Ijesztő méreteket öltött Pécs meszesi részében az intravénás droghasználat – tudtuk meg az INDIT Közalapítvány vezetőjétől. Dr. Szemelyácz János addiktológus elmondta, az általuk szűrt – főleg designer drogokat használó - Pécs-keleti fiataloknál tíz főből nyolcnál mutatják ki hepatitis-C fertőzést.  

  

A drog-, alkohol- és szenvedélybetegeket gondozó szervezet vezetője felidézte, Meszesen korábban főként alkohol, valamint a szerves oldószerek használata, a szipuzás volt elterjedt, ez azonban az utóbbi négy-öt évben megváltozott. Ennek okai között említette, hogy a környéken élő, jórészt hátrányos helyzetű fiatalok számára is elérhetővé váltak az úgynevezett designer drogok.

Ezeknek – fogalmazott Szemelyácz – két fő családja van: az úgynevezett „biofüvek”, amelyek körülbelül annyira „biok” mint egy nejlonzacskó, illetve a serkentőszerek. Ez utóbbiak közül elsőként a mefedron jelent meg, majd annak tiltólistára kerülése után tűnt fel a Pécsett „dodó” néven ismert, MDPV-hatóanyagú szer. Ezt követően – másfél éve - került az utcákra a „pentakristály”, azóta pedig már három-négy különféle szer jelent meg Pécsett „penta” néven.

A fővárosban idén januártól elterjedt - s az utóbbi napok bűnügyi hírei között gyakran szereplő - „zene” néven ismert drog jórészt azonos lehet a városunkban ismert pentával – így Szemelyácz. E szerek a serkentésen kívül erős pszichedelikus hatást is gyakorolnak a használóikra: hallucinációkat és paranoid állapotokat idéz elő. A szakember szerint, akárcsak néhány éve az MDPV esetében, jelenleg is nagyon sok drog indukálta pszichózisos esettel találkoznak.

E főként porformájú drogokat a fiatalok - köztük a meszesiek - intravénásan használják. E városrészben okozza a legnagyobb gondot – derült ki Szemelyácz szavaiból – hogy használóik egyáltalán nincsenek, vagy csak alig vannak tisztában a tűhasználat okozta egészségügyi kockázatokkal. Ami ennél is elszomorítóbb, hogy ez már az INDIT Közalapítvány által végzett szűrések eredményein is meglátszik.

- Öt évvel ezelőtt 40 főből egynél mutattuk ki a hepatitis-C fertőzést, ez az arány most drasztikusan megemelkedett, a hozzánk fordulók között tíz esetből nyolc fertőzött – emelte ki az addiktológus.

Kérdésünkre, hogy a közterületeken eldobált drogszemét mennyire veszélyezteti a környéken élőket, úgy válaszolt, ha egy felnőtt egy pár napja földön heverő használt tűbe lép, jó eséllyel nem kapja már el a fertőzést. Ha ugyanez a játszótéren egy kisgyerekkel történik, vagy egy néhány perce eldobott tűvel sérti meg magát valaki, akkor szinte biztos, hogy elkapja.

E helyen Szemelyácz kiemelte a tűcsere-programok fontosságát, amely nem csak a szerhasználókat, hanem így a környéken élőket is védi. Az INDIT Közalapítvány vezetője kiemelte, anyagilag is előnyösebb lenne a tűcsere programra költeni, mivel egy hepatitis-C fertőzött meggyógyítása több millió forintjába kerül a társadalombiztosításnak.

Az addiktológus utalt rá, a veszélyt a hivatalos szervek is érzékelték, s a kormányhivatal járványügyi szakemberei, hepatológus orvosok és a rendőrség szeptemberben tart egyeztetést, ahol megpróbálnak megoldást találni a fenti, meglehetősen komplex kihívásokra.

 

B. G. 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr706615889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása