Van, aki még ebben az életben kijózanodik, van, akinek csak a halál hozza ezt meg. De mit tegyen, aki csak alkalmanként inna, drogozna? Működhet ez?   Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns a biztos felépülésre törekszik, szerinte ennek kulcsa a teljes szermentesség. Mégis…

A 15 éves magyar lányok egyharmada volt már legalább háromszor részeg az életében, derült ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) a felméréséből. A vizsgálat során 36 európai országban vizsgálták a kamaszlányok alkoholfogyasztási szokásait. A felmérés szerint…

Az igazán rászoruló függők sokáig hitegetik magukat és a környezetüket azzal, hogy ha elintéztek mindent, amit akartak, elmennek végre segítséget kérni. Ami persze sosem történik meg...   "Azt tapasztaltam, hogy ameddig a használat okozta fájdalom kisebb, mint az újtól való vagy a józanodással…

  Fehéroroszországot sokáig úgy emlegették, mint "Európa utolsó diktatúráját". Bár a demokrácia azóta sok más országban, így nálunk is hanyatlásnak indult, Fehéroroszország még mindig elrettentő példa lehet számunkra, hogy hová vezethet, ha az emberek lemondanak a szabadságukról. Európában még…

A szenvedélybetegek számára az öröm, boldogság, eufória, kielégülés állapotának kizárólagos forrása egy fókuszált tevékenységre szűkül, élete ettől függ, látásmódja érzelemvilága beszűkül, miközben környezete szenved a viselkedése miatt. A harmónia kibillen…

Mi a gyógyszerfüggőség? A gyógyszerfüggőség előfordulása A gyógyszerfüggőség okai A gyógyszerfüggőség tünetei A gyógyszerfüggőség diagnózisa A gyógyszerfüggőség kórlefolyása A gyógyszerfüggőség kezelése A gyógyszerfüggőség gyógyulási esélyei A…

„Aktív alkoholista koromban sajnáltam magam, hogy vannak gyerekeim, és hogy nem úgy teszik a dolgukat, ahogy én azt szeretném. Még ők sem értenek meg, „nem hagynak élni". Mások felé igyekeztem a jó anya képét mutatni, de valójában semmi önzetlen, cselekvő, meghitt szeretet nem…

Szlovákiában minden ötödik ember internet- vagy számítógépfüggő, derül ki a Közéleti Kérdések Intézete (IVO) legfrissebb felméréséből. A civil szervezet a héten közzétette az internet szabadságának szintjét a visegrádi országok csoportjában vizsgáló kutatások…

Ha valóban segíteni akarunk a családunkban élő szenvedélybetegen, mindenekelőtt magunkkal kell szembenéznünk. Ez sokkal nehezebb lehet, mint segítőként fellépni. Dajka Emőke pszichológus cikke a hvg.hu-n.   Az ember nem érthető meg a környezetéből kiemelve: befolyásoljuk…

Van-e kiút függőségeinkből? Pánikba essünk-e, ha rajtakapjuk gyermekünket egy marihuánás cigivel? És mit tehetünk, ha azt tapasztaljuk, hogy nagy baj van? Dr. Zacher Gábor az Apa Magazin nagyinterjújában útmutatást ad tanácstalan szülőknek, és több évtizedes szakmai tapasztalatait osztja meg az…

Fontos, hogy ne tégy úgy, mintha a szerhasználat nemlétező jelenség volna. A magyarországi statisztikákat látva nagy a valószínűsége annak, hogy a gyereked már ismer valakit, akár családtagot, akinek gondja van valamilyen szinten a függőséggel. Szóval a tabusítás, tagadás és ítélkezés nem fog menni.…

Miért nem ihatok én is úgy, mint minden normális ember, ha inni szeretnék? Gondolom, sok szenvedélybetegnek ismerős ez a kérdés. A rövid válasz pedig az, hogy a szenvedélybetegek azért nem ihatnak alkoholt, mert függőként egyszerűen másmilyenek, mint a „normális” emberek.Egy olyan betegségben…

Ha valaki nem tudja tartani, az fontos jelzés arra, hogy az ivás kezd kicsúszni a kezei közül.   A Kék Pont Alapítvány közleményében azt írták, a Száraz november elnevezésű kezdeményezést "az élethosszon át tartó örömért, a magasabb életminőségért és a generációkon átívelő jó hírnévért"…

A Magyar Közlöny legújabb számában megjelent a hajléktalanok közterületről való elüldözéséről szóló kormányhatározat. Az  életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértéséről szóló rész szerint aki életvitelszerűen közterületen tartózkodik, az szabálysértést követ el. Mellőzni…

Csilla azt szeretné, ha történetéből erőt meríthetne mindenki, aki épp úgy érzi, nincs kiút az alkoholizmusból.    Sokkal könnyebb lenne elbújni és titkolni, ami történt, de Balogh Csilla mégsem ezt a könnyebbik utat választja. A háta mögött összesúgó szomszédok sem tudják elriasztani attól, hogy…

Tavaly komoly tömegeket mozgatott meg a Száraz November: több ezren vállalták, hogy egy hónapon keresztül nem fogyasztanak alkoholt. Nem az volt a cél, hogy végleg absztinenssé váljanak, hanem hogy jobban megismerjék magukat, illetve az alkoholhoz fűződő viszonyukat.  A brit mintára épülő program…

Magyarországon körülbelül 170 anonim alkoholisták közössége működik; ez a becsült egymilliló alkoholbeteghez viszonyítva alig néhány ezer felépülőt jelent. A józanságukat aktívan ápoló AA-tagok szerint ennek az az egyik oka, hogy idehaza még mindig kevesen tudják, hogy létezik a felépülésnek ez a…

A felmérések szerint a mélyszegénységben, illetve a társadalom perifériáján élők nagyobb számban fordulnak az alkoholhoz és a különböző illegális szerekhez. A szakemberek segítségével arra az olvasói kérdésre is kerestük a választ, hogy a folyamat valóban törvényszerű-e, s hogy miként lehet segíteni…

  A hiperrealista színban tetszelgő, de valójában hiperfelszínes médiariportok nem a probléma megoldását, hanem a probléma részét képezik.   Egymást érik a médiariportok a Hős utcai „drogos gettóról”. A legtöbb a hiperrealizmus álarcát ölti magára: „mi odamegyünk és azt mutatjuk, ami van, és úgy,…

A Durham és a Lancaester egyetem kutatói remélik, hogy elgondolkodnak a képeken a dohányzó kismamák és megértik, miért kellene lemondaniuk a cigarettáról terhesen.     20 várandós nő bevonásával készítettek egy tanulmányt a kutatók a terhesség alatti dohányzás ártalmairól.   A 20…

Szeptember 10-től látható a Madách téren a My Budapest Photo Projekt kiállítás az idén Jószolgálat-díjjal kitüntetett Budapest Bike Maffia és a Cafe Art csoport szervezésében. A bringás aktivisták harmadszor nyomtak a hajléktalan emberek kezébe eldobható fényképezőgépeket, hogy saját nézőpontjukból…

Stigma helyett segítség! Ez lehetne a jelmondatunk ma, az öngyilkosság elleni küzdelem világnapján. De mit tehet az egészségügyi szakma, mit a társadalom egésze, és mit én magam?    "Az öngyilkos nem meghalni akar, hanem másképpen élni.” Hát, ennél ütősebbet erről a világról nekem még soha senki…

Magyarországon körülbelül 70 ezren hordozzák a hepatitis C vírust, ám a betegek mindössze 30 százaléka tud erről, és csak nagyjából 20 százalékuk kap kezelést. Pedig fontos lenne a korai felismerés, hiszen Magyarországon a vezető halálozási okok között van a krónikus…

Európában százezer emberből átlagosan 13-an vetnek önkezűleg véget az életüknek, Magyarországon ez a szám most 16,9, de 2005-ben még 25,9 volt. Tény, hogy sokat ledolgoztunk a hátrányból, de bőven van még dolga a szakembereknek és a társadalomnak is. Jön az öngyilkosság…

Főként érzelmi, társas okai vannak annak, ha valaki szenvedélybeteggé válik. A szakember szerint, ha valaki egyszer kipróbálta a szerencsejátékot, az még nem azt jelenti, hogy játékfüggő lesz.   Két és fél év alatt majdnem 4000 szerencsejáték-függő tiltatta ki magát a…

süti beállítások módosítása