A közhiedelemmel ellentétben folyamatosan javulnak az öngyilkossági mutatóink. Míg két évvel ezelőtt az európai élvonalban voltunk – Litvánia után Szlovéniával holtversenyben a második helyen – mostanra már lekerültünk a dobogóról. Nyolc évvel ezelőtt több mint 2400 öngyilkosság történt, tavaly már „csak” 1634. Ezen a területen viszont a kevés is sok.

A probléma nagyságrendjének a megértéséhez fontos beszélni az öngyilkosságok okairól, a veszélyeztetett csoportokról és a kezelési lehetőségekről is. A befejezett öngyilkosságok száma szerencsére nagyon kevés a 20 év alattiaknál, de ennél a korosztályánál még így is ez a második leggyakoribb halálok a balesetek után.

Az idős embereknél legikább a szociális ellátásnak van szerepe, mintsem a pszichiátriainak, az ő halálozási arányuk csökken a legkevésbé. „Az elmagányosodás és a krónikus testi betegségek kialakulása depresszióhoz vezethet. Míg a fiataloknál sokkal gyakoribb a próbálkozás, mint a befejezett öngyilkosság, ez a hetven év fölöttieknél már máshogy néz ki: ott két próbálkozásból egy halállal végződik. Míg a befejezett öngyilkosságokról nagyjából pontos adataink vannak, a kísérletekről már alig-alig: sokan ugyanis nem kerülnek be a mentőszolgálat látókörébe. Ahhoz, hogy megkapjuk a kísérletek számát, minimum tízzel-hússzal kell megszorozni a befejezett öngyilkosságokét” – mondja Németh Attila.

Visszatartó erő

A pszichiátriának leginkább a középkorosztállyal van dolga. Az öngyilkosságok hátterében általában a kezeletlen depresszió, a szenvedélybetegségek, valamilyen krízishelyzet vagy egyéb pszichiátriai betegség áll, valamint ezek kombinációi. Míg a befejezett öngyilkosságnál három az egyhez a férfi túlsúly, a kísérlet sokkal gyakoribb a nők körében.

Sok esetben a fokozott öngyilkossági rizikójú emberek nem jutnak el az ellátórendszerig, nem látja őket orvos, pszichológus, nem ismeri fel a környezet, hogy valamilyen pszichiátriai betegségtől szenved. A pszichiátriák elsődleges feladata, hogy a legmagasabb kockázatú betegeket kezelésbe vonják, és itt előzzék meg az öngyilkosságot. A befejezett öngyilkosságok száma visszautal a pszichiátriai ellátórendszer színvonalára, tehát mindenképpen fontos a betegeket becsatornázni az ellátórendszerbe.

Bizonyos országokban már van nemzeti öngyilkosság-prevenciós stratégia. Németh Attila szerint Magyarországon is szükség lenne rá, a szakma részéről látja is a tenni akarást, de ahhoz, hogy ez létrejöjjön, társadalmi, szakmai és természetesen anyagi támogatottságra is szükség van. „Mindenképpen támogatnám, hogy deklaráljuk, kinek mi a feladata. Egyes országokban például arra is figyelnek, hogy hogyan akadályozhatnák meg a magas helyről való leugrást. Ha van egy szikla, alatta nagy szakadékkal, de fákkal van tele, az illető általában nem ugrik. Ha nincs akkor könnyebben. Amerikában minden hídon ott van a lelki egészség telefonszolgálatnak a száma, ez is segíthet, de figyelik azt is, hogy ne legyen olyan könnyű leugrani róluk. Fontos, hogy ezekre a visszatartó erőkre is nagy figyelmet fordítsunk.”

A szakember az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet vezetőjeként kötelességének érzi, hogy valamilyen módon motiválja a szakmában dolgozókat. „Nagyon hálás vagyok azoknak a kollégáknak, akik hajlandóak a saját pénzükből és szabadidejükből feljönni Zalából vagy Szabolcsból egy-egy napra, amikor konferenciát szervezünk az öngyilkosság témakörében. Tavaly elindítottam egy projektet: amelyik megye a legnagyobb mértékben csökkenti az öngyilkossági rátát, az kap egymillió forintot. A mi kórházunk sem áll jobban anyagilag, mint bármelyik más, így ezt én finanszírozom. Ez a pénz nem annyira sok, ha lebontom a pszichiátriai osztályok és a gondozók dolgozói között, de mivel szabad felhasználásra kapják, azt remélem, így egy kicsit talán megköszönhetem nekik a munkájukat.”

A tavalyi adatok azt mutatják, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye csökkentette a legnagyobb mértékben az öngyilkosságok számát, így ők az idei nyertesek. (2007-ben 175, 2014-ben 131, 2017-ben "már csak" 91 fő lett öngyilkos a megyében.)

Van kiút

Sokan gondolják, hogy egy-egy ember csak a figyelemfelkeltés miatt kísérel meg öngyilkosságot, azonban az ő szenvedésüket sem szabad elbagatellizálni, mert ők is óriási bajban vannak, még akkor is, ha semmilyen pszichiátriai zavar nem áll a háttérben. „Ha valaki súlyos problémával szembesül és egy megoldatlan konfliktus miatt öngyilkosságot kísérel meg, az egyrészt attól még halálos kimenetelű lehet, másrészt elképzelhető, hogy a következő megoldatlan konfliktusnál is ugyanígy fog tenni” – mondja a főigazgató.

Ha ezek az emberek megfelelő pszichiátriai felmérésben részesülnek, és felajánlanak nekik bizonyos kezelési módokat, akkor lehet, hogy egy nagy részük becsatornázható a terápiás résbe. A szakember szerint törekedni kell rá, hogy ne érezzék stigmatizációnak, ugyanakkor lássák, hogy van segítség. A terápia náluk abban segíthet, hogy a megküzdési stratégiáik javuljanak.

Már csak azért is szükség lenne erre, mert, ha valaki bármilyen szinten is, de már megkísérelt egy öngyilkosságot, annál tízszeres a kockázata annak, hogy később így fog meghalni. „A figyelemfelkeltés miatt elkövetett öngyilkosságoknál sem mondhatjuk, hogy oké, ő nem komoly beteg, már le is mondott az öngyilkosságról, hiszen lehet, hogy egy év múlva visszakerül, de az is lehet, hogy a második kísérlet már sikerül.”

Aki időt nyer, életet nyer

A másik nagy csoportba azok tartoznak, akiknél még nem volt szuicid kísérlet, viszont olyan pszichiátriai betegségben szenvednek, amelynél nagyon gyakori az öngyilkosság. A szakember úgy véli, ezeknél a betegeknél a kockázatbecslésen túl az érzékenyítés is fontos. Németh Attila szerint a szuicid hajlam örökölhető, de örökölhető például az impulzivitás is, ami szintén nagy szerepet játszik a rizikók között.

„Az a tapasztalat, hogy aki öngyilkos akar lenni, az bár küld jelzéseket, de nem beszél róla, hanem szépen csöndben készül rá. Gyakori tévhit, hogy ha rákérdezünk egy betegnél, hogy volt-e már öngyilkos gondolata, és hogyan akar meghalni, azzal elősegítjük az öngyilkosságot. Ez nem igaz. Ezzel már ventilálni tudjuk. El lehet kezdeni beszélni arról, hogy mi vezetett azokhoz a gondolatokhoz, és mi van jelenleg. Ez már egy lépés afelé, hogy az illető együttműködjön a kezelőorvossal. A túsztárgyalásoknak is az az alapja, hogy beszéljen az illető: aki időt nyer, életet nyer. És ha nem adjuk meg annak a lehetőségét, hogy beszélhessen róla, akkor ő nagy valószínűséggel később is ugyanabban a helyzetben találja majd magát, ahol egyszer már félresiklott a megoldási módszer.”

A kezeletlen depressziós betegek 15 százaléka hal meg öngyilkosság miatt, a kezelteknél 3 százalék. Németh elismeri: ők nem tudnak mindenkit meggyógyítani, de tudják csökkenteni az arányt. Nincsen öngyilkosság elleni szerük, de egyensúlyban tarthatják a hangulatzavart, ezáltal nem lesznek olyan mélypontok, ahol a beteg tényleg annyira beszűkül, hogy nem lát más kiutat.

„Nincs olyan betegekkel foglalkozó pszichiáter, akinek az elmúlt 20-30 évben egyetlen betege sem lett volna öngyilkos. Ha valaki ezt állítja magáról, akkor ő nem mond igazat, vagy nem törődött igazán a súlyos betegeivel. Tény, hogy nagy a terhelés a szakmában, de nagyon sokszor előfordul, hogy a betegnek már csak az orvossal van emberi kapcsolata, ezért a szakmabelieknek is nagyon résen kell lenniük.

A kezeletlen mentális betegségek is óriási rizikófaktort jelentenek. A skizofrénia például periódusokban zajlik, és gyakran pontosan az első szakasz után kell nagyon odafigyelni a gondozásra. Akkor döbben rá a páciens, hogy van egy ilyen betegsége, ami mellett élete végéig gyógyszert kell szednie. Összeomlik a világa, és kizárólag az öngyilkosságot látja megoldásként. Holott együtt lehet élni a skizofréniával is, csak át kell állni egy másfajta életmódra. Ezek nagy kihívások, az orvosoknak ezekre kellene nagyon figyelni.”

Nyújtsunk kezet

Mit tehetünk akkor, ha aggódunk valakiért? Egy-egy öngyilkossági kísérletnek számos jele lehet, például a társas kapcsolatok hanyagolása, az érzelmi beszűkültség, a gyakori hangulatváltozások. Fontos, hogy ilyenkor megértéssel, együttérzéssel forduljunk a veszélyeztett társunk felé. Kit könnyebben, kit nehezebben, de mindenkit meg lehet valahogy közelíteni. Fontos lenne az is, hogy mielőbb szakemberhez irányítsuk azt, akiről úgy gondoljuk, bajban lehet.

Már az is nagy segítség lehet, ha a háziorvoshoz elmegy, és tud beszélni a gondjairól. „Nagyon sok cikk jelenik meg arról, hogy mennyire veszélyesek az antidepresszánsok, hogy ölnek, butítanak. Ez nincs így. A kezeletlen depresszió a legnagyobb kockázat, márpedig ennek kezelése antidepresszív gyógyszerrel sokszor megoldható. A pozitívum az, hogy a háziorvosok egyre gyakrabban merik alkalmazni. A depressziós betegeket elsősorban nekik kell felismerni, ott első lépcsőben kezelésbe venni, és a nem reagáló, vagy problémásabb betegeket tovább küldeni a pszichiáterhez. Ezáltal csökkenhetne a szakorvosok terhelése, és több lehetne a kezelt, egyensúlyban tartott beteg.”

Ha már megtörtént az öngyilkossági kísérlet, erre a környezet hol dühösen, hol megértően és rajongó szeretettel reagál. Németh Attila gyakran felhívja a betegei figyelmét, hogy ne dőljenek be ennek az átmeneti állapotnak. „El szoktam mondani, hogy nagy szerencse, hogy ezt most túlélte. Most mindenki szereti, megérti őt, és megígér neki mindent, de ez nem tart tovább három hétnél, senki ne higgye, hogy ez így marad. A terápiás munka része felkészíteni arra a beteget, hogy lehet, hogy ez most éppen megoldódott, de nézzük meg, mi volt a háttérben, mit kellett volna másképp csinálni, és mi van, ha újra ebben a helyzetben találja magát. Nemcsak a problémamegoldó készségeit kell fejlesztenünk, hanem azt is, hogyan birkózzon meg legközelebb egy krízissel. Alapelv, hogy az öngyilkos nem meghalni, hanem másképp élni akar.”

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.