Cigi, biofű, herbál, hébe-hóba egy kis speed vagy ecstasy – a forgatókönyv nagyon hasonló a ráckeresztúri tinirehab különböző családi háttérrel rendelkező lakóinak életében. A tavaly decemberben megnyílt drogterápiás otthon egyelőre fél gőzzel üzemel, a harminc helyre tíz beteg jut. Sok, bajban lévő család ugyanis szégyenli, hogy drogos a gyerek, és inkább nem kér segítséget. 

 

Tinirehab Ráckeresztúron
Pingpoing a közösségi térben | Fotó: Magócsi Márton

Cseverésző fiatal fiúk a folyosón és az étkezőben, néhányan az egyik szobában pingpongoznak. A ház egy jól felszerelt, modern fiúkollégiumhoz hasonlít leginkább. Tilos a drog, az agresszió és a szex – ez a három alapszabály, amelyek megsértése súlyos következményekkel, akár azonnali elbocsátással is járhat. Vegyes összetételű szakmai csapat foglalkozik a gyerekekkel, gyermekpszichiáterek, szociális munkások segítik a fiatalok felépüését.

Tinirehab Ráckeresztúron

Szigorú napirend szerint élnek, reggel fél 7-kor kelnek, 7.15-kor van reggeli, utána tanórák, önismereti és művészeti foglalkozások következnek. Ebéd után takarítás és egy kis csendes pihenő, 3-tól ismét csoportfoglalkozásokkal, majd sporttal töltik a délutánt. Esténként általában filmeznek. Vígjáték, thriller vagy dráma jöhet szóba, a horror szigorúan tilos. – Megnéztük már a Rekviem egy álomért vagy a Ponyvaregényt  is, és utána megbeszéltük. A terápia lényege, hogy a kényes dolgokról is szó essen, hogy önismeretet tanuljanak, lássák, hogy következménye van annak, amit tesznek – mondja Burai Csaba szociális munkás-jelölt.

Tinirehab Ráckeresztúron
Burai Csaba | Fotó: Magócsi Márton

A háromágyas szobák otthonosak, képek a falon, könyvek az éjjeli szekrényen, és ahhoz képest, hogy most főleg 15-16 év körüli srácok laknak itt, hatalmas a rend. A főzésen kívül mindenért a fiúk felelnek, ők gondozzák a kertet, ők gondoskodnak a házban élő kutyáról is.

Tinirehab Ráckeresztúron
Az otthon egyik szobája | Fotó: Magócsi Márton

Szabadidejükben használhatják a kültéri sportpályákat, van egy mesterséges tó is, mellette a Tékozló fiú kertje, egy bibliai témájú játszótér. – Amikor elindul a tékozló útjára, akkor egy csomó akadállyal találja szembe magát, itt is ez a helyzet. Van húzódzkodó, szkanderpad, a részeg örvény nevű állomáson próbáltuk imitálni a részegség állapotát egy körhinta segítségével, valamint egy mocsarat szimbolizáló, süppedős gumipadon lehet megtapasztalni a talajvesztés érzését. Van egy labirintus is, amely közepén egy kutat szimbolizáltunk, belenézve egy tükör segítségével a fiú megláthatja saját arcképét. Ez a katarzis. A felismerés, hogy neki is van felelőssége, hogy idáig jutott. Így a tékozló elindulhat az utolsó állomás, az atyai ház felé, ahol az Atya/Isten megbocsátja és ünnepli fia hazatérését. – magyarázza Orsolics Zénó, az otthon szakmai vezetője.

Tinirehab Ráckeresztúron
A tékozló fiú játszótér | Fotó: Magócsi Márton

A birtokon van egy kápolna is, amely már jelzi, az intézményt a Magyarországi Református Egyház tartja fenn. S ugyan minden lakónak kötelező részt venni a bibliaórákon és a heti egyszeri istentiszteleten, a vallásosság nem feltétele a bekerülésnek. – A hit egy lehetőség, nem lehet kötelező – mondja.

– Nem rég nyitottunk meg, kevesen és keveset tudnak rólunk. Másrészt még mindig nagy a társadalmi előítélet, ezért a családok tartanak a tinirehabtól. Szintén szerepet játszik a létszámban, hogy kevés tinédzser vállalja önként és dalolva, hogy leteszi a drogot. Többségük már csak akkor hajlandó együttműködni és beköltözni, ha tényleg nincs más választásuk  – válaszolja arra a kérdésre, miért nincs teltház. Pedig a fiatalkorú szerhasználóknak nincs sok lehetősége, az országban ezen kívül egyedül Szatymazon működik hasonló, bentlakásos rehabilitációs intézet.

– Rettegtem, mi vár majd itt rám, de nem tehettem semmit, jönnöm kellett – kezdi a 17 éves Zoli. 10 évesen kezdett dohányozni, 12 éves volt, amikor először kipróbálta a biofüvet, az elmúlt néhány évben pedig bulik alkalmával előkerült a speed, a metamfetamin és az ecstasy is.

Budapesten, a huszadik kerületben nőtt fel, szülei kiskorában elváltak. Édesanyja később újra férjhez ment, ám Zoli nem találta a közös hangot nevelőapjával. Egy nagy kertes házban élnek, Zolinak saját, leválasztott lakrésze van. – Ötödikben buktam először. Akkor anyu úgy gondolta, lehet, hogy apukám hiánya visel meg, ezért ideiglenesen odaköltöztem hozzá Újpestre. Láttam, hogy néhányan szívtak a suli előtt, odamentem hozzájuk, megkérdeztem, mi az, belekóstoltam, aztán beszívtam velük.

Tinirehab Ráckeresztúron
Zoli a tornácon lévő boxzsákot rugdossa | Fotó: Magócsi Márton

Később elkísérte a srácokat a dílerhez is, majd nem volt megállás. Két évvel később egy telefonlopási ügybe keveredett, és az anyja úgy döntött, jobb lesz, ha visszaköltözik hozzájuk. – Drogos a drogost rögtön kiszúrja, azonnal megtaláltam a társaságot és az egész kezdődött elölről – mondja. Közben elkezdte a szakiskolát, kőműves és hidegburkoló képzésre jelentkezett, de nem szerette, ezért három hónap után abbahagyta a sulit. Egy kínai nagykereskedésben helyezkedett el, árufeltöltőként, eladóként majd pénztárosként dolgozott. – A drog volt a szerelmem, nem érdekelt semmi más.

Nem önszántából döntött úgy, hogy változtat. – Kábítószer birtoklása és kiskorú veszélyeztetése miatt indult ellenem eljárás. Három öcsém van, és a gyámügy jelezte, vagy engem emelnek ki a családból, vagy a három testvéremet, vagy végigcsinálom a terápiát. Az utóbbi mellett döntöttem.

Tinirehab Ráckeresztúron
Zoli az otthon módszerének szintjeit és az azokon lévő lakók címereit mutató fal előtt | Fotó: Magócsi Márton

Magas, ápolt, farmert, inget és baseball sapkát visel, választékosan beszél, nem vallásos, úgy fogalmaz, ha nagyon nagy bajba került, előfordult, hogy imádkozott. Az itteni bibliaórákat érdekesnek tartja, de egyelőre nem fontolgatja, hogy megtér. Négy hónapja van itt, és még ugyanennyit tervez itt tölteni. Tőle és a mentorától függ, mikor mehet haza, de úgy érzi, jó úton jár.  Többször volt már otthon, egyszer össze is futott az egyik régi drogos ismerősével. – Megkért, vegyek neki drogot, mert ki van tiltva a helyről, de nem mentem bele. Kiabált rám kígyót-békát, nem érdekelt. Nem lesz könnyű a hazatérés, nehéz lesz elkerülni a korábbi ismerősöket Mint mondja, ott, ahol lakik, minden második utcában van egy díler.

– Én már Jedi vagyok, de hamarosan jedi-mesterré lépek elő – tereli el a szót. A házban három fázis van, a tanítvány, jedi és jedimester, ezek a gyógyulás előrehaladását jelképezik. Egy-egy fázis hónapokig tarthat. A fázisváltáshoz teljesíteni kell egy kihívást. Zolinak például gondja volt a pontossággal. Hogy jedivé válhasson, azt a feladatot kapta, hogy menjen el a közeli Martonvásárára, de érjen vissza pontosan délután 2 óráig, és hozzon magával egy szál virágot a terápia során tanult kompetenciák segítségével. Vásárolni vagy lopni nem ér. Zoli bement egy virágboltba, elmondta, honnan jött, miért lenne szüksége egy szál virágra, azonban az eladó elküldte. Aztán a kastélypark környékén sétálgatva észrevette, hogy az egyik házban épp kertészkedik egy hölgy. Odament, udvariasan bemutatkozott, elmesélte, honnan jött, mi a feladata, és hálás lenne, ha kaphatna egy szál virágot. – Hátraszaladt, és egy egész rózsacsokrot hozott nekem – mondja büszkén.

Tinirehab Ráckeresztúron
Zoli mutatja a terápián őt végigkísérő, saját maga által összeállított címerét | Fotó: Magócsi Márton

Az újoncok egy hét próbaidő után dönthetik el, elmennek vagy maradnak. Ha utóbbi mellett döntenek, készíteniük kell egy címert, feltüntetve rajta legfőbb erényeiket, erősségeiket, valamint azt, hogyan szeretnék, ha mások látnák őket, és felrajzolják jövőképüket is. Ez a címer végigkíséri őket a terápia során. Kapnak egy mentort is, akivel az itt töltött idő alatt nemcsak a szerhiányról, hanem mélyebb problémákról is beszélgethetnek, együtt próbálják feltárni az ide vezető okokat, és találni megoldást az egyéni problémákra. Egy hét után válik valaki tanítvánnyá. Hetente tizenöt percet beszélhetnek telefonon, nem internetezhetnek és haza sem mehetnek hétvégente. Több szabadság és felelősség hárul a jedikre, akik hetente 30 percet beszélhetnek telefonon, ugyanennyit internetezhetnek is. Facebookozhatnak, játszhatnak, híreket olvashatnak, a pornó azonban szigorúan tilos. Elvileg kéthetente egy napra mehetnek haza, ám a szabályok rugalmasak. Azok a srácok, akiknek nagyon sokat kell utazniuk a családhoz, egy estét is otthon tölthetnek. A jedimesterek segítik a többieket, és már több időt töltenek kint, mint a házban, próbálnak integrálódni a családba, az iskolába.

Tinirehab Ráckeresztúron
Társasjáték az esetleges esti filmezésre várva | Fotó: Magócsi Márton

Sok fiatal magántanulóként folytatja a sulit, az itteni pedagógusok, a Zöld Kakas Líceum és a Megálló Csoport Alapítvány tanárainak segítségével.

– Hét osztályom van meg, most akartam kezdeni a nyolcadikat – kezdi a 16 éves Krisztián.  Az ikervári gyermekotthonból jött. A bátyjával próbálta ki először a herbált és az első alkalom után rákapott. – Betompulsz tőle, nem zavar semmi, szinte megszűnik a külvilág – mondja a földet bámulva. Kerüli a tekintetem, az ujjaival babrál.

Idővel, hogy meg tudja szerezni a szükséges adagot, lopni kezdett és rendőrségi ügye is lett. Végül a gyermekotthon vezetője segített neki, hogy bekerülhessen a ráckeresztúri intézménybe. Az első hét volt a legnezehebb, nem tudott aludni, hol a hideg rázta, hol rettenetesen izzadt. Gyötörték az elvonási tünetek.

Tinirehab Ráckeresztúron
Az otthon egyik alapvetése a közösségi térben a falon | Fotó: Magócsi Márton

– Ezzel semmit se lehet kezdeni, át kell vészelni – mondja. Mielőbb szeretné elvégezni a nyolcadikat, hogy aztán kőművesnek tanuljon. Arra a kérdésre, fél-e hogy visszacsúszik, ha visszamegy az otthonba, határozott igennel felel. De szeretne tiszta maradni, megtanulni németül, és amint lehet, kiköltözni Németországba.

Zoli és Krisztián a feszültséget sporttal igyekszik levezetni. – Nem mindenkinek megy ez, volt egy srác, összekülönböztünk, és gyomorszájon ütött. Baromi nehéz volt megállni, hogy ne üssek vissza, de nem akartam, hogy elküldjenek – mondja Zoli. A másik fiút sem tanácsolták el. – Bizonyos esetekben nem hezitálunk, és a házban tartózkodó szakember azonnal az elbocsátás mellett dönt. Volt két srác, valahogy bejutottak a doktornő szobájába, és bevették az ott talált gyógyszereket. Jöttem be reggel dolgozni, a srácok önkívületi állapotban támasztották a falat. Kérdeztem, mi történt, beszélni sem nagyon tudtak. Kihívtam az ügyeletes orvost, aki azonnal értesítette a rohammentőket. A fiúk még a kórházban sem voltak hajlandóak beismerni, mit tettek, tagadtak, hazudtak – mondja Burai Csaba. Egykor ő is drogfüggő volt, 12 évvel ezelőtt eltöltött néhány hónapot a tinirehab mellett működő, felnőtteket kezelő drogrehabilitációs központban, azóta tiszta. – A legfontosabb az őszinteség. Persze, hogy gond, ha a kimenőn cuccozott valaki, de nem küldjük el azonnal, ha bevallja, és látjuk, hogy dolgozni akar önmagán.

Tinirehab Ráckeresztúron
Az egyik motiváló, tanító plakát a folyosó falán | Fotó: Magócsi Márton

A verekedős srác is két hét gondolkodási időt kapott. – Ennyi ideje van, hogy átgondolja, akarja-e folytatni, a team és a többi lakó is megvitatja, szívesen látják-e itt – mondja. 

A terápia egyik legnehezebb része épp a családdal és a gyámokkal való együttműködés. Ha ugyanis a környezet nem változik, nagy az esély, hogy a fiúk visszaesnek. – Vannak itt nagyon gazdag és nagyon szegény családból származó srácok is, és hiába van minden második héten terápiás foglalkozás a hozzátartozóknak, van, aki egyszerűen nem tud eljönni.

Tinirehab Ráckeresztúron
Használaton kívüli tábla az udvaron | Fotó: Magócsi Márton

Gond az is, hogy néhány szülő csupán addig készséges és együttműködő, amíg a gyerekkel nincs gond, ha valami történik, már kevésbé segítőkészek. – Sokan nem hajlandók megérteni, hogy ez nem egy szerelőműhely, nem úgy működik a dolog, hogy leteszik a problémás, deviáns fiatalt, és hazavisznek egy tökéletes gyereket.

Forrás: Veres Dóra - abcug.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr1614685752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása