Fájdalmas tapasztalatom, hogy a környezetemben lévő, egykor sikeresen leállók hogyan esnek vissza akár hét-nyolc tiszta év után is ugyanolyan, ha nem rosszabb állapotba. Pedig kellő éberséggel ez elkerülhető.

Az első, amit megtanulunk mi, egykori alkoholbetegek, hogy az alkoholizmus egy gyógyíthatatlan betegség, életünk végéig tartó odafigyelést, óvatosságot és elővigyázatosságot igényel. Ám ami az első években az állandó kötelező önkontroll miatt természetesen belesimul a mindennapjainkba, egy idő után mintha nem lenne olyan fontos. Így a visszaesés – bár úgy tűnik – hirtelen következik be, az első pohár egy jól leírható folyamat tetőpontja lesz. Nagy Zsolt addiktológiai konzulens a rendelkezésemre bocsátotta a visszaesési jelek listáját, amivel érdemes minden érintettnek és hozzátartozónak (mivel az alkoholizmus rendszerprobléma) tisztában lennie. Bármelyiket tapasztaljuk magunkon, ideje újra szakemberhez fordulni vagy legalább a segítő csoportot megkeresni. És elsősorban magunkban tudatosítani, hogy nem a jó úton járunk.

Őz Zsolt halála és két ismerősöm állapota miatt ismét szorongani kezdtem, hogy négy év absztinencia ide vagy oda, megint veszélyben vagyok. Épp ezért jelenleg kerülöm az olyan helyzeteket, ahol újra ivó leálltakkal kellene érintkeznem. (Tudom persze, hogy inkább támogatóan kellene viselkednem, mármint olyan értelemben, hogy nem ítélkezem, viszont a kezelés felé terelem őket, de képtelen vagyok erre. Nem vagyok segítő szakember, és elsődleges feladatom az önvédelem. Ráadásul megtanultam a terápia folyamán, mennyire életbevágó a határainkat megismerni, és tiszteletben tartatni másokkal is.)

Mire kell figyelni?

A kimerült, elcsigázott, önmagát elhanyagoló ember közérzete gyorsan romlik, és a rossz közérzet – tudjuk jól – megágyaz egy kis italnak. De ilyenkor gondoljunk mindig arra, hogy a másnap még fárasztóbb, főleg a szégyenkezéssel megspékelve! A lehangoltság, ingerültség, állandó vitatkozási kedv, a depresszió is az ital felé vezethet. Fontos tudnunk, hogy az első időkben, mikor még  szárazon elkezdünk úgy viselkedni, mint egykor, az ital rabjaként, már elkezdődött a baj. Ha egy felépülő újra elkezd mindig másokat hibáztatni a maga sorsáért, ha nem képes kiállni magáért, ráadásul gyakran jár kocsmákba, bulikba, ahol fennen hirdeti, hogy ő bizony nem iszik, akkor tudható, hogy ez a nem ivás már nem fog sokáig tartani. 

De a legbiztosabb jel az, amikor azt hisszük, mi már legyűrtük a bajt, sosem eshetünk vissza. Ha azt gondoljuk, egy pohár finom bor vagy különleges kézműves sör, egy kis házi pálinka nem árthat nekünk. Mert árthat és így árt is. A szenvedélybeteget innentől általában elkapja a gépszíj, és szép lassan, fokozatosan visszaáll az alaphelyzetbe.

Én mindenhol hirdetem, hogy nem szégyen segítséget kérni. Ahogy egy megfázással is orvoshoz fordulunk, ugyanúgy az alkoholbetegséget is vegyük komolyan! Ráadásul nemcsak a beteg, hanem a környezetének az élete is függ ettől! 

Karafiáth Orsolya - Magyarnarnarancs 

Filantropikum 

14-szer gyakrabban halnak meg azok, akik kokaint és heroint is használnak 

Sokszorosára nő a halálozási arány azoknál, akik kokaint és heroint is használnak: az átlagos népességhez képest 14-szer gyakrabban halnak meg - derítette ki egy spanyol kutatás. 

A legtöbbször valamilyen, a kábítószerrel összefüggő egészségügyi probléma áll a halál hátterében: infarktus vagy öngyilkosság; de a kutatást nehezítette, hogy Spanyolországban ritkán írják rá a halotti bizonyítványra, hogy valaki kábítószerhasználó volt-e. 

A kutatáshoz összesen közel 20 000 kábítószerhasználót vizsgáltak (mindannyian pszichiátriai kezelés alatt álltak vagy elvonókúrán vettek részt Barcelonában vagy Madridban, 1997 és 2007 között), akik közül 8800-an kokaint és heroint is fogyasztottak, míg a többiek csak kokainoztak. A vizsgálat alanyok életkora 15 és 49 év között volt. A halálozási arányokat aztán összevetették az össznépesség azonos életkorú és nemű tagjainak halálozási arányával. Úgy találták, hogy a kokaint használók körében a halálozási arány 5,1-szer volt magasabb, míg a mindkét szert használóknál ez 14,3 volt. 

	Sokszorosára nő a halálozási arány azoknál a drogfüggőknél, akik kokaint és heroint is használnak (Fotó: Europress)

Mint a Journal of Substance Abuse Treatment című szaklapban írták, ezek a számok bizonyítják, hogy hatékonyabb drogellenes kampányokra és komolyabb kábítószerellenes-fellépésre van szükség ahhoz, hogy a riasztóan magas számokat csökkenteni tudják. 

Háziapatika

Az alkohol minden káros hatása felerősödik 

Bár az idősebbek ezt valószínűleg már saját bőrükön is tapasztalták, mostanra tudományosan is sikerült bizonyítani, hogy a kor előrehaladtával a másnapok is egyre jobban fájnak.

"A kor előrehaladtával az alkohol összes káros hatása felerősödik - nyilatkozta David Oslin, a Pennsylvania Egyetem pszichiáter professzora - A testünk az öregedési folyamatok előrehaladtával jelentősen átalakul, és az alkoholt elnyelő izomszövetek zsírszövetté alakulnak." 

A kínzó fejfájás és a másnaposság kialakulásában kulcsszerepet játszó dehidratációra való hajlam is növekszik idősebb korban. "Az idősebbek nagy részének szervezete szinte állandóan dehidratált állapotban van, mivel a testünk az öregedés során veszít természetes víztartalmából" - mondta Reid Blackwelder, az Amerikai Családorvosok Akadémiájának elnöke. 

Ráadásul idősebb korban a szervezet sokkal nehezebben bontja le az alkoholban lévő toxinokat is, ami azt jelenti, hogy a másnapi rosszullétért felelős anyagoknak is több időbe kerül, mire végleg kiürülnek. Az idősebbek ezen kívül sokkal érzékenyebbek az alkohol alvásra gyakorolt hatásaira - a kialvatlanság pedig tovább növelheti a kínzó fejfájás és a másnaposság kialakulási esélyét. 

	Negyven fölött rosszabbak a másnapok

50 éves kor körül már a máj sem tudja olyan hatékonyan végezni a dolgát, mint korábban. Mivel az alkohol nagy részét a máj bontja le, az emberek is érzékenyebbek lesznek az alkohol hatásaira. "Ráadásul még az alkohol lebontásáért felelős enzimek szintje is jelentősen csökken" - nyilatkozta Dr. Gary Murray, az Országos Egészségügyi Intézet munkatársa. 

Ez tehát azt jelenti, hogy az idősebbek szervezetében nem csak, hogy több alkohol marad, és tovább tart lebontaniuk az alkoholt, de ráadásul még a hatásait is jobban érzik - és ebbe a kellemetlen mellékhatások is beletartoznak. 

Ahogy öregszünk, úgy válunk érzékenyebbé a szulfitokkal és tanninokkal szemben is, ez pedig tovább növeli a fejfájás és hányinger kialakulási esélyét. Az idősebbek ráadásul sok olyan gyógyszert szednek, ami érzékennyé tehet az alkohollal szemben. 

"Idősebb korban tehát érdemes sokkal jobban vigyázni az ivással, mert egy 65 éves embert akár már egy-két pohár bor is teljesen kiüthet, és ezzel a másnapi programja is biztosítva van" - nyilatkozta Dr. Oslin.  

Házipatika

Egérkísérletek szerint a túlzott alkoholfogyasztás úgy "huzalozza át" az agyat, hogy később az érintett nehezebben dolgoz fel traumás eseményeket, ami megmagyarázhatja a kapcsolatot az alkoholizmus és a szorongásos zavarok között – derül ki amerikai kutatók tanulmányából, melyet a Nature Neuroscience című szakfolyóiratban tettek közzé.  

"Igen változó, ahogyan az emberek traumás eseményekre reagálhatnak. Mi azt vizsgáltuk, meddig tart a felépülés, amikor már többé nem érzi veszélyesnek a helyzetet az érintett" – magyarázta Thomas Kash, a tanulmány egyik szerzője, az Észak-karolinai Egyetem orvosi karának munkatársa.

Állatkísérleteikben úgy találták, hogy a krónikus alkoholfogyasztás csökkentette az agy képességét arra, hogy a tanulási-megismerési folyamatokért felelős agyi központok kontrollálják az érzelmi központokat. Eredményeik szerint a hosszabb ideig tartó nagyivás a traumákból való felépülés egyik kritikus mechanizmusát károsíthatja az agyban, ami a poszttraumás stressz szindróma kialakulásának nagyobb kockázatát vonja maga után.

 A kísérletekben az egerek egyik csoportja egy hónapon át naponta annyi alkoholt kapott, amennyi az autóvezetők számára az Egyesült Államokban megengedett mennyiség duplája (1,6 ezrelék), míg a másik csoportban lévő állatok nem kaptak alkoholt. Ezt követően enyhe elektromos sokkal kötöttek össze egy hangot valamennyi egérnél.

Amikor a hangot az áramütés nélkül kezdték el lejátszani, az alkoholt nem fogyasztó egerek viszonylag rövid idő alatt rájöttek, hogy nincs veszély, ezzel szemben az alkoholistává tett állatok valósággal kővé meredtek a hangtól még jóval később is.

A jelenség hasonlít a poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenvedő embereknél tapasztalthoz, akik nem képesek túljutni félelmükön akkor sem, amikor már régen kikerültek a veszélyes helyzetből – írták az egyetem közleményében. 

MTI 

 Tisztelt Doktor Úr! Először is köszönöm, hogy végigolvassa a történetemet. Lehet, hogy nem annyira érdekes, mint a többieké, de jól esik teljesen ismeretlenül elmondani, ami évek óta nyomaszt legbelül. Nos, a történet ott kezdődik hogy kb. 10 éves lettem. Kívülről normálisnak látszó, átlagos tanyasi székely családban éltem mindennapjaimat. Aztán egy este a szüleim hangos veszekedésére lettem figyelmes, és elcsattant az első pofon… Anyám adta a mindig türelmes apámnak, aki rögtön viszonozta az öcsém és az én szemem láttára. Hát így kezdődött minden… Nem tudom, hogy odáig titkolták-e előlünk, vagy nem vitáztak előtte, de attól a naptól fogva előttünk zajlottak a heves viták, melyek rendszerint verekedéssel végződtek. Eleinte havi szinten, aztán hetente fordult elő. Pár év múlva anyám epilepsziás lett, és különböző aggyal kapcsolatos betegségeket diagnosztizáltak nála, és ezzel kezdődött a nehezebb élet. Mivel ő alapvetően egy pesszimista embertípus, folyamatosan a halálról kezdett beszélni, és mindent meg is tett érte. Nem szedte a gyógyszereit, inni kezdett, és nem járt orvoshoz, kivéve, ha ájultan vitték el a mentők. Aztán kijött a kórházból és minden kezdődött elölről. Úgy kb.13 évesen elkezdtem nevelni magamat, és azon kezdtem gondolkozni, hogyan tudnám rávenni, hogy ne éljen így. Hát nem sikerült sem szép szóval sem veszekedéssel. És hogy szebb legyen az életem, az apám is egyre többet kezdett inni, és az addig jó és türelmes ember egy alkoholista, agresszív idegbeteg ember lett. Tizenévesen ott voltam két alkoholista, folyton verekedő és veszekedő szülővel. És közben kezdtek kiderülni az otthoni dolgok az iskolában és a rokonaim előtt is. Folyton gúnyoltak és nevettek rajtam és a testvéremen. Néha Istent kértem, hogy segítsen és adjon erőt, hogy tudjak segíteni a szüleimen. És adott erőt, de még több konokságot a szüleimnek, tehát a helyzet csak rosszabb lett. Emellett volt egy szomszédom, egy idősebb férfi, aki őrült, és folyamatosan zaklatott szexuálisan, és minden egyes alkalommal, amikor a szüleim nem voltak otthon, próbált megerőszakolni. De mivel minden eszközzel védekeztem, ez hála istennek nem jött össze neki. Egy nyugodtabb napon, mikor nem volt sem alkohol, sem vita, megpróbáltam elmondani a szüleimnek, hogy mit művel a szomszéd, de ők inkább a szomszédnak hittek, amikor is azt állította, hogy én hívtam be a házba és mutogattam magam… Hát most én kaptam a verést, amiért hazudtam és megpróbáltam lejáratni “a kedves” szomszédot. És ezután többé nem volt becsületem otthon. És folyt tovább a vita, meg az alkoholgőzös életmód. Sokszor avatkoztam bele a verekedésekbe, ilyenkor mindig kék zöld foltokkal vagy mínusz egy-két csomó hajjal szálltam ki, mert hogy észre sem vették, hogy én közöttük vagyok, annyira akarták bántani a másikat. Ha meg nem ez volt, akkor az öcsémmel folyamatosan dugdostuk az összes vágószerszámot,  hogy nehogy valami baj történjen, és közben imádkoztunk, hogy váljanak el. Éjjeleket töltöttünk ébren, fejünkre húzott párnával, és rettegve, hogy valamelyik megöli a másikat, és amikor csend lett, mindig azzal az eshetőséggel számoltunk, hogy valaki halott…. És ez azóta is így megy, csak közbe felnőttünk… Én elköltöztem 18 évesen, de az öcsém sajnos nem, habár úgy néz ki, ő sem bírja már sokáig. Elvégeztem az iskolát, van állásom, és most 24 évesen van egy párom is, akivel öt éve vagyunk együtt, és akivel hamarosan összeházasodunk. Ő egy rendes, szeretetreméltó, helyes férfi, aki nem iszik, és nem csavarog, és nagyon szeret engem, ahogy én is őt. Egy nagyon szép szerető családban nevelkedett, és nincs egészen tisztában a gyerekkorommal, csak részleteket tud belőle… Most látja, hogy isznak a szüleim, és tudja, hogy verekszenek is, de azt hiszem, nem bírja felfogni, hogy milyen súlyos a helyzet valójában, legalábbis én milyen súlyosnak látom. Persze nem is várom el tőle, hogy átérezze a helyzetet, mert ő engem szeret mindentől függetlenül….Szeretnék maradéktalanul boldog lenni, de folyamatosan lelkiismeret-furdalásom van, amiért otthagytam a szüleimet, és folyton azon gondolkodom, hogy mit tehetnék értük, de nem fogadják el a segítséget, és egyre  őrültebb a helyzet, annyira elfajultak a dolgok. Mit tegyek? Nem találok megoldást a helyzetre és a mindennapjaimat beárnyékolja a lelkiismeret-furdalás és a tehetetlenség. Annyira szeretnék segíteni, de nem tudok, és így egyre idegesebb leszek én is, és félek, hogy olyan leszek, mint ők és hogy durva leszek a párommal, ha magamba fojtom az idegességet. Mit tegyek, hogy legyőzzem a lelkiismeret-furdalást, és hogy éljek nyugodtan? Hát ennyi lenne a történet a legrövidebben, mert ezt aztán lehetne részletezni még… Meglehet, hogy nem nagy történet az enyém, de jól esett teljesen elmondani az egészet, mert mindig csak egy-egy részletbe avatok be valakit. Köszönöm, hogy elolvasta, és elnézést, ha helyenként helytelenül fogalmaztam volna.   Üdvözlettel Katinka

Kedves Katinka! Története beleillik abba a levélfolyamba, amelyet röviden úgy lehetne elnevezni, hogy a mérgező szülők áldozatai. Mert két gyenge szülő jutott magának osztályrészül, akik nemhogy nem tudták sem magát, sem az öccsét felnevelni és menedzselni, inkább folyamatosan traumatizálták gyermekeiket, és saját életük problémái felett sem tudtak úrrá lenni. Nem látták, és nem is érdekelte őket, mire van gyermekeiknek szükségük, és a szükség kielégítése helyett csak magukkal és egymással voltak elfoglalva. Különösen jól jellemzi a helyzetet az az alapbizalmatlanság, amellyel a szomszéd zaklatásaira vonatkozó élményeit fogadták, és ebben a helyzetben sem gyermeküket, hanem a felelőtlen szomszéd érdekeit védték. Ebben a „mérgező” folyamatban szülei alkoholivása is nagy szerepet kapott, hiszen az agresszív személyiségvonással jellemezhető szüleit az alkohol még agresszívabbá tette. Amiben a maga története az áldozatok kisebb hányadához tartozik, az a fantasztikus akaraterő és elszántság, amely lehetőséget adott magának arra, hogy kitörjön ebből a helyzetből, és megálljon a saját lábán. Örömmel olvasom, hogy iskolát végzett, munkája és barátja van. Szociális érzékenységét mutatja, hogy most is arra gondol, miben tudna szülein segíteni. Áldott jó szíve nem engedi, hogy felhőtlenül élvezze eddigi erőfeszítései gyümölcsét. Nehéz tanácsot adni ilyen helyzetben. Feltételezhető, hogy szülei nem motiváltak sem arra, hogy segítségért folyamodjanak, sem arra, hogy elfogadják a kinyújtott kezet. Tudomásul kell vennünk, hogy vannak helyzetek, amikor nem tudunk segíteni. Ha lenne Magyarországon hatékony családsegítő rendszer, annak kellene közbelépnie, és segíteni kezelni a helyzetet. A vidéki alkohol- és pszichiátriai gondozók nehezen elérhetők, ráadásul stigmaként nehezíthetik az ember életét. Egészen konkrétan annyit tehetne, hogy azon a vidéken, ahol a szülei élnek, keressen egy megbízható pszichiáter-addiktológust, látogassa meg és beszélje át vele a problémát. Majd ha legközelebb megy a szüleihez, adja oda a kolléga névjegyét nekik, azt tanácsolva, hogy keressék fel őt.  Ezzel maga tényleg mindent megtett. A többi már rajtuk áll. Nekik kell megtenni a legfontosabb lépéseket. Üdvözlettel Gerevich József 

Dr. Gerevich József pszichiáter - intimitás 

Az Egyesült Államokban milliókhoz jutott el az a bestseller, amelynek neurológus és táplálkozási szakértő szerzője egy sor pszichiátriai népbetegségért egyedül a szénhidrátokat teszi felelőssé. Tényleg a cukor és a glutén tehet mindenről?  

Dr. David Perlmutter orvosi körökben is elismert ideg- és táplálkozástudományi szakember. A saját magáról elnevezett egészségcentrum, a Perlmutter Health Center szakmai igazgatója tavaly szeptemberben jelentette meg Grain Brain (Gabonaagy) című könyvét, amely novembertől kezdve a New York Times bestsellerlistáján szerepelt. A könyv tulajdonképpen táplálkozási útmutató, amely egyszerű és könnyen követhető életvezetési receptet kínál jó néhány, mindannyiunk által rettegett betegség – egyebek között az Alzheimer-kór, a depresszió, a szorongás és a figyelemzavar-hiperaktivitás (ADHD) – ellen. 

Az alcím magába sűríti a könyv üzenetének lényegét: A megdöbbentő igazság a lisztről, a szénhidrátokról és a cukorról, agyunk csendes gyilkosairól. Perlmutter a hazánkban is hódító paleolit táplálkozást viszi a végletekig, amikor azt állítja: nemcsak a búzát, de mindenféle gabonaneműt ki kell irtanunk étrendünkből, mert az általuk okozott gyors vércukorszint-emelkedés tehető felelőssé az agyi károsodások széles spektrumáért. Szerinte ebből a nézőpontból a gluténmentes diétákban ajánlott és széles körben egészségesnek gondolt gabonahelyettesítők – mint a quinoa vagy az amaránt – épp olyan kártékonyak, mint a főmumusnak kikiáltott búza.

Ha a szénhidrátok okozta rombolást el akarjuk kerülni – viszi tovább a gondolatmenetet Perlmutter –, akkor kalóriabevitelünkben radikálisan meg kell változtatnunk a szénhidrátok, fehérjék és zsírok arányát. Míg az átlagos amerikai összkalóriáinak a 60 százalékát szénhidrát, 20-20 százalékát pedig fehérje és zsír formájában fogyasztja el, Perlmutter szerint az ideális, paleolit kori 20 százalék fehérje – 75 százalék zsír – 5 százalék szénhidrát megoszláshoz kellene közelítenünk. Ez a konkrétumok szintjén azt jelenti, hogy az általa megengedett napi szénhidrát-bevitel 50–80 grammra, vagyis egy adag gyümölcsre korlátozódik. Táplálkozásunk gerincét – vallja – a „jó fajta zsírok forrásai, mint az olívaolaj, az avokádó, a vadon élő halak, az organikusan termesztett olajos magvak és a tápanyagban gazdag zöldségek” kellene, hogy alkossák.

A glutén a fő ellenség

A glutén még külön is megkapja a magáét Perlmuttertől. Elmélete szerint az elbutulás és a többi, ma népbetegségként pusztító neurológiai probléma gyökere az, hogy az emberek az utóbbi 40 évben gluténfüggővé váltak, és a glutén a szénhidrátokkal karöltve olyan gyulladásos elváltozásokat okoz az agyban – elsősorban azáltal, hogy áteresztővé teszi az érzékeny agyi erek normálisan szoros védvonalat képező belső rétegét –, amelyek az Alzheimer-kórtól kezdve a Parkinsonon át a szklerózis multiplexig bármilyen formában megnyilvánulhatnak.

A sajtó már augusztusban, tehát megjelenése előtt felkapta a bestsellergyanús kötetet. James Hamblin orvos, a patinás The Atlantic magazin egészség-rovatának főszerkesztője azonban – a könyv állításaival szemben érzett lényegi fenntartásai miatt – sokáig vonakodott ringbe szállni. Végül azonban belátta, hogy a könyvet övező ragályos léptékű érdeklődés mellett lehetetlen megúsznia állásfoglalás nélkül, ezért úgy döntött, egyetlen interjúban megszólaltatja magát Perlmuttert, továbbá a Perlmutter nézeteivel sokban rokonszenvező  dr. Robert Lustig gyermek-endokrinológust, illetve két, a bestsellert bíráló orvost: Chris Kressert – aki amúgy maga is a paleolit nézetek terjesztője, a Your Personal Paleo Code  (A te saját paleolit kódod) című könyv szerzője – és dr. David Katzot, a táplálkozástudomány elismert klinikai szaktekintélyét.

Mindenféle gabonaneműt támad az új elmélet

Fotó: Tuba Zoltán - Origo 

 

A gyógyszerlobbi és a mindenkori kormányok

Hamblin első kérdésére, miszerint mit gondol, vajon aGrain Brain miért váltott ki ilyen óriási visszhangot, Perlmutter hangsúlyozta: könyve nem a marketingnek köszönhetően vált ennyire népszerűvé, hanem mert végre az emberek kezébe adja azt a mentális egészségük szempontjából alapvető tudást, amelyet a fősodorbeli orvostársadalom mindeddig megtagadott tőlük. Mint elmondta: épp ideje, hogy az orvosok szembenézzenek azzal az igazsággal, amely a szakirodalomban már évtizedek óta kering. S valóban: állításainak alátámasztására Perlmutter lehengerlő szakirodalmi idézetgyűjteménnyel rendelkezik. Saját honlapján tekintélyes listát olvashatunk a nézeteit igazoló, megannyi tekintélyes folyóiratban megjelent közleményről. A New England Journal of Medicine-ből például azt a 2013-as cikket citálja, amely szerint már a csekély mértékben emelkedett vércukorszint is az elbutulás rizikófaktora, s ez a nem diabéteszes emberekre is vonatkozik. Szerinte ez csak egy azon bizonyítékok sorából, amelyek felfedik, hogy a szénhidrátok az okozói a legfontosabb degeneratív betegségeknek, így az Alzheimer-kórnak és a szívbetegségnek, sőt még a daganatoknak is.

„Az egész nem is lehetne egyszerűbb” – magyarázza a doktor. „Szénhidrátban szegény étrendre van szükségünk, ezzel mérsékeljük a diabétesz kockázatát, s egy csapásra az Alzheimer rizikóját is a felére csökkentjük. […] Csakhogy ezt eltitkolják előlünk. Bátorítanak, hogy együnk egészen nyugodtan, amit csak akarunk. Együnk bármit, ami tetszik. Együnk, aztán majd kifejlesztenek nekünk valami mágikus pirulát, ami meggyógyítja minden betegségünket. Igen ám, de az Alzheimerre nincs ilyen pirula.” 

A szerkesztő a beszélgetésnek ezen a pontján úgy érezte, interjúalanya az összeesküvés-elméletek ingoványos talajára csalogatja őt. Perlmutter később további egyértelmű célzásokat tett arra, hogy az elhallgatás részben a gyógyszerlobbi, részben a mindenkori kormányok lelkén szárad. „Nem kell különösebben megerőltetni a fantáziánkat, hogy kitaláljuk, ki ígéri a pirulát. Nem igényel sok fejtörést, hogy rájöjjünk, kinek az érdeke elhitetni velünk, hogy majd egy pirula formájában érkezik a megoldás.”

„A kormány pedig 1992-ben kiadta az ukázt: együnk kevesebb zsírt. Egy lélegzettel azt is kimondták: együnk sok szénhidrátot. Tíz éven belül a diabéteszes esetek száma az USA-ban megháromszorozódott. […] Egyétek csak a jó kis gabonát, mondta a kormány, egyetek minél többet a sok jóból, amit a Mezőgazdasági Minisztérium termel nektek, meglátjátok, jót fog tenni.”

Hamblin érdeklődött, vajon ismeretesek-e olyan klinikai tanulmányok, amelyek összefüggést tárnak fel a glutén és az említett neurológiai kórképek bármelyike – az Alzheimer, az ADHD vagy bármelyik másik – között. Az interjúalany erre egy, az 1970-től 2005-ig terjedő időszakban 13 esetet feldolgozó, 2006-ban megjelentetett esettanulmányt említett, amely „lehetséges összefüggést” mutatott ki a glutén és a demencia között – a súlyosan gluténérzékeny, cöliákiás betegek speciális csoportjában.

Zsír kell az agynak?

Perlmutter könyvének legfontosabb üzenetét az alábbiakban határozza meg: tartsuk tiszteletben génjeink örökségét! Érvelésében újra meg újra kétmillió éves vadászó-gyűjtögető múltunkra utal vissza, melyben az utóbbi tízezer év szénhidrátbőséget termelő mezőgazdasági forradalma csupán kései elhajlás. Mivel a túlzott bőség előtti régi szép időkben testünk sosem jutott megfelelő mennyiségű kalóriához, különösen nem szénhidrát formájában, szervezetünk lényegében az éhezés állapotára rendezkedett be, sőt e körülmények között teljesít optimálisan. Antioxidáns és gyulladáscsökkentő mechanizmusaink, amelyek ezen állandósult szükségállapotban aktiválódnak, védő hatást fejtenek ki agyunkra. S mivel a szervezet néhány napnyi éhezés alatt feléli szénhidrát-tartalékait, és zsírtüzelésre tér át, Perlmutter egyértelműnek tartja, hogy agyunk preferált energiaforrása a zsír – pontosabban a zsírokból e körülmények között keletkező ketonok. Így jut arra a konklúzióra, miszerint kalóriabevitelünkben a zsíroknak kell játszaniuk a domináns szerepet, ha agyunkat formában akarjuk tartani.

A virtuális vita következő szereplőjéül Hamblin Chris Kesser népszerű paleolithívő egészségügyi tanácsadót választotta, akit a Grain Brain megjelenése után valósággal elözönlöttek a véleményére kíváncsi betegek. Kresser elmondja betegeinek: a szénhidrátszegény diéták és a mentális egészség kapcsolatát feszegető tanulmányok első eredményei ígéretesnek látszanak. Hangsúlyozza azonban azt is: önmagában abból, hogy a szénhidrátszegény étrend elősegíti egyes neurológiai bántalmak kezelését, nem következik egyenesen, hogy e bántalmakat eleve a szénhidrátok is okozzák. És mesélni szokott pácienseinek olyan természeti népekről is, amelyeknek a szénhidrátok jelentik az elsődleges tápanyagforrást, mégsem betegesek. „A Közép-Tanzánia északi részén élő hadzák, a panamai kunák, a csendes-óceáni szigetvilágban élő kitavák, a pápua új-guineai tukisenták vagy az Okinava prefektúrabeli japánok összes kalóriabevitelük jelentős részéhez magas természetes cukortartalmú táplálékokból, így gyümölcsökből, keményítős gumókból és mézből jutnak hozzá. Ennek ellenére e népek képviselői jellemzően karcsúak, fittek és mentesek a modern civilizációs betegségektől.”

Robert Lustigot az amerikai közvélemény a cukrok kemény ellenségeként ismeri. Hamblin kérdésére el is mondta: a maga részéről nincs kétsége a felől, hogy a tartósan magas vércukorszint, majd az ennek talaján kialakuló inzulinrezisztencia (2-es típusú diabétesz) az elbutulás egyik fő hajtóereje. „Az Alzheimer nem más, mint a metabolikus szindróma agyi megnyilvánulása” – summázta, majd magyarázatképpen hozzátette: mivel a sejtjeink energiatermelését végző sejtszervecskék, a mitokondriumok az agyban fordulnak elő a legnagyobb sűrűségben, bármi, ami a mitokondriumok funkcióját megzavarja, elsőként az agyban fogja éreztetni a hatását. S mivel a metabolikus szindróma gyökere a mitokondriumok működési zavara, Lustig szerint érthető, hogy a finomított szénhidrátok étrendbeli térhódítása nemcsak az anyagcsere-betegség, hanem az elbutulás járványszerű terjedését is magával hozta az utóbbi évtizedekben. Mégsem kívánt állást foglalni abban a kérdésben, vajon Perlmutter állításai megállják-e a helyüket; mint mondta, Perlmutter talán rendelkezik olyan adatokkal, amelyeket ő nem ismer.

Gluténmentes sütemények

Forrás: AFP/Marina Helli 

 

Mi a fenét ehettek, ami ennyire zsíros volt?

Hamblin legutoljára David Katzot, a Yale Egyetem Prevenciós Kutatóközpontjának alapító igazgatóját szólaltatta meg az ügyben. Mivel munkáiban Katz professzor is aranykorként szokott a paleolitikus érára hivatkozni, beszélgetésük elején a szerző bevallotta neki: sosem értette, miért tekint valaki vonatkoztatási pontnak egy olyan történelem előtti időszakot, amelyben az emberek várható élettartama alig haladta meg a 30 évet, és a legöregebbek is csak ritkán érték meg az ötvenet. Vajon nem elegendő magyarázat az öregkori betegségek, így az Alzheimer vagy a szívbetegség ritka voltára, hogy a kőkorban szinte nem éltek a mai mércével mérve idős emberek?

Katz szerint igenis van okunk arra, hogy a kőkori diétát tekintsük az emberi faj számára standardnak. Rámutatott: amikor az állatkerti szakemberek próbálják meghatározni az egyes állatok optimális étrendjét, akkor sem klinikai kísérleteket végeznek, inkább megnézik, mit esznek a fogva tartott példányok fajtársai a vadonban. Csakhogy – hangsúlyozta ugyanakkor – kevés dologban van egyetértés arra nézvést, pontosan mit és hogyan ettek kőkori eleink. „A legtöbben azt se tudjuk, tegnap mit reggeliztünk, nemhogy azt, mit csináltak az emberek százezer évvel ezelőtt.” És valóban – ért egyet a kétkedéssel a szakember –, mivel akkoriban az emberek negyvenéves korukig bezárólag befejezték földi pályafutásukat, az öregkori betegségek éppúgy nem léteztek, ahogy maga az öregkor sem létezett. „Semmi nem volt az étrendjükben, amiről bízvást kimondhatnánk, hogy az védte meg őket az Alzheimer-kórtól meg a hasonlóktól. Ez egyszerűen badarság.” Katz erősen vitatja továbbá Perlmutter azon becslését, miszerint a kőkori étrend 75 százalékban zsírból állt volna. Antropológiai kutatásokra hivatkozva állítja, hogy a főzőolajok felfedezése – tehát legkorábban a mezőgazdaság hajnala – előtt az emberek olajos magvakat csak kisebb mennyiségben, egyéb növényi részek kísérőjeként fogyasztottak. „Az ember természetes környezetében nem volt semmi, ami ilyen koncentrációban tartalmazott volna zsírt – hacsak az agy nem. Kizárólag állati aggyal táplálkoztak volna? Vagy mi a fenét ehettek, ami ennyire zsíros volt?”

Végül Katz rezignáltan hozzáfűzte: „Hogy őszinte legyek magához, kicsit szomorúnak találom ezt az egészet. Kezdeném azzal, hogy igazából kedvelem Perlmuttert. A neurodegeneratív betegségek terén végzett munkájában akad pár igazán izgalmas és újító szellemű dolog. […] Ezért aztán szomorú, hogy azt kell mondanom: ennek a könyvnek a nagy része nonszensz. Odáig teljesen egyetértek vele, hogy túl sok cukrot meg fehér kenyeret eszünk. De a történet további része arról szól, hogyan keres érveket a kedvenc elmélete mögé. És így nem lehet jó tudományt csinálni. […] Akkor vagy jó tudós, ha megpróbálod elfogulatlan módon elolvasni az irodalmat, és egy felsőbb nézőpontból ítéletet alkotni mindannak alapján, amit megtudtál. Márpedig itt nem érzem, hogy ez történt volna, és ismétlem, szomorú vagyok, mert látom, ahogy félrevezeti a közvéleményt.” 

Tátrai Péter - origo 

Zsolt 32 éves, 3 éve tiszta. Előtte 14 évig fogyasztott különböző kábítószereket, 9 hónapig volt hajléktalan. Több elvonókúra és egy megtérés után újra kellett tanulnia az életet. Ma dolgozik, stabil párkapcsolata van, felelősségteljes életet akar élni. A Magyarországi Református Egyház idei egyszázalékos kampányának szereplőjével félelemről, kudarcokról, elfogadásról és újrakezdésről beszélgettünk.  

Az arcodat, a történetedet adtad a református egyház társadalmi kampányához. Miért vállaltad a szereplést?

Hálából. Hálás vagyok Istennek, hogy segített szembenézni a függőségemmel, de hálás vagyok a református Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) munkatársainak és mindenkinek, aki egy picit is segített, hogy most itt lehessek, ezen az úton.

Hogy úton vagy, az látszik a rólad készült fotókból is. Honnan indultál?

Egy négy gyerekes dunántúli családból. Két nővérem van, tíz éves voltam, amikor megszületett az öcsém. Akkor már faluban laktunk, két évvel korábban hagytuk ott a várost. Szüleim éjjel-nappal dolgoztak – apám a rendszerváltás után külföldön is –, hogy mindent megadjanak nekünk, csak idejük nem maradt ránk.

Miért nyúltál a szerhez?

Rosszasággal próbáltam felhívni magamra a figyelmet. Nehezen ment a beilleszkedés az iskolába, sokat harcoltam, hogy hagyjanak békén, ne bántsanak. Azért kezdtem cigizni, hogy bizonyítsak a nagyoknak. Befogadtak maguk közé, együtt billiárdoztunk, boroskóláztunk, kipróbáltuk a marihuánát is, majd mindenféle szert. Úgy éreztem, vagányok vagyunk, összetartozunk. A drogok elnyomták a félelmeimet.

Mitől féltél?

Az egyedülléttől. A haverok egy idő után el is tűntek a közelemből, csak az anyag tartotta össze a társaságot. Következett nyolc tiszta hónap az életemben és egy szerelem, de mikor jött az első probléma a kapcsolatban, visszacsúsztam. Évekig anyagoztunk, szinte csak beállva éreztük jól magunkat. Négy és fél év után leléptem, Angliába mentem dolgozni, mert bizonyítani akartam, hogy képes vagyok leállni.

Ha jól sejtem, nem sikerült...

Rossz körülmények között laktam, inkább megszöktem, utcáztam, loptam. Indiaiak és pakisztániak fogadtak be, éjjelente heroint árultam az utcán. Rettegtem, halálfélelmem volt. Ki akartam szállni, de kipróbáltatták velem is a heroint, és rákattantam. Azért árultam, hogy legyen rá pénzem és azért drogoztam, hogy ne féljek éjszaka a sötét sikátorokban.

Miért jöttél haza?

Bűntudatom volt a szüleim miatt, be akartam fejezni ezt az egészet. Rosszul lettem az elvonási tünetek miatt, ittam, menekültem a függőségem elől, de az sem segített. Voltam pszichiátrián, addiktológián, rehabon. A KIMM zsibriki drogterápiás otthonában jöttem rá, hogy én valójában drogfüggő vagyok. Nehéz volt ezt elfogadni, ahogy a szabályokat is, de jó volt fél évig tisztának lenni.

Mi miatt estél vissza?

Bár felnőttem, lélekben az a félénk kissrác maradtam, aki bizonyítási vágyból az első cigit elszívta. Nehéz volt visszaszokni az életbe, mikor már kaptam kimenőt. Minden félelmetes volt, a problémákkal nem tudtam mit kezdeni. Begyógyszerezve mentem vissza, kirúgtak. A szüleim a végsőkig megadták nekem az esélyt, de mivel nem hagytam abba a drogozást, nem maradhattam otthon. Az utcára kerültem.

Ez volt a fordulópont?

Kilenc hónapig egy feltört pincében éltem, fűtéscsövek és patkányok között. Mindent elvesztettem. Nem maradt más, csak hogy feltegyem a kezem és könyörögjek Istenhez. Akkoriban egy fiatal keresztény házaspár foglalkozott velem. A lelkemre beszéltek, segítettek felvenni a kapcsolatot a szüleimmel, akik elintézték, hogy bekerüljek a budapesti Válaszút Misszióba, majd 2010 decemberében a ráckeresztúri református drogterápiás otthonba. Első este azt éreztem, talán most már vége. Azóta tiszta vagyok, egy pohár sört sem ittam.

Mi történt Ráckeresztúron, ami miatt ez sikerült?

Tizenöt hónapot töltöttem a rehabon, Viktor Istinek sírva mondtam el mindent, ami velem történt. Elfogadtam, hogy lecsúszott hajléktalan lettem és hogy nem a szüleim tehetnek arról, hogy drogozni kezdtem. Beláttam, hogy elbuktam az életem irányítását. Akkor le tudtam tenni a terheimet, meg tudtam magamnak bocsátani. A rehab végén sok olyan embernek írtam levelet, akik végigkísérték az anyagozásomat, akiket megbántottam.

Milyen volt kijönni?

Félelmetes. A KIMM-ben megkaptam segítséget az újrakezdéshez, de talpon maradni már nekem kell. A csövezés után újra kellett tanulni mosakodni, ágyban aludni, azután kapcsolatokat építeni, kommunikálni a munkahelyen, felelősséget vállalni magamért és másokért. A misszió segített ideiglenes lakást, gyakornoki helyet találni. Megismertem egy lányt, lett egy kutyám, saját albérletem, állásom egy reklámcégnél. Féltem, hogy mit gondolnak majd rólam az emberek, de hál'istennek a párom és a munkatársaim is ismerik a múltamat és elfogadnak.

Az egyszázalékos kampány kedvéért visszatértél a pincébe. Milyen volt egy kicsit visszacsöppenni a múltba?

Nehéz, de tanulságos. Minden drogossal megcsináltatnám pár év után, mert kizökkent a hétköznapokból, szembesít azzal, hogy ma sem szól másról az életem: küzdök. Nem lett könnyebb az életem, csak most más dolgok miatt félek. Ha beteg a kutyám, ha sok a stressz a munkahelyen, vagy ha veszekszünk a barátnőmmel, mindig eszembe jut, hogy nyúlhatnék a szerhez is. Olyan reflex ez, mint egy tövis a testemben.

Akkor mi változott?

Nem vagyok egyedül. Sokszor benne van a Bibliában az a mondat, hogy „Ne félj!" Velem az Isten, mi történhet?! Régen gyűlöltem magam, most már nem menekülök a magánytól. Jól tudom magam érezni egyedül is, józanul. Megtapasztaltam, hogy ebből a mélységből ki lehet jutni, ez is erőt ad a küzdelemhez. Van miért küzdenem és minden problémás helyzetből, amivel szembenézek, tanulok.

Azt mondtad, úton vagy. Hol tartasz most?

Még nagyon az elején. Néha úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki most kezdi (újra) az életet. Hosszú távon szeretnék feleséget, gyerekeket, egy kertes házat, kutyákat. Előrébb tartok, mint egy éve, és remélem, egy év múlva előrébb fogok tartani, mint most.

A Magyarországi Református Egyház 2014-es, személyes hangvételű egyszázalékos hirdetései a megtérést és az ezzel együtt járó külső, belső változást szeretnék bemutatni. Olyan valóságos történeteket, hús-vér embereket kerestünk, akiknek élete, életvitele, környezete merőben megváltozott az evangélium befogadása, illetve a református egyház szolgálata által. A május végéig tartó egyszázalékos időszak alatt három ilyen „átváltozástörténetet” tervezünk bemutatni. A sorozat első fejezete Zsolt története, aki a kábítószert letéve éli küzdelmes, tiszta életét. A református egyszázalékos kampány fősora „1% támogatás, 99% lelkierő".

Feke György - református 

Hasznos tanácsok Dr. Vajer Pétertől a füstmentes élethez 

Az evészavarok egyre változó formában jelennek meg, az anorexia és a bulimia mellett a kevésbé jól körülhatárolható evéssel kapcsolatos elhajlások, diétázási nehézségek és hibák következményei, a saját testtel kapcsolatos elégedetlenség, a testképzavar, a diétázási csapdák gyakoriak. Varga Márta klinikai szakpszichológus írása.  

Az evéssel, étkezéssel, táplálkozással kapcsolatos zavarok nagyon sokfélék, sok esetben rejtve maradnak. A diétázási túlkapások, a testképzavar, a testtel való elégedetlenség, az érzelmi evés, a kóros evési mintázatok észrevétlenül az élet meghatározó részévé válnak, számottevő mindennapi szenvedést okoznak. A felismerés hiánya, a bűntudat és a szégyen azok a tényezők, amelyek akadályozzák, hogy segítséget kérjünk, pedig van megoldás az evéssel kapcsolatos zavarokra. A falászavar, az éjszaka jelentkező evészavarok, az orthorexia nervosa, illetve a férfiakat érintő izomdiszmorfia is egyre gyakrabban jelenik meg a terápiás gyakorlatban, egyre szélesebb korosztályt érintve, illetve a nők mellett a férfiak körében is teret hódítva.

Biológiai, pszichológiai és szociokulturális tényezők játszanak szerepet az evészavarok kialakulásában, ugyanúgy, ahogy fenntartásában is. A genetikai meghatározottság, a biológiai, agyi eltérések, különféle mentális és fizikai kóros állapotok, a diétázás okozta élettani hatások a társuló pszichés és környezeti faktorokkal együttesen fellelhetőek az evészavarok hátterében.

A pszichológiai tényezők közül a perfekcionizmus, a fokozott kontrolligény vagy kontrollvesztés élménye, korai traumatikus életesemények, szexuális abúzus jelennek meg leggyakrabban. A szociokulturális aspektusok között szerepelnek a társadalmi elvárások, a szépségideálok, a média által közvetített üzenetek, illetve a megfigyelhető kulturális különbségek is ezeknek a jelentőségét támasztják alá. Az éhség és telítettség belső jelzései egyre inkább háttérbe szorulnak.

A fogyasztói társadalom hatására az ételhez kapcsolódó külső jelzések kerülnek előtérbe, a látvány, a jutalmazó funkció egyre inkább felülírja a biológiai szükségleteket. A túlevések és falásrohamok hátterében sokszor az érzelmi szabályozás nehézségei húzódnak meg. Az evés pótcselekvéssé válhat, pótolja a hiányzó struktúrát, illetve akár egyszerű-bár csak rövidtávon hatékony- menekülési útvonalat jelenthet a konfliktusok elől. Az érzelmek szabályozásában játszhat még szerepet, elnyomhatja a negatív érzéseket, elvonja a figyelmet a hiányzó érzelmek okozta fájdalomról. Amíg az evés kitölti a gondolatainkat, vagy amíg eszünk, addig nem kell gondolkodni és érezni. A túlevések során átélt kontrollvesztés élménye bűntudatot, szégyent gerjeszt.

A fokozódó súlygyarapodás pedig még tovább fokozza ezeket az érzéseket, illetve diétás megszorításokat, további túlevéseket eredményezhet. A következményként kialakuló elhízás a lelki terhek mellett további egészségügyi szövődményekhez vezet. 

Napidoktor - Varga Márta 

Minden hatodik férfi érinthet 

Minden hatodik férfi a szerencsejáték-függőség legalább egy jelét mutatta az elmúlt évben - derül ki egy friss angol kutatásból, amely nemzetközi tendenciára hívja fel a figyelmet. 

A korcsoport tagjainak körülbelül 5 százalékáról lehetett megállapítani, hogy a közepes kockázattal él a szerencsejáték-függőséget illetően. További 10 százalék ugyancsak veszélyben volt, ám ennél alacsonyabb szinten. Az összes korcsoportot figyelembe véve minden 14. férfi és minden 50. nő tartozott a veszélyeztetettek közé. 

	A szerencsejáték-függőség depresszióhoz is vezethet

Az eredmények egy brit közegészségügyi tanulmányból származnak, amelynek során 8000 felnőttet és 2000 gyermeket vett górcső alá az angol Egészségügyi és Szociális Információs Központ, amelynek következtetése alapján a szerencsejáték "többségi tevékenység" az országban. A férfiak 68, míg a nők 61 százaléka játszott legalább egyszer az előző évben. A nemzeti lottó számított a legnépszerűbb szerencsejáték-formának, amelyet a kaparós sorsjegyek és más lottófajták követtek a lóverseny mellett. 

A szerencsejáték a középkorúak körében volt a legelterjedtebb, míg a 24 éven aluliak és a 75 éven felüliek játszottak a legkisebb eséllyel az elmúlt 12 hónapban. Ennek ellenére a 16 és 24 év közötti férfiak mutatták a legerősebb hajlamot a függőségi problémákra, melyek akár alkoholizmushoz,depresszióhoz és álmatlansághoz is vezethetnek. 

Fotó dokumentációk: http://instagram.com/kekpontzona

Fotók és (az adatvédelmi szabályok szerint megszűrt) szöveges beszámolók: http://drogszemetakekzonaban.tumblr.com

A Kék Pont nyolcadik kerületi tűcsere programja 2006 óta működik a Józsefvárosban, mint egy komplex ártalomcsökkentő program központi eleme. A program céljairól és a szolgáltatásairól itt írunk bővebben. Szervezetünk 2013 decemberéig együttműködésben állt a Józsefvárosi Önkormányzattal, melyet a képviselőtestület, szerződészegésre hivatkozva, 2014-től egyoldalúan felbontott. Az önkormányzat álláspontja szerint a Kék Pont nem tett eleget annak a korábbi vállalásának, amely szerint kötelessége lett volna a köztéri drogszemét begyűjtés is (utcák, terek, parkok), holott szervezetünk egy  hármas együttműködés keretében (a Józsefvárosi Közterületfenntartóval  és az önkormányzat Városüzemeltetési Irodájával együtt) azt vállalta, hogy a rejtőzködő droghasználói csoportokat felkutatja és hogy a nem köztéri (pl. kapualjak) drogszemét begyűjtésében vállal szerepet, hiszen arra sem korábban nem volt, sem most nincs forrásunk, és nem tartozik programunk  feladatai közé. A program egyébként soha nem kapott pénzügyi támogatást az önkormányzattal, azt kizárólag állami és üzleti , illetve magántámogatásokból üzemeltetjük. Jelenleg a VIII.kerület Magdolna és Lujza utca sarkán működik a program, mely önkormányzati bérleményre külön helyiségszerződést kötöttünk, s amely továbbra is érvényben van. 

Továbbra is működik tehát a tűcsere program az alábbi, kiegészítő szolgáltatásokkal:

Létrehoztunk egy lakossági vonalat, amin mai napig várjuk hívásaikat. 2014-től, munkatársaink azt vállalják, hogy a tűcsere nyitvavatartási idejében (hétfőtől péntekig 14.00-18.00 ) a Kék Pont Zóna területéről érkezett bejelentések helyszínére kimennek és onnan biztonságosan elszállítják a drogszemetet. A bejelentő szám: +36-70/607-49-56

Mivel a Kék Pont szakmai és erkölcsi kötelességének is érzi, hogy a tűcsere program környékén élők számára veszélyt jelentő drogszemét visszakerüljön az utcákról, ezért a közegészségügyi veszély csökkentése és monitorozása  részünkről folyamatos.

A  Kék Pont Zóna területe

Dobozi utca – Szerdahelyi utca – Karácsony Sándor utca – Baross utca által határolt terület

megkereső munka 

Feladatai: 

· drogszemét begyűjtése a Kék Pont Zóna területéről

· kapcsolatottartás a lakókkal, házmesterekkel, takarítókkal, boltosokkal, stb.

· információs anyagokat terjesztése

· a drogjelenséggel, a drogszeméttel kapcsolatos információk átadása, a biztonságos begyűjtést segítő eszközök használatának betanítása nem szerhasználó lakóknak, bérház takarítóknak, házmestereknek

· drogszeméttel visszatérően fertőzött lakóépületek támogatása (igény szerint eszköz biztosítása a háznak, drogszemét elszállítása, tanácsadás, képzés, mediáció a lakók között)

Az utcai megkereső munkát és a drogszemét-begyűjtés eredményeit  rendszeresen dokumentáljuk, melynek bizonyos részleteit itt a honlapon is nyilvánosságra hozzuk. 

Kékpont 

A neurokémiai alapok 

A Wake Forest Baptista Orvosi Központ kutatói az optogenetika nevű új technológia segítségével derítettek ki részleteket a függőség neurokémiai alapjairól. 

"Ezzel a technikával alapvetően szabályozni tudjuk a dopamin sejtek bizonyos populációit úgy, hogy fény segítségével vesszük rá őket a reagálásra, mintha egy villanykapcsolót kapcsolnánk fel" - mondta Budygin. "Eredményeink konkrét irányt mutatnak azon a területen, hogy a dopamin sejtaktiválás milyen mintái lehetnek a leghatékonyabb célpontjai az alkoholfüggőség elleni kezelésnek." 

	Mi a függőség orvosi oka?

A Frontiers in Behavioural Neuroscience szaklapban közzétett új tanulmányukban a szakértők azt írják, hogy az idegtudomány egyik legnagyobb kihívása eddig az volt, hogyan lehet szabályozni az agysejtek aktivitását ugyanúgy, ahogyan maga az agy is teszi. Az optogenetika segítségével az idegtudósok meghatározott neuronokat tudnak be- és kikapcsolni, bebizonyítva ezzel, hogy ezek a neuronok valóban irányítanak bizonyos viselkedéseket. 

A kutatók a legmodernebb molekuláris technológiával létrehozták a fényérzékeny csatorna rodopszin fehérjét a dopamin sejtek egy bizonyos populációjában a rágcsálók agyának jutalmazási rendszerében. Ezután apró optikai szálakat ültettek be erre az agyi területre, és kék lézerfénnyel képesek voltak kontrollálni ezeknek a dopamin sejteknek a működését. 

Weiner elmondta, hogy kutatásuk gyakorlati haszna az, hogy segít jobban megérteni a mély agyi stimulációhoz hasonló terápiák működését az alkoholizmus kezelésében. Az orvosok egyre gyakrabban alkalmazzák a mély agyi stimulációt a szorongástól a depresszióig számos rendellenesség kezelésére, de hatékonysága ellenére nem sokat tudnak a hatásmechanizmusáról. 

Az alkoholproblémákkal küzdő nők sokkal, átlagosan 4-5 évvel korábban kérnek szakértői segítséget, mint a hasonló cipőben járó férfiak – írja az MNO.  

Míg a nők átlagosan a probléma kezdete után 10 évvel kértek segítséget, addig a férfiaknak legalább 15 évre volt szükségük ehhez – írják a kutatásban, melynek ismertetője az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című tudományos szaklapban lesz olvasható.

Elképzelhető, hogy a nők sokkal kevésbé érzik szociálisan megbélyegzettnek magukat, ha bevallják, hogy problémáik vannak az alkohollal, mint a férfiak, és emiatt könnyebben kérnek segítséget is. 

A kutatók összesen 274 férfitól és 257 nőtől gyűjtöttek adatokat különböző leszokást segítő intézményekben, és kimutatták, hogy míg a nők átlagosan a probléma kezdete után 10 évvel kértek segítséget, addig a férfiaknak legalább 15 évre volt szükségük ehhez. 

A tudósok rájöttek arra is, hogy nők nagyjából ugyanakkor kezdenek el alkoholt fogyasztani, mint a férfiak – átlagosan 18-19 éves korban – és hogy az alkoholproblémák kezdete is körülbelül ugyanakkorra tehető, vagyis a 20-as évek elejére. 

„Az alkoholizmust általában inkább a férfiak betegségének tekintik, annak köszönhetően, hogy az alkoholisták között jóval több a férfi, mint a nő – nyilatkozta Ben Lewis, a Florida Egyetem pszichiátriai tanszékének doktori hallgatója – A legújabb kutatások azonban azt mutatják, hogy míg a férfiak körében valóban magasabb az alkoholizmus előfordulási aránya, a nők sokkal inkább veszélyeztetettek a krónikus alkoholfogyasztás káros hatásaival szemben.” 

„Bár a mostani kutatás során nem sikerült többet megtudni arról, hogy a nők miért kérnek korábban segítséget, a vizsgálati eredmények rendkívül fontosak, mivel sokat segíthetnek az orvosoknak és a leszokást segítő intézmények munkatársainak” – nyilatkozta Rosemary Fama, a Stanford Orvosi Egyetem vezető kutatója.  

Fama szerint elképzelhető, hogy a nők sokkal kevésbé érzik szociálisan megbélyegzettnek magukat, ha bevallják, hogy problémáik vannak az alkohollal, mint a férfiak, és emiatt könnyebben kérnek segítséget is.

„Ezek az adatok is bizonyítják, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk a jellemzően férfi problémák női szempontból történő vizsgálatának és a leszokást segítő kezelések minél korábbi megkezdésének” – nyilatkozta Lewis. A kutatás részletes leírása az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című tudományos szaklapban lesz majd olvasható, de online változatban már most is elérhető a lap internetes oldalán.  

medicaonline - mno 

A marihuánát egyre szélesebb körben tekintik viszonylag biztonságos rekreációs, sőt, gyógyhatású drognak. Egy 120 beteggel folytatott kanadai felülvizsgálat eredménye azt mutatja, hogy a marihuána korántsem annyira ártalmatlan, mint ahogy azt sokan gondolják. A Neuropharmacology online kiadásában megjelent tanulmány szerint a marihuána különösen a kamaszok számára jelent veszélyt.  

 A kamaszok agyfejlődése és a cannabis használatának összefüggéseire összpontosító analízis csak a cannabis expozíciót elszenvedett kamaszok 1-4%-ánál tapasztalt nemkívánatos kimenetelt, ám a kutatók nyomatékosították, hogy fontos ezen sérülékeny csoport azonosítása.

„Az adatok azt mutatják, hogy a populáció nagy részénél a cannabis nem áll összefüggésben súlyos, hosszú távú nemkívánatos eseményekkel, de ebből tévedés lenne arra következtetni, hogy a cannabis bárki szánára biztonságos, mert ez nem igaz.” – mondta a tanulmány társszerzője Dr. Didier Jutras-Aswad, a Montreal Egyetem pszichiátere. 

Tény, hogy néhány felnőtt és kamasz, valamint mentális problémákkal terhelt egyének esetében a cannabis romboló hatást gyakorol az agy fejlődésére és nyilvánvaló adverz kimenetelekkel, pl. más szerek iránti addikcióval és mentális egészségügyi problémákkal hozható összefüggésben.

A sérülékeny populáció azonosítása

Klinikai és epidemiológiai tanulmányok időről-időre azt mutatják, hogy fennáll bizonyos  kapcsolat a korai ismételt marihuána használat és a keményebb drogok iránti abúzus fokozott kockázata  között, ám a szerzők felhívták a figyelmet, hogy a genetikai és környezeti faktorok hatása miatt az ok-okozati kapcsolat nem egyértelmű.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy állatmodellel folytatott vizsgálatok szerint az ismételt kamaszkori cannabis expozíciót a későbbiekben az ópiát drogokkal szembeni szenzitivitás, illetve azok fokozott bevitele követi.

„A kedvezőtlen  kimenetel kockázatát növelő genetikai faktorokat pontosabban kell definiálnunk. Bizonyítékok utalnak arra, hogy egyes gének növelik a cannabis vagy más drogokkal szembeni vulnerabilitást, de erről még keveset tudunk, és ha a dolog világosabbá válik is, a genetikai szűrés akkor is problémát jelent majd, például az etikai kérdések vagy a költségek miatt. Ezért könnyebb azonosítani azokat a személyiségtípusokat, melyekről bebizonyosodott, hogy sérülékenyebbek a cannabis hatásaival szemben.” – mondta Dr. Jutras-Aswad.

Léteznek más tényezők, többek közt pszichológiai faktorok és személyiségtípusok, melyek alapján előre jelezhető, hogy jelentkeznek-e majd a problémák, és rövidtávon valószínűleg szűrés segítségével is azonosíthatjuk majd rizikós egyéneket. Jó hír, hogy már jelenleg is a rendelkezésünkre áll néhány intervenciós módszer, ami segíthet.

Az intervenció, többek közt agresszív vagy impulzív viselkedést célzó, illetve a beteg stresszkezelését és társas kapcsolatait támogató pszichoterápia bizonyítottan hatékony lehet az abúzus csökkentésében.

A kutatók szerint nagy kihívást jelent a mai kamaszok szüleinek meggyőzése, akik többnyire a 60-as, 70-es, 80-as években nevelkedtek, és az akkoriban jellemző intenzív használat ellenére sem tapasztalták a cannabis hosszú távú következményeit.

Ez már nem a szüleink marihuánája

Dr. Jutras-Aswad ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a mai kamaszok számára elérhető cannabis már jóval hatékonyabb, magasabb tetrahydrocannabinol (THC) koncentrációjú  szer.

Eléggé egyértelmű, hogy ez már nem ugyanaz a cannabis, amit a 60-as években árultak. A THC szint akkoriban jellemzően 5% alatt volt, míg az elmúlt 10 évben a THC koncentráció 15-20%-ra emelkedett. A drog tehát jóval erősebb, ezért bizonyosan súlyosabb kimenettel hozható összefüggésbe, melybe  a mentális problémák és az agyfejlődést negatívan befolyásoló tényezők is tartoznak.

Dr. Jutras-Aswad elismerte, hogy a közvélemény egyre inkább elutasítja a marihuána használattal kapcsolatos figyelmeztetéseket, ezért hangsúlyozta, hogy az üzenet helyes megfogalmazásához kulcsfontosságú az egyesekre leselkedő veszélyek  pontos tisztázása.

A cikkünk célja nem annak bizonygatása, hogy a cannabis rossz vagy jó. A marihuánának valóban lehet gyógyászati értéke, de ugyanígy a sérülékenyek számára ártalmas lehet, tehát az üzenetet körültekintően kell megfogalmaznunk. Nem azt állítjuk, hogy cannabis ördögtől való és olyan akár a heroin, mert nyilvánvalóan nem az. Ám ugyanakkor, biztosnak kell lennünk abban, hogy a szert nem úgy prezentálják, mint egy ártalmatlan gyógyszert.

Csökkent működés

Dr. Sharon Levy, a Harvard Medical School professzora, a bostoni Children's Hospital Kamaszkori Abúzus programjának Igazgatója egyetért abban, hogy a marihuána elfogadottsága a nyilvánosság körében nő, ezért szerinte egyértelművé kell tennünk a veszélyeit  és pontosabban meg kell határoznunk, hogy kiknél a legnagyobb a kockázat.

„Jelenleg a marihuána körül rengeteg tévhit kering a köztudatban, többek közt, hogy a marihuána nem addiktív – holott az, hogy a marihuána javítja a tüdőfunkciót- miközben a dohányzás bármely formája károsítja a tüdőt, és hogy gyógyítja a rákot - amihez nem kell kommentár. Azt gondolom, hogy ezekkel a tévhitekkel nagyon nehéz megbirkóznunk, de még mindig az egyszerű orvosi tanács a legjobb eszköz arra, hogy a fiatalokat rábírjuk, hogy hagyjanak fel a cannabis használattal.” – mondta Dr. Levy.
Bár néhány kutató aggasztó összefüggést mutatott ki a marihuána használat és a pszichotikus rendellenességek, például a skizofrénia között, Dr. Levy szerint ezek az esetek ritkák, és a kamaszokra nézve a nagyobb veszélyt általánosságban a csökkent funkciók jelentik.

„Az esélyek tekintetében azt mondanám, hogy a kamaszok legnagyobb kockázata a gyenge funkciók és teljesítmény, ami azonban egész életen át fennáll. A motivációs szindrómát már korábban is jól leírták, és tudjuk, hogy a marihuánát használó kamaszok gyengébben teljesítenek a tanulásban és később a munkában és családi élet területén is. Azonban mivel ez egy nagyon lassú folyamat, nehéz azonosítani. Ennek ellenére tudjuk, hogy a marihuána nem teljesen jóindulatú. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenképen illegalizálni kell, de ha a legalizáció kérdését szavazásra bocsájtjuk, akkor a populációt alaposan informálni kell mindenről, amit tudunk a marihuánáról és arról is, amit nem.” - tette hozzá. Dr. Levy. 

Dr.portál

A szexuális függőséget nagyon keskeny vonal választja el az egészséges szexualitástól. Míg a normál szexualitás a testi együttlét kellemes, nyugtató, ellazító és jótékony hatásáról szól, addig a függő esetében olyan kényszerű, mániákus és kezelhetetlen szexuális nyomásról van szó, ami a nap huszonnégy órájában meghatározza a függő életét; akárcsak a heroinistáknál, a függő elveszíti uralmát függőségének tárgya felett. Minden cselekedete és gondolata a szex - pontosabban az addikció tárgya - körül forog, és mindent elkövet a mielőbbi kielégülés érdekében.

Habár a közismert függőségekkel, mint például a játékszenvedéllyel vagy az alkoholizmussal ellentétben a szexfüggőség kevésbé ismert jelenség, számadatok bizonyítják, hogy mind több ember esik a szex csapdájába - és ez valószínűsíthetően szorosan összefügg a pornófüggőség növekedésével is . A szexuális függőség férfiak és nőket egyaránt érinthet, de a jelenleg rendelkezésre álló nemzetközi felmérések azt bizonyítják, hogy a szexfüggők hetven-nyolcvan százaléka a férfiak köréből kerül ki. Szexfüggőség esetén hasonló kísérő hatások figyelhetők meg, mint a többi függőség esetében, és az addikció kialakulása itt is hosszú fejlődési folyamatot ölel fel. Kezdetben a túlzott, beteges maszturbálás, a pornófüggőség vagy egy egyes szexuális szokásokhoz való beteges ragaszkodás formájában mutatkozik meg a zavar, ami csak idővel alakul át súlyos viselkedési mintává. A függő érdeklődése az addikció tárgya felé fokozatosan nő, figyelmét és energiáját egyre jobban kielégülésének eszköze köti le, a szexuális aktivitás egyre nagyobb mértéket ölt, a szex túlértékelődik, elsőbbséget élvez minden mással szemben, végül elnyomja a beteg minden egyéb igényét. Idővel a függő képtelen lesz kontrollálni cselekedeteit, az addig bekövetkezett súlyos következmények ellenére is átlép minden írott és íratlan szabályon, miközben a dózist állandóan emeli a komoly elvonási tünetek megelőzésére. Mindez egészen addig folytatódik, míg be nem következik az idegi - és életvezetési - összeomlás.

Ezen stádium elérésekor a tipikus függő családi élete már romokban hever, munkáját elveszti, előfordul, hogy adósságokba veri magát - amennyiben függősége drága mulatság a prostitáltak vagy egyéb költségek miatt -, a barátok lemorzsolódnak, az életszínvonal pedig rohamos zuhanásnak indul. A szexuális függőség sok esetben más függőséggel - például alkoholizmussal vagy gyógyszerfüggőséggel - párosul, az áldozat ugyanis tudatmódosító szerek bevetésével próbál helyzetén könnyíteni, ezek segítségével próbálja feldolgozni elsődleges függőségét. (Nemzetközi adatokból az derül ki, körülbelül az esetek hatvan százalékában fennállnak ezen járulékos addikciók). A szexuális függőség felismerésében sokszor pont az segít, hogy a járulékos függőségeket, a gyógyszer- vagy alkoholproblémát veszi észre a környezet, s ezek kezelése során derül fény a háttérben húzódó, rejtett okra, de az esetek túlnyomó többségében azonban sajnos felderítetlen és kezeletlen marad a fő ok.

Magyarországon tovább rontja a helyzetet, hogy nagyon kevés szakember áll a szexfüggők rendelkezésére, és orvosi körökön belül is ritkán ismerik fel a problémát. A szexfüggőséggel ugyanis kéz a kézben jár a szégyen, a függő mindent megtesz azért, hogy addikciójára ne derüljön fény, elkerülve ezzel a megszégyenülést. A leplezés pedig sikeres lehet, mivel nem jelentkeznek fizikai leépülés jelei, nincsenek klasszikus, szemmel látható tünetek, s ha a vagyont nem érinti a függőség kielégítése, az utolsó objektív nyom is szertefoszlik. A személyiségben végbemenő változások és a szexualitáshoz való megváltozott viszony pedig egy kapcsolaton belül annyira mély és intim szinten mozog, hogy ritkán képes a partner önnön sérelmeitől és szorongásaitól függetlenül, kívülállóként tekinteni a helyzetre.

Kanos vagyok, vagy baj van velem?

Molnár Tamás szexuálpszichológus elmondta, a szexuális függőség annak hatására alakul ki, hogy a függőben valamiért rögzülnek bizonyos ingerek. Fiatalkorúaknál például az első magömlés vagy maszturbálás élménye olyannyira erős jelentőséggel bírhat, hogy az illető képtelen elszakadni attól a bizonyos kielégülési formától, ami megadja neki a különleges élményt, ami oda vezet, hogy idővel kizárólag ebben leli örömét, majd bánatát. Felnőttek esetében hasonló fixációról van szó, ha valamilyen kivételes szexuális inger éri az embert, amire szépen-lassan menthetetlenül rákap, míg végül nem tud tőle szabadulni. A viselkedés észrevétlenül integrálódik a gondolkodásba, a mindennapokba, a függő magánéletébe, és mintegy kiharapja az illetőt a normál dimenziókból.
A függő a változást nem észleli, és úgy véli, tettei a napi teendők normális menetéhez tartoznak, s a helyzet azért is különösen bizarr, mivel a szexualitás nem egy szintetikus drog vagy testbe bejuttatandó szer, hanem egyik legelemibb szükségletünk. Példának okáért az a férfi, aki párhuzamosan három-négy nővel tart fenn szexuális kapcsolatot, és még prostituálthoz is eljár, minden bizonnyal komoly függőségben szenved, hiszen egy normál életvitel mellett ennek kivitelezése teljességgel lehetetlen vállalkozás lenne, bár ő magyarázhatja mindezt úgy, hogy nagy az étvágya. A szexuális függőség azonban - éppen úgy, mint a többi függőség esetében - örökletes is lehet. Előfordul az is, hogy valamilyen korábbi trauma - gyerekkori molesztálás, erőszak, fájdalmas szexuális élmény - hatására nem tud épségben kifejlődni a beteg szexuális élete, és a későbbiekben az egykori áldozat szexuálisan függővé válik.
A hozzátartozók sokszor érzik ugyan, hogy valami nincs rendjén, de sok esetben csak a folyamat előrehaladott állapotában fedezik fel a valóságot. (Például rábukkannak a számítógépen található pornógyűjteményre, ismeretlen nők telefonszámaira, gyanús sms-ekre a telefonban, megcsappant bankszámlákra...) Amikor pedig már a partner is beavatottá válik, fontos pontjára érkezik a betegség, hiszen ekkor dől el, hogy az illető segítő támaszra lel partnerében, vagy magányosan kell megbirkóznia mániájával. Legtöbbször a partner nem bírja legyűrni fájdalmát, undorát vagy utálatát, csak nagyon ritka esetben képes elvonatkoztatni a sérelmektől és ismeri fel a tényleges problémát, vagyis a betegséget.
Ez a reakció teljesen érthető, hiszen ki tudja feldolgozni, hogy férje vagy éppen felesége állandó rendszerességgel máshol keresi a szexuális kielégülést, idegen testeket fogdos és másokkal osztja meg vágyait, nem is beszélve a szélsőségesebb esetekről. A felismerés rettentő fájdalmas és főleg sértő tud lenni, ilyen állapotban pedig csak kevesen tudják higgadtan és józanul kezelni a fennálló problémát. És valóban, a betegség nehézsége pont annak láthatatlan voltában van. Míg egy vakbélgyulladás vagy szürkehályog esetén kézzelfogható problémával kell megbirkózni, addig a psziché fortélyos működése láthatatlan és ép ésszel sokszor felfoghatatlan, főleg, ha az illető mindent megtesz az ellen, hogy lelepleződjön valódi éne.

Hogyan tovább?

A szexuálisan függők számára a leghatásosabb gyógymód a viselkedési terápia, amelynek keretei között az illető rögzült viselkedését próbálják feloldani, és igyekeznek megszabadítani őt attól a vizuális ingertől, ami katalizátorként hat rá. Sok esetben gyógyszeres kezelésre is szükség lehet. Az ilyen pszichoterápiás kezelések során a szexfüggőt a nemzetközi gyakorlat szerint legtöbbször több hónapos (általában három) böjt alá vetik, és a függővel igyekeznek olyan beszélgetést kezdeményezni, amelyben az egészséges szexualitás vonásairól esik szó. Ezekből a beszélgetésekből vezetik le a szakértők azt az izgalmi és viselkedési láncolatot, amely az abnormális viselkedésig elvezetett. Amint sikerült az illető motivációit, netán a gyermekkori traumát feltérképezni, személyre szabott terápiás kezelésnek vetik alá a beteget, ennek során megtanulják kifejezni érzelmeiket, megtanulnak szeretet adni és befogadni, és végül, de nem utolsósorban olyan stratégiákat dolgoznak ki, amelyek hatásos fegyverként alkalmazhatóak a csábító elemek megjelenésekor, hogy az állapot ne térjen vissza.

Külföldön a szexuális függők - az anonim alkoholistákhoz és játékfüggőkhöz hasonlóan - olyan segélyszervezeteket alapítottak, ahol elsődleges cél azok megsegítése, akik felismerték függőségüket, és egymást segítve próbálják kordában tartani a kényszerű viselkedést. Megosztják egymással tapasztalataikat, tudásukat, és nem magányosan keresik a kiutat az addikció útvesztőjéből. A segélyszervezeteket sok esetben gyógyultak, orvosok és szakértők is támogatják és látogatják, hogy lelki támaszként, illetve szakszerű tanácsadóként segítsék a függők gyógyulási folyamatát. A fejlett szervezetek hozzátartozók részére is szerveznek gyűléseket, hogy tudásban és lélekben őket is felkészítsék a rájuk váró kemény feladatokra, s az állapot megértésre, elfogadására. Itthon a kiépült segítő háló hiányában elsősorban rokonaink, barátaink segítségére számíthatunk a felismerésben, vagy ha magunk is érezzük a problémát, anonim csevegő oldalakon beszélgetést kezdeményezhetünk titkunkról. Itt a tanácsok vélemények alapján eldönthetjük, képesek vagyunk-e megálljt parancsolni szexéhségünknek, vagy már abban a stádiumban vagyunk, ahol az egyetlen járható út valamilyen szakember, szexuálpszichológus, pszichiáter felkeresése.

Czvitkovits Judit
Origo 

A várandós anya depressziója a magzat mentális egészségére is hat - derült ki egy nagy léptékű brit vizsgálatból.  

A terhességük alatt depressziótól szenvedő anyák gyermekeinél 1,28-szor nagyobb eséllyel alakul ki ugyanez a kórkép 18 éves korukig - ismertette a The Guardian online kiadása a JAMA Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmányt.

A Bristoli Egyetem kutatása arra utal, hogy a depresszióval megnövekszik a szervezetben a kortizol stresszhormon szintje, amely hatással lehet a méhben növekedő magzatra is. A tudósok szerint ez azt jelentheti, hogy a mentális egészség kialakulása már születés előtt megkezdődik.

A kutatás több mint 4500 szülő és serdülő gyermekeik egészségügyi adatainak elemzésével folyt. Rebecca Pearson, a kutatás vezetője elmondta, eredményeik fényében leghatásosabban a várandósság alatt lehetséges megelőzni a depressziós anyák gyermekeinek mentális megbetegedését.

A szülés utáni depresszió csak az alacsony iskolázottságú anyák esetében növelte a gyermek későbbi depressziójának valószínűségét.     

MTI

Azok a tinik, akik nem alszanak eleget, ki vannak téve az elhízás kockázatának.

Az epilepszia és egyes fájdalomformák kezelésére széles körben rendelt generikus gabapentin hatásosnak és biztonságosnak tűnik az alkoholdependencia terápiájában. A fenti megállapítást egy 150 fős véletlen besorolásos, placebokontrollos, kettős vak klinikai vizsgálat eredményei alapján fogalmazták meg.  

A magyar sajtót bejárta a hír, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a görög HIV pozitívok mintegy fele saját magát fertőzte meg a vírussal azért, hogy több száz eurós segélyhez juthasson. A hírről aztán kiderült, hogy kamu, szerkesztési hiba csúszott a WHO jelentés szövegébe, valójában csupán néhány ilyen esetről érkezett beszámoló. Jellemző, hogy a legtöbb sajtótermék ingerküszöbét nem érte el az a másik, valós és nagyon is jelentős hír, hogy Athénban eközben megnyílt az első ellenőrzött drogfogyasztói szoba (a köznyelvben gyakran belővőszobának nevezik). Az ilyen helyiségek célja, hogy a fogyasztók biztonságos környezetben és steril eszközökkel fogyaszthassanak, elkerülve a túladagolásos haláleseteket és a fertőzéseket. Vajon miért döntött úgy Kanada, Ausztrália, Németország és Svájc után Görögország is, hogy a drogfogyasztók büntetése helyett inkább az ártalomcsökentésre helyezi a hangsúlyt? 

Görögországban sokáig Magyarországhoz hasonlóan alacsony volt a HIV-pozitív drogfogyasztók száma, azonban a gazdasági válság változtatott ezen a helyzeten. A 27 százalékos munkanélküliségi rátával rendelkező országban egyre több fiatal került a társadalom peremére és menekült a szerfogyasztásba, a hajléktalan drogfogyasztók száma az elmúlt években 25 ezerre emelkedett. Nagy részüknek nincs társadalombiztosítása és nem férnek hozzá az alapvető egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz, így steril injektáló eszközökhöz sem. A válság miatt ráadásul a kormány csökkentette a tűcsere programok támogatását, így az egy főre jutó kiosztott steril fecskendők aránya jóval a WHO által javasolt 100 alá csökkent (100 alatt a tűcsere programok nem képesek hatékonyan megelőzni a fertőzéseket). A fogyasztók tehát megosztották a használt fecskendőket – ennek eredményeként pedig 2010 és 2011 között 22-ről 245-re emelkedett, tehát egy év alatt megtízszereződött a HIV-pozitívok száma!

Az ellenőrzött drogfogyasztói szobák bevált receptet szolgáltatnak a hasonló problémák megfékezésére: jelentősen csökkentik az utcai drogfogyasztást, az azzal együtt járó problémákat (pl. drogszemét), a túladagolásos haláleseteket és a HIV és Hepatitis B, C fertőzéseket. Hosszú távon költséghatékonynak számítanak, tehát jóval több pénzt spórolnak meg az adófizetőknek, mint amennyibe kerülnek. Az, hogy a válság sújtotta Görögország kormánya is áldoz egy ilyen szobára, a legjobb bizonyítéka annak, hogy ez nem valamiféle békebeli luxusszolgáltatás, amit csak olyan gazdag országok engedhetnek meg maguknak, mint Svájc vagy Kanada. A görög kormány osztott és szorzott, és rájött arra, hogy ez bizony egy bölcs befektetés az adófizetőknek. Sajnos csak azután, miután kitört a járvány.    

Magyarországon is kialakult nyílt drogfogyasztói szcéna a Józsefvárosban, a fogyasztói szoba ott is megoldást jelenthetne. A kerület polgármestere ugyanis azt hangoztatja, hogy a fő problémát az utcán eldobált drogszemét jelenti, amelyért helytelenül a tűcsere programot teszi felelőssé. Amennyiben egy drogfogyasztói szobát nyitnának a kerületben, akkor két legyet ütnének egy csapásra: visszaszorulna az utcai drogfogyasztás és az eldobált fecskendők, emellett sikerülne megelőzni a HIV járvány kitörését is. Ez nem csak a drogfogyasztók, de az összes budapesti polgár érdeke. Magyarországon jelenleg Görögországhoz hasonlóan 100 alá csökkent az egy főre jutó kiosztott steril fecskendők száma - tehát a járványveszély nem riogatás, hanem valóság, amivel szembe kell nézni. A járványmegelőzés állami feladat. 

Sokan erre azt mondhatják, hogy a végső cél a fogyasztók leszoktatása kell, hogy legyen. Ez azonban szintén nem a szoba elleni érv, éppen ellenkezőleg. Bizonyított tény, hogy ahol hasonló program működik, jóval több fogyasztót sikerül hosszú távon az absztinenciát célzó ellátásba juttatni. A legtöbb ilyen program komplex szolgáltatást nyújt: a belövőszoba csak az első lépcső, az erre motivált fogyasztó onnan képes utána detoxikáló és rehabilitációs programokba jutni (lásd a kanadai példát). Abban megegyeznek a szakemberek, hogy a drogfüggőségről való leállás hosszú és nehéz folyamat, a sikeres és tartós leszokás előtt a legtöbb függő többször is visszaesik. A felépülésnek ráadásul számos más eleme van: a nyomorból, a munkanélküliségből, a hajléktalanságból való kilábalás, ezek mind jellemzőek a több ezer budapesti intravénás szerhasználóra is. A gyorsnak és egyszerűnek tűnő, türelmetlen megoldások többnyire rossznak bizonyulnak. A legtöbb intravénás szerhasználó nem akar vagy nem képes leszokni - viszont fontos, hogy amikor eljut odáig, akkor legyen erre lehetősége, és addig se váljon fertőzések és túladagolás áldozatává. 

Sárosi Péter