Csaknem ötven százalékkal nőtt az amfetamin-származékok fogyasztása az elmúlt négy évben a középiskolás diákok körében. Különösen az olcsó és szennyezett dizájnerdrogok jelentenek nagy veszélyt. Ezek már az első használatkor halált okozhatnak.  

 

Szinte nem telik el hét az utóbbi időben, hogy ne hallanánk drogtól rosszul lett diákoktól, kábítószer miatt őrjöngő emberekről. Az utóbbi napok legmegrázóbb híre arról szólt, hogy amputálni kellett egy dunántúli városban élő fiatal lány karját a krokodil nevű szer miatt.

Az utóbbi évek kutatásai szerint különösen a középiskolások vannak nagy veszélyben. Idén szeptemberében ezért új drogprevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében a rendőrség. A munkában kiemelten számítanak a szülők együttműködésére is. Pogramjuk célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről.

A szerhasználat leginkább a 9. és 11. évfolyamos fiúk körében emelkedett. Az utóbbi évek felmérései szerint minden ötvenedik középiskolás fiú naponta fogyaszt valamilyen kábítószert. Különösen nagy veszélyt jelentenek az olcsón és könnyen beszerezhető dizájnerdrogok, melyek 2010 óta vannak jelen a magyar piacon. Ezek hatása teljesen kiszámíthatatlan, és akár már az első használatuk is végzetes következményekkel járhat.

A dizájnerdrog vagy új pszichoaktív szer kifejezést azokra a szerekre használják, melyek molekuláris szerkezetükben illegális drogokra hasonlítanak, így azokhoz hasonló hatásokat idéznek elő. Mivel azonban kémiai szerkezetük a kábítószerlistákon szereplő anyagokétól kissé eltér, tehát nem szerepelnek a tiltólistákon, ezért ellenőrzés alá vonásáig jogi következmények nélkül terjeszthetők, forgalmazásuk és használatuk legális.(Forrás: designerdrog.hu)

A rendőrség hangsúlyozza: a gyerekek családi kapcsolatainak megerősítése döntő fontosságú lehet a kortársak befolyásolásával szemben.

Mostantól valamennyi rendőrkapitányságon elérhetők a program kapcsolattartói, akik előadásokon, fórumokon, fogadóórákon, illetve telefonos ügyelettel segítik az őket felkereső szülőket. Részletes információk itt. 

nlcafe

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr136827981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása