Hatalmas űr keletkezik egy szenvedélybeteg életében, miután leáll az ivással vagy a droggal, hiszen addig minden egyes napját a szerhasználat határozta meg. Ezt a hiányt töltheti be valamilyen új szabadidős tevékenység felfedezése. A sportolás az egyik legjobb példa: javítja az önértékelést, célokat ad, közösséget teremt. A felépülés folyamatát is megkönnyíti, ha van, ami szerethetővé teszi a józan életet. Négy felépülő függőt mutatunk be, akik új hobbijukban találták meg szermentes önmagukat.

 

Emberi kapcsolatok, munka, tanulás, hobbi. Csupa olyan dolog, ami egy egészséges embernek magától értetődő és természetes. Egy függőnek azonban nem, hiszen egész élete a szerhasználatról szól, az alkohol és a drog minden mást kiszorít. Ezért érdekes megfigyelni, hogyan épül vissza egy szenvedélybeteg élete a józansággal. Fontos szerepet játszhat a felépülés folyamatában egy új hobbi megtalálása. Ez bármi lehet: sport, zene, festészet, nyelvtanulás.

A játék a lényeg, nem a függőség

Attila is így ismerkedett meg az urban golffal, a Kék Pont Alapítványnál hallott először a Magyarországon még kevésbé ismert sportról. A szenvedélybetegekkel foglalkozó civil szervezetnek saját csapata is van, Blue Point Recovery Urban Golf Club néven, Attila is ennek a tagja. (Az ő történetéről ebben a cikkben írtunk. Kérésére a képeken nem mutattuk az arcát.) Életében először egy éve fogott golfütőt, eleinte csak este mert kimenni a Városligetben gyakorolni, mert szégyellte ügyetlenségét. Hamar megszállott lett, hóban, sárban is gyakorolt, mesélte. Az sem vette el a kedvét, hogy első versenyén utolsó lett. „Elég depressziósan mentem a versenyre, de mosolyogva jöttem el, pedig baromi hideg volt.” Azóta egyre jobb eredményeket ér el, legutóbb a Száraz November keretében megrendezett Sober Cup elnevezésű versenyt meg is nyerte.

Ahogy az elnevezés is mutatja, az urban golf szinte bárhol játszható, a Városliget és a Duna-part ugyanúgy ideális helyszín lehet. Nem lyukakhoz, hanem különböző előre meghatározott tereptárgyakhoz kell eljuttattatni a labdát. Ez egy pad, egy kuka vagy akár Tinódi Lantos Sebestyén szobra is lehet. Akárcsak a hagyományos golfban, úgy a „városi” verzióban is vannak akadályok: egy nagy halom falevél vagy egy villanyoszlop alaposan meg tudja nehezíteni a játékosok dolgát.

Felépülő függőknek komoly problémát jelent, hogy józan közösséget találjanak, ezért találták ki, hogy csináljanak egy kifejezetten józan csapatot, ami alternatívát tud nyújtani nekik, mondta Tóth Zsóka, a Kék Pont Alapítvány munkatársa. A csapatnak 4-5 tagja van, nem mindenki felépülő, de ez nem is feltétel. „Nem kérdezgetjük egymás függőségét, itt a golf a lényeg.” Hasonlóan az AA-gyűlésekhez, az edzéseik is fix időpontban vannak, minden péntek délután találkozik a csapat. Attila szerint neki azért segít az urban golf, mert nyugalmat és koncentrációt igényel. “Nem pörög úgy az agyam, mint máskor. Több értelmes gondolatom van.” Másrészt komplex sport: az állóképesség mellett kreativitásra is szükség van az ütések megtervezésénél.

Több lábon kell állni

Hamar János addiktológiai konzultánsként dolgozik, maga is felépülő függő, 18 éve állt le a heroinnal. Teljesen átlagos családban nőtt fel, a szülők sokat dolgoztak, nem kapott elég figyelmet, szeretetet. 17 évesen drogozott először, „olyan érzés volt, mint egy anyai ölelés.” Minden problémára a drog lett a megoldás, ez segített átvészelni a nehézségeket. Miután kijött a rehabról, sokáig nem találta a helyét. Hiába jött egyenesbe az élete, elvégezte a főiskolát, családja lett, mégsem találta azt a pluszt, amit korábban a drog adott.

Végül a sportban találta meg ezt; egy ideig boxolt, kempózott, de a cross fitt illett hozzá legjobban, mert változatos, minden edzés más, mások a feladatok, a kihívások. Öt éve kezdett el komolyabban cross fittezni, két éve jár le társaságban edzeni.

„Ahogy az amerikai tengerészgyalogosok mondják, azért jövök le, hogy felrobbantsam magamban a szarságokat. Hogy a hétköznapok apróbb problémái elveszítsék jelentőségüket.”

Szerinte két oka van, amiért egy felépülőnek érdemes sportolnia. Egyrészt a függőség hatalmas űrt hagy maga után, hiszen a beteg addigi életének minden egyes napja aköré szerveződött, hogy drogot szerezzen és drogozzon. Ezt a hiányt lehet többek között a sportolással kitölteni. Terápiás szempontból pedig azért segíthet, mert a felépülő minél több lábon áll, annál kisebb a visszaesés esélye. Ilyen tartóoszlop lehet a család, a munka, a párkapcsolat és a sport. Ha ezek közül bármelyik kiesik, még maradnak más kapaszkodók. Emiatt klienseinek kötelező választaniuk valamilyen sportot. Nem ragaszkodik a cross fitthez, bármit csinálhatnak, amiben ki tudnak teljesedni. A rehabon, ahol dolgozik, ping-pongoznak, fociznak a kliensek.

Sportolni is lehet függő módon

Edzőtársával, Stefkó Ernővel együtt próbálták ki az ecstasyt még tinédzserként. Apja ivott, lelkileg és fizikailag bántalmazta, ezért olyan társaságot keresett, ahol megbecsülik. Négy éve felépülő, előtte kisebb megszakításokkal majdnem 20 évig anyagozott. Az utolsó két év már brutális volt, naponta több tízezer forint költött heroinra.

„Már nem volt másnap, a heroin nem engedte. Egy anyagos megoldja, hogy legyen rá pénze. És nem mindig legális úton.”

János juttatta be a Ráckeresztúi Drogrehabilitációs Központba, ahol megváltozott az élete. Azóta segítő szakemberként dolgozik az intézményben, amire különösen büszke, mert keveseknek ajánlják fel a lehetőséget. Egész életében sportolt, a cross fitt előtt kipróbálta a birkózást, dzsiu dzsicut és a ketrecharcot. „Ez ad gerincet az életemnek. Közösséget találtam általa, motivációt, célokat ad” – mondta a sport szerepéről. A ráckeresztúri rehabon nemrég telepítettek egy edzőparkot a klienseknek.

Ernő szerint a sport az önértékelés és a pozitív visszajelzések miatt is fontos lehet. Ez sok szenvedélybeteg életéből hiányzik, mindig csak azt hallják a környezetüktől, hogy mindent rosszul csinálnak. A sportban látszik a fejlődés. Az első edzésen el akarsz pusztulni, a bemelegítést nem bírod. Aztán megtanulod a technikát és egyre jobb leszel” – tette hozzá János. Sportolni is lehet függő módon, ami ugyanolyan látványos tud lenni, mint bármilyen szenvedélybetegség, mondta Ernő. A személyiség függő működése nem tűnik el azonnal a drog vagy az alkohol elhagyásával. Ezért János soha nem mondja klienseinek, hogy egyszercsak megváltoznak és nem lesznek többé függők.

A halál jobb opció volt, mint az élet

Olaszy Csabával Csobánkán találkoztunk, ide szokta elhozni a bátrabb felépülőket sziklát mászni. A sziklamászás terápiás lehetőségeivel egy lengyelországi tanulmányút keretében ismerkedett meg 1999-ben, azóta rendszeresen szervez mászásokat, táborokat felépülőknek. Csaba nyolc évig volt szerhasználó, drogos karrierje a kilencvenes évek sláger drogjával, a mákteával kezdődött, később jött a heroin, illetve annak házilag készített verziója, a kompót. Többször próbált leállni, sikertelenül. Az utolsó években belátta, hogy ez neki nem fog menni. „Látszott, hogy ennek a halál a vége. De akkor ezt nem tartottam borzalmasnak. Jobb opciónak tűnt, mint élni. Ha oroszlánként éltem, akkor úgyis fogok meghalni, és erre még büszke is voltam.”

Egyszer egyik ismerősét kérte meg, hogy nála főzhesse meg a mákteáját. Belement, de azzal a feltétellel, hogy cserébe Csaba ír egy levelet a rehabra. Hónapokkal később, pont egy jól sikerült beállás közben csörgött a telefon; Komlóról hívták, hogy megürült egy hely a rehabon, ha még aznap leutazik, akkor fogadják. Másfél évet töltött bent, „ott megtaláltam azt a közösséget, amit még kamaszként vesztettem el”, mesélte.

Nem lehet egóból élni

A rehabról kikerülve segítő szakemberként kezdett el dolgozni, egyik alapítója volt a Megálló Csoportnak. Kezdetben színházterápiával foglalkozott, majd jött a sziklamászás. Tapasztalata szerint törvényszerű, hogy a felépülésben a függő új szabadidős tevékenységeket fedez fel magának. „Egy rendes narkós élete a cucc körül forog. Szárazon mindenképpen kell valami helyette, mert az életnek nevezett játékban szükség van olyasmire, ami szerethetővé teszi azt.” Érdemes sokféle dolgot kipróbálni, de nem szabad görcsösen keresni a lehetőségeket, tanácsolta. Csaba gyakorlatilag végigsportolta gyerekkorát, vívott, futott, teniszezett, kézilabdázott, síelt, vitorlázott. Neki emiatt a boldog gyerekkor emlékeit hívja elő a sziklamászás.

A felépülés szempontjából azért tartja jó választásnak, mert mászás közben a jelenben kell lennie az embernek, nem rágódhat a múlton, nem aggódhat a jövőn. Szereti a szimbolikáját is: meg kell találni a felfelé vezető utat, nem célszerű erőből csinálni. Ugyanakkor fontos az egyensúly: nem lehet sem túl görcsös, sem túl vakmerő. Mászás közben rá van utalva társaira, ezért fontos a bizalom is. Másik nagy előnye, hogy mindeközben a természetben vannak, jó levegőn, messze a város zajától. Meggyőződése, hogy a mászás legkevésbé szól a sportról és a teljesítményről, sokkal inkább az önismeret és félelmeink legyőzése a lényeg.

„A felépülésben az egó leépítése kulcsfontosságú. Nem lehet egóból élni, mert az mindig sérül.”

Forrás: Mizsur András - nyugat.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr7814737747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása