MI AZ AZ EUROPEAN  HIV TESTING WEEK?

A EHTW egy olyan nemzetközi akció-hét, amely az AIDS Elleni Küzdelem december elsejei Világnapja előtt kívánja felhívni a figyelmet a HIV szűrés fontosságára, lehetőséget teremtve arra is, hogy Európában a lehető legtöbb módon és színtéren tájékozódhassanak az emberek a vírusfertőzés jellemzőiről és a kockázatokról.

Tavaly több mint 470 európai szervezet csatlakozott az eseménysorozathoz és több ezer ember vett részt szűrésen. Bárki csatlkaozhat olyan módon, ahogy a szervezete azt leginkább indokoltnak látja és a lehetőségeihez mérten. 

A mozgalom szlogenje : 

Talk HIV. Test HIV. "Beszélj a HIV-ről! Csináltass tesztet!"

Az akció-hét célja:

• hogy valós társadalmi párbeszéld folyjon a HIV szűrések fontosságáról,
• hogy kiemelten bátorítsa azokat az érintetteket, hogy vegyenek részt szűrésen,  akik magas kockázati csoportokhoz tartoznak,
• hogy felhívja a figyelmet arra a szükségletre, miszerint a szűrések és tanácsadások az egészségügyi ellátórendszer nélkülözhetetlen elemeit kell hogy képezzék
• hogy népszerűsítse a szűréseket kínáló szerveztek közti jó gyakorlatokat és támogassa a bevonódó szerveztek közti szakmai kapcsolatok kialakulását, erősítését
• hogy szorgalmazza a hiányzó szakmai protkollok és szakpolitikák megszületését!

www.hivtestingweek.eu 

MIÉRT CSATLAKOZOTT A KÉK PONT?

A korábbi években is felhívtuk a figyelmet a HIV/AIDS szűrések fontosságára. “A magyarországi HIV járvány megakadályozása közös felelősségünk” címmel legutóbb tavaly írtuk az AIDS -elleni küzdelem Világnapja alkalmából  megjelent sajtóközleményünkben, hogy  "ugyan eltérő mértékben, de mindenkinek megvan a maga személyes felelőssége abban, hogy megakadályozzuk a HIV/AIDS vírus terjedését. A döntéshozóknak, szakmapolitikusoknak, szakmai szervezeteknek, a civileknek (szülőknek, pedagógusoknak), a megelőző kezdeményezéseket potenciálisan támogatni képes üzleti szektornak és a médiának közösen van csak esélye gátat szabni a Romániában és Görögországban már bekövetkezett HIV/AIDS robbanásnak. A különösen veszélyeztetett intravénás kábítószer fogyasztókat már nem csak elérni kell, de be is kell vonni a megelőző munkába, minél több ingyenes gyorsteszttel és felvilágosító tanácsadással, korszerű ártalomcsökkentő programokkal." Köztudott, hogy az intravénás kábítószerfogyasztók esetében a fertőzés veszélye, nem steril eszközök, illetve közös, megosztott tűhasználat esetén kimelten nagy. A 2006 és 2014. augusztusa között működő nyolcadik kerületi tűcsere programunkban  2006 óta végeztünk az Országos Epidemiológiai Központ együttműködésével úgynevezett kampányszűréseket (amikor  a klienseket motivációs ajándékkal is toborozzák a szűrésre,  mi étkezési utalványokat kaptunk és adtunk), ezek ún. ujjbegyes szűrések voltak és az értékelésük laboratóriumban történt. Az OEK 2013-ben beszüntette a kampányszűrést, forráshiányra hivatkozva. Nálunk azonban utána is folyamatosan adott volt  a lehetőség HIV szűrésre. A 2013-ban  nálunk bevezetett gyorsteszt, egy Magyarországon ritkán alkalmazott, korszerű nyálteszt, ami azonnal eredményt jelez. 2014 tavaszán a program, történetében először,  1 HIV pozitív klienst szűrt ki, amiről tájékoztattuk az OEKet és a közvéleményt is. Bár a Kék Pont józsefvárosi tűcsere programja az őt ért önkormányzati támadások miatt időközben ellehetetlenült és megszűnt, s  alapítványunk  nem működtet tűcsere programot sem  a Ferencvárosi, sem a Békásmegyeri drogambulancián, a szűrések elérhetőségét továbbra is fontosnak tartjuk biztosítani. A HIV Testing Weekhez való kapcsolódásunkat a megmaradt teszt-tartalékainkból, és a ferencvárosi önkormányzat támogatásával tudtuk vállalni. 

MIVEL CSATLAKOZTUNK AZ ESEMÉNYSOROZATHOZ?

• Magyarországon egyedülálló módon nyálteszt alapú, az alapszolgáltatáshoz képest kibővített szűrési lehetőséggel
• egy szűrést népszerűsítő videóval
• egy külső helyszínen, hajéktalanszállón kivitelezett eseménnyel
• naponta új információk, cikkek  a témában a blogunkon és a facebook oldalunkon
  Az ambulanciánkon ingyenes és anonim szűrési lehetőséget biztosítunk mindenkinek, aki felkeresi az intézményünket a HIV Testing Week ideje alatt, az előre meghirdetett időpontokban. A szűrést megelőzően célirányos utcai munka keretén belül hívtuk fel a magasabb besorolású kockázati csoportba tartozó injekciós droghasználók és szexmunkások figyelmét a szűrés szükségességére, a hatékony védekezés lehetőségeire és a szűrés fontosságára. A Népszigeten található  ISOLA menedékhellyel együttműködve, a magasabb kockázati csoportba tartozó, krízis helyzetben lévő hajléktalanok között, végzünk egynapos szűrést, az intézményt működtető menedzsmenttel együttműködve.

SZŰRÉSI LEHETŐSÉGEK A KÉK PONTBAN, NOV. 21-28. KÖZÖTT

Szűréseink anonimak és ingyenesek. Tanácsadással együtt a szűrések 30 percet vesznek igénybe. Helyszíne a Kék Pont IX. kerületi Gát utca 25. szám alatt működő drogambulanciája. Előzetes telefonos bejelentkezés nem szükséges, de kódnéven elfogadunk regisztrációt, a gördülékenyebb kliensfogadás érdekében. Telefon: hétköznaponként 10-18 óráig, 06-1/215-78-33. 

A szűrési időpontok itt tekinthetők meg: 

 kékpont 

Magyarországon évente 25 000 öngyilkossági kísérlet van, naponta átlagosan heten követnek el öngyilkosságot. Nálunk az öngyilkosok aránya más országokhoz képest magas, világviszonylatban ott vagyunk az első tíz ország között. De bármilyen gyakori is ez a jelenség, közben félelmetes és misztikus, még a természetes halálnál is erősebb tabu. Nem véletlen, hogy rengeteg téves elképzelés él róla a fejekben. Összeszedtük a leggyakoribbakat.  

"Aki beszél róla, végül úgysem teszi meg"

Majdnem mindenki, aki öngyilkosságot kísérel meg, figyelmezteti erre környezetét, utal rá, beszél arról, mi lenne, ha nem lenne, ha eltűnne, ha meghalna. Ezeket az utalásokat – még ha burkoltak is – komolyan kell venni, mert valódi, mélyről fakadó érzéseket takarnak. Az igaz, hogy a környezetnek adott jelzések a figyelemfelkeltésről szólnak, de nem úgy, hogy az illető mindent bevet, hogy foglalkozzanak vele, hogy a középpontban lehessen. Ez egyfajta segélykilátás, a kilátástalanság jelzése. 

"Az öngyilkosságot semmi sem jelzi előre"

Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint az öngyilkossági kísérletet számos különböző jelzés előzheti meg. Az öngyilkosságot fontolgató beszél a tervéről, utal rá, hogy játszik a halál gondolatával, lehetnek nehézségei alvással, evéssel, gyakran figyelhető meg nála drasztikus viselkedésváltozás, kivonódik a társaságból, elveszti az érdeklődését a munkája, az iskola, a hobbija iránt, elhanyagolja magát, végrendeletet ír, lezárja az ügyeit, elajándékozza a számára fontos tulajdonait. Különösen veszélyeztetettek azok, akik korábban már kísérletek meg öngyilkosságot, akiknek az életében nagy trauma, veszteség következett be, akik hirtelen egyre több alkoholt, drogot kezdenek használni. Persze, nem minden előjel bukkan fel mindenkinél, és az öngyilkosságra készülők sokszor titkolni próbálják a tervüket környezetük elől. De ha valakinél a fenti jelek közül több is felbukkan, oda kell rá figyelni. 

"Aki öngyilkossággal próbálkozik, az biztos bolond"

A legtöbb öngyilkosságot fontolgató ember nem pszichotikus vagy elmebeteg. Igaz, az elkövetők felénél kimutatható valamilyen mentális probléma, de ez leginkább hangulatzavar vagy alkoholizmus. Az viszont biztos, hogy az öngyilkosságot megkísérlők közelmúltjában sokkal több stresszes esemény fordul elő, mint az átlagemberében, amitől elkeseredettek, kétségbeesettek lehetnek, ahogy jellemző lehet rájuk a nagy szorongás és a lelki fájdalom is. Ezek a stresszes események azonban nem különlegesek, bármelyikünk életében előfordulhatnak, ilyen például egy szeretett személy halála, a válás, egy szakítás vagy a hirtelen munkanélküliség. Súlyos, életet nehezítő problémák, amik hosszú távon fennállnak (mint a betegségek, rossz bánásmód), szintén hajlamosíthatnak az öngyilkosságra. 

"A férfiak és a nők ugyanolyan arányban lesznek öngyilkosok"

A statisztikai adatokból látszik, hogy a világon háromszor annyi nő kísérel meg öngyilkosságot, mint férfi, de kétszer-háromszor annyi férfi hal meg öngyilkosság következtében, mint nő. 2006-ban Magyarországon például 1861 férfi és 599 nő követett el öngyilkosságot. 

"Ha valaki meg akarja tenni, az meg is teszi"

A felmérésekből úgy tűnik, nagyon sokan hiszik azt: az öngyilkosságra készülőkön valójában nem lehet segíteni. Pedig lehet. Még a legsúlyosabb esetben is vegyesek az emberek érzései a halállal kapcsolatban, a végső pillanatig ingadoznak. Még azoknál is hozhat változást egy pillanat, egy történés, egy beszélgetés, akik nagyon eltökéltek, biztosak és célorientáltak. Akad, akinek az is elég, ha csupán meghallgatják. Ezeknek az embereknek ugyanis nem a halál a célja, hanem az, hogy ne legyen többé olyan elviselhetetlenül rossz az élet. Nekik tehát minden, minden mondat, gesztus pillanat, minden számít. 

"Rosszat teszünk azzal, ha beszélünk az öngyilkosságról"

Hihetjük azt, hogy ha valakivel az öngyilkosságról beszélünk, az már önmagában ötleteket ad a problémái megoldására, azzal elindíthatjuk, erősíthetjük az illetőben az öngyilkossági késztetést. A szakemberek szerint ez azonban teljes tévedés. Ha egy problémáról, egy lehetőségről nyíltan beszélünk valakivel, ha nyitottak és elfogadóak vagyunk azzal kapcsolatban, amit mond, ha ilyenkor nem dorgálunk, nem értékelünk, azzal csak segíteni tudunk. 

"Aki egyszer megpróbálta, másodszor is meg fogja tenni"

Valóban rizikófaktornak számít az, ha valaki egyszer már kísérelt meg öngyilkosságot, valóban gondoskodást, támogatást, kezelést igényel, de ezek segítségével még ebből a gödörből is fel lehet állni: 

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot!

Sákovics Diana - divány 

Meghívó

Kedves Kollégák !

Az ADDICTUS Műhely 2014. novemberi programján a 

 Piások  

c. filmet dolgozzuk fel. 

A filmről:

Nem a hasis, nem a heroin, nem a kokain a legelterjedtebb kábítószer a földön, hanem az alkohol. Százmilliók szenvednek tőle. És milliók próbálnak leszokni. Az Anonim Alkoholisták Szervezete mindenkinek lehetőséget nyújt, hogy megvívjon saját maga és többi sorstársa előtt az ital démonával.  Jim is megpróbálja ezt az utat. Kitárja lelkét, minden gondját-baját a társaság előtt…

Időpont: 2014. november 25. 10 h

Helyszín: 1134 Bp. Dózsa György út 152. sz. alagsor („szocbüfé”)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Emlékeznek a szerhasználó várandós nőknek segítséget nyújtó Józan Babák Egyesületre? Idén májusban tőlük kért segítséget az akkor még erősen drogfüggő, 22 éves Réka is (nevét megváltoztattuk – a szerz.). A fiatal lány prostituáltként dolgozott Németországban, amikor megtudta, négyhetes terhes. A várandósságot nem tervezte, ezért úgy döntött, gyűjt egy kis pénzt, és abból Magyarországon kifizeti az abortuszt. Két hónapos terhes volt, amikor hazajött, de orvoshoz már nem jutott el, mert két nappal a hazaérkezése után belőtte magát. Akkor már egy hónapja tiszta volt. Nem tudta, mit adtak neki, csak később jött rá, hogy valószínűleg [a dizájnerdrogok esetében sokszor maguk a szerhasználók sem tudják pontosan, mit fogyasztanak – a szerz.] a zene néven futó dizájnerdrogot kapta. Most, hogy túlvan az elvonón és megszülte kislányát, azt mondja: soha többé nem lőné be magát vele, mindennél szemetebb drog. Réka most egy vidéki anyaotthonban lakik, és nyelvvizsgákról, saját albérletről álmodik, meg arról, vigyáz a húgára, hogy ne jusson olyan sorsra, mint ő. 

Kezdjük az elején. Hogyan csúsztál rá a drogokra és a prostitúcióra?

Ha mélyen belegondolok, akkor szerintem a családi körülmények nagyon sokat nyomtak a latba. Anyám alkoholista, hatévesen kezdett el inni, aztán onnan kezdve folyamatosan. Majd miután apám meghalt, kéthetente költözködtünk, én pedig mindezek után tizennégy évesen gondoltam egyet, és elköltöztem otthonról a barátnőimmel albérletbe. Közben suliba jártam, meg diákmelóra, anyámtól elvették a szülői felügyeleti jogot, onnantól nagymamám felelt értem, de ő meg lemondott a gyámságról, mert addigra már elkezdtem zülleni, beleestem a piálásba. Intézetis lettem, de folyamatos szökésben voltam, egy idő után pedig kirúgtak a munkahelyemről a balhék miatt, ezért nem tudtam fizetni az albérletet. Végül összetalálkoztam egy stricivel, aki 16 évesen kivitt Spanyolországba prostituáltnak. Tíz hónapig éltem kint egy másik, 26 éves lány személyijével. Senki nem tudott róla, hogy ki vagyok valójában.

Képeink illusztrációk! 

 

A családod nem keresett?

De. Először tíz hónap után jött ki a rendőrség a fényképemmel a kezükben abba a bárba, ahol dolgoztam. Nem ismertek fel, mert anyám olyan fényképet adott nekik, amin 13 éves voltam, de nagyon megijedtem, ezért felültem a repülőre és hazajöttem. Onnantól kezdve Németországba jártam ki dolgozni, hol önállóan, hol stricivel. Volt, amikor menekíteni kellett.

A drogozást Spanyolországban kezdtem, de akkor még csak ezt az orrba szívást, füvezgetést csináltam négy évig – nevezzük ezt bulizós időszaknak. Németországban volt egy időszakom, amikor kokainoztam, mert volt pénzem, meg ott nem voltak dizájnerdrogok, de húszéves koromtól, miután tönkrement a párkapcsolatom, gyakorlatilag két éven át csak lőttem magam. A kristályt, a zenét, MDPV-t, mp3-at toltam, főleg ezeket a dizájnerdrogokat.

Miért ezeket? Mert olcsók?

Nem, leginkább azért, mert ilyet lőttem először, és megtetszett. Utána lőttem speedet, de az nem jött be. Ráadásul ezeket a cuccokat brutál mennyiségben toltam, napi 15-20 pakett volt az átlagom, szúrásban kb. napi harminc. Úgy tudnám jellemezni azt az időszakot, hogy az életem 98 százalékát akkor az tette ki, hogy lövöm magam, a maradék két százalékot meg az, hogy kint állok az úton, hogy be tudjam lőni magam, hogy megkeressem rá a pénzt. 

Hogy kerültél kapcsolatba a Józan Babák Egyesülettel?

Németországban dolgoztam prostituáltként, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Nem terveztem, becsúszott. Úgy terveztem, hogy elvetetem, ezért még egy hónapig kint maradtam pénzt gyűjteni az abortuszra meg az otthon létre, addig sikerült tisztának maradnom. Aztán hazaköltöztem a nyolcadik kerületbe, pont egy olyan lépcsőházba, ahol az egyik dílerem lakott. Két napig bírtam tisztán. Mielőtt belőttem magam, azt hittem, kristályt kaptam, csak akkor jöttem rá, hogy ez a zene. Onnantól kezdve folyamatosan lőttem magam ugyanúgy kb. napi harmincszor, emiatt nem mentem intézni az orvosi dolgokat és a pénzem is elfogyott közben. Aztán májusban megmozdult a baba – ekkor tudatosult igazán bennem, hogy már nincs visszaút, már nem vetethetem el. Az interneten találtam rá a Józan Babákra, voltam is náluk személyesen, megbeszéltük, hogy majd megyek vissza, csak aztán annyira drogoztam, hogy hiába beszéltünk meg időpontokat, sosem jutottam vissza. Innentől jött egy depressziósabb időszakom, amikor már paranoid tüneteket is mutattam, és úgy éreztem, megőrülök. A terhességem alatt körülbelül nyolcszor gyógyszereztem be magam úgy, hogy húsz anyagot lőttem el egy nap mellette. Öngyilkos akartam lenni.

A végső pont az egyik elvonásomnál jött el, amikor otthon voltam kaja, pia, drog és cigi nélkül. Ekkor hívtam fel őket megint, hogy most mégis mit csináljak. Mondták, hogy maradjak otthon, hoztak kaját, és mondták, hogy pakolhatom a bőröndöt, ha kész vagyok az elvonóra. Még az utolsó előtti pillanatban is azon gondolkodtam, hogy átszaladok a díleremhez egy hitelért. Aztán inkább bementem az elvonóra. Ekkor voltam öt hónapos terhes. 

Említetted, hogy többször begyógyszerezted magad. Sosem kerültél kórházba?

Nem, hál'istennek...És azért hál'istennek, mert ha nem mentem volna át ezen az egészen, akkor sosem tanultam volna meg a leckét. Kellett, hogy szarban hagyjanak, hogy összeesve feküdjek a kád és a vécé közé szorulva, úgy, hogy közben a tű kiállt a kezemből. Volt, hogy egy hétig nem aludtam, és olyan is, hogy hangok szóltak a fejemben, a nevemet emlegették. Három hónapig csináltam a zenét, pont a terhességem alatt, és most már tudom, hogy soha többé nem lőném be magam vele. Más emberré váltam általa, sőt, nem is emberré, inkább egy vadállattá. Olyan állapotokban szaladgáltam az utcán, hogy visszagondolva szégyellem magam. Már, amire emlékszem.

A zene a legundorítóbb az összes drog közül, úgy kiforgatja az embert magából, hogy az valami hihetetlen, ráadásul iszonyúan kell. Addig azt hittem, hogy a kokain a legdurvább sóvárgás szinten, mert az olyan, hogy belövöd, és már kell a következő egyből. De ez még ennél is durvább. 

Ilyen durva etapok után hogyan birkóztál meg az elvonóval? Kaptál bármilyen droghelyettesítő szert?

Semmit, csak nyugtatókat és altatókat. Voltak mélypontjaim, az egyik rögtön egy héttel azután, hogy bekerültem, amikor hirtelen lecsökkentették a gyógyszeremet. Ekkor a paranoia meg a visszatérő hallucinációk mellett jött a hiperaktivitás, én meg kértem egy kimenőt, és a nyolcadik kerületben kötöttem ki. Egy haverom felhúzott fecskendővel várt, én meg ellőttem négy anyagot a szokásos húsz-harminc helyett, de ezzel is túladagoltam magam. Éjféltől reggel nyolcig nem tudtam mentőt hívni magamra, szájzárat kaptam, nem tudtam beszélni, alig kaptam levegőt, nem bírtam lenyelni a saját nyálamat, úgyhogy magam mellé kellett köpnöm. Egy pózban, hason fekve feküdtem egy ágyon, miközben folyamatosan azt hallucináltam, hogy engem figyelnek az ablakból. Iszonyú sokk volt. Szerencsére utána vissza tudtam könyörögni magam.

Képeink illusztrációk!Fotó: Veronique De Viguerie / Europress / Getty 

 

Hasonlóan sokkszerű volt, amikor a szökésem után a nővérek behívtak a nővérszobába, és mutattak egy videót, hogy mi lehetne a babával, ha betegen születik. Tudom, hogy jót akartak vele, de akkor ott nagyon kiakadtam, jó másfél-két órára sírógörcsöt kaptam. De erre is szükség volt ahhoz, hogy még mindig itt ülök, és még mindig elmondhatom, hogy azóta nem lőttem be magam. És volt még egy mélypontom: amikor az ötödik-hatodik hónapban, az elvonón kiderült, hogy hepatitis C-m van, és szifiliszem. Ez a hír annyira sokkolt, hogy legszívesebben rögtön belőttem volna magam, de szerencsére végül sikerült megállnom.

Az elvonón a hetedik-nyolcadik hónapig voltam bent, úgy két hónapot, azután vidékre költöztem egy anyaotthonba, már megszültem, hathetes a kislányom, és az orvosok szerint hál'istennek egészséges, szerencsére elvonási tünetei sem voltak, amikor megszületett. Még időben kerültem be. Azóta nem drogozom, csak dohányzom, és kis adagban nyugtatót szedek. Szerencsére a sóvárgás sincs már meg a drog után, főleg, amióta megvan a pici. 

A lányod apja tudja, hogy van egy gyereke?

Igazából nem is tudom konkrétan, hogy ki az, sajnos, ez együtt jár a drogos életmóddal. Volt négy lehetséges jelölt, de ezt már leszűkítettem kettőre, ahogy megszületett a gyerek. Szóval vagy a volt páromtól, vagy egy német fiútól fogant, mindkettőjüknek szóltam, hogy talán van egy lányuk. De nem számítok rájuk, és ez jól is van így, mert az egyikük drogdíler, a másiknak pedig azt köszönhetem, hogy intravénás droghasználó lettem. 

Milyen tapasztalataid vannak az egészségüggyel? Hogyan bántak veled?

Nagyon rossz élményeim vannak, a többség bántóan viselkedik, nemtörődöm, főleg az elvonón. A szülés sem volt túl vidám esemény, a szifilisz miatt kapásból a fertőző szülőszobába kerültem, ahol a nővérek be sem akarták kötni az infúziót, mert nehogy megfertőzzek valakit. A fájásaim közben pedig arról kérdezgetett a szülésznő, hogy milyen volt, amikor lőttem magam, meg hogy melyik dílertől van a gyerek. Szóval nem volt jó. 

És most, tisztán, anyaként mik a terveid?

Nem egyszerű így nevelni a babát, de semmiképpen nem akarok visszakerülni oda, ahonnan kimásztam – a normális élet a cél. Egyelőre nagyvonalakban vannak csak terveim, például, hogy szeretnék tanulni, mert csak a nyolc általánosom van meg. A múltamnak köszönhetően beszélek három nyelven, angolul, németül, spanyolul, úgyhogy majd szeretnék nyelvvizsgázni is ezekből. Később talán elhelyezkedhetnék idegenvezetőként vagy tolmácsként. Persze, jó volna majd egy saját albérlet, lehetőleg Pesten, mert van egy tízéves féltestvérem, egy húgom, szeretnék mellette lenni. 

Félted őt?

Igen, nagyon. Tartok tőle, hogy ugyanazt az utat járja majd, mint én. Szeretném megelőzni, hogy ez bekövetkezzen.

  

Sosem tudni, melyik szer mit okoz

Bár Réka kislánya az aktuális orvosi eredmények szerint fejlődési rendellenességek és elvonási tünetek nélkül született, ez nem jelenti azt, hogy a drogok bármelyike veszélytelen lenne. Sőt, a szerhasználathoz hasonló kockázattal jár a várandósság alatti alkoholfogyasztás is, ami akár ún. magzati alkohol szindrómát is okozhat, idegrendszeri és az általános fejlődési elmaradással, rendellenességekkel, mint például a jellegzetesen deformált arc, látáskárosodás és más tünetek. 

 

Nagy Szilvia - divány

„Ropogtak a tűk a talpunk alatt a lépcsőházban. Reggelenként vérfoltokat és üres zacskókat találtunk. Meg kiborították a kukákat. Mert ezek a dizájnerdrogokolyanok, hogy előhoznak valami kutatási mániát. Szétszedtek mindent, kiszórták a szemetet, hogy átkutassák.”

Ez nem jelenet valami apokaliptikus sci-fiből, hanem egy átlagos reggel a Józsefvárosban, egy drogelosztó központként működő házban. Ha az évek óta ott lakó férfi mondataiban a szereplők nevét Pedrókra és Josékra cseréljük, akkor azt is hihetnénk, hogy egy durva brazil favelláról sztorizik.

Képeink nem a cikk helyszínén készültek

Fotó: Földes András

„Naponta száznál is többen jöttek drogért. Az este és éjjel volt a legsűrűbb. Sokan csak jöttek-mentek, de volt, hogy hajnalban az udvaron üvöltött egy lány, mert azt érezte, meg akarják ölni. Máskor bekopogott hozzánk valaki, hogy a gyomrában van valami szörnyű, és hívjuk a mentőt.”

A forgalom nem csak amiatt volt ilyen nagy, mert a VIII. kerületben, ahogy előző cikkünkből kiderült, megdöbbentő méreteket öltött a dizájnerdrog-használat. A pörgéshez hozzájárul a szer rövid hatása is. A kellemes érzetek negyed-fél óráig tartanak, után pedig jön a zavartság, a tévképzetek és a félelemérzet. Ezzel pedig a késztetés egy újabb adagra. A területen jártas szociális munkások mesélték, hogy a masszív anyagosok napi 10-15-ször is szúrhatnak, így akár kétóránként vissza kell menniük a dílerhez. (Összehasonlításul, a legdurvább heroinisták napi 2-4-szer lövik magukat.)

A cucc hatásához volt hasonló a gyorsaság, ahogy a drogterjesztői rendszer kialakult. A ház lakói látták ugyan, hogy valami megváltozik a környéken, de aztán már csak arra eszméltek, hogy esténként egy lepusztult küllemű, de jól szervezett drogáruházba térnek haza.

A drogzóna élővilága

„Három-négy éve kezdődött az egész, amikor ez az Aladár nevű ember házmester lett és ideköltözött. Már az első időben nagy mozgás volt a lakása körül, de azt gondoltam, nagy a család, ők jönnek hozzá. Aztán vettük észre az eldobált tűket, mindenféle jeleket. Szerintem a beköltözése után 3-4 hónappal már ment a terjesztés. És egy év alatt kész volt a hálózat.”

A hálózat a lakó megfigyelése és a terepet ismerő forrásaink szerint  a következő résztvevőkből épült fel. 

Hesszelők : Szerepük, hogy figyeljék a környéket, figyelmeztessenek a rendőrök érkezésére. A megfigyelők jellemzően nem drogosok voltak, hanem a házban, a környéken lakó munkanélküliek, a hálózat tagjainak rokonai, ismerősei. Volt úgy, hogy öten-hatan álltak a kapu körül: a férfiak söröztek, beszélgettek, de hesszelő volt például a házban lakó lakó idős nő, aki seprűvel a kézben járkált, és takarítást imitált, ha valami gyanús történt az utcán.

Fizetés: napi 2-3 ezertől felfelé akár 10 ezer forintot is kaphattak.

Futár: A futár vitte a pénzt, és hozta ki a drogot a kapualjban, udvaron várakozó kuncsaftnak. A kisebb rendszerekben nem volt futár, a drogos egyből a dílerhez ment. Volt olyan futár, aki a raktárból nagyobb tételben hozta a házba a drogot. Ha késett, az utca megtelt várakozó drogosokkal.

Tűárus: A házakban kialakult a drogozásra épülő kereskedelem. Egy nő és egy férfi a lépcsőfordulóban steril tűt, injektort árult 200-500 forintért.

Árusok: A földszinti lakásokban laktak.

Lefizetettek: A rendszer szervezettségét és értékét mutatja, hogy a ház egyes lakói napi pénzt kaptak azért, hogy csendben maradjanak. Vagy ha a lakásuk az árusítás frekventált részén volt, elviseljék az állandó forgalmat. Az összeg néhány ezertől akár 10 ezer forintig terjedt.

Fotó: Földes András 

 

Csúcsragadozók : A rendszer olyan hamar fejlődött, hogy a motort berúgó Aladár a családjával, gyerekeivel együtt egy év után elköltözött, és a drogbáró hamarosan már csak hetente, kéthetente jelent meg a környéken. Fekete Audijával megállt a ház előtt, ahol köré gyűltek a helyi kis főnökei. A nyílt utcán zajló üzleti megbeszélések külsőségeiből is következtetni lehetett arra, hogy mennyire kedvezőek az iparág mutatói.

A drogbáró egyik bizalmasa egy ideig a házban lakott, később azonban már ő is jobb környékre költözött, és heti néhány alkalommal szállt ki, hogy ellenőrizze az üzletet. „Lehetett látni, hogy egyre jobban öltözködött, menő telefonja volt. Sőt, egy idő után helyes barátnővel láttam, aki egyébként rendes lánynak tűnt, akár egyetemista is lehetett” – emlékezett a házban lakó forrásunk.

A VIII. kerület fekete lyukai

De hogy válhatott egy házmesternek kiutalt önkormányzati lakásból drogelosztó központ? Az önkormányzatnál senkinek nem tűnt fel, hogy ott már nem a házmester lakik, hanem egy csomó ismeretlen?

„A kerületben átláthatatlan az önkormányzati ingatlanok helyzete. Évtizedekkel ezelőtt kiutalt lakások öröklődnek. Adják-veszik a bérlakásokat, és húsz-harminc év távlatából az önkormányzat már nem tudja követni, ki hol lakik. Amíg a rezsit fizetik, addig nem is lehet mit csinálni, a rendőrség nem törhet rá csak úgy valakire.”

Információink szerint a Józsefvárosban több száz ilyen önkormányzati lakás van. Ezek rendszere aztán egy olyan fekete lyukká áll össze, amiben emberek százai tűnnek el a hivatalok látóköréből. Így lehet, hogy a kerületet leíró statisztikák (a munkanélküliségi ráta, a lakosság összetétele, száma) és az utca valósága már csak részben fedik egymást.

Nem bántottak, de féltünk

„A lakókat nem bántották, de a biztonságérzetünk rossz volt” – mesélte forrásunk, amikor arról kérdeztük, milyen volt egy drogelosztó központban lakni. „Nem hiszem, hogy érdekük lett volna velünk ujjat húzni, nem ebből volt a pénz. Betörés nem nagyon volt a házban, olyanról hallottam csak, hogy eltűntek a száradni kitett ruhák. De közben állandó nyomás alatt voltunk. Az őrszemek közt kellett befurakodni, ha hazajöttünk. Szinte mindennap megkérdezték, hogy kihez jöttünk, mit akarunk, mert elfelejtették, hogy itt lakunk. Aztán az eldobott tűk. Meg voltak azok az üres lakások, amiket felfeszítettek, hogy ott drogozzanak.”

Vezetőm be is vitt az egyik belövőszobába, de csak rövid impulzusokról tudok beszámolni, mert a bűz, de még inkább a mindenből áradó kilátástalanság percek alatt menekülésre késztetett. A feltört lakás közepén egy mocskos matrac hevert, amelyet karnyújtásra szemét gyűrűje vett körül. A matrac előtt papírdoboz, azon félbevágott sörösdoboz. „Abban vagy valami kupakban keverik a drogot a vízzel. Ez jelzi, hogy drogosok használják a helyet” – magyarázta a lakó mielőtt kirohantunk volna a sivár szobából.

Happy end

„Rendőrök legfeljebb heti kétszer-háromszor tűntek fel az utcában, de mivel jeleztek az őrszemek, a házba érve már rég eltűntek a gyanús jelek. A drogosok pedig egy sarokkal arrébb vártak. Volt, hogy tízen-tizenöten is összegyűltek, mire a rendőrök elmentek” – mesélte a lakó.

A ház 65 lakásából nagyjából tízben éltek olyanok, akik hivatalos úton is felléptek a tarthatatlan helyzet ellen. Éveken keresztül tették a feljelentéseket az önkormányzatnál, voltak, akik az ügyészségig is elmentek. Végül három és fél évvel az első feljelentés után, éppen az önkormányzati választás előtt a hatóságok nagy erővel csaptak le a kerület két házára. A TEK emberei az egész hálózatot lekapcsolták. Még a bizniszt kezdő B. Aladárt is elfogták vidéki házában. A BRFK tájékoztatása szerint összesen 12 embert helyeztek előzetes letartóztatásba. Happy end.

A zene örök

„Mi kell? Zene? Itt van.” Egy héttel később tértem vissza a házba, az ajtóban három huszonéves srác kínálta a közkedvelt dizájnerdrogot a betérőknek. A helyzet a razzia után annyiban változott, hogy ott helyben meg lehetett volna venni az anyagot, nem bentről hozták ki. A lakóktól pedig hallottam, hogy egy eddig csak drogozó család is elkezdett árulni.

Képünk nem a cikkben említett házban készült Galéria: Fekete lyukak a nyolckerben(Fotó: Földes András / Index)

 

Két sarokkal arrébb belefutottam egy eddig nem látott csoportba. Az esténként összegyűlő társaság ugyanígy suttogott a látványosan arra csellengők fülébe.

Úgy tűnt: a hálózatot ugyan felrobbantotta a rendőrség, aminek hatására a darabjai szétszóródtak a kerületben. A drogkereskedelem kevésbé látványosan ugyan, de folyik tovább.

Börtönbe minden drogossal?

„Érthető, hogy a TEK-es akcióval nem szűnt meg a probléma, hiszen a területen erős keresleti piac működik. Amíg van igény, addig lesz, akik ezt kiszolgálják” – mondta a témával foglalkozó szociológus, aki azért nem akart névvel megszólalni, mert tartott attól, hogy szakmai álláspontja miatt Kocsis Máté céltáblája lehet.

A polgármester a választások előtti időre időzítve keményen fellépett a Józsefvárosban megdöbbentő méreteket öltő intravénás droghasználat és kereskedelem ellen. A rendőrség utasításba kapta, hogy rendszeresen igazoltassák azokat, akik drogosnak tűnnek, és ha olyan jelre bukkannak, vigyék is be őket. Ezzel párhuzamosan Kocsis ellehetetlenítette a Kék Pont nevű drogsegélyszervezetet, amely nem is önkormányzati pénzből, de próbált segíteni a helyzeten, például tűcsereprogramot működtetett.

Kocsis kritikusai szerint a rendészeti problémakezelésnek két érzékelhető hatása lehet. 

1. Steril tű hiányában hozzájárulhat az AIDS-járvány berobbanásához, ahogy azt előző cikkünkben írtuk.
2. Leköti a rendőrség erőforrásait.

A dizájnerdrogok ugyanis a legjobb esetben is csak az úgynevezett C listán vannak rajta, a kábítószerek listáján nem. A szert szabad fogyasztani, sőt vásárolni is. Csak az árusítás tilos. A rendőrök a polgármester által szorgalmazott módon egy használt fecskendő vagy droggyanús anyag alapján is beviszik a felhasználókat, akiket legfeljebb 72 óráig előzetesben tartanak, majd kiengedik, hiszen az anyag dizájnerdrog, nem listás kábítószer.

„Beviszik a Lacit, aki szúr a parkban, És akkor mi történik, leszokik?”

– foglalta össze a jelenlegi drogpolitika hatását egy szociális munkás. A drogosok pedig szinte unottan mesélték nekem, hogy napi hatszor-nyolcszor is igazoltatják és átvizsgálják őket. Az intézkedések egyetlen hatása, hogy amilyen gyorsan lehet, eldobják a rendőrség által bűnjelnek tekintett használt tűt. A rendpárti fellépés hatása tehát, hogy a drogszemét is több lesz a kerületben.

„Az önkormányzatnak az lenne a feladata, hogy tanítsa, tájékoztassa az embereket a problémáról, ahelyett, hogy felülne a demagógiára, és erősítené az előítéleteket” – foglalta össze szomorúan Sárosi Péter, a TASZ drogprogramjának vezetője.

Hogy Kocsis Máté polgármester munkája mégsem hatástalan, az a kerület lakóival beszélgetve mutatkozott meg. A drogban nem érintett polgárok további rendőri akciókat, nagyobb szigort követeltek. Sokan örültek, hogy a polgármester elüldözte a tűcsereprogramot, így ugyanis „nem támogatják a drogozást.”

Hátha a helyben élők mélyebben látják a problémát, gondoltam, és megkérdeztem: „Ha a drogosok nem kapnak fecskendőt, akkor leállnak? Ha nem állnak le, akkor be kell börtönözni őket? Hol lenne annyi hely a börtönökben? És egyáltalán, mi számít drognak akkor, amikor a törvény kijátszására hetente fejlesztenek ki új szereket?

Fotó: Földes András 

 

„Nem a felháborodott lakók a hibásak, hogy nem tudtak válaszolni, mert ezeket a válaszokat az erőpárti politika sem adta meg.” Sárosi Péter szerint „hazudik, aki azt állítja, egyszerű válasz adható erre az összetett problémára”.

Ha meg akar lepődni, hogy kik és miért lövik magukat dizájnerdroggal, olvassa el riportunk első részét.

Földes András - index 

A nő hatvan év körül lehetett, és ha nem számítom, hogy összegörnyedve guggolt a fal mellett, akár kicsit megviselt nagymamának is gondolhattam volna, aki azért megpróbál fiatalosan öltözködni. Felnézett, láthatóan felismerte kísérőmet, de nem köszönt, csak sírós hangon lamentálta: „Nem megy, nem tudom beadni. Nincs vénám.” Hangsúlya szöges ellentétben állt a mondanivalójával. Ha nincs a kezében a fecskendő, meg az öv, amivel a karján szerencsétlenkedett, azt gondolom, hogy valójában elveszett kiscicáját siratja. Kétségbeesetten nézett ránk, aztán újra fürkészni kezdte az alkarját, hogy talál-e olyan vénát, amit még nem szúrt agyon.

Szeméthalmok közt lépdeltünk, üveg recsegett a talpunk alatt, néha szarszag csapta meg az orrunkat.

A kerületben már nincs más kábítószer, csak dizájnerdrog. Drogosok eddig is sokan voltak, itt már akkor szúrták a szpídet, amikor máshol még csak szippantották – mesélte vezetőm olyan kedélyességgel, ahogy a hegyivezető társalog a kuncsaftjával az ösvényen. 

Volt heroin is. De 3-4 éve feltűnt a dizájnerdrog, és ez kisöpört minden mást. Olcsó beszerezni, a nagykereskedők sokszor legálisan hozzák be Kínából, mert még nincs rajta semmilyen tiltólistán. A kerület egy nyár alatt átállt. Olyan anyagokra, amiknek sokszor nevük sincs. MP3, zene, kati, ilyen nevek, de ezek csomószor nem is ugyanazt a cuccot takarják.

Csak fél órája merültem el a nyolcadik kerületben, de már nyilvánvaló volt, hogy elfelejthetem, amit eddig a drogosokról, és a nyolckerről gondoltam.

Fotó: Földes András 

 

A veterán

Az önkormányzati kampány előtti napokban voltunk, az utcát tisztára söpörték, a szemetesekbe zacskót rakott az önkormányzat, ahogy azt sem előtte, sem utána soha. Időnként elhúzott egy rendőrautó, de amúgy minden csendes volt. Aztán a terepen járatos kísérőm mögött bebújtam egy kerítés résén, és átzuhantam egy másik valóságba.

Két utca közt elterülő foghíjtelken jártunk, zegzugos, de focipályányi területen. A lombok megmozdultak, és egy szálas, pengearcélű férfi nézett ránk az árnyékból. Össze kellett volna rezzennem, de inkább meglepetten néztem. A férfi kezében aktatáska lógott, kishivatalnoknak, vagy gázóra leolvasónak néztem volna, ha nem egy szeméttől bűzlő bokrosban találkozunk.

A gázóra-leolvasó barátságos érdeklődésünkre hamar megnyílt. Szláv akcentussal, de jó magyarsággal mesélte, hogy macedón származású, és egyetlen célja van: haza szeretne térni. Valaki állítólag lehúzta pénzzel, úgy ragadt itt. „Háborús veterán voltam, most meg lefogytam húsz kilót, nem jó ez így” – mesélte. 

„Szúrod te is?” – kérdezte kísérőm, a férfi bólogatott. „Most már abbahagyom, hazamegyek” – jegyezte meg.

Kifelé tartva a nő még mindig a falnál ült, és sírós hangon hajtogatta, hogy „nem megy, nem megy”.

„Sajnálom” – mondta kísérőm, úgy, mintha azt mondaná, hogy majd visszajön az a kiscica. Meglepett a hangnem, de rádöbbentem, hogy csak azért, mert nem ehhez vagyok hozzászoktatva. A hivatalos megközelítés nálunk a csendőrös legorombítás, kioktatás, ne drogozzál, azanyád úristenit, odavágok. De mit érnénk itt a kioktatással? Az elesett ember csak még jobban elbújik, nekünk sem mondja el, mi a baja. Így viszont, amikor egy órával később találkozunk a közért előtt, kísérőm gond nélkül jegyezheti meg a véna nélküli nagymamának: „Ez nem jel, hogy meg kellene próbálni lejönni? Vannak szervezetek erre, ott segítenek.”

„Nem tudom – válaszolta a nő – tíz fecskendőm volt, azt mind elhasználtam, de nem sikerült egyet sem beadni” - mondta, miközben szemében az elveszett kismacska utáni sóvárgás csillogott.

Ezért nem Budán van a narkógettó

Csak az utcán, ismerős környezetben tértem magamhoz annyira, hogy megkérdezzem: Miért nem bulis fiatalok, túlpörgött kisgengszterek, csellengő életművészek lövik magukat, ahogy azt a filmekből is tudni?

Fotó: Földes András 

 

„Ez a szegénységi droghasználat – magyarázta a szociológus. – Ezeknek az embereknek nincs más, csak ez. Láttam olyat, hogy a vasárnapi ebéd után a fiú, az anya, az apa, és a nagymama együtt lőtte magát.”

„A jelenség a kerület szociális problémáiban gyökerezik. Lakhatási problémák, munkanélküliség, szegregáció – magyarázta néhány nappal később Sárosi Péter, a TASZ drogprogramjának vezetője. – A narkógettók ott jönnek létre, ahol sok a szegény, és a kirekesztett. Nem véletlen, hogy nem az első kerületben alakult ki ilyen helyzet. Ezt nem lehet pusztán rendőrségi eszközökkel felszámolni.”

Józsefvárosi drogok: magdolnás, tömős, diós

Hogy mindez nem csak elmélet, néhány nappal később vált nyilvánvalóvá, amikor a kerületben lezavart rendőrségi razzia után újabb drogszafarira indultunk. Vezetőm állította, hogy még sosem látta ennyire csendesnek az utcát, de az epikus részekről gyorsan elvonta figyelmét egy sarokról integető csoport.

„Egy tanulmányomhoz interjúztam velük” – kezelt le a szociológus a szíjas, melegítőnadrágos, élénk mozgású férfival, akin egyetlen szokatlan az volt, hogy hamisított Nike napszemüveget tartott a homlokán, egy másikat pedig a kezében pörgetett.

„Most nehéz anyagot venni” – csóválta a fejét a negyvenes, kefehajú férfi. Szótlan haverja, meg egy szintén negyvenes, de tizenhétnek öltözött nő bólogatott mögötte. A nő foghíja ellenére is vigyorgott, és folyamatosan beszélt: vagy megismételte a kefehajú mondatainak végét, vagy megkérdezte, hogy mit mondott, mert nem érti.

„Nehéz most venni” – mondta a nő. „Sok a rendőr” – tette hozzá. „Mit mondasz? Ja, már nem itt lövünk, hanem kinn, a parkban.”

Fotó: Földes András 

 

Aztán nem mondott mást, mert társuk egy százassal eltűnt telefonálni. A kefehajú srác ráérősen, és meglepően összeszedetten mesélte, hogy harminc éve drogozik: szipuval kezdte, aztán jött a szpíd, a heroin.

A sztorija alapján egyre erősebb lett az érzésem, hogy a Kocsis Máté polgármester drogellenes akciói csak annyira képesek felszámolni a problémát, mintha rendelettel tiltaná be kerületében a náthát. További hasonlatok helyett azonban rákérdeztem: Akkor a hernyó után most a zene, ami megy? Úgy néztek rám, ahogy a Hell's Angelses Sonny Barger nézne a motorjával kellemkedő Schmitt Pálra.

A nő először szólalt meg magától:

„Zene. Mi az a zene? Én már nem is tudom, mit adnak, akkor derül ki, mikor beszúrod. Hogy pörget, vagy szétszed. Már csak úgy hívjuk, hogy a magdolnás, vagy a tömős, vagy dió. Hogy hol veszed.”

„A Magdolna, meg a Tömő utcáról beszél, és a Diószeghyről” – súgta vezetőm, de aztán újra a kefehajú kezdett szövegelni, hogy hamarosan lejön az anyagozásról. „Már úgysincs hol szúrni, mindenhol rendőrök, kamerák, ki kell járni a parkba, ott van mindenki. Hazamegyek, lefürdök, átöltözök, aztán bemegyek, mi is a kórház telefonszáma?” – hadarta, de a beszélgetés végül nem folytatódott, mert a sarokról intett a haverjuk, és a csapat azonnal lelépett.

Velük együtt állt fel a buszmegálló mögötti betonkockáról öt-hat srác és lány, akikről eddig azt hittem, iskola után, de még leckeírás előtt dumálgatnak a napon. Döbbenten néztem utánuk. „Csak a nyolcadik kerületben 1800-2000 intravénás droghasználót regisztráltak a segélyszervezetek. Ennek minimum a kétszerese lehet, akik rendszeresen lőnek – magyarázta a szociológus. - Legalább is addig ez volt, amíg Kocsis Máté el nem lehetetlenítette a Kék Pont működését. Azóta senki nem tudja, hányan, és milyen anyagot használnak.”

AIDS

A kerület peremén húzódó parkhoz tartottunk. Kísérőm arról magyarázott, hogy a tűcsereprogram józsefvárosi ellehetetlenítése, a drogosok rendőri zaklatása biztosan nem oldja meg a problémát, és minden marad a régiben. Nem gondoltam, hogy végül a tájékozott szociológusnak sem lesz igaza. A helyzet ugyanis nem marad a régiben. Sokkolóan romlik, derült ki nem sokkal később.

Fotó: Földes András 

 

Egy ideig elveszve bolyongtunk a ligetes területen, kísérőm nyomolvasóként, eldobott fecskendők alapján kereste az anyagosokat, de csak néhány kupakot talált. Aztán egy betonlépcsőnél mozgást láttunk. Hárman pattantak fel a jövetelünkre, majd egyikük, egy túlmozgásos nő örömmel ismerte fel a kutatót. „Itt szoktunk lenni kinn, itt nyugodt. Csak cuccért járunk be” – mesélte felszabadultan, aztán a kérdésre, hogy hogy van, felhúzta olcsó, de amúgy tiszta kínai melegítőjének ujját. Mindkét karján feszült a bőr, úgy fel volt dagadva. Piros, barna foltok, és szúrások nyomai alkottak folyamatos mintát. Mintha könyékig méhkasban kotorászott volna.

Még kísérőm is felszisszent a látványtól, de a nő heherészve jegyezte meg, hogy talált egy vénát, és most mindjárt szúr is. „Adjál kis vizet” – mutatott a palackomra, de nem ivott, hanem egy söröskupakba töltött keveset, majd fecskendőt kapott elő valahonnan, és fél kézzel, könnyedén szippantotta fel a vizet.

„Mindjárt, mindjárt” – hadarta, és két enervált, hajléktalannak tűnő társával visszahúzódtak a már sötét parkba. „Sosem szúrnak előttem. Talán szégyellik.” – mormogta kísérőm, majd a visszatérő, amúgy jelentős hangulatváltást nem mutató nőhöz fordult. „Most hányszor szúrsz egy nap?”

„Hatszor, nyolcszor. Rossz az anyag.” – fecserészett a nő, két haverja szótlanul bólogatott.

„És honnan van tű és injektor?”

„Veszünk, kétszáz forint. Vagy elmegyünk a Hollán utcai tűcserébe.”

„De nem adjátok át egymásnak? Ugye nem?”

„Nem, nem. Vagy néha, de kétszer áttörlöm ilyen kendővel” – mondta nyugtatólag.

Üvegszilánkok nyikorogtak a talpunk alatt, ahogy sétáltunk ki a parkból. Kísérőm sokára szólal meg. „Ez a gond. Azért nincs annyi tű a földön, mert tűcsere hiányában nem dobják el a használtat. Többször is szúrnak vele."

"Ezt a nőt nyáron szociális munkások egy olyan anyagossal látták, akiről tudni, hogy HIV-fertőzött. De itt a kerületben már bezártak a segélyszervezetek. Fogalmunk sincs, hogy egy közös tű miatt a HIV nem kezdett-e terjedni a közösségben. Ha szerencsénk van, nem.”

Fotó: Földes András 

 

Józsefvárosi riportunk következő része a kerület drogterítő házainak működését mutatja be.

Földes András - index 

Merjünk orvoshoz fordulni!

Itthon a szkizofréniát sok előítélet, tévhit veszi körül, ezektől félve számos érintett nem mer orvoshoz fordulni, nehogy kiderüljön, mi a baja. Pedig az időben kezdett, modern terápia útján a szkizofrénia is kezelhető, a beteg életminősége megőrizhető.

Jim Wolf veterán katonaként, alkoholizmussal küzdve élt az utcán, mikor 2013. szeptemberében elkezdett egy rehabilitációs programot. Rob Bliss filmes az egykori hajléktalan külső átalakulását rögzítette, bebizonyítva, hogy bárki képes újra jól kinézni. Wolf nem csak külsejében alakult át, de biztos lakhatáshoz is jutott, és az Anonim Alkoholisták gyűléseire is eljár, hogy függőségét kezelje. (Gawker) 

mivoltma

Megszégyenített gyermekek, szeretettől rettegő, mazochista felnőttek, és a meg nem élt pillanat: Feldmár András legutóbbi előadásán újra ébresztőt fújt. 

„Ha én nem állok ki magamért, akkor ki fog értem kiállni? Ha én csak magamért fáradozom és állok ki, akkor mit érek én? És ha ezeket a dolgokat nem most teszem, akkor mikor?” 

Feldmár András az ókorban élt talmud mester, Hillél által megfogalmazott három kérdésére építette legutóbbi előadását, melyet Most vagy soha! címmel hirdettek meg. A terem zsúfolásig telt, ezerötszáz ember volt kíváncsi a kétestés előadására, ahol a megfoghatatlan idő, a félelmetes szeretet és az életet felemésztő szégyen került a kíméletlen őszinteségű terapeuta virtuális analízisének középpontjába. 

Ki lehet értem, ha én nem vagyok magamért? 

Feldmár egy fájó igazsággal indít: soha senki nem tudja, hogy mit érzel, ha én hozzád érek, nem fogom tudni, hogy közben te mit érzel. Egyedül vagyunk. Csakis a magunk élményeit tudhatjuk. Te mesélhetsz a saját élményedről, de én soha nem fogom érteni. Én magam lehetek az egyetlen, akit belülről ismerek. Komolyan kell hát vennem saját magamat.

Gyerekként az ember még tudja, mi jó neki, mi nem, mit akar, mit nem… Aztán idővel, a különböző társadalmi hatások, a szülők, később a tanárok fosztják meg ettől a képességétől.

– Meleg van itt! – mondja a gyerek.
– Hülye vagy? Itt nincs meleg – vág vissza a szülő.

Elég a legegyszerűbb mondat, és a gyermek elszégyelli magát, mindenható szüleinek elhiszi, hogy nincs is meleg, és tényleg hülye – és szépen elkezdi elveszíteni a kapcsolatát a valósággal. A gyerek megtanulja nem elmondani, hogy mit szeretne, elkezd hazudni, hogy megvédje magát. Azért hazudik, mert azt tanulja, hogy saját igazsága nem elég jó. Azt mondja, amit a környezete, a szülei hallani akarnak. Miért tesz ilyet? Azért, mert egy gyermek számára fájdalmas a felismerés, hogy a szülei nem a barátai. Nem is akar tudomást venni erről, a szülő védelmében inkább elhiszi, hogy ő a rossz. Ha elfogadná, hogy a szülei nem veszik komolyan, azzal szülei ellenségekké válnának. De a gyerek nem akar szembesülni azzal, hogy a szülei nem a barátai, inkább elfedi azt, ami nyilvánvaló.

Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az az ő saját vágya?

Ha én csak magamért fáradozom és magamért állok ki, akkor mit érek én?

Hillél második kérdése arra világít rá, hogy emberi kapcsolatainkban mi magunk hol foglalunk helyet, a ranglétra hányadik fokára helyezzük saját személyünket? Előbb magunkra kell vigyáznunk, utána másokra! A sorrend fontos, előbb én, utána a többiek. Ha a sorrend megfordul, az ember soha nem talál rá a boldogságra. Hamupipőke például nem tudta beteljesíteni vágyait, kellett neki egy tündér (terapeuta), aki azt mondja: Menj és táncolj! Dögöljenek meg a randa nővéreid! 

Fontos, hogy a másik segítését ne keverjük össze az önfeláldozással; attól ugyanis, hogy az ember jó önmagához, azt teszi, ami a saját vágya, még marad energiája, hogy a másikat támogassa, segítse. Nem kötelező feláldozni az életünket, de így tenni könnyebb. Milyen gyakran hangzik el emberek szájából a mondta: Én azért vagyok itt, hogy a vágyaidat beteljesítsem! – Ez nem más, mint színtiszta önfeláldozás, sőt mazochizmus. Kinek jó ez? Mit érünk azzal, ha halálunk után azt mondják rólunk, milyen jó ember volt szegény.

Mire jó, ha feláldozzuk magunkat?
Semmire!
Felelőtlen az, aki nem vigyáz magára.
Aki nem így él, az fél!

Ha nem most, akkor mikor? 

Az ember azt hiszi, hogy ráér. De mi van, ha két perc múlva meghalunk? Márpedig a halál bármikor utolérhet. Miért olyan nehéz hát élni? Jól élni? Önmagunkkal jóban lenni? Mert félünk. Az ember éppen olyan mélyen fél az élettől és a szeretettől, mint a haláltól. Legtöbben attól rettegnek, hogy elfogadják; szeretik őket. A szeretetben ugyanis nincs kontroll. Ha egyszer átadjuk magunkat neki, onnantól minden attól függ, hogy a másik szeret-e:

– Még szeretsz?
– Igen!
– Még mindig szeretsz?
– Igen!
– És most? Most is szeretsz?

Ha szeretve vagyunk, rettegünk attól, ha már nem szeretnek. Ez egy függőségi állapot, a függés azonban nem negatív. Elvégre függünk a levegőtől, a víztől is. Függeni nem tragikus. A szeretettől sokszor azért is rettegünk, mert a Szeretlek! mögött gyakran érezzük, valamit akarnak tőlünk. A feltétel nélküli szeretet önzetlen, ha szeretlek, akkor adni akarok, azt akarom, hogy neked jó legyen, ezért cserébe nem várok semmit.

De nemcsak ettől félünk, félünk kimondani, mit akarunk valójában, félünk, hogy akkor már nem fognak szeretni. Nem lesz többé szükség ránk. Óriási különbség van aközött, hogy szeretetből vagy félelemből csinálok-e valamit. A szeretet nem bántja a másikat, a szeretet békén hagy, a szeretet nem vágy, a szeretet nem vágyik semmire, a szeretet önkéntes rabszolgaság…

Mindent időben kell tenni, s ez embertelen…

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

Férfinak és nőnek más és más a ritmusa, míg az egyik gyors, addig a másik lassúbb ütem szerint él. Míg az egyik lassan andalog, a másik gyorsabb iramban szereti a sétát. Ahhoz, hogy a párok egymásra hangolódjanak, egyiküknek „fel kell áldoznia” saját tempóját – vagy begyorsít, vagy lelassul. Persze ott van még a kompromisszum is, amikor mindkét fél picit „beáldozza” természetes és kényelmes ritmusát, kompromisszumot köt, hogy a másikhoz közelíthessen – de ebben az esetben is elárulja önmagát. A szexben sincs ez másképp, a felek gyakran egymás szemére vetik, hogy a másik nem kezdeményez; pedig lehet, hogy kezdeményezne, csak épp a gyorsabb tempójú ember nem tudja kivárni, az ő gyorsasága a másik kezdeményezésének gátja. Túl lassú!

„Andris okos, de kicsit lassú!”

A kis Feldmár András ellenőrzőjébe évről évre mindig ez a jellemzés került, ami miatt rosszul kellett éreznie magát. Az ő lassú tempója nem felelt meg a „normális” gyerekkel szemben támasztott követelményeknek, s bár eltelt azóta jó pár évtized, a kis Andrisból pedig őszbe hajló terapeuta lett, a gyerekeket azóta is bántják. Bántják őket azzal, hogy azt mondják rájuk, túl lassúak, netán hiperaktívak. Ez pont olyan, mintha azt mondanánk, hogy a fikusz túl zöld. Szégyellje magát a fikusz, meg az a kisgyerek is, akinek nem megy rajtszóra a pisi visszatartása.

Gondoljunk csak bele, mit érezhet az a gyermek, akinek azt mondja az édesanyja, hogy mostantól fogva nem szabad bepisilnie. Mit reagálhat erre egy kis ember? Lehet, ha az anyja nem erőlteti, pár hét múlva elhagyható lesz a pelus, de mégsem válaszolhatja azt; „Anya, ne kérj ilyet! Adj még 6 hónapot, lehet, hogy akkor meg tudom tenni!” Egy gyerek, akit sürgetnek, elszégyelli magát. Azt hiszi, aki őt sürgeti, tudja, hogy mi a tuti. A gyerek nem tudja megvédeni magát. Nem tudja azt mondani: „Menj a francba!”

Ha nincs szégyen, nem lesz beteg a lélek

Minden elmebetegség onnan származik, hogy az embert bántották; akiket nem bántottak, azok nem szenvednek. A legfájdalmasabb élmény: a szégyen. Olyan ez, mintha izzó vassal égetnék a bőrünket. Ha egy kisgyereket megszégyenítenek, isten tudja csak, hogy mit és kit fog elkerülni azért, hogy azt soha többé ne kelljen átélnie. Akit például megszégyenít a zenetanára – a kis Feldmártól azt kérte a zenetanára, hogy a kórusban csak némán tátogjon –, az soha többé nem fog énekelni. Mekkora vétek ez, hiszen mindent meg lehet tanulni, sok gyakorlással a legnagyobb botfülű is képes megtanulni énekelni vagy épp megkeresni az egyenletben az ismeretlen x-et.

Amikor Feldmár matematikából korrepetált gyerekeket, megfigyelte, hogy a matekkorrepetálásra kárhoztatott gyerekeknek nem is felzárkóztató órára, hanem terapeutára lett volna szükségük – a gyerekek ugyanis nem a matektól, hanem a szégyentől rettegtek, hogy nem tudják megoldani a feladatokat és megszégyenülnek. A gyerekeknek nem kell más, mint bátorítás, erősíteni kell bennük a hitet; képesek megcsinálni. Meg kell tanítani a gyerekekkel, beléjük kell vésni, hogy soha senkinek nincs joga ahhoz, hogy megszégyenítse őket. Ha ebben a szellemben nőnének fel a gyerekek, nem lenne szükség terapeutákra. „El tudom képzelni, hogy holnap megszületik egy generáció, amely már nem tudja, mi az a szégyen” – mondja Feldmár.

Amikor az embert bántják, az olyan, mintha a szégyenteljes pillanattól fogva az embert leszögeznék, odaszögeznék ehhez az élményhez. Attól a pillanattól fogva túlélésre játszik. A traumát otthagyja, megy előre, de a szeg, amikor bántották, ott fogja, ahol őt bántották. S hogyan lehet ezt a szeget kihúzni, a traumát feloldani? Vissza kell menni oda, ahol a trauma megesett, és valakinek a karjai közt újra át kell élni, el kell siratni, meg kell gyászolni akkori énünket. Szomorú, hogy amikor az embert bántják, a fájdalmat nincs kivel megosztani. 

betegségnyelv

2013 végén az őrület határán voltam. Egyedül éltem egy fenntarthatatlan albérletben, pénz, barátok, kapcsolatok nélkül, magányosan. Magányos azért voltam, mert senkit sem tartottam már arra méltónak, hogy beszélgessek vele. Elutasítottam mindenki közeledését, aki így vagy úgy nem szolgálta a bekészüléseimet. Nem akartam tudni magamról, és csodálkoztam, hogy más sem akar tudni rólam... Mi ez, ha nem őrület? 

Szilveszter este még nem volt tervbe véve – nekem legalábbis –, aztán valahogy mégis úgy alakult, hogy január elsején döntést hoztam: tiszta maradok. Vidékre költöztem egy rokonomhoz, aki még befogadott. Új életet kezdtem, új embereket kezdtem megismerni, új munkát kerestem és új szert választottam magamnak...

Ez idő alatt mutálódott a függőségem: megtaláltam a saját biodizájnerdrogomat*!! Vágynak hívták. Idősebb volt nálam, sikeres, tehetős és gyönyörű. A főnököm volt, és számomra ellenállhatatlan. Pechemre a kémia is alátámasztotta ezt.

Kívülről addigra már rendezett voltam. A rokonom segítségével valamennyire felruházkodtam, akkori munkahelyem megkövetelte az eleganciát. Új külsőm ideiglenes, de hamis önbizalmat kölcsönzött. Belül azonban – éppen csak túl az elvonáson –, egyre nőtt a káosz. Józanul kellett elviselnem azt a zűrzavart, amit aktív koromban teremtettem magam köré. 23 voltam, de még mindig lakás, albérlet és egzisztencia nélkül. Azzal, hogy kitisztultam, semmi nem változott. Munkaalkoholista lettem. 120%-on pörögtem, mindenféle felmutatható eredmény nélkül. Sóvárogtam mindenért, ami azonnali változást hozott a tudatállapotomba. Az érdeklődése, a figyelme, segítőkészsége pontosan azt adta, amire szükségem volt. Aztán egyszer önkívületben berontottam az irodájába, becsuktam magam mögött az ajtót, a szemébe néztem és teljes meggyőződésemből „szerelmet” vallottam neki. 2 másodperc múlva kijózanodtam.

Sokat beszélgettünk. A szenvedélybetegek kifinomult érzékeivel hamar megéreztem, hogy most egy rosszfiúra vágyik. A beszélgetéseinkbe ezért szépen apránként elkezdtem beleilleszteni a múltam egy-egy szegletét. Csodás volt, hogy végre valakinek nyíltan és őszintén beszélhettem erről. Életemben először ventilláltam. Szemtelenül játszmáztam vele, és egy cseppet sem voltam ennek tudatában. Én egyre közelebb kerültem hozzá, ezáltal egyre addiktívabb lett számomra. Eleinte hajnalig SMS-eztünk, bent pedig titkoltuk vonzódásunkat. A kémia addig végezte a dolgát. Az első vele töltött éjszaka egyelőre a mai napig leírhatatlan. Akkora örömöt még nem éreztem, sem aktív időszakomban, sem előtte. A „drog” adott. Mindig így kezdődik...

Nem tudtam betelni vele. Kezdtem toleráns lenni a „szerrel” szemben, egyre többet akartam. Emelni az adagot. Ha elkezdtem, nem tudtam leállni. Minden nap ott folytattam, ahol előző este abbahagytam. A kémiai tudatmódosítót sem tudtam irányítani, és most egy élő emberrel próbálkoztam. Az énközpontúságom burjánzott. Egyre kevésbé tudtam objektív maradni. Az eddigi pocsék teljesítményem erős hanyatlásnak indult. Nem tudtam koncentrálni, nem ettem, elaludni pedig 2-3 órára sikerült csak. Egyre kevésbé értettük meg egymást. Ragaszkodtam hozzá, hogy kapcsolatban folytassuk, erről, persze, hallani sem akart. Újra éreztem, hogy a „drog” elvesz. Minél több energiát öltem bele, hogy újra visszakerüljek a kegyeibe, annál jobban távolodtam el tőle, és annál jobban éreztem az elvonást.

Az agyamra újra sötét köd borult. Képtelen voltam a jövőmet pozitívan látni. Bár egy percig sem voltunk kapcsolatban, mardosott a féltékenység. Nem bírtam egy helyben maradni. Folyton csinálnom kellett valamit, hogy eltereljem a gondolataimat. Nem sokkal később már zaklattam az üzeneteimmel. Követelőztem. Megpróbáltam bebizonyítani, hogy nem különb nálam. (Tipikus függő viselkedés; visszarántani mindenkit a saját szintünkre.) Szinte már gyűlölve szerettem. Alkottam róla egy fantáziaképet, és minden egyes alkalommal összetörtem – haragot éreztem, amikor kiderült, hogy nem az, akinek én szerettem volna, hogy legyen. Nélküle senkinek éreztem magam, és ezzel szembenézni nem könnyű. Én mint ember – számolva azzal, hogy függő vagyok, és ez rám hatványozottan érvényes – az elutasítástól rettegek talán a legjobban. Amikor azt mondják: nem kellesz! Mégis úgy gondolom, a legjobb döntést hozta meg akkor, amikor nyomatékosan megkért, hogy távozzak az életéből. Elhasználtam őt, jött az elvonás, végül pedig már szomatizáltam.

Sosem tudtam szeretni, nem tudtam, mi az, mert gyerekkoromban nem tanultam meg, hogyan kell – sem magamat, sem mást. Önző viselkedés volt ez. Az ő szeretetét felhasználva próbáltam meg szeretni önmagam, akit mélyen legbelül megvetettem. Fogalmam sem volt, hogyan kell adni, saját szeretetet generálni, egyszerűbbnek tűnt elvenni a másét. Soha, eddigi életemben egyetlen percig sem tartottam magam szerethetőnek, mégis elvártam, hogy mások szeressenek. Ez a szeretetéhség és -hiány, ez a negatív űr a múltban gyökerezik. A gyermek egészen aprótalpú korában még egészséges függésben van, főleg az anyja szeretetétől. Ha ezt nem kapja meg, akkor ez a hiány végigkíséri az egész életét. (A legtöbb szenvedély valamilyen lelki sérülés öngyógyító vagy kompenzációs kísérlete az egyén számára – mondják a szakemberek.) Lehetetlen kitölteni, mivel a múltból ered, oda pedig még nincs helyijárat. Mit lehet vele kezdeni? Elfogadni. Elfogadni azt, hogy ez az én problémám, más nem tud segíteni. Nem vetíthetem rá más emberekre. Csak ketten ismerik az utat a múltamba, én és a Felsőbb Erő. A változáshoz idő kell. Megtanulni vele együtt élni, nem egyik napról a másikra történik. 2-3 év, állítják azok, akiknek már sikerült. Sok felépülő függő már egészséges, harmonikus párkapcsolatban él, és családja van.

4 hónappal ezelőtt rendíthetetlenül hittem, hogy szerelmes vagyok, és egyenlő félként léphetnék be egy ilyen kapcsolatba. Most abban hiszek, hogy az elsődleges feladatom megszeretni, megérteni és elfogadni önmagam. Hogy mit fogok hinni 4 hónap múlva, 2 év múlva, 10 év múlva, nem tudom.

Így utólag belegondolva azt érzem, ez volt az első megnyílvánulása a szeretetnek, bár csak egy pillanatig tartott. Az a pillanat volt az, amikor végre beláttam, és el tudtam engedni. Ebben a másodpercben kezdtem el magamat is megszeretni!?

* „Ún. dizájner típusú droghasználat. A szó divattervezőt jelent, és arra utal, hogy a különféle kábítószerekkel már sok tapasztalatot szerzett fiatalok szinte megkonstruálják maguknak a lélektani szükségleteiknek megfelelő kémiai szerkompozíciót.” (dr. Buda Béla:Szenvedélyeink)

Csaplár Balázs - lexi

Hároméves program indult a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSz) szakmai vezetésével a gyermekkori elhízás megelőzésére Dunaharasztiban - írja a Magyar Nemzet szombati számában. Dunaharasztiban a Gyere - Gyermekek Egészsége kezdeményezés legfontosabb célja, hogy a helyi közösség tagjait hozzásegítsék az aktív, egészséges életmódhoz, és annak hosszú távú fenntartásához.

mti 

Tavaly 2093 ember lett öngyilkos Magyarországon. 1588 férfi és 505 nő vetett véget az életének. Árkovits Amaryl szerint ha minden, problémával küzdő ember szakember segítségéhez jutna, kevesebb lenne az öngyilkosság, vagy, ahogy a pszichiáterek mondják, a befejezett szuicidium. Az 1975 óta működő SOS ÉLET Telefonszolgálat operatív vezetője és az S.O.S Öngyilkosság Megelőzéséért Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondja, a válság hatására mind többen akarnak az életből kilépni azért, mert nincs munkájuk. 

Kik hívják napjainkban a lelki elsősegély szolgálatok telefonszámait?

Bárki. Azért bárki, és azért nem tudok erre pontos választ adni, mert alapvetően az anonimitás a sürgősségi telefonszolgálatoknak egyik igen fontos kritériuma, sőt az egyik alapelve. A hívóra nézve lehetőség van az anonimitásra, az ügyeletesnek pedig kötelező az anonimitás. Az anonimitás persze nem azt jelenti, hogy nem érdeklődök egy másik ember iránt, hogy nem vagyok kíváncsi néhány dolgára, de nem kell tudnunk például a nevét, a foglalkozását, a státuszát és még egy csomó minden nem feltétlenül releváns a hívás során. Csak azt tudjuk az adott emberről, ami a beszélgetésünk alatt kiderül, amit ő maga el akar mondani.

Az alapján talán mégis közelebb juthatunk a segítséget kérő emberekhez, ha megnézzük, milyen problémák merülnek fel a hívások során. Hogy változtak azok az okok az elmúlt években, amelyek miatt az öngyilkosság megfordul az emberek fejében?

Fontos, hogy a befejezett szuicidiumok statisztikai mutatói együtt mozognak a telefonszolgálatunk hívásszámaival. Megfigyelésre alapozott adat a telefonszolgálatoknál, hogy 2010 környékén megjelentek a hívásstatisztikában a gazdasági és a társadalmi változások, és a befejezett szuicidiumok szempontjából is akkor jelentkezett a gazdasági válság hatása. A statisztikákból látható, hogy akkor, 2010-ben volt egy csúcspont az öngyilkosságok számában. Több hívás is érkezett hozzánk és tematikusan megjelentek a krízisállapotok kiváltó tényezői között az egzisztenciális ellehetetlenüléshez kapcsolódó problémák. Korábban is tematika volt a hívásokban a munkanélküliség, de most már azért nagyobb hányadban jelenik meg. Ehhez a mai napig nagyon erős szégyen és bűntudat társul, nemcsak azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a jövő, hanem a jelen időben is.

Ezek szerint az öngyilkosság gondolatával küzdők jelentős hányada már nem valamiféle érzelmi probléma miatt választaná ezt az utat, hanem egzisztenciális problémák miatt.

Ezek érzelmi problémák a felszín alatt. Mert ha van egy élethelyzet, amivel meg kell küzdeni, ott mindig az lesz a döntő, hogy az adott személy érzelmi teherbíró képessége hogy áll. Egy adott problémát valaki könnyedén vesz, valaki összeomlik benne. Sosem szabad azt mondani, mint az óvodában, hogy az én bajom nagyobb, a te bajod meg kisebb, mindig azt kell gondolni, hogy az adott probléma az adott személy számára megoldhatatlannak bizonyul.

Fotó: Thinkstock

Azt mondja, hogy az ország gazdasági teljesítőképessége szorosan összefügg a mentális egészségünkkel?

A gazdasági helyzet változásai, az általános szorongás, ami a jövővel kapcsolatos, egyértelműen megmutatkozik abban, hogyan alakul a krízishívások száma. Hogy hányszor jelenik meg az egzisztencia kérdése a hívásokban. A krízisállapotot egy olyan probléma váltja ki, amit az egyén az addigi megoldókészletével sem elkerülni, sem megoldani nem tud, és ez egy mindennél kizárólagosabb és legfontosabb problémává válik az életében. Ez azt jelenti, hogy olyan lesz, mint egy mókuskerék, vagy mint a bányaló szemellenzője. Csak ezen "kattog". És a leghangsúlyosabb ebben – szerintem – az, hogy sem megoldani, sem elkerülni nem tudja az ember ezeket a kríziseket.

Egy telefonhívás mire elég?

Abból a tényből kiindulhatunk, hogyha az ember telefonál, akkor életben van. Innentől fogva azt kell gondoljuk, hogy idáig eljutott és ügyesen abszolválta az életet, mert még él. Illúzió lenne azt gondolni, hogy eddig nem volt nehéz helyzet vagy krízis az életében. A kérdés az, hogy krízisnek volt-e definiálva. A krízisintervencióra speciálisan kiképzett önkénteseink, a telefonszolgálatosok minden esetben egy jól strukturált interjútechnikával dolgoznak. Ez sok mindenre jó. Elsőként adatgyűjtésre. Hiába nem látom a hívót, a cél az, hogy a „lelki szemeim" előtt minél jobban el tudjam képzelni. Ebből adódóan nemcsak információkat gyűjtünk, hanem létrejön kettőnk között egy kapcsolat, amiben lehet dolgozni. Így rá tudunk világítani a hívónak arra, hogyan a korábban tapasztalt nehézségeket hogyan, minek vagy kinek a segítségével tudta átvészelni. Igazság szerint megpróbáljuk felgöngyölíteni azt a tartóközeget, amiben ő tud segítséget kérni. Ugyanis aki öngyilkos akar lenni, az nem meghalni akar, hanem úgy nem tud tovább élni, ahogy addig élt. Egy másik ember támogató jelenlétére van szükségük, ahol alapvetően más megvilágításba kerülhetnek a dolgok. Ez jelenthet egy más perspektívát azzal szemben, hogy véget vessen az életének és kilépjen ebből az egészből.

Ha valaki az öngyilkosság előszobájáig jut, az minden bizonnyal jó ideje küzd lelki problémáival. Miért nem kérnek segítséget korábban azok, akik bajban vannak?

Úgy hiszem, ha elegen jutnának segítséghez, akkor kevesebb lenne a befejezett szuicidium Magyarországon. Azonban az egészségügyi ellátórendszer el van sorvasztva, túlterhelt. Ezért sem tartják megoldásnak sokan azt, hogyha krízisbe kerülnek, hogy hetek vagy hónapok múlva kapjanak időpontot a gondozóintézetbe. Ez alatt az idő alatt meg lehet halni. Márpedig a krízis során - és a szuicidiumok tekintetében - borzasztó fontos az időtényező. A mi telefonszolgálatunk például azért este héttől reggel hétig fogadja a hívásokat, mert ilyenkor a hagyományos ellátórendszerek nem elérhetőek. Ezt az időintervallumot próbáljuk meg „betakarni", amikor be vannak zárva az ambulanciák, az ember nehezebben keresi meg a barátait, rokonait. Hajnali egy és három közé esik a „farkasok órája", nagyon veszélyes időszak ez a magányos emberek számára.

Napközben elmennek a gondozóintézetekbe, szakrendelésekre segítséget kérni?

A krízisben lévők nagy százaléka – ez is egy tapasztalati adat – felkeresi a háziorvosát. Általában csip-csup bajokkal. Ezt mindig mondjuk is a háziorvosoknak, hogy nagyon kell gyanakodni, ha valakit tíz éve nem láttak és akkor egy semmiféle megfázással felkeresi őket. Mert ezek olyan küszöb alatti jelzések, amiket ha a háziorvosok ki tudnak szűrni, és a gondozóintézetek úgy vannak felszerelve, hogy azonnal segítséget kaphassanak a bajban lévők. Fontos a lelki bajok korai észlelése, hiszen többségük nem igényel kórházi ellátást. Gyógyszermentesen intézhető bajokról is szó lehet, amik kezeletlenül az öngyilkosság gondolatáig vezetik az adott embert. 

Az interjút készítette: Kaufmann Balázs 

E héttől rendszeres időpontokban, minden szerdán 13 és 15 óra között ingyenes és anonim  HIV és hepatitis szűrésre várunk minden érdeklődőt a IX. kerületi, Gát utcai ambulanciánkon (Bp, IX. Gát utca 25. I. 8.)!

A tanácsadással egybekötött szűrési lehetőségre, érkezési sorrendben tudjuk a jelenkezőket fogadni. A nyálteszt alapú gyorsteszt és a tanácsadás kb. 20-30 percet vesz igénybe személyenként. A tapasztalható érdeklődéstől függően elképzelhető, hogy a jövőben telefonos bejelentkezést kérünk majd, egyelőre azonban az igényfelmérés időszakában ez még nem szükséges.

 kékpont

MEGHÍVÓ

Kedves Kollégák !

Az ADDICTUS Műhely 2014. októberi programja:

Szenvedélybetegek motivációja.

Hogyan segíthetünk annak, aki nem akar segítséget

Előadó: Budán Ferenc addiktológiai konzultáns, terápiás munkatárs

Időpont: 2014. október 28. kedd 10 h 

Helyszín: 1134 Bp. Dózsa György út 152. sz. alagsor („büfé”) 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

Nem omlik össze a világ, ha a gyerek kipróbál valamilyen szert – ez a talán meglepő kijelentés is elhangzott Zacher Gábor közelmúltbeli veszprémi előadásán. A toxikológus szerint a lényeg, hogy sokat beszélgessünk a fiatalokkal.

Az igazán fontos döntéseket olyankor hozzák meg a fiatalok, amikor a szülő nincs mellettük. Az, hogy ilyen helyzetben merre indulnak, az otthonról hozott mintán is múlik, és azon, mennyire működik jól a kommunikáció gyerek és szülő között – fejtegette a toxikológus. – Ma a generációk között olyan szakadék tátong, amit nehéz áthidalni. Mi csak tapogatózunk és próbáljuk megtanulni azt a világot, amibe a gyerekeink már beleszülettek, és amiben ők otthonosan mozognak. Amikor ez a két korcsoport a kábítószerekről próbál beszélgetni úgy, hogy a szülők nem sokat tudnak erről a világról, akkor kommunikációs deficit keletkezik.

Gyakran előkerülnek a "bezzeg az én időmben" jellegű mondatok, azóta azonban nagyot fordult a világ – Zacher Gábor ezt példával is próbálta szemléltetni. – Miközben nekünk kilenc-tízre már otthon kellett lennünk a buliból, manapság ilyenkor szinte még ki sem nyitnak a szórakozóhelyek. Teljesen normális, ha a gyerek reggel jön haza a buliból.

A szülő és gyerek kábítószerről való beszélgetésének egyik akadálya a szülők tájékozatlansága. Mert a kábítószerről csak annyi tapasztalatuk van, amit a tévében látnak – márpedig a média csak a szélsőséges, kirívó eseteket mutatja be. Az, hogy valaki egy buliban elszív egy spanglit, pár óráig kicsit furcsán vigyorog, aztán hazamegy hajnalban, alszik délig és esetleg kicsit másnaposan ébred, az nem fog bekerülni a híradóba. 

Tudjuk-e, milyen az átlagos szerhasználó? – tette fel a kérdést a szakember. – A többségnek valami lecsúszott, sötét alak jelenik meg a szemei előtt, pedig ez csak egy szűk réteg. Az átlag szerhasználó úgy néz ki, mint bármelyikünk. Egy irodaházban csütörtökön végzett vizsgálat során egy fehérgalléros csapatot marihuánára teszteltek, 15 százalékuknál találtak THC-re utaló nyomot. A szerhasználók többsége ugyanúgy éli az életét, mint bármelyikünk.  

Az esetek jelentős részében a szerek kipróbálásának nincs következménye. Évente 45 millió droghasználatból tavaly tizenheten haltak meg; minden kétmilliomodik droghasználat végződik halállal. A nyolcas úton biciklizni sokkal veszélyesebb, mint drogozni; éppen ezért nincs is hatása az elrettentésnek. Különösen, ha az apuka a dörgedelmek után rágyújt egy cigire, leül a tévé elé, amit napi öt és fél órán át néz, és kibont egy sört mellé. Hol a szociális minta? Ha apának szabad, nekem miért ne lenne szabad? – fejtegette Zacher.  

A nevelés a legfontosabb, adjunk a gyereknek értékrendet, példaképet, hogy akkor, amikor döntési szituációba kerül, akkor helyes döntést hozzon. Elvárhatjuk tőle, hogy tudjon nemet mondani, de ilyenkor nézzünk a tükörbe, és csak olyasmit várjunk el, amire mi is képesek vagyunk. A mi generációnk azért tudott könnyen nemet mondani a szerekre, mert nem volt mire igent mondani, nem kerültek elénk ilyenek. Nem tudom, hogy ma tizenhét éves fejjel tudnék-e nemet mondani a spanglira, ha egy buliban az orrom alá dugják, nehéz egy tizenhét éves fejével gondolkozni – vallotta a toxikológus.

Honnan jövök rá, hogy a gyerek kábítószert használ? Nem tudom megmondani. A lényeg, hogy ismerem-e a gyereket? Ismerem-e a rezdüléseit, beszélgetek-e vele? Ha rendszeresen kommunikálunk, megismerem, és kialakul a bizalom. A statisztikák szerint ma a szülő átlagosan napi 7 percet fordít a gyerekére (eközben, ahogy azt már említettük, napi öt és fél órát tévézünk). Az otthoni szociális minta a legmeghatározóbb, mindennek ez a gyökere. Ha működik a család, akkor a gyerek később, más közösségekbe kerülve is jó irányba halad majd. Fontos, hogy megtaláljuk a közös nevezőt a gyerekkel, mert ha ez megvan, akkor nincs baj, még akkor sem, ha kipróbál valamilyen szert, mert a világ ettől nem omlik össze.  

Domján Attila - vehír

Mintegy 100 ezer mániás depressziós él Magyarországon, s további 2-300 ezer él együtt a betegséggel, a beteg környezetében. A kórtünet meglehetősen negatív társadalmi megítélése sarkallja e blog íróját arra, hogy megismerhetővé tegye a mániás depressziós ember életét, megérthetőbbé sorsát. Egy éve diagnosztizáltak. Korántsem a közvetlen hétköznapi környezetemmel, munkatársaimmal, mint inkább egyéb, igen kevés bizalmasommal oszthatom csak meg, ki vagyok, miért viselkedem így, miért élek így. Be kellett látnom: ez a betegség a személyiség szerves, igen meghatározó része, nem választható el attól. A társadalomnak a bipoláris zavarról kialakított, többnyire félreértett képe okán mégsem vállalhatom fel a nevemet, féltve a munkám megítélését, az emberek hozzám való viszonyát, félve tehát a stigmatizálástól.

Így vagyok inkognitóban. Én vagyok 3160. Az Életben persze ugyanúgy, mint Neked, Kedves Olvasó, nekem is betűkből áll a nevem. Nyíltan felvállalt bipolárisként viszont 3160. Kényszermegoldás. Jó volna másképp. Hát épp ezért született meg ez a blog.

(Jelen írás szellemi termékemként a hatályos, szerzői jogokra vonatkozó törvény értelmében védett. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900076.TV) 

http://hatasalattnaplo.blogger.hu/2014/01/01/a-naplo-miertje 

Az amputáció nem a fertőző drog, hanem az általában is rossz állapotú végtagokba adott mellészúrások következménye - cáfolta a krokodildrog magyarországi megjelenéséről szóló sajtóhíreket a toxikológus a Ma reggelben.  

Magyarországon csak az állatkertben van krokodil, krokodildrog nincsen – jelentette ki a hétfői Ma reggelben Zacher Gábor toxikológus. A főorvost azon sajtóhírek kapcsán kérdezték a hétfői Ma reggelben, amelyek szerint egy dunántúli városban élő lány karját egy ilyen „húsevő” drog miatt kellett amputálni. A sajtóbeszámolók szerint a krokodildrognak is nevezett szer hatására a lány karja néhány napja elhalt, a bőre pedig elfeketedett, és olyan szinten kezdett el üszkösödni, hogy csak az amputáció lehetett a megoldás.

Zacher Gábor ezeket a beszámolókat a műsorban a közvéleményt félrevivő bulvárhírnek minősítette, és felhívta a figyelmet arra, hogy konkrét adattal azóta sem találkozni sehol. Emlékeztetett arra is, hogy az amputáció ezekben az esetekben általában nem valamilyen fertőző drog, hanem az általában is rossz állapotú végtagokba adott „paraszúrások” - mellészúrások - következménye, amelyek nyomán kialakulhat egy olyan szeptikus állapot, amikor az orvosnak az élet és az amputáció között kell választani, és egyértelmű, mit választ. Vannak olyan szerek is, amelyeket, ha egy félrement szúrással artériába adnak, olyan súlyos artériagörcsöt okoz, amely miatt egyszerűen megszűnik a keringés a végtagban – tette hozzá a szakember.

Amíg intravénásan adnak be maguknak szert az emberek, ez a veszély folyamatosan meg is marad, hiszen sokszor már az anyag sem steril, gyakran a tű, a fecskendő sem az – ezért szakmai szempontból nem feltétlenül jó ötlet a tűcsereprogramok jelentős visszaszorítása -, legalább 3-4 olyan faktor van tehát, amely még egy „jó” vénás szúrás mellett is fertőző állapotot okozhat, nem beszélve a mellészúrásokról, az artériaszúrásokról, a lágyrészekbe adott szúrásokról – hívta fel a figyelmet a szakember.

 

A krokodildrog egy 2002-ben Szibériában megjelent, dezomorfin nevű, házilag elkészített anyag, amelynek kémhatása a háztartási sósavval megegyező anyag. Ottani elterjedtségét az magyarázhatja, hogy Oroszországban a becslések szerint a lakosság 1 százaléka, mintegy 1 millió 350 ezer ember intravénás droghasználó, és nagy részük annyira „le van szuttyadva”, hogy a már viszonylag olcsó afgán heroinra sincs pénze, így a dezomorfint maguk állítják elő otthoni körülmények közt, három kémiai lépésben egy vény nélkül kapható, codeintartalmú köhögéscsillapítóból - magyarázta a toxikológus.

Magyarországon a szerhasználók szerencsére még nincsenek rákényszerülve arra, hogy otthon dezomorfint kotyvasszanak – hangoztatta Zacher, aki a műsorban külön kiemelte a prevenció fontosságát. A megelőzés gyökere a család kell hogy legyen – jelentette ki a főorvos, aki emlékeztetett arra az elszomorító statisztikai adatra, amely szerint Magyarországon egy felnőtt átlag napi 7 percet kommunikál a gyerekkel, márpedig kommunikáció nélkül nincs megismerés, bizalom, és valahol ettől a pillanattól kezdve csúszik szét a lelki támasz. Jó lenne, ha ezt a szülők is megértenék, amihez, persze, "szoftver" is kell - hívta fel a figyelmet az M1 hétfő reggeli műsorában a szakértő. 

hirado

Csaknem ötven százalékkal nőtt az amfetamin-származékok fogyasztása az elmúlt négy évben a középiskolás diákok körében. Különösen az olcsó és szennyezett dizájnerdrogok jelentenek nagy veszélyt. Ezek már az első használatkor halált okozhatnak.  

Szinte nem telik el hét az utóbbi időben, hogy ne hallanánk drogtól rosszul lett diákoktól, kábítószer miatt őrjöngő emberekről. Az utóbbi napok legmegrázóbb híre arról szólt, hogy amputálni kellett egy dunántúli városban élő fiatal lány karját a krokodil nevű szer miatt.

Az utóbbi évek kutatásai szerint különösen a középiskolások vannak nagy veszélyben. Idén szeptemberében ezért új drogprevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében a rendőrség. A munkában kiemelten számítanak a szülők együttműködésére is. Pogramjuk célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről.

A szerhasználat leginkább a 9. és 11. évfolyamos fiúk körében emelkedett. Az utóbbi évek felmérései szerint minden ötvenedik középiskolás fiú naponta fogyaszt valamilyen kábítószert. Különösen nagy veszélyt jelentenek az olcsón és könnyen beszerezhető dizájnerdrogok, melyek 2010 óta vannak jelen a magyar piacon. Ezek hatása teljesen kiszámíthatatlan, és akár már az első használatuk is végzetes következményekkel járhat.

A rendőrség hangsúlyozza: a gyerekek családi kapcsolatainak megerősítése döntő fontosságú lehet a kortársak befolyásolásával szemben.

Mostantól valamennyi rendőrkapitányságon elérhetők a program kapcsolattartói, akik előadásokon, fórumokon, fogadóórákon, illetve telefonos ügyelettel segítik az őket felkereső szülőket. Részletes információk itt. 

nlcafe

NYUGDÍJ SZABÁLYOK 2014 - 2015!

Nyugdíjszabályok 2014 és 2015-től, korhatár, ellátás összeg, utalások ! Ki mikor megy nyugdíjba? Mennyi nyugdíjat kapunk? Évről-évre felmerülő kérdések! 

Segíts kérlek egy megosztással, hogy minél több emberhez eljuthasson a cikk, mert nagyon sokakat érint és érdekel! 

Nyugdíjszabályok 2014 – 2015 

Nyugdíjszabályok 2014 és 2015-től, korhatár, ellátás összeg, utalások ! Ki mikor megy nyugdíjba ? Mennyi nyugdíjat kapunk ?

Évről-évre felmerülő kérdés, változnak-e a nyugdíjjogosultsági szabályok az új évben, mikor lehet nyugdíjba vonulni, mekkora lesz a nyugellátás összege. A valorizációs szorzószámok közzététele márciusban történik, így addig nem tudni, mennyi lesz a 2014-ben megállapított nyugdíj összege.

Fotó : http://hirkozpont.eu 

2014-ben az öregségi nyugdíjjogosultság szabályai nem változnak.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (továbbiakban Tny.) 18. §-a szerint öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki betöltötte a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, rendelkezik legalább húsz év szolgálati idővel, és azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, nem áll biztosítási jogviszonyban. 

Első feltétel – nyugdíjkorhatár

2010. óta a nyugdíjkorhatár fokozatos emelkedésével találkozunk.

Öregségi nyugdíjkorhatár

aki 1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap,
aki 1953-ban született, a betöltött 63. életév,
aki 1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. nap,
aki 1955-ben született, a betöltött 64. életév,
aki 1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap,
aki 1957-ben vagy azt követően született, annak a betöltött 65. életév.

2013-ban az 1951-ben született hölgyek és férfiak töltötték be öregségi nyugdíjkorhatárukat, a 62. életévet.

2014-ben az 1952. első félévében születettek fogják betölteni nyugdíjkorhatárukat, a 62. életév betöltését követő 183. napon.

Az 1952. második félévében születettek már csak 2015-ben érik el nyugdíjkorhatárukat.

Második feltétel – szolgálati idő

Az öregségi teljes nyugdíjhoz húsz év szolgálati idővel szerzünk jogosultságot.

Öregségi résznyugdíjra lesz jogosult az a személy, aki a születési évének megfelelő öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkezik. 

Harmadik feltétel – a biztosítási jogviszony hiánya

2009. december 31. utáni időponttól az irányadó nyugdíjkorhatár betöltését követően igényelt öregségi nyugdíj tekintetében is jogosultsági feltétellé vált a biztosítással járó jogviszony megszüntetése.

Azaz a nyugdíjigénylő az öregségi teljes vagy résznyugdíj megállapítása napján nem állhat munkaviszonyban, vagy ezzel egy tekintet alá eső jogviszonyban, szövetkezeti tagsági viszonyban, ha a szövetkezet tevékenységében személyesen közreműködik, nem lehet főfoglalkozású egyéni vagy társas vállalkozó, illetve nem állhat díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban.

A követelmény kiterjed a külföldön fennálló biztosítási jogviszonyra is.

A biztosítási jogviszony

sem Magyarországon,
sem – a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek hatálya alá tartozó személyek esetében – EU/EGT-államban, ideértve Svájcot is
sem – a szociálpolitikai (szociális biztonsági) egyezmény hatálya alá tartozó személy esetében (ha az egyezmény eltérően nem rendelkezik) – a szerződő államban nem állhat fenn.

Annak továbbra sincs akadálya, hogy a nyugdíj megállapítását követően ismét biztosítási jogviszonyt létesítsen az érintett személy, akár Magyarországon, akár külföldön. 

A nyugdíjazás legkorábbi időpontja

2012-től, így 2014-ben is csak a teljes nyugdíjkorhatár betöltésétől állapítható meg öregségi nyugdíj, a korábbi korai nyugdíjbavonulási lehetőségek megszűntek.

Egyedül a nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugdíjbavonulási lehetősége áll rendelkezésre.

Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik, és azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, nem áll biztosítási jogviszonyban.

A nyugellátás szempontjából jogosultsági időnek számít a keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszony, valamint a terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekápolási segély, gyermeknevelési támogatás és az az ápolási díjban eltöltött szolgálati idő, amelyet súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel szerzett az érintett nő.

A jogosultsági időn belül a keresőtevékenységgel, vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati időnek a harminckét évet el kell érni.

Ez a követelmény súlyosan fogyatékos gyermekre tekintettel megállapított ápolási díj esetén legalább harminc év.

Ez a jogosultsági idő saját háztartásban nevelt öt gyermek után egy évvel, minden további gyermek esetén további egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökkenhet.

Van-e legvégső határ?

Ha a feltételek megengedik, nem szükséges a nyugdíjkorhatár betöltésének napjától a nyugdíjat igénybe venni.

Ha a továbbfoglalkoztatás megengedett, vagy a versenyszférában, munkaviszony keretében dolgozik az érintett, a nyugdíj megállapítása nélküli továbbdolgozás a nyugdíj összegét kedvezően befolyásolja.

Aki megszerezte a nyugdíjjogosultságot, azaz legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik, és a reá irányadó nyugdíjkorhatár betöltése után a nyugdíj megállapítása nélkül legalább 30 nap szolgálati időt szerez, nyugdíjnövelésben részesül.

A növelés mértéke 30 naponként az öregségi nyugdíj 0,5 %-a. A nyugdíjnöveléskor az öregségi nyugdíj meghaladhatja a megállapítása alapjául szolgáló havi átlagkeresetet.

Döntő szempont – a nyugdíj összege

Ha a nyugdíjjogosultság már bekövetkezett, és nincs szorító körülmény, amely miatt feltétlenül, mihamarabb igénybe kell venni a nyugdíjat, felmerül a kérdés, mikortól kérjük az ellátást.

A különbség az időpontok között: ha 2013-ban vonulunk nyugdíjba, a nyugellátás összege a 2013. évi szabályok szerint kerül kiszámításra, és már részesülünk a 2014. évi éves nyugdíjemelésben.

Ha 2014-től történik a nyugdíjbavonulás, a 2014. évi kiszámítási szabályok szerint történik a nyugdíjszámítás, és az évi rendszeres nyugdíjemelés először 2015-ben következik be.

A 2014. évi nyugdíjszámítási szabályokban új lesz az ún. valorizációs szorzószámok meghatározása, amely a nyugdíj megállapítást megelőző év kereseti szintjéhez emeli a korábbi évek kereseti adatait.

A szintreigazítás az országos nettó átlagkereset egyes években történő növekedésének alapul vételével történik, és az évente meghatározott szorzók jelentős mértékben hatnak a nyugdíj összegére.

A valorizációs szorzószámok közzététele március hónapban történik, így arra válaszolni, hogy mennyi lesz a 2014-ben megállapított nyugdíj összege, korábban sajnos nem lehet. (Januártól-márciusig nyugdíjelőleget kapnak az érintettek.)

Ha 2014-ben mégis a korábbi év, 2013-ban történő nyugdíjmegállapítás mellett döntünk, a 2014-ben benyújtott kérelem megfelelő határidőben történő visszavonása mellett (Tny. 74.§) lehetőség van hat hónapra visszamenőleg a nyugellátás igénybevételére, ha a jogosultsági feltételek (köztük a biztosítási jogviszony hiánya is) már ebben a korábbi időpontban fennálltak (Tny. 64.§ (2) bekezdés).

Ugyancsak befolyásolja a nyugdíj összegét az ún. degressziós sávhatár, azaz az az összeghatár, amely feletti jövedelem csak részben vehető figyelembe az ellátásnál (2013-ban megállapított nyugdíjak esetén 372.000 Ft feletti, az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereseteket érinti a degresszió).

A degressziós sávhatár időről-időre, de nem minden évben emelkedik, a 2014/2015-re esetleges változás jelenleg nem ismert.

Forrás : http://hirkozpont.eu és palyazatfigyelo.info

• A kati, az MDPV, a penta kristály, a biofű és egyéb dizájnerdrogok után a vegyészek csavartak még egyet a képleten, és most itt a zene. 
• A zene az a megőrülős drog, amitől egyes fogyasztók azt képzelik, hogy bogarak mászkálnak a testükön, ezért meztelenre vetkőznek és minden ok nélkül bárkire rátámadnak.
• De hogy a zene a valóságban létezik-e, vagy csak a korábbi szerek valamelyikét nevezték át a dílerek, ezt sem a fogyasztók, sem a szakértők nem tudják.
• A zenéhez nagyon könnyű hozzájutni, olcsó, de a fogyasztók szerint rosszabb, mint a heroin.
• Két bezenézett fogyasztóval, Gerivel és barátjával beszélgettünk, akik sok éve szúrják magukat dizájnerdogokkal.
• Geriről az Indexen hamarosan egy teljes dokumentumfilmet láthatnak.
• A kamera mögött szokás szerint Botos Tamás állt. 

Ács Dani  -444 

Ez a történet a visszaesésről és a terápia újrakezdéséről szól. Stabil józanságban töltött évekről, alig észrevehető előjelekről, elbizakodottságról, az első pohárról, alázatról, elfogadásról. Pali felismerte, hogy újra segítségre van szüksége, harmadszorra vesz részt a Félút Centrum terápiáján. Máshogy van itt, mint korábban, minden idegszálával figyel, tanul. Alkoholista, aki már nem akar inni. Most  negyvennyolc éves, húsz-huszonöt évet töltött intenzív italozással. Mint a legtöbb alkoholbeteg, sokáig ő sem úgy gondolt az italra, mint problémára, inkább a gyógyszert látta benne, amit szorongásai oldására használhat. Gyerekkora agresszív, italozó apjától való rettegésben telt. Tizenkilenc évesen hanyatt-homlok menekült első házasságába, ami azonban nem bizonyult tartósnak. Később többször is újra megnősült, kapcsolatai hasonló forgatókönyv szerint rendszerint gyorsan, hevesen indultak, a szakítást pedig durva italozással töltött hónapok követték. Ekkorra már ő is látta, nem úgy iszik, mint mások: ha elkezdte, nem volt megállás. Autószerelőnek tanult, bevonult katonának, taxizott, kamionozott, benzinkúton dolgozott: de akárhol is volt éppen, függősége végigkísérte. Beszélgetésünk idején hét év józanság után kezdte újra a napok számlálását.

Kíméletlen pontossággal jelenítette meg az alkoholizmus működését, amit arról a napról meséltél, amikor harmadik házasságodból fiad született.

Amikor megkaptam a hírt, iszonyatosan berúgtam. A kórházba készültem, de aggódtam, mit fog szólni a feleségem, hogy részegen megyek be. Elindultam, de útközben meg-megálltam egy-egy bátorító italra. Mikor megérkeztem, felmentem az emeletre, és egyszerűen nem mertem kiszállni a liftből. Iszonyatos félelem volt bennem. Fogtam magam és visszafordultam. Persze azonnal mardosni kezdett a bűntudat, amit ivással fojtottam el. Aztán másnap fölébredtem és rádöbbentem, mit is csináltam. Akkor már a szégyentől nem bírtam bemenni. A szégyenre, lelkiismeretfurdalásra pedig újra innom kellett. Végül egyetlen egyszer sem voltam bent a kórházban.

Az első terápiát 2004-ben végezted el itt a Félút Centrumban. Mi vezetett idáig?

Nem önszántamból jöttem, inkább azért, hogy mindenki megnyugodjon. De azt én is láttam, hogy az alkohol teljesen átvette felettem az irányítást. A jelenlegi párommal 1997-ben ismerkedtem meg. Leköltöztünk vidékre, és nem sokkal később újra mindennapossá váltak a lerészegedések. Eleinte csak péntekenként munka után kezdtem inni, ittam szombaton, vasárnap, hétfőnként pedig rendszerint nem bírtam bemenni dolgozni. Ez később odáig fajult, hogy jó esetben talán szerdán vagy csütörtökön eszméltem a hétvégéből. Az ún. "gépszíjas ivás" arányai megfordultak, az egy hetes ivászatokat két-három napos józanodás követte. De az elvonási tünetek akkor már olyan erősek voltak, hogy ez sem volt igazi józanság, sokszor még éjszaka is fel kellett kelnem, hogy igyak. Mint a filmekben. Remegő kézzel botorkálsz ki és muszáj inni. Amikor lemegy az első korty, egy kicsit megnyugszol. 2004-re ez már az egész család életére rányomta a bélyegét. A gyerekek féltek tőlem, párommal is rémesen viselkedtem. Ultimátumot adott, azt mondta, ha nem jövök el, vége.

Addigra már benned is megfogalmazódott, hogy nem így kéne?

Már tudtam, hogy nem így kéne, éreztem, hogy valami nagyon nem jó, de azt még nem fogadtam el, hogy ez betegség. Az önértékelésem nulla volt, felelősségtudatom nulla volt. Mindent megoldottak helyettem, miközben engem állandó bűntudat, lelkiismeretfurdalás, szorongás, belső feszültség gyötört. A berúgások már nem arra szolgáltak, hogy jókedvű, felszabadult legyek, hanem hogy minél hamarabb elkábuljak és ne kelljen gondolkoznom.

Mit tanultál akkor itt a terápián?

Itt szembesültem először azzal, hogy ez egy betegség. Halálos, gyógyíthatatlan betegség. És hogy be kell ismernem, tehetetlen vagyok vele szemben, soha többé nem vehetek poharat a kezembe. Ezt persze el se tudtam képzelni. Úgy gondoltam, majd meggyógyítanak és újra nyugodtan iszogathatok. Végül is a terápia után másfél évig nem ittam. Eleinte jártam AA-gyűlésekre, ahogy ajánlják, aztán elkezdtem kifogásokat keresni: szép lassan elmaradtam. Apám halálakor estem vissza. Egy pohárkával akartam inni az egészségére, de berúgás lett a vége. Pillanatok alatt mélyebbre süllyedtem, mint ahonnan elkezdtem a józanodási programot.

Mi ösztönzött arra, hogy újra megpróbáld?

A fiam hét éves születésnapján, ahogy "rendes" apukához illik, a sárga földig leittam magam. A tortáján volt egy hosszú csillagszóró, én pedig félrészegen mondtam neki, hogy az varázspálca, varázsoljon vele és valóra válik a kívánsága. Azt mondta, "azt kívánom, hogy az apukám ne igyon..." magam előtt látom még most is. Nagyon megrázott. Belém hasított, hogy ugyanazt adom a gyerekeimnek, amit én kaptam annak idején otthon. Szóval 2006-ban újra eljöttem ide. Akartam, de volt bennem ellenállás is. Nem tudom, miért, de a terápia után nagyon hamar visszaestem, viszont akkorra már beismertem, hogy nagyon nagy baj van. Olyan lejtőre értem, amin nem lehetett megállni. Már nem is én kívántam az italt, inkább mintha bennem dolgozott volna az alkohol és azt sulykolta volna, hogy "innod kell". Olyan belső kényszer, késztetés volt ez, amivel egyedül nem tudtam megküzdeni.

Találtál hozzá segítséget?

Igen, újabb terápiára mentem, ezúttal Szigetvárra. Mikor két hónap után eljöttem, már biztosan éreztem, hogy nem akarok inni, de eleinte rettenetesen féltem a visszaeséstől. Nem is nagyon mentem társaságba, munkám sem volt még. Rendszeresen jártam AA gyűlésekre, olvastam az AA-s irodalmat, önismereti könyveket. Otthon voltam, nem ittam, de különösebben nem változott semmi - visszatekintve ez amolyan száraz állapot volt. Aztán a gyűlésekről megint elmaradoztam, de bekerültem egy másik közösségbe, ahol sokat tanultam. Már mertem szólni, ha nem voltam jól, és szép lassan beindultak a dolgok. Gyönyörű időszak kezdődött, rendeződni látszott az életünk, szinte maguktól jöttek a csodák: lett munkahelyem, jól kerestem, lovakat tartottunk.

Szép befejezés lenne, de tudjuk, hogy nincs még vége. Majdnem hét évig voltál józan. Mi történt?

Pár évvel ezelőtt már volt egy olyan furcsa érzésem, hogy letértem a helyes útról, pedig tettem a dolgom és eszembe se jutott inni. Aztán tavaly elmentünk Görögországba nyaralni. Megvalósult álom volt a tenger, a pálmafák, kék víz, fehér homok és mindenki boldog volt. Hatalmas elégedettség-érzés töltött el, talán ez vezetett oda, hogy elveszítettem az önkontrollt. A vacsorához mindig kiraktak egy kancsó bort. Egyik este arra gondoltam, ezt a pillanatot csak egy pohár borral lehetne tovább fokozni. Na, azt nem kellett volna meginni. A párom próbált lebeszélni, én meg legyintetten: ugyan, hét évig nem ittam, semmi bajom nem lesz egy pohártól. Pedig az AA-ban is az a legfontosabb alapelv, hogy ne fogd meg az elsőt. De én tele voltam önbizalommal, hogy ó, én már meggyógyultam, nem vagyok már beteg. Két hét alatt kiderült, mennyire nem: először csak egy pohárral ittam, legközelebb kettővel, a hét végén pedig már újra kellett töltetni az üveget. Visszatért az alkoholista működésmódom.

Úgy tervezted, hogy az iszogatásod csak a nyaralás idejére szól. Így lett?

Egy darabig. Dolgoztam a benzinkúton, augusztustól novemberig nem is történt semmi. Akkor egyszercsak felbukkant egy régi ismerősöm és meg akart hívni egy whiskyre. Magamban lejátszottam, hogy ha a nyaralás után meg bírtam állni, most is menni fog. Úgyhogy szépen benyomtunk egyet-kettőt. Egy hét múlva már magam vettem meg az italt éjszakára, decemberre pedig odáig jutottam, hogy elveszítettem az állásomat. Onnantól otthon iszogattam tavaszig, teljesen visszaestem.

Utólag visszatekintve mi lehetett a visszaesés oka, mit kellett volna másképp?

Én rengeteget tanultam a terápiákon, de a kinti életben nem használtam ezt a tudást, nem törődtem a józanságommal. Elbizakodott lettem, hiányzott belőlem az alázat az itallal és magammal szemben, nem fogadtam el a korlátaimat. Ez egyenes út volt a visszaeséshez. Ha visszatekintek a józanságban töltött évekre, az ég és föld az előző életemhez képest is. Nagyon bántam. 2380 napos lennék, ezt cseréltem fel a mostani 48-ra.

Akkor nagyon friss most az újrakezdés.

Igen. Februárban jelentkeztem ide, de aztán mégiscsak megpróbáltam izomból, egyedül. Nem ment. Júniusban három hétig egyfolytában részeg voltam. Amikor egyik nap másnaposan feküdtem otthon, elvonási tünetek között, tudod, amikor le van húzva a roló, sötét van, ver a víz, be vagy takarózva nyakig, közben mégis majd megfagysz és reszket mindened: imádkoztam, hogy haljak meg, annyira szörnyű érzés volt. Arra gondoltam,  mindenkinek jobb lenne. És akkor valami belső hang megszólalt, hogy te hülye, kelj föl, van még feladatod az életben: a lányomnak megígértem, hogy ott leszek az esküvőjén. Ez volt az utolsó lehetőség, mentsvár.

Máshogy vagy itt most, mint előzőleg?

Egészen másképp veszek most részt a terápián, mint annak idején. Nagyon komolyan veszem, száz százalékosan odafigyelek arra, amit mondanak, próbálom magamban elrendezgetni a dolgokat. Az előző programokat ugyan végighallgattam, de figyeltem is meg nem is. Most teljes szívből vagyok itt és teljes szívből szeretnék kilábalni ebből. Már megtanultam, hogy a betegség maga nem fog elmúlni, de tünetmentessé tudom tenni. Ez a célom.

Hogyan épül föl a program? Meddig maradsz?

Ötven hétköznapból áll, még négy hét van hátra. Az első két hétvégét bent kellett tölteni, a harmadikon mehettem haza először. Péntekenként családi nap van, akkor a hozzátartozók is bejöhetnek csoportra, hozzászólhatnak. Amikor a csoportnak vége, én AA gyűlésre megyek, párom pedig Al Anon gyűlésre (Alkoholisták hozzátartozóinak és barátainak közössége). Neki is sok mindenben változnia kell.

Jó, hogy ezt felismertétek.

Sokat szoktunk beszélgetni erről. Talán furcsán hangzik, de úgy éljük meg a visszaesésemet, mint a felsőbb erő ajándékát. A hét év alatt én ugyan változtam, ő viszont többé-kevésbé a régi maradt. Ezt ő maga érzi így, nekem csak az tűnt fel, hogy valami nincs rendben. Nem ittam, mégis elkezdtünk távolodni egymástól. Most, hogy már az ő társfüggőségét is beláttuk, újra tudjuk egyesíteni a családot. Ő is, a gyerekek is nagyon komolyan veszik. Bíztatnak, változást szeretnének.

Jobban bízol most a változásban, a sikerben?

A "csak a mai nap" azt is jelenti, hogy nem foglalkozom ezzel. A múltamat elfogadom, belátom, hogy nem tudok rajta változtatni, a jövőn pedig ráérek akkor gondolkozni, amikor odajutok. A hit is sokat segít ebben, elfogadtam a felsőbb erőt. Nem félek, mi lesz, ha kimegyek innen, már látom, hogy a félelmeinket magunknak gerjesztjük. Mindig csak ez az egy nap van. A sok egy napból pedig bízom benne, hogy újra évek gyűlnek össze. 

féluton