Vajon milyen motiváció vezette az embert a drogok felé és van-e visszaút?   Érdekes kérdés, hogy a nyugati kultúrának miként lett szerves része a kábítószer. Vajon milyen motiváció vezette az embert a drogok felé és van-e visszaút? A témáról a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének…

A videojáték-függőség nem sokban különbözik az alkoholizmustól, és most már hivatalosan is a mentális zavarok, gyógyítandó betegségek közé sorolja az Egészségügyi Világszervezet.    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) utoljára 1992-ben frissítette azt a listát, amelyben a betegségeket…

A rendezvény egyik legfőbb célja, hogy a betegeket biztosítsa arról, van segítség és kapaszkodó számukra is.    Előbújtak a névtelenségből az alkoholisták. A szenvedélybetegek a Józanság Napja elnevezésű programsorozat részeként meséltek problémáikról. A hatodik alkalommal megszervezett rendezvény…

    Honnan ismerjük fel, hogy valaki játékfüggő?    A videojátékozók 3 százaléka súlyos, 15 százaléka közepesen veszélyeztetett Magyarországon. Tiltás helyett beszélgetéssel, társas programokkal és sportolással segíthet a család.  A videojátékok kedvelőinek ötödénél jelentkeznek…

Egy anonim alkoholista vallomása lecsúszásról és felemelkedésről. Pénz, börtön, megváltás.   Hát csak erre, erre, itt leülhetünk, ennél az asztalnál nem fog zavarni minket senki. Örülök, hogy eljöttek, János vagyok, alkoholista, én fogom elmesélni maguknak az életemet.…

Az alkoholfüggőség kezelése komplex terápiát igényel, hiszen az ivás iránti vágy gyógyszeres csökkentése mellett kezelni kell a megvonási tüneteket, valamint az alkoholizmus okozta egyéb megbetegedéseket is.   Az alkoholizmus kezelésére nincs egységes megoldás. Hatékonyságát nagyban befolyásolják…

Már az is bántalmazásnak számít, ha a szülők a gyerek előtt bántják egymást, akár fizikailag, akár verbálisan FOTÓ: EP/GETTY IMAGES/THINKSTOCK   A családon belüli erőszakról rendezett kerekasztal beszélgetést a Liberális Magyarországért Alapítvány. A beszélgetésre politikusok és szakemberek…

Amikor függőségről esik szó, többnyire azt tapasztaljuk, hogy adott egy kémiai szer vagy addiktív viselkedés, ami behálózza az egyént és nem engedi a kötelék szorításából. Ez a csapdahelyzet távolítja el őt az életképes kapcsolatoktól épp úgy, mint a mindennapi…

A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának páciensei meséltek szenvedélybetegségükről, és arról, hogyan sikerült leszokniuk a kórház speciális terápiájának segítségével.   Vasárnap második alkalommal tartottak jótékonysági főzést a Nyírő Gyula Kórház…

Intézményesített formában működik mostantól a lelki gondozás a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat Fecske utcai telephelyén, átadták ugyanis azokat az új szobákat, ahol heti húsz órában három szakképzett munkatárs foglalkozik a betegekkel. Az új szolgáltatás…

  A mai fogyasztói társadalomban nem ritka, ha valaki nagyon sokat dolgozik. A kérdés viszont az, hogy hol a határ? Ön tudja, mikor kell nemet mondania a munkára? Hallott már a munkaalkoholizmusról? Mi áll a hátterében és hogyan kerülhető el? Tari Annamária,…

És most nem a zacheri értelemben vett addikcióra gondolok, hanem egy sokkal láthatatlanabb, ártatlannak tűnő kórós szenvedélyre: a technológiára. Legalábbis erre lehet következtetni egy frissen publikált tanulmányból, amiben az amerikaiak szokásait vizsgálták.   Ahogy minden kórós szenvedély, úgy…

  Egyszer társaságban elfogyott a cigim, kértem hát egy láncdohányos ismerősömtől, akinek rengeteg volt betárazva. Nem adott. Idézem, az indokát: „Ha adnék neked cigit, azzal azt mondanám, dögölj meg.” Akkor nagyon dühös voltam, ma már megértem. Ő már nem él. Én pedig megpróbálok javítani az…

Október 22-én jubileumi találkozót szervezett a Magyar Kékkereszt Egyesület szombathelyi csoportja a szombathelyi Kálvária (Szent Kereszt-) templom oratóriumában a szervezet létrejöttének 25. évfordulója alkalmából.   Huszonöt év alatt több száz alkoholizmussal küzdő, az alkohol rabságából…

A pszichiátriai ellátás fejlesztése az öngyilkosság visszaszorítása miatt is fontos   Önálló részleget hoznak létre az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben a betegtársaikra is veszélyes, agresszív, magas kockázatú pszichiátriai betegeknek. Ez az egyik kiemelt projekt abból a…

Tavaly 100 ezer lakosra 19 jutott, ami 60 százalékos csökkenést jelent a ’80-as évekhez képest. Jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon. A legrosszabb helyzet 1984 környékén volt, amikor 100 ezer lakosra 46 befejezett öngyilkosság jutott. Az elmúlt 30 évben viszont…

  A magányos emberek válnak netfüggővé, vagy a netfüggők magányossá? Megelőzhető-e, hogy a gyereket beszippantsa a virtuális világ? Segít-e a kihúzott router vagy az új wifikód? És nem vagyunk-e már mi magunk is netfüggők vajon? Elsőként Amerikában lett elismert pszichiátriai kórkép az…

Kedves Kollégák !   Az ADDICTUS Műhely 2016. szeptemberi programján intézménylátogatás keretében a Budapest, Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága   Írisz klub nevű intézménye mutatkozik be, ahol szenvedélybetegek nappali ellátását biztosítják.   Az ÍRISZ KLUB A…

Szenvedélyesen szeretsz játszani vagy a játék a szenvedélyed? Egyáltalán nem mindegy! A szenvedélybetegségek, legyen az az alkohol-, a kábítószer- vagy akár a játékfüggőség, károsak az egészségre és a társas kapcsolatokra is. Hiába tűnik úgy, hogy az az egyetlen menedék a valóság elől, valójában…

Unalomig ismételt tény, hogy hazánkban a függőségek tömegeket érintenek. Ennek a megállapításnak a mélyén azonban azt találjuk, hogy nem csupán a szenvedélybetegek élik át az addikcióval járó nehézségeket, hanem a közeli hozzátartozók, a családtagok is. Az egyén és a szűkebb környezete nem…

Tartós bentlakást nyújtó intézmények jöhetnek · A rászoruló gyermekes családokat támogatással segítik    A minisztérium szerint a fogyatékossággal élők gondozóházai sem tudják betölteni az eredeti céljukat (képünk illusztráció)   Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet   Fokozatosan…

Akiknek a kilincs a vallásuk   Több mint nyolcszázezer alkoholistát tartanak számon Magyarországon, de a szenvedélybetegek tényleges száma ennél jóval magasabb. Sokan a színfalak mögé húzódnak betegségükkel, félve a társadalmi megbélyegződéstől, az önsegítő csoportokban pedig újfajta értékrendre…

Az Ébredések Alapítvány „Közösségi addiktológiai képzés szociális munkások részére” című képzéséről   Jelen továbbképzés a szenvedélybetegek  ellátásának közösségi modelljét kívánja oktatni, mely komplex, bio-pszicho-szociális modell, a család bevonásával, teamben történő gondozást jelent.  A…

 Visszaszorulóban van a drogdílerhálózat, mégsem lélegezhetünk fel, mert csupán a terjesztési módszerek változtak: ma már többségében az interneten keresztül rendelik a kábítószert a fogyasztók. Kínában és Indiában jól képzett vegyészek állítják elő a drogot, amelyet fürdősóként vagy növényi…

Nagy a szigorúság, a hibákért büntetés jár az alkohol-, játék-, gyógyszer- és szexfüggő, valamint munkamániás szenvedélybetegekkel foglalkozó nágocsi rehabilitációs intézetben. Ahol ébresztőtől takarodóig minden perc pontosan be van osztva. Rettentő nehéz idejönni és kitartani, ugyanakkor…

süti beállítások módosítása