Hogy megállapítsuk, ki az alkoholista, legegyszerűbb talán, a tüneteket megvizsgálnunk az adott egyénnél, mennyire jellemzőek a következők rá? Amennyiben bizonyossá válunk abban, hogy itt bizony baj van, a teendő lépések korán sem egyszerűek. Talán a legnehezebb akadály, hogy magát az alkoholista embert, szembesítsük önmagával, szenvedélybetegségével. Legyen betegségtudata. Enélkül nem kezdődhet a gyógyulás, ez az első és legnehezebb lépcsőfok.

A diagnózis megállapítása a betegség kezdetén gyakran nehéz, még a szakemberek számára is. A beteg különböző testi panaszai miatt fordul többnyire orvoshoz, gyakran a rendszeres alkoholfogyasztást igyekszik tagadni. Ilyenkor a jelentkező tünetek (lelki, szociális, testi), a részletes kórelőzmény (nem ritkán hozzátartozók beszámolója alapján) és különböző vizsgálatok együtt segítenek a helyes diagnózis felállításában.

 

Lelki tünetek:

  • Sóvárgás, azaz ellenállhatatlan vágy az ivásra.
  • Kontrollvesztés, azaz a további alkoholizálás a kialakuló szövődmények, a kifejezett tiltás, az életvezetés törése ellenére is folytatódik.
  • A beteg az első pohár után nem tud megállni, kényszeresen iszik tovább.
  • Személyiségváltozás, mint például ingerlékenység, hangulatváltozások és ezek által vezérelt kritikátlan megnyilvánulások
  • Intellektuális funkciók hanyatlása.
  • Szociális tünetek:
  • Az egyén képtelen a munkára és a társadalmi beilleszkedésre. Indokolatlan munkahelyi hiányzások, teljesítménycsökkenés, majd akár elbocsátás.
  • Gyakran a házasság, ill. párkapcsolatok felbomlása
  • Barátokkal való kapcsolatmegromlás.

 

Testi tünetek:

A lelki és szociális károsodásokkal párhuzamosan jönnek létre a testi károsodások, melyek gyakorlatilag az összes szervre kiterjedhetnek.

  • arcon apró hajszálér-tágulatok, néha borvirágos (vöröses) arc
  • kellemetlen szájszag
  • gyulladásos tünetek
  • magasvérnyomás-betegség
  • gyomorhurut, gyomorfekély, ennek következtében hányinger, hányás, gyomorfájás, étvágytalanság
  • hasnyálmirigy gyulladáshoz és cukorbetegséghez vezethet
  • májmegnagyobbodás
  • ajak-, nyelv-, gége-, nyelőcső, gyomor-, máj- és hasnyálmirigyrák
  • szív megnagyobbodás és szívelégtelenség
  • idegrendszer-károsodás
  • potenciazavarok
  • kézremegés, járászavar
  • agyi sorvadás, szellemi hanyatlás
  • emlékezetzavarok

 

Az alkoholfogyasztás szintjei:

  • Absztinensek: egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt
  • Szociális ivók: a mértékletes alkoholfogyasztók sorolhatók ide
  • Excesszív ivók: mértéktelen szeszfogyasztás jellemzi őket
  • Alkoholbetegek: dependensek, markáns elvonási tünetekkel
  • Krónikus alkoholbetegek: akiknek már testi-szellemi károsodása is van.

 

A függővé válás lépcsőfokai:

  • Korai szakasz:

Az alkohol kezdetben olyan, mint egy barát, aki segít megoldani a bajokat. Azután túl gyakran és túl sokat fordulnak ehhez a „baráthoz” és már-már problémát jelent megállni, abbahagyni az ivást. Ilyenkor nő a toleranciájuk az alkohollal szemben, így többet kell inniuk ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérjék. Ekkor elkezdenek titokban inni, kortyolgatni.

  • Közép szakasz: 

A függőség egyre nő, ahogy az alkohol egyre jobban befolyásolja az egyén életét. Elhanyagolják a munkájukat, a hobbijukat, a többi elfoglaltságot és a környezetében élő embereket. Ebben a szakaszban már naponta isznak.

  • Előrehaladott szakasz:

A függőség akkor válik dominánssá, amikor az alkohol kezdi ellenőrizni az alkoholistát. Elveszítik az ambíciójukat, a felelősségüket és az érdeklődésüket a dolgok iránt. Meghatározatlan félelmeik vannak, nem bíznak az emberekben és kerülik is őket, mondhatni antiszociálissá válnak. Ettől kezdve inniuk kell ahhoz, hogy megelőzzék az elvonás tüneteit.

 

Az alkoholbetegség típusai:

  • 1. típusú alkoholbeteg: felnőttkori kezdet, egyre nagyobb mennyiségű alkoholt fogyaszt. Személyiség-jegyek: függőségi igény, az aggodalmaskodásra való hajlam, csendes, engedékeny, passzív, kóros bűnösség-tudat és befelé fordulás az uralkodó.
  • 2. típusú alkoholbeteg: korai kezdet, személyiségvonások: indulatos, vakmerő, agresszív, kiegyensúlyozatlan, és nem ritka az antiszociális személyiségzavar sem.

 

Az alkoholizmus gyógyítása, kezelése

Az alkoholizmus kialakulása több tényező együttes hatásának következménye, tünetei, szövődményei sokfélék lehetnek, éppen ezért a kezelésnek is komplexnek kell lennie. A kezelésnek magában kell foglalnia az alkoholfogyasztás következtében kialakult testi károsodások kezelését, az esetleges alkohol megvonási tünetek mérséklését, valamint pszichoszocioterápiát, rehabilitációt.

Az alkoholfogyasztás abbahagyását követően megvonási tünetek jelentkezhetnek:

  • fokozott izzadás
  • végtagremegés
  • nyugtalanság, rossz közérzet
  • rémálmok
  • vérnyomás-emelkedés
  • szapora szívverés
  • hányinger
  • esetenként epilepsziás görcsrohamok
  • delírium tremens (Az elvonási tünetek legsúlyosabb formája, ami olyan betegség, amely zavartságot, szétesett tudatállapotot jelent. A beteg tipikusan apró, nyüzsgő lényeket lát, hallucinál, nem tudja, hol van és ki ő.)

Ezek gyógyszeres kezelést igényelnek. A gyógyszeres kezelés során általában nyugtatószereket, antiepileptikumokat, nagy dózisú B-vitaminokat alkalmaznak leggyakrabban, emellett fontos a megfelelő táplálék és folyadékbevitel.
Ezen időszak lezajlását követően a kezelésben a rehabilitáció, utógondozás kerül előtérbe, melynek célja az absztinencia (alkoholmentes életmód) fenntartása, és a visszaesések megelőzése. Az alkoholbetegek kb. kétharmadánál más pszichiátriai zavar is fennáll (pl. hangulat- és szorongásos zavarok), melyek gyógyszeres kezelést igényelhetnek. A rehabilitáció és utógondozás során különféle pszichoterápiás eljárásokat alkalmaznak, pl. támogató, csoport- és egyéni pszichoterápiák, magatartásterápiák.

Önsegítő szervezetekbe, pl. a Névtelen Alkoholista mozgalomba (Alcoholics Anonymous, AA) való bekapcsolódás szintén segítheti az alkoholbetegek rehabilitációját. Ezekben a csoportokban a gyógyult és nem gyógyult alkoholbetegek közösen megbeszélik gondjaikat és egymást segítik.

Ezenkívül ma már létezik az alkohol iránti vágyat mérséklő gyógyszer is, mely segíthet a visszaesések kivédésében.

 

 

Gyógyulási esélyek:

Az alkoholizmus a mai terápiás módszerekkel jobb eséllyel gyógyítható, mint évekkel ezelőtt. A legnagyobb gyógyulási esély a gyógyszeres és pszicho-szocioterápiás kezelések kombinált alkalmazásával érhető el. Hosszútávú nemzetközi kutatások azt találták, hogy az alkoholbetegek kb. 8-39%-a absztinens lesz, 46-87%-a viszont visszaesik, alkoholfüggő marad. 0-33%-uk kontrollált ivóvá válik.

Összefoglalva tehát, az alkoholizmusból való kigyógyulás a következő lépcsőfokokon keresztül valósulhat meg:

  1. a probléma felismerése a szenvedélybeteg részéről
  2. szakemberhez való fordulás
  3. segítő környezet
  4. kezelés, gyógyszeres, terápia, csoportterápia
  5. „száraz” állapot elérése
  6. rehabilitáció

 

Az absztinenciáról

Az absztinencia önkéntes tartózkodás valamiféle vágy vagy testi cselekvés kielégítésétől, melyek a tapasztalatok szerint élvezetet okoznak. A kifejezés leggyakrabban közösülés, alkohol vagy táplálkozás terén használatos, vallási tilalom vagy gyakorlatias megfontolás miatt lép fel.

Alkohol absztinencia a mindenféle alkoholtartalmú termék fogyasztásától való tartózkodás. Ilyenkor csak olyan italok fogyasztása történik, mint a tea, kávé, víz, gyümölcslé, üdítőitalok. Az antialkoholizmusnak vallási, családi, filozófiai vagy társadalmi, vagy egyszerűen ízlésbeli okai is lehetnek.

 

Magatartási szabályok az absztinenciában:

  1. szabály: Szigorúan kerülje a kávéházakat és a társaságot amellyel valamikor együtt ivott!
  2. szabály: Otthon ne tartson alkoholt!
  3. szabály: Minden nap vegye be az Antabust!
  4. szabály: Minden ital nélküli napot úgy fogjon fel, mint tőkét!
  5. szabály: Ha válságra kerül sor, védje meg magát a szervezett védelmi rendszerrel!
  6. szabály: A kezelés során segítsen a többi betegnek, különösen ha válságban vannak!
  7. szabály: Nyíltan beszéljen saját magáról, mint alkoholistáról!
  8. szabály: Ha visszaesésre kerül sor, minél előbb jelentkezzen a szakorvosnál és folytassa a gyógyítást!

 

Minden absztinensnek, szigorúan kell tartania magát ezekhez a szabályokhoz egy évig.

Forrás: Diana - mindennapjaink.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr2414638424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása