Ismét egy meztelenül őrjöngő emberhez riasztották a rendőrséget Budapesten - derült ki az RTL Klub híradójából, melynek stábja épp a környéken forgatott. A férfi a VIII. kerületben a Népszínház út és a Teleki tér találkozásánál lévő villamosmegállóban kelt ki magából,  a szemtanúk szerint olyan volt, mintha pánikrohama lenne, vagy menekülne valami elől. 

A rendőrök pokrócot terítettek rá, vízzel locsolták, és próbálták megnyugtatni, a felvételen látszik, ahogy egyikük a kétségbe esett férfi fejét simogatja.  

A Péterfi Sándor Kórház toxikológiájára szállították, ahol a férfi bevallotta, hogy háromféle drogot fogyasztott, az egyik közülük a "zene" nevű dizájnerdrog, ami a megkérdezett szakértő szerint paranoiát, rettegést okoz.

A közelmúltban több hasonló eset borzolta a kedélyeket Budapesten. Az egyik, amikor a Bazilikánál a fenekében turkált az őrjöngő, nemrég pedig a Kossuth téren verte ki a biztosítékot ezzel valaki. De haláleset is történt már dizájnerdrogok miatt, a 21 éves F. Tamás a Blaha Lujza téren lett rosszul, az évi és a zene nevű szereket fogyasztotta. 

index 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr866588489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása