Fájdalmas tapasztalatom, hogy a környezetemben lévő, egykor sikeresen leállók hogyan esnek vissza akár hét-nyolc tiszta év után is ugyanolyan, ha nem rosszabb állapotba. Pedig kellő éberséggel ez elkerülhető.

Az első, amit megtanulunk mi, egykori alkoholbetegek, hogy az alkoholizmus egy gyógyíthatatlan betegség, életünk végéig tartó odafigyelést, óvatosságot és elővigyázatosságot igényel. Ám ami az első években az állandó kötelező önkontroll miatt természetesen belesimul a mindennapjainkba, egy idő után mintha nem lenne olyan fontos. Így a visszaesés – bár úgy tűnik – hirtelen következik be, az első pohár egy jól leírható folyamat tetőpontja lesz. Nagy Zsolt addiktológiai konzulens a rendelkezésemre bocsátotta a visszaesési jelek listáját, amivel érdemes minden érintettnek és hozzátartozónak (mivel az alkoholizmus rendszerprobléma) tisztában lennie. Bármelyiket tapasztaljuk magunkon, ideje újra szakemberhez fordulni vagy legalább a segítő csoportot megkeresni. És elsősorban magunkban tudatosítani, hogy nem a jó úton járunk.

Őz Zsolt halála és két ismerősöm állapota miatt ismét szorongani kezdtem, hogy négy év absztinencia ide vagy oda, megint veszélyben vagyok. Épp ezért jelenleg kerülöm az olyan helyzeteket, ahol újra ivó leálltakkal kellene érintkeznem. (Tudom persze, hogy inkább támogatóan kellene viselkednem, mármint olyan értelemben, hogy nem ítélkezem, viszont a kezelés felé terelem őket, de képtelen vagyok erre. Nem vagyok segítő szakember, és elsődleges feladatom az önvédelem. Ráadásul megtanultam a terápia folyamán, mennyire életbevágó a határainkat megismerni, és tiszteletben tartatni másokkal is.)

Mire kell figyelni?

A kimerült, elcsigázott, önmagát elhanyagoló ember közérzete gyorsan romlik, és a rossz közérzet – tudjuk jól – megágyaz egy kis italnak. De ilyenkor gondoljunk mindig arra, hogy a másnap még fárasztóbb, főleg a szégyenkezéssel megspékelve! A lehangoltság, ingerültség, állandó vitatkozási kedv, a depresszió is az ital felé vezethet. Fontos tudnunk, hogy az első időkben, mikor még  szárazon elkezdünk úgy viselkedni, mint egykor, az ital rabjaként, már elkezdődött a baj. Ha egy felépülő újra elkezd mindig másokat hibáztatni a maga sorsáért, ha nem képes kiállni magáért, ráadásul gyakran jár kocsmákba, bulikba, ahol fennen hirdeti, hogy ő bizony nem iszik, akkor tudható, hogy ez a nem ivás már nem fog sokáig tartani. 

De a legbiztosabb jel az, amikor azt hisszük, mi már legyűrtük a bajt, sosem eshetünk vissza. Ha azt gondoljuk, egy pohár finom bor vagy különleges kézműves sör, egy kis házi pálinka nem árthat nekünk. Mert árthat és így árt is. A szenvedélybeteget innentől általában elkapja a gépszíj, és szép lassan, fokozatosan visszaáll az alaphelyzetbe.

Én mindenhol hirdetem, hogy nem szégyen segítséget kérni. Ahogy egy megfázással is orvoshoz fordulunk, ugyanúgy az alkoholbetegséget is vegyük komolyan! Ráadásul nemcsak a beteg, hanem a környezetének az élete is függ ettől! 

Karafiáth Orsolya - Magyarnarnarancs 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.