2014.10.19. 11:12
Ezek a szerek kipusztítják a brigád felét
A kati, az MDPV, a penta kristály, a biofű és egyéb dizájnerdrogok után a vegyészek csavartak még egyet a képleten, és most itt a zene.
A zene az a megőrülős drog, amitől egyes fogyasztók azt képzelik, hogy bogarak mászkálnak a testükön, ezért meztelenre vetkőznek és…
Szólj hozzá!
Címkék: interjú videó drog dizájndrog
2014.10.17. 12:48
Itt szembesültem azzal, hogy ez egy halálos, gyógyíthatatlan betegség
Ez a történet a visszaesésről és a terápia újrakezdéséről szól. Stabil józanságban töltött évekről, alig észrevehető előjelekről, elbizakodottságról, az első pohárról, alázatról, elfogadásról. Pali felismerte, hogy újra segítségre van szüksége, harmadszorra vesz…
2014.10.17. 12:35
Húsevő drog miatt amputálták a lány karját
Magyarország — Borzalmas a hatása annak a drognak, amelyik miatt információink szerint az egyik dunántúli városban nemrégiben kórházba került egy lány.
A kábítószer mellékhatásaként néhány nap alatt elhalt a karja: bőre elfeketedett, olyan szinten üszkösödni…
2014.10.16. 11:59
Fogságban
Évának tavasszal adták tudtára, hogy el kell hagynia a taktamákonyi szociális otthont. Némi telefonálás után Harmathegynek vette az irányt, az ottani bentlakásos intézet ugyanis arról tájékoztatta, hogy tudnak számára férőhelyet biztosítani. Útközben rosszul lett, a mentők…
2014.10.16. 11:36
A hepa C szereti a tűt
Pécsett ugrásszerűen nőtt a hepatitis C-vel fertőzöttek száma. Sok tapasztalatlan fiatal intravénásan ismerkedik meg a dizájnerdrogokkal.
index
2014.09.30. 01:09
Postás hozza a vetkőztető slágerdrogot
Egyre könnyebb hozzájutni a legújabb kábítószerekhez. A Nyírő addiktológiájára a függők fele dizájnerdrog miatt kerül be, sokan 13-14 évesen ezzel szerzik első drogélményüket. És miközben a hírek egy-egy vetkőzésről szólnak, addig a sok ezer többi használó lassan épül…
2014.09.25. 15:58
AZ ÖNGYILKOSSÁG és MEGELŐZÉSE
AZ ÖNGYILKOSSÁG ÉS MEGELŐZÉSE
FreeDigitalPhotos
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) becslése szerint évente 1 millió ember hal meg öngyilkosságban. Mi visz rá ennyi ember arra, hogy sajátkezűleg vessen véget az életének? Akik nincsenek az öngyilkossággal együtt…
Szólj hozzá!
Címkék: öngyilkosság prevenció suicid
2014.09.22. 02:53
ADDICTUS SZAKMAI MŰHELY
Meghívó
Az ADDICTUS Műhely 2014. szeptemberi programján a:
Hajnalcsillag Rehabilitációs Otthon
mutatkozik be.
Hajnalcsillag Rehablitációs Otthon
Intézményünk szenvedélybeteg (alkohol-, drog- és gyógyszerfüggő, valamint politoxikomán) nők…
2014.09.22. 02:23
Dizájnerdrog: orosz rulett magyar módra
A 16 éven aluli magyar fiatalok 40 százaléka már kipróbált valamilyen dizájnerdrogot. A vetkőztetőként is emlegetett kábítószerek felváltották a nejlonzacskóból szipuzott festékhígítót. Olcsók, pancsoltak, és még a terjesztőik sem tudják, mi van bennük, emiatt rendkívül…
2014.09.22. 00:34
A PIA OLYAN MINT A FOCI, MINDENKI ÉRT HOZZÁ?
Az elmúlt hetekben több cikk jelent meg a sajtóban, a magyarországi alkoholfogyasztás korántsem mértékletes jelenségéről, sőt, téma egy ideje a nemzeti italboltok javaslata is, és hány éve is hallgatjuk, hogy mindjárt itt a Nemzeti Alkohol(-ellenes?) Stratégia? Mi régóta…
2014.08.19. 00:05
Pécsi droghelyzet: ijesztően terjed a hepatitis-C Meszesen
Ijesztő méreteket öltött Pécs meszesi részében az intravénás droghasználat – tudtuk meg az INDIT Közalapítvány vezetőjétől. Dr. Szemelyácz János addiktológus elmondta, az általuk szűrt – főleg designer drogokat használó - Pécs-keleti fiataloknál tíz főből nyolcnál…
2014.08.18. 20:06
Valóban szabadon mászkálnak veszélyes elmebetegek Magyarországon?
Egy tragédia – a combinós gyilkosság – és az azt követő felelőskeresés kellett ahhoz, hogy ráirányítsa a figyelmet egy évtizedes problémára. A hazai pszichiátriai ellátás állapota évek óta rossz, a közvéleményben élő kép mégis erősen túlzó. Szakértők…
2014.08.18. 01:04
Nem veszélyesebbek a mentális betegek, sőt…
Összesen 650 pszichiáter dolgozik az országban, ez a lakossághoz mért arányban Kazahsztánnak felel meg.
Napokon, heteken belül hivatalossá válik az az ajánlás, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fogalmazott meg a magyar pszichiátriai ellátással kapcsolatban.…
2014.08.18. 00:54
A skizofrének nem pszichopata gyilkosok
A mai napig "kijár" a skizofréniával élőknek a megbélyegzés, miszerint az ilyen betegeket be kell zárni, meg kell védeni tőlük a társadalom hasznos tagjait. Pedig javarészt visszahúzódó és csendes természetű emberek. Utánajártunk a tévhiteknek és a tényeknek, és…
2014.08.18. 00:44
A skizofrének nem gyilkosok
A teljes lakosság körében nagyobb az agresszív emberek aránya, mint a pszichiátriai betegek között.
Az utóbbi hetekben ismét előtérbe került a pszichiátriai ellátás annak kapcsán, hogy egy férfi egy idős nőt a villamos alá lökött Budapesten. Egy pénteki…
2014.08.18. 00:03
Józan Babák a Szegedi Ifjúsági Napokon
2014. augusztus 27-30-án a Szegedi Ifjúsági Napokon is találkozhatsz Józan Babák Klubbal. A szerdától szombatig, naponta 10-től 18 óráig nyitva tartó standunkon informálunk, beszélgetünk, konzultálunk a drogot használó és drogot nem használó várandós nők…
2014.08.12. 22:04
Vetkőztető droggal a nézettségért
Nem tudni, hogy az újabb médiahisztéria munícióját egy toxikológus pontatlan nyilatkozata vagy a bulvársajtó élénk fantáziája nyújtotta, de ismét magasra csaptak a hullámok
Az utóbbi hetekben jelentős nyilvánosságot kapott három eset, ahol feltételezetten dizájner drogok…
2014.08.12. 18:06
Ha a gyerek abúzusról beszél, nem hazudik!
Nem szeretünk ilyesmiről beszélni, sőt, legjobb lenne nem is tudni róla. Ugyanakkor tény, hogy a gyermekek néha molesztálás, szexuális abúzus áldozataivá válnak. Az erről szóló statisztikák számadatai is eléggé elszomorítóak: a New York-i Child Abuse Prevention Services adatai…
2014.08.12. 16:49
Dühöngő zombik lesznek az új drogtól
Olcsó, de rettenetesen pusztító hatású drog lepte el az országot, amely szó szerint dühöngő zombit csinál a fogyasztójából. A szerhez könnyű hozzájutni és legalább ilyen könnyű túladagolni is.
Egyre több hír jelenik meg többnyire meztelenül,…
2014.08.09. 20:57
DURVA VETKŐZTETŐ DROG SZEDI ÁLDOZATAIT BUDAPESTEN
Meztelenül őrjöngő férfihoz hívták a mentőket a Belvárosba csütörtökön. Nem ez volt az első eset. A Bors kiderítette: újfajta drog miatt vadulnak meg a használók, ráadásul az alkoholnál is olcsóbb.
Újfajta dizájnerdrogokkal szórták meg a magyar piacot. Ami ennél…
2014.08.09. 20:35
Téboly fűvel és pszichiáterrel
Egy pszichiáter története
Bertalan kedves fiú volt, mindenkit levett egy pillanat alatt a lábáról. Főleg a nőket. Anyja kedvenc gyermeke volt, nővére is imádta, a hasonló korú lányokról már nem is beszélve. Sokáig a család „életművészének” nevezték, annyira könnyen…
2014.08.09. 20:07
Combinós gyilkosság: hajléktalan-pszichiátria kéne a főigazgató szerint
A hajléktalanok pszichiátriai gondozása nem megfelelő, a megoldás egy külön, nekik kialakított pszichiátriai részleg lehetne – mondta a Nyírő Gyula Kórház és az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója a Magyar Hírlapnak.
Az Országos…
2014.08.09. 19:43
Amikor a lélek fáj, de a test beszél - pszichoszomatikus megbetegedések
Biztosan valamennyien voltunk már olyan helyzetben, amikor legszívesebben ordítottunk volna, de inkább visszafojtottuk indulatainkat vagy csak hagytuk magunkat sodródni az eseményekkel. Főnökünk folyamatosan kiabál velünk a munkahelyen, anyagi problémáinkat látszólag semmi sem fogja…
2014.08.09. 02:42
''Sürgős az OPNI újbóli megnyitása''
Az OPNI megszűnése nemcsak a fekvő-, hanem a járóbeteg-szakrendelések színvonalát is drámaian csökkentette.
„Nem leptek meg a pénteken történtek, az viszont sokkal inkább, hogy ekkora nyilvánosságot kaptak" – mondta el a magyarhirlap.hu-nak a Margit hídnál…
2014.08.09. 01:28
Mi történt a pszichiátriával Magyarországon?
Két beígért Észtországról szóló bejegyzés közé kénytelen vagyok beszúrni egy pszichiátriáról szólót. Nem terveztem eredetileg, hogy írok róla, és főleg nem a Combinos gyilkosság kapcsán. Nem akartam ugyanis csatlakozni ahhoz az ilyenkor automatikusan végigszaladó…
Utolsó kommentek