Tisztelt Doktor Úr! Először is köszönöm, hogy végigolvassa a történetemet. Lehet, hogy nem annyira érdekes, mint a többieké, de jól esik teljesen ismeretlenül elmondani, ami évek óta nyomaszt legbelül. Nos, a történet ott kezdődik hogy kb. 10 éves lettem. Kívülről normálisnak látszó, átlagos tanyasi székely családban éltem mindennapjaimat. Aztán egy este a szüleim hangos veszekedésére lettem figyelmes, és elcsattant az első pofon… Anyám adta a mindig türelmes apámnak, aki rögtön viszonozta az öcsém és az én szemem láttára. Hát így kezdődött minden… Nem tudom, hogy odáig titkolták-e előlünk, vagy nem vitáztak előtte, de attól a naptól fogva előttünk zajlottak a heves viták, melyek rendszerint verekedéssel végződtek. Eleinte havi szinten, aztán hetente fordult elő. Pár év múlva anyám epilepsziás lett, és különböző aggyal kapcsolatos betegségeket diagnosztizáltak nála, és ezzel kezdődött a nehezebb élet. Mivel ő alapvetően egy pesszimista embertípus, folyamatosan a halálról kezdett beszélni, és mindent meg is tett érte. Nem szedte a gyógyszereit, inni kezdett, és nem járt orvoshoz, kivéve, ha ájultan vitték el a mentők. Aztán kijött a kórházból és minden kezdődött elölről. Úgy kb.13 évesen elkezdtem nevelni magamat, és azon kezdtem gondolkozni, hogyan tudnám rávenni, hogy ne éljen így. Hát nem sikerült sem szép szóval sem veszekedéssel. És hogy szebb legyen az életem, az apám is egyre többet kezdett inni, és az addig jó és türelmes ember egy alkoholista, agresszív idegbeteg ember lett. Tizenévesen ott voltam két alkoholista, folyton verekedő és veszekedő szülővel. És közben kezdtek kiderülni az otthoni dolgok az iskolában és a rokonaim előtt is. Folyton gúnyoltak és nevettek rajtam és a testvéremen. Néha Istent kértem, hogy segítsen és adjon erőt, hogy tudjak segíteni a szüleimen. És adott erőt, de még több konokságot a szüleimnek, tehát a helyzet csak rosszabb lett. Emellett volt egy szomszédom, egy idősebb férfi, aki őrült, és folyamatosan zaklatott szexuálisan, és minden egyes alkalommal, amikor a szüleim nem voltak otthon, próbált megerőszakolni. De mivel minden eszközzel védekeztem, ez hála istennek nem jött össze neki. Egy nyugodtabb napon, mikor nem volt sem alkohol, sem vita, megpróbáltam elmondani a szüleimnek, hogy mit művel a szomszéd, de ők inkább a szomszédnak hittek, amikor is azt állította, hogy én hívtam be a házba és mutogattam magam… Hát most én kaptam a verést, amiért hazudtam és megpróbáltam lejáratni “a kedves” szomszédot. És ezután többé nem volt becsületem otthon. És folyt tovább a vita, meg az alkoholgőzös életmód. Sokszor avatkoztam bele a verekedésekbe, ilyenkor mindig kék zöld foltokkal vagy mínusz egy-két csomó hajjal szálltam ki, mert hogy észre sem vették, hogy én közöttük vagyok, annyira akarták bántani a másikat. Ha meg nem ez volt, akkor az öcsémmel folyamatosan dugdostuk az összes vágószerszámot,  hogy nehogy valami baj történjen, és közben imádkoztunk, hogy váljanak el. Éjjeleket töltöttünk ébren, fejünkre húzott párnával, és rettegve, hogy valamelyik megöli a másikat, és amikor csend lett, mindig azzal az eshetőséggel számoltunk, hogy valaki halott…. És ez azóta is így megy, csak közbe felnőttünk… Én elköltöztem 18 évesen, de az öcsém sajnos nem, habár úgy néz ki, ő sem bírja már sokáig. Elvégeztem az iskolát, van állásom, és most 24 évesen van egy párom is, akivel öt éve vagyunk együtt, és akivel hamarosan összeházasodunk. Ő egy rendes, szeretetreméltó, helyes férfi, aki nem iszik, és nem csavarog, és nagyon szeret engem, ahogy én is őt. Egy nagyon szép szerető családban nevelkedett, és nincs egészen tisztában a gyerekkorommal, csak részleteket tud belőle… Most látja, hogy isznak a szüleim, és tudja, hogy verekszenek is, de azt hiszem, nem bírja felfogni, hogy milyen súlyos a helyzet valójában, legalábbis én milyen súlyosnak látom. Persze nem is várom el tőle, hogy átérezze a helyzetet, mert ő engem szeret mindentől függetlenül….Szeretnék maradéktalanul boldog lenni, de folyamatosan lelkiismeret-furdalásom van, amiért otthagytam a szüleimet, és folyton azon gondolkodom, hogy mit tehetnék értük, de nem fogadják el a segítséget, és egyre  őrültebb a helyzet, annyira elfajultak a dolgok. Mit tegyek? Nem találok megoldást a helyzetre és a mindennapjaimat beárnyékolja a lelkiismeret-furdalás és a tehetetlenség. Annyira szeretnék segíteni, de nem tudok, és így egyre idegesebb leszek én is, és félek, hogy olyan leszek, mint ők és hogy durva leszek a párommal, ha magamba fojtom az idegességet. Mit tegyek, hogy legyőzzem a lelkiismeret-furdalást, és hogy éljek nyugodtan? Hát ennyi lenne a történet a legrövidebben, mert ezt aztán lehetne részletezni még… Meglehet, hogy nem nagy történet az enyém, de jól esett teljesen elmondani az egészet, mert mindig csak egy-egy részletbe avatok be valakit. Köszönöm, hogy elolvasta, és elnézést, ha helyenként helytelenül fogalmaztam volna.   Üdvözlettel Katinka

Kedves Katinka! Története beleillik abba a levélfolyamba, amelyet röviden úgy lehetne elnevezni, hogy a mérgező szülők áldozatai. Mert két gyenge szülő jutott magának osztályrészül, akik nemhogy nem tudták sem magát, sem az öccsét felnevelni és menedzselni, inkább folyamatosan traumatizálták gyermekeiket, és saját életük problémái felett sem tudtak úrrá lenni. Nem látták, és nem is érdekelte őket, mire van gyermekeiknek szükségük, és a szükség kielégítése helyett csak magukkal és egymással voltak elfoglalva. Különösen jól jellemzi a helyzetet az az alapbizalmatlanság, amellyel a szomszéd zaklatásaira vonatkozó élményeit fogadták, és ebben a helyzetben sem gyermeküket, hanem a felelőtlen szomszéd érdekeit védték. Ebben a „mérgező” folyamatban szülei alkoholivása is nagy szerepet kapott, hiszen az agresszív személyiségvonással jellemezhető szüleit az alkohol még agresszívabbá tette. Amiben a maga története az áldozatok kisebb hányadához tartozik, az a fantasztikus akaraterő és elszántság, amely lehetőséget adott magának arra, hogy kitörjön ebből a helyzetből, és megálljon a saját lábán. Örömmel olvasom, hogy iskolát végzett, munkája és barátja van. Szociális érzékenységét mutatja, hogy most is arra gondol, miben tudna szülein segíteni. Áldott jó szíve nem engedi, hogy felhőtlenül élvezze eddigi erőfeszítései gyümölcsét. Nehéz tanácsot adni ilyen helyzetben. Feltételezhető, hogy szülei nem motiváltak sem arra, hogy segítségért folyamodjanak, sem arra, hogy elfogadják a kinyújtott kezet. Tudomásul kell vennünk, hogy vannak helyzetek, amikor nem tudunk segíteni. Ha lenne Magyarországon hatékony családsegítő rendszer, annak kellene közbelépnie, és segíteni kezelni a helyzetet. A vidéki alkohol- és pszichiátriai gondozók nehezen elérhetők, ráadásul stigmaként nehezíthetik az ember életét. Egészen konkrétan annyit tehetne, hogy azon a vidéken, ahol a szülei élnek, keressen egy megbízható pszichiáter-addiktológust, látogassa meg és beszélje át vele a problémát. Majd ha legközelebb megy a szüleihez, adja oda a kolléga névjegyét nekik, azt tanácsolva, hogy keressék fel őt.  Ezzel maga tényleg mindent megtett. A többi már rajtuk áll. Nekik kell megtenni a legfontosabb lépéseket. Üdvözlettel Gerevich József 

Dr. Gerevich József pszichiáter - intimitás 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.