Ha valóban segíteni akarunk a családunkban élő szenvedélybetegen, mindenekelőtt magunkkal kell szembenéznünk. Ez sokkal nehezebb lehet, mint segítőként fellépni. Dajka Emőke pszichológus cikke a hvg.hu-n.
Az ember nem érthető meg a környezetéből kiemelve: befolyásoljuk egymás életét – vélte a játszmaelméletéről híres Eric Berne, Kanadában született amerikai pszichiáter 1964-ben. Gyakran tisztességtelen módszerekhez folyamodunk, amennyiben úgy manipuláljuk a környezetünkben lévőket, hogy titokban előnyünk származzon abból, ahogy ők viselkednek. Berne a szenvedélybetegséget is ilyen tisztességtelen módszerként írja le, azaz játszmának tekinti, amelyben több szereplő is részt vesz.
Akár egyetértünk Berne elméletével, akár nem, megállapíthatjuk, hogy a függőség soha nem csak a függőről szól. A szenvedélybeteg életvitele egzisztenciálisan és pszichésen is hatással van a környezetére, ahogyan a környezet is hatással van a szenvedélybetegre. Ha megkérdeznénk egy függő hozzátartozóját arról, szeretné-e, ha a függő meggyógyulna, egészen biztosan azt felelné, hogy nagyon is szeretné. Talán nem is értené, hogyan kérdezhet valaki ekkora ostobaságot. Mégis, ha a családi szerepeket vizsgáljuk, gyakran olyan rendszer tárul elénk, amely fenntartja az aktuális helyzetet, ezáltal tulajdonképpen támogatja a függőséget.
Arra vágyunk, hogy a hazugság igaz legyen
A rosszul működő családokban a nem tudatos viselkedés feltárása nagyot lendíthet a gyógyulási folyamaton. Ehhez azonban az egész rendszer többnyire fájdalommal járó felülvizsgálatára van szükség. Sokszor hajlamosak vagyunk úgy gondolni a függőségekre – legyen szó drogról, gyógyszerről, alkoholról, játékról vagy szexről – mintha az rossz szokás lenne, ami kellő akaraterővel legyőzhető. A helyzet ennél sokkal bonyolultabb, mert a függőség egyszerre több rétegben gyökerezik: a személyiségben, a gyerekkorban, az aktuális élethelyzetben, sőt a genetikában is, mivel ez a hajlam örökölhető is.
Rózsaszín szemüveg
A szenvedélybeteggel meglévő kapcsolat, legyen az baráti viszony, házasság, vagy akár szülő–gyerek reláció, csapdákat rejt magában. A szenvedélybeteg folytatni akarja a szerfogyasztást, amíg lehet, így naiv gondolat lenne azt feltételezni, hogy visszariad a szerettei manipulálásától. Mindannyian érzékenyek vagyunk a manipulációra, a többségünk pedig fogékony a játszmákra és a hazugságokra, különösen, ha arra vágyunk, hogy a hazugság igaz legyen. Egészen addig a pontig, amíg szembe nem nézünk a valósággal, a szeretett függő személy által ránk osztott szerepet fogjuk játszani.
A valóságot választani nagyon nehéz. Életünk egyik mélypontja lehet szembenézni a ténnyel, hogy hagytuk magunkat átverni, kihasználni és terelgetni. Épp ezért sokan inkább élnek a függő által eléjük hazudott világban, és reménykednek, hogy valami csoda történik.
...
Ha valóban segíteni akarunk a családunkban élő szenvedélybetegen, mindenekelőtt magunkkal kell szembenéznünk, magunkon kell változtatnunk.
Forrás: hvg/.hucsalad.hu
Utolsó kommentek