Magyarország — Borzalmas a hatása annak a drognak, amelyik miatt információink szerint az egyik dunántúli városban nemrégiben kórházba került egy lány.  

A kábítószer mellékhatásaként néhány nap alatt elhalt a karja: bőre elfeketedett, olyan szinten üszkösödni kezdett, hogy csak az amputáció volt a megoldás, a lánynak könyék fölött le kellett vágni a karját. A fiatal személyazonosságát személyiségi jogok miatt nem hozhatjuk nyilvánosságra.

A szer, amelyik a szörnyűségeket műveli, elképzelhetetlen fájdalmak kíséretében roncsolja szét az emberi szöveteket. Legismertebb fajtája a krokodil névre hallgat, ami már önmagában árulkodó. A világháló tele van azokkal a képekkel, amik a krokodil – másnéven húsevő drog – mellékhatásait mutatják be. Csontig lebomlott hús, fekélyes, üszkös végtagok – ilyen borzalmak írhatók a szó szerint mocskos kábítószer számlájára.

A képen nem a magyar lány látható, hanem az az orosz fiatal, aki a krokodil egyik áldozata volt: a bőre mindenütt foltos lett, ez a szövetek elhalása előtti stádium (Fotó: Northfoto)

– Találkoztam már olyannal, aki kipróbálta a krokodilt. Borzasztóan szennyezett anyag, ami egy dezomorfin-származék. Erősebb a heroinnál, de a rémisztő elváltozásokért mégsem ez, hanem a szerben lévő szennyező anyagok a felelősek – mondta dr. Szeles Géza igaz­ságügyi orvos szakértő. 

– A krokodilt különféle szerekkel elegyítik, például foszforral vagy sósavval. A szer pusztító mellékhatásaiért ezek felelősek – mondta dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos. Hozzátette, akkor is előfordulhat, hogy a drogfogyasztónak amputálni kell a karját, ha a verőérbe fecskendezi az anyagot. Ez összehúzza az ereket, a végtagban szinte megszűnik a keringés, amelytől először sápadt lesz a bőr, később egyre lilább, majd elfeketedik.

– Ez a drog nem elterjedt Magyarországon, üzletszerűen nem adják-veszik, így történhetett meg, hogy kórházakban még nem találkoztak fogyasztóval. Ennek ellenére be lehet szerezni az interneten, vagy akár Ukrajnából – mondta Szeles, hozzátéve: vannak drogok, amelyek csak bizonyos országrészre jellemzőek. Például a Szlovákiából származó pikó, amit szinte csak Komárom-Esztergom megyében fogyasztanak. 

Oroszországban leplezték le ezt a „labort", ahol krokodilt készítettek (Fotó: Northfoto)

blikk

Évának tavasszal adták tudtára, hogy el kell hagynia a taktamákonyi szociális otthont. Némi telefonálás után Harmathegynek vette az irányt, az ottani bentlakásos intézet ugyanis arról tájékoztatta, hogy tudnak számára férőhelyet biztosítani. Útközben rosszul lett, a mentők pedig a gyatrapusztai kórházba vitték. A kórház túlzsúfolt volt, ezért a pszichiátriai osztály női részlege fogadta be. Kis híján örökre. 

(A történet valós, azonban minden, a személyes azonosításra lehetőséget adó információt megváltoztattunk. A helyiségnevek kitaláltak.)

A pszichiátriai osztályt nem hagyhatta el. Eleinte még ki-kiengedték a vasárnapi istentiszteletre, de a második hónapban megvonták tőle az engedélyt. Sokat panaszkodott az ellátásra, ráadásul rendre arról győzködte a személyzetet, hogy ő nem pszichiátriai beteg, és kérte őket, segítsenek kijutnia. Érkezésekor még nem is volt diagnózisa, hiszen soha életében nem szedett gyógyszereket, és az intézet, ahol korábban lakott, nem észlelt semmilyen mentális problémát: szegény családból származott, és egy híres-neves gyógypedagógiai iskolába járt, ezért hivatalosan enyhe értelmi fogyatékosnak tekintették, de mindenki tudta, hogy ez inkább csak azt jelenti, hogy nem sikerült kikeverednie nehéz helyzetéből. Egész életében intézetről intézetre hányódott: lakott idősotthonban és fogyatékosok intézetében, volt pár évig egy férje és egy lakása is, de a válás után újra beköltözött egy otthonba. Bent is tudták: pszichiátrián soha életében nem járt, gyógyszert nem szedett, és soha még pszichiátriai diagnózisa nem volt.

Mostanáig. 

Mert most kapott. Bipoláris affektív zavart és enyhe demenciát állapítottak meg, amelyekre Rexetint, Setonint, Lamolepet és Frontint kellett szednie napról napra – viszonylag enyhe, alacsony dózisú gyógyszerek ezek, amelyek csak lassan vezetnek függőséghez. A gyógyszereken kívül semmilyen terápiát nem kapott, beszélgetésre az orvossal nem nagyon volt lehetőség. Ugyanakkor segítettek neki helyet keresni, és kérésére több szociális intézményt is felhívtak, hogy szabad férőhelyhez juttassák. Mivel azonban ilyen nem akadt, nem engedték el, és tovább gyógyszerezték. A kórház szempontjából persze mindez érthető: nem akarták, hogy hajléktalanná legyen. Éva rettenetesen érezte magát: nem volt pszichiátriai beteg, és úgy érezte, hogy ok nélkül tartják fogva egy kórházi osztályon. A körülmények pedig embertelenek voltak: a betegek legyógyszerezve támolyogtak, az ápolók között páran durván bántak a bentlévőkkel, néha odacsaptak vagy lekötöztek egyeseket. Az étel viszont legalább jó volt.

Ekkor érkezett telefonhívás a TASZ Jogsegélyszolgálatára. Éva barátnője, Irma hívott minket, hogy barátnőjét ki kellene hozni a gyatrapusztai zárt osztályról, hiszen akarata ellenére és indokolatlanul tartják őt ott fogva.

Két napon át kerestük telefonon a kórház pszichiáter szakorvosát, hogy információt kérjünk Éva helyzetéről és állapotáról. Egyszer sem sikerült a telefonvégre kapnunk. Épp most ment el. Hívjuk az irodában. Már régen hazament. Pont most a szemközti folyosón van, hívjuk újra a portát, és kérjük a 99-es melléket. Mire odakapcsoltak minket, továbbment. Képzeletünkben egy hatalmas épület labirintushálózata jelent meg, ahol a telefon mindig rossz helyen csörög. Emailt nem lehetett neki írni, nincs email-címe. Végül faxot küldtünk, amelyre nem érkezett válasz. Évával sikerült beszélnünk a következő nap: azt mondta neki az orvos, hogy ha jön érte az ügyvédje, akkor felőle mehet.

Kocsiba ültünk, és Gyatrapuszta felé vettük az irányt. Meglepetésünkre a kórházi pszichiátriai osztályt rejtő épülete egészen kicsi volt. Lehetetlen, hogy itt nem lehet valakit elérni telefonon. És láttuk azt is, hogy ez nem is zárt osztály, hanem "csak" kórházi osztály. Az ajtó zárva volt, csak kulccsal lehetett nyitni kívülről és belülről is. Aki bent volt, annak tényleg zárt osztályként mutatta magát.

Másfél órát várattak minket, a zárójelentés folyamatosan készült. Nem csak nekünk, a hétvégére hazalátogató fiatal férfinek is, aki útravalónak végül szakorvosi tanácsot is kapott: “Aztán ne idegeskedjen, Béla!”

Az abszurd zárójelentés szerint egy többé-kevésbé veszélyes pszichiátriai beteget vittünk magunkkal, aki kést rejtegetett a párnája alatt. Az orvos mégis a tudtunkra adta, hogy pontosan tudja, hogy nincs itt a helye, hiszen nem pszichiátriai beteg – éppen ezért kerestek neki ők maguk is férőhelyet egy bentlakásos otthonban, és éppen ezért nem is támaszt akadályt Éva távozása elé. Ő mégsem tehetett mást, itt kellett tartania, amíg a férőhely felszabadul, s ez lehet akár három év is. Hogy ez jogsértő vagy nem, az őt nem különösebben érdekelte. 

Induláskor négy receptet is adtak Évához, a fenti gyógyszereket kellett volna tovább szednie. Kifelé menet mondtuk neki, hogy akkor ezek szerint egy gyógyszertár felé kellene venni az irányt. A válasz meglepett: nincs rá szükség, hiszen nem vette be őket eddig sem, kiköpte a vécébe mind. És valóban: az osztályon a legtöbb beteg ájuldozott, csak árnyéka volt önmagának, Éva viszont kilógott a sorból, és teljesen magánál volt. Hittük is meg nem is, és persze tartottunk attól, hogy ha mégis szedte a gyógyszereit, és hirtelen elhagyja őket, akkor elvonási tünetek alakulhatnak ki nála, és rossz állapotba kerül. Felvettük a kapcsolatot egy pszichiáterrel, és tanácsára nyomon követtük Évát, minden nap beszéltünk vele telefonon, és Irmával is felvettük a kapcsolatot újra – mivel semmilyen rosszullét vagy elvonási tünet, enyhébb probléma sem jelentkezett, magunk is meggyőződtünk róla, hogy valóban nem szedte be a gyógyszereit a kórházban.

Éva azóta egy nagyvárosban él, közeli rokonánál találtunk neki szállást. Innen keres most magának újabb helyet a szociális rendszerben, egy idősek vagy fogyatékosok otthonában vagy egy lakóotthonban, ahol kaphatna munkát, és nem kényszerítik arra, hogy gyógyszert szedjen.

Verdes Tamás  - TASZ

Pécsett ugrásszerűen nőtt a hepatitis C-vel fertőzöttek száma. Sok tapasztalatlan fiatal intravénásan ismerkedik meg a dizájnerdrogokkal.  

index

AZ ÖNGYILKOSSÁG ÉS MEGELŐZÉSE

Az öngyilkossággal kapcsolatos gyakori tévhitek 

AZ ÖNGYILKOSSÁG FIGYELMEZTETŐ JELEI

ÖNGYILKOSSÁG MEGELŐZÉS (1): HA AGGÓDIK VALAKIÉRT, BESZÉLJEN VELE!

Amikor egy öngyilkosságot fontolgatóval beszél...

ÖNGYILKOSSÁG MEGELŐZÉS (2): CSELEKEDJEN GYORSAN, HA KRÍZIS HELYZET VAN 

ÖNGYILKOSSÁG MEGELŐZÉS (3): AJÁNLJA FEL SEGÍTSÉGÉT, TÁMOGATÁSÁT

Hogyan segíthet egy öngyilkosságot fontolgató személynek? 

AZ ÖNGYILKOSSÁG RIZIKÓFAKTORAI

ÖNGYILKOSSÁG FIATALKORBAN

ÖNGYILKOSSÁG IDŐS KORBAN

Meghívó

Az ADDICTUS Műhely 2014. szeptemberi programján a:

Hajnalcsillag Rehabilitációs Otthon

mutatkozik be.

Hajnalcsillag Rehablitációs Otthon

Intézményünk szenvedélybeteg (alkohol-, drog- és gyógyszerfüggő, valamint politoxikomán) nők rehabilitációját végzi. Az otthon fenntartója az Evangéliumi Pünkösdi Közösség. Rehabilitációs otthon lévén lakóinknak nem pusztán ellátást akarunk biztosítani. Célunk az, hogy a rehabilitációban részt vevő személy kigyógyuljon szenvedélybetegségéből, és felismerje: szemlélet- és életváltozásra van szüksége ahhoz, hogy egészségesen visszatérjen a családba, a társadalomba. Bár intézményünk keresztény szemléletű, a jelentkezőtől semmiféle „vallásos előéletet” nem igénylünk.

Terápiás közösségünk mottója: „Te fontos vagy számomra. Hiszem, hogy képes vagy megváltozni, és kész vagyok ezt visszajelzésemmel elősegíteni. Tisztában vagyok azzal, hogy Te sokkal több vagy, mint amennyit én látok belőled.”

Időpont: 2014. szeptember 30. kedd 10 h

Helyszín:

1134 Bp. Dózsa György út 152. sz. alagsor („büfé”)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

A 16 éven aluli magyar fiatalok 40 százaléka már kipróbált valamilyen dizájnerdrogot. A vetkőztetőként is emlegetett kábítószerek felváltották a nejlonzacskóból szipuzott festékhígítót. Olcsók, pancsoltak, és még a terjesztőik sem tudják, mi van bennük, emiatt rendkívül veszélyesek. 

Viktória, a drogos kismama

Viktória – nevezzük így – egy úgynevezett védett házban hozza világra hamarosan a gyermekét. Tizenhat évesen prostituáltként dolgozott külföldön, kokainnal kezdte, a Zene nevű dizájnerdroggal már itthon ismerkedett meg. Többször próbált leszokni a szerről, de nem sikerült, míg állapotos nem lett. A negyedik hónapban volt, amikor megmozdult a baba – éppen a születésnapján – ekkor döntött úgy, hogy leteszi a drogot. Nem ment könnyen. Voltak tiszta időszakok, de a kábítószer többször fontosabbnak bizonyult, mint a baba. Emiatt a lány megutálta magát, és paranoiás lett. Fizikailag annyira lepusztult, hogy nem tudott sem lábra állni, sem enni.

A fővárosi Józan Babák Klub telefonszámán kért segítséget, ők hívtak mentőt hozzá, Viktória végül kórházi elvonókúrára került, orvosi segítséget kapott, most tiszta, hamarosan megszületik a lánya.

Ez nem józsefvárosi probléma

Budapest, nyolcadik kerület, Kálvária tér. Itt működik a Józan Babák Klub, ahol várandós vagy már gyermeket nevelő drogos nőket segítenek. A közelmúltban több olyan tragédia történt a kerületben, amelyet a dizájnerdrogokkal hoztak kapcsolatba, például a Blaha Lujza téri halálesetet és a Népszínház utcai őrjöngőt. A dizájnerdrogokat,   Zenét, Évit és társaikat a klub gondozottjaik között is sokan használják.

Viktória története nem egyedi – mondta Oberth József, a Józan Babák Klub vezetője. Egyre fiatalabbak jelentkeznek azzal, hogy le akarnak szokni a drogról, és nem egyszer valóban absztinenssé válnak. A huszonéves Viktória esete is ezt mutatja. Vele személyesen és telefonon immár négy hónapja napi kapcsolatot tartanak fenn a klub munkatársai, a lány kérésére egyikük a közelgő szülésénél is jelen lesz.

A drogok kannás bora

A kerület egy szűk, évtizedek óta pusztuló, egyre rosszabb állapotba kerülő része annyiban függ össze az új drogokkal, hogy ezekhez már a legszegényebbek is könnyen hozzáférnek. "Ez nem helyi sajátosság, szociális segítőinktől évek óta halljuk, hogy a mélyszegénységgel jellemezhető szegregátumokban is találkoznak dizájnerdrogokra szokott függőkkel" – mondja Oberth József, a szervezet vezetője. 

A szakember hangsúlyozza, hogy a drogfogyasztás általában kísérő jelensége valaminek. Ahogyan az alkoholizmus hátterében is gyakran összetettebb pszichés, társadalmi probléma, rossz családi kapcsolat, magány, bántalmazás, szexuális erőszak, anyagi kilátástalanság áll, a drogozásnál sincs ez másként.

Nem tudják, mit lőnek be maguknak

A dizájnerdrogok a Józan Babák Klub tapasztalatai szerint 2010 tavaszán váltak uralkodóvá. Nagy veszélyük, hogy senki sem tudja, mi van bennük, a díler és a felhasználó sem – igazi orosz rulett. A drogfogyasztók legfeljebb egymástól szereznek információt arról, hogy az aktuális anyagban mi lehet.

Többségük nem dizájnerszerekkel kezdte drogos pályafutását. Korábban heroint vagy amfetaminszármazékokat fogyasztottak, de míg azok hatását többé-kevésbé ismerték, most olyan szereket használnak, amelyekről fogalmuk sincs. Az új drogok hallucinációkat, paranoid tüneteket, a testhőmérséklet életveszélyes emelkedését okozhatják, de volt olyan függő, aki azért halt meg, mert egy dizájnerdrogtól leállt a légzése.

Méreg, nem öröm

Oberth József szerint azok, akik az új drogokat használják, tisztában vannak azzal, hogy, ahogyan ők nevezik, ezek a szerek „patkánymérgek”. Akik például „zenefogyasztók", maguk is állítják, hogy ez már nemigen szól az örömszerzésről, inkább  az elviselhetetlent teszi számukra alig fél órára elviselhetővé. Ez a drog olcsó, akár ötszáz forintért beszerezhető egy adag. Előfordult, hogy valaki többet fizetett egy használt(!) fecskendőért, mint amennyiért a drogot vette. Az egymás közötti tűcsere növeli a fertőzések, a hepatitis és a HIV/AIDS terjedésének kockázatát.

A döntéshozók nem reagálnak a figyelmeztetésekre

Az alkoholt és szerves oldószert (hígítót) felváltotta a dizájnerdrog  – mondta az Origo megkeresésére Szemelyácz János, a Baranya megyei Indit (INtegrált Drogterápiás InTézet) Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Baranya Megyei Drogambulancia vezetője.

Egy 2011-es felmérés szerint a 16 éves fiatalok körében a megkérdezettek húsz százaléka számolt be arról, hogy már kipróbált valamilyen drogot. Ez az arány mára riasztó mértéket öltött (kb. negyven százalék), különösen úgy – mondja a pécsi szakorvos –, hogy a negyvenszázalékos arány azelőtt Budapestre volt jellemző, nem pedig egy Kaposvár méretű városra.

Pécsen sem jobb a helyzet, ezt jól mutatja, hogy az Indit által biztosított tízezer tű (a komolyabb kábítószereket intravénásan adják be maguknak a függők) már augusztusban elfogyott, holott a korábbi években az Indit tűcsereszolgálata egy év alatt cserélt ekkora mennyiséget. A baranyai megyeszékhelyen az elmúlt években átlagosan évente 30 ezer tű fogyott, a fennmaradó kb. húszezer fecskendőt a patikákból szerezték be a droghasználók. A döntéshozók látszólag nincsenek tisztában a veszéllyel, a szakma többszöri figyelmeztetése ellenére sem – véli Szemelyácz János. 

Terjed a hepatitis C és az AIDS

Ugyancsak riasztó a hepatitis C terjedése, míg egy 2012-es pécsi szűrésen negyven vizsgált droghasználóból egynél mutatták ki a fertőzést, most tízből nyolc esetben azonosították Pécs egyik veszélyeztetett kerületében.

Aggasztó az, amire eddig az elmúlt években nem volt példa, idén Szegeden és Budapesten is több HIV-fertőzést regisztráltak. Ez a prevenciós szakemberek szerint szintén az intravénás szerhasználat terjedéséhez, illetve az alulfinanszírozott tűcsere-szolgáltatásokhoz vezethető vissza. Szemelyácz János szerint komolyabb iskolai szociális munkával, a tűcsereprogramok támogatásával kellene visszaszorítani a droghasználatot és a káros következményeit, de úgy látja, hogy a probléma még nem éri el a döntéshozók ingerküszöbét.

Véget ért a tűcsere a Józsefvárosban

A Kék Pont alapítvánnyal még tavaly szeptemberben mondta fel az együttműködést Kocsis Máté józsefvárosi polgármester. Ez a többi között azt is jelentette, hogy az alapítvány nem kapott kedvezményt a Magdolna és Lujza utca sarkán lévő 60 négyzetméteres helyiség bérleti díjából. A kerület kezdeményezte a helyiség bérbeadójánál, hogy vizsgálja felül a szerződést. Kocsis Máté többször kritizálta az alapítványt, elsősorban a szétdobált tűk miatt volt velük problémája. A polgármester szerint az ingyentű máshonnan is odavonzza a drogosokat. 

Ignácz József - origo 

Az elmúlt hetekben több cikk jelent meg a sajtóban, a magyarországi alkoholfogyasztás korántsem mértékletes jelenségéről, sőt,  téma egy ideje a nemzeti italboltok javaslata is, és hány éve is hallgatjuk, hogy mindjárt itt  a Nemzeti Alkohol(-ellenes?) Stratégia? Mi régóta mondjuk, hogy sokkal nagyobb a baj az igazán és sok generációsan népszerű, legális drog fogyasztásával, a "piával", mint a köznyelvben csak "drogokként" emlegetett illegális tudatmódosítókkal - bár kétségtelen, hogy az utóbbi évek designer drog-robbanása mellett sem lehet elmenni szó nélkül - mert hogy az alkohol esetében  olyan erejű, mértékű  népszerűsítő kommunikációval, propagandával és marketinggel állunk szemben, amivel szemben a civil szakmai szervezetek labdába sem rúghatnak!

Beletúrtunk egy kicsit a kékpontos archívumba, és felidézzük most igazgatónk, prof. Rácz József egyik, a témában még 2010-ben írt cikkét, mivel nem sokat vesztett aktualitásából...

"Úgy tűnik, a társadalom egyelőre tehetetlen az alkoholipar nyomulásával szemben. Azonban, még elég gyengén, de már hallatszik a civil társadalom hangja: véget kell vetni az alkoholipar mindenkit megvásárló és felvásárló politikájának, az alkoholipar totális hadviselésének. Azt az utat kell követni, amit a dohányipar ellen már egyszer sikeresen kidolgoztak: próbapereket, kártérítési pereket indítani, nyomást gyakorolni a politikusokra az alkoholmarketing és a szponzoráció visszaszorítására. Fel kell hagyni az alkoholipar által támogatott iskolai prevenciós programokkal: számos vizsgálat bizonyítja, hogy ezek hatástalanok. Ami működik, az az adózás, az alkoholhoz való hozzáférés korlátozása, a szponzoráció, a reklám és egyéb marketing trükkök leállítása. Ehhez azonban elszánás és szilárd akarat kell, elsősorban a civil társadalom oldaláról, amely mint nyomásgyakorló erő, végül a politikában is ki tudja fejteni hatását."

Tovább a Szív és pohár tele búval, borral? című 2010-es blogbejegyzéshez!

A fiatalok alkoholfogyasztásáról és a binge drinkingről (rohamszerű ivás) és a  kialakulását befolyásoló tényezőkről  Dr. Rácz József tartott előadást a Kék Pont 2010 szeptemberében  "Hányatott Sors" címen megrendezett, a magyarországi mértékletes alkoholfogyasztás lehetőségeiről szóló konferencián. Az előadás ppt-je letölthető itt. 

kékpont

Ijesztő méreteket öltött Pécs meszesi részében az intravénás droghasználat – tudtuk meg az INDIT Közalapítvány vezetőjétől. Dr. Szemelyácz János addiktológus elmondta, az általuk szűrt – főleg designer drogokat használó - Pécs-keleti fiataloknál tíz főből nyolcnál mutatják ki hepatitis-C fertőzést.  

A drog-, alkohol- és szenvedélybetegeket gondozó szervezet vezetője felidézte, Meszesen korábban főként alkohol, valamint a szerves oldószerek használata, a szipuzás volt elterjedt, ez azonban az utóbbi négy-öt évben megváltozott. Ennek okai között említette, hogy a környéken élő, jórészt hátrányos helyzetű fiatalok számára is elérhetővé váltak az úgynevezett designer drogok.

Ezeknek – fogalmazott Szemelyácz – két fő családja van: az úgynevezett „biofüvek”, amelyek körülbelül annyira „biok” mint egy nejlonzacskó, illetve a serkentőszerek. Ez utóbbiak közül elsőként a mefedron jelent meg, majd annak tiltólistára kerülése után tűnt fel a Pécsett „dodó” néven ismert, MDPV-hatóanyagú szer. Ezt követően – másfél éve - került az utcákra a „pentakristály”, azóta pedig már három-négy különféle szer jelent meg Pécsett „penta” néven.

A fővárosban idén januártól elterjedt - s az utóbbi napok bűnügyi hírei között gyakran szereplő - „zene” néven ismert drog jórészt azonos lehet a városunkban ismert pentával – így Szemelyácz. E szerek a serkentésen kívül erős pszichedelikus hatást is gyakorolnak a használóikra: hallucinációkat és paranoid állapotokat idéz elő. A szakember szerint, akárcsak néhány éve az MDPV esetében, jelenleg is nagyon sok drog indukálta pszichózisos esettel találkoznak.

E főként porformájú drogokat a fiatalok - köztük a meszesiek - intravénásan használják. E városrészben okozza a legnagyobb gondot – derült ki Szemelyácz szavaiból – hogy használóik egyáltalán nincsenek, vagy csak alig vannak tisztában a tűhasználat okozta egészségügyi kockázatokkal. Ami ennél is elszomorítóbb, hogy ez már az INDIT Közalapítvány által végzett szűrések eredményein is meglátszik.

- Öt évvel ezelőtt 40 főből egynél mutattuk ki a hepatitis-C fertőzést, ez az arány most drasztikusan megemelkedett, a hozzánk fordulók között tíz esetből nyolc fertőzött – emelte ki az addiktológus.

Kérdésünkre, hogy a közterületeken eldobált drogszemét mennyire veszélyezteti a környéken élőket, úgy válaszolt, ha egy felnőtt egy pár napja földön heverő használt tűbe lép, jó eséllyel nem kapja már el a fertőzést. Ha ugyanez a játszótéren egy kisgyerekkel történik, vagy egy néhány perce eldobott tűvel sérti meg magát valaki, akkor szinte biztos, hogy elkapja.

E helyen Szemelyácz kiemelte a tűcsere-programok fontosságát, amely nem csak a szerhasználókat, hanem így a környéken élőket is védi. Az INDIT Közalapítvány vezetője kiemelte, anyagilag is előnyösebb lenne a tűcsere programra költeni, mivel egy hepatitis-C fertőzött meggyógyítása több millió forintjába kerül a társadalombiztosításnak.

Az addiktológus utalt rá, a veszélyt a hivatalos szervek is érzékelték, s a kormányhivatal járványügyi szakemberei, hepatológus orvosok és a rendőrség szeptemberben tart egyeztetést, ahol megpróbálnak megoldást találni a fenti, meglehetősen komplex kihívásokra.

B. G. 

Egy tragédia – a combinós gyilkosság – és az azt követő felelőskeresés kellett ahhoz, hogy ráirányítsa a figyelmet egy évtizedes problémára. A hazai pszichiátriai ellátás állapota évek óta rossz, a közvéleményben élő kép mégis erősen túlzó. Szakértők segítségével térképeztük fel a hazai pszichiátria világát.  

Dr. Németh Attila  

Forrás: MTI/MTVA / Máthé Zoltán 

Forrás: VS.hu

Az OPNI épülete 

Forrás: MTI Zrt. Fotószerkesztőség / H. Szabó Sándor 

Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) munkaterápiás részlege, Budapesten, a Nyírő Gyula Kórházban 

Forrás: MTI/MTVA / Máthé Zoltán 

Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) Budapesten, a Nyírő Gyula Kórházban  

Forrás: MTI/MTVA / Máthé Zoltán 

Forrás: MTI/MTVA / Ujvári Sándor 

Forrás: MTI Zrt. Fotószerkesztőség / Kollányi Péter 

 

Teleki Levente - vs 

Összesen 650 pszichiáter dolgozik az országban, ez a lakossághoz mért arányban Kazahsztánnak felel meg.  

Napokon, heteken belül hivatalossá válik az az ajánlás, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fogalmazott meg a magyar pszichiátriai ellátással kapcsolatban. Egyelőre annyit tudni, hogy a világszervezet szakemberei szerint nagyobb hangsúlyt kellene fordítani az emberközelibb, közösségi centrumokban történő ellátásra. A bizalom, a biztonság ugyanis nagyon fontos a mentális betegek gyógyulásában, akiknek a száma az országban a becslések szerint meghaladja a 100 ezret. Mindez azon a pénteki sajtóbeszélgetésen hangzott el, amelyen a pszichiátriai szakma legnevesebb képviselői igyekeztek eloszlatni a területtel kapcsolatos tévhiteket.

Az utóbbi napokban, hetekben ismét előtérbe került a pszichiátriai ellátás. A combinós gyilkosság óta, ahol egy skizofrén beteg minden ok nélkül villamos elé lökött egy idős asszonyt, számos vita alakult ki arról, hogy felelősség tehető-e ezért bárki személyesen, vagy a rendszer hibájából történt a tragédia. A vita során többször felmerült, hogy miért nem lehet szigorúbban kezelni a veszélyes pszichiátriai betegeket, de az is, hogy a 2007-ben bezárt országos intézetet, a Lipótot (OPNI-t) újra meg kellene nyitni. A pénteki Szent János Kórházban tartott beszélgetésen a „házigazda" Kurimay Tamás professzor segítségével a pszichiátriai szakma ismert képviselői ezekre a rendszerszintű kérdésekre próbáltak válaszolni.

Dr. Rihmer Zoltán professzor (Kútvölgyi kórház) arra hívta fel a figyelmet, hogy a pszichiátriai betegek között arányosan kisebb az agresszívek aránya, mint a teljes lakosságon belül. Valójában a 18 betegségcsoportból kettőnél (skizofrénia, paranoid pszichózis, mániás epizód) van hajlam az agresszivitásra, de még ezeknél a betegeknél is csak minden századik esetben történik valóban fizikai agresszió. Ezt igazolta Németh Attila (Nyírő Gyula Kórház - OPAI) is, aki közölte, hogy a statisztikák szerint a gyilkosságok összesen 2 százalékát követik el skizofrének. Hozzátette: az agresszivitás nem a pszichiátriai betegek jellemzője.

Dr. Vizi János (Nyírő - OPAI) a pszichiátriai betegek ellátásának jogi problémáiról beszélt. Leszögezte, hogy a jelenlegi törvények alapján senkit nem lehet bírósági határozat nélkül gyógykezelésre kényszeríteni, a kórházban benn tartani. A szabályok viszonylag körülhatárolhatóan megmondják, mely esetekben rendelheti el a bíróság a kötelező kórházi kezelést. A problémát az okozza, hogy Európa legtöbb országával szemben, nálunk nincs semmilyen szabály a kötelező ambuláns ellátásról. Tehát a kórházból már kiengedett beteget semmi nem kötelezi, hogy eljárjon a gondozóba, hogy részt vegyen az utókezelésben, hogy gyógyulása érdekében megtegyen mindent.

Dr. Molnár Károly (MPT) és Rihmer Zoltán professzor arról is beszélt, hogy a körülmények sem igazán európaiak. Összesen 650 pszichiáter dolgozik az országban, amely a lakossághoz mért arányában szerintük Kazahsztánnak felel meg. „Míg Nyugat-Európában hatszor annyi pénzből egy pszichiáter hat óra alatt hat beteget lát el, addig nálunk hatod annyi pénzből hatvanat" – mondta Molnár. A professzor szerint a Lipót bezárásával ráadásul nem azt a logikai lépést tették meg a döntéshozók, hogy növelik az ambuláns ellátás finanszírozását, hanem még 50 százalékkal csökkentették is ezt a forrást.

Harangozó Judit, az SE Közösségi Pszichiátriai Centrum vezetője szerint a meglevő forrásokat is talán sokkal jobban lehetne elosztani. A mentális betegek kezelését olyan közösségekben lehet szerinte hatásosan megoldani, amelyek konkrétan és átvitten is közel vannak a beteghez. Tehát olyanok körében, ahol kisebb a megbélyegzés a stigmatizálás kockázata, ahol működik a bizalom. A Weborvos kérdésére megerősítette, hogy a napokban nyilvánosságra kerülő WHO javaslatok hasonló elveket fogalmaznak meg. 

weborvos

A mai napig "kijár" a skizofréniával élőknek a megbélyegzés, miszerint az ilyen betegeket be kell zárni, meg kell védeni tőlük a társadalom hasznos tagjait. Pedig javarészt visszahúzódó és csendes természetű emberek. Utánajártunk a tévhiteknek és a tényeknek, és érdeklődtünk az elérhető kezelésekről.

A napokban egy férfi öngyilkos lett, a kiérkező mentők búcsúlevelet találtak mellette, amelyben leírta, hogy anyagi helyzete miatt, a mostani kilátástalan életkörülmények között nem látja értelmét, hogy éljen. A neves szuiciditás-szakértő, Rihmer Zoltán pszichiáter szerint az öngyilkosoknak több mint 90 százaléka súlyos pszichotikus szkizofrén vagy depressziós. Ép ésszel ugyanis az emberek nagyon kis hányada képes sajátkezűleg végezni magával, bomlott agy kell ahhoz, hogy valaki erre vetemedjen. 

A skizofrénia nem tekinthető új keletű, és ritka betegségnek sem. A világ lakosságának hozzávetőleg 1 százaléka szenved e kórtól, neveléstől, vallástól, a társadalomban betöltött gazdasági és politikai helyzettől függetlenül. Igaz, egyes országokban gyakoribb a betegség - a Skandináv-félszigeten és Nyugat-Írországban -, míg máshol valamivel ritkábban üti fel a fejét - például Afrika trópusi fekvésű részein -, aminek igazi oka valójában ismeretlen. Magyarországon 100 ezerre tehető azoknak a száma, akik életük során skizofréniában megbetegedtek, míg az Egyesült Államokban hozzávetőleg 2,5 millió ember szenved a betegségben. Annak ellenére, hogy jelentős egészségügyi probléma, máig nem kap elég figyelmet.

Gondolatok és cselekedetek. Megbomlik az összhang © Stiller Ákos

Nemrég kísérletbe fogtak belga és holland orvosok: a vállalkozó kedvűek néhány percre "belebújhatnak" egy skizofrén ember bőrébe, illetve agyába, hogy átélhessék, mit érez egy ilyen beteg. A Science et Avenir tudósítója maga is részt vett egy ilyen bemutatón. A kísérleti kabinban mindössze egy képernyő található. Mihelyst az "alany" belép a kabinba és feláll egy fémemelvényre, annak korlátját fogva, egy géphang a nevén szólítja és kéri: menjen le a boltba kenyeret vásárolni. Teljesen hétköznapi feladatról van szó, de a kabinban lévő ember számára mindez nagyon gyorsan igazi rémálommá válik. Már a lépcsőházban lefelé haladva úgy tűnik, azonnal lezuhan, majd a képernyőn eltorzított képek váltják egymást, miközben az összes hétköznapi hangot (kulcs elfordulása a zárban, becsapódó ajtó) eltúlozva, már-már agresszív módon hallja az ember. Odakint az utca pedig egyre fenyegetőbb hatást kelt, miközben a kabinban halk, irritáló hang ismételgeti: "Még hogy kenyeret venni... úgysem leszel képes rá..." A boltig vezető út során minden bizarr: a járókelők és a sofőrök ellenségesen néznek ránk a képernyőről, s közben az ismeretlen hang azt ismételgeti, hogy "téged felügyelnek, el fognak kapni, nem tudsz elmenekülni..."
    
A képek felgyorsulnak, a montázs egyre idegesítőbbé válik, a hangerő fokozódik, és a korlát, amelybe az ember kapaszkodik, elkezd remegni. A kísérleti alany görcsösen markolja s azon gondolkodik: vajon messze van-e még a kenyérbolt? Közben mindenünnen a saját képmása néz vissza rá: a boltok kirakatában lévő tévékről, az újságárusnál lévő lapok címoldalairól. Tényleg azt érzi, hogy figyelik, követik, s ez igencsak kellemetlen érzés. Amikor pedig végre eljut a kenyérbolthoz, a képek a kenyérszeletelő gép késére fókuszálnak, csak a kést látni, majd a pék közli: "már mindent eladtunk!". Azaz az egész szenvedés hiábavaló volt. Ezzel véget ér a bemutató öt perce - a legtöbb kísérleti alany boldog, hogy végre távozhat.

"A betegség pozitív tünetei, hogy érzéki csalódások jelentkeznek, elsősorban hangokat hall a beteg, olyan tévképzetekben él, amely szerint megfigyelik, követik, befolyásolják" - magyarázza a hvg.hu-nak Kurimay Tamás, a Szent János Kórház osztályvezető főorvosa, a Magyar Pszichiátriai Társaság megválasztott, leendő elnöke. Negatív tünetcsoport is jelentkezhet az érintetteknél, aminek esetén inaktivitást, visszahúzódást, bezárkózást lehet tapasztalni, illetve az érzelmek megváltozását. Amennyiben a kezelés nem segít, elszíntelenednek az érzelmek, csökken a hevességük és intenzitásuk, eltűnik az érdeklődés, valamint a napirend felborulása is tapasztalható.

Fontos sajátsága a betegségnek, hogy a férfiaknál gyakoribb és általában 20 éves kor körül jelentkezik. Így még a keresőképessé válás előtt alakul ki, megszakítja az egyetemi tanulmányokat, kettétöri a kezdődő karriert, az egészséges életpályát. Első jele az alkalmazkodási zavar; a többi tünet, mint a személyiségváltozás, lassan alakul ki, emiatt gyakran észre sem veszik – csak a távoli ismerősöknek tűnik fel a változás. De az sem ritka, hogy a beteg nyugtalan, állandóan pörgésben van, sok felesleges kérdést tesz fel, nagyon érzékeny a környezetére, már az ártalmatlan megjegyzéseket is erősen félreértelmezi, mi több, célzásokat fedez fel bennük. Ezek egyre sűrűsödnek, teljesen váratlanul jelentkeznek, az addigi reakciói teljesen megváltoznak. A beteg zárkózottabb, mintha teljesen különálló, a világtól elválasztó fal mögött élne, ez az, amikor a saját és a való „kettéhasad”. Sikertelen, szorong, bizalmatlan, a mindentől való menekülés vágya hatja át. Mígnem eljut oda, hogy a világ nem érdemli meg őt, nem érdemes részt vennie benne.

 

Tévhitek és tények (Oldaltörés)

Számos tévhit él a köztudatban a skizofréniával kapcsolatban. Tipikus hamis infromáció, hogy az elmebetegségben szenvedők pszichopata gyilkosok lennének; ráadásul ez a közvélekedés komoly kárt okozhat a betegeknek, akik javarészt visszahúzódó és csendes természetű emberek. A valóság, hogy az erőszakos cselekedetek előfordulása nem gyakoribb az elmebetegségben szenvedőknél, mint a lakosság körében általában. Nemzetközi statisztikák kimutatták, hogy a bűnelkövetők zöme - körülbelül 96 százaléka -, nem pszichiátriai beteg. (Sokkal inkább igaz, hogy a tettes drog és/vagy alkohol hatása alatt állt.) Az viszont igaz, hogy a kezeletlen pszichiátriai betegek között az agresszív cselekedetek előfordulása valamivel gyakoribb, mint a kezelt páciensek esetében. Tehát nem a skizofréniával élő pácienstől kell tartanunk, hanem attól, hogy az illető nem kap segítséget, hogy megfelelő életminőségben, korszerű ellátásban részesüljön.

© Stiller Ákos

Ha idejekorán felismerik az árulkodó tüneteket, és korai kezelést kap a beteg, jó esély van a gyógyulásra, a folyamatos gondoskodás mellett pedig jelentősen csökkenthető a visszaesés esélye. "Nagyon sok olyan rehabilitált, skizofréniával élő páciensünk van, aki kiváló munkaerő: védett munka vagy védett lakhatási körülmények közepette be tudott illeszkedni, így az adott közösségben nagyon értékes munkát tud végezni" - mondta Kurimay Tamás főorvos. 

Az sem igaz, hogy a skizofrén betegek tudathasadásban szenvednek. Ez egy másik, teljesen eltérő pszichiátriai kórkép, amelyet szaknyelven disszociatív személyiségzavarnak neveznek, amit az ismételt gyermekkori lelki traumák váltanak ki, míg a skizofrénia génhez kötött betegség. Akiknek többszörös személyiségzavaruk van, egyik személyiségük drámai módon átcsap egy másikba. A skizofrénia esetében a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang bomlik fel. (A tudathasadás a betegség német nyelvű tükörfordításának eredménye. A múlt század elején Eugen Bleuer svájci orvos írta le ezt a kórképet először, ő használta a skizofrénia kifejezést: hasadt elme, hibásan tudathasadás. Ám  értekezésében egyértelműen arról beszél, hogy az ego, az én egyben marad, csak eléggé furcsa helyzetbe kerül.)

Egy másik jelentős különbség, hogy a skizofrénia úgynevezett endrogén pszichózis: az orvostudomány mai állása szerint a géneknek egy bizonyos kombinációja válik láthatóvá a betegség formájában, tehát genetikailag kódolt - mondta el a hvg-hu-nak Molnár István, a Korlátozottan Cselekvőképes Személyek Hozzátartozóinak Érdekvédelmi Szövetsége elnöke. Ezt persze nem szabad úgy leegyszerűsíteni, hogy ez öröklődő betegség lenne; a hajlam örökletes, és nem törvényszerűen - mondta. Ez azt jelenti, hogy az összlakosságra vonatkozóan száz ember közül egynél jelenik meg a skizofrénia, de csak mint tendencia. Ha valamelyik szülő - akár az apa, akár az anya - élete során megbetegedett skizofréniában, akkor az egy százalék valószínűség tízre szökik fel. Ha mindkét szülő skizofrén, 40-60 százalékra nő az arány. Persze vannak még kombinációk: testvér, nagyszülő, unokatestvér esetében is adott a lehetőség. Mindenesetre, ha megvan az örökletes tényező, megjelenhet a betegség. Az egyik kutatás végeredménye leegyszerűsítve: aki genetikailag nem kódolt, az a legcudarabb körülmények között élhet, verheti a sors, emiatt sok minden baja lehet, de ettől nem fog skizofrén beteggé válni. 

Hasonló a betegséghez a skizoaffektív zavar, amely szintén súlyos pszichiátriai kórkép. A betegség kihat a mindennapokra, a munkára, a szociális kapcsolatokra. A skizoaffektív zavar a tünetek széles skáláját vonultatja fel, hallucinációktól és delúzióktól kezdve a hangulattal kapcsolatos zavarokon át a motiváció, az örömérzetre való képesség hiányáig; s mindezt gyenge koncentrációs képességgel megfejelve. Minden második-ötödik ember él át élete során ilyen zavart.

 

Soklépcsős kezelés (Oldaltörés)

Négy megbetegedésből egy spontán meggyógyul egy éven belül, ők csupán egy skizofrén epizódot élnek át életük során, de sajnos az első epizód utáni visszaesés 82 százalékos. Ám a többi esetben, ha a skizofrénia kibomlásakor (a tünetek megjelenésekor) a beteg megfelelő gyógyszeres kezelésben részesül és szociálisan gondoskodnak róla, mi több, gondoskodó családban él, tünetmentessé válhat.
 
A skizofrénia gyógyítása soklépcsős folyamat: egyészt gyógyszeres kezelést kap a páciens, ám emellett nagyon fontos a család részvétele a kezelésben. "Ennek megfelelően családkonzultációkat, úgynevezett családedukációs segítségnyújtást tudunk biztosítani a betegek számára, ilyen értelemben a folyamat pszichoterápiás kezeléssel is kiegészül. A harmadik nagy csoportja a kezelésnek a szocioterápiás és rehabilitációs eljárások, amelyek keretében különféle módszerekkel a betegség következtében kiesett képességeket újra lehet tanulni, a visszailleszkedést elő lehet segíteni" - tudjuk meg Kurimay doktortól.

Maga a munka az, ami a legnagyobb terápiás értékkel bír, ezért is hívják munkaterápiás megközelítésnek ezt a módszert. Nagyon fontos, hogy a betegek közösség alapú kezelést kapjanak, azaz a páciensek nagy részét elsősorban nem kórházban kell kezelni, hanem egy befogadó közösségben. Olyan közösségi központokban, közösségi programokkal, amelyek nem kiszakítják a kis mikroközösségéből, hanem éppenséggel segítik a visszailleszkedésben.

Miután mint önálló kórképet diagnosztizálták a skizofréniát, a következő nagy fordulat az 50-es években következett be. Laboratóriumi körülmények között felfedezték a haloperidolt, a butirofenon-származékok csoportjába tartozó neuroleptikumot, amely hatással van a dopamintermelődésre az agyban, így lenyugtatja a beteget. 

A gyógyszerek, különösen a skizofrénia gyógyítására is alkalmas pszichotikumok piacra dobása amúgy nem egyszerű, mivel rendkívüli előírásoknak kell megfelelniük, míg használatba kerülnek. Ám az úgynevezett elsőgenerációs szerekről, gyűjtőnevükön haloperidolokról kiderült, hogy az eseteknek egy nem elhanyagolható százalékánál súlyos mozgásszervi betegséget okoztak. Meggyógyítják a skizofréniát, csakhogy beültetik a beteget a kerekesszékbe. Cseberből vederbe. Ezért óriási kutatómunka indult, a nyolcvanas évek közepén jöttek ki az úgynevezett második generációs antipszichotikumok, amelyek ezt a mellékhatást garantáltan nem produkálták, főhatásuk viszont hatékonyabb, nyugtató hatásuk nagyobb volt.

Ezeket úgy dobták piacra, mint a skizofrénia gyógyszereit. "A tapasztalataink szerint ez valóban csodaszer, mert még a dühöngő őrültet is képes kezes báránnyá varázsolni, annyira le tudja nyugtatni, de láttam nyáladzó, magukba roskadó betegeket is, akik olyanok voltak szinte, mint a zombie-k. Ez nem lehet cél" - szögezi le Molnár István.

Tolna Judit, a SOTE egyetemi adjunktusa elmondta, hogy mindig vannak újabb gyógyszerek, amik az egyes betegek esetében jobb terápiás lehetőséget jelenthetnek, ám univerzális csodaszer, ami mindenkit, gyorsan, tünet nélkül meggyógyít, sajnos még nincs. Egyes esetekben nagyon sok változást hozhat egy-egy új szer, mert egyénileg nagyon is különbözik az, hogy az egyes betegek hogyan reagálnak a gyógyszerekre, milyen mellékhatások jelentkeznek, mennyire sikerül kialakítani együttműködést a gyógyszerszedéssel kapcsolatban. Néha fantasztikusan jó eredményeket lehet elérni, néha nem.  

Az orvostudomány el tudja érni, hogy közel tünetmentessé tegye a beteget, de hogy valamelyest is aktivizálódjon, ahhoz a pszichopedagógia kell, a gyógyító nevelés - mondja az érdekvédelmi szövetség elnöke. Az egyesület fenntartásával működik egy klub, ahol gyógypedagógusok foglalkoznak a betegekkel. A gyógyuláshoz a környezetnek kell sokat tennie, s ők ebben próbálnak segíteni. Merész hasonlattal élve, mint egy újszülöttnél, akinek a felnőtté válásához rengeteg nevelés szükséges. Felnőtt emberekről van szó, ám nekik is újra kell építeniük a személyiségüket, ami nagyon fáradságos.    

hvg

2014. augusztus 27-30-án a Szegedi Ifjúsági Napokon is találkozhatsz Józan Babák Klubbal. A szerdától szombatig, naponta 10-től 18 óráig nyitva tartó standunkon informálunk, beszélgetünk, konzultálunk a drogot használó és drogot nem használó várandós nők ellátásáról.

A Józan Babák Klub partnerei a standon: Baptista Szeretetszolgálat, Dr. Farkasinszky Terézia Drogcentrum, Józan Babák Egyesület, Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat Alapítvány, Közép-európai Improvizációs Színházi Műhely Egyesület, Magmakamra Műhely, Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány, Magyar Védőnők Egyesülete, Sokproblémás Családokért Alapítvány, SALTE Egyesület.

Nem tudni, hogy az újabb médiahisztéria munícióját egy toxikológus pontatlan nyilatkozata vagy a bulvársajtó élénk fantáziája nyújtotta, de ismét magasra csaptak a hullámok

Az utóbbi hetekben jelentős nyilvánosságot kapott három eset, ahol feltételezetten dizájner drogok hatására őrjöngött három személy Budapest frekventált pontjain. Az incidensek közös eleme, hogy a használók félmeztelenül vagy meztelenül bukkantak fel, ezért a média már egyenesen „vetkőztető drogként” utal egy feltételezetten új szerre. Az igazság azonban az, hogy nem tudhatjuk biztosan, hány szerről is beszélünk és pontosan mik állnak a fenti állapotok hátterében. A média azonban kevésbé fogékony a jelentéktelennek tűnő részletekre és a jól ismert eszközökkel belevetette magát a hisztériakeltésbe.

Mindehhez hozzájárult, hogy a Péterfy Sándor toxikológiájának főosztályvezetője éppen a bulvármédiának tett hangzatos, ám kevéssé alátámasztott nyilatkozatot. A megjelenteket többek között átvette a Híradó, a HVG, a Magyar Hírlap, a Hajdúpress, a Válasz.hu, a Life.hu és a Nők Lapja Café. Dr. Elek Istvánt e cikk írásakor sajnos nem sikerült telefonon elérni, így nem tudjuk, hogy a „vetkőztető drog” cikkhullámot elindító Borsnak helytállóan közölte-e a toxikológus szavait. A főorvos a leírtak szerint két meghökkentő állítást tett:

• 1. „Jelen pillanatban ott tartunk, hogy kilencven százalékban a dizájnerdrogok fedik le a piacot, a kokain, az amfetamin vagy éppen a marihuána fogyasztása elenyésző.”
  
• 2. „Tíz használóból ugyanis nyolc a kórházban köt ki.”
  

Jól tudjuk, hogy a bulvármédia lételeme a szenzáció, márpedig mindkét észrevétel felülírja eddigi ismereteinket a hazai drogszíntérről és a dizájner drogok hatásairól, éppen emiatt kétséget is kell, hogy ébresszenek bennünk. Az első megjegyzés jó eséllyel nem a teljes magyar drogpiacra vonatkozik, arra ugyanis egy budapesti kórháznak aligha lehet jobb rálátása a droghasználati trendeket monitorozó kutatóknál. Valószínűbbnek tűnik, hogy Dr. Elek a Péterfy toxikológiai osztályára kerültek esetében állította fel az arányt. Ez azért is lehetséges, mert a szomszédos VIII. kerületben az injektáló droghasználók köréből szinte teljes mértékben kikopott a heroin és az amfetamin is háttérbe szorult. E két korábban leggyakrabban használt szernek a helyét a dizájner drogok töltik be, melyeket rövidebb hatásuk miatt gyakrabban injektálnak és mivel a kívánt hatás eléréséhez szükséges pontos dózis mértéke sem ismert, ezért az orvosi segítséget igénylő túladagolásos esetek is gyakoribbá váltak. Ez okozza, hogy a toxikológusok látóterébe jelenleg a leggyakrabban a dizájner drogok használói kerülnek. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a marihuána használata elenyészővé vált volna. Sajnos kevés, célzottan a szerfogyasztási mintázatokat elemző kutatással rendelkezünk az elmúlt évekből, azonban az egyik utolsó, tavaly végzett kutatás eredményei szerint a 19-65 év közötti magyar lakosság körében még mindig a kannabisz a legnépszerűbb tiltott drog, igaz, a dizájner drogok feljöttek a második helyre. Az európai kamaszok szerhasználati szokásait négyévente vizsgáló ESPAD kutatást legközelebb 2015-ben fogják elvégezni, de a 2011-es adatok szerint míg a magyar 16 évesek részegségben és nagyivásban Európa élmezőnyébe tartoznak, addig a kannabisz fogyasztásuk is nőtt az elmúlt négy évben és immár a középmezőnybe került. Semmilyen jel nem utal arra, hogy a kannabisz fogyasztás három évvel később marginálissá vált volna.

Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a dizájner drogok valóban megjelentek a rekreációs, ún. hétvégi fogyasztók körében is, a kannabisz hatását utánzó szintetikus kannabinoidok és amfetaminhoz hasonló szerek formájában. A szórakozáshoz használt szerkultúrára azonban egyáltalán nem jellemző az injektált használat, ezért a rosszullétes esetek sem olyan gyakoriak – különben nem tudtak volna ilyen széles körben elterjedni ezek a szerek (bővebben lásd a Mítoszok és Tények a Dizájner Drogokról című írásunkat). Ennek tükrében végképp túlzás azt állítani, hogy „tíz használóból nyolc a kórházban köt ki”, amilyen arány egyetlen jelenleg ismert szer használatára sem jellemző. Ha Dr. Elek István mindkét állítása igaz lenne, akkor dizájner használók százezreinek kellene megtömnie a kórházakat. Mindez erősen megkérdőjelezi, hogy a Bors valóban pontosan idézte a főosztályvezető szavait. Ugyanakkor figyelmeztetnénk, hogy bármilyen szélsőséges esetekről számoljon is be a média, a hisztériakeltés növeli az adott drog iránti érdeklődést, ahogyan ezt már az elrettentésre építő prevenció, vagy legutóbb a „kannibál drog” névre keresztelt MDPV esetében is megfigyelték.

Kardos Tamás

Update: A felmerült gyanúk beigazolódtak: Dr. Elek István a Péterfy Sándor toxikológiai osztályára bekerültekről mondta azt, hogy 90%-ban dizájner drogokat fogyasztanak, olyat pedig nem állított, hogy 10-ből 8 használó a kórházba kerülne. 

drogriporter.blog 

Nem szeretünk ilyesmiről beszélni, sőt, legjobb lenne nem is tudni róla. Ugyanakkor tény, hogy a gyermekek néha molesztálás, szexuális abúzus áldozataivá válnak. Az erről szóló statisztikák számadatai is eléggé elszomorítóak: a New York-i Child Abuse Prevention Services adatai szerint például világszerte 18 éves korig a lányok negyede, a fiúk hetede válik szexuális visszaélés áldozatává; a magyar adatok optimistábbak, minden tizedik gyerekről tesznek említést. Még ennél is szomorúbb, hogy az elkövetők az esetek nagy többségében nem idegenek, hanem a gyermek családjából, rokonságából kerülnek ki, sokszor a vér szerinti apa, a nevelőapa, nagyapa, nagybáty személyében. Máskor egyéb tekintélyszemélyek: tanárok, edzők; kiskamasz és kamaszkorban barátok az elkövetők. Nemrégiben járta be az internetet a Saint Hoax fedőnevű művész furcsa kampánya, amellyel erre próbálja felhívni a figyelmet: képein Disney-hercegnők csókolóznakközeli rokonaikkal.

Az érintett gyerekek általában hallgatnak a dologról, az áldozatok kevesebb mint fele, fiúk esetén egyhatoda mondja el valakinek a történteket. Cikkünkben Helen Benedict írása nyomán abban szeretnénk segítséget nyújtani, szülőként mi a teendő, ha gyermekünk arról számol be, hogy szexuális visszaélés áldozatává vált. Egyes szakértők szerint ugyanis a szülőket legalább annyira, sőt, néha jobban megviseli a dolog, mint magát az áldozatot.

Ugye, megmondtam, hogy ez lesz?

Az érintett gyermekek és tinédzserek többnyire attól félnek, hogy szüleik majd nem hisznek nekik, illetve hogy rájuk lesznek dühösek, őket fogják megbüntetni, azt fogják gondolni, hogy viselkedésükkel ők maguk idézték elő az eseményt, esetleg összeomlanak. Ebben van is némi igazság: a legjobb védekezés a szörnyűségek ellen, ha nem hisszük el azokat, és igazán megnyugtató abba a hitbe ringatni magunkat, hogy a gyereknek csak túl élénk a fantáziája (ha kicsi), vagy fel akarja hívni magára a figyelmet, hazudik (ha kamasz).

Sajnos a közhiedelemmel ellentétben a valóságban a gyerekek a legritkább esetben találnak ki maguktól szexuális abúzusról szóló sztorikat. Legtöbbször ideális esetben fogalmuk sincs az efféle dolgok létezéséről, de azt már tudják, hogy a molesztálás valami szégyellnivaló dolog. Sokkal gyakoribb, hogy a valóságos dolgokat is letagadják, mint ennek az ellenkezője.

A szülők másik gyakori reakciója a harag és a gyerek hibáztatása: egy tanulmány szerint, amely megerőszakolt tinédzserek szüleit kérdezte meg, a szülők 41 százaléka okolta a gyereket a történtek miatt. A megkérdezett tinédzserek egyötödét a szülők támogatták, de a maradék nyolcvan százalékuk inkább arról számolt be, hogy a szülők kiborultak, túlzásokkal reagáltak, rájuk haragudtak, rengeteg új tilalmat vezettek be, miközben elutasították vagy elhanyagolták az ő érzéseiket. Pedig a gyerek gyógyulása jelentős mértékben függ attól, mennyi támogatást kap a környezetétől. A gyerekek rugalmasak, megfelelő támogatással talpraállnak, és túlélik a dolgot. De akkor mit kell csinálni?

Kerüljük az áldozathibáztatást!

A szexuális erőszak nem az áldozat hibája. Ha a nyolcéves kislány elcseni anya rúzsát, majd megmutatja a bugyiját a nagybátyjának, az nem jogosítja fel a bácsit arra, hogy a bugyiba bele is nyúljon. A tinédzserek gyakran felelőtlenül viselkednek, feszegetik a határokat, ami a normál tinédzserlét kísérőjelensége (most mindenki gondoljon vissza saját tinédzserkorára. Nem kell extremitásokra gondolni. Volt olyan, hogy éjszaka egyedül ment haza a buliból? Gyalog? Szoknyában? Esetleg egy nemrég megismert fiú hazakísérte? Na, ugye)

A tinédzserek ezt nem azért csinálják, hogy kiprovokálják a bajt. Helytelen, igazságtalan és mindenekelőtt hosszú távon igen káros hozzáállás, ha annyival intézzük el a dolgot, hogy „megérdemelted, ami történt, majd legközelebb több eszed lesz”.

Dicsérjük meg, amiért elmondta!

A szexuális abúzusról nagyon nehéz beszélni, bármilyen életkorú is a gyerek. Amikor mégis összeszedi a bátorságát és elmondja, azt valószínűleg már rengeteg bizonytalankodás, vacillálás előzte meg, amikor a gyermek átgondolta, vajon mit fog szólni a szülő, vajon büntetést kap-e tőle, esetleg bosszút fog-e állni rajta az elkövető; egyáltalán hisznek-e neki, nem fogják-e még jobban megszégyeníteni. Sok gyerek sosem beszél a dologról. Ezért ha mégis, akkor biztosítsuk róla, hogy nagyon bátornak tartjuk, amiért elmondta, és köszönjük meg, hogy bízott bennünk.

Biztosítsuk együttérzésünkről!

A gyermek életkorának megfelelő szavakkal mondjuk el neki és éreztessük is, hogy a történtek ellenére mi ugyanúgy szeretjük őt, és tisztában vagyunk vele, hogy nem az ő hibája, ami történt. Mint minden bántalmazott és áldozat, így a molesztált gyerekek is hajlamosak automatikusan magukat hibáztatni, emellett az elkövető is sokszor rátesz erre egy lapáttal: azaz azt sugallja a gyereknek, hogy ő tehetett róla, ő csábította el, vagy kerek perec megmondja, hogy „ha elmondod anyádnak, tudni fogja, hogy te vagy a hibás”.

Valószínűleg dühösek leszünk – anyukák is, de főleg az apukák szoktak irtózatos haragra gerjedni, természetesen teljesen jogosan. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a gyereket ne ijesszük meg a dühöngésünkkel, és még fontosabb, hogy biztosítsuk őt arról, nem rá vagyunk dühösek.

Engedjük dönteni!

Ez a tanács inkább a kiskamasz és tinédzser áldozatok szüleinek szól, de kisebb gyereket is vonjunk be a döntési folyamatba: konkrétan azzal kapcsolatban, hogy forduljunk-e orvoshoz és elmenjünk-e a rendőrségre. Ez azért fontos, mert a szexuális visszaélés során a gyermek azt éli meg, hogy semmiféle döntési joga nincsen, csak kiszolgáltatott áldozata az eseményeknek, illetve az elkövetőnek. Azzal, hogy mi nem az akarata ellenére hurcoljuk végig az ellátórendszeren, hanem döntésképes, felelős személyként kezeljük, visszaadhatunk egy kicsit az önbecsüléséből.

Keressünk támogatást!

Elképzelhető, hogy a szülőnek is szüksége van támogatásra, ez teljesen normális. Ha így érzi, gondolja át, kivel tudna beszélni a dolgokról. Sokszor a szülők is szégyellik a történteket és ezért még a szűkebb család, illetve barátaik előtt is titkolják. Ha nem érzi úgy, hogy a környezetével megosztható a probléma, fordulhat önkéntes segítőkhöz vagy pszichológushoz. Ugyanígy, a gyermeknek is ajánlja fel ezt a lehetőséget, hiszen egyrészt a pszichológus szakértőként fordul a gyermekhez, másrészt a gyakran könnyebb nehéz témákról idegenekkel, szakemberekkel beszélgetni. Fontos, hogy mind önmagának, mind a gyermeknek olyat keressen, aki tapasztalt és képzett a bántalmazás, áldozattá válás témájában – a cikk végén felsorolunk néhány szervezetet, ahol segítséget találhat.

Ne változzon meg az élet!

Nagy a kísértés, hogy mostantól soha többé sehova ne engedjük el azt a gyereket, és minden pillanatban fogjuk a kezét. Ha ez a gyerek kívánsága ellenére történik, akkor fennáll a lehetőség, hogy a gyerek büntetésként éli meg a dolgot, és azt fogja gondolni, lám, anya mégis engem hibáztat, hiszen én nem mehetek le többet egyedül a játszótérre/nem alhatok a barátnőmnél/nem mehetek házibuliba. Különösen a tinédzsereknek fontos, hogy az esemény ellenére tovább haladhassanak a felnőtté válás, önállósodás útján, de kisebb gyerekek is megsínylik a kényszerű szobafogságot. Ugyanilyen fontos, hogy ne kezeljük a gyereket mostantól úgy, mintha beteg lenne, mintha mostantól megváltozott volna, szerencsétlenné, áldozattá változott volna. Hadd érezze inkább azt, hogy normális életet élhet a történtek ellenére is. Természetesen erőltetni sem kell, hogy minden ugyanúgy legyen, mint volt: ha a gyerek félősebb, anyásabb, hirtelen nem mer sötétben aludni, stb., akkor természetesen legyünk mellette, hagyjuk égve neki a villanyt.

Készüljön fel a tünetekre!

A szexuális visszaélésen átesett gyermekeknek gyakran rémálmaik vannak, nem tudnak aludni, szoronganak, lehangoltak, akaratuk ellenére időről időre eszükbe jutnak a történtek, érzelmileg igénybevettebbek, esetleg irritáltak, dühösek, nehezebben kezelhetőek. Lehet, hogy testi tünetek formájában jelenik meg az átélt stressz, mint például hasfájás, fejfájás. Magyarázza el a gyermeknek életkorának megfelelő nyelvezettel, hogy reakciói teljesen normálisak, akikkel ilyesmi történik, azok szinte mindig hasonló tüneteket produkálnak. A tünetek idővel csillapodni fognak, de pszichológus segítségét is igénybe vehetik.

De mi van, ha családtag a tettes?

Ha hihetünk a statisztikáknak, akkor jó eséllyel előfordulhat, hogy az elkövetőt ismerjük, rosszabb esetben szoros rokoni szálak fűznek hozzá. Ez nagyon nehéz helyzetet eredményez, ami alaposan igénybe veszi az embert és a családot. Lehet az elkövető apa, nevelőapa, báty, egyéb rokon. Fontos, hogy bárki is az, ön arra koncentráljon, hogy a lehető legtöbb támogatást nyújtsa az áldozatul esett gyermeknek.

Ez első körben azt jelenti, hogy megakadályozza, hogy a gyermek további molesztálásnak legyen kitéve, azaz soha többé ne hagyja a gyermeket kettesben az elkövetővel. Ugyanakkor ön beszélgessen el az illetővel: mondja meg neki, hogy tud a dologról. Ha ez kettesben félelmetesnek tűnik, vonjon be egy másik családtagot, barátot, hivatásos segítőt, vallási vezetőt, bárkit, akiben megbízik. Lehet, hogy az elkövető letagadja a történteket, de fontos, hogy akkor is álljon ki a gyermek mellett, és továbbra se hagyja őket kettesben. Ezekben az esetekben még fontosabb, hogy keressen szakszerű segítséget, és ha a tettes további veszélyt jelent a gyermekre, önre, vagy másokra, forduljon a rendőrséghez.

Hasznos intézmények, szervezetek

Családsegítő szolgálatok

A családsegítőben szociális munkások dolgoznak, akik a gyermekvédelem, érdekérvényesítés területén is tudnak segítséget, szükség esetén pszichológiai és jogi tanácsot nyújtani. Egyes családsegítőkben terápiás csoportok is működnek. A lakhelyünk szerinti családsegítő szolgálat pontos elérhetőségét a védőnőtől vagy az önkormányzattól tudhatjuk meg.

NaNe Egyesület

A Nők a Nőkért az Erőszak Ellen egyesület bántalmazott nőknek és gyerekeknek nyújt szakszerű segítséget. Ingyenes segélyvonaluk száma 06-80-505-101. Honlapjukon rengeteg információs anyag ingyenesen elérhető. A témában tájékozott pszichológusokat, pszichoterapeutákat is tudnak ajánlani.

Eszter Ambulancia

Az Eszter Alapítvány (teljes nevén ESZTER Alapítvány Az Erőszakos Szexuális Támadást Elszenvedettek Rehabilitációjára) célja a szexuális bántalmazás áldozatainak segítése. Szolgáltatásaik ingyenesek. Az Alapítvány ambulanciáján dolgozó pszichológusok, pszichiáterek az áldozatok segítését tűzik ki célul, egyéni beszélgetések, családterápiák vagy csoportos terápiák formájában. Szükség esetén jogi tanácsadásra is van lehetőség. 

Olcsó, de rettenetesen pusztító hatású drog lepte el az országot, amely szó szerint dühöngő zombit csinál a fogyasztójából. A szerhez könnyű hozzájutni és legalább ilyen könnyű túladagolni is. 

 

Egyre több hír jelenik meg többnyire meztelenül, önkívületi állapotban üvöltöző, begdrogozott emberekről, akik terrorizálják a gyanútlan járókelőket, sokszor napközben. Nem véletlenül, új drog került a piacra, amely ugyan alapjaiban nem új, de adalékanyagit és hatásait tekintve igen. Már egy egészen kis mennyiség is dühöngő örültté változtathatja azt, aki beszedi a PV8-at.

- Ez a barnás-opálos színű kristályos szer hatását tekintve az erősen stimuláló speed és az euforizáló extasy közé sorolható, de sokkal veszélyesebb ezeknél – mondja Szemelyácz János, pécsi addiktológus. – Magas pulzusszám, túlzott éberség, hőemelkedés, keringési rendellenességek, izzadás és súlyos, kemény, hallucinációk kísérik ezt a drogot. Vannak, akik azt érzik, hogy bogarak mászkálnak bőrükön, vagy parázs égeti a testüket, ezért letépik a ruhájukat. Téveszmék, szorongás, rettenetes feszültség és félelem jellemzi ezt az állapotot, mely akár közveszélyessé is teheti a fogyasztókat – figyelmeztet az INDIT Közalapítvány vezetője, aki szerint a drog hatása akár fél napig is tarthat.

Ilyen volt – Ilyen lett: Hasonlóan pusztító a hatása, mint a methnek

Szemelyácz elmondta, hogy a legtöbbször Kínából és Indiából behozott PV8 és a hozzá hasonló anyagok azért rendkívül veszélyesek, mert különböző töménységben tartalmazhatják a káros vegyületeket. Éppen ezért nagyon könnyű ezeket túladagolni, mert sokszor előfordul, hogy egy adott szerhez hozzászokott fogyasztónak hirtelen erősebb szert adnak el, vagy akár teljesen más kémiai szerkezetű, hasonló, de durvább hatású droggal verik át.

Hihetetlen gyorsan terjednek ezek a szerek, ugyanis nagyon olcsók, már 1500-2500 forintért hozzá lehet jutni egy grammhoz.

- Emiatt nem csak a városi fiatalok körében népszerűek, de hajléktalanok számára is megfizethetőek – magyarázza Szemejácz.

Komoly problémát jelent az is, hogy ezeket a szereket ma már az intenzívebb hatás elérésének érdekében egyre többen intravénásan adják be maguknak. Így viszont  a hatás még pusztítóbb.

Vélhetően már Pécsre is eljutott ez a fajta drog, de egyelőre még nem használják tömegesen a függők. A gyanú szerint egyébként az a férfi, aki nem régen egy kitörő  láva elől menekülve ugrott be egy családi ház kertjébe, ezt szedhette be.

Meztelenül őrjöngő férfihoz hívták a mentőket a Belvárosba csütörtökön. Nem ez volt az első eset. A Bors kiderítette: újfajta drog miatt vadulnak meg a használók, ráadásul az alkoholnál is olcsóbb.  

Újfajta dizájner­drogokkal szórták meg a magyar piacot. Ami ennél is aggasztóbb, az olcsó áru hatásáról sokszor még a dílereknek sincs fogalmuk. Információink szerint az is megesett már, hogy egy hajléktalanon tesztelték a hatását.

Naponta tizenöten borulnak meg tőle

Dr. Elek István, a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályának vezetője a téma ismerője. Nem véletlenül, mert előfordul, hogy naponta tizenöt(!) drogost visznek be az osztá­lyukra.

– Jelen pillanatban ott tartunk, hogy kilencven százalékban a dizájnerdrogok fedik le a piacot, a kokain, az amfetamin vagy éppen a marihuána fogyasztása elenyésző. Naponta tizenöt, jobbára dizájnerdrogtól rosszul lett embert hoznak be hozzánk. A csütörtökön a Teleki téren tomboló fiatalember a nyolcadik volt aznap…

Fotó: Thinkstock

Az újfajta drog használói azért vetkőznek, mert úgy érzik, mintha bogarak támadnák meg őket 

 

Az orvos szerint aggasztó a statisztika az újfajta drogokkal kapcsolatban. Tíz használóból ugyanis nyolc a kórházban köt ki, nem mellékesen olyan áru is van a piacon, amely ötszáz forintért beszerezhető, s ez már a csöveseknek és a hajléktalanoknak is elérhetővé teszi.

– Ezeknek a szereknek a legnagyobb veszélye, hogy a díler sincs tisztában vele, mit árul. A fogyasztók is csak azt tudják, hogy valami hasonlótól korábban nem volt bajuk, ezért bátran hozzányúlnak, hisz olcsó.

2014. július 5. Anyaszült meztelenül őrjöngött egy férfi a Kossuth téren, a Parlament előtti medencében. Többszöri próbálkozás után sikerült kiszedni a vízből, majd megbilincselni és elszállítani

 

Mintha forró parázs égetné a testüket

A Zene és az Évi névre hallgató újfajta drogot akár „vetkőzőnek” is nevezhetnénk, hiszen a legtöbb meztelenül őrjöngő ezt szedte a rosszulléte előtt.

– Ezek a szerek nagyon súlyos hallucinációkat okoznak. Van, aki azt érzi, hogy bogarak mászkálnak rajta vagy parázs égeti a testét, ezért letépi a ruháját. Van, aki üldöztetést él meg, és nagyon nehéz megállítani. A szervezetük hőszabályozása tönkremegy és a testük akár 40 fokra is felforrósodik. A keringési problémák miatt életveszélyes állapot is kialakulhat a használónál – összegezte a főorvos.

2014. április 27. Őrjöngő férfi rohangált meztelenül a budapesti Bazilikánál és a fenekében turkálti. A kiérkező rendőrök lábbal leszorították, majd megbilincselték, amíg a mentők megérkeztek a helyszínre

 

Évekig rabja volt a szernek a gitáros

Bérczesi Róbert, a Hiperkarma együttes gitáros-énekes-dalszerzője tizenkét év után hét hónapja jött le a drogokról. A dizájnerdrogokat is kipróbálta, így első kézből számolt be a vetkőztető szerekről.

– Mindent kipróbáltam, de amikor pár éve bejöttek a dizájnerdrogok, döbbenetes hatást vettem észre. Ezek sokkal erősebbek voltak, mint a kokain vagy a speed. Míg az előbbitől öt napig nem aludtam, az újaktól volt, hogy tizenkét napig, majd elájultam. A pentakristályt a neten rendeltem meg és postás hozta ki. Iszonyúan melegem lett tőle, és bár mindent ledobtam magamról, azt hallucináltam, hogy még mindig rengeteg ruha van rajtam. Azt mondom, senki ne próbálja ki ezeket!

2014. május 21. Este egy meztelen férfi félmeztelenül őrjöngött a Blaha Lujza téren. Megfékezték a bódult embert, majd mentőt hívtak hozzá. Utóbb kiderült, Évi és Zene nevű partidrogot fogyasztott. A fiatalember nem élte túl a drogozást. 

 

Huszti Zoltán - borsonline 

Egy pszichiáter története

Bertalan kedves fiú volt, mindenkit levett egy pillanat alatt a lábáról. Főleg a nőket. Anyja kedvenc gyermeke volt, nővére is imádta, a hasonló korú lányokról már nem is beszélve. Sokáig a család „életművészének” nevezték, annyira könnyen szerzett sikereket. A látszat azonban ebben az esetben is csalt.

Anyja hívott fel kétségbeesetten. Elmondta, hogy tizenhét éves fia hónapok óta nem mozdul ki otthonról. Csak fekszik az ágyán, egyik cigarettáról a másikra gyújt, és hallgat. Amikor kérdéseket tesznek fel neki arról, mit érez, mi baj van vele, csak annyit mond, félek.

Az egyébként gyorsbeszédű fiú szava akkor akadt el, amikor egyszer igazoltatta a rendőrség. Nem volt nála a személyi igazolványa, ráadásul „gyanúsan” viselkedett. Az éjszakát a rendőrőrsön töltötte. Amikor másnap kiengedték, már alig beszélt.

Pszichológustól pszichológusig vezetett az út. A különböző tesztvizsgálatok azt erősítették meg, hogy sokkszerűen érte a rendőri intézkedés, autisztikus állapotba került, de ez idővel oldódni fog. A mama akkor keresett fel, amikor az egyik nap – csodák csodájára – Bertalan megszólalt és arra kérte, szerezzen neki egy pszichiátert.

Bertalan jött, és egy csapásra minden más színt öltött. Kiderült, hogy a közlekedéstől fél. Ez sem egyik napról a másikra alakult ki, hónapok kellettek ahhoz, hogy ne merjen utcára menni.

Mindenki azt hitte, hogy a rendőrök erőszakos fellépése volt rá traumatikus hatással. Tévedtek.

Az is kiderült, hogy a cigaretta, amelyet „láncdohányosra” emlékeztető módon egyfolytában szívott, nem nikotinos cigaretta volt, hanem „fű”. Azaz marihuána. A rendőrök pedig azért találták gyanúsnak a viselkedését, mert két szál joint-ot találtak a zsebében.

A közlekedési fóbiát alaposabban szemügyre véve pedig egyértelművé vált, hogy nem emlékeztet az „igazi” közlekedési fóbiára. A közlekedéstől Bertalan nem azért félt, mert lelki szemei előtt előre látta, hogyan esik össze a tömegben, hogyan üti el egy száguldó autó. Azért félt kimenni az utcára, mert vadidegen emberek szólították a nevén, és felhívták a figyelmét arra, hogy tudnak arról, hogy ő „füves”.

Nem gondolta egy percig sem, hogy ezek a hangok nem igazi hangok, hanem lelkének belső hangjai, amelyek fején kívül kerülve riogatják a lelkiismeretét. Azt hitte, hogy futótűzként terjed a híre az ő marihuána-esetének a rendőrökkel. Amikor rájött, hogy ennyi ember nem tudhatja, tehát ő „megbolondult”, pánikba esett.

A téboly hónapok óta élt Bertalan lelkében, és a pszichiáter rendelőjében kezdett más megvilágításba kerülni. Ez a téboly nem volt az a téboly, az a másik, amire azt szokták mondani, onnan nincs visszaút (persze onnan is van visszaút). Ő ezt nem tudta. Azt hitte, minden téboly visszafordíthatatlan, ő már örökre be lesz zárva egy ketrecbe, amit kitesznek a főtérre, hogy mindenki ujjal mutogasson rá, akár a középkorban hűtlen asszonyok esetében.

A szorongást fűvel csillapította. Nem tudta, hogy a téboly és a fű hatása az ő szervezetében ok-okozati viszonyban van: tébolya visszavezethető a marihuána rendszeres fogyasztására. Az ördögi körből pedig egy módon lehet kikerülni: abba kell hagyni a füvezést, és más utat kell választani a szorongás oldásának.

Ez volt a legnehezebb, megértetni Bertalannal, hogy a fű az oka tébolyának. Ehhez az kellett, hogy higgyen nekem, elfogadja okfejtésemet és előző klinikai tapasztalataimat.

Bertalan még egy hónapig – egyre kevésbé intenzíven – hallucinált az utcán, miközben korszerű szorongáscsökkentő szereket szedett. A füvet kiiktatta az életéből, és a fű által fellépő téboly fokozatosan szűnt meg. 

dr. Gerevich József

A hajléktalanok pszichiátriai gondozása nem megfelelő, a megoldás egy külön, nekik kialakított pszichiátriai részleg lehetne – mondta a Nyírő Gyula Kórház és az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója a Magyar Hírlapnak.

 Biztosan valamennyien voltunk már olyan helyzetben, amikor legszívesebben ordítottunk volna, de inkább visszafojtottuk indulatainkat vagy csak hagytuk magunkat sodródni az eseményekkel. Főnökünk folyamatosan kiabál velünk a munkahelyen, anyagi problémáinkat látszólag semmi sem fogja már megoldani, szüleink állandóan beleszólnak abba, hogy hogyan is kellene vezetni az életünket… 

 
Sokan vannak, akik az így felgyülemlett feszültséget semmilyen formában sem vezetik le, a pszichológia egyik kifejezésével élve elfojtják valós érzéseiket és elmenekülnek a konfliktusok elől. Előfordulhat azonban, hogy ezek a fel nem dolgozott problémák utat törnek maguknak és testi jelenségekben fejeződnek ki. Ha a fenti példánál maradva mindig „lenyeljük” a minket ért sérelmeket, a ki nem mondott dolgok súlya alatt látszólag minden ok nélkül megbetegedhetünk. Ez persze nagyon leegyszerűsített példája annak, amit a szakirodalom pszichoszomatikus megbetegedésnek nevez.

A kifejezés tulajdonképpen test és lélek bonyolult kapcsolatára utal. Az ilyen jellegű betegségek hátterében igen komplex kölcsönhatások állhatnak, kialakulásukban közrejátszanak például azok a probléma-megoldási módok, melyeket még gyermekkorunkban, a családunkon belül sajátítottunk el, illetve egyes szerveink fokozott érzékenysége a különböző külső hatásokra. Az, hogy pontosan mi váltja ki ezeket a megbetegedéseket, egyelőre még kérdéses. A tudósok abban egyetértenek, hogy az érzelmi tényezők főszerepet játszanak kialakulásukban. Ezek az emóciók általában azokat a szerveken fejtik ki hatásukat, melyeket érzelmi állapotaink egyébként is érintenek. Gondoljunk csak egy olyan helyzetre, amikor hirtelen valami leküzdhetetlennek tűnő problémával találjuk szembe magunkat. Mit érzünk? Összeszorul a gyomrunk, hevesebben ver a szívünk, gyorsabban vesszük a levegő. Tehát a félelem, szorongás érzéseihez ezek a jellegzetes szervi változások társulnak. Pszichoszomatikus zavarok esetében azonban a szerveket érő hatások sokkal erősebben és tartósabban fennmaradnak. 

Vannak olyan megbetegedések, melyeket tipikusan pszichés eredetűnek tartanak. Ilyen például a pepticus fekély, az asztma, a vastagbélgyulladás, a reumás ízületi gyulladás (rheumatoid arthitis), vagy a magas vérnyomásbetegség (essentialis hypertonia). Ezeknek a betegségeknek a kiváltói nem feltétlenül észlelhető külső hatások, hanem a már fent említett érzelmi tényezők, s az ezeket kiváltó ingerekre, konfliktusokra való érzékenységet nagyon gyakran gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Rengeteg elmélettel találkozhatunk a pszichológia tudományán belül, melyek ezeket a rejtélyes betegségek kialakulásának valós okait kutatják. Alapvetően minden nézet egyetért abban, hogy speciális kapcsolat van egyes szerveink, szervrendszereink, illetve érzelmi konfliktusaink között. Pszichoanalitikus elképzelések szerint a megoldatlan belső feszültségeink fejeződnek ki testi zavarok formájában. Szerintük kora gyermekkorban mindenkinél kialakul az a jellegzetes válaszmintázat, ahogyan az egyes érzelmi konfliktusokra reagál. A csecsemők még testükkel, zsigeri szinten válaszolnak minden őket érő negatív ingerekre, például bepisilnek vagy fáj a hasuk, ha feszült helyzetben érzik magukat. Ahogy növekszünk, megtanuljuk tudatos szinten kontrollálni ezeket a fiziológiai megnyilvánulásokat. 

Egy pszichoszomatikus beteg azonban visszatér a gyermekkori válaszmintákhoz és a testével kezd reagálni a számára feszültséget keltő helyzetekre. Ezt nevezzük érzelmi regressziónak. Az egyik pszichoanalitikus gondolkodó, Wolman szerint minden pszichoszomatikus betegség hátterében ott húzódik az a jellegzetes konfliktus, melyet már gyermekkorunk óta magunkkal hordozunk. Így például a különféle bőrbetegségek (pl. a pikkelysömör) hátterében a fizikai közelség miatti konfliktus állhat, az asztma pedig a gyermek félelmének megnyilvánulása anyja elvesztésétől. Ha közelebbről rátekintünk az asztma kialakulásának pszichés okaira, láthatjuk, hogy háttérben az analitikusok szerint ott húzódik a szeretett személy, a biztonság elvesztésének félelme, szorongás az egyedülléttől. Tehát ez lesz az alapvető emocionális konfliktus, így minden olyan helyzetre, mely a szeretet és biztonság elvesztésével kapcsolatos, az egyén a légzési problémával fog reagálni. Egyes elméletek úgy gondolják, hogy nagy szerep jut egyes szervek fokozott gyengeségének is. Az öröklött szervi problémák vagy akár a később fellépő betegségek miatt egyes szerveink fokozottan érzékennyé válnak a külső hatásokra. Ha ezek a gyengébb szervek összekapcsolódnak az egyén jellegzetes emocionális reakciójával, könnyebben kialakul a pszichoszomatikus megbetegedés.

Fontos azonban, hogy ezeket a megbetegedéseket ne csak az egyén szintjén, hanem egy tágabb keretben is értelmezzük. Hiszen valamennyien szociális lények vagyunk, így a pszichoszomatikus tüneteknek is csak egy adott rendszerben van értelme. A legalapvetőbb szociális közegünk a család. Ez a minket körülvevő rendszer ideális szerveződése esetén rugalmasan reagál a problémákra, megfelelő anyagi és érzelmi biztonságot ad, ugyanakkor kellő szabadságot is biztosít a tagjainak. Shoelever szerint azonban létezik egy családmodell, amely valószínűsíti a pszichoszomatikus betegség kialakulását. Az ilyen családokban a konfliktusokat nem beszélik meg egymással a felek, ha valakinek problémája van, csak a saját belső erejére támaszkodhat. A konfliktusmegoldásban szegényes, merev, túlvédő családokban általában a pszichoszomatikus tüneteteket hordozó beteg (leggyakrabban a gyermek) az, aki a betegsége által úgymond fenntartja a rendszer egyensúlyát. 

Tehát ha egy kisgyermek folyamatosan bepisil, a testével üzeni azt, hogy családján belül feszültséggel teli légkör uralkodik. Ebből is látszik, hogy a gyermekkorban elsajátított megküzdési technika, probléma-megoldási mód milyen erősen hat a pszichoszomatikus megbetegedés kialakulására. Aki kicsiként azt látta, hogy problémáinkat jobb elfojtani, mint másokkal megbeszélni, valószínűleg felnőttként is ily módon fog megbirkózni a szorongató helyzetekkel. Mindez pedig valószínűsíti majd a pszichoszomatikus betegség kialakulását. Egy pszichoszomatikus megbetegedés okait tehát nem elég a felszínen keresgélni, hiszen a háttérben tanult válaszminták és megküzdési módok, valamint mélyen gyökerező érzelmi konfliktusok állhatnak. Egy esetleges gyógyszeres kezelés enyhítheti ugyan a tüneteket, de a teljes gyógyuláshoz a problémák valós gyökerét kell megtalálni. A pszichoszomatikus rendellenességeknél ugyanis a test csak közvetíti a lélek bajait, így elsősorban az alapvető lelki konfliktus orvosolandó.

Számel Szilvia

Forrás:
Bárdos György (2003). Pszichovegetatív kölcsönhatások. Scolar Kiadó, Budapest 

Az OPNI megszűnése nemcsak a fekvő-, hanem a járóbeteg-szakrendelések színvonalát is drámaian csökkentette.  

„Nem leptek meg a pénteken történtek, az viszont sokkal inkább, hogy ekkora nyilvánosságot kaptak" – mondta el a magyarhirlap.hu-nak a Margit hídnál történt gyilkosságról Bilkei Pál kriminálpszichológus.

A szakember tapasztalatai szerint számos hasonló esetről nem számol be a sajtó, vagy csak akkor, ha azok nyilvános helyen történtek, esetleg olyan erőszakosak, hogy felkeltik a média érdeklődését. Ilyen történetként idézte fel a néhány évvel ezelőtti, salgótarjáni esetet, amelynek elkövetője A. Áron Gergelyhez hasonlóan pszichiátriai kezelés alatt állt, majd egy bozótvágóval szörnyű mészárlásba kezdett a megyeszékhely közepén. A férfi nem tudta elviselni, hogy barátnője elhagyta, ezért annak új párjával együtt látványosan megbüntette őket.

Bilkei Pál véleménye szerint a hasonló tragédiák egyértelműen következnek abból, hogy a Gyurcsány-kormány 2007-ben bezáratta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI). Ennek megszűnése nemcsak a fekvő-, hanem a járóbeteg-szakrendelések színvonalát is drámaian csökkentette, mert az intézetben a gyógyító munkán kívül a nemzetközi szintű továbbképzés is folyamatos volt. A hazai orvostársadalmat ezenkívül nagyban sújtja a fiatalabb szakemberek elvándorlása, aminek következtében az idősebbek között egyre inkább felüti fejét az úgynevezett burnout-szindróma, a kiégés.

Az ilyen szakemberekben megszűnik a motiváltság, ezért nem is alkalmasak gyógyító munkára. Igaz, ez a pszichológusokra, pszichiáterekre is, akik így hiába találkoznak potenciálisan veszélyes betegekkel, érdektelenségük miatt nem diagnosztizálnak kellőképpen, ezért a megfelelő terápia is elmarad. A szindróma megjelenése Magyarországon ma már akkora gond, hogy ezrével szűrik az orvosokat minden szakterületről, és igyekeznek őket érdekeltté tenni abban, hogy újra megfelelően láthassák el feladataikat.

Bilkei Pál felhívta a figyelmet, hogy a hajléktalanok nagy többsége nem veszélyes, de életvitele, szokásai következtében biztosan mentális beteg. A szakember szerint egyértelműen az OPNI újbóli, sürgős megnyitása lenne az alapja annak, hogy ezeket az embereket megfelelően kezelni lehessen.

A szakma üdvözli az erre tett kezdeményezéseket, de hiányolja a konkrét intézkedéseket. 

weborvos 

Két beígért Észtországról szóló bejegyzés közé kénytelen vagyok beszúrni egy pszichiátriáról szólót. Nem terveztem eredetileg, hogy írok róla, és főleg nem a Combinos gyilkosság kapcsán. Nem akartam ugyanis csatlakozni ahhoz az ilyenkor automatikusan végigszaladó hullámhoz, ami publicitást ad az ilyen tragédiáknak.

Mégis meggondoltam magam, mert azt látom megint nagyon félremegy a pszichiátriáról való kommunikáció, és mivel én ezzel foglalkozom, több mint 20 éve, hát talán valamifajta felelősségem is van megszólalni. Azért nagyon nehéz, mert a szakember szerepéből kéne mondani valamit, de ebből a szerepből a hazai helyzet tulajdonképpen értelmezhetetlen.

Nincs ugyanis komolyan vehető ellátórendszer, mára az alapok is romokban hevernek. Ezért én már nem fárasztanék senkit azzal, hogy kinek kéne hogyan és miféleképpen együttműködni, milyen szakpolitikai irányítás mellett kellene egy átfogó rendszert létrehozni (igen most már létrehozni kell) és azt működtetni, mert azzal csak erősíteném a látszatát valami működő dolognak. Sokak szerint mindig szélsőségesen fogalmazok, hát meg lehet cáfolni, én mégis kimondom:

- Nincs ma Magyarországon működő elme-egészségügyi ellátórendszer.

Az érintettek tömegei maradnak ellátatlanul, problémáikat nem ismeri fel senki akkor, amikor még jó eséllyel meg lehetne állítani egy később csak igen drágán kezelhető “pszichiátriai karriert”, és azok akik évtizedek óta kóvályognak a meglévő intézmények között, azok nem sok jóra számíthatnak segítségnyújtás címén. Ami a napokban történt, nem valami fatális véletlen, valami rendkívüli eset. Igazából én azt tartom rendkívülinek, hogy ez egyelőre nem történik meg minden nap.

Az külön szomorú, hogy egy-egy ilyen tragédia kapcsán azonnal azok a reflexek lépnek életbe, mind szakmai fronton, mind pedig a közvélemény szintjén, amelyek 150-200 évvel ezelőtti megoldásokhoz nyúlnak vissza. Nagy, zárt elmegyógyintézetek ma már filmek kellékei inkább, sem rehabilitációs, sem financiális, sem pedig emberi jogi szempontból nem tekinthetőek a kor követelményeinek megfelelő megoldásnak. Lehet kiáltani a Lipót újranyitásáért, és van igazsága a kritikusoknak, akkor, amikor arra hívják fel a figyelmet, hogy alternatívaként nem jött létre semmi. De a megoldás nem lehet az, hogy visszatérünk a tébolydákhoz.

(Ez a fotó a saját fotóm, a napokban szinte mindenhol látom a témában megjelent cikkekhez csatolva a kép készítőjének megjelenítése nélkül. Jó látlelete ez a magyar újságírásnak, ahol saját tartalom létrehozása helyett, már csak lopkodnak mindent összevissza)

Meg nem tudom számolni, hogy a ’90-es évek közepétől kezdve hány minisztériumi egyeztetésen ültem, hány miniszterhez, államtitkárhoz, államtitkár-helyetteshez, főosztályvezetőhöz volt szerencsém, személyesen nekem és számtalan kollégámnak is. Hány kerek, négyzetes és háromszög alakú asztalt ültünk körbe a legkülönfélébb felállásokban, hányszor aláztak már meg azzal, hogy egy éjszakát vagy csak pár órát adtak tervezetek véleményezésére és hányszor vált világossá, hogy amit írt, mondott az ember azt érdemben senki nem olvasta el. Ez nem Fidesz jelenség, ők már szóba se állnak senkivel. A kezdetektől fogva ez ment, az elődök még a látszatra adtak valamit, de érzékelhető politikai szándék itt a pszichiátriai ellátás fejlesztésére soha nem volt.

Komoly szakmai viták vannak a területen az optimális ellátórendszerről. Ugyanakkor félrevezető lenne azt hinni, hogy ezeknek köszönhető a jelenlegi helyzet. Ma már alig maradt szakember. Mivel érdemi hatással tulajdonképpen senki nem tudott lenni a viszonyokra, szakmai szinten egyfajta fáradtságot érzek. Én is csak írom ezeket a sorokat, tényleg elnézést kérek mindenkitől, nincs értelme adatokat, érveket, számokat, táblázatokat, modelleket beilleszteni. Nem ezekben a dimenziókban alakul az ellátórendszer. Az egybites kommunikáció alakítja…Vujity Trvko kezdeményezi a döntéshozóknál a Lipót újranyitását.

Én a kezdetektől fogva a különböző zárt intézményi megoldásokon kívüli, itthon alternatívnak mondott rehabilitációs megoldásokon dolgozom, ami máshol már inkább a főáram. A magam részéről beletörődtem, hogy ez Magyarországon nem kell senkinek.

Amikor a területen kezdtem dolgozni, akkor még Svájcba, Németországba jártam olyan, ott akkor már 15 éve folyó megoldásokat megnézni, ahol a lehető leggyengédebb módon, mégis határozottan reagáltak a mindenki – de legfőképpen az érintett – számára veszélyes pszichotikus helyzetekre. Dolgoztam házakban, ahol a hagyományos, zárt osztályos pszichiátriai megoldások helyett nagyon sikeres és nagyon emberi módon kísérnek keresztül embereket pszichotikus kríziseken. Olaszországban ma egy kórház nem lehet nagyobb 15 férőhelyesnél. Lappföld nyugati részén szinte nullára csökkent a visszaesések száma egy nagyon sikeres, családterápiás megközelítésen alapuló, a lakosságot is bevonó megoldással. Nem azért csökkent drasztikusan a visszaesés, mert nem bolondulnak meg az emberek. Hanem azért, mert az egész közösség vált érzékenyebbé a témára, és működnek azok a rendszerek, amik idejekorán érzékelik a bajt. A modern pszichiátria ma egy gyengéd emberi tudomány. Aki ketrecekért, rácsokért, hidegzuhanyért, kényszerzubbonyért és gumiszobáért, lekötözésért, vagy ezek modern változataként a nyálcsorgató leszedálásért kiált annak általában sem a pszichózis természetéről nincs fogalma, sem pedig segítő szándéka nincs, pusztán oda akar csapni.

Eindhovenben egy forenzikus intézményben olyan valamikori páciensek dolgoznak a szakszemélyzet mellett, akik korábban maguk is akár bűncselekményeket követtek el mentális problémájuk következtében. Az ő üzenetük az: – tudjuk min mentél keresztül. És azt is tudjuk, ahogy te is tudod, hogy ez megengedhetetlen. Azért vagy itt, mert nem lehet bízni benned. Mi meg azért vagyunk itt, mert tudjuk, hogy innen is fel lehet állni, van remény a felépülésre. Nem a büntetés vezérli a rehabilitációt, ugyanakkor nem kérdés az, hogy bármilyen erőszakos cselekedet elfogadhatatlan és tolerálhatatlan. Szintén Eindhovenben működik a Philips támogatásával egy nagyon speciális krízis központ, ahol a high-tech technológiát ötvözik a gyengéd, emberi rehabilitációval. Az éppen pszichotikus állapotban lévő érintettek egy iPad-ről is vezérelhető technológia segítségével maguk választják meg az őket körülvevő színeket, hangokat, hangulatokat, egy gombnyomásra az egész részleg kinézete megváltozik. A személyzet miközben végig tiszteletben tartja az egyén személyes intim zónáját és kéréseit, biztonsággal tudja egy nagyon rugalmas közegben átkísérni a pszichózis akár több hétig tartó állapotát.

Szintén Hollandiában, Zeeland tartományban egy pszichiátriai szolgáltató azért kapott állami elismerést, mert sikerrel minimalizálta a kórházban előfordul erőszakos cselekedetek számát a pszichiátrián. A módszerük egy sarkalatos pontja egyrészt a nővérszobák felszámolása a folyamatos kommunikáció megteremtése volt. Amikor ott jártam tréninget tartani, vicces és éles hangvételű plakátok voltak kiragasztva a falakra, amik a nővérszobában a betegekről pletykázó majd időnként rendet rakni kirohanó intézményi mentalitást figurázták ki. A veszélyes helyzetekre a személyzet egy része speciális kiképzést kapott, többek között Aikido oktatókat hívtak meg, akik azt tanították meg, miképpen kell egy agresszív, támadó embert a saját energiájának visszafordításával ártalmatlanná tenni. Nem vonták kétségbe, hogy vannak veszélyes helyzetek. Ők ezekben a helyzetekben dolgoztak. Olyan megoldásokat kerestek, ami a legkevesebb további trauma okozásával tudta kezelni ezeket a helyzeteket, ők ugyanis nem odacsapni, hanem segíteni szerettek volna. Kiváló eredményeik vannak, a rendszer ottani kidolgozója több állami kitüntetést kapott.

Ma már ha jó rehabilitációs programokat akarok látni, akkor nem kell Nyugat-Európába mennem. Prágában (nem túlzás) 100 fölötti kávézót, éttermet, boltot, üzletet, kertészetet, nyomdát, szállodát találunk, melyek mögött valójában rehabilitációs szolgáltatások állnak, akik éppen azt a jól megfogható fiatal 16-24 éves korosztályt igyekeznek megfogni, akik számára még egy-egy ilyen krízis visszafordítható. 25 év alatt a cseh szociális ellátórendszerben a meglévő egészségügyi kapacitások mellett olyan korszerű, a szociális vállalkozásokat a rehabilitációs programokkal ötvöző szolgáltatási rendszer alakult ki, ahova ma nyugati kollégák járnak tanulni. Annak is már 15 éve, amikor a prágai rendszer egyik atyjaként ismert dr. Jan Pfeiffer meghívásomra Budapestre látogatott és a minisztériumban tárgyalva azon néztünk össze, hogy ők akkori értéken számolva csak fejlesztésre annyi pénzt költöttek, mint mi a meglévő elavult ellátórendszerünk fenntartására. Ma már annak is csak a nyomai léteznek.

Nem folytatom tovább. Ezeket azért írtam le, hogy legyen egy ilyen hang is, a nyissuk ki újra a Lipótot hangulatú felhorkanások mellett. Ma, amit a világban pszichiátriának hívnak, nagyon messze van az egykori tébolydák világától. Alig néhány kezdeményezés van, amelyik a túléléséért küzdve próbál hasonló szellemiségű ellátást megteremteni. Az orvosaink zöme elmegy, pedig nagy szükség lenne rájuk az átalakításkor és nagyon sok új, szociális és egészségügyi szakemberre lenne szükség, akiknek a kezei között létrejöhetne valami végre.

De ezt az utolsó mondatot szerintem már 15 éve is leírtam..és sokan mások is leírták. Nincs a vonal másik oldalán senki, aki bármit is meg akarna hallani ezekből. 

Bugarszky Zsolt 

Ismét egy meztelenül őrjöngő emberhez riasztották a rendőrséget Budapesten - derült ki az RTL Klub híradójából, melynek stábja épp a környéken forgatott. A férfi a VIII. kerületben a Népszínház út és a Teleki tér találkozásánál lévő villamosmegállóban kelt ki magából,  a szemtanúk szerint olyan volt, mintha pánikrohama lenne, vagy menekülne valami elől. 

A rendőrök pokrócot terítettek rá, vízzel locsolták, és próbálták megnyugtatni, a felvételen látszik, ahogy egyikük a kétségbe esett férfi fejét simogatja.  

A Péterfi Sándor Kórház toxikológiájára szállították, ahol a férfi bevallotta, hogy háromféle drogot fogyasztott, az egyik közülük a "zene" nevű dizájnerdrog, ami a megkérdezett szakértő szerint paranoiát, rettegést okoz.

A közelmúltban több hasonló eset borzolta a kedélyeket Budapesten. Az egyik, amikor a Bazilikánál a fenekében turkált az őrjöngő, nemrég pedig a Kossuth téren verte ki a biztosítékot ezzel valaki. De haláleset is történt már dizájnerdrogok miatt, a 21 éves F. Tamás a Blaha Lujza téren lett rosszul, az évi és a zene nevű szereket fogyasztotta. 

index