A legújabb kutatások szerint nem hiába a női nem tagjai közül kerül ki a legtöbb táplálkozási zavaros, ugyanis biológiailag is úgy vannak programozva, ami hajlamossá teszi őket a túlevésre. A Michingani Egyetem kutatóinak felfedezése azért rendkívül fontos, mert ez az első kutatás, ami bizonyítja, hogy a táplálkozási zavarok hátterében nagyon fontos szerepet játszik a páciensek neme. Azzal tehát, hogy média és a társadalmi nyomás is megteszi a magáért a nők táplálkozási zavarainak erősítéséért, egy már amúgy is létező rizikófaktorra erősítenek rá még jobban.

A Michigani Egyetem kutatói nemrégiben patkányokon vizsgálták az étkezési szokásaikat, és rájöttek, hogy a nőstény állatok jóval többet esznek, mint a hím társaik – tehát nem csupán a stressz és a társadalom okolható azért, hogy többet falatoznak. És a kutatók szerint ez nem csak rájuk, de az emberekre is vonatkoztatható. Ezért van az, hogy több olyan ember van, akik egyszerűen nem tudnak mértéket tartani, és úgy érzik, kicsúszik evés közben a kezükből a gyeplő. Ráadásul ez a nőknél 10-szer olyan gyakori: gondoljunk csak a testsúly-problémáikról legalább olyan ismert hírességekre, mint Oprah Winfrey, Janet Jackson, vagy a köztudottan bulimiás Lady Gaga.

Vaníliás cukormáz a nyerő

Kelly Klump, a Michigani Egyetem pszichológia professzorának elmondása alapján a legtöbb elmélet szerint a táplálkozási zavarok azért gyakoribbak a nők körében, mert rájuk sokkal nagyobb pszichológiai és kulturális nyomás nehezedik külsejüket tekintve, mint a férfiakra. "Ez a legutóbbi tanulmány azonban azt mutatja, hogy biológiai tényezők legalább olyan fontos szerepet játszanak ebben, hiszen a nőstény patkányokon nincs semmiféle nyomás, ami kiváltaná belőlük ezt a viselkedést" - mondja Klump.

Klump professzor és csapata a kísérletben 30 hím és 30 nőstény patkányt etetett két hétig, majd az eledelüket időközönként vaníliás cukormázra cserélték. Megfigyeléseik azt mutatták, hogy a nőstények voltak azok, akik akár a hímek adagjának hatszorosát is képesek voltak fogyasztani az édességből. A professzor szerint mindez összefüggésben lehet az agy természetes jutalmazási rendszerével, illetve azzal, hogy ki mennyire keresi a jutalmat.

A kutatók jelenleg az tesztelik, hogy a nőstény patkányok agya mennyire érzékeny és fogékony az olyan jutalmazási ingerekre, mint a zsírban és cukorban bővelkedő ételek, illetve hogy milyen vegyi anyagok hatnak ilyenkor a viselkedésre. Az eredmény azért is fontos, mert így javítani tudnák a táplálkozási zavaros betegek gyógyszeres, valamint pszichológiai kezelését, így lényegesen kevesebb táplálkozási zavaros ember lehetne. 

Dívány 

Létrejön az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet a Nyírő Gyula Kórház szervezeti keretén belül. Az alapító okiratot 2013. június 3-án adja át Balog Zoltán miniszter Németh Attila főigazgatónak.  

A nap további programja: 

12.00-13.30 Szakmai megnyitó – Tudományos ülés az OPAI megalapítása alkalmából. 
Helyszín: Nyírő Gyula Kórház, Tanácsterem – „B” épület, II. emelet.  
Üléselnökök: Prof. Dr. Horváth Ildikó (EMMI), Prof. Dr. Kéri Szabolcs, Dr. Németh Attila 

Előadások: 
Vissza a jövőbe? A DSM-5  last minute (vissza)változtatásai – Németh Attila 
A pszichiátriai kutatások perspektívái – hazai szemmel – Kéri Szabolcs 
Mit várnak a klinikák, a gondozók és az MPT az OPAI-tól? – Prof. Bitter István, Silling Tibor, Magyar Iván György, Lehóczky Pál 
Az OPAI startégiája – Németh Attila 
Felkért hozzászólók: Prof. Frecska Ede, Prof. Rihmer Zoltán, Prof. Nagy Zoltán, Prof. Füredi János  

14.00-15.30 Kórházi megnyitó ünnepség 
Helyszín: Nyírő Gyula Kórház, Ebédlő 
Bevezetőt mond Németh Attila, főigazgató 

Program: 
„A lélek húrjain” – a pszichiátriai zavarok zenés feldolgozása – a Mentha együttes koncertje (vezető: Dr. Móré E. Csaba, pszichiáter) 

Magyar Pszichiátriai Társaság 

Bea 23 éves, nagyvárosi egyetemista, kiegyensúlyozott párkapcsolatban él, filmelméletet tanul, mindig jó jegyei voltak. Eddig több mint két évet töltött pszichiátriai intézményekben, 11 éves korában kezelték először. 17 évesen 166 centijéhez 29 kilóig fogyott, anorexiás volt, amiből mára kigyógyult, de borderline személyiségzavarát továbbra is kezelik. Többször próbálkozott öngyilkossággal, rendszeresen vagdosta a testét és hangulata bipolárisan hullámzik. Most jól van, ahogy tavasszal mindig, és úgy érzi, a betegségével hónapok óta jól tud együtt élni. Új sorozatunkban pszichiátriai betegek mesélnek történetükről. 

Mi a legelső dolog, amire emlékszel, és amiről utólag azt gondolod, hogy a betegséghez köthető?

Nagyon nem voltam népszerű az iskolában, állandóan csúfoltak. A felnőttek azt mondták, nem voltam duci, de nagyon nagyon magas voltam, és fejlettebb, mint a társaim. Folyamatosan kaptam. Teljesen ki voltam rekesztve a közösségből.

Nyaranta napközis táborokba jártam általános iskola mellett, ami egész napos elfoglaltság, és 11 évesen összehaverkodtam egy másik iskolából három idősebb fiúval. Csak barátság volt, semmi rosszba nem vittek bele, de reggelente együtt mentünk a napközis táborba, meg délutántól estig is együtt voltunk még a környéken, és annyira összenőttünk, hogy az étkezéseken se nagyon vettünk részt. Így fogytam le három hét alatt nyolc kilót. Erre mindenki jött, hogy jaj de jó, hogy lefogytál, hogy mennyivel jobban nézel ki. Mindenki pozitívan erősített meg. Az anyám folyamatosan mondogatta, hogy nem jó irányba haladok, és miért nem eszem, de ez odáig fejlődött, hogy egyáltalán nem voltam hajlandó enni. Arra konkrétan emlékszem, hogy egy tál levest tett le elém, és nem voltam képes még hozzányúlni. Zokogtam, hogy nem ehetek, mert kövér vagyok és le kell fogynom. Anyám elsírta magát, és azt mondta, anorexiás vagyok. Elutasítottam az egészet, de ekkor kerültem először pszichiáterhez, és diagnosztizálták az anorexiát a testsúlyom alapján.

Hány kiló voltál?

163 centi és 42 kiló.

És előtte, amikor csúfoltak?

Előtte olyan 48 kiló voltam. Aztán éveken keresztül, 17 éves koromig azt csináltam, hogy ha bármilyen gondom volt az életben, elővettem egy fogyókúrát. Minden rosszra ez volt a megoldás. Ha egyedül éreztem magam, ha rossz jegyet kaptam, ha valami nem sikerült. És alapjáraton is nagyon rossz hangulatom volt. Mindig egyedül éreztem magam, mindig úgy éreztem, hogy egy ufó vagyok, hogy nem vagyok a többiek közé való.

Az illusztráció Bea alkotása Fotó: Index

 

16 éves voltam, amikor megfogadtam, hogy most már lefogyok, hogy tényleg lefogyok, és vissza se szedem. Akkor voltam a 166 centimhez 52 kiló, és áprilisra lefogytam 42 kilóra. Ekkor bekerültem pszichiátriára, mert három hétig nem ettem egy falatot sem. A kórházban felszedtem két kilót, és mindenki örült, de aztán tovább nem ment, sőt, újra kezdődött az egész. 38 kiló lettem. Akkor szondára tettek.

Emlékszel arra, hogy abban az időszakban milyen érezéseid voltak, amikor eléd raktak egy tál ételt?

Emlékszem, mert még ma is szenvedek az evéssel, vannak olyan időszakaim, amikor nem eszek semmit. A halálfélelemkor érzett rettegéshez tudnám hasonlítani. Voltam már életveszélyes állapotban, tehát tudom, hogy milyen az, ha valaki attól retteg, hogy meg fog halni. De inkább azt választottam volna, hogy éhen haljak, mint hogy megegyem azt a tál ételt. Pedig olyan éhes voltam, hogy ha láttam, hogy valaki eszik, akkor magától járt a szám, mintha rágnék. Csorgott a nyálam is. De tudtam mindig, hogy miért nem akarok enni.

Amikor negyvenkettő kiló voltam, a harmincnyolc volt a cél. Amikor elértem a harmincnyolcat, akkor harminchat, amikor elértem a harminchatot, akkor harminckettő, onnan meg huszonnyolc, de aztán azt már nem értem el. Huszonkilencnél megálltam.

Akkor mi történt?  Minek a hatására fordult meg a folyamat?

Ez pont egy sikertelen kórházi kezelés után volt, otthon voltam, és megint egy háromhetes koplaláson voltam túl. Feküdtem, nem álltam szóba senkivel, a saját szüleimmel sem, nem jártam iskolába, nem is tudtam volna. Vártam, hogy meghaljak. Ahhoz gyáva voltam, hogy tettlegesen megöljem magam, de abban biztos voltam, hogy éhen fogok halni. Korábban és azóta is volt öngyilkossági kísérletem, legutóbb két éve, de mind olyan volt, hogy végül kihánytam sugárban, amit beszedtem, vagy kihívták a mentőt. Ekkor viszont, amikor otthon feküdtem, akkor éhen akartam halni. Iszonyatosan mérges voltam magamra, hogy nem fogyok, nem tudom megszámolni, hányszor álltam rá egy nap a mérlegre, de nem ment lejjebb a súlyom.

Mit tud csinálni egy 166 centis ember 29 kilósan? Volt erőd tisztálkodni vagy vécére menni például?

Az ivással is fóbiám volt, mert ha iszom, akkor megnő a hasam. Ezért azt is limitáltam, hogy mennyit iszom, így vécére is keveset jártam. Feküdtem és olvastam, de arra sem nagyon tudtam figyelni. Felhívott egy barátnőm, már annyira dühös voltam magamra, hogy felvettem neki a telefont, és elhívott beülni valahova és beszélgetni. Elmentem, és az, hogy kimozdultam, beszélgettem vele, valahogy ez az élmény visszaadta azt, hogy talán érdemes élni. Elkezdtem visszatáplálni magam. Először csak gyümölcslevet ittam, de már attól is hízni kezdtem, annyira le volt épülve a szervezetem. Aztán bébiételeket ettem, meg joghurtot, szépen lassan, óvatosan 38 kilóra felment a súlyom, és azt tartottam évekig. Azzal tudtam iskolába járni.

A családodat eddig szinte nem is említetted.

Elég érdekes családom van. Ez a nehezebb része a dolognak. Van egy 11 évvel idősebb bátyám, akivel soha nem éltem együtt, ő a nagyival élt. 11 éves voltam, amikor a nagymamám meghalt, akivel én is nagyon sokat voltam együtt. Anyukámnak és apukámnak amióta élek, nem volt jó a viszonya. Előtte nem tudom, milyen volt, nem tudom, miért vállaltak be még egy gyereket, de azt tudom anyukámtól, hogy véletlen gyerek vagyok. Amikor egészen kicsi voltam, apukámmal volt jobb a viszonyom, vele jártam játszótérre és sétálni. De aztán csak a munka volt neki, és otthon csak számítógépezett. Semmi mást. Elszigetelődtünk egymástól. 12 éves voltam, amikor bekötötték hozzánk az internetet, és anyukám elkezdett csetelni. És anyukám nagyon megbízott bennem, volt is miért, mert nem az az ember voltam, aki hazudozott, vagy nem járt haza. Elmondta nekem, hogy félrelép.

12 éves voltál ekkor?

Igen. Apukám éjszaka dolgozott, és arra kért anyukám, hogy üljek a telefon mellett, és ha apukám éjszaka telefonál, amíg anyám haza nem ér, akkor azt kellett mondani, hogy anyu alszik. Ez általános iskola mellett két évig így ment. Aztán apám rájött. Anyukám válni szeretett volna, és apámnak emiatt nagyon nehéz időszaka következett. Annyira, hogy anyám nem merte többé felhozni, hogy váljanak el.

A környezeted, az iskolatársaid, barátaid tudnak a helyzetedről?

A gimnáziumban össze-vissza hazudoztam, hogy miért vagyok kórházban. Ki volt találva a sztori, hogy felszívódási zavarom van, ezért vagyok ennyire sovány, és hogy vidéken vagyok ismerős dokinál, ezért nem tudnak meglátogatni. Most az egyetemen összesen ketten tudják. A kívülállók általában olyanokat mondtak anyámnak, hogy miért nem vág engem jól pofon, meg jól meg kell tömni, meg hogy miért nem főz olyan ételeket, amit szeretek, akkor biztos ennék. Meg hogy mi az, hogy nem vagyok képes bemenni az iskolába, ha ez az egyetlen dolgom.

A borderline-nal foglalkozó szakirodalom azt írja, hogy a betegséggel küzdők nagy arányban valamilyen komoly trauma áldozatai, például fizikai vagy nemi erőszak elszenvedői. Veled történt ilyen?

Az illusztráció Bea alkotása Fotó: Index

 

12 éves voltam, én is elkezdtem csetelni és chat.hu-n megismerkedtem egy sráccal, akivel nagyon sokat, minden nap beszélgettünk. 21 éves volt akkor. Telefonon is nagyon sokat beszéltünk. Belézúgtam. Mondogatta, hogy találkozzunk, de eleinte mondtam, hogy nem, mert valahogy éreztem, hogy nem kellene. Tavaszi szünetben aztán beadtam a derekam. Kőbányán lakott, oda mentem, beszélgettünk, sétáltunk, aztán mondta, hogy ugorjak fel egy üdítőre. Én meg felugrottam a sok eszemmel. Nem tudom. Megtörtént. Nem tudtam ellenkezni. Ismerte a bátyámat, és megfenyegetett, hogy ha bárkinek szólok, akkor a bátyám fogja bánni. Nem szóltam senkinek 19 éves koromig. Anyukámnak mondtam el először.

A borderline személyiségzavart és a bipoláris zavart néha nehéz elkülöníteni egymástól, és az is előfordul, hogy együtt jár a két betegség, mint a te esetedben. A személyes kapcsolataidat hogyan befolyásolja ez az együttállás?

Nehéz kapcsolatban lennem. Az alapja ennek az, hogy a saját érzelmeimet, és mások felém irányuló érzéseit sem tudom kezelni. Benne voltam például egy kapcsolatban, és nagyon szerettem a fiút, de neki nem hittem el, hogy ő is szeret, pedig mindenki mondta, és ő is. Utólag tudom, hogy szeretett, de nem tudtam neki elhinni, ezért állandóan sírtam, őrlődtem, őrjöngtem.

Tavasszal mindig nagyon feldobott vagyok, nagyon boldog, bulizni megyek, onnan másik buliba, ilyenkor nehéz benne maradni egy kapcsolatban, mert ezzel összejövök, azzal összejövök, és amikor ennek az időszaknak vége van, akkor ősszel pont a másik fele. Ilyenkor jön a gödör, hogy engem nem szeret senki, ha valaki azt mondja, hogy szeret, akkor azt gondolom, hogy csak sajnálatból mondja. Ilyenkor ütöm, verem magam, hogy miért nem vagyok elég jó. Megvágom magam pengével, vagy bármivel, ami nálam van és alkalmas rá.

Mit érzel, amikor megvágod magad?

Megnyugtatom magam. Mondtam is a pszichiáteremnek, hogy azt érzem olyankor, annyira görcsölök, annyira feszült vagyok, hogy sírni sem tudok.  De ha megvágom magam, és látom, hogy folyik a vérem, akkor kijön az a sok feszültség, ami a könnyeimmel jönne ki. Kiáramlik a rengeteg feszültség, a rengeteg rossz. De persze ezzel nem azt mondom, hogy utána jó kedvem lesz, és körbetáncolom a szobát.

Most tavasz van. Nem ismerjük egymást, és ha nem tudom, akkor biztosan nem tűnik fel, hogy bármilyen betegséggel küzdenél.

Van egy stabil kapcsolatom. Másrészt nemrég állították be a gyógyszereim, és azt érzem, hogy ezekkel úgy-ahogy működni tudok. Egy hangulatjavítót és egy hangulatstabilizálót szedek, és ha nem tudok aludni, akkor nyugtatót. Most feldobódtam, és energikusabb vagyok, mint amilyen szoktam lenni az év többi szakaszában, de nincs az, hogy egyik buliból a másikba járnék. Gyógyszer nélkül viszont teljesen alkalmatlan vagyok mindenre. Télen bekerültem a kórházba, mert az előző gyógyszertől meghíztam 65 kilóra, és kezdtem visszaesni az anorexiába. Letettem a gyógyszert, mert tudtam, hogy attól híztam meg, és nagyon mély depresszióba estem, nem bírtam gondoskodni magamról.

A szüleiddel laksz. Ilyenkor ők hogy tudnak neked segíteni, hogy tudnak együtt élni a betegségeddel?

Ameddig nem értem el azt a 29 kilós súlyt, addig apukám azt mondta, hogy ezt az egészet feltűnési viszketegségből csinálom, nem vette komolyan. Aztán már megértette, és azóta, ha rosszul vagyok, és otthon vagyok, akkor próbálnak segíteni, odáig is elmennek, hogy megfürdetnek, megmossák a hajam, ha kell. De sok feszültség van belőle, például ha a borderline-ból kifolyólag dührohamaim vannak. A barátom sokat tud segíteni, nagyon nyugodt személyiség, soha egy hangos szó nem volt köztünk, sokat beszélgetünk, segít abban is, hogy ne kapjak dührohamot, ha nagyon feszült vagyok. Nehéz ezzel együtt élni.

Az anorexiáról, depresszióról több információja van egy átlagembernek, mint a bipoláris zavarról. A te életedben hogy vannak a betegséggel járó mániás, hipomán és depressziós szakaszok?

Van a depressziós fázis, amit valószínűleg mindenki ismer. Általában augusztus végén kezd rossz kedvem lenni. Rettegek tőle, hogy ez jönni fog, és emiatt ez egy öngerjesztő folyamat, nem így kellene hozzáállni. Talán majd most nem így fogok. De nehéz. A nyaram azzal telik általában, hogy próbálom magam az augusztusra felkészíteni.

A mániás fázis nekem ritkán van, a hipomán van sűrűbben, tavasztól pár hónapig, amikor nagyon jó kedvem van, gyorsan beszélek, csapongok és alig alszom – van, hogy csak napi 2-3 órát. Voltak olyan tavaszok, amiket úgy csináltam végig, hogy buliból suliba, onnan haverokkal találkoztam, onnan megint buli, aztán valamikor közben tanultam is. Gond nélkül minden belefért az időmbe, nyilván, mert alig aludtam.

Az illusztráció Bea alkotása Fotó: Index

 

Ezekben az időszakban tudatában vagy annak, hogy ez a klassz időszak a betegség tünete?

Nem, olyankor azt érzem, hogy nagyon jól vagyok. Ellenkezem az orvossal, hogy ne adjon gyógyszert, mert jól vagyok.

A gyógyszer viszont karbantartja az állapotodat.

Nem szünteti meg a tüneteket, de lecsökkenti az ingadozásokat. A depresszió ilyenkor inkább depresszív hangulat, ami bárkinél előfordul, a hipomán fázis sem úgy néz ki, hogy elrohanok bulizni, megiszom fél liter vodkát, és melltartóban táncolok az asztalon, hanem jó kedvem van, végzem a dolgom.

Mi történik a kórházi kezelések alatt?

Ezt kórháza válogatja. Eddig összesen nyolc alkalommal feküdtem pszichiátrián, összesen két évnél is többet. Voltam olyan kórházban, ahol annyi volt a kezelés, hogy este hozzám vágták a gyógyszereket. Viszont a SOTÉ-n például naponta több alkalommal foglalkozás van, pszichoterápia, mozgáskommunikáció, kreatív csoport is.

Amikor nem vagy kórházban, milyen gyakran jársz orvoshoz?

Amíg jó állapotban vagyok, mint most, akkor kéthetente egyszer járok. Ha rosszabbul, akkor hetente. Legutóbb februárban voltam kórházban, amikor beállították a gyógyszert és azóta jól vagyok. Nem vágtam meg magam, nem is fogyókúráztam.

Mik a terveid az iskolával és azután?

Egyéni tanrendben tanulok, ha minden jól megy, másfél év múlva végzek a filmszakkal. Utána forgatásokon szeretnék dolgozni, gyakorlatilag mindegy, hogy mit, de legjobban a forgatókönyvírás és a rendezés érdekel. Hobbiszinten pedig testékszereket szeretnék szúrni. Már ki is néztem az ehhez szükséges OKJ-s tanfolyamot. Stabil párkapcsolatot is szeretnék, és bár az elkövetkező öt évben biztos nem akarok gyereket, utána igen. Nem egy focicsapatot, de egyet-kettőt mindenképp.

Az interjú Bea pszichiáterének tudomásával és támogatásával készült. 

index - Munk Veronika 

A sajtó az utóbbi napokban széles körben számolt be arról, hogy Kínában végre törvényt hoztak a pszichiátriai kényszerkezelésekkel kapcsolatban. Mindezt azután, hogy több jogvédő és jogi érdekvédelmi szervezet tiltakozott, mert Kínában akaratuk ellenére több százezer embert zártak elmegyógyintézetbe, gyakran az ellenzékieket, másként gondolkodókat. A kényszerbeszállítások száma azonban Magyarországon is megdöbbentően magas, és számos esetben itt sem indokolt.

Ne gondoljuk azt, hogy a pszichiátriai kényszerbeszállítás hazánkban ritka gyakorlat: hivatalos adatok alapján pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésének elrendelésére és felülvizsgálatára Magyarországon 2009-ben 46 065 esetben (!) került sor. („Elrendelésről” akkor van szó, amikor a kényszerkezelés az illető akarata ellenére történik.) Bár a fenti szám magában foglalja a felülvizsgálatok számát is, a kényszerbeszállítások és -kezelések száma még így is tízezres nagyságrendre becsülhető a 2009-es évre.

Vajon tényleg az a helyzet, hogy évente tízezernyi ember viselkedése válik olyan súlyosan veszélyeztetővé, hogy nincs más lehetőség, mint azonnali alapon megfosztva őket a szabadságuktól a pszichiátriára szállítani? Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű jogvédő szervezet nagyon sok olyan esettel találkozott már, amikor családi vita, gyermekelhelyezési ügy, vagyoni vagy örökösödési vita miatt kezdeményezték a sürgősségi pszichiátriára szállítást – tehát szó sem volt arról, hogy a beszállított egyén közvetlenül és súlyosan veszélyeztető lett volna, ám így „pszichiátriai kórtörténete” miatt máris hátránnyal indult a vitás ügyben.

A jogvédő szervezet felhívja a figyelmet: tény, hogy vannak olyan esetek, amikor valaki ön- vagy közveszélyes, és ezért el kell különíteni a környezetétől, hogy ne tegyen kárt másokban. A gond ott kezdődik, hogy sok esetben a beutalót az orvos úgy állítja ki, hogy nem is látta az illetőt, ezért meg sem tudta állapítani, hogy tényleg veszélyeztetően viselkedett-e. Ilyen volt a következő eset is: egy nő megromlott kapcsolatuk miatt válni akart a férjétől, ám a férj nem akart, ezért felkereste felesége pszichiáterét és rávette, hogy állítson ki kényszerbeutalót a nő részére – úgy, hogy a pszichiáter több mint egy hónapja nem is látta őt. A beutalót a férj még aznap fel is használta – a csodálkozó asszonyt a mentők és a rendőrség szállította a pszichiátriára. Pár nappal később hazaengedték ugyan, de mivel jogtalanul megfosztották a szabadságától, a bíróság utólag jelentős összegű kártérítést ítélt meg a nőnek.

Sok még a tennivaló annak érdekében, hogy az elmeegészségügy olyan terület legyen, amely mentes az emberi jogok rendszeres megsértésétől – és ez elsősorban nem pénzkérdés. A pszichiátriai kényszerbeszállítások tekintetében Magyarországon is elkelne egy alapos törvénymódosítás, amely elejét venné a visszaéléseknek - vélekedik az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány. 

HunHír

Egy friss kutatás kimutatta, hogy az agy szokásoktól eltérő elektromos hálózata ad magyarázatot arra, egyes emberek miért foglalkoznak megszállott módon a kinézetükkel, és miért szenvednek annyira képzelt vagy valós szépséghibáiktól. 

 A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem szakemberei a Neuropsychopharmacology című lapban megjelent vizsgálat során 14 testképzavaros és 16 egészséges önképpel rendelkező felnőttet hasonlítottak össze, és kiderült, hogy előbbieknél a normálistól eltérő volt az agy elektromos hálózata azokon a területeken, melyek a vizuális és az érzelmi folyamatokért felelősek. Amint azt a kutatást vezető Jamie Feusner, az egyetem pszichiáter docense kifejtette, minél kevésbé hatékonyak egy ember agyában ezek a hálózati kapcsolatok, annál rosszabb tüneteket produkál az illető a saját külsejének megítélése terén, vagyis például egy átlagos súlyú ember kövérnek, egy teljesen jól kinéző pedig csúnyának tartja magát.

A testképzavar nagyjából a teljes népesség két százalékát érinti, az ilyen emberek a legkisebb szépséghibájukat is tragédiaként fogják fel, és súlyosabb esetekben mindez már a mindennapi életükre és munkájukra is káros hatással van. 

A szakemberek szerint a mostani kutatás abban segít, hogy már az eddiginél korábban kimutathatóvá válnak ezek az agyi rendellenességek, így időben kiderül, ki az, akinél fennáll a testképzavar veszélye, és ezért különösen nagy odafigyelésre és szakszerű segítségre szorul. 

Betegszoba 

Mikor jár alanyi jogon? 

A közgyógyellátás a szociálisan rászorult személyek részére biztosított hozzájárulás, melyet meghatározott feltételek teljesülése esetén az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásai érdekében kaphat. 

Gyógyító ellátás a közgyógyellátás keretében csak közgyógyellátási igazolvánnyal vehető igénybe. Akinek közgyógyellátási igazolványa van, főszabály szerint, térítésmentesen jogosult a társadalombiztosítási gyógyító ellátásokra, ezek keretében például, járóbeteg-ellátás keretében rendelhető gyógyszerekre a gyógyszerkeret erejéig, egyes gyógyászati segédeszközökre, meghatározott összeghatárig gyógyfürdő ellátás igénybevételére.

Súlyos alapjogi sérelem, hogy a mentális zavarokkal élő gyerekek és fiatalok alig férnek hozzá a számukra szükséges szolgáltatásokhoz. Pedig a gyerekek mentális egészsége mindennél fontosabb egy normális társadalom számára.

A gyermekkorban elhanyagolt, nem felismert vagy rosszul kezelt betegségek egész életre kiható károkat okoznak elsősorban az egyén, de a család és a szélesebb társadalom számára is. Ezért a nemzetközi és a hazai jog is prioritásként kezeli a gyerekeknek nyújtott egészségügyi szolgáltatások lehető legjobb minőségű működtetését. Magyarországon viszont ez a pszichiátriai ellátórendszer szinte hiányzik, a meglévő intézmények pedig olyan egyenetlenül oszlanak el, hogy egész megyék, régiók maradnak lefedetlenül. 

---------------------------------------------------------------------------------------------------

A KSH szerint gyermek- és ifjúságpszichiátriai gondozóból összesen 26 található az országban. Komárom-Esztergom megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyetlen sincs, Budapesten 100.000 kiskorúra kevesebb, mint egy gondozó esik, míg Tolna megyében ugyanez a szám több, mint hét. Ha például egy gyereknek Göncön ellátásra van szüksége, a legközelebbi gondozót Miskolcon, mintegy 70 km-re találja meg a család, Mándokról Nyíregyházára kell utazni (63 km), Kardosról pedig Gyulára (82 km).

Kórházi kezelés esetén ennél is rosszabb a helyzet: az Alapvető Jogok Biztosa szerint 2011-ben Budapest, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megye rendelkezett gyermekpszichiátriai kórházi kapacitással, ami az egész országban 130 ágyat jelent. Az Állami Számvevőszék jelentése szerint egyetlen gyermekpszichiáriai osztály sem található a Közép-Dunántúlon, a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon: a nyugati határszélen élő gyerekek ellátásának hivatalos helyszínei budapestiek..

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A sürgősségi ellátás a válságos állapotú és/vagy öngyilkosságot megkísérlő gyerekek ellátását célozza. Ez a terület is súlyos kapacitáshiányokkal küzd: a gyerekeket sok esetben általános kórházi ágyakon vagy felnőttek pszichiátriai osztályain tudják csak elhelyezni. Azok a gyerekek pedig, akik kapnak megfelelő ellátást, nem mindig tudnak kapcsolatban maradni szüleikkel, akiknek gyakorta haza kell menniük éjszakára, és kénytelenek gyerekeiket egyedül hagyni a kórházban.

Orvosból pedig vészesen kevés van: a működési engedéllyel dolgozó gyermek- és ifjúságpszichiátriai orvosok száma folyamatosan apad. 2006-ban még 151-et tartottak nyilván, tavaly csak 127-et. 2013-ban a szakterület is felkerül a hiányszakmák listájára.

Az Alapvető Jogok Országgyűlési biztosának 2011-es jelentése visszásságot állapított meg az ellátás hiányos kapacitásai miatt: a sürgősségi ellátás kapcsán az élethez és az egészséghez való jog sérelmét, a szülő-gyermek szeparáció miatt pedig az emberi méltósághoz és az önrendelkezéshez való jog sérelmét állapította meg. A TASZ álláspontja szerint sérül a kapcsolattartás joga is, az egyik legfontosabb betegjog, amely gyermekek esetén különösen fontos.

A kapacitások szélsőséges különbségeit és általános hiányát tovább súlyosbítja az, hogy az egyes szolgáltatások vagy diagnosztikus centrumok eltérő – és gyakorta informálisan kialakított – profilokkal működnek. Tapasztalataink szerint a speciális oktatásban tanuló, fogyatékosnak minősített vagy állami gondozott gyerekek gyakran máshová kerülnek, mint a tehetősebbek gyerekei.

A gyermekpszichiátriai ellátórendszer természetesen nem redukálható az egészségügyi ellátásra: a rendszer akkor hatékony, ha minél nagyobb eséllyel meg lehet előzni a problémák halmozódását és a gyógyszeres terápiák bevetésének szükségességét. Fontos lenne a szemléletváltás: a hagyományos orvosi modell helyett a modern pszichológia módszereinek felhasználása, az emberközpontú megközelítés. Ez akkor lehetséges, ha a helyi közösségekben, a gyerekek lakóhelyén rendelkezésre áll a problémák felismeréséhez szükséges tudás és információ. Ebben a helyi civil szervezeteknek, gyülekezeteknek, lelkipásztoroknak is szerepük lehet, a legnagyobb feladat azonban az iskolákra hárul. A iskolapszichológusok felelőssége, hogy idejében felismerjék a problémákat, és lehetővé tegyék a családoknak, hogy helyben kapjanak támogatást: családterápiát, esetkezelést, tanácsadást vehessenek igénybe. Úgy tűnik, ebben sem állunk túlságosan jól: 2011-ben Magyarországon 567 iskolapszichológus dolgozott, míg az iskolák több mint háromnegyedében nem volt megtalálható a szolgáltatás.

A mentális problémával élő gyermekek tömegei ellátatlanok hazánkban. Ezzel nem csak saját törvényeinket szegjük meg, de semmibe vesszük nemzetközi kötelezettségeinket is. Az egészségügyi törvény szerint mindenkinek joga van „az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz.” A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény szerint pedig a részes államok „minden szükséges intézkedést meghoznak, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek számára más gyermekekkel azonos alapon biztosítsák valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes körű gyakorlását.”

Magyarország rendszerszerűen fordítja el a fejét a gyermekek lelki problémái felől.

Verdes Tamás 

Eltűnt a hazai piacról a 60-as évek hippimozgalmának emblematikus ajzószere, az LSD. Idő kérdése csupán és az LSD sorsára juthat a heroin és több más drog is. A Mefedron nem egészen négy hónap alatt került fel a tiltott szerek listájára, ám ennyi is bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy kiüsse a piacról a heroint. A nagyjából ötezer hazai heroinista nemcsak hogy átállt az új anyagra, a fogyasztást is a maga képére formálta. A Mefedront eredetileg orron át szívták fel, a tűhöz szokott heroinisták azonban pár hét alatt intravénássá tették ezt is. 

Ma már nem éri meg heroint hozni Magyarországra. Nem a rendőrség és a vámellenőrzés miatt – bár ezek is jelentős kockázatot jelentenek a kereskedők számára –, üzleti alapon nem éri meg. Legalább 50 kiló heroint kellene behoznia egy nagykereskedőnek ahhoz, hogy akkora haszonra tegyen szert, amekkoráért megéri vállalni a kockázatot. Ötven kiló nagy tisztaságú heroinból mintegy 100-150 ezer adag állítható elő, ekkora mennyiséget azonban nálunk egy év alatt sem lehet eladni. 

A klasszikus drogok közül jószerével csak a marihuána és a kokain maradt versenyben. Az utóbbi magas ára miatt megmaradt az elit drogjának, míg a fű továbbra is a legtöbbek által fogyasztott tudatmódosító. A legújabb szerek, az úgynevezett dizájner drogok rendőrségi szakértők szerint nemcsak a klasszikus drogokat szorították, szorítják ki a piacról, az ecstasy fogyasztása is visszaesett az új anyagok feltűnése óta, bár a másik klasszikusnak mondható szintetikus drog, az amfetamin népszerűsége még töretlennek látszik.

Csákó Ibolya, az ORFK kábítószerügyekben illetékes kiemelt főreferense szerint szinte napra pontosan négy éve, 2009 nyara elején jelentek meg az első „újfajta” szerek a piacon, és hetek alatt kiszorították a hagyományos kábítószereket. Ugyanazt az érzést nyújtották, mint a régiek, de sokkal olcsóbban, és mivel az új típusú szerek „kábító hatásuk” ellenére jó ideig nem minősültek kábítószernek, nem szerepeltek a tiltott drogok listáján, előállításuk, külföldi beszerzésük és terjesztésük kockázatmentes volt. Nem kellett légmentesen záródó csomagokba rejteni az árut, hogy a határon a kutyák ki ne szimatolják, nem kellett ezer eurókat fizetni a sofőröknek a célba juttatásért, vámosokat és rendőröket sem kellett megvenni. Lényegében ezekért az előnyökért „találták ki” az újfajta drogokat. 

A hagyományos drogok kereskedelmén mesés hasznot realizáló alvilág egy ideig döbbenten nézte a piacrontó „konkurenciát”, de aztán hamar magára talált, egyszerűen rátette a kezét az új drogok piacára is. Ami persze nem zárja ki, hogy sufnituningban egyesek saját és baráti körük ellátására ilyen-olyan alapanyagokból pacsmagoljanak újfajta drogokat, azonban a terjesztés a rendőrség szerint egyértelműen a szervezett alvilág ellenőrzése alatt áll. Perlusz Péter, a Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-bűnözés elleni osztályának kiemelt főnyomozója szerint – részben a szervezett bűnözés érintettsége és érdekeltsége miatt is – korai lenne még temetni a klasszikus drogokat. Az afganisztáni drogtermelő területekről Nyugat-Európába vezető úgynevezett balkáni utakon továbbra is mázsaszám szállítják a heroint Hollandiába, Németországba, Olaszországba, Svájcba és Ausztriába.

Mostanában persze már ritkábbak a több tízkilós szállítmányok – ezeket már Törökországban feltartóztatják –, és a döntően török, koszovói albán bűnszervezetek nem tartanak fenn depókat Magyarországon, mint a 90-es években. Újabb drogutak is nyíltak, amelyeken a Nyugat-Balkánról északra szállítják a Macedóniában, Montenegróban, Koszovóban és Albániában a szabadban, családi vállalkozások keretében termelt marihuánát. Csak 2012-ben másfél tonna akadt fenn a nyugat-balkáni fűből a magyar–szerb határon. Hogy mennyi jutott át kamionok, vasúti szerelvények különböző árui közé rejtve – megbecsülni sem lehet.

Marihuánából Magyarország a legutóbbi időkig részben önellátó volt, „hála” az itt letelepedett vietnami közösség kendertermesztésben jártas képviselőinek. Nagyobb családi házakat béreltek, amelyeket belülről hetek alatt szétvertek, szellőztető- és párásítóberendezéseket építettek a tulajdonos tudta nélkül teljesen átalakított házakba, majd megkezdték a termelést, amihez az áramot és a vizet is lopták.

Perlusz Péter azt mondja, miután az első néhány lakásban létesített ültetvény lelepleződött, már viszonylag könnyű dolga volt a rendőrségnek: sorra jelentkeztek a házukat külföldieknek bérbe adó tulajdonosok, főleg miután a bérlőik nem engedték be őket a tulajdonukba, vagy miután a szomszédoktól megtudták, hogy éjjelente gyanús mozgásokat látni a ház körül. A vietnami fű soha nem tartozott a jó minőségű drogok közé, mivel a mennyiségre hajtva nem szárították ki rendesen a növényeket, így alacsony maradt a hatóanyagtartalma. Viszont nagy mennyiségben kínálták az árut, így becsült adatok szerint milliárdokat kaszáltak magyarországi működésük idején. Perlusz más rendőrökkel ellentétben kategorikusan nem jelentette ki, hogy felszámolták volna a vietnamiak hazai drogbázisait, olykor-olykor találnak még egyet-egyet, de már korántsem olyan gyakran és olyan sokat, mint pár éve. A vietnamiak áttelepítették a termelést Bulgáriába és Romániába.

A hazai termelés jelentős csökkenése nem látszik a marihuána árán, mintha a sok sikeres rendőrségi rajtaütés hatástalan maradt volna. Perlusz szerint nem erről van szó. Csehországból és az új termőterületekről származó fűvel pótolják a kiesett hazai termelést, így a rendőrségi akciók dacára a kínálat alig csökkent – ha csökkent egyáltalán. Sokan termesztenek vadkendert saját fogyasztásra is, kicsiben, amiről a rendőrség tudomást sem szerez.

Az újfajta drogok alapanyaga (ma még) külföldről érkezik, pedig elég sok munka nélküli vegyész áll rendelkezésre, akik képesek lennének kikeverni a hatóanyagokat. A 90-es évek közepén volt is néhány sikeres próbálkozás a hazai ecstasygyártás kiépítésére (külföldön „a magyar anyagként” emlegették a Biatorbágyon készített igen jó minőségű drogot), ám a gyártással járó nagy bűz, és a kíváncsiskodó, feljelentgető szomszédok miatt végül sehol sem sikerült tartós gyártásra berendezkedni. Nálunk a bűnügyi adatok szerint csak tablettázás, az alap- és segédanyagok összekeverése folyik.

Magyarország Európában az elsők között vezette be a pszichoaktív anyagok rohamos terjedésének lassítására az úgynevezett C listát, amelyre nemcsak konkrét tudatmódosító vegyületek, hanem alapképletek, bázisok is felkerülhetnek, mégpedig igen rövid idő alatt. Így egy adott drog képletének minimális – a hatását érdemben nem befolyásoló – változtatásával már nem lehet olyan kábítószert készíteni, ami jogilag nem minősül kábítószernek. A jelek szerint az új szabályozás ellenére sem csökkent a dizájner drogok kínálata. Hetente bukkannak fel újabb és újabb törzsek, amelyeket különféle fantázianeveken a terjesztők hetek alatt bevezetnek.

A helyzetet csak bonyolítja, hogy – a hagyományos drogokkal ellentétben – a tiltólistás dizájner drogok fogyasztóit a törvény nem bünteti, csak a kereskedőit. Utóbbiak viszont számtalan módszert dolgoztak már ki árujuk „biztonságos” célba juttatására – internetes kereskedelem, fürdősóként, növényvédő szerként árusított drogok. A rendőrség számára mégsem a terjesztők felderítése okozza a legnagyobb gondot: 5000 eljárásból csak 700-800 indul terjesztők ellen. (A fogyasztók ellen indított eljárásokat megszüntetik az érintettekkel szemben, miután a szakértő kimondja, hogy dizájner drogot fogyasztottak, az ismeretlen terjesztővel szemben azonban folytatódik a nyomozás.) Sokkal több fejtörést okoz, miképpen lehetne a drog termelését visszaszorítani. Ehhez legalább uniós szintű együttműködés és egységes szabályozás lenne szükséges. A siker azonban még ekkor sem lenne garantált, mivel a drogok – különösen a pszichoaktív anyagok – gyártásához hétköznapi, bármelyik háztartási boltban beszerezhető alap- és segédanyagokat használnak, amelyeket nem lehet betiltani, még a kereskedelmük ellenőrzése sem oldható meg. 

nol - Fekete Gy. Attila 

Addiktológiai szempontból teljes nonszensz a trafikrendszer, közölte megkeresésünkre dr. Petke Zsolt addiktológus. A szakember szerint nem arról van szó, hogy nincs olyan tanulmány, ami szerint a hozzáférési lehetőségek szűkítésének van prevenciós hatása. Pont ellenkezőleg: nemzetközileg elfogadott nézet az addiktológia világában, hogy az ilyen lépések általában megnövelik más, könnyebben hozzáférhető szerek forgalmát.

Csak csábítóbb lesz

„Terápiás szempontból az elzárt, tiltott szer csábítóbb lesz, ezt láttuk az amerikai alkoholtilalom idején is” – mondta telefonon a fekvő-, járó- és rehabilitációs intézményekben dolgozó orvos. Petke  nem ismer olyan kutatást, ami a dohányzással kapcsolatban ugyanezt kutatta volna, de szerinte könnyű párhuzamot találni a Svédországban alkoholvásárlási megszorításokkal. „Csak néhány közértben lehet venni, az emberek hetente egyszer televásárolják a csomagtartót, és a következő bevásárlásig el is fogyasztják az összes italt” – foglalta össze a magyarországi dohányzási szokások lehetséges jövőképét a szakember. 

Petke szerint ugyanis könnyen elképzelhető, hogy az emberek előre bespájzolnak cigarettából még azelőtt, hogy kizárólag trafikokban vehetnék meg azt. Az olyan településeken, ahol egyetlen trafikkoncessziót sem adtak ki, a szakember szerint az emberek a cigaretta helyett a következő legkönnyebben elérhető szer felé fordulnak majd. „Trafik nem lesz, de a kocsmát nem zárják be. A nyerőgépezésnél is láttuk már ezt a mintát.”

A függőség csak komplex módszerekkel gyógyítható

A Nyíró Gyula Kórház Addiktológiai osztályának osztályvezető-helyetteseként is dolgozó szakember szerint addiktológiai szempontból a függőség nem gyógyítható, hanem az egyik szenvedély egy másikkal helyettesíthető. „Prevenció szempontjából kifejezetten káros, hogy a trafikban olyan termékeket is lehet majd kapni, ami gyerekek és fiatalok szempontjából is érdekes” – utalt a szakember arra, hogy a törvény szerint a trafikok fagylaltot is árusíthatnak.

Fotó: Hernádi Levente Haralamposz / Index

 

Arra a kérdésre, hogy szerinte mi kellene a dohányzás csökkentéséhez, az addiktológus szerint csak a kisiskolás korban megkezdett, jól végzett prevenció lehet a jó válasz. „De itt ne arra gondoljunk, hogy rendőrök bemennek az iskolába, és elmondják a gyerekeknek, miért rossz és gonosz a kábítószer, az alkohol vagy a cigaretta. Az emberek közti helyes kommunikációra és kríziskezelésre kellene helyezni a hangsúlyt, hogy a következő generációnak legyen válasza a problémákra azon túl, mint hogy iszik egy pohárral vagy rágyújt egy cigire.”

A törvény elméletileg a fiatalokat védi

Különösen érdekes ez annak fényében, hogy a köznyelvben csak trafiktörvényként emlegetett rendelkezést eredetileg úgy hívják: 2012. évi CXXXIV. törvény a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről. A törvény előszavában megfogalmazottak szerint az Országgyűlés elsősorban azért kívánta szabályozni a dohánytermékek kiskereskedelmét, hogy „Magyarországon minél kevesebb fiatalkorú dohányozzon, mely kiemelt közegészségügyi cél eléréséhez az első lépés a dohánytermékek széleskörű kiskereskedelmi beszerezhetőségének, illetve a dohánytermékek megjelenésének korlátok közé szorítása”.

Ráadásul mindez „annak érdekében, hogy a dohányzásnak a fiatalkorúak körében történő visszaszorításával közép- és hosszútávon az egész magyar társadalom közegészségügyi állapota is jelentős mértékben javuljon”, illetve „hogy a fiatalkorúak fokozottabb védelmét hívatott cél eléréséhez szükséges lépéseket az állam a leghatékonyabban végre tudja hajtani”.

Petke ennek ellenére nem tudott arról, hogy a kormány részéről bármilyen megkeresés is érkezett volna a magyar addiktológusokhoz. Azzal kapcsolatban, hogy milyen módszerrel lehet mérni a törvény hatékonyságát, a szakember elmondta, hogy az ilyesmit csak hosszú távon lehet igazán mérni, de a megnövekedett alkoholfogyasztás kimutatására az alkohol okozta megbetegedések miatti halálozások éves számából lehet következtetni. 

Index - Kolbert András 

2012. április 3-án lépett hatályba az a kormányrendelet, amely bevezette az ún. C-listát, amely a drogpiacon újonnan megjelenő pszichoaktív anyagokat hivatott szabályozni. A kormányzati kommunikáció akkor azt hirdette, hogy a lista bevezetése az ún. dizájner drogok fogyasztásának jelentős csökkenését eredményezi. Vajon milyen tanulságokat vonhatunk le egy évvel a C-lista bevezetése után? 

Az ún. dizájner drogok 2008 után jelentek meg nagy számban az európai drogpiacon, elsősorban Kínából, Indiából importálják őket nagy mennyiségben. Sajátosságuk, hogy molekulaszerkezetük és hatásmechanizmusuk nagyon hasonló a már betiltott anyagokéhoz, azonban korábban nem szerepeltek a kábítószerek listáin, így félig-meddig legálisan forgalmazhatóak. Azért csak félig-meddig, mert emberi fogyasztásra nem alkalmas termékként, például fürdősóként, növénytápszerként vagy füstölőként hozhatták őket forgalomba, hogy valódi használatukat palástolják. Az ilyen szerek betiltásával a jogalkotó csak részsikereket ért el: a BZP 2008-as betiltása után jött a mefedron (“kati”), a mefedron 2010-es betiltása után jött a metilon és az MDPV, ezek 2011-es betiltásával pedig a pentedron. A forgalmazók mindig két lépéssel a jogalkotó előtt járnak, és már a tiltó jogszabály hatályba lépése előtt elkészítették a pótszert.

Ennek az ördögi körnek kívánt véget vetni a döntéshozó azzal, hogy az új pszichoaktív anyagok számára brit mintára egy olyan ideiglenes listát készített, amelyre gyorsított eljárásban kerülhetnek fel a szerek, sőt, nem csupán egyes szerek, hanem egész szercsoportok is (ún. generikus képletek). A C-listás anyagok forgalmazását, országba való behozatalát bűncselekménnyé nyilvánították, a fogyasztást és tartást azonban nem. A jogszabály az Országos Addiktológiai Centrum (OAC) feladatává tette, hogy a listára felkerült szerek kockázatelemzését a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (a kormány tanácsadó szerve) bevonásával 1 év alatt elvégezze, majd döntsön arról, hogy azokat kábítószerré kell-e minősíteni. 

Akkor a Népszabadságban megírtam: a C-lista nem csodaszer, csupán átmeneti csökkenést fog eredményezni a partidrogok fogyasztásában. Az azóta eltelt egy év minket igazolt. Bár a lista bevezetése az első hónapokban visszaesést eredményezett az új szerek forgalmában (ezt mutatja a lefoglalt szerek vizsgálata, illetve a toxikológiai jelentések is), a drogpiac hamarosan egyensúlyba hozta magát, a fogyasztás stabilizálódott. Az új szerek szinte végtelen variációkban állíthatók elő és viszonylag könnyen kicselezhetőek akár még a generikus képletek is – ezt igazolja az, hogy a C-listát már nyáron ki kellett egészíteni. Ráadásul egy globális drogpiacon a nemzeti jogszabályok, bár szükségszerűek, mégis korlátozott jelentőségűek. Vannak olyan webszájtok, ahonnan gyakorlatilag bármilyen tudatmódosító szer megrendelhető postai átvéttel úgy, hogy a pénzügyi tranzakció gyakorlatilag lekövethetetlen a hatóságok számára. Már ha a rendőrségnek egyáltalán lesznek erőforrásai arra, hogy nyomozzanak, a BRFK kábítószer-ellenes részlegét ugyanis jelentően megnyírbálták.

És nem csak a rendőrségi erőforrások hiányával van probléma: az új szerek kockázatelemzését nem lehet anélkül elvégezni, hogy a kormány jelentős pénzforrásokat mozgósítson a szükséges kutatások elvégzésére. A kockázatelemzések elvégzésével megbízott OAC azonban nem kapta meg ezeket a forrásokat. Szükség lenne arra is, hogy a drogambulanciák bevizsgáltathassák a Bűnügyi Kutató és Szakértő Intézetben (BSZKI) a klienseik által használt új szereket – erre azonban nincs mód, hiszen ez is pénzbe kerülne. A túlterhelt BSZKI éppen most állította le a drogpiacot elemző negyedéves monitoring hírlevelét is, mert nem kapott rá pénzt.

A C-lista egyik nagy előnye az volt, hogy nem büntette a fogyasztót. Azonban a szabálysértési törvény módosítása folytán hamarosan ez az előny megszűnik, hiszen a júliusban hatályba lépő jogszabály szerint büntetni kell majd az új pszichoaktív szerek megszerzését és tartását is. Az új szereknek kialakult a szürke- és feketepiaca, ahol a fogyasztók a legritkábban tudják, hogy mi is az a szer, amit a pénzükért kapnak – ha van is csomagolás, az azon szereplő név gyakran nem azonos a valódi szerrel. Előfordult, hogy valaki legális szert vásárolt nagy tételben, amit a rendőrség lefoglalt, és csak a laboratóriumi vizsgálat után derült ki, hogy valójában egy másik, már illegális szert tartalmazott a csomag. A vásárlóra így hosszú börtönbüntetés vár.

 A tapasztalatok azt mutatják, hogy a drogpiacot nem lehet pusztán kínálatcsökkentő módszerekkel visszaszorítani, hiszen amíg a kereslet állandó az ilyen szerek után, addig mindig lesz kínálat is. Az új-zélandi kormány ebből a felismerésből kiindulva egy új módszerrel próbálkozik, és megfordítja a rendszer logikáját: a forgalmazókat kötelezi arra, hogy saját költségükön bizonyítsák, az általuk piacra dobni kívánt új szerek kockázatai nem érnek el egy bizonyos szintet. Az alacsony kockázatúnak bizonyult szereket aztán az állam által szabályozott formában tehetik elérhetővé a party drogok fogyasztói számára. Borítékolhatjuk persze, hogy ez a rendszer sem lesz tökéletes, ráadásul Magyarországon még mindig távolinak tűnhetnek az ilyen kísérleti megoldások. Amire viszont már most is lehetne sokkal jobban figyelni, az a keresleti oldal. A probléma jobb megismerése kutatások és szakmai továbbképzések által, az ellátórendszer felkészítése az új szerek jelentette új kihívásokra, illetve a tájékoztatás és ártalomcsökkentés. 

Tasz - Sárosi Péter  

Azok a nők, akik nem lépnek ki egy erőszakos kapcsolatból, a különböző stádiumokban más-más érvekkel magyarázzák ezt. Ahelyett tehát, hogy a „Miért marad?” kérdéssel a bántalmazott felelősségét helyeznénk előtérbe, gondoljuk inkább át azokat a stádiumokat, amelyeket valószínűleg átél, és amelyek döntése szempontjából meghatározók lehetnek. (Részletesebben lásd még: Miért marad? – Kézikönyv a családon belüli erőszakról elsősorban szakmai csoportoknak, illetve minden érdeklődőnek. NANE Egyesület, Budapest, 2006.)

A nő eleinte marad, mert:

Szereti a férfit.

Hisz abban, hogy a férfi megváltozik.

Azt hiszi, hogy ha megteszi, amit a férfi akar, akkor elkerülheti, vagy legalábbis csökkentheti annak erőszakosságát.

Azt hiszi, maradásával meggyőzheti a férfit a szerelméről, és akkor a férfi nem lesz féltékeny.

Azt hiszi, az ő kötelessége összetartani a kapcsolatot.

Azt hiszi, észérvekkel meg tudja győzni a férfit.

Hisz a férfi bocsánatkérésében, és reméli, hogy ilyesmi többé nem történik meg.

Szégyenkezik, és inkább nem keres külső segítséget.

Retteg a rendőrségi vagy egyéb intézményi beavatkozástól.

Később azért marad, mert:

Még mindig reménykedik, hogy a férfi megváltozik, vagy segítséget kap.

Elhiszi a férfi ígéreteit, hogy megváltozik, hogy elmegy a pszichológushoz, hogy leszokik az alkoholról vagy a drogról, és végre olyan életet élnek majd, amilyenről mindig is álmodott.

Azt hiszi, hogy a férfi szereti, és hogy szüksége van rá.

Családja és ismerősei elvárják, hogy maradjon.

Fél, hogy egyedül marad, és úgy gondolja, hogy nem tudná eltartani magát (és a gyerekeket).

Teljesen össze van zavarodva.

Egyre jobban retteg partnere erőszakosságától, és aggódik a saját (és gyerekei) biztonságáért.

A kapcsolat késői szakaszában azért marad, mert:

Retteg a férfitól, aki végtelen hatalommal bír a szemében. (Figyelem! Adott esetben a nő a segítőnél reálisabban mérheti fel, mire képes a férfi, hiszen ő él vele.)

A férfi azzal fenyegeti, hogy megöli őt, a gyerekeket vagy a nő családját.

Azt hiszi, hogy sosem fogja senki szeretni őt.

Úgy érzi, nem tudna meglenni egyedül.

Reményvesztettnek és tehetetlennek érzi magát, úgy hiszi, nincs más választása, tudatbeszűkülés alakul ki benne.

Ambivalens érzések közepette bűntudat gyötri: „Fontos vagyok neki. Biztosan az én hibám, hogy megver, valamit biztosan rosszul csinálok, és nem felelek meg az elvárásainak. Engem nem lehet szeretni, nem tudom, miért.”

Depressziós lesz, teljesen meg van bénulva, nehezen dönt, vagy egyenesen képtelen bármilyen döntést hozni.

Immár komoly lelki vagy fizikai sérülései vannak, állandósult pszichoszomatikus zavarokkal küzd.

Hajlamossá válik az öngyilkosságra vagy a gyilkosságra.

Fél a hatóságok vagy egyéb állami intézmények előítéleteitől és számára káros beavatkozásától (például attól, hogy elveszik tőle a gyerekét/gyerekeit).

Úgy érzi, már nem ő irányítja az életét, kontrollvesztett állapotba kerül, tanult tehetetlenség alakul ki benne.

Erről a kérdésről itt olvashat többet 

Nők joga

A brit kutatók azt állítják, 108 oka vannak annak, amiért nehéz fogyni, az amerikai kollégáik új kutatása szerint pedig - tessék megkapaszkodni, akinek ez újdonság - az egyik legnagyobb akadály mi magunk vagyunk. A Psychological Science című szakfolyóiratban nemrég jelent meg egy cikk, amely szerint azoknak, akik híznak, fokozatosan átalakul a személyiségük, és miközben megpróbálnak megfontoltabb döntéseket hozni, egyre könnyebben esnek kísértésbe. Kínos.

Angelina Sutin, az egyik floridai egyetem munkatársa, valamint a National Institute of Health szakemberei két kutatás eredményeit összegezve jutottak erre a meglepő következtetésre. Összesen 1900, különböző korú és társadalmi hátterű ember vett részt felméréseikben. Azok, akiknek eredeti súlya legalább 10 százalékkal nőtt, sokkal impulzívabban viselkedtek, sokkal könnyebben elcsábultak. Ez eddig rendben is van, ám fura módon azok, akik hízásnak indultak, úgy érezték, hogy sokkal tudatosabbak lettek, megpróbáltak alaposan átgondolt döntéseket hozni. Az adatokból sajnos nem derült ki, hogy tényleg a gyengeségük miatt szaladtak-e fel sorra a pluszkilók, de a kutatók szerint az eredmények azt sugallják, hogy a személyiség és a testsúly kölcsönösen hat egymásra. „A test és a lélek elválaszthatatlan, vagyis ha az egyiknél valamilyen változás lép fel, akkor az kihat a másikra is” – nyilatkozta Sutin.

A szakértő hozzátette, felnőttként egyébként is egyre megfontoltabbak leszünk (vagy legalábbis próbálunk azok lenni), de azoknál, akiknél folyamatosan szaladtak fel a kilók, ez még fokozottabban jelentkezett. Feltételezéseik szerint a családtagok és a barátok negatív visszajelzései is arra ösztönöznek, hogy háromszor is meggondoljuk, vajon érdemes-e megenni azt a szelet sajttortát. Ám hiába a nagy tudatosság, a kísértésnek mégis egyre nehezebb ellenállni. „Ha már egyszer felmerül, hogy engedünk a csábításnak, akkor a következő alkalommal még nehezebb lesz nemet mondani. Így azoknál, akik felszedtek pár kilót, nagyobb az esély rá, hogy tovább gyarapodik a súlyuk, és ez a személyiségükben bekövetkező változásokra vezethető vissza” – állítja Sutin.

„Bár elsőre úgy tűnhet, hogy kicsit ellentmondásos az eredmény, van benne valami igazság. Az utóbbi pár hónapban felszaladt rám néhány kiló, és mivel ennek tudatában is voltam, igyekeztem tenni ellene valamit. Így persze háromszor annyi döntést kellett naponta meghozni a boltban vagy a konyhában téblábolva: megvegyem, megegyem, szabad, nem szabad, hány kalória van benne, stb. Ezzel párhuzamosan sokkal kritikusabban szemléltem a külsőmet, és hiába fogadtam meg, hogy nem bámulom magam minden reggel fél órán át a tükörben, nem jött össze. Ennek persze az lett a vége, hogy zsongott a fejem a sok kérdéstől, és minden egyes nap elgyengültem előbb vagy utóbb. Sőt, a folyamatos döntéskényszer okozta frusztráció miatt még picivel többet is ettem mint előtte. Ugyan az evésben nem sikerült átlendülni a holtponton, de legalább a napi egy óra tornához és min. 5 km sétához szigorúan tartom magam” – írta K, aki hozzátette, lehet, hogy az ő esete nem a legjobb példa, mert alapvetően mindig nehezen dönt, vagyis szerinte azért annyira nagy változásról nincs szó, csak az arányok tolódtak el. Ugyanakkor reméli, hogy hamarosan sikerül megacélozni akaratát.

Bizony, ez utóbbi nagyon fontos. "Van egy barátnőm, aki nagyon hirtelen, alig pár hónap leforgása alatt felszedett kb. 20 kilót és percenként arról panaszkodik, hogy milyen kövér, de nem tesz ellene semmit. Ugyanúgy megiszik naponta két liter cukros üdítőt, és éjjel fél egykor is gondolkodás nélkül bevág egy tálca tiramisut nagykanállal" - válaszolta körkérdésünkre A., aki nagy ritkán maga is elcsábul egy-egy zacskó gumicukor láttán, de egyébként nem fogyaszt cukros üdítőket, fehér kenyeret és hamburgert, viszont hetente kb. négyszer eszik salátát, valamint levest. E. szintén nem tud mindig nemet mondani, de ez nem jelenti azt, hogy folyton kísértésbe esne: "Az tényleg bennem van, hogy azon az egy szelet süteményen már nem fog múlni az alakom, ezt végül is vehetjük úgy, hogy elcsábulok, mert nekem már nem oszt, nem szoroz. Viszont ha odafigyelek arra, hogy mit eszem és mondjuk egy hétig eszembe sem jut, hogy de bevágnék egy kis csokit, akkor baromi büszke vagyok magamra."

Ön mit gondol a kutatás eredményeiről?

Akármi is az igazság, a kutatás eredménye senkit ne ijesszen meg, az ördögi körből ki lehet szabadulni. „Én most 67 kg vagyok, másfél éve 97 kg voltam. Fura, de ilyen 80-85 környékén magabiztosabb voltam, mint most, viszont 90 felett már kényelmetlenül éreztem magam, hogy igazgatni kell a ruhákat, hogy lóg minden mindenhol, stb. Tudatosabb szerintem most lettem, mert megválogatom, hogy mit eszek, és ez hatással van a többi döntésemre is: rendszert hozott az életembe, hogy normálisan, odafigyeléssel étkezem” – mesélte D. 

Dívány

Ha hibáinkból tanulhatunk a legtöbbet, akkor minden nevelőnek részt kellene venni egy drogterápián. Ott a nevelési hibák áldozataival találkozhatunk. S tanulhatunk megoldást!

A XXI. század népszerű- s főként  fiatal nőkre jellemző - rákfenéi közé tartozik a média által közvetített soványság illúziójának, a karcsúság délibábjának hajszolása, mely könnyen torkollhat az evési rendellenességek zsákutcájába. Az ideális nő eszményéhez kapcsolódó külső elvárásrendszer a női magazinokban és műsorokban megjelenő fogyókúrás cikkekből és tippekből, az irreális vékonyságú női modellek képeiből épül fel.

Néhány évtizede az internet térnyerésével párhuzamosan jutottak egyre nagyobb webes felülethez, s szaporodtak el az ún. pro-anorexia oldalak, melyek pozitív, támogató attitűdöt közvetítenek az étkezési zavarokban szenvedők felé, s a szélsőséges soványság elérésére, valamint az anorexia, mint tudatosan választott életforma vállalására bátorítják célközönségüket.
 

Sándor zugivó volt. Mindenki, aki ismerte, ezt mondta róla, feleségét, Orsolyát is beleértve. Azzal is kezdte mondandóját, hogy „Sándor vagyok, zugivó”. Majd csendben hozzátette: „de nem alkoholista. Azt csak a feleségem állítja rólam.”

A zugivás amolyan stigmaként ült Sándoron. Nem azért jött, hogy abbahagyja az ivást, hanem azért, hogy leszokjon az ivás rejtegetésének szokásáról. Orsolya a második alkalommal jött el vele. Ő viszont az ivást tartotta nagyobb problémának. „férjem iszik, doktor úr, naponta, hatalmas mennyiségeket. Meg fog halni.” Sándor csak mosolygott, meg nem szólalt, pedig provokálva érezhette magát. Mindössze annyit jegyzett meg Orsolya hosszú monológja után, hogy „egyszerűen szeretem az alkoholt, és nem én vagyok az első ezen a világon.”

Orsolya jött, elmondta kasszandrai jóslatait férje májzsugor-betegségéről és korai haláláról, majd teljesen eltűnt az életemből. Máig próbálom megfejteni, miért nem jelentkezett többé. Rám bízta volna a férjét? Lemondott róla? Belefáradt az örökös „rabló-pandúr” játszmákba? Szeretőt tartott?

Sándor viszont, bármennyire nem tekintette alkoholistának magát, „csak” zugivónak, rendületlenül járt hozzám. Még nem találkoztam olyan pácienssel, aki ennyire motivált lett volna élete problémája egy kis mozaikjának megoldásában. Önéletrajzát ”A rejtőzködés kultúrája című esszével helyettesítette, amelyben eleinte elvont gondolatokat fejtett ki arról, miért nem vállalják fel önmagukat az emberek. A tizenharmadik oldaltól kezdve azonban személyessé vált és új fejezetének ezt a címet adta: „Sándor, a világ legzugabb ivója”.

A legzugabb ivó töredelmesen vallotta be, hogy gyermekkorában is „zug” volt, de ekkor még nem ivó, hanem vásott kölyök, akinek az okozott a legnagyobb örömet, ha sikerült félrevezetnie szüleit. „Hazudtam nekik egyfolytában és élveztem, hogy tökéletes hazugságokat találtam ki”. Vagy a hazugságok voltak tökéletesek, vagy egyszerűen a szülei nem figyeltek rá eléggé, mindegy, Sándor kamaszkorára jóképű szélhámossá cseperedett. Többnyire a naiv, hiszékeny nőknek imponált laza, ellenőrizhetetlen mondataival. Nála a szó jelentése többsíkú volt: mindig azt jelentette, ami aktuális érdekeinek legjobban megfelelt. Azt hitte, velem is könnyen elbánik. Hihette. Sok orvost „elfogyasztott” előttem, egyik sem tudta megállítani az alkoholizmus sikamlós csúszdáján. Harmadik felesége, Orsolya, nem volt hiszékeny.

Eleinte úgy tűnt, én sem vagyok ura a helyzetnek. Bosszantott a fölényessége, ahogy áradó mondatait nem az önmegismerésre, hanem sziporkázó szellemessége fitogtatására fordította. Meg kellett tanulnom a nyelvét, kommunikációs kultúráját ahhoz, hogy segíteni tudjak neki. Ez sok időt vett igénybe. De megérte.

Azon a ponton fordult meg a viszonyunk, amikor elmondtam Sándornak, hogy ugyanaz a játszma van kettőnk között, mint amilyen játszmát folytatott a feleségével. Felnézett rám és tréfásan megkérdezte: „ez azt jelenti, hogy a doktor úr most a feleségem?”

Így is mondhatjuk, tettem hozzá. Valami olyasmiről van szó, hogy közös óráinkon is zugivás folyik, alkohol nélkül. Ő a „tökéletes páciens”, aki elhiteti magáról, hogy kíváncsi arra, miért rejti el a világ elől, hogy iszik, csak azért, hogy még biztonságosabban ihasson.

Alibi-kezelésünk ekkor más mederbe terelődött. A kapcsolatunkat elemeztük. Sándort kíváncsivá tette, hogy miért jár hozzám, mi (ki) vagyok neki, mit akar tőlem, mit akar magától.

A zugivó ráébredt arra, hogy nem az alkoholon van a hangsúly a zugivásban, hanem a feleségén. Ő az, akinek, mint annak idején anyjának és apjának, nem mond igazat. Az alkohol csak kellék. A kelléknek az a sorsa, hogy az előadás után a sarokba dobják.

Sándor egy éve nem iszik. Havonta egyszer találkozunk. A megállapodásait betartja, ura lett szavainak. 

Dr. Gerevich József 

Kedves barátaink és ismerőseink!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt idei 10., jubileumi tavaszi konferenciánkon!

Üdvözlettel: Zalka Zsolt  

dr. Zalka Zsolt igazgató 

www.thalassahaz.hu

Thalassa Ház

Pszichoterápiás és Pszichiátriai

Rehabilitációs Intézet

1223 Budapest, Jókai Mór u. 27.

Tel: +3612268433

„Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!"
- érték és közösség –

A Thalassa Ház hagyományos tavaszi konferenciája 2013. június 7-én

Programtervezet

A konferenciát a Thalassa Ház tíz éves fennállása alkalmából rendezzük.

8.15 - 9.00 Regisztráció

9.00 - 9.15 A konferenciát megnyitja dr. Zalka Zsolt, a Thalassa Ház igazgatója

9.15 - 10.20 Thinking and dwelling: community as speech - John Gale, pszichoterapeuta, a brit CHT terápiás közösség igazgatója, a júniusban Budapesten ülésező INDTC elnöke - (szinkrontolmácsolással) előadás és diszkusszió

10.20 – 10.35 Kávészünet

10.35 - 11.40 A terápiás rezsimek étosza - dr. Szőnyi Gábor (főszerkesztő, Pszichoterápia folyóirat, Associate director (research), Han Groen-Prakken Psychoanalytic Institute for Eastern Europe)- előadás és diszkusszió

11.40 - 12.30 Ebédszünet - büféasztalos állófogadás, kiállítás a közösségi tagok alkotásaiból, filmvetítés

12.30 – 13.35 Szösszenetek a jó emberről és a legjobb gyakorlatról –prof. dr. Horányi Özséb (a nyelvtudományok kandidátusa, egyetemi tanár)- előadás és diszkusszió

13.35-13.45 Technikai szünet

13.45 – 15.00 Workshopok (három helyszínen, kisebb csoportokban)
- Egy gondolat legitimációja. A terápiás közösség szervezeti és szakmapolitikai kérdései – dr. Zalka Zsolt
- Egy terápiás közösség mőködtetésének tapasztalatai- Valkó Lili pszichológus, dr. Németh György pszichiáter, Baráth Gabriella főnővér
- Mozgásban a lélek – mozgás-táncterápiás csoport, vezeti: Almási Krisztina és Végh Virág (kényelmes ruha ajánlott)

15.00 - 15.15 Kávészünet

15.15 - 16.15 Záró diszkusszió

17.00 – Koncert (szervezés alatt)

Az előadások alatt angol-magyar szinkrontolmácsolást biztosítunk!
A konferencián lehetőség lesz megismerkedni az International Network of Democratic Therapeutic Communities (INDTC) tanácsadó testületének jelenlévő tagjaival.
▼
A konferencia helyszíne: Thalassa Ház Pszichoterápiás és Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet, 1223 Budapest, Jókai Mór u. 27. Budatétény
Megközelíthető: pl. vonattal a Déli pu.-tól Nagytétény-Camponáig, 33, 33E busszal a Móricz Zs. körtértől Jókai Mór utcáig, vagy 233E busszal az Urániától, 150-es busszal az Allee Bevásárló központtól; stb.
▼
A konferencia elő-akkreditációja egészségügyi szakdolgozók számára folyamatban van.
Pszichiáterek és klinikai szakpszichológusok számára a konferencia utóakkreditált lesz. (A CME pontok jóváírásához a jelentkezési lapon szükséges a működési engedély szám, ill. orvosi pecsétszám megadása.)
Kérjük, részvételi szándékát a honlapunk „Hírek” rovatában a konferenciáról szóló információnál letölthető, kitöltött jelentkezési lappal jelezze, melyet az info@thalassahaz.hu e-mail címre, vagy a 06-1-226-4452-es fax számra lehet visszaküldeni.

Részvételi díj:
- május 31-ig megküldött, elızetes jelentkezés esetén és szintén május 31-ig megtörténı banki átutalással befizetve: bruttó 5.000,- Ft
- a konferencia napján, helyszínen fizetendő részvételi díj: bruttó 6.000 Ft

A részvételi díj tartalmazza a frissítőket, az ebédet és az akkreditációs díjat.

Az átutalásokat a következő címre kérjük:
Kedvezményezett: Segély Helyett Esély Alapítvány,
Kedvezményezett címe: 1223 Budapest, Jókai Mór utca 21-23.
Bank neve: CIB Bank Zrt, Bank címe: 1027 Budapest, Medve utca 4-14.
Bankszámla szám: 10700024-24306506-51100005
A megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni: Résztvevő neve és „Tavaszi konferencia”