Kihalóban a heroinfogyasztás, új szintetikus drogok hódították meg a szerfogyasztókat - legalábbis a C-lista bevezetése előtt

 

A Drogriporter korábban nehezményezte azt, hogy megszűnt a lefoglalt drogok bevizsgálását végző Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) monitoring hírlevele – hiszen a hazai drogpiac változásainak egyik legjobb forrásától fosztották meg így az olvasóinkat. A tiltakozások hatására a hírlevél most újra elindult, ezt üdvözlendőnek tartjuk!

A hírlevél mellett egy igen részletes leírás található arról, hogy milyen szercsoportok találhatók a C-listán – akit érdekel a téma, annak mindenképpen érdemes ezt elolvasnia! Figyelem: ezek a leírások csak a gyakrabban előforduló vegyületeket tartalmazzák, tehát senki se tekintse őket teljes listának!

 
A mostani hírlevél még a C-lista előtti állapotot rögzítette, mivel elsősorban még a 2011-es év adatai állnak rendelkezésre. Nagy meglepetéseket nem tartalmaz ebből a szempontból, nagyjából igazolja azokat a trendeket, amiket a Drogriporter már korábban feltételezett: 2010-ben a mefedron térhódítása majd betiltása után az MDPV és a 4-MEC uralta a partidrogok piacát, majd ezek betiltása utána pentedron. Ezeket a trendeket természetesen bárki kikövetkeztethette, aki a fórumokat és az online boltokat böngészte.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami érdekes, hogy a jóval rejtőzködőbb intravénás szerhasználói szcénával kapcsolatban is találunk adatokat, mégpedig a bevizsgált tűkön és fecskendőkön található maradványok bevizsgálása alapján. Ami igazán elképesztő, az a heroin szinte teljes visszaszorulása: míg 2007-ben még a minták kétharmada tanúskodott heroinfogyasztásról, addig 2011-ben már csupán elenyésző töredéke! Az intravénás szerhasználók által “empként” emlegetett titokzatos szer, ami sok kórházi beutaláshoz és a tűcsere programok megnövekedett tűigényéhez vezetett, immár szinte biztosan beazonosítható az MDPV-vel és a 4-MEC-el. Nem csoda, hogy a volt amfetamin illetve mefedron injektálókat az MDPV megjelenése ilyen drámaian érintette, hiszen az MDPV jóval kisebb dózisban is nagyjából ugyanolyan intenzitású hatást vált ki, mint a mefedron – így a túladagolása is jóval gyakoribb (paranoiás, aggresszív viselkedéssel párosulva). Érdekes az is, hogy a mefedron betiltása ellenére ez az anyag nem tűnt el az utcáról, hiszen, bár csekély mennyiségben, de kimutatható volt 2011-ben is.

A jelentésből nem tudhatjuk meg, hogy hány injektáló eszköz alapján készült a felmérés, illetve hogy miként kerültek begyűjtésre a lefoglalt eszközök – reméljük, elsősorban nem a rendőrség által lefoglalt injektorokról van szó, hiszen az veszélyeztetné a HIV-prevenciós munka hatékonyságát (a rendőrségtől való félelem a tűcsere programok igénybe vételének egyik fő akadálya).

Ami az amfetamin-lefoglalásokat illeti, érdekes új fejlemény, hogy illegális laboratóriumokat füleltek le Magyarországon, és ezek az eddigiekhez képest jóval potensebb speedet állítottak elő (40%). Azért is érdekes ez, mert az online szintetikus kereskedelem hanyatlásával megnőhet az igény a hagyományos Ecstasy és speed iránt, ezek szerint a hazai bűnszervezeteknek egyre inkább van arra kapacitásuk, hogy akár hazailag előállított szerekkel pótolják a hiányt – és ha valamikor, akkor most ebben nagy üzleti lehetőség rejlik.

Sárosi Péter

Forrás: drogriporter.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr364424954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása