A viselkedési addikciók (függőségek) csoportjába tartozó, jellemzően női betegség. Kezeletlenül súlyos károkat okozhat, halálos kimenetelű is lehet.
Kulturálisan támogatott magatartás. Régóta létező zavar, önálló diagnózisként a ’70-es évektől létezik, azóta kezelik. Mára nagyon divatos jelenséggé vált a témakörrel való foglalkozás. Az addiktológus szakemberhez segítségért fordulók nagyobb része ezzel a zavarral érkezik (bár ezzel a megdöbbentő ténnyel csak később szembesülnek). Kezeletlenül súlyos, halálos kimenetelű betegségek okozója.
– Hogyan válik valaki társfüggővé?
– Senki nem születik annak, bár a hajlam, majd a kifejlődést megalapozó minták a családból származnak. Valószínűleg senki sem akar azzá válni, a kezdeti tünetek nem felismerhetők az érintett számára. Magyarországon milliónyira becsülik a problémásan ivók, csúnya szóval, alkoholisták számát, így a velük elkötelezett, tartós kapcsolatban élők alkotják a társfüggők (társalkoholisták) legnépesebb táborát.
Lovizer János
Az a társalkoholista, akinek élete egy alkoholistával való elkötelezett kapcsolat, együttélés következtében válik irányíthatatlanná. Olyan ember, aki engedékenyen tűri, hogy egy másik ember viselkedése befolyásolja őt, miközben elszánt erőfeszítéssel törekszik a másik viselkedésének szabályozására, élete tartósan boldogtalan.
A segítségért fordulóktól megtudjuk, gyakran ők is diszfunkcionálisan működött családból származnak, például valamelyik szülő ivott. S bár egyik legfőbb céljuk az volt, hogy ne alkoholistát (potenciális alkoholistát) válasszanak maguknak, mégis ez történik. Sőt, az esetleges válás után újabb kapcsolatáról is ez derül ki.
– Miért történik mindez?
– Mert már jelen van a zavar: amikor megismeri leendő választottját, aki éppen akkor absztinens, („kulturáltan iszik”, vagy nem akarja észrevenni, hogy már akkor problémásan iszik), a házasságkötés után kezd el inni újra. A működéséről „ismeri fel”. Az tetszik benne, hogy „olyan gyámoltalan, szeretetre méltó, gondoskodást igénylőnek látszik”, könnyen irányítható. Furcsa mód, biztonságban érzi magát mellette... Ha már új családjában él, ezt várják el tőle.
– Miért ezt választja?
– A társfüggő a gyermekkorra visszavezethető elutasítástól, elhagyástól, sérüléstől, megszégyenítéstől való félelméből adódóan képtelen felnőttkori érzelmi igényeit és érdekeit megfelelően képviselni. A szülő családban rögzült minták nyomán pedig kényszeresen törekszik olyan dolgok, események és személyek kontrollálására, melyek nem kontrollálhatók számára. Ezt tanulta, ezt hozta, nem tehet róla, nem képes másként működni. Láthatóan egy transzgenerációs hatás érvényesül.
Az, hogy valaki neurotikus figurát játsszon egy Woody Allen-filmben, az nem újdonság, az az érzékenység és energia azonban, ami Blanchett alakítását jellemzi, még allen-i mércével mérve is figyelemre méltó. Pedig nem volt könnyű dolga a színésznőnek, ugyanis a mentális leépülés azon folyamatát kellett bemutatnia, mely a neurózistól egészen a súlyos, ún. nárcisztikus személyiségzavarig jut el. Allen nagyszerű forgatókönyve mellett elsősorban Blanchett tűpontos alakítása felel a film fokozatosan elkomoruló hangulatáért, így hát nem csoda, hogy a BAFTA és a Golden Globe mellett az Oscar-díj is a színésznő zsebében landolt.
Charlize Theron (A rém, 2003) - antiszociális személyiségzavar
A dél-afrikai származású szépségről előzetesen nem sokan gondolták volna, hogy képes eljátszani (méghozzá hogy!) Aileen Wuornos sorozatgyilkost, de a végeredmény a színésznőt (illetve a castingosokat) igazolta. A sikerhez persze elengedhetetlen volt a sminkesek elsőosztályú munkája, de az elvitathatatlan, hogy Charlize Theron élete alakítását nyújtotta, hiszen azelőtt és azóta sem tudta megugrani a A rém által jó magasra emelt lécet. A megrázó erejű alakítást végül Golden Globe- és Oscar-díjjal jutalmazták, Theron pedig romantikus komikából komoly, érett színésznővé lépett elő.
Egy rendkívül összetett szerepnek hála Rosamund Pike a tavalyi esztendő talán legerősebb női alakítását szállította. Nem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy azt mondjuk: a Holtodiglan személyiségzavaros főhősnőjének megformálása áttörés lesz a színésznő karrierjében, és ezek után már csak és kizárólag a nagy volumenű szerepek jöhetnek majd szóba nála. Fincher thrillerjében mindent megmutat tehetségéből, és ennek eredményeképpen a bonyolult, komplex szerepet is hibátlanul teszi a magáévá. Produkciója Golden Globe- és Oscar-jelölést hozott a színésznőnek.
Bette Davis (Mi történt Baby Jane-nel?, 1962) - nárcisztikus személyiségzavar
Robert Aldrich pszichothrillerje rendkívül nyomasztó kórképét adja a nárcisztikus személyiségzavarnak, köszönhetően Bette Davis hátborzongató alakításának. A nézőből egyszerre képes undort, félelmet, szánalmat és részvétet kiváltani, a színésznő szerepre történő átlényegülése olyan mértékű, hogy nemcsak filmes kurzusokon, hanem pszichológiai előadások alkalmával is vetíteni lehetne a Mi történt Baby Jane-nel?-t. Bette Davis pályafutása utolsó Oscar-jelölését is ezért a szerepért kapta, és ugyanez érvényes a Golden Globe-jelölésre is.
Robert De Niro (Ébredések, 1990) - encephalitis lethargica
A nem-tipikus, járvány okozta agyvelőgyulladás tüneteivel Robert De Niro megrázó alakításán keresztül ismerkedhetünk meg. A katatóniából visszahozott beteg megformálása a színésznek Golden Globe- és Oscar-jelölést hozott. De Niro is egy folyamatot ábrázol, akárcsak Cate Blanchett, de ő - a színésznővel ellentétben - nem a megőrülés folyamatát, hanem az ébredését mutatja be; azt a változást, aminek a végén felsejlik a tetszhalott állapot mélyén megbújó értelem és lélek.
Billy Bob Thornton (Pengeélen, 1996) - értelmi fogyatékosság
Billy Bob Thornton-t nemcsak elsőrangú színészi játékáért, hanem kiváló (egyébként saját ötleten alapuló) forgatókönyvéért és a film mesteri rendezéséért is óriási dicséret illeti. Látva a színész alakítását olyan fokú átlényegülésnek lehetünk tanúi, hogy először talán úgy gondoljuk, modoros és mesterkélt, de aztán szép lassan rájövünk, hogy valójában lenyűgöző az értelmi fogyatékos férfi megformálása. Ellentétben Charlize Theron-nal, Thorntonnak még maszkírozásra sem volt szüksége ahhoz, hogy a néző egy idő után képtelen legyen felismerni az alakítás mivoltát, vagyis a karakter mögött az őt eljátszó színészt. Pech, hogy az akkori Oscar-verseny Geoffrey Rush kolosszális alakításáról szólt (Ragyogj!), így Thorntonnak be kellett érnie egy jelöléssel.
Claire Danes (Temple Grandin, 2010) - autizmus
A Homeland bipoláris zavarral küszködő főhősnőjének megformálása előtt Claire Danes letett az asztalra egy olyan alakítást, ami legalább annyira zseniális, mint amennyire ismeretlen. Az autista Temple Grandin igaz története ha nem TV-filmnek készült volna, hanem mozifilmnek, csodálatos alakítása révén a színésznő igencsak feladta volna a leckét Natalie Portmannek (Fekete hattyú), a kategória akkori legnagyobb esélyesének. Így Claire Danesnek meg kellett elégednie a jól megérdemelt Golden Globe-díjjal.
A Daniel Keyes Virágot Algernonnak c. regényének filmadaptációja igazi mestermű, ami mindenekelőtt Cliff Robertson jutalomjátékának köszönhető. Bármiféle túljátszástól mentesen, végig profi módon adja elő az értelmi fogyatékos főhőst, később pedig azonnal elhisszük róla, hogy a kísérletek során szinte egycsapásra szuperintelligens emberré vált. Tekintete mindvégig beszédes, pedig alig használ látványos arcjátékot. A Golden Globe-díj nem sikerült (Peter O'Toole elhappolta előle az elismerést), de az Oscar már a lehető legjobb kezekbe került: hozzá.
A filmtörténet egyik legnépszerűbb alakítása Dustin Hoffman nevéhez fűződik. AzEsőember savant-szindrómás főszereplőjeként szinte minden létező díjat megkaparintott, de ami ennél is fontosabb, hogy briliáns alakítása már mélyen beleivódott a filmbarát közönség emlékezetébe. Színész és szerep csodálatos egymásra találásának lehettünk tanúi, pedig a készítők eredetileg nem is Hoffmannak, hanem Jack Nicholsonnak vagy Robert De Nirónak szánták volna a főszerepet.
Az alakítás, ami elütötte Billy Bob Thornton pályafutásának legjobb teljesítményét az Oscar-díjtól, Geoffrey Rush személyéhez köthető. Az excentrikus zongorista és őrült zseni, az ún. szkizoaffektív zavarban szenvedő David Helfgott igaz története elevenedik meg Rush lehengerlő alakítása révén. A díjátadó gálákat legalább annyira uralta az adott évben, mint Dustin Hoffman Esőembere néhány évvel előtte. Érdekesség, hogy az akkor 45 esztendős Geoffrey Rush-t életében először jelölték díjakra, és egyből övé lett szinte az összes színészi elismerés.
Russell Crowe (Egy csodálatos elme, 2001) - skizofrénia
Ki gondolta volna, hogy a kőkemény macsó szerep, vagyis a Gladiátor címszerepe után Russell Crowe ilyen elsőrangú alakításra képes a skizofrén matematikus John Forbes Nash bőrébe bújva? Az Akadémia azonban nem volt elég bátor ahhoz, hogy egymást követő évben díjazza a színészt, úgyhogy alighanem a Gladiátorért kapott elismerés miatt történhetett meg, hogy Crowe díj nélkül maradt a 2002-es Oscar-gálaesten. Pedig a Golden Globe és a BAFTA (meg még seregnyi díj) az övé lett.
Kathy Bates (Tortúra, 1990) - téveszmés neurózis
Korának legjobb Stephen King-adaptációját, a Tortúrát egyetlen kategóriában (legjobb női főszereplő) jelölte az Akadémia, és azt meg is nyerte. A vásznon Kathy Bates kolosszális alakítása révén a filmtörténet egyik legijesztőbb női figurája elevenedett meg. E kitalált karakter az ún. téveszmés neurózis jeleit mutatja, és miként az eredeti King-regény, úgy a film is remekül ráérzett e mentális betegség természetrajzára. Ebben persze elévülhetetlen érdemei vannak a színésznőnek, akinek hibátlan alakítása csakis a legnagyobbakkal említhető egy lapon.
Portman már kislánykorától kezdve remekül választ szerepeket, de pályafutása csúcsát egyértelműen a Fekete hattyú főszerepe jelenti (legalábbis eddig). Az én két oldalát, a világosat és a sötétebbiket mutatja be egy balett-táncos tragikus sorsán keresztül; azt a harcot ábrázolja, a két részre szakadó személyiség azon küzdelmét, amelyet tudományos nyelven úgy hívunk: skizofrénia. A film művészi igénnyel készült, ehhez mérten Portman játéka is a végletekig kidolgozott, járt is érte egy jó csomó díj is (többek között Oscar, Golden Globe, BAFTA).
Jennifer Lawrence (Napos oldal, 2012) - bipoláris személyiségzavar, hiperérzékenység, szorongás
Lawrence látványos alakítása a 2011-2012-es Oscar-szezon egyik legnagyobb durranása volt. A közönség és a kritika egybehangzóan őt kiáltotta ki az év legjobbjának, márpedig ritka az olyan, amikor a szakma ennyire a műkedvelő nézők pártján áll. A bipoláris zavarral küszködő személyiség megformálása remekül passzolt a színésznőhöz, pedig két évvel korábban még egy teljesen más karaktert játszott el (A hallgatása törvénye), amiért anno szintén Oscarra jelölték alakítását.
Nicole Kidman (Az órák, 2002) - bipoláris személyiségzavar
Pontosan egy évtizeddel Jennifer Lawrence Oscar-díja előtt volt egy másik színészi attrakció is, amely Nicole Kidman nevéhez fűződik, és amely szintén egy bipoláris személyiségzavaros figurát jelenít meg. Az akkor fénykorát élő Kidman az amerikai irodalom egyik legjelentősebb írónőjét, Virginia Woolf-ot testesítette meg, méghozzá Oscar-díjat érő minőségben. Ez a szerep - akárcsak Lawrence-nél - nála is egy óriási váltást jelentett, ugyanis még egy évvel visszább a Moulin Rouge! c. musical női főszerepe egész más színészi eszköztárat igényelt, mint Az óráké. Kidman ezt is, azt is hihetetlen pontossággal valósította meg, úgyhogy a BAFTA- és a Golden Globe-győzelem után az Oscar-díj is már előre borítékolható volt.
Joaquin Phoenix (A mester, 2012) - poszttraumás stressz-szindróma
Köztudott, hogy Phoenix nincs túl jó viszonyban Oscar bácsival, úgyhogy egyáltalán nem meglepő, hogy az évszázad egyik legnagyszerűbb alakítása nem érdemelte ki az Akadémia díját. Színészi teljesítményének erejét viszont jól jelzi, hogy azért jelölést még a rossz viszony ellenére is beszerzett Phoenix, hiszen egyszerűen nincs szó arra, amit ez a pali ebben a filmben művel. Nagy kár, hogy maga az alkotás közel sem ér fel hozzá, úgyhogy az alakítása afféle magánszám, egy hátborzongatóan zseniális one man-show, amit képtelenség feledni.
Judi Dench (Iris - Egy csodálatos női elme, 2001) - Alzheimer-kór
Judi Dench a nagy brit írónő, Iris Murdoch halála után 1-2 évvel játszotta el magát az írónőt, betegségére, az Alzheimer-kórra fókuszálva közben. A színésznő érzelemgazdag alakítása a lehető legközelebb hozta a nézőket e szörnyű idegrendszeri betegség, vagyis az ünnepelt írónő ijesztően gyorsan végbemenő mentális leépülésének a megismeréséhez. Dench alakítása számos helyen számos díjat ért, az Oscar és a Golden Globe azonban nem jött össze neki.
Tom Hanks (Forrest Gump, 1994) - savant-szindróma
Az Esőember mellett alighanem Forrest Gump figurája a legnépszerűbb hivatkozási alapja a mentális betegségek filmes ábrázolásának. Ez persze nem véletlen, ugyanis Tom Hanks teljesítménye tényleg önmagáért beszél. Hogy mennyire elismert alakításról van szó, azt jól mutatja, hogy az Akadémia úgy díjazta, hogy már a múlt évben is Hanksnek ítélte az aranyszobrot (a Philadelphia főszerepéért), és 95-ben kénytelen volt ismételni, ugyanis nem tehetett mást: Hanks mint az együgyű Forrest Gump lehengerlő, lenyűgöző, az egész szakma és a közönség is odáig volt az alakításért.
Sean Penn (Nevem: Sam, 2001) - értelmi fogyatékosság
A Nevem: Sam ugyan nem aratott osztatlan sikert (se a közönség, se a kritikusok részéről), hiszen néha valóban túlcsordul kissé, de egy dologban mindenki egyetértett: Sean Penn alakításáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Persze azóta már sok víz lefolyt arról a bizonyosról, és a filmet mára a feledés homálya takarja, sőt már bemutatása évében sem számított egy agyonhájpolt alkotásnak. Mással nem, csak ezzel lehet magyarázni azt a kevés díjat és elismerést, amit a különféle gálákon kapott (vagy inkább nem kapott) Penn. De az érdektelenség sem "menthette meg" a színészt egy Oscar-jelöléstől, aminél persze - ha van igazság a Földön - többet érdemelt volna érzékeny, szívszorító alakítása.
Látva DiCaprio alakítását sokan azt gondolták anno, hogy "szegény beteg kisfiút, ugyan miért kellett belerakni ebbe a filmbe?", vagyis a legtöbb nézőt annyira megdöbbentette az alakítás, hogy azt hitték, egy valódi autista gyermek szerepel a filmben (személyesen is ismerek ilyen véleményeket). DiCaprio olyan példátlan természetességgel játssza el az autista kisfiút, hogy a legtöbb felnőtt és sokat megtapasztalt színész is csak sárgulhat az irigységtől. Ezt a nem mindennapi alakítást DiCaprio alig 18 évesen abszolválta (és igen, a filmben kinéz kábé 13-nak), és még így is azt mondom: bármelyik itt felsorolt színészi teljesítménnyel felveszi a versenyt.
„A legszegényebbeknek is joguk van boldognak lenni, ha pedig nőkről beszélünk, ehhez az egyik legegyértelműbb út, ha szépnek, ápoltnak érezhetik magukat. Ha sikerül visszanyerni az önbizalmukat, minden könnyebben fog menni, a munkakeresés is” - állítja Lucia Iraci, a világ első szociális szépségszalonjának a tulajdonosa. Életfilozófiájával itt Budapesten, az Erzsébetvárosban is egyetértettek.
A hetedik kerületben, a Wesselényi utcában, egy fehér rácsos, puritán földszinti üzletben nyílt meg tavaly szeptemberben a Masni szalon. Az ajtón belépve korrekt vendégfogadó pultba ütközünk, mögötte mosolygós fiatal lány érdeklődik, miben segíthet. A háttérben komoly munka zajlik: körömlakk szárad, hajlakk sziszeg, a sarokban pedig heves vita zajlik, hogy a bronzbarna vagy a korall kék szemhéjpúder lesz-e a nyerő.
Fotó: Stiller Ákos
Első látásra semmi különbséget nem lehet felfedezni a Masni és bármilyen más szépségszalon között, de ha jobban körülnézünk, minden székben szomorú tekintetű nők ülnek, akiken látszik, hogy a sors nem hordozza őket a tenyerén. A vendégfogadó pult mögött álló lány sem recepciós, hanem a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ tanácsadója.
Fotó: Stiller Ákos
A Masni, teljes nevén Munkaerő-piaci Aktivizálást Segítő Nőbarát Iroda, az ország első szociális szépségszalonja. A társadalmi célú szépségszalon ötlete nem magyar találmány, Franciaországban 2006-ban egy Lucia Iraci nevű fodrász nyitotta az első ilyet, ahol a társadalom perifériájára szorult nőknek segítenek nőiességük, magabiztosságuk visszanyerésében, főként állásinterjúk előtt. Ide nem csak szépülni járnak a nők
„Mivel 100 százalékban önkormányzati fenntartású az intézmény, kérdéses volt, hogy a kerület vezetőinek tetszeni fog-e az elképzelés, hiszen ez még a szociális szférában is speciális kezdeményezésnek számított” - mondta a hvg.hu-nak Makár Orsolya, a szalon egyik megálmodója. A helyiség nagyon jó adottságú: jól megközelíthető helyen fekszik, rendelkezik egy kis fogadó résszel, amelynek köszönhetően tényleg úgy tudták alakítani a teret, mintha egy igazi szépségszalonban járnánk. Az, hogy kétszintes, azért fontos, mert a Masniba nemcsak szépülni járnak a nők, hanem a munkaerő-piaci integrációjukban is próbálják segíteni őket.
Fotó: Stiller Ákos
„Mi azért nem hívjuk magunkat szépségszalonnak, mert itt komplex szolgáltatást szeretnénk nyújtani a klienseinknek. Megnézzük, hol tudnának elhelyezkedni, segítünk önéletrajzot írni, de lehetőség van részt venni pszichológiai tanácsadáson és csoportos tréningeken is. Tehát minden olyan segítséget megadunk, melyre egy foglalkoztatási tanácsadó kolléga képes lehet. A szépészeti szolgáltatással pedig megkoronnázuk ezt.”
Az emelet egyik szobájában hatalmas íróasztal áll. A projektasszisztenssel szemben ül Erzsébet, aki 9 éve keres állást. Korábban a családi vállalkozásban dolgozott, de miután tönkrement, nem talált munkát, most már jobb híján elmenne takarítónőnek is. Éppen állásinterjúra készül a Masni segítségével. Ilyenkor eljátsszák, hogy zajlik egy ilyen beszélgetés a valóságban, majd utána kielemzik, mi volt benne a jó és a rossz, mit kellene másképp csinálni.
Fotó: Stiller Ákos
Erzsébet azt mondja, azért szeret ide járni, mert az otthon töltött évek után könnyebb így visszazökkenni a valóságba. „Amikor folyamatosan visszautasítást kap az ember, akkor egy idő után elkezdi teljesen haszontalannak érezni magát, szomorú és elmegy mellette a világ.” Majd csillogó szemmel mutatja frissen elkészített haját, körmeit, szolid sminkjét. Régen ő is mindig járt fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűr-pedikűröshöz, de amikor a hónap végén azon kell gondolkozni, hogyan sakkozzon a pénzzel, nem ez a legfontosabb.
Egyelőre csak az Erzsébetvárosban
Makár szerint, ha valaki jól érzi magát a bőrében és sugárzik belőle az önbizalom, akkor sokkal szimpatikusabb a potenciális munkaadók számára, sokkal valószínűbb, hogy alkalmazzák. Az elképzelésük helyességét mutatja, hogy a Masni tavaly őszi indulása óta a náluk megfordult nők több mint 50 százaléka talált magának munkát, ráadásul úgy, hogy azt hosszabb távon is meg tudták tartani. Ezt onnan tudják, hogy a munkába állás után még 3 hónapig tart az utókövetés, és segítenek, ha szükség van rá.
Adományruhákból több méretben is tudnak kölcsönözni néhány elegánsabb szettet, így ha valakinek nincs megfelelő öltözéke egy állásinterjúhoz, arra is van megoldás. Sőt, volt olyan, aki még jó ideig visszajárt ruháért, miután sikerült elhelyezkednie, hogy megfelelően tudjon megjelenni a munkahelyén, s amíg nem gyűlt össze annyi pénze sajátot venni.
Fotó: Stiller Ákos
A Masni egyetlen „szépséghibája”, hogy csak VII. kerületi, aktív korú nők vehetik igénybe a szolgáltatást. A klientúra nagy részét pedig jellemzően a harmincas éveik közepén járó, gyesről visszatérő anyukák teszi ki, akiket a kisgyerekük miatt nem akarják újra alkalmazni, illetve a 45+-os korosztály, akiket meg azért nem foglalkoztatnak, mert már túl öregnek tartják őket. De azt mondják, megfordul náluk sok roma nő is, akik mind életkoruk, mind munkatapasztalatuk alapján alkalmasak lennének egy pozíció betöltésére, de sokszor, ahogy a munkaadó az interjún meglátja őket, azt hazudja, hogy már betöltötték az állást. Nekik idén tavasszal, külön tréningeket is szerveztek, hogy segítsék az integrációjukat.
Verte a férje, de ott tudta őt hagyni
A szomorkásan érkező nők, amint a fodrász és a manikűrös kezei közé kerülnek, kivirulnak, mosolyognak, beszélgetnek. Hetente kétszer lehet szépülni, hétfőn és szerdán, komoly időpont-egyeztetés után. Krisztina, Szandra és Dorottya saját szépségszalont vezetnek a 17. kerületben. Ők a szabadidejükben, minimális tiszteletdíjért dolgoznak itt. Kérdésemre, hogy amikor először hívták őket a Masnihoz, vacilláltak-e, rögtön rávágják: nem, csak az elején picit féltek a helyzettől. „Én az első néhány alkalom után sírva mentem haza a férjemhez, annyira mélyen érintettek a történetek, amelyekkel itt találkozunk. De az teljesen egyértelmű volt, hogy csinálni fogom, csinálni kell”- mondja Krisztina, amit Dorottya azzal told meg, hogy „olyan ez, mint egy hagyományos szépségszalon, csak kicsit mélyebben kell látni az emberek lelkébe.”
Fotó: Stiller Ákos
A szalonban csak a legalapvetőbb szépészeti beavatkozásokat végzik el: mosás, szárítás, szemöldökszedés, sminkelés, a körmök formára igazítása és valamilyen finom színnel lakkozása. Mária éppen a sminkjére vár, közben azt mondja, ez is sokat jelent, mert ettől úgy érzi, újra a társadalom részévé válik. Nem először jár a szalonban, azt mondja, szeret itt lenni, mert kedvesek a lányok, jó valakivel beszélgetni kicsit. „Én szociális munkás voltam nagyon sokáig. Idős, beteg emberekhez jártam, de már 56 éves vagyok és kezdtem azt érezni, hogy fizikálisan nem bírom. Ennyi tapasztalattal azt hittem könnyebben fogok munkát találni.”
Miután kiürült a szalon, rámolás közben mesélik: talán arra a legbüszkébbek, hogy az egyik vendéget, akit bántalmaz otthon a férje, rá tudták beszélni, hogy amint teheti, lépjen ki a kapcsolatból. „Ahhoz, hogy ott tudja hagyni, minél előbb munkára volt szüksége. Mi itt még a szokásosnál is jobban mindent megtettünk azért, hogy kihozzuk belőle a maximumot és jól tudjon szerepelni az interjún. A hölgy azóta talált állást és a férjét is otthagyta. Teljesen új életet tudott kezdeni.”
A Masni - úgy tűnik - a mostanában olyan ritkán látott sikertörténetek egyike. Azt mondják, mindig van hová fejlődni, de egyelőre nagyon meg vannak elégedve azzal, ahová néhány hónap alatt el tudtak jutni. Egyetlen dologra lenne csak szükségük, hogy a munkájukba be tudjanak vonni önkénteseket, és még több nőnek adják meg az esélyt: a kiutat a kilátástalanságból.
Magyarországon még mindig tabu, külföldön egyre nagyobb figyelem kíséri. Március elsején volt a világnapja.
Önsebzésről akkor beszélünk, ha valaki nem öngyilkossági szándékkal okoz kárt a testében. Szűkebb értelemben ennek tekintik a test vagdosását (falcolás) éles tárgyakkal, de gyakori az égetés, szurkálás, a fej, a test ütlegelése és a hajtépkedés is. Bár célja nem az öngyilkosság, komolyan kell venni, hiszen többnyire kétségbeesett jelzés, afféle segélykiáltás. Motivációi sokfélék lehetnek, van, aki így próbál küzdeni a pszichés stressz ellen, de lehet valamilyen mentális zavar tünete is. Általában serdülőkorban jelentkezik, s jó esetben el is tűnik idővel. Máskor azonban évekre, évtizedekre hozzánő az emberhez.
Magány és hagyomány
„A legerősebb érzés a tehetetlenség. Ha elutasítanak, megaláznak, és nem tudod kiadni a dühödet. Amikor magadat bántod, kiszakad belőled a fájdalom. A benned lakozó megfoghatatlan, ismeretlen szenvedés valóságossá válik, alakot ölt. Mindig egyedül csinálod, soha nem akkor, ha valaki a közelben van. A fájdalom után az első érzés a megkönnyebbülés. Mint mikor a horrorfilmekben végre megpillantod az ellenséget: bármilyen rémisztő, amíg nem látod, sokkal jobban rettegsz. Később jön a szégyen” – mondja egy érintett. Szilvi harmincas értelmiségi, s a kamaszkorától tizenöt éven át vagdosta magát. A legtöbb heg az alkarján található, de van a lábszárán és a combján is. „Már csak ott volt hely.” Nem emlékszik az első alkalomra, de még otthon lakott a szüleivel. Zsilettel csinálta. Később, miután elköltözött, szándékosan nem tartott otthon pengét, viszont „kés, olló minden háztartásban akad”. „Van, hogy egyszerűen rosszul értelmezed a dolgokat. Apróságoktól, egy felvont szemöldöktől is kiborulsz. Pár nappal később már tudod, hogy hülyeség, de akkor nagyon megzuhansz” – jegyzi meg. Ma leginkább a sport segít neki, hogy elébe menjen az önsebzésnek. „Amikor érzem, hogy kezdek szétfeszülni, lefutok annyi kilométert sprintben, amennyit bírok. Ha széthajtom a testem, ha érzem a saját határaimat, ki tudom vezetni az indulatot. De ez csak akkor működik, ha idejében elkapod. Minden jobb, mint ha magadat bántod: a sport, a szex, az ivás. De ha ezeket a végletekig viszed, az is egyfajta önbántás, nem? Csak társadalmilag elfogadottabb.” Szilvi közel három éve nem vágta meg magát, de úgy érzi, a visszaesés nem zárható ki. „Olyan ez, mint a dohányzás vagy a drog. Amikor jön egy nehezebb periódus, mindig ott motoszkál benned, hogy így könnyebben megszabadulhatsz a szenvedéstől.”
Az önsebzés a többségnek sokkoló. Közelebb vihet a megértéséhez, ha tágabb kulturális kontextusban szemléljük, hiszen egyidős az emberiséggel, mindig voltak a test megsebzésének a szűkebb vagy tágabb körben elfogadott, sőt elvárt formái. A legtöbb vallásban az önsanyargatás lelki megtisztuláshoz vezet. A Fülöp-szigeteken húsvétkor ma is keresztre feszítik magukat a hívők. A síita muszlimok Huszein imámra emlékezve pengés láncokkal, botokkal sebzik véresre a fejüket, testüket Asúra ünnepén – hasonlóan a középkori keresztény flagellánsokhoz. „A kulturálisan meghatározott önsebzéssel ellentétben a társadalmak nagy része elítéli a »patológiás« önsebzést, mivel ebből hiányoznak a kulturálisan elfogadott jelentéstartalmak” – állapítja meg Gubányi Réka pszichológus a témáról írt dolgozatában. De az önsértés nem kizárólag az emberre jellemző. Megfigyelhető fogságban tartott emlősök, kivált főemlősök körében, ingerszegény környezetben a kutyák és más házi kedvencek is olykor véresre harapdálják, nyalogatják magukat; egyes madarak kitépkedik tollaikat, a kísérleti egerek ledörzsölik a bajszukat, pofaszőrüket.
A bezártság az embernél is növeli a hajlamot. A börtönökben kiugróan magas az önsebzés aránya, bár itt a motivációk közt felmerül a hierarchiaharc, a fájdalomtűrő képesség demonstrálása is. Zárt intézetekben az önsebzés másodlagos célja lehet, hogy az illető átkerüljön egy egészségügyi intézménybe. Szintén egyfajta menekülés, amikor háborúban a katonák akár maradandó károsodást is okozva megsebezik magukat, hogy leszereljék őket.
„Az öngyűlölet megnyilvánulása”
Az önsértést a Mentális betegségek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve legújabb, 2013-as, V. kiadása már önálló, „alanyi jogon” is nevesíti, s akkor tekinti kórosnak, ha valaki a diagnózist megelőző évben legalább öt napon végzett nem öngyilkossági szándékú önsebzést, és ebben a motivációja valamiféle negatív állapot megszüntetése, kapcsolati konfliktus feloldása vagy egy pozitív helyzet elérése volt.
„A hátterében gyakran egy rossz élménnyel kapcsolatos, állandó szorongás áll, amitől nem tudunk szabadulni. Az egyik elképzelés szerint az önsebzés lehetőséget ad, hogy kontrolláljuk ezeket az egyébként kontrollálhatatlan lelki, gondolati folyamatokat. A testi fájdalom kizökkenti az elmét az automatikus mechanizmusból, hiszen a test burkának megbontása alapvető veszély, ezért a szervezet minden energiáját erre fókuszálja. Az önsértés ilyenkor egyfajta érzelmi, indulati önszabályozás szerepét tölti be az erre hajlamos személyeknél” – mondja dr. Unoka Zsolt pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Balassa utcai klinikájának főorvosa, ám hangsúlyozza, hogy az ő látóterébe nem kerülnek olyanok, akik a hétköznapokban többé-kevésbé jól érzik magukat, és csak »mintegy mellékesen« szerepel a repertoárjukban az önsebzés mint megküzdési mód.(Lásd Önsebző hírességek című keretes írásunkat.) A klinikai páciensek esetében az önsebzés a borderline (határeseti) személyiségzavar vezető tünete. A betegséget az indokolatlan dühkitörések, meggondolatlan, utóbb megbánt cselekvések jellemezhetik, amelyek lehetnek többé-kevésbé ártalmatlanok (vásárlási, falási rohamok) és veszélyesek is, mint a felelőtlen szexuális magatartás, vagy épp az önsértés.
Fotó: Sióréti Gábor
„A borderline személyek 80 százaléka fizikai, szexuális vagy érzelmi bántalmazáson, elhanyagoláson ment keresztül. Gyakori, hogy az abúzus internalizálódik (belsővé válik), ilyenkor utóbb nem őt bántják, hanem ő gyűlöli, szidja magát. Az önsebzés ilyen esetekben a büntetés eszköze, az öngyűlölet megnyilvánulása” – mondja a szakember, hozzátéve, hogy bár ilyenkor nincs öngyilkossági szándék, a dolgot nem szabad bagatellizálni. „A hozzátartozók, néha a klinikusok is hajlamosak kisebbíteni az önsértő viselkedés jelentőségét. Rossz hozzáállás, amikor a környezet pusztán manipulációként értelmezi, hiszen az önsértés legtöbbször kétségbeesett próbálkozás a belső szenvedés megszüntetésére. Minden mentális zavar közül a borderline személyiségzavarban a legmagasabb a befejezett öngyilkosságok aránya” – figyelmeztet Unoka.
Alapszabály, hogy nem a seb mélysége határozza meg, milyen szándék húzódik a háttérben. Egy felszínes sérülés mögött is állhat öngyilkossági szándék, és a nem a halált célzó önsértés is eredményezhet, akár véletlenül, életveszélyes állapotot. A rejtett depresszió és az ismétlődő önsebzés jelentősen növeli a későbbi öngyilkosság kockázatát. Egy tanulmány szerint tíz éven belül az önsebzők közel tíz százaléka kísérel meg öngyilkosságot; egy másik szerint az öngyilkosságok 40–60 százalékánál korábban jelen volt az önsértő viselkedés.
Az önsebzést jellemzően nem a feltűnési vágy vagy a manipuláció hajtja, amire bizonyság, hogy az érintettek többsége szégyelli tettét, és mindent megtesz a nyomok eltüntetésére. Hosszú ujjú ruha, kendő, ékszerek segítségével rejti a sebeit, a bántalmazottakhoz hasonlóan hazudik az eredetükről, vagy eleve a kevésbé exponált részeken, a comb belsején, a hason vágja, égeti, billogozza magát. Az önsebzők módszereiket tekintve igen találékonyak, hagyományos szúró-vágó eszközök hiányában tollkupak, törött üveg, bankkártya, körző, hajcsat is megteszi.
De annak is jelentősége van, ha valaki alkalmanként közszemlére teszi a sebeit. „Láttam én már friss sebet, amire sárga Miki egeres tapaszt tettek” – jegyzi meg egy önsebző. Szerinte az égetést sokkal könnyebb véletlen balesetnek beállítani, ami egyfelől megnyugtató a környezet számára, másrészt megvan az az „előnye”, hogy ki lehet vívni vele némi együttérzést. „A vágott sebekről ordít, hogy szándékosak. Amikor nagy ritkán rövid ujjút hordok, és megmutatom, hogy tessék, ez vagyok én, a többség elfordul, nem akar róla tudomást venni. De azért megesik, hogy beszólnak a buszon, hogy legközelebb mélyebben kéne.”
Új anorexia
Kiemelten fontos lenne foglalkozni a serdülőkori önsebzéssel, hiszen a kutatások szerint az első cselekedet idején az átlagéletkor 13 év, és az arány serdülő- és fiatal felnőttkorban messze a legmagasabb. Nem véletlen, hogy külföldön már egyre több iskola dolgoz ki az önsebzés megelőzésére és kezelésére vonatkozó stratégiát és irányelveket. Profi segédanyagok szólítják meg a pedagógusokat, a kortársakat, az érintetteket, és külön figyelmet fordítanak a fiúkra, akik a lányoknál ritkábban szoktak segítséget kérni.
Az önsértés arányairól nincsenek pontos adatok. Az esetek jó része rejtve marad, az eredményeket befolyásolja, hogy mit tekintenek önsértésnek, illetve az aktuális, rendszeres önbántást vizsgálják-e, vagy az életprevalenciát (hogy az illető életében már csinált-e ilyet). Egy 2008-as európai felmérésben több mint 30 ezer 15-16 évest vizsgálva az életprevalencia 2 és 17 százalék között mozgott; a lányok körében volt magasabb az arány. Brit kutatások szerint a 11 és 25 év közötti népesség 10 százaléka érintett valamilyen önsebző aktusban. Egyetemi, főiskolai hallgatók körében az átlagnál magasabb az arány, ami a kutatások szerint az ezredforduló óta nő jelentősen. Gubányi Réka szerint a témára irányuló figyelem és törődés egyik vonzata, hogy egyre több ember jut el az önsebző magatartás felfedéséig, de nyilvánvaló növekedés figyelhető meg az esetszámokban is. „Ez talán magyarázható azzal is, amit az anorexia nervosa kapcsán megfigyeltek az 1980-as években. Minél nagyobb közfigyelem övezte az evészavart a tömegmédián keresztül, annál több receptív hajlamokkal rendelkező ember ismerte meg a jelenséget, mint egy nekik is elérhető »érzelmi szelepet« a problémáik leküzdésében.”
Lisznyai Sándor pszichológus, az ELTE PPK munkatársa szerint is létezik egyfajta „prevenciós paradoxon”, de jobb beszélni, mint hallgatni róla, mert a tabusítással csak titokzatosabbá és vonzóbbá válhat a fiatalok számára. Lisznyai iskolapszichológusként és terapeutaként tapasztalja, hogy az önsebzés aránya nő, és hullámszerűen jelentkezhet. „Végig tud söpörni egy osztályon, iskolán. Találkoztam olyan esettel, amikor egy közösségben jóformán minden harmadik gyerek érintetté vált. Az iskola ilyenkor többnyire félrenéz, nem hajlandó foglalkozni a kérdéssel, vagy ellenkezőleg, óriási botrányt kavarnak. Egyik sem visz a megoldás felé” – véli a szakember.
Lisznyai és munkatársai jelenleg a Megálló Csoport Alapítvánnyal és a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályával közösen mintegy száz önsebző – fiatalok és fogva tartottak – bevonásával végeznek kutatást. Arra keresik a választ, hogyan válhat az önsebzés addikcióvá, és milyen módon lehet segíteni az érintetteket.
„Eddigi eredményeink szerint az önsebzés nem feltétlenül társul borderline személyiségzavarral, viszonylag normális fiatalok is használhatják, függő módon, hasonlóan az alkoholhoz vagy a drogokhoz. Pedagógusok, serdülőkkel foglalkozók és börtönpszichológus kollégák egyre gyakrabban találkoznak a jelenséggel, és nemigen tudják, mihez kezdjenek vele. Ahogy a drog- és az alkoholfüggésről való leszokásnak van egy bejáratott protokollja, úgy az önsebzésnél is szükség volna a megfelelő módszerek kidolgozására, mert ez sem hagyható abba egyik pillanatról a másikra, vannak a folyamatnak megkerülhetetlen lépései.” Ráadásul az esetleges addikciónak neurobiológiai alapjai is vannak, hiszen fájdalom hatására a szervezet fokozza saját opiátja, az endorfin termelését, ami fájdalomcsillapító hatású, utóbb pedig kellemes érzéssel jár (ez az örömhormon szabadul fel sportolás vagy orgazmus közben is).
Az internetes oldalak számtalan gyorssegítséget kínálnak, ha valaki erős késztetést érez az önsebzésre. Attól függően, hogy belső érzéketlenséget él át, vagdosni akar vagy épp a vér látványára szomjazik, szorongasson jeget, vegyen fel szoros pántokat, aprítson paradicsomot, vagy rajzoljon a bőrére piros filccel vonalakat. A pszichológus úgy véli, ezek tüneti kezelések, valódi megoldást nem jelentenek. A leszokásra irányuló motivációnak fel kell épülnie, nem lehet megspórolni a terápiát.
Lisznyai szerint aggasztó, hogy az önsebzés egyfajta szubkulturális közösségi élménnyé válhat. Szerinte a közelmúltban elhunyt szakember, Hajduska Mariann krízislélektani elmélete az önsebzésre is kiterjeszthető. „Sok antiszociális viselkedés mögött az áll, hogy a fiatalok világa egyre profánabb. Egyre kevesebb az identitás kialakulását segítő élmény. Pedig szükség van olyan különleges, szakrális kapukra, amelyek kivezetnek a mindennapokból.” Régen ilyen célt szolgálták a felnőtté avatási rítusok, de még egy-két generációval ezelőtt is működött a „szex, drogok, rock’n’roll”, vagy akár az autóstoppolás. Mára ezek elvesztették a varázsukat, a fiatalok újabb élményeket keresnek, magas épületek szélén fényképezkednek, vagy épp teljes erőből leütik a szembejövőt. „A test megnyitása, a vér látványa, szaga, íze nagyon ősi evolúciós marker, nem véletlen, hogy ilyen népszerűek a vámpíros könyvek. Az önsebzés ma is lehet egyfajta mágikus, hipnotikus, közösségi élmény, és ha ez berobban, akkor a jelentősége exponenciálisan nőhet” – mondja Lisznyai. Mi több, Nyugaton már léteznek olyan cutter clubok, ahol a fiatalok nemcsak magukat, de egymást is vagdossák.
Önsebző hírességek
„Romantikus elképzeléseket tápláltam a vérről. Csúnyán megsebeztem magam. Gyerek voltam, azt hittem, ez menő. Nem az. Már tudom, hogy segélykiáltás volt” – nyilatkozta Angelina Jolie a tinédzserkoráról. Courtney Love Kurt Cobain halála után mondta: „Van, aki túltolja a cuccot, én sosem. Ha besokallok, akkor egyfolytában dumálok, hisztérikusan kiabálok, meztelenül rohangálok, és megvágom magam.” Diana hercegnő nemcsak bulimiájáról, önsebzéseiről is vallott. Amy Winehouse az önsértés számos formáját művelte, mielőtt végleg kiütötte magát. Johnny Depp a tetoválásai mellett hét-nyolc, maga által vágott seb nyomát is viseli. „A testem olyan, mint egy napló, amelyben rögzítve vannak az élet különleges pillanatai, jók és rosszak egyformán” – mesélte. Colin Farrell a kényszeres hajtépkedésben (trichotillománia) volt érintett: „Baromira imádtam az égő fájdalmat a kitépés előtti pillanatban.”
Kelly Holmes brit futó a 2004-es athéni olimpiára készülve súlyos lábsérülést szenvedett. Depresszióba esett, és egy alkalommal minden lesérült napért ollóval megvágta magát. „Minden vágással büntettem magam, és meg is könnyebbültem. De belül tudtam, hogy ennél nem megyek tovább.” Az antidepresszánsok befolyásolták volna a teljesítményét, ezért gyógynövényes szerotonintablettákat kapott. Végül 800 és 1500 méteren olimpiai bajnok lett. Nem hiszi, hogy önsebző epizódja megismétlődhet.
Fajtái
Daphne Simeon és Armando Favazza amerikai pszichiáter az önsebzéseket a következőképpen csoportosította.
Asztereotiptípust olyan ismétlődő, általában élethosszig tartó, az enyhétől a súlyosabbig terjedő károsodást okozó viselkedések képviselik, mint a fej falba verése, önütlegelés, -harapdálás, bőrcsipkedés, vakarózás, száj- és kézrágás, hajtépkedés. Ez főleg értelmi fogyatékosokra, autizmus spektrumzavarban szenvedőkre jellemző.
A major(jelentős) önsebzés körébe olyan, ritka esetek tartoznak, mint az önkasztráció, a szemgolyó kivájása, bizonyos testrészek, végtagok amputálása. Az extrém öncsonkítás érzékcsalódástól szenvedő, pszichotikus állapotokban fordulhat elő (például skizofréniában), de súlyos személyiségzavar és intoxikáció is állhat a hátterében.
Kompulzív (kényszeres) önsebzésnek mondják az olyan, ismétlődő megnyilvánulásokat, mint a körömrágás, bőrcsipkedés, hajtépkedés – ennek minősített esete a trichotillománia, melynek nyomán nagy területek maradhatnak kopaszon.
Az impulzív önsebzések lehetnek egyszeriek vagy szokásszerűek, enyhétől a közepesig terjedő károsodással, és gyakran rituális mintázatot mutatnak. Ide tartozik az önvagdosás, önégetés, önütlegelés, egyes elméletek szerint a többszörös, nem kulturálisan kódolt piercing, tetoválás, plasztika. Gyakran társuló kórkép az evészavar és különböző személyiségzavarok. E csoportba tartozik az önsebzők többsége.
Kerekasztal-beszélgetés keretében vitatjuk meg az elmúlt 10-15 év drogpolitikáját, illetve drogpolitikai döntéseit. Milyen az új „Drogstratégia”? Miért vontak ki forrásokat a drogbeteg-ellátásból? Miért szorult háttérbe az ártalomcsökkentési paradigma? A jelenlegi drogstratégia milyen mértékben képes választ adni a jelenlegi drogfogyasztási trendekre? Vessünk számot együtt. Mindebben Dávid Ferencés Sárosi Pétersegít nekünk. A beszélgetést vezeti: Márványkövi Ferenc.
A pénzbeli ellátások tavaly decemberben elfogadott (és A Város Mindenkié csoport által ellenzett)átalakításához kapcsolódva a Fővárosi Közgyűlés is módosította a Budapest főváros területén tartózkodó hajléktalan emberek pénzbeli támogatásának rendszerét, mivel aszociális törvényszerint „a fővárosban a hajléktalanok számára nyújtott rendkívüli települési támogatás megállapítása a fővárosi önkormányzat feladata” (45. §).
A Fővárosi Közgyűlés a február 25-i ülésén fogadta el a 15/2015. (II. 25.) Főv. Kgy. rendeletet a „Budapest főváros területén tartózkodó hajléktalanok rendkívüli települési támogatásáról”.
Az új rendszerbe bekerült egy korábban nem létező támogatási forma (a „temetési költségekre adható rendkívüli települési támogatás”), míg a korábbi pénzbeli támogatások közül volt, aminek enyhén csökkent, volt, aminek jelentősen növekedett az összege. Végül, volt két olyan támogatási forma is, amely az eredeti rendelet szerint megszűnt volna: a „Hajléktalanok lakhatáshoz jutását segítő átmeneti segély”, valamint „a rendszeres ellátást kérelmező hajléktalanok átmeneti segélye”. Csárdi Antal, az LMP képviselőjének előterjesztésének köszönhetően – amelynek támogatására A Város Mindenkiényílt levélben buzdította a Fővárosi Közgyűlés minden tagját – az utóbbi támogatás végül visszakerült a rendeletbe mint „rendszeres ellátást kérelmező hajléktalanok települési támogatása”. Az új rendszert (a korábbival összehasonlítva) a következő táblázat foglalja össze:
2015 március előtt
2015 március után
Mihez kapcsolódik a támogatás?
gyakoriság / időtartam
összeg (Ft)
gyakoriság / időtartam
összeg (Ft)
munkaképtelenség
évente 4 hónap
8 550 /hónap
évente 3 hónap
3 000-7 000 /hónap
rendszeres ellátás kérelmezése
max. 10 hónap
11 400 /hónap
max. 10 hónap
11 500 /hónap
munkába állás
évente 1 alkalom
max. 14 250 /alkalom
évente 1 alkalom
25 000 /alkalom
jövedelem nélküliség
évente 4 alkalom
7 125 /alkalom
évente 4 alkalom
7 000 /alkalom
lakhatáshoz jutás segítése
max. 6 hónap
22 800 /hónap
megszűnt
krízis
évente 1 alkalom
7 125 /alkalom
évente 1 alkalom
7 000 /alkalom
temetési költségek
korábban nem volt
egy haláleset kapcsán 1 főnek
a fővárosban legolcsóbb temetés költségének 20 százaléka
A támogatásokra való jogosultság részletes szabályait pedig a következő táblázat foglalja össze:
támogatás neve
jogosultság feltételei
minden támogatás esetében
budapesti tartózkodás
jövedelm hiánya, vagy a jövedelem nem haladja meg
munkaképtelenség igazolása (a hajléktalanellátás keretében működő háziorvosi rendelő, vagy a hajléktalan ellátás keretében működő Egészségügyi Centrum orvosa által kiadott, a munkaképtelenség időtartamát megjelölő igazolással)
a támogatás havi összege 7000 forint, ha azonban a jogosult jövedelme meghaladja a 22 800 forintot, akkor a támogatás összege 3000 forint
Rendszeres ellátást kérelmező személyek települési támogatása
aki részére rendszeres (munkanélküli, társadalombiztosítási, szociális) ellátás megállapítása van folyamatban, de az ellátást még nem kapta meg
a rendszeres ellátás kezdeményezését az ellátást (társadalombiztosítási, szociális stb.) megállapító szerv által kiadott - a kérelem beadását igazoló - dokumentummal (átvételi elismervény, ügyiratszám) kell igazolni, az eljárás folyamatosságáról, annak befejezéséig pedig havonta igazolást kell benyújtani
jövedelem nélküliség, illetve egyéb ellátásra valaó jogosultság hiánya
munkaügyi központtal, vagy rehabilitációs hatósággal való együttműködés igazolása (az említett szerv által kiállított igazolás alapján)
az a kérelmező, aki korábban „Munkába álló személyek rendkívüli települési támogatásában” részesült, a támogatás kifizetését követő három hónapon belül nem részesülhet „Jövedelem nélküli személyek rendkívüli települési támogatásában ”
Krízis települési támogatás
annak a személynek, akinek élete, testi épsége a támogatás nélkül veszélybe kerülne, és ezt a helyzetet 8 napnál nem régebbi okirattal (pl.: rendőrségi jegyzőkönyv, hajléktalanellátó szervezet igazolása) igazolja, vagy
annak a nőnek, aki várandósságát Terhességi Kiskönyvvel vagy orvos által igazolja, vagy
annak a személynek, aki családjában kiskorú gyermeket nevel és a gyermek iskoláztatásához, vagy a gyermek eltartásához, ellátásához segítségre szorul, és ezt családsegítő, gyermekjóléti szolgálat 8 napnál nem régebbi igazolásával alátámasztja, vagy
annak a személynek, akinek a nevelésbe vett gyermekével való kapcsolattartáshoz segítségre van szüksége, és ezt hatóság által kiállított igazolással, határozattal, bizonyítvánnyal igazolja
aki elhunyt közeli hozzátartozója eltemettetéséről gondoskodott, de a temetési költségek viselése a saját vagy családja létfenntartását veszélyezteti
csatolni kell a temetés költségeiről a kérelmező nevére kiállított számla eredeti példányát, és be kell mutatni az eredeti halotti anyakönyvi kivonatot
ha a jogosult kéri, és az eredeti halotti anyakönyvi kivonatot bemutatja, a temetési támogatás a temetés
költségeinek kifizetésére előre is adható. Az előleg temetési költségekre való felhasználásával a temetést követő nyolc napon belül, a kérelmező nevére kiállított számla eredeti példányának bemutatásával el kell számolni.
A támogatásokat a Hajléktalanok Információs Irodjában (Budapest VIII. kerület, Könyves Kálmán körút 84.), ügyfélfogadási időben lehet kérelmezni. A kérelemről 15 napon belül kell dönteni. A támogatásokat a Hajléktalanok Információs Irodáján fizetik készpénzben. A kérelemhez minden esetben igazolni kell:
személyazonosságot (a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvánnyal),
a lakcímet, ha van (a lakcímet is tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal vagy a lakcímről szóló hatósági igazolvánnyal), illetve bejelentett lakóhely hiányát, a településszintű lakhelyet, vagy azt, ha a bejelentett lakóhely hajléktalan-ellátó intézmény (a lakcímkártya szerinti hajléktalanszálló vezetőjének, vagy a Budapesten bejegyzett utcai szociális szolgálat koordinátorának 8 napnál nem régebbi igazolásával).
Továbbá nyilatkozatot kell tenni a jövedelemről (ha van; ha nincs, akkor annak hiányáról).
A Váltó-ház olyan alkoholbeteg hajléktalan emberek számára nyújt szolgáltatást, akik felismerték alkoholproblémájukat és kifejezték ezzel kapcsolatos változtatási szándékukat. A józanodás érdekében tenni is hajlandók, szeszmentes életmódot folytatnak és vállalják az intézmény rehabilitációs programját, amely a következő gondolaton alapul:
Az alkoholbetegnek nem elég letenni a poharat, hanem:
- gondolkodásában
- szokásaiban
- életvitelében szükséges változtatnia !
A cél tehát a VÁLTOZÁS, az intézmény elnevezése is erre utal. A szenvedélybetegek felépülését – az egyéni beszélgetések mellett – leghatékonyabban a témaközpontú csoportmunka segíti. A Váltó-ház programja egy felépülési folyamat, amely a józanság megszerzésének és megtartásának technikáiról, valamint az alkoholbetegséggel kapcsolatos ismeretanyag elsajátításáról szól.
Senki sem szereti, ha a számára fontos kapcsolat megszűnik. Borderline személyiségzavarral küzdőknek ez különösen hangsúlyos, állandóan valóságos félelem, folyamatos fenyegetettség.
A másik fontos embertől való távolságot, szinte úgy éli meg, hogy a létét fenyegeti ez az állapot. Gyakran, amikor egyedül van, szétesik, megretten, elveszíti „önmagát”, melyről egyébként is kusza képe van. Számára az egyedül lét kaotikus érzésekkel teli, nagyon hamar szorongatóvá válik. Gyakran egy gyerekkorban megtörtént trauma képe ismétlődik filmszerűen benne, ugyan azt az érzést keltve, mintha a „mostban” történne, megállíthatatlanul. Az élmény, az állapot örökkévalónak tűnik, nincs emlék arról, hogy elmúlik ez az állapot, tehát nem létezik menekülés a helyzetből. Ez a szorongás okoz ellenállhatatlan késztetést a fontos személyek azonnali elérhetősége iránt, melyet különböző módokon igyekszik is elérni. Tulajdonképpen az a vágy jelenik itt meg, hogy kívülről rendezze valaki a belső állapotait, szabályozza rossz érzéseit, nyugtassa meg, olvadjon vele össze. Kétségbeesése valódi kétségbeesés élmény, pánikkal, csimpaszkodással. A valóságban ez abban jelenik meg, amikor sms-ekkel, e-mail-ekkel, telefonokkal és megannyi üzenettel próbálja megteremteni, közelebb hozni a számára fontos személyeket. Mit vár ilyenkor a másiktól? Megnyugtatást, félelmei/szorongásai visszaszabályozását, állandó pozitív megerősítést, elismerést, bizonyosságot a szeretett személy létezéséről, melynek képe ilyenkor szertefoszlik. Ezeket a kaotikus és rémisztő érzéseket nem csak a valódi távolság idézheti elő. A kapcsolat hőfokának pillanatnyi lanyhulása szintén be tudja indítani az elhagyástól való félelmet. Érzéseket kell kiváltania a másikból, különben a semmibe zuhan. Megfogalmazhatatlan, a beszédtanulás előtti érzések/érzetek öntik el, viselkedése kontrollálhatatlanná válik, olykor a valóságtól annyira elrugaszkodik, hogy akár pszichotikus állapotba is kerülhet. Ezekben a kétségbeesett állapotokban önmagát rossznak/elfogadhatatlannak érzékeli, bűntudattal telivé válik.
A környezet bármelyik fontos személye elfárad az állandó igénybevételtől. Nem érti, miért kell mindig biztosítania a Borderline személyt az elfogadásról, szeretetről, a jelenlétről. Ebből adódóan gyakoribbá válnak a konfliktusok, mivel a támogatást kereső pedig a környezet reakcióit nem érti.
Több pszichológiai elmélet másfél-két éves korra teszi ennek a sérülékenységnek a kezdetét. Ilyenkor a gyermek el-el bóklászik édesanyja közeléből, felfedezni a világot, mélyen belemerülve egy-egy tevékenységbe. Olykor az anyák tudattalanul ezt az eltávolodást érzelmi elhatárolódással „büntetik” (az addig leginkább rájuk utalt gyermek elhagyja őket, a szimbiózis oldódik, úgy élhetik meg, nincs már rájuk akkora szükség). Egy másik lehetőség, hogy ebben az időszakban a gyermek felfigyel arra, hogy az anyja nem elérhető állandóan, ha nem figyel eléggé, talán örökre eltűnik. Ilyenkor még nem alakul ki a gyermekben az a kép, hogy a másik akkor is létezik, amikor nem látható és idővel ismét elérhetővé válik. Valószínűleg az anya-gyerek kapcsolat eddig sem volt zökkenőmentes. A megnyugtató másik nem tud – vagy kevéssé tud – beépülni a gyermek élményrendszerébe, így nem tud létrejönni a megnyugtatás, később önmegnyugtatás képessége. A feszültség nem oldódik, tartós kínt, kontrollálhatatlan stresszt okozva. Másrészt okozhatja ezt az érzékenységet a bántalmazó vagy elhanyagoló felnőtt környezet, szexuális visszaélés a gyermekkel, illetve genetikai hajlam is közrejátszik benne.
Visszatérve az elhagyástól való félelemre, mindezen viselkedések fennállása állandó konfliktusforrás a környezettel. Az elhagyások valóban meg is történnek, családon belül például érzelmi elhatárolódásban, elfordulásban, más kapcsolatokban tényleges elhagyásban. A tapasztalatok egymásra épülnek, megerősödnek: „Olyan valaki vagyok, akit mindig elhagynak, eldobnak, elutasítanak, becsapnak. Bármennyire igyekszem és szeretnék alkalmazkodni, úgyis ez lesz a vége.” Ijesztő gondolatok ezek – megingathatatlanul fennállnak -, melyek védekezésre sarkallnak. A vágy az elfogadásra, a megnyugtatásra erős, és beindul a keresés, kontrollálás, kapcsolatba kerülés fizikai megvalósítására. Mivel a Borderline személy gondolataiban tényként szerepel a már „megtörtént” elhagyás – amikor nem kap azonnali megnyugtatást -, a másik ember felé való megkeresése sokszor vádaskodó, szemrehányó, követelőző. Ez az ördögi kör a valóságban is előidézi az elhagyást, amitől retteg.
Ezen állapotok szabályozására többféleképpen reagálhat a személy, például:
Kapcsolatról kapcsolatra vált. Ilyenkor a félelem az elhagyástól arra ösztönzi őt, hogy inkább lépjen ki belőle, számára kevésbé fájdalmas, mint megtörténjen az elhagyás.
Sorozatos szakítási kísérlet majd visszaállítás. A közelség félelmetes, a távolság rémítő. Bántalmazó kapcsolatban is benne marad.
Csimpaszkodó, kapaszkodó, ragadós viselkedés. Nagyon erőteljesen kívánja a közelséget, nélküle életképtelennek/tehetetlennek érzi magát.
Mindezek különböző variációja is megtalálható, mivel minden Borderline személy egy-egy eltérő világ.
Hangsúlyozni szeretném, hogy pszichoterápiával ezen érzések elég jól kezelhetővé válnak a Borderline személy számára. Idővel felismerhetővé válik, hogy az örökkévaló „pillanat” nem tart örökké, az érzések és a környezet történései változóak. Jó megoldás az egyéni terápiával kombinált Dialektikus Viselkedésterápiás csoport, melyben hangsúlyos elem az érzelemszabályozás és stressz kezelés módszereinek (kiesett készségek) elsajátítása. (http://www.nap-kor.hu/ujhonlap/cimlap.html )
Rengeteg olvasónk találkozott már a négyeshatos agresszív utasával, a személyleírások alapján még az is lehet, hogy nem is egy ilyen ember zaklatja a villamosozókat. Előfordult párszor, hogy az illető nemcsak szavakban volt agresszív, hanem – a beszámolók szerint – bűncselekményt követett el, például garázdaságot, de mivel feljelentés nem volt, a rendőrség egyelőre nem foglalkozik vele. Egy pszichológus és egy Krav Maga-oktató összeszedte, hogy érdemes viselkedni, ha összeakadna vele.
Akár helyi nevezetességnek is mondhatnánk a négyeshatos villamos ordibálóját, annyian írtak a múltkori cikkünk óta, hogy tudják, kiről van szó, találkoztak vele. Vagy velük. Több mint negyven olvasói levelet kaptunk a többieket ijesztgető, főként nőkre rászálló agresszív utasról.
A személyleírásokban akkora különbségek vannak, hogy nagyon úgy tűnik, nem egyetlen ilyen figura aktív a budapesti tömegközlekedésben. Ha hihetünk olvasóink személyleírásainak, akkor az illető vagy
lepukkant harmincas, rövid hajú, sportos testalkatú, vagy
viszonylag magas, szőkésbarna, félhosszú hajú, közepesen ápolatlan, zavart tekintetű, vagy
majdnem két méter magas, hosszú göndör vagy hullámos, sötét hajú, dizájnos szemüveget és acélbetétes bakancsot hord, rocker módjára öltözik, vagy
„nagyobb darab” cigány, vagy
magas, vékony, jól öltözött, még talán kissé jóképűnek is mondható, kreol bőrű, sötét, rövid hajú, sötét szemű férfi.
A leírások többsége azért szinte biztosan ugyanarról az emberről szól: egy nem túl magas, inkább vékony, 18-25 év körüli férfiról.
A történetek leggyakoribb helyszíne a körúti villamos és annak a vonala, de nem az az ordibáló kizárólagos terepe. Látták már az 51-es és a 49-es villamoson, a 212-es, a 107-es, 99-es és a 30-as buszon, a 3-as metrón, a Keletinél, a BAH-csomópontnál, a II. János Pál pápa téren is.
Fotó: Máthé Zoltán
A beszámolók többségében fizikai agresszióról nincs szó, csak szitkozódásról, üvöltözésről, ami persze önmagában is fenyegető, és sokszor megviseli a kipécézett áldozatot. Egy olvasónk, aki március végén találkozott vele egy este a körúti pótlóbuszon, például így írta le a vele történteket:
„A hátsó ajtónál beszorulva álltam, mikor a busz megindulása után egy fiatal férfi a vállamra tette a kezét, és azzal fordult felém: »Mesélj nekem valamit!« Mire közöltem, hogy nem szeretnék, nagyon begurult, látszódott rajta, hogy problémás eset, és elkezdett ordibálni velem. Kurvának nevezett, lehordott a sárga földig, hogy nem tudok egy egyszerű kérdésre válaszolni, valamint 2 másodpercenként közölte velem, hogy »gyilkos vagy!«. Mondanom sem kell, hogy senki nem mert közbeavatkozni, hiszen egy teljesen kiszámíthatatlan és rémisztő emberről van szó. Szerencsére sikerült az eredeti terveimet módosítva hamarabb leszállnom a buszról, és félelmemben, tehetetlenségemben erőteljesen könnyezni kezdtem. Senkinek sem kívánom ezt az érzést!"
Néha előfordul, hogy a férfi nem áll meg az üvöltözésnél. Több olvasónk is ilyen esetről írt. Tavasszal a 3-as metrón például ennek a jelenetnek volt a szemtanúja egyik olvasónk:
„Pulcsiját rádobta a vele szemben ülő lányra, aki csak döbbenten nézett rá. Vissza akarta adni, erre a srác elkezdett vele ordítani: »Nem kell! Leszarom! A tiéd, te mocskos ribanc!« Közben könyökével az ülése támláját verte."
Rugdos, köpköd, taszigál
Szintén idén tavasszal, a körúton napközben látta valaki, amint fenyegetőzött („Mit bámulsz? Ne nézzél! Megöllek, előveszem a késem, és leszúrlak!”), kukákat rugdosott, és „körkörösen közlekedett a járdán”.
„Én nem tudtam bemenni a boltba, ahol dolgozom, majd ijedtemben másik két járókelőhöz csatlakoztam, és együtt bemenekültünk a szomszédos turkálóba”
– írta olvasónk, aki ezt végignézte. Többen látták a férfit köpködni is, az is nem egyszer előfordult, hogy embert köpött le szándékosan.
A legnyomasztóbb perceket ennek az olvasónknak okozta:
„Én az M3 metrón utaztam, egyedül. Mivel csak egy megállót mentem, nem is tolakodtam, hogy beszálljak, megvártam, míg felszáll mindenki, azután az ajtóhoz álltam, hogy hamar a következő megállóban le is tudjak szállni. Mellettem állt egy 25 év körüli fiatalember. Éreztem magamon a tekintetét, de inkább nem is néztem rá, nehogy »baj« legyen. Már majdnem beértünk a következő megállóba, amikor is megragadta a karom, megszorította, és elkezdett üvöltözni velem: »Ide figyelj, ne nézzél, megértetted, te csak rólam ne mentalizálj. Ne nézegessél jobbra balra, mert látlak ám. Szétütlek... Nem tudom, mit csinálok veled, ha még egyszer meglátlak.« És mikor szálltam volna ki a megállónál, kilökött, és egy nénire ráestem. Nagyon megijedtem és nagyon féltem is. Nem volt beszámítható a srác.”
Az ordibáló egy másik olvasónkat is megtaszította. Valószínűleg meglepődött, amikor a lány lökéssel válaszolt.
„Épp leszálltam a Blahán, és vártam, hogy a lámpa zöldre váltson. A lámpa zöldre váltott, én meg indulni szerettem volna, amikor egy fiatalember megtaszított, és ordítani kezdett rám, hogy miért nézem. Meg hogy az ilyen büdös kurvák miatt került az utcára. Azt sem tudtam, ki az, életemben nem láttam, de én meg nem hagytam magam, szembefordultam és nem szép szavakat használva nekimentem, és nem női finomsággal föllöktem. Ezután mint aki jól végezte dolgát, átsétáltam az átjárón.”
Feljelentés nem volt
A rendőrség nem az Index leveléből hallott először a férfiről. Az az olvasónk például, aki a turkálóba menekült az ordibáló elől, a munkahelyéről később felhívta őket, és szólt, hogy a körúton egy zavart férfi rémisztgeti a járókelőket. Olvasónk szerint a rendőrségen azt mondták neki, hogy hallottak már róla, és ígéretet tettek, hogy több rendőr lesz az Oktogon környékén.
Garázdaság a Btk. szerint: „Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."Becsületsértés: Aki nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Btk.-t magyarázó kommentár szerint: „a becsület csorbítására alkalmas egyéb cselekmény – a tettleges bántalmazás körén kívül eső – minden olyan gesztus, illetve sértő mozdulat, amely az elkövetőnek a sértett irányában tanúsított megvető lealacsonyító értékítéletét fejezi ki. A sértő mozdulat vagy a más irányában történő köpés anélkül, hogy ez a sértettet érné, ezen fordulat megállapítását eredményezheti.”
Az ordibáló ellen nincs folyamatban eljárás, nem volt az ügyében feljelentés, legalábbis a BRFK sajtószolgálata az Indexnek azt válaszolta: az általunk megadott paraméterek alapján nem kezelnek adatokat. Az olvasóinktól hallott durvább esetekre külön is rákérdeztünk, ezekkel kapcsolatban a BRFK általánosságban megerősítette, hogy itt már bűncselekményről is szó lehet: „garázdaság, becsületsértés és testi sértés gyanúja merülhet fel”.
A BKK-nak róla még nem szóltak
Megkértük a rendőrséget, adjanak tanácsot, mit tegyen az ember, ha összetalálkozik az ordibálóval. A BRFK szerint a következőket érdemes tenni
sértettként:
Értesítse a rendőrséget! Adjon pontos személyleírást (ruházat, különös ismertetőjel)!
Lépjen oda a vészjelzőhöz, szükség esetén használja, vagy lépjen egy utastársához, és kérjen tőle segítséget!
Tegyen bejelentést a BKK-nál!
Ne szálljon le elhagyatott megállóban, maradjon többi utastársa közelében!
kívülálló utasként:
Értesítse a rendőrséget! Adjon pontos személyleírást (ruházat, különös ismertetőt jel)!
Szólítsa meg a sértettet valamilyen ürüggyel! Ezzel minimális kockázatot vállal, mégis megpróbálja kirekeszteni a zaklatót, akinek így már két utassal kell majd „szembenéznie”.
Ne provokálja a sértegetőt, és ne tanítsa jó modorra!
Mivel a rendőrség egyik tanácsa az volt, hogy a sértett tegyen bejelentést a BKK-nál, megkérdeztük a BKK-t is a négyeshatos ordibálójáról. Azt válaszolták, hogy a Jegy- és Bérletellenőrzés szakterülethez illetve a BKK Ügyfélszolgálathoz az általunk leírt esettípusról még nem érkezett bejelentés, de egyéb járatok esetében már kaptak hasonló, agresszív utasra panaszkodó bejelentést. A BKK szerint az ilyen esetek végül a rendőrségnél kötnek ki: a jegyellenőrök annyit tudnak tenni, hogy értesítik a hatóságokat. Ha ellenőr épp nincs, akkor a járművezető felé kell jelezni a problémát, aki szintén kihívja a rendőrséget.
Hasonló esetben megkérjük a bejelentőt, hogy észrevételeit küldje el a területileg illetékes rendőrhatóságnak is, mivel a törvényi előírások szerint a közbiztonságért nem a közlekedési szolgáltató felel, az említett probléma megoldása elsősorban a bűnmegelőzésben és bűnüldözésben aktívan részt vevő szervek feladata.
– írták.
Miért nincs pszichiátrián?
Tavaly nyáron egy – mint utólag kiderült – sokak által látásból ismert, időnként agresszíven viselkedő férfi, A. Áron olyan erővel rúgott meg egy idős asszonyt a Margit híd budai hídfőjénél a villamos megállóban, hogya nő a villamossínek közé esett, és egy villamos halálra gázolta. A férfit, aki súlyos mentális betegségekkel küzd, nem sokkal az eset előtt engedték ki a pszichiátriáról.
A Nyírő Gyula Kórház főigazgatójaegy korábbi cikkünkben elmondta, hogy a kórházak pszichiátriai osztályai nem arra valók, hogy ott szociális okok miatt krónikus betegeket kezeljenek. Rétvári Bence államtitkár épp néhány heteközölt friss adatokat egy parlamenti kérdésre a pszichiátriai otthonok országos lefedettségének hiányosságairól. Ilyen otthonokba kerülhetnének azok a krónikus pszichiátriai betegek, akiket kiengednek a kórházakból. Az államtitkár válasza szerint a magyarországi lakóotthonok engedélyezett összlétszáma 210 fő. Jelenleg 17-en vannak várólistán.
Ha az ordibáló ellen büntetőeljárás indulna mondjuk garázdaság miatt, a bíróság vagy az ügyész végül úgynevezettkülön magatartási szabálykéntelőrendelhetné – ha ő is beleegyezik –, hogy vesse alá magát gyógykezelésnek. A bíróság egyébként kötelező kényszergyógykezelést csak aránylag súlyosabb, személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekményeknél rendelhet el, akkor, ha tartani kell a megismétlődéstől, és csak akkor, ha a büntetés egyébként minimum egy év szabadságvesztés lenne.
mindenképp el kell kerülni a folyamatos szemkontaktust.
Vagyis ne bámuljuk, bármennyire is kihívó a viselkedése, vagy hangosak a megnyilvánulásai, és igyekezzünk kívül kerülni azon a területen, amelyen belül fizikai érintkezésbe kerülhetünk vele.
Ha durva, fenyegető kifejezéseket használ, akkor is meg kell próbálni nyugodtnak maradni, és kerülni vele szemben a lekezelő, elítélő, agresszív viselkedést, nem bocsátkozni beszélgetésbe, vitába vele.
Ha mégis beszédbe elegyedünk vele, akkor halk, de érthető hangon és rövid tőmondatokban kommunikáljunk vele viszonylag kevés gesztikulációval
– tanácsolja a pszichológus, aki szerint ha van ehhez elég lélekjelenlétünk, akkor megpróbálhatunk olyan szokatlan válaszokat adni a kérdéseire, ami rövid időre kizökkenti őt, és eközben távolabb kerülni tőle.
Az ordibálóról szóló első cikkünk után levelet kaptunk egy Krav Maga-oktatótól, Pintér Mártontól, aki maga is összegyűjtötte, szerinte hogy érdemes reagálni ilyen helyzetben. Itt vannak az ő tanácsai (az önvédelem tanulásán túl) :
Maradj határozott és higgadt! (Legalábbis kifelé mindenképp ezt mutasd, akkor is, ha félsz!)
Mielőbb próbálj meg kilépni a helyzetből! Ha állsz, amikor betalál, sétálj arrébb a villamoson. Ha ülsz, állj fel, és sétálj arrébb. Mindig arrafelé menj, ahol emberek vannak, vagy a vezetőfülke felé. Ha közel vagy a fülkéhez, akkor pláne. Az is lehet jó döntés, hogy leszállsz a villamosról, de ezt csak akkor tedd, ha emberek vannak a megállóban, nehogy egyedül maradj vele.
Ha nem tudsz kilépni a helyzetből, a reakciód akkor se az legyen, hogy elfordítod a fejed, és levegőnek nézed az agresszort. A legtöbb ember ezt csinálja, és amint a mellékelt ábra mutatja, ez nem működik. A szemébe nézni szintén nem javasolt, mert az csak olaj a tűzre a „Mit bámulsz?!" szöveghez. Inkább tartsd a tekinteted a mellkas magasságában, így ha netán meg akar fogni, vagy ütni, akkor (hamarabb) tudsz reagálni. A táskádat, ha tudod, vedd a válladra, mert így kevésbé akadályoz. Az egyik kezeddel valószínűleg kapaszkodsz, ha a másik kezed szabad, akkor a karod emeld fel magad elé mellmagasságba, behajlítva, kifordított tenyérrel. A kifelé fordított tenyér a testbeszédben békés szándékot jelez, ezt nem fogja támadásként értékelni, főleg ha nem hirtelen mozdulattal csinálod. Neked viszont nagyobb esélyed lesz megakadályozni, hogy ő megfogjon, vagy megüssön, ha fenn van a kezed.
Az „Ismerjük egymást? Mit bámulsz? Kihívom rád a rendőrséget!" valószínűleg a szokásos szövege. Mondd, hogy nem ismered, és legyen szíves békén hagyni téged. Nem nézted, és nem akarsz bajt senkinek. Légy határozott! Ha agresszív stílusban válaszolsz, a mondandód nem lesz hiteles.
Ha továbbra sem hagy békén és a rendőrség kihívásával fenyeget, akkor mondd meg, hogy hívja csak őket, nem te kiabálsz a villamoson, így biztos nem téged fognak bántani. Mondhatod azt is, hogy neked is éppen most jutott eszedbe, hogy hívod a rendőrséget, mert nem hagy békén. Egyes agresszorokkal szemben a rendőrség szó kiejtése csodaszerként tud működni. A cikkben szereplő agresszor esetében nem biztos, de ha már rendőrséggel fenyegetőzik, ezt mindenképp a hasznunkra fordíthatjuk.
Ne szégyelld a segítségkérést, vagy azt, hogy felemeld a hangod egy ilyen helyzetben! Igen, ismerjük a jelenséget, hogy ilyenkor mindenki hirtelen újságot olvas, vagy sms-t ír körülötted, és örül, hogy nem ő a kiszemelt áldozat (sokszor így van), de sosem tudhatod, hogy nincs a közelben valaki, aki segít, csak kérned kell. De ha nem is segít neked senki, a szituációba még megpróbálhatod bevonni az embereket azzal, hogy felhívod magatokra és a helyzetre a figyelmet. Például hangosan körbekérdezel: „Ugye mindenki látja, hogy ez az ember nem hagy békén, bántani akar engem, stb.? Kérem Önöket, valaki hívja a rendőrséget!” Lehet, hogy lesz, aki magától nem avatkozna be, viszont van olyan jóérzésű, hogy egy segítségkérést már nem tud elengedni a füle mellett.
Jó trükk lehet, hogy úgy teszel, mintha felhívnád a barátod/férjed, és közlöd vele, hogy mindjárt ott vagy a megállóban, és leszállsz, és jöjjön segíteni, mert követ valaki.
Megdöbbentő mértékű a vidéki droghasználat, a pálinka is csak arra kell már, hogy eladják, és kábítószert vegyenek az árán. Egy kelet-magyarországi faluban hét-nyolc évesek büszkélkednek a dizájnerdrogos ismereteikkel. És mióta az állam szakmai, egészségügyi segítség helyett a rendőrséggel gondolja kezelni a problémát, nem is tudható, mekkora tömegben drogoznak vidéken.
Bácsika, tudod mi az a herbál?
A kelet-magyarországi falu sáros utcáján álltam, és összekuszálódott arccal meredtem a 7-8 éves gyerekekre. Arcizmaim nem tudták eldönteni, hogy a fájdalmas grimasz vagy a még fájdalmasabb vigyor formáját vegyék fel. Elkeserítőnek tűnt ugyanis, hogy 7-8 éves kissrácok éppen dizájnerdrogos szakismereteikkel próbálnak hencegni az idegennek (grimasz). Groteszk volt ugyanakkor, hogy a szociális szervezet munkatársa nem sokkal korábban kért meg arra: egyelőre ne hozzam szóba cikkem témáját, a dizájnerdrogokat. Aztán kiléptünk az utcára, és kiderült, csak akkor tudnám elkerülni a kérdést, ha csuklyát húznék a fejemre, és hangos kántálással tartanám távol magamtól a beszűrődő zajokat (fájdalmas vigyor).
Ha a falu utcáján játszódó jeleneteket valami filmben látom, akkor kinevetem a rendezőt, hogy így megszaladt a fantáziája.
A széles, kátyúkkal tarkított utcán azon háborgott egy csoport huszonéves srác, hogy valaki mobillal lefotózta egyikük meztelen anyját. Közben egy kapucnis srác egy hátul álldogáló társa kezébe nyomott valamit, mire az megfordult, és néhány barátjával eltűnt egy vakolatlan falú házban.
A következő keresztutcánál két 16-18 éves srác táncolt egy helyben topogva. Egész jó volt a mozgásuk, még a pörgős house-ot is oda tudtam képzelni, merthogy amúgy teljes volt a csönd, a madarak csicseregtek csak. Az egyik srác kacsintott, majd odavetette a talicskát toló öregasszonynak: „Jól pörget ez a bogyó.”
Az utca végén egy fiatal pár jött szembe. A lány a falusias környezettől idegen módon szűk farmert és csillogó pulcsit viselt, és tétován vigyorgott. A szája szélét rágcsálta, ami a gyorsítószerek klasszikus tünete. A fiúja tétován húzta maga után.
Az utolsó házból egy anyuka tolt ki babakocsit. Megismerte szociális munkás kísérőmet, és morgott valamit a herbálról. „Te is herbáloztál?” – törtem meg immár értelmetlennek tűnő hallgatási fogadalmam. De a nő a fejét rázta, hogy nem, majd egykedvűen a ház felé intett: „Ott benn szívják. Egész nap ezt csinálják.”
És ezek után toppantak elénk a kissrácok, hogy a szürrealitás vagy még inkább a tragikum felé tolják a képet.
Galéria: A dizájnerdrog oldotta meg a vidéki alkoholproblémátFotó: Földes András / Index
„Bácsika, tudod mi az a herbál?”
„Tudom. És ti tudjátok?”
„Igen. Drog” – nézett körbe büszkén.
„Vannak, akik drogoznak itt a faluban?”
– kérdeztem a herbállal hencegő gyerekeket, akik úgy válaszoltak, mintha arról lenne szó, kik járnak a környékről focizni. „Mind drogozik.” – vágtak egymás szavába, egyikük önkéntelenül mutatja is, ahogy az injekciót tolja a karjába. „Tűvel szúrják magukat?” – döbbentem meg, mert az intravénás droghasználókat képtelen voltam a falusias környezettel azonosítani. „Igen, igen, a tűket utána a falba döfik, ott vannak a ház mögött” – mutattak az utca vége felé.
Dalol a drogról, mint a kismadár
A gyerekek spontán elbeszélésénél egy MTA-kutatás sem lehet hitelesebb. Náluk nincsenek felpuhított történetek, azt mondják el, amit látnak. De a 18-20 éves srácok történetei is abban erősítettek meg: errefelé már nem valami különös, városias hóbort a droghasználat, hanem a napi valóság része.
„Néhány éve terjedt el nagyon. Előtte, öt-hat éve voltak, akik szpídeztek, ment a bogyózás is (eksztazi – a szerk.), a fű meg alap volt. De ezek drágák voltak – mesélte a huszonéves srác, aki a szociális munkások segítségével már egy civil szervezetben dolgozik, és közösségi programokat szervez. „Aztán jött a kati meg az olcsó fű, és mindenki elkezdte.”
Hogy kell érteni azt, hogy mindenki? „Itt ha egy ötéves gyereket megkérdezel, úgy dalol neked a drogról, mint a kismadár” – mondta egy lány, aki ugyan az ország másik részén élt, egy kisváros szélén, de hasonló állapotokról számolt be. „Itt azok nem használják, akik 2-3 évesek” – folytatta a lány hátborzongató tényszerűséggel a hangjában, majd partneréhez fordult: „Csabika mennyi volt, amikor rászokott?” „Tizenegy.”
Elképedésemet látva sorolták: „Családos anyák is drogoznak.” „Van néhány olyan ház, ahol az apa, az anya, meg a gyerekek is használják. Mikor mit: herbált, kristályt, bogyót, ami van.”
Szegénységi droghasználat
Egy másik helyszínen, huszonéves fiúk szintén arra lyukadtak ki, hogy a cigányok lakta negyedben szinte minden háztartásban van droghasználó.
Galéria: A dizájnerdrog oldotta meg a vidéki alkoholproblémátFotó: Földes András / Index
Szemelyácz János, az Addiktológiai Társaság egykori elnöke, pszichiáter egy beszélgetésünkön pedig arról mesélt: „Egy Somogyban dolgozó lelkész mesélte, hogy az apró falvakban olyan a drogok elterjedése, hogy már azt gondolja, a cigányok kicsinálására terjesztik valakik.”
A kép a helyzet tragikusságát volt hivatott kifejezni. Az összeesküvés-elméletekre fogékony olvasóinknak hangsúlyozzuk, hogy a szövegkörnyezetből nyilvánvaló volt, senki nem hitte, hogy titkos hatalmak valóban ilyen eszközökkel fordulnának a romák ellen. Annyi igaz, hogy a megdöbbentő mértékű vidéki droghasználat ránézésre valóban a cigánysághoz köthető. Ez azonban csak a látszat, aminek megvannak az okai.
A cigányok sokkal nyíltabban élik életüket. Napi rutinjuk megjelenik az utcákon is, míg a többségi társadalom egyes ügyeket meghagy a négy fal közt.
A dizájnerdrogok használata szegénységi droghasználat, ahogy ezt hamarosan bemutatjuk. A lecsúszottabb rétegek egyre nagyobb számban nyúlnak az alkoholnál is olcsóbb szerekhez.
A drogokkal foglalkozó ellátórendszert az elmúlt években úgy meggyengítették, hogy kisebb településeken ilyesmi már nem is létezik. A kívülálló csak civil szervezetek segítségével juthat közelebb az elzárt közösségekhez. Ezek a szervezetek jellemzően a romák felzárkóztatásával foglalkoznak, azaz az újságíró is inkább a cigányok problémáiba kap bepillantást.
A falusi díler tudja
Találkoztam azonban egy kisvárosi dílerrel, akinél hitelesebb adatokat a KSH sem tud produkálni drogügyben. „A magyarok ugyanúgy vették. Én cigányoknak nem is árultam, hiába jöttek. Féltem, hogy beköpnek. Mindent vittek, de leginkább herbált, kristályt (korábban a mefedront hívták így, ma különböző dizájnerdrogokat kapni a név alatt – a szerk.). Régebben nagyon ment a fehér winter, az olyan, mint a herbál, csak jobb. Hogy mitől jobb? Hát erősebb.”
„Volt aki szúrt is, de a legtöbben herbáloztak – mesélte a nem cigányok vidéki drogfogyasztásáról a díler. – Egész héten jöttek, de csütörtöktől folyamatosan, úgy, hogy vasárnap délutánig aludni sem tudtam. Éjjel is felcsörgettek, úgyhogy én is szívtam a herbált, hogy aludni tudjak.”
A kelet-magyarországi faluban is hasonló történeteket hallottam: „A telepen arányaiban jobban söpört a drog, de sokan csinálták a faluban is. Átjártak hozzánk a telepre, mert itt is lehetett kapni.”
Mióta az állam szakmai, egészségügyi segítség helyett a rendőrséggel gondolja kezelni a problémát, nem tudható, mekkora tömegben drogoznak vidéken. De éppen a rendpárti megközelítés miatt világos, hogy mit fogyasztanak. A rendőrség ugyanis addig üldözte az ismert drogokat, míg azok szinte eltűntek a piacról, és helyüket átvették a dizájnerdrogok. Ezek legálisak vagy féllegálisak, lecsukni ezért nem lehet senkit, a hatásuk viszont kiszámíthatatlan, és a jelek szerint sokkal rombolóbbak, mint az ismert szerek.
A herbál csattra tesz
Jól jelzi a használók tudatlanságát, hogy sokan hívták „olcsó fűnek” a legelterjedtebb drogot, a herbált. Cikkünk elején a babakocsiját toló kismama is legyintve mondta, hogy odabenn csak herbáloznak. Pedig a műfű barátságos neve ellenére nem a marihuána egy változata, hanem kiszámíthatatlan hatású dizájnerdrog, amire rá lehet szokni, és hosszabb távon lehangoló testi és pszichés tüneteket produkál.
A drogkultúra hiányára utal még, hogy sokan annak ellenére is megengedően beszéltek a herbálról, hogy amúgy súlyos hatásokról számoltak be, ha a tapasztalataikról kérdeztem őket. „Nagyon itatja magát, de csattra tesz.”
(A kép szereplői nem azonosak a megszólalókkal) Galéria: A dizájnerdrog oldotta meg a vidéki alkoholproblémát(Fotó: Földes András / Index)
„Naponta szívod, és aztán jönnek a halálközeli élmények. De nagyon rá lehet csúszni” – mesélték fiatal fiúk. „Először hánytam tőle, és halálfélelmem volt. Aztán már napi negyven szálat is elszívtam. Egész nap. Öt évig csináltam. Amikor abbahagytam, 38 kilóra fogytam, pedig előtte hetven is voltam.” A lány történetében nem is ez volt a legsokkolóbb, hanem amikor elárulta, hogy 26 éves. Azt tippeltem, közel jár a negyvenhez.
A fű befordít, elveszted az időérzéked, eltompulsz, és rendszeresek a kellemetlen tünetek. Viszont 3-500 forint egy pakett, amiből az ember akár két napig is szívhat.
„Pestre kellett felmennem, ott vettem – mesélte díler riportalanyom. – Csak telefonálnom kellett, és kijöttek a pályaudvarra is, ha kellett. Ez egy ilyen zöld anyag, mint a fű. Aztán később megmutatták, hogy igazából fehér por, úgy mondták, hogy jévéhá. Mondták, hogy mályvalevélre szórjak nagyon keveset. Annyit, mint a kisujjkörmöm hegye. És aztán úgy árultam” – vezetett be a pontos adagolás mesterfogásaiba.
De mi az a kristály? Senki nem tudja
A vidék másik drogja a kristály. Hogy ez mi? Minden más, ami nem herbál. Ahogy a nyolckeres beszélgetéseimnél is csak legyintettek, amikor azt próbáltam kideríteni, katit, mp4-et vagy valami egész mást tolnak, úgy vidéki riportalanyaim sem foglalkoztak a részletekkel. Nincs értelme, hiszen ahogy tiltólistára vesznek egy szert, a szert gyártók rögtön piacra dobják az új, legális verziót. A szerek sokszor már utcai nevet sem kapnak, de ha igen, azt is felesleges megtanulni.
„Mindegy, mi van a dílernél, csak legyen valami. Nem is kérdik, mi az, csak beveszik” – mondták az egyik telepen lakók.
A kristály tehát néha inkább porszerű, máskor meg valóban kristálycukorra emlékeztető, igaz, rózsaszínes rögökből van. Ezt aztán szippantják orrba. Vagy krekkeznek: nem a súlyos, amerikai gettókból ismert crackről van szó, hanem a kristály alufólián melegített és úgy belélegzett fogyasztási formájáról. És vannak, akik intravénásan használják. „Úgy gyorsabban hat, azért jó” – magyarázták.
„16 évesen kezdte, most 18 – sorolta beletörődve az egyik herbálos srác anyukája. – Nem lehet mit mondani neki, mindenen csak röhög, ha be van szívva. Vagy agresszív lesz. De nem érdekli semmi. Mit csináljak? Talán majd bemegyek a rendőrségre, hogy segítsenek.” A kétségbeesésében felhozott megoldási javaslat mutatja, a súlyos problémával mennyire egyedül hagyták a vidékieket. Kórházat, orvost, pszichológust riportútjaimon szinte senki nem is említett. Nem vakságból, hanem mert az ellátórendszer leépítésével ilyen segítségnek a hírét sem hallják az emberek. Az egyetlen, akikkel találkoznak, azok a rendőrök.
Te miért drogozol?
De vajon miért kapnak rá ilyen tömegben a herbálra, kristályra a falvak, kisvárosok fiataljai? Három jellemző választ kaptam a kérdésre:
Reménytelenség. „Nehezen látsz a jövőbe, hogy a szép dolgok majd megtörténnek. A kábítószer pedig azt adja meg, amit keresel. Kikapcsol ebből a reménytelenségből.”
Menőzés. „A faluban ezzel tudod megmutatni, hogy raj vagy. A kicsiknek is itt kezdődik a rajság, hogy mutassák, ők is herbáloznak.”
Unalom. „Nem történik semmi, munka nincs. Aki dolgozni akar, annak fel kell költöznie Pestre, de ahhoz pénz kell. Itt meg egész nap csak együtt vannak az emberek, és unatkoznak. Bármi jó, ami történik.”
Az alkoholizmus már nem probléma
Galéria: A dizájnerdrog oldotta meg a vidéki alkoholproblémátFotó: Földes András / Index
Azt gondoltam, hogy néhány riportút után már semmi nem tud kizökkenteni. Éppen egy semlegesnek tűnő témánál ért a meglepetés. Ha nem dolgoznak, miből veszik az anyagot, kérdeztem az egyik kétségbeesett anyát. „Lop a barátaival együtt. Több rendőrségi ügye is van. Itthonról is elviszi, amit tud. Most a születésnapra elrakott pálinka tűnt el.”
„Megitta azt is?” – kérdeztem naivan.
„Dehogy. Eladta.”
A szomorú történet pozitív üzenete, hogy a lecsúszott vidékhez kapcsolt alkoholizmus a múlté. „Ha valami ünnep van, születésnap vagy lagzi, akkor piálnak az emberek. De hét közben a herbálmegy, meg a krekkezés.”
A beszélgetés után kiléptem a sáros vidéki utcára, és fiatalokat láttam, amint valami régi betonkáva körül egy alufóliával ügyködtek.
Rendes falusi utcakép, senki nem alkoholizál, a délután háromórás kristályukat szippantják a legények.
Ha egy szorongásos gyereknek be kell feküdnie a pszichiátriára, minimum Budapestig kell utaznia, ahol vagy jut neki hely, vagy nem. Ha kivárja a több hetes várólistát, még mindig hazaküldhetik három nap után, mondván, muszáj befogadni a helyére egy súlyosabb beteget. Így előfordulhat, hogy jobb híján a felnőttekhez, súlyos betegek közé teszik. Magyarország nem tud mit kezdeni a pszichés beteg gyerekekkel, pedig van, aki szerint ez most mindennél sürgetőbb lenne.
Alig áll a lábán a magyar gyermekpszichiátriai ellátás, pedig 2011-ben az ombudsman is foglalkozott az óriási hely- és szakemberhiánnyal. Az akkorijelentés szerint ezek több alapjogot is sértenek, így az egészséghez fűződő, az egészségügyi ellátáshoz való jogot, az önrendelkezés jogát és az esélyegyenlőség elvét is. Két évvel később a Társaság a Szabadságjogokért készített kutatást a témában, amelynek egyrövidített változatáttették közzé. Az összkép ekkor sem volt más: kiderült, hogy rengeteg gyerek marad ellátás nélkül.
Most gyermekpszichiáterekkel beszélgettünk, akik azt mondták, azóta sem történt semmilyen előrelépés, és attól félnek, ha ez így marad, hamarosan óriási robbanás jöhet.
Nincs hová tenni a beteg gyerekeket
A gyerekek sokféle pszichés problémával szembesülhetnek. Tíz éves kor alatt főleg magatartászavar, autizmus-gyanú és szorongás miatt kezelik őket, az idősebbeknél pedig előfordul a depresszió, a mániás zavar, a kényszerbetegség és a skizofrénia is. Ezek kezdetben tanulási nehézségeket okozhatnak, de később drogfüggőséghez, alkoholizmushoz is vezethetnek.
“Az összes krónikus gyermekbetegség közül a depressziósok látják legrosszabbnak a saját helyzetüket. Kb. nyolcvan százalékuk nem is kerül be az ellátásba, mert még mindig szégyennek számít, ha valakinek pszichés problémája van. Minél jobban tudatosítani kellene az emberekben, hogy ezt nem szabad eltitkolni, akkor talán eljutnának a gondozókba, amelyek viszont már most is nagyon túlterheltek” – mondta Vetró Ágnes, a szegedi gyermekgyógyászati klinika gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályának vezetője.
Vetró nem véletlenül beszélt túlterheltségről, hiszen Szeged mellett csak Budapesten és Debrecenben működik komplett gyermekpszichiátriai osztály, vagyis a Dunántúlra például egy sem jutott. Emiatt egy zalaegerszegi, vagy szombathelyi gyereknek muszáj Budapestre mennie, ha ott egyáltalán tudják fogadni valahol, ami közel sem biztos.
A Heim Pál Kórházban 15 ágy van, ezzel kellene ellátni a főváros felét és az ország egy jelentős részét.
Sófi Gyula, a Heim Pál Kórház gyermekpszichiátere szerint ez lehetetlen. “Az csak a saját etikai normáinknak köszönhető, hogy senkit sem engedünk ki az utcára mentális zavarral. Nyolcvan százalék felett van az éves ágykihasználtságunk, ami extrém. Ez nem fogászat, hetekig tart, míg egy gyerek végigmegy a kivizsgáláson és a terápián” – mondta. A fővárosban egy helyen, a Vadaskert Kórházban tudnak hasonló ellátást biztosítani.
A Dunántúl egy része Szegedhez tartozik, ahol körülbelül két hónapot kell várnia annak, aki be akar feküdni az osztályra, de még az enyhébb eseteket kezelő ambuláns ellátásban is egy hónapos a várólista. Vetró Ágnes szerint akár ennyi idő is elég lehet arra, hogy a beteg újabb krízishelyzetbe kerüljön, ami elegendő férőhellyel megelőzhető lenne. “A 70-es évek óta folyamatosan romlik a helyzet, sorra zárják be az osztályokat, veszik el az ágyakat a gyermekpszichiátriától. Szegeden tíz éve még negyven ágy volt, most huszonhárom. A pécsi osztályt 2011-ben zárták be, azóta fogadjuk a dunántúliakat is” – mondta.
Ha pedig betelik a huszonhárom ágy, és érkezik egy sürgős eset, muszáj elküldeni valakit.
Néha fel kell hívni a szülőt, hogy bár csak három napja hozta be a gyerekét Kalocsáról, mégis el kell vinnie, mert kell a hely másnak. Egyszerűen muszáj eldönteni, melyik ujjamba harapjak.
Debrecenben sem sokkal jobb a helyzet, ahol mindössze húsz ágyat tudnak biztosítani a Heves, Borsod, Szabolcs és Szolnok megyei betegeknek. Oláh Róza, a gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztály vezetője azt mondta: “Minden megyében legalább 10-15 ágy kellene. Sokszor majd meghalunk, annyi beteg jönne”.
Az országban összesen 139 ágy jut a pszichés beteg gyerekeknek, ami szembemegy az Egészségügyi Világszervezet ajánlásával, amely szerint a felnőtt pszichiátriai ágyak húsz százalékát kell biztosítani a gyerekeknek. Ahhoz, hogy ez teljesüljön, négyszer ennyi ágyra lenne szükség.
Hatvan emberen áll vagy bukik az egész
A férőhelyek hiánya mellett nagy gond, hogy szakemberből is egyre kevesebb van, most országosan nagyjából hatvan, pedig rájuk is igaz a húsz százalékos szabály. A kórházak alig hirdetnek meg rezidens helyeket, mert akkor biztosítani kellene olyan kórházat, vagy szakrendelőt, amely foglalkoztatná őket. De mivel alig van megpályázható állás, a kórházak nem élnek ezzel a lehetőséggel, Sófi szerint 2010 óta huszonegyen jelentkeztek rezidensképzésre az egész országban.
Vetró Ágnes szerint ahhoz, hogy ez változzon, a minisztériumnak kellene rezidens állásokat finanszíroznia, majd utána elküldhetnék ezeket az embereket azokba a városokba, ahol nincs ilyen ellátás, például Miskolcra vagy Szolnokra. “Ezekben a városokban nincs képzőhely, így nem tudják maguk megoldani a gondot. Budapesten, Debrecenben és Szegeden kellene kiképezni a minisztérium által fizetett rezidenseket, akik aztán vállalnák, hogy elmennek a többi városba dolgozni”.
Ígéretekben nincs hiány, Vetró szerint kormányzati szinten is rendszeresen felmerül, hogy fejleszteni kellene, hogy több ágyra és állásra lenne szükség, de végül sosem történik semmi. “Az elmúlt öt évben sem volt semmilyen infrastrukturális, vagy más fejlesztés. Célzott támogatás kellene ezeknek az osztályoknak, mert amit a kórházak kapnak, azt is inkább a sebészetre, vagy a sürgősségire fordítják”.
A szakemberhiányt súlyosbítja, hogy sok gyermekpszichiáter inkább külföldön vállal munkát, Vetrónak tizenhárom ismerőse vándorolt ki, a legtöbben Svédországba, de mentek Angliába és Dániába is. Sófi Gyula szerint ez azért van, mert a mentális problémákkal foglalkozó szakembereket semmilyen szinten nem ismerik el Magyarországon. “A jövedelmi szint, a szakma presztízse kritikán aluli, akár orvosról, nővérről, pszichológusról, vagy szociális munkásról van szó” – mondta. Külföldön viszont százezer euró körül is kereshetnek, ami sokak számára csábító ajánlat.
A kérdés, hogy értéknek tartják-e Magyarországon a jövő nemzedékét, és hogy megértik-e, miért kell elkötelezettnek lenni a gyerekek ügye iránt. Ők lesznek azok, akiknek a jövőben termelniük, adózniuk kellene, ezért a mostaninál sokkal többet kellene költeni mindenre, ami velük kapcsolatos.
A 139 aktív ágy mellett van még hetven rehabilitációs is, ahol főleg az aktív ellátást már nem igénylő betegek rehabilitációja lenne a feladat. De a hiányosságok miatt ezeken az osztályokon is van aktív ellátás, a Szent János Kórház rehabilitációs osztályán például csak a legsúlyosabb eseteket nem fogadják be.
Máttyus Anna, a János Kórház gyermekpszichiátriai rehabilitációs osztályának vezetője szerint óriási probléma, hogy az országban szinte sehová sem tudnak fordulni a pszichés problémákkal küzdő serdülők, hiszen a Heim Pál Kórház és a Vadaskert is csak korlátozottan tudja őket befogadni.
Ezek a gyerekek sokszor a felnőtt pszichiátriai osztályokra kerülnek, ahol nagyon sok a súlyos pszichotikus beteg, a függő és a hajléktalan. A 14-16 évesek újabb pszichotraumán eshetnek át, ha ön- és közveszélyes betegekkel találkoznak.
Pedig Máttyus szerint manapság különösen fontos lenne egy jól működő gyermekpszichiátriai ellátás kiépítése, mert a gyerekek egyre több problémával szembesülnek. “Segítség nélkül képtelenek feldolgozni a rengeteg rájuk zúduló információt, ráadásul egyre több a széteső család, így a gyerekek nem látnak egészséges, követhető mintákat, ami sokszor viselkedészavarhoz és függőséghez vezet” – mondta Máttyus. “Folyamatosan látom, milyen problémákkal jönnek. Ha nem történik változás, hamarosan nagy robbanás lesz” – tette hozzá.
Az új sürgősségi felvételi részlegen 24 órás megfigyelés után döntenek a betegek sorsáról.
Míg más kórházakban egyre nagyobb a szakemberhiány, addig a hivatalosan két éve működő Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben (OPAI) minden hely betöltött, sőt egy állásra 6-10-en jelentkeznek, és ha itt lehetőség adódik, még külföldről is hazajönnek a magyar szakemberek. Többek között ez is elhangzott azon a csütörtöki tájékoztatón, amelyet az új Központi Pszichiátriai Betegfelvételi Egység átadása kapcsán tartottak.
Az új sürgősségi pszichiátriai betegfelvételi rendszerhez új módszertant is kifejlesztettek, amelynek lényege, hogy a behozott betegeket 24 órán keresztül megfigyelik, és ennek alapján döntik el, hogy elég-e az ambuláns kezelés, vagy továbbküldik-e valamelyik fekvőbeteg osztályra. Németh Attila az OPAI főigazgatója példaként elmondta például egy öngyilkossággal fenyegetőző betegnél a 24 órás megfigyelés általában elég arra, hogy a szakemberek eldöntsék, hazaengedjék-e vagy sem. De ideérkezhet olyan hajléktalan is, akiről a vizsgálat megállapíthatja, hogy inkább szociális ellátásra van szüksége. Az új módszerrel kiszűrhetőek az indokolatlan, vagy téves beutalások, így az osztályok terhelése csökken, és működésük kiszámíthatóbbá válik, nem beszélve arról, hogy felesleges kiadásokat is megspórolják.
Az új rendszerhez tartozó betegfelvételi részleg, amelyet Mészáros János, az egészségügyi államtitkár kabinetfőnöke adott át, kétszer négyágyas kórteremből áll, és amelyet a KMOP 117 millió forintos keretéből újított fel az intézet.
A valójában 130 millió forintnyi forráson az OPAI megosztozott a Semmelweis Egyetemmel, ugyanis a maradék 13 millió forintból az egyetem pszichiátriai klinikáján kialakították az ország első úgynevezett forenzikus részlegét. Ezen az osztályon, ahogyan azt Baran Brigitta egyetemi docens a tájékoztatón elmondta, azokat a bűnözőket figyelik majd meg, akiknek elmeállapotáról, beszámíthatóságáról, tetteik következményének belátási képességéről hiteles jelentést kell készíteniük szakembereknek. Sok esetben ugyanis kevés az az idő, amelyet erre a célra az igazságügyi orvosszakértők kapnak. Az új forenzikus részlegen azonban 30 nap van arra, hogy a megfelelő jelentést készítsék el a megalapozott bírósági ítélethez.
Az új részleg átadása kapcsán Németh Attila főigazgató beszámolt az OPAI eddigi eredményeiről is. Az egykori, 2007-ben bezárt Lipótmező (OPNI) helyébe lépő intézmény mára a beszámoló alapján elődjéhez hasonlóan a pszichiátria szakmai, tudományos központjává vált. Sokat mond, hogy 14 PhD-vel rendelkező szakember, 4 MTA doktor, 4 egyetemi tanár, 1 Európa Tudományos Akadémia tag található az intézet munkatársai között. A módszertani, tudományos munkában számos egyetemmel, külföldi kutatóközponttal együttműködnek.
A főigazgató szavait erősítette meg Kéri Szabolcs, az intézet tudományos igazgatója. Hangsúlyozta: azzal, hogy az OPAI-ban egy helyen történik a betegellátás, oktatás, kutatás, szakmailag sokkal jobb eredményeket lehet elérni, mint korábban, amikor ezek a területek izoláltan működtek. Hozzátette: az OPAI-ban tehát lehetőség nyílt arra, hogy a Lipót kutatói folytathassák a magas szintű munkát.
A betegellátás kapcsán a főigazgató kiemelte a megújult addiktológia osztályt és a drogambulanciát, ahol az érintetteknek terápiás szerződést kell kötniük, amelyben vállalják, hogy együttműködnek. Németh Attila beszélt az intézetben sikerrel működő részlegekről, így az evészavarral, a játékszenvedéllyel küzdők részlegeiről, de megemlítette azt is, hogy eddig nem létező profilok is létesültek, ilyen például a pszicho-onkológia és a szexuálmedicina.
Egy kérdés kapcsán azonban az is kiderült, hogy a kormánynak a Norvég Alappal fennálló konfliktusa miatt félbeszakadt az OPAI területére tervezett magas biztonsági fokozatú pszichiátriai osztály megvalósítása. Az erőszakra hajlamos pszichiátriai betegek ellátására kialakítandó osztály 2,2 milliárd forintba került volna, amelyre a norvég alap biztosította volna a forrást. A kirobban konfliktus miatt azonban a norvégok felfüggesztették a kifizetéseket. Egy ideig szó volt arról, hogy esetleg központi forrásból pótolják a pénzt, de csütörtöki tájékoztatón az egészségügyi államtitkár kabinetfőnökeazt mondta ez mégsem valószínű. A magas biztonsági fokozatú pszichiátriai osztályt talán uniós forrásból sikerül majd megvalósítani – tette hozzá.
(Fotó: Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet honlapja)
Vajon milyen felnőni egy olyan családban, ahol apa rettegésben tartja anyát? Milyen lehet végignézni azt, hogy az ember édesanyja még azután sem menekül el a két gyerekkel, hogy a férfi a vacsoraasztal mellől a hátába vágja a kést? Van e elegendő távolság a Földön, amit meg lehet tenni, hogy az ember elmeneküljön a gyerekkora emlékei elől? Szilvia történetét különsen ajánljuk azoknak, akik jobban tudják, hogy “mit kellene tennie” egy erőszakot elszenvedő feleségnek. És mindenkinek, aki a valóságra kíváncsi.
“Első gyerekként születtem, 20 éves szüleim albérletben laktak akkoriban. Apám középső gyerek, az ő édesapja szigorú, édesanyja érzelemmentes nő volt. Az én anyám szintén középső gyerek tisztességes anyával, de iszákos, felelőtlen apával. A szüleim menekültek egymáshoz, talán. Ennyit a családfáról. Mindkettejüknek ez volt az első párkapcsolatuk, és én az első gyerekük.
Boldogok voltunk, talán 7-8 éves koromig, bár addig is voltak nehézsegek, de akkor még nem féltem. Aztán beköltöztünk az első önkormányzati lakásunkba, és jöttek az első pofonok. Először a fülemnek nem hittem, majd a szememnek. Onnantól kezdve apám megváltozott, félelemben tartott, mindig mindennek úgy kellett lennie ahogyan ő akarta. Anyám mindig mindennel elszámolt. Mit csinált, hol járt, miert késett öt percet…
Emlékszem, amikor először láttam anyámat a földön, amint apám rugdossa – nem nagyon, csak annyira, hogy azért érezze, ki az úr a háznál. Az öcsémet és engem bezavar a szobába.
Rettegek, mi ez? Miért? De hát ő az apám!
Pár nap vagy hét múlva ők ketten újra beszélnek egymással, mintha mi sem történt volna. Én közben egyre sűrűbben hallom, milyen agresszívan, fenyegetően beszél anyámmal, és közben káromkodik. Nem értem. Talán tíz éves vagyok, amikor először érzem igazán egyedül magam. Félek, nem vagyok biztonságban. Azt veszem észre, hogy magamban beszélek, panaszkodom, a bajaimat sorolom. Kitől kérjek segítseget? Nem merem elmondani senkinek, szégyellem.
Kamaszodom, apám tilt, fegyelmez, egyetlen menekülés számomra a sport. Mindennap edzek, igyekszem egyre kevesebbet otthon lenni. A hangulat gyakran rideg, nem jó otthon. Apám ül a tévé előtt, szidkozódik, anyám a konyhában tüsténkedik. Profi háziasszony, mindent elkövet azért, hogy apám ne találjon hibát semmiben. De így is talál. Figyelem őt. Szomorú, sokszor a fürdőszobában sír. Apám észre sem veszi, de ő tűr.
14 vagy 15 éves vagyok, amikor a hétvégén nagyitól hazafelé újra vitatkoznak. Remek – gondolom. Ahogy hazaérünk, már megyek is be a szobámba, nem akarom őket hallgatni. Kérlelem anyámat magamban, hogy hagyja abba, mert baj lesz, de ő csak mondja a magáét. Kimegyek az öcsémhez, aki hallom, hogy sír. Apám kissé ittas, agresszívan beszél, de nem hangosan hogy a szomszédok meg ne hallják. Arra mindig kínosan ügyelt, hogy a külvilág felé ő szigorú, de rendes férjnek tűnjön. Aki nem képes szeretni… Most a nappaliban eszik, késsel a kezében. Látom, ahogy lendül, eldobja, egyenesen anyám hátába.
Úristen, mi ez?
Hevesen dobog a szívem, az öcsem zokog. Anyám odalép hozzánk, megölel minket, mondja, hogy mindig legyünk jó testvérek, ne hagyjuk egymást cserben soha.
Megyek anyám után a fürdőbe, kérem, hadd töröljem le róla a vért. Nem érdekli, azt mondja, hadd vérezzen! De én azért csak letörlöm. Velem alszik az éjjel, szorítom magamhoz, érzem, hogy gyenge. Kérlelem őt, hogy menjünk el, jobb lesz nekünk hármasban, de nem jön válasz. Maradt. Azóta is vele van, már több mint 30 éve.
Én azok után nem tudtam tisztelni, se szeretni apámat. Eldöntöttem, ha nagy leszek, olyan messzire megyek, amilyen messzire csak lehet. Hét éve külföldön élek már. 30 év után elmondtam anyámnak a saját házasságom problémáit, és azt, hogy szükségem lett volna az apámra. Az első férfira, aki mindig, minden körülmények között szeret. Ő nem érti, miért apámat hibáztatom azért, mert nem tudok kilépni egy rossz párkapcsolatomból sem. Nem érti meg, hogy kapaszkodom, valaki szeressen már! Ordítani tudnék, de minek. Anyám azt mondta, nem volt ő olyan rossz apa, nem kellene így megvetnem. Mert talán ő is félelemben nőtt föl, neki is rossz apja volt…
Most egyedül vagyok, szemben a világgal. Ha elválok, azt hallom majd, “nem ezt tanítottuk neked, hogy feladd!” De már két éve küzdök, és úgy érzem, egyre kevesebb tiszteletet kapok. Kihez forduljak? Csak a Jóisten maradt. Menjek, vagy maradjak? Bátornak lenni vagy elveszni? Talán ezt erdemlem. Talán le kell dolgozzam, amit másnak okoztam, máskor, egy másik életben. Lehet. Nincs válasz, miért…”
Fél óra alatt eljuthatunk a telep díleréhez – Dizájnerdrogok szedik áldozataikat
Csak néhány száz forint szükséges ahhoz, hogy kábítószerhez jussunk Magyarországon, méghozzá könnyűszerrel. Az olcsó dizájnerdrogok rendkívül elterjedtek a leszakadt társadalmi rétegekben, s óriási károkat okoznak, akárcsak a mindenféle kontroll nélkül beszerezhető erős nyugtatók. Körbenéztünk a piacon.
Odébb megyek az ajtóhoz, ne haragudjatok, nem tudom a média előtt szúrni magam – mondja szinte mentegetőzve a torzonborz, ránézésre harmincas évei közepén járó férfi. (Pedig csak egy fényképezőgép lóg fotósom oldalán.) Barátnőjével vették be magukat a lepusztult egykori autójavító műhelybe, a srác már lövésre kész, a lány még a fal mellett ül ócska műanyag székén, és kotyvaszt. Kettévágott sörösdoboz homorú talpát használja, ez amolyan olvasztótégely. „Zenélnek.” Józsefváros szebb napokat látott negyedeiben régen nem a heroin a menő kábítószer, az olcsó drogoknak van jó piacuk, egy adag zene nevű dizájnercucchoz akár háromszáz forintért is hozzá lehet jutni.
Próbálunk szóba elegyedni a párocskával, nem sok sikerrel. A férfi üres szemekkel néz ránk, néha vigyorog, máskor elkomorodik az arca, aztán odébbmegy néhány méterrel. A nő komor arccal néz, érezhetően nem örül nekünk. Annyit mond csak, hogy naponta legalább egyszer hozzányúlnak a szerhez. De inkább többször. Ha hozzájutnak. Párja hiába megy odébb, látjuk, ahogy kínlódik a szúrással, percek óta nem találja a vénáját.
Mindenki mindent tud
A Dobozi utcában járunk, ez a VIII. kerületi drogosok egyik központja. A kocsiszerelő üzem évekkel ezelőtt bezárt, a telket kárpótlásként visszaadták a háború előtti eredeti tulajdonosoknak, akik viszont nem tudnak mit kezdeni vele, jelen állapotában értékesíteni sem lenne egyszerű. Romos házak veszik körül a betonnal burkolt nagy teret, a fal mentén sétálva rengeteg tűt látunk, odabent elképesztő mennyiségű szemetet halmoztak fel. Az első frontot főként hajléktalanok használják, egy idősebb férfi minden éjjel itt is alszik. A drogosok és a csövesek általában nem foglalkoznak egymással, utóbbiak is bódultak, csak ők alkoholtól. Riportunkban ezúttal nem partidrogokkal és hagyományos, drága kábítószerekkel foglalkozunk, hanem a leszakadt társadalmi rétegekben és a fiatalok között ijesztően széles körben jelen lévő dizájneranyagokkal. A téma szó szerint az utcán hever.
A Hatvanban, egy lakótelepen járunk, a Pázsit utca környékén. Fertőzött terület, korábban is megfordultunk már itt. A lépcsőházak előtt ücsörgő tíz-egynéhány éves srácok nyíltan beszélnek a dizájnerdrogokról, persze ők sosem használják, de mindenki mindent tud róluk, azt is, kitől lehet beszerezni. Az egyik forrás, D. T. éppen itt lakik az egyik lépcsőházban, be is csöngetünk hozzá, de nem enged be. A herbál a legdivatosabb, meg hétvégente a tabletták, amelyektől jobb a buli. Több csapattal beszélgetünk, leülünk egy középkorú házaspárral is, akiknek gyermeke teljesen leépült a szerektől. Ő otthonról lop el ezt-azt, néha az ételt a hűtőből, hogy drogra cserélje. Ugyanazokat a forrásokat nevezi meg mindenki, hozzátéve, szinte zavartalanul megy a kereskedelem, a dílerek többségét még nem kapcsolta le a rendőrség. Összeírjuk a neveket, címeket, átadjuk a hatóságnak, hátha történik valami.
Interneten is rendelhető
Az Amsterdam-shop kifejezésre sokan emlékezhetnek, a kétezres években még törvényesen működtek ezek a boltok, ahol a gyerekek is hozzájuthattak az anyaghoz. Mára az új jogszabályok révén sikerült bezáratni a shopokat, ma már a dizájnerdrogok nagyobb részét közvetlenül dílerek terjesztik. A másik lehetőség az, hogy a fogyasztó megrendeli az interneten a hozzávalókat, s otthon saját maga áll neki kotyvasztani. A postások és a csomagküldő szolgálatok munkatársai így tudtukon kívül is drogfutárrá válnak.
Fülöpné Csákó Ibolyának, az ORFK bűnügyi osztálya kiemelt főreferensének kábítószeres ügyekben gyakran kérik ki véleményét, előadásokat tart, bűnmegelőző programokat vezet. Az alezredes asszony felhívja a figyelmet: gyakran a szülők sem veszik elég komolyan a veszélyt. Többször találkoztak például azzal a jelenséggel, hogy apa és anya úgy gondolta: ha – egyelőre – nincs tiltólistán a szer, akkor biztos nem is lehet olyan veszélyes. A rendőrség ezekből az esetekből okulva immár nemcsak fiataloknak, hanem a családok idősebb tagjainak is tart előadásokat. (Tavaly szeptember óta szervezett formában zajlanak olyan szülői értekezletek, ahová rendőr is megy a tanárral.)
A szabályozás egyre precízebb, egyre kevesebb szer tud kibújni a jogi szabályozás alól, de így is évente háromszor-négyszer kell módosítani a listát, a gyártók sajnos meglehetősen kreatívak. Az egész világon több mint négyszáz, dizájnerdroggá minősített anyagot azonosítottak, ehhez képest Kínában mindössze tucatnyi szerepel a tiltólistán – igaz, végre legalább ott is létezik tiltólista.
Tablettabevevős nép vagyunk
Az eredetileg gyógyszerészi végzettségű alezredes asszony szavai szerint alapvetően tablettabevevős nép vagyunk, rengeteg nyugtató fogy, a szülők rossz példával járnak gyermekeik előtt. Talán emiatt is alakult úgy, hogy a drogpiacon mennyiségileg még mindig a cannabis áll az élen (rendőrségi esetszámban a herbálfüvek), a második leggyakoribb azonban a gyógyszerekkel való visszaélés. Utóbbi általában kéz a kézben jár az alkoholproblémákkal. A rendőrségi főreferens szerint a fiatalok egyszerre akár többféle szert is beszednek, mert nem elégedettek az első hatásával. Ezért pedig gyakran az életükkel fizetnek. A beszerzésnél talán a legfontosabb szempont az ár, egy ecstasy tabletta körülbelül ezer forintba kerül, herbálfüves cigarettát ötszázért lehet szerezni. Ez alapján nagyjából felrajzolható Magyarország térképére, hol mi a legnépszerűbb: az olcsó és veszélyes dizájnerdrogok leginkább a keleti országrészben fogynak.
A tablettázás veszélyire figyelmeztet Márton Szilvia romaügyi referens is. – A miskolci „számozott utcákban” nem volt olyan ház, ahol ne láttam volna Frontint, és amikor megnéztem az ott lakók kórházi zárójelentéseit, ne olvastam volna diagnózisként depressziót – mondja a szakember. – Sokan megkapják receptre a szereket, gyakran az orvos is inkább felírja, mintsem hallgatnia kelljen a rendelőben az ordítozást meg a fenyegetőzést. A Rivotrilt drogként használják, általában allergia elleni tablettákkal vegyítve, mivel az antihisztamin erősíti a hatását, s utóbbiak vény nélkül beszerezhetők. Ezeknek a szereknek van egy fura tulajdonságuk: ha nem alszik el az illető, és átlép a holtponton, totál felpörgeti, abszolút gátlástalanná teszi. Előfordul, hogy másnap vagy hosszabb idő múlva semmire nem emlékszik. Nevezhetjük ezt teljes agymosásnak is – fejtegeti Márton Szilvia. Mivel a nyugtatókra, antidepresszánsokra nagy a kereslet, sokan üzletet csinálnak belőle, s a receptre pár száz forintért beszerzett tablettákat ezrekért adják tovább az interneten. A roma ügyi referenssel több ismert, apróhirdetéssel foglalkozó portált is megnézünk, ahol életmód, wellness-egészség vagy étel-ital kategóriában valóságos gyógyszerarzenált kínálnak megvételre, mindenféle kontroll nélkül.
Patkánymérget is bevesznek
Visszatérünk a Józsefvárosba. Ezúttal a polgárőrökkel járjuk végig a kerület legsötétebb részeit, megmártózunk kicsit a Styx vizében. – Hogy valójában mit szednek, lőnek, azt senki sem tudja – mondja a józsefvárosi polgárőrség elnöke, Kaiser József. – Patkánymérget is bevesznek, csak üssön.
Történt pozitív változás is, tudjuk meg a bűnmegelőző csapattól, a kerületi tűcsereprogram leállítása óta sokkal kevesebb az eldobott fecskendő a játszótereken és a lépcsőházakban. Ahírhedt Kék Pont nem megoldotta, hanem vonzotta a problémát, vallják a polgárőrök, s bár erről a szakma véleménye megoszlik, az tény, hogy a környéken lakók élete nyugodtabb lett. (Működése idején többször kértük a józsefvárosi Kék Pontot, hogy alapos riportot készíthessünk munkájáról, de a szervezet nem mutatkozott partnernek ebben.) A közelmúltban nagyon fertőzött területnek számított még a Józsefvárosi pályaudvar mögötti elhagyatott terület is, másfél éve annyi tű hevert eldobálva a romos vasúti épületekben és a környékükön, hogy tényleg figyelni kellett, hová lépünk. A tűforgalom csökkenése, az intenzívebb begyűjtés és a Sorsok Háza-fejlesztés miatt a szennyezettség ma jóval alacsonyabb, körbejárva a területet „csupán” két darab fecskendőt találunk.
A józsefvárosi polgárőrség ötvenkét főből áll, évente több ezer órányi szolgálatot adnak teljesen önkéntesen. Önállóan is járőröznek, gyakran pedig rendőrök vagy közterület-felügyelők mellé szegődve dolgoznak. Jogköreik szűkösek, de hisznek abban, hogy szinte állandó utcai jelenlétük önmagában bűnmegelőző erővel bír. A fizikai támadások szerencsére ritkák, de nem példa nélküliek, a határozottság, a kemény fellépés szükségszerű. Végigjárjuk több Szigony utcai blokkház lépcsőházát, a gyakorlat szerint két polgárőr mindig lent marad a földszinten, kettő felmegy a tizedikre lifttel, majd gyalog jön le, átvizsgálva közben minden zugot. Gyakran találkoznak a fordulókban, sötét folyosókon kábítószer-fogyasztókkal, akik olykor a lakókat is inzultálják. Minden emeleten tábla hirdeti, hogy a polgárőrök zöldszámukon riaszthatók, ha az itt élők nem érzik valamiért biztonságban magukat. A ma este nyugodt a Szigony utcában, néhány eldobott fecskendőt találunk csak az egyik lépcsőházban. Újra körbejárjuk a Dobozi utcai romos épületeket, majd átmegyünk a Diószeghy utcába, ahol a 18-as és 20-as számú házak közismert bűntanyának számítanak. Illetve számítottak, a minap is lecsapott itt a rendőrség egy díler családra, kísérőink szerint szép lassan fogynak az igazán problémás elemek.
Bódulat, lopás, beszerzés
Szilágyi Károly polgárőr – egyben újságíró kollégánk – szerint a helyben élő fogyasztók jelentik a nagyobb problémát, őket nincs hova kiszorítani. A történet végkifejlete, hogy bűncselekményekbe keverednek, másoknak is kárt okoznak a lopásokkal, zaklatásokkal. Igaz, ha ilyen történik, akkor legalább fel is lehet lépni ellenük hatóságilag, merthogy szúrás közben hiába érünk tetten bárkit, ha egy adagot tart csak magánál, legföljebb szabálysértésért vehető elő a fogyasztó. Azzal meg több a papírmunka, mint amennyit az illető a rendőrségen tölt, a hatóságnak nincs kapacitása egyesével összeszedegetni ezeket a szerencsétlen figurákat, meg ennek önmagában nem is lenne sok értelme.
A legfontosabb a megelőzés, mondják a polgárőrök, az, hogy a józsefvárosi gyerekek is találjanak jobb alternatívát, mint a drog. Felvilágosító órákat tartanak; fontos a sportpályák, a lepusztult városrészek felújítása, sorolják a nagy ügyeket. De – teszik hozzá – olyan apróságok is számítanak, hogy rá tudjuk-e venni a lakóközösségeket a kapuk zárására.
A súlyos drogfüggők ciklusok szerint élik mindennapjaikat. Belövik a zenét, amitől fél órán át repülnek, majd eltelik pár bódult óra, ameddig még hat a szer. Aztán jönnek az újabb körök, a lopások, majd a beszerzés. A tapasztalat szerint napközben nagyobb eséllyel találkozunk fogyasztókkal. Sötétben különösen nehéz vénát találni.
Egyre fiatalabbak használják az életveszélyes, de nagyon olcsó biofüvet, amit „öregítőszernek" is hívhatnánk, mert szürkévé és ráncossá teszi a fiatalok arcbőrét.
A biofűben, a nevével ellentétben, semmi „természetes" nincs. Éppen ellenkezőleg, ez egy mesterséges úton előállított, életveszélyes kábítószer, ami gyorsan kényszeres használóvá tesz, súlyosan roncsolja a szervezetet, és adott esetben halált is okozhat – mondja Winter Zsuzsa, pszichiáter, a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) drogambulanciájának főorvosa.
A budapesti kórházhoz már azok a betegek fordulnak, akik, ahogy ők mondják „észrevétlenül váltak függővé", de változtatni akarnak, le akarnak szokni. A Nyírő drogambulanciáján már napi 2-3 új biofüvet szívó beteggel találkoznak, ami óriási szám, de ez csak másfél éve van így. Korábban még egy-két esetet regisztráltak hetente. Főként a 16-25 éves korosztályról van szó, akik közül sokan a szüleikkel jönnek, vidékről is. Gyakran a szülők is függők, tudunk olyan kistelepülésről Magyarországon, ahol a lakosok jelentős része biofűszívó – mondják az addiktológián.
A szegény ember marihuánája
A biofű tíz éve kezdett el terjedni Európában, Magyarországon hét-nyolc éve ismert, de csak az utóbbi másfél-két évben vált a legnépszerűbb dizejnárdroggá a fiatalok körében. A biofüvet mostanában egyre fiatalabbak fogyasztják, köztük 11-12 évesek is. A biofű elsősorban könnyű hozzáférhetősége, rendkívül alacsony ára, és intenzív hatásai miatt vált népszerűvé a serdülők körében – mondja Kapitány-Fövény Máté pszichológus, a Nyírő drogambulanciájának pszichológusa.
Az olcsó biofű hatása jóval intenzívebb, mint a drágább marihuánáé, de rövidebb ideig is tart. Ezért magasabb dózisban és gyakrabban is használják, mint a sima füvet. Amíg a fővárosban egy gramm biofű 500 forintba kerül, vidéken már 300 forintért is elérhető, míg a marihuána egységára 2000-2500 forint.
Kapitány-Fövény Máté pszichológus, Winter Zsuzsa pszichiáter főorvos, Szabó Tünde szociális munkás, főnővér Fotó: Berecz Valter
Kapitány-Fövény Máté kutatásokat is végzett a kórházzal kapcsolatba került biofű-használók körében. Többek között arra volt kíváncsi, hogy miért szívnak herbált a fiatalok. A páciensek válaszai között olyanok szerepeltek, mint: „olcsóbb, mint a fű", „nagyon könnyen be tudom szerezni", „hamarabb kitisztul így az agyam, mintha füveznék", „tetszik benne, hogy ilyen pörgős érzést ad". Máté szerint a pörgős érzés sokszor feltehetően a biofűbe kevert amfetamin származékoktól eredhet, ez magyarázhatja az erős testi elvonási tüneteket is. Problémát okoz az is, hogy sem a szakemberek, sem a használók nem tudják, hogy mi minden lehet még a szerben az acetontól az ópiát-származékokig – mondja.
Kóma és halál veszélye
A biofű azért a legaljasabb kábítószer, mert nagyon gyorsan, szinte észrevétlenül kényszeres használathoz vezet. A szer elvonási tünetei rendkívül kínzók és veszélyesek lehetnek: izzadás, elviselhetetlen gyomorgörcsök, véres hányás, extrém alvászavar. Kezdetben sokan nem is kötik össze a rosszullétüket a biofűvel, azt hiszik, mástól lettek rosszul. Később nemcsak fizikai, de mentális, szociális problémákat is okoz.
A súlyosan függők napi 6-10 gramm biofüvet is elszívnak, ami felmehet egészen 15 grammig. Sokuknak már fiatalon ráncos az arcbőrük, és rohamos súlyveszteség következik be náluk, igen rövid idő alatt. Van, akinek viszkető, akár gennyedző kiütések jelennek meg az arcbőrén vagy testszerte - mondja Winter Zsuzsa, aki csak egyszerűen „öregítőszernek" nevezi a biofüvet.
A szer, a belekevert mérgek miatt, elsősorban az emésztőrendszert támadja. A marihuánával ellentétben könnyen túl lehet adagolni, és a legveszélyesebb benne, hogy nem tudni, milyen koncentrációban tartalmaz szintetikus hatóanyagot. A túladagolás hallucinációkkal, erős rosszulléttel, halálfélelemmel jár. A súlyos függők halálát általában szív- és légzésleállás, a keringési rendszer összeomlása okozza. Egyéni érzékenység esetén vagy túladagolás során kóma vagy a halál kockázata is fennállhat - mondja Zsuzsa.
Anyu is eszik biokaját
Mára a biofű előállítása és terjesztése is átalakult. Korábban az interneten, illetve egyes boltokban lehetett hozzájutni az anyaghoz spice vagy herbál néven. Jelenleg inkább dílerektől, illetve saját gyártásból szerzik be a legtöbben az anyagot. A receptet egymás között vagy az internetről szerzik be a kamaszok. A kortárscsoportban úgy adják tovább a biofüvet, hogy nincsenek tudatában a használat tényleges veszélyeinek. Volt olyan serdülő páciensem, aki azt mondta, hogy ha az anyukája biokajákat eszik, akkor ő miért ne szívhatna biofüvet – mondja Máté.
A függőkön gyógyszeres- és intenzív pszichoterápiával próbálnak segíteni. Fontos, hogy aki szermentes életet kíván élni, annak motiváltnak kell lennie. A megelőzés, figyelemfelhívás is kulcsfontosságú. Bár vannak ilyen programok, számuk és hatékonyságuk elég csekély, és éppen az új szintetikus drogok kockázatairól esik kevés szó – mondja Szabó Tünde, a Nyírő kórház szociális munkása, a drogambulancia főnővére.
Az a hiedelem, hogy a testi fenyítés a gyereknevelés szükségszerű, mi több, elengedhetetlen velejárója, a legtöbb társadalomban a mai napig szilárdan tartja magát. Pedig az 1960-as évektől kezdve számos tudományos kutatás született, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a gyerekkorban elszenvedett erőszak nemcsak a személyiségfejlődést és az agy szerkezetét befolyásolja negatívan, de a társadalom egészére rendkívül káros hatással van.
Ugyanígy az 1970-es évekig kellett várnunk, hogy belássuk, a gyerekek szexuális bántalmazása korántsem olyan ritka, mint korábban gondolták, és egyáltalán nem csak szélsőségesen deviáns családokban fordul elő.
Hiába fedezte fel Freud már a 19. század vége felé, hogy az akkor hisztériának nevezett tünetegyüttes hátterében gyerekkori szexuális abúzus áll, felismerését ugyanúgy vissza kellett szívnia, mint Galileinek saját korszakalkotó megállapítását. A korabeli polgári társadalom nem volt hajlandó szembenézni a ténnyel, hogy a család szentsége mögött sokszor poklok rejlenek.
A gyerekek szexuális bántalmazása korántsem olyan ritka
Forrás: flickr / Bruno Bindas
Európában 18 millió bántalmazott gyerek él
Fontos, hiánypótló kötet látott napvilágot az Oriold és Társai kiadó gondozásában. Kuritárné Szabó Ildikó és Tisljár-Szabó Eszter, a két szerkesztő nehéz feladatra vállalkozott, amikor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan tanulmánygyűjteményt állítson össze, amely egyszerre szól „azoknak, akiket bántottak, és azoknak, akik ilyen páciensekkel dolgoznak”.
Forrás: Oriold és Társai
Vagyis majdhogynem mindenkinek, ha hiszünk a kötetben nyilvánosságra hozott statisztikáknak, melyek szerint az USA-ban a „populáció kétharmada számolt be gyermekkori családon belüli ártalmas élményekről”, Európában pedig legalább 18 millió bántalmazott gyerek él.
A vállalás nem teljesen sikerült. Az Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volnacímű kötet első részében közölt tanulmányok túlságosan tankönyvízűek, a nyakatekert – érzésem szerint sokszor feleslegesen túlburjánzó – szakzsargon erdején csak a nagyon elszánt laikusok fogják átverekedni magukat.
Pedig életbevágóan fontos lenne, hogy a neurobiológia és a pszichoterápia legújabb tapasztalatairól és tanulságairól minél szélesebb rétegek szerezzenek ismereteket.
Az aberráció és a bűn nem genetikai hiba eredménye
Hiszen ahogy Alice Miller, a téma egyik legismertebb (nem mellesleg legközérthetőbben megnyilvánuló) szakértője írta: „Nem hibáztathatjuk a szüleinket és a nagyszüleinket, hogy téveszméket örökítettek ránk, mivel abban az időben nem állt rendelkezésükre a megfelelő információ.
Mi azonban már nem védekezhetünk azzal, hogy nem tudjuk, milyen következménye van a tetteinknek, hiszen ma már […] a bántalmazott gyerekek agyi elváltozásait bárki megnézheti a számítógép képernyőjén.”
A kötet második részében közölt esettanulmányok már valóban mindenkihez szólnak. Tanulságos, megrázó és megvilágosító erejű, ahogy a lélek sötét zugából fokozatosan előtörnek a terápián részt vevő egykori áldozatok eltemetett emlékképei.
A lélek sötét zugából fokozatosan előtörnek az egykori áldozatok eltemetett emlékképei
Forrás: flickr / Feggy Art
Különösen fontos a társadalom érzékenyítése szempontjából az a tanulmány, amely egy gyilkosságért elítélt férfi terápiás történetét tárja elénk: hátborzongató, ahogy a félresiklott élet momentumai megtelnek jelentéssel, és megértjük, hogy az aberráció és a bűn nem genetikai hiba vagy morális vakság eredménye, hanem egy súlyos trauma következménye, amelynek feldolgozásában senki nem segített a valamikori kisgyereknek.
Részletek apjuk által szexuálisan abuzált fiatal nők terápiás „verseiből”:
„Azt mondta, ez nagyon-nagyon jó, nagyon jó, megmutatom neked, hidd el, nagyon jó érzés, érezni fogod te is, nagyon jó lesz… de én nem éreztem, csak azt, hogy fáj […] mintha szétdarabolnának, szakítanák vagy vágnák egy késsel lassan és sokszor és úgy éreztem, ettől biztos meghalok […] de nem haltam meg, hirtelen elmúlt, és azt mondta, legközelebb sikerül, és én szégyelltem magam, hogy nem vagyok jó, valami nem jó velem, nem megy, ahogy a számokat sem tudtam elmondani németül […], mert buta vagyok, ügyetlen és buta, buta, buta…”
„…történni fog valami nem jó, fogja a fejemet kétoldalt, félek, kezem a mosógépen… nem mondhatom, nem számít, akkor is megtörténik, most már jobb, elment, a szám meleg, majd megmosom… a mosógép gombjait csavargatom… „ki lehetett bírni” érzés. Hol van anyám?”
Nem értettem: akkor ez most jó vagy rossz? Nem lehet egyszerre mind a kettő, nem lehet valaki egyszerre ennyire jó és ennyire rossz. De lehet, hogy én vagyok a rossz, mert ő szeret és jót akar, és én ostoba vagyok, hogy félreértem? Nem tudtam eldönteni, hogy én vagyok a rossz vagy ő. […] Bíznom kellene benne, biztos tudja, mit csinál, és az nem lehet rossz. Olyan nehezen hihető, hogy akiben bíztunk, valami olyat csinál, ami nem jó.
A magukat normálisként érzékelő emberek könnyen esnek abba a hibába, hogy az alkoholistákat, drogosokat, hajléktalanokat, bűncselekmények elkövetőit egyszerűen amorálisnak és gyenge jelleműnek ítélik, mintha a rossz útra térés nem volna más, csupán egy rossz döntés, az ember szabad választása.
A társadalom a peremére sodródó embereket a legszívesebben eltenné szem elől (ha már láb alól nem lehet), és semmilyen erőfeszítést nem tesz, hogy megértse önsorsrontó hajlamaik eredetét, és elősegítse önfenntartó képességeik kibontakoztatását.
Pedig a pszichológia új felismerései akár egy újfajta társadalom alapjául is szolgálhatnának, amelyben az egyének felismernék, hogy alapvetően az interperszonális kapcsolatok minősége határozza meg a nagyobb közösség működését: ahogyan a legközelebbi hozzátartozóinkkal bánunk, olyan lesz körülöttünk a világ. És ez ma már nemcsak egy hangzatos, Coelho tollára illő szentencia, hanem neurobiológiailag alátámasztott tény.
A gyerekkori bántalmazás megváltoztatja az agy szerkezetét
A nehéz gyerekkor, a kiskorban elszenvedett érzelmi-fizikai elhanyagolás, a verés és a szexuális visszaélés nemcsak mentális és viselkedésbeli zavarokhoz vezet, hanem a fizikumban is nyomot hagy.
Mint azt Andrejkovics Mónika tanulmányából megtudhatjuk, gyermekkori súlyos bántalmazást követően csökkent szürkeállomány-térfogatot találtak a prefrontális kéregben (ez a memóriáért, a végrehajtó funkciókért és a szociális képességekért felelős), az esetek nagy százalékában csökkent a hippokampusz volumene, és az első életéveiket árvaházban töltő gyerekeknél megnőtt az amygdala térfogata.
Elhanyagolás vagy bántalmazás hatására a corpus callosum, a két agyfélteke közötti kommunikációért felelős idegrostokból álló pálya is kisebbedik. Mivel a jobb agyfélteke tárolja és dolgozza fel a negatív érzelmeket, a bal pedig verbálisan tudatosítja őket, ha a kapcsolat nem optimális a két félteke között, akkor elmarad az érzelmek tudatosítása, kiértékelése, azonosítása.
Aki egy gyereket bánt, romba dönt egy egész életet
Forrás: flickr / Brandon Warren
Stressz hatására a mellékvese kortizolt termel, ami rövid távon segíti a szervezet normál működésmódba való visszatérését, hosszú távon azonban memória- és koncentrációzavarokhoz vezethet. Ha azonban a kisgyerek folyamatos stressznek van kitéve, ezek a folyamatok nem szűnnek meg a fenyegetés elmúltával, hanem állandósulnak, ami kihat az agy strukturális és funkcionális működésére.
Hétköznapi nyelven ez annyit tesz, hogy az egyén állandó fenyegetettségre rendezkedik be, vagyis a valóságot torzítva érzékeli. Ott is veszélyt feltételez, ahol az valójában nem áll fenn. Ha például a pedagógus azt látja, hogy egy gyerek védekezően felemeli a kezét, miközben ő csak közelebb akart hajolni hozzá, biztos lehet benne, hogy bántalmazott gyerekkel van dolga.
Aki egy gyereket bánt, romba dönt egy egész életet
Szülőnek lenni az élet egyik legfelelősségteljesebb, legnehezebb feladata, mégis bárki belevághat mindenféle felkészülés, előképzettség nélkül. Pedig az embergyerek csak úgy válhat kiegyensúlyozott felnőtté, ha legalább egy biztonságot nyújtó, szükségleteit kielégítő, érzelmeire megfelelően reagáló érett felnőtt segíti élete első éveiben. Ha nincs ilyen személy, ha a gyermek integritását megsértik, ha igényeit figyelmen kívül hagyják, ha sorozatos traumáknak teszik ki, akkor „az újszülöttek aranyát ólommá változtatják betegségekkel küzdő, depressziós felnőttek formájában”.
Aki egy gyereket bánt, romba dönt egy életet, és ezzel az egész társadalom fejlődésére negatív hatást gyakorol. „Az Egészségügyi Világszervezet álláspontja az, hogy a gyermekkorban elszenvedett bántalmazás nemcsak az élet teljes hosszán át megnyilvánuló testi és lelki egészségromlást okoz, hanem a társas kapcsolatokra és a munkavégzési képességre gyakorolt hatásain keresztül végső soron lassítja az országok gazdasági és társadalmi fejlődését.”
A gyermekkorban átélt erőszak és elhanyagolás jelentős mértékben növeli a kamasz- és felnőttkori agresszivitást (önmaga vagy mások irányába), a kriminalizáció, az öngyilkosság, az antiszociális személyiségzavar esélyét. A bántalmazott gyerekeknél felnőttkorban gyakran alakul ki hiányos önkontroll és empátia, gyenge konfliktusmegoldó képesség, pánikbetegség, krónikus fejfájás, gyomorbántalom, szexuális zavar, pszichés betegség, dohányzás, alkohol, droghasználat.
Könnyen lehet, hogy igaza van annak a külföldi szakértőnek, aki egy konferencián úgy fogalmazott, ha felhagynánk a gyerekek bántalmazásával, kiürülnének a börtönök.
Ha felhagynánk a gyerekek bántalmazásával, kiürülnének a börtönök
Forrás: flickr / Daniela Hartmann
Ami pedig az ördögi kör fennmaradását biztosítja: a bántalmazott gyerekek egyharmada maga is bántalmazóvá válik, jelentős részük pedig a további életükben is áldozatszerepbe kényszerül. A gyerekkori mechanizmusok, a gyenge önértékelés, az elszigetelődés, az önvédelmi mechanizmusok hiánya miatt a külvilágban is könnyű prédává válhatnak. Akit felnőttként bántalmaznak, nagy valószínűséggel gyermekként is áldozat volt.
Nem könnyű leszámolni a boldog gyerekkor mítoszával
Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a bántalmazások 90 százaléka a családban történik, és a fennmaradó 10 százalékot is többnyire olyan személyek követik el, akiket a gyerek ismer (tanárok, edzők, gondozók). A WHO legfrissebb, 2013-as jelentése szerint az európai gyermekek 23 százalékát bántalmazzák, a szexuális bántalmazás a lányok 13,4, a fiúk 5,7 százalékát érinti. A szexuális bántalmazás elkövetői elsöprő többséggel férfiak (és többségében nem pedofilok).
Egy másik, 22 országot átfogó vizsgálat szerint a gyerekkori szexuális bántalmazás a lányok 19,7, a fiúk 9,7 százalékát érinti. A legmagasabb előfordulási arányt Dél-Afrikában találták (34,4 százalék), a legalacsonyabbat Európában (9,2). Észak-Amerikában nőknél 15-25, férfiaknál 5-15 százalékot mértek.
Mindez pedig csak a jéghegy csúcsa, hiszen a dolog természetéből fakadóan rengeteg eset örökre titokban marad. Mivel a gyerekek kötődnek a bántalmazóhoz, és sokszor nem is tudják, hogy amit velük tesz, az teljességgel megengedhetetlen, nem tudnak beszélni fájdalmaikról. Felnőttként pedig sokan mélyen magukba temetik a történteket, és abban a tudatban élnek, hogy boldog gyerekkoruk és tökéletes szüleik voltak.
Nem könnyű leszámolni a boldog gyerekkor mítoszával
Forrás: flickr / wan mohd
Amikor pedig mentális, pszichés vagy fizikai problémáikkal szembesülnek, úgy érzik, isten, a sors vagy a rossz gének sújtják őket – hacsak nincs olyan szerencséjük, hogy találkoznak egy kompetens pszichoterapeutával, aki végigvezeti őket egy nagyon nehéz úton.
Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy van remény. Nemcsak gyógyszeres kezeléssel, hanem pszichoterápia alkalmazásával is el lehet érni pozitív neurobiológiai változásokat, vagyis még a kisgyerekkori agyi elváltozás sem visszafordíthatatlan folyamat.
A legfontosabb, hogy átéljük: gyerekként tiszták és értékesek voltunk, ártatlanul kellett elszenvednünk a felnőttek abúzusait. Ha sikerül empátiát éreznünk saját bántalmazott gyerekkori önmagunk iránt, képesek leszünk elfogadni felnőtt énünket, és ami a legfontosabb, nem adjuk át a hibás mintát saját gyerekeinknek.
Magyarországon hetente legalább egy nő hal meg párkapcsolaton belüli erőszak miatt.
A gyilkosságok 40 százaléka családon belül történik, minden ötödik nőt rendszeresen bántalmazza a partnere. A lekicsinyléstől, megalázástól és fenyegetőzéstől a lelki terrorig, a testi és szexuális erőszakig vezet az út. A bántalmazottak félnek, sokszor a kívülállók is őket hibáztatják és az elkövetőt mentegetik, de a körből ki lehet lépni. A pofon nem a szerelem egyik formája, soha nem az áldozat tehet arról, hogy verik. Ne tűrd a családon belüli erőszakot, az nem magánügy. Az áldozatoknak minden joga megvan a segítségre. Ha téged vagy a környezetedben gyaníthatóan valaki mást bántalmaznak, kérj segítséget.
A heroin az egyik legdurvább keménydrog, az aktív használóit pár év alatt teljesen tönkreteszi fizikailag és szellemileg egyaránt. A szert ironikus módon egy időben morfiumfüggők leszoktatásában használták, míg ki nem derült, hogy még annál is addiktívabb (és hogy még morbidabb legyen a sztori, a morfiumot az 1800-as évek elején az ópiumfüggők gyógyítására használták). A drognak volt azonban még egy ennél is meghökkentőbb felhasználási területe: az 1800-as évek legvégén a német gyógyszercég, a Bayerköhögés elleni gyógyszerként dobta piacra, teljesen legálisan. Pár évig nagy sikere is volt: aki szedte, azt nem zavarta különösebben a tüdőgyulladás.
A heroint, tudományos nevén diacetil-morfint, még tudományosabban C21H23NO5-öt egy brit kémikus, Charles Romley Alder Wright szintetizálta először 1874-ben, a morfiummal végzett kísérletei során. Pár állatkísérlet után úgy látta, a szer nem igazán jó semmire, és le is tett a további tanulmányozásáról. 1895-ben aztán egy német vegyész, Felix Hoffmann fedezte fel újra a vegyületet a Bayer gyógyszercég laborjában. Heinrich Dreser, a labor vezetője azonnal lecsapott az ígéretes új szerre, és utasította Hoffmannt, hogy azonnal tegye félre a másik futó projektjét, és koncentráljon a heroin vizsgálatára.
A félbeszakított másik kutatást egyébként Hoffmann két év múlva újra elővette, és így fedezte fel az acetil-szalicilsavat, vagy ahogy ma ismerjük, az aszpirint.
A heroint a Bayernél először nyulakon és békákon, majd embereken tesztelték, elsősorban a Bayer saját dolgozóin, köztük magán Dreseren is. Néhány teszt után Dreser a német orvosok éves nagy kongresszusán új mutatta be a szert, mint az asztma, a tüdőgyulladás, a TBC, a hörghurut, és úgy általában a köhögés elleni új, minden addiginál tízszer hatékonyabb szer, ami egyben erős fájdalomcsillapító is, és semmiféle függőséget nem okoz. A szert hamarosan piacra is dobták, volt belőle klasszikus kanalas orvosság, sziruppal kevert, tablettás és vízben oldható por formájú verzió. A heroin nevet is a Bayer marketingesei adták neki, azután, hogy az első tesztalanyok a kérdésre, hogy hogyan tudnák leírni az állapotukat a szer bevétele után, azt válaszolták, heroisch, vagyis hősies.
A Bayer 23 országban dobta piacra a heroint, aminek nagy sikere volt. Az első évben egy tonnát gyártott le a cég a hatóanyagból (ennek a mai utcai értéke kb. 100 millió dollár lenne). Ugyan már pár hónappal a piacra kerülése után elkezdtek szállingózni a hírek az addikció kialakulásáról a használóinál, egészen az 1913-as betiltásáig gyártották, forgalmazták és hirdették (elsősorban orvosoknak, nem a pácienseknek direktben).
Fotó: Keystone-France
Felmerül a kérdés, hogy miért a köhögés elleni hatást reklámozta a cég, amikor logikusabb lett volna a fájdalomcsillapító effektre alapozni. Akkoriban a fájdalomcsillapítóknak messze nem volt akkora piaca mint most, ellenben a tüdőgyulladás és a TBC a vezető halálokok között voltak a világon, ezért egyszerűen ez tűnt logikusnak. Ráadásul szájon át fogyasztva a heroin nagy részét lebontja a szervezet és morfiummá alakítja - így lehetett, hogy a hatás, és a heroinfüggőség sem volt közel sem olyan durva a gyógyszert szedőknél, mint a mai intravénás heroinistáknál.
Külön érdekesség, hogy a heroin név a Bayer bejegyzett védjegye volt egészen az első világháborút lezáró versailles-i szerződésig, amikor a győztes antant hatalmak megfosztották a német cégeket a szabadalmi jogaiktól és védjegyeiktől. Így lett a heroin köznév, és az aszpirin is (kivéve Németországot és még vagy 80 országot, ahol továbbra is, illetve újra a Bayer bejegyzett védjegye).
A betiltott dizájner drogok nem tűntek el, de kereskedelmük a föld alá szorult - szó szerint. Vendégszerzőnk, Ștefan Iancu írása az új pszichoaktív szerek aktuális helyzetéről Romániában.
Mióta Romániában a 2010-es és 2011-es törvények betiltották a kereskedelmet az addig legális dizájner drogokkal és más pszichoaktív hatású termékekkel, e szerek árusítása és használata jelentősen csökkent. Ennek ellenére az amfetamin-szerű stimulánsok és az egyéb, korábban legális szerek továbbra is elérhetőek különböző módokon a jártas használók számára.
Néhány nappal ezelőtt egy régi barátom írt nekem Facebookon. Nem sokat köntörfalazott, hamar rákérdezett, hogy tudok-e szerezni „valamennyit”. Nem kellett nevesíteni, hogy mire gondol – „legált” akart, ahogy itt nevezik az amfetamin-szerű stimulánsokat, amiket pár éve „etnobotanikai” boltokban lehetett kapni a szintetikus kannabinoidok mellett. A boltokat két éve bezárták, miközben néhány új pszichoaktív szert (ÚPSZ) felvettek az illegális szerek listájára és elfogadtak egy új törvény, amely minden pszichoaktív hatású szer, növény vagy preparátum kereskedelmét tiltja és törvénnyel bünteti. Azóta az ÚPSZ-ok kereskedelme és használata határozottan visszaesett. Néhány fogyasztó visszatért a heroinra vagy csak füvet szív, míg mások, leginkább a fiatalabbak, akik csak az olcsóságuk miatt választották a dizájner drogokat, felhagytak a droghasználattal. A Drogellenes Ügynökség Nemzeti Jelentése szerint a függőség miatt kezelést kereső ÚPSZ használók aránya 2013-ra 18%-ra esett vissza az összes segítséget kereső droghasználó között, míg ez a szám 2011-ben még 41,1%, 2012-ben pedig 33,2% volt. Az ÚPSZ okozta sürgősségi orvosi ellátások száma 2013-ra az előző évi érték 60%-ra csökkent, bár még így is az összes eset 45,5%-át jelenti.
Amikor legutóbb beszéltem ezzel a barátommal, már szerzetesként működött egy bukaresti kolostorban, ahol pár évet töltött. A kora húszas éveinkben kezdtünk drogokat használni – leginkább a ketamin kombinációit – majd ahogy ő továbbhaladt, heroinfüggő lett, én pedig visszatértem az állatorvosi érzéstelenítőkhöz, mielőtt felfedeztem az új legális szereket, amiknek szenvedélyes fogyasztója lettem, ahogyan akkoriban Bukarestben sokan mások is. Miután túlesett egy méregdrága, izraeli orvos által végzett heroinfüggőséget kezelő terápián, ami után nem érezte a kívánt hatást használatkor, újra találkoztunk. Másnap felhívott, hogy szerezzek neki dizájner drogot, amit megtettem, habár akkoriban keményen küzdöttem, hogy leálljak és összeszedjem magam. Később megbántam, mert komolyan rácsúszott a dizájner drogokra és teljesen szétesett, mint én is, és addig nem is hagyta abba, amíg egy régi tanára el nem vitte a kolostorba. Amikor véletlenül összefutottunk hosszú, fekete szerzetesi talárt viselt és fakalapáccsal ütötte a táblát a kolostor körül, ahogy a szerzetesek teszik errefelé. Eléggé megrökönyödtem, minthogy nem szeretem a vallást és a templomot, de örültem, hogy végre letette a drogokat és jól is nézett ki. Közben én is megjártam egy rehabilitációs kezelést és visszatértem a régi kerékvágásba, elszakadva az alkalmi visszaeséstől és az állandó cuccozástól.
Amikor fel vette velem a kapcsolatot, jobban felkészültem és közöltem vele, hogy már nincsenek meg a kapcsolataim és nem tudom, honnan vásárolhatna. De hazudtam. Úgy három hónapja, néhány nagyon élénk, droghasználó álom után visszacsúsztam és átcuccoztam két napot, aminek a végén paranoiától küzdve a rendőrőrsön találtam magam, a szeretett telefonom és minden pénzem nélkül és még le is ütöttek.
Tapasztalataim és a dizájner drogok jelenlegi, bukaresti helyzetével kapcsolatban végzett kutatásom alapján az amfetamin-szerű stimulánsok illegális beszerzésének fő lehetőségei Románia fővárosában a következők:
1. Alacsony szintű utcai dílerektől Bukarest fő vonatpályaudvarán, Gara de Nordon.
Bukarest fő vonatpályaudvara tudomásom szerint az egyedüli hely, ahol a korábban legális szereket közvetlenül az utcáról meg lehet venni anélkül, hogy előzetesen valaki bemutatna a dílernek. Ez a hely hemzseg a rászoruló droghasználóktól, sokuk ÚPSZ-ra átállt egykori heroinfüggő, akik az utak alatti csatornahálózatban élnek a vonatállomással szemben. Erről az ökoszisztémáról már számos hazai és külföldi cikk és dokumentumfilm született, példáulezésez. Egyáltalán nem biztonságos hely, minthogy az ott élő fogyasztók reményvesztettek és kiszámíthatatlanok. A főnökük egy jól ismert, Brusli nevű ember, aki többekkel él a csatornahálózatban, annak ellenére, hogy nagy köteg készpénzzel járkál. Úgy látszik, hogy a többiek önként engedelmeskednek neki, mert nincs más lehetőségük. Néhány földalatti terembe bevezette az áramot és néhány kényelmi felszerelést, de a legtöbb hajléktalan fiatal a két vízcső egyikének tetején alszik egy alagútban. Brusli kis, 0,25 grammos pakettokban árulja a fehér port, amit egységesen Pure by Magic-nek hívnak – nem tudjuk, hogy pontosan milyen szereket tartalmaz, de a hatása a mefedronhoz hasonlít, amit korábban legálisan árusítottak a boltokban. A vonatállomás talán a legdrágább hely a Pure by Magic vásárlására, aminek grammja itt kb. 25 Euro. Az állomáson valamiért ugyanezt az árat kérik negyed grammért is, amivel az ár már a kokainéval vetekszik. Brusli az ott élő hajléktalan férfiaknak és nőknek is árulja a drogokat, 50 vagy 100 mg-onként mindössze 2,5 Euróért. Azt beszélik, hogy a port a holttestek konzerválásához használt anyaggal ütik fel, de ezt nehéz bizonyítani.
Szintén ez az a hely, ahova eljártam párszor a visszaesésemkor, mert egy biztos pont, ami mindig könnyen megközelíthető. Korábban Brusli és az emberei rendesen viselkedtek velem, bár egyszer egy nő kirabolt és elvitte a mobilom. Most az egyik csoportjukhoz mentem és megkérdeztem, hogy tudnak-e eladni, ami az első körben működött is, de később, amikor visszamentem egy újabb adagért, már be voltam állva, úgyhogy nem vettem észre, hogy egyikük kivette a zsebemből a pénzem. Amikor a fizetésre került a sor, már nem volt nálam pénz, de nem voltam hajlandó a kis zacskó por nélkül távozni. A következő dolog, amire emlékszem, hogy négyen vagy öten voltak rajtam, kivették a hátizsákom a kezemből és addig ütöttek, amíg a földre nem kerültem, aztán otthagytak. Véres orral és feldagadt arccal távoztam, hogy használjam a zacskó tartalmát, ami továbbra is ott volt a kezemben és akkor csak ez számított.
2. Online házhoz rendelés futárcéggel
Mielőtt a vonatállomásra jártam, megpróbáltam online szerezni drogot. Néhány éve, amikor az új pszichoaktív szerek körül még tartott a jogi bizonytalanság, számos honlap olcsón és megbízhatón árulta ezeket a szereket. Felhívtad a honlapon feltüntetett számot és egy órán belül ott is voltak, a város bármely pontján, jellemzően autóval. Azóta az online és az utcai boltokat is lekapcsolták és az online kereskedelmet nagy erőkkel monitorozzák, úgyhogy a netről drogot szerezni már nem egyszerű. Habár néhány „illegális drog eladás” és „Pure by Magic” kulcsszavakkal végzett kereséssel még mindig lehet hirdetéseket találni a legnagyobb román hirdetőoldalakon. A legtöbben nagytételben adnak el, de néhányuk 1 grammot vagy kevesebbet is ad, méltányos 25 Euro/gramm áron. Árusítanak más márkájú porokat is, szinte mindig amfetamin-féle stimulánsokat, például Diamond White és Special Gold néven és szintetikus kannabinoiddal bespriccelt elszívható cuccokat és talán stimulánsokat is Boom, Diesel, Maraciuca, Chillout, M1, B52 stb. neveken. A csapda abban rejlik, hogy a megadott telefonszámok sosem valósak. Tucatnyit felhívtam közülük és egyik sem működött. De a hirdetések Yahoo Messenger ID-t is tartalmaznak, például „spicedeliverynet”, „spiceshop_online” vagy „powder_herbal” neveken (kicsit megváltoztattam a neveket a cikkben) és amikor hozzáadtam őket a kapcsolataimhoz, nem kellett sokat várnom, hogy beszélhessek valakivel.
A második csapda, hogy ezek a dílerek nem akarnak személyesen találkozni vagy kiszállítani, függetlenül attól, hogy mennyire próbáltam meggyőzni őket, felajánlva, hogy elrejtem a pénzt egy titkos helyen, ők pedig a drogot egy általuk választott helyre teszik. Az egyetlen lehetőség a privát futárcégeken vagy a postaszolgálaton keresztüli kiszállítás volt, ami általában egy vagy két napba telik. Fizetni a csomag átvételekor vagy előreutalással is lehet bankszámláról. Természetesen a megrögzött droghasználók még visszaeséskor sem hajlandóak ennyit várni, úgyhogy leálltam a hirdetésekről és a vonatállomásra jártam. A következő napokban még mindig kaptam a hirdetéseket, hogy vásároljak különböző mennyiségű ÚPSZ-ot olcsón ezekről az IDk-ről, egyikük még ingyenes tesztmintát is ajánlott egy új márkából. Ahogy fokozatosan épültem fel a visszaesésemet követő rémálomszerű kalandok után, letöröltem az ID-t, ami nem jelenti, hogy ne sajnáltam volna elutasítani a vonzó ajánlatokat.
Még Facebook oldalak is vannak például „PurebyMagic” néven, akik spice boltként hirdetik magukat és valószínűséggel betartják az ígéreteiket.
3. Specializálódott dílerek, akik megbízható fogyasztók hálózatának árusítanak
A legbiztonságosabb módja a korábban legális drogok vásárlásának a régimódi módszer – vásárlás személyesen, csak megbízható fogyasztók számára. Természetesen ez csak akkor működik, ha ismersz valakit, aki ismer valakit és hajlandó is bemutatni a dílernek, vagy vásárolni a nevedben szívességből, pénzért vagy drogért cserébe. Ha nem tudod, hogy kivel üzletelsz, akkor lehet, hogy az odaadott pénzből sosem látsz drogot. Ezek a dílerek, akik vélhetően még mindig nagy adagokban vásárolnak Nagy-Britanniából vagy Kínából nehezebben elérhetők. Ritkán árulnak más drogot, kivéve heroint – néhány heroin díler ÚPSZ díler is egyben. Ez a módszer gyakoribb Kolozsváron. Radu, egy 18 éves középiskolás, korábbi dizájner drogfüggő, akivel a rehabon találkoztam, azt mesélte, hogy Kolozsváron még mindig ez a technika – van néhány telefonszám, amiket a fogyasztók megosztanak egymás közt és a csomagokat egy órán belül kiszállítják autóval. A legelterjedtebb porok Kolozsváron a Diamond, a Special Platinum és a Pure by Magic, az elszívhatók pedig Crank, Ice Porto és Crash néven futnak. Egy másik közismert módja a drogbeszerzésnek Kolozsváron – ahogy Rado elmondta – odamenni valakihez, aki láthatóan be van állva és megszerezni tőle a forrását.
4. Online vásárlás a darknet boltokból
Végül egyre több román fogyasztó fordul a darknet weboldalakhoz, hogy kábítószert vagy dizájner drogot vegyenek. A Tor böngészővel mefedron vagy akár Pure by Magic hirdetéseket is találni, amiért online Bitcoinnal kell fizetni, majd várni a csomag megérkezésére. Bár hallottam, hogy ez a rendszer Romániában is működik, sosem próbáltam ki.
Figyelembe véve a dizájner drogok beszerzéséért és használatáért kiszabható büntetéseket, két helyzet lehetséges: Azon szerek esetében, amelyek tiltólistára kerültek (például a mefedron) a tartás személyes felhasználásra 3 hónaptól 2 évig tartó börtönnel vagy bírsággal büntetendő most, hogy mérsékelték a büntetéseket Romániában. Az értékesítésért szigorúbb büntetés jár. Egy másik törvény tilt mind „cselekedetet” (előállítás, árusítás, szállítás, beszerzés stb.), amelyet pszichoaktív szerrel, növénnyel vagy preparátummal végeznek és 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel vagy bírsággal rendeli büntetni (3 hónaptól 2 évig terjedő börtönbüntetéssel, amennyiben a pszichoaktív hatások nem ismertek, illetve 1-től 5 évig, ha az eladó úgy tesz, mintha a szer legális lenne). Mindazonáltal e szereknek a személyes felhasználásra történő vásárlását és tartását önmagában nem büntetik.
Serdülőkorú szenvedélybetegeknek nyílik bentlakásos otthon, miután rengeteg a tizenéves drogos és nincs hol ellássák őket. Kellett az is, hogy egy Szeged melletti kistelepülés igent mondjon az újrakezdésre.
Kevés bentlakásos intézménybe akarnak annyian bejutni, mint a napokban átadott szatymazi Rehabilitációs Centrumba. Nem véletlenül nagy a sor, Csongrád megye új büszkeségét ugyanis átadták, de az ország első, serdülőkorú szenvedélybetegeknek létesített központja még nem kezdte meg működését. Előreláthatólag január végén-februárban beköltözhetnek az első kliensek, ennek időpontja csak az Emberi Erőforrás Minisztériumon múlik.
Pedig az igény több évtizedes. Egy szegedi pszichiáter, Farkasinszky Terézia még a nyolcvanas évek elején döntött úgy, hogy kezdeni kell valamit a csongrádi megyeszékhely csellengő, szipuzó, a jugóktól olcsó marihuánát szerző fiataljaival, akkor is, ha szocializmusban nem volt divat elismerni a kábítószerezés jelenségét. Drogstratégiáról még szó sem volt, a doktornő így ment a feje – és a lengyel példa – után, szervezett klubot, közösséget, majd 1987 tavaszán megkezdte működését a Szegedi Drogambulancia.
Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi
Mire 2010-ben Arany Zoltán vette át a drogcentrum vezetését, már sok minden megváltozott. Az intézmény az időközben elhunyt Farkasinszky Terézia nevét viselte, a dizájner drogok érkeztével pedig olyan sok fiatal lett kábítószer-használó, hogy komoly problémaként jelentkezett: hova irányítsák a 16 év alattiakat.
“Egyszer Zacher Gábor, amikor még a Péterfy toxikológiáját vezette, egy 15 éves heroinista lányt küldött, aki évek óta cuccozhatott
– mondja Arany igazgató, miközben a Szeged melletti Szatymazra tartunk. Nem telik el olyan nap, az intézményben, hogy ne jelentkeznének telefonon vagy személyesen 18 év alatti szerhasználók. A partidrogok mellett sok gyereknek szocializációs minta a kábítószerezés. Aki azt látja, hogy anyja-apja betép, az maga is könnyen nyúl anyaghoz – teszi hozzá az intézetvezető, aki a reklámokat is felelősnek tartja, melyekben a problémák többségére megoldás egy gyógyszer.
Az egyre alacsonyabb belépési életkor miatt a szegedi drogambulancián már van ifjúsági team, de bentlakásos kezelésre Magyarországon a serdülőkorú szerhasználókat eddig nem nagyon lehetett sehol sem elhelyezni. Legfeljebb néhány speciális otthon volt, ahol, ha nem is gyógyították, de legalább fogadták őket és a problémájukat. Most, uniós pénzből egyszerre két helyen épül számukra bentlakásos otthon. Ráckeresztúron még az alapkőletételnél tartanak, a szatymazi központ viszont már elkészült.
Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi
Tény, nem indult könnyen, mert a szatymaziak egy része először hallani sem akart arról, hogy „gyógyulófélben lévő drogosok” költözzenek a településre. Szerencsére a község „tudósemberei”, a helyi háziorvos és a szatymazi plébános még az első falugyűlés előtt alaposan utánaolvastak a témának, így ők nyugtatták meg a kedélyeket. A plébános még a centrum ellen aláírásgyűjtőket is meggyőzte, adjanak egy esélyt. Cserébe az atya csak annyit kért, a kliensek segítsenek a templom környékének rendben tartásában.
Sokat számított, hogy a település polgármestere – az azóta egészségügyi okok miatt lemondott – Kormányos László és a képviselő-testület szintén hitt az intézmény fontosságában. Helyettese, Barna Károly alpolgármester nem kertel, mikor a miértről kérdezzük. „Bentlakásos idősek otthonát akartunk a régi iskolaépületeinkben, de arra nem lehetett pályázni. Rehabilitációs centrumra meg igen, így végül rábólintottunk.”
Bólintásnál talán egy kicsit többet is tettek, ugyanis az önkormányzat ingyen adta a telket és az azon álló egykori iskolaépületeket. Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a gyerekszámcsökkenés miatt vált üressé 2009-ben a faluszéli iskola, de tévedünk. Barna alpolgármester – aki szintén ide járt egykor – azt mondja, egyre több az iskoláskorú Szatymazon, csaknem 270, viszont már mindenki a 70-es években épült központi általános iskolába jár.
Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi
KÉT ÜTEMBEN
Az épület tervezése kivitelezése a falu és az intézmény példaértékű együttműködéséből jutott el jelenlegi állapotába. Ma már egyre több területen segítik egymás munkáját. A felújított épület csak gerendáiban őrzi a régi iskola nyomait, a 200 milliós beruházással teljesen megújult az épület. Az otthonban 2-3 ágyas szobákat, 30 fős közösségi helyiséget, fürdőszobákat, melegítőkonyhát, orvosi helyiségeket, dolgozói hálókat és könyvtárat alakítottak ki. 10 serdülő és 10 felnőtt szenvedélybeteg ellátására van hely, nyárra kész a második ütem, további 5-5 férőhellyel. Utóbbira egy kormányhatározat ígér 130 milliót.
Az ételt egy helyi étteremből szállítják majd, a 11 álláshely betöltésénél pedig elsőbbséget élveznek a szatymaziak. Úgy tűnik, a nevelők, szociális munkások, pedagógusok mellett orvosra is jut, igaz csak a jogszabályban előírt 0,1 fő belgyógyász és pszichiáter személyében. Kicsit keveselljük, de kiderül, ez is heti 4 órát jelent. Egy helybeli képzőművész pedig vállalta, hogy besegít a művészetterápiába.
Az egyemeletes épület része egy akkora lift is, melyben hordágyat is lehet szállítani. „Uniós előírás” – mosolyog Arany Zoltán. Tervben vannak mégterápiás helyiségek lakószobák, illetve apartmanok is, hogy egy-egy hétvégére az egész család eljöhessen a gyerekéhez.
EGYEDÜL NEM MEGY
„Család nélkül ugyanis ritkán van gyógyulás” – ezt már Farkas Attila családterapeuta teszi hozzá, a rehabilitációs centrum gyermek és serdülő részlegének leendő szakmai vezetője. A szakember szerint a szenvedélybetegség elleni küzdelem három pilléren alapul: egészségügyi, szociális és pedagógiai rehabilitáció. Épp ezért a bekerülési eljárás részeként szondázzák a kliens környezetét is, hogy aztán egy átfogó, a kliens életének minden területét érintő terápiás terv alapján kezdődhessen meg a gyógyulás. A családra, a külső kapaszkodókra a rehabilitáció után is hatalmas szükség van, a folyamat ugyanis nem ér véget azután a fél-egy év után, amit a fiatal az intézetben tölt.
Farkas Attila szerint az unalom kiiktatása fontos tényező, mert nem leállni nehéz a szerről, hanem tisztának maradni. A centrumban emiatt ébredéstől elalvásig megtervezett a program, a keretek biztonságot adnak. Munkájuk sikerességét abban mérik, mennyien tudtak talpra állni a függőség után. Egy rehabilitációs intézet, ahol 20-30 százalékos a talpra állás, már nagyon eredményesnek minősül.
„Talpra állni nem csupán azt jelenti, hogy nemet mondok, hanem, hogy életmódot váltok” – jegyzi meg Arany Zoltán, hozzátéve, hogy a szenvedélybetegség igaz ellenszere a boldogság, az önmagunkkal való elégedettség, amikor nem kellenek pótszerek.
Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi
AKINEK SIKERÜLT
Péter –akinek vezetékneve és fényképe tudatosan nem kerül cikkünkbe – már túl van az életmódváltáson. A férfi 20 évesen kezdte a fűvel és partidrogokkal, 37 évesen pedig a heroin fejeztette be vele. „Eljutottam az anyagozásban oda, hogy mindent tönkretettem magam körül, végül magamat is.”
Azon kevesek egyike, akiket nem a környezete küldött el segítségért, hanem saját maga ment be a Péterfy kórház toxikológiájára, ahonnan Szegedre került és egy évig dolgozott azon, hogy túlélje a korábbiakat. Kezdetben nem bízott a rehabilitáció sikerében,
“sok ismerősöm volt a rehabon, akik később újra ott álltak mellettem és várták a dílert.
Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi
Szerinte „a rehab önismeretet ad”, igaz, ehhez az is kellett, hogy Péter teljesen leszámoljon a múltjával. Most a szegedi drogcentrum alacsonyküszöb-részlegén dolgozik, emellett iskolákba jár előadásokat tartani és szomorúan látja, hogy egyre fiatalabbak szednek olyan szereket, melyekkel 3-4 év alatt átélhető az a pokol, amihez Péternek 17 év kellett.
AZ ELSŐ LAKÓ
Végleges névsor nincs – a szenvedélybetegeknél könnyen elillan a motiváció – de a szakemberek abban bíznak, hogy J. lesz az egyik első beköltöző. A kamasz állami gondoskodásban van, korábban nevelőszülőknél lakott, de az állandó csavargás és szerhasználat visszaterelte a gyerekotthonba. J. problémás gyerek, kontrollálhatatlan volt, felmerült a zárt ellátás lehetősége is, de a drogambulancián nem akartak beletörődni az elvesztésébe. A kezeléshez felkutatták J. anyját és bevonták a gyerekotthon vezetőjét is, a 15 éves fiúnál pedig működni kezdtek az egyéni konzultációk. Jött is az eredmény, pár hete ugyanis J. kijelentette, változtatna az életmódján, hajlandó napi terveket megfogalmazni, egy órát tanulni, három órát segíteni a ház körül. De ami a legfontosabb, letette a szert, és vállalja, hogy beköltözik a rehabilitációs centrumba.
Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi
Vállalást Szatymaz község is tett: 15 évig ők tartják fenn a rehabot, bár a folytatást sem zárják ki. Kérdezzük az alpolgármestert, hogy befogadják-e azt a klienst, aki a terápia alatt beleszeretett az őszibarackjáról elhíresült községbe. Ha itt akar letelepedni, állunk elébe – hangzik a válasz. Szatymaz igent mondott az újrakezdésre.
Radicsékat egy ismerősük, az iskola takarítónője 2015. január 14-én 13 óra körül értesítette, hogy a legnagyobb lányuk, Vera rosszul lett az iskolában, mentőt kellett hívni hozzá, mert valamit beszedett.
Fotó: Botos Tamás
A Radics-család Szántódnémediben él, egy román határ menti ötezres lélekszámú kisvárosban. Radicsék tudták, hogy a településen sokan használnak drogokat, de arra álmukban sem gondoltak, hogy egyszer a csendes, visszahúzódó 16 éves Vera lányuk is kipróbálja a kábítószert. Ráadásul tanítási időben, egy rendvédelmi gimnáziumban, ahol rendőrök is oktatnak.
Radics Tibor és Éva állami gondozásban nőttek fel, ott ismerkedtek össze, három gyereket nevelnek, szegények, az OTP-hitel elvitte a házukat, egy helyi baptista közösségbe járnak, és most úgy érzik, hogy valamit tenniük kell, mert a herbálszívás nemcsak az egész városban, de az iskolában is elfogadott, hétköznapivá vált, és most már tudják, hogy a gyerekeiket sem tudják távol tartani a szertől.
Fotó: Botos Tamás
Tibó, aki szintén a Rákóczi Gimnáziumba jár — amit egyébként Facebook-bejegyzéseiben rendre csak gettóként vagy drogtanyaként emleget — így mesél a herbálozásról:
„7.25-kor mikor leszállok a buszról, már egy csoport, kábé 20-25 fő áll a suli előtt, és szív. Utána ez folytatódik minden szünetben, csak már nem a suli előtt, hanem bent az iskolába, a dohányzásra kijelölt helyen vagy a WC-ben. Sunyisan csinálják, mert vágott dohány közé keverik a drogot, majd rendes igazi hüvelybe töltik bele. Pont úgy néz ki mint egy sima cigaretta. A diákok több, mint a fele szív. Minimum.”
Ezt az arányt Radics Vera is megerősíti, aki hétfőn az iskolában két barátnőjével együtt próbálta ki először a szintetikus füvet. Nem félt, hiszen nagyon sokan szívják az iskolában, nem számít nagy kalandnak. Első alkalommal nem is volt semmi gond, barátnőivel csak nevetgéltek, szédelgett, de nem volt rosszul. Aztán szerdán egy fiú, aki rutinos szívónak számít, behívta egy cigibe. Vera 2-3 slukkot szívott a valószínűleg erősre sodort spangliból, percek múlva elájult, barátnői becipelték a mosdóba. Az osztályfőnök és egy testneveléstanár kihívta a mentőket. Vera szüleit az iskolából hivatalosan senki nem értesítette, hogy baj van.
Fotó: Botos Tamás
Bűncselekmény hiányában
A fiú, akivel rágyújtott Vera, nem lett rosszul, ő a lány szerint sokkal jobban bírja a herbált, mivel mindennap szívja. Vera elmondása szerint a srác alig szokott kimozdulni az osztályteremből, a szemén is látszik, hogy folyton be van állva, csak ül, nem nagyon beszél senkivel. Az iskolában nem ez volt az első eset, hogy elvisz a mentő egy diákot. Az elmúlt 2-3 évben rendszeresen lettek rosszul, ájultak el, panaszkodtak hányingerre, fejfájásra a gyerekek.
Nyomozás is indult az ügyben. A rendőrök egy szomszédos faluban megtalálták a 26 éves dealert, de mivel a nála talált növényi származék nincs rajta a tiltólistán, a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta a büntetőeljárást.
A biofű a legzoralabb
Tibó most végzős a Rákócziban, azt meséli, hogy a suliban mindenki csak a herbált szívja, füvet egyszer láttak, még elsőben. 600-700 forintért lehet megvásárolni grammját, de ha valaki házilag áztatja, keveri, akkor még olcsóbb.
A herbál vagy biofű dizájnerdrog: olyan vegyszer, aminek nincs köze semmilyen növényhez. A szintetikus anyag Magyarországra Kínából érkezik fehér por formában, aztán valamilyen szerves oldószerben, leginkább körömlakklemosóban oldják fel. Az oldatba növényi törmeléket, általában zsályát áztatnak. Ezután a növényi törmeléket kiszárítják, dohánnyal keverik, és cigarettapapírba sodorva elszívják.
A hatása hasonló a marihuánáéhoz, de mivel ez tömény, szintetizált kannabinoid, illetve annak egy kémiailag manipulált verziója, sokkal hatásosabb, erősebb anyag. Legalább százféle verziója ismert, ezért sem lehet betiltani. Hiszen amint egy vegyület tiltólistára kerül, a vegyészek csavarnak a képleten, és már érkezik is a piacra a következő verzió, amit ugyanúgy az interneten lehet megrendelni, a postás pedig kiszállítja. Rövid vagy hosszú távú káros hatásai ismeretlenek. Senki sem tudja, hogy mit tesz a tinédzserek agyával, tüdejével, szívével, de az biztos, hogy rendszeresen okoz rosszullétet,és simán bele is lehet halni a használatába. Annyira erős verziói vannak, hogy attól még a 15 éve keményen heroinozó, ahírhedt zene nevű dizájnerdrogot intravénásan lövő kábítószerfüggők is félnek. A biofű gyors romboló hatásairól egykorábbi interjúnkbankét budapesti drogfüggő mesélt:
Vera a szívás után 5-6 órán keresztül meg sem tudott moccanni, elmondása szerint nem érezte a saját súlyát, alig látott, csak feküdt, az orvosok nem tudtak mit kezdeni vele, hiszen azt sem tudták pontosan, hogy mi az a szer, ami a lány szervezetébe került.
„Ki akartam jönni onnan. Attól féltem, hogy benne maradok abban, és azt az érzést fogom érezni most már.”
Infúziós sóoldatot kapott, majd lassan kitisztult. Vera megkérte az anyját, hogy azt a ruhát, ami aznap rajta volt, dobják ki. Nem lesz képes többet felvenni. Radicsék nagyon megijedtek. Ezen az sem segített, hogy Vera halálhíre kezdett elterjedni a városban. Évát már a temetésről kérdezgették a boltban. A szülők elhatározták, hogy mindenáron tesznek valamit.
„Nem azért neveltük fel a gyereket, hogy aztán ne éljen semmit, és meghaljon. Akármilyen bűn jön az életünkbe, mi nem söpörjük a szőnyeg alá. Rendesen felhozzuk, beszélünk róla, nyíltak vagyunk, nem szégyelljük azt. Ő most elesett, feláll, hiszem azt, hogy velünk az Úr, megment bennünket.”
A szülők beindultak, és minden érintetthez elmentek. Beszéltek a rendőrséggel, az osztályfőnökkel, az igazgatóhelyettessel, az igazgatóval. Valójában senki nem tud és nem is nagyon akar tenni semmit. Radics Tibor szerint ennek egyszerű oka van.
„Sokan úgy érzik, hogy ez egy cigányprobléma, a cigány meg cigány is marad, javíthatatlan, felesleges vele foglalkozni.”
Vera viszont azt mondja, hogy az osztálynak ugyan több mint a fele roma, de bőrszíntől függetlenül mindenki szív. Radics Tibor arról is mesélt, hogy ez egyáltalán nem generációs probléma. Szántódnémediben sok felnőtt, családos ember is szívja a herbált. Annyira olcsó a szer, olyan könnyű beszerezni, hogy mára már átvette az egyre drágább alkohol szerepét is.
Fotó: Botos Tamás
Az iskola feladta a küzdelmet
Az igazgató és az igazgatóhelyettes név szerint tudják, kik fogyasztják, kik árulják a drogot, de mivel a szer nincs tiltólistán, tehetetlenek. Vera esete után az iskola úgy döntött, hogy a fiút, aki Verával szívott, eltanácsolják az iskolából, és azóta az egyébként illegálisan kijelölt dohányzót is bezárták. Vera azt meséli, hogy ettől függetlenül továbbra is teljesen nyíltan megy az iskolában a cuccozás, a tanárok tudnak róla, hiszen sok diák beállva ül be órára is. De a rendvédelmi iskola már évek óta feladta a drogok elleni küzdelmet. A rendőrök ugyan tartanak drogprevenciós előadásokat, ahol a dizájnerdrogokról is beszélnek, de ezeknek semmi elrettentő hatásuk sincs, a diákok végighallgatják őket, majd szívnak tovább.
A iskola vezetése és Radicsék teljesen máshogy látják a történteket. A szülők nem értik, hogy hunyhat szemet az iskola a drogozás felett, és úgy gondolják, az intézmény köteles vigyázni a rábízott gyerekekre. De ha erre képtelen, akkor legalább a szülőket értesítenie kellene, hogy gond van a gyerekkel.
„Felkelek, mint szülő, felöltöztessük a gyerekeket, elküldjük iskolába, tudván azt, hogy jó helyen van a gyerek, tanul a gyerek, vigyáznak rá. Azt akkor az iskolában tudják, hogy drogozik…. Nem tudnak ellene mit tenni. Hát akkor hogy engedjem el a gyereket iskolába?”
Fotó: Botos Tamás
Az igazgató és az igazgatóhelyettes viszont azt hangsúlyozza, hogy Vera a legfőbb bűnös, hiszen ő fogyasztott kábítószert, ő szegte meg az iskola szabályait.
Megkerestük a gimnázium igazgatóját, aki azt mondta, hogy a KLIK engedélye nélkül nem nyilatkozhat, viszont beszélgetésünk után Verát és szüleit behívatta és figyelmeztette: a lány fogyasztotta a drogot, ő a bűnöző, nem az intézmény. Az igazgató azt mondta, ne az iskola legyen a bűnbak, a szülők pedig örülhetnek, hogy Verát eddig még nem rúgták ki. Az igazgató megdöbbent, hogy ilyen alacsonyan iskolázott emberek a sajtóhoz mertek fordulni, és azt is belengette, hogy neki is vannak újságíró ismerősei, akik ha kell, megvédik az iskolát a támadásoktól. Verára az iskolatársai közül is sokan berágtak, mert szerintük Vera miatt zárták be az iskolai dohányzót, emiatt most a mosdóban vagy a suli előtt kénytelenek bujkálni.
Két héttel Vera esete után, január 29-én is rosszul lett egy fiú az iskolában, hozzá is mentőt kellett hívni. Radics Éva nem hibáztatja a tanárokat, de szeretné, ha legalább ki lenne mondva, hogy baj van.
„Nem hibáztatom a tanárokat, mert a szülők még nagyobb hibásak, mert nem figyeltek oda. Ugyanúgy mink is. Úgysem tudjuk megállítani. Értem. Azt is, hogy miért nem lehet, hogy bevonják eztet, hogy megszűnjön. Annyi segítséget kérnénk, hogy legalább az iskolában ne legyen. Ha megszólalnának a gimnáziumból vagy a polgármester elmondana annyit, hogy tud róla, hogy lássák az emberek, hogy ők is beleeshetnek.”
(A cikkben a szülők kérésére, mind a település, mind az iskola, mind a személyek nevét megváltoztattuk.)
Az Alternatíva Alapítvány munkatársai HIV szűrést és tanácsadást biztosítottak a klienseinknek. A szűrést gyors tesztel végzik, mely az egyik legérzékenyebb a piacon lévő tesztek közül és 60 mp alatt eredményt hoz, így az eredményt megismerve rögtön kezelésbe tudják irányítani a kiszűrt klienseket. Két hetente péntekenrendszeresen elérhető a szolgáltatás az Art Éra Alapítványnál 10-14 óráig. A következő időpont március 27-én lesz.
Aváltozástól való félelem megakadályozhat valakit abban, hogy kilépjen egy nem jól működő kapcsolatból. Bár nem teszi boldoggá, de ismerős és megszokott, az újrakezdés pedig mindig bizonytalan. A szakítás érzelmileg mindenképpen megterhelő, és lehet rá számítani, hogy rengeteg lelki energiabefektetés fog kelleni ahhoz, hogy újrarendeződjön az élet. Vannak helyzetek, amikor nehéz vállalni ezt a fajta megterhelődést. Ráadásul a szakítással rengeteg más veszteség is ér minket: nem könnyű feladni a bejáratott közös szociális hálót, a közös barátokat, vagy a közös munkahelyet, a közös elfoglaltságokat.
Van, akinek egyenesen a párkapcsolata/házassága határozza meg az identitását, ezért elvesztésekor azt érezheti, hogy e nélkül nem tud tovább létezni, és nincs értelme az életének. Azegyedülléttől való félelem is lehet olyan erős, hogy nem merünk szakítani. Szeretnénk megúszni a szeparációs szorongás kínzó lelki fájdalmát, mely egy komolyabb kapcsolat befejezésével szinte természetesen együtt jár. Ennek egyik lehetséges feloldása, hogy egyik kapcsolatból a másikba zuhanunk, anélkül, hogy lezárnánk és elgyászolnánk az előző kapcsolatot, csak azért, hogy ne kelljen egyedül lenni.
Azönbizalomhiányis akadályt gördíthet az újrakezdés lehetősége elé. Ilyenkor a kapcsolat egy olyan menedékké válik, ahol már nem kell bizonyítanom, elfogadnak a hibáimmal együtt. Ha valaki komoly önbizalomhiánnyal rendelkezik, úgy érezheti nem fog mást találni: „ki másnak kellenék én?”. Ezt a partner ki is használhatja, és erősítheti is benne: „ki más tudna szeretni téged rajtam kívül?”.
Van, aki saját bűntudatamiatt nem tud kilépni egy kapcsolatból. Nem akarja megsebezni a másikat, vagy tévesen értelmezi a párkapcsolati feladatait, és úgy gondolja, hogy párja nélküle nem boldogulna, visszaesne az alkoholizmusba, vagy öngyilkos lenne.
Ha aszármazási családból erős tiltás érkezik: „nem válhatsz el!” , akkor a boldogtalanság ellenére is hajlamosak vagyunk fenntartani a házasságot, és egyéb kerülőutakon keresni mindazt, ami hiányzik.
Bármilyen furcsa, de aharag vagy gyűlölet is erős összetartó erő lehet egy kapcsolatban. Bár rengeteg érzelmi energiát emészt fel, és a párok halálosan elfáradnak benne, sokszor mégsem vezet szétváláshoz. Miért? Mert az intenzív érzelmi csere, ami egy veszekedésben megtörténik, erős köteléket és paradox módon, de intimitást jelenthet két ember között.
A házastársak élethelyzete, a kapcsolati szituáció is befolyásolhatja, hogy éppen miért döntenek az együttmaradás mellett. Sokan agyerekek miattnem válnak el, még akkor sem, ha az összetartó erőkből már nem sok maradt. Halogatják a válást, mert a gyermek éppen iskolát kezd vagy megvárják, amíg a gyerek le nem érettségizik. Azanyagi/pénzügyi függőség, a közös tulajdon kiszolgáltatottá teheti a házas feleket, főleg ha kicsik a gyerekek. Az anyagi függetlenség feladása könnyen megtörténik, hiszen ha hosszú távra tervezünk, akkor elkezdünk közösen gazdálkodni, közösen veszünk lakást: senki sem arra épít, hogy mi lesz, ha majd szétválunk. Nehezíti a helyzetet, ha a házaspár közös családi vállalkozást visz, hiszen ilyenkor a válást követően is együtt kellene dolgozniuk, vagy valakinek ki kell szállnia.
Mindezért asaját identitás erősítése nagyon fontos. Egy kapcsolatban csak akkor lehet valóban engem szeretni, ha van identitásom, vagyok valamilyen, akarok valamit. Ha az identitásunkat a párkapcsolat köré építjük, és feladjuk érte a számunkra fontos tevékenységeket és szerepeket, vagy csupán azzal azonosítjuk magunkat, akkor a szakítással valóban mindenünket elveszítjük.
Jogunk van a saját boldogságunkhoz! Sokunknak azonban nincsen „engedélye” arra, hogy boldog legyen, ezért megelégszik azzal a helyzettel, amiben van, és emiatt nem lép ki egy rossz kapcsolatból. Kérjünk, vagy adjunk magunknak „engedélyeket” arra, hogy boldogan élhessünk, akkor is, ha erről a családunk egészen mást gondol. El lehet válni, találhatunk jobbat, nem kell az életünket a gyerekek vagy a párunk boldogulása miatt feladnunk.
Ezeket az engedélyeket végső soron csak mi adhatjuk meg saját magunknak. Ami azért nehéz, mert ezek a gyermekkorból erednek. Arra van és nincs engedélyünk, amire szüleink implicit vagy direkt módon adtak vagy nem adtak. És bizony sokunk nem kapta meg az engedélyt a boldogságra, vagy arra, hogy önmaga lehessen (például mindig, amikor kifejezte valódi érzelmeit: félelmeit, vágyait, akkor letorkolták).
Vállaljuk tehát a felelősséget és a következményeket! Nem tölthetjük az életünket biztonsági játékot játszva. Fogadjuk el, hogy ha valamire „igent” mondunk, akkor ez azt jelenti, hogy valami másra „nemet” kell.Lesznek veszteségek: anyagi, szociális, érzelmi téren, de cserébe kapunk esélyt egy új és jobb életre.
„Ha megkédrdeznék tőlem, hogy minek örülnék jobban, hogy a gyermekem iszik vagy füvezik, a válaszom természetesen az volna, hogy egyiknek sem. De ha nagyon választanom kéne, akkor a marihuánát választanám” – írja a New York Timesban megjelent publicisztikájában Aaron E. Carroll, az Indianai Egyetem Orvostudományi Karának gyermekgyógyász-professzora.
Hogy miért?
Carroll gyakorló szülőként és orvosként nem könnyen adta meg magát, tanulmányok sokaságát olvasta át, mielőtt erre jutott volna.
Abból indult ki, hogy a marihuánát igazán könnyű lenne démonizálni. Az agyról készült felvételek szerinttartós változásokat okozhat az agyban. Növelheti a pszichózis, vagy akár a rák kockázatát is, bár ez utóbbit egyre több kutatás cáfolja, az előbbi pedig akár abból is adódhat, hogy a pszichózisra eleve hajlamosabbak nyitottabbak lehetnek a marihuánafogyasztásra is.
És különben is, ha ezeket a veszélyeket az alkohol veszélyeivel állítjuk párhuzamba, máris változik az összkép.
A drogok és a bűn
A marihuána fogyasztása még mindig illegális az amerikai államok többségében is, pláne a világban. De a marihuána és a bűnözés kapcsolataki is merül abban, hogy a birtoklás és fogyasztás önmagában bűncselekmény.
Csak 1995-ben 460 ezer alkoholizálásból fakadó erőszakos esetet jelentettek az amerikai egyetemisták.
Ezzel szemben egy 2014-es tanulmányszerint, amiben a marihuánafogyasztás és a családon belüli erőszak viszonyát vizsgálták, arra jutottak, hogy a marihuánafogyasztó házaspároknál alacsonyabb volt a családon belüli erőszak aránya – mi több, a marihuánafogyasztó férfiak bizonyultak a legkevésbé erőszakosaknak.
Iszik, szív, vezet
Betépve vezetni veszélyes, legalábbis veszélyesebb, mint józanon vezetni. Egy 2013-as tanulmányszerint a szívás 83 százalékkal növeli a halálos balesetek esélyét. Ez rettentően soknak tűnik, de ha az alkoholfogyasztást is hozzávették, akkor már
2200 százalékkal nőtt a halálos balesetek veszélye.
Egy még frissebb tanulmány szerint a már kimutatható mennyiségű THC egyáltalán nem befolyásolta a balesetek kockázatát, ezzel szemben már 0,05 százalékos véralkoholszint is 575 százalékkal növelte a balesetek esélyét.
Utolsó kommentek