Azok a nők, akik nem lépnek ki egy erőszakos kapcsolatból, a különböző stádiumokban más-más érvekkel magyarázzák ezt. Ahelyett tehát, hogy a „Miért marad?” kérdéssel a bántalmazott felelősségét helyeznénk előtérbe, gondoljuk inkább át azokat a stádiumokat, amelyeket valószínűleg átél, és amelyek döntése szempontjából meghatározók lehetnek. (Részletesebben lásd még: Miért marad? – Kézikönyv a családon belüli erőszakról elsősorban szakmai csoportoknak, illetve minden érdeklődőnek. NANE Egyesület, Budapest, 2006.)

A nő eleinte marad, mert:

Szereti a férfit.

Hisz abban, hogy a férfi megváltozik.

Azt hiszi, hogy ha megteszi, amit a férfi akar, akkor elkerülheti, vagy legalábbis csökkentheti annak erőszakosságát.

Azt hiszi, maradásával meggyőzheti a férfit a szerelméről, és akkor a férfi nem lesz féltékeny.

Azt hiszi, az ő kötelessége összetartani a kapcsolatot.

Azt hiszi, észérvekkel meg tudja győzni a férfit.

Hisz a férfi bocsánatkérésében, és reméli, hogy ilyesmi többé nem történik meg.

Szégyenkezik, és inkább nem keres külső segítséget.

Retteg a rendőrségi vagy egyéb intézményi beavatkozástól.

Később azért marad, mert:

Még mindig reménykedik, hogy a férfi megváltozik, vagy segítséget kap.

Elhiszi a férfi ígéreteit, hogy megváltozik, hogy elmegy a pszichológushoz, hogy leszokik az alkoholról vagy a drogról, és végre olyan életet élnek majd, amilyenről mindig is álmodott.

Azt hiszi, hogy a férfi szereti, és hogy szüksége van rá.

Családja és ismerősei elvárják, hogy maradjon.

Fél, hogy egyedül marad, és úgy gondolja, hogy nem tudná eltartani magát (és a gyerekeket).

Teljesen össze van zavarodva.

Egyre jobban retteg partnere erőszakosságától, és aggódik a saját (és gyerekei) biztonságáért.

A kapcsolat késői szakaszában azért marad, mert:

Retteg a férfitól, aki végtelen hatalommal bír a szemében. (Figyelem! Adott esetben a nő a segítőnél reálisabban mérheti fel, mire képes a férfi, hiszen ő él vele.)

A férfi azzal fenyegeti, hogy megöli őt, a gyerekeket vagy a nő családját.

Azt hiszi, hogy sosem fogja senki szeretni őt.

Úgy érzi, nem tudna meglenni egyedül.

Reményvesztettnek és tehetetlennek érzi magát, úgy hiszi, nincs más választása, tudatbeszűkülés alakul ki benne.

Ambivalens érzések közepette bűntudat gyötri: „Fontos vagyok neki. Biztosan az én hibám, hogy megver, valamit biztosan rosszul csinálok, és nem felelek meg az elvárásainak. Engem nem lehet szeretni, nem tudom, miért.”

Depressziós lesz, teljesen meg van bénulva, nehezen dönt, vagy egyenesen képtelen bármilyen döntést hozni.

Immár komoly lelki vagy fizikai sérülései vannak, állandósult pszichoszomatikus zavarokkal küzd.

Hajlamossá válik az öngyilkosságra vagy a gyilkosságra.

Fél a hatóságok vagy egyéb állami intézmények előítéleteitől és számára káros beavatkozásától (például attól, hogy elveszik tőle a gyerekét/gyerekeit).

Úgy érzi, már nem ő irányítja az életét, kontrollvesztett állapotba kerül, tanult tehetetlenség alakul ki benne.

Erről a kérdésről itt olvashat többet 

Nők joga

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.