Valósággal csapdában érzik magukat azok a hölgyek, akik vég nélküli órákat töltenek az íróasztal vagy a pult mögött – egy új kutatás szerint a túl sok munka depressziót eredményez a nők jó részénél.
Depresszióra hajlamosíthat a túl sok munka – a hölgyek jó része kerül csapdába, amikor hosszú órákat tölt íróasztala, a pult vagy akár a szalag mellett a gyárban. Egy új kutatás megerősítette, hogy jóval fogékonyabbak a hangulati zavarra azok a nők, akik sokat dolgoznak. A szakemberek szerint – összehasonlítva őket azokkal a hölgyekkel, akik a hagyományos 40 órát dolgozzák le hetente -, az 55 órát vagy ennél is többet vállalók jellemzően többször számolnak be depressziós tünetekről. Ugyanez igaz azokra a nőkre és férfiakra, akik még hétvégente is dolgoznak.A felfedezés, mely brit felnőtteket vett alapul, nem bizonyíthatja, hogy a túl sok munka okozza a depressziót – ám az összefüggés jelentős.
„A dolgozók bonyolult lények”– mondta Gillian Weston, a Londoni Egyetemi Kollégium vezető kutatója. – “S nem is lehetséges minden potenciális befolyásoló tényező figyelembe vétele, ha egy megfigyelési tanulmányban keresünk asszociációkat.”
“Ráadásul az elmúlt években a technológia fejlődése jelentős mértékben lecsökkentette a dolgozók személyes idejének „biztonságos terét”, mivel az okostelefonokon keresztül bárki bármikor elérhető. Ezek az eszközök afféle elvárást teremtettek, hogy mindig elérhetőek legyünk, válaszolhassunk e-mailjeinkre akár a vakációnkon is”– emelte ki Theresa Nguyen, klinikai szociális munkás, a nonprofit Mental Health America programokkal foglalkozó alelnöke.
A nők számára pedig – akik egyébként is egyensúlyoznak a munkahelyi feladatok és a család között -, különösen megterhelő és ijesztő a túl sok munka.
„A társadalom komoly nyomást gyakorol ránk, azt pedig magunkra helyezzük”– mondta Nguyen. – “A hölgyeknek külön stresszt jelent, hogy a munkahely időt vesz el a családjuktól.”
A legtöbb országban kevesebb időt töltenek a munkahelyükön a nők, mint a férfiak, azok pedig, akik házasok és gyerekeik vannak, különösen kevesebbet dolgoznak. Vagyis, ha a túl sok munka miatt benn maradnak, még konfliktusba is kerülnek és szembenállnak a társadalmi elvárással. Az idővel való zsonglőrködés, a munkahelyi nyomás, a felelősség duplán terheli őket, különösen, ha munkájukat meg sem fizetik. Meg kell küzdeniük a környezetükkel is, amely vagy támogató, vagy nem támogató emberekből áll. Mindez súlyosbíthatja a szomorúságot, a konfliktusból adódó kellemetlen érzést.
A férfiaknál ebben a tekintetben nem volt különbség, azonban azok, akik hétvégén is dolgoztak, több depressziós tünetet produkáltak, mint akik csak hétközben adtak bele mindent a munkába.
Az alkohol az emberi kapcsolatokat hivatott pótolni, az evészavarosoknál pedig az étel társ is – hangzott el a HVG Extra Pszichológia legutóbbi szalonján, amelynek vendégei Lukács Liza evészavarokkal foglalkozó pszichológus és Kapitány-Fövény Máté addiktológus voltak.
A moderátor, Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztőjének első kérdése a függőség mibenlétére vonatkozott: Kapitány-Fövény Máté a kontrollvesztést emelte ki mint központi tünetet. Lukács Lizaelmondta, hogy az evésproblémákat klasszikusan nem soroljuk a függőségek közé, de az evészavarban érintettek szintén kontrollvesztésről beszélnek, arról, hogy olyan ez, mint a drog. A szakember szerint esetükben az önszabályozás zavara a kulcsszó.
Az egyik legalapvetőbb kérdés persze az, hogy mit helyettesít ilyenkor az evés vagy az alkohol. Kapitány-Fövény Máté szerint a szerhasználat a közösség hiányát próbálja ellensúlyozni. Páciensei gyakran mondják, hogy az alkohol az emberi kapcsolatokat hivatott pótolni. Az evészavarosoknál pedig – Lukács Liza tapasztalatai szerint – az étel társ is: hiába szeretnének kapcsolódni másokhoz, ez nem sikerül. Kapitány-Fövény Máté szavaiból kiderült, hogy az alkoholistáknál gyakori családi mintázat az, hogy a szülő rátelepszik a gyerekre, nem engedi felnőni, leválni.
Állandósult jutalomhiány
Mindkét szakember megfogalmazta, hogy a gyógyuláshoz valamilyen új egyensúlyt kell létrehozni az érintetteknek. Kapitány-Fövény Máté elmondta, hogy az addikció nagyjából 50 százalékban tekinthető örökletesnek, felerészt viszont a környezeti hatások függvénye. A függőségre hajlamos személyek a dopaminrendszer alulműködése miatt állandósult jutalomhiányban élnek, vagyis hiába végzik ugyanazokat az örömtevékenységeket, a várt megkönnyebbülés, kiteljesülés elmarad. Ezt kompenzálják az alkohollal. Ha viszont elveszik tőlük az alkoholt, szenvedélyük tárgyát, akkor űr marad helyette. Ezt kell betölteni egy másik, pozitív függéssel, egy új szenvedéllyel.
A Magyarországon élő nagyjából félmillió alkoholistából mindössze néhány ezer megy el terápiába, és őket is főleg a családjuk lökdösi el szakemberhez. A nagy részük felismeri ugyan, hogy beteg, de semmi nem motiválja őket a változtatásra, mert félnek, hogy mi lesz velük alkohol nélkül. Kapitány-Fövény Máté nézői kérdésre válaszolva elmondta, hogy vannak olyanok, akiket már kamaszkorban alkoholistának lehet nevezni.
Az evészavarok még korábban megjelenhetnek: ma már nem ritka a tízéves anorexiás, és az is kortünet, hogy eltűnnek a normál súlyúak, szinte csak a két véglet van jelen – tudtuk meg Likács Lizától. Az étkezési szokásokkal kapcsolatban a szakember egy friss élményét is elmesélte: a gyereke óvodájában egyik nap csokis gabonapelyhet adtak reggelire, és utána – de szigorúan csak annak, aki megette a reggelit – téli fagyi volt a ráadás. „Valahol itt romlanak el a dolgok. A szemlélettel van a baj. És akkor csodálkozunk, hogy sok a túlsúlyos?” – tette fel a költői kérdést.
Eszköze sok mindennek
Lukács Liza arról is beszélt, mennyi mindenre használjuk az evést, amire nem kellene: jutalmazásra, büntetésre, a szeretet kifejezésére. Azért káros ez, mert ilyenkor a problémákkal való megküzdés helyett eszünk. Ugyanígy annak is rossz következményei lehetnek, ha konfliktusokat próbálunk evéssel feloldani. Pedig amikor két gyerek hajba kap, tényleg csodát tud tenni két nyalóka, de higgyék el, nem éri meg hosszú távon – figyelmeztetett a szakember.
A beszélgetés során többször is felmerült, hogy hol kezdődik a „zavar”, mikor mondhatjuk azt, hogy valakinek nincs rendben az evése-ivása. Lukács Liza rövid válasza szerint akkor, amikor eluralja az illető életét az evés. Kapitány-Fövény Máté pedig azt mondja, akkor van baj, ha egy ember eszközként használja az italt, vagyis azért iszik, hogy megküzdjön egy problémával.
Az lehet az érzésünk, hogy igen sok ember eszik egyszerre túl sokat – a mértéktelen evészavarban szenvedők azonban ezt rendszeresen csinálják, legalább hetente egyszer, minimum 3 hónapig. Kit érint ez a probléma és mi állhat a hátterében? Járjunk utána.
Tisztázzunk valamit az elején: a mértéktelen evészavar nem egyenlő azzal, ha valaki időről-időre egyszer sokat eszik. Ilyen emberből sok van. Egy karácsonyi vacsora alkalmával például hányan lőnek túl a célon?
A mértéktelen evészavarral küzdők rendszeresen esznek túl sokat, legalább heti egyszer, 3 hónapig vagy még tovább. Úgy érzik, nem tudják kontrollálni, mit és mennyit esznek. Gyakran étkeznek egyedül, amíg jóformán betegre nem eszik magukat, s ehhez éhesnek sem kell lenniük. Ezután viszont szégyen, bűntudat, szomorúság és undor vesz erőt rajtuk. Viselkedésüket szégyellik, s mindent elkövetnek, hogy mértéktelen evészavarukat elrejtsék a család és a barátok elől.
A mértéktelen evészavar nem egyenlő a bulimiával, bár egyes tünetek azonosak. A bulimiások szintén gyakran eszik túl magukat, s szégyenkeznek miatta – ám ők kihányják az ételt utána. Meghánytatják magukat, hashajtókat alkalmaznak vagy túl sokat edzenek. A hányás nem tartozik a mértéktelen evészavar problémakörébe.
Kit érint leginkább a mértéktelen evészavar?
Ez az egészségügyi állapot szinte mindenkinél előfordulhat, függetlenül a nemtől, kortól, fajtól. Amerikában a leggyakoribb – a nők hajlamosabbak rá, de férfiaknál is kialakulhat.
Hogyan érinti a testsúlyt a probléma?
Számos ember, akinél mértéktelen evészavar jelentkezik, a testsúlyával is küzdelmet folytat. A rendellenességben szenvedők kétharmada elhízott, s egy tanulmány szerint azok 30 százaléka, akik küzdenek az evészavarral, megfelelő fogyókúrát keres. Az elhízott és túlsúlyos emberek olyan, komoly problémákkal is szembenéznek, mint a szívbetegség, magas vérnyomás és a 2-es típusú diabétesz.
Mögöttes ok
A mértéktelen evészavar mögött gyakran áll érzelmi vagy mentális egészségügyi gond – depresszió, szorongás, bipoláris zavar, valamilyen szer használata. Stresszesek, rosszul alszanak, küzdenek az önbecsüléssel és a testük kinézetével.
Mi okozza pontosan a mértéktelen evészavart?
A szakemberek nem teljesen biztosak abban, mi váltja ki a problémát. Tényezők keveréke, beleértve az illető génjeit, pszichológiáját, hátterét – ezek mind közrejátszhatnak. A diétázás ugyancsak vezethet mértéktelen evészavarhoz. Bizonyos emberek pedig extrém mértékben érzékenyek az élelmiszerek képeire, illatára. A rendellenesség egy stresszes életszakasz vagy trauma eredménye is lehet – például gyász, vagy maga a tény, hogy az illetőt piszkálják a súlya miatt.
A felépülés lehetséges
Amennyiben úgy érezzük, mértéktelen evészavarral küzdünk, érdemes tudnunk, hogy kezeléssel sikeresen gyógyítható a probléma. Az első lépés a diagnózis – vagyis konzultálnunk kell orvossal, aki megvizsgál és meghallgatja tüneteinket, felméri szokásainkat, érzelmi egészségünket, testképünket.
A kezelést elsősorban a gondolataink, érzéseink elemzésével érdemes kezdeni. Pszichiáter vagy tanácsadó segíthet abban, hogy megváltoztassuk azokat. A negatív gondolatok ellen a kognitív viselkedés terápia és az interperszonális terápia is hasznos lehet.
A szakember javasolhat gyógyszert is, amely a szorongást, depressziót segít kezelni – s ezzel együtt megszűnik a mértéktelen evésre való kényszer.
A mértéktelen evészavar természetesen hízáshoz vezet, ezért a kezelés során a pácienseknek arra is szükségük van, hogy szakember segítsen nekik a fogyás útjára lépni.
A mértéktelen evészavar megelőzése érdekében idejében észre kell venni, ha a problémával kapcsolatos érzések elhatalmasodnak rajtunk – a szégyen, a bűntudat, a testkép zavar -, de érdemes odafigyelni akkor is, ha családunkban már előfordult étkezési rendellenesség. Keressünk fel orvost vagy terapeutát.
Nagyon érdekes dolgokat olvashatunk ki a Központi Statisztikai Hivatal 2017-es háztartási fogyasztási adataiból. Hiába jóval alacsonyabb például a keleti országrészekben élők átlagos jövedelme, mint a fővárosiaké, húsra mégis a budapestiek költenek kevesebbet. Eközben a fővárosban élők költenek többet szerencsejátékra és alkoholra, a dohánytermékek viszont vidéken sokkal jobban fogynak.
.
Köztudott tény, hogy jelentős jövedelmi különbségek vannak Magyarországon Budapest és a vidéki települések, illetve az egyes országrészek között: míg az ország nyugati területei jövedelmi szint tekintetében megközelítik a fővárost, addig a keleti és északkeleti országrészek jelentősen le vannak maradva.
A fővárosiak jobb anyagi helyzete miatt feltételezhetnénk, hogy többet tudnak félretenni, vagyis nettó jövedelmük kisebb részét költik el fogyasztásra, a valóság azonban mást mutat. A KSH 2017-es adatai szerint jövedelemarányosan a nyugat-dunántúli, illetve a közép-dunántúli régióban élők költik a legkevesebbet fogyasztásra (vagyis ők tudnak a legtöbbet megtakarítani), csak utána jönnek a budapestiek.
Az ábrán látszik, hogy az ország szegényebb területein (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld) magasabb a fogyasztás jövedelemhez viszonyított aránya, vagyis az itt élők mindennapi megélhetésük biztosítása mellett jóval kevesebbet tudnak spórolni. A budapestiek és a nyugati / északnyugati területeken élők közötti látszólagos ellentmondást elsősorban a magasabb fővárosi árszínvonal magyarázhatja.
Az alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - megnéztünk néhány termékcsoportot, hogy az ország egyes területein élők jövedelmük mekkora részét fordítják rájuk.
Élelmiszerek
Összességében, jövedelmük arányában a nyugat-dunántúliak költik a legkevesebbet élelmiszerekre, utána következnek csak a budapestiek. Közben az ország déli és keleti /északkeleti területein élők arányaiban jóval többet fordítanak élelmiszerre, ami részben azzal magyarázható, hogy a rosszabb jövedelmi helyzetük miatt az alapvető élelmiszerek magasabb arányban képviseltetik magukat fogyasztói kosaraikban, mint az egyéb fogyasztási cikkek. Ez evidens, hiszen utóbbiakra jellemzően kevesebb pénzük marad, mint az ország más területein élőknek.
Ennek tudatában érdekes ugyanakkor, hogy húsra nominális értelemben is Budapesten költik a legkevesebbet (Nyugat-Dunántúl után), holott a magasabb életszínvonal miatt okkal gondolhatnánk, hogy a fővárosiak sokkal inkább megengedhetik maguknak a húst. Mivel a budapestiek többet keresnek vidéki polgártársaiknál, közben viszont nem költenek annyit húsra, ezért a jövedelemarányos húskiadásokban jelentős különbségek vannak az ország egyes részei között.
Felmerülhet a gondolat, hogy talán az egészségesebb életmód miatt is fogyasztanak kevesebb húskészítményt a fővárosi emberek, mint a vidékiek, ez azonban csak részben állja meg a helyét az adatok alapján. Bár gyümölcsre és zöldségre valóban a fővárosiak költik a legtöbbet nominális értelemben (egészen pontosan zöldségre csak második legtöbbet, hiszen a dél-dunántúliak kiugróan sok zöldséget esznek), a jövedelemarányos kiadásuk nem kirívóan magas.
Kultúra, szórakozás
Mivel nem alapvető fogyasztási cikkekről van szó, ezért a kultúrára és szórakozásra elköltött pénz jelentősen függ a jövedelmi körülményektől. Egy bizonyos jövedelem felett az emberek nominálisan és jövedelemarányosan is sokkal többet fordítanak ezekre a tételekre. Ez jól megmutatkozik a hazai adatokban is, a budapestiek ugyanis nominális értelemben, illetve a jövedelmük arányában is sokkal többet költenek kultúrára és szórakozásra. Az ország legszegényebb és leggazdagabb területei között közel kétszeres a különbség (jövedelemarányosan).
Ebbe a fogyasztási cikk csoportba tartozik a szerencsejáték is. Talán sokak számára érdekes lehet, hogy a vidékiek sokkal kevesebbet költenek szerencsejátékra, mint a fővárosiak, mind jövedelmük arányában, mind nominális értékben. Ez alól kivételt képeznek a Pest megyeiek, akik messze a legtöbbet költik szerencsejátékra.
Dohány, szeszesital
Köztudott tény, hogy a magyar nagy ivónemzetnek számít, alkoholfogyasztásban a világ élmezőnyébe tartozunk. Különösen a férfiak esetében jelent nagy problémát az alkoholizmus. Bár nemek szerinti bontásban jelentős különbség van az alkoholfogyasztási szokásokban, területi alapon már nem lehet ennyire jól behatárolni a problémát, legalábbis a KSH fogyasztási adatai alapján.
Nominális értéken nézve ugyan messze a budapestiek költik a legtöbbet alkoholra, jövedelemarányosan viszont már kisebb az ország többi részének lemaradása.
A dohánytermékek esetében nagyon érdekes, hogy a nyugat-dunántúliak messze a legkevesebbet költik rá (éves átlagban 16 ezer forintot), utána pedig a budapestiek következnek (21 ezer forinttal). Közben a déli, keleti és északkeleti országrészben több pénz megy el cigire (nominális értelemben), emiatt pedig a jövedelemarányos kiadások között nagyon jelentős eltéréseket tapasztalunk.
A különbségeket az magyarázhatja, hogy a fővárosban, illetve a fejlettebb nyugati területeken az egészségtudatosság jegyében egyre kevesebben, illetve kevesebbet dohányoznak, így az összfogyasztáson belüli részesedés jóval alacsonyabb. A főváros – vidék közötti ellentét nagyon markáns: míg a budapestiek jövedelmük mindössze 1,24%-át, a megyeszékhelyeken élők 1,48%-át, a többi városban élők pedig 1,8%-át költik cigire, addig a kisebb vidéki települések esetében ez az arány 2,22%.
2018-ban újabb nagy mintás, 4000 fős kutatást végzett a Szerencsejáték Zrt. abból a célból, hogy pontos képet kapjon a magyar lakosság körében a szerencsejáték-használati zavar mértékéről.
A Felelős Játékszervezés kutatás két párhuzamos mintán (online és offline) zajlott a 15 éves és idősebb magyarországi lakosság részvételével 2018. július 26. és augusztus 19. között. Mindkét mintán 2000-2000 válaszadó elérése volt a cél, az eredményeket pedig súlyoztuk, hogy azok reprezentatívak legyenek a 15 éves és idősebb magyar lakosságra.
A túlzott szerencsejátékban érintettek
A lakosságot szerencsejáték-függőség alapján csoportokba rendező PGSI indexet figyelembe véve a szerencsejáték-függők aránya 4 százalék a 15 éves és idősebb lakosságon belül. A kutatási eredmények szerint a függők leginkább 30-49 év közötti férfiak, akik alapfokú végzettséggel rendelkeznek, leginkább községekben laknak, és rosszak az anyagi körülményeik).
A szerencsejáték-függők a 15 éves és idősebb lakosság tagjainál magasabb arányban, és gyakrabban élnek minden függőséget okozó élvezeti cikkel, legyen az legális vagy illegális (alkohol, dohány, nyugtatók, marihuána, stb.) hazánkban.
Felelősségkezelés
A válaszadók többsége a játékszenvedély kialakulásáért magáta játékost okolja. A függők és a 15-17 évesek véleménye szerint a függőség kialakulásáért kevésbé felelős a játékos.
A játékszenvedéllyel kapcsolatos segítségnyújtást illetően a válaszadók leginkább az egyén felelősségét hangoztatták, hiszen a válaszadók kétötöde (42 százalék) szerint a segítségnyújtástmaguknak, a játékfüggőségben érintetteknek kellene finanszírozniuk.
A válaszadók többségének pozitív irányba változna a véleménye a Szerencsejáték Zrt-ről, amennyiben a Társaság szerencsejáték-függőségben érintett emberek számára szervezne vagy finanszírozna segítségnyújtást.
A 15 éves és idősebb lakossági minta tagjai leginkább a megelőző információs tevékenységet, a felvilágosító kampányt és anonim segélyvonal működtetését tartanák hasznos segítségnek a szerencsejáték-függőség megelőzésében.
A Szerencsejáték Zrt. társadalmi felelőssége tudatában nagy hangsúlyt fektet a játékfüggőség kutatására és megelőzésére. Szerencsejáték –szervező tevékenységünket a Szerencsejáték Felügyelet engedélyével folytatjuk, és minden évben kiérdemeltük az ajánlott felelős játékszervezői minősítést. Az állami európai szerencsejáték –szervezőket tömörítő European Lotteries tagjaként pedig háromévente megújítjuk felelős játékszervezői tanúsítványunkat (Responsible Gaming Certificate).
2013 óta működik támogatásunkkal az ELTE Szerencsejátékos Segélytelefon (06 1 411 6778) szolgáltatása, ahol hétköznaponként 15 -19 óra között pszichológus, addiktológus szakemberek nyújtanak segítséget szerencsejátékkal összefüggő problémák, kritikus helyzetek kezeléséhez anonimitás és teljes titoktartás mellett.
2012 óta működtetjük a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel a Játék határokkal elnevezésű iskolai prevenciós programunkat. A program keretében a felső tagozatos és középiskolás diákok és pedagógusaik rendhagyó osztályfőnöki órák és szabadidős klubfoglalkozások során dolgozzák fel a függőség problémáját, valamint keresnek alternatívákat a szabadidő tartalmas eltöltéséhez. A programban elindított Információs Pontokon (Budapest, Szolnok, Debrecen, Miskolc, Sopron, Kaposvár, Orosháza) az érintettek és családtagjaik felvilágosítást kaphatnak az elérhető terápiás szolgáltatásokról. A program a szerencsejáték –függőknek és hozzátartozóiknak is segítséget nyújt csoportos foglalkozásokon.
Általában háromévente folytatunk kutatást a felelős játékszervezés témakörében, amelynek keretében megvizsgáljuk a lakosságot, különös tekintettel a 18 éven aluli fiatalokra, a játszási szokásokat, a felelős játékszervezői tevékenységünk hatásait és ismertségét.
A jövőben is arra törekszünk, hogy a szerencsejáték –használattal kapcsolatos veszélyeket és problémákat minimalizáljuk, a magyar lakosság körében mért –európai átlaggal megegyező- mértékű használati zavart mérsékeljük és prevenciós tevékenységünket minél szélesebb körre kiterjesszük.
További információért kérjük, keresse a sajto@szerencsejatek.hu-t.
A Szerencsejáték Zrt. kutatásában a 15-17 év közötti fiatalok játékszokásait is vizsgálta. Az adatokból az derült ki, hogy már ennél a korosztálynál is előfordulnak szenvedélybetegek.Minden negyedik fiatal a megkérdezettek közül veszélyeztetett, 4 százalékuk pedig már függőséggel küzd!
.
Három év alatt legalább a háromszorosára nőhetett a hazai szerencsejáték-függők száma – ez derül ki a Szerencsejáték Zrt. legfrissebb felméréséből. A Szerencsejáték Zrt. weboldalára kikerült egy friss kutatás a hazai szerencsejáték-használat kapcsán közöl részleteket.
A szerencsejáték-függőségi térkép szerint három év alatt többszörösére nőtt a szenvedélybetegnek tekinthető játékosok száma Magyarországon, közölte a hvg.hu.
A 2018 nyarán felvett adatok szerint
a magyar felnőtt lakosság 4 százaléka tekinthető szerencsejáték-függőnek,
10 százalék mérséklet rizikófaktorú,
és további 17 százalék az alacsony rizikófaktorú csoportba tartozik.
A kutatásból kiderült az is, hogy a magyarok nagyobb részének nem okoz gondot a szerencsejáték, illetve 28 százalék azt állította: egyáltalán nem játszik.
A 15-17 év közötti fiataloknak
4 százaléka küzd a betegséggel,
további 25 százalékuk veszélyeztetett,
14 százalék mérsékelt,
11 százalék pedig alacsony rizikófaktorúnak számít.
Ezek az arányok nagyjából egybevágnak a 18 év felettiek attitűdjeivel, mégis fenyegetőbb a fiatalok függőségi helyzete. Azok viszont, akik játszanak, nagyobb arányban válnak függővé.
A Szerencsejáték Zrt. felelős játékszervezőként maga is igyekszik megóvni a szerencsejáték káros következményeitől, a kutatás mellett ugyanis a függőség témájának szentelt tematikus weboldalt is létrehoztak.
Hatalmas űr keletkezik egy szenvedélybeteg életében, miután leáll az ivással vagy a droggal, hiszen addig minden egyes napját a szerhasználat határozta meg. Ezt a hiányt töltheti be valamilyen új szabadidős tevékenység felfedezése. A sportolás az egyik legjobb példa: javítja az önértékelést, célokat ad, közösséget teremt. A felépülés folyamatát is megkönnyíti, ha van, ami szerethetővé teszi a józan életet. Négy felépülő függőt mutatunk be, akik új hobbijukban találták meg szermentes önmagukat.
Emberi kapcsolatok, munka, tanulás, hobbi. Csupa olyan dolog, ami egy egészséges embernek magától értetődő és természetes. Egy függőnek azonban nem, hiszen egész élete a szerhasználatról szól, az alkohol és a drog minden mást kiszorít. Ezért érdekes megfigyelni, hogyan épül vissza egy szenvedélybeteg élete a józansággal. Fontos szerepet játszhat a felépülés folyamatában egy új hobbi megtalálása. Ez bármi lehet: sport, zene, festészet, nyelvtanulás.
Attila is így ismerkedett meg az urban golffal, a Kék Pont Alapítványnál hallott először a Magyarországon még kevésbé ismert sportról. A szenvedélybetegekkel foglalkozó civil szervezetnek saját csapata is van, Blue Point Recovery Urban Golf Club néven, Attila is ennek a tagja. (Az ő történetéről ebben a cikkben írtunk. Kérésére a képeken nem mutattuk az arcát.) Életében először egy éve fogott golfütőt, eleinte csak este mert kimenni a Városligetben gyakorolni, mert szégyellte ügyetlenségét. Hamar megszállott lett, hóban, sárban is gyakorolt, mesélte. Az sem vette el a kedvét, hogy első versenyén utolsó lett. „Elég depressziósan mentem a versenyre, de mosolyogva jöttem el, pedig baromi hideg volt.” Azóta egyre jobb eredményeket ér el, legutóbb a Száraz November keretében megrendezett Sober Cup elnevezésű versenyt meg is nyerte.
Ahogy az elnevezés is mutatja, az urban golf szinte bárhol játszható, a Városliget és a Duna-part ugyanúgy ideális helyszín lehet. Nem lyukakhoz, hanem különböző előre meghatározott tereptárgyakhoz kell eljuttattatni a labdát. Ez egy pad, egy kuka vagy akár Tinódi Lantos Sebestyén szobra is lehet. Akárcsak a hagyományos golfban, úgy a „városi” verzióban is vannak akadályok: egy nagy halom falevél vagy egy villanyoszlop alaposan meg tudja nehezíteni a játékosok dolgát.
Felépülő függőknek komoly problémát jelent, hogy józan közösséget találjanak, ezért találták ki, hogy csináljanak egy kifejezetten józan csapatot, ami alternatívát tud nyújtani nekik, mondta Tóth Zsóka, a Kék Pont Alapítvány munkatársa. A csapatnak 4-5 tagja van, nem mindenki felépülő, de ez nem is feltétel. „Nem kérdezgetjük egymás függőségét, itt a golf a lényeg.” Hasonlóan az AA-gyűlésekhez, az edzéseik is fix időpontban vannak, minden péntek délután találkozik a csapat. Attila szerint neki azért segít az urban golf, mert nyugalmat és koncentrációt igényel. “Nem pörög úgy az agyam, mint máskor. Több értelmes gondolatom van.” Másrészt komplex sport: az állóképesség mellett kreativitásra is szükség van az ütések megtervezésénél.
Hamar János addiktológiai konzultánsként dolgozik, maga is felépülő függő, 18 éve állt le a heroinnal. Teljesen átlagos családban nőtt fel, a szülők sokat dolgoztak, nem kapott elég figyelmet, szeretetet. 17 évesen drogozott először, „olyan érzés volt, mint egy anyai ölelés.” Minden problémára a drog lett a megoldás, ez segített átvészelni a nehézségeket. Miután kijött a rehabról, sokáig nem találta a helyét. Hiába jött egyenesbe az élete, elvégezte a főiskolát, családja lett, mégsem találta azt a pluszt, amit korábban a drog adott.
Végül a sportban találta meg ezt; egy ideig boxolt, kempózott, de a cross fitt illett hozzá legjobban, mert változatos, minden edzés más, mások a feladatok, a kihívások. Öt éve kezdett el komolyabban cross fittezni, két éve jár le társaságban edzeni.
„Ahogy az amerikai tengerészgyalogosok mondják, azért jövök le, hogy felrobbantsam magamban a szarságokat. Hogy a hétköznapok apróbb problémái elveszítsék jelentőségüket.”
Szerinte két oka van, amiért egy felépülőnek érdemes sportolnia. Egyrészt a függőség hatalmas űrt hagy maga után, hiszen a beteg addigi életének minden egyes napja aköré szerveződött, hogy drogot szerezzen és drogozzon. Ezt a hiányt lehet többek között a sportolással kitölteni. Terápiás szempontból pedig azért segíthet, mert a felépülő minél több lábon áll, annál kisebb a visszaesés esélye. Ilyen tartóoszlop lehet a család, a munka, a párkapcsolat és a sport. Ha ezek közül bármelyik kiesik, még maradnak más kapaszkodók. Emiatt klienseinek kötelező választaniuk valamilyen sportot. Nem ragaszkodik a cross fitthez, bármit csinálhatnak, amiben ki tudnak teljesedni. A rehabon, ahol dolgozik, ping-pongoznak, fociznak a kliensek.
Edzőtársával, Stefkó Ernővel együtt próbálták ki az ecstasyt még tinédzserként. Apja ivott, lelkileg és fizikailag bántalmazta, ezért olyan társaságot keresett, ahol megbecsülik. Négy éve felépülő, előtte kisebb megszakításokkal majdnem 20 évig anyagozott. Az utolsó két év már brutális volt, naponta több tízezer forint költött heroinra.
„Már nem volt másnap, a heroin nem engedte. Egy anyagos megoldja, hogy legyen rá pénze. És nem mindig legális úton.”
János juttatta be a Ráckeresztúi Drogrehabilitációs Központba, ahol megváltozott az élete. Azóta segítő szakemberként dolgozik az intézményben, amire különösen büszke, mert keveseknek ajánlják fel a lehetőséget. Egész életében sportolt, a cross fitt előtt kipróbálta a birkózást, dzsiu dzsicut és a ketrecharcot. „Ez ad gerincet az életemnek. Közösséget találtam általa, motivációt, célokat ad” – mondta a sport szerepéről. A ráckeresztúri rehabon nemrég telepítettek egy edzőparkot a klienseknek.
Ernő szerint a sport az önértékelés és a pozitív visszajelzések miatt is fontos lehet. Ez sok szenvedélybeteg életéből hiányzik, mindig csak azt hallják a környezetüktől, hogy mindent rosszul csinálnak. A sportban látszik a fejlődés. Az első edzésen el akarsz pusztulni, a bemelegítést nem bírod. Aztán megtanulod a technikát és egyre jobb leszel” – tette hozzá János. Sportolni is lehet függő módon, ami ugyanolyan látványos tud lenni, mint bármilyen szenvedélybetegség, mondta Ernő. A személyiség függő működése nem tűnik el azonnal a drog vagy az alkohol elhagyásával. Ezért János soha nem mondja klienseinek, hogy egyszercsak megváltoznak és nem lesznek többé függők.
Olaszy Csabával Csobánkán találkoztunk, ide szokta elhozni a bátrabb felépülőket sziklát mászni. A sziklamászás terápiás lehetőségeivel egy lengyelországi tanulmányút keretében ismerkedett meg 1999-ben, azóta rendszeresen szervez mászásokat, táborokat felépülőknek. Csaba nyolc évig volt szerhasználó, drogos karrierje a kilencvenes évek sláger drogjával, a mákteával kezdődött, később jött a heroin, illetve annak házilag készített verziója, a kompót. Többször próbált leállni, sikertelenül. Az utolsó években belátta, hogy ez neki nem fog menni. „Látszott, hogy ennek a halál a vége. De akkor ezt nem tartottam borzalmasnak. Jobb opciónak tűnt, mint élni. Ha oroszlánként éltem, akkor úgyis fogok meghalni, és erre még büszke is voltam.”
Egyszer egyik ismerősét kérte meg, hogy nála főzhesse meg a mákteáját. Belement, de azzal a feltétellel, hogy cserébe Csaba ír egy levelet a rehabra. Hónapokkal később, pont egy jól sikerült beállás közben csörgött a telefon; Komlóról hívták, hogy megürült egy hely a rehabon, ha még aznap leutazik, akkor fogadják. Másfél évet töltött bent, „ott megtaláltam azt a közösséget, amit még kamaszként vesztettem el”, mesélte.
A rehabról kikerülve segítő szakemberként kezdett el dolgozni, egyik alapítója volt a Megálló Csoportnak. Kezdetben színházterápiával foglalkozott, majd jött a sziklamászás. Tapasztalata szerint törvényszerű, hogy a felépülésben a függő új szabadidős tevékenységeket fedez fel magának. „Egy rendes narkós élete a cucc körül forog. Szárazon mindenképpen kell valami helyette, mert az életnek nevezett játékban szükség van olyasmire, ami szerethetővé teszi azt.” Érdemes sokféle dolgot kipróbálni, de nem szabad görcsösen keresni a lehetőségeket, tanácsolta. Csaba gyakorlatilag végigsportolta gyerekkorát, vívott, futott, teniszezett, kézilabdázott, síelt, vitorlázott. Neki emiatt a boldog gyerekkor emlékeit hívja elő a sziklamászás.
A felépülés szempontjából azért tartja jó választásnak, mert mászás közben a jelenben kell lennie az embernek, nem rágódhat a múlton, nem aggódhat a jövőn. Szereti a szimbolikáját is: meg kell találni a felfelé vezető utat, nem célszerű erőből csinálni. Ugyanakkor fontos az egyensúly: nem lehet sem túl görcsös, sem túl vakmerő. Mászás közben rá van utalva társaira, ezért fontos a bizalom is. Másik nagy előnye, hogy mindeközben a természetben vannak, jó levegőn, messze a város zajától. Meggyőződése, hogy a mászás legkevésbé szól a sportról és a teljesítményről, sokkal inkább az önismeret és félelmeink legyőzése a lényeg.
„A felépülésben az egó leépítése kulcsfontosságú. Nem lehet egóból élni, mert az mindig sérül.”
Furcsán viselkedik egy munkatársa, kiszámíthatatlanul változik a hangulata, hullámzik a teljesítménye, elkalandozik a figyelme, netán feltűnően üres vagy éppen fényes a szeme? Gondolt már arra, hogy az illető esetleg szenvedélybeteg is lehet? Fontos kérdést boncolgat a HR Doktor a HR Blogon.
.
A munkatársak több időt töltenek egymással, mint a családtagjaikkal, nem ritka hát, hogy az együtt dolgozók többet tudnak egymás egészségi és egzisztenciális állapotáról, problémáiról, köztük az esetleg gondosan rejtegetett függőségeikről is, mint a közvetlen hozzátartozók. De mit kezdhetünk azzal a gyanúval vagy felismeréssel, hogy kollégánk valamilyen szenvedélybetegség rabjává vált? Milyen függőségek fordulhatnak elő, és van-e módunk a segítségnyújtásra?
Fenyegető függőségek
Függőségnek, szenvedélybetegségnek vagy kóros szenvedélynek, addikciónak azt nevezzük, ha egy hétköznapi, többé-kevésbé elfogadott viselkedésmód meghatározó lesz, eluralkodik valaki személyiségén, annyira, hogy a viselkedés torzulásához vezet, így az érintett segítség nélkül képtelen felhagyni vele.
Ilyen függőséget kiválthatnak kémiai szerek, például a nikotin, a koffein, az alkohol, a pszichoaktív szerek, egyes gyógyszerek és számos drog fogyasztása. Ismeretesek a viselkedési addikciók is, a szex-, a társ-és kapcsolati függőségek, a testedzés-, a játék-, az internet-függőség és a munkamánia is. Ezek között vannak függőségtípusok, amelyeknek nagy a társadalmi elutasítottsága egyértelmű egészségkárosító hatásai miatt (így a dohányzás, az alkohol, a drog), de vannak olyanok is, amelyeket a környezet elfogad, sőt, bizonyos fokig pozitívnak is tart (például a munkaalkoholizmus vagy a testedzés-függőség), pedig súlyosan károsítják az egyén mentális és fizikai, szociális „egészségét”. Ez alkalommal csak a szűkebben vett, a kémiai szerek által kiváltott szenvedélybetegségeket nézzük meg közelebbről, milyen formában találkozhatunk vele a munkahelyen.
A szexológusok többsége szerint a szexfüggőség napjainkban még mindig tabutéma a nők körében. A szabadjára eresztett szexualitás, a kicsapongás és az igazi függőség között a különbség nem mindig felismerhető - pedig létezik. Ezért beszélni kell erről a rejtett problémáról, és megoldást is lehet találni rá.
"Amikor nem kapom meg a szex-dózisomat, általában deprimált vagyok, rosszul érzem magam Kicsit olyan ez, mint a kábítószer-élvezet." - magyarázza a 32 éves, férjezetlen Júlia. Vajon szexfüggő-e a fiatal hölgy, vagy modern világunk új amazonja?
Egy olyan korban, melyben merőben új szokások, filmek és más vizuális vagy egyéb eszközök teljesen felforgatták a szexuális élet gyakorlatát, meglehetősen nehéz a kérdésre választ adni. Ugyanakkor lehet tisztán látni, és szükség esetén megoldást is találni a problémára, azaz megszüntetni az ilyen jellegű függőséget - a nők esetében is. A női szexfüggőség jelei
A (női) szexuális függőséget szenvedés kíséri, ha az érintett személy nem kapja meg azt, amit akar - állapítják meg gyakorló pszichológusok és szexuálterapeuták. A szex ilyen esetekben elengedhetetlen feltételévé válik a kiegyensúlyozott személyiség kialakulásának. Az önmegtartóztatás természetesen nehezen járható út, de ha mégis megvalósul, rossz fizikai-lelki közérzetet von maga után a mindennapokban. És persze ez a függőség is, akár az összes többi, kényszeres módon jelentkezik.
Nagyok a szexuális igények, a legtöbbször felülírják a korábban fontosnak tartott érzelmi oldalt, kulcsfontosságúvá válik az élvezetek hajszolása, annak gyakran negatív következményeivel együtt - pontosítanak az addiktológusok.
Hozzáteszik: mialatt a szexuális függőség hatása nyilvánvaló a nő párkapcsolataira nézve, sűrűn előfordul, hogy az érinti a szakmai szférát, sőt az egészséget is. Van, aki hetente több estéjét szex-klubokban tölti, míg mások szinte mindent feláldoznának a szexualitás oltárán... A gyenge pont: törés az önértékelésben, kapcsolatteremtési nehézségek
Annak ellenére, hogy vagy éppen amiatt, hogy a legtöbben titkolják, a szexuális örömök keresésének "létjogosultsága" napjainkra egyre felkapottabb kérdéssé vált a nőket érintően.
Sokan arra az álláspontra helyezkednek, hogy miért ne lenne megengedett a nők körében, ha azt a férfiaknál kevéssé ítéli el a közvélemény?
Mégis, kevés nő konzultál e tárgyban szexológussal - mert még mindig tabutémának tekinti a dolgot. Eközben a férfiaknál a szexfüggőség sokkal könnyebben bevallott és azonosított jelenség...
Mindamellett a szexuális kényszer a nők körében sokszor identitás-zavarhoz vezet. Gyenge miatta az önértékelés, hiányzik belőle az a magabiztosság, mellyel a férfiak ilyen esetekben többnyire rendelkeznek.
Valójában a nőknél az élvezetek hajszolásánál fontosabb a csábítás, az a vágy, hogy a nő kívánatosnak érezze magát. Ugyanakkor a gyengébbik nem esetében a "hiperszexualitás" a kapcsolatteremtés zavarait is tükrözheti.
Elítéljük, vagy sem a szexuális szabadságot, a női vágy csak kifejezett függőség esetén határolódik el az érzelmektől. Míg a férfiaknál ez koránt sincs így. Nagyon gyakran előfordul mindkét nemnél, hogy a túlzott szexualitás egyre több, csak az élvezetet célzó kapcsolat kialakítását vonja maga után, de örömöt adni és kapni egyre nehezebb lesz - sokan ezért törekednek vég nélkül annak elérésére.
Szexfüggőség: lehetséges kilábalni belőle!
Ellentétben a közvélekedéssel, az igazi szexuális függőségnek nem sok köze van erkölcshöz: más kategóriába tartozik, és negatívumai mellett pozitív hatásai nem elhanyagolhatók.
A szexológusok egyetértenek abban, hogy a jól megélt szex, szabadjára eresztett vagy sem, megnyugtató, csillapító hatású, javítja a közérzetet, az idegi-fizikai állapotot és nem kis mértékben az önértékelést is. Ellenkező esetben csak elítélően vélekedhetnénk róla: mégis, ha túlzásba viszik, és bajt okoz, tenni kell ellene.
De mikor jelenik meg a női szexuális függőség a leggyakrabban?
Váratlanul bekövetkezhet a negyvenes életévek végén vagy válás után - állítják a szexuál-terapeuták. Ilyenkor fokozottan jelentkezik az igény arra, hogy a nő érezze: fel tudja kelteni a férfiak vágyát, még "számít" mint csábító nő...
Gyakran ez lehet az egyik módja az önbizalom visszaszerzésének, a lelki-fizikai talpra állásnak. Az indulatok, érzelmek nélküli szexualitás játssza itt a főszerepet. Azután, ha kialakult a szexfüggő magatartás, a kilábalás belőle már tudatos munkát igényel. Többek közt szembenézést a félelmekkel, melyek ebben az életszakaszban felerősödnek (pld. rettegés az idő múlásától, az öregedéstől) vagy az egyedüllét pozitív oldalait tudni kell értékelni, megélni.
A fiatalabb nőknél a szexfüggőség a gyakori partnerváltásban vagy akár szexuális eszközök igénybevételében nyilvánulhat meg. Előfordul, hogy a férfit ilyenkor szinte tárgyként kezelik, és a kiábrándultság, a frusztrált életérzés hamar bekövetkezik.
A szexuális függőség olykor még rosszul kezelt agresszivitással is párosulhat (nyers szavak használata, követelőzés stb.), ami természetesen az érintett személy ellen "dolgozik".
Így az ilyen fajtan függőségnek fiatalabb korban különösen nehéz véget vetni. Emiatt a szexológus tanácsainak megfogadása mellett gyakran terápia alkalmazása válik szükségessé. Ennek első lépése lehet - a szexuálterapeuták szerint - annak a személynek az azonosítása, aki felé ez az agresszivitás irányul, hogy a páciens képes legyen felszabadulni alóla. Azután el kell jutni az egészséges agresszivitás/szexualitás/örömszerzés határának felismeréséig, hogy a felek olyan játékteret biztosítsanak egymásnak, ahol legmélyebb titkaik, rejtett vágyaik is a felszínre kerülhetnek. Ezt követően, az egyéni megoldások keresése mellett, mindenképp szakemberre célszerű bízni a terápia további lépéseinek meghatározását.
Cigi, biofű, herbál, hébe-hóba egy kis speed vagy ecstasy – a forgatókönyv nagyon hasonló a ráckeresztúri tinirehab különböző családi háttérrel rendelkező lakóinak életében. A tavaly decemberben megnyílt drogterápiás otthon egyelőre fél gőzzel üzemel, a harminc helyre tíz beteg jut. Sok, bajban lévő család ugyanis szégyenli, hogy drogos a gyerek, és inkább nem kér segítséget.
Pingpoing a közösségi térben | Fotó: Magócsi Márton
Cseverésző fiatal fiúk a folyosón és az étkezőben, néhányan az egyik szobában pingpongoznak. A ház egy jól felszerelt, modern fiúkollégiumhoz hasonlít leginkább. Tilos a drog, az agresszió és a szex – ez a három alapszabály, amelyek megsértése súlyos következményekkel, akár azonnali elbocsátással is járhat. Vegyes összetételű szakmai csapat foglalkozik a gyerekekkel, gyermekpszichiáterek, szociális munkások segítik a fiatalok felépüését.
Szigorú napirend szerint élnek, reggel fél 7-kor kelnek, 7.15-kor van reggeli, utána tanórák, önismereti és művészeti foglalkozások következnek. Ebéd után takarítás és egy kis csendes pihenő, 3-tól ismét csoportfoglalkozásokkal, majd sporttal töltik a délutánt. Esténként általában filmeznek. Vígjáték, thriller vagy dráma jöhet szóba, a horror szigorúan tilos. – Megnéztük már a Rekviem egy álomért vagy a Ponyvaregényt is, és utána megbeszéltük. A terápia lényege, hogy a kényes dolgokról is szó essen, hogy önismeretet tanuljanak, lássák, hogy következménye van annak, amit tesznek – mondja Burai Csaba szociális munkás-jelölt.
Burai Csaba | Fotó: Magócsi Márton
A háromágyas szobák otthonosak, képek a falon, könyvek az éjjeli szekrényen, és ahhoz képest, hogy most főleg 15-16 év körüli srácok laknak itt, hatalmas a rend. A főzésen kívül mindenért a fiúk felelnek, ők gondozzák a kertet, ők gondoskodnak a házban élő kutyáról is.
Az otthon egyik szobája | Fotó: Magócsi Márton
Szabadidejükben használhatják a kültéri sportpályákat, van egy mesterséges tó is, mellette a Tékozló fiú kertje, egy bibliai témájú játszótér. – Amikor elindul a tékozló útjára, akkor egy csomó akadállyal találja szembe magát, itt is ez a helyzet. Van húzódzkodó, szkanderpad, a részeg örvény nevű állomáson próbáltuk imitálni a részegség állapotát egy körhinta segítségével, valamint egy mocsarat szimbolizáló, süppedős gumipadon lehet megtapasztalni a talajvesztés érzését. Van egy labirintus is, amely közepén egy kutat szimbolizáltunk, belenézve egy tükör segítségével a fiú megláthatja saját arcképét. Ez a katarzis. A felismerés, hogy neki is van felelőssége, hogy idáig jutott. Így a tékozló elindulhat az utolsó állomás, az atyai ház felé, ahol az Atya/Isten megbocsátja és ünnepli fia hazatérését. – magyarázza Orsolics Zénó, az otthon szakmai vezetője.
A tékozló fiú játszótér | Fotó: Magócsi Márton
A birtokon van egy kápolna is, amely már jelzi, az intézményt a Magyarországi Református Egyház tartja fenn. S ugyan minden lakónak kötelező részt venni a bibliaórákon és a heti egyszeri istentiszteleten, a vallásosság nem feltétele a bekerülésnek. – A hit egy lehetőség, nem lehet kötelező – mondja.
– Nem rég nyitottunk meg, kevesen és keveset tudnak rólunk. Másrészt még mindig nagy a társadalmi előítélet, ezért a családok tartanak a tinirehabtól. Szintén szerepet játszik a létszámban, hogy kevés tinédzser vállalja önként és dalolva, hogy leteszi a drogot. Többségük már csak akkor hajlandó együttműködni és beköltözni, ha tényleg nincs más választásuk – válaszolja arra a kérdésre, miért nincs teltház. Pedig a fiatalkorú szerhasználóknak nincs sok lehetősége, az országban ezen kívül egyedül Szatymazon működik hasonló, bentlakásos rehabilitációs intézet.
– Rettegtem, mi vár majd itt rám, de nem tehettem semmit, jönnöm kellett – kezdi a 17 éves Zoli. 10 évesen kezdett dohányozni, 12 éves volt, amikor először kipróbálta a biofüvet, az elmúlt néhány évben pedig bulik alkalmával előkerült a speed, a metamfetamin és az ecstasy is.
Budapesten, a huszadik kerületben nőtt fel, szülei kiskorában elváltak. Édesanyja később újra férjhez ment, ám Zoli nem találta a közös hangot nevelőapjával. Egy nagy kertes házban élnek, Zolinak saját, leválasztott lakrésze van. – Ötödikben buktam először. Akkor anyu úgy gondolta, lehet, hogy apukám hiánya visel meg, ezért ideiglenesen odaköltöztem hozzá Újpestre. Láttam, hogy néhányan szívtak a suli előtt, odamentem hozzájuk, megkérdeztem, mi az, belekóstoltam, aztán beszívtam velük.
Zoli a tornácon lévő boxzsákot rugdossa | Fotó: Magócsi Márton
Később elkísérte a srácokat a dílerhez is, majd nem volt megállás. Két évvel később egy telefonlopási ügybe keveredett, és az anyja úgy döntött, jobb lesz, ha visszaköltözik hozzájuk. – Drogos a drogost rögtön kiszúrja, azonnal megtaláltam a társaságot és az egész kezdődött elölről – mondja. Közben elkezdte a szakiskolát, kőműves és hidegburkoló képzésre jelentkezett, de nem szerette, ezért három hónap után abbahagyta a sulit. Egy kínai nagykereskedésben helyezkedett el, árufeltöltőként, eladóként majd pénztárosként dolgozott. – A drog volt a szerelmem, nem érdekelt semmi más.
Nem önszántából döntött úgy, hogy változtat. – Kábítószer birtoklása és kiskorú veszélyeztetése miatt indult ellenem eljárás. Három öcsém van, és a gyámügy jelezte, vagy engem emelnek ki a családból, vagy a három testvéremet, vagy végigcsinálom a terápiát. Az utóbbi mellett döntöttem.
Zoli az otthon módszerének szintjeit és az azokon lévő lakók címereit mutató fal előtt | Fotó: Magócsi Márton
Magas, ápolt, farmert, inget és baseball sapkát visel, választékosan beszél, nem vallásos, úgy fogalmaz, ha nagyon nagy bajba került, előfordult, hogy imádkozott. Az itteni bibliaórákat érdekesnek tartja, de egyelőre nem fontolgatja, hogy megtér. Négy hónapja van itt, és még ugyanennyit tervez itt tölteni. Tőle és a mentorától függ, mikor mehet haza, de úgy érzi, jó úton jár. Többször volt már otthon, egyszer össze is futott az egyik régi drogos ismerősével. – Megkért, vegyek neki drogot, mert ki van tiltva a helyről, de nem mentem bele. Kiabált rám kígyót-békát, nem érdekelt. Nem lesz könnyű a hazatérés, nehéz lesz elkerülni a korábbi ismerősöket Mint mondja, ott, ahol lakik, minden második utcában van egy díler.
– Én már Jedi vagyok, de hamarosan jedi-mesterré lépek elő – tereli el a szót. A házban három fázis van, a tanítvány, jedi és jedimester, ezek a gyógyulás előrehaladását jelképezik. Egy-egy fázis hónapokig tarthat. A fázisváltáshoz teljesíteni kell egy kihívást. Zolinak például gondja volt a pontossággal. Hogy jedivé válhasson, azt a feladatot kapta, hogy menjen el a közeli Martonvásárára, de érjen vissza pontosan délután 2 óráig, és hozzon magával egy szál virágot a terápia során tanult kompetenciák segítségével. Vásárolni vagy lopni nem ér. Zoli bement egy virágboltba, elmondta, honnan jött, miért lenne szüksége egy szál virágra, azonban az eladó elküldte. Aztán a kastélypark környékén sétálgatva észrevette, hogy az egyik házban épp kertészkedik egy hölgy. Odament, udvariasan bemutatkozott, elmesélte, honnan jött, mi a feladata, és hálás lenne, ha kaphatna egy szál virágot. – Hátraszaladt, és egy egész rózsacsokrot hozott nekem – mondja büszkén.
Zoli mutatja a terápián őt végigkísérő, saját maga által összeállított címerét | Fotó: Magócsi Márton
Az újoncok egy hét próbaidő után dönthetik el, elmennek vagy maradnak. Ha utóbbi mellett döntenek, készíteniük kell egy címert, feltüntetve rajta legfőbb erényeiket, erősségeiket, valamint azt, hogyan szeretnék, ha mások látnák őket, és felrajzolják jövőképüket is. Ez a címer végigkíséri őket a terápia során. Kapnak egy mentort is, akivel az itt töltött idő alatt nemcsak a szerhiányról, hanem mélyebb problémákról is beszélgethetnek, együtt próbálják feltárni az ide vezető okokat, és találni megoldást az egyéni problémákra. Egy hét után válik valaki tanítvánnyá. Hetente tizenöt percet beszélhetnek telefonon, nem internetezhetnek és haza sem mehetnek hétvégente. Több szabadság és felelősség hárul a jedikre, akik hetente 30 percet beszélhetnek telefonon, ugyanennyit internetezhetnek is. Facebookozhatnak, játszhatnak, híreket olvashatnak, a pornó azonban szigorúan tilos. Elvileg kéthetente egy napra mehetnek haza, ám a szabályok rugalmasak. Azok a srácok, akiknek nagyon sokat kell utazniuk a családhoz, egy estét is otthon tölthetnek. A jedimesterek segítik a többieket, és már több időt töltenek kint, mint a házban, próbálnak integrálódni a családba, az iskolába.
Társasjáték az esetleges esti filmezésre várva | Fotó: Magócsi Márton
Sok fiatal magántanulóként folytatja a sulit, az itteni pedagógusok, a Zöld Kakas Líceum és a Megálló Csoport Alapítvány tanárainak segítségével.
– Hét osztályom van meg, most akartam kezdeni a nyolcadikat – kezdi a 16 éves Krisztián. Az ikervári gyermekotthonból jött. A bátyjával próbálta ki először a herbált és az első alkalom után rákapott. – Betompulsz tőle, nem zavar semmi, szinte megszűnik a külvilág – mondja a földet bámulva. Kerüli a tekintetem, az ujjaival babrál.
Idővel, hogy meg tudja szerezni a szükséges adagot, lopni kezdett és rendőrségi ügye is lett. Végül a gyermekotthon vezetője segített neki, hogy bekerülhessen a ráckeresztúri intézménybe. Az első hét volt a legnezehebb, nem tudott aludni, hol a hideg rázta, hol rettenetesen izzadt. Gyötörték az elvonási tünetek.
Az otthon egyik alapvetése a közösségi térben a falon | Fotó: Magócsi Márton
– Ezzel semmit se lehet kezdeni, át kell vészelni – mondja. Mielőbb szeretné elvégezni a nyolcadikat, hogy aztán kőművesnek tanuljon. Arra a kérdésre, fél-e hogy visszacsúszik, ha visszamegy az otthonba, határozott igennel felel. De szeretne tiszta maradni, megtanulni németül, és amint lehet, kiköltözni Németországba.
Zoli és Krisztián a feszültséget sporttal igyekszik levezetni. – Nem mindenkinek megy ez, volt egy srác, összekülönböztünk, és gyomorszájon ütött. Baromi nehéz volt megállni, hogy ne üssek vissza, de nem akartam, hogy elküldjenek – mondja Zoli. A másik fiút sem tanácsolták el. – Bizonyos esetekben nem hezitálunk, és a házban tartózkodó szakember azonnal az elbocsátás mellett dönt. Volt két srác, valahogy bejutottak a doktornő szobájába, és bevették az ott talált gyógyszereket. Jöttem be reggel dolgozni, a srácok önkívületi állapotban támasztották a falat. Kérdeztem, mi történt, beszélni sem nagyon tudtak. Kihívtam az ügyeletes orvost, aki azonnal értesítette a rohammentőket. A fiúk még a kórházban sem voltak hajlandóak beismerni, mit tettek, tagadtak, hazudtak – mondja Burai Csaba. Egykor ő is drogfüggő volt, 12 évvel ezelőtt eltöltött néhány hónapot a tinirehab mellett működő, felnőtteket kezelő drogrehabilitációs központban, azóta tiszta. – A legfontosabb az őszinteség. Persze, hogy gond, ha a kimenőn cuccozott valaki, de nem küldjük el azonnal, ha bevallja, és látjuk, hogy dolgozni akar önmagán.
Az egyik motiváló, tanító plakát a folyosó falán | Fotó: Magócsi Márton
A verekedős srác is két hét gondolkodási időt kapott. – Ennyi ideje van, hogy átgondolja, akarja-e folytatni, a team és a többi lakó is megvitatja, szívesen látják-e itt – mondja.
A terápia egyik legnehezebb része épp a családdal és a gyámokkal való együttműködés. Ha ugyanis a környezet nem változik, nagy az esély, hogy a fiúk visszaesnek. – Vannak itt nagyon gazdag és nagyon szegény családból származó srácok is, és hiába van minden második héten terápiás foglalkozás a hozzátartozóknak, van, aki egyszerűen nem tud eljönni.
Használaton kívüli tábla az udvaron | Fotó: Magócsi Márton
Gond az is, hogy néhány szülő csupán addig készséges és együttműködő, amíg a gyerekkel nincs gond, ha valami történik, már kevésbé segítőkészek. – Sokan nem hajlandók megérteni, hogy ez nem egy szerelőműhely, nem úgy működik a dolog, hogy leteszik a problémás, deviáns fiatalt, és hazavisznek egy tökéletes gyereket.
Aki kábítószer-használat miatt kér orvosi segítséget, a kórterem után könnyen egy büntetőeljárás kellős közepén találhatja magát. Hol az orvosok, hol az ápolók vagy a mentősök érzik úgy, hogy drogot fogyasztó betegeikre rendőrt kell hívniuk. Pedig a törvény szerint ezt csak akkor tehetnék meg, ha az illető fenyegetően lép fel velük szemben, máskülönben titoktartási kötelezettségük van. Így aztán sokan inkább nem is hívják a mentőket, hanem mítoszok alapján próbálják kezelni a túladagolást, ami akár halálesethez is vezethet.
“Ügyintézés közben, a belvárosban találkoztam egy régről ismert sráccal, aki azóta se állt le a szerhasználattal. Beszélgettünk, és megemlítette, hogy van nála GBL nevű szer. Ezzel régebben sokat találkoztam, mert csak 2014 óta minősül kábítószernek. A szervezetben GHB nevű vegyületté alakul, és bódító hatást fejt ki. Mivel a szorongásom és a depresszióm azóta is kezelés alatt van, és mert elgyengültem, elfogadtam tőle a szerből. Mivel a szervezetem nem volt hozzászokva, a régi adagtól szinte azonnal elájultam. Így találtak meg a mentők, és ittas állapotot gyanítva szállítottak kórházba”
– kezdte beszámolóját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyik szenvedélybeteg ügyfele, akit ébredése után a kórházi nővér arra biztatott, mondja el őszintén, mitől ájult el, hiszen csak így kaphat megfelelő ellátást. A néhány órával később megérkező orvos azonban már kevésbé volt megértő, és amint meghallotta, hogy kábítószer van a háttérben, értesítette a rendőrséget.
Ezzel az a gond, hogy bár kábítószert tartani és fogyasztani törvénytelen, ezt nem lenne szabad továbbadni a rendőrségnek, hacsak nem maga a beteg ad rá felhatalmazást, amire persze kicsi az esély. Az egészségügyi törvény szerint csak akkor tehetnek kivételt,
ha az ellátott a saját vagy valaki más testi épségét fenyegeti, vagy
ha nyolc napon túl gyógyuló, feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó sérülést szenvedett.
Ebben az esetben szó sem volt ilyesmiről, ezért a beteg és a TASZ szerint jogsértő volt kihívni a rendőrséget. A jogvédő szervezet kíváncsi volt, milyen gyakran fordul elő, hogy a mentősök vagy a kórházi dolgozók rendőrt hívnak olyan emberekre, akik drogfogyasztás miatt lettek rosszul. A megyei rendőrkapitányságoknak küldött adatigénylésükből kiderült, hogy távolról sem egyedi esetről van szó.
2017-ben országosan 63-szor hívtak rendőrt drogfogyasztás miatt ellátott beteghez. Közülük csak heten fenyegették a dolgozók testi épségét, vagyis a maradék 56 esetben egyáltalán nem lett volna szabad rendőrt hívni. Ebből aztán majdnem mind, 52 eset büntetőeljárással végződött. Vagyis az eljárások 82 százaléka indokolatlan volt.
Aki drogozik, magára vessen, nem?
Kardos Tamás, a TASZ magánszféra-projektjének munkatársa szerint az egészségügyi dolgozók egy része talán attól tart, bűnrészessé válna, ha ilyen esetben nem értesítené a rendőrséget. “Ez legfeljebb akkor lenne igaz, ha már büntetőeljárás folyna a beteg ellen, mégis rejtegetnék a rendőrség elől. Valójában akkor sincs feljelentési kötelezettségük, ha egy dílerről van szó”.
De miért baj, hogy rendőrt hívnak valakire, aki végső soron bűncselekmény követett el azzal, hogy tiltott kábítószert fogyasztott? Amellett, hogy ez a gyakorlat szembemegy a titoktartási kötelezettséggel, Kardos szerint akár életeket is veszélyeztethet, ha valaki a rendőrségtől való félelmében inkább nem kér orvosi segítséget.
Egy kelet-magyarországi, szerhasználókkal foglalkozó alapítvány vezetője gyakran hallja a klienseitől, hogy “túladagolás esetén sem hívnak mentőt, inkább egymást próbálják detoxikálni mindenféle legendák és mítoszok alapján. Amikor ez szóba kerül, mindig elmondjuk, hogy ilyenkor inkább hívjanak mentőt, legfeljebb utólag számon lehet kérni az egészségügyi intézményt, amiért nem tettek eleget a titoktartási kötelezettségüknek. De így is nehéz áttörni ezeket a blokkokat, ráadásul a droghasználók nagyon sérülékeny csoportot alkotnak. Egy kényszeres droghasználó nem arról híres, hogy bevállal konfliktusos helyzeteket, és kiáll az érdekeiért”.
Még kevesebb esély a normális életre
Aki ellen drogfogyasztás miatt indul eljárás, első körben elterelésre mehet. Ez egy hosszú, fél éven át tartó folyamat, amit állami, civil és egyházi szervezeteknél is el lehet végezni. (Itt van a nyilvántartásuk, bár találtunk köztük olyat, ahol állításuk szerint évek óta nem foglalkoznak ezzel).
Az elterelésről szóló igazolás bemutatásával a rendőrség nem emel vádat, és az illetőnek még priusza sem lesz. Ezt azonban két éven belül csak egyszer lehet megcsinálni, a TASZ ügyfele pedig már túlvolt egy ilyenen, amikor kórházba került. Így jó eséllyel pénzbüntetés vagy közérdekű munka vár rá, az eset pedig bekerül az erkölcsi bizonyítványába is. Így könnyen lehet, hogy nehezebben fog munkát vállalni, tovább csökken az esélye a normális életre és a gyógyulásra is.
Egy másik, szintén szenvedélybeteg-ellátásban dolgozó szakember néhány éve három olyan esettel is találkozott, amikor a beteg segítséget kért, de végül a rendőrségen végezte. Egyszer a mentősök, kétszer pedig a 112-es segélyhívó operátora telefonált nekik. “Ilyenkor az lenne a legjobb, ha azonnal egy szenvedélybeteg-ellátást végző szolgáltatóhoz küldenék őket, és hatékony segítséget kaphatnának. A rendőrségi eljárás nagyfokú megbélyegzéssel jár. Ha nem lesz priusza, akkor is végig kell csinálnia az eljárást, ujjlenyomatot vesznek tőle, lefotózzák, és így tovább”. Az elterelésen aztán mindhárom esetben kiderült, hogy egyszeri kipróbálásról volt szó.
Szerinte azóta valamelyest javult a helyzet, legalábbis az ő környékükön. “A helyi kórházban korábban sem volt jellemző, hogy rendőrt hívjanak, az utóbbi években pedig a mentősökkel is sikerült szorosabb kapcsolatba kerülnünk. Most már tudják, hogy ilyen esetekben hozzánk is küldhetnek betegeket”.
Ami az operátorokat illeti, tavaly az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) épp a TASZ kérésére utasította a 112-es vonalat kezelő központok osztályvezetőit, hogy csak testi épség veszélyeztetése esetén hívjanak rendőrt. A nekünk nyilatkozó szakember szerint azóta ők is betartják a titoktartási szabályokat.
Szabolcsban a legszigorúbbak
A TASZ mostani adatkérése nem is az operátorokra, csakis a mentősökre, ápolókra és orvosokra vonatkozott. Ebből jött ki az arány, amely szerint 2017-ben ötből négy ellátott, akire rendőrt hívtak, még eljárást is kapott a nyakába. Ez az országos szám, de érdemes megnézni a területi bontást is, mert elég nagyok az eltérések.
Négy megyében (Borsod, Heves, Pest és Tolna) például egyszer sem értesítették a rendőrséget, máshol (Fejér, Hajdú-Bihar) az értesítés ellenére sem indítottak eljárást. Az előbb idézett szakember szerint ez főleg a dizájnerdrogok használóinál fordulhat elő, ahol a rendőrök tudják, hogy – mondjuk a marihuánával ellentétben – úgysem lehetne kimutatni az anyagot az illető szervezetében. “Ezért van az, hogy az elterelésen részt vevő klienseink nagy része egy füves cigi miatt kerül be, miközben nem érjük el azokat, akiknek nagyobb segítségre lenne szükségük. Ők legfeljebb a család unszolására jönnek be, maguktól ritkán, mert ezek a szerek pont a belátási képességüket gátolják és az alulmotiváltságukat erősítik”.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak a legszigorúbbak: 11 értesítésből mind a 11-szer eljárás indult. Szabolcsban és Budapesten ráadásul egyenként tízmillió forintot kértek az adatokért, miközben máshol 15 napon belül ingyen kiadták őket. A TASZ-nak ezért külön pert kellett indítania, így juthattak hozzá ingyen az információkhoz.
A többi megyében legalább néhányszor előfordult, hogy a rendőrök nem indítottak eljárást, és persze ott az a hét eset is, amikor a testi épség veszélyeztetése miatt tényleg szükség volt a rendőrökre.
A számok azért is meglepőek, mert 2014-ben az országos tisztifőorvos is utasította a mentőket és a kórházi főorvosokat, hogy hagyjanak fel a rendőrök jogsértő bevonásával. Vagyis az elmúlt években a rendőrség és az egészségügy környékén is elismerték a problémát, megoldani viszont még mindig nem teljesen sikerült.
__
A cikkben idézett, szenvedélybetegekkel foglalkozó szakemberek kétféle indokkal kértek névtelenséget. Egyikük attól tartott, hogy nem kapna engedélyt a feletteseitől a nyilvános megszólaláshoz. Másikuk azt mondta, túlságosan kockázatos mostanában kábítószerügyben nyilatkozni, annyira átpolitizálódott a téma.
"Kérem mind a hármat." Gyakran hangzik el ez a mondat – kisebb-nagyobb eltérésekkel – ha nem tud választani az árucikkek közül. Mindet elengedhetetlenül fontosnak érzi a maga számára. Miután azonban megvette a sok fölöslegeset, már sajnálja az egészet, és "utálja magát". Szeretné az emlékezetéből kitörölni, meg nem történtté tenni a dolgot.
A mámorító vásárlás
"Erősebb, mint én vagyok" – szokták mondani a vásárlási lázban szenvedők a rájuk törő kényszerre. Úgy érzik, a másik énjük megy be a boltba, ők pedig kettős életet élnek. Minden vásárlás előtt gyötrő érzés keríti őket hatalmába, és képesek lennének könyörögni is érte, hogy vásárolhassanak valamit. Ezzel "engedik ki a gőzt" magukból, vallják. Ugyanakkor meg is részegednek a vásárlás gondolatától, forróságot éreznek, mintha alkoholt ittak volna. Bent a boltban aztán olyan automatának tűnnek, amelyet nem lehet leállítani. Az elegáns üzlet varázsa, az őket már ismerő eladók kedvessége, mind hat rájuk. Jól tudják, hogy az eladók csak az üzlet miatt barátságosak velük, mégis jól esik nekik a figyelmesség. Az állandóan vásárló emberek jó vevők, gyorsan döntenek. Amikor azt mondják, "kérem mindet", az úgy hat rájuk, mintha övék lenne a világ, és a felszabadultság érzése tölti el őket.
Szüntelen vágy
Még az egyes butikok fényes kartonpapírból készült reklámtáskája is örömöt okoz a notórius vásárlóknak. Kedvenc tevékenységükre emlékezteti őket. Később viszont elátkozzák a pillanatot, amikor beléptek a boltba, és annyit fizettek azért, mert magányosak, és a vásárlásban "lelnek társra". Leapad a bankkártyájuk, nem marad másra pénzük, a kényszeres vásárlás uralja az életüket.
Saját bevallásuk szerint olyan is előfordul velük, hogy ülnek a moziban, és nem figyelnek a filmre, mert azon ábrándoznak, mit fognak vásárolni. Baráti körben alig várják, hogy véget érjen a társalgás, elköszönjenek, és a kirakatok felé kanyarodjanak. Még este is felkeresik a nagy bevásárlóközpontokban a sokáig nyitva tartó üzleteket.
Senki nem tud róla
Van olyan időszak is, amikor megpróbálják legyőzni a vásárlási lázat – sikertelenül. Az "önmegtartóztatás" még erőteljesebb krízist válthat ki. Újra és újra vásárolnak, majd megundorodnak maguktól, amiért annyit költöttek, noha spórolniuk kellett volna. Rendszerint szégyellik is magukat. Általában senki nem tud erről a beteges vásárlási imádatukról, kivéve olykor a legjobb barátnőjüket. Sem a család, sem a férj vagy a szerető.
Egyszer egy fiatal nő beszámolt róla a pszichológusának, hogy a szülei gyakran kérdezték tőle, hogy hosszú idő óta jól kereső, egyedülálló nő létére miért nem vesz már magának egy kis lakást. Ő erre mindig azt válaszolta, hogy nem talál megfelelőt. Nem mondhatta meg, és nem is akarta közölni sem a szüleivel, sem másokkal, hogy a szép fizetését minden hónapban fölösleges dolgokra pazarolja.
Mint egy vásárló automata...
A notórius vásárlók sokszor úgy viselkednek, mint akik végig élték egy háború nélkülözéseit, és nyugodtabbak, ha "raktároznak". Eredhet ez onnan is, hogy ifjú korukban soha nem volt zsebpénzük, és a mamájuk vásárolt helyettük olyat, ami nem tetszett nekik. Ez fájt nekik, mert nem tudtak úgy járni, mint a többi fiatal. Felnőtt korukra ezért erőt vett rajtuk a "raktározási kényszer", hogy minden olyan árucikkből bőven legyen nekik, amit ők akarnak, és nekik tetszik.
Mindent egybevetve: az ilyen fiatalok azért többnyire ki akarnak törni ebből a "vásárló automata" mivoltukból. Belefáradnak az örökös harcba önmagukkal, ezért gyakran drasztikus megoldásokhoz folyamodnak. Egyrészt például úgy kötik le a pénzüket, hogy egy adott ideig nem nyúlhatnak hozzá, vagy szilárd akarattal nagy ívben elkerülik a butikok, csábítóan hosszú ideig nyitva tartó, nagy bevásárlóközpontok környékét...
Mi különbözteti meg a butikokba gyakran "berohanókat" a kényszeres vásárlóktól?
Függőségről akkor beszélhetünk, ha az adott személy nem tud ellenállni a vásárlási késztetésnek, a vágya uralja az akaratát. "Megvonás", azaz a vásárlás elmaradása esetén jelentősen rossz közérzet jelentkezik nála. Ez a függőség hasonlatos az alkohol, dohány, szerencsejáték vagy kábítószer okozta kóros vágyakozáshoz: először az öröm keresése a cél, majd a vásárlás után a megkönnyebbülés hoz enyhülést. Aztán jön a bűntudat, az önuralom elvesztése, és az eredetileg örömöt okozó tevékenység újbóli és állandó keresése.
Hogyan magyarázható ez a magatartás?
Sok kényszeres vásárló számára nem kielégítő érzelmi kapcsolatokkal rendelkezik. Ezek a személyek általában nem tudnak védekezni a stresszel, a szorongással, a depresszióval szemben. Azért vásárolnak, hogy a rájuk nehezedő nyomás enyhüljön. Egyébként számosan közülük nagymértékben függnek a családjuktól vagy csak az anyjuktól. Egy fiatal nő (mert a kényszeres vásárlók 90 százaléka az) és a mamája közti fojtó kapcsolat esetében a lány magatartása azzal magyarázható, hogy fel akar szabadulni az anyjától való függőség alól az állandó vásárlások útján. Ellenkező esetben viszont, amikor nem elég szoros a kapcsolat az anya és a lánya között, a vásárlási kényszer azt jelenti: "A sors igazságtalanságaként éltem át azt, hogy az anyám nem
Hogyan lehet kilábalni?
Érdemes szakemberhez fordulni segítségért, aki elemzi, mi indítja el a vásárlási szándékot, hogy tudatosuljon annak mechanizmusa.
Az erőfeszítések - az alkoholárak hatósági ellenőrzésére, a fogyasztás csökkentésére, alkalmi szondáztatásokra, ill. az alkoholvásárlás korhatárhoz kötése – azonban mindenütt csekély eredménnyel jártak. Az idült májbetegségek és a májzsugor, azaz a májcirrózis előfordulása a szeszesital-fogyasztás emelkedésével és az eladott italok minőségének romlásával párhuzamosan nő. Számos más emésztőrendszeri gyulladás, fekély, idegrendszeri és rákos megbetegedés tulajdonítható a mértéktelen alkoholfogyasztásnak.
Bár a magyar hagyományosan borivó nemzet, mégis az utóbbi évtizedek hazai fogyasztásában jelentősen megnőtt a tömény italok aránya. További súlyos gondot jelent az alkoholista társadalom összetételében a nők és a fiatalok arányának növekedése.
Az italozás indítékai
Az alkoholtartalmú italok töretlenül növekvő népszerűségüket minden bizonnyal a központi idegrendszerre gyakorolt hatásuknak köszönhetik. Ez a tudati, érzelmi és értelmi állapot áthangolódását, bódulatát jelenti, amely a legtöbb emberben kellemes érzést vált ki. Mindez a hangulat fokozódásában, a belső feszültségek oldódásában, a szorongás csökkenésében, a problémák kezelhetőbbé válásában, elfeledésében, a kapcsolatteremtés fesztelenebbé, olajozottabbá válásában nyilvánul meg.
Az alkohol természetesen nem javítja a képességeket, legfeljebb csak azt az érzést kelti. A “fékek” felengedése mégis segíthet bizonyos gátolt képességek könnyebb kibontakoztatásában. A depresszió, valamint a szorongásos kórképek súlyossága a probléma-ivás mértékével (vagy éppenséggel mértéktelenségével) arányosan fokozódik. Hasonló összefüggés áll fenn az alkoholizmus és az öngyilkosság között.
Az ital tehát egyfelől a szórakozás, illetve a társas események fontos segítője, feltétele lett, másfelől a feszültség-levezetés, a problémamegoldás hibás öngyógyító eszközévé vált.
Az elfogyasztott ital mennyisége alapján a következő csoportok állíthatók fel:
Az absztinensek évekig, évtizedekig, esetleg egész életükben nem isznak alkoholt.
A társasági ivók rendszeresen nem költenek italra, és csak bizonyos esetekben – összejöveteleken, társasági alkalmakkor isznak.
A rendszeresen, de mértékletesen ivók az italt a táplálkozás örömeinek részeként fogják fel, általában jellemző rájuk az igényesebb italok fogyasztása. Sokszor isznak, de lerészegedni nem szoktak.
A ritkán, de mértéktelenül ivók képviselői egyes alkalmakkor, pl. házibulikon akár a részegségig is eljutnak.
A nagyivók sokszor és sokat isznak, de az alkoholbetegség tünetei még nem látszanak meg rajtuk.
Az iszákosok rendszeresen részegek, de az alkoholfüggés tünetei még nem látszanak meg rajtuk.
Az alkoholisták esetében az italozás már alkoholfüggéshez, ital hiányában megvonási tünetek fellépéséhez vezet.
Orvosi értelemben az iszákosok és az alkoholisták számítanak alkoholbetegnek. Idetartozik a társadalom jelentős – bár még egy számjegyű – százaléka, a náluk kb. háromszor annyian levő mértéktelenül ivók pedig a veszélyeztetettek csoportját alkotják.
Az alkoholbetegség
A szervezetbe kerülő alkohol a gyomor-bél rendszerből felszívódva a májba kerül. Itt az alkoholból enzimatikus úton acetaldehid képződik, amely azonban erős méreg. Az acetaldehid felszaporodása mérgezéses állapotot idéz elő, ez okozza az italozást követő rossz közérzetet – a másnaposságot.
Az acetaldehidet egy további enzim bontja, amelyet viszont az alkohol serkent. Éppen ezért az újabb ráivás segít túljutni a rossz közérzeten, ugyanakkor egyenes útként vezet az alkoholfüggőség kialakulásához.
Az alkoholbetegség jellemzői:
rendszeres és mértéktelen alkohol fogyasztás, melyet gyakran lerészegedés követ,
a részegség során a társadalmi-etikai normák különböző mértékű megsértése,
a szociális és egzisztenciális helyzet megrendülése,
családi problémák fokozódása,
állandó anyagi gondok,
alkohol hiányában elvonási tünetek jelentkeznek.
Bár az elmúlt évtizedekben a nők aránya jelentősen növekedett az alkoholisták körében, továbbra is a férfiak vannak túlnyomó többségben. Az alkoholista férfi általában 18–24 éves korában válik iszákossá, míg a nők körében ez némileg később kezdődik. Férfiaknál az alkoholbetegség 10–20 év alatt fejlődik ki, ezért a legtöbb “befutott” alkoholista 30–50 év között van.
Hajlamosító tényezőkAz egyedülállók könnyebben válnak az alkohol rabjává, viszont az alkoholbetegek családi kötelékei is gyakrabban bomlanak fel.
Bár a fizikai munkát végzők körében legnagyobb az alkoholbetegek aránya, azért szép számmal akadnak alkoholisták a jobb gazdasági helyzetű és a magasabb társadalmi osztályok képviselői között is. Hazánkban meglepően magas az alkoholisták aránya az értelmiségiek körében. Az alkoholbetegek közül sokan dolgoznak végzettségükhöz, szakképzettségükhöz képest alacsonyabb beosztásban.
A család szerepe is jelentős a betegség kifejlődésében, hiszen az alkoholisták több mint felénél egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg. A családi halmozódás kialakulása a családi mintához hasonulás következménye.
Egyre csak terjednek a kotyvasztott dizájnerdrogok a magyar szegénytelepeken, vannak, akik már 12 éves korukban függők lesznek.
Ennek semmi köze az élvezethez, egyszerűen olyan rossz és kilátástalan az élet a szegregátumokban, hogy már az egészség sem érték.
A kormányban nincs igazi felelőse a területnek, az ellátórendszer és a rendőrség tehetetlen. Eközben a függők 2-3 éven belül zombivá szívják magukat a veszélyes anyagokkal, és még a szakemberek sem tudják, hogy lesz számukra visszaút.
Pedig már évi egymilliárd forintból neki lehetne állni segíteni.
"És az embernek az agya úgy eltompul… ettől a méregtől, a hipótól,... hogy olyan fóbiát kap, hogy ül és így van el, órák hosszat el, magával szemben órákon keresztül csak eztet forgatja és elvan és elnevet. És te azokon fogsz nevetni, hogy ő min nevet..."
Egy drogfogyasztó beszélt így egy másik drogfogyasztóról (vagy önmagáról?) valamikor tavaly egy magyarországi szegénytelepen. A Nemzeti Drog Fókuszpont 2018-as jelentése szerint Magyarországon minden tizedik felnőtt fogyasztott már drogot, a fiatal felnőttek közül pedig minden ötödik. Ez nagyrészt még mindig marihuána- vagy hasis-fogyasztást jelent, viszont 2010-ben berobbantak az országba az úgynevezett dizájnerdrogok,
és letarolták az ország szegényebb vidékét.
Nehéz megmondani, hányan fogyasztanak ma Magyarországon dizájnerdrogokat. A téma kutatóinak tapasztalatai szerint azonban az elmúlt négy évben nőtt a fogyasztás. Európa-szerte ma már 670 új anyagot tartanak számon dizájnerdrogként, ez a lista pedig folyamatosan bővül. Magyarországon 2017-ben 25, 2018-ban 7 új szert azonosítottak.
Dizájnerdrog a biófű, a herbál, a kristály, ezek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, ezeknek a kábítószereknek ugyanis épp az a lényege, hogy szinte bármiből össze lehet őket kotyvasztani, amivel a fogyasztók ki tudják magukat ütni.
Budapesten vannak olyan szegénytelepek, ahol ledarált kuplungtárcsát használnak.
Máshol idős asszonyok főzik otthon a Zen-teának elnevezett anyagot. Rajtuk kívül valószínűleg senki sem tudja, mi van benne, még a fogyasztók sem.
Ezek mind a Jezsuita Roma Szakkollégium, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium és a Párbeszéd háza szervezésében megvalósulú Dizájnerdrogok a szegregátumokban című konferencián hangzottak el, ahol kutatók, segélyszervezetek, civil szervezetek és egyházak képviselői beszéltek arról, miért brutális probléma ma a magyar szegénység körében terjedő droghasználat, és mennyire nem képes vele mit kezdeni az állam.
Az elmondottakból egy olyan Magyarország képe rajzolódik ki, ahol a drogfogyasztók - akár tizenéves gyerekek - már nem azért szívnak és lövik magukat, hogy jó legyen nekik, hanem azért, hogy ne kelljen szembesülniük azzal a kilátástalansággal, ami a mindennapi életüket jellemzi. A silány minőségű szerek pedig 2-3 éven belül zombit csinálnak belőlük, akikről még a szakértők is azt mondják, fogalmuk sincs, hogyan lehetne visszahozni őket a vegetatív állapotból.
Egy jövő nélküli helyen az egészség sem érték
A konferencián előadó kutatók és szakemberek elmondása alapján a dizájnerdrogokat ma elsősorban a szegények fogyasztják.
Mert olcsó.
És mert erős a hatása.
Rácz József, az ELTE PPK és a Kékpont Alapítvány kutatója munkatársaival 2018-ban kutatást végeztek vidéki és fővárosi szegregátumokban. A cél többek között a fogyasztók pszichológiai és szociológiai jellemzése volt. Nyolc járás szegregátumait érték el, 50 fővel interjúztak, de csináltak kérdőíves felméréseket is.
Ebből kiderült, hogy a fogyasztók egy része már 12 éves korában, azaz nagyon fiatalon kapcsolatba kerül az anyaggal. A fogyasztók 40 százaléka pedig arról számolt be, hogy 15 évesen már drogozott.
Ez nem csoda, a telepeken még azok is tudják, hogy hol árulják a drogot, akik nem is szívnak. Egy másik kutató erről később azt mondta, az ötödikes gyerekek is tudják, hol a drogbolt a településen.
A miért szívnak?-ra a magyarázat pedig a menekülés.
“Nincsen pénzük, nincsen egy normális munkalehetőség, a családi állapotuk nagyon rossz, egyszer jó volt, de aztán beromlott nekik, aztán ennyi volt. Nincsen kilátásuk az életben és inkább drogoznak, könnyen vannak… elvannak és kész” - mondta valaki a fogyasztókról az egyik interjúban.
Ehhez képest a szer nyugalmat ad nekik. “A nyugalom a legfontosabb érték. Nem azért használja, hogy valami pluszhoz jusson, hanem hogy nyugalomhoz jusson” - magyarázta Rácz. Ebből következik, hogy ezeknek az embereknek semmilyen eufóriát nem okoz a droghasználat. Rácz szerint itt egyszerűen a túlélésről van szó.
Menekülésről a nyomor, a lelki problémák, az unalom, a létbizonytalanság, a kaotikus életvitel elől.
“… nyugalom, békesség van és boldogság, ezért használ az ember, legalábbis én. De valahogy úgy sokkal mélyebb nyugalmi állapotba tudom helyezni az agyamat… abban a pillanatban elfelejtek mindent, és csak magam vagyok, a magam csendességében” - mondta az interjúk során az egyik fogyasztó.
Rácz szerint ebben az élethelyzetben csak a jelen válik fontossá a fogyasztó számára. “Miért foglalkozzon a jövővel? Lehet nem is lesz jövő” - mondta. Nem érdemes tervezni, erőforrásokat felhalmozni, hiszen nem látszik, hogyan lehet egyről a kettőre jutni. Helyette a jelenben kell nyugalmat keresni, ezt biztosítja a szer.
Magyar szegénytelepIllusztráció: Halász Júlia/444
Rácz szerint ez a fajta szerhasználat adott esetben lehet produktív is, ebben a kába állapotban lehet például főzni, teregetni, viszont ez nem közösségi dolog. A felmérés során alig volt rá példa, hogy a fogyasztók arról számoltak volna be, hogy együtt szívnak, szúrnak.
Lannert Judit, a T-tudok kutatóintézet vezetője, oktatáskutató a munkatársaival 2017-ben végzett egy kutatást. Ők 5-8. osztályos telepi tanulókkal beszélgettek 9 különböző iskolában Baranya, Borsod és Szabolcs megyében. “Az érdekelt, hogyan lehet megelőzni ezt a helyzetet” - magyarázta Lannert. Ebben a korosztályban (10-14 éves gyerekek), szerinte még nem tipikus a szerhasználat, de már látszódnak a jelei.
Lannert a kutatás során többször meglepődött. Úgy álltak neki, hogy azt feltételezték, a gyerekek és a szüleik majd tabuként kezelik a kérdést.
De nem, az ötödikes kisgyerek nyíltan elmondta nekik, hogy a bátyja dílerkedik, és ő is kipróbálta már, fájt a feje, zsibbadt tőle a lába.
A felmérés alapján a válaszadó gyerekek 8 százaléka próbált már valamilyen kábítószert és 36 százalékuk ismer olyat, aki használt már valaha valamilyen kábítószert. A kutatásból az is kiderült, hogy vannak olyan hatások, amelyek elősegíthetik a fiatalok körében a kábítószerfogyasztást. Ilyen például
ha a szer könnyen elérhető,
vagy a gyerek alkoholt fogyaszt,
vagy a szülei engedékenyek.
Lannert ehhez hozzátette, hogy már az is árulkodó jel lehet, ha egy gyerek sok energiaitalt iszik, mert hiába legális, annak a fogyasztása sokszor együtt jár az alkohol-, az pedig a kábítószer-fogyasztással.
Csak úgy hívják, az Elfolyt Agyú Józsi
A terepen dolgozó szakembereket egy sor kérdésben sokkolták a dizájnerdrogok hatásai. Bodrogi Andrea, a VIII. kerületben működő Ébredések Alapítvány addiktológus orvosa azt mondta, sokszor még azt sem tudják, milyen anyagot használnak a fogyasztók. Előfordult például, hogy a közvetítő-anyag patkányméreg volt. A különböző anyagok hatása pedig kiszámíthatatlan.
Leginkább ez különbözteti meg a dizájnerdrogokat a korábban használt kábítószerektől: a hatás.
Rácz József szerint a heroin szerhasználói karrierje sokkal hosszabb, akár 15-20 éves is lehetett. A dizájnerdrogok - bár kevésbé életveszélyesek - sokkal rövidebb idő, már pár év alatt teljesen szétszedhetik a fogyasztóikat.
A pécsi György-telepen dolgozó INDIT Alapítvány munkatársa, Szemelyácz János ezt úgy fogalmazta meg, hogy azok a fiatalok, akik túl vannak 2-3 év dizájnerdrogozáson, mentális retardáltakká váltak. Egyszerűen nem épek - mondta.
Egy másik szakember azt mondta, neki úgy mutattak be valakit egy szegénytelepen, ott az Elfolyt Agyú Józsi. Pár éve még munkaképes, jókötésű férfi volt, ma halálraítélt.
A Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, Hajdú Krisztina arról beszélt, hogy ők tíz éve vannak jelen 31 járásban, és azt tapasztalják, egyre kevésbé lehet meghatározni, mi kerül ezeknek az embereknek a szervezetébe. A drogfogyasztás pedig sokszor több generációt is érint: van, hogy a nagypapa is beszívva megy az utcán. Sőt, óvodásokon is lehet néha látni a tüneteket. Igaz, ott inkább arról van szó, hogy a kisgyereknek pálinkás-cukros kendőt adnak, hogy elviselje a téli hideg hajnalokat.
Az ellátórendszer és a rendőrség tehetetlen
A megszólalók közül többen is kitértek rá, mit lehetne tenni? Az biztos, hogy a középosztályra számára kitalált rehabilitációs technikák - kezelés, majd visszaintegrálás a közösségbe - itt nem működnek. Ahogy az egyik kutató fogalmazott:
Nagyon nehéz valakit visszaintegrálni oda, ahol nincs semmi, és nehéz érvelni amellett, miért maradjon józan, főleg ha a többiek drogoznak.
Vagyis ahhoz, hogy egy szegénytelepen élő leszokjon a drogozásról, valójában az egész telep életkörülményeinek kellene javulnia.
De ezt hogyan lehet megcsinálni, amikor épp ezek azok a helyek, ahová a legkevésbé érnek el a szolgáltatások? Ráadásul az intézmények, önkormányzatok hozzáállása sok esetben az, hogy “amíg bent van a szegregátumban, addig nem jelent gondot, csak ha bedrogozva megjelenik a nagyvárosban”.
Urbanovszky Zsuzsanna, a budapesti Hős utcában működő Kontúr Egyesület munkatársa azt mondta, akkor változott meg a hozzáállás a Hős utcához, amikor megjelent a médiában, hogy valaki meghalt egy ismeretlen drog miatt a Stadionoknál. “Akkor jött a nyomás, hogy ennek véget kell vetni” - mondta. Pedig a telep előtte is ott állt Budapest szívében, mégsem jutott el oda a szociális munka, holott több mint kétszáz gyerek él ott. Sokuknak az egyesült munkatársai mutatták meg, hogy a közelben van egy metrómegálló mozgólépcsővel.
Az ominózus eset után rendőrök szállták meg a Hős utcát, akik napi szinten igazoltatták az ottaniakat. Urbanovszky szerint ez nem megoldás, hanem szélmalomharc, rendőrség helyett ugyanis szociális munkára lenne szükség.
A szakemberek által elmondottak alapján mind a rendőrség, mind az ellátórendszer képtelen megküzdeni a telepeken lévő drogproblémákkal, ugyanis szerepzavarban vannak vagy erőforráshiányosak.
A rendőrség ellentmondásos szerepéről Németh Zsolt nyugalmazott rendőrezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt. Németh szerint hiába lehet tudni pontosan, hol osztják a dorogot, a rendőrségnek valójában fogalma sincs, mi történik ezeken a telepeken, mert kívülről nézi a társadalmi folyamatokat, izolált pozícióban van. Az, hogy a Hős utcában megjelentek a rendőrök, csak azt mutatja, hogy nem szakmai szabályok határozták meg a működést, hanem a közvélemény és a politikusok kívánalmai.
A rendőrségi drogprevenció Németh szerint csak előadásokban gondolkodik, az akciók pedig úgy zajlanak, hogy ha tudomást szereznek egy terjesztői helyről, akik először megfigyelik, titkos információszerzés zajlik akár hónapokon, éveken keresztül, majd lecsapnak a fogyasztókra és a terjesztőkre.
Igen ám, de közben a drogterjesztés zajlik, és mindez azt mutatja meg Németh szerint, hogy a rendőrség bűnügyekben és elkövetőkben tud gondolkodni, és nem társadalmi folyamatokban. A bíróságoknak, ügyészségeknek arról tartanak továbbképzéseket, hogyan születhetnek még elrettentőbb ítéletek, pedig Németh szerint a cél nem ez lenne, hanem a fogyasztás megszüntetése.
Nyugat-Európában problémaorientált a rendészet, nem elég csak a bűnözéssel foglalkozni, a mögötte lévő szociális problémákat is azonosítani kell, és elvinni oda azt, aki ezzel foglalkozni tud - magyarázta Németh. Eközben a magyar rendőrség még az elterelési eljárásokra is sandán néz.
Az intézmények hozzáállásáról Rácz József beszélt a konferencia egy pontján: szerinte az intézmények ugyanúgy a jelenben élnek, mint a drogfüggők. A fogyasztókkal való beszélgetéseik során kiderült, ők hogyan látják az ellátórendszer intézményeit:
Ezeket az intézményeket nehéz elérni fizikailag (erről több más szakember is beszámolt, hiszen a kistelepüléseken sokszor nincs jelen például addiktológiai központ).
Össze-vissza vannak nyitva.
Segítő szerep helyett sokszor hatóságként lépnek fel.
Jönnek-mennek a szakemberek, éppcsak kialakul egy bizalmi kapcsolat, legközelebb már valaki más lesz ott.
Rácz szerint az érdekes az, hogy szakemberekkel beszélgetve is hasonló kép alakul ki az ellátórendszerről. Az intézmények kaotikusan működnek, nem lehet tudni, hogy egy hónap, vagy egy év múlva mi lesz. Elérhető lesz még az a projekt? Lesz rá pénz? A szakemberek ezért magukra hagyottnak érzik magukat, akik nem számíthatnak sem a kollégáik, sem a szakmájuk támogatására, csak a saját tapasztalatukra.
Mit lehet akkor mégis tenni?
A konferencián a kormányzatot Csányi Endre Péter egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár képviselte, sokat azonban nem tudott mondani, az egészségügyi államtitkárság ugyanis csak a közelmúltban vált a kábítószerügy felelősévé a kormányzaton belül.
Időt kérnénk - mondta.
Az ő és egy munkatársa előadásából azonban kiderült, hogy az országban jelenleg 85 ponton jelenlévő Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokat erősítenék. Ezeknek a feladata elvileg az, hogy kormányzati támogatással, helyben összhangot teremtsenek a drogprobléma kezelésében érdekelt helyi intézmények és ágazatok között, és bevonják az önkormányzatokat is.
Több szakember azonban amellett érvelt, hogy ez édeskevés lesz, Szemelyácz János egyenesen azt mondta, hogy részben a kormánynak köszönhető, hogy ennyire rossz a helyzet, mert leépítették az addiktológiát, felléptek a civil szervezetek ellen, beszűkült a forrásokhoz való hozzáférés. Eközben az iskolák tömegével bocsátják ki funkcionális analfabétákat, a büntethetőség minimum korhatára 12 évre csökkent, a tankötelezettségé meg 16 évre. “Ezeket a dolgokat el kell kezdeni visszaépíteni” - mondta
A drogproblémák megoldásához pedig új szakemberek, pénz, energia és folyamatos jelenlét lenne szükséges a telepeken, és még az oktatáshoz sem ártana hozzányúlni.
Lannert Judit szerint az iskolának lehetne védőháló szerepe, amely megvédi a gyerekeket a függőségektől, de ez sokszor nem érvényesül, az pedig nem elég, ha hébe-hóba tartanak egy drogprevenciós előadást.
Látszik ugyanis, hogy azok tanulók, akik közösségre lelnek az iskolában, vagy csak jó tanulónak érzik magukat, kevésbé nyúlnak drogokhoz. Sőt, Lannert szerint az is látszik, hogy az iskola adhat gyerekeknek olyan készségeket, amelyekkel megküzdhetnek az őket érő stresszel. Ilyen például a képzelőerő, ami reményt adhat a gyerekek számára, hogy egyszer majd jobb lesz nekik.
Lannert szerint az iskolának ezért nem az lenne az elsődleges feladata, hogy drogprevenciót tartson. “A diákok tudják, hogy a kábítószer nem jó, nem azért használják” - mondta. Helyette az lenne a feladata, hogy ingergazdag környezetet teremtsen a gyerekek számára.
A kutató szerint az iskola mellett a helyi közösség állapota is jelenthet védőhálót a drogfogyasztással szemben. De ehhez az is kell, hogy az állam ne hagyja magára a közösséget, az út legyen lebetonozva a telepen, a megoldás pedig ne az legyen, hogy lerombolják a telepet - ahol egy élő közösség van -, hanem próbálják meg integrálni. Lannert szerint az sem tesz jót, ha a helyi elitnek megvan a lehetősége elkülönülni a helyi szegény - többségében roma - közösségtől, és például a szomszéd településre, egy jobb iskolába járatni a gyerekeit. Ez szintén gyengíti a közösséget. Erre pedig sok esetben - jó szándékúan - épp az egyház teremt lehetőséget.
Önmagában a jószándék kevés - hangsúlyozta Lannert, azzal ugyanis akár ellentétes hatást is lehet érni. Ő inkább azt hangsúlyozta, minél elfogadóbb és kreatívabb a közösség és az iskola, annál kevésbé lesz vonzó a cigi, pia és drog.
Hajdú Krisztina a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjaival példálózott, illetve a Mozgó Játszótér programjukkal. Utóbbi eldugott kis falvakba visz egy-egy napra gyerekprogramokat. “Muszáj odamennünk és egy képet mutatni a gyerekeknek” - mondta. Hogy lássanak olyan felnőtteket is, akik nem isznak és szívnak. Szerinte ezekkel a gyerekekkel minél többet együtt kell lenni, ezért fontosak az ilyen programok, közösségi terek.
Topolánszky Ákos, a konferencia egyik szervezője, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium lelkésze, a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület szakértője arról beszélt, hogy a legsürgetőbb intézkedésként egy mobil csapatot kell felállítani, ami egyszerűen odaviszi a szolgáltatásokat az ellátórendszer hatókörén kívül eső telepekre
1384 szegregátumról beszélünk - mondta.
Első körben százat lehetne elérni, hetente kétszer 3-4 órában. A buszokban ártalomcsökkentő szolgáltatások, szociális munkás, orvos lenne. Egy csapat 4-6 telepet tudna elérni egy héten. A szakember-ellátottság persze kérdéses, hiszen jellemzően pont ott nincs elég szakember az országban, ahol sűrűsödnek a szegregátumok. De szerinte az első száz telep elérését így is ki lehetne hozni egymilliárd forintból az első évben.
“Hogy ez sok pénz vagy kevés, azt mindenki döntse el maga. Attól függ, mihez képest?” - mondta.
A társadalom hajlamos jobban elítélni egy nőt, ha alkoholista vagy kábítószerfüggő, mint ha egy férfiről van szó. Pedig a női szerhasználat mögött jellemzően valamilyen trauma áll: szexuális abúzus, családon belüli erőszak. A szégyen miatt sok nő titkokban iszik vagy gyógyszerhasználatba menekül. Az ellátórendszer alapvetően a férfiak igényei szerint lett kialakítva, emiatt alig vannak olyan szolgáltatások, amelyek kifejezetten nőknek és lányoknak szólnak. Mindezek miatt a nők kisebb eséllyel kérnek és kapnak segítséget mint a férfiak; a társadalmi elvárások is azt diktálják, hogy nekik erősnek kell maradniuk, nem lehetnek betegek.
Az elmúlt évek kutatásai azt mutatják, hogy a nők egyre többet isznak és droghasználat tekintetében is kezdenek felzárkózni a férfiakhoz:
Egy 2017-es kutatási jelentés szerint az Európai Unióban a 15 és 64 év közötti nők közül 34,8 millióan próbáltak már ki valamilyen drogot életükben, ez a szám a férfiak körében 54,3 millió volt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb kutatása 36 ország fiataljainak alkoholfogyasztási szokásait hasonlította össze. A 2010 és 2014 között készült felmérésben azt nézték, hogy a 15 éves fiúk és lányok hány százaléka volt már legalább kétszer részeg. A magyar fiataloknál ez az arány 41, illetve 33 százalék volt
A Global Drug Survey 2018 adatai alapján a nagykockázatú alkoholfogyasztó nők és férfiak aránya hasonló: 6,4 és 6,3 százalék.
Becslések szerint 200-250 ezer női alkoholista van Magyarországon
Ennek ellenére alig beszélünk a nők szerhasználatáról, kevés kutatás készül a problémáról. Pedig ha csak az alkoholt nézzük, a nők sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint férfi társaik: szervezetük lassabban bontja le az alkoholt, azaz kevesebb mennyiségtől lesznek részegek, és az alkohol egészségkárosító hatása (májbetegség, agykárosodás) is hamarabb jelentkezik náluk. És bár a nők idősebb korban kezdenek el inni, mégis hamarabb – átlagosan 8-10 év alatt –válnak függővé, és a mélypont is hamarabb jön el náluk, amikor már segítségre szorulnak.
Főzéssel, varrással gyógyítanák a függő nőket
A magyarországi ellátórendszer felépítése azonban nem tükrözi ezt a tendenciát; a rehabok és a drogambulanciák szolgáltatásai alapvetően a férfiak igényei szerint lettek kialakítva, mondta Kaló Zsuzsa, az ELTE Pszichológiai Tanácsadás Tanszék adjunktusa, a hátrányos helyzetű emberek társadalmi integrációjával foglalkozó AKUT Alapítvány elnöke. A szakember régóta foglalkozik a női szerhasználat témájával, gyakorló pszichológusként maga is vezet csoportokat bántalmazott, szenvedélybeteg nőknek.
Munkatársaival két éve készített egy kutatást: azt mérték fel, milyen, nőknek szóló programok, terápiák működnek Magyarországon. Ennek során egyenként megkeresték a Szakmai Információs Adattárban szereplő mintegy 160-170 szenvedélybetegeket ellátó és drogprevenciót végző szervezetet. Mindenkinél arra kérdeztek rá, hogy fogadnak-e nőket, lányokat, illetve biztosítanak-e számukra speciális ellátást. A válaszokból az derült ki, hogy csak elszórtan találni kifejezetten nőkre szabott ellátást:
arra a kérdésre, hogy fogadnak-e nőket vagy lányokat, a válaszadó szervezetek 11 százaléka azt mondta, hogy kizárólag férfiaknak nyújtanak ellátást
ezzel párhuzamosan arra a kérdésre, hogy van-e speciális programjuk nők vagy lányok számára, a válaszadó szervezetek 73 százaléka mondta azt, hogy nincs.
A speciális program sok esetben varrást, főzést, fodrászati szolgáltatást takart. Volt olyan szervezet is, ahol azt válaszolták, azért nincs nőnek szóló szolgáltatásuk, mert úgysem érnének rá. Miközben nagy szükség lenne olyan színterekre, ahol a nők megoszthatják a problémáikat másokkal, erre a koedukált ellátás nem alkalmas, hangsúlyozta Kaló Zsuzsa. „Valóban több fiú és férfi használ szereket, de egyre kisebb a különbség. De ha csak egy lánynak vagy nőnek lenne a szerhasználat probléma, akkor is meg kell teremtenünk annak lehetőségét, hogy megfelelő segítséghez jusson.”
A 12 lépésen alapuló önsegítő csoportok között is kevés a kizárólag nőknek szóló, a koedukált gyűléseken rengeteg olyan téma nem kerül elő, ami nőket érint. Hajnalka tíz éve felépülő függő. Saját maga is tapasztalta, hogy mekkora szükség lenne egy külön női csoportra, ezért városában szervezett egyet. Ezeken a gyűléseken csomó olyan téma előkerült, ami a vegyes csoportokban nem: öröm, önelfogadás, társas kapcsolatok, anyaság. Nem biztos, hogy egy függő ezeket a témákat, ugyanúgy meg tudja beszélni a nem függő barátaival, mint a csoportban.
A férfiak buliból isznak, a nők a traumáik miatt
Kaló Zsuzsa azt tapasztalja, hogy a szakemberekben van egyfajta félsz, ha a női szerhasználókról van szó, pedig a velük való munka nem igényel radikálisan más tudást vagy készségeket tőlük, csupán több érzékenységre van szükség. Ebben segíthet a traumafókuszú ellátás, mivel a nők szerhasználata mögött legtöbbször nagyon mély, még gyerekkorban megélt traumák húzódnak meg: családon belül erőszak, szenvedélybeteg szülők, bántalmazó párkapcsolat, szexuális abúzus, rossz szociális háttér, mondta Olasz Anna addiktológus, pszichiáter, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) addiktológiájának osztályvezető helyettese. Ezért a nőknél nem is feltétlenül magával az addiktológiai betegséggel kell foglalkozni, hanem a korábban megélt traumák feldolgozásával. „A nőkre jobban jellemző, hogy valamilyen negatív érzés – például szorongás – elfedésére használják a szert, például a szorongásukra. Míg a férfiaknál bulinak indul az ivás vagy a drogozás, a pozitív érzések erősítésére használják, és csak a rendszeresség miatt válik problémássá.”
Az AKUT Alapítvány a Kék Pont Alapítvánnyal közösen januárban két 12 hetes programot indít szenvedélybeteg nőknek. Ennek során olyan, a külföldi szakirodalomból átvett csoportterápiás feladatokat, gyakorlatok próbálnak ki, amelyek pont a traumafókuszú megközelítést támogatják. Azt remélik, ha beválik a program, később más szakemberek elsajátíthatják ezt a típusú szemléletet. A program felhívása itt található.
Ez nem jelenti azt, hogy a férfiak esetében nem beszélhetünk traumákról, de a nőknél a rendszerszintű traumatizáltság sokkal jellemzőbb, tette hozzá Kaló Zsuzsa.
„Belekerülnek egy spirálba; történik velük egy trauma, amit nem tudnak feldolgozni, nem is kapnak segítséget ehhez, ezért aztán, hogy elnyomják magukban ennek tüneteit, öngyógyításként elkezdenek valamilyen szert használni. Ettől rosszul érzik magukat, szégyent élnek meg, illetve nyomasztja őket az a társadalmi elvárás is, hogy a nőknek nem illik. Közben a szerhasználat miatt újabb traumatizáló helyezetekbe sodródnak – baleset, nem akart szexuális viszonyok – és az csak tovább pörgeti magát.”
Anyaként még nehezebb kikeveredniük ebből az öngerjesztő spirálból, mivel a társadalom elfogadhatatlannak tartja szerhasználatukat, így a szégyen miatt újra és újra szerhasználatba menekülnek.
Judit gyerekkora zűrösen alakult: apja az ivásba halt bele, nem is ismerte, a szintén függő anyja elhanyagolta, nem foglalkozott vele. 14 évesen szökött meg végleg otthonról, később lemondott róla az anyja. Nem tudja megmondani miért, de a mai napig önmagát hibáztatja, hogy az anyja ivott. Nagyon vágyott a szeretetére, hiába bánt vele rosszul, mesélte. A prostitúció és a drog végső elkeseredésében jelent meg az életében. „Azt gondoltam, hogy majd így több szeretet kapok, de kurvára nem.” Miután megszökött az egyik gyermekotthonból, összeismerkedett egy stricivel, aki kivitte Spanyolországba dolgozni. Ekkor 16 éves volt. Ennek lassan tíz éve, azóta dolgozik prostituáltként és kábítószerezik. Kokainnal kezdett, később mindent kipróbált: speed, ecstasy, különböző dizájnerdrogok. A munka során átélt sok megaláztatás és egy abortusz után fordult az intravénás szerekhez.
Ennek akkor lett vége, amikor egy szakítás után egyedül maradt kislányával és pénztárosi fizetéséből kellett eltartani magát és gyerekét. „Túl sok nyomás, túl sok felelősség nehezedett rám. Dolgozz, de közben legyél anya és nő is. Persze, hogy a drog volt a menekülés.” Megoldásként újra elment prostituáltnak, ami hozta magával a szerhasználatot.
„Vannak nagyon kemény szégyenfoltok, ha nőként használsz. A nyolcadik kerület kellős közepén álltam kint, csak azért, hogy legyen anyagom. A bűntudatodat csak azzal tudod elnyomni, hogy belövöd magad. Tisztább pillanatomban elgondolkodtam, hogy mi az istent művelek, az egész világ csak használ.”
Svájcban voltak olyan kuncsaftjai, akik külön fizettek azért, ha együtt drogozik velük. Muszáj volt igent mondania, különben másik lányt vittek volna el.
Erősebbek, mint a férfiak, majd megoldják egyedül
A férfiaknak viszont nem kell megküzdeniük hasonló nyomással, sőt a közvélekedés szerint az ivás kifejezetten férfias dolog. Ezért van, hogy a legtöbb nő zugivó, magyarázta Olasz Anna. „Csöndben, elbújva isznak, hatalmas tagadással.” Ugyanezt a szégyent élte meg Eszter. Szomszédai többször megszólták, ha ittas volt, családjában is csak neki rótták fel az ivást, miközben testvére ugyanúgy alkoholista volt. Sosem járt el bulizni, kocsmázni, mindig csak otthon ivott, de akkor több liter sört fogyasztott el egy nap alatt. A zugivás miatt viszont nehezebb a nőket bevonni a terápiába, sokáig képesek jól funkcionálni életükben: dolgoznak, vezetik a háztartást, menedzselik a gyerekeket.
A szégyenérzet és a megbélyegzés miatt a nők alkoholfogyasztása könnyen átcsúszhat gyógyszerhasználatba, mivel az kevésbé látványos és társadalmilag is jobban elfogadottabb. Másrészt a közvélekedés szerint a nők kevésbé élnek vissza ezekkel a szerekkel. Juditnak ugyan volt egy drogmentes időszaka, de közben rászokott a gyógyszerekre. „Kávé-Frontin-kávé-Frontin, így keltem minden reggel.” Már bent az addiktológián döbbent rá, hogy a gyógyszerfüggősége igenis probléma, addig nem vette annyira komolyan, mint a kábítószereket. Az elvonási tünetei is sokkal erősebbek voltak, mint a drogoknál, napokig nem tudott aludni, rázta a hideg, hangokat hallott. „Nyugtatót szedni legálisnak tűnő dolog, hiszen orvos írta fel. Aztán lassan emelkednek a dózisok, amit már nem a szakember javasolt. Rátanulnak, hogy ha feszültek, mérgesek, akkor jól jön a nyugtató. Bedobok egyet és már nem is kell vele foglalkozni. Miközben gyakran ezek a negatív érzések jogosak, csak elfogadni, elviselni, átformálni kellene” – fogalmazott Olasz Anna.
Ugyancsak a társadalmi elvárásokból adódik, hogy a nők problémáit kevésbé veszik komolyan, az orvosok hajlamosak aluldiagnosztizálni őket, azt gondolva, hogy túldramatizálják a helyzetet, ezért megoldásként gyógyszert írnak fel nekik. „Azt gondolják, hogy ők erősebbek, könnyebben kirángatják magukat a bajból, mint a férfiak. Egyszerre kell tehát megküzdeniük azzal, hogy a társadalom elítéli őket, ha isznak vagy drogoznak, de közben azt várják el tőlük, hogy maguk oldják meg problémáikat” – mondta az ELTE munkatársa.
A család fontosabb, mint a függő anya gyógyulása
Mindebből az következik, hogy a nők kisebb eséllyel jutnak segítséghez, a munka, a háztartásvezetése és a gyereknevelés mellett idejük sincs elmenni terápiára. Ezeket a az akadályokat viszont egyáltalán nem veszi figyelembe az ellátórendszer. Ugyanakkor a nők hajlamosak a család boldogulását saját egészségük elé helyezni, hiszen ez a társadalom elvárása is. „Milyen anya, ha saját gyógyulása érdekében ott hagyja a gyerekét?! Apáknál fel sem merült ez a kérdés” – mutatott rá Kaló Zsuzsa.
Olasz Anna úgy látja, hogy a nők akkor kérnek segítséget, amikor már nem tudják ellátni a női szerepeiktől elvárt feladatokat. Viszont nagyon elszántak tudnak lenni, ha ez megtörténik, mert tudják, hogy meg kell gyógyulniuk, számolt be tapasztalatairól a szakember. Klienseik majdnem fele – mintegy 20-30 beteg – nő. Ez más hasonló intézményekhez képest magas aránynak mondható, amit részben az magyaráz, hogy az ott folyó több hónapos terápiás munka erősebb elköteleződést kíván meg a kliensektől.
A gyerek elvétele például nagyon komoly mélypont lehet a nőknél. Judit a gyámügy nyomására feküdt be az addiktológiájára, lehet, hogy elvették volna tőle kislányát, ha nem így tesz. „Nőként még anyagozni sem tudsz rendesen, mert ilyenekkel jár” – gondolta magában az esetmegbeszélésen. Azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha rehabra küldik. Most már ott tart, hogy végig akarja csinálni a terápiát: „nem is olyan rossz ez a köcsög NA.” (NA, azaz Narcotics Anonymous, névtelen drogfüggők önsegítő csoportja – a szerk.)
Az addiktológián azt tanítják klienseiknek, hogy a józanság legyen az első, mert csak úgy tudnak helyt állni nőként és anyaként.
„Sokáig mondják, hogy nem tehetik meg a családjukkal, hogy befeküdjenek hozzánk. Nem tehetem meg, hogy eljöjjek három hónapra, de kész vagyok belehalni? Ezt a kérdést kell feltenni”
– mondta Olasz Anna.
Eszter is családja miatt vágott bele a felépülésbe. Egy alkalommal annyira kiütötte magát, hogy a gyerekei nem tudták felébreszteni, akkor határozta el, hogy leteszi az italt. Előtte hiába voltak már komoly fájdalmai az ivás miatt, tartotta magát, hiszen a család volt az első. „Olyan nincs, hogy egy anya beteg legyen” – emlékezett vissza. Nem volt könnyű hátrahagyni gyerekeit és elfogadni azt, hogy mostantól a józansága a legfontosabb. Voltak, akik megszólták, amiért félévre befeküdt a terápiára. „Mindaddig amíg józan vagyok, mindenki számíthat rám. Ha összeomlok, akkor ennek vége.”
Nem tudják elhelyezni a lányokat
Még nehezebb helyzetben vannak a lányok, az ifjúsági rehabilitáció eleve gyerekcipőben jár még Magyarországon. Mindössze három tinirehab működik az egész országban, ezek közül kettő – a szatymazi Rehabilitációs Centrum és a ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthona – kizárólag fiúkat fogad. Olasz Anna elmondta, hogy sokszor valamilyen zárt intézményben helyezik el a lányokat, távol tartva őket a szerektől, de mivel ezekben az intézményekben nincs terápiás ellátás, ezért semmi sem garantálja, hogy onnan kikerülve józan életet tudjanak folytatni a fiatalok.
Kaló Zsuzsa kutatótársával 2017-ben több mint 40 gyermekotthonban gondozott lánnyal és 25 gyermekvédelmi szakemberrel készített interjúkat, hogy felmérjék, milyen problémákkal szembesülnek ezekben az intézményekben az érintettek és a dolgozók. A szerhasználat (dohányzás, alkohol, drog) kivétel nélkül mindegyik otthonban jelen volt, és az is kiderült, hogy a szakemberek nincsenek felkészítve arra, hogy kezelni tudják a felmerülő problémákat, pedig rövid intervenciós vagy csoportos technikákkal komoly eredményeket lehetne elérni. Az interjúk legnagyobb tanulsága mégis az volt, hogy nem tudják hol elhelyezni a szerhasználati problémákkal küzdő lányokat.
12 évesen a rehabon
Az egyetlen, lányok számára is elérhető gyermek- és ifjúsági addiktológiai intézetet az Emberbarát Alapítvány működteti Budapesten. Az alapítvány harminc éve foglalkozik szenvedélybetegek ellátásával, és mivel akkora igény volt a külön nőknek és lányoknak szóló terápiára, két éve elindították a kifejezetten nekik kialakított fekvőbeteg ellátást is. Az intézmény 10 férőhelyes, amit jelentősen meghalad a jelentkezők száma, mondta Bereczki Sándorné, az Alapítvány titkára és az intézmény helyettes vezetője.
Tíz éves kortól fogadnak lányokat, mostani klienseik közül 12 éves a legfiatalabb. Van, aki értelmiségi családból került hozzájuk, de a többség jellemzően rossz szociális körülményekből jön. Belesodródtak, ezt látták a nagyobbaktól, nem volt más szórakozásuk – sorolta Bereczkiné Loránt Ágnes a leggyakoribb okokat, miért nyúltak az alkoholhoz vagy a gyógyszerekhez a náluk megforduló lányok.
A terápia másfél éves, ez alatt pszichológus, pszichiáter és gyógypedagógus foglalkozik a lányokkal. Minden nap egyéni és csoportfoglalkozásokon vesznek részt, a sportterápia keretében lovagolhatnak, kirándulhatnak. „Legyen örömérzésük a drog nélkül is.” Mivel még iskolakötelesek, ezért a terápia mellett oktatásban részesülnek a lányok, 16 éves kortól beiratkozhatnak egy OKJ-s cukrészképzésre is. Bár vannak közös foglalkozásaik, a lányokat és az idősebbeket alapvetően külön látják el. A másfél év letelte után bármikor visszatérhetnek a rehabilitációs otthonba, ha úgy érzik, hogy elbizonytalanodtak és támogatásra van szükségük. „Ez egy olyan történet, ami nem zárul le a terápia végével.”
Ha már elhatároztad, hogy leszoksz, érdemes tisztában lenni azzal, mennyi ideig tartanak a kezdeti tiszta napok nehézségei.
A drogok és az alkohol hatására megváltozik az, ahogy az agyunk feldolgozza az érzelmeket, szabályozza a hangulatunkat. Ezeknek a változásoknak a hátterében az összekavarodott hormontermelésünk áll, ennek köszönhető az a mesterséges élvezet, amit a drogok nyújtani képesek. Minél többet fogyaszt valaki drogokat és alkoholt, az annál inkább befolyásolja az agyműködését, hatással van a motivációra, a jutalmazórendszerre, így egy idő után kialakul a fogyasztóban a drog iránti sóvárgás és a függőség.
Ahol pedig függőség van, ott a szer abbahagyása után elvonási tünetek is felbukkannak. Különböző anyagok elhagyása más és más elvonási tünetekkel jár, és eltérő ideig is tartanak, attól függően, miképpen hatottak a szervezetünkre, mennyi ideig voltunk függők, hogyan használtuk a szert, milyen a családi történetünk, a személyiségünk, van-e bármilyen betegségünk.
Nem is sejtjük, milyen nehéz letenni az alkoholt Fotó: kieferpix / Getty Images Hungary
A kemény fizikai függőséggel járó szerek, így az alkohol, a benzodiazepinek (altatók, szorongásoldók) és az ópiátok (heroin) hirtelen abbahagyása súlyos testi tüneteket produkál, így az ezekről való leszokást mindig védett környezetben, szakértő segítséggel érdemes elkezdeni.
Az elvonási tünetek egyébként sokféle kellemetlen és fájdalmas érzést foglalnak magukba, testi tünetként jelentkezhetnek, például: hányás, hasmenés, ízületi, hasi, háti és izomfájdalom, remegés, szívritmuszavar, légzési nehézségek, izzadás, láz, étvágytalanság, alvászavar, vérnyomásproblémák. Ezek persze a masszív fizikai függőséget okozó szereknél bukkannak fel inkább, lelki tüneteket azonban minden szer elhagyása okozhat. Lelki tünet lehet a depresszió, az ingerlékenység, koncentrációs nehézségek, nyugtalanság, fokozott érzékenység, zavartság. De mennyi ideig is kell ezeket a tüneteket elviselni? A GoodTherapy összeszedte.
Mennyi az annyi?
Az egyik legismertebb és talán legelterjedtebb addikció az alkoholfüggőség, mely esetén az elvonási tünetek jelenléte általában 3-10 nap közé tehető. Hasonlóan súlyosak a heroin elvonási tünetei, itt a fogyasztással való leállás után 5-10 napon keresztül számíthatunk kemény napokra. A benzodiazepinek esetén már nem lehet ilyen pontos időszakokat megadni, ugyanis attól függően, hogy az adott gyógyszer rövid vagy hosszú hatástartalmú máskor kezdődnek az elvonási tünetek, illetve eltérő ideig is tarthatnak. A Xanax rendszeres szedése után például 10-14 napig, míg a Valiumnál akár 90 napig is tarthatnak az elvonási tünetek.
Amarihuána és kokain esetében a testi elvonási tünetek messze nem olyan súlyosak, ezeknek a lelki része nehezebb. Ha valaki úgy dönt, hogy leáll ezekkel, akkor kb. 7-14 nap alatt múlnak el az elvonási tünetek. Sokan nem gondolják, de a koffein fogyasztása is addiktív lehet, ezért érdemes odafigyelni a mértékletességre. Ha felhagyunk a fogyasztásával, elvonási tünetek tekintetében érdemes 2-9 nappal számolni. A nikotintól való függőség elterjedésében vetekszik a koffein okozta addikcióval. Azonban, ha valaki eljut odáig, hogy leteszi a cigarettát, az első 14-28 nap lesz a legnehezebb, az elvonási tünetek intenzitása miatt.
Természetesen a fenti számok egyénenként változhatnak, valamint sokat ront a helyzeten, ha valaki a leszokás időszakában mégis visszanyúl a szerhez. Ez pedig gyakran megesik, a leszokáshoz ugyanis nem elég az akaraterő, az egész életvitelünkön érdemes változtatni, ha nem akarunk visszaesni. Miután sikerült elhagyni a függőséget okozó szert, mindenképp érdemes odafigyelni, hogy az addikció után maradt űrt jól tudjuk betölteni.
Milyen tapasztalatokat szerzett a játékszenvedély- betegek kezelésében?
Először is azt kell eldönteni, ki minősül betegnek. Azt a játékszenvedélyt tekintjük kórosnak, amikor ez a ténykedés valakinek a szenvedélyévé válik, és a játékos nem tud többé "keretet tartani". Hiába tervezi el, hogy mennyi időt szeretne például a nyerőgépekkel eltölteni, a nyerés vágya erősebb, mint ő. Olyan betegeket kezelünk, akik minden pénzünket rendszeresen eljátszották, ezzel a létfenntartásukat is bizonytalanná tették. A szerencsejáték miatt képesek csalni és hazudni, és amikor épp nem játszanak, akkor is ezen jár az eszük. Próbálnak "leállni'", fogadkoznak a családjuknak, hogy változtatnak az életükön, tervezik: abbahagyják a játékot, de nem képesek rá.
Hogyan kezelik őket?
A Minnesota-modellt adaptáltuk hazai viszonyainkra, mely az ötvenes években született meg az Egyesült Államokban az alkohol- és kábítószerfüggő szenvedélybetegek kezelésére. Később ezt a programot az úgynevezett "viselkedési addikciók", például a játékszenvedély esetében is alkalmazták. Magyarországon tizenegy éve használjuk a módszert, alkoholbetegek esetében Szigetváron már jó eredményeket értek el vele. Megjegyzendő, hogy az alkoholizmus sok esetben társul a játékszenvedéllyel, és a gyógyításban szerzett tapasztalatok mindkét területen felhasználhatók.
Hány beteget kezeltek eddig?
Eddig hatvanötöt, és százhuszonhétnél végeztük el a szakvizsgálatot. A Nyírő Gyula Kórház pszichiátriája az egész ország területéről fogad betegeket. Tavaly októberben hoztuk létre a "játékbetegrészleget", ahová nem orvosi beutalóval kerülnek a betegek, hanem önkéntesen jelentkeznek. Felhívnak telefonon, és kapnak időpontot egy szakvizsgálatra. Röviden elmondjuk nekik a kezelés menetét, hogy mire számíthatnak. Figyelemre méltó, hogy a bejelentkezett betegeknek csak mintegy a fele jön el a vizsgálatra, de legföljebb ötven százalékuknak javasoljuk a terápiát. Vagyis szigorú szűrőt alkalmazunk. Azoknak a betegeknek javasoljuk, hogy feküdjenek be hozzánk, akiknek megvan a betegségbelátásuk, és megvan a kellő elszántságuk arra, hogy végig is csinálják a terápiát. Még azt sem tudjuk százszázalékos biztonsággal állítani, hogy a más szenvedélybetegségek kezelésére alkalmazott Minnesota-modell hatékony-e a játékszenvedély esetében is, bár a tapasztalataink erre utalnak.
Mi alapján állapítják meg egy szenvedélyes játékosról, hogy van esélye a gyógyulásra?
Teljes gyógyulást nem ígérünk, legföljebb azt, hogy a sikeres kezelés után a betegeink tünetmentesek lesznek. A hozzátartozók általában hamarabb észlelik, hogy orvosi beavatkozásra van szükség, de ha ők telefonálnak, nem lehetünk biztosak abban, hogy a beteg maga is belátta: kezelésre van szüksége. Ebben a stádiumban a betegek tagadják, hogy a viselkedésük kóros lenne, és ha szóba kerül a játék, magabiztosan állítják: bármikor abba tudom hagyni. Ez persze öncsalás, hiszen a beteg a lelke mélyén maga is tudja, hogy nem ez a helyzet. De ha az illető maga hív fel bennünket, hogy segítsünk rajta, akkor már túl van a tagadáson, maga is rájött arra, hogy baj van. Ilyenkor behívjuk szakvizsgálatra, és elmondjuk neki, hogy a kezelés három hónapig tart, és különösen az első öt hétben igen szigorú. Ez a "pizsamás" időszak, amikor a betegek nem hagyhatják el a részleget, még az udvarra sem mehetnek le. Ez alatt az idő alatt vesznek részt az úgynevezett pszichoedukációban, előadásokat hallgatnak a szenvedélybetegségekről. Napról napra feladatokat kapnak. A program meglehetősen megterhelő, de éppen ez a célja: azt szeretnénk, hogy a betegek koncentráljanak a feladatokra, mozgósítsák lelki tartalékaikat. Ha valaki erre nem képes, akkor elbocsátjuk. Akik megmaradnak, az ötödik héten vizsgáznak is az anyagból, s csak akkor könnyítünk a gyakorlaton, ha megfeleltek. Ekkor öltözhetnek át, mehetnek le az udvarra.
Mi történik ezután?
Ekkor indul a Minnesota-modellre épülő "névtelen szerencsejátékos" tizenkét lépéses programja. A terápiában részt vevő betegek előre meghatározott szabályokat követő csoportot alakítanak, és napi egy órában megbeszélik egymással a problémáikat. A résztvevők csak a keresztnevüket használják. Az önsegítő csoport munkájában külsők is részt vehetnek, akik hasonló gonddal küszködnek. Elmondják egymásnak az életüket, és azt, hogy eddig milyen erőfeszítéseket tettek a felépülésre. A csoport tizenkét lépéses programot követ, ennek az a célja, hogy felszabadítsa a betegek belső erőforrásait a játékszenvedély leküzdésére.
Mekkora összegeket játszanak el a betegeik?
Az életviszonyaiktól függ, mennyit engedhetnek meg maguknak. De mi itt arra kérjük a pácienseket, erről ne beszéljenek egymással. Nehogy azok, akik kevesebbet vertek el, bár ezzel is tönkretették a családjukat, úgy érezzék, ők nem is annyira betegek. Szeretnék elkerülni, hogy a betegeink rivalizáljanak e téren.
Milyen társadalmi környezetből kerülnek ki a játékszenvedély rabjai?
Minden csoportból vannak betegeink. Sem a származás, sem az iskolázottság, sem a beosztás nem meghatározó. A nemek közötti arány azonban erőteljesen a férfiak javára billen, de ez csak a kezelésen átesettekre vonatkozik, ugyanis 2003. november eleje és 2004. július vége között 12 nő és 115 férfi betegnél volt szakvizsgálat. De sok nő is szenvedélyes játékos, csak közülük jóval kevesebben jönnek el a kezelésre. Az osztályon kezelt átlagos szerencsejátékos húsz és negyven év közötti, városban él, érettségizett, 50 és 100 ezer forint között keres, és a többségük nyerőgépeken veszti el a pénzét. Vizsgáltam már tizennyolc év alatti és hetven év fölötti beteget is.
Milyen arányban esnek vissza a páciensek?
A játékosokról nem tudok adatot mondani, csak az alkoholbetegekről. Esetükben a kórházban kezeltek tíz százaléka válik tünetmentessé, a többi visszaesik. A játék gyakran alkohollal társul, a nyerőgépeket általában szórakozóhelyeken telepítik, ahol az alkohol eleve oldja a gátlásokat. A mi részlegünkön nem várhatunk csodát. Ugyanakkor a Minnesota-modell meglehetősen hatékony: ott, ahol Magyarországon eddig már több évig alkalmazták, például Szigetváron, az önsegítő csoportokban részt vevő betegek hatvanhetven százaléka tünetmentessé vált.
Hazánkban terjedőben van a játékszenvedély. Mi lehet ennek az oka?
A játékszenvedély hátterében a fogyasztói társadalom mentalitása áll. Ez nálunk csak az utóbbi két évtizedben terjedt el, és pszichikailag nem voltunk rá felkészülve. A közvélemény még nem ismerte fel, hogy a rendszeres szerencsejáték a szenvedélybetegség kialakulásához vezethet. Sajnos nálunk is egyre általánosabbá válik az a szemlélet, mely a mindenünnen záporozó reklámok hatása alatt a boldogsággal azonosítja bizonyos árucikkek és szolgáltatások birtoklását. Betegeink a vágyott dolgokhoz minden késedelem nélkül, azonnal hozzá akarnak jutni. Gyakran előfordul, hogy a felépülőben lévő betegek, csak hogy törleszthessék a tartozásaikat, "munkamániássá" válnak, tömérdek megbízást vállalnak, ami olyan pszichés nyomás alá helyezi őket, hogy összeomlanak és visszaesnek.
Játékszenvedély - önbecslő kérdőív
Játszott-e már a munkaideje rovására?
Előfordult-e valaha, hogy a játék miatt vált gondterheltté az otthoni élete?
Érintette-e már a jó hírét a játék?
Érzett-e valamikor lelkiismeret-furdalást a játék után?
Játszott-e valaha is azért, hogy fizethesse az adósságait, ill. így oldja meg az anyagi nehézségeit?
Gátolta-e a játék törekvéseiben és abban, hogy hatékony legyen?
Vesztés után érezte-e azt, hogy minél előbb vissza kell menni visszanyerni, amit elvesztett?
A nyerést követően érzett-e késztetést arra, hogy minél előbb visszatérjen és még többet nyerjen?
Gyakran előfordul-e önnel az, hogy eljátssza az utolsó fillérjét is?
Kért-e valaha is kölcsön azért, hogy játszhasson?
Adott-e már el bármit is azért, hogy legyen pénze játszani?
Előfordult, hogy a mindennapi kiadások rovására szeretett volna "félretenni" a játékra?
Megtörtént-e, hogy a játék miatt nem törődött megfelelően önmagával vagy a családjával?
Játszott-e valaha hosszabb ideig annál, mint ameddig tervezte?
Játszott-e valaha is azért, hogy így meneküljön el az aggodalmai és a gondjai elől?
Tett-e már valami törvénysértőt vagy fontolgatta-e, hogy tesz azért, hogy így szerezzen pénzt a játékra?
Zavarta-e a játék az alvását?
A veszekedések, csalódások vagy feszültségek arra késztetik, hogy játsszon?
Érezte-e már azt, hogy bármi jót, ami csak érte, játékkal kéne megünnepelni?
Gondolt-e már arra, hogy tönkremehet a játék következtében?
A kérdőív értékelése:
Ha 7 vagy annál több kérdésre igen a válasz, akkor gondja van a szerencsejátékkal - kérjen segítséget!
Hogy megállapítsuk, ki az alkoholista, legegyszerűbb talán, a tüneteket megvizsgálnunk az adott egyénnél, mennyire jellemzőek a következők rá? Amennyiben bizonyossá válunk abban, hogy itt bizony baj van, a teendő lépések korán sem egyszerűek. Talán a legnehezebb akadály, hogy magát az alkoholista embert, szembesítsük önmagával, szenvedélybetegségével. Legyen betegségtudata. Enélkül nem kezdődhet a gyógyulás, ez az első és legnehezebb lépcsőfok.
A diagnózis megállapítása a betegség kezdetén gyakran nehéz, még a szakemberek számára is. A beteg különböző testi panaszai miatt fordul többnyire orvoshoz, gyakran a rendszeres alkoholfogyasztást igyekszik tagadni. Ilyenkor a jelentkező tünetek (lelki, szociális, testi), a részletes kórelőzmény (nem ritkán hozzátartozók beszámolója alapján) és különböző vizsgálatok együtt segítenek a helyes diagnózis felállításában.
Lelki tünetek:
Sóvárgás, azaz ellenállhatatlan vágy az ivásra.
Kontrollvesztés, azaz a további alkoholizálás a kialakuló szövődmények, a kifejezett tiltás, az életvezetés törése ellenére is folytatódik.
A beteg az első pohár után nem tud megállni, kényszeresen iszik tovább.
Személyiségváltozás, mint például ingerlékenység, hangulatváltozások és ezek által vezérelt kritikátlan megnyilvánulások
Intellektuális funkciók hanyatlása.
Szociális tünetek:
Az egyén képtelen a munkára és a társadalmi beilleszkedésre. Indokolatlan munkahelyi hiányzások, teljesítménycsökkenés, majd akár elbocsátás.
Gyakran a házasság, ill. párkapcsolatok felbomlása
Barátokkal való kapcsolatmegromlás.
Testi tünetek:
A lelki és szociális károsodásokkal párhuzamosan jönnek létre a testi károsodások, melyek gyakorlatilag az összes szervre kiterjedhetnek.
arcon apró hajszálér-tágulatok, néha borvirágos (vöröses) arc
kellemetlen szájszag
gyulladásos tünetek
magasvérnyomás-betegség
gyomorhurut, gyomorfekély, ennek következtében hányinger, hányás, gyomorfájás, étvágytalanság
hasnyálmirigy gyulladáshoz és cukorbetegséghez vezethet
májmegnagyobbodás
ajak-, nyelv-, gége-, nyelőcső, gyomor-, máj- és hasnyálmirigyrák
szív megnagyobbodás és szívelégtelenség
idegrendszer-károsodás
potenciazavarok
kézremegés, járászavar
agyi sorvadás, szellemi hanyatlás
emlékezetzavarok
Az alkoholfogyasztás szintjei:
Absztinensek: egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt
Szociális ivók: a mértékletes alkoholfogyasztók sorolhatók ide
Excesszív ivók: mértéktelen szeszfogyasztás jellemzi őket
Krónikus alkoholbetegek: akiknek már testi-szellemi károsodása is van.
A függővé válás lépcsőfokai:
Korai szakasz:
Az alkohol kezdetben olyan, mint egy barát, aki segít megoldani a bajokat. Azután túl gyakran és túl sokat fordulnak ehhez a „baráthoz” és már-már problémát jelent megállni, abbahagyni az ivást. Ilyenkor nő a toleranciájuk az alkohollal szemben, így többet kell inniuk ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérjék. Ekkor elkezdenek titokban inni, kortyolgatni.
Közép szakasz:
A függőség egyre nő, ahogy az alkohol egyre jobban befolyásolja az egyén életét. Elhanyagolják a munkájukat, a hobbijukat, a többi elfoglaltságot és a környezetében élő embereket. Ebben a szakaszban már naponta isznak.
Előrehaladott szakasz:
A függőség akkor válik dominánssá, amikor az alkohol kezdi ellenőrizni az alkoholistát. Elveszítik az ambíciójukat, a felelősségüket és az érdeklődésüket a dolgok iránt. Meghatározatlan félelmeik vannak, nem bíznak az emberekben és kerülik is őket, mondhatni antiszociálissá válnak. Ettől kezdve inniuk kell ahhoz, hogy megelőzzék az elvonás tüneteit.
Az alkoholbetegség típusai:
1. típusú alkoholbeteg: felnőttkori kezdet, egyre nagyobb mennyiségű alkoholt fogyaszt. Személyiség-jegyek: függőségi igény, az aggodalmaskodásra való hajlam, csendes, engedékeny, passzív, kóros bűnösség-tudat és befelé fordulás az uralkodó.
2. típusú alkoholbeteg: korai kezdet, személyiségvonások: indulatos, vakmerő, agresszív, kiegyensúlyozatlan, és nem ritka az antiszociális személyiségzavar sem.
Az alkoholizmus gyógyítása, kezelése
Az alkoholizmus kialakulása több tényező együttes hatásának következménye, tünetei, szövődményei sokfélék lehetnek, éppen ezért a kezelésnek is komplexnek kell lennie. A kezelésnek magában kell foglalnia az alkoholfogyasztás következtében kialakult testi károsodások kezelését, az esetleges alkohol megvonási tünetek mérséklését, valamint pszichoszocioterápiát, rehabilitációt.
Az alkoholfogyasztás abbahagyását követően megvonási tünetek jelentkezhetnek:
fokozott izzadás
végtagremegés
nyugtalanság, rossz közérzet
rémálmok
vérnyomás-emelkedés
szapora szívverés
hányinger
esetenként epilepsziás görcsrohamok
delírium tremens (Az elvonási tünetek legsúlyosabb formája, ami olyan betegség, amely zavartságot, szétesett tudatállapotot jelent. A beteg tipikusan apró, nyüzsgő lényeket lát, hallucinál, nem tudja, hol van és ki ő.)
Ezek gyógyszeres kezelést igényelnek. A gyógyszeres kezelés során általában nyugtatószereket, antiepileptikumokat, nagy dózisú B-vitaminokat alkalmaznak leggyakrabban, emellett fontos a megfelelő táplálék és folyadékbevitel. Ezen időszak lezajlását követően a kezelésben a rehabilitáció, utógondozás kerül előtérbe, melynek célja az absztinencia (alkoholmentes életmód) fenntartása, és a visszaesések megelőzése. Az alkoholbetegek kb. kétharmadánál más pszichiátriai zavar is fennáll (pl. hangulat- és szorongásos zavarok), melyek gyógyszeres kezelést igényelhetnek. A rehabilitáció és utógondozás során különféle pszichoterápiás eljárásokat alkalmaznak, pl. támogató, csoport- és egyéni pszichoterápiák, magatartásterápiák.
Önsegítő szervezetekbe, pl. a Névtelen Alkoholista mozgalomba (Alcoholics Anonymous, AA) való bekapcsolódás szintén segítheti az alkoholbetegek rehabilitációját. Ezekben a csoportokban a gyógyult és nem gyógyult alkoholbetegek közösen megbeszélik gondjaikat és egymást segítik.
Ezenkívül ma már létezik az alkohol iránti vágyat mérséklő gyógyszer is, mely segíthet a visszaesések kivédésében.
Gyógyulási esélyek:
Az alkoholizmus a mai terápiás módszerekkel jobb eséllyel gyógyítható, mint évekkel ezelőtt. A legnagyobb gyógyulási esély a gyógyszeres és pszicho-szocioterápiás kezelések kombinált alkalmazásával érhető el. Hosszútávú nemzetközi kutatások azt találták, hogy az alkoholbetegek kb. 8-39%-a absztinens lesz, 46-87%-a viszont visszaesik, alkoholfüggő marad. 0-33%-uk kontrollált ivóvá válik.
Összefoglalva tehát, az alkoholizmusból való kigyógyulás a következő lépcsőfokokon keresztül valósulhat meg:
a probléma felismerése a szenvedélybeteg részéről
szakemberhez való fordulás
segítő környezet
kezelés, gyógyszeres, terápia, csoportterápia
„száraz” állapot elérése
rehabilitáció
Az absztinenciáról…
Az absztinencia önkéntes tartózkodás valamiféle vágy vagy testi cselekvés kielégítésétől, melyek a tapasztalatok szerint élvezetet okoznak. A kifejezés leggyakrabban közösülés, alkohol vagy táplálkozás terén használatos, vallási tilalom vagy gyakorlatias megfontolás miatt lép fel.
Alkohol absztinencia a mindenféle alkoholtartalmú termék fogyasztásától való tartózkodás. Ilyenkor csak olyan italok fogyasztása történik, mint a tea, kávé, víz, gyümölcslé, üdítőitalok. Az antialkoholizmusnak vallási, családi, filozófiai vagy társadalmi, vagy egyszerűen ízlésbeli okai is lehetnek.
Magatartási szabályok az absztinenciában:
szabály: Szigorúan kerülje a kávéházakat és a társaságot amellyel valamikor együtt ivott!
szabály: Otthon ne tartson alkoholt!
szabály: Minden nap vegye be az Antabust!
szabály: Minden ital nélküli napot úgy fogjon fel, mint tőkét!
szabály: Ha válságra kerül sor, védje meg magát a szervezett védelmi rendszerrel!
szabály: A kezelés során segítsen a többi betegnek, különösen ha válságban vannak!
szabály: Nyíltan beszéljen saját magáról, mint alkoholistáról!
szabály: Ha visszaesésre kerül sor, minél előbb jelentkezzen a szakorvosnál és folytassa a gyógyítást!
Minden absztinensnek, szigorúan kell tartania magát ezekhez a szabályokhoz egy évig.
Világszerte egyre gyakrabban rendeznek videójáték-fesztiválokat, és szinte nincs olyan város, ahol ne találnánk lépten-nyomon játéktermeket telve fiatalokkal - olykor idősebbekkel is -, akik a joystick és egér rabságában élnek. A más profilú, de ugyanúgy a képernyő előtti üldögélést kínáló internet-kávézók szintén nem panaszkodhatnak a forgalomra.
A számítógéprabság káros következményei
A számok az ágazat lenyűgöző sikereiről tanúskodnak. Egy felmérés tanúsága szerint például az amerikai fiúk átlagosan heti 25, a lányok 21 órát töltenek a képernyő előtt. Nem meglepő, hogy az Újvilágban már virágzik a netfüggőség gyógyítására specializálódott klinikák, tanfolyamok piaca is. Nem puszta divatbetegségről van szó: kimutatható, hogy a számítógéprabság számtalan káros következménnyel jár, az idegességtől kezdve, az elszigetelődésen át, egészen az időérzék elvesztéséig. A jelenség természetesen nem korlátozódik az amerikai kontinensre. A gyógyítás előfeltétele nyilvánvalóan mindig a helyes diagnózis felállítása, és ezzel kezdődnek a bajok: a netfüggőség megállapítása nehezebb, mint például az alkoholizmusé.
Keressük meg az okokat!
Ha a képernyő előtti tevékenység uralja valakinek az életét, ugyanakkor háttérbe szorítja a társadalmi és érzelmi kapcsolatokat, a munkát, akkor biztos, hogy függőséggel állunk szemben. A fiatalok esetében a baj leggyakrabban lelki vagy családi problémák, apró fóbiák vagy épp a valósággal való szembenézés nehézségeinek a formájában jelenik meg. Számukra a számítógép világa mindenekelőtt a félelmeiktől való menekülés esélyét adja meg, a játékok területén biztonságban, otthonosan érzik magukat.
Segítsünk áttörni a burkot!
A netfüggőség erősebben érinti a tehetősebb rétegbe tartozó fiatalokat, hiszen esetükben könnyebb az Internet elérhetősége. Ugyancsak jellemző, hogy az érintettek gyakran intelligensek, jó tanulók, de olyanok, akik más területen passzívak, kevésbé sikeresek. A legveszélyeztetettebb a 15-25 év közötti korosztály, a lányok pedig egyre inkább ledolgozzák "hátrányukat". Még a lövöldözős játékok terén is csökken a különbség a két nem között, pedig az ilyesmit sokáig kimondottan fiús időtöltésnek tartották. A 40-50 évesek se mentesek a járványtól, és nem meglepő módon az informatikusok vezetik a statisztikát. Gyakran törékeny személyiségekről van szó, akik valamilyen nehéz időszakon mentek keresztül (szakítás, munka elvesztése). Ilyen esetben a játék biztonságot ad, kitölti az üres napokat.
Természetesen hiba lenni démonizálni a webet és a videojátékokat, ellenkezőleg: kis adagban pozitív szerepet játszhat mindkettő. Azok, akik magányosságban szenvednek, könnyen találhatnak lelki társat az Internet segítségével. Azonban a legérdekesebb elfoglaltság is szenvedélybetegséggé válhat, ha betölti valakinek a teljes életét.
Ne késlekedjünk a beavatkozással!
Akadályozzuk meg a személyiség beszűkülését: próbáljuk meg felkelteni az illető érdeklődését különféle területek iránt, és segítsünk neki, hogy ápolja, illetve bővítse emberi kapcsolatait. Ha a játékos megtanul ismét szétnézni a világban, környezetében, akkor már megtette az első lépést a játékfüggőség leküzdésére. A társas kapcsolatok gazdagsága megakadályozza, hogy bezárkózzék egy steril, mesterséges világba. Általánosságban elmondható, hogy a gyógyulásban a legfontosabb szerepet a rokonok, szülők vagy a társ játssza. Egy olyan fiatal számára, akinek nincs egy idő óta valamirevaló érzelmi élete, a társaság, a barátok, a család sem létezik már. A helyzet akkor válik különösen kritikussá, ha az illető már nem is képes felkelni reggel, nem tudja felvenni a többiek életritmusát, nem megy el a család hétvégi kirándulására, nem látogatja meg a barátait. Egyeseket sajnos annyira maga alá gyűr ez a szenvedély, hogy napi 8-12 órát töltenek a gép mellett, és a szó szoros értelmében semmi másra nem jut idejük az evésen és az alváson kívül.
Forduljunk szakorvoshoz!
Az előbb említett, igen súlyos esetben a legjobb gyógymód a teljes leszokás, azaz egyszerűen abbahagyni az internetezést. Amennyiben erre nincs lehetőség, szakember segítségét kell igénybe venni.
Orvosok, pszichológusok gyakran ajánlanak vidéki tartózkodást, lehetőleg rokonoknál, hogy a szenvedélybeteg kipihenhesse magát és kiszakadjon megszokott környezetéből. Mondanunk sem kell, hogy minél hosszabb a vakáció, annál jobb!
Az első figyelmeztető jelek
Egyes felmérések szerint a számítógép-tulajdonosok mintegy 2 %-a netfüggő. A többiek képesek uralkodni magukon: lehet, hogy esetleg napi 2-3 órát is játszanak a gépen, de a lelki egyensúlyuk nem kerül veszélybe. Amikor azonban valaki elkülöníti magát a többiektől, és teljesen a komputerbe temetkezik, menekül a kapcsolatoktól, akkor be kell avatkozni. Serdülők esetében van néhány jel, amely mindenképpen veszélyt jelez, például ha nem beszélgetnek, romlik a tanulmányi eredményük, semmi más tevékenység nem érdekli őket, nem szívesen vesznek részt a közös étkezéseken vagy a hétvégi szabadidős programokon.
A társkeresési őrület
Mára már az Internet lett a világ első számú társközvetítő intézménye! Ez az elképzelhető legnagyobb találkozási fórum. Nem csoda, hogy a szinglik különösen sok időt töltenek a képernyő előtt. Jól teszik, de csak akkor, ha nem viszik túlzásba!
A bölcsességfogak húzásánál esetenként itthon is, de külföldön gyakran használt opioid fájdalomcsillapítók komoly kapudrogként funkcionálhatnak: egy friss kutatás szerint azok, akik fogászat során ilyen fájdalomcsillapítókat kapnak, nagyobb eséllyel használnak hasonlókat rendszeresen a következő egy évben, mint azok, akiknek más módon tompítják a fájdalmát.
Az Egyesült Államokban az elmúlt évben opioidtúladagolásban 60 ezer ember vesztette az életét, ezért nem elhanyagolható a JAMA Internal Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány jelentősége: ez ugyanis kimutatta, hogy azoknál, akiknek felírnak opioid fájdalomcsillapítókat, nagyobb eséllyel alakul ki később függőség, mint azoknál, akik orvosi beavatkozás közben vagy után másféle fájdalomcsillapítót kapnak. Bár az ilyen gyógyszereket szedők csak nagyon kis részénél alakul ki függőség később, statisztikailag annál nagyobb az esélye a függőségnek, minél több ilyen szert szed az illető.
A kutatáshoz majdnem 15 ezer biztosítással rendelkező ember adatait vizsgálták meg, akik a 16 és 25 év közötti korosztályhoz tartoztak, és akiknek opioid fájdalomcsillapítót írt fel a fogászuk 2015 során. A merítésből kizárták azokat, akiket korábban függőséggel diagnosztizáltak.
A 15 ezer alany 5,8 százaléka egy éven belül opioidfüggőséggel került orvoshoz.
Az opioid (kábító) fájdalomcsillapítók a legerősebb analgetikumok. A fájdalom ellenes terápia alapkövét képezik súlyos, akut fájdalom és rák vagy egyéb súlyos betegség okozta krónikus fájdalom esetén. Különösen azért részesítik előnyben ezt a gyógyszercsoportot, mert igen hatékonyan csökkenti a fájdalmat. Alkalmazásuk a nem rákos eredetű krónikus fájdalom kezelésére, bár az utóbbi időben egyre inkább elfogadottá válik, még mindig nem mondható bevett gyakorlatnak. Opioidokat nem lehet mindenkinek adni –írja a Dr. Info.
A fenti kutatás nemcsak azt bizonyítja be, hogy ezek a fájdalomcsillapítók függőséget okozhatnak, hanem azt is, hogy az Egyesült Államokban meglepően sok fiatal felnőttnek és tinédzsernek írnak fel ilyen szereket, főleg úgy, hogy nem is kellene. Egy bölcsességfog-húzás például nem feltétlenül indokolja azt, hogy ilyen veszélyes fájdalomcsillapítót használjanak közben vagy utána.
Sokszor nehéz elképzelni, hogy nemcsak külső szerek (alkohol, dohány drog) okozhatnak függőséget. Az agy a legfőbb „kábítószer-előállító”; olyan anyagokat tud termelni, melyek az örömérzés és a kellemes közérzet forrásai lehetnek. Az emberek mindig is kutatták, hogyan növeljék ezeknek az anyagoknak a termelődését. A játékszenvedély, az extrém sport vagy akár a vásárlás: ezek a magatartási formák hasonló jelenségeket válthatnak ki, mint amit a kokain fogyasztása okoz.
Mindenki alól kicsúszahat a talaj
Az öröm komplex fogalom és nehéz meghatározni. Amikor az új magatartási formák pozitív hatást fejtenek ki, akkor az agy az élmény reprodukálására, újbóli megélésére törekszik. Legtöbbször egyensúly alakul ki a szélsőségek várhatóan rövidebb időszaka után. Azonban előfordulhat, hogy nem tudják kezelni az érzelmeknek ezt az új forrását, különösen, ha kritikus élethelyzetben vannak vagy túlságosan érzékenyek. Ha az új viselkedési forma enyhíti az aggodalmat, az álmatlanságot, a szorongást, akkor könnyű igent mondani rá, hiába jár óriási kockázatokkal az új szenvedély.
A függőség tünetei
A viselkedési függőségek egy ideig kevésbé vehetők észre, mert nem mérgezik a szervezetet, kevésbé billentik meg annak egyensúlyát.
Minden függőségnek azonban szinte azonosak a tünetei:
Visszatérő gondolatok, melyek kisajátítják a szellemet, és egyre hosszabb időre képesek teljesen lekötni a gondolatokat.
A függőséget okozó viselkedés vagy szer elhagyása estén elvonási tünetek jelentkeznek. a kielégülés hiánya kíséretében, ami súlyos esetben elviselhetetlenné válik.
Mi több, vannak a többinél érzékenyebb időszakok, illetve életkorok. Például a mai fiatalság jobban kitett a számítógép-függőségnek. A játékszenvedély inkább a felnőtteket sújtja. Ami a sportot illeti, sok fiatal függővé válik tőle, majd megszűnik a felnőtteknél, és visszatér a 45 év táján.
A szerelmi függőség
A szerelem is szerepelhet – természeténél fogva – a függőségek között. A szeretett másik jelenléte enyhíti a feszültséget, és örömöt okoz. Ha elviselhetetlen szenvedést okoz a másik hosszabb ideig tartó hiánya vagy rövidebb távolléte, már nagy eséllyel függőségről van szó. Általánosságban elmondható, hogy a probléma akkor jelentkezik, amikor a másik társaságára való vágy szükségletté alakul át. Ilyenkor a függő számára szinte minden pozitív érzelmet a társa nyújt, és a negatív érzelmeket is ő tartja távol. Ez hihetetlen terhet ró a párkapcsolatra: az egyik fél visel minden érzelmi terhet és felelőséget, míg a másik teljesen kiszolgáltatottá válik a kapcsolatban.
Mobilfüggőség
Az elmúlt évtizedben először megsokszorozódott, majd robbanásszerűen nőtt a mobilozók száma, a hordozható telefon használata pedig mostanra általánossá vált. Egy elveszett vagy ellopott mobiltelefon nagyon sok kellemetlen órát tud szerezni, számok és kapcsolatok veszhetnek el. Ez még persze nem jelent függőséget. Azonban a mobiltelefon azonban számos felhasználónál „technológiai protézist”, önmaga egyfajta kiterjesztését, vagy valamilyen pszichés probléma ellensúlyozását jelenti. Ez esetben törekedni kell az okok feltárására és a már-már kényszeres telefonálás csökkentésére. Az első időkben persze mindenki hajlamos a mobil túlzott használatára, aztán rendeződnek a dolgok – amikor az illető látja, mennyi időt veszít vele vagy megkapja az első telefonszámlát. Ha ezek után sem rendeződik, érdemes szakemberhez fogdulni.
Kényszeres vásárlás
Ismerünk szinte kényszeres vásárlókat is (főleg a nők körében) – vajon ez esetben is beszélhetünk függőségről? A pszichológusok szerint igen, de azt meg kell különböztetnünk az egyszerű késztetéstől, amit az a kép közvetít, illetve vált ki, mely megragadja az embereket pld. kiárusítások idején, a csábító áruk kedvező árai láttán a boltokban. A komolyabb esetben a vásárlási kényszer nagyon „magányos”, nem jellemző rá a szenvedély, az előbb említett, alkalmi „heves roham”, továbbá nemigen viseli el a tömeget sem. Ez a magatartás (függőség) inkább egy tünet, mely elrejt egy mélyebb pszichológiai problémát, ami mániás vásárlási epizódokban fejeződik ki. Meg kell tehát találni annak igazi okát. Egyébként gyakran beszélünk „vásárlási lázról”, mely helyesebb meghatározás, mert, akárcsak a láz, ez is egy komolyabb baj szimptómája lehet.
Viselkedési függősék sokszor keveredik a szerekkel
A viselkedési addikciók gyakrabban jelennek meg, a különféle szeri függőségekhez képest, és van úgy, hogy a kettő kombináltan jelentkezik. A játékosok rendszerint nagy dohányosok, alkohol- vagy olykor drogfüggők. Az intenzíven sportolóknál szintén található időnként kísérő függőség, pld. .a doppingszerek elősegítik a pszichotrópok szedését.
Gyógyítás
A viselkedési addikciók gyógyítása hasonlatos a többi függőségekéhez, de mégis vannak bizonyos különbségek. A drogfüggők esetében pld. a klasszikus terápiák gyógyszeres fázison haladnak át, hogy csökkentsék a szükséglet érzését (helyettesítsék a szert) és megszűnjön a szorongás. Ezután pszichoterápiás kezelés következik, a kórlélektani háttér helyrehozatalára, melyet az esetleg évekig tartó függőség eredményezett. A viselkedési addikciók orvoslása kevésbé intenzív, mégis van rá gyógyszeres megoldás, és a pszichoterápia is használ. De messzebb kell menni csupán a függő viselkedés kezelésénél, mert behatóan foglalkozni kell az azt kiváltó nyugtalanság, rossz közérzet okaival, melyek először a szélsőséges viselkedésformákat, majd az esetleges függőséget eredményezték.
A Csodálatos fiúérzékeny és fontos film arról, hogyan rombol a súlyos drogfüggőség használót és szeretteit, de kevesebb sziruppal nagyobbat szólt volna. Kritika.
Hová tűntek a drogfilmek? Míg a ’90-es évek második felében és a 2000-es évek elején a kábítószerfüggőségről több, azóta kultikussá vált mozifilm készült – lásd Rekviem egy álomért–, egy ideje mintha a téma kibeszélését átvette volna a dokuműfaj meg a sorozatok –A sebész,Patrick Melrose. Eközben nagyjátékfilmen a drog inkább csak érintőlegesen, az általános szenvedés egyik arcaként van jelen, esetleg bűnügyi problémaként, vagy poén tárgyaként, nem fő témaként és pláne nem az emberi szemszögből. Mondhatnánk, hogy lecsengett a téma, és már senkit nem érdekel, hogy gyilkolja magát egy heroinista, de még ha ez igaz is, akkor is vannak a szerhasználatnak újabb arcai, amivel esetleg lehetne foglalkozni.
Mert bár Hollywood ott él a jelenség sűrűjében, még az amerikai gyógyszerfüggési és ópiátkrízis is csak doksikon, esetleg tévésorozatban jelent meg: a gyógyszerekbe aThis Is Usegyik szereplője csúszott bele, doksikból meg Dunát lehet rekeszteni. A dokumentumfilmesek persze nemigen tehetik meg, hogy egy ennyire sok lábon álló és sok emberre ható jelenségről ne beszéljenek, de a nagyjátékfilmes feldolgozás azért mégis több emberhez tudja eljuttatni a keserű pirulát. ACsodálatos fiúemberségével, viszonylagos hitelességével erre alkalmas is lehet, csak ennyire hollywoodi ne lenne.
Fotó: Mozinet
Látszólag idilli családi közeg, apa ugyan elvált anyától, ám új párjával a lehető legszebb életet élik, és gondtalan, szeretetteljes közeget biztosít cseperedő fiának, a nyarak egy része anyánál telik, ő is támogató és érzelmileg megközelíthető. Főhősünk, Nic tehetséges fiú, írónak készül, jók a jegyei, kortársaival is kijön, csak hát a drog. Amint apja, David felismeri, Nic valójában már egészen fiatal tiniként is tovább ment, mint az alkalmankénti füvezés, és úgy ismeri az elérhető tudatmódosítók szinte teljes skáláját, mint a tenyerét. Bár féltucat menő helyre is felveszik, nem akar főiskolára menni, és úgy általában segítségre van szüksége. Szerencsére apja a világ legtörődőbb embere, és megtesz mindent, hogy fia visszataláljon a józansághoz, profi, menő rehabra is jut pénz, Nic nemsokára jobban lesz, és kitalálja, mégis csak jó lesz az a főiskola. Eddig tiszta sor, és idilli végkifejlet lenne a történet, ám aCsodálatos fiúban mindez csupán a kezdet. A főiskolán egyenesbe állni tűnő élet megint szétborul, mert Nic újra cuccozni kezd, egyre súlyosabban, rákapva a kristályra, odalesz a barátnő és a felívelő tendencia, vissza a startvonalra. És aztán ugyanez, többször.
Miközben Nic élete újra és újra leírja ugyanazt a hurkot kis módosításokkal – kis drog, sok drog, krízis, rehab, józan időszak és optimizmus, visszaesés, majd mindez elölről – a film megkísérli felfejteni a miérteket, kevés sikerrel, és a drogfüggő gyerek családra gyakorolt hatásait, valamivel több sikerrel. Ehhez Nic apja a csatorna, a két szálon futó történet másik főszereplője. David újságíró, és ennek megfelelően próbálja intellektuális úton is megérteni, mi történik fiával, még ki is próbálja a szert, hátha attól közelebb kerül, és főleg akármi van, erején felül is küzd a fiáért, és úgy szereti, hogy az süt a vászonról. De épp ez a szeretet vakítja el mindarra a tökélyre fejlesztett manipulációra, amit Nic művel, először önmagát is becsapva, majd egyre inkább elengedve a gyeplőt. A látszólagos javulások után mindig eggyel mélyebbre lép a pokolba, a film pedig viszi magával a nézőt ebben a ritmikus húzd meg-ereszd meg folyamatban.
Fotó: Mozinet
Ez egyfelől nagyon szokatlan dramaturgiát szül, a tipikus bevezetés – bonyodalom – megoldás dinamika helyett a film egy kötélhúzás kötelén rángatja ide-oda a nézőt, s mint ilyen, nem adja meg azt a fokozatosan felépülő erős katarzist, amit várnánk. Cserébe viszont sokkal realistább, hitelesebb élményt ad, sejthető, hogy a tipikus történet a valóságban inkább erre a felállásra emlékeztet, mint a meseszerű álomgyári megoldásokra: nem egy poklot járunk meg egy függő családtagjaként, amiből lassan kijutunk a fényre, hanem sokat és egyre sötétebbeket, miközben a megváltás lehetőségében egyre kevésbé hiszünk.
A hitelességnek van alapja: a történet könyvadaptáció, nem is egy, hanem mindjárt kettő köteten alapul, ráadásul nem fikción,Nic SheffésDavid Sheffugyanis létező figurák, valóban megtörtént történettel, amit mindketten megírtak egy-egy memoárban – ezeket adaptálja filmre aCsodálatos fiú, így az érzelmi hullámvasút realitását nyugodtan elfogadhatjuk. A két kötet, két főszereplő, két nézőpont felállás – bár Davidéhez még hozzáadódnak a családtagok, Nic kisebb testvérei, mostohaanyja is – szülhetne káoszt, deFelix van Groeningenrendező (Alabama és Monroe) képes megőrizni a történet egységét.
Fotó: Mozinet
Arra viszont nem képes, hogy apa és fia kapcsolatának felfejtésekor a használt időbeli ugrásokat kordában tartsa, ennél is nagyobb gond, hogy azt sem teljesen értjük meg, hogy ez a nem éppen veszélyeztetett helyzetű, szerető, módos, nem is tonnányi elvárásokat rázúdító családból jött fiú mit fojt le a kábszerrel – pedig erre, ha némi mélyfúrás is kell hozzá, mindig van válasz. Sejthetünk valamit a válás traumájáról, esetleg figyelemzavarról, még azt is elhiszem, ha Nic önmaga elé állította az elvárásokat, amelyek agyonnyomták, ám jó lett volna ezt kicsit tisztábban látni. Így a film nemcsak azt mondta volna el, hogy ó, balsors, a drog veszélyes, rá lehet szokni és nagyon nehéz leszokni, és te, szülő, a legjobb szándékkal is aligha tehetsz bármit, hanem azt is, hogy ez a bódultságkeresés milyen pszichés alapról indul – mert az megértést hoz, sokkal inkább, mint a burkolt ijesztgetés és sopánkodás.
A rendező emellett belefutott abba is, hogy engedte, hogy a szentimentális, hollywoodi jelleg cukorszirupba forgassa a filmet, és még a legsötétebb jeleneteket is megfossza valamelyest a súlyuktól. Túl szép, túl fényes, túl bársonyos minden,Timothée Chalametfilm kedvéért lefogyott teste nem üt el olyan nagyon az alapvető alkatától, és egy herpesz nem teszi látványosan leépültté babaarcát, és talán épp azért, mert a lélektan nem kapott elég hangsúlyt, bár nem rossz, de igazán mégsem tudta megmutatni azt a mélységes mély karakterépítési képességét, amit, mondjuk, aSzólíts a nevedenben láttunk tőle.Steve Carellnél hasonló a helyzet: szenvedélyes és részletgazdag a játéka, ám a színészvezetés hiányosságait nem tudja befoltozni, így kissé túlzott az az idilli, tökéletes apakép, akit végül elénk fest. ACsodálatos fiúugyanakkor még mindezzel együtt is érzékeny, sok szempontból hiteles, fontos és hatásos film, csak önmagához, potenciáljához képest marad alul: kevesebb szirup, több keserű, és még egy nagyságrendet léphetett volna előre.
Szeretjük a kávé varázslatos ízét. Van, aki a rövid, fekete eszpresszó kávét kedveli, van, aki a hosszú kávét, vagy a habos kapucsínót, és még számtalan változatban készítjük. A legtöbben mégis élénkítő hatása miatt fogyasztjuk. Hatóanyaga a koffein. De vajon tényleg ébren tart és segít a koncentrálásban? Akkor is hat, ha mindennap isszuk, méghozzá több adagot is? Mi történik, ha kimarad a szokásos adag?
A koffein az életünkben
Sokan képtelenek vagyunk reggelenként bármihez is hozzáfogni, amíg meg nem iszunk egy csésze kávét. Akik teát isznak, azok sem hagyják ki a koffeint.
A növényektermészetes növényvédőszerként tárolják magvaikban, leveleikben, gyökereikben ezt az anyagot. De nem a kávé és a tea az egyetlen koffeinforrásunk. Jelentős mennyiséget tartalmaznak azüdítőitalokis.
Akóla, a csokoládé, a kakaósem mentes tőle. Akoffeintablettáknémelyikében kétszer annyi koffein van, mint egy csésze erős presszókávéban.
A koffein a vérben
A koffein a gyomorfalon ésa vékonybélen át kerül a véráramba. A java az utolsó korty után 45 perc múlva már felszívódik.
Függőséget okoz, fogyasztója rövid idő alatt úgy rászokhat, hogyképtelen nélküle meglenni. Reggelente erős elvonási tünetek jelentkezhetnek, és csak akkor szűnnek meg, amikor felhajtjuk az első adagot.
Miután a koffein a véráramba jut, munkába lendül. Az agybanblokkolja az adenozin nevű nyugtató anyag működését. Ez az anyag természetes módon termelődik testünkben.
Napközben felgyülemlik, és minél koncentráltabban van jelen, annál nagyobb kedvet érzünk egy kis szunyókálásra. Estefelé hatásáraaz agysejtek lelassulnak, kitágulnak az agyi erek, így megnövekszik a vér mennyisége az agyban alvás közben, ésmegindul a feldolgozás.
Éberség
Amikora koffeinmolekula kapcsolatba lép az agysejttel, az adenozin már nem képes ellátni a feladatát. Elbóbiskolnánk, de a koffeinébren tart minket. Összeszűkíti az agyban az ereket, ennek hatásáraa szív erősebben pumpál.
Miközben a koffein gátolja az adenozin termelődését, az adrenalin működését serkenti. Ilyenkor termelődik a„küzdj vagy menekülj” hormon, mint amikor megijedünk vagy izgatottá válunk.
Szívünk gyorsabban ver, pupilláink kitágulnak, vércukorszintünk megnő. Bizonyos helyzetekben ez az állapot kedvező, hiszenjavul tőle a teljesítményünk.
Miután rászokunk
A megszokás miatt azonban előbb-utóbb márahhoz is koffein kell, hogy normálisan tudjunk működni.
Hosszú távonegyre több adenozin termelődik, és a helyreállítás sok időbe telik, mert a koffein nem engedi kifejteni a hatását.
Ez az oka annak, hogy a koffeinmegvonástólsúlyos álmosság telepszik ránk. A vérnyomásunk leesik, szédülünk, hányingerünk lesz, és kénytelenek leszünk ismét kávézni egyet.
Mekkora a halálos kávéadag?
Egy csésze kávéban 100 mg koffein van. Általában 200-400 mg-ot fogyasztunk naponta.
A halálos adag egyénenként más, mégis több csészényit kellene meginnunk óránként és több száz órán át, hogy elérjük a halálos szintet. Tehát majdnemlehetetlen túl sok koffeitartalmú ital fogyasztásába belehalni.
Amit túl lehet adagolni, az a koffein tartalmú tabletták fogyasztása, mivel azokban kétszeres koffeinmennyiség van, mint a kávéban.
Bajzáth Sándor tizenöt év szerhasználat után állt rá a felépülés útjára, hosszú rehab és évtizedek óta, máig tartó önismereti munka nyomán ma már ő segít súlyos függőknek és hozzátartozóiknak. Mégsem dőlhet hátra, mert a függőség élethosszig tartó figyelmet igényel - és ez jól is van így. Interjú.
Addiktológiai konzultáns, és felépülő függő, írja a honlapján. Felépülő, nem pedig gyógyult, vagy exfüggő? Teljesen meggyógyulni nem lehet, de könnyebb ma tisztának lenni, mint öt éve?
Felépülni lehet, meggyógyulni a szónak abban az értelmében, ahogy egy influenzából vagy egy lábtörésből, nem. És igen, öt év után könnyebb tisztának lenni, mint az elején. Azt szokták mondani, hogy az a fontos, hogy a telefonom közelebb legyen, mint az első adag alkohol vagy drog, ami szimbolikusan azt jelenti, hogy ha sóvárgásom van, akkor fel tudjak hívni egy hozzám hasonló józan függőt, akinek tudok ventilálni a problémáimról ahelyett, hogy a pohárhoz nyúlnék. Én húsz éve nem drogozom, több mint tizenhat éve nem iszom – és könnyű nem inni meg nem drogozni. De úgy indultam, hogy huszonhét hónapig voltam egyhuzamban rehabon zárt intézetben, és annak az eleje nagyon nehéz volt. Bár a rehabon könnyű nem inni, már eltekintve az elejétől a fizikai megvonással, ami kemény, de az elmúlik. Sok függő azzal hárítja a leszokást, hogy „az elvonást nem lehet túlélni”. Ez hülyeség, nagyon nehéz, kínkeserves egy hét-tíz nap, de ez abszolút túlélhető. Nem ez az igazi nehézség, hanem ezt követően megtanulni józanul élni, mert a pszichés függőség megmarad. Ha csak a fizikai elvonás lenne, akkor nagyon egyszerű volna a leszokás, mert tíz nap szenvedést bárki kibír, aki komolyan gondolja. Főleg olyan körülmények között, ahol kap ebben orvosi segítséget, ne deliráljon az illető, de a fizikai elvonás elmúlta után már semmiképpen nem gyógyszeres kérdés a felépülés.
Az ön függőségében mi hozott fordulópontot annak idején?
A mélypont, a teljes fizikai-lelki ellehetetlenülés és a lassú lelki halál. Nagyon sok dolgot használtam, napi több gramm heroint, plusz kokaint, gyógyszereket, metadont, naponta átlagban vagy tízszer szúrtam magam. Aztán egy számomra hiteles ember, felépülő függő, a megfelelő időben a megfelelő helyen a megfelelő dolgokat mondta, vagyis, hogy menjek rehabra, mert beledöglök. Lehet, hogy ha egy évvel hamarabb látogat meg és mondja, elküldöm, de a teljes tehetetlenségnek azon a pontján bejutott, amit mondott, mert olyan állapotban voltam, hogy annál már tényleg bármi jobb lett volna, két év békaügetés is. Semmi életem nem volt már, rendőrségi ügyeim voltak, heroint árultam, elmentem taxival a bolgárokhoz, otthon pakettoltam, naponta kétszer kimentem valamelyik térre, kiosztottam, egyébként meg egy fotel előtt térdelve szurkáltam a nyakamat.
Fotó: Marjai János / 24.hu
Megbocsát a test: most úgy tűnik, egyben van, sportol.
Vannak azért bajaim, mert kivehető a fogsor, meg oda vannak az ereim, vért venni, infúziót bekötni majdnem lehetetlen, de ettől eltekintve a koromhoz képest valóban tűrhető kondiban vagyok, főleg ha azt is figyelembe veszem, hogy éltem le azt az első harminchárom évemet. De ez csalóka is lehet, mert ha elhívnak egy beszélgetésre fiatalok közé, és elmondom, hogy mit csináltam, és ahhoz képest most milyen állapotban vagyok, lehet, hogy azt fogják hinni, hogy ezt lehet büntetlenül csinálni. De ez nem így van, mertaz ilyen súlyos függőségből tízből egy ember épül fel, a nagy részük belepusztul szó szerint, vagy ha életben is marad, teljesen leépül és járja pszichiátriákat meg a börtönt, vagy az elmeszociális otthon, hajléktalanszálló a végállomás.Ez a körforgása általában a függőknek.
A függő személyiség elmélettel – miszerint aki egyszer függő volt, az az is marad, legfeljebb más fajta, szociálisan elfogadottabb függőségben éli ki magát – tud azonosulni?
Igen, egyetértek, hogy aki függővé vált, függő marad, de kijózanodhat és a későbbiekben esély van arra a felépülés során, hogy aktív függőségektől mentesen éljen az ember. Ezért is tartom az absztinenciát, se alkohol, se drog. És ha idejön egy függő, neki is azt mondom, hogy csak a teljes absztinencia működik, pont azért, mert ebből, mint mondtuk, meggyógyulni nem lehet. Az első poharat nem kell meginni, és akkor tuti józan marad. És még az absztinencia sem feltétlenül jelent józanságot, a felépülés során más, újabb függőségek, viselkedési függőségek is felüthetik általában a fejüket – pl. kaja-, szex-, pornó-, sport-, játék-, kapcsolati függés – valamilyen formában az addikció megtalálja a maga útját, nálam is így volt a szexszel, a kajával, meg a sporttal. De ahogy a felépülés során a függő foglalkozik magával, ezek a kényszerek idővel enyhülnek vagy kicsúcsosodik, lesz egy mélypont, és akkor meg lehet hozni egy ugyanolyan döntést, mint az alkohollal vagy a droggal. Egy fokkal mindig jobb lesz: kevésbé ártalmas függőségeket választ, lehet, hogy nem tud tartós kapcsolatot kialakítani, de legalább már egyáltalán nem iszik, nem drogozik, nem követ el bűncselekményeket, dolgozik, adót meg gyerektartást fizet. Ez a felépülés, hogy szép lassan lényegesen jobb lesz az élete, mint korábban. Én is sokkal jobban vagyok a bőrömben most, mint öt vagy nyolc évvel ezelőtt, pedig már akkor sem ittam meg drogoztam, meg most sem.
Tehát a – nevezzük így – „pozitív” függőségek sem jelentenek igazi megoldást? Gondolok itt a sok felépülő szerhasználónál jellemző extrém edzés- vagy adrenalinfüggőségre például.
Itt is az a kérdés, hogy milyen mértékben űzi ezeket, és hogyan hat rá és a környezetére. Mert ha teljesen elborít mindent, vagy olyan extremitásokba megy át, hogy komoly életveszéllyel vagy sérülésekkel jár, esetleg állandóan ezzel foglalkozik, és nem fordít figyelmet a párkapcsolatára, gyerekeire, vagy az összes pénze erre megy el, akkor azt gondolom, hogy pont ugyanazt csinálja, mintha inna. Persze, mondhatjuk, hogy még mindig jobb, mintha heroinnal szúrná magát. Volt, hogy én is sokkal megszállottabban sportoltam, és bár ma is heti ötször-hatszor sportolok, mára azért már nem megy az egyéb dolgaim kárára.
Magyarországon, ha valaki drogfüggő, és le akar szokni, hova érdemes fordulnia első lépésben?
Érdemes szakemberhez fordulni. Annyiban jó, ha például hozzám jön, mert én ismerem a teljes palettáját az ellátórendszernek. Ismerem a jól működő rehabilitációs intézményeket, a kórházi vonalat és az önsegítő csoportokat, ismerek olyan orvosokat, akik csak a lehető legszükségesebb és a lehető legrövidebb ideig tartó gyógyszerezést fogják alkalmazni. Nagy probléma, hogy ha a függők elmennek segítséget kérni, általában amit kapnak, az kimerül abban, hogy felírják nekik a Frontint vagy a Xanaxot, és/vagy annyit mondanak, hogy ne igyál egy ideig, de például az önsegítő közösségeket nem ismerik, és ritkán ajánlják.
Fotó: Marjai János / 24.hu
A szakértelem hiányzik?
Igen, meg az idő is. Az állami ellátás annyira futószalag, hogy amikor bemegy, megkérdezik tőle, hogy van, sóvárog-e, igen-nem, és azzal jó napot kívánok, kapja a gyógyszert és ennyi. Vagy, mint mondtam, megkapja, hogy ne igyon annyit, csak mértékkel, vagy egyáltalán ne igyon, de azt nem tudják elmondani, hogyan tegye azt. Ez egy betegség, ami csak akaraterővel nem gyógyítható. Ha valaki már húsz éve iszik, akkor ugyanúgy „edzésre” kell járnia, hogy megtanuljon nem inni, mint ahogy edzésként minden nap ment a kocsmába, és folyamatosan növelte az adagját. Ha nem változtat az életkörülményein, akár a munkáján is, a stresszkezelésén, a baráti kapcsolatain, azon, hogy hova jár szórakozni, ha nem találja meg, hogy mi miatt iszik – azon kívül persze, hogy alkoholista –, akkor, még ha abba is hagyja az ivást ideiglenesen, akkor is újra fogja kezdeni. Amikor ide jön egy függő, nemcsak azt nézem, hogy itt van egy ember, hanem a teljes családi, kapcsolati rendszert, mivel egy csomó olyan tényező lehet az életében, ami determinálhatja arra, hogy újra igyon. Fontos, hogy el tudjon járni önsegítő csoportba, közösségbe, mert én egyedül nem tudok nekik közösséget adni, nem lehetek a nehéz pillanatokban mellette, engem nem hívogathat, ha rosszul alszik, vagy ha sóvárgást érez. Fontosnak tartom a család bevonását is a kezelésbe! A függőség családi betegség, ami mindenkit érint. Szülőket, házastársat, gyereket. Mint egy mérlegen, a függőség amennyit ad, annyit elvesz, tehát ha valamit használtam tartósan, akkor az abból való felépülés legalább ugyanannyi idő, és nem is úgy van, hogy meggyógyul, és onnantól kész, vége, hanem ez egy élethosszig tartó életfeladat.
Ez sokaknak elég reménytelen küzdelemnek hangozhat.
Persze, de ezt nemcsak úgy lehet megélni, hogy átok, hanem úgy is, hogy áldás. Szerintem ez lehetőség arra, hogy foglalkozzak magammal, és elmenjek önsegítő csoportba, és hetente egyszer beszéljek a lelki dolgaimról, meg hallok másokat is meglepő nyíltsággal és őszinteséggel beszélni olyan dolgokról, amikről egyébként a hétköznapi életben az emberek nem beszélnek, mert szégyellik vagy titkolják. Csak éppen a függőség tekintetébena titkok, szégyenérzetek, kibeszéletlen dolgok ölnek, mert visszaeséshez vezetnek.Én magam miatt ugyanúgy eljárok azokra gyűlésekre, amiket a klienseimnek is ajánlok, egyrészt mert azt nem lehet, hogy bort iszok és vizet prédikálok, másrészt azért is, mert nekem is szükségem van rá.
Gondoskodik a lelkéről is, nem csak a testéről.
Kell is, és kell a visszajelzés is, mert a függők nagyon könnyen el tudnak szállni. Én is ilyen vagyok, hogy a túl sok siker és elismerés is veszélyes lehet ugyanúgy, mint ahogy a tartósan kudarcos helyzetek. Így amellett, hogy ezt dolgozom, és eljárok a gyűlésekre, harmadik éve járok pszichoterápiára is, mert voltak olyan kötődési, intimitási kérdéseim, amelyekre nem kaptam megfelelő válaszokat a csoportokon.
Fotó: Marjai János / 24.hu
Nemrég került a mozikba a Csodálatos fiú című film, amiben az az egyik legnehezebben felfogható momentum, hogy egy szerető, gondoskodó család fia csúszik a drogfüggőség legmélyére. Adja magát a kérdés, hogy egy ilyen háttérrel hogyan, miért?
Bárkit érhet olyan erős krízis, amire nincs felkészülve, és ha ilyenkor elkezd valamit használni, abban utána könnyen benne maradhat, mert sok szer van, ami tényleg erősen addiktív. De általában nem ez a tipikus. Akik ide jönnek, azoknál jellemzően súlyos gondok vannak a háttérben. Még a szerető családról is kiderül, hogy a szülőknek semmi köze nincs egymáshoz, harminc éve nem szexeltek, valamelyik szülő iszik, vagy abúzust szenvedett a gyerek, és hiába mondja el, úgy csinálnak, mintha semmi nem történt volna. De nem feltétlenül kell ilyen trauma ahhoz, hogy valaki függő legyen, elég az is, hogy egyszerűen csak elérhetetlen érzelmileg a szülő, ha anyagilag minden meg is van adva. Vagy ha a gyerek folyamatos versenyhelyzetben van, meg kell felelni, teljesíteni kell, semmi nem jó, semmi nem elég, az ugyanúgy lehet egy függőségre determináló tényező.
A film azt is megmutatta, hogy milyen, amikor a függő újra és újra visszaesik akkor is, amikor már azt hittük, hogy kijött az erdőből.
És az egész addig ment is, amíg egy kicsit ki nem húzták alóla a talajt, utána még vergődött, de aztán valahogy leállt. Bár nekem nem tetszett a film, mert nagyon patetikus hollywoodi giccs, de ilyen értelemben hiteles, és a tekintetben is, hogy a hozzátartozók is ugyanúgy ott ülnek egy csoport gyűlésén, vagy, hogy a főszereplő kiáll és a saját küzdelmeiről beszél. Mert azt látom, hogy a szakma nagy része nem ajánlja ezeket a csoportokat, pedig ha hozzám csak egyszer-kétszer jön, és utána elmegy egy csoportba, ami ingyenes, és nem ide hordja a pénzét, de kijózanodik, az nekem siker, és óriási reklám, és küldi a többieket is, jön helyette másik tíz, akik azt látják, hogy akik ide jöttek, azok valamitől józanodnak.
Már amikor megjelent az előző könyvem, amiben társszerző voltam, akkor is arra gondoltam, hogy a sajtóban általában a szenzációra koncentráló cikkek jelennek meg a drogról: ki hogy drogozott, hogy halt bele vagy nem halt bele, és kevésbé szól arról a nagyon izgalmas részről, hogy mi van a droghasználat befejezése után. Én sok olyan embert ismerek, akik nem egy-két napja, hanem öt, tíz, tizenöt éve józanodtak ki, és szerettem volna ilyen emberekkel csinálni interjúkat. Mert igazábólaz a nagy kérdés, hogy mi van az után, hogy abbahagyom a droghasználatot. Tudok-e boldogan élni, tudok-e szórakozni, kapcsolódni tartósan, nem abban a félelemben élve, hogy úristen, csak ma se drogozzak.Azt akartam megmutatni, hogy hogy alakul a kapcsolatrendszere, a szexualitása, párkapcsolata, és ki mit tesz azért, hogy józan tudjon maradni tíz-tizenöt év után is. A családomnak már tudtam adni néhány példányt a könyvből, de kereskedelmi forgalomba most fog kerülni, február 15-én lesz a könyvbemutató. Van benne olyan cél, hogy tankönyvként is működjön, az ELTE is adta ki, de közben teljesen olvasmányos kötet, amelyben függők beszélnek arról, hogy mi van a józanodás után, közérthetően, brutálisan, sokszor egészen húsba vágó mélységgel.
Fotó: Marjai János / 24.hu
Az ezt megelőző könyve Repülök a gyógyszerrel címen a szocializmus korabeli kábítószer-használatról szól. Ha a jelenkori Magyarországról születne egy ilyen kötet, mik lennének benne a kulcsgondolatok?
Nagyon más lett azóta a drogok megítélése. Gyakorlatilag nem tudunk mutatni olyan gimnazistát, aki ne szívott volna már spanglit. Emellett megváltozott az, hogy mit használnak az emberek, a heroin például majdnem eltűnt, viszont a dizájnerdrogok teljesen megfertőztek mindent: fillérekbe kerülnek, és beláthatatlan következményeik vannak, ráadásul ezektől a szerektől nagyon hamar megtörténik a totális leépülés. Sokkal több a pszichotikus beteg, akikkel nehezebb a munka. A heroinisták és alkoholisták sokáig nagyjából képben vannak agyilag attól függetlenül, hogy testileg pusztítják magukat. De a mostani szerek használói olyan pszichés tüneteket mutatnak, hogy hetek józansága után sem tudják, hogy merre vannak, félrebeszélnek, hallucinálnak, komoly, akár maradandó pszichés károsodásokat szenvednek ezektől a durva filléres vegyi kombinációktól, és védekezni sem nagyon lehet. Legfeljebb prevencióval lehetne, és a legjobb prevenció a család lenne.De ha van az országban hat-nyolcszázezer alkoholista, akkor meg lehet becsülni, hány ember érintett hozzátartozóként, és azokból a gyerekekből, akik ilyen családokban nőnek fel, azokból lesz a következő dizájnerdrogos meg alkoholista utánpótlás, miközben a családnak kéne lenni a védőfaktornak.Sosincs vége az ördögi körnek.
Sosincs vége?
Nincsen, és úgy látom, hogy amióta emberiség van, azóta mindig ütötte magát valamivel, mindig annak a kornak és földrajzi közegnek megfelelően, ahol éltek, használtak szereket, ópiumot, füvet, alkoholt vagy kokaint. Mindig lesz valami, amit az emberek arra használnak, hogy meneküljenek a valóságtól.
Több száz újabb gént hoztak összefüggésbe a kutatók a depresszióval – derült ki a Nature Neuroscience című folyóiratban publikált új tanulmányból, amely azokra a személyiségtípusokra is rávilágít, akik fogékonyabbak lehetnek a betegségre.
Az Edinburgh-i Egyetem szakemberei által vezetett kutatócsoport három nagy adatbázis információit felhasználva elemezte több mint kétmillió ember egészségügyi adatait és DNS-ét, aminek eredményeként 269 olyan gént azonosítottak, amely összefüggésben áll a depresszióval.
A kutatók egy újfajta statisztikai módszert alkalmazva azonosították a DNS azon részeit, amelyek megegyeztek a depressziós és például a dohányzó embereknél. Az eredmények azt sugallják, hogy a depresszió kiváltó tényezője lehet a dohányzásnak néhány embernél, ám további vizsgálatokra van szükség az összefüggés megértéshez.
A témában született eddigi legnagyobbtanulmányszerint továbbá a szorongással és érzelmi bizonytalansággal járó neuroticizmus depressziót okozhat. Ez az összefüggés segíthet a kutatóknak rávilágítani az olyan személyiségjegyekre, amelyek növelhetik a betegség jelentkezésének kockázatát.
"Ezek az eredmények újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a depresszióért részben a génjeink a felelősek" – mondta a kutatást vezető Andrew McIntosh, az egyetem professzora. A kutatók remélik, hogy az eredményeik segítenek megérteni, hogy bizonyos emberek miért hajlamosabbak jobban a depresszióra, mint mások, és hogy miként tudnának az orvosok a jövőben hatékonyabban segíteni a depresszióval és szorongással küzdőkön.
">
Utolsó kommentek