„A magyar társadalom rendkívüli mértékben elutasító az alkoholproblémás emberekkel szemben, és képmutató módon kezeli az egyén fogyasztását. Szinte minden helyzetben bátorítja az ivást, ám ha kiderül, hogy valakinek problémája van az alkohollal, akkor a közösség általában elítéli és kiközösíti az illetőt. Az alkoholfogyasztásban a csábítás-kirekesztés paradoxona figyelhető meg, hiszen számos dolog buzdít ivásra (reklámok, fesztiválok), ám amint valaki nem képes "normálisan" inni, kellemetlen alakká válik, és az addig befogadó, csábító oldal kirekeszti őt.” 

Legát Tibor írása pedig ehhez kapcsolódóan azt elemzi, hogy miként eresztett gyökeret az alkoholfogyasztás a magyar földön, visszatekintve egészen a részeges avarokig. Beszámol a kereszténység hozományaként megjelent bor- és sörivási szokások, illetve az italok kereskedelmének elterjedéséről. Szó esik a korabeli, italozásoknak köszönhető korlátozásokról és a pálinka megjelenéséről, ami felborította az alkohollal táplált addigi viszonyt. A pálinkafőzés szabadságharcával szemben izgalmas kontrasztot adnak Kossuth és Széchenyi pálinkakultusszal kapcsolatos aggodalmai és intelmei, melyeket a szeszipar természetesen vitatott. A cikk a századfordulón megjelent és a Tanácsköztársaságban tetőzött alkoholellenes küzdelemig ismerteti a hazai szesztörténelmet. Nem vitás, hogy a 20. század és a jelenkor alkohollal kapcsolatos kihívásai egy további részt még mindenképpen megérnének, így egy újabb írás megjelenése esetén mi is bővítjük ajánlónkat. 

Kardos Tamás
Drogriporter