Biztosan valamennyien voltunk már olyan helyzetben, amikor legszívesebben ordítottunk volna, de inkább visszafojtottuk indulatainkat vagy csak hagytuk magunkat sodródni az eseményekkel. Főnökünk folyamatosan kiabál velünk a munkahelyen, anyagi problémáinkat látszólag semmi sem fogja már megoldani, szüleink állandóan beleszólnak abba, hogy hogyan is kellene vezetni az életünket… 

 
Sokan vannak, akik az így felgyülemlett feszültséget semmilyen formában sem vezetik le, a pszichológia egyik kifejezésével élve elfojtják valós érzéseiket és elmenekülnek a konfliktusok elől. Előfordulhat azonban, hogy ezek a fel nem dolgozott problémák utat törnek maguknak és testi jelenségekben fejeződnek ki. Ha a fenti példánál maradva mindig „lenyeljük” a minket ért sérelmeket, a ki nem mondott dolgok súlya alatt látszólag minden ok nélkül megbetegedhetünk. Ez persze nagyon leegyszerűsített példája annak, amit a szakirodalom pszichoszomatikus megbetegedésnek nevez.

A kifejezés tulajdonképpen test és lélek bonyolult kapcsolatára utal. Az ilyen jellegű betegségek hátterében igen komplex kölcsönhatások állhatnak, kialakulásukban közrejátszanak például azok a probléma-megoldási módok, melyeket még gyermekkorunkban, a családunkon belül sajátítottunk el, illetve egyes szerveink fokozott érzékenysége a különböző külső hatásokra. Az, hogy pontosan mi váltja ki ezeket a megbetegedéseket, egyelőre még kérdéses. A tudósok abban egyetértenek, hogy az érzelmi tényezők főszerepet játszanak kialakulásukban. Ezek az emóciók általában azokat a szerveken fejtik ki hatásukat, melyeket érzelmi állapotaink egyébként is érintenek. Gondoljunk csak egy olyan helyzetre, amikor hirtelen valami leküzdhetetlennek tűnő problémával találjuk szembe magunkat. Mit érzünk? Összeszorul a gyomrunk, hevesebben ver a szívünk, gyorsabban vesszük a levegő. Tehát a félelem, szorongás érzéseihez ezek a jellegzetes szervi változások társulnak. Pszichoszomatikus zavarok esetében azonban a szerveket érő hatások sokkal erősebben és tartósabban fennmaradnak. 

Vannak olyan megbetegedések, melyeket tipikusan pszichés eredetűnek tartanak. Ilyen például a pepticus fekély, az asztma, a vastagbélgyulladás, a reumás ízületi gyulladás (rheumatoid arthitis), vagy a magas vérnyomásbetegség (essentialis hypertonia). Ezeknek a betegségeknek a kiváltói nem feltétlenül észlelhető külső hatások, hanem a már fent említett érzelmi tényezők, s az ezeket kiváltó ingerekre, konfliktusokra való érzékenységet nagyon gyakran gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Rengeteg elmélettel találkozhatunk a pszichológia tudományán belül, melyek ezeket a rejtélyes betegségek kialakulásának valós okait kutatják. Alapvetően minden nézet egyetért abban, hogy speciális kapcsolat van egyes szerveink, szervrendszereink, illetve érzelmi konfliktusaink között. Pszichoanalitikus elképzelések szerint a megoldatlan belső feszültségeink fejeződnek ki testi zavarok formájában. Szerintük kora gyermekkorban mindenkinél kialakul az a jellegzetes válaszmintázat, ahogyan az egyes érzelmi konfliktusokra reagál. A csecsemők még testükkel, zsigeri szinten válaszolnak minden őket érő negatív ingerekre, például bepisilnek vagy fáj a hasuk, ha feszült helyzetben érzik magukat. Ahogy növekszünk, megtanuljuk tudatos szinten kontrollálni ezeket a fiziológiai megnyilvánulásokat. 

Egy pszichoszomatikus beteg azonban visszatér a gyermekkori válaszmintákhoz és a testével kezd reagálni a számára feszültséget keltő helyzetekre. Ezt nevezzük érzelmi regressziónak. Az egyik pszichoanalitikus gondolkodó, Wolman szerint minden pszichoszomatikus betegség hátterében ott húzódik az a jellegzetes konfliktus, melyet már gyermekkorunk óta magunkkal hordozunk. Így például a különféle bőrbetegségek (pl. a pikkelysömör) hátterében a fizikai közelség miatti konfliktus állhat, az asztma pedig a gyermek félelmének megnyilvánulása anyja elvesztésétől. Ha közelebbről rátekintünk az asztma kialakulásának pszichés okaira, láthatjuk, hogy háttérben az analitikusok szerint ott húzódik a szeretett személy, a biztonság elvesztésének félelme, szorongás az egyedülléttől. Tehát ez lesz az alapvető emocionális konfliktus, így minden olyan helyzetre, mely a szeretet és biztonság elvesztésével kapcsolatos, az egyén a légzési problémával fog reagálni. Egyes elméletek úgy gondolják, hogy nagy szerep jut egyes szervek fokozott gyengeségének is. Az öröklött szervi problémák vagy akár a később fellépő betegségek miatt egyes szerveink fokozottan érzékennyé válnak a külső hatásokra. Ha ezek a gyengébb szervek összekapcsolódnak az egyén jellegzetes emocionális reakciójával, könnyebben kialakul a pszichoszomatikus megbetegedés.

Fontos azonban, hogy ezeket a megbetegedéseket ne csak az egyén szintjén, hanem egy tágabb keretben is értelmezzük. Hiszen valamennyien szociális lények vagyunk, így a pszichoszomatikus tüneteknek is csak egy adott rendszerben van értelme. A legalapvetőbb szociális közegünk a család. Ez a minket körülvevő rendszer ideális szerveződése esetén rugalmasan reagál a problémákra, megfelelő anyagi és érzelmi biztonságot ad, ugyanakkor kellő szabadságot is biztosít a tagjainak. Shoelever szerint azonban létezik egy családmodell, amely valószínűsíti a pszichoszomatikus betegség kialakulását. Az ilyen családokban a konfliktusokat nem beszélik meg egymással a felek, ha valakinek problémája van, csak a saját belső erejére támaszkodhat. A konfliktusmegoldásban szegényes, merev, túlvédő családokban általában a pszichoszomatikus tüneteteket hordozó beteg (leggyakrabban a gyermek) az, aki a betegsége által úgymond fenntartja a rendszer egyensúlyát. 

Tehát ha egy kisgyermek folyamatosan bepisil, a testével üzeni azt, hogy családján belül feszültséggel teli légkör uralkodik. Ebből is látszik, hogy a gyermekkorban elsajátított megküzdési technika, probléma-megoldási mód milyen erősen hat a pszichoszomatikus megbetegedés kialakulására. Aki kicsiként azt látta, hogy problémáinkat jobb elfojtani, mint másokkal megbeszélni, valószínűleg felnőttként is ily módon fog megbirkózni a szorongató helyzetekkel. Mindez pedig valószínűsíti majd a pszichoszomatikus betegség kialakulását. Egy pszichoszomatikus megbetegedés okait tehát nem elég a felszínen keresgélni, hiszen a háttérben tanult válaszminták és megküzdési módok, valamint mélyen gyökerező érzelmi konfliktusok állhatnak. Egy esetleges gyógyszeres kezelés enyhítheti ugyan a tüneteket, de a teljes gyógyuláshoz a problémák valós gyökerét kell megtalálni. A pszichoszomatikus rendellenességeknél ugyanis a test csak közvetíti a lélek bajait, így elsősorban az alapvető lelki konfliktus orvosolandó.

Számel Szilvia

Forrás:
Bárdos György (2003). Pszichovegetatív kölcsönhatások. Scolar Kiadó, Budapest 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.