Nagy a szigorúság, a hibákért büntetés jár az alkohol-, játék-, gyógyszer- és szexfüggő, valamint munkamániás szenvedélybetegekkel foglalkozó nágocsi rehabilitációs intézetben. Ahol ébresztőtől takarodóig minden perc pontosan be van osztva. Rettentő nehéz idejönni és kitartani, ugyanakkor kiváltságos dolog, ha valaki fél évig csak a saját felépülésével foglalkozhat. Függőségi riportunk második része.  

A sors furcsa fintora, de a rehabon annak könnyebb, akinek nincs kint férje, élettársa, gyereke. Gyakran gondolkodnak úgy a családtagok, hogy minden baj gyökere a játékszenvedély/alkohol/drog/egyéb függőség. De ha ezeket kivesszük a rendszerből, attól még megmaradhat több más probléma is a családokban – mondja Horváth Gábor, a nágocsi rehabilitációs intézet szakmai vezetője.  

Én pedig meglepődöm azon, hogy sokan éppen a rehab után válnak el. Pedig mit csináljunk, ha az egész életünket arra építettük fel, hogy aggódjunk valakiért, aki beteg volt, most meg fél év után gyógyultan tér haza? Fentiek miatt a családtagoknak is tartanak foglalkozásokat a szakemberek. (A függő életjátszmákról ezen az oldalon olvashatnak bővebben.) 

Félrecsúszó működés

Többet beszélek magamról. Tudok segítséget kérni. Megborotválkozom. Napi fogadalmak  Fotó: Polyák Attila - Origo

„Lajos vagyok. Nagy a szigorúság itt, az intézetben. A hibákért büntetés jár, amit itt következménynek hívnak. Hibának minősül egy felkapcsolva felejtett villany is. Feledékeny vagyok, sokat járnak a gondolataim az otthoniak, a feleségem, a fiaim körül. Vannak vicces következmények, valaki például nem tartotta be, hogy nem szabad vállat szabadon hagyó ruházatban flangálni, mert ez itt egy koedukált hely, neki télikabátban kellett ücsörögnie a foglalkozásokon. Mondok egy komoly példát is: a sorozatos hibák következményeként mondjuk nem ülhet közénk a vétkes. Meg kell tanulnunk, hogy mindennek van következménye.” 

 

A pontos időbeosztásnak és rendnek nagyon fontos szerepe van, ha minden jól megy, a félév végére beépül a személyiségbe. Amit egyébként szinte az alapoktól építenek újjá. Az első szakasz a behódolás: megteszem, mert muszáj. A második az azonosulási ciklus: azért teszem, mert jó nekem. A harmadik pedig az internalizáló (elsajátító) fázis: azért teszem, mert nem tudnám másként tenni, ez nekem belső vágyam. Például a lakók ezért takarítanak mindennap, ezért tesznek rendet a konyhában, mindjárt az étkezés után. 

Reális, lelkesítő cél  Fotó: Polyák Attila - Origo

Így van ez a következményekkel is. Először nem értik, miért jár következmény (ami szerintük sokszor büntetés) minden apróságért, azután megértik, hogy erre nekik van szükségük, hisz a hibák csak azt jelzik, hogy valami félrecsúszik a működésükben, a kapcsolódásaikban (akár magukhoz, akár másokhoz). Idővel pedig eljutnak oda, hogy a következmények a barátaink, amelyekből rengeteget lehet tanulni. 

Szét vagyok csúszva

Beszélgetünk. Nem, ez túlzás: beszélgetnek. Hogyan próbáltatok nem inni? Úgy például, hogy nem toltam pálinkát, helyette sört fogyasztottam. És ahogy mindenki elmondja a magáét, kibontakozik, hogy mindennap megfogadták, hogy másnap nem drogoznak/isznak/ játékgépeznek. 

Mindennap megfogadták, hogy leszoknak Fotó: Polyák Attila - Origo

Most éppen milyen problémáitok vannak? Zoltáné, hogy nem képes a jelenben élni, folyamatosan előre gondolkodik. A munkahelyén így élt, és ez a mai napig biztonságot nyújt neki. Lajosnak az a hibája, hogy folyton hibázik. Ő sem a jelenben él, hanem a múltban és a jövőben egyszerre.  

 

„Sokat gondolkodom azon, hogyan rendezem majd az életem. Azt mondják, szét vagyok csúszva. Nagyon vágyom haza, pár napja csak egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy hazamenjek. A felelősség hozott vissza. A magamért, a társaimért és a Kicsiért érzett felelősség. Itt a jó idő, már nagyon metszeni kéne otthon, de úgy fest, ez az év kimarad.” 

Zsókának a megfelelési kényszer a problémája, ami görcsössé teszi. Nem elég biztos magában. 

A játékfüggő nem néz meccset

Mindenki pólóban, mackóalsóban, papucsban ül. Annyira ki van számítva minden percük, hogy a lakókörnyezetüket sem ők mutatják meg nekünk. Ketten-hárman laknak egy-egy szobában. Most egyszem nő van a csapatban, Zsóka, neki saját szobája van. A szerzetesek szállását képzeljük így: puritán környezet, katonás rend, három ágy, három íróasztal, mindegyiken kézzel írt dolgozatok. 

Sokat forgatott olvasmány  Fotó: Polyák Attila - Origo

Tévé nincsen, de az csúnyán össze tudná zavarni a fejeket. És hát nem venné ki jól magát, ha mondjuk egy játékfüggő meccset nézne. Ugyanígy azt is szabályozzák, hogy ki milyen könyvet olvashat. Persze ennek is oka van: a lényeg, hogy épp azokat a folyamatokat tudják erősíteni, amelyek szükségesek a változáshoz és a felépüléshez. Szép, világos szobák, csak úgy viccből leellenőrizzük: a szekrény tetején sincsen por. Ezen a ponton úgy érzem, teljesen szétcsúszott életet élünk mi, a többség, ott kint. Tegye fel a kezét, aki reggel nem ágyazott be! Na ugye. 

 

Arról is szót ejtünk, kiváltságos dolog az, hogy valaki fél évig csak a saját felépülésével foglalkozhat, ami Horváth Gábor szerint egyben kegyelmi állapot is. És érezni, hogy itt tényleg van egy olyanfajta légkör, amiben a szeretet, az elfogadás, a támogatás sok olyan görcsöt, feszültséget fel tud oldani, amire a rehabon résztvevők a kinti életben ittak. 

X. Y. vagyok, játékfüggő

Szóba kerül Győző és az ő kinti múltja, amit előszeretettel emleget. Ahogy mondta, ő magasból esett ide. Pedig itt nem számít, hogy ki voltál, csak az, hogy miért vagy itt – mondják a szakemberek. Informatikai igazgató, polgármester, egyetemi tanár, nyolc osztályt végzett melós – mindenféle státuszú ember megfordul itt. Az elején mindenki villantani akar: doktor X. Y. vagyok, ez és ez a beosztásom, ilyen nagy a házam, olyan nagy az autóm. Eltelik néhány hónap, és egyszerűsödik a kép: X. Y. vagyok, játékfüggő. Vagy alkoholista. Vagy csak simán: függő. 

Van, akinek a hit is segít  Fotó: Polyák Attila - Origo

A  délelőtti foglalkozás három órán át tart, a második óra végén úgy érzem, végem van. Az ittenieken ennek semmi jele. Szerintem a jelenlévők nagy része képtelen volt a kinti életében ilyen hosszú ideig egy dologra koncentrálni. Pláne tisztán nem. 

 

„Ákos vagyok. Kicsit tartok tőletek, ezért ha nem bánjátok… illetve, ha van valami kérdés… Nézd, azt mondják, nem vállalok felelősséget önmagamért, és ha ez így marad, soha nem fogok felnőni. Elkényeztetett a család, mindig kiszolgáltak, és túl későn döbbentek rá, hogy ezzel mennyit ártottak nekem. Igyekszenek. Igyekszem.” 

Benne van a napirendben 

Ebéd. Szólnak, hogy megterítettek, menjünk. A terápia evés közben sem áll meg, a kijelölt emberek magukról beszélnek, a társaság többi tagja pedig elemzi az elhangzottakat. Lebbencslevest kapunk, utána zöldséges pizzát. Mindegyik fogás bőséges, finom. Nézegetem a heti menüsort, húst nem látok egyik napnál sem. Nem véletlenül, az intézetben lakto-ovo vegetáriánius ételeket fogyasztanak. Vagyis a zöldségeken kívül tejtermékeket és tojást is. Az alkoholbetegek és szerrel élők fizikailag is leépülnek, a szakemberek fontosnak tartják, hogy az elsavasodott szervezet tudjon épülni és egészségesebbé válni. 

Tavasz, remény, rehab  Fotó: Polyák Attila - Origo

Sétálni megyünk. Benne van a napirendben. Szépen felöltözik mindenki, elindulunk a szomszédos arborétumba. A falu lakói nem bámulnak meg bennünket. Séta közben mi másról esne szó, mint a foglalkozásokon, ebéd közben elhangzottakról. „Bele kell ringatnia magát az embernek abba, hogy szinte állandóan magát elemezgeti, ha megvan, akkor már egész könnyű” – mondja egyik sétapartnerem.  

 

„Zsóka vagyok. Elmúltam hatvanéves, amikor úgy éreztem, ideje a kezembe venni az életemet, ha meg akarom élni az öregkort. Márpedig meg akarom. Ami hátra van, azt egészségesen, békében akarom eltölteni. Nem mondom, nem volt könnyű, a gyerekeim hatására jöttem ide. Erőt mi ad? Hát a család. Hogy várnak kint az unokáim. Hogy szükség van rám.” 

Szól a napos, ideje visszafordulni, az idő fele lejárt. Ha késnek, az ő lelkén szárad. És hát, ugye, következménye is lesz. Vagy az órája nem pontos, vagy rosszul számolt, vagy mi voltunk visszafelé gyorsabbak, mindenesetre marad egy percük. Azt még kivárják, mielőtt visszalépnek az épületbe. Hogy ne dőljön a program. Hogy élvezzék a tavaszi napsütést az utolsó csöppig. 

„Borzasztó volt a szembesülés – mondja közben Zsóka. Először kimondani, hogy igen, baj van, és hogy ezen a bajon egyedül nem tudok úrrá lenni. Nem tudom, melyik fázis a nehezebb, mert ez itt, a terápia fél éve, szintén nagyon nehéz. Ami viszont a legnehezebb lehet: visszamenni az életbe. Nem csak azért, mert megváltozhatnak a családi viszonyok. Ahol lakom, a ház aljában van egy kisbolt. Félek nagyon, hogy nem bírok majd a kísértéssel.” 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.