Sokan mélybe csöppent elkényeztetett úri lánynak tartják, de Kneszl Beáta Carmen nem az. Csak egy nehezen diagnosztizálható betegséggel küzd.
Kneszl Beáta Carmen igazi jelenség. Lazán kontyba fogott haja és óriási napszemüvege mögül gesztikulál, majdnem 190 centiméteres magasságával messziről kitűnik a tömegből. Olyan, mint egy szabadnapját töltő színművész. A látszat azonban csal, élete ugyanis korántsem csodás: 140 millió embertársához hasonlóan egy alattomos betegséggel küzd, borderline személyiségzavarban szenved. Kínzó érzelmi hullámvasút ez, homályos énképpel, fóbiákkal és depresszióval.
A belső vívódásaiból azon kívül, hogy láthatóan rendkívül érzelmes ember, semmi sem látszik rajta azokban az órákban, amelyeket együtt töltünk. „Akkor vettem csak észre, hogy nagy a baj, amikor az egyik dühkitörésemnél majdnem nekimentem édesanyámnak. Ezután vonultam önként kórházba” – meséli a 38 éves nő.
De kanyarodjunk vissza a kezdetekhez! Kneszl Beáta Carmen gyerekkora korántsem nevezhető átlagosnak. Öt évvel ezelőttig a magyar felső tízezerhez – vagy inkább ezerhez – tartozott ő és családja is. Édesanyjával, nevelőapjával és testvéreivel az Adrián ringatózó jachtjukon pihenték ki a nyaralásokat, és nem az volt a kérdés, hogy megvehet-e egy Louis Vuitton táskát, hanem hogy hányat rendeljen belőle. „Ha ma megkapnám havi fizetésnek a jachtunk egynapi üzemanyagköltségét, boldog lennék” – érzékelteti az akkori és jelenlegi helyzete közti óriási szakadékot.
Betegsége első jelei már korán megmutatkoztak, de erre csak diagnózisa után eszmélt rá. „Szélsőségesen tudtam viselkedni. Gyerekkoromban hol bebújtam az asztal alá, ha jött valaki, hol pedig a nyakába ugrottam. Édesanyám maximalista, sokat kellett azt hallgatnom, hogy a szomszéd gyereke bezzeg mennyivel jobb nálam. Ölelést, lelki törődést, megerősítést nem sokat kaptam tőle. Nyilván ez csak erősítette a komplexusomat, csalogatta elő a betegségemet.”
A borderline személyiségzavar (Borderline Personality Disorder, BPD) főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, valamint a személyközi kapcsolatok, és az énkép instabilitásával jellemezhető súlyos személyiségzavar. (Forrás: Wikipédia)
Carmen hétéves volt, amikor vér szerinti apja elhagyta a családot. Ennek ellenére csodálta és szerette, még akkor is, amikor a férfi az ital rabja lett. Tizenöt évvel később bele is halt az alkoholizmusba. „Ő tervezte az Egis-logót, elképesztően kreatív és kedves ember volt. Mindenki szerette, mindenkin segített, folyamatosan kutyákat fogadott be. A mai világot viszont gyűlölte, amiért az ügyes, nem pedig a tehetséges emberek érvényesülnek. Valószínűleg ez vezetett az alkoholizmusához.”
A lány letargiába esett, majd a borderline-osokra jellemző, egyre szélsőségesebb hangulatok között ingadozott. „Én voltam a vezéregyéniség a baráti körömben. Pontosítok, a gazdag barátaim között, akik azóta már teljesen hátat fordítottak nekem. Az anyagi gondokkal küzdő, őszinte ember már nem kell nekik. Csak az átlagos napi gondokkal küzdő, normális értékrendű emberek maradtak mellettem.”
Carmen huszonéves korában minden balhéban benne volt. Tőle jöttek a csínytevések ötletei, és ő volt az első, aki neki is ugrott a megvalósításuknak. Ha azonban valami nem úgy sült el, ahogyan ő elképzelte, éktelen haragra tudott gerjedni. A laikus azt mondhatja, hogy ez egy elkényeztetett úri gyerek hisztije volt, de valójában túlmutatott rajta. Nem sokkal az érzelmi kitörés után már őrlődött, és senkinek érezte magát.
Harminchárom éves koráig kabrió Mercedesben furikázott luxuslakása és a különböző bulihelyszínek között. Addig csak akkor érzett némi bizonyítási kényszert, amikor volt barátjától megkapta, hogy a szülei nélkül senki lenne. Úgy felszívta magát, hogy kiment Angliába, ott megtanult angolul, miközben itthon párhuzamosan két szakot végzett a főiskolán. Lediplomázott, és huszonnégy évesen megírta önéletrajzi könyvét, ezzel pedig mondhatni csúcsra járatta a szélsőséges bizonyítási kényszerét.
Öt évvel ezelőtt aztán beütött a krach. A családi cég csődbe ment, mindenüket elvesztették. A bank nemsokára elviszi a szülei feje fölül a házat. Carmen most egy garázsban él, mivel az ő lakását is el kellett adni, hogy családja kifizethesse a tartozást. „Egy ideig nem fogtam fel a helyzet súlyát. Nem okozott gondot, hogy bármilyen munkát elfogadjak. Elkezdtem árulni a méregdrága cuccaimat, ékszereimet, ruháimat, táskáimat. Tulajdonképpen ebből éltem három évig.”
Csakhogy a betegség ezzel párhuzamosan súlyosbodott, és Carmen irracionális utálatot kezdett érezni anyja és nevelőapja iránt. Tudta, hogy ez nem helyes, de úgy érezte, hogy ők tehetnek nyomoráról. „Ép ésszel tudtam, hogy mindent megadtak nekem úgy, hogy közben próbáltak életre nevelni. Az én hibám volt, hogy mindig a könnyebbik utat választottam, pedig 33 éves koromra már réges-rég a saját lábamon kellett volna állnom. Mégsem így lett.”
Az édesanyja kritikái és a váratlan helyzetek dühkitöréseket váltottak ki belőle. Legalábbis először Carmen a fent említett okokkal magyarázta a viselkedését. „Megszületett az öcsém gyereke. Egy átlagos embernél ez örömteli esemény. Nálam féltékenységet és kétségbeesést hozott. Úgy éreztem, a csöppség elveszi tőlem az öcsémet, azon kevés emberek egyikét, akik mellettem vannak, és támogatnak. Szégyelltem magam miatta.”
Carmen el sem ment a kórházba, hogy megnézze a picit. A családja – öccsét, vagyis a gyerek apját és a feleségét leszámítva – ezen mérhetetlenül felháborodott. Carmen ekkor egy hívásközpontban dolgozott, és egy nála jóval idősebb férfival állt kapcsolatban, aki rendszeresen megcsalta. Az árulás, a pénztelenség és a gyerek miatti számonkérés már túl soknak bizonyult.
Egy nap édesanyjával veszekedett, amikor egyszer csak dühében földhöz csapta magát, és őrjöngeni kezdett. Már ezen is meglepődött, de amikor azt érezte, hogy ökölbe szorul a keze, és neki akar menni az édesanyjának, tudta, hogy nagy a baj.
„Mielőtt »átrendeztem volna a lakást«, önszántamból elindultam a kórházba. Mert az a valaki már nem én voltam.” Carment beajánlották egy a pszichiáterhez, ő szolgáltatott témát legújabb, Én, a megbélyegzett című könyvéhez. Az írásban csak Römmer doktorként emlegetett férfi neves addiktológus, pszichiáter, akinek valódi nevét Carmen nem árulja el, mivel korántsem nevezhető etikus gyógyítónak. Nemcsak Carmennel, de több más betegével is kikezdett. Egyetlen pozitívuma az volt a doktornak, hogy ő diagnosztizálta először Carmen borderline-szindrómáját. „Annak ellenére, hogy több sajtóorgánumban megjelent, hogy a pácienseit bolondította a kezelések alatt, »Römmer doktor« még mindig praktizálhat. Sőt, sokan járnak hozzá a hazai celebvilágból” – mondja.
Carmen tehát önként befeküdt a kórházba, és csoportterápiára járt. Itt ismerkedett meg betegtársával, egy neves magyar üzletember fiával, aki epilepsziás rohamoktól szenvedett. A könyvben csak Daninak aposztrofált fiúval barátok lettek.
Mivel terápia helyett inkább szappanopera zajlott a kórházban, Carmen ahogy tudta, kikérte zárójelentését. „Szinte betegebben távoztam, mint ahogy bementem. »Hála« a kezelőorvosnak. Ezután nem sokkal követtem el a majdnem sikeres öngyilkossági kísérletemet.”
A lány épp árufeltöltői munkájából ment haza, amikor egy közösségi oldalon meglátta, hogy a doktor úr egy másik betegét viszi nyaralni. „Hazaérve elkezdtem vagdosni a hajamat, a ruhámat. Magamat nem mertem, mert félek a vér látványától is. Bevettem egy rakás gyógyszert, és ráittam. Többek között öcsém és Dani barátom mentette meg az életemet. Megtaláltak, és kihívták rám a mentőt.”
Carmen szülei a mai napig nem értik a betegségét, nem vesznek róla tudomást. Már csak azért sem, mert a borderline-ban szenvedők nagyon jól titkolják betegségüket, emiatt a diagnózis felállítása is nehéz.
Annak ellenére, hogy Carmennek több olvasó is azt írta, életeket mentett a könyvével, ez az írás lett a veszte is. Hiába jelentkezik különböző, a képességeihez mérten egyszerűbb munkákra is, sehova sem veszik fel.
„A hr-esek úgy tartanak tőlem, mintha leprás lennék. Pedig a borderline csak azoknál veszélyes, akik nem tudják magukról, hogy betegek.” Carmen, hála egy jó és hozzáértő pszichiáternek, már túl van azon, hogy le akarjon ugrani a hídról, vagdossa magát vagy csapkodjon. Kordában tartja betegségét. Segít sorstársain, támogat mindenkit, akinek szüksége van két jó szóra. Már csak azt szeretné, ha munkája lenne. És egyszerű, átlagos felnőttként élhetne.
Kneszl Beáta Carmen Én, a megbélyegzett című könyvében szerepel ez a kilenckérdéses teszt. Ha valaki minimum hat pontra igennel válaszol, érdemes felkeresnie egy szakembert. Segítséget a hogyan továbbhoz a borderlinestop@gmail.com címen is lehet kapni.
1.Az emberi kapcsolataim nagyon érzékenyek, instabilak és változékonyak. A két véglet között ingadozik: vagy túlértékelem, vagy teljesen leértékelem azokat az embereket, akik fontosak számomra.
2.Az érzéseim nagyon gyorsan változnak, és nagyon intenzív epizódokat élek meg a szomorúságból, ingerlékenységből, szorongásból vagy pánikrohamokból.
3.A düh, amelyet érzek, gyakran heves és nehezen irányítható.
4.A jelenben vagy a múltban, amikor mérges voltam, felmerültek ismétlődő öngyilkossági gondolatok, és voltak alkalmak, amikor szándékosan megsebeztem, megvágtam, megütöttem vagy megégettem magamat.
5.Erős és tartós önismereti problémáim vannak abban, hogy valóban ki vagyok, és miben hiszek.
6.Gyanakvó, szinte paranoiás vagyok – oktalanul hiszem, hogy mások azért cselekednek, hogy bántsanak –, időnként stresszes epizódokat élek át. Ilyenkor azt érzem, hogy mindenki ellenem van.
7.Két vagy több olyan alkalom volt már az életemben, hogy mértéktelenül költekeztem, veszélyes szexuális magatartást tanúsítottam, intoxikáns anyagot (alkohol, drog, cigaretta, serkentőszerek) használtam, meggondolatlanul vezettem, vagy falásrohammal próbáltam enyhíteni a szorongásomat.
8.Leplezetlenül harcolok azért, hogy a valós vagy valótlan érzelmi hanyagolást elkerüljem azoktól az emberektől, akik közel állnak hozzám.
9.Krónikusan szenvedek attól, hogy üresnek és unalmasnak érzem magam.
Szerződést bontott az Emberi Erőforrások Minisztériuma a DUE Médiahálózattal, amiért az legfrissebb kiadványában – a kormány drogellenes stratégiája ellenére – a marihuána legalizálásáról írt. A minisztérium közölte: nem enged semmilyen liberalizáló törekvésnek.
A jövőben nem a szociális, hanem az egészségügyi ellátórendszerben kezelik a drogprevencióval kapcsolatos kérdéseket és kiadványokat – mondta lapunk megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma annak kapcsán, hogy a DUE Tallózó című kiadvány egyik rovatában – amelyet a minisztérium szponzorált – a marihuána legalizálásáról értekeztek.
A minisztérium hangsúlyozta: a kormány továbbra is következetesen lép fel a kábítószer-használat és -kereskedelem ellen, és nem enged semmilyen liberalizáló törekvésnek.
Nemrégiben jelent meg a DUE (korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete) Tallózó legfrissebb száma, amelyben a fiatalokat érintő témák mellett a marihuána legalizálása is helyet kapott.
Nem is akárhogy: a cikkben Sárosi Péter, a drogok liberalizálását népszerűsítő Kendermag Egyesület egykori tagja, a Társaság a Szabadságjogokért drogpolitikai programjának korábbi vezetője fejti ki álláspontját, miszerint a droglegalizálást az iskolákban kell elkezdeni. Írásában arról is szó esik, hogy „Magyarország még nem érett meg a legalizálásra, előbb fel kell rá készíteni a polgárokat, ami sokkal hosszabb folyamat, mint a rendszer kitalálása”. A kiadvány mintegy ötszáz iskolába jut el ingyenesen, s azt több százezer diák lapozgatja.
A minisztérium a jövőben az egészségügyi ellátórendszer keretében kezeli a megelőzés kérdését Fotó: Reuters
A minisztérium a DUE Tallózó megjelenését másfél millió forint pályázati forrással támogatta, a kábítószer-megelőzési pályázat részeként. A pályázó ennek fejében vállalta, hogy a prevencióra, az egészségfejlesztésre és arra fókuszál, hogy a kábítószer nem lehet alternatíva.
Ennek ellenére a pénzt nem a cél és az ígéreteik szerint használták fel: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézkedett a támogatási szerződés felbontásáról és az abban rögzített összeg visszafizettetéséről – közölte a tárca, kiemelve, hogy a pályázathoz benyújtott szakmai programban és ütemtervben sem szerepelt a cikkben megszólaltatott Sárosi Péter szakértő.
A kormány célja, hogy megvédje a fiatalokat az egyik legnagyobb veszélytől, a kábítószer-függőségtől; a Nemzeti drogmegelőzési stratégia mellett a tárca is elkötelezett, több ezer intézményben és projektben segíti ennek megvalósulását.
– Hatmilliárd forintot fordítottunk a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, -addiktológiai és -mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális fejlesztésére, hárommilliárd forint jutott a megelőzési programokra, valamint több mint kétmilliárd forintot költöttünk az óvodai és iskolai szociális segítőtevékenység fejlesztésére – részletezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Döbbenetes jelenetek játszódtak le múlt pénteken fél tizenkettő után az egyébként nyugodt Bihari János utcában Békésen. A csendet egy harmincéves férfi zavarta meg, aki drog hatása alatt őrjöngött a nyílt utcán.
A rendőrök gyorsan kiértek, a négygyermekes István a rendőri intézkedés során megsérült. Életéért jelenleg a békéscsabai intenzív osztályon küzdenek, a férfit csak a gépek tartják életben.
Ebben a csendes békési utcában tombolt a férfi. István családja szerint sokkolót is használtak ellene
– Az úgynevezett herbál hatása alatt volt, amikor levette a nadrágját, alsónadrágban szaladgált, önkívületi állapotban kiabált, de senkit nem bántott. Csendháborítás miatt hívtak rá rendőrt, a kiérkező egységeket a szomszédos kocsmában intézkedő társaik is segítették – eleveníti fel a Borsnak a férfi testvére, Makula Renáta, aki állítja: a bátyja a rendőrautó ajtaját szorította két kézzel, s azt kiabálta, hogy ne vigyék el, de agresszívan nem állt ellen.
Ennek ellenére rendőri túlkapásról beszélnek, a család szerint ugyanis Istvánt a rendőrök súlyosan bántalmazták, sokkolóval is felléptek vele szemben.
– Pistinek mindkét veséje leállt, csak a jóisten tartja életben. Amikor elvitték, viszonylag jó állapotban volt. Nem tudjuk, hogy később miért kellett újraéleszteni. Szombat hajnalban került kórházba, a rendőrök szóltak, hogy vigyünk be neki tisztasági szert és ruhákat – tette hozzá az aggódó húg.
A Bors megkeresésére a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elismerte, hogy a férfi megsérült az intézkedés során, de nem emiatt állt le a keringése és a légzése. A segélyhívót a férfi anyja hívta fel azzal, hogy a fia zavartan, agresszíven viselkedik.
– A rendőrök érkezésekor a férfi az utcán volt, felszólításukra nem igazolta magát, erőszakosan viselkedett, érthetetlenül, összefüggéstelenül kiabált, majd el akart futni. A rendőrök földre teperték, megbilincselték, és előállították a Békési Rendőrkapitányságra.
Orvost hívtak hozzá, az orvos pedig mentőt kért az önkívületi állapotban lévő, továbbra is erőszakosan viselkedő és rángatózó férfihoz. István a rendőri intézkedés közben megsérült, de a kórházi vizsgálat eredménye szerint keringésének és légzésének leállása nem a testi kényszer, illetve az önkívületi állapot miatt szerzett sérülések következménye volt – húzta alá Vargáné Szombati Andrea r. őrnagy.
A zsaruk egyébként új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt nyomozást indítottak, amelynek során igazságügyi orvos szakértőt is kirendeltek. István egyik családtagjától a rendőrök kábítószer gyanúját keltő anyagot foglaltak le. Az anyagot a rendőrség vizsgálatra küldi.
Makula István édesanyja egyébként tegnap feljelentést tett a rendőri intézkedéssel kapcsolatban, ezt a Békés Megyei Főügyészség megerősítette lapunknak.
– Valóban feljelentést tett a sértett édesanyja, amelyet a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségen felvettek, majd átküldtek a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztályára. Ott elbírálják, és majd döntenek az esetleges nyomozás elrendeléséről – tájékoztatott dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész.
MI AZ A HERBÁL?
Növényi törmelék, amiket dizájner drogokkal itatnak át. Bioként vagy herbálként árulják őket, a füves cigivel egyetemben dohány közé keverve fogyasztják. Az, hogy pontosan mivel van átitatva, nem lehet tudni, mert ez állandóan változik, ezért nehéz fellépni ellene. A sima marihuánánál sokkal addiktívabb és veszélyesebb szer, könnyen túladagolható. Fél év alatt teljesen leépíti a rendszeres fogyasztókat. – A herbál okozhat nagyon szélsőséges, kiszámíthatatlan érzéki csalódásokat és hallucinációkat is. Egyszerű példával élve, a fogyasztó egy fára könnyen azt gondolhatja, hogy egy sárkány – mondta a Borsnak dr. Pap Csaba, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ toxikológiai osztályának főorvosa. Az új pszichoaktív szerekkel szemben nagy erőfeszítésekkel lép fel a rendőrség.
Frissítés:A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem rendelkeznek sokkolóval, az intézkedő rendőrök nem használtak ilyen eszközt.
Papp László Tamás újságíró Nyíregyházán egy drogkonferenciát szervez izgalmas témákkal és előadókkal - ajánló következik az ő tollából.
Egy, tudatmódosító szerekkel kapcsolatos, szervezés alatt lévő rendezvényt ajánlanék a Drogriporter olvasóinak figyelmébe. Terveink szerint ősszel lesz Nyíregyházán A szer határozza meg a tudatot? - Drogok térben és időben: rejtett univerzumok, belső valóságok című konferencia. Előreláthatólag 2018. november 13-14-énkerül rá sor. A részletes programról, konkrét előadókról, témákról, helyszínről ugyanitt, illetve más online felületeken tájékoztatjuk majd a közönséget. Illetve - mivel az esemény tervezése még folyamatban van - örömmel várjuk az esetleges javaslatokat, mivel volna érdemes foglalkozni? Főként ama, északkelet-magyarországi lakosoknak az érdeklődésére számítunk, akik (szemben a bőség zavarát jelentő fővárosi ajánlatokkal) sajnos meglehetősen szűkülő, ritkuló kínálatból válogathatnak, ami a kényes témákról zajló nyílt, élő vitát, diskurzust illeti.
Tudományos rendezvényszervezéssel is foglalkozó értelmiségiként személyes tapasztalom: az ország peremvidékén jóval nehezebb efféle programokat összehozni, mint a fővárosban. Igencsak hosszadalmas (utazás-, és szállásköltség belekalkulálásával járó) szervezőmunkát igényel a zömmel fővárosi előadókat "lecsábítani" ilyenfajta rendezvényekre. Az északkeleti régió ezzel kapcsolatos problémáinak egyik legfőbb oka az országban zajló kivándorlás, illetve átvándorlás, belső migráció, amely a keleti országrészt fokozottan sújtja. "... százezrek költöztek a keleti és déli országrész településeiről a fővárosba és Nyugat-Magyarországra." - szól minderről egy tavalyi írás. Sajnos az ország ezen része fogyatkozóban van, így a tudományos és kulturális javak felvevőpiaca, vevőközönsége is szűkül. Ennek magam is részese vagyok: kelet-magyarországi, a Hajdúság és Nyírség határvidékéről származó lakosból váltam én is nyugat-magyarországivá.
Ugyanakkor - szívemen viselve korábbi "szűkebb hazám" helyzetét - az utóbbi években azon voltam, hogy bebizonyítsam: a "keleti végeken" is lehet színvonalas, minőségi, a szokásos, rutinszintű felsőoktatási-kutatási tevékenységen túli programokat csinálni. Hosszú évek óta jó szakmai kapcsolatom van a Nyíregyházi Egyetemmel, mely élen jár mindebben, s nyitott az ilyen kezdeményezésekre. A Történettudományi és Filozófia Intézet kebelén belül, Szoboszlay György adjunktussal, az intézmény oktatójával 2013 óta szervezünk tudományos rendezvényeket, jellemzően tabutémákban, megosztó és vitatott ügyekben. Volt már konferencia az összeesküvés-elméletekről, a lezáratlan, megoldatlan bűnesetekről, továbbá a migráció, bevándorlás, iszlám fundamentalizmus tárgykörében is. Ezek az események alapvetően nyitott szellemiségűek, lezárásképp kötetlen beszélgetéssel, filmvetítéssel. A tavaly általunk megrendezett, Rejtőzködő szexualitás – titkolt identitás című, (a nyíregyházi Jósa András Múzeumban tartott hasonló témájú kiállítással egybekötött) kétnapos konferencia jelentős helyi médiaérdeklődést is keltett.
Szoboszlay Györggyel közösen úgy határoztunk: a 2018-as konferencia témája a drogkérdés lesz - a témában járatos kutatók, szakemberek, civil és kulturális szereplők részvételével. A legfőbb témakörök:
- A különböző drogfajták, az általuk okozott esetleges függőség hasonlóságai, különbségei, élettani, lélektani hatásai.
- Drog, illetve drogfogyasztás megjelenése a kultúrában (irodalom, film, zene, stb.)
- Drogok médiaképe és a valóság.
- A drogok története, történettudományi és társadalomkutatási dimenzióban.
Magam nemcsak szervezem a rendezvényt, de elő is adom rajta a Tudat-metamorfózis - belemerülés a pszichedelikus szubkultúrába című, - riportszerű szociográfiai esettanulmányként leírható - személyes tapasztalatgyűjtésem, kutatómunkám eredményeit. Amely próbál objektivitásra törekedni, de nem tagadja a nézőpontból adódó szubjektív látásmódot sem. Ezúton mondok köszönetet a projektemet és a konferenciát anyagilag egyaránt támogató Történelem és Barátai Alapítványnak. Valamint aDrogriporternek, illetve Sárosi Péternek a konferenciához nyújtott segítségért. Igyekeztem új szemszögből bemutatni vizsgálódásom tárgyát. A mélyinterjún, háttérbeszélgetésen alapuló, főáramú drogtémájú kutatások jelentős része alábbi kérdésekre fókuszál:
- "Hogyan szoktam rá a drogra?"
- "Miként lettem függő?"
- "Miért akarok leszokni?"
Vagyis olyan embereket szólít meg, akik valóban súlyos szenvedélybetegek, ők is annak látják magukat, a szerhasználatot pedig rossz dolognak, ami törvényszerűen ide vezet. Ez bizonyos vonatkozásban nehezebb, ugyanakkor több szempontból könnyebb, hálásabb feladat, mint amire én vállalkozom. Egyrészt kielégíti az átlagemberi többség borzongás-, és szörnyülködésigényét, beigazolja a tudatmódosítókkal összefüggő prekoncepcióikat. Számíthat a közvélemény, a közízlés, s az általuk legitimált közhatalom támogatására. Másrészt ezek a személyek könnyebben elérhetőek. A "leszoktatással", valamint a drogok üldözésével foglalkozó szervek örömmel mutatják be tevékenységük hasznosságát, mindezt az eme világképbe belepasszoló sorsokkal illusztrálva.
Természetesen elismerem: ezek a kutatások, tevékenységek is hasznosak, valamint szükségesek lehetnek. Illetve jelentős részben ténylegesen azok. (Szóba is kerülnek majd a rendezvényen.) Vannak olyan drogfajták, amelyek súlyos, veszélyes függőséget okoznak, illetve (nem is kevesen) olyan egyének, akiknek a szenvedélybetegségük maguknak és környezetüknek komoly problémát jelent. Így ezen a területen a felmérésre, prevencióra, valamint segítségnyújtó beavatkozásra és kezelésre egyaránt nagy szükség van. Csakhogy azt is látom, s láttatni próbálom: az éremnek két oldala van. Az adagjukért szélsőséges esetben akár ölni, lopni, csalni - tehát végletesen kriminalizálódni - is hajlandó, magukat túladagoló betegesen függők mellett ott vannak azok, akiket másfajta kérdésekkel, felvetésekkel lehet definiálni.
- "Hogyan nem szoktam rá a drogra, bár kipróbáltam."
- "Miként lehet úgy használni bizonyos drogokat, hogy ne okozzanak súlyos problémát?"
- "Miként csinálom, hogy élvezem a drog hatását, de nem válok kezelésre szoruló függővé?"
A legtöbb drogfogyasztó - az alkoholfogyasztók többségéhez hasonlóan - ilyen. Élete bizonyos szakaszában kipróbálja, használja, de nem válik miatta gyógykezelés, rendőri intézkedés szenvedő alanyává. Sokkal több olyan ember van, aki kipróbálja, alkalmilag használja a marihuánát, MDMA-t, speed-et, kokaint vagy LSD-t, és nem lesz tőle durván függő, mint aki igen. Ezeket a személyeket persze nehezebb megtalálni: akinek ez nem okoz kezelésre szoruló problémát, az nyilván nem reklámozza, nem comingoutol terápiás csoportokban, nem lesz belőle vallásfelekezetek szeánszain csápoló "megtért drogos" aki neofitaként jobban elítéli a drogokat, mint aki soha nem drogozott. És az ilyen ember a büntetőjogi következmények miatt érthetően nem is szeretne lebukni, dekonspirálódni. Beszéltem ilyen riportalanyokkal. Kétségtelen: ez a szemléletmód nem produkál borzongani valót, szociohorrort és "nyomorpornót". Így nyilván kevésbé bulvárképes.
Régóta foglalkozom a drogok legális szabályozásának kérdésével. De korábbi cikkeim inkább elemző jogfilozófiai publicisztikák voltak. A 2002-es, a drogok büntetőjogi megítéléséről folyó Népszabadság-vitában, aztán a diszkórazziák, a drogok és szervezett bűnözés, illetve a Fidesz-politikus által bedobott drogteszt kérdésében foglaltam állást. Aztán, mikor az Átlátszó oknyomozó csapatának külsős tagja lettem, a korábbi véleményközpontú újságírástól próbáltam elmozdulni a tényfeltárás irányába. Ennek terméke lett a múlt évben a goabulikon, a psytrance-szubkultúrában használt tudatmódosító-szerhasználatot, illetve az azokhoz való hozzájutást bemutató riportom. Nem véletlen a konferencia címválasztása. Mert bizonyos szerek valóban módosítják a tudatot, de optimális esetben nem veszik át az irányítást, nem determinálják, határozzák meg a cselekvést.
A legfőbb dilemma éppen az: miképp lehet ezeket "tudatos fogyasztóként" úgy használni, hogy ártalmai, mellékhatásai minimalizálódjanak? S optimális folyamat esetén a címadó mondat fordítva van: a tudat - a tudatos döntés - határozza meg a szert. Hogy milyen dózisban, összetételben, alkalommal, hangulatban veszi magához a fogyasztó. A dolog kölcsönhatása nyilvánvaló. A szer kiválasztása meghatározhatja, milyen effektust fejt ki, miként hat vissza az illető tudatára. Szimbolikus-metaforikus értelemben hasonló bipoláris kölcsönhatás ment vége az esetemben is. Drogtémájú publicisztikáimban próbáltam tudatformáló jelleggel hatni az emberekre, befolyásolni őket. Ennek köszönhetően fordultak hozzám bizalommal a források, akik bevezettek a drogpiac említett szegletének működésébe. Ugyanakkor az, amit a pszichedelikus bulikultúrában láttam, tapasztaltam, a magánemberi nézőpontomat, szemléletmódomat is jelentősen átformálta. Erről beszámolok majd a kutatásom ismertetésekor. Illetve szívesen fogadom az ezzel összefüggő megkereséseket, javaslatokat.
Imádni egy apát, aki csodálatos. És kibírni őt, amikor nem önmaga többé. Zimre Zsuzsa novellája.
A Papa a vécében öklendezik. A Papa szinte minden reggel a vécében öklendezik. Rossz a gyomrom – magyarázza, és iszik egy nagy pohár szódabikarbónát. Így telnek a reggelek. Ebédhez a Papa iszik egy nagy pohár bort. Aztán délután még egyet. Este meg, amikor virslit főz nekem, és behozza a tálcát, hogy mellém tegye a nagy fotelbe, akkor szintén önt magának a demizsonból. A Papa alkoholista. Sosem iszik rövidet, neki a bor meg a sör elég. De akkor ezt még nem értem.
Mert a Papa nem tipikus alkoholista. Nem veri a gyerekeit, nem üvöltözik részegen, maximum énekel és sír. Ugyanakkor imád minket. Együtt gázolunk a patakba, együtt esünk le a Babettáról, és együtt vakarjuk ki a kavicsokat a bőrünk alól.
A barátai is isznak. Filmesek – mintha ez mindent megmagyarázna. Szeretem ezeket az embereket. Szeretek ülni a kecskelábú asztalnál, ahol a felnőttek felnőttes dolgokról beszélgetnek, és mindig van hely valakinek az ölében. Csevapcsicsát sütünk, és én mehetek a kocsmába szódáért, óvatosan egyensúlyozva a két palackkal, nehogy összeverődjenek. A szóda mellé bor kerül, de itt mindenkinek van bora, hisz ez a Balaton-felvidék.
Mindenki vidám. Anyukám csak néha iszik, ő a háziasszony, ő fekteti le az átalakított istállóba a megfáradt barátokat.
Ahogy telik az idő, mindenki egyre vidámabb, folyik a bor, én megyek, és lefejtek még egy üveggel a nagy hordóból a lopóval, ahogy Papa tanította.
Pár évvel később Prágába megyünk a testvéremmel és Papával. Azt ígérte, repülővel megyünk, de valami közbejött. Valami mindig közbejön. Döcögünk a kocsival, az egyik sarkon befordulva három sávban néznek szembe velünk az autók. A Papa ordít is, káromkodik, ahogy szokott. Mi meg nevetünk hátul.
A szállodában kólát kapunk, Papa kék löttyöt iszik. Aztán még iszik. Meg még. Betámogatjuk a szobánkba, és lefektetjük.
Éjjel arra ébredek, megy valahová. Követem, hátha megint lemegy a kék italokhoz. De csak brunzolni megy – ahogy ő mondja. Nem sokra emlékszem Prágából, csak a kék italokra.
A nővérem külföldön van egy évig. Meglátogatjuk a Papával, aki akkora már a Daciát egy Peugeot 405-re cserélte. Gombnyomásra siklik le az ablak, és bőr ülései vannak. Nagyon modern, és nagyon különleges. Mint ahogy az utunk is. Te leszel a Mitfahrer! – mondja a Papa, én meg kihúzom magam, és bár fogalmam sincs, mit jelent, büszkén suttogok magam elé. A Papa csak kólát iszik az úton, én figyelek rá. A rövid túra után találkozunk a Németországban élő nagybátyámmal, aki átjön Ausztriába hozzánk, hisz nincs vízumunk.
A kocsi kereke Sopronnál kidurran. Meg késő is van, szállást kell keresni. Pénzünk alig, a Papa pecséttel fizet a motelben. Nagyon büszke vagyok rá, pecsétre szobát, ki hallott már ilyet? Hajnalban kelünk, megyünk a fő utcára, hogy valakinél márkát váltsunk forintra.
A márkát a nagybácsi adta, küldte tán valakinek, de vészhelyzet van, pénz meg nincs. A pénzváltók elhajtanak minket, azt hiszik, rendőrök vagyunk. De melyik rendőr jár egy 12 éves gyerekkel? Nagy nehezen pénzt váltunk, a szerelő előtt keressük, hol van a Peugeot pótkereke. Papa káromkodik. A papa mindig káromkodik, de én megtalálom a használati utasítást, és rájövök, hol keressem. (Ha valaha megszorulnál, alul van a futómű környékén, nem a csomagtartóban). A papa büszke rám „látod, mire mennék a Mitfahrerem nélkül” – mondja.
Aztán elindulunk haza, a mama hallgatja, mi minden történt. Nem szól egy szót sem. A szemében ott van minden. Ami miatt elhagyta az apámat. A pia.
Ami a vicces, kedves, hatalmas szívű emberből megkeseredett, meg nem értett zsenit formált. Akitől menekültek a barátai, a feleségei és a gyerekei is.
Halkan lépek be a lakásba. Vajon a Papa milyen állapotban lesz? Már nagyon részeg vagy csak spicces? Még ebédet főz vagy már horkol a kisszobában? Már a magyar filmipart szidja vagy még nem tartunk ott? Én bírom. A húgom, amikor részegen előtántorog, bevágja az ajtót és távozik. Ő a bátrabb.
Az esküvőm előtt megbeszélem vele, hogy nem fog inni. Megesküszik rá. Egész sokáig tartja magát, csendben részegedik le. Telnek az évek. Egyre többet iszik. Már reggel részeg, mindent elfelejt. Elhízott és szomorú. Aztán egy nap bekerül a kórházba. A mája nem bírja. Sárga, és egész nap alszik. Nem kap alkoholt, besokkol a szervezete. Gépekre teszik. Egy nagy, sárga, elhízott ember fekszik az ágyban. A haja lenőtt a nyakára, és borostás is. Pedig ő mindig adott magára. Mindig illatos volt, és mindig tiszta.
Most meg egy roncs. A lelke már rég máshol, látszik. Nemsokára a teste is követi.
A temetésen ott vannak a feleségei és a gyerekei – ahogy ő akarta. Meg a filmvilág. Azok, akik elfordultak tőle, mert nem akartak egy alkoholistával barátkozni.
Harmincéves koromig nem ittam egy csöpp alkoholt sem. A karácsonyi borlevest sem bírtam megenni évekig. Azóta iszom. Ahogy mondják, szociális ivó vagyok, két-három hosszúlépés egy este, ha társaság van. Nem rúgtam be sosem igazán, nem énekeltem az asztal tetején, nem kellett hánytatni, sem a barátaimnak hazavinni. Hogy tudatos volt-e? Fene tudja. Életem első szerelme alkoholista volt, aki évek óta nem ivott. Aztán olyan férjet választottam, aki sosem ivott alkoholt. Biztosra mentem.
A Patrick Melrose című sorozatot nemcsak azért érdemes végignézni, mert Benedict Cumberbatch élete alakítását nyújtja benne, hanem azért is, mert ez az egyik legfontosabb alkotás, ami a gyerekeket érintő szexuális erőszakról készült.
A körülbelül tízéves Patrick Melrose meredten bámul egy gyíkot a dél-franciaországi villa falán, miközben apja leül az ágy szélére, és lassan kibújtatja lábfejét a házi papucsból. Az alig tízéves Patrick Melrose behunyja a szemét, vesz egy mély levegőt, és leveti magát a lépcső tetejéről. Patrick Melrose úgy húsz évvel később feltúrja a kukát egy használható injekciós tű után, hogy a heroin segítsen elfelejteni neki, milyen volt tízéves kisfiúnak lenni.
Néhány hete ért véget az HBO-n az Edward St Aubyn öt (hamarosan magyarul is megjelenő) életrajzi kisregényéből adaptált tévésorozat, melyben Benedict Cumberbatch formálta meg a gyerekkori abúzus után függőségbe menekülő, személyiségzavarokkal küzdő Patrick Melrose-t. Az ötrészes sorozat módszeresen, visszafele építkezve mutatja be, mi is az oka annak, hogy főhőse az első epizódban hisztérikusan hajítja a szálloda ablakának az apja hamvaival tömött urnát, miközben követhetetlen sorrendben önti magában a legkülönbözőbb drogokat a herointól a hírhedt (és A Wall Street farkasából már biztosan ismerős) Quaalude-ig. Mert az ilyesminek általában elég jó oka van.
APatrick Melrosehátborzongatóan pontosan mutatja be agyermekkori erőszak természetrajzát és vázolja annak lehetséges következményeit. Lassan fejti fel, milyen halálosan rettegett Patrick erőszakos és autoriter apjától, aki a rengeteg pénz mögött élete végéig képes volt elbújni bűnei elől. Megmutatja, hogyan próbált a kiszolgáltatott, törékeny gyerek ellenállni (sikertelenül) és segítséget kérni a környezetében lévő felnőttektől (szintén sikertelenül). Teszi mindezt úgy, hogy miután végignézzük Patrick Melrose gyerekkorát, az az érzésünk, hogy a kokainból és heroinból kimért egyensúly vagy a whiskey-vel higított alkalmi szex szinte az egyetlen lehetséges válasz afeldolgozatlan traumára.
Aki a legközelebb áll hozzá
A 2017-es hazai bűnügyi statisztikák szerint 181 gyermek vált szexuális erőszak és 116 szeméremsértés áldozatává – persze a bűnügyi statisztikák csupán a bejelentett eseteket tartják számon, a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek tapasztalatai szerint a valóságban ennél sajnos jóval nagyobb arányban fordulnak elő ilyen bűncselekmények. A legrémisztőbb pedig, hogy a gyerekek elleni szexuális zaklatás- és erőszakesetek több mint 80 százalékát nem a szülői rémképekben élő pedofil bűnözők követik el, hanem épp a gyerekhez legközelebb álló rokonok és ismerősök.
Kerpel Éva, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és a Hintalovon Alapítvány volt munkatársa már több, mint 20 éve foglalkozik gyermekvédelemmel és bántalmazott gyerekekkel, ő is megerősíti, hogy a gyerekeket nagyon gyakran épp azok bántják, akiktől a kicsik biztonságot és szeretet remélnek: „A Patrick Melrose című könyvben és sorozatban a gyerek az apjára van bízva, tőle kellene védelmet kapnia, mégis ő az, aki fenyegetheti és bántalmazhatja anélkül, hogy ebbe a külvilág vagy a közvetlen környezetükben élő emberek beavatkoznának.”A szakértő azt is hozzáteszi, a gyermekbántalmazás a közhiedelemmel ellentétben nem függ a család társadalmi státuszától vagy a szülők iskolai végzettségétől, sőt azt is kiemeli, hogy minél magasabb státuszú a család – mint Patrick Melrose esetében –, annál nehezebb a gyereknek bárkivel is elhitetnie, hogy mi történik vele.
KERPEL ÉVA (FOTÓ: VADNAI SZABOLCS)
Azok a gyerekek válnak legkönnyebben áldozattá, akiknek a neveléséhez nem tartozik hozzá, hogy szabad felnőttnek is ellentmondani, illetve akik olyan környezetben vannak, ahol a felnőttnek mindig igaza van a gyerekkel szemben, ezért nem is számíthatnak arra, hogy hisznek majd nekik. Sokszor előfordul, hogy a gyereket hibáztatják amiatt, hogy nem szólt, amikor valaki bántalmazta, de a gyerek csak akkor mer szólni, ha bízhat benne, hogy elhiszik, amit mond.
Talán a sorozat egyik legszívszorítóbb jelenete, mikor a kisfiút az éjszaka közepén felrázza édesanyja, de csak azért, hogy búcsút vegyen tőle. Patrick a sztori szerint többször is megpróbál a felnőttekhez – elsősorban anyjához – fordulni, akik valamiért mégis rendre inkább elfordítják a tekintetüket. Annak ellenére, hogy az apafigura olyannyira meg sem próbálja leplezni erőszakosságát, hogy még a külső szemlélőnek is nagyjából három perc alatt világossá válik, milyen agresszív, bántalmazó férfiról van szó.
De még a kevésbé egyértelmű eseteknél is, mondjuk olyankor, mikor az elkövető egy egyébként szimpatikus figura, vannak árulkodó jelek, amiket valójában nagyon egyszerű észrevenni, ha igazán odafigyelünk a gyerekre.
Kerpel Éva szerint a legfontosabb, hogy mindig higgyünk a gyereknek, és hallgassuk meg őt, még akkor is, ha könnyebb lenne annyival elintézni a dolgot, hogy egyszerűen élénk a fantáziája. Ha egy gyerek furcsa, a korához nem illő tartalmakat sző a beszédébe, vagy kézzel-lábbal tiltakozik ellene, hogy egy olyan személyre bízzák, akit egyébként roppant kedvesnek tart az egész család, akkor kötelességünk alaposan megvizsgálni a helyzetet. Szintén árulkodó jel lehet, ha a gyerek feltűnően visszahúzódik az érintéstől, és még azokkal is elkezdi kerülni a testi kapcsolatot, akikhez korábban szívesen odabújt, vagy épp ellenkezőleg, szexuális játékokat kezdeményez kortársaival vagy akár felnőttekkel is. De előfordulhat az is, hogy aszexuálisan bántalmazott gyerekhirtelen tisztaságmániássá válik, így próbálva szimbolikusan lemosni magáról a mocskot, amivel valaki más beborította. Mint Kerpel Éva magyarázza:
A gyerekek a legritkább esetekben találnak ki olyasmit, hogy valaki szexuális céllal közelített hozzájuk. Ha a gyerek bármilyen módon azt jelzi, hogy kényelmetlenül érzi magát valaki társaságában, fél, vagy fájdalmat okoztak neki, akkor annak mindig utána kell járnunk, soha nem lehet annyival elintézni, hogy az illető biztosan nem tenne ilyet.
JELENET A PATRICK MELROSE C. SOROZATBÓL
A szakértő azt is hozzáteszi, hogy a vészjelzés néha finomabb, kevésbé látványos is lehet, például abban is megnyilvánulhat, hogy egy amúgy barátságos, beszédes gyerek hirtelen elcsendesül, és magába zárkózik.
A megoldás minden esetben az, ha tiszteljük a gyereket, és képesek vagyunk rá, hogy akár egy felnőtt szavaival szemben is komolyan vegyük a segélykérését. Mert a szexuális zaklatás feldolgozása sosem egyszerű, de az elfojtva maradt traumának lehet a legsúlyosabb következménye.
Örökre elkísér
Egy 1989-es amerikai tanulmány szoros összefüggést talált a szexuális erőszak és a drogfüggőség között: kutatásukból kiderült, hogy a drogfüggő fiatal lányok 61 százalékát megerőszakolták családjukon belül.
Alkoholprobléma és drogfüggőség viszonylag gyakran kialakulhat ilyen esetekben, részben azért is, mert a szexuális zaklatás áldozatai sokszor csak önbántalmazással és önpusztítással képesek reagálni gyerekkori traumáikra – ez megjelenhet más formában is, például állítólag anorexiások negyedénél fordul elő szexuális zaklatás a családban, de ugyanúgy állhat szexuális visszaélés a kóros túlsúly mögött is.
A feldolgozatlan gyerekkori szexuális zaklatás akár személyiségzavarok kialakulásához is vezethet – Patrick Melrose története ebben is nagyon pontos, és ezért is az egyik legfontosabb sorozat 2018-ban. (A közelmúltban egyébként egy másik fontos és egészen húsba vágó film is készült a témában: aThe Tale-ben a rendező, Jennifer Fox saját gyerekkori abúzustörténetét mutatja be úgy, hogy a film egyben traumafeldolgozásként is működik. Miközben szép lassan kibomlik az elfojtott, szerelemmé szépítő álemlékekkel elfedett nemi erőszak, úgy változnak meg Fox emlékezetének alakjai, a kezdetben gyönyörűnek és jóságosnak ábrázolt, később viszont beteges pedofilokká aljasuló edzői és saját kislánykori önmaga is.)
Már felnőtt férfiként Patrick „narcisztikus, skizoid, szuicid alkoholistaként” mutatkozik be egyik társának a pszichiátrián, és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a gyerekkori bántalmazás végül ilyen diagnózisokat szüljön.
Kerpel Éva azt mondja, ha egy gyerek gondozói időben észreveszik, hogy történt valami, és igyekeznek a megfelelő módon kezelni a helyzetet, akkor van esély rá, hogy elkerüljük a hosszú távú, súlyos következményeket. Ha viszont nem veszik észre, vagy még pontosabban nem akarják észrevenni, akkor nem ritka, hogy a bántalmazott sebei élete végig sem gyógyulnak be.
BENEDICT CUMBERBATCH
A »titok«, amit senkivel nem lehet megosztani, méregként hat nemcsak a gyerek személyiségfejlődésére, de a felnőtt életére is, még akkor is, ha kívülről úgy tűnik, hogy »normális« életet él.
A #MeToo kampány során nagyon sok olyan felnőtt beszélt, akit évekkel, évtizedekkel korábban bántalmaztak szexuálisan, de megalázottságuk, tehetetlenségük, értéktelenségük érzése nem enyhült az idő múlásával sem.”
Jobb esetben persze nem kell idáig eljutni: az ilyen traumák feldolgozása, akár a bárányhimlő, gyerekkorban is fájdalmas, de felnőttként még annál is nehezebb. A „megelőzés”, vagy fogalmazzunk inkább úgy, a ilyen esetek korai észlelése alapvetően a nevelésen múlik, azon, hogy a gyerek mer-e nyíltan és bizalommal hozzánk fordulni, és hogy mi ugyanilyen nyíltan és bizalommal válaszolunk-e neki. Kerpel Éva szerint a megelőzés legjobb eszköze, ha a gyerek úgy nő fel, hogy nemcsak tőle várjuk el a tiszteletet, hanem mi is tiszteletben tartjuk őt, beleértve a saját testére vonatkozó igényeit és kívánságait. Mert ha a gyereket semmivel nem vértezzük fel, akkor aztán tényleg félelmetesen kiszolgáltatott marad, és nemcsak tizennyolc éves koráig, hanem egész életére.
„Ha akár a szülők, akár azok a felnőttek bántják a gyereket, akikre rá van bízva, a gyereknek az az egyetlen eszköze van saját maga védelmére, hogy valaki azok közül a felnőttek közül, akikben megbízik, hisz neki. Ha nem bízhat abban, hogy bárki elhinné, amit mond, akkor teljesen védtelennek és tehetetlennek érzi majd magát.”
(A gyermekbántalmazásra vonatkozó részekhez aYelon.huoldalán olvasható szövegekből is tájékozódtunk.)
Miközben Európa számos országában dekriminalizálják a drogfogyasztást, nálunk tovább szigorodik a drogjogi szabályozás.
A július elsején hatályba lépő új büntetőeljárásról szóló (Be.) törvény számos ponton módosítja az elterelés szabályait. Az elterlés eddig úgy történt, hogy már a büntetőeljárás rendőrségi szakában nyilatkozhatott róla a gyanúsított, hogy vállalja-e azt a büntetőeljárás alternatívájaként. Ha igen, akkor a rendőrség határozott a büntetőeljárás felfüggesztéséről, mielőtt az ügy még eljutott volna az ügyészségig. Ez alatt az egy év alatt kellett a gyanúsítottnak elvégeznie egy hat hónapos megelőző-felvilágosító, drogfüggőséget gyógyító vagy egyéb programot (az állapotfelmérés eredményétől és a helyi kínálattól függően). Hogy hol végezheti el az elterelést, azt ő maga választhatta meg, például a lakóhelyéhez legközelebbi drogambulancián, ahol ilyen szolgáltatást nyújtottak. Eközben járnia kellett pártfogó felügyelőhöz is. Az elterelés elvégzéséről szóló okiratot bemutatva aztán a büntetőeljárást megszüntették, bűnügyi nyilvántartásba nem került (priusza nem volt), és a bűnügyi költségeket az állam vállalta át.
Ez a rendszer most úgy változik meg, hogy egy konkrét személy meggyanúsítását követően elindul a büntetőeljárás ún. nyomozati szakasza, ez két alszakaszból áll, a felderítő és a vizsgálati szakaszból, ez utóbbit már az ügyészség irányítja. Bevezetik a büntetőeljárás ún. feltételes ügyészi felfüggesztésének intézményét. Ezután az ügyészség dönt arról, hogy egy évre felfüggeszti a büntetőeljárást, nem a rendőrség, és az ügyészség határoz a büntetőeljárás megszüntetéséről is.
Ez önmagában még nem óriási nagy változás, ennél sokkal jelentősebb az, hogy az új Be. 576 §. (3) szerint "a bíróság az eljárás megszüntetése esetén a bűnügyi költségnek vagy egy részének megfizetésére kötelezheti a vádlottat, ha az eljárást azért szünteti meg, mert a Btk. Különös Részében meghatározott, a terhelt magatartásától függő büntethetőséget megszüntető ok miatt a vádlott büntethetősége megszűnt." Ez bizony azt jelenti, hogy egy átlagos drogfogyasztásos ügyben akár 100 ezer forintot is elérő bűnügyi költséget (vagy legalábbis egy részét) ráterhelhetik a gyanúsítottra. Ez a kevésbé jól szituált gyanúsítottak esetében bizony komoly anyagi megterhelést jelent. Azt pedig tudjuk, hogy a drogproblémák gyakran együtt járnak, egymást erősítik az anyagi deprivációval és társadalmi kirekesztettséggel. A törvény gyakorlatilag még egyet lök a lejtőn megindult fiatalokon.
Jogorvoslati lehetőség van, az ügyész döntését meg lehet támadni a bíróságon, lehet részletfizetést kérni, rászorult gyanúsított kérhet költségmentességet is. Mindenesetre ehhez a bírósághoz kell fordulni, amihez ugyan nem kötelező ügyvédet fogadni, de egy átlagos fiatal nem fog egyedül beadványt írni, tehát tanácsos. Az elterelés lényege éppen az volt, hogy ezek az emberek ne kerüljenek bíróság elé - és a bíróságokat tehermentesítsék ezektől az ügyektől.
Az új Be. hatályba lépésével minden eddiginél sürgetőbbé válik az eltereléssel kapcsolatos rendelet módosítása, amely még a korábbi Be.-re épült. Ma még mindig a kilenc évvel ezelőtt hozott 4/2009. (III. 20.) IRM utasítás szabályozza az elterelést, ami jelentős frissítésre szorul, például legutóbb az EU új adatvédelmi rendelete (GDPR) miatt is. Az elterelést nyújtó ellátóhelyeklistájátritkán frissítik és nehezen hozzáférhető, a gyanúsítottak legfeljebb a Google kereső segítségével kereshetnek maguknak olyan drogambulanciát, ahol van ilyen szolgáltatás. És ha már az Internetről van szó, a 21. században talán bevezethetnék az online kommunikáció lehetőségét is az eltereltek számára. Ez például külföldön élő eltereltek esetében (is) igen fontos lenne.
A jelenlegi rendszer másik fonáksága, hogy míg a kábítószerrel visszaéléssel gyanúsított fiatal élhet az eltereléssel, addig az új pszichoaktív anyagok listáján szereplő szerrel elkapott gyanúsított nem - őt mindenképpen szankcionálják. Bár az utóbbi szabálysértésnek minősül, a büntetés azonban lehet pénzbírság, közmunka vagy akár elzárás is. Ezt az anomáliát is kezelni kellene és az elterelést kiterjeszteni az új pszichoaktív anyagok fogyasztóira is.
A szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek életük végéig szenvednek a fiatalon elszenvedett traumáktól: a statisztikák szerint több mint harmaduk később maga is függő lesz. Az ellátórendszer többnyire csak a szülők felépülését támogatja, a gyerekekkel senki sem foglalkozik. Mostanáig nem is létezett magyar nyelvű szakirodalom a témában, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiadásában megjelent Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot című könyv hiánypótlónak számít. Azt remélik, hogy a könyv révén a segítő szakemberek is jobban megértik, hogyan működik egy szenvedélybeteg család. Az Abcúg cikke.
Panka sokáig képtelen volt kimondani, hogy anyja alkoholista volt. Családja éveken át tagadásban élt, kiskamaszként vált nyilvánvalóvá számára, hogy anyja iszik. Pedig korábban is voltak jelei; már kiskorában feltűnt neki, hogy sosem hívja át magához a barátait. Nem tudta, miért, egyszerűen így alakult. Sokszor érezte, hogy “valami nem stimmel”; ilyenkor anyja érzelmileg elérhetetlen volt, ami nem vallott rá. Minderről először nagy nyilvánosság előtt már felnőttfejjel beszélt. Ifjúsági szakemberként többször tartott prevenciós órákat középiskolákban, az egyik ilyen alkalommal egyszerűen kibukott belőle. “Egyszer végre fel kellett vállalni”.
Tagadásban él a társadalom
Panka története nem egyedülálló. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat számításai szerint ma Magyarországon körülbelül 400 ezer gyerek él az övéhez hasonló családban, vagyis ahol az egyik vagy akár mindkét szülő szenvedélybeteg. Ennek ellenére senki sem beszél ezekről a gyerekekről: a nemzeti alkoholstratégia tervezetében sem tesznek róluk említést. Ennél is nagyobb baj, hogy nincsenek számukra speciális segítő programok, és a szakemberek (pszichológusok, addiktológusok) sincsenek felkészülve a probléma kezelésére.“Ugyanolyan tagadásban él a társadalom, mint a szenvedélybeteg családok, “mondta Frankó Andráscsaládterapeuta és mentálhigiénés szakember, a Fogadó Pszichoszociális Szolgálat intézményvezetője.
Pedig lenne miről beszélni. A statisztikák szerint ugyanis:
A szenvedélybeteg családban felnőtt gyermekek több mint 30 százaléka maga is függő lesz
Ugyanilyen arányban mutatnak pszichés zavarokat (szorongás, depresszió, személyiségzavarok) életük során
Felmérések szerint a függők 50 százaléka szenvedélybeteg családból jön.
Az alkoholbeteg szülők gyerekei 24 százalékkal több időt töltenek kórházban, és lassabban is gyógyulnak meg
nyolcszázezer és egymillió között lehet az alkoholisták száma Magyarországon
A tagadás mértékét jól mutatja, hogy mindezidáig nem jelent meg magyar nyelvű kiadvány a témában. Ezt a hiányt hivatott pótolni a Máltai Szeretetszolgálat kiadásában nemrég megjelentApa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságotcímű könyv. A szerző egy Németországban élő zeneterapeuta és pszichoterápiás természetgyógyász, Dr. Waltraut Barnowski Geiser, aki évek óta foglalkozik ilyen sorsú felnőttekkel és gyerekekkel.
A könyv, Frankó András, és a gyerekkönyv
Fotó: Magócsi Márton / Abcúg
A könyvvel szeretnék az ellátórendszer figyelmét is felhívni a problémára, amely többnyire a szülők felépülését támogatja, a gyerekekkel nem kezd semmit. A felnőttek az önsegítő csoportok (a 12 lépéses programon alapuló Adult Children of Alcoholics, röviden ACA) segítségére is számíthatnak, kifejezetten gyerekeknek szóló csoportfoglalkozások – mint például a máshol működő ALATEEN csoportok – viszont nincsenek Magyarországon. Miközben a gyerekek sokkal nehezebb helyzetben vannak felnőtt sorstársaikhoz képest, hiszen nem tudnak kiszakadni a rosszul funkcionáló családból. “Nekik olyan programokat kell találni, ami segíthet abban, hogy gyerekek tudjanak maradni és ne vegyenek magukra szülői szerepeket”, mondta a szakember. A Bolyhos című mesekönyv is azért készült, hogy az egészen kisgyermekeket is meg tudják szólítani.
Nem vagyok egyedül
A mintegy 140 oldalas könyv különböző családtörténeteken keresztül mutatja be a szenvedélybeteg család működési mechanizmusait. Drogfüggő anya lánya, munkamániás apa fia mesélnek arról, hogyan teltek mindennapjaik függő szüleik mellett, miként (nem) tudták feldolgozni az elszenvedett traumákat.
Ez is a könyv egyik alaptézise, hogy a szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek életük végéig hordozzák magukban a szülők okozta terheket, sokszor fel sem ismerve, milyen komoly és maradandó hatás érte őket gyerekkorukban.
Panka főiskolai évei alatt szembesült azzal, hogy foglalkoznia kell a gyerekként szerzett sérüléseivel. “Nem tehettem mást, nekem dolgom volt ezzel”. Egyéni terápiára és pszichodrámára kezdett járni. Ezek döbbentették rá, hogy nincs egyedül, végre kimondhatóvá vált a probléma. “Nem az van, hogy egy tízmilliós országban egyetlen alkoholista szülő él, és az pont az enyém.” Másoknak is segít, hogy felvállalja, milyen családból jött; segítő szakemberként is hitelesebb lesz, másrészt a drogprevenciós órákon azt tapasztalta, hogy minden osztályban volt legalább egy gyerek, aki hasonló családi körülmények között élt, mint ő.
A gyerekkori traumák gyakran kapcsolati nehézségek, pszichoszomatikus tünetek, beilleszkedési problémák vagy önbecsülési zavarok formájában kerülnek felszínre felnőttkorban, számolt be terápiás tapasztalatairól Frankó András. Erről mesélt a pedagógusként dolgozó Andrea, akinek az apja ivott. Sosem vágyott nagy karrierre, legnagyobb álma az volt, hogy saját családja legyen, otthon lehessen gyerekeivel, gondoskodhasson a férjéről. Kapcsolatai azonban mind zátonyra futottak, miközben munkájában egymás után érték a szakmai sikerek. “Kizárólag olyan férfiakat választottam, akikben képtelen voltam megbízni”, mondta a nő.
Frankó András
Fotó: Magócsi Márton / Abcúg
Mindezt arra vezette vissza, hogy gyerekként sosem számíthatott alkoholista apjára, nem volt jelen az életében mint szülő. Folyton mindenért szégyenkezett, gyakran érezte magát csúnyának vagy kövérnek. Eközben sokszor ő gondoskodott az apjáról, próbálta megmenteni. Talán nyolc éves lehetett, mire megtanulta, hogyan vizezze apja italát, máskor egyszerűen kiöntötte a megtalált dugi készletet. Több évnyi terápia és csoportbajárás kellett ahhoz, hogy végre szégyenérzet nélkül tudjon végigmenni az utcán.
Minden a függő betegségéről szól
A szenvedélyfüggő család másik fontos ismérve, hogy az egész család működését a függő állapota, hangulata határozza meg: róla, illetve betegségéről szól minden. Panka ezt úgy fogalmazta meg, hogy gyerekkorától kezdve környezetének megfigyelésére volt “kódolva”: “mit engedhetek meg magamnak, hogyan tudok úgy meghúzódni, hogy ne érjen sérülés.” Ahhoz alkalmazkodott, hogy éppen milyen állapotban volt az anyja. Nem véletlen, hogy mindezekről csak halála után tudtak beszélni a családjában. Előtte kizárólag arról esett szó, hogyan tudnak neki segíteni, de az sosem volt téma, őket hogyan érinti a függősége. Ez a fajta alkalmazkodás, önfeladás köszönt vissza párkapcsolataiban is. Első szerelme szenvedélybeteg volt, sokáig azonban nem ismerte fel ezt. “Viccelsz? Teljesen vak voltam, tudattalanul inkább hárítottam.”
Fotó: Magócsi Márton / Abcúg
Andrea gyerekkora is állandó bizonytalanságban telt apja alkoholizmusa miatt. “Láthatatlan akartam lenni”, emlékezett vissza. Mikor apja hazaért, minden idegszálával azt leste, mennyire lehet részeg: ahogy fordult a kulcs a zárban, már annak hangjából meg tudta mondani, hogy mennyit ivott. “Gépszíjas ivó volt”, idézte Andrea a szakirodalmat. Ezt azt jelentette, hogy mindig öntudatlanra itta magát. Ez két-három hétig ment így, aztán kisebb szüneteket tartott, hogy ki tudja pihenni az ivást. Ennél csak az volt rosszabb, amikor csak ittas volt, mert akkor nem dőlt ki azonnal, hanem beszélgetni akart.
Frankó András ezért is tartja hiánypótlónak a könyvet, mert jól rámutat, mennyire fontos lenne, hogy a segítő szakemberek is megértsék azt a családdinamikát, amelyben klienseik felnőttek. Hogy tisztában legyenek azzal, milyen traumákat élhettek át és mennyire nehéz ezekről beszélniük. Akár a szégyen miatt, akár azért, mert egyszerre gyűlölik és szeretik szenvedélybeteg szüleiket. Az átéltek ellenére Andrea úgy emlékszik apjára, hogy nagyon jó természete volt, szerették a munkatársai is. “Ha józan volt, azonnal megbocsátottunk neki mindent”.
Egy egészségesebb működési módot keresnek
Ugyanezt a kettősséget élte át a szociális munkásnak tanuló Eszter. Apja hercegnőként kezelte, mindent megadott neki, még saját lova is volt. Ha megvolt a szintentartás, szinte nem is látszott rajta, hogy iszik. Egyszer észrevette, hogy vezetés közben fura mozdulatot tesz a kezével. “Azt mondta, fáradt, ezért zsibbad a keze. Ez azt jelentette nála, hogy még nem volt meg a reggeli adag, idézte fel. Utolsó éveiben viszont hamar agresszívvá, indulatossá vált. “Ha más szemmel nézem, akkor egy szörnyeteg volt.” Kamaszkorában több pszichológusnál is járt, de egyikük sem tudott igazán segíteni. “Az volt az érzésem, mintha nem akarnák meghallani, amit mondok”. Nehéz lehetett feldolgozniuk, hogy gyerekként többet tudott az alkoholbetegségről. A lánynak mindez természetes volt, hiszen hamar megtanulta felismerni a függőség jeleit. Tudta, milyen együtt élni egy alkoholistával, mire számíthat. Volt, aki nem is akarta elhinni neki, hogy a köztiszteletnek örvendő apja iszik.
Klienseik nem feltétlenül azért keresték fel a Fogadót, mert szenvedélybeteg családban nőttek fel, de előbb-utóbb mindig kiderült, hogy mégis ez a helyzet. Jelenleg több mint 80 kliensük van, vannak köztük kamaszok és középkorú felnőttek is. A terápiák elsődleges célja nem az, hogy a szerfüggő absztinens legyen, hangsúlyozta Frankó András, aki már 30 éve foglalkozik szenvedélybetegekkel.
Azt az egészséges működési módot próbálják megtalálni, amely révén a családtagok egészségesebben élhetnek. “Valamilyen formában mindenkit megbetegít az a helyzet, amiben a függő él. A legnagyobb kihívás az, hogy a családtagok ne váljanak ennek áldozataivá. Különben maga a beteg sem lesz képes meggyógyulni. “ Az sem cél, hogy a múltbeli eseményeket boncolgassák. Ehelyett arra koncentrálnak hogy a gyerekkori történések ne gátolják klienseiket a jelenlegi boldogulásukban. “Hogyan tudjanak szabadabban létezni, ha újra hasonló trauma éri őket. Ez a kliensnek is fontosabb.”
Hogyan segíthet Jancsi bohóc és Marry Poppins?
Dr. Waltraut Barnowski Geiser nemcsak a szenvedélybeteg család problémáival foglalkozik a könyvében. Külön fejezetet szán az ilyen családban felnőtt gyerekek erősségeinek. Összesen hét ilyen képességet határozott meg a szakember: kitartóak, mert családjukban hozzászoktak a folyamatos krízishelyzetekhez és a veszteségekhez. Könnyen kezelik az emberi gyengeségeket, képesek megbocsátani és maguk mögött hagyni a nehézségeket. Kiváló szociális képességekkel rendelkeznek, könnyedén építenek ki kapcsolatokat. A szenvedélybeteg családokban nevelkedő gyerekeknek pillanatok alatt fel kell tudni mérniük, milyen épp a függő hangulata, ezért jó emberismerő válik belőlük: pontosan meg tudják mondani, mire van szüksége a másik embernek. Ugyanebből fakad, hogy könnyen és gyorsan alkalmazkodnak a változó helyzetekhez. Képesek úgy alkalmazkodni másokhoz, hogy azok jól érezzék magukat társaságukban, jól éreznek rá egy csoport hangulatára. Ez a képesség nemcsak az emberi kapcsolataikban lehet hasznos, hanem a különböző segítő foglalkozásoknál (egészségügyi, szociális munka) is.
A könyvben van egyjátékos önismereti teszt is, amelynek kitöltésével az olvasó jobban megértheti, hogy szenvedélybeteg családjában milyen szerepeket vett magára az ismétlődő krízisek elviselésének érdekében. Ha valakinek például Mary Poppins jön ki szerepként, akkor nagy valószínűséggel remek pedagógus, aki mindig törekszik a harmóniára, hiszen nem adatott meg neki a boldog gyerekkor. A Jancsi bohóc szerepét játszó egyén viszont a humor és a nevettetés révén próbálja megélni azt a könnyedséget, amit gyerekként hiányolt. A könyv írója tudományos kutatásai és gyakorlati tapasztalatai alapján dolgozta ki az úgynevezett “AVOKADO” 7 lépéses programot, ami abban segíthet a szenvedélybeteg szülők gyerekeinek, hogy megváltoztassák életüket és közelebb kerüljenek személyes boldogulásukhoz. Ennek részletes leírása is megtalálható a könyvben. A könyv kereskedelmi forgalomban nem kapható, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól szerezhető be.
Egy olyan országban, ahol a pedagógus és az iskolaigazgató csak annyit tud tenni a füves cigit szívó diákokkal, hogy rájuk hívja a rendőrséget és kirúgja őket az iskolából, ott bizony megbukott a kormány drogpolitikája.
2013-ban nagy csinnadrattával elfogadta a kormány azt a nemzeti drogellenes stratégiát, ami 2020-ra kábítószermentessé kívánja tenni Magyarországot. Hogy Magyarország nem lesz drogmentes sem 2020-ra, de még 2050-re sem, azt bármely épeszű szakember megmondta már akkor is. Benfektes pletykák szerint azonban maga a miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy ez legyen a stratégia célja − hiszen magyarok vagyunk, merjünk nagyot álmodni. Pedig ma már a világ egyre több szervezete és országa ismeri el, hogy a drogellenes háború megbukott, a világ nem lesz drogmentes. A hangsúlyt a szemellenzős szigorról át kell helyezni a fiatal emberek tájékoztatására, nevelésére és a támogatására. Nálunk azonban mintha erővel vissza akarnák forgatni az idő kerekét.
Ami az igazi probléma, hogy a nemzeti drogstratégiának még azokat a részeit sem sikerült megvalósítani, amelyek valóban a szakemberek egyetértésével kerültek kidolgozásra, és amelyek valóban az ifjúság érdekeit szolgálták. Ilyen például az iskolai drogmegelőzés hozzáférhetőségének és minőségének javítása. A területen dolgozó szakemberekkel készült vizsgálatok szerint egyik szempontból sem tapasztalhattunk javulást az elmúlt években. A kézivezérelt, forrásszegény, a helyi közösség kontrollja alól kikerült iskolák egész egyszerűen sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják a drogproblémákat. Leginkább azt teszik tehát, amit a legkevésbé kockázatosnak tartanak: áthárítják azokat másra, főleg a rendőrségre.
Hogy egy pedagógus annyira ne legyen képben az egész kérdés etikai és szakmai vonatkozásairól, hogy amikor füvezésen kapja a diákjait, akkor kihívja a rendőrséget − az bizony szakmai és emberi kudarc. Mint ahogy az is, hogy az igazgató szerint az egyetlen és logikus megoldás az, hogy kirúgja azokat a diákokat, akik füveztek. Ha hihetünk a hivatalos statisztikáknak, akkor országos szinten tízből két 16 éves kipróbálta már a füvet. Amire végzőssé válnak, a füvet kipróbálók aránya akár elérheti a tanulók felét is. A kísérletezés nem csak a vágott rossz kölkökre jellemző.
"Nem kellett volna drogozni, oszt nincs probléma!" − fogják sokan reagálni erre a cikkre. De gondolják meg: vajon amikor ők voltak középiskolások, vajon nem lázadtak, vajon nem szegték meg a normákat? A különbség annyi, hogy akkoriban a fű még nem volt úgy hozzáférhető. A mai középiskolások ezerszer több csábító inger közepette nőnek fel, és másként lázadnak. Ez ennek az életkornak a része. Vajon tényleg az a megoldás, hogy elvágjuk a jövőjüket és belökjük őket az árokba? Ennyi emberségre telik tőlünk? Nem lenne igazságos ezért csak a pedagógust és az igazgatót felelőssé tenni: az egész orbáni drogpolitika kudarcáról van szó. Ezen keresztül pedig az oktatási, a szociális és az egészségügyi rendszer kudarcáról. Hiszen a kormány, azon belül is az emberminisztérium felelős azért, mert az iskolai drogprevenciót hagyta lezülleni és puszta rendőrségi üggyé silányítani. Ahelyett, hogy az iskolai pszichológusok és iskolai szociális munkások képzését fejlesztette volna és támogatta volna a civil szakemberek programjait, rendőröket vezényelt az iskolákba. Hiába figyelmeztett a szakma már akkor is arra, hogy egy gyorstalpalót elvégzett rendőr nem képes ugyanolyan színvonalon és bizalmi légkörben végezni ezt a tevékenységet, mint az erre képzet külső szakemberek.
Ráadásul miközben a kormány az egészségfejlesztési programok számára bonyolult, bürokratikus szakmai ajánlási rendszert tett kötelezővé, szemet hunyt afelett, hogy rendőrök tartsanak drogmegelőzést az iskolákban mindenféle szakmai ajánlás nélkül. Nem csoda, hogy az iskolák az elmúlt években azt tanulhatták meg, hogy a drogügy − rendőrségi ügy. Ráadásul a zavarosban halászó kóklerek − így a Szcientológia Egyház is − megjelennek az iskolákban, hogy drogprevenció címén beszervező munkát folytassanak.
Nemrég több mint 1100 középiskolás és középiskolát frissen végzett fiatal töltötte ki azt az online kérdőívet, amelyben arról kérdeztük őket, milyen tartalmú iskolai drogmegelőzésen vettek részt. Az eredmények kiábrándítóak. A diákok több mint fele vett részt olyan programon, amit rendőr tartott, és csupán kisebbsége olyanon, amit külső szakember. Ráadásul a drogmegelőzési programok nagy része még mindig arra az elavult szemléletre épül, hogy a fiatalokat a drogfogyasztás ártalmait eltúlzó előadásokkal, filmvetítésekkel próbálják meg elrettenteni, és beléjük sulykolják, hogy ez egy büntetendő cselekmény. Ez a módszer a szakirodalom szerint bumeráng-hatással jár. A felmérés szerint a diákok többsége úgy érezte, hogy a drogmegelőzési program eltúlozta a drogok ártalmait, és tízből nyolc tanuló nem mert volna beszélni a saját tapasztalatairól a foglalkozás során.
Az ENSZ idén a június 26-ki drogvilágnapot azzal a szlogennel hirdette meg, hogy hallgassuk meg a fiatalokat. Ezzel is azt üzeni, hogy a bizalmi légkör kialakítása, az interaktív, a tanulók élményeit feldolgozó, a közösség belső normáit megváltoztató programok működőképesek. Úgy tűnik, ez az üzenet nagyon nem jutott el Magyarországra. Az ilyen programok nálunk sajnos ritkák, mint a fehér holló, és főleg az elitiskolákra jellemzők. A legtöbb középiskola azt hiszi, hogy letudja az egész problémát annyival, hogy meghív egy rendőrt előadni a drogozás veszélyeiről, majd ha valamelyik diák mégis füvet szív, akkor ráhívják a rendőrséget. Pedig tévhit, hogy a pedagógusnak feljelentési kötelezettsége van. A rendőrségnek viszont, ha bűncselekmény gyanúját tapasztalja, nincs mérleglési joga, hivatalból büntetőeljárást kell indítania.
Sajnos ennek egyre súlyosabb következményei lehetnek, hiszen a büntetőjogi szabályozást is szigorították. Azok a diákok, akiket a rendőr előállít kábítószer-fogyasztás gyanújával, 2013 óta két éven belül csak egyszer választhatják a 6 hónapos elterelést a büntetőeljárás alternatívájaként. A legújabb büntető eljárásjogi törvény szerint az egy fogyasztási ügyben akár 100 ezer forintot is meghaladó bűnügyi költségeket ráhárítják az eltereltekre és családjukra. Riasztó, hogy az eljárás során a balatonfüredi szülőknek nem engedték meg, hogy a kihallgatáson részt vegyenek. Az iskolából való kirúgás és a büntetőeljárás együtt olyan meghurcolást jelent, ami a gyerekek egész életére kihatással van. És nem azt tanulják meg belőle, hogy drogozni rossz, hanem azt, hogy a rendszer képmutató és igazságtalan. Hiszen miközben azt látják, hogy a közpénzből gazdagodó oligarchák ellen rendre megtagadja az eljárást az ügyészség, őket, a kis halakat a rendszer egy spangli miatt bedarálja.
Az utolsó tanítási héten behívatta és gyakorlatilag kirúgta a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola több tucat diákját az intézmény igazgatója. A radikális döntés körülményei ma még nem teljesen tisztázottak, és az is jellemző a történetre, hogy amikor hétfőn reggel telefonon felhívtam Duna Katalin igazgatónőt, nekem az egész történetet letagadta.
De kezdjük az elején. A múlt héten egész Balatonfüredet és a környéket is megrázta, amikor a rendőrség harminc-negyven középiskolás otthonában razziázott. Az egyenruhások a kora reggeli, hajnali órákban házkutatási paranccsal érkeztek a gyerekek szüleinek házához, a lakásokat felforgatták. Drogot kerestek, illetve a gyerekeket, akiket aztán elő is állítottak. Vért és vizeletmintát vettek tőlük: úgy tudjuk, egy kiterjedt, kábítószerrel kapcsolatban indult eljárás miattvették elő a diákokat.
Hogy milyen célt szolgált egy ekkora volumenű rendőrségi akció néhány füves cigi elszívása miatt, egyelőre rejtély, mert a megyei rendőrség nem válaszolt a pénteken elküldött kérdéseinkre. A szülőktől megtudtuk, hogy a történet az iskolában nem is most, hanem néhány hónapja kezdődött, amikor az iskolai kézilabdacsapat feléről kiderült, hogy füvet szívtak. Egy tanár feljelentést tett, a gyerekeket kirakták a csapatból, de tanulmányaikat az ügy nem érintette.(Cikkünk megjelenése után a helyi kézicsapattól kapott tájékoztatás szerint csak egy gyerekről van szó, és őt se ezért, hanem más okból rakták ki). Viszont a rendőrség ezután rászállt az iskolára és a tanulókra.
A gyerekek egy része éppen csak elmúlt 18 éves:
A SZÜLŐKNEK NEM ENGEDTÉK MEG, HOGY JELEN LEGYENEK A KIHALLGATÁSUKON.
Ennek az lett az eredménye, hogy minden gyerek beismerte, kivel, mikor és hol szívott. Egy osztályból többen például a legutóbbi osztálykiránduláson.
A történet így önmagában is erős lenne, hiszen kiderül, hova vezet a szigorú állami büntetőpolitika néhány füves cigaretta miatt.
De a történet másnap az iskolában váratlan fordulatot vett, amikor az igazgatónő hárompercenként egyesével behívta magához a diákokat, és ott az összes érintett gyerekkel közölte, hogy vagy keresnek maguknak egy másik iskolát – amire két hetet kaptak –, vagy fegyelmi eljárással kicsapják őket.
Fél tizenkettőkor telefonált haza a gyerek, hogy ki van rúgva az iskolából.
Fotó: Füred TV
Ezt már az egyik érintett szülő mesélte feldúltan, amikor azt próbáltam kideríteni, hogy mi várhat erre a több tucat, többségében egy-két évvel az érettségi előtt álló vagy éppen az érettségire készülő gyerekre. Volt olyan szülő, aki azonnal az iskolába sietett, de az igazgatónő ahelyett, hogy megértően elbeszélgetett volna vele, elhajtotta: meghallgatni se volt hajlandó.
A szülők többségének egyébként épp ez az egyik baja.
NEM ÉRTIK, MIKÉNT FORDULHAT ELŐ, HOGY AZ IGAZGATÓNŐ EGY ILYEN HORDEREJŰ ÜGYBEN A BEVONÁSUK NÉLKÜL DÖNT.
Nekik ugyanis egyik pillanatról a másikra azzal kellett szembesülniük, hogy a gyereküknek néhány nappal a vakáció előtt kell új iskolát keresniük.
Mégis, melyik iskolába vigyük? – kérdezte egy szülő, aki szerint nem sok esély van arra, hogy a megye bármelyik gimnáziuma csak úgy befogadja az új gyerekeket, akikről amúgy valószínűleg már megyeszerte tudják, hogy miért üldözték el őket a korábbi iskolájukból. Szerinte ha azon az alapon rúgnának ki diákokat, hogy ki próbálta már ki a füvet, nem maradna középiskolás Magyarországon.
De nem járt jobban az igazgatónővel Balatonfüred fideszes polgármestere, Bóka István sem, akit a szülők szerint szintén elhajtott az igazgatónő, amikor többen is megkeresték, hogy tegyen valamit. És így járt az ügyre ráállított alpolgármester is, aki korábban maga is pedagógus volt.
Hétfőn Bóka polgármester azt mondta nekem, hogy nem ismeri annyira az ügyet, még bele kell ásnia magát, hogy nyilatkozni tudjon, de szerinte jogilag nincsenek is kirúgva a gyerekek, hiszen aztegy hosszadalmas fegyelmi eljárásnak kell megelőznie.
A szülők szerint
AZ IGAZGATÓ PONT EZT A FEGYELMIT SZERETNÉ MEGSPÓROLNI AZ ULTIMÁTUMMAL,
hogy két héten belül keressenek másik iskolát, hiszen akkor a gyerekek maguktól távoznának, nem lenne ügy, és nem csorbulna az iskola hírneve. Bár a szülők szerint ennyi idő alatt a bizonyítványt se nagyon állítanák ki.
Bóka István polgármester
Fotó: Mohai Balázs / MTI
Csakhogy a 13 ezres Balatonfüred életében alig lehet most fontosabb, mint ezeknek a gyerekeknek a sorsa, akiknek a családtagjaival együtt akár több száz érintettje is lehet az ügynek. Bóka azt mondta, ő nem tud mit csinálni az igazgatóval, hiszen amióta az állam elvette az iskolákat az önkormányzatoktól, már nem ők a fenntartók, nincs ráhatásuk az iskolai dolgokra.
Így erre az ügyre se, amit a polgármester röviden egyébként úgy kommentált, hogy régen a gyerekek stikában cigiztek, volt, hogy ittak, ma füveznek, és ez mégiscsak egy bocsánatos dolog, nem lenne szabad emiatt gyerekek életét tönkretenni.
ENNYIRE NEM LEHET KIBASZNI A GYEREKEKKEL. EZ KÓDOLVA VAN A MAI RENDSZERBE, AZ ÉLETVITELBE, HISZEN A GYEREKEK EGY RÉSZE JÓMÓDBAN ÉL, ÉS A KISEBB TELEPÜLÉSEKEN INTELLEKTUÁLISAN NEM TÖRTÉNIK SEMMI
– mondta egy apuka.
Feltehetően az igazgatónő sem a gyerekek tönkretételére készül, de amikor hétfőn reggel azt kérdeztem tőle, igaz-e, hogy érettségi előtt álló gyerekeket rúgott ki, azt mondta, ez fals információ, nem rúgtak ki senkit, minden érettségiző megjelent a vizsgán. Viszont amikor arra kérdeztem rá, hogy jó-jó, de akkor honnan származhat a pletyka, nyájasan azt közölte, fogalma sincs,
AZ EMBEREK BIZTOSAN UNATKOZNAK.
Hát most majd nem fognak. Volt szülő, aki azt mondta, neki így több millió forintjába fog kerülni, mert a gyereket egy másik, messzebb lévő városba kell majd járatnia, az pedig azzal jár, hogy a családi vállalkozásból az egyik szülő kiesik, mert neki kell majd a gyerekkel költöznie, hogy ne egyedül lakjon.
Borítókép: A balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium Fotó: Bohus Péter / Index
Kényszer szerencsejátékos vagyok. Szerencsejáték-függő. 2007. május 15-én játszottam utoljára. Felépülőben vagyok.
Molnár Rudolf 16 éves korától egészen 25 éves koráig szerencsejátékozott, főleg rulettezett. Az, hogy függő, már az első játéka után világossá vált számára: „16 évesen az összes spórolt pénzemet elköltöttem játékra, onnantól csak ez volt, mindig mindent eljátszottam. Egy zsömlét nem bírtam venni utána. Nagyon hamar láttam, hogy baj van és hogy valamit kell tenni, de hat évig tartott, amíg segítséget kértem.”
Molnár Rudolf Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
2004 januárjától áprilisáig feküdt az addiktológiai osztályon. Ma tapasztalati szakértőként segíti a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) Addiktológiai Osztály munkáját, és egyike annak a 17 szerzőnek, aki részt vett egy különleges könyv megírásában. A különböző szerhasználati zavarok és viselkedésfüggőségek témáját tárgyaló Felépülés a függőségből: szerencsejáték és szerhasználat című kötet a felépülésről szól. Fejezeteit a Nyírő Gyula OPAI Addiktológiai Osztály dolgozói írták, mégsem klasszikus szakkönyvről van szó. A kötetben nagy szerepet kapnak a Rudolfhoz hasonló felépülő függők személyes történetei, amik őszintén megmutatják a függőség és a felépülés árnyalatait. Érthetőbbé teszik és közelebb hozzák a szenvedélybetegségeket.
Rudolf jelen időben beszél a függőségéről, azt mondja, „életem végéig szenvedélyes szerencsejáték-függő leszek. Ez nem fog elmúlni, csak fenntartom ezt a betegséget, és a tüneteit nem produkálom. Múlt időben mondhatom, hogy játszottam és azt is, hogy ma nem játszom, de hogy fogok-e valaha játszani, azt nem tudom. Amit ma megteszek, az mára elég, kicsit talán holnapra is, de a holnapi napot már a holnapi nap tevékenysége határozza meg.”
Rudolf a terápia után elvégzett egy addiktológiai konzultáns képzést, és megkeresték az OPAI-ből, saját tapasztalataival segítené-e a betegeket a felépülésben. Bár a megélhetéshez pénzt máshol keres és az addiktológián önkéntesként dolgozik, azt mondja, most már ez az identitása, ebben találta meg igazán magát.
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Mérföldkő az addiktológiában
A Nyírő Gyula OPAI addiktológiai osztályán működik a Minnesota-részleg, ami tünetcentrikus, alapjában csoportterápiás megközelítéssel foglalkozik a szerencsejáték-függőkkel, a súlyos játékszenvedéllyel küzdőkkel és az alkoholproblémában érintettekkel. Az amerikai városról elnevezett módszer a 12 lépéses felépülési programok szellemiségén és gyakorlatán alapszik. A névadó, eredeti Minnesota-modell az 1950-es években Amerikában indult, és kórházi körülmények között elsőként ötvözte az anonim önsegítő csoportok elméletét, gyakorlatát és a medicinális-orvosi megközelítést.
Dr Gerevich József Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
A kötet szerdai bemutatójánGerevich Józsefpszichiáter professzor új addiktológiai korszak nyitányáról és hatalmas ünnepről beszélt.Petke Zsoltosztályvezető főorvos, a kötet társszerkesztője a 24.hu-nak azt mondta, a könyv az addiktológai terápia megközelítésében nagyon fontos mérföldkő lehet Magyarországon. Erről a modellről is szól a több mint 400 oldalas könyv, könnyen érthetően, gördülékeny stílusban, emberi, személyes történetekkel teletűzdelve.
A könyv egy olyan pozitív modellt mutat be, amit akár holnap egy maréknyi szakemberrel Heves megyében is el lehet kezdeni alkalmazni
– mondja a szakember, aki azonban hozzáteszi, a 12 lépéses terápia nem univerzális csodamódszer, és nem is mindenkinek hatásos. Viszont a jelenlegi magyar egészségügyi rendszerben, amiben az addiktológia az egyik legmélyebb válságban lévő terület, hatékony modellként tud működni. Például azért, mert a magyar valóságban remekül alkalmazható: kevés szakemberrel, kevés pénzzel, viszont lelkes tapasztalati szakértők részvételével – magyarázza Petke Zsolt. Ebben a terápiás rendszerben nem kell nagyon sok magasan képzett egészségügyi munkaerő, viszont óriási szerepet kapnak a Rudolfhoz hasonló tapasztalati szakértők, akik saját függőségi és gyógyulási élményeikkel segíteni tudják a terápiás folyamatokat.
A korábban saját élményű segítőként aposztrofált tapasztalati szakértők jelenlétét nem mindenhol fogadják tárt karokkal.
Vannak olyan nézetek, hogy az orvosnak kell gyógyítani, a tapasztalati szakértőknek nincs helyük, mert ha valaki 30 évig ivott, azzal ő ne villogjon. Az nem ok arra, hogy részt vegyen az addiktológiai betegek gyógyításában
– mondja Petke Zsolt, aki a szakmán belül gyakran tapasztalható ellenállás miatt is kemény vállalkozásnak nevezte azt a döntésüket, hogy bevonnak a modellbe olyan felépülő függőket, akik megmászták a terápia lépcsőfokait.
Petke Zsolt Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
A személyes történetek fontos részét képezik a kötetnek is, aminek utolsó fejezete 18 felépülő függőségét írja le, amennyire őszintén csak lehet. Petke Zsolt hangsúlyozta, amikor a könyv megírásának lehetősége adódott, az első pillanattól kezdve tudták, hogy kiemelt helyet szentelnek a személyes történeteknek.
Ezt azért is tartottuk fontosnak, mert a terápiánk minden mozzanatában, a betegfelvételtől a havonta egyszeri visszajárásig jelen vannak a tapasztalati szakértőink, akik saját történetekkel dolgoznak.
Ezért sem szól csak szakembereknek a könyv, sőt, leginkább azoknak nyújthat élményt és segítséget, akik változtatnának az életükön, mert érzik, valamiért nem jó, valami nem oké. Ha ez az érzés tartósan működik valakiben, akkor ott általában megtalálni valami függőséget – magyarázza Petke Zsolt. A magyarokra jellemző, hogy befelé fordulók, individualisták, nehezen megnyílók, titkolózók. És ez a nyavalygós, kesergős, önsajnálós életérzés nagyon segíti a függőségek kialakulását. Ezen a negatív attitűdön változtathat a pozitív példák bemutatása a szakember szerint.
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Minnesota-modell Magyarországon
A névadó, eredeti Minnesota-modell, mely az 1950-es években Amerikában indult, kórházi körülmények között elsőként ötvözte az anonim önsegítő csoportok elméletét, gyakorlatát és a medicinális megközelítést. Akkor a program nem terjedt túl az alkoholisták körén, az adaptált módszer ma Magyarországon számos egyéb addikcióban nyújt segítséget. A modellt alkalmazó intézmények némelyike az alkoholisták családtagjait, szerencsejátékosokat, drogfüggőket, szex-és szerelemfüggőket, túlevőket, társ- és kapcsolati függőket, sőt, munkaalkoholistákat is fogad. A legelső Minnesota-programot Magyarországon 25 éve indította útjára alkoholisták számára a szigetvári kórház. A Nyírő Gyula Addiktológiai Osztályán 5 évvel ezelőtt kezdődött el ennek a modellnek az alkalmazása.
A talpra állók bibliája
Hasonló felépítésű (a szakértői rész mellett első személyben íródott felépüléstörténetekkel tarkított) kötet a Névtelen Alkoholista című amerikai kiadvány, amit a magyar kötet szerkesztői és szerzői is alapul vettek, és amit az Amerikában alakult Anonim Alkoholisták szervezet vezetői raktak össze. A talpra állók bibliájának tekintett, a felépülési mozgalom alapvetését nyújtó „nagy könyv” 1939-ben jelent meg először, és leírja azt a 12 lépéses programot, aminek célja a függőség felszámolása. A kézikönyvből több mint 30 millió példány kelt el világszerte, és az amerikai Kongresszusi Könyvtár 2012-ben beválogatta azon 88 könyv közé, amely segített „megformálni Amerikát”.
Kezdő csomag az új élethez
Ez a címe az egyik személyes történetnek, ami ezzel a bevett formulával kezdődik:Sziasztok, Tamás vagyok, függő.A könyv utolsó, negyedik fejezete száz oldalon közöl Tamáséhoz hasonló történeteket. Ez a kötet megrázó és egyben felemelő része, remekül megszerkesztett 18 emberi történet, mélypontokkal és felemelkedésekkel. Tamás azt írja, egész életében függő volt. „Fiatal korom óta alkoholista, ami senkinek nem tűnt fel, mivel periodikus függő vagyok. Más néven gépszíjas. Meg amúgy is piál mindenki.”
Egy idő után a drog vette át az irányítást az élete felett, más semmi sem számított neki. Semmi nem volt elég, még több pénz, több csaj, nagyobb autó kellett, aztán már csak még több drog és még több pia. Mindenki menekült tőle, teljesen jogosan. Ebben a mértéketlen pusztításban senki nem akart részt venni. „Ma már tudom, hogy az egész folyamat egy teljesen átlagos, erősen nárcisztikus személyiség útja volt a teljes őrületig.”
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
A lelki mélypont elérésekor belátta, hogy a problémáiért egyedül saját maga a felelős, ezért elindult a „józanodás életfogytig tartó, de csodálatos útján”:bevonult egy kórház addiktológiai osztályára. Megismerkedett a csoportterápiával, „a hasonló emberek közösségének pótolhatatlan erejével.” Életében először kiléphetett a magányból, a meg nem értettségből. Azt írja, olyan emberek közé került, akik az ő életét mesélték sajátjukként, csak a díszlet és a mellékszereplők változtak. Ebben a közegben tudott végre teljesen őszinte lenni és nyitottá válni. Megkapta a kezdő csomagot az új életéhez, a többi problémákkal küzdő sorstársának pedig azt üzeni:
Senki, akármilyen okos is, nem képes egyedül, segítség nélkül megoldani saját lelki problémáit. Szüksége van más emberek segítségére.
Tamás története a Felépülés a függőségből: szerencsejáték és szerhasználat című könyvből vettük. A kötetet Petke Zsolt és Tremkó Mariann szerkesztette és a Medicina Könyvkiadó adta ki.
Gyönyörű épület szépen gondozott, tágas udvarral, foci- és röplabdapályával, hatalmas területen. Belépve fiatal, mosolygós srácok fogadnak bennünket, hellyel, kávéval kínálnak. Mintha egy wellnesshotelbe érkeztünk volna, és bár nem egészen így van, nem áll messze a valóságtól. Akik itt laknak, azok számára ez valóban feltöltődés, de nem a munkás hétköznapok fáradalmait pihenik ki, hanem a kábítószer rabságában töltött éveket.
A Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójának Drogterápiás Otthona nyílt napot tartott, ahol bepillantást nyerhettünk a bentlakók mindennapjaiba, a mentorok munkájába. A minket fogadó mosolygós fiúk némelyikét csak a névtáblájuk alapján különböztethettük meg a nyílt napra érkező vendégektől. Hatalmas tévedés, hogy aki drogos, az sovány, fogatlan (vagy épp nagydarab és kopasz), zavart tekintetű, igénytelen vagy a szó minden értelmében már messziről bűzlik. Csillogó szemű, jó kedélyű fiúk voltak, és cseppet sem tűntek ijesztőnek vagy bűnözőnek. Egyikük kezembe nyomott egy kottát, azt mondja, így én is velük énekelhetek, ugyanis mindjárt kezdődik az áhítat, igyekezzünk a belső udvarba. A csobogó mögött már felsorakoztak a „kábítószer-függőségből felgyógyuló” fiatalok, előttük egy-egy mikrofon, és Erdős Eszter lelkész beszéde után elkezdtek énekelni. A hatás egészen megdöbbentő volt, hiszen valljuk be, senki nem venne mérget rá, hogy húszas-harmincas éveikben járó fiatalok ilyen átéléssel képesek Istent, Jézust dicsérő énekeket előadni, de így történt. A srácok nem azért énekeltek, mert kellett, hanem énekeltek, mert elhitték. A megnyitó után csoportos foglalkozásokra ülhettünk be, vagy a szakmai részen vehettünk részt, de engem egészen más érdekelt. Szerettem volna valakit ezek közül a csillogó szemű fiúk közül, aki elmeséli a történetét. Rövidesen meg is találtam Szilvesztert, aki készséggel avatott be élete legkeményebb éveibe, mondván, hogy nem para, már lezárta ezt az egészet.
Szilveszter 33 éves, életerős srác. Magas, egészen jó bőrben van, és ami fontos, hogy él a szeme. Ez nem volt mindig így, hiszen ha a függőség éveibe az alkoholt is beszámítjuk, 19 éven át élt az élvezeti szerek fogságában. Édesapja masszív alkoholista volt, édesanyja pedig utálta az alkoholt, de mégis sokszor ivott együtt az apjával. A kis Szilveszter számtalanszor kísérte el a szüleit a kocsmába, gyakorlatilag itt nőtt fel. Apja részegen többször bántalmazta őt is, valamint nővérei, édesanyja is kapott a verésből. Az anya 80 százalékban siket volt, de szakácsként éjt nappallá téve dolgozott, míg az apa az alkohol bűvöletében élt. Szilvesztert egyszerre riasztotta és vonzotta az alkohol, kezdetben csak a sör habjába kortyolt bele néha-néha, aztán 13 éves korában jött az első nagy berúgás. Borzalmasan érezte magát, nagyon megviselte a másnap, de újra vágyott az élményre. Így történt, hogy tizennégy éves korára ő maga is alkoholista lett, mint az apja, de gyűlölte is az italt, mint az anyja. Mert a másnaphoz, amely a féktelen vedelések után következett, sehogy sem tudott hozzászokni.
A fű jelentette a megoldást minden problémára
Szilviszter közben elveszítette édesapját, ő maga talált rá a halálos ágyán. Elaludt, nem ébredt fel többet. Napokig nem fogta fel, mi történt, hosszú idő telt el, amíg elsírta magát a veszteség miatt, mert akármennyi fájdalmat is okozott, nagyon szerette az apját. Tizenöt éves volt, amikor egy barátja füves cigire invitálta. Még most is tisztán emlékszik az első pár slukk minden problémát megszüntető, felszabadító hatására. Nem gondolt arra, hogy mire megy haza, milyen veszteség érte, nem érdekelte semmi, határtalan jókedv töltötte el. Lebegett, méterekkel a föld fölött járt. Ami pedig a legfontosabb, hogy másnap semmi baja nem volt, elmaradt a macskajaj, amelyet annyira utált az alkoholban. Azt mondja, már az első alkalommal rákattant, aztán mindennap beszívott, de ehhez pénzre is szüksége volt. Édesanyja hamarosan gyanakodni kezdett, hiszen mindig ugyanazt az összeget kérte a fia „zsebpénzre”: hiába, a drog árfolyama nem változott. Ha nem jutott hozzá, ideges lett, gorombán viselkedett, csapkodott otthon. Egy évvel később egy diszkóban még tovább ment ennél, akkor került elő egy barátja zsebéből egy tasak azzal a különös fehér porral, amely még távolabb sodorta őt a valóságtól. Speeddel végig lehet pörögni az éjszakát, táncolni, bulizni. Élte a zenét, és élni is akarta.
„Ez a hús-vér templom érted épül…”–éneklik a gyógyulás útján haladó lakók Fotós: Zsedrovits Enikő/ Dunaújvárosi Hírlap
Bekebelez a budapesti alvilág
Nem fejezte be az általánost, nem volt szakmája. Édesanyja eleinte inkább adott neki pénzt narkóra, csak hogy ne tomboljon otthon. A bevásárlólista valahogy így nézett ki: két kiló kenyér, egy liter tej, két zöld, egy gyors. „Spuriztam, hogy pörögjek, majd beszívtam, hogy aludni tudjak” – meséli. Hamar kialakította a forgatókönyvét, persze egyre több és több pénz kellett hozzá. Szakmája, végzettsége nem volt, az iskolát abbahagyta, és pénzzé tett minden ingóságot otthon. Ezt már az anyja sem tűrte, mennie kellett otthonról. Felkerült Budapestre, ahol, mivel édesanyjától elleste a szakácsmesterség alapjait, el tudott helyezkedni egy gíroszosnál, és összeismerkedett néhány helyi narkóssal. Hogy újabb adagokhoz jusson, lopni járt, mert a fizetéséből nem futotta. Hajléktalan lett, bűnöző és függő. Nem volt megállás. A beazonosítható drogoktól eljutott a kétes eredetű dizájnercuccokhoz. „Kati, Zsuzsi, mefedron… – ezeket már vénásan toltam, de spice-oztam is rendesen” – meséli. A pesti barátok azonban hamarosan felszívódtak, húsz-huszonegy éves korára már egyedül maradt. Nem zavarta, hogy nincs hol laknia, nem érzett szégyent. Csak az számított, hogy mindig jusson narkóra.
Fel-felbukkant Isten az életében
A drogos ámokfutások nem múlnak el büntetlenül, egy akciója során letartóztatták, és fegyházba került Baracskán. Itt látott először Bibliát, majd miután kikerült, elkezdődtek az igazi bonyodalmak az életében. Élt Pécsett, ahol szintén sokáig hajléktalan volt, és ahol – főleg a drog miatt – rátalált és elhagyta a szerelem. Lakott egy lelkésznél, ahonnan mennie kellett, mert eljátszotta a bizalmát, később pedig kikerült Hollandiába, ahol egymást váltották a munkás és munka nélküli, drogos és szermentes időszakok, majd egy sötét kokainos élmény okozta paranoid gondolatok hazakergették Budapestre. Rajta maradt a szeren, folyamatosan félt, hogy meg akarják támadni. Budapesten hajléktalan volt, a Gellérthegy egyik szabadtéri pingpongasztala alatt talált otthonra. Drogozott, aludt és sírt. Nem mert öngyilkos lenni, hiszen, ahogy meséli, holtan nem tudott volna drogozni. A hosszú évek során mindig felmerült benne a leszokás igénye, a vágy, hogy kezdjen valamit az életével, de sosem volt elég erős hozzá, mindig feladta, de eljött a pont, amikor már elege lett a nyomorból. A hálózsákban kuporogva fohászkodott, és azt mondja, Isten felfigyelt rá. Megtalálta a tűcsereprogramot, ezzel együtt pedig Ráckeresztúrt, ahova nagyon gyorsan sikerült felvételt nyernie. Az első napok pokoli küzdelmei után a mentoroknak és az egyre erősödő hitnek, isteni jelenlétnek köszönhetően elkezdett gyógyulni.
Erdős Eszter református lelkész, az otthon vezetője Fotós: Zsedrovits Enikő/ Dunaújvárosi Hírlap
Jobban van, jól lesz
Egy éve él itt, azóta szermentes. Most már dolgozik is Budapesten egy református kávézóban, és egy szolgálati lakásban élhet. Aktív terápiája lezárult, de a gyógyulása még nem ért véget. Tizenkilenc év nem múlik el nyomtalanul, a sebek, amelyeket a narkó okozott, lassan gyógyulnak be. Le volt fogyva, a fogai elromlottak, gyötörték az elvonási tünetek, és szörnyen bizalmatlan volt mindenkivel. Most már remél és tervez. Szeretne független életet élni, új kapcsolatot, új barátokat szerezni, magabiztosan elhagyni a menedéket nyújtó terápiás otthont. Hiszi, hogy menni fog, és tudja, hogy nem lesz egyszerű. Mindenkinek lehetősége van kiszakadni abból a pszichoszociális gettóból, amelybe került. Kérdés, hogy vajon hányan mernek élni vele.
Lajos és László életútja különböző irányból vezetett az Anonim Alkoholistákhoz. Egyikük főiskolai tanársegédségből indult el lefelé, sorstársa a túlfeszített munka megszállottjaként került e szenvedélynek a rabságába.
– Egyre többet vállaltam, és a megfelelési kényszer vezetett oda, hogy nem tudtam élvezni az életemet. Lehúztam minden redőnyt magam körül, végül az alkohol már egzisztenciális problémát okozott – kezdi egyik beszélgetőpartnerem.
– Édesapám alkoholizmusa elől menekültem egy házasságba. Amikor megnősültem, ketten voltunk, ebből én voltam az első helyen. Aztán egyre hátrébb kerültem, apósom, a gyerek, s végül a kutya is megelőzött.
– Ezért olyan társaságot kerestem, ahol jól érzem magam, jöttek az ivócimborák, megvolt a közös témánk, ami az ivászathoz kötött bennünket.
– Én szobafestő, mázoló, autófényező voltam, s a munkamániámat szenvedte meg a család, mert közben nem voltam apa. Tíz-tizenkét órát dolgoztam, a fáradtság miatt már a hétvégén is berúgtam, s csak feküdtem.
– Házasként sem voltam a család része, a feleségem nevelte, iskoláztatta a gyerekeket. Úgy hittem, a pénzemmel meg tudom vásárolni a szeretetet. Egy alkoholista úgy működik, hogy ittasan felrúgtam a kutyát, vertem az asszonyt, rettegésben tartottam a családot.
– Most józanon úgy megyek haza, hogy megsimogatom a kutyát, megkérdezem a feleségem, mit főzött, és leülök az unokámmal játszani, mert szerencsére nem ment tönkre a házasságom.
Egyikük ma is ugyanabban a házasságban él negyvenegy éve, társának felbomlott a családja, de fiával, unokáival sikerült rendeznie a viszonyát. Ha találkoznak, feleségével is megtalálják a közös hangot. Ettől függetlenül a nehéz időszak nem múlt el nyomtalanul egyikük életéből sem.
– A nagyobbik fiam lelkileg sérült, bár elvégezte az egyetemet, ledoktorált, de apja nem volt, amikor szüksége lett volna rá. Munkamániás fiatalember lett belőle, akinek nem volt semmi kapcsolata, csak a munka.
– Bár már egyetemistaként minden héten pszichológusnál volt, de nem nyúlt a droghoz, és ő segített a legtöbbet a felépülésemben.
Végül mindketten saját erejükből jutottak el a változtatás gondolatáig, amihez az Anonim Alkoholistáknál találták meg a lehetőséget.
– Én ötödik, hatodik éve tettem le a poharat, azóta vagyok józan, amiért keményen megdolgoztam – mondja egyikük. – Már nem akartam így élni, s Lajos, a szponzorom segítségével teszem, amit tennem kell.
– Örömmel élem meg a napjaimat, részben visszakaptam a családom, a két gyereket, unokáimat, meg az öcsémet. Találtam egy közösséget, ahol tudunk beszélgetni, egymáson segíteni, ami a józan élet kezdetének programja.
Sose féljünk segítséget kérni! Forrás: Shutterstock
– Bekerültem a gyülekezetből a Dömösi körbe is. Amikor még ittunk, összes életérzésünket, gondolatainkat alkohollal próbáltuk megoldani. Most ezzel a programmal esélyt kaptunk, hogy a közösségen belül új életvitelt találjunk.
– Mi ugyanakkor valójában egy napban élünk és gondolkodunk, a mában – mutat társa egy „józansági érmet”.
– Nekem a holnapot meg kell érnem, ezért minden reggel hálát mondok a felébredésért, s minden este megköszönöm a napomat, hogy megérhettem alkohol nélkül, és a feladatomat el tudtam végezni maradéktalanul. Mert mindenki maga cipeli a keresztjét, csak önmagának tud segíteni.
Huszonöt éves
Az Anonim Alkoholisták közösségét 1936-ban alapították az Egyesült Államokban. Szolnoki közösségük idén lesz huszonöt éves. Hazai szervezetük határon túli vendégekkel július 20–22-én a megyeszékhelyen tartja 24. országos találkozóját.
Tegnap beszámoltunk arról, hogy márkezelik a kriptofüggőket, akkor még nem volt teljesen világos, hogy miről is van szó. Ma viszont megtudhatjuk, hogy ez pontosan mit jelent, hiszen megérkezett a teszt, amivel bárki ellenőrizheti, hogy függ-e a kriptopénzektől, pontosabban a kriptopénzekkel való kereskedéstől. Nagyban hasonlít a jelenség a klasszikus szerencsejáték függőségre, a terület sajátosságaiból adódóan mégis egyedi.
Ugorjunk is bele, minden kérdésre egy számértékkel kell válaszolnod, az alábbiak szerint:
0: Soha
1: Néha
2: Többnyire
3: Szinte mindig
Lássuk a kérdéseket:
Késztetést érzel arra, hogy folyamatosan nézegesd az árfolyamokat?
Többet fektetsz kriptopénzekbe, mint amennyit megengedhetsz magadnak?
Úgy érzed, hogy egyre több és több pénzt kell befektetned, hogy ugyan azt az érzést (izgalmi szintet) elérd?
Fektettél már be ismételten kriptopénz(ek)be azért, hogy visszanyerd a korábbi veszteségeidet?
Kértél valaha kölcsön barátoktól, családtagoktól vagy eladtál valamit azért, hogy kriptopénzekbe fektethess?
Gondolkodtál valaha azon, hogy esetleg függő vagy?
Éreztél már FOMO-t?
A kriptopénz kereskedés okozott már bármilyen problémát számodra, úgymint stressz, szorongás?
Megtörtént valaha, hogy a környezetedben valaki azt mondta, hogy függője vagy a területnek?
Okozott valaha pénzügyi problémát neked vagy a családodnak a kriptopénz kereskedés?
Éreztél valaha bűntudatot a kriptopénzekkel való kereskedés kapcsán?
Ha az összesített értéked 8, vagy annál magasabb, akkor elképzelhető, hogy függőségtől szenvedsz. Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, mindenképp fordulj szakemberhez! Javasoljuk, hogy rendszeres mozgással próbáld meg enyhíteni a stresszt, emellett természetesen egy szakember felkeresése elkerülhetetlen!
Ha eddig nem lett volna elég okunk párhuzamot vonni a kripto és a szerencsejátékok között, most itt az újabb: hamarosan kriptofüggők kezelésére szakosodott program indul egy skóciai rehabilitációs központban – írja a Sky News.
Mielőtt elküldenénk a klinika címét és telefonszámát annak az újonc barátunknak, aki 10.000 forintos első vétel után naponta negyven alkalommal ellenőrzi az árfolyamot, meg kell említeni, hogy a klinika kifejezetten a kereskedés miatt kialakult függőséggel foglalkozik. Állítólagos szakértők szerint ugyanis az, aki a kereskedés rabjává válik, olyan viselkedési mintát mutat mint a szerencsejátékok szenvedélybetegei.
Chris Burn szerencsejátékosok kezelésére szakosodott orvos szerint a magas kockázat, a folyamatosan ugráló árfolyamok vonzzák a problémás, erre fogékony szerencsejátékosokat.„[a kereskedés] izgalommal jár és képes kiszakítani a valóságból. A bitcoinnal rengetegen kereskedtek és sokan óriási profitot vagy éppen veszteséget realizáltak, ez egy klasszikus buborék szituáció. ”– mondta az egy mondaton belül tőzsdeguruvá avanzsálódott kezelőorvos.
A képen a peeblesshire-i Castle Craig Hospital rehabilitációs központ
A kezeléseket vezető Toni Marini is hasonlóan nyilatkozott, szerinte a kripto kereskedésfüggőség egyfajta eszkapizmus, amibe az emberek önmaguk és a világ elől menekülnek. A klinika egy saját, kóros szerencsejátékosok kezelésre is használt, továbbfejlesztett módszertannal veszi kezelésbe az arra rászorulókat.
Arról nem szolgáltak információval, hogy hány embert érint a függőség és hányan jelentkeztek kezelésre.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma (KEF) 2018. március 08-10. között szakmai tanulmányutat valósított meg 25 fő szakember számára, a KAB-KEF-17-A-26004 azonosítószámú, "Nyíregyháza MJV KEF koordináció fejlesztése" című pályázat keretében.
A szakmai program a Ferencvárosi Önkormányzat koordinációjával működtetett Ferencvárosi KEF megismerésére irányult, amely munkamódszereit önkormányzatunk szeretné a jövőben hasznosítani.
Emellett a tagszervezetek szolgáltatásfejlesztését elősegítő intézménylátogatások valósultak meg, ennek során Nagyhegyesen és Ráckeresztúron sikerült betekintést nyerni a szenvedélybetegek rehabilitációjával foglalkozó bentlakásos intézményekben folyó munkába, valamint a szakemberek megismerkedtek a budapesti Kék Pont Alapítvány és a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér prevenció és kezelés-ellátás területen végzett tevékenységeivel.
A szenvedélybetegek gyakran nyugtatják magukat – de leginkább a környezetüket – azzal, hogy minden rendben van. Pedig ha így áll a helyzet, talán nem is...
(kép: Pixabay)
„Ez azért annyira nem rossz.”
Persze, a cukros üdítő jobb, mint a cigi, a cigi jobb, mint a fű, a fű pedig még mindig nem annyira rossz, mint a heroin. Végül is minden viszonylagos. Más kérdés, hogy ettől még önmagában véve egyik függőség sem javít az életminőségeden, hanem csak ront.
„Ó, csak alkalomszerűen használom.”
Hát igen, még szerencse. Más kérdés, hogy szakemberek szerint minden függő kevesebb, mint a felét vallja be a ténylegesen használatnak. A vicc az (ami azért inkább szörnyű), hogy nem csak mások, de saját maga előtt is.
„Nem tudok megbirkózni a problémáimmal nélküle.”
Biztos te is ismersz olyan embert, aki ugyan szeretne leszokni a dohányzásról, de épp stresszes időszakot él át, amikor megtenné. Hát pont most szokna le szegény?! Bele is halna!
„Nyugi, bármikor le tudok vele állni.”
Érdekes, a legtöbb függő így gondolkozik. Paradox módon még a végstádiumos alkoholisták is, folyékony májjal. Egyébként meg úgy a legkönnyebb erre hivatkozni, hogy még egyszr sem próbált leállni igazán.
„Jó, azért nem tolom olyan durván, mint XY.”
Igen, a függők meglepően gyakran hasonlítják magukat más függőkhöz, hiszen így könnyen elvonják a figyelmet a saját problémájukról, és máris másvalakiről van szó, legalább egy kicsit.
„Ez azért más, mint XY esete.”
Tipikus addikt-duma. A keményvonalas függő elővesz egy másik esetet, és magáét meg fölé emeli. Ha nem volna problémás a figura, nyilván nem volna szükség az összehasonlításra...
„Ez az én dolgom, másnak nincs köze hozzá.”
Állítja a függő. Csakhogy a legtöbb esetben a függőség nemcsak egyetlen embert tesz tönkre, hanem sajnos a függő egy egész családját és környezetét.
„Unalmas volna az élet nélküle”.
A függőség egy sajátos pontja az, amikor az addikt ugyan tisztában van a helyzet súlyával, de igazából le sem akar szokni, hiszen az élet baromira sivár volna cigi, pia, drog, kártya, lóverseny, szex, vásárlás stb. nélkül. Hát ja, köszi.
„Szeretem az érzést, amit ad.”
Igen, például a dohányos, vagy a kávéfüggő a rituálét. A gond csak az, hogy egy ponton túl a cucc többet vesz el, mint amennyit ad, és észre sem veszed, hogy mínuszra jön ki a végeredmény.
„Anélkül nem tudok felszabadulni.”
Azt mondják az addiktológusok, hogy a függés első lépcsője mindig az, amikor komoly hangulat-, sőt személyiségváltozást okoz a fogyasztás. Ha így áll a helyzet, nehéz nem lépni tovább a függés irányába.
„Muszáj tolnom, hogy kreatív legyek/dolgozni tudjak/lazíthassak.”
Hát igen, ezen a ponton már konkrét kényszerről van szó, ami ellen aligha lehet mit tenni. Szakértői segítségre van szükség.
„Teljesen rendben van az életem, most minek parázol?”
Rengeteg ún. jól funkcionáló szenvedélybeteg létezik, akik napi szinten járnak dolgozni és helyt állnak a családban úgy, hogy közben komoly függőségük van. Amikor az addikcióval járó krónikus betegségek fellépnek, a kaszás persze nem válogat.
„A gyerekeim nem tudnak róla, úgyhogy nagy baj nincs.”
Ezt egyrészt csak hiszi a függők többsége, másrészt az addikcióval járó anyagi, kapcsolati és magatartásbeli problémák mindig kihatással vannak a gyerekekre is, akik pedig nem hülyék. Mindent látnak és megéreznek.
„El akarod venni ezt a kis örömömet is?”
Ami sokszor a függő számára csak „kis öröm”, arról a külvilág hideg fejjel és pontosan tudja, hogy abszolút romboló szenvedély. Mese nincs!
„Senkinek sem ártok vele.”
Rosszabb esetben családok, közösségek bomlanak fel és munkák szűnnek meg az addikció miatt, de a "legjobb esetben" is kárt tesz magában a szenvedélybeteg.
Ha súlyos függőségről van szó, a fentiek közül legalább öt kifogás egyszerre van jelen. Extrém esetben pedig szinte mindegyikkel találkozhatunk.
A tájékoztató, megelőző programok folyamatosan zajlanak, de a szenvedélybetegek számára nyújtott úgynevezett alacsonyküszöbű ellátás térségi szintű megszervezése egyelőre még várat magára. Szatmári Antalné, a Jászsági Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (JKEF) elnöke szerint még a nyáron eldőlhet, hogy milyen pályázati keretből tudnak pénzt szerezni az intézmény létrehozásához.
Bő egy évvel ezelőtt jött létre az egyeztető fórum a kistérségben, a Jászság önkormányzatai, civil közösségei, és nem utolsó sorban a területet jól ismerő szakemberek részvételével. Az általuk kidolgozott drogellenes stratégia és cselekvési terv fontos részeként jelent meg a prevenciós és tájékoztató tevékenység szervezése, illetve az alacsonyküszöbű ellátás megszervezése.
Szatmári Antalné elmondta, hogy a napokban fogadták el a szervezet idei költségvetését és programját.
Az anyagi lehetőségeik szűkösek, ugyanakkor az elmúlt évben útjára indított programjaikat, mint például a kortárs segítők oktatását, az ismertetőanyagok készítését, valamint a droghasználati kérdőívek kitöltésén alapuló helyzetelemző munkát is folytatják.
A jászsági településeken kapcsolódnak a helyi szinten szervezett egészségnapokhoz, zajlik a drogprevenció, népszerű a „Szertelen – sziget” bemutató.
Ezen a nyáron is szerveznek szabadidős programokat, zenés összejöveteleket, sportolási lehetőséget, a fiatalok részt vehetnek játékos közösségépítő rendezvényeken. Illetve ezekben a hetekben több helyszínen tartottak előadást arról, hogy mire ügyeljenek a nyáron annak érdekében, hogy a diákok elkerüljék a problémákat, veszélyhelyzeteket.
Fontos célként fogalmazódott meg a szenvedélybetegek anonim, önkéntes alapú ellátásával foglalkozó intézmény létrehozása. Az elmúlt egy évben azonban ehhez még nem sikerült előteremteni a szükséges forrást.
– Az előkészítő munka nem állt meg, ugyanakkor még nem nyíltak meg azok a pályázati keretek, melyekre benyújthatnánk az elkészült dokumentációt – mondta Szatmári Antalné, a JKEF elnöke.
– Arra számítottunk, hogy tavaszra már elérhetők lesznek a pályázatok, ezzel szemben még most sem jelentek meg. Információnk szerint azonban a hónap végére megindul a pályáztatás.
– Úgy vélem – tette hozzá az elnök –, hogy a nyáron már látni fogjuk, hogy milyen ütem szerint szervezhetjük meg az ellátást.
Olyat, melyik egyaránt segíti mind a legális, mind pedig az illegális drogokkal összefüggő problémák megelőzését. A fórumhoz az összes térségi önkormányzat csatlakozott tavaly.
A kistérségi fórum megalapítását a Nemzeti Drogellenes Stratégia részeként hozták tető alá közösen, civilekkel egészségügyi, szociális, ifjúságügyi, illetve rendvédelmi szakemberekkel.
Évente hétmillió ember hal meg világszerte dohányzás miatt – egyebek között erre hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet ma, a dohányzásmentes világnapon.
Szűkebb hazánk vezet a dohányzással összefüggő tüdőgyógyászati kórképek előfordulásában – mondja megkeresésünkre a Markhot Ferenc kórház tüdőgondozójának osztályvezető főorvosa. Dr. Csicsári Katalin hozzáteszi: a tüdőgyógyászati betegségeknek nagy rizikófaktora a dohányzás.
Szomorú adat: egy felmérés szerint hazánkban a felnőtt lakosság csaknem 28 százaléka dohányzik Fotó: Shutterstock
– Napjainkban a fiatalabb korosztály egyre többet és egyre hamarabb dohányzik. A dohányzás káros hatásai, szövődményei annál korábban jelennek meg valakinél, minél fiatalabb korában kezdi és minél többet cigarettát szív el. Az időskori éleslátás, látás elvesztésében is jelentős szerepe van a dohányzásnak. Szívkoszorúér-elmeszesedés, szívinfarktus, stroke is keletkezhet, s a tüdőgyógyászati szövődmények, például a tüdőrák– árulja el a szakember.
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is arra hívja fel a figyelmet, hogy a dohányzás nem csak a légúti betegségek előidézésében játszik vezető szerepet. A globálisan és magyarországi viszonylatban is vezető haláloknak számító szív- és érrendszeri megbetegedések 12 százaléka a dohányzás vagy a passzív dohányzás miatt alakul ki.
A legfrissebb adatok szerint évente 7 millióan veszítik életüket a dohányzás miatt, ebből közel 900 ezer ember passzív dohányzás miatt hal meg. A WHO európai régiójában, ahol a felnőttek 28 százaléka dohányzik, a 2015-ben elhunyt 4,2 millió dohányos csaknem fele, 46 százaléka szív- és érrendszeri betegség következtében halt meg. Egy felmérés szerint hazánkban, ahol a felnőttek 28 százaléka dohányzik, a szív- és érrendszeri betegségek évente mintegy 62 ezer halálesetért felelősek.
Magyarországon 2012 óta tilos a dohányzás a zárt munkahelyeken és a közösségi terekben, 2013 óta pedig kizárólag a nemzeti dohányboltokban juthatnak dohánytermékekhez a 18 éven felüli vásárlók.
Dr. Csicsári Katalin a témával kapcsolatban elárulja: sajnos kevés a leszokni vágyó ember. Amennyiben valaki komolyan gondolja, akkor az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet honlapján található zöldszámon,06-80/442-044 segítenek neki,de a tüdőgondozók is országszerte várják leszokni vágyókat. Egerben minden hozzájuk fordulónak egyéni segítséget nyújtanak.
Bikfalvy Evelyn: – Hét éve a dohányzás rabja vagyok. Rendszeresen cigizem, de nem tartom helyesnek, ha valaki dohányzik. Próbáltam-e már leszokni? Persze, mint Woody Allen, évente kétszer. Sajnos egyelőre sikertelenül. A nikotintapaszt szeretném még kipróbálni, eddig csak az önmegtartóztatást gyakoroltam.
Tóth Márk: – Kipróbálás szinten egy-két hónapig dohányoztam. Nagyon drágának találom a cigit, azt a pénzt másra is el tudom költeni, s nagyon egészségtelen is. Amikor dohányoztam, rendesen rosszabb volt lélegezni, éreztem magamon, hogy romlik a teljesítményem, közérzetem. Nem akartam rászokni. Néha azért még elszívok egy-egy szálat a bulikban.
Barkóczi Tímea:– Tíz éve dohányzom és szeretném letenni, mert utálom. Egy nap tíz szálat szívok el, sajnos nem egyszerű leszoknom. Egyszer már sikerült, de újra elkezdtem. Akkor egyik napról a másikra hagytam abba, most ez nem menne, így szálanként csökkentem a napi adagot. Nemrég próbáltam letenni, akkor ingerültebb és éhesebb voltam.
A dohányzás több betegség elsőszámú kiváltó oka, ami azért óriási probléma, mert percenként 11 millió szál cigit szívnak el a világon. A szokás több embert ölt meg a XX. században, mint a két világháború összesen, azonban a dohányipar óriási üzlet: egyes becslések szerint a globális forgalom eléri az évi 680 milliárd dollárt.
Május 31-e a dohányzásmentes világnap. Az Egészségügyi Világszervezete (WHO) 1986-ban nyilvánította május utolsó napját az esemény világnapjává, amelynek célja, hogy kampányokkal hívják fel a dohányzás káros hatásaira a figyelmet.
De mekkora mértéket ölt a dohányzás?
Az alkalom miatt készült összeállítás a globális dohányzási szokásokról, és annak gazdasági vonzatáról. AzEconomictimes AFP alapján írt cikkéből kiderül, hogy percenként közel 11 millió szál cigit szívnak el a Földön.
Éves szinten 5700 milliárd darab cigit szív el az emberiség.
A WHO becslése szerint a világon 1 milliárdnyian dohányoznak, azaz minden hetedik ember él ezzel a káros szenvedéllyel.
A legnagyobb létszámban Kínában dohányoznak, az 1,3 milliárd lakosból 315 millióan gyújtanak rá rendszeresen, ezzel az ázsiai ország adja a világ dohányosainak harmadát.
A legnagyobb arányban Indonéziában cigiznek, a 15 év feletti lakosság 76,2 százaléka dohányzik.
Érdekesség, hogy a világ dohányosainak 80 százaléka alacsony vagy közepes jövedelmű országban él, a dohányosok közül 226 millióan kifejezetten szegények.
Azonban vannak biztató jelek is, aThe Lancetcímű orvosi szaklap szerint a mindennap rágyújtó emberek aránya csökkent az elmúlt 25 évben.
Az AFP szerint a férfiakat jobban érinti a dohányzás:míg minden negyedik férfi gyújt rá minden nap (25 százalék), addig ez csak minden 20. nőről (5 százalék) mondható el.
Mindkettő javulás az 1990-es adathoz képest, akkor a férfiak 33 százaléka, míg a nők 8,3 százaléka dohányzott rendszeresen.
A legnagyobb visszaesés Ausztráliában, Brazíliában és Nagy-Britanniában figyelhető meg, ez leginkább a megelőző kampányoknak, a magasabb adóknak és az elektromos cigaretták megjelenésének köszönhető.
Franciaországban 2017-ben egy millió fővel kevesebben dohányoztak, mint 2016-ban.
Tinédzser a családban – A tiltással nem sokra mész, de van más lehetőségFORRÁS: SHUTTERSTOCK
A dohányzás a vezető oka az idő előtti halálozásoknak, az aktív és passzív dohányzás miatt évente 7 millió ember hal meg, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a cigi átlagosan 6 másodpercenként öl meg valakit.
A dohányzással összefüggésbe hozható betegségek a rák, a szívroham és a stroke is.A XX. században összesen 100 millió életet követelt a dohányzás, többet, mint a két világháború összesen.(Az I. világháború áldoztainak száma 18 millió fő, míg a II. világháború halottainak számát 60-80 millió főre becsülik.)
A világszervezet szerint a jelenlegi ütemben a dohányzás akár egymilliárd ember halálát okozhatja a XXI. században.
Mekkora üzlet a dohányzás?
A Tobacco Control 2017-es tanulmányából döbbenetes szám rajzolódik a világ dohánypiacáról, ugyanis az egészségügyi kiadások 6 százaléka megy el a dohányzás kezelésére.
Az Euromonitor szerint a cigaretta eladások évente 680 milliárd dollárt tesznek ki.
Hatalmas üzlet a dohányzás FORRÁS: AFP
A dohánytermesztés szintén óriási területen zajlik, a WHO szerint 4,3 millió hektárt használnak erre, ami megegyezik Svájc területével.
A legtöbb dohány Kínából származik, a globális kínálat 40 százalékát az ázsiai ország adja.
A szektor 80 százalékán öt nagy dohányvállalat osztozik, összesen 62 milliárd dollár volt a profitjuk 2015-ben.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) kezdeményezésére 1988 óta május 31. a Dohányzásmentes Világnap. Idén a dohányzás által okozott szív- és érrendszeri problémák állnak a középpontban.
A világon jelenleg mintegy egymilliárd ember dohányzik, elsősorban a szegényebb országokban magas a dohányosok aránya a teljes lakosságra vetítve. A WHO legfrissebb adatai világszerte ijesztő mértékű halálozási statisztikát mutatnak: évente hétmillióan veszítik életüket a dohányzás következtében, ebből közel 900.000 ember passzív dohányzás miatt hal meg. A dohányzás hazai elterjedtségét tekintve is riasztó a kép: a 2014. évi Eurobarometer adatai alapján Magyarországon a felnőtt lakosság 30 százaléka dohányzik - olvasható amedicalonline-on.
A dohányzás káros a szív- és érrendszerre
A dohányzás nemcsak a légúti betegségek előidézésében játszik vezető szerepet, hanem a szív-és érrendszer egészségét is súlyosan károsítja; elsősorban a stroke, a perifériás érbetegségek és a szívkoszorúér betegségek kialakulásának rizikófaktora. A szív- és érrendszeri betegségek globálisan és magyarországi viszonylatban is vezető haláloknak számítanak.
A dohányzás 43 rákkeltő anyagot tartalmaz, vagyis minden elszívott szállal nagymértékben növeljük a rákos sejtek megjelenésének veszélyét. A daganatos megbetegedések mellett a dohányzás a COPD, asztma, érelmeszesedés, cukorbetegség, immungyengeség és látászavarok kialakulásának kockázatát is növeli. A betegségek elkerülésén kívül esztétikai okokból is érdemesebb a füstmentes élet mellett dönteni, így megelőzhető a korai ráncosodás, a fogak besárgulása és a rossz lehelet. A cigarettafüstben található méreganyagok károsítják az ereket, rontják a vérkeringést, megemelik a vérnyomást, hosszabb távon érszűkület is kialakulhat, elsősorban a végtagokban. A vér „besűrűsödik”, vérrög képződik (trombózis), amely agyvérzést (stroke) okozhat. A rendszeres dohányzás következményeként plakkok képződhetnek a koszorúereken, amelyek az erek beszűkülése, később elzáródása miatt szívinfarktust okoznak.
A passzív dohányosok sincsenek biztonságban
A különböző dohánytermékek füstjében mintegy 4000 kemikália található, amelyből 250 káros az egészségre, több mint 50 összetevő pedig rákkeltő, és ezeknek a passzív dohányosok is ki vannak téve, hiába nem ők szívták el a cigarettát. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, aTüdőközpontfőorvosának tájékoztatása szerint az égő cigarettában keletkező vegyületek közül a legismertebb a szénmonoxid, ami csökkenti az egyes szövetek oxigénellátottságát, így növelve az érelváltozások, a vérrögképződés, a szívinfarktus és stroke kockázatát. A dohányzásnaknincs olyan minimális szintje, ami ne lenne káros az egészségre, így nagyon fontos, hogy a fiatalok ne szokjanak rá, illetve a rászokást sem szabad halogatni, már ma le kell tenni. A nikotin függőséget kiváltó hatása erősebb, mint a kokainé, vagy a heroiné, így a leszokás eredményesebb lehet, ha szakorvosi felügyelet mellett, nem egyedül, hanem csoportban kezdünk hozzá, így a felmerülő nehézségeket is könnyebben kezelhetjük.
Magyarországon a legmagasabb a tüdőrák miatti halálesetek aránya az Európai Unióban
Az Eurostat arról számolt be friss értékelésében, hogy a daganatos betegségek 1,3 millió ember halálát okozták 2015-ben az EU-ban, és ezek közül is a tüdőrák volt a vezető halálok, amely több mint 273 ezer áldozatot követelt, ami az összes rákos haláleset 21 százalékát jelenti - írja az MTI. A férfiaknál kétszer magasabb a tüdőrák kockázata, mint a nőknél: a vizsgált évben az áldozatok között mintegy 185 ezer férfi és 89 ezer nő volt.
A tüdőrák okozta halálos daganatos megbetegedések arányát tekintve Magyarország vezet 27 százalékkal, amelyet Görögország, Dánia, Lengyelország és Hollandia (24), valamint Belgium (23) és Nagy-Britannia (22) követ. A skála másik végén Portugália és Lettország (15 százalék), illetve Litvánia, Svédország és Szlovákia (16) található. A szakértők szerint a dohányzás az egyik legjelentősebb elkerülhető egészségügyi kockázat az Európai Unióban.
A marihuána legalizálása régóta vitatéma, Puzsér Róbert és Zacher Gábor nagyközönség előtt mondták el egymással ellentétes érveiket a dologról. Természetesen Zacher Gábor orvosként a legalizálás ellen van, míg Puzsér szerint a marihuána engedélyezése nem okozna nagy problémát.
A neves toxikológus, Zacher Gábor és a mindenki által ismert kritikus, Puzsér Róbert sorakoztattak fel érveket nagyközönség előtt a marihuána legalizálása mellett és ellen. Zacher Gábor természetesen nem támogatja a hosszú ideje fel-felvetődő ötletet, míg Puzsér szerint így biztonságosabbá válhatna a fogyasztása.
Zacher Gábor és Puzsér RóbertFORRÁS: ORIGO/POLYÁK ATTILA, VIASAT3/BIRTALAN ZSOLT
Zacher Gábor érvei a legalizálás ellen
A toxikológus szerint a társadalmunk nem érett még arra, hogy felelősségteljesen bánjon a drogokkal, erre a példa az alkoholfüggőség, ami 800 ezer embert érint hazánkban.
Az elterjedt mítosszal ellentétben a marihuána igenis okoz függőséget, pontosan olyannyira, mint az alkohol.„Erről az addiktológiai szakmán belül nincs vita"– idézi aBorsZacher szavait.
A fű kamaszkori használata ráadásul nagyon sok problémát okozhat: pszichózist, pánikbetegséget, valamint aktiválhatja a lappangó skizofréniát. Zacher Gábor kiemeli, hogy ő a szélsőséges eseteket is látja toxikológusként, melyeket a társadalom nem ismer, ennek ellenérenem ért egyet azzal, hogy bűncselekmény a marihuána fogyasztása. „Fontosnak tartom, hogy a Büntető Törvénykönyvből kerüljön ki a marihuána fogyasztása, azaz ne számítson bűncselekményne"- mondta a toxikológus.
„Ha legalizáljuk a marihuánát, akkor hol húzzuk meg a határt? Milyen érvekkel lehet visszatartani a szintetikus marihuánát, majd az amfetaminokat, az ópiátszármazékokat?"– tette fel még a kérdést Zacher.
Azt viszont leszögezte, támogatná, hogy orvosi célra használhassák. Kiállok a marihuána orvosi felhasználása mellett.Ez nem legalizálást jelent, hanem terápiás alkalmazást szakmailag szabályozottan, pontosan meghatározott keretek között, konkrét betegségek esetén, kórházi háttérrel"– mondta még Zacher.
Puzsér Róbert érvei a marihuána legalizálása mellett
Puzsér Róbert úgy véli, a társadalom nem lehet elég érett, ha nem kezelik felnőttként. „A társadalom akkor lesz érett, ha nem gyermekként, hanem felnőttként bánnak vele. Az államnak nem az a feladata, hogy döntsön az állampolgár helyett, hanem, hogy megfelelő tájékoztatást adjon a kockázatokról, amelyek ismeretében rá kell bízni az egyénre a döntést szerhasználati kérdésekben is" – mondta.
Természetesen úgy véli, hogy az egyén szabadsága csakis addig tart, amíg másoknak nem okoz kárt tettével.
Szerinte egy orvos mindig is ellenezni fogja a legalizálást. Óva intek attól, hogy egy orvos szemével tekintsünk a legalizálás kérdésére,mert ez olyan, mintha a baleseti sebészt kérdeznénk arról, hogy ajánlja-e a gördeszkázást"– mondta Puzsér.
Szerinte az alkohol nagyobb gondokat okoz, mégsem tiltják be. A csaknem egymillió alkoholista országában fel sem merül, hogy betiltsák az alkoholt,ami pedig sokkal több ember halálát és család tönkretételét okozza, mint a marihuána" – vélekedik, hozzátéve, hogy még támogatják is az alkoholfogyasztást például az otthoni pálinkafőzéssel. „Milyen érvek szólnak az alkohol mellett a marihuánával szemben – azon kívül, hogy előbbi kulturálisan beágyazódott társadalmunkba?"– tette fel a kérdést.
Puzsér úgy véli, a legalizálás a megoldás a drogdílerek ellen. A legalizálás esetén ki lehetne fogni a szelet a nagy drogkartellek hálójából, és sokkal biztonságosabb szerekhez jutnának a fogyasztók,mint ma. A zárjegyes cigaretta és zárjegyes alkohol mintájára a zárjegyes marihuána is biztonságot jelentene"– mondta.
A tiltás nem segít, a függőséget hatalmas munka feloldani, maguk a játékok pedig nagyobbak, komolyabbak és véresebbek, mint valaha. Ráadásul százmilliók tolják őket nap mint nap. Bár a kétezres évek óta elült a vita a médiában az agresszív játékok káros hatásáról, a jelenség súlyosabb, mint valaha. Szakértővel néztünk rá a családokra, a gyerekek lelkére és magukra a videójátékokra.
Kedves Olvasó, itt van egy rövid videó az eredeti, 1992-esMortal Kombatcímű videójátékból.
Emlékszik még valaki azokra az időkre, amikor ennél véresebbet, erőszakosabbat és undorítóbbat elképzelni sem lehetett? Akkoriban pedig nem lehetett: Amerikában külön bizottság alakult, amely a fenti – és két másik – játékot bűnbakként a szőnyegre terítve azt vizsgálta, milyen veszélyei lehetnek annak, ha a gyerekek ilyesmivel játszanak. A feltételezés természetesen az volt, hogy nagyon komoly következményekkel járhat a dolog: eltanulják, imitálják a látottakat, maguk is erőszakosak lesznek, fegyverhez jutnak, és kész a baj.
Bár a pszichológusok már akkor is hangoztatták, hogy ez nyilvánvaló leegyszerűsítés, és meg kellene várni a komoly kutatásokat, amelyek megtalálják a közvetlen összefüggést a videójátékok és az erőszakos viselkedés közt (ha van), a baj hamar kész lett: az 1999-esColumbine középiskolai mészárláskapcsán rögtön felmerült, hogy az elkövető kamaszok aDoomcímű játék ihletésére és hatása alatt gyilkoltak. (A bizottság aDoomot is vizsgálta annak idején.) Onnantól évekig arról szóltak a játékokkal kapcsolatos hírek, hogy készítőik gonoszok, forgalmazóik cinikusak, maguk a szoftverek pedig egész generációkat rántanak le a mocsokba. (Ez főleg a politikusok kedvenc kijátszható kártyája volt.)
Más világ
Az eredetiMortal Kombatóta eltelt kerek 25 év. A játékból sorozat lett, a legutóbbi rész így néz ki:
Senkinek a szeme sem rebbent.
Nincs bizottság, nincs közfelháborodás, nincs szankció, törvénycsomag, tiltás és cenzúra. A vér és az erőszak élethűbb és hihetőbb, mint valaha, mégsem gondolja senki, hogy a gyerekek éppen ezektől a játékoktól lennének veszélyben. Még úgy sem, hogy közben az iparág a világ legjövedelmezőbbje, dollármilliárdok forognak évente, a stúdiók forgalma nagyobb, mint Hollywoodé. Többen játszanak, mint valaha, megjelenítés, összetettség tekintetében elmosódnak a határok a mobilon, tableten és konzolon játszható címek közt; felnőtt, családapa és -anya lett a nyolcvanas-kilencvenes évek kamasz játékosgenerációja, így maguk a játékok is hozzájuk nőttek.
Ha azt nézzük, hogyan ábrázolja a videójátékokat a média, úgy tűnik, egész más veszélyek leselkednek (kamasz) gyerekeinkre, mint tizenöt-huszonöt éve. Hódítanak a többjátékos, akár sportként is játszható slágercímek, amelyeknek negatív oldala a függőség és az, hogy a játékosok minden szabadidejét elrabolják, a pozitív pedig a csapatjáték, a versenyszellem és a ma már élsportként működő, edzést, elkötelezettséget, fegyelmet igénylő és óriási sikerélményekkel kecsegtető e-sportok.
Játékot fejleszteni, piacra dobni, reklámozni és forgalmazni drágább, mint valaha, éppen ezért az eleve pénzéhes kiadók minden lehetőséget kiaknáznak, hogy leapasszák a bankszámlánkat: ma már nincs játék, amely, ha megvesszük, a miénk is; folyamatosan bővülnek, változnak, fejlődnek a címek, az újabb és újabb frissítésekért, plusztartalmakért pedig kíméletlenül pénzt kérnek. Ha nem fizetünk, lemaradunk, kimaradunk, hátrányba kerülünk. Egy eleve nagyon drága (18-20 ezer forintos) játék árának másfél-kétszeresét is kénytelenek vagyunk elutalni, ha a teljes élményt szeretnénk.
A forgalmazók tehát már nem egyszeri és egyedi alkotásként, hanem szolgáltatásként tekintenek saját termékeikre,
a lufi pedig egyelőre csak duzzad, nem látni, hol a vége, és mikor elégelik meg mindezt a játékosok.
Azért még ne aludjunk nyugodtan
Az aktuális témák (függőség és pénzszórás) közepette az erőszakról tehát valahogy nincs többé szó. Mintha kialakult volna egy hallgatólagos egyezmény: nem ettől őrülnek meg a gyerekek, és különben is, az igazán erőszakos játék ma már felnőttműfaj, amely nem a vérontásról szól, hanem a komoly, drámai történetekről, az érzelmekről, családról, veszteségről, gyászról. Évről évre egyre rafináltabban mesélnek történetet azok a játékok, amelyeknek ez, és nem a versenysport a céljuk: a hetekben jelent meg aGod of Warsorozat új része, amely az előző epizódok dühös, szexista agresszióját maga mögött hagyva egy problémás apa-fiú kapcsolatot boncolgat. Sok-sok realisztikus vérrel.
A játék elképesztő siker lett, nagyon rövid idő alatt több mint hárommillió példány elkelt belőle, a következő hónapokban pedig ez a szám duplázódik, triplázódik majd. Bár hivatalosan felnőtteknek szól, ne legyenek illúzióink: több millió gyerek és kamasz játssza majd végig.
Oké, ez már nem a kilencvenes évek, a gyerekek tudnak mindent, de tényleg rendben van, ha ilyesmivel játszanak? Tiltsuk? Korlátozzuk? Játsszunk velük? Mi történik a gyerekeinkkel, ha nemcsak látják, hanem játsszák is az erőszakot 2018-ban?
„Hajlamosak vagyunk a kérdésre azt felelni, hogy ahhoz, hogy valaki bűnözővé váljon, rengeteg mindennek kell félresiklania az életében, és emiatt a videójáték már nem jelenthet tényleges kockázatot. Ennek azonban ellentmond több adat is”– mondja Neményi Zsófia fejlődéslélektan-szakértő pszichológus, aki a fentiekhez képest meglepően komor képet fest a videójátékok hatásáról.
A helyzet ugyanis az, hogy éppen azóta bizonyították egyértelműen, hogy az erőszakos játékok és az erőszakra való hajlam összefügg, mióta erről kevés szó esik a médiában.
„A legfejlettebb nyugati országok egészségügyi intézményei egyöntetűen állítják, hogy az agresszív videójátékok növelik az erőszakos viselkedés megjelenésének valószínűségét– folytatja a szakember. –Több száz kutatás eredményét összegezve azt látjuk, hogy az erőszakos videójátékok az agresszív viselkedéssel, agresszív gondolatokkal és érzésekkel pozitívan járnak együtt, tehát inkább növelik az előfordulásukat, miközben a szociális érzékenység, az empátia és a másokat segítő, proszociális viselkedés inkább visszaszorul a játékosoknál.”Neményi főleg kamaszokkal foglalkozik, tehát a keze ügyében tartja az eredményeket. Egy 2012-es átfogó vizsgálat például 227 fiatalkorú bűnözőt kérdezett ki. Azt hinnénk, a videójáték-használat eltörpül az egyéb rizikófaktorok mellett (nem, családi háttér vagy az, hogy mikor került valaki először javítóba), ám kiderült: kifejezetten meghatározó.
Otthon dől el
Egy több stressznek (szegénység, szülők válása, betegség) kitett gyerekről általában elmondható, hogy nagyobb eséllyel kerül zűrbe (a fiúkban egyébként biológiai és szociális okokból nagyobb az agresszió mértéke). Vagyis a családi háttér a legfontosabb: az agresszív videójátékokban örömüket lelő gyerekek nagy részénél azonnal kiderül, hogy baj van otthon.„Tipikus az érzelmileg elhanyagoló családi környezet. Általában sok kiderül abból, ha megkérdezzük a gyerektől:
hogy néz ki otthon egy étkezés?
Gyakran az a válasz, hogy karácsonykor szoktunk együtt leülni az asztalhoz, amúgy mindenki megoldja, ahogy tudja. Egy ilyen családnak nagy kihívás kialakítani az együttes, örömteli programokat, amik kiválthatják a videójátékot vagy egyéb nem kívánt szokásokat.”
Ilyenkor nincs értelme a játékokat vagy magát a gyereket hibáztatni, megbélyegezni.„Nem akarunk egy személyt sem kiemelni a családban, mintha ő lenne a beteg, akinek a viselkedését meg kell szerelni. A gyereket körülvevő teljes rendszerrel érdemes dolgozni, amire hatékony eszköz a családterápia. Ha minden jól megy, a rendszer változásával visszaszorul a tünet is.”
Az pedig – bármilyen meglepően is hangzik – szinte mindegy is, milyen realisztikus az erőszak, mennyire valósághű a vérengzés grafikai megjelenítése.„A videójátékok hatása túlmutat a puszta vizualitáson – mondja a szakértő, aki szerint az erőszakos viselkedést nem a látvány, hanem a tanulás határozza meg. – A játékos megfigyel, cselekszik, módosítja a döntéseit, sikert ér el, és jutalmat kap. Így megy végbe a tanulás folyamata. Az ellenséges gondolatok, érzések és magatartás a játék során megerősödhetnek, és beépülhetnek a repertoárba. Emellett a grafika minősége már szinte elhanyagolható összetevő.”
Jó, jó, de mihez kezdjek?
Rendben, csakhogy a gyerek úgyis játszani fog, ha játszani akar. Rosszabb esetben a szülők megkerülésével, még rosszabb esetben a függőségig tolva a dolgot. Mit tehetünk?
Ha egy szülő azt látja, hogy a gyereke állandóan játszik, onnantól lényegtelen, hogy mit mond. Az fog számítani, hogy mit tesz.
Neményi szerint a„most már fejezd be a játékot!”mondat egy komoly játékosnál hatástalan, és a büntetések (mint az internetmegvonás) sem vezetnek célra, sőt inkább mélyítik a problémát. „Korlátozni viszont fontos. Fizikailag érdemes a gyereket elmozdítani, és valami olyan közös tevékenységbe vonni, amit nemcsak a szülő élvez, hanem ő is. Ez áldozatokat követel a családtól, és amikor nem látják az azonnali eredményeket, vagy elfogy a lendület, az kedvüket szegheti a további kísérletezéssel kapcsolatban, nőhet a frusztráció. Ha nagy a gond, vagy beragadtak, fontos szakmai segítséget kérni. Egy terapeuta trénerként is működik egy ilyen helyzetben: kicsi elérendő célokon keresztül olyan irányba tereli a családot, ami már túlmutat a videójáték mennyiségén, és inkább a teljes életminőség-javulás felé visz.”
Adja magát megoldásként az is, hogy ha erővel eltántorítani nem lehet a gyereket a véres játéktól, játsszunk vele. Vagy legalább üljünk mellette. Ehhez jó terepnek tűnhet egy hosszabb, összetettebb egyjátékos kaland, mint az említettGod of War, amely az IGN egyik újságírójának konkrétan segített, hogy jobb apa legyen. A közösen megélt kaland csak segít rendezni a helyzetet otthon, nem? Nos, nem ilyen egyszerű.
Először is: a játékidőt még így is szigorúan korlátozni kell, függőség ugyanis még így is kialakulhat.„Sőt, a mély érzelmek és katarzis még inkább erősítheti a kötődést a játékhoz.
A gyerekek 10-12 éves koruktól tudnak elkezdeni az érzéseikre reflektálni, azelőtt nem tanácsos beleengedni őket ilyen összetett sztorikba.
Az mindenképpen segítség, ha a szülő csatlakozik hozzájuk, ő is kipróbálja a játékot, majd utána beszélgetnek róla. A szülő érdeklődő, aktív bevonódása mérsékelni tudja a képernyő előtt töltött idő negatív hatásait a gyerekre.”
Ehhez persze nem-játékos szülőknél az kell, hogy megtanulják ők is, hogy működik a kontroller, és megbarátkozzanak a videójátékok (vértől függetlenül is) sokszor furcsa, kicsavart logikájával. Ha viszont ezeken sikerült túllépni, a többi tulajdonképpen gyerekjáték.
Soha nem beszélünk róla, de a nők mindig is ittak. Már az 50-es években nagy divat volt a háziasszonyok mértékletes italozása. Magyarországon igen gyakori, hogy az asszonyok ugyanúgy egy felessel indítják a napot, mint uruk. Csak mindezt nem látjuk, mert a nők tipikusan otthon isznak. A női alkoholisták számának növekedése a nyolcvanas évek elején vált szembetűnővé. Azóta sincs csökkenés. Megdöbbentő, hogy például egy olyan időszak hozza gyakran elő a nőknél az ivást, mint a gyes.
Alexandra most 30 éves, őt szintén az évekig tartó otthonlét taszított azalkoholsokszor halálos bűvkörébe.
Hogy kezdődött?
- Szorongást,pánikbetegségeket állapítottak meg nálam. Esténként még a nyugtatók ellenére sem tudtam aludni. Akkor jött a két pohár sör, hogy jól aludjak. Eleinte működött is, de nem tudtam, hogy az alkohol kifejezetten árt a szorongásnak, fokozza, így később már reggel is kellettébredés után két sör, hogy el tudjam vinni a gyerekeket az oviba. Nem érdekelt, hogy pia szagom van. Később megtudtam, ez is az alkoholizmus egyik jele. A teljes gátlástalanság. Aztán hazaszaladtam az oviból, és megittam még két sört, elláttam a háztartást és lefeküdtem kialudni. Délután mentem a gyerekekért, ésnyugtatókkal kihúztam valahogy estig. Így ment 6 sörrel a nap. Eleinte…
Az alkoholizmus nem csak hajlam, hanem szunnyadó betegség. Ráadásul kutatások bizonyítják, hogy a hajlam öröklődik. Az, akinél már elkezdődött az alkoholizmus, soha többé nem válhat hétköznapi átlagos alkoholfogyasztóvá, a betegség ugyanis egy-két pohár hatására is újra előjön.
Alexandra alkoholista szülők gyereke, ezértsoha nem fogyasztott alkoholt. A többdiplomás sikeres nő abba bukott bele, amibe a legtöbb alkoholt fogyasztó nő. A magányosság érzésébe. Egészen addig boldogan élte az életét, mígnemkét gyerek után otthon maradt munkanélküliként. Mind a férfiaknál, mind a nőknél a magányosság és a munkanélküliség a két fő ok, ami az italozáshoz vezet.
Megdöbbentő adat, hogy a nõk életének vannak úgynevezett "zsákutcái", amikor a pohárért nyúlhatnak. Ilyen például azéletközépkrízis, a gyes, az özveggyé válás, az úgynevezett üresfészek-szindróma, illetve a menopauza.
Az alkoholisták gyermekei még akkor is nagyobb gyakorisággal válnak a káros szenvedély rabjaivá, ha nem alkoholisták között nevelkednek. Magyarországon a becslések szerint legalább 800.000 felnőtt küzd alkoholproblémával. Ez a felnőtt férfi lakkosság 20%-át és a nők 5,2%-át érinti. A kontrollvesztett alkoholisták száma, akik állandó orvosi kezelést igényelnek, legalább 50-60 000.
Mi történt volna ha nem ittad volna meg azokat a söröket?
- Elvonási tüneteim voltak. Eleinte csak a kezem remegett, aztán mindenem,enni nem tudtam a sok sör mellett, állandóan ment a hasam, ha nem ittam meg a reggeli sört, vagy hánytam. A rettegett félelemről és szorongásról nem is beszélve, ami ezt kísérte. Csak az alkohol segített ezen, de az 10 perc alatt elmulasztotta a tüneteket.
A mértékletes ivás maximum napi egy pohár ital nőknek, illetve kettő férfiaknak. (Egy pohár ital 10 g alkoholt jelent, ami 3,5 dl sörnek, 1,2-1,5 dl bornak vagy 45 ml röviditalnak felel meg.) A nemek közötti különbség oka, hogy a nők általában kisebbek, mint a férfiak. A nők májában emellett kisebb az alkoholt lebontó enzimek aktivitása.
A család hogy viselte ezt?
- Eleintenagyon segítőkészek voltak, a barátok is. Próbáltak beszélni velem, vigyázni rám, ha remegek, ne menjek el egy adagért, de aztán lekoptak a barátok és a családnak is elege lett. Voltak tiszta időszakaim, hónapok, de aztán mindig jött valami stressz és visszajött az egész. Végül már 12 sörnél tartottam, a családi és baráti kapcsolataim teljesen leépültek. Részegen hívogattam őket telefonon, hol bőgve panaszkodtam, hol kiabáltam velük. Magányosabb lettem, mint előtte voltam. Később jött a durvább időszak akkor már nem csak sört ittam. Bort éstöményet is. Mivel mindezt úgy tettem, hogygyógyszereket is szedtem, még durvább volt. Jöttek az emlékezetkiesések. Egyáltalán nem tudtam mit csináltam előző nap. Sokszor ahhoz is segítséget kellett kérni, hogy a gyerekeket ellássa valaki, mert én délután négykor már totálkáros voltam.
A nagyivó nők - az absztinensekhez hasonlóan - két csoportot alkotnak: az alacsony iskolai végzettségűek és az értelmiségiek. Ma már nem egyszerűen alkoholizmusról beszélünk, hanem a hozzászokás, folytonos ivás, mértéktelen ivás, veszélyes/ártalmas ivás állomásairól.
Nem kértél segítséget?
- Mivel a nők zúgívók, és csak otthon isznak, először a család segítségét kértem. Aztán jöttek azönsegítő csoportok. Az Anonim alkoholisták nagyon sokat segítettek. Minden nap van gyűlés. Csak az mehet, aki tiszta. Ott aztán megismertem az alkohol igazi természetét. Minden korosztályból voltak a 17 évestől a 88 évesig. Mindenki elmesélte a saját történetét, ésmintha magamat hallottam volna vissza. Mindenkivel ugyanaz a folyamat zajlott le. A csoportok egyharmada nő volt. Ugyanúgydugdosták otthon a piát, vagy lecsalták a konyhapénzből az alkoholra valót, mint én. Nagyszeretettel fogadtak, sokat segített, de egy idő után visszaestem, és többé nem jártam.”
Az alkoholizmus fő ismertetőjegye az alkoholtól valóerős fizikai és lelki függés. Az alkoholizmust sokan a cukorbetegséghez és a magas vérnyomáshoz hasonlóan idült betegségnek tekintik. Bár a mérsékelt alkoholfogyasztás véd a szívbetegségek ellen, tartós és túlzott fogyasztásasúlyosan károsítja a májat, a hasnyálmirigyet, a bélrendszert, az idegrendszert és egyéb szerveket. Az alkoholizmus következtébenalultápláltság is kialakulhat, mivel az alkohol jelentős energiatartalma miatt az alkoholistáknak nincs étvágyuk, és ezért nem fogyasztanak kellően tápláló ételeket.
Mi volt a legalja?
- Amikor már évek teltek el pohárral, és még nem is voltam a legmélyén…Végül márnagyon rossz állapotba kerültem. Nem ettem semmit. Lefogytam 54 kilóra, de fel voltam püffedve. Vizes volt az arcom, és a kezeim. Nem foglalkoztam a külsőmmel,úgy néztem ki, mint egy hajléktalan, de csak az számított, hogy meg tudjam inni a magamét.”
A férfiakkal összehasonlítva, a mértéktelen alkoholfogyasztás nők esetében több veszélyt rejt. Bár az alkoholizmus gyakoribb a férfiaknál, a nők esetében veszélyesebb. Az alkoholista nőknél gyorsabban alakul ki májzsugorodás, és ugyanolyan gyakran alakul ki szívmegnagyobbodás, mint a férfiaknál.
Nem féltél, hogy mi lesz veled?
- De. Nagyon megviselt az alkohol. Többször mondták, hogy ebbebele is halhattam volna, akár a hirtelen elvonásba, akár a hirtelen nagy mennyiségű alkoholba. Állandóan tele voltam kék zöld foltokkal, jöttek a törések, még alkoholmérgezéssel kórházba is szállítottak. Többször ébredtem a detoxikálóban. Egyszer felébredtem pelenkában 30 évesen kikötözve egy ágyhoz. Arra nem emlékeztem mi történt velem. Akkor megfogadtam: vége.”
Egy-egy nagyobb megrázkódtatás felébresztheti a szunnyadó hajlamokat. Az italozó fiatalok gyakran leszoknak, amikor megházasodnak vagy gyerekük lesz, de egy válás hatására újra a pohárhoz nyúlnak. Idősebbeknél a társ elvesztése vagy akár a nyugdíjazás is oka lehet az ivásnak.
Sikerült megtartanod a fogadalmad?
- Nem. Végül csak visszajött a pia. Akkor már újra csak sört ittam. Csak 6-ot. Dea családom elhagyott. Azt mondják, ez a módszer a leghatásosabb. Tényleg az volt. Számos megvonást megpróbáltam egyedül megcsinálni, de sikertelenül, jött egy menstruáció, vagy valami bánat, egy betegség ésújra inni kezdtem, végülbevonultam egy elvonóra, utána egy több hónapos rehabilitációra, és köszönöm, mostjól vagyok. Ez segített. Egy éve nem iszom. S bár nincs rá biztosíték egy alkoholistánál, hogy ne történjen meg újra, többet nem is kívánok inni. Soha többet!”
">
Utolsó kommentek