''Sürgős az OPNI újbóli megnyitása'' 

Az OPNI megszűnése nemcsak a fekvő-, hanem a járóbeteg-szakrendelések színvonalát is drámaian csökkentette.  

 

„Nem leptek meg a pénteken történtek, az viszont sokkal inkább, hogy ekkora nyilvánosságot kaptak" – mondta el a magyarhirlap.hu-nak a Margit hídnál történt gyilkosságról Bilkei Pál kriminálpszichológus.

A szakember tapasztalatai szerint számos hasonló esetről nem számol be a sajtó, vagy csak akkor, ha azok nyilvános helyen történtek, esetleg olyan erőszakosak, hogy felkeltik a média érdeklődését. Ilyen történetként idézte fel a néhány évvel ezelőtti, salgótarjáni esetet, amelynek elkövetője A. Áron Gergelyhez hasonlóan pszichiátriai kezelés alatt állt, majd egy bozótvágóval szörnyű mészárlásba kezdett a megyeszékhely közepén. A férfi nem tudta elviselni, hogy barátnője elhagyta, ezért annak új párjával együtt látványosan megbüntette őket.

Bilkei Pál véleménye szerint a hasonló tragédiák egyértelműen következnek abból, hogy a Gyurcsány-kormány 2007-ben bezáratta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI). Ennek megszűnése nemcsak a fekvő-, hanem a járóbeteg-szakrendelések színvonalát is drámaian csökkentette, mert az intézetben a gyógyító munkán kívül a nemzetközi szintű továbbképzés is folyamatos volt. A hazai orvostársadalmat ezenkívül nagyban sújtja a fiatalabb szakemberek elvándorlása, aminek következtében az idősebbek között egyre inkább felüti fejét az úgynevezett burnout-szindróma, a kiégés.

Az ilyen szakemberekben megszűnik a motiváltság, ezért nem is alkalmasak gyógyító munkára. Igaz, ez a pszichológusokra, pszichiáterekre is, akik így hiába találkoznak potenciálisan veszélyes betegekkel, érdektelenségük miatt nem diagnosztizálnak kellőképpen, ezért a megfelelő terápia is elmarad. A szindróma megjelenése Magyarországon ma már akkora gond, hogy ezrével szűrik az orvosokat minden szakterületről, és igyekeznek őket érdekeltté tenni abban, hogy újra megfelelően láthassák el feladataikat.

Bilkei Pál felhívta a figyelmet, hogy a hajléktalanok nagy többsége nem veszélyes, de életvitele, szokásai következtében biztosan mentális beteg. A szakember szerint egyértelműen az OPNI újbóli, sürgős megnyitása lenne az alapja annak, hogy ezeket az embereket megfelelően kezelni lehessen.

A szakma üdvözli az erre tett kezdeményezéseket, de hiányolja a konkrét intézkedéseket. 

weborvos 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr626589267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása