Az Egyesült Államok egyik első tűcsereprogramjának elindítója, az intravénás drogfüggők ellátását egy helyszínen tömörítő ún. "one-stop-shop" központ alapítója, több nagy vihart kavart, a tűcserét népszerűsítő médiakampány kiötlője. A székhelyét pár éve New Yorkból Amszterdamba áttevő, manapság leginkább tanácsadással foglalkozó szakemberrel egy szófiai konferencián beszélgettünk.

Magyar Narancs: Kinek ad tanácsot?

Jason Farrell: Főleg civil szervezetek szoktak felkérni, hogy segítsek a tűcsereprogramok elindítása, népszerűsítése, valamint a "toppanj be központok" (drop-in centers) alapítása körüli teendőkben. Ebbe beletartozik a technikai előkészítés, a szolgáltatások, az infrastruktúra és a stratégia kialakítása, a munkatársak betanítása, s gyakran a helyi hatóságok meggyőzése, felvilágosítása is. De legutóbb például nem a civilek, hanem a thaiföldi kormány kért fel, hogy segítsek vadonatúj ártalomcsökkentő programjuk kidolgozásában.

MN: Az nem lehet egyszerű - Thaiföld nem épp a liberális drogpolitikájáról híres.

JF: Hát, nem. Thaiföldön lazán lefekhetsz egy 14 évessel, de ha belövöd magad, akár ki is végezhetnek. Viszont az AIDS rohamos terjedése miatt pár hónapja elkezdték a tűcsereprogramot; a kormány megértette, hogy akár szereti a drogosokat, akár nem, a járvány megfékezésének mindenképp ez a leghatásosabb módja. Persze még vannak gyermekbetegségei a helyi ártalomcsökkentő programnak: most például kitalálták, hogy a hadsereg segítségével "leszoktatótáborokba" terelik a drogosokat. Azt hiszik, hogy fegyverrel ki lehet kényszeríteni a leszokást! Mindenesetre legalább azt kezdik felfogni, hogy ha adnak metadont, illetve tiszta tűket a függőknek, abból nemcsak a drogosok nyernek, hanem az egész társadalom.

 MN: Hogyan?

JF: Elsősorban anyagilag. Sok politikussal, köztük erősen jobboldaliakkal is megértettem már, hogy a tűcsereprogramok kifejezetten költséghatékonyak. Minden egyes AIDS-szel megfertőződött ember egy csomó pénzükbe kerül az adófizetőknek, hisz az állam fizeti a gyógyszert, az orvosi ellátást, a vizsgálatokat stb. Az USA-ban ez fertőzöttenként átlagosan évi 100-150 ezer dollár - egy életen át. Ez az összeg nagyjából egy tűcserével foglalkozó civil szervezet éves költségvetésének felel meg. Ezek a programok tehát nem "csak" emberi életeket mentenek, hanem egy csomó pénzt is spórolnak. A politikusok ezt már megértik.

MN: Sokfelé dolgozott már. Milyen különbségeket tapasztalt?

JF: Minden ország a maga szintjén van. Az Egyesült Államok még eléggé új ebben az ártalomcsökkentés dologban, Hollandia az elsők között indított ilyen programot, Thaiföldön pedig még csak most kezdik. Mint említettem, sajátos módszerekkel... De nincsenek óriási különbségek. Az USA-ban még most is vannak államok, ahol életfogytiglant kaphatsz drogfogyasztásért. Vagy például ha egy terhes nő elmegy kezelésre, és drogot találnak a vérében, simán lecsukják, és ha a gyerek megszületik, akkor nevelőcsaládhoz adják. Sok nő ezért nem megy orvoshoz, pedig amúgy szüksége lenne rá. Sok helyen még az óvszerhasználatot sem támogatják. Ezért is költöztem Európába; elegem lett Amerikából, az ultrakonzervatív, jobboldali lakóiból. Csak mantrázzák, hogy ne drogozz, és ezzel a részükről le van tudva az egész.

 MN: Mi az a "one-stop-shop" központ?

JF: Egy olyan hely, ahol a drogfüggő megkap minden szükséges orvosi és szociális segítséget. Bejöhet, leülhet, tévézhet, ehet valamit, beszélhet egy tanácsadóval vagy egy pszichiáterrel, kaphat tiszta tűket, és persze van HIV- és hepatitisszűrés is - de nem kötelező! A lényeg az, hogy minden szolgáltatást megkapnak egy helyen; egy bevásárlóközpont drogosoknak. A 90-es években indítottam az első ilyen központot New Yorkban. Akkoriban sok helyen nem látták el a drogosokat, amíg nem bizonyították, hogy x ideje leszoktak, ezért különösen fontos volt, hogy legyen egy hely, ahol egyrészt ellátják, másrészt emberi lényként kezelik őket.

MN: Nemcsak a központ, hanem maga a Positive Health Project elnevezésű tűcsereprogram is az elsők között volt.

JF: Igen, a miénk volt az egyik első elfogadott program az USA-ban. Amikor elkezdtük, még illegális volt a tűcsere, pár kollégámat le is tartóztatták. Aztán 1992-re elértük, hogy megváltoztassák New York állam vonatkozó törvényét. A döntéshozók rájöttek, hogy így lehet a legjobban megvédeni az embereket.

 MN: Sokan úgy vélik, hogy az ilyen programok, illetve központok támogatják a drogfogyasztást, adott esetben rá is veszik az embereket, hogy drogozzanak.

JF: A dolgok nem így működnek. Egy drogos attól nem hagy fel a szerhasználattal, hogy nem kap semmilyen ellátást, illetve támogatást. Azok, akik súlyosan függők, nem boldogok, és szeretnének kikerülni ebből. A kérdés az, hogy milyen más lehetőségük van. Mit kap a drogos azért, ha leszokik? Azért drogoznak, hogy el tudják viselni az életet. Ha ezt elveszed tőlük, kell nekik adni valamit helyette. Valamit, amit élveznek.

MN: Mit lehet ajánlani egy drogosnak a leszokásért?

JF: Például tanulási lehetőséget. A legtöbben, akik benne vannak a tűcsereprogramokban, nem egyetemet végzett figurák. Többnyire 30-40 évesek, akik 15-20 éve használnak drogokat. Életük nagy részében nem volt munkájuk, ezért számukra a "normális élet" ijesztő. Ezért kell nekik segíteni abban, hogy kitanuljanak valamilyen szakmát - akár már akkor, amikor még drogoznak. Mert még ha drogozom is, ha találok valamit, amit élvezek, akkor lehet, hogy kevesebbet fogok nyomni, hogy elmehessek a tanfolyamra.

 MN: Ez jól hangzik. De működik bárhol is?

JF: Igen. Egy csomó szociális munkás, illetve tanácsadó exdrogos. Több pszichoterápiás vizsgálat is bizonyította, hogy aki elkezd dolgozni, az jobban érzi magát, jobb véleménnyel lesz magáról, nő az önbizalma, és kevesebbet drogozik. Ez a kezdet. Arról is vannak dokumentációk, hogy azok, akik részt vesznek valamilyen tűcsereprogramban, kevesebbet lőnek, mint akik nem. Csak mert egy olyan helyre járnak rendszeresen, ahol tisztelettel bánnak velük, és ahol látják, hogy van arra lehetőség, hogy tanácsadóként, szociális munkásként vagy önkéntesként dolgozzanak.

MN: Régóta és sok különböző országban végzi a munkáját. Hogy látja, megváltozott az emberek hozzáállása?

JF: Természetesen mindenki azt szeretné, ha senki sem használna drogokat. De az emberek többsége ma már megérti, hogy attól, hogy ezt kéne tennie, még nem mindenki fogja abbahagyni. Ezért amíg drogoznak, addig is segítenünk kell, hogy életben maradjanak, és egészségesek legyenek, hogy egyáltalán eljuthassanak odáig, hogy majd egyszer abbahagyják. A legtöbben csak egypár évig használnak kemény drogokat, és a 30-as, 40-es éveikben leállnak, vagy legalábbis áttérnek a lightosabb cuccokra. Mi abban segítünk, hogy az intravénás drogozással töltött idő alatt ne kapjanak el semmilyen halálos kórt. Az emberek hozzáállására visszatérve, a droggal ugyanaz a helyzet, mint az újévi fogadalmakkal: az ember elhatározza, hogy leszokik a dohányzásról, egy-két hétig megy is neki, aztán a többség elgyengül, és újra rágyújt. A drogosok is le akarnak állni, de hosszabb-rövidebb ideig tartó önmegtartóztatás után köny-nyen visszaesnek. Az emberek ezt megértik.

 MN: A nikotin és a heroin azért mégsem egy súlycsoport...

JF: Nem, de ugyanolyan küzdelem leállni velük. Ugyanakkor attól, hogy valaki dohányzik, még kap orvosi ellátást, van munkája, háza, élete. A heroinfüggők többsége ezt nem mondhatja el magáról. A lényeg az, hogy nem akarjuk, hogy a drogos megbetegedjen, és betegségeket terjesszen. Én az egészségbizniszben utazom, nem a drogosellátásban. Ettől persze támogatom, ha valaki le akar szokni, de a munkám lényege az, hogy ha drogos vagy, megtanítalak, milyen veszélyekkel jár az életmódod, és hogyan tudod őket elkerülni. Ha drogozni akarsz, drogozz, a te választásod. Én elmondom, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a döntésednek, milyen kockázatokkal jár, és hogyan maradj közben életben.

MN: Nem fárad el?

JF: De, persze. Sok szarság is jár ezzel a munkával, főleg ha az ember az utcán vagy egy központban dolgozik segítőként. Nem túl szívderítő dolog prostikkal, emberi roncsokkal beszélni nap mint nap, látni, ahogy leépülnek, meghalnak. Az évek során sok barátomat, kliensemet elvesztettem. Ez együtt jár ezzel a munkával. Nagy a kiégési arány, sok segítő rá is kap a drogokra vagy alkoholista lesz. Olyat is láttam, hogy valaki, aki sose használt drogot, és segítőként dolgozott, kíváncsiságból kipróbálta, de nem tudta, hogyan kell, és túladagolta magát. Akik ebben a szakmában dolgoznak, azoknak ugyanúgy meg kell tanulniuk azt, hogyan vigyázzanak magukra, mint azt, hogyan segítsenek másoknak.

 MN: Miért kezdett el ilyesmivel foglalkozni?

JF: Fiatalkoromban egy rockbandában játszottam, elég jól ment a szekér, és mikor kaptunk egy lemezszerződést, örömünkben gyorsan rákaptunk a heroinra. A lemezből végül nem lett semmi, én viszont évekre függő maradtam. A saját bőrömön tapasztaltam az ezzel járó megbélyegzést, diszkriminációt, rossz bánásmódot. Aztán 1990-ben kiderült, hogy HIV-pozitív vagyok, és senki sem akart segíteni. Ekkor kezdtem el képezni magam, hogy másoknak megtaníthassam, hogyan vigyázzanak magukra.

MN: Most meglepett... Mármint teljesen egészségesnek tűnik...

JF: Az is vagyok. A 90-es évek vége óta szedem az AIDS-eseknek járó "koktélt". De épp ez a betegség lényege! Hogy nem látszik! Ez az AIDS legnagyobb parája: az emberek azt hiszik, vannak külső jelei, hogy egy fertőzött úgy néz ki, mint Tom Hanks a Philadelphiában, pedig ma már erről szó sincs. Ha nem mondtam volna el, fogalma se lenne róla, hogy fertőzött vagyok. És vannak, akik nem mondják el. A mai huszonévesek már a "koktél" alatt nőttek fel, és nem félnek a fertőzéstől, hisz nem látják, hogy az AIDS valójában mit tesz az emberrel. Hogyan építi le fizikailag és gyilkolja meg őket. Hogy milyen borzalmas és visszataszító betegség. Szexelnek jobbra-balra védekezés nélkül, és úgy vannak vele, hogy még ha el is kapják a betegséget, legfeljebb majd szedik a gyógyszert, nem nagy ügy.

 MN: Hogyan lesz valakiből heroinfüggő?

JF: Mindenkinek megvan a maga sztorija. A fő ok az, hogy jólesik. A legtöbben azt hiszik, hogy tudják kontrollálni, aztán szépen rászoknak. Mikor ez tudatosul, még eldönthetik, hogy merre tovább. Van, aki rögtön felhagy vele, más folytatja. Sok múlik az önértékelésen, a családi háttéren. A pszichiáterek szerint a gyerekkori trauma, zaklatás áldozatai nagyobb arányban lesznek drogosok. De olyan kemény drogost is ismerek, aki makulátlan családból jön, boldog gyerekkora volt. Nincs egyetlen ok. Csak nyomják, és kész.

Forrás: mancs.hu - Iványi Zsófia

A képek csak illusztrációk !

 Népszerűek a gyógyszerek a hazai fiatalok körében: a 8-10. osztályos középiskolások 12 százaléka vett már be gyógyszert és ivott rá alkoholt, "élvezeti céllal" - írja a Magyar Nemzet.

Rácz József, a Kékpont Drogambulancia igazgatója szerint elsősorban a lányok nyúlnak gyógyszer után, a fiúk inkább a marihuánát és az amfetamin-származékokat választják. A családi gyógyszerszekrényből beszerezhető pirulák alkohollal együtt részegséghez hasonló állapotot idéznek elő, csak erősebb tüneteket produkálnak. 

Nehézkes beszéd, dülöngélés, mozgáskoordinációs zavarok jellemzik a fogyasztót, aki évek alatt a szer rabjává válhat - magyarázza a szakértő. A droghasználók számát tekintve Magyarországon kedvezőbb a helyzet az uniós átlagnál, de nyugtatófogyasztás terén az élen járunk - olvasható a cikkben.

Forrás: hirszerzo.hu

Az alkoholizmus egy komplex probléma, nemcsak magát az alkoholistát érinti, hanem a környezetét is. Éppen ezért a hozzátartozónak is érdemes eljárnia egy olyan közösségbe, ahol szenvedélybetegek környezetében élőkkel tud beszélgetni ! 

A rendszeres testedzésben a terhelést a fizikai aktivitás gyakorisága, intenzitása és időtartama együttesen határozzák meg. A testmozgás fontos az egészséges életmód kialakításában, illetve fenntartásában, de előfordulhat, hogy a fizikai aktivitás mértéke nem arányos az egyén képességeivel. A túlzásba vitt testedzés nemcsak sérülésekhez vezethet, de életviteli problémákat is okozhat.

 Amerikai kutatók már szembesültek olyan szélsőséges esetekkel is, amikor a túlzott edzés immár életveszélyesé vált. Egyértelmű, hogy az ilyen esetek diszfunkcióra utalnak, amit a tudományos szakirodalomban testedzésfüggőségnek neveznek. Ez a morbiditás a viselkedési vagy magatartási szenvedélybetegségek közé sorolható. Eddig két változatát ismerjük; Az egyik - amit ebben a cikkben áttekintek - az elsődleges testedzésfüggőség. Ebben az esetben egy pszichológiai probléma - amelynek semmi köze ez edzéshez, fitneszhez, vagy az érintet személy fizikai állóképességéhez illetve teherbíró képességéhez - erősen eltúlzott, elhagyhatatlan testedzés formájában jelenik meg. Ezzel szemben létezik a másodlagos testedzésfüggőség, amikor különböző evési zavarokban (pl. anorexia, bulimia) szenvedő egyének túlzott edzésmennyisége testsúlycsökkenés céljából egy szigorú diétát kiegészítő tünetként jelenik meg. Az elsődleges testedzésfüggőségben a rendellenesség pszichológiai okai gyakran még az érintett személy számára sem világosak. A másodlagos testedzésfüggőségben viszont a túlzott edzés egy eszköz a súlyvesztés eléréséhez. A két kór tehát eltérő jellemzőkkel bír, ettől függetlenül a tünetek gyakran azonosak. A leglényegesebb különbség az elsődleges, illetve a másodlagos testedzésfüggőség között az, hogy az elsődlegesben a túlzott edzésmennyiségnek egy tudatos vagy tudatalatti lelki jelenség az oka, amíg a másodlagosban a túlzott edzés egyszerűen a fogyás célját eszközként szolgálja.

 Tehát egyértelmű, hogy különbséget kell, hogy tegyünk az elkötelezett és a kóros edzési magatartás között. Az elkötelezett sportolók egy intellektuális belső értékelés pozitív eredménye révén kerülnek a körbe, amely magában foglalja a szociális kapcsolatokban, egészségben, státuszban, presztízsben vagy pénzügyi fogalmakban elért előnyöket. Az elkötelezett sportolók: 1) értékelik a külső elismerést, 2) az edzés egy fontos, de még sem a legfontosabb eleme az életüknek, és 3) nem éreznek elvonási tüneteket, ha valamilyen oknál fogva nem gyakorolhatják tevékenységüket, avagy el kell mulasztaniuk egy előre eltervezett edzést. Ezen túl talán a legfontosabb, hogy az elkötelezett sportolók önmaguk irányítják a cselekedeteiket és a helyzet magaslatán vannak, nem pedig a cselekedeteik irányítják őket. Továbbá elégedettséget, örömöt és sikert élveznek a választott sporttevékenységből, és ez az érzés motiválja őket, hogy hosszú távon is kitartsanak a kedvenc sportjuk mellett. Ezzel ellentétben az edzésfüggő egyének: 1) inkább egy belső megfelelési vagy stresszel szembeni megküzdési vágy miatt edzenek, 2) az edzés a legfontosabb szerepet játssza az életükben, és 3) komoly hiányérzetet, illetve megvonási tüneteket tapasztalnak, amikor az edzés nem megvalósítható valamilyen okból kifolyólag.

A megvonási tünetek kulcsszerepet játszanak a testedzésfüggőségben. Egy régebbi definíció alapján a testedzésfüggőség egy olyan fiziológiai és/vagy pszichológiai eredetű probléma, ahol 24-36 órával az utolsó edzés után elvonási tünetek jelentkeznek. Újabb ismeretek alapján, ennek pontossága azonban vitatható, mert az elvonási tünet csak egy a többi jellemző tünet közül, amelyek a viselkedési függőségekben megfigyelhetőek. Több tanulmány - tévesen - a tünet jelenlétét, és nem a típusát, gyakoriságát vagy az intenzitását mérte fel eddig. Negatív pszichológiai tünetek majdnem minden sportolónál vagy más hobbi szintű rekreációs tevékenységekben résztvevő személyeknél is jelentkezhetnek, amikor valamilyen előre nem tervezett oknál fogva elmarad a várt aktivitás. Kutatásaim eredményei alapján ténylegesen még kismértékben megterhelő fizikai aktivitásnál, mint például a rendszeres tekézőknél is jelentkezhetnek elvonási tünetek, ha egy nem kívánt esemény miatt ki kell hagyniuk az eltervezett tekézést. Hozzá kell azonban tenni, hogy a tekézők csoportjában jelentett elvonási tünetek, kisebb mértékűek, mint például a futóknál, a súlyemelőknél, vagy a vívóknál észleltek. A régebbi feltételezéssel szemben egyre inkább az valószínűsíthető, hogy az elvonási tünetek jelenléte önmagában nem látszik elegendőnek a testedzésfüggőség diagnosztizálására.

 A meghatározó tényező az elvonási tünetek erőssége, ami segíthet szétválasztani az elkötelezett és az edzésfüggő sportolókat. Mi több, az elvonási tünet, mint enyhe hiányérzet, a különféle sport és rekreációs tevékenységekben a pozitív, egészséges elkötelezettséget is szimbolizálja. Annak a rendszeres tevékenységnek az elmaradása, amely az életminőséget gazdagítja, hiányérzetet, de nem elvonási tünetet vált ki. Úgy tűnik tehát, hogy a hiányérzet és a biológiai reakciókkal járó elvonási tünetek fogalmát érdemes megkülönböztetni: az előbbi egy olyan pozitív motiváció, amely kellemessé teszi az adott cselekvést, de annak hiányában nem alakul ki negatív érzelmi állapot, az utóbbiak viszont a tevékenység elmaradása esetén megjelenő, kifejezetten negatív élettani változások és tünetek, amelyek a tevékenység elmaradása esetén nagyon negatív emocionális állapotot is generálnak. A hiányérzet tehát nem, viszont az elvonási tünetek határozottan sugallhatják a testedzésfüggőséget.

 Viszont ahogy a fentiekben már említettem, az elvonási tünet jelenléte önmagában nem elegendő a testedzésfüggőség egyértelmű diagnosztizálásához. Mint más magatartási függőségekben, hat általános és univerzálisan jelenlévő tünetet tudunk felsorolni, amelyeket a testedzés, szex, szerencsejáték, videojáték, és az internet használat területein végzett kutatások eredményei alapján ismertünk meg. Az első a kiemelkedőség (vagy szaliencia). Ez a tünet akkor van jelen, amikor az edzés az egyén életének legfontosabb részévé válik, dominálja gondolatait (belefeledkezés és igénytorzulás), érzelmeit (sóvárgás), viselkedését (szociális beállítottság romlása). Az edzésfüggő egyén gondolata szinte minden szituációban (például gépkocsivezetés, evés, értekezlet, sőt még a barátokkal való beszélgetés alatt is) kiterülhet az edzésre. Minél közelebb kerül a várt edzés-időpont, annál jobban izgul vagy fél, hogy nem lesz képes időben elkezdeni az edzést. A második a hangulatváltozás. Ez a tünet arra az élményre utal, amelyet az egyén az edzés következményeképpen tapasztal (pl. „feldobottság” vagy „felfrissülés” érzete, vagy a másik oldalról „menekülés” illetve a „letargia” elkerülése).

 A legtöbb sportoló az edzést követően pozitív vagy kellemes érzésekről számol be. A testedzésfüggőségben szenvedő egyént viszont nem ezek a pozitív hangulatváltozások ösztönzik az ismételt edzésre, hanem leginkább az edzés hiányában tapasztalandó negatív érzelmek és a rossz hangulat vagy közérzet elkerülése. A harmadik a tolerancia, amely akkor figyelhető meg, amikor a habitus vagy edzettség miatt egy adott edzésmennyiség már nem elegendő ahhoz, hogy előző időszakokhoz hasonlónak észlelhető eredményt váltson ki. Ilyenkor az érintett egyén az edzés gyakoriságát és/vagy intenzitását növeli, hogy ismét tapasztalja az előzőleg átélt állapot javulást. Példa erre az, amikor egy szerencsejáték-függőségben szenvedő személy nagyobb téttel játszik, mivel az előzőleg játszott kisebb tét nem hozza már izgalomba, avagy nem éri el a kívánt kihívást és a nyerés illúziójának tulajdonítható pillanatnyi eufórikus érzést. A negyedik a fentiekben tárgyalt megvonási tünetek. Ezek a tünetek kellemetlen érzést és kényelmetlen testi-lelki állapotot takarnak, amelyek a nem megtervezett, illetve az egyén akaratától független edzés megvonásának a következményei. A leggyakoribban jelentkező érzések a bűntudat, idegesség, szorongás, nyomottság, kövérség érzet, erőtlenség, rosszkedv, depresszió. Az ötödik a konfliktus, amely tünet a testedzésfüggőség okozta tényleges konfliktust jelenti az érintett egyén és a környezete között (szociális konfliktus), illetve az élet egyéb területein (munka, szociális kapcsolatok, érdeklődés), esetleg saját magával szemben (személyes konfliktus). A más személyekkel való konfliktus a családdal, barátokkal való kapcsolat romlásában jelentkezik, amit az edzéssel töltött túl sok idő, és ezzel párhuzamosan a kapcsolat elhanyagolása eredményez. A mindennapi élethez való normális viszonyulás hiánya is az edzéssel töltött órák következménye. Ilyen esetben jellemző, hogy az alapvető létszükségletek, mint például takarítás, a csekkek befizetése, munka, vizsgára való felkészülés háttérbe szorulnak.

A belső konfliktus akkor keletkezik, amikor az edzésfüggő felismeri, hogy amit tesz, és ahogyan teszi, immár ártalmas, de ennek ellenére nem képes abbahagyni és visszatérni normális életéhez. A hatodik tünet - a visszaesés. Ez a tünet egy mérsékelt vagy edzésmentes időszakhoz való visszatérés folyamán nyilvánul meg. Ez lehet az egyéntől függő, vagy az egyéntől független választás is. Az egyéntől független kiesés lehet például egy sérülés után, ahol is saját akarata ellenére kellett megszakítani a rendszeres edzést. A másik variáció, ha az illető elhatározta, például szakember javaslata alapján, hogy az általa művelt edzés ilyen formában egészségtelen, megpróbálja abbahagyni, de egy ponton túl nem képes további önmegtartóztatásra, és visszaesik.

 A fenti hat tipikus tünet alapján, két Angliai kollégámmal kidolgoztunk - majd itthoni kollégákkal magyarra fordítottunk és érvényesítettünk - egy egyszerű és gyorsan kitölthető kérdőívet a testedzésfüggőség valószínűségének a vizsgálatára. Kihangsúlyoznám, hogy a kérdőív önmagában nem egy diagnosztikai eszköz, de magas pontszám (24 vagy annál több) annak a valószínűségére utalhat, amit érdemes mentálhigiénés szakemberrel megbeszélni (1. Táblázat). A kérdőív hat állításból áll. A kitöltőnek az 1-től 5-ig számskála segítségével jeleznie kell, hogy mennyire ért egyet az egyes állításokkal. Ezek után a válaszok számbeli értékét össze kell adni. Amennyiben az őszpontszám eléri a 24-et vagy annál többet, érdemes átértékelni az edzési habitust, és ha szükséges, megbeszélni egy erre kvalifikált szakemberrel.

1. Táblázat
A következő kérdések a sportolásról, testmozgásról, edzésről szólnak. Kérjük, az alábbi állítások mindegyikénél jelölje meg, hogy azok milyen mértékben igazak Önre!

 A diagnosztizált testedzésfüggőségben szenvedő egyének elsősorban az ortopéd- vagy a sport- szakorvos rendelőjében jelennek meg, súlyos vagy visszatérő sérülések miatt, amelyek a túlzott edzés mellékhatásaként jelentkeznek. Ezek a sérülések időről időre komolyabb formát ölthetnek, ami persze egyre gyakoribb klinikai látogatást eredményezhet. Ebből következően elsősorban a gyógytornászoknak, illetve az ortopéd sebészeknek kellene informáltnak lenniük a testedzésfüggőség tüneteiről. Ha egy beteg testedzésfüggőség gyanús, elvileg az orvosi személyzet is használhatja a fentiekben bemutatott kérdőívet. Mivel a kérdőív állításai a szenvedélybetegség alapvető tüneteire épülnek, az egészségügyi szolgáltatónak nincs szüksége speciális szenvedélybetegségekkel kapcsolatos szaktudásra. Ha 24 vagy több pontot ér el egy beteg, valószínűsíthető, hogy testedzésfüggőséggel küzd. Ilyen esetben javasolt a beutalás pszichiáterhez vagy pszichológushoz, aki szakszerű vizsgálatban, és ha szükséges, kezelésben részesítheti a beteget, bár érdemes megemlíteni, hogy a tapasztalat szerint a függőségben szenvedők a maguk állapotát nem ismerik fel, vagy nem tekintik betegségnek, és a pszichológiai kezelést elutasítják. Ennek az elutasításnak az eredménye tartós sérülés és szociális károsodás lehet. Érdemes tehát ésszerűen megfontolni az edzési szokásokat, és bármilyen deviációt érzékelünk elgondolkodni azon, hogy milyen problémától, nehézségtől, vagy stressztől menekülünk az edzésbe.

dr. habil. Szabó Attila, PhD
ELTE, Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet

Forrás: lelekbenotthon.hu

A szenvedélybetegségek és ezen belül a drogaddikciók terjedése világszerte és Magyarországon is társadalmi méretűvé váltak. Az egészségügyi ellátás és képzés, sajnálatos módon, nem megfelelôképpen tudta követni a hirtelen jelentkezô igényeket.

 Követve az egyéb szakterületeken jelentkezô trendeket, a drogaddikciók ellátásában is egyre nagyobb teret nyernek az ambuláns kezelési módszerek, mivel a költség - hatékonyság szempontjából elônyösebbnek tűnnek, mint a fekvôbeteg ellátási lehetôségek. Ugyanakkor fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kórházi ellátás bizonyos esetekben elkerülhetetlen és életmentô lehet.

 Pharmakoterápiás kezelési lehetôségek

 Szintén nagyon gyakori tünet a depresszió. A depressziós állapot lehet a kiváltója, vagy a következménye a drogfogyasztásnak. Mindkét esetben megfelelôen kezelni szükséges. Az alkalmazandó antidepresszív szerek: SSRI származékok, tianeptin, mianserin, moclobemid, rebotexin. Általában a drogfogyasztáshoz társuló depresszív tünetek kb. az átlagos antidepresszív dózis másfélszeresét igénylik. A kezelés idôtartama legalább hat hónapig kell, hogy tartson. Az antidepresszív szerekrôl bizonyos kutatások azt bizonyították, hogy részben csökkentik a sóvárgást a drogok után.

 Az indulat kontrollzavarokban a tiaprid használata is hatékony bizonyos esetekben.

 Egy másik nagyon fontos terápiás lehetôség az ópiátfüggôség kezelésében a metadon detoxikációs és szubsztituciós kezelés. A metadon egy szintetikus ópiátszármazék. A detoxikációs kezelés céljából aránylag magas metadon dózissal (50-150 mg/nap) kezdjük a kezelést, és fokozatosan csökkentjük a napi dózist. A metadonnal történô detoxikációs kezelés idôtartama a kezdô dózistól függôen másfél-két hónap.

 Egy másik speciális kezelési forma, amely szerencsére Magyarországon is egyre jobban kezd elterjedni, a naltrexon kezelés. A naltrexon egy ópiát antagonista szer, és rendszeres szedése mellett kompetitíven elfoglalja a szervezetben az ópiátreceptorokat. Ilyen módon, ha használ is a beteg valamilyen típusú ópiátszármazékot, a szerek a hatásukat nem tudják kifejteni. Azt lehetne mondani, hogy a naltrexon egy biokémiai pajzsot jelent az ópiátokkal szemben. A naltrexon kezelésnek is szigorú feltételei vannak: a kezelés elkezdése elôtt legalább 5 nap ópiátmentesség, a dózisok fokozatos emelése, a gyógyszer naponkénti, vagy másodnaponkénti bevétele, rendszeres orvosi, illetve laboratóriumi vizsgálat, rendszeres vizeletvizsgálat, egyéni, vagy csoport pszichoterápián való részvétel.

 Habár nem elsôsorban orvosi, illetve egészségügyi feladat minden drogproblémákkal küszködô betegnek a szociális hátterű problémákat szükséges megoldani, illetve rendezni. Nagyon gyakran a szociális háttér megnyugtató rendezésén múlik, vagy bukik a kezelés eredményessége.

Sokan becsukják a szemüket, és inkább nem vesznek tudomást a körülöttük, akár családjukban zajló szerhasználatról, ám ez nem segít megoldani sem a szenvedélybeteg, sem a körülötte élők, sem pedig a társadalom ezzel kapcsolatos problémáit. Gyakran ezeknek az embereknek nincs meg a megfelelő információ, tehetetlennek érzik magukat, reménytelennek a helyzetüket

 Nem kis feladatot vállal a Drog Stop segélyvonal, mely a drogokkal és azok használatával kapcsolatos információk nyújtásával segíti a társadalmi szemlélet alakulását. A veszélyeztetett, érintett személyeknek, korosztályoknak szakszerű információt nyújt, amely képessé teszi az érintetteket a változásra és változtatásra, a hatékony döntésre, konfliktuskezelésre és -megoldásra.

A drogsegély-telefonszolgálat a szerhasználat témakörét megcélozva a társadalom legszélesebb rétegeit éri el. Feladata a sokak által használt legális (alkohol, gyógyszerek) és illegális kábítószerek használatából fakadó családi és iskolai, munkahelyi problémák kezelése, hasznos információk nyújtása, a megfelelő helyre való irányítás.

A Drog Stop hívói között a leggyakoribbak a 20–30 év közötti korosztály tagjai, de nem ritka az ennél fiatalabb generáció sem. A szenvedélybeteg-játszmák és -életvitel által megjelenő ártalmak mikro- és makroszociális környezetben továbbadódnak, öröklődnek, mintát közvetítenek. A szenvedélybetegségek kezelésének leghasznosabb módja, ha az egész család bevonható valamilyen módon. Ezért tartják fontosnak a szervezetnél, hogy ne csak a drogfogyasztóval, hanem annak családjával, közvetlen ill. tágabb környezetével is dolgozzanak, ezzel a szervezet hozzátartozói csoportján foglalkoznak, mely minden héten csütörtökön 18.30–20.00-ig tart.

Milyen témákban hívják a segélyvonalat?
Különböző szerek hatásai, tulajdonságai, szerhasználat jellemzői
Mit várhat az, aki kipróbálja, illetve rendszeresen használja ezeket a szereket?
Mit lehet tenni, ha valaki rosszul van?
Lehet-e okosan használni?
Mi is az az ártalomcsökkentés?
Hova lehet fordulni, ha már baj van (orvosi segítség, pszichológus, önsegítő csoportok, rehabilitáció, stb.)?
A szerhasználat okozta élmények feldolgozása
Jogi kérdések, iskolákban, munkahelyen, rendőri intézkedés alkalmával

Ki hívja a segélyvonalat?
Aki még csak hallott a drogokról
Aki először próbálkozik
Aki éppen rosszul van
Akinek a barátja éppen rosszul van
Aki csak pár gyógyszert kap be naponta
Aki még rá is iszik
Aki úgy érzi, hogy ez jó és ezt megbeszélné
Aki már túl van a daliás időkön
Aki tudni szeretné, hogy mi történik, ha elmegy egy segítőhelyre
Akinek orvosi kérdései vannak (hepatitis, AIDS, nemi betegségek, pszichés)
Akinek szerette, ismerőse szerhasználó és ez megijeszti
Barát, barátnő, szülő, osztályfőnök stb.


 A DROG STOP telefonszolgálata a nap 24 órájában várja a hívásokat.
A szolgáltatás anonim, ingyenesen hívható a nap 24 órájában, az ország egész területéről, minden telefonhálózatról.
Hívhatja bárki, bármilyen nemű információs kérdéssel a különböző legális és illegális szerekkel, illetve egyéb függőségekkel kapcsolatban.
Hívhatják a használók, az érdeklődök, szülők, hozzátartozók, pedagógusok, bárki, akinek kérdése merül fel a témában, vagy információra, esetleg segítségre van szüksége.
Felkészült ügyelők segítenek ellátni a megfelelő információkkal és új nézőpontokkal a hívókat, hogy jobban rálássanak az adott kérdésre.
A szolgáltatás anonim!
Az információ hiteles, megbízható.
Profil: az információnyújtás szerekről, függőségről, segítőhelyekről, szakemberekről, ezenkívül pedig ártalomcsökkentés, krízisintervenció és pszichoszociális tanácsadás.

Ingyenesen hívható Non-Stop Drogsegélyvonal:
06-80-505-678

Míg a depressziós nők szomorúak és sírnak, addig a férfiaknál egészen másfajta tünetekkel jelentkezik ez a betegség: ingerlékennyé és agresszívvá válnak.

 Alkoholba fojtják bánatukat...

A depressziós férfiaknál ez az inkább ideges, mint szomorú érzelmi állapot gyakran túlzott alkohol és drogfogyasztással jár együtt, illetve erőszakos cselekedetekhez is vezethet.

Az idősebb férfiak gyakran fizikai fájdalomérzetről is beszámolnak a test legkülönbözőbb részein.

Mivel ezek a tünetek másmilyenek, mint amilyeneket általában a depresszióhoz kapcsolnánk, a beteg férfiak csak a legritkább esetben keresnek fel orvost. Ráadásul még ha orvoshoz fordulnak is, akkor sem könnyű segíteni rajtuk, mivel nem szeretnek beszélni a gondjaikról, jól bírják a fájdalmat, és problémájukat áltatában inkább külső okokkal magyarázzák (munka, kollégák, stb.).

Pedig érdemes lenne kezeltetniük magukat, mert a depresszió hatásai már ugyanazok, mint a nőknél: fáradtság, energiahiány, alvászavarok és a koncentrációs képesség romlása.

Az alkoholizmus

Az alkoholizmus egy több, sokszor ellentmondó jelentéssel bíró kifejezés. Az orvosi definíciók az alkoholizmust olyan szenvedélybetegségként írják le, mely az alkohol kitartó fogyasztásával jár a negatív következmények dacára.

Míg az alkohol fogyasztása szükséges az alkoholizmus kialakulásához, nem jelzi előre az alkoholizmus kialakulását. Az alkoholizmus kialakulásához szükséges mennyiség és gyakoriság mindenkinél különbözik. Továbbá, bár az alkoholizmussal járó biológiai mechanizmusok még nem teljesen ismertek, több rizikófaktort azonosítottak már, köztük a társadalmi környezetet, érzelmi egészséget és genetikai hajlamosságot.

 Az alkoholizmus hatásai

Az alkoholizmus fő hatása, hogy ráveszi a szenvedőt arra hogy olyankor és olyan mennyiségben igyon ami károsítja a fizikai egészségét. A másodlagos kár, mely ellehetetleníti az ivás kontrollálását sokféleképpen jelentkezik. Az alkoholizmusnak jelentős társadalmi hatása is van az alkoholistára illetve a családjára és barátaira egyaránt. Az alkoholisták közt nagyon magas az öngyilkosok aránya, különböző kutatások 8 és 21% közé teszik az öngyilkosságot elkövető alkoholisták arányát. A mentális egészségre is súlyos káros hatása van az alkoholizmusnak. Az alkoholisták közt az öngyilkosság elkövetésének veszélyét 5080-szor nagyobbnak találták, mint a teljes lakosság áltaga.

Hatásai a fizikai egészségre

Az alkoholizmustól szenvedők közt gyakori, hogy azután is folytatják az ivást, hogy a fizikai egészségük elkezd megromlani. Az alkoholfogyasztással kapcsolatba hozott egészségügyi hatások közé tartozik a májzsugorodás, hasnyálmirigy-gyulladás, epilepszia, polineuropátia, Wernicke-Korsakoff szindróma, szívbetegség, a rák, táplálkozási hiányosságok, szexuális zavarok és több halálforrás megnövekedett esélye.

Hatásai a mentális egészségre

 Az alkohol sokáig tartó nem megfelelő fogyasztása széleskörű hatással lehet a mentális egészségre. Az alkohol nem csak a test számára mérgező de az agy működésére is és így a hosszútávú, nem megfelelő fogyasztása fiziológiai hatásokkal járhat. A pszichiátriai rendellenességek gyakoriak az alkoholisták körében, különösen a szorongásos és depressziós betegségek, az alkoholisták 25%-ánál jelentkeznek súlyos pszichiátriai zavarok. Általában ezek a pszichiátriai tüntetek, melyet az alkohol nem megfelelő fogyasztása okoz, kezdetben súlyosbodnak az elvonás alatt, de az absztinenciával ezek a tünetek általában fokozatosan javulnak vagy el is tűnnek teljesen. A hosszútávú fogyasztás következményeként kialakulhat pánikbetegség. A pánikbetegség szintén súlyosbodhat illetve megjelenthet az alkohol elvonási szindróma részeként. A kronikus, nem megfelelő alkoholfogyasztás okozhatja a pánikbetegség kialakulását, vagy súlyosbíthatja egy meglévő pánikbetegségét az agy neurokémiai rendszerének torzításával.

Forrás: drinfo.hu

Az idősebb generációk körében egyre gyakoribb a vény nélkül kapható, első pillantásra ártalmatlannak tűnő gyógyszerek felelőtlen használata. Az Európai Unió kábítószer-fogyasztást vizsgáló megfigyelőközpontjának előrejelzése szerint 2020-ra megduplázódik a pszichoaktív anyagokat fogyasztó szenvedélybetegek száma.

 Európában már nemcsak a fiatalok drogfogyasztása ad okot az aggodalomra. A legfrissebb kutatások szerint az idősebb felnőttek körében is egyre terjed a pszichoaktív anyagokkal való visszaélés. A recept nélkül megvásárolható fájdalomcsillapítók és altatók szedése súlyos mellékhatásokkal járhat, melyeket használójuk gyakran túl későn ismer fel.

Az Európai Unió Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának legfrissebb becslése szerint a 2001-es adatokhoz képest 2020-ra megduplázódik a pszichoaktív anyagokat fogyasztó szenvedélybetegek száma.

Míg a közfelfogás a drog-használatot főként a fiatal korosztályokhoz köti, a valóságban egyre nagyobb problémát jelent az idősebb generációkon belül is. Az ópiáthasználat miatt kezelt, 40 évesnél idősebb páciensek aránya három év alatt, vagyis 2002 és 2005 között több mint a duplájára, 8,6 százalékról 17,6 százalékra ugrott. A probléma megoldását nehezíti, hogy nehéz észrevenni az időskori szenvedélybetegséget.

Az érintettek ugyan többnyire rendszeres orvosi felügyelet alatt állnak, a függőségüket sokszor mégis rosszul diagnosztizálják vagy egyáltalán nem veszik észre. Az orvosok ugyanis nem kapnak olyan képzést, amely segítené őket abban, hogy felismerjék az árulkodó tüneteket.

A jelentés szerint a jelenség nagyobb elvárásokat támaszt az európai egészségügyi szolgálatokkal szemben. A súlyos stádiumban megindított kezelések jelentős többletköltséggel járhatnak. Az idősebb korosztály egészségügyi ellátására fordított összegeket tehát idejekorán elindított, hatékony beavatkozással kell csökkenteni.

A főként fiatalra hangolt megelőző programokat az idősebb csoportok szükségleteihez is hozzá kell igazítani. Európa társadalma folyamatosan öregszik, így 2028-ra a lakosság több mint negyede legalább 65 éves lesz, ezért nem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést és a megfelelő válaszintézkedések kidolgozását.

Forrás: webbeteg.hu

Kóros szenvedély - Ők nem elisszák, hanem eljátsszák

Az ember játszik. Szórakozásból, időtöltésből, kedvtelésből. Szenvedéllyé válva a játék is tragédiákhoz vezethet. Hazánkban – felmérések szerint – százezren szenvednek kóros, de gyógyítható játékkényszerben. A baranyai Kovácsszénáján régóta kezelnek játékfüggőket. A rehabilitációs otthonban HERSKOVITS ESZTER járt.

– Mindenki szedett? Akkor jó étvágyat!

Hosszú asztalnál tucatnyi kanál csörren. Kíváncsi szemek méregetnek bennünket. Ritka a vendég a Mérföldkő Egyesület rehabilitációs otthonában.

A nyolc-tíz hónapos terápia idején szigorúak a kapcsolattartás szabályai is. Két hónap után havi egy látogatás az „adag”.

Itt, a Mecsek szívében ópiát- (elsősorban heroin-) és szerencsejáték-függőket kezelnek. Látszólag furcsa „párosítás”, ám szenvedélybetegség mindkettő. 

– Mindenki szedett? Akkor jó étvágyat!

Hosszú asztalnál tucatnyi kanál csörren. Kíváncsi szemek méregetnek bennünket. Ritka a vendég a Mérföldkő Egyesület rehabilitációs otthonában.

A nyolc-tíz hónapos terápia idején szigorúak a kapcsolattartás szabályai is. Két hónap után havi egy látogatás az „adag”.

Itt, a Mecsek szívében ópiát- (elsősorban heroin-) és szerencsejáték-függőket kezelnek. Látszólag furcsa „párosítás”, ám szenvedélybetegség mindkettő.

A terápia is ugyanaz. Kiss András, az intézmény szakmai vezetője azt mondja, a játékfüggőségről keveset tudnak itthon. Pedig – felmérések szerint – százezren szenvednek kóros játékkényszerben, főként férfiak. A közvélemény többnyire csak tragédiák nyomán szembesül ezzel. Van, aki a családját, cégét fosztja ki, más bankot is rabol, hogy fussa a veszélyes szenvedélyre. Amelyről gyakorta nehezebb leszokni, mint akár a heroinról.

A játék nem halálos. De ha egy játékfüggő megpróbál „leállni”, úgy érzi, kiüresedik. Akinek sikerül is abbahagynia, nem mindig tud tiszta lapot nyitni. Hiszen sokan milliós tartozásokat halmoztak fel az évek alatt. Az „új életben” is a régi bűnökért törlesztenek.

A terápia – mindig út az önismerethez. Pszichológusok, pedagógusok, szociális munkások és gyógyult függők vesznek részt benne.

Az ebédnek vége. Csak asztalt bontunk, beszélgetést nem.

– Kezdhetjük? – néz ránk Laci.

A csoport reggeli „eligazításán” – ahol mindenki napi teendőket kap – a 29 éves fiatalembernek jutott a feladat: egy játékfüggő vallomása a 168 Órának.

 Félkarú rablók

Behúzódunk a szakmai vezető szobájába. Laci nehezen vág bele, siettetni sem lehet, ilyenkor ez is terápia. A „tét” már az önismeret. Tompán koppan az első mondat:
– Apám alkoholista volt, néhány éve halt meg.

A pécsi bányamérnök a külvilág előtt mintacsaládfőt „alakított”. Valójában agresszív szenvedélybeteg volt. Lacit és nővérét nem bántotta, édesanyjukat azonban verte, olykor az eszméletlenségig.

Laci anyja válni akart, az apa rokonsága megzsarolta: földönfutóvá teszik, ha elhagyja férjét. A kisfiú kétesztendős volt akkor, a nővére hét. Még évekig tűrtek. Az apa elitta, elkurvázta a család pénzét.

Bár Laci kitűnően tanult az általánosban, befelé forduló, magányos kis srác lett. Tizenegy volt, amikor anyja végre elvált. Másként is fordulatot vett az életük: a fiú akkor vásárolta meg ebédpénzéből élete első kaparós sorsjegyét. Szerencsés volt. Rögtön kihúzta a főnyereményt. Nagyobb lakásba költöztek. Kisebb nyereményjátékokon, sorsjegyekkel azután is mindig nyert. Ma már azt mondja: sajnos.

– Itt, a terápián ébredtem rá, hogy e hívatlan szerencse nélkül is elindultam volna a lejtőn. Függőnek születtem. Visszagondolva: már gyerekkoromban őrjöngtem, ha valaki kizökkentett a Gazdálkodj okosan! társasjátékból. Még a tévét is ki kellett kapcsolni otthon, ha játszottam.

Kamaszként Laci tele volt komplexusokkal, meg akart felelni anyja elvárásainak, hogy különbnek kell lennie az apjánál. Nem bírta a terhet, tizenhét évesen kibukott a középiskolából.

– Pincérkedtem, voltam szakács, építőipari cégnél előbb melós, majd vezető. Ha kellett, három műszakban güriztem. Pár év alatt én, a szegény pécsi fiú négymillió forintot spóroltam össze. Majd a nővérem és a sógorom győzködésére családi kisboltot nyitottunk. Kereknek éreztem az életemet, noha hajszoltnak is. Én nem az alkoholban oldottam a stresszt. Csak lassanként kerített hatalmába a játékszenvedély. Először alkalmanként, majd már naponta kerestem a „félkarú rablókat”.

Már egy pizzériában dolgozott, amikor egyik nap főnöke magával vitte a pécsi kaszinóba. Lacival „megfordult a világ”: felszabadultnak, lazának és erősnek érezte magát. Eltűntek a köznapi nyűgök. Mert – mondja – ilyenkor csak az számít, hogy nyersz-e, vagy veszítesz. És ha veszítesz, hogyan szerzed vissza a pénzt.

Ki a csapdából

Egy év alatt a kis tétekben játszó „kocajátékosból” nagypályás lett. Másfél millió forint villámgyorsan elúszott.

Körbehazudta a családot, az ismerősöket, hogy pénzt szerezzen. És egyre messzebbre ment. Ellopta anyja bankkártyáját, háromszázezres mínusznál bukott le.

– Addig nem is tudták otthon, hogy játszom. Akkor mindent bevallottam. Megfogadtam, abbahagyom. Eszembe sem jutott, hogy ez betegséggé is válhat.

Laci elhallgat. Nézi az irodai számítógép képernyővédőjének villódzó feliratát: „Csak a mai nap.”

– Hát igen. Egy napot mindenki kibír játék vagy szer nélkül – sóhajt, mintha erőt gyűjtene a folytatáshoz: a még nehezebb „belső utazáshoz”.

Miután lelepleződött, hét-nyolc hónapig kerülte a szerencse termeit. Közben barátnőre lelt, őszintén feltárta neki bűnös játékvonzalmát, „ez már a múlt”, nyugtatta társát, még inkább önmagát. Mert végül mégis a játékkényszer győzött. Titokban űzte, megint. Angliai munkalehetőség zökkentette ki belőle. Ott újabb tíz hónapig feledte a kaszinózást. Hazatért, munkát nem talált, anyjával megromlott a viszonya. Kockára tette a külföldi bevételét, s egy hét alatt kiürült a zsebe.

A játékszenvedély mellett a hazudozás is kórossá vált nála. Megesett: belekötött az utcán egy férfiba, szándékosan provokálta, hogy az megüsse. Szétvert arccal, önsajnálattal mondta otthon párjának: kirabolták, az egész havi fizetését elvitték. Pedig valójában elkaszinózta.

– A mélypont még csak eztán jött. Pestre költöztünk. A barátnőm egyetemre járt, én próbáltam munkát keresni. De már képtelen voltam rá. A kaszinó lett az otthonom. Ha játszottam, a telefont is kikapcsoltam. Kizárólag magammal és a gépekkel akartam lenni. Pedig már igazán örömöm sem telt a játékban. De csak hazardíroztam tovább.

Pesten egy hét alatt lett nincstelen. És megtalálták a hitelezői. Elrabolták, napokig pincében tartották, megverték, levizelték. Véres fejjel állított be barátnőjéhez. Már hazudnia sem kellett. Keserűség, szánalom, harag vegyült a lányban.

A kórházból egyenesen a rehabilitációs otthonba vezetett az út. A terápia harmadik hónapjánál tart.

– Mostanra készen állok a változásra. Már nem a játékszenvedély kínoz, hanem a bűntudat. Hogy becsaptam a családomat, a társamat, kifosztottam őket. A barátnőm megértő: újabb esélyt kaptam tőle a játékmentes újrakezdéshez. Átlagos hétköznapokról álmodom.

Laci kikísér bennünket.

– Jó utat Pestre! – ennyit mond még.

Az ő önismereti utazása még legalább fél évig tart. Kifelé a csapdából.

 

 A terápia is ugyanaz. Kiss András, az intézmény szakmai vezetője azt mondja, a játékfüggőségről keveset tudnak itthon. Pedig – felmérések szerint – százezren szenvednek kóros játékkényszerben, főként férfiak. A közvélemény többnyire csak tragédiák nyomán szembesül ezzel. Van, aki a családját, cégét fosztja ki, más bankot is rabol, hogy fussa a veszélyes szenvedélyre. Amelyről gyakorta nehezebb leszokni, mint akár a heroinról.

Forrás: 168 óra

Nagy teret nyert hazánkban a hazárdjáték, melynek lényege, hogy a játékos nem szórakozásból, hanem a nagy nyeremény reményében tesz kockára egy bizonyos összeget. A hazárdjáték vagy a szerencsejáték probléma végzetes formája a kóros játékszenvedély.

 A szerencsejáték térhódítása

Las Vegasban és vonzáskörében 2 millió a regisztrált szerencsejáték-szenvedélyesek száma. Hazánkban is egyre nagyobb teret hódított a szerencsejáték az utóbbi években. A felnőttek hozzávetőlegesen 1-3%-át érinti, de gyakran esnek serdülők is áldozatul főként a játékgépezésnek. A férfiak nőkhöz viszonyított aránya általában 5:1. Úgy látszik, hogy a játékszenvedély elsősorban a férfiak betegsége.

 Míg sok ember tönkremegy a szerencsejáték miatt, addig sokan, az üzemeltetők hatalmas összegekre tesznek szert, úgy mint a drogdealerek. A rulett és kártyajátékok mellett legnépszerűbbek a pénznyerő automaták, amelyek nagy nyerési lehetőséggel kecsegtetnek, de a valóságban minden fillérüktől kifosztják azokat a játékosokat, akik sem a játék felett, sem az életük felett nem tudnak ellenőrzést gyakorolni.

A szerencsejátékok hagyományos formái, mint a totó, lottó stb. újabbakkal bővültek ki. Például az internetes szerencsejátékkal, vagy fogadással, mely inkább a fiatalok körében terjed. Gyakoribbak tizenévesek között a szerencsejátékkal kapcsolatos problémák és a kóros játékszenvedély, mint a felnőtt lakosság körében. A felmérések szerint a betegek közt jelentős számban található egyedülálló vagy elvált személy, alkoholbeteg és drogfogyasztó, kiknek családi és társas kapcsolataik gyorsan leépültek az anyagi károk és nagy összegű tartozások miatt.

A játékos típusok

Ami alapján a játékosok kategorizálhatók, az a következmények súlyossága és száma, melyeket saját játékukkal kapcsolatban tapasztaltak.

• A nem-probléma-, vagy rekreációs játékosok. Kevés pénzzel játszanak, nem gyakran, mely nem jár negatív következményekkel. Ha nyernek vagy vesztenek is, ritkán töltenek több időt a játékkal, vagy több pénzt a játékra, mint tervezték vagy megengedhetnék maguknak.
• A kockáztató játékosok. Az a tapasztalatuk, hogy eddig a játékukkal kapcsolatban kevés problémájuk volt, nagyjából mindig tudták kontrollálni, mennyit játszanak, és így nem halmozódtak fel negatív következmények. Ezért fennáll náluk az a veszély, hogy a kockázatot növelik, és majd problémajátékosokká válnak. Szerintünk a kannabisz-használók is hasonló úton járnak, mert a „fü” kapudrog. Eddig sokan közülük heroin-fogyasztókká váltak.
• A problémajátékosok. A problémajátékosok egyedül, barátok nélkül kezdenek el játszani. Lekicsinylik és tagadják, hogy problémás mértékben játszanának, titkolják, vagy vitatkoznak a családtagokkal a pénzügyi nehézségekkel kapcsolatban. Ők azonban több időt és pénzt fordítanak már a játékra, mint amit anyagilag megengedhetnének maguknak. A szerencsejáték az ő esetükben a negatív következmények és reakciók egész sorához vezet. A játékosok problémás szinten játszanak hosszú ideig, és vagy fokozatosan kifejlődik náluk az egyre komolyabb játékprobléma, vagy visszatérnek a rekreációs szerencsejátékhoz, ahol még nincsenek komolyabb gondok. Az USA-ban a lakosság 2-3%-ának van ilyen tapasztalata a szerencsejátékkal kapcsolatban.
• Patológiás játékosok. Őket általában kényszeres vagy addikt, függő játékosoknak nevezik, mert betegségük egyrészt a kényszerbetegséggel mutat rokonságot, másrészt az alkohol-, ill. drogfüggőséghez is hasonló. A patológiás játék az USA-ban a felnőtt lakosság körében 1-2%-ra tehető. 

 A kóros játékszenvedély tünetei

A kóros játékszenvedély betegség, melynek lényege az ingerkereső, ingerhalmozó magatartás és a kockázat-megítélés zavara.

A szerencsejáték három szintje

Azok az emberek, akik szerencsejátékot űznek, tipikusan három lépést megtéve jutnak csapdába. A folyamat a rekreációs szerencsejátékkal kezdődik, a problémás szerencsejátékkal folytatódik, és végül a függőségbe torkollik. Minden egyes szakasz eltarthat hónapokig, évekig.

• Első szint. A játékosnak először pozitív benyomása alakul ki a szerencsejátékról, jól szórakozik vele, izgalmat, örömet okoz neki. Sokan úgy hiszik, hogy különös tehetségük van a játékra, sorozatosan nyerni fognak, nagy pénzekről álmodnak. „Még leszek valaki!” - gondolják magukról.
• Második szint. Ez a progresszív vesztései fázis, veszélyeztetett szakasz, ekkor már a játékos a konfliktusokból származó feszültségeit akarja levezetni a játékkal, problémái azonban így nem oldódnak meg. Jellemző, hogy újabb és újabb vesztés következik, a játékos életét a játék köré szervezi. Nem tanul a sorozatos vesztésből, nem számol a következményekkel, nincs veszélyérzete, visszacsúszik a gyerekszintre, végül mindent kockára tesz.
• Harmadik szint. A játékos végül a függőségi szinthez érkezik. Jellemző rá Ovidius mondása: „Mást tanácsol a vágy és mást tanácsol az ész.” Gondolkozását és életvitelét teljesen leköti a játék. Ekkor következik be a kétségbeesési fázis: már nagy tartozások halmozódnak fel, a számlák befizetése elmarad, kölcsönöket már senki sem ad, csak az alvilág kapuja áll nyitva - sikkasztás és csalás az egyetlen pénzhez jutási lehetőség. A játékos megingathatatlanul hisz a „biztos szisztémában”, amit kidolgoz magának. Akkor élvezi igazán a játékot, ha annak tétje van. Különben otthon, egyedül, tét nélkül nem játszana soha. A játékbeteg belefeledkezik a játékba, képtelen abbahagyni, akkor is továbbjátszik, ha nyer, és akkor is, ha veszt. Mindenképpen vissza akarja nyerni, amit vesztett. Nem tud leállni, ezért súlyos adósságokba keveredik, sőt a családját is megkárosítja.

 A DSM-IV az impulzuskontroll zavarhoz sorolja a kóros játékszenvedélyt. Az impulzuskontroll zavarban szenvedőkre, így a kóros játékbetegekre is az jellemző, hogy képtelenek ellenállni impulzusaiknak, késztetéseiknek, ill. kísértéseiknek annak ellenére, hogy tudatában vannak annak, hogy önmaguknak és másoknak is kárt okoznak. A DSM-IV a kóros játékszenvedély következő diagnosztikus kritériumait sorolja fel; ismétlődően előforduló vagy tartósan fennálló kóros viselkedés a szerencsejátékokkal kapcsolatban, azaz legalább öt vonás az alábbiakból:

• Szerencsejátékokkal való intenzív foglalkozás (pl. korábbi, szerencsejátékokkal kapcsolatos élményeivel foglalkozik, a következő kalandot tervezgeti, vagy a szerencsejátékhoz szükséges pénz megszerzésén gondolkozik).
• A kívánt izgalom eléréséhez egyre gyakoribb vagy nagyobb összegű tétek megjátszása. Ismételt sikertelen erőfeszítések a játék feletti kontroll megtartása, a játék csökkentése vagy abbahagyása érdekében.
• Nyugtalanság, ingerlékenység, ha megpróbálja a játékot csökkenteni vagy abbahagyni.
• A szerencsejáték folytatása a problémáktól vagy rossz hangulattól való megszabadulás módja (pl. segítség nélküliség, bűnösség, szorongás, depresszív hangulat érzései)
• Miután a szerencsejátékon pénzt veszít, gyakran másnap visszatér, hogy veszteségét kiegyenlítse (veszteség utáni vadászat).
• Hazudik a családtagjainak, a terapeutának és másoknak, hogy eltitkolja a játékszenvedélybe vonódás mértékét.
• Illegális cselekményeket mint hamisítást, csalást, lopást vagy sikkasztást követ el, hogy finanszírozza a szerencsejátékát.
• A játékszenvedély miatt veszélyeztet vagy elveszít fontos kapcsolatot, állást, továbbtanulási, karrier-lehetőséget.
• Másokra támaszkodva gondoskodik pénzről, hogy a játékszenvedély okozta reménytelen anyagi helyzetén könnyítsen.

A játékszenvedély megnyilvánulási fázisai

 A játék előtt. A játék kezdése előtt a szenvedélyes szerencsejátékosban erős vágy támad, és megjelenik a kontrollálhatatlan késztetés, hogy játsszon, ilyenkor feszültséget érez. A feszítő késztetésnek nagyon nehéz ellenállni.

A játék alatt. A játék alatt nagy izgalom tölti el.

A játék befejezése után. Végül, ha nyer megkönnyebbülés, gyönyörérzés hatja át, ha pedig veszt, lelkiismeret-furdalás, önvád, bűntudat uralkodik el rajta.

A játékszenvedély progresszív betegség, melynek előrehaladásával sokan befelé fordulóvá válnak, és leépítik baráti, ismerősi és családi kapcsolataikat. Legtöbbjük közönyt és nemtörődömséget mutat a mindennapi élet dolgaival kapcsolatban. Ha egy bizonyos időre abba is hagyja a játékos a szerencsejátékot, könnyen visszaeshet konfliktusok és stresszel teli életkörülmények között.

A kóros játékszenvedély - a szakemberek szerint - a kényszerbetegséggel mutat rokonságot. A kényszerbetegekre gyakran szertartásos, ésszerűtlenül ismétlődő kényszercselekedetek a jellemzőek (pl. ismételt kézmosás, visszatérés, hogy bezárta-e az ajtót stb.), amelyeket a beteg nem képes elfojtani, illetve kénytelen végrehajtani. A szerencsejátékosoknak is megvannak a szertartásos cselekedeteik. Pl. egyesek csak állva játszanak, mások a rulettra való tétet szertartásosan végzik, sajátos öltözetben játszanak stb.

A szenvedélyes szerencsejátékosok is általában ellenállhatatlan kényszert éreznek, nem tudják abbahagyni cselekedeteiket. A játékszenvedélyeseknek a játék általában kellemes élményt, feloldódást jelent, míg a kényszerbetegeknek magatartásuk semmiféle örömélményt nem okoz.

 A kóros játékszenvedélyesek között magas a hangulatzavar, a különböző fóbiák, szorongás, személyiségzavar, illetve a alkohol-, drog- és nikotinfüggőség aránya. Ezek egy része már a játékszenvedélyt megelőzően is meglehet, más része pedig a betegség előrehaladásával alakulhat ki.

Lehet, hogy a játékbetegek sokszor próbálkoznak azzal, hogy abbahagyják a játékot, de nem járnak sikerrel. Míg az első vagy második fázisban vannak, ritkán keresnek fel szakembereket felépülésük érdekében. Többnyire abban az esetben ismerik el, hogy segítségre szorulnak, amikor már nemcsak egyéni, hanem családi, munkahelyi és anyagi vonatkozásban is egyaránt csődbe jutottak. Vannak, akik még ekkor sem kezeltetik magukat, hanem az öngyilkosságot választják.

A kétféle szenvedély és a párhuzam

A kóros játékszenvedély sok tekintetben hasonló az alkohol-, ill. drogfüggőséghez. Valószínű, hogy ezért az addikció-elméletek definíciója szerint a viselkedési addikciók (pl. kóros játékszenvedély is) ugyanúgy határozhatók meg, mint a kémiai addikciók (pl. alkoholbetegség), és kialakulásukban is hasonló mechanizmusok játszanak szerepet.

A szenvedélybetegek között sokan csak az orális, (szájon át bevitt) örömöket részesítik előnyben, a zsebükbe dugott üveget becézgetik, mint egyetlen társat az életben. A szerencsejátékosok is csak a játékban találnak örömet, és egy idő után a természetes örömök már mit sem jelentenek nekik.

 A játékos az alkohol vagy drogfüggőhöz hasonlóan hosszú időn át azzal áltatja önmagát és környezetét, hogy nincs problémája, minden rendben van nála. Tagadja a valóságos problémákat. Közös jellemző: a játék abbahagyásának, ill. a drog használatáról való leállás többszöri sikertelen kísérlete. Nemcsak az alkohol- és drogbetegek, hanem a kóros játékszenvedélyben szenvedők esetében is kialakul az addikció, a tolerancia, a függőség, sőt még a megvonási tünetek is jelentkeznek. Beszűkül a tudatuk, gondolkodásuk a játékra, épp úgy mint az alkohol- vagy drogfüggőké, akik csak az italra vagy drogra, annak beszerzésére és felhasználására koncentrálnak. A játék vagy az ital az egyetlen szerelmük, ezért egyedül maradnak, elidegenednek a másokkal való intim, bensőséges kapcsolatoktól.

A kóros játékszenvedély miatt a családi és munkahelyi problémák megszaporodnak. A játékos „emberkerülővé” válik, lopakodva közlekedik az utcán, mert nem akar találkozni a hitelezőivel, ezért nem megy be a munkahelyére sem. Akárcsak az alkohol-, ill. drogbetegnek, kapcsolata megszakad a munka világával. A szerfüggőnél bekövetkezhet a túladagolás miatti halál, viszont a játékosoknál a depresszió, a kilátástalanság miatti öngyilkosság.

Jellemző az is, hogy úgy a játékbetegek, mint a szerfüggők törvénytelen cselekedeteket követhetnek el. Azért, hogy adósságaikat törleszthessék általában több munkát vállalnak. A hitelező követelése miatt rákényszerülnek arra is hogy, eladják fontos értékeiket, kölcsönkérjenek, illetve lopjanak, sikkasszanak. Sokan még az alvilággal is szövetkeznek, hogy pénzhez jussanak, nem csupán azért, hogy játszhassanak, hanem főleg azért, hogy visszafizethessék adósságaikat.

A kóros játékszenvedély kialakulásának okai

 Az okok nagyon különböző természetűek és súlyúak. A kóros játékszenvedély hátterében genetikai és biológiai tényezők is szerepet játszanak. Ha a családban van kóros játékszenvedélyben szenvedő közeli hozzátartozó, akkor valószínűbb a betegség kialakulása.

Az örökbefogadott gyermekek követéses vizsgálata igazolta, hogy a biológiai hajlamnak jelentősebb szerepe van a környezethez viszonyítva. A kutatások alapján jelenlegi ismereteink szerint a szenvedélybetegségekre, nevezetesen a játékszenvedélyre való hajlam biológiai okai a központi idegrendszer eltéréseivel igazolhatók. A kutatások eredményei bizonyítják, hogy egy genetikai eltérés csak a hajlamot jelentheti, és az öröklődő hajlam önmagában nem vezet betegség kialakulásához.

A játékszenvedély látszólag csak egy „egyszerű” viselkedésforma, de többről van szó. Az agy biokémiájában keresendő az alapja, minden valószínűség szerint ugyanaz a szerotoninzavar lappanghat a hátterében, mint a depressziónak. Egy másik anyag, az endorfin termelődésének szintje is befolyásolja az ilyen magatartásban megnyilvánuló kórképet. A nyugtató hatású endorfint boldogsághormonnak is nevezik, melynek megfelelő mennyiségű termelődését a szerencsejáték elősegíti a játékbetegeknél. A luxus játéktermekben vagy a lebújok automatáinál a legrövidebb úton örömmámorra lelnek, és megszabadulnak borongós hangulatuktól, (és pénzüktől is).

Különböző pszichológiai elméletek foglalkoznak a kóros játékszenvedély lélektanával, azzal a kérdéssel, hogy mi áll a játékszenvedély hátterében. A pszichológiai tényezők között szerepel a tudattalan vesztési vágy, a mindenhatóságban való hit (játékbeteg megingathatatlanul hisz abban, hogy győznie kell), a gondolkodási folyamat torzulása (meg van győződve arról, hogy a játék kontrollálható, a sikeresség az ügyességétől függ), az önmaga ellen fordított agresszió (rejtett öngyilkossági szándék), a játékbetegnél fennálló addikciót a túlzott önbizalom és a mély kétely váltakozása is jellemzi. Az érzelmi problémák közül leggyakrabban a bensőséges kapcsolatok kialakítására és fenntartására való képtelenséget figyelhetjük meg.

A játék lehet örömforrás, de lehet pótcselekvés is. A játékbetegeknek egyetlen örömforrás a játék, a feszültségüket oldja, és a konfliktusokból is kivezető utat jelent. A családi környezetnek, a gyerekkori lelki traumáknak, a mindennapi élet konfliktusainak és annak is, hogy milyen könnyen lehet kapcsolatba kerülni a szerencsejátékokkal, jelentős szerepük van a viselkedési addikciók, így a játékszenvedély kialakulásában is.

Kezelés

Az eredményes kezelés feltétele a beteg motiváltsága és együttműködése a szakemberekkel és önkéntes segítőkkel.

Gyógyszeres kezelés. Általában szelektív szerotonin-visszavételt gátló (SSRI) antidepresszívumokkal kezelik a játékbetegeket. Sajnos, gyógyszerekkel nem lehet meggyógyítani a kóros játékszenvedélyben szenvedőket, a betegségük csak feltartóztatható.

Pszichoterápia. A pszichoterápia első sorban magatartásterápiát és családterápiát alkalmaz.

Önsegítő csoportok. Az Anonim Játékosok önsegítő közösségei széles körben nyújtanak segítséget azoknak, akik igénylik. A gyűléseiken a tagok beszélnek a játékproblémájukról, arról, hogy napi szinten hogyan épülnek fel, és arról, hogy ma hogyan birkóznak meg az élettel.

Az Emberbarát Alapítvány terápiás közösségben, szakemberek támogatásával, hosszú távú komplex kezeléssel segíti elő a játékbetegek felépülését.

Forrás: emberbarat.hu - Bereczki Sándor

Mi teszi indokolttá, hogy háziorvosként is komolyan foglalkozzunk az addiktológiai betegek megismerésével?

 Háziorvosként betegeim életét hosszú éveken át nyomon tudom követni, felkeresnek betegek testi betegségeikkel, ugyanakkor családi, lelki konfliktusaikkal is. Pontosan a család egy-egy tagjánál megjelenő élethelyzeti konfliktusokra, válságokra kell odafigyelni. Ezekben a helyzetekben van a háziorvosoknak, orvosoknak nagy szerepük, hisz itt tudunk beavatkozni, segíteni, egy nagyobb bajt elkerülni. Ilyenkor az emberek sérülékenyebbek, könnyen próbálkozóvá válnak. A függőségi állapot általában többszöri alkalmi droghasználatnál alakul ki, de mire az illető észreveszi, hogy baj van, már nem tud szabadulni. A szerfogyasztás nyújtotta kezdeti javulás után még nehezebb helyzetbe kerül. Sok fiatal a szülői otthon bensőségének hiányát próbálja pótolni például a kábítószerrel.

Ha a család nem megfelelően működik, a fiatal

• nem tud azonosulni a család értékeivel, belső ürességérzés alakul ki, keres valamit, ami ezt az űrt betölti;
• elidegenedik családtól, iskolától, hasonló korúaknál keres menedéket;
• sikertelenségei miatt nem lát kivezető utat, élete célt téveszt.

A szerfogyasztás miatt a fent nevezett problémákhoz éjszakai kimaradozások, társas kapcsolati zavarok társulnak.

 Amennyiben a próbálkozás egyre sűrűbbé válik, kialakul egy életforma, melynek középpontjában a drogok megszerzése áll, mivel a kábítószer megszerzése rengeteg pénzbe kerül, akár napi 30.000Ft-ba is. Érdeklődve az egyik drogos házaspártól, elmondták, hogyan szerzik be az erre szükséges pénzt. Miután mindenüket pénzzé tették áruházi lopásokból és prostitúcióból tartják fent magukat.

Minden embernek szüksége van örömforrásokra, ilyenek például a jól elvégzett munka öröme, a jó könyv, a sport, az ünnepek, az egészséges baráti kapcsolatok stb.

Azok az emberek, akiknél az egészséges problémamegoldó-képesség nem működik, konfliktus- vagy stresszhelyzetben mesterséges megerősítőket használnak, ezek kellemes hatást idéznek elő, megszüntetik a rossz közérzetet, szorongást, feszültséget, mivel kezdetben pozitív élményt okoznak, az illető keresi ezeket a helyzeteket.

A rendszeres drogfogyasztás idővel fokozatosan kiszorítja a beteg életéről a természetes örömforrásokat, az illető élete a drog megszerzésére redukálódik le.

 Felvetődik a kérdés, hogy mi az oka annak, hogy az egyik ember próbálkozásai során függővé válik, a másik nem.

Megfigyelték, hogy bizonyos családokban a betegség halmozódása fordul elő. Felmerült, hogy a családon belüli magatartásminták, értékek átadásán kívül genetikai okok is valószínűsíthetők. Több gén együtthatása lehet olyan hajlamosító tényező, amely megnöveli a betegség kialakulásának valószínűségét. Különböző családokban örökbefogadott egypetéjű ikrek vizsgálata valószínűsíti feltevésünket.

A központi idegrendszer egyes részeiben helyezkednek el azok a középagyi területek, amelyek a jutalmazás létrejöttéért felelős, fontos agyi ingerületátvivő anyagokat tartalmazzák. Ezek elégtelen működése felelős például a depresszív illetve szorongásos kórképek és más pszichiátriai betegségek létrejöttéért. Az újabb kutatások szerint a függőség létrejöttében is jelentős szerepük van. Ezekre a születésünk során magunkkal hozott hajlamosító tényezőkre tevődnek rá a fejlődésünk során bennünket ért környezeti hatások. A leírtakból tehát érthetővé válik az a tény, hogy bizonyos pszichiátriai betegségekben szenvedők könnyebben válnak függővé, mint az egészséges populáció. Így például személyiségzavarban szenvedőknél, depressziós betegeknél, szorongásos kórképeknél, mentálisan sérült egyéneknél illetve skizofrén betegeknél.

 Függőség többféle anyag iránt alakulhat ki. Az ártalmatlannak tűnő kávén és cigarettán keresztül az alkoholon, a gyógyszereken át az inhalációs anyagokig és a kábítószerekig.

A rendszeres fogyasztás miatt addikció - hozzászokás - alakul ki, ami a WHO szerint a drogok vagy a drogfogyasztással egyenértékű izgalmi helyzetek keresésében és a drogok fogyasztásának kényszeres, viselkedésmintájában nyilvánul meg, mely együtt jár a drog hatásához kapcsolódó leküzdhetetlen vággyal, valamint az elvonás utáni erős visszaesési tendenciával. Többek között ez az oka annak, hogy egy szenvedélybeteget nagyon nehéz motiválttá tenni a szerhasználat feladásában.

Az addikció rendszerint toleranciával, szenzitizációval, dependenciával jár.

• Tolerancia: az a jelenség, hogy a kívánt hatás eléréséhez egyre nagyobb dózisra van szükség.
• Kereszttolerancia: hasonló hatásmechanizmusú szerek között alakul ki, mely során az egyik drog iránt kifejlődött tolerancia a másik droggal szemben is kialakul. Ez az oka annak, hogy a kezdetben csak egyféle szert használó fiatalok, ha nem jutnak hozzá az adott droghoz, más szerekkel is hasonló hatásokat érnek el.
• Szenzitizáció: a drog hatásának növekedése ismételt adagolás következtében, vagyis fordított tolerancia alakul ki.
• Dependencia: a drogtól való kényelmetlen megválás, szerfüggőség. A drog elvonását követően elvonási tünetek jelennek meg. A dependencia lehet pszichés illetve szomatikus.
• Pszichés dependencia: mely során erős vágy alakul ki a szer iránt, az a magatartás, mely a drog beszerzésére irányul.
• Szomatikus dependencia: a drog abbahagyásakor jelentkező testi megvonási tünetek.

Droghasználattal az orvos három helyzetben találkozhat:

1. Olyan stimuláns vagy nyugtató, altatószer felírásakor, mely dependenciát okozhat. Pár éve tapasztaltam a Dorlotyn nevű altatószer forgalomból való kivonásakor, hogy bizony számos idős beteget nehezen tudtunk leszoktatni róla, vagy átállítani más gyógyszerre.
2. Olyan személyeknél, akik rendszeresen alkoholt, vagy drogot fogyasztanak.
3. Pszichiátriai tünetek, megvonási tünetek során, például tiltott szer használatának következtében.

A kábítószer-használat jelei:

• pszichések
• szomatikusak
• magatartásbeli tünetek
• különböző használati tárgyak.

Pszichés tünetek:

örömforrások elvesztése, feszültség, ok nélküli ingerlékenység, levertség vagy feldobottság, tanulási, koncentrálási zavarok, az intellektus hanyatlása, alvászavar, fáradtság illetve fokozott teljesítőképesség, a beszéd megváltozása, hallucinációk.

Testi- szomatikus tünetek:

orrfolyás, orrszárazság, fekély az orrsövényen, fogyás, hasmenés, hamuszürke színű bőr, tűszúrás nyomok, furcsa szag, a pupilla szűk vagy tág, végtagfájdalmak

Magatartás-változás:

a korábban jól teljesítő gyermek tanulmánya romlik, iskolakerülés, igazolatlan hiányzások, hazudozások, zárkózottság, a kapcsolatok zavara, elhanyagolt külső, érdektelenség

Furcsa használati tárgyak:

tű, égett kiskanalak, fóliák, injekciós tű, ismeretlen porok, tabletták, furcsa bélyegek stb.

Az alkoholizmus diagnózisának fő szempontjai:

Fő kritériuma:

• szomatikus dependencia, a fogyasztás elhagyása során megvonásos tünetek,
• tolerancia kialakulása,
• az alkoholizmusra jellemző betegségek, májcirrózis, gyomorfekély, agyi elváltozás,
• a beteg tudatában van fizikai és szociális hanyatlásának, de ennek ellenére tovább etilizál,
• szociális és szakmai hanyatlás,
• depresszió,
• emlékezetzavar.

Egyéb ismertetőjelek:

• arckifejezés, viselkedés jellegzetes megváltozása, oktalan indulatkitörések,
• elhanyagolt külső, etiles lehelet, remegés, koordinációs zavarok, gyakori balesetek, sérülések,
• üres üveget rejteget,
• az interperszonális kapcsolatok megromlanak, depresszió, munkahelyi konfliktusok,
• labor leletek (májenzim emelkedés, vvt változás, húgysav emelkedés, triglicerid szint emelkedés stb.)

 Az embert gyakran megtévesztik a körülmények. A beteg hosszú ideig leplezni próbálja problémáját. Fiatal orvos koromban előfordult, hogy értetlenül álltam egy-egy beteg viselkedése előtt, és nem hoztam összefüggésbe például rejtett alkoholizmusával. Az egyik idős nő betegem tisztes korú, rendezett körülmények között élő hölgy, magányos volt, és ettől szenvedett. Gyakran kihívott magához, reggeli hányinger, étvágytalanság, időnként előforduló hasmenések miatt, illetve fejfájásról és végtagfájásról panaszkodva. Eszembe sem jutott, hogy rendszeresen alkoholt fogyaszt, időnként nagyon kedves volt, majd minden ok nélkül kötekedő, agresszív lett. Labor és gyomorendoszkópos vizsgálat után vált nyilvánvalóvá számomra panaszainak oka. A néni váltig tagadta a dolgot, mígnem egyszer váratlanul a házban járva meg akartam nézni, hogy van, és bizony igen ittasan nyitott ajtót. Másnap nem is nagyon emlékezett a történtekre.

 A beteg a legritkább esetben áll elő azzal a panasszal, hogy függő vagyok, szeretnék meggyógyulni. Pontosan a betegség jellemzője, hogy a beteg eleinte jól érzi magát ebben az állapotban és egyáltalán nincs betegségbelátása, elbagatellizálja a tüneteit, problémáit.

Legtöbbször a beteg függősége következményeivel jelenik meg. Például az alkoholista a már említett gyomorpanaszokkal, végtagfájdalmakkal, koordinációs zavarokkal, hányással, hasmenéssel. Előfordul, hogy a hozzátartozó panaszkodik a beteg személyiségváltozásaira, oktalan agresszív illetve feldobott magatartására. Úgy gondolom, hogy már ilyenkor hatékonyan kell segíteni, hogy ne csak a tüneteket, de az okot is kezeljük.

A szenvedélybetegtől minden családtag szenved, mint például annak a nőbetegemnek az esetében, akinek a férje évek óta ivott, pokollá téve életüket. Egyik nap betegem hazatérve férjét hosszas keresés után a padláson találta. Felakasztotta magát. Mivel férje még élt, ezért leszedte a kötélről. Férje továbbra is ivott, életmódján nem változtatott. Egyik orvosi vizit alkalmával nőbetegem panaszolta: ha ezt látta volna előre, akkor annak idején biztos tesz még egy-két kört a ház körül, mielőtt bemegy. Gondolhatjuk, mi ment végbe ebben az egyébként szerető szívű asszonyban, hogy idáig eljutott.

A betegeimmel való foglalkozás során a leggyakrabban a családot ért problémák, krízishelyzetek okozták a függőség kialakulását, ez érthető is, hiszen az egyén fejlődése szempontjából a családnak döntő szerepe van.

A rendszerváltás során sok ember elvesztette a talajt a lába alól: az addig megdönthetetlennek hitt eszmék, kapaszkodók semmivé váltak, és az emberek egy része nem találta meg a helyét ebben az új helyzetben.

 A fiatalok nem tudják átvenni szüleik értékeit, hisz gyakran ők sem látják világosan életük célját, problémáik megoldását.

A munkanélküliség megjelenése is számos egzisztenciális illetve önértékelési zavarhoz vezet, ellentétben a nyugati országokkal, ahol az egyén jobban megtanulta az évek során kezelni a helyzetet, a mai munkaképes korúak szülei nem voltak munkanélküliek, így nincs családi magatartásminta előttük.

A munkaerőpiacon való megfelelni akarás is számos konfliktushelyzetet teremt a család életében (vidéki munkavállalás, távol a családtól, túl nehéz vagy iskolázottság alatti munka, feketemunka stb.), előrevetíti a család egységének megbomlását, az időhiány miatt a problémák kezelésének hiányát.

Számos alkohol- illetve kábítószerfüggő fiatal csonka családból, illetve állami gondozásból kerül ki, mivel nincs megfelelő szülői minta a problémák megoldására.

A hajléktalanok menekülése a valóság elől, céltalanságuk, kilátástalanságuk is az olcsó, de hatékony pótszerek felé irányul.

Idősebb emberek is gyakran válnak gyógyszer- illetve alkoholfüggővé, mivel nyugdíjas koruk elértével nem találják életük céljait, gyermekeik elhagyják a szülői házat, rohanó életükbe nem fér bele a szülők látogatása, esetleg még évek múlva házastársukat is elvesztik, nyugtatókhoz, altatókhoz nyúlnak.

 Szembetűnő az is, hogy a függőségben szenvedőknél feltűnően magas az öngyilkosok száma. Úgy gondolom, nem csak társadalmi szinten, de az egyének szintjén is szemléletet kellene váltani. A mai aktív generáció gyermek illetve fiatal korában legfeljebb az alkoholizmussal találkozott, sokszor azt sem betegségként, hanem inkább jellemhibaként kezelve: magának kereste a bajt, viselje következményeit.

A drogfüggőség problémaként csak az érintett családokat érte el, akik azonban tehetetlenül állnak az események előtt.

A preventív programok kampányszerű felbuzdulásai nem elegendők a probléma tudatosítására, permanens, állandó drogprevencióra van szükség, mely szorosan beépül a mindennapi életbe már gyermekkortól kezdve.

A függő betegek és hozzátartozóinak kezelésében a prevenció, a rehabilitáció (a testi és a pszichés állapot illetve a munkaképesség helyreállítása) illetve az utógondozás egységének kell megvalósulnia.

Forrás: emberbarat.hu - Dr. Zolnay Júlia háziorvos

Megjegyzés: A cikkben szereplő képek csak illusztrációk.

A következőkben először az alkoholizmus biológiai, családi, munkahelyi következményeivel és az alkoholista játszmával foglalkozunk, majd ezt követően a kezelés lehetőségeit vesszük számba. Kiemelten foglalkozunk a szenvedélybeteg környezetében élő családtagok, munkatársak, valamint laikus segítő szándékú emberek lehetőségeivel.

Ki alkoholista?

Gyakorlati szempontból jól használhatónak tartom azt a meghatározást, hogy az az ember tekinthető alkoholbetegnek, akinek más személyekkel való kapcsolatában problémát okoz az italfogyasztása.

A betegségnek sokféle súlyossági foka van. Aszerint értékeljük a betegség súlyosságát, hogy mennyire károsodott a személyisége, milyen állapotban van a szervezete biológiailag, milyen a viszonya más emberekhez, különösen a családtagjaihoz, mennyit romlott a társadalmi helyzete, jövedelmi viszonyai.

Az alkohol hatása a szervezetre

Az alkohol biológiai hatásait két csoportra osztjuk, eszerint megkülönböztetjük az alkoholfogyasztás akut hatását és a krónikus alkoholizálás következményeit. Az akut alkoholmérgezés azaz a részegség tünetei jól ismertek. A krónikus italozás személyiségváltozáshoz vezet. Gyakori az ingerlékenység, agresszivitás is felléphet, gyanakvás, ítélőképesség romlása, esetleg üldöztetéses gondolatok, féltékenység, elbutulás. Súlyos esetben hallucinálás, látászavar, epilepsziás görcsök, járásképtelenség lép fel. Az alkohol nem csak idegrendszeri károsodást okoz, hanem csaknem minden más szervet is károsít. Kiemeljük ezek közül is a májat. Az alkoholos májzsugorodás az alkoholista betegek gyakori haláloka. Szintén gyakori az öngyilkosság és a balesetek előfordulása is.

Az alkoholista és a családja

Közismert körülmény, hogy egy szenvedélybeteg családja milyen lelki, gazdasági, társadalmi, szociális megrázkódtatásokon megy keresztül, valamint az, hogy mennyire hátrányosan befolyásolja a szülői alkoholizmus a gyermekek fejlődését. Figyelmünket itt inkább a család egészére, mint rendszerre kívánom irányítani, mert erről az oldalról a terápiás beavatkozásnak is tere nyílik.

A rendszerszemléletű gondolkodásban a betegségtünetet, esetünkben az alkoholizálást a családtagok közötti kapcsolat zavarával magyarázzuk. Nem vádolunk tehát személyesen senkit. Egy családban sok minden miatt alakulhat ki probléma: pl. egy fiatal házaspárnak nem sikerül a szüleiktől leválniuk, vagy a házaspárok egymással versengenek, vagy valaki elégedetlen a házastársával, vagy félnek az öregedéstől, a gyermekek kirepülésétől ? és még így sorolhatnám oldalakon át a lehetséges feszültségforrásokat. Ezeket a feladatokat a családok általában sikeresen oldják meg, de nem mindig. Ha valahogyan megjelenik az alkohol, az is jelenthet egy megoldást az eredeti kérdésre, mert eltereli a figyelmet róla.

Mindent a szőnyeg alá lehet söpörni.

Az évek során az italozás előtérbe kerül, egyre inkább csak ekörül kezd a család élete forogni, az eredeti konfliktus elhalványul. Mindenki alkalmazkodik viselkedésével a szenvedélybeteg családtaghoz és egymáshoz. Kialakul az alkoholista játszma a jellegzetes szereplőkkel, rejtett nyereségekkel.

Így tekintve az alkoholizmusra, ez tulajdonképpen a család nem megfelelő probléma megoldó képességének a jele. A probléma lényege nem is az alkoholizmus, hanem amit elfed.

A terápiában a családtagok egymás közötti kommunikációjának színvonalát kell javítaniuk, át kell gondolniuk a saját maguk alkotta szabályaikat, el kell dönteniük, hogy azokon mit kellene megváltoztatniuk. Tisztázniuk kell, hogy kinek mihez van joga, mi a kötelessége, az alkoholizmust megelőző eredeti problémával mit tudnak kezdeni, és így tovább ? csupa olyan téma, ami a családtagok közötti kapcsolatot érinti.

A rendszerszemléletű gondolkodásnak fő haszna, hogy egyértelművé teszi:

Nem elég az alkoholbeteget egyedül kezelni? Például elvonókúrára elküldeni, majd azt várni, hogy gyógyultan visszakapja a család és minden rendben lesz. Ha tényleg gyógyultan jönne haza a beteg a kórházi kezelésből, otthon nagy zavar támadna: a változatlanul maradt szenvedélybetegségre jellemző családi körülmények ki fogják kényszeríteni valakinek az alkoholistává válását. Legtöbbször ez a régi beteg lesz, mert visszaesik, vagy ha ez nem lehetséges, más kezd majd el inni.

Az alkoholista és a munkahelye

Az ittas dolgozót haza kell küldeni, mert feladatát nem tudja megfelelő színvonalon ellátni, valamint balesetveszélyt jelent magára és munkatársaira nézve. A munkahelyén nem ittas, de munkaidőn kívül rendszeresen alkoholt fogyasztó beteg sem ideális munkaerő. A másnaposság, az alkoholizálással összefüggő megbetegedések, balesetek, sokasodó magánéleti, anyagi problémái elvonhatják a figyelmét a munkájától, csökken a megbízhatósága, elkötelezettsége.

Az alkoholbeteg házastársa.

Az alkoholista férfival élő nő ?aki többnyire a feleség ritkábban a lánygyermek vagy az anya - egészen különleges állapotba kerül az évek múlásával. A férfi italozása miatt energiáinak egyre nagyobb részét fordítja a következmények enyhítésére. Eleinte rejtegeti a szégyenüket mások előtt. Egyre többet kell dolgoznia, hogy férje kieső keresetét illetve költekezését pótolja. Fokozatosan felügyelete alá vonja a társát, hiszen az egyre inkább megbízhatatlanná válik. Akadályozza az ital beszerzését, eldugja a pénzt. Ráadásul részeg férje durvaságát is el kell viselnie, lehet, hogy meg is verik. És közben hol marad az ő saját élete? Saját karrierje, fiatalkori álmai? Sehol. Egész életét részeges párjával kapcsolatos problémái töltik ki.

Egész élete ettől a másik embertől vált függővé.

Ez is egy betegség. Úgy hívják, hogy társfüggőség.

Két beteg embert találunk tehát, betegségük a függőségek két különböző változata. Az egyik egész élete az alkoholtól függ, a másik egész élete egy másik embertől függ. Egyikőjük sem a maga életét éli, mindketten kezelésre szorulnak.

Vajon a társfüggőség azért alakul ki, mert egy alkoholista belekényszeríti az érintett személyt, vagy a társfüggő személyisége ettől az élethelyzettől függetlenül is hajlamos ebbe az állapotba belecsúszni? Sok bizonyíték szól amellett, hogy mindkét tényezőről szó van. Talán ez magyarázza azt, hogy a társfüggő nők új partnerüknek gyakran az előzőhöz hasonló szenvedélybeteget választanak.

Alkoholista játszma

A szenvedélybeteg viselkedésével nagyon megterheli a körülötte lévő embereket. Ezek az emberek különbözőképpen reagálnak a beteg viselkedésére. Sok alkoholbeteget és a velük együtt élőket megvizsgálva hasonlóságokat lehet felfedezni. Az Eric Berne nevéhez fűződő tranzakció analízis (TA) részletesen elemezi az alkoholbeteg és a környezetében élők viselkedését, melyet alkoholista játszmának neveztek el. A továbbiakban ezt a gondolatmenetet fogom ismertetni.

Mit tekint a tranzakció analízis játszmának? Olyan viselkedésformákat, amelyek nem tudatosak, és rendszeresen megismétlődnek az érintett személy (a játékos) életében. Többnyire rossz érzésekkel végződnek. Nagyon fontos, hogy a felszínen látható csalódás vagy akár szenvedés ellenére is a résztvevőknek egy rejtett pszichológiai szinten nyereséget hoz. Ez az egyik oka, hogy minden hátrány ellenére az emberek igen nehezen hagynak fel kedvenc játszmáikkal. Sokféle játszma elemzését dolgozták már ki. Vannak az egész életet meghatározó játszmák, ismertek házassági, szexuális és alvilági játszmák, és léteznek jó játszmák is. Az alkoholista játszma életjátszma, és természetesen itt csak ezzel foglalkozunk.

Az alkoholista játszma fontosabb szereplői a névadó Alkoholistán kívül az Üldöző, a Megmentő, és a Fajankó. (A játszma szereplőjének értelmében a szavakat nagy betűvel írom)

A játszmában az Alkoholista személyének az azonosítása nem jelent problémát. Életében többnyire józan és italos periódusok váltakoznak különböző arányban. A józan időszakban némi bűntudattól indíttatva általában tartja a viselkedési szabályokat, elvégzi a feladatait, sőt másokban nemegyszer "áldott jó ember" benyomását is kelti. Ebben a számára kevés örömet okozó állapotában azonban nem tud véglegesen megmaradni. Az alárendelt helyzetéből az italozás segítségével tör ki, és a másik végletbe kerül. Majd kezdődik az egész elölről.

Milyen pszichológiai nyereséget tartalmaz ez a viselkedés?

• először is az ivás élményét, az ital ízét, elfogyasztásának körülményeit, a társaságot említem meg. (?Haveri körben, az Aranyökörben ?.?)
   
• A józan állapotban kényszerűen elviselt alárendelt szerepétől megszabadul, és uralkodó helyzetbe kerül. De legalábbis azt csinál, amit akar.
   
• Kevesen gondolnak rá, hogy a józan időszakban egy bizonyos értelemben ?sztár? szerepbe kerülhet az Alkoholista. Kiérdemli az orvostól a dorgálást, társaságban sok tréfának, pajkos beszólásnak válik részesévé, lehet a feleség viselkedésén viccelődni, fájdalmasan panaszkodni a másnaposság tüneteire stb. Mindeközben a figyelem középpontjában van. Ez az önkényeztetés is meghatározó nyereség lehet az alkoholista számára.
   
• Az alkoholizmus okozta zivatarok eltakarják az élet egyéb problémáit. Így az is ennek az életvitelnek a nyeresége, hogy nem kell szembenézni az esetleg egyébként is rossz házasságával, vagy különböző feladatainak ellátására való alkalmatlanságával. Vagy ha néha eszébe is jutnak ezek a dolgok, legalábbis nem kell ezekkel a kétségtelenül bonyolult dolgokkal foglalkoznia.
   

Az Üldöző. Ő az, aki megkeresi az eldugott italt, majd kiönti és szemrehányást tesz érte. Bárki közelálló betöltheti ezt a szerepet. Gondolkozására jellemző, hogy feljogosítva érzi magát, hogy másokról ítéletet alkothasson, ugyanakkor a másikat pedig lekicsinyli, maga alá gyűri. Az ő pszichológiai nyeresége is ebből adódik: önmaga felértékelése, és a másik ember leértékelése a hatalom illetve a pozitív énkép élményét nyújtja számára.

A Megmentő. Ő az, aki megpróbálja rábeszélni a beteget, hogy változzon meg. Erre idejét, energiáját is áldozza. Játszhatja ezt a szerepet családtag, háziorvos, hivatásos segítő foglalkozású személy. Hasonlít gondolkodása az Üldözőére abból a szempontból, hogy saját magát rendben lévőnek tartja, a másikat pedig lekicsinyli. Ezen az alapon nem tartja az Alkoholistát képesnek arra, hogy saját magától tudja, mit kell tennie és mit nem. Pszichológiai nyeresége is saját erkölcsi értékének átélése kapcsán realizálódik.

A Fajankó. Ő nem akarja sem üldözni, sem megmenteni az alkoholistát, azonban fontos szolgálatokat tesz neki. Például elhiszi az alkoholista meséjét és pénzt ad kölcsön élelmiszerre. Vagy az a kollégája, aki elvégzi az Alkoholista feladatát és falaz neki a főnök előtt. Orvosa igazolást állít ki munkahelyi hiányzás miatt. A boltos hitelez. Ezek a szereplők tudják, hogy miről van szó, mégis közreműködnek az italozás megkönnyítésében. Nélkülük hamarabb kellene az alkoholistának szembenéznie a saját viselkedése következményeivel. Ezek az emberek természetesen nem rossz szándékkal cselekednek így. Az ő nyereségük szolidaritás érzetéből táplálkozik, valamint valószínűleg szívességük viszonozására is számítanak. Az is előny, hogy egy ismerősünk kellemetlen elutasítását elkerüljük.

A szerepek összemosódhatnak. Az alkoholista házastársa egymás után mind a három szerepet betöltheti. Éjszaka eltűri, hogy megverje, majd megfürdeti és felmossa utána a konyhát ? Fajankó

Reggel veszekedik ? Üldöző

Este reménykedik, hogy párja megváltozik és erre ígéretet kér tőle ? Megmentő.

Az említett három szerepet lehet, hogy társfüggőségben szenvedő ember tölti be. (l. fent.)

Szülő, Gyermek, Felnőtt

A fenti szerepeket együttesen szemlélve feltűnő, hogy az Üldöző, és a Megmentő erősen fölérendelt, és az Alkoholista pedig mélyen alárendelt helyzetben van. (A Fajankó viszonylatában nem ennyire markáns a hierarchia különbség.) Amikor egy Üldöző vagy egy Megmentő beszél egy Alkoholistával, akkor ez az eltérő tekintély okán olyan, mintha egy szülő beszélne a gyermekével. Az Üldöző kioktatja, a Megmentő pedig tanácsot ad a gyermekének ? azaz az Alkoholistának. Ez azért fontos megfigyelés, mert a játszma megszüntetésében fontos feladat az, hogy a felül lévők megtanulják az Alkoholistát felelős felnőtt embernek észlelni és ne képzeljenek maguknak szülői jogokat felette. Az Alkoholistának viszont fordítva: meg kell tanulnia, hogy a cselekedeteiért felelős felnőtt embernek érezze magát. Az Üldözővel és a Megmentővel azonos tekintélyű felnőtt emberré kell magát változtatnia.

Mit lehet tenni?

Gyógykezelés

A szakemberek által vezetett terápia a gyógyulás leghatékonyabb eszköze. A korszerű elvek alapján megszervezett szenvedélybeteg ellátó központok részben bentfekvő, részben járóbeteg ellátást nyújtanak. A kórházi kezelés időszakában, ha erre szükség van, az elvonási tüneteket kezelik alapvetően belgyógyászati elvek alapján. A biológiai krízisállapot megszűnése után nyílik lehetőség a pszichiátriai kezelésre. Ebben a fázisban a betegek egész napját különböző tevékenységek töltik ki. Egyéni és csoportos pszichoterápiás foglalkozásokon, kommunikációs, konfliktuskezelést tanító tréningeken vesznek részt. Családterápiás ülések vannak. Különböző munkatevékenységeket is folytatnak, pl. kertészkedés vagy kézműves munka. Az osztály betegei a saját maguk között illetve az egészségügyi személyzettel fennálló konfliktusokat osztálygyűléseken rendezik el, amelyre rendszeresen kerül sor. A házirend szigorú, és a szabályait be kell tartani. Szóval ez egy nagyon intenzív program, egy kicsit a valós életre emlékeztet. Ez is a feladata. A tanulás.

Ezt a fázist ambuláns kezelés követi. Ilyenkor a beteg még visszajár különböző kezelésekre, pl. a család vagy a csoportterápiára.

A kezelésnek nem csak ilyen komplex formája létezik. Részben nem is lenne rá szüksége mindenkinek, másrészt viszonylag kevés helyen áll rendelkezésre.

Létezik ambuláns kezelés pl. az addiktológiai gondozókban, ahol a tanácsadás, a jó terápiás kapcsolat és a gyógyszeres kezelés a fő hatótényező.

Ambuláns pszichoterápia is rendelkezésre áll. Egyéni, család és csoportpszichoterápia keretében egyaránt lehet szó hatékony kezelésről.

Meg kell említeni, hogy a szenvedélybetegek gyakran igen nehezen vállalják a gyógykezelésüket. Tagadják az ivást, azt mondják, hogy bármikor abbahagynák, ha akarnák, ezért nincs szükség kezelésre. Félnek a kezeléstől, talán arra is gondolnak, hogy a terápiában szemrehányást fognak kapni. Nagyon nehezen beszélnek saját magukról. A család ugyanakkor ragaszkodik a kezeléshez, és sokszor tűnik úgy, hogy a tarthatatlan állapotból valóban csak a terápia a kivezető út. Létezik olyan pszichoterápiás módszer, amit az ilyen helyzetek kezelésére dolgoztak ki. Ennek az a lényege, hogy a család, illetve a tágabb rokonság jár a szakemberhez, és az üléseken arról van szó, hogy milyen eszközök felhasználásával kényszerítik rá a beteget, hogy elvállalja a terápiát. Ezek fokozatosan egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a betegre, akik közül tízből kilenc végül beadja a derekát. Ez persze még nem a gyógyulás, csak a kezelés elvállalása.

Civil szervezetek

A civil szervezetek egy részét a gyógyult, vagy a még aktuálisan is szenvedélybeteg emberek hozzák létre. Az ilyen közösséghez minden betegnek érdemes csatlakozni, akik érzelmileg el tudják fogadni a szervezetet. Itt a betegek különböző rendezvényeken tanulnak, készségeiket fejlesztik. Beilleszkednek egy közösségbe, mely alkohol nélkül segít az időt értelmesen eltölteni.

Fogódzót jelent a visszaeséssel szemben.

A civil szervezetek másik csoportjában segítő foglalkozású szakemberek vesznek részt. Ők a civil szervezetek nyújtotta lehetőséget (pályázati források, infrastruktúra megléte stb.) felhasználásával szerveznek a szenvedélybetegek számára szolgáltatásokat. Ezeket a szolgáltatásokat is elemi érdeke a betegeknek igénybe venni.

Mit tehet a társfüggő feleség?

Ő is beteg, neki is a gyógyulás nehéz útját kell megjárnia. Először is be kell látnia saját betegségét, mert nem gyógyulhat az meg, aki nem tartja magát betegnek. A betegségtudat kialakulásának a legfőbb akadálya az, hogy a társfüggők hosszú éveken keresztül Üldöző, Megmentő és Fajankó szerepeket töltöttek be az alkoholista játszmában, és mindegyik szerep közös vonása az, hogy aki játssza, az csak az alkoholbeteget tekinti problémásnak, saját magát rendben lévőnek látja. Azaz csak a másikat tartja hibásnak, saját magát nem. Ha a társfüggő saját magát betegnek tekintené, több évtizedes világa omlana össze. Pedig ennek a világnak össze kell omolnia és újat kell a romok helyén felépíteni. Hiszen Ő szenved legjobban az alkoholizmustól.

Miben áll a társfüggő beteg felelőssége? Arról természetesen nem tehet, hogy a párja iszik. Ez a párja felelőssége. De a saját sorsáról Ő dönt.

Választás előtt áll: a saját életét akarja élni, vagy továbbra is feláldozza magát egy szenvedélybetegért? A választás nem könnyű, de ez csakis az Ő személyes feladata. Ha erre a kérdésre rossz választ ad, akkor nem hibáztatja szenvedélybeteg párját, csak saját magát.

Hogyan kell a saját életünket élni ebben a helyzetben? A válasz nagyon nehéz. Valószínűleg érdemes szakember segítségét is igénybe venni. Talán arra felé kell elindulni, hogy ki kell lépni az alkoholista játszma szerepeiből, saját magával ? munkával, barátokkal, privát időtöltéssel, tervekkel kell elkezdeni foglalkozni.

Hogyan lehet a játszmát megszüntetni?

Leírni egyszerű: abba kell hagyni. Az Üldöző ne üldözzön, a Megmentő ne mentsen meg és a Fajankó adjon kölcsön. Meg kell tanulni az Alkoholistát nem ?sztárolni?. Szembe kell nézni a tudattalan nyereségekkel, ezekről ebben a formában le kell mondani, meg kell oldani az elhanyagolt életfeladatokat, és meg kell találni a pótlólagos örömforrásokat. Az Üldözőnek és Megmentőnek ki kell lépnie a szülői szerepből, az Alkoholistának pedig a gyermekiből, mindhármuknak egyenrangú felnőttként kell újraszervezniük kapcsolatukat.

Ezt így leírni, azonban csaknem haszontalan, hiszen az érintettek ennyivel csak ritkán tudnak mit kezdeni. Az ilyen sorskérdések megoldása szilárd elhatározást igényel, melyet küzdelmes erőfeszítés követ, jó, ha szakszerű segítség mellett. Az is előfordul, hogy egyáltalán nem születik megoldás, és a játszma szereplői életük végéig benne maradnak. Máskor csak egyik-másik szereplőnek van ereje kilépni, a többiek sorsa változatlan marad.

Tünetváltás

Nem csak az a jó megoldás, ha egy játszmamentes életet sikerül kialakítani. Előrelépést jelenthet az is, ha tünetváltás következik be. Ilyen például az, ha egy alkoholista gyógyulása után segítő foglalkozásúként szenvedélybetegekkel foglalkozik. Ilyenkor Alkoholista szerepből Megmentővé válhat, ami már egy más minőség. Az is előfordul, hogy egy szenvedélybeteg valamilyen vallási közösségben találja meg azt a kötődési pontot, aminek a segítségével szakít a szenvedélyével. Ha ez az egyén, a család és a társadalom számára egyaránt kielégítő megoldást jelent, semmilyen kritikának nem kell teret engedni.

A munkahelyen

Egyértelmű szabály, hogy az ittas dolgozót a munkahelyéről haza kell küldeni. Munkaidőn kívüli italfogyasztásba a munkáltatónak viszont nincs joga beleszólni, hacsak ez másnap nem vezet betegséghez, esetleg váratlan hiányzáshoz. Ez utóbbi esetben a munkahelyi vezető feladata aggályait nyíltan megbeszélni a dolgozóval, és megkérdezni, hogy mi a szándéka a jövőben. Ha a dolgozó a munka folytatását kívánja választani, ésszerűnek látszik erre lehetőséget adni, de világos követelményeket megfogalmazva. Ha a probléma megismétlődik, akkor a megegyezés alapján kell eljárni. Nem érdemes további esélyeket adni, hiszen akkor az alkoholista játszmába csúszunk bele a Fajankó szerepében. Valószínűleg az alkoholizmus gyógyulásának is ezzel a következetes magatartással lehet a legnagyobb szolgálatot tenni, hiszen a munkahely elveszítése a beteget krízishelyzetbe sodorhatja, rákényszerítve őt arra, hogy komolyan szembenézzen a sorsával, és ha van ereje, ilyenkor változtathat rajta.

Amíg nem muszáj, úgysem fog változtatni.

A munkahelyen az alkoholproblémával legtöbbször azonban nem ebben a tiszta helyzetben találkozunk. Sokkal gyakoribb az, hogy valaki a munkáját elég rendesen ellátja, viszont tudni róla, hogy munkaidőn kívül többet iszik a kelleténél. Vagy beszél róla, vagy nem. Vagy tudunk a problémáiról, vagy nem. És elég gyakran több éves munkahelyi, esetleg baráti kapcsolat köti a társaihoz, akik nem közömbösek a társuk iránt. Szeretnének segíteni, de hogy lehet úgy segíteni, hogy ne váljunk Megmentővé, Üldözővé vagy Fajankóvá? Hiszen ezek a szerepek az ő alkoholizmusát csak megerősítik.

Először is meg kell azt várni, hogy ismerősünk nyitott legyen a beszélgetésre. Az sem biztos, hogy velünk kívánja megosztani a gondjait. Ezt elég nehéz kívülről befolyásolni. Ha spontán nem jön össze egy bizalmas beszélgetés, meg lehet próbálkozni olyan megjegyzésekkel, hogy ?úgy látom, hogy nagyon gondterhelt vagy? ?mostanában gyakran látlak a kocsmában, van valami problémád?? Ha az ismerősünk elhárítja a kérdést, akkor most nekünk nincs mit tennünk. Tanácsos ilyenkor nem tolakodni, hanem kivárunk egy jobb alkalmat.

Ha létrejön a kívánt beszélgetés, ennek témájára nem lehet tanácsot adni. Inkább néhány elvet szeretnék kiemelni: tartsuk állandóan szem előtt az ő értékeit és méltóságát. Semmi jogunk sincs olyanokat gondolni, pláne mondani, hogy ?nem szégyelled magad a többiek előtt??

Tartsuk állandóan szem előtt azt a képességét, hogy saját erejéből meg tudja oldani a problémáit. (ezt mutatja az is, hogy eddigi életében tengernyi problémát saját erejéből megoldott) Nehogy azt higgyük, hogy ő nem képes az aktuális problémát megoldani, de mi különbek vagyunk tőle és tudjuk a megoldást.

Tekintsük őt egy velünk egyenrangú felnőtt embernek.

Próbáljuk megérteni az ő helyzetét. Kérdéseink arra irányuljanak, hogy pontosabban megismerjük az ő érzéseit. Amikor valamit megértettünk, kérdezzünk vissza, hogy erre gondolt-e ő is? Bánjunk takarékosan a tanácsainkkal.

Őszintén kell beszélni. Még jó szándékkal sem szabad félrevezetni a másik embert.

Lehet felajánlani neki gyógykezelés igénybevételét, vagy valamilyen civil segítő szervezet felkeresését. (ezek listáját a mellékletben felsoroljuk) Lehet valamilyen józanságot feltételező szabadidős tevékenységet (sport, közösségi aktivitás) is megemlíteni.

Ne vegyük magunkra az alkoholbeteg meggyógyításának felelősségét. Erre úgysem lennénk képesek. Ez az ő döntése kell legyen.

Forrás: medi-son-csoportpraxis.hu - dr. Bojti István

 Sok függő életében eljön a pillanat, amikor eldönti, holnaptól "tiszta" lesz. Bár egytől egyig elszántan küzdünk, hogy megszabaduljunk szenvedélyeinktől, sokunk mégis szánalmas kudarcot vall a megvalósításban. Kérdés, hogy lehetünk-e egyedül hatékonyak, és ha igen, hogyan induljunk el, ha a szermentes élet a cél.

"Bármikor abba tudom hagyni, ha akarom" - aki ismer szenvedélyes dohányost vagy más függőségben élő embert, az biztos találkozott már ezzel a mondattal. Rosszabb esetben pedig a saját szánkat is elhagyta már ez a kijelentés, és ez a rossz eset nem is olyan ritka, hiszen sokunk hitegette már magát azzal, hogy bármelyik pillanatban le tudna szokni. Hogy miről? Édességről, sorozatokról, kávéról, cigiről vagy éppen az alkoholról. Az addiktív viselkedésnek számos tárgya lehet, a közös pont a szenvedélybetegségekben mégis az ellenállhatatlan és leküzdhetetlen vágy az adott tárgy megszerzésére és birtoklására.

 Egy komoly szenvedélybeteg képtelen racionálisan gondolkodni és gátat szabni a szenvedélynek, hiszen egy ellentmondást nem tűrő belső motiváció szinte megállás nélkül arra készteti, hogy szerezze meg minden áron az adott tárgyat. Az önkontrollnak pillanatok alatt nyoma vész, az egész pedig oda vezet, hogy sokunk képes akár éjfélkor kilométereket gyalogolni a legközelebbi non-stopig egy doboz cigiért, sírógörcsöt kapni, ha elfogyott a fagyasztóból a vaníliás jégkrém, sorozatosan elkésni a munkából a kedvenc sorozata miatt, vagy ittas állapotban eltámolyogni a gyerekekért az iskolába.

Egyedül nem megy

Hogy ki a hibás? Freud gondolkodás nélkül vágná rá, hogy az ösztönök, más kutatók azonban genetikai hajlamot, a szülőktől, barátoktól látott mintát vagy a társadalom egyre negatívabb értékrendjét hibáztatják. Az okoktól azonban független a tény, hogy a függőség nem csak frusztrálttá, boldogtalanná tesz minket, de gátol bennünket a kiegyensúlyozott hétköznapi életben, a munkavégzésben, a normális párkapcsolat fenntartásában, és zavarja a hozzánk közel állókat. Épp elég indok ez, hogy az addikció áldozatai egy tiszta pillanatban az asztalra csapjanak, és azt mondják: egyszer és mindenkorra abbahagyom. A kérdés csak az, képes-e önmagában ez az akarat arra, hogy segítségével egy életre szóló hajlamnak inthessünk búcsút.



Szó se róla: a leszokás gondolata fontos és becsületre méltó elhatározás, amit azonban leggyakrabban hirtelen és meggondolatlan tűzoltás követ: kávéfőző még aznap a kukában, nikotintapasz hegyek az íróasztalon, fiók mélyére rejtett csokik elajándékozva, külső segítségnek még a gondolata is egy pillanat alatt elhessegetve. Bár az elhatározás komolyságát és az akarat szerepét egy ilyen súlyos kérdésben sosem szabad lebecsülni, jobb, ha megértjük: a függőség nem olyan probléma, amit el lehetne intézni egy "abbahagyom, ha nagyon akarom" jellegű mondattal. Abban az esetben, ha komolyan megérett bennünk a szándék a végleges leszokásra, ne szaladjunk bele a hirtelen felindulásból elkövetett baklövések csapdájába. Ne akarjunk egyik napról a másikra megválni egy évek-évtizedek alatt kialakult szokástól. Ha biztosra akarunk menni, akkor készüljünk fel alaposan a következő időszak kálváriájára.

Lassan, segítséggel

Gondoljuk végig, milyen szokásaink fűznek minket az adott szerhez, milyen közegben, milyen gyakorisággal és melyik napszakban vágyunk rá leginkább, és próbáljunk ehhez igazodva részletes tervet és menekülési útvonalat kidolgozni a leszokáshoz. Ragasszunk ki az íróasztal fölé egy listát, amin a leszokást támogató összes lehetséges érv és a kitűzött cél is szerepel, majd találjuk ki, függőségünk pillanatait hogyan ellensúlyozhatnánk más tevékenységgel: amíg a többiek a büfében cigiznek, ugorjunk el fénymásolni vagy hívjuk fel a barátnőnket, hazafelé menjünk kerülő úton, és ne a cukrászda felé, a tévé bekapcsolása helyett pedig hallgassunk esténként rádiót vagy üljünk le társasozni a gyerekkel. Mindezt persze nem árt egy kis életmódváltással is megtámogatni: bevásárláskor dobjunk egy doboz zöld teát is a kávé mellé, váltsunk kisebb kábeltévé-csomagra és kezdjünk el - levezetve ezzel az elvonási tünetek feszültségét - minél hamarabb sportolni.



Ne kapkodjunk, és ne rontsunk ajtóstól a házba akkor se, ha fejben már kellőképp ráhangolódtunk a váltásra. Vessük be minden energiánkat, bízzunk magunkban és legyünk elszántak. Ha pedig 100 százalékig biztosra akarunk menni, ne bízzuk a véletlenre a leszokás sikerességét, hanem támogassuk meg ezt a folyamatot egy tapasztalt szakember közreműködésével is. Minden közhiedelemmel ellentétben nem ciki és nem pénzkidobás szakértő segítségét kérni az új életben való eligazodáshoz, hiszen a rehabilitáció folyamata és a pszichológus vagy pszichoterapeuta jelenléte nem a gyengeség vagy a bukás jele, sokkal inkább saját akaratunk és elszántságunk hatékony kiegészítője lehet. A függőség teljes felszámolásához ugyanis nem önámításra, napi szinten kierőszakolt önsanyargatásra és a probléma szőnyeg alá söprésére van szükség, hanem arra, hogy jelen legyen egy szakember, aki a mi őszinte elszántságunkra támaszkodva képes a függőséget pszichés szinten kiváltó okokat feltérképezni és megszüntetni, de legalábbis olyan irányban kiegyensúlyozni, hogy többé már ne legyen szükségünk a boldogság eléréséhez a mankóként használt addiktív szerekre.

Forrás: noilapozo.hu - Szijjártó Linda, pszichológus

Szemelvények Mitch Earlywine "Megérteni a marihuánát" című könyvéből 

Mentális betegség 

Azok a nézetek, melyek szerint a marihuána pszichológiai problémákhoz vezet, legalább 100 évesek. Mikor India még gyarmat volt, a brit kormány létrehozta az Indiai Kenderbizottságot, mely megvizsgálta azt az állítást, miszerint a cannabis valamilyen formában a mentális betegségeket gyógyító intézményekben kezelt páciensek számának növekedéséhez vezet. A bizottság azt találta, hogy a marihuána nem okoz mentális betegségeket (Indian Hemp Drugs Comission [IHDC], 1894). Ezeket az eredményeket teljesen figyelmen kívül hagyták. Az Egyesült Államok 1930-as propagandája szerint a cannabisszívás kivétel nélkül elmebetegséghez vezet (pl., Fossier, 1931; Rowell & Rowell, 1939). Modern szerzők szintén azt sugallják, hogy a drog mentális betegségeket okoz, mint például a pánik és pszichózis (Gorman, 1996; Lapey, 1996).

Ha egy közelebbi pillantást vetünk az adatokra, azok azt mutatják, hogy sok olyan ember szív marihuánát, aki lelki problémáktól szenved, azonban nem az okozza a rendellenességeiket.
Mindazonáltal sok mentális betegséggel küszködő ember találhatja úgy, hogy a drog súlyosbítja a tüneteiket. A következőkben ezeket a tanulmányokat írjuk le. 

Szorongásos rendellenességek 

A marihuána hatásai felerősíthetik a szorongást, azonban ez a rövid reakció nem összetévesztendő a szorongásos rendellenességekkel. A szorongásos reakciók ritkák, s elsősorban tapasztalatlan felhasználóknál jelentkeznek, ezenkívül a leggyakrabban sokkal inkább a cannabis megevése, mintsem elszívása után. A tapasztalatlan felhasználók körében nagyobb a pánik kialakulásának lehetősége, főleg akkor, ha nagy mennyiséget szívnak el rövid idő alatt.

A hasis megevése is vezethet félelemhez vagy szorongáshoz, főleg nagy adagokban. Az orálisan fogyasztott THC alapvető hatásainak kilakulásához szükség van néhány órára. Azok az emberek, akik ennek nincsenek tudatában, gyakran szükségtelenül nagy adagot vesznek be a tudatállapotuk megváltoztatásához. Elegendő mennyiséget fogyasztanak, azonban nem várják ki a drog hatásának kifejlődéséhez szükséges időt. Azt gondolván, hogy nem fogyasztottak eleget, többet esznek, s később sokkal erősebb hatásokat tapasztalnak mint amelyekre számítottak. 

 Ezek a meggondolatlanságból fakadó túladagolási esetek számos kényelmetlen tünethez vezethetnek, például szorongáshoz, paranoiához és vizuális hallucinációkhoz.

Sok tapasztalt felhasználó tudja, hogyan szabályozza az elszívott mennyiséget a káros érzelmi reakciók elkerülése érdekében. Ők gyakran óvatosan közelítenek az ismeretlen erősségű cannabishoz, először kisebb adagot szívva el és megvárva a hatás csúcspontját, mielőtt többet fogyasztanának. Ráadásul a drog nemkívánatos reakciói ideiglenesek. A marihuána által okozott szorongást megtapasztaló emberek rendszerint könnyen kezelhetőek. A tapasztalt felhasználók úgy találják, hogy a drog tulajdonképpen csökkenti a szorongást (Grinspoon & Bakalar, 1997).

Egy nemrégi longitudinális tanulmány 800 új-zélandit vizsgált meg, és nem talált összefüggést sem a cannabis és a szorongásos rendellenességek, sem a cannabis és a depresszió között (McGee, Williams, Poulton, & Moffitt, 2000). Így kevéssé valószínűnek tűnik, hogy a marihuána bármiféle klinikai szorongást vagy depressziós rendellenességet okozna. Mindazonáltal a pánikra hajlamos embereknek illetve azoknak, akik a tudatmódosulást zavarónak találják, tartózkodniuk kell a cannabis és más pszichoaktív drogok használatától.

Pszichotikus rendellenességek 

 A cannabinoid intoxikáció olyan pszichózisok egyes tüneteit utánozhatja, mint például a skizofrénia. Ezek a pszichotikus rendellenességek jellegzetesen különös gondolatokból, hanghallucinációkból és nem helyénvaló érzelmekből állhatnak. Egy pszichózisra jellemző különös gondolat értelmezhetetlen az adott egyén kulturális közegében. Például a pszichotikus egyénnek az a különös gondolata támadhat, hogy más emberek gondolatokat ültetnek a fejébe. A hanghallucináció olyan hangok meghallását jelenti, melyek nem is léteznek. A nem helyénvaló érzelmek jelenthetik azt, hogy valaki mosolyog, miközben fél vagy szomorú.

A nagy mennyiségű marihuána vagy hasis megevése alakíthat ki hasonló szimptómákat, de ez a cannabis-pszichózis nem egyezik meg a skizofréniával. Leggyakrabban hiányoznak belőle a formális gondolkodási problémák és a nem helyénvaló érzelmek (Basu, Malhotra, Bhagat & Varma, 1999). Ezenkívül hamar el is múlik, míg a skizofrénia krónikus mentális betegség marad. Más drogok, elsősorban a hallucinogének, ugyanilyen tüneteket eredményezhetnek. Az LSD, meszkalin és pszichedellikus gombák hibás gondolatokhoz és különös beszédmintákhoz vezetnek, melyek jellegzetesek a pszichotikus egyének esetében is. A kokain vagy amfetamin huzamosan ideig történő használata szintén vezethet paranoiához, irracionális viselkedéshez, melyek általánosak a skizofrénia egyes formáinál. 

 Ezek a kapcsolatok a marihuána és különös szimptómák között értékes információkkal szolgálnak az agy működéséről és azt sugallják, hogy a cannabinoid rendszer hatással lehet a lelki rendellenességekre. Ugyanakkor nem támasztják alá azt a feltételezést, hogy a cannabis mentális betegségekhez vezetne. A skizofréniában szenvedők valószínűleg kevesebb problémával szembesülhetnek, ha minden rekreációs drogtól távol tartják magukat, azonban a drogok nem okozói a rendellenességeiknek. Egy a svéd hadseregben végzett tanulmány például megkísérelte előre jelezni a marihuána fogyasztás következtében fellépő pszichotikus töréseket.

A felhasználóknál kétszer nagyobb valószínűséggel fejlődött ki skizofrénia, mint a nemhasználóknál. Az erős fogyasztóknál (akik ötvenszer vagy még többször fogyasztották a drogot) hatszor nagyobb valószínűséggel fejlődött ki a skizofrénia. Ugyanakkor a marihuánát használók változatos más drogokat is használtak, melyek szintén könnyen súlyos szimptómákhoz vezethetnek. Ez a tanulmány elmulasztotta azt is megjegyezni, hogy vajon ezek az emberek a droghasználat előtt is tapasztaltak-e meg hasonló élményeket. Talán voltak különös gondolataik, azonban nem tapasztaltak meg pszichotikus törést hosszú éveken keresztül. Éppen abban az időben is kezdhettek marihuánát szívni. Az is lehet, hogy éppen kezdődő pszichotikus tüneteik csillapítására használták a drogot (Andreasson, Allebeck, & Rydberg, 1989).

Más munkák arra következtetnek, hogy a szimptómák sokkal inkább megelőzik mintsem követik a marihuánafogyasztást (Thonicroft, 1990). A pszichotikus egyének talán nagyobb valószínűséggel szereznek tapasztalatokat a cannabisszal. Más, a marihuána által okozott skizofrénia elmélete ellen szóló érvek a cannabis használat és a pszichotikus rendellenességek előfordulási gyakoriságából indulnak ki. Ha a marihuána skizofréniát okozna, akkor e rendellenesség előfordulási arányának a drog használatának arányával együtt kellene nőnie. Valójában a skizofrénia előfordulási gyakorisága nem magasabb azokban a történeti korszakokban, melyekre minden más korszaknál kiterjedtebb cannabisfogyasztás jellemző (Hall & Solowij, 1998). Ezek a következtetések azt suggalják, hogy a marihuána valószínűleg nem okoz skizofréniát. 

 Bár a drog nem okozója a rendellenességnek, a marihuána súlyosbíthatja a skizofrének pszichotikus szimptómáit. Néhány tanulmány úgy találta, hogy a skizofrén emberek gyakran használnak cannabist, sokszor még a pszichotikus epizódokat megelőzően (Linzen, Dingemans, & Lenior, 1994; Thornicroft, 1990). A skizofrének gyakran számolnak be arról is, hogy a cannabist előnyben részesítik más drogokkal szemben (Dixon, Haas, Weiden, Sweeney, & Frances, 1999). A rendszeres cannabis-használó pszichotikusok gyakrabban kerülnek kórházba és rosszabbak a tüneteik (Casspari, 1999). Egyes szerzők úgy gondolják, hogy ez a rendellenesség a belső cannabinoid rendszerrel függ össze. Erre a kapcsolatra bizonyíték a szervezet által termelt cannabinoidok magasabb aránya a skizofrén betegek agyvizében. Ezek a pszichotikus zavarok tehát a neurotranszmitter rendszer rendellenességeiből fakadhatnak (Leweke, Giuffrida, Wurster, Emrich, & Piomelli, 1999).

Az ebben a tárgykörben folytatott további kutatások felfedhetik a cannabinoid renszer funkcióját az agyműködésben. A cannabinoid rendszer valószínűleg nagy szerepet játszik a tudatunk megtapasztalásában. Ha ez a rendszer tévútra megy, az emberek pszichotikus tüneteket tapasztalhatnak meg.

Forrás: drugs.atw.hu - Ford.: Sárosi Péter

Idén 11. alkalommal rendezi meg a Félúton Alapítvány és a Rév8 Zrt. a

Szenvedélyek Napját

2010. június elsején 10 órától

a Kesztyűgyár Közösségi Házban

(Budapest, Mátyás tér 15.) és a Mátyás téren.

A rendezvény célja, hogy mindenkit tájékoztassanak a szenvedélyekről, a különböző függőségekről, illetve azok megelőzésének és kezelésének lehetőségeiről.                    A rendezvény mindenki számára ingyenes.

Tisztelt Látogatóink !  

Ezúton szeretnénk értesíteni, hogy letölthető dokumentumunk a mai naptól a Scribd weblapján találhatod. Összes elektronikus anyagunkba betekinthetsz és le is töltheted az alábbi oldalon:

http://www.scribd.com/ADDICTUS_MUHELY

Az 1980-as években Liverpool vált a heroin-kereskedelem és használat központjává Angliában. A becslések szerint 20 ezer heroinhasználó élt a kikötőváros körzetében. A közegészségügyi szakemberek aggódtak a HIV fertőzések, a vénafertőzések és a halálos túladagolások terjedése miatt. Figyelmeztették a hatóságokat, hogy a HIV járvány nem csak a droghasználókat, de az egész társadalmat fenyegeti. A lakosság többsége azonban leginkább a növekvő bűnözés miatt aggódott. Sokan felismerték, hogy az USA-ból importált zéró-tolerancián alapuló drogpolitika nem csak hatástalan, de a teljes társadalomra nézve is ártalmas – ám csak néhány kreatív ember mert új megoldások után nézni. Kísérletet kezdtek olyan újító, pragmatikus szemléletű programokkal, mint például az utcai drogok helyettesítése gyógyszerekkel, vagy steril tűk és fecskendők osztása a fertőzések elkerülésére. 

 Az ártalomcsökkentés földalatti mozgalomként indult: az első tűcsere központ egy WC-ben kapott helyet. Noha ebben az időben az ártalomcsökkentés kifejezés ismeretlen volt a szó mai értelmében, az ártalomcsökkentés filozófiaként és gyakorlatként mélyen benne gyökerezett a brit közegészségügyi rendszerben. Az orvosok és a szociális munkások hivatkozhattak például a Rolleston Bizottság jelentésére, ezt a szakértői csoportot a Belügyminisztérium hozta létre az 1920-as években. A bizottság 1926-ban kijelentette, hogy a drogfüggőség elsősorban egy közegészségügyi probléma. Egy olyan rendszert hoztak létre, amelyben a háziorvosok morfinokat írhatnak fel a leszokni képtelen függők számára, hogy a fogyasztásukat kontroll alatt tartsák. Bizonyos értelemben a ’80-as és ’90-es évek ártalomcsökkentő mozgalma csak felújított egy jóval régebbi küzdelmet, amely egy humánus és pragmatikus drogpolitikaért folyik. Bár sokan fenyegetést láttak az ártalomcsökkentésben, így az úttörőknek számos küzdelmet kellett megvívniuk, a tűcsere és a metadon fenntartás végül az ellátórendszer szerves részévé vált.

 Az ártalomcsökkentés liverpooli (vagy Meyerside) modellje Európa-szerte inspirációul szolgált a kezelőhelyek és a droghasználó aktivisták számára saját hasonló projektjeik beindításához – az 1990-es években az ártalomcsökkentés nemzetközi mozgalommá vált. Az első Nemzetközi Ártalomcsökkentő Konferenciát Liverpoolban tartották 1990-ben, ahol néhányszáz aktivista és szakember gyűlt össze, hogy megossza élményeit és elképzeléseit a drogprobléma egy új, pragmatikus és emberi jogon alapuló megközelítéséről.
20 évvel később, 2010 áprilisában a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Szövetség Liverpoolban szervezte meg a 21. nemzetközi ártalomcsökkentő konferenciát, hogy tisztelegjen az ártalomcsökkentés egykori úttörői előtt, illetve rámutasson az ártalomcsökkentés előtt álló új kihívásokra. Az IHRA „Az ártalomcsökkentés globális helyzete” című jelentése hangsúlyozza, hogy az ártalomcsökkentés jelentős politikai sikereinek ellenére még mindig hatalmas szakadék tátong a droghasználók szükségletei és a jelenlegi szolgáltatások lefedettsége között.

Becslések szerint nagyjából 16 millió intravénás droghasználó él a világon, de csak egy kisebbségüknek van hozzáférése az olyan életmentő szolgáltatásokhoz, mint a tűcsere vagy a szubsztitúciós terápia. Néhány országban, ahol az intravénás droghasználók között magas a HIV fertőzöttek aránya, kevesebb, mint egy kiosztott tű jut minden rászorulóra egy évben. 76 olyan ország van, ahol bár jelen van az intravénás drogfogyasztás, egyáltalán nem működik tűcsereprogram. Amíg Nyugat-Európában minden 100 intravénás droghasználóból 61 gyógyszeres kezelés alatt áll, addig Közép-Ázsiában az arányuk kevesebb, mint 100:1. Oroszországban a metadonterápia teljes mértékben tiltott, miközben itt található a világ egyik legnagyobb intravénás drogfogyasztó népessége. Az ártalomcsökkentés fejlesztése lehetetlen az ENSZ drogpolitikai szerveinek, például az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) támogatása nélkül – amely márciusban még az ártalomcsökkentés mint szó használatát is elutasította. Még fontosabb, hogy az egész népesség megértse: megéri az ártalomcsökkentésbe fektetni, mert az nem csak a drogfogyasztókat, hanem az egész társadalmat segíti. 

A TASZ filmes csapata áprilisban Liverpoolban járt, ahol a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Konferencián az ártalomcsökkentés kezdeteiről forgattunk - a film megtekinthető alább.

A film angol nyelvű, magyar felirattal (!)

Forrás: TASZ - Sárosi Péter

Kedves Kollégák ! 

Az ADDICTUS Műhely legközelebbi összejövetelét

2010. június 29-én,  kedden, délelőtt 10 órától tartja.

Helyszín: „Dózsa Szoc. Büfé” (1134 Budapest, Dózsa György út 152.)

Meghívott vendégünk

ARANY ZOLTÁN,

 a szegedi Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drog-Centrum vezetője

 

Vendégünk

Hajléktalanság, szerhasználat, terápia

 címmel tart előadást

FIGYELEM!!!! Az előadás a szokásostól eltérően, 10 órakor kezdődik!!! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!   Kérjük az intézményi referenseket, hogy esetleges távolmaradásukat jelezzék a főreferensek felé !

 

 „A nők szocializációja nagyban hozzájárul a társfüggőség kialakulásához” - többek között ezt a véleményt osztották sokan a Kék Pont Alapítvány „Nő Létünkre” címmel, csütörtök estére szervezett nyilvános rendezvényén, amely „A szerelem mítosza – a társfüggőség valósága” címet kapta. A Széchenyi Fürdő Pálmaházában összegyűlt nők Komáromi Éva pszichológus, a téma elismert hazai szakértőjének nagysikerű előadása után, Rácz Zsuzsa író bevonásával, izgalmas és személyes élettörténeteket sem nélkülöző, intim hangulatú beszélgetésben vettek részt. A lelket és szellemet egyaránt megmozgató program után az összegyűltek a fürdő termálmedencéiben folytatták a diskurálást.

 A Kék Pont Alapítvány Nő Létünkre c. nyilvános programsorozata a szenvedélybeteg nőknek, szenvedélybetegek női hozzátartozóinak, és azoknak a nőknek szól, akik szeretnének többet tudni az elsősorban nőkre jellemző függőségek megelőzhetőségéről, kialakulásáról és a segítségnyújtás lehetőségeiről.

 Rácz Zsuzsa, aki a Kábítószeretet, az Állítsátok meg Terézanyut és a Nesze Neked Terézanyu című könyvek szerzője,„terézanyuságát” igen közelinek érzi a társfüggőség jelenségéhez. Egyértelműen a társadalmi szokásokat, a nők szocializációját tette felelőssé abban, hogy sok nő fel sem ismeri, vagy ha fel is ismeri, szégyelli és elfojtja, titkolja saját társfüggőségét. Az írónő, aki magát „autodidakta gyógyuló”-nak nevezte, önmaga számára az írást, és a könyvei sikerében is meghatározó szerepet játszó, felszabadító hatású humort tartja az egyik legjobb terápiás eszköznek. Ennek kapcsán arra buzdította a megjelent nőket, hogy írják meg személyes történeteiket saját terézanyuságukról és az abból való kilábalásukról! A júniusi könyvhéten eredményt hirdető játék felhívása a www.terezanyu.hu-n olvasható. Komáromi Éva pszichológus is hangsúlyozta a gyógyulás lehetőségét, ami ma az önsegítő csoportokban, pszichológiai konzultációkban, pszichoterápiával, és amennyiben már testi szövődmények is kialakultak, úgy gyógyszeres kezeléssel is elérhető. A Kék Pont Fővárosi Önkormányzat által támogatott Nő Létünkre c. programsorozatának keretében, június 17-én, a női alkoholizmus lesz a téma.

A magyar lakosság 10 százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. 80 százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű, kultúrált. 10 százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő!

 Magyarország európai és világviszonylatban is az egy főre jutó éves alkoholfogyasztást és az összlakosság számához viszonyított alkoholfüggők arányát figyelembe véve a statisztikák kétes hírű élén szerepel.

Nehéz kérdés, és szakmacsoportonként ki-ki máshogy értelmezi az alkoholfüggőség, a szenvedélybetegség fogalmát. Egy meghatározás szerint az tekinthető alkoholfüggőnek, aki alkoholfogyasztásával az egyén és/vagy a közösség bármilyen irányú (fizikai, társadalmi, szociális, anyagi, stb.) károsodását okozza. Alkoholbetegnek azt a személyt tekinthetjük, akinél a testi és/vagy lelki függőség is kialakult.

Ki tekinthető nagyivónak?

 A WHO jelenleg is érvényes, általános definíciója szerint nagyivónak az tekinthető, akinek szeszfogyasztása olyan mértéket ér el, hogy az észlelhető testi és szellemi zavarral, egészségromlással, az interperszonális viszonyok károsodásával jár, károsítva az ivók társadalmi és anyagi helyzetét.

Láthatjuk, hogy a különböző értelmezések lényege megegyezik. A hangsúly tehát nem az elfogyasztott alkohol mennyiségén van, hanem az általa kiváltott hatások a döntőek. Ez érthető, ha azt az egyébként köztudott tényt vesszük alapul, hogy az egyes személyek alkoholtoleranciája nagymértékben eltérő.

Ennek oka, hogy az etil-alkohol szervezetben történő lebontásának mértéke és sebessége egyénileg változó, emellett pedig ugyanazon személy esetében sem állandó: fizikai, táplálkozási és pszichés hatások befolyásolják. Az etil-alkohol metabolizmusáért az alkohol-dehidrogenáz nevű enzim felelős elsősorban, melynek mennyisége és aktivitása genetikusan meghatározott.

Vannak, akiknek már a kevés is sok

 Köztudott, hogy egyes népcsoportokhoz tartozók már kis mennyiségű alkoholos ital elfogyasztására is a részegség teljes tünetspektrumát mutatják. Ennek oka, hogy az alkohol-dehidrogenáz enzim szintje esetükben jelentősen csökkent, esetleg teljesen hiányzik. Így az alkohollebontás lassabban megy végbe, a véralkoholszint az átlagosnál magasabb, és lassabban csökken.

A japánoknál csaknem mindenkinél teljesen hiányzik, a dél-koreaiak esetében a lakosság 44 százalékában, a vietnamiak 27 százalékában, a thaiföldiek 39 szálalékában, a kínai Zhuang népcsoport 45 százalékában hiányzik vagy nagymértékben csökkent az alkohol-dehidrogenáz enzim hatásfoka.

Mikortól kell azt mondani, hogy elég?

Hozzávetőlegesen meghatározható az az alkoholmennyiség, amelynek elfogyasztása még nem vezet függőség kialakulásához, ám hangsúlyozni kell, hogy az alábbi számadatok nagy általánosságban értelmezhetők.

Férfiaknál heti 21 egység, nőknél heti 14 egység alkoholos ital elfogyasztása tolerálható, legalább két alkholmentes nap közbeiktatása mellett. Nagyivók azok a nők, akik heti 35, és azok a férfiak, akik heti 50 egység szesznél többet fogyasztanak. Egy egységnek számít egy pohár sör (425 ml világos vagy 285 ml barna sör), egy pohár bor (100 ml fehér vagy 60 ml vörös bor) és 3 cl tömény alkoholos (égetett szeszes) ital.

Figyeljünk arra is, hogy a különböző anyagcsere-változások miatt a fenti mennyiségek időről-időre eltérő hatásokat válthatnak ki!

Forrás: webbeteg.hu - Dr. Kónya Judit

 Minél hosszabb ideig fogyaszt valaki kannabiszt (marihuánát), annál nagyobb a valószínűsége, hogy hallucinációkat vagy érzéki csalódásokat tapasztal, illetve pszichózis alakul ki nála – áll egy szombaton közzétett tanulmányban.

A hosszútávú marihuána-fogyasztás összefüggésbe hozható a pszichózissal

A kutatók kimutatták, hogy azokban az emberekben, akik 15 éves korukban vagy annál korábban fogyasztottak először marihuánát, kétszer akkora valószínűséggel alakul ki „nem affektív pszichózis” (a skizofréniát is beleértve), mint azokban, akik sosem használták a kábítószert. Az amerikai Archives of General Psychiatry szakfolyóirat arról számolt be, hogy az ausztrál Queensland Egyetemen John McGrath vezetésével végzett kutatás egy 3801 átlagosan 20,1 éves személy részvételével készült felmérésen alapult.

„Az összes résztvevő közül a kannabisz első fogyasztásától számított hosszabb időtartam összekapcsolható a pszichózissal összefüggő kimenetelek megsokszorozódásával” – áll a tanulmányban.

Hallucináció, skizofrénia...

A csoport tagjainak 17,7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy legfeljebb három éve fogyaszt marihuánát, 16,2 százaléka négy-öt éve, 14,3 százaléka pedig legalább hat éve. Hatvanöt személyben „nem affektív pszichózist”, például skizofréniát mutattak ki, 233 résztvevő pedig legalább egyszer tapasztalt hallucinációt.

„Azok a személyek, akik fiatal korukban hallucináltak, nagyobb valószínűséggel fogyasztanak hosszabb ideje és gyakrabban marihuánát” – írták a kutatók, hozzátéve, hogy a pszichózis és a kannabiszfogyasztás közötti összefüggés nagyon összetett.

A tanulmány szerint azok az emberek, akik sebezhetők a pszichózissal szemben, vagyis izolált pszichotikus tünetekben szenvednek, nagyobb valószínűséggel kezdik el a marihuána-fogyasztást, ami később hozzájárulhat állapotuk nem affektív pszichózissá való átalakulásának megnövekedett kockázatához. A kutatók szerint már a korábbi vizsgálatok is kimutatták a marihuána-fogyasztás és a pszichózis közötti összefüggést, de olyan aggályok merültek fel, hogy a kutatások nem vették eléggé figyelembe a zavaró tényezőket.

Forrás: drinfo.hu - Translation Medipress

 A legtöbb ember manapság tisztában van a függőségi betegségek veszélyeivel, ennek ellenére a függők száma évről évre növekszik. De miért lesznek az emberek függői a veszélyes drogoknak és olyan szociálisan romboló tevékenységeknek, mint a szerencsejáték?

Mi okozza a függőséget?

Ez egy olyan kérdés, ami régóta vita tárgyát képezi, ennek ellenére még mindig nincs pontos válasz, hiszen nem sikerült még azonosítani az alap okokat.

Természetesen, ha valaki soha nem iszik alkoholt, használ drogokat, vagy játszik szerencsejátékot, akkor kicsi az esélye annak, hogy valaha is függővé váljon. Vannak azonban olyanok, akik mind kipróbálják ezeket a dolgokat, mégsem válnak függővé. Hogyan lehetséges tehát, hogy valakinél kialakul a probléma, és valakinél nem?

Hogyan kezdődik a függőség?

A legtöbben azért próbálják ki a potenciálisan addiktív anyagokat és viselkedésformákat, mert valamilyen jótékony hatást várnak tőlük. Ezektől jobban érezzük magunkat, megnyugtatnak, erősnek és hatalmasnak érezhetjük magunkat tőlük. Néha a viselkedésformák kiválthatják egy bizonyos társadalmi réteg elismerését. Sokan ezektől az érzésektől válnak függővé, és később már nem tudnak lemondani róluk.

Ezt követik az agyi változások, amikor is a kémiai rendszer annyira megváltozik, hogy elvonási tünetek jelennek meg, ha a szervezet nem kapja meg a szükséges drogot, legyen az alkohol vagy egy pókerjátszma. A szervezet fizikálisan is függő lesz.

A függőség okai

Hogy miért hajlamosabbak egyes emberek a függőségi betegségekre, annak lehet, hogy genetikai okai vannak. Ezen kívül vannak kulturális és szociális tényezők is, amelyek rizikófaktorként szolgálhatnak. Nagyobb az esélye például az alkoholizmusnak egy olyan országban, ahol az alkoholfogyasztás a mindennapok része.

A szegénység, a munkanélküliség és az iskolázatlanság is növeli a függőségi betegségek kialakulásának esélyeit. A stresszes, problémás környezet is fokozza a függőségi betegségek elszaporodását. Ezek a tényezők természetesen nem feltétlenül vezetnek függőséghez, de jelentősen növelik annak kialakulási esélyeit.

Forrás: drinfo.hu - Translation Medipress

Mennyit ér egy élet, ha minden reggel arra kelünk, hogy „most jó leszek”, és este mégis kudarccal a szívünkben fekszünk? Mi történik, amikor hónapról hónapra, évről évre hurcolunk egy szenvedélybetegséget?

Alkoholizmus, dohányzás, vagy épp drogfüggőség: mindenki számára egyértelmű, hogy ezek szenvedélybetegségek. Ám a sor itt nem áll meg, számos olyan káros szokás létezik, amii szenvedéllyé, majd betegséggé képes alakulni. Ilyen például a játékfüggőség, a munkamánia, a boltkór , vagy épp az internetfüggőség.

Mitől beteg egy szenvedély?

Fontos megérteni, hogy a fokozott érdeklődés, a lelkesen űzött tevékenység nem egyenlő a függőséggel. Szenvedélybetegségnek az olyan szokásokat nevezzük, amelyek károsan hatnak az egyénre és akár a környezetére is, és amit nem képes egyszerűen, magától abbahagyni egyik pillanatról a másikra, illetve az abbahagyásuk elvonási tüneteket okoz - akár pszichésen, akár fizikailag.

Vannak a fizikai, kémiai alapú függőségek, mint az alkohol vagy a drog, és léteznek olyan tevékenységek is – mint például a szerencsejáték-szenvedély -, amitől függővé lehet válni. Mindkét esetben az okok lelki eredetűek, bárhonnan is nézzük. Senki nem lesz attól alkoholista, hogy társaságban időnként kicsit többet iszik a kelleténél, hiszen egy stabil, egészséges lelkű ember pontosan tudja, mikor lesz elég egy szokásból. Ellenben az, aki valamilyen bódító szert, pótcselekvést vagy szokást arra használ, hogy pillanatnyilag megoldjon vele valamit, már veszélyes talajra lépett: az ilyen indíttatásból születnek a szenvedélybetegségek.

Élet a függőségben

Bármelyik igazi szenvedélybeteget megkérdezheted, mind azt fogja mondani, hogy ez nem élet. Tudniillik semmi nem marad ugyanúgy, és ahogy az életben minden, ez is vagy jobb, vagy rosszabb lesz. Legtöbbször egyre rosszabb , és mindenkinél eljön időnként az a pont, hogy a kiutat keresi. Az élete egy folyamatos kudarc, hiszen nem tud lemondani a függőségéről, és minden alkalommal a saját gyengeségével kell szembenéznie. Legyen szó akár a dohányzásról, akár egy kemény drogosról, vagy a családját tönkre tevő szerencsejátékosról, amíg nem képesek kezelni a függőséget, képtelenek a boldogságra. Ironikusan pont egyfajta boldogtalanság az, ami az embert a szenvedélybetegség felé sodorja, tehát ördögi a kör.

Ráadásul amellett, hogy közvetlenül a személy egészségének, pénztárcájának ez milyen problémákat okoz, ott van az életének többi területére gyakorolt hatás is. Tönkreteszi a baráti kapcsolatait, a családi életét, leépül a fizikai környezete, és nap mint nap azzal kel, hogy az élete romokban van. A szenvedélybeteg ráadásul ragaszkodik ehhez a dologhoz, hiszen tudat alatt ezzel megold valamit, amivel nem volt képes anno szembenézni. Épp csak azt nem veszi észre, hogy a szenvedélybetegséggel okozott probléma jóval nagyobb, mint amit egyszer „orvosolni” szeretett volna vele.

Van-e kiút?

A szenvedélybetegséget csak úgy lehet kezelni, hogy az ember a gondolkodását, az élethez való hozzáállását változtatja meg gyökeresen. Amíg arra fókuszál valaki, hogy ő miért áldozat, vagy ez hogyan van benne a génjeiben, és ő miért nem tehet róla, semmi nem fog változni.

El kell engedni ezeket az igazolásokat, és belegondolni:van megoldás, meg lehet változtatni ezt az állapotot. Belegondolni abba, milyen lenne a szenvedélybetegség nélkül? Mennyire tűnne másnak akkor a világ? Mennyire más lenne az élet? Mit változtatna a kapcsolatokon? Az anyagi helyzetén? Milyen lenne egy egész hétig gondtalannak, egészségesnek és boldognak lenni? Félelmek és aggodalmak nélkül élni?

Nem kell hinni abban, hogy megoldódik. El kell végezni a munkát, ami a kezeléssel jár. Ma már annyi módszer létezik erre, a biorezonanciátóla kineziológián és az agykontrollon át a különböző, kifejezetten szenvedélybetegségekre irányuló terápiákig. El kell dönteni, meg kell találni a legszimpatikusabb módszert, és végig kell csinálni. Kell, hogy valaki legalább önmagának elég fontos legyen ahhoz, hogy megpróbálja – nem is beszélve a környezetéről, a szeretteiről. Senki nem állítja, hogy könnyű. De lehet kezelni a szenvedélybetegséget.

Forrás: nana.hu