„Ez a kiállítás egy hatalmas sikoly, nem simogat, hanem felráz, nem udvarias, hanem kiált ott, ahol a legtöbben némák, építeni akar azokon a pontokon, ahol a fiatalok életében legnagyobb a rombolás” – olvashatjuk a szervezőktől a Kontrasztkiállítás honlapján. Ugyanitt küldetésükről azt is megfogalmazzák, hogy a kíméletlen őszinteséggel és a preventív tartalmú üzenetek közreadásával igyekeznek pozitív döntéshez segíteni a fiatalokat. Mi pedig szokás szerint kételyeinket fejezzük ki azzal kapcsolatban, hogy az elrettentés egyenlő lehet-e a kíméletlen őszinteséggel és hogy ez a módszer segíthet-e a nem kívánatos magatartásformák megelőzésében.

Ki itt belépsz…

Mielőtt a kiállításra beléptem, a program jelenlevő munkatársai elmesélték a Kisvárdáról kiindult projekt történetét, amelynek már Budapesten is több mint 3000 látogatója volt, többnyire a 16-18 éves korosztályból. Miután jeleztem, hogy a hozzám eljutott visszajelzések hatásvadászként és szélsőségesen elrettentőként jellemezték a kiállítást, a munkatársak ellenkezés helyett elmondták, hogy a dramatikus eszköz célja az ingerküszöb áttörése, a gondolkodásra késztetés és a párbeszéd kezdeményezése a látottakról. Ahogyan az a címből is sejthető, a projekt alkotói a témákat feketén és fehéren láttatják, és nem bonyolódnak a szürkezóna szemléltetésébe. A kontraszt a kiállítás két véglete között feszül: egyik a Biblia által közvetített értékek szerint folytatott élet, a másik pedig az olykor már az emberhez is méltatlan szélsőség felmutatása – ezzel segítve a megfelelő választást. Beszélgetésünk során a munkatársak többször hangsúlyozták, hogy a kiállítással nem céljuk a keresztény hitre térítés, csupán az értékek felmutatása, amit ők értelemszerűen a keresztyén normák alapján határoznak meg. A kiállítótér labirintusában látottak azonban még ezzel az útravalóval is sokkoltak.
 

A kiállítás olyan nehéz témákat dolgoz fel, mint a családon belüli erőszak, az abortusz, a szenvedélybetegségek vagy éppen az öngyilkosság, melyek bibliai kontextusba helyezése és szélsőséges ábrázolásmódja olyan tömény élményt nyújt a látogatónak, ami mindenképp feldolgozást igényel. Ezt a feladatot látja el a látogatást záró egyórás beszélgetés, aminek során a bent tapasztaltak és a felmerült kételyek megbeszélésre kerülnek.

Egy darabot a szívemből

A Drogriporter hasábjain többször foglalkoztunk azzal, hogy az elrettentés miért nem kifizetődő, de a kiállításon ennek új dimenziója jelenik meg: a bűntudat keltése. Nehéz ugyanis másképp értelmezni azt, amit a házasság előtti szexuális kapcsolatokról olvashatunk amely „bűn, és így áldás helyett rengeteg szenvedés, csalódás, betegség és gyermekgyilkosság (abortusz) forrása”. Hogy a házasság előtti nemi életre bűnként tekintünk-e, az értékrendünktől függ, de meggyőződéseinktől függetlenül abban nagyon is hatékony segítséget lehet nyújtani, hogy ez ne vezessen szenvedéshez, betegséghez és pláne ne abortuszhoz.

Sokan úgy tartják, hogy a szerelem elmúltával egy részünk örökre a szeretett személyben marad. A Kontrasztkiállítás ennél azonban egy jóval vészjóslóbb interpretációval áll elő: a korábban linkelt tablón azt olvashatjuk, hogy nem a beteljesült szerelem, hanem az intim kapcsolat során marad örökre egy részünk partnerünkben, így a házasságban majd nem tudjuk magunkat 100%-ban átadni. Hogy a kétségbeesett fiatal ne találhasson kibúvót, lejjebb még azt is olvashatja, hogy „nem az óvszerek és a gyógyszerek védenek meg, hanem Isten igéjének a következetes komolyan vétele”. Ezek után már sejthető, hogy az abortusz témája miként jelenik meg a kiállítótérben.
 

Az abortuszt feldolgozó szoba maga a vérben fürdő mészárszék, mely nem törődik a beavatkozás feldolgozásának nehézségeivel, a döntés körülményeivel, hanem horrorfilmbe illő poszterek között halott magzatok levált testrészeit villantja fel a videón és hatalmas, véres betűkkel írja ki, hogy az abortusz gyilkosság. Az üzenet célba érését tehát nem bízták a véletlenre, csak bírja gyomorral az ember.

Fű = Heroin

Továbbhaladva a szenvedélybetegségek szobájába, a széthullást megtestesítő modellekről készült műtermi fotók nézegetése szinte már felüdülés. Láthatóan a rendőrök ebben nagyobb szerepet kaptak, mint a Református Egyház, legalábbis a bűn kontextusa itt már háttérbe szorul. Miközben a videón végtelenítve hallgatjuk a túladagolásban elhunyt Karesz édesapját, aki saját tehetetlensége mellett az első marihuánás cigarettát okolja a tragédiáért, az élőholt dzsánkikat, a túladagolt fiatalokat ábrázoló képeket látva magunk is meggyőződhetünk róla, hogy a drog rossz. Vagy mégsem?

Vajon miért gondolná azt a füvezgető fiatal, hogy pályafutása aranylövéssel zárul, mikor a környezetéből és az általa olvasottakból egész más következtetéseket szűr le és mikor már dr. Zacher is megmondta, hogy minden egy milliomodik kábítószer fogyasztásra jut egy haláleset? A kábítószerek fogyasztásának számos kockázata van, miért pont a halálos túladagolást kell kiemelni, ami – szerencsére – a legritkább? A kockázatkereső fiatalok számára hatástalan rémisztgetés helyett miért nem a mértékletességre törekvést emelik ki, amit a Biblia is erénynek tart? A kiállítás honlapján ugyan olvashatunk a mértékletes alkoholivás jótékony hatásairól és a bibliai alátámasztás itt sem hiányzik, de a látogatók túlnyomó többségéről aligha feltételezhetjük, hogy eljutnak a linkelt bejegyzésig, maga a kiállítás pedig egészen mást sugall.  

Kilégzés

Áthaladva a hazaszeretet (?), az öngyilkosság és a megváltás szobáin, a labirintusból kilépve a kiállítás munkatársai fogadtak, akikkel röviden elbeszélgettünk a látottakról. Tőlük is megkérdeztem, hogy vajon mi akadálya van annak, hogy a végletek közötti középút is meg legyen mutatva. Két túladagolást ábrázolt fotó közé miért ne lehetne például egy olyan képet helyezni, ahol – a Mértékletes Kampány  „Merj kevesebbet” szlogenjére rímelve – a pohár sörük fölött ülő vidám fiatalok épp visszautasítanak egy tömény ital kört? Válaszuk szerint lényegében azért, mert a kiállításnak kimondott célja a megdöbbentés és a rádöbbentés arra, hogy ilyen végkimenetel is lehetséges. Ha pedig a látottak bármilyen gondolatokat vagy kételyeket ébresztettek, akkor azokat a kiállítást követő eszmecserén meg lehet beszélni.

A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszióban is dolgozó Gönczi Gáborral folytatott negyed órás beszélgetés engem tökéletesen meggyőzött arról, hogy a szerhasználat kérdéseiről érdemi és jól hasznosítható útmutatással tud szolgálni – sokkal inkább, mint az erre kialakított szoba. Emiatt viszont nyitva marad a kérdés, hogy a tömény kiállítás keltette gondolatok mind helyet tudnak-e kapni a beszélgetésen, illetve hogy az azt levezénylő munkatárs vajon a kiállítás által felölelt minden terület kérdéseire meg tud-e felelni? Csak a szenvedélybetegségeket bemutató szobára koncentrálva: ha a beszélgetésen nem merülnek fel az ott látottak, akkor pusztán a szélsőséges ábrázolásmód aligha váltja ki a kívánt hatást. És akkor még a családon belüli erőszak, a házasság előtti szex, az abortusz vagy az öngyilkosság témájának megemésztéséről még nem is beszéltünk! Félő, hogy túlságosan vakítóra lett állítva a kontraszt ahhoz, hogy a látogatók a helyes kép birtokában távozzanak a kiállításról.

További információkért látogasd meg a Kontrasztkiállítás honlapját vagy vedd fel a kapcsolatot a kiállítás munkatársaival!

Kardos Tamás

Drogriporter

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.