A WHO becslése szerint a világon évente mintegy egymillióan követnek el „meg is valósuló" öngyilkosságot, azaz 40 másodpercenként meghal valaki. Szeptember 10. az öngyilkosság-megelőzés világnapja. 

 

A világnap alkalmából a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány díjat adott át Balázs József tűzoltó alezredesnek. A lánglovagot és csapatát az elmúlt harminc évben számos esetben riasztották öngyilkosjelöltekhez.

Az alapítvány elnöke hangsúlyozta, évente 250 esetben választják az öngyilkosok a vonat elé ugrást. Oriold Károly szerint az lenne a megoldás, ha a vasúti átjárók elé táblákat helyeznének ki, amelyeken tájékozódhatnak az elkeseredett emberek arról, hová is fordulhatnak. „Fontos lenne, ha a 116-123-as számot mindenki ismerné.” Az elnök elmondta, hogy már felvették a kapcsolatot az illetékesekkel, hogy mielőbb kivitelezésre kerüljön a táblák elkészítése. Ezért is nagyon hálásak a tűzoltóknak, köztük Balázs Józsefnek is, hogy számos esetben megelőzték a tragédiákat.

Az alezredes a Hír24-nek azt mesélte, nem kapott kiképzést arra, miként kell eljárni egy öngyilkosságra készülő emberrel. Szerinte minden eset más és más, ezért sem lehet egy bizonyos protokollt követni. Balázs József és csapatának legizzasztóbb esete az volt, amikor a Szabadság híd tetején kellett rábeszélni egy férfit, hogy ne vesse bele magát a Dunába.

Győzködés

„Nagyon nehezen tudtam meggyőzni, a végén már nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illettem az emberkét, aminek hatására észhez tért, és lejött velem a hídról. Akkor először olyan dolgokat is ígértem, amiben biztos voltam, hogy majd nem tudjuk teljesíteni. Hála az égnek, az esetek többségében sikerrel járunk, ami annak köszönhető, hogy a társadalom bízik bennünk, és szívesebben tárgyal velünk, mint a kiképzett rendőrökkel, mentősökkel.”

A 2007-ben Bátorság Érdemjellel – amit a görögországi erdőtűz oltása során nyújtott kiemelkedő, bátor helytállása elismeréséül kapott – is kitüntetett alezredes az oklevelet az egész tűzoltótársadalom nevében vette át, ám a díjjal járó csekély pénzjutalmat nem fogadta el, azt visszaadta az alapítványnak.

Lélekben Otthon
A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány tevékenysége elsősorban a társadalom mentálhigiénés kultúrájának fejlesztésére, a pszichológia és pszichiátria társadalmi támogatottságának növelésére irányul, s nem utolsósorban a marginalizálódott rétegek számára nyújt konkrét segítséget. A hátrányos helyzetű társadalmi rétegek közül kiemelt figyelmet fordítanak a pszichiátriai- és az alkoholbetegekre.

Egy sikeres akció pillanatképei. Bár a fiatalok elvileg csak szórakozásból másztak fel a Szabadság hídra. 

Lelki elsősegély

Nemzeti megelőzési program elkészítését szorgalmazzák a lelki elsősegély-szolgálatok az öngyilkosságok számának csökkentése érdekében. A szakemberek augusztus 7-i budapesti konferenciájukon arról beszéltek, a megelőzésben a médiának kiemelt szerepe lehet, ha az esetek bemutatása helyett, illetve mellett a segítségkérés lehetőségeire hívják fel a figyelmet. A médiahatóság közreműködésével korábban elindított ingyenes 116-123-as segélyhívó számot az idén már mintegy 45 ezren csörgették.

Téglásy Kristóf, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője a konferencián arról beszélt, hogy az 1980-as évek krízise után mintegy felére csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon, de még mindig elég magas, 2400 körüli.

A főosztályvezető szerint a megelőzést lehetőleg már gyermekkorban meg kellene kezdeni, és ebben a  pedagógusoknak, valamint később már a lelki elsősegély-szolgálatoknak is meghatározó szerep jut. Szavai szerint „egészséges megküzdési modellekre" kell tanítani a gyerekeket, hogy ne a – médiában is megjelenő – negatív mintát, az öngyilkosságot kövessék.  Arról is beszélt, hogy az öngyilkosságra készülők 75-80 százaléka a tette előtt beszél a szándékáról, vagy jeleket ad, és ez valójában segítségkérést jelent.

Németh Attila, az Országos Pszichiátriai Központ szakmai igazgatója elmondta, az öngyilkosság növekedésének egyik magyarázata az, hogy 2007-ben az akkori egészségügyi reform keretében „a pszichiátria padlóra került", bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, és a járóbeteg-ellátás finanszírozását is csökkentették.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az öngyilkosságok számának növekedését nem állítják meg most, akkor később még nehezebb lesz. Szavai szerint a legjobb „védőfaktor" az öngyilkossággal szemben a család, valamint (felekezeti hovatartozástól függetlenül) a „gyakorló" vallásosság.

Hétfőn egy nő gyújtotta fel magát Csepelen. A tűzoltók percek alatt eloltották a lángokat, de az öngyilkosjelölt súlyosan megsérült.

Két évvel ezelőtt viszont nem jártak sikerrel a tűzoltók sem, akkor egy férfi előbb felgyújtotta magát, majd leugrott a Szabadság hídról. Hiába próbálta a tűzoltók speciális egysége meggyőzni. Az esetről videofeltétel is készült. Csak erős idegzetűeknek!

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr414771358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása