Magyarország világelső a tüdőrák halálozásban. Évente tízezer új beteget diagnosztizálnak és nyolcezren halnak meg a kórban. A betegség megelőzésében nagy lépést tett a kormányzat, amikor szigorította a dohányzási szabályokon – közölte Kovács Gábor, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgatója, aki úgy vélekedik, várható, hogy azokhoz az országokhoz hasonlóan, ahol ez az intézkedés már korábban megtörtént, a szabályozással rohamosan csökken Magyarországon is a megbetegedések aránya – írja a Népszabadság – online. 

A tüdőrák és a dohányzás között szoros összefüggés van. A betegek 85 százaléka dohányos, vagy korábban hosszabb ideig szívta a cigarettát. A főigazgató-főrvos szerint a tüdődaganatosok gyógyulási esélyeit javítaná, ha a korai stádiumban fedezhetnék fel a bajt. Például az erősen veszélyeztettet csoportban, az idős dohányosok körében célzott szűrővizsgálattal fedezhetnék fel a bajt – fűzte hozzá Kovács Gábor, aki elmondta azt is, sokat segíthetne, ha az első tünetek jelentkezésénél - a skandinávokhoz hasonlóan – mi magyarok is elmennénk a doktorhoz. Míg a skandináv, az északi emberek az első panaszok – makacs köhögés és hátfájdalommal szinte azonnal orvoshoz fordulnak, a magyarok – anélkül, hogy bárkinek is szólnának - hosszú hónapokig együtt élnek a kínzó tünetekkel. 

Forrás: weborvos.hu 

Kábítószer használatának megelőzésében vagy a tiltott szerek okozta tünetek felismerésében akár katonák is segíthetnek közvetlen vagy tágabb környezetüknek – derült ki a veszprémi radarezred által szervezett drogprevenciós napon. 

A témán túlmenően az országszerte ismert előadók névsora is nagy érdeklődést váltott ki, akik egytől egyig az erőszak, a megfélemlítés, az elszigetelés, a mozgásszabadság korlátozása, az anyagi-, a testi- és szexuális erőszakról szóltak. Első előadóként dr. Herczog Mária szociológus, egyetemi docens lényegretörően indított: „Mindent olyan egyszerűen kell csinálni, amennyire csak lehet. De nem egyszerűbben ”.

Albert Eistein magvas gondolatait lényegretörően folytatta: Nincs egyetlen olyan ok, amelyre visszavezethető lenne a bántalmazás. A neves szociológus a legfontosabbnak az erőszak megszűntetésén túl, annak helyes kezelését tartotta, beleértve a segítségnyújtás minden formáját. Az opciók közül – mivel Magyarországon egyik modell sem működik még kifogástalanul – nemzetközi példákat említett: Svédország, Németország, Hollandia és Portugália már évek óta sikeresen beépítette a konfliktuskezelő mediációt a büntető-eljárás nyomozati, bírói vagy végrehajtási szakaszaiba is, és ezt sok esetben egyéb büntető intézkedések mellett alkalmazza.

Elhangzott: a módszer számos családbarát előnnyel bír. Úgy mint a semleges helyszínen történő szembesítés, amely a családtagok jelenlétében, maximum 15 fő előtt történik. Családbarát továbbá, hogy az ügy élére sokszor neves színészt, előadót, mint pártatlan koordinátort válasszanak, aki a bírósági eljárással szemben egyenrangú félként kezeli bűnöst és áldozatot.

A megbeszélés végeztével a családnak privát ideje van a problémáik összegezésére, amit írásban le is kell adni. Szakmai tanácsadás terén – ha szükséges – rendőrök, bírák informálják a famíliát, aminek egyik megoldása az utánkövetés. Dr. Herczog Mária az utóbbi évek kísérletei alapján tehát egy összetett, jól bevált megoldást tárt oroszlányi közönsége elé, amihez, véleménye szerint a jogalkalmazók attitűdváltása szükséges.
A szakember nem utolsó sorban a gyermekek szempontját emelte ki:  kiváló példát mutat, egyenes és tiszta kommunikációval sokminden elérhető. 

Forrás: kemma.hu - Wágner Zs. 

Sokan megalázottnak és kirekesztettnek érzik magukat, ezért inkább a leszokás mellett döntenek. Kellenek is a pozitív példák és a változás: Magyarország továbbra is világelső a tüdőrák okozta halálozásban.

• Forrás: fn.hir24.hu 

Internetfüggő anyukák 

”Aludj már el, a maminak még nagyon sok mindent kell elintéznie az interneten ma!” Egyre több anyuka válik ugyanis internetfüggővé, ami éppen olyan szenvedélybetegség, mint a drog, vagy az alkohol. 

A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ, mint a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagintézménye a szervezet megalakulása óta aktívan részt vesz a drog-prevenciós munkában, programjaikkal igyekeznek a fiatalok széles körét mozgósítani. A helyi diákság körében drogellenes novellapályázatot, „Drog Stop” rajz, montázs és számítógépes plakát és kampányfilm pályázatot, valamint „Ne lógj a szeren!” címmel a Tiszaújvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fóruml ogójának megtervezésére, továbbá „Füst nélkül” címmel hirdetett pályázatot antinikotinos terápiában részt venni kívánó fiatalok számára.

Egyre több a beteg

A Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat szakemberei közvetlenül vagy közvetve a napi gyakorlat során egyre többször találkoznak a szenvedélybetegségek, a függőségek különböző formáival, egyén, család és közösségromboló hatásaival, ezért szükségesnek tartják, hogy az egyéni esetkezelés és komplex családgondozás mellett, a szociális munka egyéb munkaformáit is kihasználva, az egészséges életmódot, a tradicionális családi értékeket, a konstruktív problémamegoldó és konfliktuskezelő technikákat közvetítő programokat szervezzenek, melyre a pályázat adta lehetőség megfelelő eszközöket és forrást teremthetne. Pályázati projekt keretében az alábbi drog-prevenciós program megvalósítását tervezik.

A 7-8. osztályos és a középiskolás fiatalok körében végzett prevenciós munka fontos részét képezi a kortárssegítő-képzés, amely pályázati és önkormányzati támogatásoknak köszönhetően több, mint 10 éve működik Tiszaújvárosban. A pályázat keretében a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálata folytatni kívánja az évekkel ezelőtt megkezdett kortárssegítő képzést, mely magába foglalna egy másik kortárssegítő csoporttal való tapasztalatcsere látogatást és egy három napos csapatépítő tréninget is.

Központban a család

A drog-prevenció fontos színtere a család. A szerhasználat a családi működészavar tüneteként jelenik meg és nem fordítva. Ugyanakkor fontos tény, hogy a család a leglényegesebb védőtényező, mely megelőzheti a devianciák kialakulását. A családok elérése nem könnyű feladat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az oktatási intézményekbe, közös iskolai és szabadidős programokra azokat a családokat tudják mozgósítani, amelyek többnyire odafigyelnek a gyermekeikre. Más családok, ahol nyíltan, vagy rejtetten problematikusak, kevésbé vonhatók be, ha kérnek is segítséget, legtöbbször már akkor, amikor kialakult a probléma. A tapasztalat az, hogy a családok nagy része még mindig nem rendelkezik megfelelő információkkal a droghasználat megelőzését, felismerését, és a segítségnyújtás, kezelés lehetőségeit illetően. A családok felkészítése a problémák felismerésére és megelőzésére a drog-prevencióban továbbra is prioritást kell, hogy élvezzen. A város lakossága részéről érezhetően érdeklődés tapasztalható a téma iránt, de a kifejezetten veszélyeztetett családok bevonása már időnként nehézségekbe ütközik. Fentiek ismeretében az intézmény – külső szakemberek bevonásával – olyan program indítását tervezi a szülők, mint célcsoport számára, amely a szülők széles körét megmozgatja, folyamatjellegű és nem alkalomszerű, mint egy előadás.

Pályázati forrásból tervezik az Erőszakmentes Kommunikációról szóló tréning megszervezését, valamint filmklub működtetését, ahol a filmekben megjelenő szenvedélybetegségek hátterét elemeznék szakemberek és fiatalok közösen, továbbá a program keretében megvalósítandó “Teaházba” gyógyult szenvedélybetegekkel terveznek találkozást, kötetlen beszélgetést.

ÉM-SZB

Nagy adag levest és rizibizis tokányt eszegettek Pécsett, a Remény Házában, a Pécs-kertvárosi Szent Erzsébet-plébánia egy éve alapított hajléktalanmelegedőjében, miközben odakint naphosszat esik az eső. Arra számítottam, egy iskolai menzán megszokott mennyiséget kapok majd, de nem, az ebéd végével nehezen küzdök meg. Mint az igazgató mondja: a hajléktalanok bármennyit megesznek. 

– Ez az intézmény mindenképp nagy hiányt pótol – szögezi le az egyik „őslakos”. – Minden segítséget megkapunk, még az ügyes-bajos dolgaink intézésében is. Pedig már az is nagy szó, hogy fedél van a fejünk felett. Nem is gondolná az ember, hogy milyen kevés választja el a jómódot a hajléktalanságtól.

– Nyolc éve vagyok az utcán. Akkor halt meg a fiam, a nejem is kezeim közt hunyt el, de nem akarok erről beszélni. Amikor először idekerültünk, kívülállónak éreztük magunkat. De ma, ha valaki nem jön, rákérdezünk, hogy hol van, miért nincs itt – mondja Józsi, egy másik hajléktalan. – Az idő összekovácsolt bennünket. Pedig az elején azt mondtam a főnök úrnak, hogy lehet, hogy majd csak hébe-hóba jövök be. Aki itt van egész nap, az egy nagy család.

Az igazgató, Gibizer István hozzáteszi: Józsi volt az egyik „élharcosa” az egyházmegyei máriagyűdi zarándoklatnak. A Remény Háza csináltatott egyenpólót, és tizen-egynéhányan a vendégei közül végiggyalogolták a zarándoklatot.

Drogfüggők, alkoholisták, egyetemi tanárok

A Remény Háza, avagy Domus Spei májusban ünnepelte fennállásának első évfordulóját, az ünnepségen részt vett Csizi Péter pécsi alpolgármester és Udvardy György püspök is. A házba, ami 2011. május 14-én nyitotta meg kapuit, elsősorban férfiak járnak, alig három-négy nő van köztük. A legtöbben válás miatt veszítették el otthonukat és csúsztak le. Akik frissen lettek hajléktalanok, azokban még van motiváció, hogy visszakerüljenek a „normális életbe”, mások időnként fellelkesülnek, majd visszasüppednek; sokan pedig már belenyugodtak helyzetükbe, és elfogadták ezt az életformát: nekik az a lényeg, hogy meglegyen a melegedőjük, az ételük és a tisztálkodási helyük, s ennyivel megelégszenek. Van köztük olyan volt egyetemi tanár, aki három nyelven beszél. Olyan is akad, aki kapja a százezer forint feletti nyugdíját, amiből a fiát támogatja, és ezért nincs miből lakást bérelnie. 

Van olyan drogfüggőnk, aki román állampolgár, és kilenc éves kora óta nem tudjuk elintézni neki, hogy megjöjjön az anyakönyvi kivonata – mondja a ház mentálhigiénés szakembere, Gyöngyi néni, Gibizer István felesége. – Ő a kertvárosi iskolában a tanítványom volt, amikor még tanítottam. Keserű élmény volt itt találkozni vele. Emellett még a halálesetek azok, amelyek összeszorítják az ember szívét. Már három-négy ismerősünk hunyt el a télen. Általában a város temeti el őket. 

A fiatalok közül 14 százalék 20 és 30 éves kora közt van. 10 százalék a 30 és 40 közti, ők kapnak a legtöbbször munkát, így ők jönnek a legkevesebbet. A legtöbben 40 és 60 közt vannak, de csak három-négyen vannak hatvan felett. És van egy öreg mama is, aki 73 éves. 

– A legtöbbjük viszont sokkal idősebbnek néz ki, mint amennyi, de a viselkedésük viszont olyan, mint a gyerekeké. Olyan dolgokkal is motiválhatóak – például dicsőségtáblával. Képesek rá, hogy ha az egyik haragszik a másikra, letörli a nevét a tábláról. De nagyon hálásak minden törődésért, s mi törekszünk is a személyességre. De ha valaki nem jön három-négy napig, utánanéznek, hogy miért nem jött. Viszont a betyárbecsület is működik: fedezik egymást a piálásban. Olyan érzésem van, mint amikor osztályfőnök voltam – meséli Gyöngyi néni.

Megjegyzi azt is: sokaknak van pszichés betegsége. Kevesen vállalják fel, hogy konfrontálódjanak az alkoholizmus problémájával. Nagyon nehéz felemelni őket. A délutáni foglalkozásokkal próbálnak motiválni, megmozgatni az agyukat. Sokszor előfordul, hogy a hajléktalanok nem tudnak mit kezdeni az érzéseikkel, felkavarják őket bizonyos dolgok, többségük ráadásul masszív alkoholista. Már nagy eredmény, hogy a házba józanul mennek, mert különben nem engedik be őket, és bent tilos inni. Olyan visszajelzések érkeznek, hogy a kertvárosi utcákról eltűntek a hajléktalanok, de jönnek ide, a Remény Házába a város más részeiről is. 

De hogy indult mindez?

– Jött egy hajléktalan Máté Péter bácsihoz, az akkori pálos atyához tizenöt évvel ezelőtt, hogy „atya, éhes vagyok”. Az atyának nem volt más, csak zsíroskenyere. Innen indult a Caritas. Egyre többen jöttek, és odáig jutott a dolog, hogy sorban álltak a hajléktalanok és a szegények a plébánia előtt. Idővel vettünk egy házat a Caritasnak, ott etettük a hajléktalanokat. A pécsi központi Caritastól időnként kaptunk segélyt. Egy emberünk a piacon elkérte a kidobott zöldséget az árusoktól, azt az asszonyok megpucolták. Éveken keresztül így etettük a rászorulókat, de idővel már nem bírták energiával az asszonyok – vázolta a plébános a Remény Házának előzményeit a kertvárosi templom plébániáján. 

A plébánia amúgy hozzáépült a szentélyhez, mivel amikor a hetvenes években a templomot építették, plébániaépítésre nem kaptak engedélyt a hívek, így ez a megoldás jutott eszükbe. Miközben mesél, telefonon intézkedik a plébános, Pavlekovics Ferenc, mert bezárt egy szálló a városban, és diszkontáron kínálják megvételre evőeszközeiket, székeiket, asztalaikat. A plébános kifejti: fémevőeszközre nem tartanak igényt, inkább műanyagra, a tányér és a székek érdeklik, az asztal drága. Rögtön értesíti is a Remény Háza igazgatóját. Ezután megérkezik az építész, akivel az intézmény bővítéséről értekeznek.

– Szinte hihetetlen volt a budapesti hajléktalanosok számára is, amikor telket kerestünk a melegedőnek, hogy a kinézett telek a város közepén van, és mégis el van szeparálva – idézi fel Pavlekovics a kezdeteket. – Összesen egy szomszédunk van. Amikor a Caritas-házat akartuk bővíteni, akkor a környék lakói összefogtak az ellen, mert nem akartak sok hajléktalant látni. Láttuk, hogy ebből polgárháború lesz, zátonyra futunk. 

Így találtak rá a Tüskésréti útra, a telekre haszonbérleti szerződést kötöttek a várossal, és nyertek 13 millió forint támogatást is a Hajléktalan Közalapítványtól. Az alapítványosok azért lejöttek megnézni a terepet, mivel azt szokták meg, hogy ha a város ad telket, akkor az messze, a városon kívül található. A romos épületet, amiben többen „laktak”, „gatyába rázták”, és végül 2011. május 23-án indult el az étkeztetés, valamint a melegedő. Ugyanakkor problémát okozott, hogy számos hatóság nem tudott mit kezdeni a plébániával mint jogi személlyel, és mindig az egyházmegyét vélték fenntartónak.

A Remény Házának először ötven főre kértek engedélyt, ami hamarost kevésnek bizonyult. Viszont akkor még a szociális törvény engedélyezte, hogy 300 százalékon üzemeljen egy étkeztető, azaz több embernek tudtak ebédet adni, akár 150 hajléktalant is elláttak volna. Január óta azonban ezt a felére, 150 százalékra csökkentették, de azóta 75 főre módosították a Remény Háza működési engedélyét. Így ma naponta 80–90 embert étkeztetnek, vannak, akik reggelit is kapnak. Emellett lehetőség van mosásra, fürdésre is, és programokat is szerveznek nekik. Télen, ha tehették, önkéntes felügyelők segítségével éjszakára is beengedték a hajléktalanokat, s hol adtak ehhez vacsorát, hol gyümölcsöt vagy valami mást.

Ez nem egy vájú,

nem egy etető, itt foglalkozások is vannak, személyre szólóan foglalkozunk az emberekkel – mondja Pavlekovics atya, aki hangsúlyozza: semmi distinkció nincs, bárki jöhet, aki hajléktalan. Házszabály azért van, amit kötelesek betartani a vendégek.  

– A hajléktalanok azért máról holnapra élnek. De ha látják, hogy tudunk nekik segíteni, és így felvázolunk előttük egy tartós jövőképet, akkor sok mindenre képesek – mondja az igazgató a ház irodájában. Hozzáteszi: van, aki vállalja azt, hogy ha három-négy liter folyadékot biztosítanak neki alkohol helyett, akkor a tervezett bővítések, építkezések alatt nem iszik, csak majd utána, este. Ez nagy szó attól, aki folyamatosan alkoholizál. Olyan is volt, aki februárban egyik napról a másikra leszokott, amikor bekerült a téli szállásra. Voltak elvonási tünetei, de kőkeményen kitartott az illető. 

– Ezek azok a visszajelzések, amelyek azt bizonyítják, hogy jó úton járunk – mondja Gibizer. – Hitvallásunk volt indulástól kezdve, hogy családi modellt szeretnénk megvalósítani. A hajléktalanok közül néhányan elneveztek minket anyának és apának.

A házaspár korábban is hasonló területen dolgozott. Ők, amikor már volt szó róla, hogy létrejön a Remény Háza, akkor kijártak Pécsen a Szent Erzsébet utcába, ahol úgyszintén volt hajléktalan-ellátás, de bezárásra ítélték. Felajánlották az ottani vendégeknek, hogy ha kedvük van, akkor járjanak a Remény Házába. Ha valaki itt akar étkezni, melegedni, akkor előtte le kell ülnie egy beszélgetésre a vezetőkkel, ahol felmérik az igényeit, ismertetik a szabályzatot. Ha az illetőnek tetszik ez így, akkor regisztrálják, és állandó vendég lehet. 

– Volt olyan, aki azt mondta: köszöni szépen, de akkor máshova megy, de ez a ritkább eset – mondja az igazgató. – Már annyi a jelentkező, hogy igyekszünk szelektálni. 

Mára kialakult egy negyven-ötven fős csoport, akik az egész napjukat bent töltik. Velük lehet igazán együtt dolgozni az igazgató szerint. Ők ismerik egymást, amikor pedig szóba került a bővítés, szóltak az ismeretségükben egy-két embernek, akit idehoztak. 

– Nyugodtan mondhatom, hogy közösség alakult ki. Ez nagy segítség nekünk is, mivel formálják egymást. Akik régebb óta itt vannak, rászólnak másokra, hogy például itt nem illik káromkodni, vagy hogy takarítsák ki a fürdőt maguk után. Így nem azt érzik, hogy felsőbb utasítás jön, hanem megoldják ezeket a problémákat egymás közt. Bizony, olyan is volt, hogy valakit kiközösítettek – vázolja az igazgató. 

Eleinte állandóan tévéztek a vendégek. Hogy ne csak ez töltse ki a mindennapokat, többféle foglalkozást találtak ki nekik, ráadásul 11-től egyig tilos a tévézés. Minden program önkéntes alapon működik. Ha valaki először nem is megy el ezekre, ha látja, hogy négyen-öten részt vesznek valamin, akkor azért felébred az érdeklődése. Heti egy bibliaóra van hétfőnként, ahol a résztvevők mindennapi életére próbálják lebontani a Szentírás üzenetét. Emellett van filmklub, meg is beszélik a látottakat; minden csütörtökön olvasókört tartanak, de akit érdekel, kézműves foglalkozáson is részt vehet. Azon még a plébános szerint erősíteni kell, hogy kitűnjék: egyházi intézményről van szó, a heti egy (fakultatív) hittanóra kevés. 

A telken egyébként építési tilalom van, amíg ezt fel nem oldják, felesleges nekikezdeni az egyébként tervezett bővítésnek. Hisz ha építkeznének, egy esetleges bontásért a jelenlegi szerződés szerint nem kérhetnek kártérítést. Bővíteni viszont kellene, mivel ha kilencven ember eszik, akkor is csak ötven tud leülni, így a nappali melegedő lenne az első, amit megtoldanának. De beadták a kérelmet az illetékes kormányhivatalhoz az éjszakai melegedő létrehozásához is. Amíg eligazodnak a bürokrácia útvesztőjében, addig is a szivacsokat már beszerezték, és készülődnek, hogy ha egyszer kinyithat az éjjeli menedékhely, ne kelljen késlekedni. Mindenesetre a hajléktalanok lelkesen ajánlják fel segítségüket, mivel tisztában vannak vele: nekik épül, ami épül. A fenntartó foglalkoztatót, valamint bérelhető lakásokat szeretne építeni, ahova az esetleg tartós munkát találó hajléktalanok idővel beköltözhetnek. 

– Sok jó szándékú ember verbuválódott a Remény Háza köré, nagyon sokan segítenek. Bevallom, én azt hittem, hogy teljesen magunkra leszünk hagyva. Elhagyott gyerekeket felkarolni hálás dolog, őket lehet szeretni, sajnálni, mindenhol hírt adnak róla, kinyílik az emberek pénztárcája. De azzal a hajléktalannal, aki büdös, szemtelen, esetleg részeg, hogy vele mit lehet kezdeni… mégis rengeteg ember együtt érez velük – szögezi le a plébános.

Az egyik őslakos pedig azt kéri: „Isten segítse az intézményt sokáig”. Hozzáteszi: még kettő ilyen kellene a városban. 

Szilvay Gergely - Magyar Kurír

– Félénk, visszahúzódó gyermek voltam, s rettegtem az éjszakától, a sötéttől, ezért csak úgy tudtam elaludni, ha valamilyen gyenge fényforrás világított a szobában, de így is megtörtént, hogy reggelig sem bírtam elaludni – indítja beszélgetésünket a jelenleg húszéves fiatalember. – Reméltem, hogy félelmeim a gyermekkorral együtt megszűnnek, ezért alig vártam, hogy felnőjek, de még tinédzserként is gyötörtek. Amellett boldogtalan is voltam. Édesanyám nagyban foglalkozott a „cigarettabiznisszel”, nagy jövedelemre tett szert, s anyagilag mindent meg is kaptam tőle: 14 évesen motorkerékpárt, két év múlva pedig gépkocsit vásárolt nekem, „csak” éppen a meleg családi légkör hiányzott. Már 12 évesen rászoktam a cigarettára, 16 évesen pedig a drogokra, melyeket Kárpátalja különböző részein szereztem be, de a pontos helyszínekről nem szeretnék beszélni (gondolom, az olvasó megérti, miért nem… – L. M.). Előbb csak a „füves”, vagyis a marihuánás cigarettákat kezdtük szívni néhány barátommal, de nem hibáztatom őket, nem ők beszéltek rá a kábítószerezésre, hanem én magam akartam drogozni, mert tévesen azt hittem, hogy így élhetem át a boldogság érzését. Egy gyufásdoboznyi marihuána akkoriban 60 hrivnyába került, s úgy használtuk fel a „füvet”, hogy a cigarettákból kiszedtük a dohányt, fele-fele arányban összekevertük a marihuánával, majd a keveréket visszajuttattuk a cigarettába. Az „anyag” minőségétől függően egy gyufásdoboznyi marihuána átlagosan három „füves” cigarettához volt elég. A hatás már egy-két perccel a szívás kezdése után jelentkezett: feloldódtunk, nevettünk, s az „anyag” töménységétől függően fél óráig vagy egy óráig maradtunk „feldobott” állapotban. Utána viszont fáradtság, bágyadtság, álmosság tört ránk.

– Mennyi ideig maradt meg a marihuána mellett?

– Azt hittem, meg tudok állni a „könnyű drognál”, elhatároztam, hogy nem próbálkozom meg az erősebb kábítószerek szedésével, ám egy-két hónap múlva mégis megkóstoltam a magunk között csak „nitrónak” nevezett, s itt, Kárpátalján készített szintetikus drogot, melynek sem a „hivatalos” nevét, sem az összetételét nem ismerem, a hatását viszont annál inkább. Hat gramm por egy adag, ami abban az időben 600 hrivnyába került. A port rászórtuk egy papírlapra, majd az orrunkkal felszippantottuk. Egyhuzamban három napig szedtem, s kezdetben „felpörgetett”, jól éreztem magam, de nem tudtam aludni, éjszakánként a gépkocsimmal róttam az utakat, s csak az Istennek köszönhetem, hogy nem szenvedtem vagy nem okoztam balesetet. Közben viszont állandóan azt éreztem, mintha ülne valaki mögöttem a kocsiban. A szer szedésének a napjaiban étvágyam sem volt, semmit sem ettem, hét kilót is lefogytam, a három nap elteltével pedig fáradtság, kimerültség tört rám, másfél-egy napot végigaludtam, s öt nap pihenőt tartottam, de akkor is csak egy-két szendvicset fogyasztottam el, majd újrakezdtem a „nitró” szedését, mert már vágytam rá, noha egy idő elmúltával már a „felpörgöttséget” sem éreztem, viszont idegileg kikészültem. Ha szóltak hozzám, minden ok nélkül „felkaptam a vizet”, az ujjaim pedig újra és újra görcsbe rándultak.

– Mennyi ideig kábítószerezett, s mi váltotta ki azt az elhatározását, hogy leszokik a drogról?

– Két és fél évig kábítószereztem. Közben édesanyám balesetet szenvedett, az újonnan létesített bárja megnyitásának a reggelén gázrobbanás történt, két ember meghalt, hárman pedig megsebesültek, köztük az édesanyám is, a teste 67 százalékban megégett, s bár fizikailag felépült, lelki beteg lett. Ekkor kereste fel a Csongori Bethesda Szenvedélybeteg-mentő Missziót, ahol visszanyerte az életkedvét, rájött az emberi kapcsolatok fontosságára, családcentrikussá vált, s rádöbbent, hogy a cigaretta árusítása nem Istennek tetsző dolog, mert az egészségre káros anyagot forgalmaz, ezért áttért a ruhaneműk és az élelmiszerek eladására. Én eleinte ostoba döntésnek tartottam, hogy felhagyott a nagyobb jövedelmet biztosító „cigarettabiznisszel”, sokat veszekedtem is vele emiatt, ő viszont – tudomást szerezve a drogozásomról – igyekezett szép szóval jobb belátásra bírni, majd elkeseredésében fel is pofozott, s az érvei hatására végül elhatároztam, hogy felhagyok a kábítószerezéssel, ám ez nem ment olyan könnyen, ahogy elképzeltem. Már két hete nem drogoztam, amikor hallucinációim támadtak, hallottam, mintha nyílna a kiskapu, mintha valaki lépkedne az udvarunkon, visszatért a sötéttől, az éjszakától való gyermekkori félelmem, hangos visításokat hallottam a fejemben, egy éjszaka pedig ismét görcsbe rándultak az ujjaim, reszketés tört rám, becsukódott a szemem, a szám, ki sem tudtam nyitni azokat, s úgy éreztem, mintha ott lenne a szobámban az ördög. (Vagyis teljes erővel rátörtek az elvonási tünetek – L. M.) Rettenetesen megijedtem, s teljes szívvel könyörögni kezdtem az Istenhez, hogy segítsen rajtam, mire elmúlt a reszketésem, s megszűntek a hallucinációim. De éreztem, hogy a gyógyulásom végett kezelésre van szükségem, ezért elmentem a Csongori Bethesda Szenvedélybeteg-mentő Misszióba, ahol az igehirdetéseket hallgatva, s csoportos lelki terápiákon részt véve megszabadultam a drogfüggőségemtől. Hiszem, hogy Jézus adott ehhez lelki erőt, aki kiteljesítette bennem a vele való közösségben megtalált boldogság érzését, s rádöbbentett arra, hogy a boldogsághoz nincs szükség kábítószerekre, káros szenvedélyekre. Már a sötéttől sem félek, a cigarettáról is leszoktam, s elhatároztam, hogy életemben Isten dicsőségét fogom szolgálni. Az édesanyámmal is megjavult a kapcsolatom, most már valódi, meleg családi kapcsolatok kötnek össze minket, s jelenleg is az ő üzletében dolgozom.

 Forrás: karpatinfo.net 

• Szerző: Balogh Marcsi

• Forrás:hir24.hu

ADDICTUS SZAKMAI MŰHELY ÉS REFERENSI HÁLÓZAT

Kedves Kollégák !

Az ADDICTUS Műhely legközelebbi összejövetelét 

2012. szeptember 25-én kedden,  délelőtt 10 órától tartja. 

Ebben a hónapban a

Ferencvárosi Drogambulanciáját 

látogatjuk meg.

Cím: Budapest, 1095 Gát u. 25.  I/8.

Bár húsz év alatt felére csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon, 2006 óta ismét emelkedni kezdett. Ma naponta átlagosan heten vetnek véget önkezűen életüknek.

Ha Ön nagyon megijedt attól, hogy hozzátartozója nemrég szkizofrénia diagnózist kapott, és hirtelen azt sem tudja, mihez kezdjen, akkor gondoljon arra, hogy vannak olyan családok, családtagok, akik évek óta együtt élnek a betegséggel és megküzdenek vele. Talán hasznos lehet Önnek egy tapasztalatcsere egy ilyen család képviselőjével. Alapítványunk lehetőséget ad arra, hogy találkozzon olyan hozzátartozóval, aki már „gyakorlott” e téren. Ha ezt Ön igényli, akkor hívja a Lélekben Otthon telefonvonalat a 06-20/464-8005 számon. Egy önkéntesünk felhívja Önt, és egyezetett időpontban és helyszínen találkozhatnak.

Értsünk szót!

Avagy: hogyan találjunk közös hangot mentálisan beteg hozzátartozónkkal?

Természetes vágya az embernek, hogy a kisebb-nagyobb közösségekben, ahol él, otthonosan mozogjon, megértsék őt és ő is megértsen másokat. Kommunikálni kell, mert az emberi kapcsolatok, élethelyzetek korántsem egyértelműek.

Megérteni és megértetni magunkat nem mindig egyszerű. Főleg akkor, ha embertársunk (pláne ha családtagunk) valamiképpen teljesen másképp értelmezi a körülötte (és a benne) történő eseményeket. Egészséges emberek között is gyakran előáll ez a helyzet, de sokszor képtelenül nehéz feladatnak tűnik ennek kezelése, ha családtagunk, hozzátartozónk pszichés beteg.

Gondolhatnánk, hogy a szkizofrénia mint betegség nem túl gyakori, előfordulása a lakosság körében világszerte 1% körül mozog. Csakhogy ez a betegség ennél jóval több embert érint: a beteg hozzátartozóit, barátait, ismerőseit, szomszédjait stb. Szenvedést okoz nem csak a betegnek, de a vele szorosabb-lazább kapcsolatban élő rokonnak, ismerősnek is.

Számtalan hasonló helyzetben lévő embernek nyújtott már segítséget az amerikai Xavier Amador, a Teachers College Columbia University klinikai pszichológia professzora. A „LEAP” mozaikszóval jelölt módszerét világszerte oktatják. (Lásd http://www.leapinstitute.org)  Magyarul is – és még számos idegen nyelven – megjelent könyve, a Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre hasznos ismereteket tár elénk a betegségről, és konkrét válaszokat ad a gyakran felmerülő kérdésekre.

Fontos, hogy a szerző maga is szkizofrén beteg hozzátartozója, azaz a mindennapokban kipróbált módszert ajánl. Akkor, amikor az indulati szint magas egy-egy családban, ahol a bizalom csorbul és a félelem teret nyer, bizony fontos lehet a kommunikáció újra megtanulása, mert az egészséges, de ijedt és sokszor kétségbeesett hozzátartozó sem tud mindig hatékony lenni. A LEAP módszer teljesen új távlatokat nyit meg, amennyiben újrafogalmazza a figyelem és együttérzés ismérveit. Alkalmat ad a gyakorlásra.

A pszichiátriai beteg hozzátartozója hajlamos a prédikációra, a megfélemlítő, sokszor fenyegető kioktatásra, ami – már ha az kommunikáció egyáltalán – semmiképpen nem hatékony.

Vajon a betegnek módja van-e kétségeiről, félelmeiről, bizonytalanságairól beszélnie? Meghallgatják? Vagy időt nem hagyva neki újra és újra irányítják és kioktatják? Ha meghallgatják, vajon megijednek-e, vagy együttérzőek lesznek? Lehet, hogy egy-egy játszmának éppen az a nyeresége, hogy ne kelljen ezekben a pusztító, bizalmatlanságot sugárzó, félelmes érzésekben osztozni? És mit kezd a prédikáló a kétségbeesésével?

Lehetnénk partnerei egymásnak, de e helyett sokszor úgy alakul, hogy magunk sem vesszük észre, és részvevőivé válunk egy játszmának, melyben állandóan újrafogalmazzuk és csak variáljuk az alá- és fölérendelt szerepeket. Ördögi kör alakulhat ki, amiben mindenki egyedül maradhat. A kilépés ezekből a körökből nehéz, de nem reménytelen.

Néhány fejezetcím a könyvből:

Mi az igazság a betegség tagadásával kapcsolatban?

A játszma részévé válni

Hogyan segítsünk?

A helyes és a helytelen megközelítés

A LEAP (Meghallgatás-Együttérzés-Egyetértés-Partnerség) elsajátítása

Az árulás érzésének feldolgozása

Dr. Amador a könyvet egyrészt szakembereknek, gondozóknak írta, de a hozzátartozók is kimondottan komoly segítséget kapnak általa. Az előszóban például Pete Early amerikai újságíró azt mondja, őt egyenesen ámulatba ejtette ez a könyv és rengeteget segített neki – és meggyőződése szerint sorstársainak is – a beteg családtagjával folytatott kommunikáció javításában.

A szerző pontosan leírja azokat a mondatokat, amelyeket szabad és amelyeket NEM szabad használni. Ezeknek a szövegrészeknek a használata olyan, mintha magát Dr. Amadort hordanánk a zsebünkben.

A szerző nagyon ravasz. Kommunikációról beszél, módszereket ajánl, de aki elolvassa és hatékonyan alkalmazza is a módszereket, emberi kapcsolatokat, reményeket és családot kap vissza.

A könyv megrendelhető a  http://hu.orioldbooks.com/2009/08/nem-vagyok-beteg-nincs-szuksegem-segitsegre.html  oldalon.

Forrás: lelekbenotthon.hu

Sokan tartanak és félnek a pszichiáterektől, a gyógyszerektől, sokszor indokolatlanul. Az egyik leggyakoribb félelem, hogy ha pszichiáterhez fordulnak, akkor két perc alatt felírnak valamiféle antidepresszánst, aztán szélnek eresztik a beteget. 

Bár az alkohollal kevert energiaitalok fogyasztása növeli az éberséget és segíthet elkerülni a részegség bizonyos tüneteit, negatív fiziológiai és pszichológiai mellékhatásai lehetnek.