HA A SZÜLŐ ALKOHOLISTA, nem csak ő, az egész család elsorvad a függősége miatt. A szenvedélybetegség családok, generációk életét teszi tönkre, mégis kevés szó esik arról, mit élnek át a hozzátartozók.
Hiánypótló könyv jelent meg, ami róluk, nekik szól.
„Ha hazaérve anyámat alva találtam, s láttam az üres üvegeket, az jó volt, mert tudtam, aznap már nem történik semmi. A félig kiivott üveg rosszat jelentett. Mellém ült a ginespalackkal, ellenőrizni a házi feladatomat, csapdába kerültem. Apám nem szólt semmit. Néha megragadta a karomat és azt mondta: Tedd, amit anyád mond, ne légy fafejű. Kevesebbet ivott anyámnál, és csak alkalmakként.” A mesélő ma már felnőtt nő. Egy a sok százezer gyerek közül, aki szenvedélybeteg szülők mellett nőtt fel.
Ma Magyarországon hozzávetőlegesen nyolcszázezer-egymillió alkoholista él. Hozzávetőleg, hiszen pontos számot nem tudunk, sok eset rejtve marad. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat számításai szerint körülbelül 400 ezer gyerek élhet olyan családban, ahol egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg. Róluk azonban senki nem beszél, még a nemzeti alkoholstratégia sem említi őket. Ezért is számít hiánypótló alkotásnak a máltaiak kiadásában megjelent, Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot?című könyv. A Németországban élő szerző, dr. Waltraut Barnowski Geiser évek óta foglalkozik szenvedélybeteg családban élő, felnövő gyerekekkel, felnőttekkel. A zeneterapeuta és pszichoterápiás természetgyógyász szakember többször rámutat: a problémával sokszor nem csak a közvetlen vagy tágabb környezet, de a szakemberek sem tudnak mit kezdeni. S nem csak az alkohol okoz komoly gondot: a könyv sorra veszi játék-, munka- vagy gyógyszerfüggő, kábítószerrel élő, anorexiás szülők gyerekeinek történeteit.
Mert a függőség tabu, a család minden tagja arra törekszik, hogy a külvilág ne szerezzen tudomást róla. Egyfajta fekete lyuk, ami mindent elnyel. A tabu elszigeteli a gyereket a környezetétől, magányosan, titokban szenved. Jellemző az állandó szégyenérzet is: a család tagjai a szenvedélybeteg helyett szégyellik magukat. Miközben a gyerek vágyik a szeretetteli családra, önmagát hibáztatja. Tipikus, hogy azt gondolja: ha jobb gyerek lenne, ha ügyesebben teljesítene az iskolában, anya, apa nem inna. Nem lenne agresszív. Nem kellene gyógyszereket szednie.
Az állandó tagadás, illetve a rettegés, amiben élnek – vajon milyen állapotban találják a szülőt este, újra agresszív lesz, vagy éppen ölelgetősre itta magát? – rendkívül kimerítő, nem csoda, hogy ezek a gyerekek nagyon sokszor rosszul teljesítenek az iskolában. Hamar elkönyvelik, hogy buták, ők pedig – miután nincs meg az otthoni támogató környezet – könnyen elkallódnak, kiesnek az iskolarendszerből. Gyakran mutatnak pszichés zavarokat, depresszióra, szorongásra, illetve személyiségzavarra utaló jeleket.
Bizalmatlanok, hiszen soha nem tapasztalták meg, milyen, amikor foglalkoznak, törődnek velük. Ugyanakkor számukra ez a környezet a normális, hiszen nem látnak más példát. A legtöbben felnőttként sem tudják „kinőni” a berögzült viselkedésformákat, gyakran kötnek ki bántalmazó kapcsolatban, egy másik függő mellett.
Tény, hogy a szenvedélybeteg családban felnövő gyerekek 30 százaléka maga is függő lesz, akik életük végéig hordozzák a gyerekkorban elszenvedett sérüléseket, gyakran fel sem ismerik, hogy mennyire traumatizálta őket a szülők életmódja. Ezért is nagyon fontos a hozzáértő szakember vagy segítő csoport, ahol feloldódhatnak e traumák. Nem ritka, hogy az ilyen családokból kikerülő gyerekek szociális munkásként dolgoznak, hiszen rendkívül érzékenyek és hűségesek. Igazi harcosok, akik megtanulták, hogy nem adhatják fel akkor sem, ha már senki nem hisz bennük. Rendkívül értékes emberek, akik sok szenvedés árán tanultak meg túlélni.
Szereted az idődet a hobbiddal tölteni? Vagy szinte megszállottja vagy valaminek? Mi a különbség a hobbi, a szenvedély és szenvedélybetegség között?
Hobbi
Hobbinak nevezzük azt a tevékenységet, amire szívesen fordítjukszabadidőnket, feltölt minket, teljesen bele tudunk feledkezni acselekvésbe. A hobbiknak különböző típusai vannak. Bármi lehet hobbi, amit szívesen végzünk, gyűjtögetés, sport, alkotás, főzés vagy kertészkedés. Bár a hobbi is egy speciális tudást igényel, de a tevékenységnek egyértelműena móka a célja, akikapcsolódás. Ha a hobbid tánc, akkor biztos nem olyan nyűggel állsz egy új forma megtanulásához, mint a szokásos matek leckéhez. Szinte észre sem veszed, hogy tanulsz.
Szenvedély
Aszenvedély mögött egy igenerős vágyrejtőzik. Nem véletlen, hogy a szenvedély kifejezés szinte összenőtt aszerelemszóval. Ugyanakkor, ha a vágy teljesül, aszenvedélyis megszűnik, kielégül. Lehetünk rabjai egy munkafolyamatnak, szenvedélyesen rajonghatunksztárokért, alkotásokért mindaddig, amíg ezt a sokenergiátpozitívantudjuk felhasználni, addig nem okozunk sem magunknak sem másoknak nehézséget, sőt igazán nagy teljesítményre lehetünk általa képesek. Aszenvedélyazonban akár „vakká” is teheti az embert. Bár hallottunk a hibákról, nem vagyunk hajlandóak azokat elfogadni. Fontos, hogy legnagyobb érzelmi hőfok mellett ishallgassunk kissé „az agyunkra”.
Szenvedélybetegség
Egy szenvedély akkor válik kórossá, ha amúgy kis mennyiségben hétköznapinak nevezhető cselekvéselburjánzik. Ha hétvégén koccintunk egy pohár itallal, vagy alkalmankéntjátszunk egy-két órát a számítógépen, az még nem függőség, az még kikapcsolódás. De ha a hétvégi koccintások helyett állandórészegségveszi kezdetét az már bizonyszenvedélybetegség.
Aszenvedélybetegségekhez szorosan kapcsolódik afüggőség. Biológiai függőséget okozhatnak bizonyos szerek. Szenvedélybetegek azalkoholvagydrogfogyasztók, akik megszállottan keresik az „anyagot”. Ha kiürül a testükből a tudatmódosító szer, erős vágyat,sóvárgástéreznek, ami miatt folyamatosan keresik a következő adagot. Ha a sóvárgást sikerült kielégíteni, kicsit megpihennek, majd ismét kezdődik a kör elölről, és megint elkezdenek vágyakozni.
Léteznek szer nélküliszenvedélybetegségekis. Az interneten megdöbbentő képek keringtek olyanjátékfüggőemberek ujjáról, akiknek teljesen eldeformálta már az ujjperceit a játékkonzol nyomogatása. Vagy hihetetlen történeteket hallani azokról, akik napokra bezárkóznak egy PC-vel, és enni is elfelejtenek. Ezeknek aszenvedélybetegségeknekis nagyon hasonló lefolyása van, mint kémiai addikcióknak. Mindkettőben közös, hogy feszültséget élnek át még mielőtt ki tudnák elégíteni vágyaikat. Mindkétszenvedélybetegség az egészséges viselkedéstől eltér, és problémákhoz vezet egészség, szociális kapcsolatok terén.
Bár 8 éve alig van heroin az országban, úgy tűnik, kezd visszatérni - többek között erről is értesülhettünk a metadonprogramok találkozóján. Ezek a programok, amelyek az első védelmi vonalat alkotják a heroin ártalmaival szemben, sajnos jelenleg a tűcserékhez hasonlóan csak a megtűrt kategóriába tartoznak.
2010 előtt a magyarországi injekciós drogfogyasztók fecskendőiben a leggyakoribb bevizsgált drog a heroin és az amfetamin (speed, spuri) volt. A nagy dizájner-robbanás idején azonban a heroin és a spuri szinte teljesen visszaszorult, helyüket az új szintetikus pörgetőszerek vették át, mint amilyen először a mefedron, majd a különféle fantázianeveken (leginkább kristályként) forgalmazott egyéb katinon-típusú drogok. Azóta heroin szinte csak mutatóba fordult elő a lefoglalt mintákban - ez a helyzet azonban most változni látszik. Legalábbis erről beszéltek a Magyar Addiktológiai Társaság által június 7-én szervezett VIII. Szubsztitúciós Fórumon részt vevő szakemberek, akik helyettesítő gyógyszerekkel, például metadonnal és szuboxonnal kezelik az opiát (ebbe a csoportba tartozik a heroin) függőket. Szerintük a klienseik egyre gyakrabban számolnak be heroinfogyasztásról.
Hogy a heroin szép csendben visszakúszik Magyarországra, azt megerősítette Dr. Csorba József is, a hazai addiktológia és metadon-terápia egyik vezető pszichiátere. Egy az Európai Unió támogatásával, az Art Éra Alapítvány és a MÖSZ bevonásával zajló projekt (ESCAPE) keretében évek óta laboratóriumban vizsgálják a fecskendőkben előforduló kábítószereket. Az utóbbi időben pedig megszaporodtak a heroinos minták (2017: 5,7%, 2018: 30%), és a metadonprogramok kliensei is több heroinról számolnak be. Csorba szerint ugyanakkor a kliensek megjegyzik, hogy ez a mostani heroin már nem olyan, mint régen volt - ez szerinte jelentheti azt is, hogy jobban felülött, esetleg tartalmazhat szintetikus opioidokat, mint amilyen fentanil (erről bővebben korábbi cikkünkben).
A heroinfüggőség egyik legközkeletűbb kezelési formája a fenntartó opiát helyettesítő kezelés, aminek a lényege, hogy az utcai heroint valamilyen legálisan előállított és forgalmazott, opiát-alapú gyógyszerrel váltják ki. Igaz, hogy ez a gyógyszer is függőséget okoz, de ebben az esetben ez pozitív változásokat hoz az ember életébe: kevésbé kényszerül bűnözésre, hogy beszerezze a szert, kevésbé fog megfertőződni vagy megbetegedni, szociális helyzete normalizálódhat, munkát kereshet magának. Idővel pedig akár motiváltá válhat arra is, hogy fokozatosan leálljon a gyógyszerről (ezt hívják detoxikációnak), ehhez pedig segítséget kaphat a programban (egyéni és csoportterápia formájában). A szubsztitúciós terápia nem csak a gyógyszerről szól.
Sajnos Magyarországon a helyettesítő gyógyszerekhez való hozzáférés mindig is nagyon alacsony volt, mindössze 637 ember részesült 2015-ben fenntartó kezelésben, ebből több mint 200-an egyetlen helyen, a Nyírő Gyula Kórház Drogambulanciáján. Az országos lefedettség hiányos, vannak olyan helyek (pl. Debrecen), ahol egyáltalán nem írnak fel az orvosok metadont, ezért vannak, akik a fél országot átutazzák, hogy az ENSZ által egyébként az alapvető gyógyszerek listáján szereplő gyógyszerükhöz hozzájussanak. Néhány éve nagy érvágást jelentett a Csorba doktor által vezetett soroksári drogambulancia metadonklinikájának bezárása is. Nem csak a pénz- és szakember-hiánnyal, de sokszor a politikai szűklátókörűséggel is meg kell küzdeni.
Dr. Csorba prezentációjából az is kiderült, hogy a hazai orvosok túl kis dózist írnak fel a páciensnek, mivel úgy gondolják, hogy ezzel motiválják őket a leszokásra. Pedig a túl kis dózissal a páciensek nem képesek elhárítani a sóvárgást és az elvonási tüneteket, így az egész program lényege kerül veszélybe. Ráadásul attól, hogy valakinek a dózisát csökkenteni kezdjük, még nem lesz motivált a leszokásra. A szakirodalom szerint legalább 100-140 mg az a dózis, ami már hatékonynak nevezhető, ez függ az adott beteg kórtörténetétől, testsúlyától, metabolizmusától és a tolerancia-szintjétől is.
“Amikor a Nyírő Gyula Kórházban átvettem a metadonprogramot, alig 30 milligrammos dózisokat írtak fel a betegeknek,” mesélte. “Erről akkor még azt hittem, hogy ez a sztenderd, később azonban utánaolvastam és rájöttem, hogy gyakorlatilag teljesen feleslegesen írjuk fel a metadont, ugyanis ilyen kis dózisban egyszerűen nem hat.” Dr. Csorba szerint Észak-Amerikával szemben, ahol gyakori a pszichiátriai gyógyszerek túlfelírása, Magyarországon éppen az alulírás jellemző egyes gyógyszerek, és nem csak a metadon esetében, és ez többnyire előítéletekre vezethető vissza.
Dr. Szemelyácz János pszichiáter szerint, aki a fórum másik házigazdája volt, az alacsony dózisok felírásának vannak anyagi okai is: a drogambulanciáknak nagyon korlátolt a költségvetése, és a szakemberek gyakran kerülnek olyan nehéz döntés elé, hogy a gyógyszerre költött pénzt csökkentsék-e, vagy a munkatársak fizetését. Az addiktológusok jelenleg azért lobbiznak a kormánynál, hogy receptre is fel lehessen írni a metadont, és a stabil betegek ki tudják azt váltani a gyógyszertárakban. Ehhez jogszabályi változásokra is szükség lesz, erre az Addiktológiai Szakmai Kollégium már javaslatot is tett a kormánynak. Eddig csak a szuboxont, egy másik, naloxont és buprenorfint tartalmazó helyettesítő gyógyszert lehetett felírni a betegeknek, azonban nem mindenkinek felel meg a szuboxon, ami drágább is. Csak a stabil, jól szituált pácienseknek jelent alternatívát a napi szintű bejárást igénylő metadonprogrammal szemben azt, hogy pénzért kiváltsák a gyógyszerüket.
A metadonprogramok egy másik nagy változáson is keresztülmennek: a tabletta formájú metadonról fokozatosan átálltak egy macedón gyógyszercég, az Alkaloid által forgalmazott folyékony gyógyszerre, amelyet az EU-ban MISYO brand néven forgalmaznak. Ezt jelenleg egy literes üvegpalackokban hozzák hazai forgalomba. Amennyiben az orvosok ezt receptre szeretnék felírni, akkor ez az adag túl nagy: a szabályok szerint a gyógyszertárakban felbontani nem lehet. Ezért a céggel jelenleg arról tárgyalnak, hogy kisebb, 100 ml-es kiszerelésben kerülhessen a gyógyszertárakba.
Szükség lesz egy olyan regisztrációs rendszerre is, amelyen keresztül a metadont felíró pszichiáterek nyomon követhetik azt, hogy az egyes klienseiknek vajon milyen más gyógyszereket írtak fel más orvosok, hogy elkerüljék a duplikációkat. Ez persze felvet adatvédelmi problémákat is, de ezek nem áthidalhatatlanok. Jóval nagyobb aggodalmat okoz szakemberek számára az, hogy a tűcsere-bezárások után attól tartanak, hogy a metadonprogramok is sorra kerülhetnek és politika vendetta áldozataivá válhatnak. A receptre felírás esetleg beindíthat ilyen reflexeket. Dr. Szemelyácz szerint azonban ha ezt a gondolatmenetet követnénk, akkor semmilyen fejlesztést nem szabadna támogatnunk, nehogy nemkívánt politikai figyelmet váltsunk ki vele.
A Fórumon nagyon sokféle, gyakran egymásnak ellentmondó információ hangzott el a MISYO-ra való átállásról. Volt olyan orvos, aki szerint a páciensei kimondottan örültek az átállásnak és a folyékony szert hatékonyabbnak tartották, mások szerint viszont a kliensek nagyon nem örültek a változásnak. Egyesek gyomorgörcsökre panaszkodtak, illetve arra, hogy a folyadék, bár gyorsabban felszívódik, jóval hamarabb ki is ürül, és ezért nem tart ki a nap végéig. Ez persze felveti a kérdést, hogy az ilyen esetekben nem arról van-e szó, hogy a beteg nem kap megfelelő dózist.
A pszichiáterek egyik nagy dilemmája a megfelelő dózis beállítása: sokan attól tartanak, hogy túl magas dózist írnak fel, pedig úgy tűnik, az alacsony dózis jóval nagyobb problémát jelent. Az egyedüli objektív módszer az lenne a dózis beállítására, hogy a beteg vérplazmaszintjében mérik a metadon metabolitjainak koncentrációját, egy ilyen vizsgálat viszont sok pénzbe kerülne. Ráadásul nem mindenki szerint van erre szükség, mások azt gondolják, hogy az orvosoknak alapvetően jobban kellene bízniuk a páciens szubjektív érzékelésében és igényeiben. Amit nagyon hiányoltam a fórumról, az éppen a kliensek hangja: Magyarországon még mindig nincs érdekvédelmi szervezete a metadon klienseknek, mint sok más országban.
Megnehezíti persze a bizalmi viszony kialakulását, hogy a metadonnak virágzó feketepiaca van az utcán, előfordul az is, hogy a páciens már a klinikán kívül eladja a tablettát, sőt, a rablások és kényszerítések sem ritkák. Nehéz kiszűrni, hogy ki akarja eladni a szert és kinek van tényleg igénye nagyobb dózisra. Többen éppen azért döntöttek a folyadékra való átállás mellett, mivel a folyadékot nehezebb a feketepiacon eladni. Ők részben ezzel is magyarázzák egyes klienseik ellenállását az új, folyékony gyógyszerrel szemben, hiszen ezzel megfosztották őket egy korábbi bevételi forrástól.
Dr. Csorba az EMCDDA jelentésére hivatkozva hangsúlyozta, hogy a feketepiac visszaszorítása csak olyan országokban sikerült, ahol a metadonhoz való hozzáférés könnyű - a szigorítások, megszorítások ezt nem érhetik el. Már nem csak Nyugat-Európában, de lassan a mi térségünkben is elterjedté válik az, hogy a metadont háziorvosok is felírhatják (pl. Horvátországban). Amíg Magyarországon vannak egész régiók, ahol nem írnak fel metadont, amíg a programokba való bekerülés korlátozott és várólisták vannak, vagy amíg a bekerülési küszöb egyéb szempontokból túl magas, addig nem várhatjuk a feketepiac visszaszorulását (teljesen megszüntetni nem lehet). Hiszen a feketepiacot mindig is a kereslet tartja fent. Márpedig ha visszajön a heroin, még nagyobb igény lesz a helyettesítő gyógyszeres kezelésre.
Sárosi Péter
TE IS METÁS VAGY? Szeretnéd megírni nekünk a véleményedet a folyékony gyógyszerről vagy másról, akár névtelenül? Írj a sarosip(kukac)rightsreporter.net emailcímre!
Alighogy elkészült az első tetkó, az ember máris rohanna a következőért, bár még ötlete sincs, hogy mi legyen az. Ez az érzés ismerős lehet azoknak, akik tetováltattak már. De vajon mi állhat a hátterében?
Bármilyen meglepő is, sokan nem az esztétikum, és nem a tetszetős minták kedvéért járnak tetováltatni. - Sok tetoválásfüggő állítja, hogy az egyik fő ok, amiért visszajárnak a szalonba, az a fizikai fájdalom - mondta Dr. Sal Raichbach pszichológus a Bustle-nek. Fájdalom hatására ugyanis különböző, fájdalomcsillapító kémiai anyagok szabadulnak fel az agyban, melyek a drogfüggőséghez hasonló mechanizmusokat generálnak.
Tetoválás Forrás: unsplash.com/Allef Vinicius
Kutatások bizonyítják, hogy a tetoválás során adrenalin és endorfin szabadul fel, ami pozitív érzelmi választ vált ki az emberben. Ezek az endorfinlöketek, melyekhez hasonló a testmozgás után is megjelenik, kellemes érzésekkel járnak, mégsem váltanak ki mindenkiből függőséget. Úgy tűnik, a függő egyének agya kicsit másképp reagál az élményre. Agyukban endokannabinoidok, vagyis a kannabiszhoz hasonló molekulák szabadulnak fel, valamint a morfiumhoz hasonló enkefalinok. Az eredmény intenzív örömérzés, mely viszont, sajnos gyorsan elillan. Így már jöhet is a következő dózis.
Aprócska újszülött. Nem tudni hány hétre született, csak azt, hogy nagyon pici. Bizonytalan terminus, így fog a papírjaira kerülni. Az szülőanyja nem járt terhesgondozásra, azt sem tudja pontosan, hogy mikor maradt ki a vérzése, meg különben is, kit érdeldekelnek az ilyen apró-cseprő dolgok. Tulajdonképpen azt sem tudja, ki is az apa. Talán rásózza valakire. De ha nem, az is mindegy, haza biztosan nem viszi.
Aprócska újszülött. Csipognak a gépek, rohannak az orvosok, nővérek. Egy új élet, ami az intenzív osztályon kezdődik, fájdalmakkal, szenvedéssel, elvonási tünetekkel, az életért küzdve. Egy élet, amit nem tudunk, hogyan fog folytatódni.
Újszülött drogosok
Azok a babák, akiknek a szülőanyja a terhesség alatt rendszeresen drogot fogyasztott, drogfüggőként jönnek a világra. Röviddel az első levegővételük után átélik az elvonás minden kínját, amivel orvosi segítség nélkül nem is tudna megbirkózni a szervezetük. S hogy hogyan tovább?
A terhesség alatti drogfogyasztás a gyermek veszélyeztetése. Jogilag is. Így ebben az esetben az anya nem viheti haza a babáját. A gyámhivatal gondoskodik az újszülött ideiglenes elhelyezéséről. Ez lehet a szülőanya arra alkalmas családtagjánál, ha arra alkalmas, és ismert a személye az apánál, vagy az ő családjánál, illetve nevelőszülőknél. Hogy az anya később visszakaphatja-e a gyermekét, az rajta is múlik, le kell szoknia a drogról és be kell bizonyítania, hogy képes felelősségteljes szülőként működni.
Magzati alkoholszindrómás csecsemő
De egy “drogos” újszülött jövőbeli életének még csak nem is az a legmeghatározóbb pontja, hogy hova kerül, hanem az, hogy a drogok milyen károsodást okoztak a szervezetében. A legnépszerűbb drog, az alkohol fogyasztásának a következményeit jól ismerjük, a magzati alkoholszindrómáról sokat lehet hallani – az más kérdés, hogy sajnos az alkoholista anyák ritkán hiszik el, hogy velük is megtörténhet, azonban sok szintetikus drog esetében csak halvány sejtések vannak a lehetséges következményekről.
Sokszor nem is azonnal derülnek ezek ki, hónapok, vagy akár jó néhány év elteltével válnak láthatóvá, egyértelművé az idegrendszeri, fizikai károsodások, melyekkel aztán vagy tud valamit kezdeni az orvostudomány, vagy nem. Vagy van elég akarat, törekvés, ismeret a gyermeket nevelők részéről, hogy legalább megpróbálják, vagy nincs. A rendszertől valószínűleg kevés segítséget és támogatást fognak kapni ehhez. Mert nincs elég korai fejlesztő, logopédus, gyógypedagógus, konduktor, pszichológus, szakorvos, és nincs elég pénz…
Drogfüggő anyák
A másik kérdés, hogy mi lesz az anyával. Mert nem megoldás, ha megalázzák a kórházban. Nem megoldás, ha mindenki, aki szembejön a kórteremben, képletesen szólva belerúg.
Nem, nem kell őt sajnálni. Nem kell vigasztalni, és nem kell a buksiját simogatva győzködni, hogy minden rendben van/ lesz, hiszen ez nem igaz. Szembesíteni kell az állapotával, aztán őszintén, egyszerűen és szemrehányás nélkül szembesíteni kell a következményekkel is. Közben bizalmat kell építeni az intézmények, a lehetséges segítők felé, hiszen a számára is ott a segítség, ha meri elfogadni.
Igen, most ő is hatalmas krízist él meg. Innen két irányba vihet útja: mehet még mélyebbre, vagy elindulhat kifelé a gödörből. És ha ő kimászik, talán megtesz mindent a gyermekéért is, mert képessé válik rá. Talán nem történik meg újra, vele legalábbis nem.
Ha népszerű drogmegmondóember akarsz lenni Magyarországon, akkor észben kell tartanod néhány alapszabályt.
1. Ne említsd, hogy az alkalmi drogfogyasztással nincs semmi baj
Csak úgy lehetsz népszerű, ha megfelelsz azoknak a társadalmi elvárásoknak, amelyek szerint az illegális drogfogyasztásnak nincsen elfogadható formája. Fenn kell tartanod azt a morális feszültséget, ami a drogfogyasztást a zsidó-keresztény kultúrkörben a deviáns cselekedeteknek kijárú bűntudattal és szégyennel veszi körül. Hangsúlyozd a drogfogyasztás ártalmait, de az Isten szerelmére, ne beszélj arról, hogy az emberek többsége azért drogozik, mert - az örömet okoz. Ne beszélj a pozitív élményekről, az élvezetről, mert akkor rögtön megvádolnak, hogy te drogpropagátor vagy - csak a szenvedésről, a fájdalomról és a halálról beszélj. Ne áruld el, hogy a drogfogyasztók többsége alkalmi fogyasztó és nem válik függővé, és hogy a fűtől nem vezet egyenes út a heroinhoz. Ne áruld el azt se, hogy a drog csak az egyik része a képletnek - a környezet (setting) és az ember belső valósága (set) legalább annyira fontos.
2. Ne helyezd társadalmi kontextusba a drogfogyasztást
Ha a drogfogyasztással együtt járó problémákról beszélsz, akkor véletlenül se említsd, hogy ezek nagy része bizony nem légüres térben történik. Ülj föl arra a vonatra te is, ami a drogfüggők további megbélyegzéséhez vezet azáltal, hogy kizárólag az egyéni felelősségüket hangsúlyozzuk és bűntudatot és szégyent keltünk bennük. Ne említsd, hogy a problémás fogyasztók jelentős része gyermekkori traumáktól és kezeletlen pszichiátriai zavaroktól szenved, diszfunkcionális családban nőtt fel. Ne kelts bűntudatot a közvéleményben azzal kapcsolatban, hogy több százezer embert hagy vegetálni a társadalom margóján, afrikai körülmények között, szegregátumokban, ahol a drog nem az élvezet, hanem a túlélés eszköze. Hogy a kisstílű utcai dílerek, akiknek a földre teperését a rendőrség olyan nagy csinnadrattával filmezi le, maguk is a nyomorból próbálnak menekülni (sikertelenül).
3. Semmiképpen ne mutass rá az állam/kormány/rendszer felelősségére
És ha már fel is vetődnek ezek a problémák, akkor semmiképpen se mutass rá arra, hogy bizony az államnak, a deres halántékú, pocakos politikusainknak milyen nagy felelőssége van abban, hogy annyi ember élete kényszerül zsákutcába, mint amilyen a függőség vagy a hajléktalanság. Hogy mennyi mulasztás és tudatos, cinikus bűn terheli a döntéshozók lelkét, akik az emberek zsigeri félelmeit és szorongásait kisebbségi csoportokra fókuszálva sütögetik a saját politikai pecsenyéjüket. Maradj meg “semlegesnek” és “politikamentesnek”, véletlenül se említsd, hogy a drogfogyasztók büntetése káros, és ne hívj fel a dekriminalizációra, mert akkor elásnak, mint drogliberalizátort.
4. Ne beszélj ártalomcsökkentésről
A legjobb, ha nem említed azt, hogy a drogfogyasztás ártalmai csökkenthetők. Inkább kezdj el te is kizárólag felépülésről beszélni, az kockázatmentes, hiszen a legtöbb ember a drogmentesség szinonímájaként érti. Ezáltal elkerülheted, hogy meggyanúsítsanak azzal, hogy esetleg a drogfogyasztás nem minden formáját tartod Isten és természet ellen elkövetett bűnnek (lásd első pont). A tűcsere helyett inkább beszélj “felépülés előkészítő programról,“ tű helyett pedig “felépülést elősegítő eszközről”. Persze csak ha muszáj.
Ha észben tartod ezt a négy alapszabályt, akkor népszerű drogmegmondóember lehetsz Magyarországon, hiszen meghagyod az embereket dagonyázni kényelmes előítéleteik pocsolyájában.
Dániel tizennyolc éves korára már keményen ivott, az alkohol volt a megoldás mindenre, nem tudta elképzelni az életét ivás nélkül. Az apja, János, ekkor próbált végleg felgyógyulni hosszú évtizedek óta tartó alkoholizmusából. Másfél évvel később fia is követte a felépülés útján, később mindketten segítő szakemberek lettek az ivással töltött évek hatására. Nemrég közösen hoztak létre egy speciális felépülési központot, hogy segítséget nyújtsanak a józanodni vágyóknak.
Felépülő függőkkel beszélgetve rengetegszer találkozni azzal a motívummal, hogy már egyik szülőjük is alkoholbeteg volt. Az sem ritka, hogy kiderül, családjukban több generáció óta jelen van az alkoholizmus; nem csak az apjuk, de nagyapjuk is ivott. Nem csoda, hiszen a statisztikák szerint a szenvedélybeteg családban nevelkedett gyerekek több, mint 30 százaléka válik később maga is függővé. Így történt ez a Lovizer családban is: János és fia, Dániel mindketten felépülő alkoholisták. Ők meséltek arról, hogyan lett apa és fia szenvedélybeteg.
János abban nőtt fel, hogy ne legyen olyan, mint az apja. “Mindig ő volt a bűnbak, a szégyen.” Körülbelül 17 éves lehetett, amikor először ivott alkoholt. Rögtön el is ájult két pohár bortól. Örült, mert ez az élmény megerősítette benne, hogy az alkohol nem neki való, biztosan nem lesz alkoholista.
Gyerekként Dani sokáig semmit sem vett észre apja betegségéből. Fotó: HAJDU D. ANDRÁS/Abcúg
A tanulásban mindig a maximumra törekedett, mindenből ötöst akart. Ennek megfelelően a gimnáziumot kitűnő érettségivel végezte el, mégis katonai pályára ment. Később, a felépülése alatt értette meg, ezzel kompenzálta, hogy nem volt apaképe. Hiába lett idősebb, két sörnél ekkor sem bírt többet meginni. “Tudták, hogy jó gyerek vagyok, csak nem bírom az italt.”
Valójában ha az első nem is, de a második-harmadik sör már jól esett neki. A negyediket csak félelemből nem itta meg, mert tudta, hogy baj lesz belőle.
Felesége hasonló családból jött, ezért közös elhatározásuk volt, hogy ők máshogyan fogják csinálni. De még az első igazán emlékezetes berúgása (katonatársainak kellett hazavinniük) után sem gondolták, hogy baj lesz az ivásból. Pedig voltak árulkodó jelek: többször összevesztek, ha hétvégén János szeretett volna csak úgy meginni néhány sört.
Született alkoholisták
Ez a transzgenerációs hatás – vetette közbe Dániel. Nála is akkor kezdődtek a bajok, amikor az első sört megitta. Őt is ugyanúgy vitték haza, mint az apját. Mégis az volt a tanulság, hogy meg kell tanulnia inni, mert jó érzés, “miközben gyűlöltem az alkoholista apámat.” Rájött, hogy ha iszik, akkor könnyebben oldódik fel társaságban, nincs problémája az ismerkedéssel. “Kényszeresen mindig azon pörögtem, mit gondolnak mások. Ha ittam, már nem.” Nagyon hamar, 14-15 évesen rögzült nála, hogy az alkohol mindenre megoldás, a nehézségekre – az első szerelmi csalódásra – is az ivás volt a válasz. Ugyanez játszódott le nála, mint apjánál: a rendszerváltással János élete megroppant, egyik pillanatról a másikra minden megváltozott a titkosszolgálatnál dolgozó férfi körül. Dániel fontosnak tartja tisztázni, hogy apja nem a külső események hatására kezdett el komolyan inni: eleve megvolt a hajlama rá.
“Ezt hívják úgy, hogy született alkoholista.”
Jánosnak és Dánielnek is voltak olyan barátaik, akik többet ittak náluk, mégsem lettek függők. Bárkiből lehet alkoholbeteg, több tényezőtől függ, hogy ki válik végül azzá. A rendszerszemlélet segít az összefüggések értelmezésében. A három legfontosabb dimenzió, amelyet érdemes vizsgálni:
Választott szer
Személyiség
Szociokulturális tényezők
Az alkohol számít az egyik legveszélyesebb szernek, mert például a heroinnal szemben társadalmilag elfogadott, miközben keveset tudnak a hatásmechanizmusáról. Egy szorongó, bizonytalanul kötődő személyiség ugyancsak nagyobb eséllyel lesz függő. Ugyanennyire erős tényező az otthonról hozott minta: a szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek ötször-hatszor nagyobb eséllyel lesznek függők. Ezek együttállása esetén válik valaki “üzembiztosan” alkoholbeteggé, magyarázta Dániel. Sokat számít, ha van a családban legalább egy valaki, aki nem iszik. “Nekem esélyem sem volt, mert még az unokatestvéreim is piáltak”. A hobbi, az életkornak megfelelő életcél, az elfogadó szeretet-kapcsolatok, a támogató közösségek és a hit viszont mind-mind protektív tényezőnek számítanak, tette hozzá.
“Nem ezt akartam egyik gyerekemnek sem”
Gyerekként Dani sokáig s semmit nem vett észre apja betegségéből. Nagyjából 5-6 éves korától vannak emlékei arról, hogy szülei veszekednek. Tizenéves korára vált mindennapossá, hogy “ha apa iszik, akkor bármi megtörténhet.” A fiú vált a villámhárítóvá, nővére inkább kimenekült ebből a helyzetből azzal, hogy kollégiumba ment. Idővel feladatának is érezte, hogy a szülei közé álljon, ha kell. Anyja vele beszélte meg, mi legyen Jánossal; elengedjék a kocsmába vagy inkább ők adagolják neki az italt.
A rászokásnál erős tényező az otthonról hozott minta Fotó: HAJDÚ D. ANDRÁS/Abcúg
János ma már könnyebb szívvel hallgatja fiát, amikor ezekről az emlékekről mesél. Ez nem volt mindig így. Felépülése kezdetén döbbent rá, mit tett a családjával, mennyi szenvedést okozott gyerekeinek. Lehetetlen lenne együtt élni ezzel a bűntudattal, hosszú folyamat volt ennek feldolgozása. “Katartikus élmény látni, mi lett a fiammal. Sosem akartam, hogy mint nekem, neki se legyen apja.” Sokszor mégis azon kapja magát, hogy a lányával való kapcsolatában meg-megjelenik a bűntudat. Lánya ugyan nem iszik, de ugyanúgy továbbvitte a sérült működést: nála is megjelenik az a kényszeres megfelelés, amely Danit és Jánost is jellemezte. “Nem ezt akartam egyik gyerekemnek sem. De nem tudtam mást adni, mint amit láttam.” Ezért hangsúlyozza mindig, hogy az alkoholizmus betegség, nem egy szerzett helyzet.
Csak egy napot álljon meg ivás nélkül
János és Dániel alkoholizmusának története 2008-ban kapcsolódott össze, és későbbi felépülésükben is sorsfordító volt ez az időszak. Felesége ekkor váltotta be tízéves ígéretét és elhagyta Jánost. Ez volt az abszolút mélypont: alkoholbetegsége annyira elhatalmasodott, hogy az orvosok közölték vele, bele fog halni az ivásba, ha nem hagyja abba. Ekkor került be a Szigetvári Kórház Addiktológiai Rehabilitációs Osztályára, ahol a Minnesota-modell szerint gyógyítják az alkoholbetegeket. (A szigetvári intézményrőlebben a cikkben írtunk részletesen.)
Dániel is elkísérte, ahogy visszaemlékezett, akkor is másnapos volt. Ma is tisztán emlékszik a pillanatra, amikor az orvos felé fordult és megkérdezte: „Tisztában van-e azzal, hogy az alkoholizmus progressziv, gyógyíthatatlan, halálos betegség, amire alkoholista apa fiaként 6-7-szeres esélye van?” Amíg apja bent ült, kitöltött egy 35 kérdéses tesztet, amely megmondja, mennyire érintett az alkoholizmusban. Hat-nyolc, vagy annál több igen válasz súlyos alkoholizmust jelent. A tizennyolc éves fiúnak legalább 26 igenje volt.
Az ominózus 35 kérdéses tesztFotó: HAJDÚ D. ANDRÁS/Abcúg
Ettől teljesen kikészült. Ezután az ivás már nem volt ugyanaz számára: minden berúgás után azonnal jött a bűntudat. Lyukat ütöttek a tagadásból és mások hibáztatásából épült pajzsán, mondta. Apja sorsa egyfajta felmentést jelentett neki, hogy ne kelljen foglalkoznia saját problémáival.
“Hát persze, hogy iszom, egy ilyen családban ki ne inna?!”
– mondogatta magának.
Ez a kifogás azonban megszűnt, miután 2008 őszén János visszatért a terápiáról. Teljesen más ember lett; nem beszélt a józanságról, hanem tett érte, rendszeresen eljárt az anonim önsegítő csoport gyűléseire. Addigra Dániel már el sem tudta képzelni az életét ivás nélkül: még a szexhez is kellett az alkohol vagy a fű. “Hogy még jobb legyen.”
“Hát persze, hogy iszom, egy ilyen családban ki ne inna?!”Fotó: HAJDÚ D. ANDRÁS/Abcúg
Egy évvel azután, hogy János elkezdte a felépülését, Dániel azt érezte, hogy képtelen így tovább élni. Az ivásra ráment a párkapcsolata, rengeteg pénzt veszített, összetörte a családi autót. Fél évet adott magának: vagy kijózanodik, vagy kicsinálja magát. Az akkor már több mint egy éve józan apja azt tanácsolta neki: legalább egy napot próbáljon meg alkohol nélkül.
Ez 2009. augusztus 27-én volt, és azóta, egészen pontosan 3225 napja nem ivott egy kortyot sem.
Apja tanácsa volt az utolsó lökés a józanodás felé, mondta visszagondolva. Erősebbé vált a felépülés iránti vágy a félelemnél, hogy mi lesz vele alkohol nélkül. Elkezdett önsegítő csoportokba járni, ami sokat segített neki, mert a társak ugyanarról beszéltek, amit titkon ő is érzett legbelül.
Tizenhárom éven át gyógyszerezték
A Lovizer család története azért is egyedülálló, mert felépülése után apa és fia is segítő szakember lett. A motivációjuk azonban némileg különbözött. János számára meghatározó élmény volt, hogy körülötte mindenki belehalt az alkoholizmusba, az egészségügy rajta sem tudott segíteni. Több mint tíz éven keresztül járt pszichiátriára, de az orvosok nem ismerték fel, hogy nem a depresszió az igazi baj, hanem az alkoholizmusa.
“Miért nem tudják a pszichiáterek, hogy egy alkoholistának nem szabad gyógyszert adni? Mintha csak italt adtak volna. Ezt nevezik szerváltásnak.”
Olyan orvosa is volt, aki azt tanácsolta, csak igyon fele annyit. A végső bizonyosságot az jelentette, amikor látta, hogy az önsegítő csoportok ereje és az általuk kínált felépülési program fiának is segít. Három felépülő évvel a háta mögött beiratkozott az addiktológiai konzultáns képzésre. Először a családsegítőnél kezdett el dolgozni, később egyéni konzultációkat is tartott, és továbbra is részt vett az önsegítő közösségek életében.
Annak ellenére, hogy 2009 nyara után Dániel már nem ivott, a személyisége ugyanúgy függő módon működött. Mindent kényszeresen csinált: nem szerette, amit az egyetemen tanult, mégis minden tárgyból ötöst akart. Ha viszont a saját felépüléséről kellett beszélnie, akkor nem szorongott, jól érezte magát. Egyre több helyre hívták drogprevenciós órákra előadást tartani. Rájött, hogy ez való neki igazán, és apjához hasonlóan beiratkozott az addiktológiai konzultáns képzésre. Végre eltűnt a kényszeresség, azért akarta jól csinálni, mert érdekelte. A diploma megszerzése után a Kék Pontnál kezdett el dolgozni, ahol fiatal, saját élményű szakembert kerestek.
Megtanulják, hogyan maradhatnak józanok
A Szőcön megvalósított felépülési központot már együtt találták ki. Az ötletet az adta, hogy Magyarországon nem létezik köztes ellátási forma: vannak ambulánsan látogatható csoportok, egyéni konzultációs lehetőségek és több hónapos bentlakásos terápiák. Ez az ellátás viszont csak 28 napos, gyakorlatilag a Minnesota-modell elemeit valósítja meg egy rövidebb, intenzív, bentlakásos formában. Reggeltől estig folyamatos munka folyik; a klienseik tanulnak a szenvedélybetegség valós természetéről, addiktológiai témájú filmeket elemeznek, önismereti munkát végeznek és különböző technikákat sajátítanak el, hogyan tudják megtartani józanságukat a mindennapokban. Ezenkívül megismertetik velük az önsegítő közösségek felépülési programját is.
Másik lényeges eleme a szőci programnak, hogy a központ dolgozói mind maguk is felépülők; négyüknek ugyan nincs szakképesítésük, de gyakorolják a 12 lépéses programot. Abban egyedi még Jánosék központja, hogy az egész család, tehát ő, a fia és a felesége is részt vesz a munkában. Felépülése után Jánost visszafogadta felesége, és maga szakember lett, felépülő hozzátartozóként és családterapeutaként dolgozik velük. “Azt láttuk, hogy a felépülő családi minta akkora erőt és reményt ad a klienseiknek, mint semmi más.” A program tavaly szeptemberben indult, ezért még nincsenek használható statisztikáik arról, hogy a gyógyulni vágyók közül hánynál értek el maradandó változást. Eddig harmincan indultak el náluk a felépülés útján, körülbelül 70 százalékuk jelenleg is józan, számolt be János az eddigi eredményeikről.
A program nem ingyenes, a 28 napos program díja többszázezer forint. Ez ahhoz képest nem sok, hogy klienseik korábban 80-100 ezer forintot, vagy akár ennél is többet ittak el havonta, mondták Dánielék. Sokszor a család vagy a baráti társaság adja össze a pénzt, nem is a függő. Arra is volt példa, hogy a munkáltató fizette ki az ellátást. “A lényeg, hogy nem a társadalom, hanem maguk az érintettek állják a felépülésük a költségeit, ezzel is tehermentesítve az ellátórendszert.” Tapasztalataik szerint az anyagi elköteleződés komoly motiváló erőt, felelősséget jelent a felépülésben. Jellemzően azok jelentkeznek a programra, akiknél már nagy a baj, de még nem vesztették el a munkájukat, még működnek a családi kapcsolatok.
A hajléktalanság után már csak a szegénységet, a munkanélküliséget, a dohányzást, az alkoholizmust, a betegségeket, a fogyatékosságokat és a bűnözést kellene a kormánynak betiltania, és eljönne a földi paradicsom.
Milyen szép lenne, ha törvényi tilalmakkal társadalmi, emberi problémákat egyik napról a másikra meg lehetne szüntetni!
A magyar országgyűlés a múlt héten a kereszténykultúra védelmének jegyében alaptörvénybe foglalta a hajléktalanság tilalmát a közterületek közcélú használatának védelmére hivatkozva.
Az ország teljes területén tilos a hajléktalanság ezév október 15-től!
Tiltsuk be, tüntessük el szem elől! Olyan kellemetlen amikor ott fekszenek az aluljáróban, vagy a kapualjban. Az ember nem szeret odanézni. Csúnya látvány! És még büdösek is! Szörnyű, miért csinálják ezt? Miért hagyják így el magukat? Nem állapot, hogy ezt el kelljen viselni a tisztes, dolgozó magyar polgároknak! A közterület arra való, hogy mi használjuk, méghozzá zavartalanul! Mi, akik rendes emberek vagyunk, dolgozunk, pénzt keresünk, naponta tisztálkodunk.
Végtelen cinizmus
Mintha bárki önszántából válna hajléktalanná. Mintha bárki az utcán alvást választaná, ha helyette volna elérhető, emberhez méltó körülményeket biztosító szálláshelye.
A javaslatot benyújtó törvényalkotási bizottság szerint az állam számos eszközzel biztosítja az emberi méltóság megőrzését.
Csakhogy. A szakemberek a fővárosban körülbelől tízezerre, országosan körülbelül harmincezerre becsülik a hajléktalanok számát, miközben tízezer szálláshely van az egész országban. Arról nem is beszélve, hogy a hajléktalanszállókon uralkodó tarthatatlan állapotok pedig sokszor kifejezetten sértik az emberi méltóságot.
Amíg az államnak csak törekednie kell az emberhez méltó lakhatás feltételeinek megteremtésére, addig azt senki nem tudja kikényszeríteni. Egy hajléktalan embernek sem lesz alaptörvényben garantált joga ahhoz, hogy az állam szállást biztosítson a számára. Pláne nem lakást.
Ehhez képest tilos lesz életvitelszerűen közterületen tartózkodni az ország teljes területén.A rendőröknek, a közterület-felügyelőknek, de még a mezőőrnek, az erdészeti hatóság emberének és a halászati őrnek is feladata lesz ezt a tilalmat érvényesíteni. Hiszen most már majd az erdőben és a mezőn sem alhat senki.
A szabálysértési törvény októberre tervezett módosítása azt fogja lehetővé tenni, hogy a hatósági emberek még jobban zaklassák és üldözzék az utcán alvó embereket. Ha felszólításra nem hagyják el a helyszínt, akkor szabálysértést követnek majd el, az ország bármelyik pontján.
Egy dologban lehet már csak bízni. A rendőrök, a közterület-felügyelők és más hatósági személyek emberségében.
Az eddigi tapasztalatok és adatok is azt mutatták, hogy hiába voltak olyan területek, ahol már eddig is szabálysértés volt az utcán aludni, nem bírságolták ezért a hajléktalanokat. Persze igazoltatás, elküldés gyakran történt, történik, de azt azért a rendőrök is tudják, hogy hiába bírságolnak meg egy hajléktalant. Nem fogja tudni befizetni, és akkor mehet a börtönbe.
Bár ez a kormány utál a szegényekre költeni, mégiscsak ott van az az alaptörvényi szabály, hogy törekednie kell minden hajléktalant elszállásolni. Közérdekű adatigényléssel fordulunk az EMMI-hez, hogy megtudjuk, milyen intézkedéseket tesznek azért, hogy jövő télen minden hajléktalan emberhez méltó körülmények között lakhasson, ha már a kereszténység nevében tilos lesz nekik az utcán aludni.
A magyar lakosság 10 százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. 80 százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű, kulturált. 10 százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő! Magyarország európai és világviszonylatban is az egy főre jutó éves alkoholfogyasztást és az összlakosság számához viszonyított alkoholfüggők arányát figyelembe véve a statisztikák kétes hírű élén szerepel.
Nehéz kérdés, és szakmacsoportonként ki-ki máshogy értelmezi az alkoholfüggőség, a szenvedélybetegség fogalmát. Egy meghatározás szerint az tekinthető alkoholfüggőnek, aki alkoholfogyasztásával az egyén és/vagy a közösség bármilyen irányú (fizikai, társadalmi, szociális, anyagi, stb.) károsodását okozza. Alkoholbetegnek azt a személyt tekinthetjük, akinél a testi és/vagy lelki függőség is kialakult.
Ki tekinthető nagyivónak?
A WHO általános definíciója szerint nagyivónak az tekinthető, akinek szeszfogyasztása olyan mértéket ér el, hogy az észlelhető testi és szellemi zavarral, egészségromlással, az interperszonális viszonyok károsodásával jár, károsítva az ivók társadalmi és anyagi helyzetét. Láthatjuk, hogy a különböző értelmezések lényege megegyezik. A hangsúly tehát nem az elfogyasztott alkohol mennyiségén van, hanem az általa kiváltott hatások a döntőek. Ez érthető, ha azt az egyébként köztudott tényt vesszük alapul, hogy az egyes személyek alkoholtoleranciája nagymértékben eltérő. Ennek oka, hogy az etil-alkohol szervezetben történő lebontásának mértéke és sebessége egyénileg változó, emellett pedig ugyanazon személy esetében sem állandó: fizikai, táplálkozási és pszichés hatások befolyásolják. Az etil-alkohol metabolizmusáért az alkohol-dehidrogenáz nevű enzim felelős elsősorban, melynek mennyisége és aktivitása genetikusan meghatározott.
Vannak, akiknek már a kevés is sok
Köztudott, hogy egyes népcsoportokhoz tartozók már kis mennyiségű alkoholos ital elfogyasztására is a részegség teljes tünetspektrumát mutatják. Ennek oka, hogy az alkohol-dehidrogenáz enzim szintje esetükben jelentősen csökkent, esetleg teljesen hiányzik. Így az alkohollebontás lassabban megy végbe, a véralkoholszint az átlagosnál magasabb, és lassabban csökken. A japánoknál csaknem mindenkinél teljesen hiányzik, a dél-koreaiak esetében a lakosság 44 százalékában, a vietnamiak 27 százalékában, a thaiföldiek 39 százalékában, a kínai zhuang népcsoport 45 százalékában hiányzik vagy nagymértékben csökkent az alkohol-dehidrogenáz enzim hatásfoka.
Mikortól kell azt mondani, hogy elég?
Hozzávetőlegesen meghatározható az az alkoholmennyiség, amelynek elfogyasztása még nem vezet függőség kialakulásához, ám hangsúlyozni kell, hogy az alábbi számadatok nagy általánosságban értelmezhetők. Férfiaknál heti 21 egység, nőknél heti 14 egység alkoholos ital elfogyasztása tolerálható, legalább két alkoholmentes nap közbeiktatása mellett. Nagyivók azok a nők, akik heti 35, és azok a férfiak, akik heti 50 egység szesznél többet fogyasztanak. Egy egységnek számít egy pohár sör (425 ml világos vagy 285 ml barna sör), egy pohár bor (100 ml fehér- vagy 60 ml vörösbor) és 3 cl tömény alkoholos (égetett szeszes) ital.
Figyeljünk arra is, hogy a különböző anyagcsere-változások miatt a fenti mennyiségek időről-időre eltérő hatásokat válthatnak ki!
A múlt héten 160 országból mintegy 16 ezer kutató és aktivista vett részt Amszterdamban a 22. Nemzetközi AIDS Konferencián, ahol megvitatták a globális HIV-járvány megállításának módjait. Alább következnek a konferencia főbb tanulságai.
1. Aki gyógyszert szed, nem fertőz tovább
Bár a teljes gyógyulás még a jövő zenéje, a HIV fertőzés ma már nem halálos ítélet. A megfelelő antiretrovirális gyógyszerekkel a vírusszám minimalizálható, így a HIV-el élő emberek várható élettartama nagyjából ugyanakkora lehet, mint bárki másé. Azt kevesebben tudják, hogy azok a HIV-el élő emberek, akik gyógyszert szednek, bár nem gyógyulnak meg teljesen, de nem is fertőznek tovább. Erre most minden eddiginél alaposabb bizonyítékot szolgáltatott a PARTNER 2 vizsgálat, amelynek eredményeit a konferencián mutatták be. Ez a vizsgálat 922 olyan meleg párt vizsgált, akik közül az egyik HIV-el él és gyógyszert szed, a másik nem. Több mint 75 ezer védekezés nélküli szexuális aktust követtek nyomon 2010 és 2017 között. Ebből egyetlen egy esetben sem találtak bizonyítékot HIV fertőzésre. Aktivisták erre a következtetésre építették az U=U kampányt, amelynek üzenete, hogy a gyógyszer hatására kimutathatatlanná váló vírusszám (undetectable) a fertőzés kockázatának megszűnéséhez (untransmittable) vezet. Ez azt jelenti, hogy nem kell félned attól, hogy HIV fertőzést kapsz, ha HIV-el élő, de gyógyszert szedő partnerrel csókolózol, folytatsz orális, vaginális vagy anális szexet gumi nélkül (az egyéb fertőzések veszélye ettől még fennállhat!). Az egyik vezető kutató, Dr. Allison Rodger szerint 419 évig (!) kellene szexelned egy gyógyszert szedő HIV-el élő emberrel ahhoz, hogy elkapd a vírust. A kockázat tehát a gyakorlatilag: zéró.
2. Az esemény előtti tabletta megelőzi a fertőzést
A konferencián bemutatott, jelenleg is folyamatban lévő APPROACH vizsgálat előzetes eredményeiből kiderült, hogy a HIV-elleni védőoltás kifejlesztése ma már nem is olyan távoli remény, de még hosszú éveket kell várni a klinikai vizsgálatok lezárulásáig. Addig is vannak más hatékony módszerek. Szintén az AIDS konferencián mutatták be a Prevenir nevű vizsgálat eredményeit, amely azt vizsgálta, hogy meg lehet-e előzni a fertőzést azzal, ha a HIV-negatív emberek gyógyszert szednek a szexuális aktus előtt (PreP: pre-expozíciós profilaxis). A kutatást mintegy 1500 fős, rendszeresen gumi nélkül szexelő, főleg bi- és meleg férfiakból álló mintán végezték. A csoport fele rendszeresen, napi szinten szedte a tablettát, míg a másik fele csak az esemény előtt. Az eredmények szerint a PreP használatával mindkét csoportban nullára sikerült csökkenteni a HIV fertőzések számát. Hazai aktivisták nyomására a magyarországi Országos Gyógyszerészeti- és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) nemrég adott ki állásfoglalást arról, hogy a PreP használata nálunk is engedélyezett - azonban arra még várni kell, hogy az TB-támogatottá váljon. Pedig az ingyenes PreP biztosítása a magasabb kockázatnak kitett emberek számára hosszú távon kifizetődő, hiszen a megelőzés mindig olcsóbb, mint a fertőzés kezelése.
3. A HIV-el élők kriminalizálása káros
A sajtó időnként beszámol olyan jogesetekről, amelyekben egy HIV-el élő emberrel szemben büntetőeljárást indítanak, mert védekezés nélkül szexelt valakivel. Az ügyészek és bírák ilyenkor gyakran a megfelelő szakértelem hiányában rosszul mérlegelik a valós kockázatokat és ártalmakat, indokolatlanul indítanak büntetőeljárást és/vagy aránytalanul súlyos ítéleteket hoznak. Ennek megakadályozására vállalkozott a világ 20 vezető epidemiológus kutatója, akik egységes álláspontot mutattak be az AIDS konferencián. Ebben többek között az előbbi pontokban említett vizsgálatok eredményei alapján rámutatnak arra, hogy a legtöbb esetben a HIV-fertőzés valószínűsége gyakorlatilag a nulla, különösen, ha a vádlott gyógyszeres kezelésben részesül. Összesen két esetben kell számolni valós kockázattal: ha a gyógyszeres kezelésben NEM részesülő HIV-el élő személy aktív (tehát behatoló) szerepben folytat anális vagy vaginális szexuális aktust. Hogy a fertőzés egy adott személytől származik, annak bizonyításához nem elég a szexuális aktus bizonyítása, ez még törvényszéki filogenetikai vizsgálatokkal is nehéz. Magának a HIV fertőzésnek az ártalmaival kapcsolatban is számos mítosz él: ma már a gyógyszeres kezelés ugyanolyan hosszú és termékeny életet tesz lehetővé, mint anélkül, az utódnemzést is beleértve. A fertőzés igazi kockázata a vele együtt járó értelmetlen megbélyegzés, amit a hasonló büntetőügyek tovább növelnek. A szakemberek ezért arra kérik az igazságszolgáltatást, hogy különös gonddal járjanak el az ilyen ügyekben.
4. Megingott a világ HIV-ellenes elkötelezettsége
Bár sokan már lefutott ügynek tartják a globális HIV-járványt, amit sikerült megfékezni, az elmúlt években kedvezőtlen irányt vettek a dolgok és a jelenlegi helyzet nem túl rózsás. Az egyik legtekintélyesebb egészségügyi szakfolyóirat, a Lancet vizsgálóbizottságának beszámolója szerint a pénzügyi válság után a megszorító politikák és a politikai populizmus előretörésével egyenes arányban csökkent a HIV-ellenes összefogás és a HIV-re fordított pénz. 2013 és 2015 között például 20%-os csökkenést regisztráltak globális szinten a HIV-ellenes kiadásokban. A jelenlegi ráfordításnak a kétszeresére lenne szükség ahhoz, hogy 2030-ra valóban megállítsuk a járványt. A HIV által leginkább sújtott szubszaharai Afrikában rohamosan nő a lakosság és egyre több fiatal lép szexuálisan érett korba, ami a járvány terjedéséhez vezethet. Ráadásul a vírus mutálódik és terjednek a gyógyszerrezisztens formái. Éppen most kellene elejét venni a járvány előretörésének, amikor a támogatás csökken, és nem csak a pénzről van szó. Visszaszorulóban vannak a multilaterális (többoldalú) nemzetközi együttműködési projektek, egyre kevésbé tartják tiszteletben a nemzetállamok az egyetemes emberi jogokat és számos országban támadás alatt állnak a civil szervezetek (ez utóbbi témáról hívtak meg engem is előadni). Ez pedig éppen a HIV által leginkább érintett csoportokat veszélyezteti a leginkább. A szexmunkások, az injekciós drogfogyasztók és a bi- és meleg férfiak körében még számos fejlett országban sem csökken, hanem gyorsan nő a HIV előfordulása. Romlik a helyzet például Kelet- és Közép-Európában is. Bagyinszky Ferenc, az AIDS Action Europe nevű szervezet Berlinben élő munkatársa például arról adott elő, hogy a mi térségünkben az elmúlt 10 évben 300%-al nőtt a HIV előfordulása. De lehet, hogy a valós helyzet ennél is rosszabb, hiszen a szűrőprogramok lefedettsége nagyon rossz. A járványt a szűréshez való alacsony hozzáférés mellett a rossz, a drogfogyasztókat, szexmunkásokat stb. kriminalizáló törvények, az iskolai szexuális oktatás és a megkereső programok hiánya, az ártalomcsökkentő programok bezárása, a bigottság és homofóbia hajtja előre. Van okunk az aggodalomra - de ennek az aggodalomnak nem megbénítania kellene bennünket, hanem cselekvésre ösztönöznie. A bizonyítékok világosak, tudjuk, hogy mit kellene tennünk - csupán a politikai akarat hiányzik hozzá.
A Jogriporter Alapítvány csapatával mi is az AIDS konferencián voltunk, számos workshopot és filmvetítést tartottunk, ezenkívül élő videós interjúkat közvetítettünk nemzetközi közönség számára angol nyelven - ezek alább megtekinthetőek.
a hőség miatt (a napi középhőmérséklet valószínűleg tartósan meghaladja a 27 oC feletti értéket)
vörös kód
lesz érvényben.
Ennek értelmében:
Minden olyan intézményünkben, ahol az adott napszakban "amúgy is", a normál beosztás szerint is van dolgozó kolléga (ideértve az átmeneti szállókat is) minden, a hőség elől hozzánk betérő, esetleg hozzánk beszállított hajléktalan embert a szükséges ideig befogadunk, számára pihenési lehetőséget, valamint a kiszáradása megelőzése érdekében folyadékot biztosítunk, szükség esetén egészségügyi ellátáshoz juttatjuk.
A vörös kód intézkedés a visszavonásig lesz érvényben.
..és Kedves Kollégák: Ti is vigyázzatok magatokra, egymásra!
Fontos odafigyelni a következőkre: - lehetőleg kerülni kell a szabadban tartózkodást (különösen 11-15 óra között) (gyerekek (csáo), utcások, fizikai dolgozók) - gyakori szellőztetés, ventillátorok használata - legyen elegendő, elérhető víz ügyfelek és kollégák számára egyaránt - tartsatok megfelelő pihenőidőket
A rendkívüli hőség miatt vasárnap déltől országosan életbe léptetik a vörös kódot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kormány honlapján szombaton.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra már csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki a tartós hőség miatt. Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyére másodfokú figyelmeztetést is kiadták vasárnapra. Utóbbi területeken a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot is meghaladhatja.
Az előrejelzés szerint vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet 18-23, a legmagasabb 29-35 fok között alakul. Hétfőn és kedden tovább fokozódik a hőség. Az Emmi közleményében felhívta a figyelmet, hogy a érintett intézmények a vörös kód ideje alatt alkalmazandó eljárásrend alapján járjanak el.
A kormány honlapján közzétett protokoll szerint “vörös kód” idején a bentlakást nyújtó szociális intézmények a fenntartó típusától, ellátási területüktől, az általuk ellátott célcsoporttól és a rendelkezésre álló üres férőhelytől függetlenül, a regionális diszpécserszolgálatokon keresztül (a regionális diszpécserszolgálat jelzésére) fogadják azokat az utcán élő embereket, akiknek az elhelyezése hajléktalanellátó intézményekben nem megoldható.
A vörös kód ideje alatt az utcán élő, de elhelyezést kérő hajléktalan emberek elhelyezése tehát elsődlegesen a hajléktalanellátást nyújtó intézmények feladata – tették hozzá. Rendkívüli hőség idején elrendelt vörös kód esetén többek között tájékoztatást kell adni – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közzétett adatok alapján – arról, hogy hol található nyitva lévő klimatizált helyiség.
Emellett azt is közölni kell, hogy hol van a lakosság számára ingyenesen biztosított vízosztási hely, valamint párakapu. Szükség esetén meg kell szervezni azt is, hogy az ellátottak az érintett helyekre el is tudjanak jutni utcai gondozószolgálatok, illetve krízisautók bevonásával – olvasható a vörös kód protokolljában.
Dr. Csernus Imre szakmai vezetésévellétrejött alapítványnál, “A HELY”-ként emlegetettMagadért Alapítványnál jártunk, aholRendi Marival, a szervezet vezetőjével beszélgettünk. Az alapítvány 1998-ban jött létre azzal a céllal, hogy támogatást nyújtson azoknak afüggőséggel élőknek, akik valamilyen formában elkezdtek saját felépülésükön dolgozni.
Csernus doktorrendszerként tekintett a családraés fontosnak tartotta, hogy ahozzátartozókat is bevonjaaz épülés folyamatába. 2000-ben Magyarországon elsők között indított el egyhozzátartozói csoportot, ami a mai napig nagy segítséget jelent afüggő családtagokkal élőkszámára.
Milyen kapcsolat van a családi környezet és a függőség kialakulása között?
Rendi Mari:Mi a családra, mint dinamikus, folyton változóélő rendszerre tekintünk. A születésünk pillanatától egészen a halálunkigképesek vagyunk változni és fejlődni. A függőségek acsaládon belülj önnek létre, ott tartódnak fenn, ugyanakkor ezen a rendszeren belül vana legnagyobb esély a felépülésre is. Mindannyian egy függő viszonyba születünk, ami nem baj, mert folyamatosan függünk valamitől az életben. Itt az a kérdés, hogy ez az egészséges függés, mikor fordul át függőségbe?
Ha a családba új tag születik, arrahatással van a családi környezetérzelmi, értelmi, fizikai állapota. Az újszülött pszichés fejlődését, biztonságos kötődését és a bizalom kialakulását elsősorban azédesanya érzelmi állapotabefolyásolja, ugyanakkor hatással van rá a szülők között jelenlevőérzelmi dinamikais.
Ha az anyában, a családi kapcsolatokban feszültség, szorongás van, vagy negatív érzelmekkel terhelt a környezet, akkor arra a baba asaját megoldásaival tud reagálni.Itt márdeficitek alakulhatnak ki a személyiségfejlődésterületén, amit később a családon kívüli környezet, az óvoda, az iskola és a barátok is döntően befolyásolnak.
Meg tud úgy változni egy negatív érzelmekkel terhelt család, hogy a függő is változni tudjon benne?
RM:Az a személyes és szakmai tapasztalatom, hogya változás életünk egyik legfontosabb feladata. Az az életfeladatunk, hogy megtanuljunk alkalmazkodni a különböző nehézségekhez. Ehhez mindigváltozásra van szükségünk, ami persze komoly erőfeszítést igényel a részünkről, de mindannyianképesek vagyunk rá. Ez lépésről lépésre tud megtörténni.
Le kell bontanunk hozzá a régi működésmódunkat és megoldási eszköztárunkat. Rá kell tekintenünksaját lelki folyamatainkra, sorsunkra, hogy azt mondhassuk: igen, ez volt eddig, denem kell, hogy továbbra is így legyen. Ez egy kőkemény munka ésegy új életvitel elsajátításának tanulási folyamata.
Fotó: VS.hu/Mudra László
A függőség öröklődik?
RM:A legtöbb esetben a függők szüleinek és hozzátartozóinak is van egy csomóérzelmi deficitje, traumája, amivel nem nézett még szembe. Ebben az esetbena függő visz tovább olyan negatív mintákat, érzéseket és gondolatokat, amikkel a családtagjai nem foglalkoztak addig.Az érzelmi terheket így átörökítik.
Miután a családban nincsenek jó megoldási eszközök ezeknek az érzéseknek a kezelésére, aszülők inkább hárítanak. Komoly konfliktusok formájában vezetik le a feszültséget, amit perszea gyerek érzékel, rajta csapódik le, és mivel ő biztonságot keres,elkezd „tünetelni”.
Ez megjelenhet kezdetbenmagatartásproblémákban, agresszív/visszavonuló viselkedésben vagy folyamatos betegeskedésben. A gyerek tudat alatt ezeken a tüneteken keresztülpróbálja jelezni, hogy valami nincs rendben a családi rendszerben.
A szülők többsége azonban erre nem nyitottés a gyereket kezdik el ide-oda hordozgatni mondván, hogy valami baj van vele. Fontos lenne, hogy ekkora szülők is megfelelő segítséget kapjanak. Sokan ezt nem akarják meghallani és fel vannak háborodva, ha azt mondják nekik, saját magukkal kezdjék a változást. Ez egy nagyon komoly hárítás a szülők részéről.
Mi lesz azzal a gyerekkel, aki „tünetel” és hárítással reagálnak a szülei?
RM:Ahogy elkezd cseperedni, előbb-utóbb egy olyan világot teremt magának, ahováa szülő szeretné, de már nem tudja követni. Jellemzően serdülőkorban ehhez egy olyan területet választ magának, ami illik a mentalitásához. Akikockázatkerülő, arra inkább a depresszió, kényszeres viselkedés, számítógépfüggés lesz jellemző, akockázatkeresőkpedig a kémiai szerek és az agresszív viselkedés felé fordulnak.
A szülők ekkor azt veszik észre, hogy azokaz eszközök, amikkel addig fegyelmeztek, már egyáltalán nem működnek.Egyre nagyobb lesz a gyerek ellenállása és egyre mélyül a szakadék közte és a szülei között. Ekkor komoly változásokra van szükség:rá kell tekinteni az egész család dinamikájára.
A szülőknek megfelelőeszközöket kell keresniükahhoz, hogy változás történhessen. Az a tanács tehát, hogy beszélgess többet a gyerekkel vagy figyelj oda rá jobban, itt már nem sokat ér. A fő kérdés ekkor az, hogyan lehet másképp csinálni?
Milyen eszközökre van szükségük a szülőknek a változáshoz?
RM:Elsőként elkezdhetikfelismerni, megfogalmazni és megélni a félelmeiket.Ez nagyon fontos, mertsaját tapasztalástjelent. Ekkor felismerhetik a rosszul működő megoldásaikat,játszmáikat, amiket megállíthatnak. Képesek megtanulni egy hatékony kommunikációt és viselkedést. Ennek következtébenegyre kevesebb feszültségjelenik meg a családi rendszerben. Ilyen például, amikor az anyuka nem mos tovább a 30 éves gyerekére ésmegtapasztalja, hogy ettől nem dől össze a világ.
Ezek az apró változtatások elég hamar jelentős átalakulásokat hoznak. „A HELY”-en működőhozzátartozói csoportbanazt látom, hogy nagyjábólegy év kell, mire felismerhetőek és átalakíthatóakezek a régi, nem jól működő dinamikák akommunikáció, a viselkedés, a gondolkodás és az érzelmek területén.
Ez segíti a függőt a felépülésben?
RM:Az segíti, hogymegtapasztal egy következetes, hiteles szülői magatartást. Azt gondolom, hogy a legnagyobb hiány ezekben a családokban a következetesség. A szülők többsége nagyon sokszor fenyeget szankciókkal és büntetéssel, de végül nem tartja be őket.
A gyerekel akarja hinni a szülőnek, amit megígért,mert vágyik arra, hogy legyenek megfelelő keretek és határok, amikhez igazodni tud. Ezeknek nem kell merevnek lenniük, de ha valami úgy van, akkor az legyen is úgy, mertez adja meg a gyerek biztonságérzetét.
A függőség lehet fejlődési lehetőség az ember számára?
RM:Igen, úgy gondolom, hogy ez nagyon komolyfejlődési lehetőség mindenki számára. Azt szoktam mondani, hogy nem csak a krízisben, deminden veszélyes helyzetben benne van az esély lehetősége. Magában a veszély szóban is benne van az esély szó. Ekkor kapunk lehetőséget arra, hogy megnézzük,mire vagyunk képesek,milyen tartalékaink és egyéb megoldásaink vannak.
Persze ez meg van terhelveerős érzelmekkel, ijedelmekkel és félelmekkel. Amikor ezek kezelhetővé válnak, ott azesély, hogy önmagunkkal legyünkelsősorban biztonságban. Hozzátartozókéntkövetendő példává válhatunk, ami jó mintaa függő számára.
Szerencsére a mai világbanegyre hamarabb kérnek segítségeta hozzátartozók, mert egyre nagyobb és szélesebb tárháza van annak, ahová fordulni lehet. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy nagyon ritka az, amikor első körben elmegyek valakihez ésrögtön ő lesz számomra az ideális segítség. Ilyen is előfordulhat és lehet, hogy ez elég. De azt látom azokon a függőkön, akik már sok-sok éve benne vannak, hogyez is egy folyamat.
Egyrészt a visszaesés miatt, másrészt, mert mindig van egyilleszkedési időszak a segítővel. Ez kell ahhoz, hogy kialakuljon az abizalmi légkör, amiben később együtt tudnak dolgozni a felépülésen. Lehet, hogy több helyet, több szakembert is ki kell próbálnia a függőnek, de az a lényeg, hogykeresse a számára megfelelő segítséget.Az a legfontosabb, hogy ottálljon mögötte a saját motivációja.
A képen balról: Rendi Mari, Dr. Csernus Imre és Hassay Zsófia (a VI. ker. Polgármestere)
Mi úgy gondoljuk, hogya függőség egy betegség, ami nagyon jól kezelhető.Ez alatt azt értem, hogy egy függő embernek, ha fel akar épülni,folyamatosan figyelnie kell magára.Ki kell alakítania azönismeret által egy önreflexiós képességet. És mivel állandóan figyel magára, ezért aszemélyisége is folyamatosan fejlődik.
Eza függőségben rejlő lehetőség, ami elindít azélethosszig tartó fejlődésés változás útján. Ebben az esetben a függő elkerülheti, hogy a saját sérüléseitátörökítse a gyermekének.
Hol van az a pont, amikor egy függő tényleg változni akar?
RM:Úgy gondolom, hogy ez mindenkinél máshol van. Ehhez nagyon sok mindennek kell történnie. Vannak, akik előszörsaját erőből próbáljákmeg. Akkor jön el az igazi igény erre, amikorbevallják önmaguk számára, hogy tehetetlenek.Ekkor úgy érzik, hogy most már történjen bármi, deelég abból, ahogy eddig volt.
Ez sokszor nagyon komolyharaggal és dühvel párosul,ami nem baj, mert ezzel már lehetönismeretben dolgozni. Ebben jelentős szerepe van a hozzátartozóknak, akik a saját változásuk révén, a játszmák megállításávalsegíthetik függő hozzátartozójukata saját életükért valófelelősségvállalásban.
Május 12-én részt vesztek a második nemzetközi Vállalom Magam Napon. Mit reméltek ettől a kezdeményezéstől?
Szakmai összefogást és kommunikációta hasonló célért dolgozószervezetek között. Itt van például a biofű, vagy a dizájner drogok esete, amik napjainkban egyre jobban terjednek. Ezek gyakrandrasztikus testi-lelki tüneteket okoznak és durván belenyúlnak az ember személyiségébe,súlyos mentális problémákat okozva.
„A HELY” nincs arra felkészülve, hogy ezeket a nehéz lelkiállapotokat kezelni tudja. Nagyon fontos, hogy legyen ehhez egy jó háttérsegítség, ahová tovább tudjuk irányítani az embereketmegfelelő segítségért. A rendezvényenkapcsolatot tudunk építeni azokkal a szervezetekkel, akik ezekre alelki válságokraspecializálódtak. A megfelelő ellátás után vissza tudnak jönni hozzánk, hogy afüggőségükön dolgozzanak.
Nóra falun született, közel az ukrán határhoz. A gimnáziumot drámatagozatos kollégistaként végezte el, majd próbálkozott a fővárosban itt-ott színészkedéssel, statisztálással: kisebb szerepeket kapott filmekben is, de nem igazán jött össze, hogy csak ebből éljen meg, bár alternatív színházi produkciókba rendszeresen hívták, ők viszont nem tudtak fizetni. Férjhez ment egy menedzserhez, majd rövidesen meg lett Márti, aki most tizenhat éves, Dávid pedig tizennégy. Szerette Jánost, de a kapcsolatuk végén már annyira ivott, hogy muszáj volt elválniuk. Nóra egyedül maradt a gyerekekkel, majd megszakadt az iskoláztatásukban, mert Budapesten negyvenhét évesen már nem kapott munkát sehol. Alkalmi takarításokból és segélyből éltek. Inkább visszaköltözött az édesanyjához falura, gondolta, hogy ott majd jobb lesz. A gyerekeket beíratta a helyi iskolába. Bejárónőként munkát vállalt a falubélieknél, amíg össze nem gyűlt annyi pénz, hogy önálló házat bérelhetett, de valamiért a felkérések megszűntek és nem maradt más, csak a közmunka.
vasútállomás (illusztráció)
A vasútállomásra osztották be takarítani. Elvállalta, nincs benne semmi megalázó -, gondolta, pedig a vécében derékig állt a robbanófosás. A nyilvános helyiséget a falu közmunkásai piszkították tele óránként -, de hát hová is mehettek volna a dolgukat végezni! Nóra aztán az állomást szépen, türelmesen kivakarta a szarból. Dolgozott vele két hölgyecske, akiket szintén közmunkásnak vettek fel, negyven-ötven közöttiek. Olyan mértékben voltak gonoszak, hogy Nóra azt hitte ez valami mese és nem a valóság, amiben van. Végig szívatta a két nő: az egyik a krumpli fejű Ibi, aki az elvonástól már korán reggel nagyon remegett, a másik meg a kockafejű Tündike, fülbevaló, berakott haj, egyszerű, mint a százas szög.
Nóra először volt életében ilyen környezetben, és a szűrrealitása miatt azon gondolkodott, hogy került oda. Közös kis öltözőjük volt, egy szobácska, ahol mindig ugyanaz a lemez forgott: kapálás, derékfájás, csírázás, trágyázás, hogy mi volt tegnap vacsorára -, és még mi is? Ja! Az időjárás.
Gonoszkodtak vele, de neki volt egy ütőkártyája, mégpedig az, hogy rendesen dolgozott. Mondták is a forgalmisták, hogy nem láttak még a vasútállomáson ilyen közmunkást! Virágcsokor az asztalon, kávét főzött nekik, szalvétát tett mellé. Wau, de szép! Köszi! Nincsen cukor? Majd hoz egy szép porcelán tálkát és akkor abban lesz! Szappantartó? Mi az, hogy nincs? Akkor szerez oda azt is. Elkezdett bejárogatni a forgalmiba és kényelmes otthonná varázsolta. Odakint Elvira az állomásfőnök – egy fantasztikus csaj -, kijelentette: azt csinál, amit akar. Ültetgette a fákat, virágokat, bokrokat és ezzel szenvedélyesen elvolt tavasztól.
Nem tudni miért próbálta bántani a két nő -, talán az értelmiségi lénye zavarta őket -, de hát olyan látványos volt Nóra sikere, hogy nem volt erről mit beszélni. Aztán megpróbálták bárkinél megfúrni, vagy akadályozni, eldugni a lapátot, apró bosszúságokat, de már nem tudtak belé kötni. Nóra attól félt, ha szabadságra megy, a két banya, ahogy hívta őket, ráönti a hipót a virágokra. Komolyan féltette a növényeket.
Elvira, az állomásfőnök kitiltotta őket az irodából, hogy ott ne takarítsanak. Hozzá ne érjenek valamihez! Mert a ronggyal bementek a vécébe, utána meg ugyanazzal takarították a mikrót. Volt, hogy keményebben beszólt az egyikük, akkor már visszaszólt ő is: na, befogod a pofád!
A főnöknő nem volt baszogatós fajta, volt dolga elég. Nem akarta még a közmunkásokat is apportírozni, elvannak, azt jól van. Ötvenezerért nem kapnak jobbat. Csak a fontos dolgokért szólt a két nőnek. Azért se csinálták meg! Ők nem bajlódnak azzal. Nóra látta, hogy naponta kiálltak az állomás sarkára, hogy várják a közmunkás férfiakat -, a baktereket, a valamilyen tolatós fasziékat, mindegy, volt ott egy csomó férfi. Tehát a fogatlan szájú, abszolút felszínes kokettálás ment -, és ez egész nap.
Az állomásfőnökék szerint csak Nóra dolgozott, mert mindig volt valami a kezében: vagy vödör, vagy rongy. Látták, hogy húzza a slagot, tolja a talicskát, söpri az avart, hányja a havat. Ó, koszos az ablak, meg kellene már pucolni, szóval ment körbe az irodákban is. Tiszta billentyűzet, tiszta monitor, cserepes virágok. Jó, nem egy kiemelt állomás, de hát azért, na! – nézett szét elégedetten. Az irodában hálásak voltak ezért, szerették Nórát. Gyorsan megszokták a kényelmet és a komfortot.
forgalmi iroda
Álmában sem gondolta volna, hogy vidéken megtetszhet neki bárki is. Mégis ki? Egy puccos traktoros? Amikor leköltözött tudta, hogy neki ott vége: soha nem lesz szerelmes! Elbújt! Vidékivel nem! Saját falujabelivel meg pláne nem!
Nóra egyik nap leszakította véletlenül a szalagfüggönyt az irodában, mert ablakot akart tisztítani. Már ereszkedett a tipli, és pont nála fáradt el. Mikor visszament a helyiségbe látta, hogy egy férfi áll a létra tetején és kalapálja vissza a karnist a helyére. Úristen! Egy gyönyörűség! A negyvenes évei közepén lehetett, forgalmista munkaruhában: öltönyben, nyakkendőben és szép arcú, mint egy modell.
A bakterek reggel hattól, délután hatig, vagy este hattól, hajnali hatig dolgoztak. Általában négy ember cserélődött. Hogy kerül ide ez az ember? – morfondírozott Nóra. Kiderült, hogy egy közeli kistelepülésen született, ahonnan egy általános iskolai tanár segítségével kollégiumba került, ott végezte el a közlekedési szakközepet és érettségizett le.
Aztán lassan elkezdett figyelni rá: szkennelgetni, letapogatni. Akkor meg azt hitte magáról, hogy hülye. Jaj, Nóra ne csináld, biztos a klimax! – mondogatta magának. Hagyd már ezt a baromságot! Nincs és kész! A szerelme sokáig plátói maradt, mert megtudta, hogy az állomásra újonnan odahelyezett férfinek élettársa van. Gondolta, akkor majd ábrándozik távolról, de egyszer csak rájött, hogy eszméletlenül kívánja. Vigyázott, hogy takarítás közben még véletlenül se érjen hozzá, mert azonnal elájul. Tudta volna úgy intézni, hogy beriszálgat, de megpróbált becsületes maradni és kitartani: nem az ő párja, nem bántja.
Pedig egyre erősebben fantáziált, és már csak rá tudott gondolni, vagyis rohadtul beleszeretett a bakterba. Trükközött, sakkozott, hogyan találkozhassanak pár óra hosszára, néhány tízpercre: most bemegy, meglocsolja a virágokat -, kiszámított minden egyes mozdulatot, melyik nap merre kavar. Ha nem csinálja meg a területet és felbukkan, akkor éppen arra lesz dolga. Azért kellett taktikáznia, hogy senki meg ne tudja a titkát.
Illusztráció
Aztán hirtelen mégis eljött az állomásról, mert úgy érezte nem bírja tovább, hogy ennyire kívánja a férfit. Másnap nem ment el dolgozni, hanem a plátói szerelem kínjai elöl menekülve felutazott Budapestre, mert úgy gondolta, hogy hamar kilábal belőle, ha felszed egy pasit. Írt is egy idegen a fészbukon, hogy nagyon tetszik neki, felfigyelt rá. Váltottak pár levelet, mígnem Nóra ingerült lett egy idő után és ezt válaszolta: nekem ne írogassál faszikám, itt vagyok egyedül, gyere le velem falura! Nem bírom a távkapcsolatokat! Ne a szád járjon! Találkoztak a belvárosban és a pasi lement vele vidékre. Közben ötven fok a vonaton, kemény hőség.
Nórától valamivel fiatalabb, nagyhangú fasz volt -, fene tudja milyen Zsoltnak hívták. Mesélte, hogy benne van a politikai életben -, vagyis nagyokat mondott a jelenét illetőleg, kicsikét hazudott a múltjáról: zűrős fickó volt. Sokat ültek egymás mellett azokban a napokban és ittak. Emiatt tört ki a botrány. Azt hitte, hogy marad pár napig a pasi és utána elküldi a picsába.
Zsolt egyébként nem volt hülye gyerek, csak az a lúzer fajta, aki teszi-veszi magát, és akinek aztán semmi sem sikerül a végén, mert addigra kiderül, hogy átbaszták, hogy mindenki az ötleteiből akar élni, hogy mekkora zseni, nagy kapcsolatrendszere van, szóval előadta a nagymenőt és a nagy jóságát.
Beszélgettek, iszogattak, és igazából két hét alatt lepörgették az összes pszichodráma történetet, mert a pasi alkalmas volt rá, hogy táncoljanak, beszélgessenek, filmet nézzenek, filozofáljanak, megölelje, szeretkezzen, igyon vele, és ehhez hasonlók.
A gyerekek rájuk hívták a rendőröket. Nóra kérdi: miért igazoltatják? Hogy itt egy idegen férfi. Ültek a verandán, borozgattak a kánikulában. Nóra pedig replikázott a rendőröknek: szabad országban élünk, független nő vagyok. Itt van egy vendégem Budapestről. Vettem egy doboz óvszert, nem áll jogomban elhasználni? Melyik jogszabály tiltja, hogy keféljek? Annyit kurválkodom, amennyit akarok!
Lecsekkolták a rendőrök, hogy Zsoltnak priusza van. Gazdasági csalás lehetett, vagy ehhez hasonló, valamit magyarázkodott is, de az biztos, hogy nem volt elvetemült bűnöző. Kizárt, hogy pszichopata – mondta Nóra. Nem bántotta, neki sem volt rossz érzése vele kapcsolatban. Alkalmas volt rá, hogy bulizzanak és ennyi.
Illusztráció
A gyerekek azt állították, hogy öngyilkosságra utaló búcsúlevelet írt, ami nem volt igaz, csak valami négysorost jegyzett le részegen, amiben benne volt a Nirvána szó. Ezt vették szuicid szövegnek, ezért küldték rájuk a rendőröket, akik lobogtatták a fia rajzát, aminek a hátulján ott volt a versike. És megint jöttek, rárúgták az ajtót: asszonyom jól van? Mondta igen, miért ne lenne jól? Dávid amerikai unokatestvérei épp itthon voltak és velük jakuzzizott egy közeli apartmanban, pár nap múlva pedig táborba kellett volna mennie. Nóra nem adta jelét, hogy mindennek tudatában van, nem kommunikált senkivel, csak a faszival, akivel ivott.
Amikor hazajöttek a wellnessből, lecseszték Nórát, hogy hülye kurva, hogy a fia táborával kellene foglalkoznia, miért nem csomagol már neki. Tudta, hogy Dávid indulni csak három nap múlva fog – gondolta, hogy addigra majd összekészíti a hátizsákját. De érezte, hogy rezeg a léc, és nem biztos, hogy képes lesz rá. Tehát, akkor már elkezdett hótpicsa részegeskedni Zsolttal.
És a rendőrök ismét rárúgták az ajtót. Újra mondta, hogy igen, jól van: annyira abszurd volt. Mondta Zsoltnak, hogy kussoljon, majd ő lerendezi. Kell-e segítség? Van-e öngyilkossági szándéka? – kérdezték. Mindenki meg fog egyszer halni – poénkodott Nóra: na, ezt nem kellett volna, bassza meg – gondolta át utólag. És elé tolták a nevetséges rajzot. Megkérdezték Zsoltot is. Azt válaszolta, hogy Nóra jól van, csak magányos, különben nagyon tehetséges, érzéki, szép nő. Szerinte csak ölelésre vágyik, beszélgetni akar, szüksége van valakire, mert boldogtalan. Nem akar öngyilkos lenni. Itt van, vigyáz rá. Nem hittek nekik a rendőrök és erőszakoskodtak, hogy Nóra keresse elő a pszichiátriai papírjait.
Amikor még együtt élt a gyerekei apjával, előfordult néha, hogy kivette a bankból az összes pénzüket és eljátszotta rulett gépen, vagy annyira lefogyott, hogy nem volt képes rálépni a mérlegre és beutalták a pszichiátriára. Nóra azt mondta erről, hogy nem bírta a terheit, mert a szemét János nem igazán vette komolyan az életüket. Úgy érezte, magára van hagyva.
A gyerekei azt csinálták ilyenkor általában, hogy az anyjukat el kell vitetni: mi sem egyszerűbb ennél, nem? – kérdezte Nóra. Berúgtam? Akkor zárassuk be, távolítsuk el a kellemetlenkedőt! És Márti ismét el akarta vitetni a vidéki házukból is. Nóra emelt hangon, de nyugodtan mondta: na, én nem jövök ki többet onnan! Akkor a mentősöket hívták, hogy majd azok beviszik. Ott álltak a házuk teraszán a nyári kánikulában a rendőrök, a mentősök és jött a háziorvos is. Kijelentette nekik -, nem fogja aláírni, hogy elvigyék.
Ránézett a körzeti orvos, aki már az apját is kezelte: vén motoros, nagypiásnak ismerte. Na, mennyit ittak? Hát, mondja Nóra, elég sokat doktor úr. – Lehet itt probléma? – Mondta, hogy nem. Hát akkor, kérdezte az orvos – mit keresünk mi itt? – és ránézett a gorillákra. De, írja alá a hölgy, hogy nem lesz öngyilkos. Jól van Nóra, akkor itt írja alá, hogy nem lesz öngyilkos. Hétfőn jelentkezzen nálam, beutalom egy addigtológus pszichiáterhez.
Nem ment el a körzetihez, hanem tovább ivott a csávóval és totál kicsúszott az időérzékéből. Zsolt mondta, hogy mindjárt indul a következő vonathoz, de leragadt. Aztán újabb üveg bor és megint ott aludt. Ez így ment még pár napig. A végén Nóra nem bírt lábra állni, annyi ereje nem maradt. És mire zombiként magához tért és feltápászkodott volna, addigra már nem volt családja. Nem volt élete egyik pillanatról a másikra.
Elmondta arról a két hétről, amit a faszival töltött, hogy csak földet akart érni végre, leérkezni egyszer már valaminek az aljára, és felgyorsította az eseményeket, mert úgy érezte, hogy nem bírja tovább. És ezt a hülye megoldást választotta Zsolttal, akinek igazából semmi köze nem volt az egészhez, csak végignézte.
Köszi szépen, ne tartsuk a kapcsolatot, tűnj el a picsába! Ne írjál a fészbukon sem, majd én rendezem az életem -, mondta neki Nóra, amikor kirúgta. Ő volt az a tipikus fasz, aki nem viszi egyről a kettőre. Lehet, hogy szórakoztató egy darabig, de pontosan ugyanazokat az alkesz dumákat nyomta, amiket már a Jánosban is gyűlölt. Tudta, hogy mik azok a panelek, amikkel operálnak az alkoholisták, hogy mentsék magukat mások előtt, miért élnek így. A fasz kíváncsi rá!
***
Aztán visszavették közmunkásnak és újra a vasútállomásra osztották be. A bakter ott ugrált körülötte -, híre ment a faluban a pesti fiúnak és a cirkusznak is, amit a gyerekei rendeztek. Nóra miben segíthetek, mi a baj? Végre nyitott felé! Küldött már elég egyértelmű jelet a pasinak -, ha van valami érzése iránta, akkor most már derüljön ki! Úgy látta, hogy csak arra járkált cigizni amerre ő, és csak vele állt szóba szívesen. Na, gondolta, ez akkor nem fantázia, de mindegy.
Érezte, hogy a férfi ragaszkodik hozzá és fontos neki. Egyszer csak azt mondta, hogy Nóra adjon neki pár percet, valamit kipróbálna rajta, de ehhez nyugalom kell, csukja be a szemét és adja oda a kezét. Elmondta, hogy színeket lát, és ezzel a képességével a másik emberről le tud venni információkat. Ne lepődjön meg, nem ezotéria, vagy misztika, csak próbálják meg.
Nóra tíztől számolt visszafelé, ne látszódjon rajta, hogy megzuhant a szíve: nagy levegőt vett.Jó színésznő volt, ügyesen tudta leplezni az érzelmeit. A pasi mondta, hogy üljön le, megfogta a csuklóját, a másik kezét a térdére tette. Csukott szemmel voltak pár percig -, Nóra gyorsan kiürítette az agyát: nem gondolok semmire, semmire, üres a fejem, üres a fejem, nem gondolok semmire! Kábé így. A bakter mikor felnézett, azt mondta: uh, Istenem! Nóra meg magában azt, hogy kár, bazdmeg! A pasi Kyokushin karatéra járt, gyúrta magát, gyönyörű izmai voltak: jaj, botrány!
Mondta Nórának: érzem, hogy van köztünk valami, engedj közelebb magadhoz és bízz bennem! Ez nem fog menni, válaszolta Nóra, mert szerelmes vagyok beléd hónapok óta, és mivel kapcsolatban élsz, tabu vagy, ezért fegyelmeztem magam. De ezt nyilván tapasztaltad is. Nem szeretnélek elvenni a párodtól. Nekem elég, ha csak egy kicsit is érzel irántam, mert már a tudat is olyan hihetetlen boldogsággal tölt el, hogy az fantasztikus. A férfi meglepődött: ezt magyarázza meg Nóra! Mondta, hogy soha sem volt még plátói szerelme, és ez neki nem rossz.
Illusztráció
Ennek ellenére elkezdtek kavarni. A bakter elárulta, hogy pár nap múlva lesz a születésnapja és azt is, hogy szolgálatban lesz aznap éjjel a forgalmiban. Szerette volna meglepni, de tudta, hogy az irodában állandóan mászkál valaki, és pláne mit keres ott éjjel a takarítónő. Blamás visszamenni oda – gondolta Nóra, de egyértelmű, hogy a pasi meghívta, ő pedig megpróbálja majd elcsábítani. Kivitt hozzá egy kis tortát, egy szál gyertyával. A férfi megköszönte, de akkor már csókolóztak és szerelmeskedtek is egy jót. Ettől kezdve nem volt megállás. Odavoltak egymásért.
A bakternál tíz évvel volt idősebb a nő, akivel együtt élt. Nóra tudta róla, ha bevállalta, akkor ez komoly viszony. Nem akarta szétzúzni a kapcsolatát, hiszen az élettársa lányának szinte már ő volt az apukája. De hát nem lehetett mit tenni, mert mind a ketten meg voltak őrülve egymásért. És egyre inkább. Lett egy közös titkuk, mert a kollégák előtt el kellett játszani, hogy nincs egymáshoz közük. Ha lehetett, akkor hátul bujkáltak, titokban viccelődtek, integettek, mások előtt meg pókerarccal ültek -, ezek a játékok nagyon tetszettek Nórának.
Utána mégis találkozgattak: felment a lakására titokban, sokat beszélgettek, sétálgattak is. Fontosak lettek egymásnak -, nagyon fölkavarta a csávót. Aztán ő sem bírta tovább! Megzsarolta a pasit: ha nem teszi magát szabaddá, nem lesz az övé! Nem szeretnék másod hegedűs lenni -, mondta el az okát. Sokan belemennek ebbe a szerepbe, mert áltatják magukat, hogy majd a férfi otthagyja a családját -, aztán csak nem válnak el -, érdekes már megint jön a második, a harmadik gyerek, azt hazudják, hogy nem már szeretik az asszonyt, de hát, nem így van. Sok a hülye nő.
Ha úgy döntesz, hogy a családoddal maradsz, megértem -, mondta a bakternak. Ő meg hogy akkor a vállalkozását át kell alakítania és van már egy felépített élete. Mondta, hogy nagyon szereti az élettársát, de nem szerelemmel, mint őt. Jó mondta Nóra, gondold át, adok időt. Ezt a pasit nem akarta megborítani felelőtlenül, de azt is tudta, hogy szerelem nélkül nem érdemes élni, mert ritkán adódik, és jobban megvadítja az embert, mint a vagyon.
A bakter húzta az időt a válaszadással -, Nóra pedig addig is ajándékokkal látta el: megvette neki az akkor futó bestsellert tizenhárom ezer forintért, a második és harmadik részt is. Amíg a pasi gondolkodott, ezt tette Nóra is. A csávó fiatalon karatés volt, festeni akart és rengeteget olvasott. Ezt az énjét visszatolta a másodgazdálkodós paraszti életmódba. Szőlője, gyümölcs fái voltak -, pálinkát főzött és imádott alkotgatni közben. De jó lenne, ha vissza tudná hozni azt az énjét! – morfondírozott Nóra, miközben kiborította a bizonytalanság, mert nem tudta hányadán állnak a bakterrel. Aztán nemet mondott a pasi: az életformával magyarázta, hogy mennyire különböznek. De, hogy Nóra egyébként mennyire elbűvölő, csodálatos nő! Azért döntött a „nem” mellett, mert ott vannak a gyümölcsfái, mert kiskora óta ezt az életet éli, ő nem változik, utálja Budapestet, Nóra szereti, ő nem kalandor, hanem egyszerű ember, Nóra művész és nyüzsögni akar, ő pedig nem. Hogy a két életforma nem összeegyeztethető. A bakter és a színésznő románca itt véget ért. A férfi azt mondta, hogy az egyetlen dolog, amit nem tudna elviselni, hogy Nóra eltűnjön az életéből.
Nóra pedig a feszültségét nem bírta, hogy a bakter ott lesz-e az állomáson, vagy sem. A közmunkás jelentkezési ív az irodában volt, ott kellett aláírnia reggelente. És akkor tudta meg általában, hogy melyik két forgalmis lesz szolgálatban. Ezért minden nap kifestette magát, kitalálta, hogy milyen ruhában megy. Hiába érezte, hogy belehal a szerelembe, de az elviselhetetlen napi feszültség miatt gyorstalpalóra vette a szakításuk utáni haldoklást. A pasi meglepődött, hogy pik-pakk átszervezte az életét. És nézett: ő nem borított semmit, Nóra meg mindent. Elkezdett csomagolni: egy percig sem tud tovább maradni. Budapesten új telefonkártyát vett. Gondolta magában: most, már ha akarna, sem hívhatna fel. Nem talál meg!
Illusztráció
Nóra utólag az eseményekről: ha ezt elmesélném valakinek, akkor senki nem gondolná jópofának, hanem azt, hogy hülye állat vagyok, aki elbaszta az életét. Egy szemét, aki nem a családja érdekeit nézi. Mindenki úristenezett a faluban, pedig csak túl volt lihegve minden a gyerekek részéről. Felhajtás nélkül is intézhették volna, hiszen már nem kicsik, és nem hangoskodtam a faszival, tehát meg lehetett volna oldani normálisabban is, minthogy kihívják rám a létező összes karhatalmat. Miért kellene a gyerekeimnek huszonnégy órában vigyázzban állnom?
Nem voltam olyan anyuka, aki állandóan bántja őket. Dolgozni jártam keményen: széllel szemben a téli hidegben a biciklin egyensúlyozva a csomagokkal. Lefagyott a kezem, az orrom, állandóan tele voltam pakolva -, a bevásárlás, a krumpli, utána be kell fűteni, ki kell menni fát vágni -, hát nem bírtam!Senki sem jött rá, hogy most már inkább a tenyerén kellene hordoznia. Hogy már nem kéne tolnom ezt a kemény életet.Elfáradtam benne.
***
A gyámhatóság a gyerekeket a nagyanyjukhoz helyezte. Nóra visszautazott Budapestre, egy barátnője befogadta, amíg keresett magának albérletet, majd szünnap nélkül végigdolgozta bejárónőként a nyarat a következő tavaszig.
Aztán fogta magát és lelépett autóstoppal egy mediterrán országba, ahol először köztereken aludt hálózsákban, mígnem egyik éjjel szó szerint átesett rajta egy férfi, aki a romantikus megismerkedésük után nem sokkal elvette feleségül. Nóra most jómódban él egy pálmafákkal és virágokkal teli kert közepén álló patinás kúriában a Fekete–tenger partján, semmi dolga nincs azon kívül, hogy szép és vonzó legyen. Viszont minden alkalommal, amikor csak teheti szélesre tárja teraszuk ajtaját, nagyokat lélegzik, és tágult szemmel bámulja a zöldeskék horizontot.
A Hős utcától egy kilométerre lévő Pillangó parkban is egyre többeket zavarnak a biofűtől és más dizájnerdrogoktól szétcsúszott szerhasználók. A Zuglói önkormányzat szerint a szegénység a baj gyökere, és egy-egy telep felszámolása után sem lesz kevesebb drogos, csupán a probléma tolódik át más területekre. A Pillangó park és a Hős utca mellett az 1-es villamos vonalán, például a Népligetnél is mindennapos a földön fetrengő fiatalok látványa az aluljáróban, fényes nappal.
Csendes és nyugodt helynek tűnt hétköznap délelőtti ottjártunkkor a zuglói Pillangó Park, néhány lakó kutyát sétáltatott és gyerekek játszottak a játszótéren, csak annyit vettünk észre, hogy a sportpályára elférne egy kis felújítás. Aztán az egyik, kutyáját sétáltató férfi elirányított minket a metróhoz közeli részhez, mondván, "ott szoktak szipuzni a fiatalok". Ott, a panelok tövében egy padon egymásra borult, bekábult kiskorúakat láttunk, akikre a mellettük dolgozó munkások rá sem bagóztak.
Az ottlakóknak nem újkeletű probléma a droghasználók jelenléte a Pillangó Parkban, már pár évvel ezelőtt is voltak szerhasználók a közterületen, viszont az utóbbi időben egyre rosszabb lett a helyzet – mondta a Pillangó Park Összefogás nevű Facebook-csoport egyik tagja. Szerinte sokan a közeli, hírhedt Hős utcából jönnek át, a zuglóiaknak pedig, mondta, "elegük van abból, hogy bedrogozott emberek üldögélnek a padokon, vagy kábultan fetrengenek a parkban és a társasházak bejáratánál".
A legtöbb szerhasználó a parknak a Pillangó utcai metrómegálló felőli részén, a bokrok és a lakóházak között, a Fogarasi úton lévő éjjel-nappali közért előtt, valamint a közeli Tesco környékén szokott tanyázni – folytatta zuglói forrásunk. Szerinte nem csak a hajléktalanokat érinti az ügy, vannak közöttük például nevelőintézetis fiatalok is. Állítása szerint odáig fajultak a dolgok, hogy éjszaka már nem biztonságos sétálni a parkban.
Zugló önkormányzata megkeresésünkre azt közölte, hogy a szerhasználat hátterében "komplex társadalmi jelenségek" állnak, ezért azt téves lenne egy területhez vagy kerülethez kötni. Az önkormányzat épp a közeli Hős utca felszámolását hozta fel példának:
A Hős utca fokozott ellenőrzése, egy konkrét területre fókuszáló rendészeti intézkedések nem megszüntetik a szerhasználati problémát, hanem áttolják egy másik területre.
Megint a biofű
A látványos „szétcsúszások” az utóbbi években egyértelműen a biofűhöz és a kiszámíthatatlan dizájner drogokhoz köthetőek – mondta az Indexnek Nyíri Noémi, a kerületben működő Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány szakmai vezetője.
Mi az a biofű?
A biófű a szintetikus kannabinoidok utcai megnevezése, amely futhat akár spice vagy varázsdohány néven is. Alapvetően egy fehér por, amit feloldanak pl.: acetonban, majd áztatás vagy permetezés segítségével rájuttatják valamilyen növényi hordozóra, pl.: zsálya, pemetefű, orvosi ziliz. Mivel több száz , akár több ezer féle vegyületről beszélünk, ezért vannak eltérések a hatásban, de összességében elmondható, hogy azonnali, gyors bódulatot/tompaságot/eufóriát okoz. Koordinációs zavarokkal, a kommunikációs készség romlásával, illetve túladagolásra emlékeztető tünetekkel is lehet számolni: hányás, verejtékezés, heves szívdobogás, légszomj, hasi görcs, szédülés, rosszullét, ájulás, eszméletvesztés, remegés, esetlegesen hallucinációk, érzékcsalódások stb. - Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány.
A biofű a marihuána hatását próbálja utánozni, azért van viszont ilyen sok rosszullét, mert a növénnyel ellentétben ez egy szintetikus anyag, amiből nehéz belőni a kellő töménységet.
A BIOFŰ EGY FEHÉR KONCENTRÁTUM, AMIT AKÁR A NETRŐL IS LEHET RENDELNI. EGY CIGI 250-300 FT, EGY GRAMM PEDIG 1000 FORINT, EZÉRT KÖNNYEBBEN HOZZÁFÉRHETŐ A SZEGÉNYEKNEK ÉS A SERDÜLŐKNEK
– vázolta fel Nyíri Noémi a piacot. Az átlag középiskolás számára a fű és/vagy biofű fogyasztás mára már normává vált. Felmérések szerint minden ötödik 16 éves kipróbálta már legalább egyszer, és minden tizedik használt már dizájner drogot is – ismertette a helyzetet.
Az alapítvány szakmai vezetője kiemelte, nem jókedvű emberek használják ezeket a drogokat. Amíg a probléma mögött álló társadalmi problémák, a szegénység és a kilátástalanság nincs kezelve, addig nem fog csökkenni a drogosok száma. Szerinte tehát nem az önkormányzatra (akitől átlag feletti támogatást kapnak), és nem a segítő szervezetekre kell mutogatni.
Galéria: Pillangó parkFotó: Bődey János
Nyíri Noémi azt mondta, hogy amíg nincs olyan intézmény, ahova be tudná a szerhasználót terelni, illetve nem tud olyan munkát adni neki, amiből meg tudna élni, addig csak ártalmat tud csökkenteni. Budapesten átlagban 125 ezer forint egy egyszobás albérlet, a diplomás minimálbér szintén 125 ezer forint. Egy képzetlen, iskolázatlan embernek mennyi esélye van arra, hogy ne az utcán éljen, ha az ő bére csak 90 ezer forint? – teszi fel a kérdést.
Ezek nem olyan körülmények, amik között a droghasználó azt tudná mondani, hogy megéri tisztának lenni, mert ha dolgozik, akkor tud enni, és fenn tud tartani egy lakást. Ugyanis egy boldog, kiegyensúlyozott ember sosem lesz függő, még akkor sem, ha kipróbálna valamilyen drogot, mert egyszerűen neki nincs rá szüksége a mindennapi életében.
– összegezte az alapítvány szakmai vezetője.
Külföldi példák segíthetnének
Alakosok egy kisebb csoportja a problémát a hajléktalan emberek kitiltásával oldaná meg, amire egyébként korábban már volt precedens Papcsák Ferenc polgármester idején, 2013-ban, amikor az egész kerületet tiltott zónává tették. A Karácsony Gergely vezette önkormányzat ezt nem tartja elfogadható megoldásnak, ezért is támogatnak több, a hajléktalan ellátást végző szervezetet a kerületben.
Galéria: Pillangó parkFotó: Bődey János
A kerületvezetés hangsúlyozta, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a droghasználók és a hajléktalan emberek közé. Attól, hogy valaki nem a saját lakhelyén fogyaszt drogot, attól még nem jelenti, azt hogy az utcán is él, hiszen sok esetben a használók a dílerek közelében, illetve olyan helyeken fogyasztanak drogot, ahol el lehet rejtőzn, például lebontásra váró házakban, bokros, fás közterületeken.
AZ ÖNKORMÁNYZAT SZERINT A NYÍLT SZÍNI DROGHASZNÁLAT CSÖKKENTÉSÉNEK LENNÉNEK HATÁSOS, KÜLFÖLDÖN JÓL MŰKÖDŐ ESZKÖZEI, MINT A HASZNÁLÓI SZOBÁK, VAGY A TŰGYŰJTÓ PONTOK.
A használó szobákban orvosi személyzet felügyelete alatt történne a szerhasználat, ezáltal
megszűnne a nyílvános intravénás drogozás,
megszűnne az eldobált fecskendők problémája,
rászorulók pedig belépnének az ellátó rendszerbe.
Zuglóban viszont kettős a lakosság hozzáállása a problémához, két éve épp egy lakossági tiltakozás miatt nem tudta a Tiszta Jövőért Alapítvány egy új ingatlanban folytatni a serdülőknek szóló segítő tevékenységét.
A Pillangó park felújítása, melynek eredményeként kiépül a közvilágítás, rendezett lesz a növényzet, és egy rendőrségi állomás létesül a területen, mindenképpen javítani fogja a térség közbiztonságát.
– közölte az önkormányzat.
A parkfelújítás, amit nem így akarnak a helyiek
Egy helyi szerint, akivel beszéltünk, jelenleg viszont a legnagyobb problémát épp ez a parkfelújítás jelenti, ez az a közel 600 milliós rekonstrukció, amelyről azÁtlátszóis írt. A felújítás elvileg egy hétlépcsős közösségi tervezés eredménye, mégis van, aki csak most szembesült a munkálatokkal. Forrásunk azt mondta, hogy a térkövezés miatt csökkenni fog a zöldterület, miközben például a házak közötti utak használhatatlanok maradnak, mivel ezekre nem terjed ki a felújítás.
Egy ligetes parkban szeretnénk élni, nem egy betonrengetegben.
– fűzte hozzá.
Galéria: Pillangó parkFotó: Bődey János
Várnai László civil zuglói önkormányzati képviselő szerint ez a felújítás egy látványberuházás, ami összesen 5334 négyzetméter beton térkövet használ fel. A képviselő elmesélte, hogy azért festettek feliratokat a járdákra, mert a felújítás során ezeket a 2013-ban leaszfaltozott jó minőségű utakat akarják feltörni, majd pedig ugyanarra a helyre a beton térkövet lerakni.
Az önkormányzat a térkövezést erőlteti, miközben a droghelyzeten és ezeken az embereken a térkő nem fog segíteni.
– mondta a képviselő.
A hírhedt 1-es villamos
A Pillangó Park nincs messze a Hungária körúttól, ahol az 1-es villamos jár. A vonalon nem nehéz betompult állapotban lévő szerhasználókkal találkozni. A Puskás Ferenc Stadion megállónál, a Készenléti Rendőrséghez közel is gyakran látni őket. Saját tapasztalat, hogy a Népliget megállónál egy kábultabb állapotban lévő férfi miatt már a villamosról való leszállás sem volt egyszerű a minap. Az aluljáróban pedig egy három fiatalból álló csapattal találkoztunk, akik közül kettő szemmel láthatóan nem csak pihenésre használta az aluljáró padlóját, a harmadik pedig zombiként dülöngélt a pékség tövénél. Egy kéregető, bedrogozott férfi pedig a BKK automatánál a jegyvásárlókat vegzálta, akit egy ellenőr csak sokadig próbálkozásra tudott odébb terelni.
Az egyik BKK ellenőr annyit fűzött hozzá, hogy
a bedrogozott fiatalok látványa már mindennapos itt az aluljáróban.
Csatlakozzon az Index tematikusFacebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.
Először engedélyeztek kannabiszalapú gyógyszert Amerikában, a hatóságok hétfőn hagyták jóvá az epilepszia két ritka, gyerekkorban kezdődő formája ellen.
Az Egyesült Államokban engedélyezett, Epidiolex nevű gyógyszer a tisztított kannabidiolon (CBD), a növényben talált több mint nyolcvan aktív vegyület egyikén alapul.
Scott Gottlieb, az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatal (FDA) munkatársa szerint az engedélyezés fontos előrelépést jelent. „Azt is hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy szó sincs a kannabisz vagy összetevőinek engedélyezéséről, csupán egyetlen, CBD-n alapuló gyógyszer meghatározott célú használatáról. Az engedélyt klinikai tesztek alapján kapta meg a szer” – tette hozzá.
Az új orvosságot két évnél idősebb gyerekeknek lehet felírni két olyan kór ellen, amelyek epilepsziás rohamot okozhatnak. A két betegség a Lennox-Gastaut- és a Dravet-szindróma.
A CBD nem idéz elő eufóriát, ezt az érzést a kannabisz egy másik összetevője, a tetrahidrokannabinol (THC) okozza.
Az Egyesült Államokban szövetségi szinten továbbra is tilos a kannabisz, noha terápiás célokra az államok több mint felében, rekreációs célokra a fővárosban és kilenc államban – köztük Kaliforniában és Coloradóban – engedélyezték már.
Tavaly nyáron a világsajtó címlapsztoriként tárgyalt egy tanulmányt, mely szerint a kannabiszfogyasztás egereknél képes volt visszafordítani az agy öregedését. A Nature Medicine nevű, igen nagy presztízsű szaklapban megjelent cikk első szerzője, s a téma szellemi atyja egy magyar kutató, Bilkei-Gorzó András, a Bonni Egyetem docense. Boldogkői Zsolt professzor beszélgetett vele,az interjút itt olvashatja el.
Egy brit elemzés szerint a dohánytermékek világszerte százezer halálesetből 110-ért, az alkohol pedig 33-ért felelős, míg a kokain százezerből 6,9 ember haláláért okolható - írja a Daily Mailre hivatkozva a 24.hu.
A függőséget okozó szerek közül a dohány és az alkohol messze a legveszélyesebb az emberiségre - állapítja meg egy új kutatás. Minden ötödik felnőtt havi egyszer nagy mennyiségű alkoholt iszik, a felnőttek 15 százaléka napi szinten dohányzik is. Kokaint ugyanakkor a felnőttek 0,35; marihuánát 3,8; amfetaminokat 0,37; opioidokat pedig 0,35 százalékuk használt - olvasható a portál cikkében.
A dohányzás és az alkohol 170,9, illetve 85 millió károsodott egészségi állapotban leélt évet okoz, míg a tiltott kábítószerek használata együtt is "csupán" 27,8 milliót. Tiltott droghasználat miatt Kelet-Európában halnak meg a legtöbben.
Alkoholfogyasztásban a magyarok a világelithez tartoznak. Az idejüket a kocsmákban töltő vendégek és szakemberek szerint is ugyanaz az oka a mértéktelen ivásnak: a búfelejtés. A többség viszont nem ismeri fel, ha már gond van, pedig az alkoholizmus krónikus betegséggé válhat, segítség nélkül pedig halálhoz vezet.
– Mennyit isznak a magyarok? Ezt nem kérdezni kell. Nézz szét, és látod a porlasztást – mondta József szombaton kora délután, az egyik lakótelepi kocsmában. Azért mentünk be, hogy kiderítsük, mit gondolnak a hazai alkoholfogyasztásról azok, akik aktívan hozzájárultak a statisztika kialakításához.
Ahhoz a statisztikához, amely szerint több mint havi egy liter tiszta szesz elfogyasztása jut minden 15 évesnél idősebb honfitársunkra. Ezzel egyébként a világrangsorban a legfelső három százalékban vagyunk a WHO szerint.
Ezt az előkelőnek egyáltalán nem mondható helyezést, amely egy 2014-es felmérésen alapul, döntően a férfiaknak köszönhetjük, ők ugyanis átlagosan több mint kétszer annyit isznak, mint a nők. A férfiak 31 százaléka küzd alkoholproblémákkal, szemben a nők 6 százalékával.
– Szerintem nem isznak sokat a magyarok, nincs ugyanis pénzük – fogalmazott beszédes interjúalanyunk. – De ha ledolgozok napi tíz–tizenkét órát, igenis megérdemlek egy-két fröccsöt. Ha kifizetek havi 70–80 ezer forintot számlára, nehogy már ne férjen bele néhány 400 forintos frissítő! Drágább italt úgyse engedhetek meg magamnak.
Arra a kérdésre, miért a kocsmába viszi kevéske pénzét, József csak a vállát vonta meg.
– Mert mégis mit csináljak otthon? Nézzem a falon a szúnyogokat? És amíg iszok, addig sem foglalkozok a problémákkal.
Házasság, stressz, munka – emiatt isznak
Józóné Nagy Anett pultos is úgy tapasztalja: aki kocsmákban tölti az idejét, annak valami nem stimmel az életében. – Házasság, stressz, munka. Ezek miatt isznak, nem örömükben – fogalmazott.
– Persze, ettől nem oldódik meg semmi, mégis sokan az alkoholmámorba menekülnek. És kifejezetten sokat isznak: alkalmanként több ezer forintot hagynak itt. Van, aki egy nap háromszor is visszajön. Inkább itt ülnek, mint otthon, ami szomorú. Reggel hatkor ugyanúgy tele vagyunk, mint hétvégén ebédidőben.
– A WHO statisztikájához képest az elmúlt négy évben azért ez a helyzet valamit javult – árnyalta a képet Gróf Róza addiktológus. – Ettől függetlenül még most is rengeteget isznak a magyarok, ami nagyrészt az értékválságnak köszönhető.
Többen vannak, mint gondolnánk
A szakember szerint a szenvedélybetegek – és így az alkoholisták – elsődleges problémája a pénz. Ebben mérik magukat és másokat is.
– Mindenki próbál dolgozni, ebből következően pedig a családok kezdenek abnormálisan működni. Nincs idejük a szülőknek sem egymásra, sem a gyerekekre, így mindenki pótolni próbálja, amit otthon nem kap meg. Örömöt keresnek, amit a szexben, kábítószerben és az alkoholban találnak meg.
Az alkohol Gróf Róza szerint elsősorban a negyven év felettiek eszköze, közülük is elsősorban a férfiaké. Gróf Róza addiktológus szerint az elmúlt években csak kicsit javult a helyzet.
– Ennek elsődleges oka, hogy míg az erősebbik nem képviselői akár 30–40 évig is ihatnak anélkül, hogy komoly tüneteik lennének, a nők 2–4 év alatt függővé válnak, és megbetegednek.
Persze, aki iszik, általában azt vallja magáról, hogy nem alkoholista. Pedig többen vannak, mint gondolnánk.
– Alkoholistának azt az embert nevezzük, aki képtelen kontrollálni azt a mennyiséget, amit elfogyaszt, mindezt pedig rendszeresen teszi – mondta el az addiktológus. Rendszer alatt pedig nem kell feltétlenül a napi szintet érteni.
– Ha valaki minden hétvégén iszik, mert csak úgy érzi jól magát, az is rendszernek tekinthető. Ráadásul ebben az esetben előbb-utóbb eljön az a pont, amikor a hétvégébe már a péntek is beletartozik, aztán pedig már csütörtökön elkezdődik – fogalmazott Gróf Róza.
– Az ilyen emberek nem is tudják egy idő után már abbahagyni az ivást, és általában nem is látják be, hogy problémájuk van. Az alkoholizmus viszont progresszív betegség: az érintettek mentális és fizikai állapota egyre súlyosbodik, végül krónikussá válik, amelyet nem is lehet rendbe hozni, ha nem hagyja abba az ivást.
Van kiút
Szerencsére ma már számos kiutat kínálnak a szenvedélybeteg-ellátó helyek. Szegeden a Kiút Közhasznú Alapítványnál például évi négyezer tanácsadást végeznek, de hasonló jellegűek a különböző terápiás és önsegítő csoportok is.
Akinek már orvosi segítségre is szüksége van, nappali ellátót is felkereshet, ahol pszichiáter dolgozik, és gyógyszeres kezelést is kaphatnak az alkoholisták. Különböző alapítványok pedig működtetnek bentlakásos intézményeket is az ország különböző pontjain.
Megkérdeztük szegedi olvasóinkat: Mi számít alkoholizmusnak?
Daru Márta (informatikus): – Az egyén toleranciaszintjétől függ, hogy mi az a határ, amit túllépve alkoholistának mondhatjuk. Ha valaki napi egy sört megiszik, azzal nincs probléma. Jellemzően az egyetemisták hajlamosak a rendszeres ivásra. Később, a családalapítás idején kevésbé alkoholizál az ember.
Kárpáti Tünde (informatikus): – Ha valaki szokott sörözni, az szerintem nem akkora gond. Ha viszont általában tömény kíséri a hosszú italt, azt már nevezhetjük alkoholizmusnak. Egyénenként változó, hogy mi az a szint, ami után már függőnek nevezhetünk valakit.
Mezei Ádám (tanuló): – Az a függő, akinek a verbális képességei rovására megy az ital, illetve a fizikai függés jelei mutatkoznak a szenvedélybetegségnek, például a kézremegés. A rendszeresen alkoholizálók korosztálya egyre fiatalabb: kitolódott a tizenévesekig.
Juhász Katalin (tanár): – Ha valaki nem képes megtartani a mértéket, az számít alkoholistának. Aki megállja, hogy ha inog a talaj, ne igyon többet, azt nem tartom alkoholistának. A fiatalok körében divatos az ivás, de ők még nem ismerik az alkoholizálás hozadékait.
Az elmúlt napokban újra sokat hallhattunk a drogról. A kábítószer elleni világnap alkalmával (június 26.) hozták nyilvánosságra a drogszakértőkjelentésüketa kormány drogstratégiájának eddigi eredményeiről. Előtte pedig a balatonfüredi két tannyelvű gimnáziumban lefülelt füvező diákok esete kavarta fel asajtót, ahol egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot arról, hogyan kezelte az iskola az ügyet. A drogszakértők szerint a prevenció terén romlás tapasztalható, egyre kevesebb ilyen elérhető program van. A kipattant iskolai „füvezési botrány” során egy dolog világos, hogy az iskola leginkább hárít drog ügyekben. Bár nem látni tisztán, de állítólag „volt anyuka, aki elsírta magát, amikor az igazgatónő azt vágta a fejéhez, hogy a szülők tehetnek arról, hogy drogozik a gyerekük, az iskolának ebben semmi felelőssége”. Miután ez egy olyan állítás, amivel gyakran találkoznunk, érdemes megvizsgálni, vajon igaz-e?
A kábítószer elleni világnap jelszava az volt, hogy hallgassunk a gyerekekre. Egy nemrég készültkutatásunka gyerekek hangját próbálta meghallani ez ügyben. E kutatás eredményeinek segítségével próbálok választ adni arra a kérdésre, hogy vajon van-e, és ha igen, mi az iskola szerepe ebben az ügyben?
Mekkora probléma a drog a fiatalok körében?
Szögezzük le rögtön a legelején: ha komolyan vennénk a függőségek elleni küzdelmet, elsősorban nem a drog, hanem a mértéktelen alkohol és gyógyszerfogyasztás ellen kellene Magyarországon stratégiát alkotni. Anemzetközi jelentésekalapján a magyar fiatalok jóval többet dohányoznak, alkoholizálnak (akár a részegségig) a nemzetközi átlagnál, miközben a droghasználat terén „csak” a középmezőnyben helyezkednek el.
A már említett magyarországi kutatás 2017-ben országosan több, mint háromezer 13-14 éves általános iskolás válaszai alapján azt az eredményt kapta, hogy a hetedikes, nyolcadikos diákok közül 28% dohányzott már, ráadásul harmaduk naponta dohányzik. A válaszadók majdnem fele, 43% fogyasztott alkoholt a kérdezést megelőző egy hónapban. A válaszadók közül 261-en (8%) próbáltak már valamilyen kábítószert, többségében herbált, vagy alkoholt és gyógyszert együtt.
Ezek alapján az alkoholfogyasztás jóval súlyosabb problémának tűnik, mint a füvezés. A diákok válaszai alapján a szülők sokkal szigorúbbak a kábítószerekkel, mint az alkohollal kapcsolatban (alkohol esetén 40%, herbál esetén 80% válaszolta, hogy a szülei megtiltanák, ha tudnának róla). Ez jól leképezi a társadalom gondolkodását, ahol az alkohol, nyugtató és a cigi a napi stressz kezelés rutinszerű része, hiszen legális. Pedig hatásában ugyanolyan káros. Amikor az egyik helyi védőnőnek feltették azt a kérdést, hogy mennyire általános a nyugtatók (Rivotril, Xanax) fogyasztása a településen, akkor a válasz az volt, miért,ki nem szedi ezeket?
Ha a droghasználatot nézzük, akkor a herbál jóval súlyosabb probléma, mint a marihuána. Ez utóbbi elsősorban a középosztályos gyerekek szere, míg a hátrányos helyzetű településeken, szegregátumokban az olcsó és könnyen beszerezhető herbál dívik. Ezek a nemrég felbukkant designer drogok, mint például a herbál, kristály különösen riasztónak tűnnek, mivel gyorsan változó összetételük miatt hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk viszont nehezen büntethető (újszerűségük miatt mindig egy lépéssel később kerülnek fel a droglistára, gyorsan ürül a szervezetből, nehéz a tettenérés). De a drog elleni küzdelemben a pusztán tüneti kezelés (felvilágosítás, a hozzáférés korlátozása) nem elég, fel kell tárni a valódi okokat, ami a fiatalokat e szerek használatára ösztönzi. És ha ezek az okokat megismerjük és elkezdjük kezelni, talán tettünk végre valamit.
Miért drogoznak a fiatalok?
Megdöbbentő, de nem az élvezetért. A mai designer drogok többsége nem ad ilyen élményt. Az egyik ötödikes fiú így írta le a hatását:„szédültem, fájt a fejem, elzsibbadt a lábam, az egész testem…”A drogszakértők is kihangsúlyozzák, hogy míg korábban a kábítószer használat célja valamilyen eufórikus állapot elérése volt, addig ma már elsősorban a cél az, hogy az illető kimeneküljön a saját életéből. Arra a kérdésre, hogy ha ez ennyire nem jó érzés, akkor mégis miért drogoznak, szinte mindenhol a válasz az volt, hogy az embert érő gondok (pl. gyász, magány) okozta stressz kezelésére nincsenek megfelelő eszközök,még a felnőtt társadalomban sem. Ahogy a tanulók egy része fogalmazott:„a drog egy olyan szer, amit akkor használnak, amikor valami szomorú történik vele. Például elhagyják. Szomorúak és nem tudják feldolgozni az érzéseiket és nem tudják megosztani.”
A kutatás rámutatott arra is, hogy a szülői engedékenység, az alkoholfogyasztás és a kábítószerhez való könnyű hozzájutás mind emeli az esélyét annak, hogy egy fiatal kipróbálja a drogot és utána rászokjon. Ugyanakkor a kutatás a drog esetében, még ezen tényezők mellett is erőteljes iskolai hatást mért. A többváltozós elemzésben két iskolához köthető tényező erőteljesen befolyásolta a fiatalok drogfogyasztását: azok, akik rossz tanulónak tartják magukat, és azok, akik nem érzik, hogy közösséghez tartoznának az iskolában, azok jobban ki vannak téve annak a veszélynek, hogy rászokjanak a cigarettára vagy kábítószerre. Az a tény, hogy ezek az iskolai tényezők akkor is magyarázzák a kábítószer fogyasztást, ha a tanuló családi hátterét és kábítószer kitettségét is figyelembe vesszük, azt mutatja, hogy az iskolának igenis van felelőssége abban, hogy drogozik-e a tanuló!
A rossz tanulónak beállított tanulók általában a közösségben is perifériára kerülnek. Ez a kirekesztettség űzi őket gyakran a kábítószer felé. Az előítéletes vagy nem eredményes pedagógusi magatartásnak tehát negatív hatása lehet, míg az integráló és gyermekközpontú megközelítésnek minden bizonnyal erőteljes védelmező hatása van, és nem csak a szerhasználat tekintetében!
Az iskola is a probléma része
Az iskola viszont nem akar tudni a droghasználatról és a pedagógusok folyamatosan hárítanak. Arra a kérdésre, hogy tudják-e mi az a designer drog, a pedagógusok többsége azt válaszolta, hogy„Isten ments!”A drogszakértők szerint az „iskola” egyáltalán nincs felkészülve a megelőzésre. A terepvizsgálat során így nyilatkoztak:„az oktatásügyben a mentálhigiénés szemlélet nincs benne.”…„A pedagógusok se információval, se eszközzel, módszertannal nem rendelkeznek arra, hogy ezekkel a gyerekekkel mi a teendő. Nem veszik észre.” „Az oktatási rendszer az én véleményem szerint a lehető legnehezebben mozgatható rendszer. Nagyon kevéssé fejlődőképes. Borzasztóan ragaszkodnak régi elvekhez.”
De mint látjuk, nemcsak az a gond, hogy nincs mentálhigiénés szemlélet és a pedagógusok tudni sem akarnak a drogokról. Erre ugyanis válaszolhatják, hogy alulfizetettek, túlterheltek és ez nem része a pedagógiai munkájuknak. Igen ám, de a kutatás éppen azt mutatta, hogy az, hogy egy tanuló mennyire érzi magát jól az iskolában, nagyon is erőteljesen befolyásolja a droghoz való viszonyát. Akiket kiközösít az iskola és az osztály, azok nagy valószínűséggel fognak droghoz, alkoholhoz nyúlni. Apedagógusok beskatulyázó értékeléseés kreativitásmentes, nem korszerű tanítási módszere táptalaja annak, hogy ezek a leszakadó fiatalok sérülékennyé váljanak. A szegregátumban és a városi elitgimnáziumban egyaránt el kellene gondolkodni az iskolának, hogy miért drogoznak a fiatalok és hogyan segíthet a pedagógia eszközével. Ma vagy szemet hunynak a dolog felett (jellemzően a hátrányos helyzetű iskolákban, ahol már olyan nagy a probléma, hogy a szokványos büntető eljárással elfogynának a tanulók és megszűnne a pedagógus munkahelye), vagy gyorsan megszabadulnak a problémás tanulótól (az elitiskolák esetén, ahol ezt megtehetik, mert marad még elég tanuló). Egyik megoldás sem akar valóban segíteni a tanulónak, hanem elsősorban az iskola és a pedagógusok szemszögéből kezeli a problémát.
Természetesen nem akarom felmenteni a szülőt, a lukas védőhálót és magukat a gyereket sem. De a gyerek egy közösségben él, aminek nagyon fontos része az iskola. És a közösségben való léte alapvetően meghatározza, hogy jól érzi-e magát. A problémáinak megoldásához nagy segítséget jelent, ha rendelkezik megfelelő képzelőerővel, motivációkkal és célokkal. Ezen a téren a magyar iskolának hatalmas adósságai vannak. A kutatás során megdöbbentő volt tapasztalni, hogy a kreativitás igénylő feladatok a hátrányos helyzetű iskolák tanulói közt mekkora nehézséget jelentettek. Sem szavakban, sem vizuális módon nem tudták igazán kifejezni magukat. Ezek a gyerekek híján vannak az önkifejezés, kreativitás eszközeinek, és az önismeretük is nagyon gyenge lábon áll. De hát pont ezek a területek, ahol egy pedagógusnak és az iskolának hatást kellene felmutatnia. Ezek a gyerekek magukba zártan, eszköztelenül kénytelenek megélni a rájuk áramló rengeteg stresszt, aminek megküzdésében a helyi társadalomtól és szüleiktől vajmi kevés segítséget kapnak. A helyi közösségek társadalmi tőkéje nagyon alacsony, hiszen a helyi elit sem tudja a konfliktusait és problémáit hatékonyan kezelni, tartalmas szórakozási lehetőségek, kreatív tevékenységek alig vannak.
Az iskola tehát nagyon is ludas, ha nem partnere a szülőnek és nem fejleszti a gyermekek kreativitását, és a tanult tehetetlenséget adja tovább. A drogellenes stratégiának érdemes lenne a prevenció területén komplexebben kezelni a problémát és a helyi közösségek építését és a pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztését is a megoldások közt számon tartani.
(Az illusztrációként szolgáló rajzokat a kutatásban résztvevő kelet-magyarországi általános iskolás gyerekek készítették.)
Egy friss kutatás szerint két iskolához köthető tényező erőteljesen befolyásolja a fiatalok drogfogyasztását: azok, akik rossz tanulónak tartják magukat, és azok, akik nem érzik, hogy közösséghez tartoznának az iskolában. Ennek ellenére az iskolák hárítanak a drogokkal kapcsolatban.
E kutatás eredményeinek segítségével Lannert Judit oktatáskutató aKölöknet blogonpróbál választ adni arra a kérdésre, hogy vajon van-e, és ha igen, mi az iskola szerepe a drogozás elleni küzdelemben.
A szakember először is leszögezi, hogy ha igazán komolyan vennénk a függőségek elleni küzdelmet, elsősorban nem a drog, hanem a mértéktelen alkohol- és gyógyszerfogyasztás ellen kellene Magyarországon stratégiát alkotni. A nemzetközi jelentések alapján a magyar fiatalok jóval többet dohányoznak, alkoholizálnak (akár a részegségig) a nemzetközi átlagnál, miközben a droghasználat terén „csak” a középmezőnyben helyezkednek el.
A magyarországi kutatás eredményei szerint a hetedikes, nyolcadikos diákok közül 28% dohányzott már, ráadásul harmaduk naponta. A válaszadók majdnem fele, 43% fogyasztott alkoholt a kérdezést megelőző egy hónapban. A válaszadók közül 261-en (8%) próbáltak már valamilyen kábítószert, többségében herbált, vagy alkoholt és gyógyszert együtt. Ezek alapján az alkoholfogyasztás jóval súlyosabb problémának tűnik, mint a füvezés.
A diákok válaszai alapján a szülők is sokkal szigorúbbak a kábítószerekkel, mint az alkohollal kapcsolatban (alkohol esetén 40%, herbál esetén 80% válaszolta, hogy a szülei megtiltanák, ha tudnának róla).
Lannert szerint nem az élvezetért drogoznak a fiatalok. A mai designer drogok többsége nem ad ilyen élményt. Az egyik ötödikes fiú így írta le a hatását: „szédültem, fájt a fejem, elzsibbadt a lábam, az egész testem…” A drogszakértők is kihangsúlyozzák, hogy míg korábban a kábítószer használat célja valamilyen eufórikus állapot elérése volt, addig ma már elsősorban a cél az, hogy az illető kimeneküljön a saját életéből. Arra a kérdésre, hogy ha ez ennyire nem jó érzés, akkor mégis miért drogoznak, szinte mindenhol a válasz az volt, hogy az embert érő gondok (pl. gyász, magány) okozta stressz kezelésére nincsenek megfelelő eszközök, még a felnőtt társadalomban sem.
A kutatás arra is rámutatott két iskolához köthető tényező erőteljesen befolyásolja a fiatalok drogfogyasztását: azok, akik rossz tanulónak tartják magukat, és azok, akik nem érzik, hogy közösséghez tartoznának az iskolában, azok jobban ki vannak téve annak a veszélynek, hogy rászokjanak a cigarettára vagy kábítószerre.
Az a tény, hogy ezek az iskolai tényezők akkor is magyarázzák a kábítószer-fogyasztást, ha a tanuló családi hátterét és kábítószer-kitettségét is figyelembe vesszük, azt mutatja, hogy az iskolának igenis van felelőssége abban, hogy drogozik-e a tanuló! – emeli ki Lannert Judit.
A rossz tanulónak beállított tanulók általában a közösségben is perifériára kerülnek. Ez a kirekesztettség űzi őket gyakran a kábítószer felé. Az előítéletes vagy nem eredményes pedagógusi magatartásnak tehát negatív hatása lehet, míg az integráló és gyermekközpontú megközelítésnek minden bizonnyal erőteljes védelmező hatása van, és nem csak a szerhasználat tekintetében – írja.
Az iskola viszont nem akar tudni a droghasználatról és a pedagógusok folyamatosan hárítanak.
Hozzáteszi a kutató, hogy nem akarja felmenteni a szülőt, a lukas védőhálót és magukat a gyereket sem. De a gyerek egy közösségben él, aminek nagyon fontos része az iskola. És a közösségben való léte alapvetően meghatározza, hogy jól érzi-e magát.
Az átlagostól eltérő történetek és emberek bemutatásáról szól a Pszicho:Világ. Horváth Zsófia a függőségről, a szerhasználatról és a felépülésről beszélget Kubiszyn Viktorral, a Drognapló szerzőjével. II. rész.
A rafinált drogosok rájöttek, hogy az okosórák rendkívül praktikusak arra, hogy kövessék a testük viselkedését.
Ezek az eszközök folyamatosan mérik a pulzust, ami ha túl magas, nem szívnak fel még egy csíkot. Erről a trendről számolt be a CNBC.
Ha szólnak, hogy jön a következő kör kokain, csak ránézek a Fitbitemre, és ha 150-60 körül van a szívverésem, nemet mondok.
- magyarázta a huszonéves fiatal. Ha pedig alacsonyabb, már csavarja is a papírpénzt.
Egy orvos megszólalt a témában, drogozni alapból veszélyes, egy okosórára bízni a biztonságot pedig hülyeség, ugyanis csak a pulzust méri, pedig a vérnyomás is elég fontos. Szóval az okosóra senkit sem véd meg a túladagolástól.
Kapitány Krisztiánnal öt évvel ezelőtt beszélgettem utoljára a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban, ahol most újra találkozunk. Akkor volt 32, egy év rehab után épp arra készült, ami a leállt függők számára a legnehezebb: kilépni a hétköznapokba, és szermentes maradni. Szkeptikus voltam vele kapcsolatban. Ismerve hosszú „drogkarrierjét” és visszaeséseit, nem igazán hittem, hogy így látom viszont: többdiplomás mentorként, aki fiatalkorú függőkön segít ott, ahol maga is felgyógyult.Farkas Edina Linariportja.
Kés a combba, metadonnal kevert spuri a vénába
„Szerintem a saját anyám sem hitt a gyógyulásomban, és sokan meg is haltak abból a társaságból, akikkel akkoriban együtt voltam terápián. Heroin, gyógyszer, alkohol, klasszikus szerek, amik kicsinálták őket. De azért vannak, akiknek sikerült” – mondja Krisztián, amikor Ráckeresztúron újra találkozunk. Összesen tízéves „drogkarrier” áll mögötte, és öt éve megcsúszás nélkül éli szermentes életét.
Krisztián megjegyzi, hogy bár a környezet és sokszor maga a függő is kudarcnak éli meg az egyszeri botlásokat, nem feltétlenül azok. „Ritkán sikerül elsőre a gyógyulás, néha kellenek az elbizonytalanodások, hogy megtudd, hol vannak a határaid, mik a gyenge pontjaid, milyen kompetenciáidat kell még fejleszteni. Persze más az, amikor visszaesel, és újra kontrollt vesztesz” – magyarázza, mi a különbség a megcsúszás és a visszaesés között.
Jól tudja, miről beszél, ő maga is kétszer járt Ráckeresztúron függőként.
Első terápiájára heroinfüggőként még a szülei hatására ment el. A rehab sikeres volt, utána öt évig átlagos életet élt, főiskolára járt, sikeres vállalkozást vitt. Egészen addig, amíg egy szakítást követően vissza nem költözött a fővárosba, majd – ahogy azt sok leállt függő elhibázta már –, egyéb ismerősök híján felkereste a régi anyagos haverjait. Az alkalmi cuccozásból hamar visszaesés lett, csak ezúttal még mélyebbre került, mint előtte: mindent elveszített, amit addig felépített: korábbi szociális hálóját, a jól menő cégét, és abbahagyta a főiskolai tanulmányait.
Alvilági arcok
„Légüres térbe kerültem, amit csak a drogok és a hozzá kapcsolódó emberek töltöttek ki. A lakásomban mindenféle alvilági arc, drogos élt, lehetetlen és veszélyes szitukba kerültem. Egyszer az egyik srác, aki folyton valami dizájnercuccal lőtte magát, és teljesen beszámíthatatlan volt, combon szúrt egy késsel. Azt, hogy milyen állapotban voltunk akkor, jól mutatja, hogy senki sem hívta ki rám a mentőket, mindenki ott folytatta az anyagozást, ahol abbahagyta, én pedig hetekig »DIY-módon« kezelgettem a sebet” – emlékszik vissza azokra az időkre, amikor már egyáltalán nem tudott létezni belövés nélkül. „Metadon (szintetikus opioid, fájdalom- és köhögéscsillapító – a szerk.) és speed keverékével lőttem magam naphosszat, de ezen felül minden mást is használtam” – meséli. Egyetlen kapcsolata az előző, szermentes életével annyi volt, hogy még a legelvadultabb időszakban is kényszeresen próbálta mások előtt tartani a látszatot, például virágokat locsolt az erkélyen, mintha nem is az ő lakásából járnának ki-be a junkiek és az egyre gyakrabban rájuk hívott rendőrök.
Már az édesanyja sem próbált a közelébe férkőzni, a sok hazugság, csalódás után belátta, hogy nem tud rajta segíteni, csak Kapitány saját magán, és hogy a legtöbb, amit anyaként tehet, hogy mindezek ellenére továbbra is szereti a fiát.
„Egyszer azon kaptam magam, hogy egyedül maradtam. A mai napig nem tudom, mi történt, talán újra rendőrök jártak nálam, de minden drog és junkie eltűnt a lakásból. A ballagási tarisznyámból ettem ki a pogácsát, hogy legyen energiám elindulni szerezni valamit” – meséli, hozzátéve, hogy a végpont mégsem ez volt, hanem amikor egy drogbeszerző útján valaki leütötte egy kalapáccsal, ő pedig a Nyírőben (Nyírő Gyula Kórház – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet) ébredt. Ekkor jött az elhatározás, hogy visszamegy Ráckeresztúrra.
Keltető szoba
„Mindenki az úgynevezett »keltető« szobában kezdi. Egy hetet töltenek itt a srácok, még mielőtt közösségbe mehetnek. Ekkor még általában kattog az ember, sőt, akad, akinek elvonása van – bár a gondozottak ezen már legtöbbször átesnek a kórházban.
Én is iszonyúan éreztem magam az első napokban, és még hónapokig semminek sem tudtam örülni, teljesen kiüresedtem érzelmileg.
Ez nyilván összefüggött azzal is, hogy a kémiai vegyületek nem úgy termelődtek az agyamban, mint azoknak, akik nem toltak évekig, napi rendszerességgel kemény drogokat” – magyarázza.
A fólia
Időbe telt, mire beindult a terápiája, és ahogy ő fogalmaz: „elkapta az élet fonalát”. A drogterápia során három fázisban különböző kompetenciákat szereznek a gondozottak.
A fókusz a minél mélyebb önismeretre, egy új életvitel kialakítására, megoldási módszerek eltanulására, és a belső motiváció támogatására kerül. Mindezt egyéni és csoportos beszélgetésekkel, foglalkozásokkal, házimunkával, és a napi rutin kialakításával erősítik bennük.
„Az első munkám a fólia alatt volt, ahol a paradicsomokat kellett gondoznom. Úgy ötven fok volt bent, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a nulla kondimmal úgy éreztem, meghalok” – meséli, és közben kezével a füvet nyíró, félmeztelen felnőtt gondozottakra mutat: „Ők is épp a napi feladatukat végzik, ahogy egykor én. Kamaszoknál is van feladatleosztás, csak ők könnyebb munkákat végeznek” – magyarázza.
Füvet nyíró bentlakók
Ez nem egy munkatábor, egy kis lazsálásért nincs kirúgás, a megcsúszásért sem – már ha őszintén elmondja az illető –, de az erőszak, vagy bármilyen kábítószer és alkohol becsempészése az intézmény területére automatikus kizárást von maga után, ahogy az is, ha valaki nem együttműködő. Kapitánynak nem volt gondja a szabályok betartásával és az együttműködéssel. „Lesz nekem még normális életem” – mondta nekem öt évvel ezelőtt.
Ott kell felvenni a fonalat, ahol elszakadt
A visszatérés a hétköznapokba minden függő egyik nagy-, ha nem a legnagyobb félelme, és nem csupán azért, mert szermentesen kell élnie – az intézmény izolációja nélkül. A rehabilitációs terápia ugyanis a gondozott körülményeit nem változtatja meg, vagyis ott kell felvenni a fonalat, ahol az elszakadt. A legtöbb leállt függő esetében ez egyet jelent a lakás- és/vagy munkakereséssel, és egy új szociális háló kialakításával, valamint tartania kell a napi rutint. Ezek együttesen óriási kihívás elé állítják őket.
A régi-új lakásban, új élet
Azért nincsenek teljesen magukra hagyva az újrakezdésben: ott az utógondozás és a félutas ház lehetősége. Utóbbi egyfajta kiléptető rendszerként funkcionál, vagyis akik már túl vannak egy hosszú terápiás kezelésen, de még nincs biztos hátterük, itt kezdhetik el az új életüket.
A félutas házakban egyrészt a lakhatásban kapnak segítséget, másrészt megvan a terápiás támogatás is, ezért cserébe el kell fogadni a házirendet, és aktívan részt venni a programokban.
„Bár visszamehettem volna az édesanyám lakásába, ahol korábban éltem – és amit drogosként leamortizáltam – , úgy döntöttem, hogy fokozatosan haladok, és a félutas házban kezdem meg a visszailleszkedést. Tíz hónapig éltem ott, közben elkezdtem a Válaszút Misszió Drogkonzultációs Irodában dolgozni, amin keresztül magam is bekerültem Ráckeresztúrra. Hozzájuk fordulhatnak a függők mindennapi problémáikkal, vagy akár azzal az elhatározásukkal, hogy le akarnak állni” – meséli.
Szoba a felnőttek intézményében
Az új munka igazi mélyvíz volt számára, hiszen aktív anyagosokkal dolgozott nap mint nap, és az is előfordult, hogy speeddel teli pakkot talált a földön. Ám ilyenkor sem billent ki. „Annyira megcsömörlöttem és iszonyodtam a rehab előtti életemtől, hogy nem tudtam sem a speed, sem más anyag után vágyódni. Néha persze álmodtam a drogozással járó érzéssel, de mindig úgy ébredtem fel, hogy »édes Istenem, de jó, hogy már nem ebben vagyok«”.
Szerinte a terápiája ott fejeződött be igazán, amikor teljesen más területen kezdett el dolgozni. „Műgyanta padlózást csináltam, és polcrendszereket összeszerelő cégnél dolgoztam, közben újra beiratkoztam a főiskolára. Az élet hozta a váltást, de utólag nagyon örülök neki, hogy olyan munkát végeztem, aminek semmi köze nem volt a drogokhoz. Annak ellenére, hogy minden szempontból kemény időszak volt, főleg a magány miatt”. Hiszen a rehab előtt – ahogy az lenni szokott – már csak a drogos társak maradtak körülötte, akikkel – az előző hibájából tanulva – már nem akarta felvenni a kapcsolatot. Ez talán a legnehezebb rész,
a visszaesések ugyanis rendszerint azért történnek, mert a terápia után szinte senki nem tud olyan védett környezetbe kerülni, mint amilyenben az otthonban van.
A biciklizés mindig fontos volt az életében
Kapitány kivárta, hogy a főiskolán új ismerősei legyenek. Egy kiállítás szervezése kapcsán találkozott a mostani feleségével, majd az édesanyja is újra bizalmat szavazott neki. Közben rákapott a tanulásra, olyannyira, hogy – bár még csak májusban szerezte meg második diplomáját a Semmelweis Egyetem Addiktológia Konzultáns szakán, de – már a pszichológiai tanulmányaira készül.
Neki ma a tanulás, a hegyi kerékpározás és a motorozás adja meg azt, amit régebben a drogokban keresett, és úgy érzi, a munkájával is jó helyen van.
12 éves drogfüggők
Ráckeresztúron, a tinirészlegen dolgozik, ami 2015-ben épült a már meglévő felnőtteket ellátó épület mellé, ahol ő is kétszer volt terápián. A kamaszoknál harminc 18 év alatti fiú gyógyul szakmai stáb (pszichiáter, orvos, lelkész, szociális munkás) segítségével. Kapitány számára a segítő munka már nem az önsegítés része, és egyébként sem gondolja úgy, hogy elég egykori szerfüggőnek lenni ahhoz, hogy valaki jó mentor legyen, sőt. „Sokkal fontosabb a rendszeres szupervízió, hogy megtanuld elválasztani a munkát a magánélettől, hogy ne vonódj be túlságosan, hogy folyamatosan fejleszd magad, és minél inkább szét tudd szálazni mindazt, amit itt, a srácokkal megélsz” – magyarázza.
Tini rehab
Bevallása szerint a tinirehabon dolgozni nem könnyű, folyton küzdeni kell a csoportdinamika egyensúlyáért, kríziseket kell kezelni – mint például lopásokat, konfliktusokat –, és azt is helyre kell tenni, hogy a kamaszoknál gyakoribbak a megcsúszások a kimenőkön, vagy a visszaesés rehab után. Ezek mind megterhelő élények pszichikailag, mint ahogy a kemény gyereksorsok is.
Csoportmunka a tini rehabon
Mint például Tomi története (a nevét megváltoztattuk), akit nyolcévesnek nézek, de közben tizenhárom. Kilenc-tíz volt, amikor először szívott biofüvet. Azt mondja, szeret itt lenni, mert itt tud aludni, tanulni, nem veszik el tőle a reggelit, mint a zsúfolt telepen, ahol nyolc testvérével él.
A kisfiú terápiája komplex feladat elé állítja a stábot és Kapitányt, hiszen az alapkészségeit is fejleszteni kell, ami nem ritka a többszörösen hátrányos helyzetű gyerekeknél.
„Folyamatosan tanulok én is. Például régebben nem nagyon tudtam kapcsolódni az alacsony szociokulturális hátterű gyerekekhez. Abban, hogy ez megváltozott, sokat segített Tomi, akivel sok időt töltök” – mondja, és azt is bevallja, nehéz látni, hogy egyre fiatalabb függők érkeznek hozzájuk, ami szorosan összefügg azzal, hogy 2009-2010 környékén nálunk is megjelent a kati, a herbál, a biofű és társai, vagyis a dizájnerdrogok. Ezek az új anyagok a hozzáférhetőségük és az alacsony áruk miatt (egy adag biofűhöz már 500 forintért hozzá lehet jutni) hamar népszerűvé váltak a tinik körében, így ugrásszerűen megemelkedett köztük a szerhasználók száma. A dizájnerdrogokkal ráadásul nehéz megküzdeni, mert folyton változik az összetételük, nagyon addiktívak, és lehetetlen megjósolni, milyen hatást váltanak ki.
Tomi
A szakemberek szerint több tízezer fiatal drogfüggő élhet ma Magyarországon, ám az ijesztő tendenciák ellenére a 14-18 éves korosztály számára alig létezik rájuk szabott drogszakmai ellátás. Gyermekosztályra csak 14 éves korig vehetnek fel gyerekeket, míg a felnőtt pszichiátrián vagy addiktológián az érvényben lévő jogszabályok szerint csak 18 éves kortól foglalkozhatnak a fiatalokkal. Két fontos lépcsőfok hiányzik tehát a serdülők ellátásában: az egyik az ambuláns ellátás, a másik a tinikre szabott addiktológiai fekvőbeteg-ellátás. A ráckeresztúri otthonon kívül csupán kettő ilyen, fiatal szerhasználókkal foglalkozó bentlakásos intézmény létezik az országban. A lányoknak még kevesebb a lehetőség, őket csak a szatymazi Rehabilitációs Központ fogadja, vagy a kórházak addiktológiai osztályai.
Szakmai segítség nélkül pedig drasztikusan csökken annak az esélye, hogy egy tini – vagy akár felnőtt – magától kilábaljon a függőségből.
Kapitány nem állítja, hogy lehetetlen nélküle a gyógyulás, de abban biztos, hogy neki nem ment volna, 31 évesen sem. A terápiának köszönheti, hogy ma már tudja: a személyiség és a szociális kompetenciák pótlólagos fejlesztése működik, ahogy a megoldási eszköztár is gazdagítható, és ezekkel válaszokat adhatunk az élet különböző kihívásaira.
Az átlagostól eltérő történetek és emberek bemutatásáról szól a Pszicho:Világ. Horváth Zsófia a függőségről, a szerhasználatról és a felépülésről beszélget Kubiszyn Viktorral, a Drognapló szerzőjével. I. rész.
Először vette fel a mentális rendellenességeket felsoroló listájára a WHO a videojáték-függőséget.
Első ízben a mentális rendellenességek közé sorolta a videojáték-függőséget az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A nemzetközi szervezet 11. alkalommal adta ki hétfőn a betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) listáját, ebben először vette fel a mentális zavarok listájára a videojáték-függőséget, mint sajátos elmeállapotot.
A világszerte irányadó egészségügyi kódrendszer friss verziója, az ICD-11 szerint a játékfüggőség olyan súlyosan tartós vagy visszatérő viselkedés, amelyben a játék "elsőbbséget élvez az élet más területeivel szemben".
Néhány országban a videojáték-függőséget már korábban a jelentős közegészségügyi problémák közé sorolják. Több országban, köztük az Egyesült Királyságban is, működnek olyan magánklinikák, ahol kezelik ezt a függőséget.
A WHO utoljára 1992-ben adta ki az ICD-listát. A 2018-as útmutató leírja a betegségek kódjait, jeleit, szimptómáit. A dokumentumot orvosok és kutatók használják a betegségek nyomon követéséhez és diagnosztizálásához. A dokumentum szerint a játékfüggőség egyéves időtartam alatt felismerhető, diagnosztizálható, de súlyosabb esetekben ennél hamarabb is felállítható a diagnózis. A WHO szerint a videojáték-függőség sajátos elmeállapotként való elismerése "a közegészségügyet szolgálja, általa az országok jobban felkészülhetnek a probléma azonosítására".
Az Egészségügyi Világszervezet "tudományos bizonyítékok alapján" fogadta el javaslatot a videojáték-függőség egy új problémaként való besorolására, és azért is, mert a világ sok részén "szükség és igény van a kezelésre" – mondta hétfőn Shekhar Saxena, a WHO mentális egészségekkel foglalkozó igazgatója.
Számos ország próbál megküzdeni a problémával. Dél-Koreában például egy új törvény megtiltja, hogy 16 éven aluliak éjfél és reggel 6 óra között online játékokat játszhassanak. Japánban a játékkal eltöltött bizonyos idő után figyelmeztetik a játékost, Kínában pedig a Tencent internetszolgáltató korlátozza a gyerekek számára a legnépszerűbb játékokkal eltölthető időt.
Sok pszichiáter eddig a videojáték-függőség diagnosztizálásához a mentális zavarokkal foglalkozó, 2013-ban kiadott kézikönyvet használta, amely az internetes játékfüggőséget a "további tanulmányozásra váró állapotként" határozza meg, tehát ezt az állapotot nem ismeri el hivatalosan betegségként.
A betegséglistát most első ízben teljesen elektronikus formában adták ki, hogy hozzáférhetőbbé tegyék az orvosok és más egészségügyi dolgozók számára. A listát használják az egészségbiztosítók is. Az ICD-11 változásokat tartalmaz a szexuális zavarok osztályozását illetően is, például a szexuális diszfunkciót, ami a férfiak esetében többnyire a merevedési zavart jelenti, valamint a szexuális inkongruenciát ("transzneműség") többé nem a mentális, hanem a nemi élettel kapcsolatos zavarok közé sorolja.
A frissen publikált betegséglistát 2019 májusában terjesztik a WHO tagországai elé 2022 januárjában történő jóváhagyás céljából – közölte az Egészségügyi Világszervezet.
">
Kónya Judit, családorvos
Utolsó kommentek