nem kell külön kérni, hanem automatikusan elvégzik, kivéve ha a beteg kifejezetten kéri, hogy ne végezzenek tesztet. Nyugat-Európában emellett sorra alakulnak olyan, helyi civil közösségek által működtetett szűrőállomások, ahol 5-15 perc alatt eredményt mutató gyorsteszteket végeznek, vagy akár nyálmintából dolgozó teszteket használnak HIV és egyéb nemi úton terjedő fertőzések diagnosztizálására. Közben Kelet-Európában rosszabb a helyzet, mint Afrikában: a rászorulók alig 20 százaléka jut gyógyszeres kezeléshez és a fertőzöttek száma is évről évre növekszik. A legkiszolgáltatottabbak a társadalom által elítélt vagy éppen kriminalizált csoportok tagjai, szexmunkások, intravénás szerhasználók, melegek és bevándorlók. Ők az előítéletek, illetve az esetleges büntetőjogi következményektől való félelem miatt csak ritkán vagy egyáltalán nem jutnak hozzá ártalomcsökkentő szolgáltatásokhoz (tű- és fecskendőcsere programok, szubsztitúciós terápia, óvszer), és gyakran lesznek áldozatai a HIV-fertőzést körülvevő stigma miatt különböző hátrányos megkülönböztetésnek.

Magyarország a két véglet között, valahol középen helyezkedik el. Járványügyi szempontból szerencsés a helyzetünk, hiszen még mindig az alacsonyan fertőzött országok közé tartozunk, eddig alig több mint 2000 főt diagnosztizáltak HIV-vel és évente 160-180 új estet regisztrálnak (forrás: Országos Epidemiológiai Központ – Epinfo 2012/9.szám: 182 eset 2010-ben, 162 eset 2011-ben). A gyógyszeres kezelés megfelel az európai színvonalnak, ugyanazok a hatóanyagok érhetőek el és a magyarországi kezelési protokoll igazodik az európai protokollokhoz.

Ugyanakkor kevesen járnak szűrésre: kb. 80 ezer szűrés/év (forrás: Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ). Ennek oka egyrészt az információhiány illetve hárítás, „ez velem nem történhet meg” - gondolják. Másrészt pedig a betegséget körülvevő előítéletek, stigma miatt, illetve a hátrányos megkülönböztetéstől való félelmükben. Így sokan csak késői stádiumban tudják meg HIV-státuszukat, amikorra a vírus már nagymértékben lerombolta immunrendszerüket, és kialakult az AIDS (szerzett immunhiányos tünet együttes). Ebben az esetben is megállítható és visszafordítható a betegség, de sokkal nehezebben épül vissza a sérült immunrendszer, és a betegeknek komolyabb mellékhatásokkal, illetve fertőzésekkel, daganatokkal kell szembenézniük. 2011-ben a rendelkezésre álló adatok szerint 32 AIDS megbetegedés fordult elő Magyarországon (OEK – Epinfo 2012/9). A gyógyszeres kezelés ellenére, mellyel jól karbantartható a fertőzés, minden évben halnak meg AIDS okozta megbetegedésekben, 2011-ben 12 ilyen haláleset volt Magyarországon (OEK – Epinfo 2012/9). Az ő esetükben a gyógyszeres kezelés már nem segített, a vírus okozta immunrendszeri károsodás következtében belehaltak egy fertőzésbe, vagy egy daganatba.

A magyarországi HIV/AIDS stratégia megvalósításáért felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelő Államtitkársága közleményt adott ki, melyben azt állítják, hogy a készülőben lévő új Nemzeti AIDS Stratégia célkitűzései között szerepel az AIDS-megbetegedések, illetve az AIDS okozta elhalálozások számának 20, illetve 25 százalékos csökkentése 2015-ig. E cél eléréséhez viszont az alapokat kell megváltoztatni: a prevencióval foglalkozó civil szervezeteknek több állami forráshoz kell jutniuk, hogy hatékony munkát tudjanak végezni. Jelenleg évente mindössze 15 millió forintos pályázati összeg jut a Nemzeti AIDS Bizottság költségvetéséből civil szervezetek támogatásra, ami szervezetenként 1-2 milliós támogatást jelent. Ez nagyjából egy információs kiadvány és néhány száz óvszer megvásárlására elegendő. A legfontosabb üzenet így nem tud eljutni a veszélyeztetett célcsoportokhoz, sem a lakossághoz: a HIV-fertőzés ma már egy karbantartható állapot, ezért fontos, hogy törekedjünk a biztonságos szexre, a biztonságos szerhasználatra, és ha mégis kockázatot vállaltunk (például védekezés nélküli szex), menjünk el utána szűrésre, és tudjuk meg HIV-státuszunkat.

Bagyinszky Ferenc, a TASZ HIV/AIDS Program vezetője 

Forrás: ataszjelenti.blog.hu 

Forrás: kekpont.hu

Tíz fiatal magyarból három legalább hetente egyszer fogyaszt alkoholt és csak egy olyan van, aki azt állítja sosem. A legtöbb absztinens a 60 éven felüliek körében található, a korosztályba tartozók 1/3-a egyáltalán nem szokott szeszesitalt inni – derült ki a KÓD Piac-, Vélemény és Médiakutató Intézet felméréséből.

Alkoholfogyasztási szokásaikról kérdeztük a válaszadókat 2012 márciusában. Megkérdezetteink közel 1/4-e (24%) állította, hogy sosem fogyaszt szeszesitalt, valamivel több, mint 1/3-uk, pedig hogy ritkábban, mint havonta. (Itt megjegyzendő, hogy az alkoholfogyasztás gyakoriságára és mennyiségére jellemzően nem válaszolnak teljes mértékben őszintén a válaszadók.) Hozzávetőlegesen minden ötödik válaszadó bevallotta, hogy minden nap, vagy szinte minden nap legurít a torkán némi alkoholt.

A válaszokat szűkebb kategóriákba összevonva azt látjuk, hogy a lakosság 1/5-e (20%) hetente legalább egyszer iszik alkoholos italt és közel ennyien vannak (18%), akik havonta egyszer-kétszer tesznek így.

Lényeges a különbség a nők és férfiak alkoholfogyasztási szokásai között. A gyakoriságot illetően a nők 33%-a állítja, hogy sosem iszik szeszesitalt, a férfiaknak viszont csak 13%-a. Közel ugyanezek az arányok csak éppen fordítva a hetente legalább egyszer ivók esetében: a férfiak 32%-a, a nők 11%-a tartozik ebbe a csoportba.

Nemzetközi kutatási eredményekkel összhangban áll az az eredmény, hogy a legfiatalabbak lényegesen gyakrabban „alkoholizálnak” mint az idősebbek. A 18-29 évesek 29%-a fogyaszt szeszesitalt legalább hetente egyszer, míg az idősebb korosztályok körében ez az arány: 16-20%. A legfiatalabbak közül mindössze minden tízedik válaszadó (11%) nyilatkozott úgy, hogy sosem iszik. Az absztinensek aránya a 60 éven felüliek körében a legmagasabb: 34%.

Alkoholt inni leginkább társaságban szeretünk – erre utal, hogy az egyedül élők közt (kivéve a legfiatalabbakat) az átlagosnál magasabb az alkoholt sosem fogyasztók aránya.

Ahogy a nemzetközi tapasztalatok is mutatják, eredményeinkből is az olvasható ki, hogy a válaszadók anyagi/társadalmi helyzete összefügg az alkoholfogyasztással. A rosszabb körülmények között élők kevesebbszer isznak, körükben magasabb a teljesen absztinensek aránya, míg a jobb életszínvonallal együtt nő az alkoholt gyakrabban fogyasztók aránya.

A további kérdéseink csak az alkoholfogyasztókra vonatkoztak (összes megkérdezett 75%-a), így a ezután a százalékos eredmények erre a csoportra értendőek.

A különböző szesztartalmú italok közül a bor a legnépszerűbb, az összes alkoholfogyasztó 38%-a fogyasztja ezt a legszívesebben, a sör 32% kedvence. Viszonylag kevesen válaszolták azt, hogy elsősorban röviditalt isznak (8%), míg minden hatodik válaszadó (17%) egyéb szeszesital (pezsgő, koktél, alkoholos üdítők, stb.) mellett teszi le a voksát.

Egy kicsivel még magasabb (40%) a bort választók aránya ünnepekkor, illetve különböző alkalmakkor. Ilyenkor a második legnépszerűbb ital a pezsgő (21%). A sör sokkal inkább a „hétköznapok itala” jeles események alkalmával csak 17% fogyasztja.

Azok 8/10-e, akik egyébként is bort isznak ünnepekkor, alkalmakkor is ezt fogyasztja a legszívesebben. Akik ilyenkor nem bort isznak, elsősorban pezsgőre váltanak.

A sörhöz „hűségesek” aránya 47%, a mindkét esetben röviditalt választóké 56%. A „sörrajongók” 18%-a bort, 15%-a pezsgőt, 11%-a röviditalt iszik ünnepekkor, alkalmakkor.

Az alkoholfogyasztók közel fele (49%) szokott inni házi készítésű bort és/vagy pálinkát. 2% nyilatkozott úgy, hogy mindkettőt gyakran fogyasztja.

Az eredmények azt mutatják, hogy az alkalmi alkoholfogyasztók „változatosabban isznak”, körükben népszerűbbek a koktélok, az alkoholos üdítők, a pezsgő és az egyéb italok, míg a rendszeres alkoholfogyasztók a bort és a sört preferálják.

Akik hetente legalább egyszer isznak alkoholt, általában bort (44%) vagy sört (42%) isznak. Csupán 2%-uk mondta, hogy legszívesebben tömény ital után nyúl. A havonta egy-két alkalommal „alkoholizálók” körében a sör a legnépszerűbb (41%), 31%-uk poharába pedig elsősorban bor kerül. Közülük minden tízedik válaszadó, ha már iszik, akkor erősebb italt (rövidital) választ.

Bár ez a kutatás nem vizsgálta konkrétan a témát, ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a magyar lakosság körében népszerű/elfogadott lehet az a nézet, hogy a rendszeres borfogyasztás (mértékkel) jótékony hatással van az egészségre.

Jeles alkalmakkor az alkoholt legalább hetente fogyasztók körében megnő a bor, a rövidital és a pezsgő fogyasztásának aránya. Azok körében viszont, akik ritkábban isznak szeszesitalt, lényegében nem változik a borfogyasztók aránya. A rendszeres fogyasztók esetében alkalmakkor 2%-ról 11%-ra nő a rövidital, és 2%-ról 10%-ra a pezsgő fogyasztás. Az alkoholos italokat ritkábban fogyasztók esetében jobban dominál a pezsgő. Azok körében, akik havonta legalább egyszer isznak, 5%‑ról 29%-ra nőtt a pezsgő említése, azok körében pedig, akik ennél is ritkábban „alkoholizálnak” 9%-ról 24%-ra.

Érdekes megoszlást mutat a különböző alkoholos italok kedveltsége nem és kor szerinti bontásban is. Ahogy az várható volt, a sör elsősorban a férfiak itala. Az erősebb nem képviselőinek fele legszívesebben ezt a nedűt fogyasztja, nők esetében ez az arány mindössze 12%. A bor a nők kedvence, 43% preferálja, a férfiaknak 33%-a. Nem meglepő az az eredmény sem, hogy a pezsgőt és a koktélokat a hölgyek jobban kedvelik.

A kor szerinti bontásból azt érdemes kiemelni, hogy a kérdezettek korával párhuzamosan nő a bor kedveltsége, míg a söré csökken. A legfiatalabbak (18-29 évesek) 46%-a szavaz a sörre és 28%-a a borra, míg a legidősebbeknek (60+ évesek) csak 17%-a preferálja a sört, a bort viszont 56%-uk.

Az ünnepekkor, alkalmakkor fogyasztott alkohol esetében lényegesen kisebb a különbség az egyes demográfiai csoportokba tarozók szokásai között. Elsősorban a nemek közti eltérést érdemes kiemelni. A férfiak 27%-a ilyenkor is sört iszik a legszívesebben, a pezsgőt választók aránya 4%-ról 15%-ra emelkedett, a borét választóké pedig 33%-ról 36%-ra. A nők esetében 5% azok aránya, akik mindekét vizsgált esetben legszívesebben sört isznak. A bort ivók aránya minimálisan (2%-kal) csökkent, a pezsgőt ivóké viszont 9%-ról 28%-ra emelkedett.

A kutatás 2012. márciusában készült, országos reprezentatív mintán. Mintanagyság: 1039 fő, alkoholfogyasztók 787 fő. A mérés hibahatára 95%-os valószínűségi szint mellett maximum az egyes kérdésekre válaszolók arányától függően +/-  3-3,5%.

Forrás: zipp.hu

Ha egy barátod vagy hozzátartozód valamilyen függőségtől szenved, - legyen az alkoholtól, drogtól, játéktól vagy bármi mástól való függés -, te vagy az első a sorban, aki a szakemberek előtt segítségére siethet. Ám néhány dologra oda kell figyelned!

- Ne hunyj szemet a probléma felett! Ha nem törődsz a függőséggel, vagy próbálsz róla nem venni tudomást, azzal csak szerettednek ártasz.

- Ne légy túlzottan konfrontatív sem! A problémát csak súlyosbítja, ha letámadod a függőséggel küzdőt. Ne feledd, a függőség betegség. Legyél toleráns, és találjátok meg együtt a kiutat.

- Legyen egyre kellemetlenebb a függőség megléte a függőnek! Az egyik legnehezebb, de egyben legfontosabb teendőd elérni, hogy a függő kínosan érezze magát függősége miatt. Ha valakit szeretsz, nehéz lehet vele keményen bánnod, ám ebben az esetben nincs más választásod. Ha egy háztartásban élsz a függővel, éreztesd vele, hogy őt szívesen és szeretettel várod haza, de függősége teher számodra és a családotok számára. Mindezt pedig továbbra is a lehető legnagyobb odafigyeléssel tedd, különben a függő szemében könnyen ellenséggé válhatsz.

- Minden pozitív változást tégy valódi ünneppé! Ha szeretted a javulás útján sikeres lépést tesz meg, legyen az bármennyire apró is, ismerd el erőfeszítését. Lássa azt, hogy minden javulástól boldogabb vagy, így érted is tesz, amikor önmagáért tesz.

- Legyen forgatókönyved a legrosszabb esetre! Ha a helyzet rosszra fordul, és szeretted nem hajlandó a segítséget elfogadni, állj készen profi szakemberek, intézmények bevonására. Ehhez bizonyos, helyzetenként változó anyagi erőforrások előteremtésére, és a legmegfelelőbb intézménnyel való előzetes egyeztetésre is szükség lehet. 

Forrás: stop.hu - Foglár Noémi

„Azt hiszem, éppen mosni készültem. Kiforgattam a nadrágok, pulcsik zsebeit, kósza papírzsepik után kutatva. Soha életemben nem láttam még olyan tárgyakat, eszközöket, amiket akkor találtam, mégis azonnal tudtam, hogy a drogfogyasztással függenek össze. Ekkor kezdődött a történetünk. Számomra legalábbis ekkor.”

Ez a beszélgetés szólhat minden olyan anyának, apának, nagymamának, nagypapának, testvérnek, hozzátartozónak, aki talán éppen ma talált fehér porral teli szívószálat, kis nejlonzacskót, injekciós tűt. Szólhat mindenkinek, aki segíteni akar valakinek, aki segíteni akar magának egy nehéz szituációban. Szólhat mindenkinek, aki még az út legelején jár: olyan információ birtokába jutott, amivel nem tud mit kezdeni. A Megálló szülőcsoportját látogató egyik édesanyát, Juditot fia drogfüggősége kapcsán konfliktuskezelésről, megküzdésről, manipulációról, tanulási folyamatról, a bizalom elvesztéséről és újraépüléséről kérdeztük.

Megálló: Hogyan kezdődött a történetetek? Mikor szembesültél azzal, hogy a fiad drogproblémákkal küzd?

Judit: Tizenöt éves volt. Középiskola első osztályába járt és jelentősen leromlottak a tanulmányi eredményei. A problémákat elsősorban a kamaszodásával magyaráztam, egészen addig, amíg az első év végén egy mosás alkalmával bele nem nyúltam a nadrágzsebébe… Számomra ekkor kezdődött a történetünk.

Megálló: Mi volt az első reakciód? Mennyire ítélted súlyosnak a helyzetet?

Judit: Másnap nyíltan rákérdeztem és beigazolódott, amitől féltem. Nem voltam kétségbeesve, inkább meg akartam oldani a problémát, amit azonban az első pillanattól kezdve nagyon komolyan vettem, súlyosnak értékeltem. Azonnal felkerestünk egy drogambulanciát. Azon a nyáron teljesen elzártam a barátaitól, vidékre, táborba küldtem, így ekkor nem volt lehetősége drogozásra. Ősszel viszont újrakezdődött minden… Januárra már drasztikusan lefogyott, nem aludt, újra több tárgyból megbukott. Egyértelművé vált, hogy nagyon nagy a baj. Mindenkit megkérdeztem, mit lehet tenni, milyen lehetőségek vannak, de senkinek nem volt használható ötlete. Tehetetlen voltam. Az egész életünk e körül forgott, mégsem tudtuk megállítani. Aztán egyszercsak eljött egy pont, amikor már féltem is tőle. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Kapcsolatba léptem egy rehabilitációs intézettel, ahol azt mondták, elvállalják, ha ő is vállalja, ami ezzel jár.

Megálló: Vállalta?

Judit: Magától nem vállalta volna. De miután elmentem, megnéztem az intézményt, beszéltem a vezetővel, válaszút elé állítottam: másnap reggelig eldönthette, ide megy, vagy feljelentem a rendőrségen. Nagyon örülök, hogy nem kellett megtennem, de megtettem volna. Megtettem volna, mert úgy gondoltam, még az is jobb annál, ami van. Először persze azt hitte, viccelek. Jöttek a kifogások, de nem engedtem az elhatározásomból, így aztán lekerült ebbe az intézetbe és ott volt hét hónapon keresztül.

Megálló: Ekkoriban merült fel először a szülőcsoport gondolata?

Judit: Igen. Amikor már meg lehetett látogatni, felvetette, hogy igaz, ő itt megtesz mindent, de ha változatlan családi helyzetbe kell visszatérnie, a problémák nem fognak véglegesen megoldódni. Az volt a kérése, menjek el én is egy hozzátartozói csoportba, foglalkozzak magammal. Így aztán elkezdtem érdeklődni, nézelődni az interneten, és kikötöttem A Hely szülőcsoportjában. Tulajdonképpen megdöbbentő, hogy korábban senki nem hívta fel a figyelmemet ennek a terápiás formának a fontosságára, hatékonyságára. Pedig így utólag annyira egyértelműnek tűnik, hogy nem csak a gyereknek van segítségre szüksége, hanem a szülőnek is. Egy ilyen csoportban őszintén beszélhet, elfogadják, nem ítélik el, nem mondják azt, hogy „rossz anya vagy”. Ennek ellenére azt persze egyikünk sem állíthatja, hogy „én mindig mindent jól csináltam”, mert biztos, hogy senki sem csinált mindig mindent jól.

Megálló: Milyen érzés volt, milyen felismerésekkel járt ott lenni a csoportban?

Judit: Nem volt könnyű és semmiképpen nem volt vidám. Amikor először beszéltem, teljesen megdöbbenve hallgattam magamat kívülről. Olyan mérhetetlen düh volt bennem, hogy egészen elhűltem. Akkor jöttem rá arra, amit addig magamnak sem vallottam be, hogy igenis haragszom, hihetetlenül erős indulat van bennem.  Mégis azt éreztem, hogy ha fél évvel azelőtt kezdtem volna el járni, akkor sokkal jobb állapotban csináltam volna végig ezt az egészet. Olyan segítséget, támogatást tudtak adni ezek az emberek, amilyet nem tud az, aki kívül van, aki nem ment át ugyanezen. Ráadásul, ha a drogproblémát egy folyamatnak képzeljük el, akkor ők ennek a folyamatnak különböző szakaszain jártak, talán ezért is volt ennyire tanulságos őket hallgatni, velük lenni. Itt döbbentem rá először arra, hogy vannak olyanok, akiknek tiszta a gyerekük, és az életünknek nem kell mostantól mindörökké erről szólnia.

Megálló: Hogyan segítettek mások megosztásai a személyes előrehaladásodban? 

Judit: Ahhoz, hogy valaki kapjon egy ilyen csoporton, legfőképpen adnia kell. Egy bizonyos nyitottság, önreflexiós készség nélkül nehéz megérteni, mit tanulhatok abból, amiről a másik beszél. Nem a konkrét történetek érdekesek, hanem a bennük lévő azonosságok. Létezik például egyfajta szülői magatartás, ami rám is jellemző volt és a megosztásokon keresztül ismertem fel. Ez úgy működik, hogy látszólag csupa jó szándékból megoldok a gyerekem helyett mindent. Ha nem készült el a házi feladat, majd én letöltöm a netről, ha nem olvasta el az Odüsszeiát, majd én elolvasom, ha nincs megírva, megírom. Neki nem kell tennie semmit, nincsenek feladatai, csak tanulnia kell. De ha nem tanul, annak sincsen következménye. Semminek nincs következménye, mert ott van anya, apa, aki majd megoldja, helyrehozza, kifizeti. Azt tapasztaltam, túlnyomó többségben voltak a csoportban azok a szülők, akik ezt csinálták. Ráadásul minden függőség esetében zajlik egy tudattalan játék a szereplők között. Előfordulhat, hogy valamilyen rejtett, tudattalan előnnyel is számolni kell a hozzátartozók részéről, pl.: ha te drogozol, akkor nekem nem kell a saját problémáimmal foglalkoznom, hiszen foglalkozhatok a tiéddel. Ha te drogozol, akkor tudlak kontrollálni, nem kell megengednem, hogy felnőj. A tanulság számomra az, hogy nagyon hasonló dolgokat teszünk, még ha ezeket különböző módon tesszük is.

Megálló: Időközben a fiad befejezte a terápiát. Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek ekkor?

Judit: Ez a hét hónap – még ha nem is csinálta végig a tizenkét hónapos terápiát -, rengeteget adott neki, felnőttként jött vissza. Ennek ellenére egyáltalán nem volt egyszerű a helyzete, a helyzetünk. Ekkor szembesültünk azzal, hogy itt áll tizenhét és fél évesen, de nincs egy befejezett gimnáziumi első osztálya sem. Technikailag ugyan visszamehetett volna a saját iskolájába, de tizennégy éves fiatalok közé került volna, ami nem tűnt jó ötletnek. És ahogy a drogfogyasztás időszakában nem jött egyetlen szakember sem azzal az ötlettel, hogy „kedves édesanya, menjen el egy hozzátartozói csoportba, mert ott segítenek Önnek”, ugyanígy arról sem volt senkinek elképzelése, mit lehet kezdeni egy ilyen szituációban egy ilyen korú gyerekkel. Végül mégiscsak kaptam egy tippet, hogy kérdezzük meg a Megállót. Így kerültünk ide szeptember végén és én elkezdtem járni az itteni hozzátartozói csoportba.

Megálló: Más volt, mint ahová addig jártál?

Judit: Kicsit nehezebb helyzetbe kerültem, ugyanis ebben a csoportban én vagyok az egyetlen, aki már a másik oldalon áll, míg a másikban azok a szülők voltak többségben, akik már megtanulták, hogy bizonyos esetekben nem a védő-óvó-gondoskodó-törődő szerepet kell felvenni, mert nem azzal tesznek jót a gyereknek. Itt sokszor maradok egyedül a véleményemmel, gyakran tűnhetek zord, “szőrösszívű”, akár szeretetlen anyának. 

Megálló: A tanultak, tapasztaltak alapján utólag mit csinálnál másképp?  

Judit: Én erőltettem a fiamat egy nagyon erős középiskola kéttannyelvű tagozatára. Akkor azt gondoltam, teher alatt nő a pálma. És igen, már el is képzeltem őt, amint magas pozíciót tölt be Brüsszelben, az Európai Bizottságban, már láttam magam előtt, milyen jól áll rajta az a sötétkék öltöny… visszagondolva azt hiszem, nem erőltetném. A másik az, hogy viszonylag nagy szabadságot adtam neki. Lehet, hogy szigorúbbnak, vagy legalábbis következetesebbnek kellett volna lennem. Baj volt, hogy nem voltak feladatai, és bármi is történt, betudtam annak, hogy kamasz, akárhogy viselkedett, legyintettem, elnéző, „majd kinövi”-mosollyal. Igen, vannak dolgok, amiket másképp csinálnék. De nem tudnék egyértelműen, egy bizonyos dolgot mondani, amit ha másképp csináltam volna, másképp is alakultak volna a dolgok.

Megálló: Milyennek látod a kapcsolatotokat most, merre tovább?

Judit: Mikor kijött a rehabról, valamiért úgy képzeltem, minden azonnal remekül fog működni. Ehelyett hihetetlen szorongásokkal kellett megküzdenie, hosszú hónapokon keresztül. Az, hogy rendszeresen jár a Megállóba, tanul és levizsgázik, persze nagyon fontos. De talán még ennél is fontosabb, hogy mostanában már sokkal nyitottabb, érdeklődőbb, egyre jobban bekapcsolódik az alapítvány életébe, a terápiás programokba és dolgozni is szeretne. Nekem pedig sikerült felhagynom azzal a szokásommal, hogy kitaláljam, mi lenne jó neki, hagyom, hogy a saját ütemében csináljon mindent és igyekszem támogatni abban, amit szeretne. Úgy gondolom, most minden szempontból kiegyensúlyozott a kapcsolatunk.

Megálló: Mennyire van még igényed arra, hogy kézben tartsd a kontrollt?

Judit: Előfordul, hogy pénteken elmegy a testvére lakásába és csak vasárnap este jön vissza. Ilyenkor egyáltalán nem izgulok azon, hogy mit csinál, nem jut eszembe, hogy esetleg használ valamit. Ha pénzt kér, sokszor csak annyit mondok, „ott van a pénztárcám, nézd meg, mennyi pénz van benne, és vegyél ki”. Újra megbízom benne. Hihetetlenül fontos, hogy ez a bizalom, ami egyszer már teljesen elveszett, képes volt visszaépülni.

Megálló: A fiad immár egy éve tiszta, te azonban töretlenül jársz szülőcsoportra. Mit kapsz ezektől az alkalmaktól? 

Judit: Aktuálisan nem küzdünk drogproblémával, de a függő mindig függő marad. Életben kell tartani a tanulási folyamatokat, azokat a tapasztalatokat, amikről talán hajlamos lennék megfeledkezni, mert ma már egy másmilyen életet élünk, mint egy éve. Az, hogy mégis újra és újra elővesszük a fontos kérdéseket, segít beépíteni a még nem automatikus dolgokat. Ha valamiben visszaesek, valamit elhanyagolok, figyelmeztetnek, hogy „hoppá, van itt valami, amire figyelned kell, másképp kell csinálnod”. A másik okom az, hogy az én jelenlétem a Megállóban élővé teszi számomra a gyerekem ottani helyzetét, be tudom illeszteni egy kontextusba, amit elmesél. Tehát járok magam miatt, járok a gyerek miatt, az alapítvány miatt, és járok a szülők miatt, akik még az út elején vannak.

Megálló: Mit üzensz azoknak, akik éppen most szembesülnek gyermekük, hozzátartozójuk drogproblémájával?

Judit: Azt, hogy vegyék komolyan. Tegyenek meg mindent magukért, menjenek el szülőcsoportra és keressék meg azokat a szervezeteket, amelyek azért vannak, hogy egy ilyen helyzetben segítsenek a gyerekeiknek, segítsenek nekik. 

Forrás:  stopgroup.hu