Zsolt 32 éves, 3 éve tiszta. Előtte 14 évig fogyasztott különböző kábítószereket, 9 hónapig volt hajléktalan. Több elvonókúra és egy megtérés után újra kellett tanulnia az életet. Ma dolgozik, stabil párkapcsolata van, felelősségteljes életet akar élni. A Magyarországi Református Egyház idei egyszázalékos kampányának szereplőjével félelemről, kudarcokról, elfogadásról és újrakezdésről beszélgettünk.  

Az arcodat, a történetedet adtad a református egyház társadalmi kampányához. Miért vállaltad a szereplést?

Hálából. Hálás vagyok Istennek, hogy segített szembenézni a függőségemmel, de hálás vagyok a református Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) munkatársainak és mindenkinek, aki egy picit is segített, hogy most itt lehessek, ezen az úton.

Hogy úton vagy, az látszik a rólad készült fotókból is. Honnan indultál?

Egy négy gyerekes dunántúli családból. Két nővérem van, tíz éves voltam, amikor megszületett az öcsém. Akkor már faluban laktunk, két évvel korábban hagytuk ott a várost. Szüleim éjjel-nappal dolgoztak – apám a rendszerváltás után külföldön is –, hogy mindent megadjanak nekünk, csak idejük nem maradt ránk.

Miért nyúltál a szerhez?

Rosszasággal próbáltam felhívni magamra a figyelmet. Nehezen ment a beilleszkedés az iskolába, sokat harcoltam, hogy hagyjanak békén, ne bántsanak. Azért kezdtem cigizni, hogy bizonyítsak a nagyoknak. Befogadtak maguk közé, együtt billiárdoztunk, boroskóláztunk, kipróbáltuk a marihuánát is, majd mindenféle szert. Úgy éreztem, vagányok vagyunk, összetartozunk. A drogok elnyomták a félelmeimet.

Mitől féltél?

Az egyedülléttől. A haverok egy idő után el is tűntek a közelemből, csak az anyag tartotta össze a társaságot. Következett nyolc tiszta hónap az életemben és egy szerelem, de mikor jött az első probléma a kapcsolatban, visszacsúsztam. Évekig anyagoztunk, szinte csak beállva éreztük jól magunkat. Négy és fél év után leléptem, Angliába mentem dolgozni, mert bizonyítani akartam, hogy képes vagyok leállni.

Ha jól sejtem, nem sikerült...

Rossz körülmények között laktam, inkább megszöktem, utcáztam, loptam. Indiaiak és pakisztániak fogadtak be, éjjelente heroint árultam az utcán. Rettegtem, halálfélelmem volt. Ki akartam szállni, de kipróbáltatták velem is a heroint, és rákattantam. Azért árultam, hogy legyen rá pénzem és azért drogoztam, hogy ne féljek éjszaka a sötét sikátorokban.

Miért jöttél haza?

Bűntudatom volt a szüleim miatt, be akartam fejezni ezt az egészet. Rosszul lettem az elvonási tünetek miatt, ittam, menekültem a függőségem elől, de az sem segített. Voltam pszichiátrián, addiktológián, rehabon. A KIMM zsibriki drogterápiás otthonában jöttem rá, hogy én valójában drogfüggő vagyok. Nehéz volt ezt elfogadni, ahogy a szabályokat is, de jó volt fél évig tisztának lenni.

Mi miatt estél vissza?

Bár felnőttem, lélekben az a félénk kissrác maradtam, aki bizonyítási vágyból az első cigit elszívta. Nehéz volt visszaszokni az életbe, mikor már kaptam kimenőt. Minden félelmetes volt, a problémákkal nem tudtam mit kezdeni. Begyógyszerezve mentem vissza, kirúgtak. A szüleim a végsőkig megadták nekem az esélyt, de mivel nem hagytam abba a drogozást, nem maradhattam otthon. Az utcára kerültem.

Ez volt a fordulópont?

Kilenc hónapig egy feltört pincében éltem, fűtéscsövek és patkányok között. Mindent elvesztettem. Nem maradt más, csak hogy feltegyem a kezem és könyörögjek Istenhez. Akkoriban egy fiatal keresztény házaspár foglalkozott velem. A lelkemre beszéltek, segítettek felvenni a kapcsolatot a szüleimmel, akik elintézték, hogy bekerüljek a budapesti Válaszút Misszióba, majd 2010 decemberében a ráckeresztúri református drogterápiás otthonba. Első este azt éreztem, talán most már vége. Azóta tiszta vagyok, egy pohár sört sem ittam.

Mi történt Ráckeresztúron, ami miatt ez sikerült?

Tizenöt hónapot töltöttem a rehabon, Viktor Istinek sírva mondtam el mindent, ami velem történt. Elfogadtam, hogy lecsúszott hajléktalan lettem és hogy nem a szüleim tehetnek arról, hogy drogozni kezdtem. Beláttam, hogy elbuktam az életem irányítását. Akkor le tudtam tenni a terheimet, meg tudtam magamnak bocsátani. A rehab végén sok olyan embernek írtam levelet, akik végigkísérték az anyagozásomat, akiket megbántottam.

Milyen volt kijönni?

Félelmetes. A KIMM-ben megkaptam segítséget az újrakezdéshez, de talpon maradni már nekem kell. A csövezés után újra kellett tanulni mosakodni, ágyban aludni, azután kapcsolatokat építeni, kommunikálni a munkahelyen, felelősséget vállalni magamért és másokért. A misszió segített ideiglenes lakást, gyakornoki helyet találni. Megismertem egy lányt, lett egy kutyám, saját albérletem, állásom egy reklámcégnél. Féltem, hogy mit gondolnak majd rólam az emberek, de hál'istennek a párom és a munkatársaim is ismerik a múltamat és elfogadnak.

Az egyszázalékos kampány kedvéért visszatértél a pincébe. Milyen volt egy kicsit visszacsöppenni a múltba?

Nehéz, de tanulságos. Minden drogossal megcsináltatnám pár év után, mert kizökkent a hétköznapokból, szembesít azzal, hogy ma sem szól másról az életem: küzdök. Nem lett könnyebb az életem, csak most más dolgok miatt félek. Ha beteg a kutyám, ha sok a stressz a munkahelyen, vagy ha veszekszünk a barátnőmmel, mindig eszembe jut, hogy nyúlhatnék a szerhez is. Olyan reflex ez, mint egy tövis a testemben.

Akkor mi változott?

Nem vagyok egyedül. Sokszor benne van a Bibliában az a mondat, hogy „Ne félj!" Velem az Isten, mi történhet?! Régen gyűlöltem magam, most már nem menekülök a magánytól. Jól tudom magam érezni egyedül is, józanul. Megtapasztaltam, hogy ebből a mélységből ki lehet jutni, ez is erőt ad a küzdelemhez. Van miért küzdenem és minden problémás helyzetből, amivel szembenézek, tanulok.

Azt mondtad, úton vagy. Hol tartasz most?

Még nagyon az elején. Néha úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki most kezdi (újra) az életet. Hosszú távon szeretnék feleséget, gyerekeket, egy kertes házat, kutyákat. Előrébb tartok, mint egy éve, és remélem, egy év múlva előrébb fogok tartani, mint most.

A Magyarországi Református Egyház 2014-es, személyes hangvételű egyszázalékos hirdetései a megtérést és az ezzel együtt járó külső, belső változást szeretnék bemutatni. Olyan valóságos történeteket, hús-vér embereket kerestünk, akiknek élete, életvitele, környezete merőben megváltozott az evangélium befogadása, illetve a református egyház szolgálata által. A május végéig tartó egyszázalékos időszak alatt három ilyen „átváltozástörténetet” tervezünk bemutatni. A sorozat első fejezete Zsolt története, aki a kábítószert letéve éli küzdelmes, tiszta életét. A református egyszázalékos kampány fősora „1% támogatás, 99% lelkierő".

Feke György - református 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.