Serdülőkorú szenvedélybetegeknek nyílik bentlakásos otthon, miután rengeteg a tizenéves drogos és nincs hol ellássák őket. Kellett az is, hogy egy Szeged melletti kistelepülés igent mondjon az újrakezdésre. 

Kevés bentlakásos intézménybe akarnak annyian bejutni, mint a napokban átadott szatymazi Rehabilitációs Centrumba. Nem véletlenül nagy a sor, Csongrád megye új büszkeségét ugyanis átadták, de az ország első, serdülőkorú szenvedélybetegeknek létesített központja még nem kezdte meg működését. Előreláthatólag január végén-februárban beköltözhetnek az első kliensek, ennek időpontja csak az Emberi Erőforrás Minisztériumon múlik.

Pedig az igény több évtizedes. Egy szegedi pszichiáter, Farkasinszky Terézia még a nyolcvanas évek elején döntött úgy, hogy kezdeni kell valamit a csongrádi megyeszékhely csellengő, szipuzó, a jugóktól olcsó marihuánát szerző fiataljaival, akkor is, ha szocializmusban nem volt divat elismerni a kábítószerezés jelenségét. Drogstratégiáról még szó sem volt, a doktornő így ment a feje – és a lengyel példa – után, szervezett klubot, közösséget, majd 1987 tavaszán megkezdte működését a Szegedi Drogambulancia.

Mire 2010-ben Arany Zoltán vette át a drogcentrum vezetését, már sok minden megváltozott. Az intézmény az időközben elhunyt Farkasinszky Terézia nevét viselte, a dizájner drogok érkeztével pedig olyan sok fiatal lett kábítószer-használó, hogy komoly problémaként jelentkezett: hova irányítsák a 16 év alattiakat.

“Egyszer Zacher Gábor, amikor még a Péterfy toxikológiáját vezette, egy 15 éves heroinista lányt küldött, aki évek óta cuccozhatott

– mondja Arany igazgató, miközben a Szeged melletti Szatymazra tartunk. Nem telik el olyan nap, az intézményben, hogy ne jelentkeznének telefonon vagy személyesen 18 év alatti szerhasználók. A partidrogok mellett sok gyereknek szocializációs minta a kábítószerezés. Aki azt látja, hogy anyja-apja betép, az maga is könnyen nyúl anyaghoz – teszi hozzá az intézetvezető, aki a reklámokat is felelősnek tartja, melyekben a problémák többségére megoldás egy gyógyszer.

Az egyre alacsonyabb belépési életkor miatt a szegedi drogambulancián már van ifjúsági team, de bentlakásos kezelésre Magyarországon a serdülőkorú szerhasználókat eddig nem nagyon lehetett sehol sem elhelyezni. Legfeljebb néhány speciális otthon volt, ahol, ha nem is gyógyították, de legalább fogadták őket és a problémájukat. Most, uniós pénzből egyszerre két helyen épül számukra bentlakásos otthon. Ráckeresztúron még az alapkőletételnél tartanak, a szatymazi központ viszont már elkészült. 

Tény, nem indult könnyen, mert a szatymaziak egy része először hallani sem akart arról, hogy „gyógyulófélben lévő drogosok” költözzenek a településre. Szerencsére a község „tudósemberei”, a helyi háziorvos és a szatymazi plébános még az első falugyűlés előtt alaposan utánaolvastak a témának, így ők nyugtatták meg a kedélyeket. A plébános még a centrum ellen aláírásgyűjtőket is meggyőzte, adjanak egy esélyt. Cserébe az atya csak annyit kért, a kliensek segítsenek a templom környékének rendben tartásában.

Sokat számított, hogy a település polgármestere – az azóta egészségügyi okok miatt lemondott – Kormányos László és a képviselő-testület szintén hitt az intézmény fontosságában. Helyettese, Barna Károly alpolgármester nem kertel, mikor a miértről kérdezzük. „Bentlakásos idősek otthonát akartunk a régi iskolaépületeinkben, de arra nem lehetett pályázni. Rehabilitációs centrumra meg igen, így végül rábólintottunk.”

Bólintásnál talán egy kicsit többet is tettek, ugyanis az önkormányzat ingyen adta a telket és az azon álló egykori iskolaépületeket. Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a gyerekszámcsökkenés miatt vált üressé 2009-ben a faluszéli iskola, de tévedünk. Barna alpolgármester – aki szintén ide járt egykor – azt mondja, egyre több az iskoláskorú Szatymazon, csaknem 270, viszont már mindenki a 70-es években épült központi általános iskolába jár. 

KÉT ÜTEMBEN

Az épület tervezése kivitelezése a falu és az intézmény példaértékű együttműködéséből jutott el jelenlegi állapotába. Ma már egyre több területen segítik egymás munkáját. A felújított épület csak gerendáiban őrzi a régi iskola nyomait, a 200 milliós beruházással teljesen megújult az épület. Az otthonban 2-3 ágyas szobákat, 30 fős közösségi helyiséget, fürdőszobákat, melegítőkonyhát, orvosi helyiségeket, dolgozói hálókat és könyvtárat alakítottak ki. 10 serdülő és 10 felnőtt szenvedélybeteg ellátására van hely, nyárra kész a második ütem, további 5-5 férőhellyel. Utóbbira egy kormányhatározat ígér 130 milliót.

Az ételt egy helyi étteremből szállítják majd, a 11 álláshely betöltésénél pedig elsőbbséget élveznek a szatymaziak. Úgy tűnik, a nevelők, szociális munkások, pedagógusok mellett orvosra is jut, igaz csak a jogszabályban előírt 0,1 fő belgyógyász és pszichiáter személyében. Kicsit keveselljük, de kiderül, ez is heti 4 órát jelent. Egy helybeli képzőművész pedig vállalta, hogy besegít a művészetterápiába.

Az egyemeletes épület része egy akkora lift is, melyben hordágyat is lehet szállítani. „Uniós előírás” – mosolyog Arany Zoltán. Tervben vannak mégterápiás helyiségek lakószobák, illetve apartmanok is, hogy egy-egy hétvégére az egész család eljöhessen a gyerekéhez. 

EGYEDÜL NEM MEGY

„Család nélkül ugyanis ritkán van gyógyulás” – ezt már Farkas Attila családterapeuta teszi hozzá, a rehabilitációs centrum gyermek és serdülő részlegének leendő szakmai vezetője. A szakember szerint a szenvedélybetegség elleni küzdelem három pilléren alapul: egészségügyi, szociális és pedagógiai rehabilitáció. Épp ezért a bekerülési eljárás részeként szondázzák a kliens környezetét is, hogy aztán egy átfogó, a kliens életének minden területét érintő terápiás terv alapján kezdődhessen meg a gyógyulás. A családra, a külső kapaszkodókra a rehabilitáció után is hatalmas szükség van, a folyamat ugyanis nem ér véget azután a fél-egy év után, amit a fiatal az intézetben tölt.

Farkas Attila szerint az unalom kiiktatása fontos tényező, mert nem leállni nehéz a szerről, hanem tisztának maradni. A centrumban emiatt ébredéstől elalvásig megtervezett a program, a keretek biztonságot adnak. Munkájuk sikerességét abban mérik, mennyien tudtak talpra állni a függőség után. Egy rehabilitációs intézet, ahol 20-30 százalékos a talpra állás, már nagyon eredményesnek minősül.

„Talpra állni nem csupán azt jelenti, hogy nemet mondok, hanem, hogy életmódot váltok” – jegyzi meg Arany Zoltán, hozzátéve, hogy a szenvedélybetegség igaz ellenszere a boldogság, az önmagunkkal való elégedettség, amikor nem kellenek pótszerek. 

AKINEK SIKERÜLT

Péter –akinek vezetékneve és fényképe tudatosan nem kerül cikkünkbe – már túl van az életmódváltáson. A férfi 20 évesen kezdte a fűvel és partidrogokkal, 37 évesen pedig a heroin fejeztette be vele. „Eljutottam az anyagozásban oda, hogy mindent tönkretettem magam körül, végül magamat is.”

Azon kevesek egyike, akiket nem a környezete küldött el segítségért, hanem saját maga ment be a Péterfy kórház toxikológiájára, ahonnan Szegedre került és egy évig dolgozott azon, hogy túlélje a korábbiakat. Kezdetben nem bízott a rehabilitáció sikerében,

“sok ismerősöm volt a rehabon, akik később újra ott álltak mellettem és várták a dílert. 

Szerinte „a rehab önismeretet ad”, igaz, ehhez az is kellett, hogy Péter teljesen leszámoljon a múltjával. Most a szegedi drogcentrum alacsonyküszöb-részlegén dolgozik, emellett iskolákba jár előadásokat tartani és szomorúan látja, hogy egyre fiatalabbak szednek olyan szereket, melyekkel 3-4 év alatt átélhető az a pokol, amihez Péternek 17 év kellett. 

AZ ELSŐ LAKÓ

Végleges névsor nincs – a szenvedélybetegeknél könnyen elillan a motiváció – de a szakemberek abban bíznak, hogy J. lesz az egyik első beköltöző. A kamasz állami gondoskodásban van, korábban nevelőszülőknél lakott, de az állandó csavargás és szerhasználat visszaterelte a gyerekotthonba. J. problémás gyerek, kontrollálhatatlan volt, felmerült a zárt ellátás lehetősége is, de a drogambulancián nem akartak beletörődni az elvesztésébe. A kezeléshez felkutatták J. anyját és bevonták a gyerekotthon vezetőjét is, a 15 éves fiúnál pedig működni kezdtek az egyéni konzultációk. Jött is az eredmény, pár hete ugyanis J. kijelentette, változtatna az életmódján, hajlandó napi terveket megfogalmazni, egy órát tanulni, három órát segíteni a ház körül. De ami a legfontosabb, letette a szert, és vállalja, hogy beköltözik a rehabilitációs centrumba. 

Vállalást Szatymaz község is tett: 15 évig ők tartják fenn a rehabot, bár a folytatást sem zárják ki. Kérdezzük az alpolgármestert, hogy befogadják-e azt a klienst, aki a terápia alatt beleszeretett az őszibarackjáról elhíresült községbe. Ha itt akar letelepedni, állunk elébe – hangzik a válasz. Szatymaz igent mondott az újrakezdésre. 

Munkácsy Márton - vs

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.