HA A SZÜLŐ ALKOHOLISTA, nem csak ő, az egész család elsorvad a függősége miatt. A szenvedélybetegség családok, generációk életét teszi tönkre, mégis kevés szó esik arról, mit élnek át a hozzátartozók.   Hiánypótló könyv jelent meg, ami róluk, nekik…

A szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek életük végéig szenvednek a fiatalon elszenvedett traumáktól: a statisztikák szerint több mint harmaduk később maga is függő lesz. Az ellátórendszer többnyire csak a szülők felépülését támogatja, a gyerekekkel senki sem foglalkozik. Mostanáig nem is…

Kényszer szerencsejátékos vagyok. Szerencsejáték-függő. 2007. május 15-én játszottam utoljára. Felépülőben vagyok. Molnár Rudolf 16 éves korától egészen 25 éves koráig szerencsejátékozott, főleg rulettezett.  Az, hogy függő, már az első játéka után világossá vált számára: „16 évesen az összes…

Kneszl Beáta Carmen, az „Én, a megbélyegzett” című sikerkönyv írója az életét tette fel a Borderline-szindrómával küzdők megmentésére, és most egy csoportot is indít.     A Borderline személyiségzavar gyakorta a szakembereknek is fejtörést okoz, mivel az orvostudomány jelenlegi állása szerint a…

Kneszl Beáta Carmen az egyik legsúlyosabb pszichiátriai személyiségzavarral kénytelen együtt élni. Új könyvében kendőzetlen őszinteséggel beszél mindennapjairól.   " Mindenkinek van takargatnivalója! Neked mi? Én nyíltan vállaltam a titkomat, és ha ez az ára annak, hogy akár egyetlen ember…

Budapest – „Istenkáromló világból jövök, onnan, ahol a drog és alkohol hatására a karomat is felvágtam, és az öngyilkosságon gondolkodtam” – fogalmaz Gombola András. Mit jelent az alkoholizmus és a drog? Milyen abban hosszú évekig benne lenni? Van szabadulás? A Luther Kiadó gondozásában megjelent…

"A könyv egy tizenhat évig tartó elhúzott, kacskaringós drogkarrier története. Annak minden lelki, szellemi, egzisztenciális és fiziológiai vonatkozásával együtt. Drogmátrix és pszichomátrix".Kubiszyn Viktor:DrognaplóJószöveg Műhely Kiadó, 2011 Egy a…

 „Nem az a kérdés, hogy miért lesz valakiből drogos. Az a kérdés, hogy miért nem lesz MINDENKIBŐL drogos?” Kubiszyn Viktor Drognaplója eklektikus olvasmány. A sodró lendület ellenére muszáj megállnunk néha és föllélegeznünk. Hálát adni, hogy nem…

A mániás depresszió noha gyógyszerrel jól kezelhető, a beteg egész életét végigkíséri. Félő, hogy egy mélyebb hullámvölgy során a depressziós egyszerűen kiszakad a társadalomból. Rados Virág Bipoláris című könyvének és Babarczy Eszter Búra elnevezésű projektjének…

Minden szó róla szól  Írtam egy könyvet. Az Istenről szól. Meg tizenkét év drogozásról. Az alkoholról, a marihuánáról, az LSD-ről, az amfetaminról, a heroinról, a Cuki Színes Pirulákról, a nitrohigító cellspeciálról, és a Függőség Szürke Zónájáról. Az…

Alkoholfüggõség és családgondozás - Hans Klein    Az alkoholizmusra nem kell úgy tekinteni mint családi katasztrófára. Ha megfelelõ módon kezelik, van remény a változásra. E könyvben olyan lelkigondozói beszélgetéseket találni, amelyek útmutatást adnak azoknak,…

 Barry és Janae Weinhold, a több mint öt évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező szerzőpáros új kézikönyvében a társfüggőség egy, az eddigiektől eltérő felfogásával találkozhatunk. A Törj ki a társfüggőségből klasszikus önsegítő könyv: a probléma…

 Buda Béla: Olyanok lettünk, mint a verembe esett állatok Pszichiátria Buda Béla szerint a társadalomnak nem szabad eltűrnie, hogy a betegei ellátatlanok maradjanak Az elme,  a lélek gyógyításának tiltása,  tűrése,  támogatása kor- és rendszerfüggő,…

süti beállítások módosítása