Elhagyástól való félelem 

            Senki sem szereti, ha a számára fontos kapcsolat megszűnik. Borderline személyiségzavarral küzdőknek ez különösen hangsúlyos, állandóan valóságos félelem, folyamatos fenyegetettség.

A másik fontos embertől való távolságot, szinte úgy éli meg, hogy a létét fenyegeti ez az állapot. Gyakran, amikor egyedül van, szétesik, megretten, elveszíti „önmagát”, melyről egyébként is kusza képe van. Számára az egyedül lét kaotikus érzésekkel teli, nagyon hamar szorongatóvá válik. Gyakran egy gyerekkorban megtörtént trauma képe ismétlődik filmszerűen benne, ugyan azt az érzést keltve, mintha a „mostban” történne, megállíthatatlanul. Az élmény, az állapot örökkévalónak tűnik, nincs emlék arról, hogy elmúlik ez az állapot, tehát nem létezik menekülés a helyzetből. Ez a szorongás okoz ellenállhatatlan késztetést a fontos személyek azonnali elérhetősége iránt, melyet különböző módokon igyekszik is elérni. Tulajdonképpen az a vágy jelenik itt meg, hogy kívülről rendezze valaki a belső állapotait, szabályozza rossz érzéseit, nyugtassa meg, olvadjon vele össze. Kétségbeesése valódi kétségbeesés élmény, pánikkal, csimpaszkodással. A valóságban ez abban jelenik meg, amikor sms-ekkel, e-mail-ekkel, telefonokkal és megannyi üzenettel próbálja megteremteni, közelebb hozni a számára fontos személyeket. Mit vár ilyenkor a másiktól? Megnyugtatást, félelmei/szorongásai visszaszabályozását, állandó pozitív megerősítést, elismerést, bizonyosságot a szeretett személy létezéséről, melynek képe ilyenkor szertefoszlik. Ezeket a kaotikus és rémisztő érzéseket nem csak a valódi távolság idézheti elő. A kapcsolat hőfokának pillanatnyi lanyhulása szintén be tudja indítani az elhagyástól való félelmet. Érzéseket kell kiváltania a másikból, különben a semmibe zuhan. Megfogalmazhatatlan, a beszédtanulás előtti érzések/érzetek öntik el, viselkedése kontrollálhatatlanná válik, olykor a valóságtól annyira elrugaszkodik, hogy akár pszichotikus állapotba is kerülhet. Ezekben a kétségbeesett állapotokban önmagát rossznak/elfogadhatatlannak érzékeli, bűntudattal telivé válik.

A környezet bármelyik fontos személye elfárad az állandó igénybevételtől. Nem érti, miért kell mindig biztosítania a Borderline személyt az elfogadásról, szeretetről, a jelenlétről. Ebből adódóan gyakoribbá válnak a konfliktusok, mivel a támogatást kereső pedig a környezet reakcióit nem érti.

Több pszichológiai elmélet másfél-két éves korra teszi ennek a sérülékenységnek a kezdetét. Ilyenkor a gyermek el-el bóklászik édesanyja közeléből, felfedezni a világot, mélyen belemerülve egy-egy tevékenységbe. Olykor az anyák tudattalanul ezt az eltávolodást érzelmi elhatárolódással „büntetik” (az addig leginkább rájuk utalt gyermek elhagyja őket, a szimbiózis oldódik, úgy élhetik meg, nincs már rájuk akkora szükség). Egy másik lehetőség, hogy ebben az időszakban a gyermek felfigyel arra, hogy az anyja nem elérhető állandóan, ha nem figyel eléggé, talán örökre eltűnik. Ilyenkor még nem alakul ki a gyermekben az a kép, hogy a másik akkor is létezik, amikor nem látható és idővel ismét elérhetővé válik. Valószínűleg az anya-gyerek kapcsolat eddig sem volt zökkenőmentes. A megnyugtató másik nem tud – vagy kevéssé tud – beépülni a gyermek élményrendszerébe, így nem tud létrejönni a megnyugtatás, később önmegnyugtatás képessége. A feszültség nem oldódik, tartós kínt, kontrollálhatatlan stresszt okozva. Másrészt okozhatja ezt az érzékenységet a bántalmazó vagy elhanyagoló felnőtt környezet, szexuális visszaélés a gyermekkel, illetve genetikai hajlam is közrejátszik benne.

Visszatérve az elhagyástól való félelemre, mindezen viselkedések fennállása állandó konfliktusforrás a környezettel. Az elhagyások valóban meg is történnek, családon belül például érzelmi elhatárolódásban, elfordulásban, más kapcsolatokban tényleges elhagyásban. A tapasztalatok egymásra épülnek, megerősödnek: „Olyan valaki vagyok, akit mindig elhagynak, eldobnak, elutasítanak, becsapnak. Bármennyire igyekszem és szeretnék alkalmazkodni, úgyis ez lesz a vége.”  Ijesztő gondolatok ezek – megingathatatlanul fennállnak -, melyek védekezésre sarkallnak. A vágy az elfogadásra, a megnyugtatásra erős, és beindul a keresés, kontrollálás, kapcsolatba kerülés fizikai megvalósítására. Mivel a Borderline személy gondolataiban tényként szerepel a már „megtörtént” elhagyás – amikor nem kap azonnali megnyugtatást -, a másik ember felé való megkeresése sokszor vádaskodó, szemrehányó, követelőző. Ez az ördögi kör a valóságban is előidézi az elhagyást, amitől retteg.

Ezen állapotok szabályozására többféleképpen reagálhat a személy, például:

1. Kapcsolatról kapcsolatra vált. Ilyenkor a félelem az elhagyástól arra ösztönzi őt, hogy inkább lépjen ki belőle, számára kevésbé fájdalmas, mint megtörténjen az elhagyás.
2. Sorozatos szakítási kísérlet majd visszaállítás. A közelség félelmetes, a távolság rémítő. Bántalmazó kapcsolatban is benne marad.
3. Csimpaszkodó, kapaszkodó, ragadós viselkedés. Nagyon erőteljesen kívánja a közelséget, nélküle életképtelennek/tehetetlennek érzi magát.

Mindezek különböző variációja is megtalálható, mivel minden Borderline személy egy-egy eltérő világ.

Hangsúlyozni szeretném, hogy pszichoterápiával ezen érzések elég jól kezelhetővé válnak a Borderline személy számára. Idővel felismerhetővé válik, hogy az örökkévaló „pillanat” nem tart örökké, az érzések és a környezet történései változóak. Jó megoldás az egyéni terápiával kombinált Dialektikus Viselkedésterápiás csoport, melyben hangsúlyos elem az érzelemszabályozás és stressz kezelés módszereinek (kiesett készségek) elsajátítása. (http://www.nap-kor.hu/ujhonlap/cimlap.html ) 

Sallay Zsuzsanna - pszichológuskereső 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.