Agilis kihívója akadt a dohánylobbynak Magyarországon: magyar kötődésű amerikai orvoscsoport kezdett lobbyzni a cigarettázás gyors és drasztikus visszaszorítása érdekében. Az Amerikai Magyar Orvosok Szövetsége kozmetikázatlan adatokkal bombázta meg a magyar egészségügyi minisztert, de nem kíméli a tengerentúli nézőpontból meglehetősen felelőtlennek tűnő hazai orvos társadalmat sem. A szövetség elnöke, Mechtler László szerint a magyarok csak takarózni próbálnak, amikor a közéleti stresszre és nehéz életkörülményekre hivatkoznak, valójában szeretnek inni és cigizni.

Amerikából jöttek, agresszív felvilágosító kampánytervekkel és cigarettaár-emelési javaslattal állítottak be a magyar egészségügyi miniszterhez, aki rögtön megígérte, hogy az évek óta halogatott dohányzási szigorításokat hamarosan meglépi a kormányzat. Mivel tudtak hatni rá?

Képen: Meliler László

Olyan adatokat soroltunk neki, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az USA-ban az értelmiségiek 4 százaléka dohányzik, az orvosok közül pedig egyetlen százalék. Magyarországon a fiatalok 40-45 százaléka, az értelmiség nagy része, az orvosok 30 százaléka, de még a pulmonológusok 12 százaléka is cigarettázik. A 30-as években a tuberkolózis volt a morbus hungaricus, a tipikus halálok. A tbc helyét mára a dohányzás vette át.

Az Egyesült Államokban sem volt mindig ilyen rózsás a helyzet, ott is csak az utóbbi években csökkent radikálisan a dohányosok száma.

Az utóbbi egy, másfél évtizedben. A csökkenés következtében azonban ott, és a nyugat-európai országokban, már lefele mennek a tüdőrákos megbetegedések statisztikái. Magyarországon viszont még mindig felfele, sőt sikerült a pekingi három arany mellé negyediknek a tüdőrákos világelsőséget is begyűjteni női és férfi kategóriában egyaránt. Első helyen áll az ország a dohányzással szintén összefüggő torokrák statisztikákban is. Évente 30 ezer ember hal meg a cigaretta miatt. Erre azt kell, hogy mondjam, balkáni állapot. Engem, mint külföldit, Amerikában született magyar orvost is elkeserítenek ezek a számok, és azt nem értem, hogyan lehet itthon figyelmen kívül hagyni ezeket az adatokat?

A rákos megbetegedéseknél sokszor nehéz meghatározni a kiváltó okokat. A rák kialakulását dohányzás mellett például a stressz számlájára is írják.

 A stressz megteszi a maga hatását, de az együttes dohányzás és alkoholfogyasztás szintén. Tudok mondani egy sor más országot, ahol magas a stressz-szint, magasabb, mint Magyarországon. Szerintem Izraelben, ahol nem tud az ember elsétálni a piacra úgy, hogy nem féljen attól, hogy felrobbantják, magasabb a stressz, mégsem dohányoznak annyit, és még sincs annyi rákos beteg. Vannak a világnak olyan részei is, ahol rosszabbul élnek, mint itt. Amerikában is vannak ilyen helyek. Los Angeles egyes negyedeiben százszor nagyobb a szegénység és százszor nagyobb a stressz, mert a közbiztonság sem jó. Ez nem mentség a magyaroknak, akik szeretnek kávézni, cigizni és alkoholizálni, általában egyszerre. Az ország kétharmada számára nagyon kemény anyagi kihívást jelent ez az ügy, mert nekik kell megfizetni a dohányzó harmad betegségeinek kezelését.

Magyarországon egyáltalán nincsenek tisztában az emberek azzal, hogy mibe kerül egy tüdőrák kezelése. Ahhoz, hogy ez az érv működjön, tudatosítani kellene az árakat. Amerikában hogyan kötötték össze a két adatot, hogy ha kevesebben cigiznek, kevesebbet kell költeni kárelhárításra?

 Az Egyesült Államokban nem titok, hogy mibe kerül egy rákos kezelés, mindenki tudja, hogy egy ilyen beavatkozásnak 50-60 ezer dollár az ára. Ha valakinek tüdőrákja, szívbetegsége lesz a dohányzástól; rendben, fizessük az adóból, de logikus, hogy akkor legyenek magasabbak az adók azok számára, akik aktívan kockáztatják az egészségüket. Az Európai Unió belépő országainak már el kell fogadniuk magukra nézve kötelezőnek a WHO dohányzáskorlátozó keretszerződését. A magyarok is aláírták 2004-ben, de azóta sem vezették be a tilalmat a kocsmákban, éttermekben. Lényegében nem történt semmi.

Ön szerint a kormányzat nem kockáztatná ezzel, hogy a vendéglátóipart megviseli az egészségügyi célzatú prevenció?

 Az eddigi tapasztalatokból ítélve nincs kockázat. Bárhol a világon, ahol meghozták a szigorító törvényeket – Írországban, New Yorkban – nemhogy csökkent volna, hanem még nőtt is az éttermek forgalma, mert azok is elmentek, akik eddig a füst miatt inkább otthon maradtak. Ezt nem csak egyetlen statisztika, hanem öt-hat valódi tanulmány támasztja alá. Sehol a világon nem okozott kárt a vendéglátásnak a dohányzási tilalom. A mellékhatás inkább pozitív volt, mert New York Cityben például az éttermi tiltás utáni egy éven belül a lakosság 11 százaléka inkább maga is leszokott a cigizésről. New York állam egészségügyi minisztere egy, a leszokást segítő segélyvonalat indított. Néhány hét alatt 400 ezren telefonáltak.

Lehet eredményt elérni olyan politikai környezetben, ahol a képviselők rendszeresen megszegik a dohányzási tilalmat a törvényhozásban, ahol inkább a kamerákat tiltják ki a folyosóról, mint hogy büntetést szabnának ki magukra?

 Észre kell venni a politikusoknak, de nem csak nekik, az orvosoknak is, akik közül sokan a kórházban szívják a cigarettát, hogy példát kell mutatni. Magyarországon nagyon erős a dohánylobby, van pénz mindenre, és minden kutatási eredmény vitatására, és annak a sulykolására, hogy a dohányzás nem is olyan ártalmas. Ez Amerikában már viccnek tűnne. Tömegeket így nem lehet jobb belátásra bírni. Minek szokjak le, ha az orvos is szívja – ez így nem megy. A dohányzás komoly betegség, ha ezt Szabolcs megyében egy faluban mondom el, annak nincs sok hatása, de ha elmondom az orvosoknak és a politikusoknak, akkor azzal lehet eredményeket elérni. Ők talán megértenék, mit jelent nekem nap mint nap 30-as, 40-es nőkkel közölni, hogy már csak hat hónapjuk van hátra. Ha Magyarország valóban be akar lépni az unióba, és a XXI. századba, akkor itt nincs mit mérlegelni. Az ország lakóinak várható átlagéletkora most 10 évvel alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban. A magyar kormány aláírta a WHO-s dokumentumot, a betartása nem pártfüggő. Magyarországon az egészségügy nagyon át van politizálva, de mi nem az egyik vagy a másik oldalról beszélünk, hanem az emberek életéről.

Magyarországon egyelőre még a nem dohányzók jelentős része is a személyes szabadság jelentős korlátozásának érezné, ha drasztikusan kitiltanák a közintézményekből, vendéglátóhelyekről a cigarettát. Hogyan kriminalizálódott néhány év alatt a dohányzás az USA-ban?

 A járókelők Amerikában már leszólítják az utcán a dohányzó terhes nőket, mert tudják, hogy ezzel óriási mértékű károsodást okoz a magzatnak. A csecsemő nikotinhiánytól szenved, amikor világra jön. De azoknak az autósoknak is átszólnak, akik pöfékelve passzív dohányzásra kényszerítik saját gyerekeiket a kocsi hátsóülésén. A napokban lezajlott budapesti szimpóziumon magyar előadók felméréseiből kitűnt, hogy az általános hozzáállással Magyarországon sem lenne baj. A lakosság kétharmada elfogadná, hogy a vendéglátóhelyeken ne lehessen dohányozni. Hoztunk egy műszert is, amelyet két magyar fiatal készített, amellyel a füstkoncentrációt mérték az utcán, majd a legjobb magyar éttermekben is, ahol vagy el volt különítve a dohányzó rész, vagy nem. Az eredményt egy amerikai kutatóintézet révén angol nyelven publikálni is fogjuk. Kiderült ugyanis, hogy sok jó nevű étteremben, ahol a passzív dohányosok kénytelenek egy légtérben enni a cigizőkkel, hússzor nagyobb a szennyeződés, mint az utcán az autók mellett.

Forrás: Sprik József - INDEX

 

Soós Marcsinak külön köszönjük az előadás megszervezését !

Az alábbi cikket Soós Mária intézményvezető - addiktológiai referens ajánlja figyelmükbe

Egy hét alatt kilenc heroinfüggő halt meg Magyarországon. Ez a szám megdöbbentette még a szakembereket is. Csakhogy ők másként látják a „drogkérdés” megoldását, mint a politika. 

Soma 32 éves. Négy éve „tiszta”. Korábban viszont minden kábítószert kipróbált.
– Szüleimnek több diplomájuk is van, önálló lakásra mégsem tellett nekik, idő sem jutott rám elég. Állandóan költöztünk. Aztán már nem volt kedvem beilleszkedni, megfelelni az elvárásoknak – kezdi kábítószer-függősége történetét a férfi.

Új társaságot keresett: ha pénz kellett, elvette mástól, ha „közösségi élményre” vágyott, szipuzott, gyógyszerezett, ráivott. Majd javítóintézetbe került.
– A sorkatonaságnál próbáltam ki a heroint. Az első lövés után éreztem: ez a tökéletes szer. Később egyre több adag kellett, elfogyott a pénz, jöttek az elvonási tünetek. Még mélyebben „anyagoztunk”. A húszfős „herointársaságból” négyen maradtunk életben.

Funk Sándor addiktológus azt mondja, a heroin leginkább a lecsúszott, perspektívát veszített fiatalok drogja. Akik úgy érzik, ez az egyetlen örömük maradt az életben. A közvélemény is úgy tartja számon a heroinistákat: ők azok, akik koszos közvécék padlóján fekszenek öntudatlanul, és „baleset” esetén holttestüket a legméltatlanabb helyzetekben találják meg.

Ezzel szemben a kokain – az ára miatt – az értelmiségi fiatalok drogja.
– A kokózás elit dolognak számít. A füvezést pedig ártalmatlannak hiszik. Akik marihuánafüggőséggel jönnek hozzánk – többnyire a szülők unszolására –, nem is akarnak leszokni – teszi hozzá a Nyírő Gyula Kórház főorvosa.

Hasonló a helyzet a partidrogokkal. A dílerek az efféle szereket úgy tudják a legkönnyebben eladni, hogy meggyőzik kliensüket: az eufória csak a parti idejéig tart, mellékhatás sincs. Vagyis aztán nyugodtan haza lehet menni, a szülőknek nem tűnik fel a gyerekük vibráló pupillája.
Magyarországon nagyjából 25 ezer az úgynevezett „problémás kábítószer-fogyasztó”. Ők rendszeresen használják az erős függőséget okozó amfetamint, heroint és ópiátszármazékokat. Legutóbb egy héten belül kilencen haltak meg heroinfüggőség miatt. Rendőrségi vizsgálatok szerint új, az eddiginél jóval sűrűbb anyag jelent meg a piacon.

– Elaludt a szakma a kilencvenes évek intravénás drogboomja után – jegyzi meg Funk Sándor. – Akkoriban az intravénás heroinozás volt „divatban”, s máig ezzel azonosítják a drogozást. Korábban évente két-háromszáz halálos „balesetre” derült fény, ma viszont évenként másfél, két tucatra. Ezért tűnhetett úgy: háttérbe került a heroinprobléma.

Victorné Erdős Eszter református lelkész, a ráckeresztúri drogterápiás otthon vezetője úgy véli: a kábítószeres halálstatisztikában főleg a túladagolásos esetek jelennek meg. Pedig jóval több a kábítószerrel összefüggésbe hozható haláleset, mint amennyi nyilvánosságra kerül.
– Ha egy drogos azt képzeli, repülni tud, s kiugrik az ablakon, vagy kifekszik a sínekre, és halálra gázolja a vonat: ezek nem a droggal kapcsolatos halálokok között szerepelnek. Egy boncolás pedig sokba kerül.

Persze „rutinos” drogos is beadhatja magának az „aranylövést”. Ugyanis a szerrel szemben egy ideig növekszik a szervezet toleranciaszintje, aztán hirtelen lecsökken. Ahogy Funk fogalmaz: előfordulhat, hogy a tegnapi adag másnap már halálhoz vezet.
Másfelől a dílerek – hogy több adagot tudjanak eladni – gyakorta keverik az anyagot, például kakaóporral vagy porrá tört nyugtatóval. Ilyenkor a nyugtató hatása hozzáadódik a heroinéhoz.

– De ez nem feltétlenül halálos, sőt, a „felütő anyag” miatt kisebb lesz a heroin sűrűsége. Noha egyetlen dílernek sem érdeke, hogy megmérgezze kliensét, előfordulnak „balesetek”. A durva anyag tüdőembóliát okozhat. Megesett már az is, hogy a díler a heroint szennyezett pethidin „felütő anyaggal” keverte: fogyasztók tucatjai betegedtek meg fiatalkori Parkinson-kórban – magyarázza Funk Sándor. Szerinte az efféle esetekkel eddig „együtt élt” a társadalom. Most azonban az egymást követő kilenc haláleset miatt felhördült a közélet. Lépett a politika is.

Portörő Péter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Nemzeti Kábítószerügyi Koordinációs Osztály vezetője elmondta: Magyarországon az első átfogó drogstratégia 2000-ben készült el, s idén szeptemberre újabb javaslatcsomagot terjesztenek elő, amelyben a mostani esetekre is kitérnek.
– Az új akciótervben az Európai Unióban már működő intézmények, módszerek bevezetését javasoljuk. Ilyen az „early-warning” rendszer is: a rendőrség, a mentők, illetve akár a droghasználók együttműködése. Például ha a kábítószerpiacon új összetételű anyag jelenik meg, azonnal jeleznek, s nyilvánosságra hozzák az ezzel kapcsolatos adatokat.

Portörő úgy látja, a drogosok nagy része képtelen leszokni. Ezért ők most az ártalomcsökkentésre helyezik a fő hangsúlyt.
– Ha már kábítószert használ a kliens, legalább biztonságosan tegye – megelőzve az AIDS és a hepatitis terjedését. Azért már a jelenlegi ellátórendszerben is működnek tűcsere-automaták. Vannak olyan gyógyszerek is, amelyek a heroint helyettesíthetik. Ilyen a metadon. Mivel kontrollált mennyiségben kerül a fogyasztóhoz, megelőzhetők a túladagolásos balesetek. A drogambulancia-szolgálat pedig – Tolna megye kivételével – az egész országban kiépült. De bővítenénk a hálózatot – főleg a legérintettebb területeken, Budapesten és a nagyvárosokban.

Erdős Eszter viszont úgy vélekedik: az „ártalomcsökkentés” még nem megoldás.
– Még egy neves pszichiáter is azt nyilatkozta nemrég: a drogosokat nem lehet meggyógyítani, ezért a fő cél a megelőzés és az ártalomcsökkentés. Pedig a heroinfogyasztás a legtöbb esetben gyógyítható. Azzal egyetértek: a leszoktatás mellett szükség van ártalomcsökkentésre is. Csakhogy épp a metadont több helyen, például New Yorkban már betiltották. Veszélyesebbnek találták, mint a heroint.

Mindenesetre a huszonötezer „problémás kábítószer-fogyasztónak” csupán öt-nyolc százaléka kerül be az ellátórendszerbe. Idehaza kilenc drogterápiás központ működik, többségük nem telt házzal. Hogy miért? Erdős Eszter azt mondja: baj van „a klientúra becsatornázásával”.
– A drogambulanciák teljesítményfinanszírozásúak. Mivel kliensek után kapják a támogatást, nem utalják őket tovább a terápiás otthonokba. A drogfogyasztók pedig bekerülnek az ambulanciák metadon- vagy nyugtatóprogramjába. És így már valóban soha nem gyógyulnak meg.

Pedig – jelenti ki Portörő Péter – az ártalomcsökkentésnek azért is nagy a jelentősége, mert a rehabilitációs otthonokat csak a leszokásban motiváltak keresik fel. Erdős Eszter viszont állítja: márpedig ilyenek nincsenek a függők között, a drogos ugyanis nem akar magától meggyógyulni.

– A kábítószer legelőször az akaratot teszi tönkre. A drogos úgy gondolkodik: az ő élete szenvedés, s ha már nem tud meggyógyulni, legalább nyom egy kis anyagot, hogy jobban érezze magát. A legtöbb kliensünk arról számol be: az első két-három hónapban csak azért volt nálunk, mert bujkált a rendőrség elől, szülei kitették. Vagy épp halálfélelme volt. Csak hónapok múltán érzik úgy: mégis meg akarnak gyógyulni.

Ez történt Somával is.
– Legalább hússzor voltam diliházban, hogy kezeljék az elvonási tüneteimet. Teleinjekcióztak nyugtatókkal. Többször megszakítottam a terápiát is. Ilyenkor aztán túladagolással kerültem kórházba, mert a szünet után kevesebb heroin is elég lett volna. Halmozódtak a rendőrségi ügyek is. Előlük menekültem a ráckeresztúri intézetbe.

A drogrehabilitációs otthonok – törvényi kereteken belül – megvédik a kábítószerest a rendőrségi büntetéstől. Nálunk egyébként sem büntetik a fogyasztást abban az esetben, ha a kábítószer-használó részt vesz az úgynevezett „elterelésen”, azaz szakértői konzultáción a drogfogyasztás veszélyeiről.


Ráckeresztúron a terápia tizennégy hónapig tart. Erdős Eszterék hat éve vezették be az önsegítő módszert, amely egyedülálló Magyarországon. Abból indultak ki: normál pszichológiai reakció, hogy a segítség ellenállást vált ki a „tekintéllyel” szemben.
– Nálunk afféle minitársadalom működik. A kliensek veszik fel a telefont, főzik a kávét, a másik kimenőjéről is maguk döntenek. Úgy gondoljuk: az igazi személyiségváltáshoz az vezethet, ha az egykori bentlakóból segítő lesz, ő „tanítja be” az újakat. Kívülről nézve rádöbben arra, miért kellemetlen egy drogos viselkedése. Csoportvezetőként mintegy tükörben látja egykori önmagát.

Ez a terápia az esetek többségében sikeres. De csak ezután jön a neheze! A kábítószer-fogyasztók jellemzően kimaradnak az iskolából, nem dolgoznak. A családba többnyire nincs visszaút. Csupán nagy nehézségek árán tudnak talpra állni, munkát találni, albérletet fizetni.
Somának sikerült.
– Kaptam munkát a Válaszút Drogkonzultációs Irodánál és még egy helyen. Most fejezem be a középiskolát, ápolónak tanulok. Hamarosan pedig megnősülök.

Forrás: HERSKOVITS ESZTER - 168 óra

Sem a kiváltó okai, sem a lefolyása, sem a megoldása nem ugyanaz, mint a férfiak esetében - valószínűsítik a sokáig tabuként kezelt, máig kevéssé ismert női alkoholizmusról a legújabb kutatások.

Ha elnézőek magukkal szemben, rivalizálva a férfiakkal, akkor a férfiakat érő rossz is osztályrészükké válik. Ugyanolyan késő éjjelig elmaradoznak, ugyanannyit isznak (...) Bűneik miatt a nők elvesztették a nemüknek járó privilégiumokat - fogalmazta meg véleményét a női egyenjogúságról és a következményének tartott italozásról a közel kétezer éve élt Seneca római filozófus és államférfi. A sokáig hozzá hasonlóan mindkét nembeli alkoholfüggőt egy kalap alá vevő közvélekedés dacára e betegség mai kutatói egyre inkább úgy vélik, hogy nők és férfiak más okból, másképpen és más következményekkel néznek a pohár fenekére.

Ezt erősíti meg egy nemrégiben a Biological Psychiatry című amerikai szaklapban publikált német-svéd genetikai kutatás is, amelyet a bonni egyetemen dolgozó magyar kutatónő, Rácz Ildikó vezetett. Eszerint azok a nők, akiknél egy génmutáció folytán módosult az eufóriát, örömérzetet okozó endorfin nevű hormon anyagcseréje, sokkal inkább hajlamosak a függőségre, mint az e mutációval nem rendelkezők. Bár az egérkísérleteken és emberi vérpróbákon alapuló kutatás még adós a mutáció pontos hatásmechanizmusának feltérképezésével, Rácz nyilatkozata szerint alkoholista férfiaknál nem találtak efféle elváltozást. Az alkoholizáló nők ezek szerint még férfi társaiknál is érintettebbek lehetnek.

A szóban forgó függőség genetikai háttere csak mostanában került a kutatók látókörébe, ám hogy férfiak és nők másként válnak rabjává, az - elsőként feminista önsegítő csoportok figyelemfelhívására - már hosszú évtizedek óta ismert. Azért csak azóta - hangsúlyozzák a téma szakértői -, mert bár női alkoholizmus mindig is létezett, a Seneca soraiból is kiérezhető általános megvetés miatt a gyengébb nem jellemzően eltitkolja e szenvedélyét. Következésképp a nők inkább a zugivásban jeleskednek. Egyébiránt a félmillióra becsült magyarországi alkoholista közül tavaly csupán 26 ezret tartottak nyilván, több mint egyharmaduk volt nő. "Akkor már nagyon keserű voltam. Este befejeztem a munkám, elláttam a gyerekeket, s amikor szépen lefeküdtek, aludtak, akkor gyerünk. Egyedül. Ittam. (...) Ahogy megittam egy pohárral, úgy éreztem, kell, mert nehéz az élet, és jobb lenne öngyilkosnak lenni. De inkább megiszom. (...) Akkor elzsibbadtam egy kicsit, s vettem a következőt" - olvasható egy fiatal nő napi rutinja Valkai Zsuzsa Miért isznak a nők? című, két évtizede megjelent könyvében.

"Még húsz évvel ezelőtt is megszólták azt a nőt, aki egyedül ült be egy italra, ma azonban, a társadalmi, kulturális változások nyomán, ez már nem kelt feltűnést" - fogalmaz Buda Béla addiktológus pszichiáter. Ma már egyre több nő nyúl a pohárhoz, főleg a korábbi társadalmi stigmát már nem érzékelő - magukat partirészegségben elengedő - fiatalok körében. Az új idők szelére érzett rá nemrégiben egy orosz cég is, amikor kifejezetten nők számára dobott piacra díszes üvegű, többféle ízesítésű vodkát.

A nőtudományi kutatások előtérbe kerülése miatt egyre többen foglalkoznak az italozási szokások terén mutatkozó különbségekkel. Első ránézésre e téren valóban ők a gyengébbik nem: "a férfiaknál érzékenyebbek az alkohol negatív hatásaira, esetükben gyorsabb és súlyosabb a betegség lefolyása" - foglalja össze a már a múlt század közepe óta ismert alaptézist Gerevich József addiktológus. A nők szervezete lassabban bontja le az alkoholt, mert az alkoholdehidrogenáz nevű enzim bennük kevésbé aktív. Egyebek mellett ezért károsodik a májuk, az agyuk és a szívük már kevesebb italtól is. "Felmérések szerint míg egy férfi heti harminc pohár sört is megihat évekig anélkül, hogy a mája súlyosan károsodna, addig egy nőnek már ennek a fele is veszélyezteti az egészségét" - így Buda Béla. De bizonyos hormonális változások - menstruáció, klimax - is lassíthatják a lebontást, ugyanakkor növelhetik az ital iránti vágyat.

Miközben a két nem tagjai általában ugyanazt várják az italtól - stressz- és feszültségoldást, hangulatjavítást -, az őket ivásba taszító krízisek különbözőek. A férfiak inkább munkahelyi fáradtság és stressz miatt szeretnek illuminálódni, a nők viszont magánéleti gondjaik, magányuk, a külvilágtól való elszigetelődésük, az egyedül viselt terhek súlya miatt kereshetnek pótvigaszt. Ez persze paradox élethelyzeteket eredményezhet, hiszen egy gyesen lévő kismama világtól való elzártsága ugyanolyan szimptómákhoz vezethet, mint egy másik édesanyának a gyermekei kirepülése miatt érzett fájdalma - hoz példákat könyvében Valkai Zsuzsa a női szereppel összefüggő válsághelyzetekre.

A lélektani momentumok szerepét a betegség kialakulásában egyes kutatók olyan fontosnak tartják, hogy kidolgoztak - mint a témával több mint másfél évtizede foglalkozó Robert Cloninger, a St. Louis-i Washington Egyetem pszichiáterprofesszora - egyfajta alkoholizmuskarakterológiát. ( Szerk megj.: más szakirodalom egyértelműen elutasítja az alkoholista személyiségtípus létezését) Az alkoholizmusra hajlamos tipikus női személyiség Cloninger szerint jellemzően nem fiatal-, hanem felnőttkorban lesz az ital rabja, az ivással depresszióját, szorongását akarja elűzni, emellett fél az új, ismeretlen dolgoktól, és gyenge az önkontrollja. "Gyűlöltem a magányomat. Gyűlöltem a négy falat, és gyűlöltem magamat. Fuldokoltam az önsajnálatban. Beleőrültem az önundorba" - hoz egy ezt erősítő példát Valkai.

A kezelhetőség tekintetében ugyanakkor a nők jobb helyzetben vannak a férfiaknál, általában ugyanis korábbi stádiumban, így még jobb állapotban jutnak orvoshoz. Ennek oka meglepő módon éppen az őket sújtó társadalmi megbélyegzettség: a környezetük annyira elítéli szenvedélyüket, hogy hamarabb rákényszerülnek a leszokásra. De amúgy sem árt iparkodniuk: míg tíz alkoholista férfi közül csak egytől válik el a felesége, az alkoholista nők kilencven százalékát otthagyják. További tapasztalat, hogy a nők könnyebben szoknak le, és vissza is ritkábban esnek: "alig volt néhány nőbeteg, aki kiszállt a kezelésből, míg a férfiak fele lemorzsolódott" - hívja fel a figyelmet Buda, aki két évtizedig vezetett főleg alkoholbetegekkel foglalkozó kórházi osztályt. Ennek okát a szakértők abban látják, hogy a gyengébb nem képviselői inkább elfogadják a betegszerepet, és jobban együttműködnek a kúra alatt.

Magyarországon egyébként ezek a terápiák általában megmaradnak koedukáltnak, holott "Németországban vagy a Benelux államokban már külön osztályon ápolják a nőket, kezelőik női terapeuták, orvosok" - mondja Gerevich József, hozzátéve: "meggyőződésem, hogy egyes gyógyszereket eltérően kellene a két nemnél dozírozni, időzíteni". Ehhez azonban még számos, az említett bonni vizsgálathoz hasonló kutatásra lenne szükség. Ma ugyanis az alkoholbetegeknek - az antidepresszánsok mellett - általában kétféle hatóanyagú gyógyszert írnak fel, ám nem a páciens nemétől, hanem attól függően, hogy az illető teljes, avagy csak részleges absztinenciát vállal.

SINDELYES DÓRA - HVG - 2008.08.18

Heti cikkünket Csernjavszkij Sándor - addiktológiai referens ajánlja figyelmükbe:

 A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet 2008. június 25-én - kapcsolódva a Nemzetközi Kábítószer-ellenes Világnap eseményeihez –, konferenciát rendezett „A kliens útja az ellátórendszerben - a kábítószer probléma kezelésének intézményi vetületei” címmel. A konferencia jelentőségét nem csak az adta, hogy azon több száz szakember vett részt az ország minden tájáról, hanem az is, hogy ez egyszer maguk a kliensek voltak a középpontban. Ez érezhető volt a tematikából is, amely a drogterápiás, ártalomcsökkentő és rehabilitációs szolgáltatásokat igénybe vevő droghasználók szemszögéből mutatta be a hazai ellátórendszert. Megnyilvánult ezenkívül abban is, hogy végre maguk a droghasználók is szóhoz jutottak egy szakmai rendezvényen: a tematikus kerekasztal beszélgetések mindegyikén részt vett egy érintett droghasználó. Mindenképpen üdvözlendő az a szemléletváltozás, amelyet ez a konferencia is jelképez, és amelynek lényege, hogy a droghasználóban többé nem a probléma forrását, hanem a megoldás kulcsát látja és láttatja. A droghasználókkal való érdemi párbeszéd nélkül ugyanis a legjobb szándék mellett is lehetetlen színvonalas ellátórendszert működtetni.

A konferencia előadói között volt dr. Rácz József, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia igazgatója (médiakampányukról lásd a videót itt), aki a nemzetközi szakirodalom tükrében bemutatta az ellátórendszer megfelelő működtetésének elméletét és gyakorlatát (clinical governance). A jól működő ellátórendszerben a kliens nem magára hagyatva bolyong, és nem is hányódik a különféle megközelítésű, egymással is konkuráló szolgáltatások között, hanem végignavigálják az aktuális szükségleteinek megfelelő ellátási formákon. A klienst az esetmendzser kalauzolja a terápiás utazás során, akivel megfelelő kötődést kell kialakítania (terápiás szövetség). Az ártalomcsökkentő vagy az absztinenciát célzó szolgáltatások nem egymással ellentétesek, csak az eltérő motivációval és szükségletekkel rendelkező kliensek eltérő igényeinek kielégítését szolgálják ugyanazon integrált rendszer részeként. Kiemelte, hogy az aktív klienssel való együttműködés jóval könnyebb, ezért a sorstárs segítés és a droghasználók érdekérvényesítő csoportjai hasznosak az ellátórendszer számára is. A szakemberek pedig akkor képesek maximális teljesítményt nyújtani, ha kiszámítható karriert tudnak befutni – egy olyan helyzetben, amikor mindennap a munkahelyek megszűnésétől kell tartaniuk, erre kevés az esély.

 Dr. Szemelyácz János, a baranyai szolgáltatásokat összefogó INDIT Közalapítvány igazgatója a hazai ellátórendszer helyzetéről számolt be. Jelenleg 15 480 kezelésben lévő droghasználót tartanak nyilván, ennek 2/3-a illegális szert használ – 40% kannabiszt, 15% opiátot, 25% nyugtatókat, 10% amfetamint, 0,5-1,5% szerves oldószert. A drogok kipróbálása 15-16 éves korra tehető a kliensek körében. Az elterelés miatt 2003 óta nőtt a kannabisz-használók aránya az összes kezelésbe kerülő kliens körében, míg a kezelésbe kerülő intravénás használók száma csökken. A tűcsere-adatok szerint ugyanakkor az intravénás szerhasználók száma nem csökkent: Pécsen például háromszor annyi tű fogyott tavaly, mint az előző évben. A teszteredmények szerint a Dunaújvárosból Pécsre érkező opiát-használók 80%-a hepatitis fertőzött, de ott nincs ellátás, ezért a klienseknek sokat kell utazniuk. A metadon fenntartó programba a legnehezebb bekerülni. Jelenleg 21 drogambulancia van Magyarországon, az addiktológiai rendelők, gondozók száma mintegy 400, az addiktológiai osztályoké 5. Kevés olyan kórházi osztály létezik, ahol a függőket detoxifikálni lehetne. Rehabilitációs otthonokból jelenleg 13 van, ezek tarka képet mutatnak alkalmazott programok és fenntartó szerint is. Nem ismerjük ugyanakkor az eredményességi mutatóikat, így nem tudjuk megítélni, melyik módszer működik és melyik nem. Szemejácz szerint 10 évvel ezelőtt az szakemberek azt hitték, a rehabilitáció a kezelőrendszer csúcsa – később a sok visszaesés miatt belátták, hogy a reszocializációs rendszerek nélkül a rehabilitáció önmagában nem elég. Jelenleg is épülnek félutas házak, illetve munkaügyi központokkal alakítanak ki kapcsolatokat, de még mindig túl kevés hangsúlyt kap a drogfüggők reszocializációja. Fontosnak tartja azt is, hogy az egyes szereplők ne a másik ellen fogalmazzák meg az identitásukat – említette például, hogy őt is “metadon dílernek” nevezték az egyik rehabilitációs otthon munkatársai. Az INDIT Közalapítvány integrált megközelítést alkalmaz, a munkatársaik jelentős része felépülőben lévő szenvedélybeteg, tőlük sokat tanulnak az orvosok is.

Az alkohol meghatározása

A spiritusz, az alkohol orvosi latin neve, mely nem más, mint az etilalkohol (CH₃-CH₂-OH). Ez a színtelen, illékony, kellemes illatú, égető ízű, gyúlékony folyadék 78,3 C⁰-on kezd forrni. A cukortartalmú növények, illetve állati nedvek erjedésekor keletkezik. "Alkohol" alatt rendszerint csak az etil-alkoholt és az etanolt értjük, bár ebbe a családba kémiailag számos más anyag is beletartozik. A mai tudományos álláspont szerint az alkoholnak nincs semmiféle hasznos hatása a szervezetre nézve, károsító hatása annál több.

 Az alkohol hatásai

Az alkohol sejtölő méreg. Ellene a szervezet védekezik. A májsejtek fokozott tevékenységbe kezdenek, elbontják az alkoholt ecetsavra és vízre, ami már kijut a szervezetből párologtatással, kilégzéssel, vizelettel. Ez lassú folyamat, így a szervezetbe került alkohol jelentős része felszívódik. A felszívódás már a gyomorban megkezdődik, a szer legnagyobb része azonban az emésztőcsatorna felső szakaszának falán keresztül kerül a véráramba. Minél gyorsabban jut át a gyomron, annál hamarabb jelentkezik a hatása. A felszívódást követően viszonylag egyenletesen oszlik el a testfolyadékokban, könnyedén bejut az agyba, ha terhes nőkről van szó, a köldökzsinóron keresztül a magzatba is.      Az ittas ember gátlásai oldódnak, önfegyelme és lelkiismereti kontrollja elvész, ezért nem ismeri fel a fenyegető veszélyt, fokozódik bátorsága, de romlik szellemi és fizikai cselekvőképessége. Az alkohol gyorsan csökkenti a mozgások magas szintű koordinációjáért felelős kisagyi idegműködést, és ezáltal a részeg ember nem képes tudatos, összerendezett mozgásra. Alkoholfogyasztás esetén a gátlások csökkennek, az akarati ellenállás gyengül, felszínessé válik a gondolkodás és elveszik a reális helyzetfelismerés. Mindezek következtében indulatkitörések, erőszakos megnyilvánulások jelentkezhetnek. Hatására az idegműködés lelassul, és depressziót okoz. Az információtároló és visszakereső képességet is befolyásolja. Az alkohol hatására akár rohamok is felléphetnek.

Az alkohol veszélyei, betegségei

"Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt"

Korunk egyik legsúlyosabb és a legtöbb szövődménnyel járó népbetegsége az alkoholizmus. Az alkohol pusztító hatása visszafordíthatatlan folyamat, azaz irreverzibilis. Az alkoholfogyasztáshoz - mint legális droghoz - mindig talál az ember alkalmat. Van, aki unalmában, bánatában, jókedvében, üzleti okok végett, iszik. Azt azonban senki sem veszi figyelembe, hogy helyrehozhatatlan fizikai és pszichikai károsodásokat okoz. Az idült alkoholista nemcsak önmagát, de előbb-utóbb családja, környezete életét is tönkreteszi. Az alkoholnak tehát a társadalmi veszélye is jelentős. Az alkoholista szervezete az állandó alkoholfogyasztás következtében fokozatosan leromlik és súlyosan megbetegszik.

Ha az anya iszik a terhesség alatt, a csecsemőnek nagy esélyt biztosít arra, hogy alkoholszindrómával szülessen. Ez maradandó fizikai és idegrendszeri károsodást jelent.

Az alkoholizmus én-mániát okoz. Az alkoholistáknak nem szándékosan nő meg az egojuk. Az én-mánia mélyreható, belső lélektani folyamatok eredménye, melynek gyökere a bizonytalanságban és feszültségben keresendő. A beteg egók hatalomra vágynak, uralkodni akarnak másokon. A legtöbb alkoholistát a személyiségnek ez a betegsége gonosztevővé változtatja. Az ivás szünetelésekor sem tűnnek el ezek a negatív tünetek., a teljes felhagyással azonban újra visszaállítható a normális ego, megszűnik az én-, illetve a hatalom-mániás tünet. A hatalommal való visszaélés már a családban elkezdődik. Az alkoholisták erőszakosságának és durvaságának legnagyobb terhét a családok viselik. Az alkoholista énjét egy követelő, könyörtelen úr birtokolja, amit alkoholfüggőségnek nevezünk. Ezzel szemben a hatalomvágy a legfőbb kompenzáló eszköz. Az iváson kívül szinte minden viselkedésbeli tünete a hatalom megszerzésére irányul. Az alkoholista én akkor sem normális, amikor a véralkoholszint véletlenül éppen nulla.

Fontos, hogy az alkoholizmus maga okoz súlyos pszichiátriai zavarokat.

 Függőség

Az alkoholfüggőség kialakulásához hosszú idő szükséges. Az alkoholistának tehát keményen meg kell dolgoznia betegségéért. Az alkoholista szervezete annyira hozzászokik a méreghez, hogy anélkül már nem képes folytatni biológiai működését. Az ital biztonságérzetet kelt az emberben, általa bizonyos fokú elviselhetőség alakul ki a kellemetlen, kínos állapotban. Azonban, ha valaki az alkoholtól függővé teszi biztonságérzetét, akkor is hozzányúl, amikor nem is olyan elviselhetetlen az adott szituáció. Így az iszákosok könnyen válnak alkoholistává.

A fizikai depedencia pszichés síkon következményes átalakulásokhoz vezet. A szervezet a már megszokott alkohol hiányában elvonási tüneteket (ingerültség, remegés, izzadás, esetleg hallucináció, stb.) mutat. A kellemetlen tünetek enyhítésére az egyén újra a pohárhoz nyúl. Mivel az elfogyasztott alkoholmennyiséggel egyenesen arányos az alkoholtolerancia (legalábbis az elején), így az elvonási szimptómák enyhítésére egyre nagyobb italmennyiségre van szükség. Nem más ez, mint egy ördögi kör, melyből nagyon nehéz kilépni. A pszichés és a fiziológiai jelenségek igen szorosan kötődnek egymáshoz.

 Forrás: K. Judit - "Az alkoholizmus" c. kiselőadása - Fotók: Balogh Zoltán freeblog és est.hu pályázatának versenymunkái

Végül olvassuk el egy alkoholista monológját:

"Inni kezdtem...Aztán jött az a...nem tudom, hogy hívják...talán emlékezet-kihagyás...csak azért adok hálát Istennek, hogy nem öltem meg a fiamat. Hogy a feleségemet miért öltem meg, nem tudom, mert szerettem."

A magyarok isszák állítólag a legtöbbet az EU-ban, Magyarországnak mégsincs elfogadott koncepciója az alkoholfogyasztás visszaszorítására. Két évvel ezelőtt elkészült ugyan egy ezzel kapcsolatos tervezet, az azonban nem került a kormány elé. Az Egészségügyi Minisztérium szerint azért, mert a tárca az egészségbiztosítás átalakítására koncentrált. A biztosítási törvény visszavonása után a minisztérium egy újabb tervezet kidolgozásába fogott, addig is a problémával egy országgyűlési határozatnak mindössze négy oldala foglalkozik.

 Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május végén szólította fel a tagállamokat, hogy egységesítsék az alkoholstratégiájukat. A mértéktelen ívás ugyanis évenként világszerte 2,3 millió idő előtti halálesetért felelős. Magyarországnak viszont annak ellenére nincs elfogadott stratégiája - ellentétben például a skandináv országokkal és Nagy-Britanniával -, hogy az Európai Bizottság 2006-os jelentése szerint a magyarok a legnagyobb alkoholfogyasztók az EU-ban.

Magyarországon egy ember évente átlagban 18 liter száz százalékos alkoholt - forgalomban ilyen töménység nem kapható, a kimutatások azonban ezt veszik alapul - fogyaszt. Ráadásul ennek a mennyiségnek a negyedét az illegálisan előállított szeszesital teszi ki. A britekre, akik a felmerés szerint a leggyakrabban járnak szórakozni, 13 liter jut, a lista végén Málta áll, 7 literrel. A magyar helyzetet siralmasan írja le a WHO 2003-as jelentése is. A 100 ezer lakosra jutó alkoholos eredetű halálozás Magyarországon 2003-ban 149,55 volt. Ugyanez a szám Csehországban 89,74, Szlovákiában 92,8, Lengyelországban 86,54 volt. Az uniós átlag - a 2004-es bővítés előtti - pedig 104,63 volt.

Nem került a kormány elé

A kormányzati stratégia - amely kijelöli a cselekvés főbb irányait, összehangolja az államigazgatási szervek, gazdasági szereplők, civil szervezetek tevékenységét - hiánya azért furcsa, mert egy tervezetet az egészségügyi tárca megbízásából 2006-ban már kidolgozott az Országos Addiktológiai Intézet. A 29 oldalas tanulmány a mai napig elérhető annak az Államreform Bizottságnak a honlapján, amely korábban a kormányzati reformok kidolgozásáért felelt. A tervezet azonban nem került a kormány elé. Az Egészségügyi Minisztérium az [origo]-nak ezt azzal magyarázta, hogy az elmúlt évben az egészségbiztosítás reformjával foglalkozott a tárca, így az alkoholfogyasztás visszafogása nem került be a prioritások közé.

A helyzet azt követően változott meg, hogy a biztosítási reformtörvény visszavonása és az SZDSZ koalícióból való kilépése után Székely Tamás lett az egészségügyi miniszter. Ő két év után újra utasítást adott egy stratégia kidolgozására. Koós Tamás, az Országos Addiktológiai Centrum - a korábbi intézet jogutóda - munkatársa, a korábbi stratégia egyik kidolgozója, azt mondta: a 2006-os tervezet lehet az új dokumentum alapja. Erre utalt az egészségügyi tárca is, a minisztérium írásos válaszában azt írta: jelenleg folyik a régi stratégia aktualizálására és egy új cselekvési program kidolgozása.

Rémísztő címkék, adók

A 2006-os terv meglehetősen konkrét lépéseket javasolt a kormánynak. Többek között azt, hogy az alkoholt előállító cégeknek fedezniük kellene az alkoholfogyasztás káros hatásait bemutató kampányokat. A termékek reklámjára költött pénzek 20 százalékát kellene erre fordítaniuk. A tanulmány készítői szerint a magas fogyasztói ár komoly visszatartó erőt jelent, ezért azt javasolják, hogy emeljék az alkoholtermékekre kivetett adót. Mégpedig úgy, hogy a tömény italokra jóval nagyobb adót vessen ki a kormány, mint a sörökre és borokra. Ezt azzal indokolják, hogy a tömény, az összes fogyasztás 30 százalékát teszi ki.

Az Alkoholpolitika- és stratégia című tervezet korlátozná az alkoholhoz való hozzáférést is, példaként az egykori Szovjetunióban bevezetett reggeli alkoholvásárlási tilalmat hozza fel. Ennek eredményessége bizonyított, ha ugyanis nehézkes a beszerzés, akkor az alkoholra vágyók több esetben is lemondanak róla - érvelnek a szerzők, akik a tömény italok kiskereskedelmi forgalmát külön engedélyhez kötnék. A 18 év alatti fiatalt kiszolgáló árust pedig komoly pénzbüntetéssel és alkoholárusítás tilalmával sújtanák a tervezet összeállítói. Valamint felvetik azt is, hogy az italos üvegeken is lehetnének olyan elborzasztó feliratok, mint a cigarettás dobozokon.

Kényes terület

Politikailag meglehetősen kényes terület, a lakosság nagy része fogyasztó, ráadásul jelentős az alkoholipar is - Koós szerint ez lehet az oka annak, miért nem történtek eddig komoly lépések az alkoholfogyasztás visszafogására. Béki Gabriella, az SZDSZ parlamenti képviselője, aki Molnár Lajos és Horváth Ágnes minisztersége alatt tagja volt az Országgyűlés egészségügyi bizottságának, elismerte az [origo]-nak: amíg a dohányzás visszaszorítása érdekében komoly lépések történtek, az alkoholfogyasztás visszafogásával alig foglalkozott a kormány. Kifejezetten a problémára koncentráló kormányzati program nem létezik, az ezzel foglalkozó egyedüli dokumentum a Népegészségügyi Programról szóló 2003-as országgyűlési határozat. A 141 oldalas határozat mindössze négy oldalt szentel az alkohol okozta problémáknak, azokban is drogfogyasztással közösen kezeli a kérdést.

Az Addiktológiai Centrum munkatársa szerint az önkormányzatok viszont egyre több helyen megpróbálnak fellépni a túlzott alkoholfogyasztás ellen. A fővárosi VI. kerület tavaly júniusban tiltotta meg a boltosoknak, hogy éjjel 11 és reggel 6 óra között alkoholt áruljanak. Hasonló rendeletet hozott a VII. és a XVIII. kerület is. Debrecen pedig július 1-től tervezi, hogy az éjjel-nappaliknak tiltani fogja éjszaka az alkoholárusítást. A rendészeti minisztérium májusban vezette be a zéró toleranciát, amelynek értelmében az alkoholszonda elszíneződésekor a helyszínen elveszik a sofőrtől jogosítványt. Koós Tamás szerint ezekre az egymástól független lépésekre is lehete építeni egy kormányzati stratégiát.

Forrás: ORIGÓ - Szabó András 2008. 06. 22., 11:03

Kedves Kollégáink és Látogatóink !

  Az ADDICTUS Műhely szeretne létrehozni szociális munkásai számára egy szakkönyvtárat.

Ha van a szenvedélybetegségekkel kapcsolatos könyved amit szivesen felajánlanál a részünkre kérjük juttasd el címünkre:

ADDICTUS Műhely - BMSZKI - SZIK Iroda - 1134 - Bp - Dózsa György út 152

Segítségedet munkatársaink nevében előre is köszönjük !

Küldeményeden feltétlenül tüntesd fel neved és elérhetőséged !

 Illés Márton írása

A közeledő nyár, napsütés, vízparti mókázás, a nyíló virágok illata és a friss gyümölcsök íze sokak arcáról letörli a téli mélabút. Ahogy felforrósodik a levegő a szenvedélyeink is új erőre kapnak. Az újra nyíló kerthelyiségek valamelyikében szívesen megiszunk egy pohár fröccsöt, hogy még jobban érezzük magunkat. A „még jobban” azonban könnyen válhat „valamivel jobban”-ná vagy „elviselhető”-vé. Így az első pohár után el lehet jutni a tizedikig is, ha az „édes élet” más jelenségei már nem tudnak tűzbe hozni minket, és csak az alkohol vagy illegális drogok használatától érzünk életörömet. De vajon hányadik pohárnál van az a pont, ahol az élet egészséges élvezete helyett már inkább függőségről van szó? Mikor vesszük észre, hogy hálóba kerültünk?

A függőségnek számtalan formája lehet. A munkamániától, a játékszenvedélyen evési kényszeren keresztül a koffein- és nikotin-függőségig. A különböző kultúrák az egyes függőségeket hol tiltották, korlátozták vagy más taktikákkal próbálták visszaszorítani, máskor viszont ellenkezőleg: szerves részükké tették, támogatták azokat. A függőségek közül sok ugyanis serkenti a termelékenységet, erősíti a kulturális összetartozást. Tehát mindaddig, amíg a társadalom rendszerével nem kerül konfliktusba, addig nem válik igazán problematikussá.

Fiziológiai vagy pszichés szempontból a napi rendszerességgel elfogyasztott pohár bor, vagy a heti egyszeri lerészegedés is függőségként értelmezhető. A társadalom viszont mindaddig elnéző a szenvedélyekkel szemben, míg azok nem károsak a munkaképességre és a társas viszonyokra, illetve amíg nem ütköznek érvényes jogszabályokba. A jogszabályi rendelkezések elméletileg az előbbiekből adódnak, eltéréseik azonban kétségtelenül a kulturális gyökerekkel is magyarázhatóak. Így számos iszlám országban még mindig illegális az alkohol-fogyasztás, míg a nyugati országokban – többek között a kereszténységben jelentős bor-kultusz miatt – legálisan le lehet részegedni. Itt viszont, néhány kivételtől eltekintve, tilos a kábítószer fogyasztás.

Az adott kultúrák az általuk nem támogatott függőségi fajtákat illetve szinteket eltérő eszközökkel próbálják visszaszorítani. Az államok tiltáson kívül extra adók kivetésével a termék drágábbá tételével próbálják csökkenteni a fogyasztást. Továbbá a fogyasztás körülményeinek: terének, imázsának alakításával is megpróbálják visszaszorítani a káros függőségeket.

Ezek a megoldások, hasonlóan a kórházi kezelésekhez, önmagukban nem vezethetnek célhoz. Hiszen kizárólag negatív eszközökkel: tiltással, korlátozással, lebeszéléssel az alkoholistát és a drogfüggőt sem lehet meggyőzni arról, hogy az élet józanul is lehet szép. William S. Burroughs amerikai író, Narkós című önéletrajzi könyvében arról számol be, hogy a heroin használatával való felhagyáskor egy rövid, fájdalmas elvonási tünetekkel terhes szakasz után az üresség marad csupán, és ez az üresség az, ami miatt a heroin-függő ismét drogra vágyik.

Igazából tehát azon kellene elgondolkozni, hogy mi az, ami egy alkoholistát vagy drogfüggőt tartósan józan életre tud motiválni. Feldmár András, Kanadában élő, magyar származású pszichiáter szerint az ember egy szenvedélyt csak egy másikra cserél le szívesen, így egy drogos csak akkor hagy fel tartósan szenvedélyével, ha más örömforrást (pl.: meditáció) talál.

Ahhoz, hogy valakinek segíteni tudjunk rátálalni arra, ami neki személy szerint örömet tud okozni a mámoron kívül, ahhoz meg kell ismernünk azt az embert mint önálló személyiséget. Amíg csak drogosként, alkoholistaként tudjuk szemlélni, addig valószínűleg az is marad.

Kedves Kollégák!

Ez annyit jelent, hogy mindazon feladatokat, melyek felsorolást nyernek levelében, összesen 2-3 fõs szakmai stáb fogja ellátni az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központ keretei között, annak szervezeti egységeként mûködve tovább, azaz elveszítve önállóságát, beolvasztva egy nagyobb szervezet keretei közé. A miniszteri levél meghatározza, hogy "a fenti feladatok elvégzéséhez a szakemberek biztosítása érdekében gondoskodni szükséges 2-3 szakirányú végzettségû orvos és a TDI adatgyûjtési tevékenységben jártas informatikai szakember továbbfoglalkoztatásáról az OSZMK keretei között".
A miniszter utasítása szerint: "kérem T. Fõigazgató Urat döntésem végrehajtása érdekében a szükséges munkáltató és egyéb, a megszûntetést szolgáló intézkedések soron kívüli meghozatalára..."

Kedves Kollégák!

Tekintettel az Intézet megszüntetésére, valamint az addiktológia, és azon belül elsõsorban is az alkohológia siralmas helyzetére, tiltakozó aláírásgyûjtést kezdeményez a Magyar Addiktológiai Társaság és a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége vezetõsége, melynek keretében a szakma képviselõinek véleményét kívánjuk eljuttatni a miniszter asszonynak és a nyilvánosságnak. Kérjük, hogy amennyiben egyetért az alábbi szöveggel, jelezzen vissza haladéktalanul a

topolanszky.akos@t-online.hu

Foglalkozása:


A tiltakozó levél szövege:


Tisztelt Miniszter Asszony!

Alulírottak, tiltakozunk az 1986 óta mûködõ, a szenvedélybetegségekkel foglalkozó szakma gyakorlatilag egyetlen háttérintézménye, az Országos Addiktológiai Intézet megszûntetése miatt.
Szakmai véleményünk szerint a szenvedély-problémák súlyos népegészségügyi következményei és társadalmi költség-kihatásai éppen az intézet megerõsítését, és egy átgondolt, elkötelezett addiktológiai program bevezetését sürgetik.
A lakosság közel 10%-a küzd jelentõs alkoholproblémával, a nikotin-függõség pedig nem csak a felnõttek körében elterjedt, hanem jelentõs növekedést mutat a serdülõk körében is. A WHO becslése szerint az országok GDP-jének 3-6 %-ára tehetõek az addiktológiai problémák társadalmi kárai. Ez az összeg Magyarországon 600-1200 milliárd forint. Évrõl évre nõ az illegális szerek kipróbálásának aránya is a fiatalok között. Mindezeket összevetve közvetlenül vagy közvetve szinte a teljes lakosság érintett vagy veszélyeztetett az addiktológiai problémákban. Hazánk jelenleg rendelkezik Nemzeti Stratégiával a kábítószer-probléma visszaszorítására, de Alkohol Stratégiával, illetve átfogó Addiktológiai Stratégiával nem, holott a Kormány 2007-ban kifejezte azon szándékát, hogy kb. 100 000 fõvel kívánja csökkenteni alkoholbetegeink számát. Ez olyan jelentõs vállalás, amelynek megvalósítása a stratégiai elvek kialakítása, a terület szakmai és financiális megerõsítése nélkül nehezen kivitelezhetõ.
Ezért arra kérjük Miniszter Asszonyt, hogy azonnali hatállyal vonja vissza döntéset, és hozzon olyan határozatot, mely az Intézet és a szakterület megerõsítését szolgálja!

2008. március

Alulírottak:

Itt fog szerepelni a te neved is ha támogatod a tiltakozásunkat !

Szerző: Róbert Hannelore - addiktológiai referens - BMSZKI

 Kételyek nélkül kijelenthetjük, hogy nem ismerünk olyan társadalmat, amelyben a mesterséges kábulat fantáziamozgató lebegése ismeretlen lenne. Folyamatosan jelen lévő és leküzdhetetlen vágyak kísérik a tudatmódosító szerek világkereskedelmét, amelyben áttekinthetetlenül nagy a kínálat belőlük, a legálistól a tiltottig, minden beszerezhető, elérhető.

Már a kezdetektől, amióta őseink képesek arra, hogy eszméikről, történéseikről írásban emlékeket örökítsenek át távoli korokban élő utódainak, azóta tudunk arról, hogy elődeink milyen függőségekben éltek, amikor éppen mesterségesen akarták fokozni néhány órányi boldogságuk illúzióját. 

A gombamód szaporodó szenvedélyek és az alkoholbetegség kérdésköre állandóan szem előtt lévő problémakör és egyből mindenki szakértőnek érzi magát benne. Ez érthető is, hiszen olyan jelenségről van szó, mely személyes életünket, mikro és makro környezetünket és az emberiség történetét végigkíséri.
„Az ivási szokások eredete a messze távoli múltba nyúlik vissza. A libatio, az italáldozat szinte minden nép szokásaiban fellelhető. Az eufóriát okozó italokat már évezredekkel ezelőtt felfedezte az ember. Európai kultúránkat alapvetően a görög-római és a zsidó-keresztény gondolatiság, mítoszvilág határozza meg.

A sumérok a régi görögökhöz hasonlóan a sör istennőjét tisztelték. A korábbi vallási kultuszokban a részegség a vallási eksztázist segítette elő, alapja volt az istenséggel való találkozásnak, egyesülésnek. A babilóniai sikaru, az ókori zsidó scheker jelentése az idők folyamán változásokon ment keresztül, jelentett minden mámort okozó italt, a részegségig való ivást, de a zsidók söritalát is. A szkíta bakhomenoi eksztatikus részegségi epizódjairól ír Hérodotosz. Karthágóban tilos volt hadjárat alatt alkoholt fogyasztani, de tilos volt az állam vezetőinek, a bíráknak és a kormányzóknak működésük alatt alkoholizálni. Hammurabi törvénykönyve megtiltja a kocsmákban a nők foglalkoztatását, a részeg ember és a 24 év alatti férfiak kiszolgálását.”(dr. Lajtai László, 1, 5. old.)

A görögök és isteneik nektárt ittak, amíg az istenek meg nem tanították őket a szőlő és gabona termesztésére, a bor készítésére. Dionüszosz - a bor istenének - kultusza minden szőlőtermő területen elterjedt, de a görög demokrácia fellegvárában, Athénban vált igazi népünnepéllyé, hiszen minden év tavaszán színielőadásokkal, énekversenyekkel, mulatságokkal áldoztak istenük előtt. Ilyen alkalmakkor a bort vízzel hígítva fogyasztották (egy rész bor, három rész víz). „Szolón egyik törvénye értelmében, ha az állam kormányzóját részegségen kapják, halállal büntetik. A spártaiak életében a könnyed, laza, léha gondolatoknak és cselekedeteknek nem volt helye. Plutarkhosz leírásából tudjuk, hogy ünnepi lakomáik alkalmával arra kényszerítették a helótákat, hogy nagy mennyiségű színbort igyanak, s ezután bevezették őket a lakománál ülők társaságába, hogy az ifjaknak megmutassák, milyen rút dolog a részegség.” .” (dr. Lajtai László, 1, 6. old.)

 Platon mértékletességre int: a fiatalok 18 éves korukig egyáltalán ne, vagy keveset igyanak, de a 40 év felettieknek szinte előírja az örömszerzésnek ezt a formáját, mondván, hogy visszaadja a férfiembernek a vidámságot, az öregnek a fiatalságot. Ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy jó, ha ilyenkor van valaki, aki a rendet fenntartja, mert a részegség az emberi természet csalhatatlan próbaköve. Tilosnak ítéli a részegséget hadjáratok során, közügyek intézése kapcsán, hivatalnok munkába indulása előtt. „A Törvények c. művében kifejti, hogy amikor az ember nászát üli, fontos, hogy tiszta legyen a feje, mert élete legfontosabb döntését hozza, és praktikus egész évben, de különösen a nemzés idején józannak lenni, mert az utódnak jó­zan szülőktől kell származniuk.”. (dr. Lajtai László, 1, 10. old.)

A Nagy etika c. művében Arisztotelész elítéli a részegséget és kifejti, hogy az az ember, aki ismerethiányból, tudatlanságból követ el jogtalanságot, az nem elítélendő, de ha valaki maga az oka tudatlanságának, mint a részeg ember, aki a tudatlanság állapotát elkerülhette volna, ha nem fogyaszt bort mértéktelenül, és így követ el jogtalanságot, büntetést érdemel és a közösség megvetését is megérdemli.
Az individualizálódó görögök nagy hatással voltak a rómaiak szokásvilágának kialakulására is. A kezdeti szeszmentes életmódot az öncélú és fékevesztett bacchanáliák váltották fel. „Plinius és Seneca írásaikban már elkülönítik a részegséget a krónikus iszákosságtól, leírják a delírium tremensnek megfelelő állapotot. Seneca az Erkölcsi levelek-ben a szenve­délyes ivást egyenesen az őrültség egyik formájának, önkéntes tébolynak tartja.

A Bibliában az Ige nem feltétlenül tiltja meg a keresztényeknek a sör, bor, vagy más alkoholos ital ivását. Az alkohol önmagában, önmagától nem bűnnel szennyezett, viszont a részegségtől és az alkoholfüggőségtől tartózkodnia kell a keresztényeknek (Efézus 5:18; 1 Korinthus 6:12).Ugyanakkor a bor a keresztény szertartások elengedhetetlen kelléke is volt.(2,39.old)
A mindenkori kultúrák eltérő norma-, szokás-, és értékrendszereket foglalnak magukba, melyekben a drogok általánosan előfordulnak, de térben és időben változó szerepet töltenek be. Számosat közülük veszélyesnek, addiktívnek és erkölcstelennek tartottak némely korokban, egy-két évszázaddal később, pedig ártalmatlannak.

Európában például a csokoládé, a tea, a kávé vagy a tubák (dohány) szörnyűségesnek tűnt bizonyos időszakokban. 1701-ben a spanyolokról azt tartják, hogy gyarmatokon hozzászoktak a csokoládéiváshoz és már nem tudják abbahagyni. 1728-ban megállapították, hogy sok az emberiséggel egyidős betegség okainál a csokoládé szerepelt, mint az életet legjobban megrövidítő szer.

A dél-amerikai indiánok számára a kokacserje levelének rágcsálása a mindennapi élet szerves részét alkotja, mivel egyben jelentős vallási és kultikus szereppel bíró rituálé is. A kulturális szerepen kívül a kokacserje hatóanyagának fontos élettani hatása is van: segíti leküzdeni a rendkívül magas tengerszint feletti magasság okozta betegséget, csökkenti a fáradtság- és éhségérzetet, ami a kopár hegyek között élő, gyakran éhező, alultáplált indiánok számára elengedhetetlen a létfenntartáshoz. A spanyolok útján került Európába a XVII. században. A spanyol felfedezők érkezése előtt az indiánok életében ugyanolyan szerepet játszott a koka, mint az európai ember számára az alkohol. Az európaiak, főleg a múlt század végén gyógyszerként használták kokaint, a koka-növény kivonatát. A XIX. században rendkívüli népszerűségre tett szert, sok politikus és híresség nyíltan a kokainisták körébe tartozott (Artur Conan Doyle, Alexandre Dumas, Jules Verne, Sigmund Freud). John Pemberton 1886-ban elkészítette Coco-Cola nevű italát, ami koffeint és kokaint tartalmazott. 1903-ban azonban kivonták az alapanyagok közül a kokaint, mivel rájöttek arra, hogy függőséget okoz. Később Coca-Cola néven vált világhírűvé ez a máig szinte legközkedveltebb üdítőital. A századforduló körül ismerték fel azt is, hogy a kokain erős testi és lelki zavarokat okoz. (3, 1.old.)

Veszélyes drogként való széles körű elterjedése a heroinnál jóval később jelentkezett, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, majd szintetikus származékai, főleg a szabad kokainbázis, a "crack" révén a közelmúltban főként az Egyesült Államokban terjedtek el.

A kenderről (marihuána, fű) szóló első írásos emlék Shen Nung kínai császár Pen Ts'ao nevű gyógyszerészeti könyvében található, amely i.e. 2737-ben keletkezett (egyébként ez volt az első gyógyszerészeti szakkönyv is). A kínaiak jól ismerték ezt a növényt, mert szöveteket és köteleket készítettek belőle, valamint a japánok és mongolok már a pamut megismerése előtt felhasználták. Vagyis a kender az egyik legősibb ipari növény. A kezdetektől fogva nem táplálkozási céllal, hanem rostjáért termesztették. Dél-Európában Hérodotosz idejében (az i. e. 5. században) ismert volt, Észak-Európába pedig a szkíták hozták már i. e. 700 körül.(4. 35-41. old.)

Ebben a régióban közel 9000 éve termesztik, a magyarok is ismerték már a honfoglalás előtti időkben. Ezt bizonyítja a kender, csepű, szösz szavaink török eredete. A kender (fű) az egész világon elterjedt, az illegális drogok között Európában és Magyarországon is ezt használják a legtöbben.

Az ópiumot feltehetőleg már a sumérok ismerték. Az ókorban a Közel-Kelet látta el ópiummal a Római Birodalmat. Az arab terjeszkedés nagyban hozzájárult az ópium terjedéséhez. Kelet-Ázsiában az európai behatolás, a kereskedelmi élet felvirágzása és a gyarmatosítás után vált meghatározóvá az ópium, olyannyira, hogy a világ más helyein aztán éppen a kínaiak közvetítésével terjedt tovább. Ma is a Távol-Kelet adja a világ ópiumtermelésének nagy részét. Évszázadokon keresztül szinte csak az ópiumot ismerték, mint kábítószert, csodatévő erőt tulajdonítottak neki, a gyógyászat kezdeteitől használták. A használatára vonatkozó első adatok több mint 3500 évesek. Abban az időszakban, amikor gyógyszerként alkalmazták, az ópiumot kizárólag szájon át vették be. A XVIII-ik században már felismerték gyilkos hatását. Kábítószerként először Törökországban használták. Tartós használata teljes testi-lelki összeomláshoz vezet. A XIX-ik században fontos kereskedelmi szerepet töltött be. Miután Daoguang (Tao-kuang) kínai császár betiltotta az ópium használatát és elkoboztatta a külföldi kereskedők áruját, Anglia válaszlépésként hadihajókkal felsorakozott Kína partjai mentén, majd kezdetét vette az első ópium háború. (5, 14. old.) Az ópium legfontosabb hatóanyaga a morfin. Az 1898-ban Németországban felfedezett félszintetikus diacetil-morfin, a heroin a morfinnál jóval erősebb hatású, és hatása miatt jelenleg a világon előforduló egyik legveszélyesebb drognak tekinthető ( A gyors és erős függőség kialakulása, valamint a gyors tolerancia miatt).

XXI-ik századi európai kultúránkra az alkohol dominanciája mellett egyre inkább jellemző a különféle drogok használatának minél szélesebb körű elterjedése is.

Az alkohol az ünnep, a kultúrateremtés eszköze is a magyar kultúrkörben. Már a honfoglaló magyarok nagy tivornyákkal ünnepelték győzelmeiket. Ez így vonult végig a magyar történelmen, az alkoholfogyasztás a dicsőség, a vitézség, a férfiasság és a virtus szimbóluma volt. A néphit és az irodalom magasztos, értékes tulajdonságokat tulajdonít a bornak. Számtalan költőnket és írónkat ihlette meg e mámorító nedű. Vörösmarty Mihály: A vén cigány című versében a borivás mámorító következményéről, az átmeneti gondtalanságról olvashatunk a versszakok végén ismétlődő refrénben:

„Szív és pohár tele búval, borral,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!”(6)

Vagy éppenséggel a morfium rabjává vált, de a kipróbálást tudatosan választó író-orvos, Csáth Géza Ópium című novellájában így ír a hatásról: „…Az érzékeket és a szerveket megrontja a gyönyör rettentő és áldott közvetítője, az ópium. Étvágy és polgári jó fáradtságérzés-ezekről is le kell mondani. A szemek gyakorta könnyeznek, a fül zúg. A tárgyak, az emberek, a betűk elmosódnak. A szavak, a hangok kaotikus zavarban bolyonganak a hallószerv géprészecskéiben. Állítsátok meg a nyomorult, szegényes kis gépeket!...” (7., 126.old)

A magyar paraszti életmódban a pálinka kiemelkedően fontos szerepet játszott.  Híres hagyományok, szólások, hiedelem és misztikum kapcsolódik tehát azokhoz a tudatmódosító szerekhez, amelyeket ma is rendületlenül fogyasztunk. Hazánkban, a reformkorban kezdett társadalmi problémává válni a szeszesital fogyasztás. Széchenyi István, Kossuth Lajos újságcikkekben próbálja az egyre nagyobb veszélyt jelentő alkoholkérdést körbejárni.

Napjainkban meglehetősen ellentmondásos az alkoholfogyasztás megítélése: mit tehetünk egy jól beágyazott szokásrendszer átformálása, egy testileg-lelkileg egészségesebb társadalom kialakítása érdekében, úgy, hogy a gazdasági-politikai érdekek gyakorta az ellenkezőjét diktálják?

Irodalomjegyzék:

1. Dr. Lajtai László/: Drogok a kulturális és pszichiátriai antropológia szemszögéből, Belügyi Szemle, XLVII, 1999.jún. 29/URL (http://www.behsci.sote.hu/belugyi.htm)
2. Stott, Rw.John: Keresztség és teljesség. Iránytű kiadó, Budapest-Gödöllő, 1996
3. Drogenciklopédia/ http://web.axelero.hu/attys/drog/kokain.html
4. Earleywine Mitch: Marihuána, a tudomány álláspontja, Bp, Edge 2000-NDI, 2004
5. Booth Martin: Az ópium története, Bp., Nyitott Könyvműhely Kiadó – Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, 2005
6. Vörösmarty Mihály: Vén cigány,1854
7. Csáth Géza: Mesék, amelyek rosszul végződnek, Bp. Magvető, 1994, 126 old.

Húsz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves "dohányosok", ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek - állapítja meg a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány a csütörtökön tartandó "Ne gyújts rá!" - elnevezésű világnap alkalmából.

Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint a világon évente mintegy hárommillió ember halála vezethető vissza e káros szenvedély ártalmaira.

A két társadalmi szervezet széles körű társadalmi összefogást sürget közleményében. Mint írják, a változtatáshoz nélkülözhetetlen a jogalkotók erkölcsi és anyagi támogatása.

Arra hívják fel a figyelmet: az Európai Unió is sürgeti, hogy legkésőbb 2009-re valamennyi tagállamban rendeljenek el teljes körű dohányzási tilalmat a közterületeken, ám egyelőre nem tudni, Magyarországon mikor lép életbe a jelenleginél szigorúbb szabályozás.

A 27 tagország közül Írország, Skócia és az Egyesült Királyság a zárt légterű nyilvános helyekre és minden munkahelyre, valamint a bárokra és éttermekre is bevezette már a dohányzási tilalmat.

A svéd, olasz, máltai, észt és finn szabályozás értelmében pedig ki lehet alakítani külön szellőzőrendszerrel ellátott, speciális dohányzóhelyiségeket. Az uniós tagállamok többsége tiltja vagy korlátozza a dohányzást a főbb nyilvános helyeken, kórházakban, iskolákban és állami hivatalokban, színházakban, mozikban valamint a tömegközlekedésben.

A világon ma 1,3 milliárd dohányos szívja és fújja rendszeresen a füstöt, és ha a jelenlegi folyamatok változatlanok maradnak, a következő évszázad első felében évente 10 millióan halhatnak bele szenvedélyük egészségi következményeibe.

A dohányzás a tüdőrák okozta halálozás 90-95 százalékáért, az összes rákhalálozás 30-35 százalékáért, az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85 százalékáért, míg a szív- és érrendszeri betegségek 25-30 százalékáért felelős.
 

Magyarország a dohányzási szokásokat tekintve jelenleg a világranglista dobogós helyén áll; a cigarettafogyasztás duplája a világátlagnak, vagyis fejenként több mint háromezer szál évente.

A fiatalok közül egyre többen válnak a cigaretta rabjává, és a felmérések azt mutatják, hogy az "igazi rászokás" azoknál alakul ki, akik 19 éves koruk előtt szoknak rá.

Arra figyelmeztetnek, hogy a dohányzás nem csak a szenvedélybetegeknek és közvetlen környezetüknek okoz károkat, hanem az állami költségvetésnek is. A dohányzás közvetett és közvetlen hatásai miatt a büdzsét évente 350 milliárd forint kár éri, miközben a dohányadóból a büdzsébe mindössze 256 milliárd forint folyik be.

A nemzetközi "Ne gyújts rá!"-mozgalom világnapja 1974-ben az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára, azzal a céllal, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a cigarettázók nem gyújtanak rá, és a társadalom figyelmét felhívják e szenvedély veszélyeire.

A cikket az olvasók figyelmébe ajánlja: Szabó Károly - addiktológiai intézményi referens - BMSZKI

Forrás: Washington Post

Szerző: Maia Szalavitz  Fordította: Sárosi Péter  

Sok ember azt hiszi, hogy tudja, mi az addikció (függőség), és bár sok laikusnak kész véleménye van arról, hogy miként lehet megfelelően kezelni, vagy hogy Britney Spears vagy Lindsay Lohan rehab programja elég szigorú volt-e, az addikció fogalma körül még mindig nagy viták zajlanak. Vajon betegség-e az addikció? Vagy erkölcsi gyengeség? A drog vagy alkoholhasználat által okozott rendellenesség, vagy olyan kényszeres viselkedés, ami a szexszel, az étkezéssel, sőt, talán még a videójátékokkal kapcsolatban is előfordul?

Mint korábbi kokain és heroinfüggőt ezek a kérdések már régóta izgatnak engem. Választ kerestem arra, vajon hogyan váltam eminens egyetemistából negyven kilót nyomó napi szintű intravénás droghasználóvá. Tudni akartam, hogyan jártam így, miközben sok droghasználó társam megmenekült ettől.

Tavasszal a Kongresszus elé került egy törvényjavaslat, amely meg akarta változtatni a Nemzeti Drogabúzus Elleni Intézetet (NIDA) nevét Addikciók Nemzeti Intézetévé, a Nemzeti Alkoholizmus és Alkoholabúzus Intézet (NIAAA) nevét pedig Nemzeti Alkoholrendellenesség és Egészség Intézetté. Az új jogszabályt bevezető sajtóközleményben Joseph R. Biden Jr. demokrata szenátor kijelentette: „Ha megváltoztatjuk azt a módot, ahogy az emberek az addikcióról beszélnek, az addikcióról való gondolkodásukat is megváltoztatjuk, mindkét lépés alapvető fontosságú annak a stigmának a leküzdéséhez, amely túl gyakran kapcsolódik ehhez a betegséghez.”

Bár a NIDA, a NIAA és hasonló ügynökségek, illetve az önsegítő csoportok hosszú évek óta kampányolnak ezért, a közvéleménykutatások szerint kevés bizonyíték van arra, hogy az emberek elfogadják az addikció mint betegség koncepcióját. A Hart cég 2002-es kutatása szerint az emberek többsége szerint az alkoholizmus félig betegség, félig pedig gyengeség; mindössze 9 százalék látja teljesen betegségnek.

De mit mond erről a tudomány? Az addikciókkal kapcsolatos tudományos kutatás drámai fejlődésen ment keresztül azóta, mióta középiskolába jártam az 1980-as évek elején. Ekkor kezdtem marihuánát és pszichedelikumokat, majd pedig kokaint használni abban a reményben, hogy segítségükkel kitörhetek szociális elszigeteltségemből. A pszichedelikumokról a kokainra való átállásomban szerepet játszott az addikció egy olyan definíciója, amely még ma is széles körben elterjedt félerértéseket okoz. 1982-ben – abban az évben, amikor először kipróbáltam a kokaint – a Scientific American c. folyóirat leközölt egy cikket, amely szerint a kokain nem addiktívabb a krumplisziromból készült chipsnél. Ez az álláspont azon alapult, hogy a kokainhasználók a heroinhasználókkal ellentétben nem válnak fizikailag beteggé, amikor abba akarják hagyni a drog használatát.

Az addikció ebben az értelemben kizárólag fiziológiai folyamat, amely a drog által a testben és az agyban kiváltott kémiai változásokból ered. A cikk szerint a heroin és az ahhoz hasonló drogok használata során a használó toleranciát fejleszt ki a szerrel szemben (több drogra van szüksége ugyanannak az élménynek az elérésére) és fizikailag beteggé válik, ha nem jut hozzá a megfelelő adaghoz. Az addikció ezen elmélet szerint alapvetően nem más, mint kísérlet a fizikai elvonási tünetek elkerülésére.

Ez a megközelítés azért is rokonszenves volt a számomra, mivel saját tapasztalataim is alátámasztoták: sosem ütköztem problémába akkor, amikor abba akartam hagyni a marihuána, az LSD vagy a gomba használatát, ezek egyike sem okoz fizikai függőséget. Azt hittem, a kokain is hasonló lesz, és ezért biztonságosabb, mint a heroin. Mivel nincsenek fizikai elvonási tünetek, a szerhasználat befejezése gyerekjáték lesz. Legalábbis így gondoltam.

Ebben az időben már gyakran napi szinten szívtam kokaint, és emaitt felfüggesztették a tanulói státuszomat a főiskolán, ahova jártam. És mivel azt hittem, hogy ez a felfüggesztés már úgyis romba döntötte az életemet, úgy éreztem, nincs többé akadálya annak, hogy kipróbáljam a heroint is. Úgy éreztem, nincs vesztenivalóm.

A heroinban megtaláltam a számomra tökéletes drogot. Lenyugtatott és eltávolított a rögeszméimtől és a szorongásaimtól. Egy idő múlva a kokain szorongást idézett elő bennem, a heroin azonban mindig lenyugtatott és kisimított. Továbbra is használtam mindkettőt, egyre nagyobb és nagyobb dózisokat injektálva magamba.

Az addikció napjainkban leginkább elfogadott – a pszichiáterek diagnosztikai kézikönyvének legújabb kiadása, a DSM-IV által használt – definíciója felismeri, hogy a probléma kulcsát egy bizonyos szernek a negatív következmények ellenére folytatott kényszeres használata jelenti. És ez pontosan az, amit én is tapasztaltam: legalább hatszor keresztülmentem a heroinelvonás tünetein – remegés, hasmenés és hányás – mégis újra elkezdtem használni a szert, mert így akartam tenni. A kényszeresség ezen eleme segít megmagyarázni, miért lehetnek jóval addiktívabbak a videójátékok, sőt, akár a krumpliszirom is, mint azt korábban gondoltuk.

A DSM azonban még mindig az addikció fizikai aspektusaira helyezi a hangsúlyt: az addikciót „szerdependenciának” hívja, azt sugallva ezzel, hogy a fizikai szükséglet alapvető. A tolerancia és az elvonás még mindig a diagnózis felállításának szükséges kritériumai, még akkor is, ha a krónikus fájdalmakra opiátot használó páciensek mindkettőt megtapasztalhatják, mégsem válnak függővé. A kutatások szerint azoknak az embereknek, akik opiát-alapú fájdalomcsillapító szereket szednek, de korábban nem volt drogproblémájuk, csupán 1 százaléka válik függővé. Számos krónikus fájdalommal küzdő páciens még elvonási tüneteket is megtapasztal anélkül, hogy ezek tudatosulnának benne: ezt hívják „kórházi influenzának”. A túlnyomó többség azonban nem tapasztal nehézségeket a gyógyszeres kezeléssel való felhagyás során.

Ennek eredményeként a kutatók – köztük Nora Volkow, a NIDA igazgatója – szerint a DSM új kiadásában „szerdependencia” helyett „addikcióról” kellene beszélni. Azt állítják, a fizikai függőség és az addikció közötti különbség félreértése oda vezet, hogy nem kezelik megfelelően a fájdalmakat: felmérések szerint gyakran még a haldokló betegek sem kapnak megfelelő fájdalomcsillapító szert. Egyes orvosok ellen még vádat is emeltek azért, amiért „túl sok” gyógyszert írtak fel a páciensek fájdalomcsillapítására, s azok fizikailag függővé váltak az opioid gyógyszerektől.

Azonban amennyiben a fizikai szimptómák nem definiálják az addikciót, akkor következik-e ebből, hogy az addikció egy agyi rendellenesség? Ez sem annyira egyértelmű dolog.

Míg egyes kutatók azzal érvelnek, hogy az addikció betegség, mivel megváltoztatja az agyat, a valóságban a legtöbb droghasználó – használjanak akár heroint vagy kokaint – nem válik függővé. Míg a Vietnámban szolgáló amerikai katonák 50 százaléka kipróbálta a heroint vagy az ópiumot, csupán 10 százalékuk folytatta a szer használatát azután, hogy hazatért Amerikába, és csupán 1 százalékuk vált hosszú távú opiátfüggővé. Ezt mutatta ki a Washingtoni Egyetem Lee Robins szociológus által vezetett, szövetségi finanszírozásban részesülő vizsgálata.

Ezen felül nem minden agyi változás utal betegségre. Maga a tanulás is megváltoztatja az agyat. Londoni taxisofőrök és virtuóz hegedűművészek agyán végzett FMRI szkenneléssel kimutatták, hogy az évek óta folytatott tevékenységük miként változtatta meg az agyuk releváns régióit – ugyanakkor senki sem gondolja azt, hogy emiatt betegek lennének.

Ennek következtében az agyi szkennelés önmagában nem képes bizonyítani, hogy az addikció betegség. „Azok az elképzelések, amelyek szerint az FMRI magyarázatot adhat az addikció jelenségére, éppoly tudománytalan alapokon nyugszanak, mint a frenológia,” jelenti ki Stanton Peele pszichológus, az „Addikció – mentesítsd a gyermeked” c. könyv szerzője, aki már régóta ellenzi az addikció betegség alapú megközelítését.

Saját tapasztalataim azt mutatják, hogy akkor hagytam fel a droghasználattal, amikor az addikció már a számomra legfontosabb értékeket fenyegette. Az utolsó nap, amikor heroint használtam, azon kaptam magam, hogy megpróbálok elcsábítani egy férfit, hogy droghoz jussak. Mivel nem vonzódtam ehhez a sráchoz és közben komoly párkapcsolatom volt, sokkolt a tudat, hogy egyáltalán eszembe jutott ilyesmi: tisztában voltam vele, hogy ezt a viselkedést a függőség okozza. Ezen a ponton úgy definiáltam magam számára az addikciót, mint amikor valaki a saját értékeit is képes áthágni azért, hogy droghoz jusson. Már másnap jelentkeztem egy kezelőporgramba és soha többé nem fogyasztottam kokaint vagy heroint.

Peele elképzelése szerint az addikció egy ellenőrizhetetlenné váló rossz szokás, egy tanult viselkedésminta, amely az ember azon hajlamának felnagyításából származik, hogy elkerülje a fájdalmat az azonnali gyönyör kedvéért. Egyes esetekben még raconális döntés eredménye is lehet, ha az élet túl kevés lehetőséget kínál a kapcsolatokra, a célokért való küzdésre vagy az örömre.

Volkow ezzel nem ért egyet. Mint az agyszkennelést előtérbe helyező addikció-kutatás egyik úttörője, azt keresi, miben tér el az addikció a hagyományos tanult viselkedéstől. „A drogabúzus számos rendszert befolyásol, nem csak a tanulásért és memóriáért felelős rendszereket,” mondja, hozzátéve, hogy olyan agyterületekre is hatással van, amelyek a nem kívánatos viselkedéssel szembeni fékekért felelősek.

„Ami a függő agyával történik, az hasonló a nélkülözés állapotához. A függő ember agya nem úgy működik, mintha egy olyan szituációban lenne, amikor van választása és azért teszi, amit tesz, mert azt akarja tenni, hanem mintha egy olyan szituációba kerülne, ahol a cselekvés szükségszerűvé válik,” mondja.

Ez szintén találkozik a tapasztalataimmal: úgy tűnt, a kokain befolyásolja a motivációmat, ami ahhoz vezetett, hogy akkor is használjam a szert, amikor már tudtam, hogy csak fokozza a paranoiámat, és nem okoz eufóriát. Míg először fényesebbé és fokozottabbá tette az egyéb élvezeteket, addig egy idő múlva kiszívta a gyönyört és a színt az életemből. És bár tudatában voltam ennek, úgy éreztem, nem tudom megakadályozni.

Egy másik releváns tényező a fiatalság: ma már tudjuk, hogy a frontális cortex, ami a döntéshozásért és a viselkedési fékekért felelős agyterület, nem fejlődik ki teljesen egészen a húszas éveink elejéig-közepéig. Én 23 évesen álltam le; és ha ma visszanézek arra, hogyan viselkedtem akkoriban, valósággal sokkol az a butaság, amivel semmibe vettem a kockázatokat. A genetikai kutatás szerint ezenkívül bizonyos emberek jobban ki vannak téve az addikció veszélyének, különösen azok, akik egyéb mentális betegségekre, így depresszióra hajlamosak – akárcsak én.

Akkor eszerint mégis betegségről van szó? Egyesek szerint az, ahogyan a terápiára reagáltam, bizonyítja, hogy igen. Hét napig tartó detox-kezelésen mentem keresztül, majd 30 napot töltöttem egy rehab programban, aztán három hónapot egy félutas házban és folyamatosan önsegítő csoportok üléseit látogattam. Később az antidepresszánsokkal való kezelés segített leküzdeni azokat a kényelmetlenségeket, amiket korábban heroinnal öngyógyítottam.

Ahogy Thomas McLellan, a philadelphiai Treatment Research Institute igazgatója és a Pennsylvania Egyetem pszichiátria professzora megjegyzi: az addikció kezelése éppolyan hatékony kezelés, mint az olyan krónikus betegségek kezelése, mint például a cukorbetegség vagy az asztma.

Stigma-mentes addikció

Ha azonban egyszerűen betegségnek hívjuk, az nem csökkenti azt a morális stigmát, ami az addikcióhoz kapcsolódik – mint ahogy azt egyesek remélik. Steven Hayes, a Nevadai Egyetem pszichológusa az embereknek bizonyos szavakra adott tudattalan reakcióit vizsgálja. Vizsgálataiban a „betegség” (disease) szó végső soron éppoly stigmatizálónak mutatkozott, mint az olyan pejoratív szavak, mint a „részeg” (drunk), és stigmatizálóbbnak a „függő” (addict) és a „bódult” (intoxicated) szavaknál.

Gondoljunk csak az epilepsziás vagy „őrült” emberek kezelésének történetére. Vagy arra a tényre, hogy azt képzeljük, a „szigorú” rehab a jó rehab, miközben a bizonyítékok éppen ennek ellenkezőjét sugallják – és miközben eszünkbe sem jutna „szigorúnak” lenni a cukorbetegekkel szemben. McLellan szerint „Igen, az epilepsziás embereket papokhoz vagy sámánokhoz küldték – de az még a 18. században volt. A drogfüggőknek még mindig azt tanácsolják, hogy forduljanak a valláshoz.”

Az általam igénybe vett program szintén azt állította, hogy nem fogok tudni felépülni, hacsak nem rendelem alá magam egy magasabb hatalomnak, hacsak nem teszek fogadalmakat és nem imádkozom. A legtöbb betegséget nem így kezelik.

Emellett számos negatív következménye lehet annak, ha embereket az önkontroll hiányát eredményező agybetegség címkéjével látunk el, különösen a serdülő droghasználók esetében, akik többsége nem drogfüggő a NIDA felmérései és más kutatások szerint. A tinédzserek számára fenntartott rehabokban gyakran azt mondják a fiataloknak, hogy „krónikus, progresszív” betegségük van, amelyben 90 százalék a visszaesés esélye. Ha arra kényszerítjük a tinédzsereket, akiknek még nincs kialakult identitásuk, hogy elfogadják a „függő” identitást, az önbeváltó jóslatnak bizonyulhat.

Mint ahogy Peele rámutat, „az ön-hatékonyságról és az önkontroll-képességről alkotott imázs alapvető fontosságú a felépülésben” – éppúgy a felnőtté válásban is. Ugyanezen oknál fogva rossz ötlet azt sugallni az embereknek, hogy kezelés nélkül nem képesek felépülni a függőségből. Valójában a legtöbb leállt drogfüggő kezelés nélkül állt le. A kutatások szerint azoknál a visszaeső drogfüggőknél, akik hisznek abban, hogy betegek, súlyosabb a visszaesés mértéke, mint a többieknél.

Vajon betegség vagy tanult viselkedés-e az addikció? A jelenség komplexitására való tekintettel egyes szakemberek szerint nem ez a kérdés a fontos, hanem az, hogy a függők együttérző és hatékony kezeléshez jussanak.

Maia Szalavitz a Stats.org ösztöndíjasa, társszerzője „A fiú akit kutyaként neveltek fel és más sztorik egy gyermekpszichiáter naplójából” (The Boy Who Was Raised as a Dog and Other Stories From a Child Psychiatrist's Notebook) c. könyvnek és szerzője a „Segítség minden áron: hogyan csapja be a szülőket és hogyan árt a gyerekeknek a bajba jutott tiniket célzó iparág” (Help at Any Cost: How the Troubled Teen Industry Cons Parents and Hurts Kids) c. könyvnek. 

Rohanó, teljesítmény-centrikus világunkban gyakran az alkohol jelenti a terhek lerakását, a stresszoldás, a görcsök kioldását - átvitt értelemben, s konkrétan is, mert pl. igen jó izomlazító hatású. Vannak, akik ezt megtehetik, s egész életükben megmaradnak "szociális ivónak", nem veszítik el a kontrollt, nem alakul ki függőség, ám vannak, akik - pontosan nem tudjuk miért, mitől függően - észrevétlen csúsznak bele, s válnak rabjává.

Problémák feledésbe merítése 

Gyakran - ahogy írtuk -, valamilyen módon a család, a párkapcsolat is elősegíti tudattalanul kialakulását (ezért sokszor hatásos megközelítés az ún. családterápia), a betegnél problémakezelési módszerré, konfliktus-megoldási lehetőséggé válik az ivászat. Sokan elmondják, hogy alkoholos állapotban az egyébként rájuk nehezedő, súlyosnak érzékelt gondok, mintha eltörpülnének, könnyűvé, kezelhetővé válnak, megszűnik a szorongás.

Szociális szorongás enyhítése

A függők másik csoportjába tartoznak, akik gátlásaik csökkentése, ún. szociális fóbiás tüneteik enyhítése miatt válnak alkoholistává, ugyanis, ha ittas, megnő önbizalma, kezdeményezőbb, jobban feloldódik társaságban, gördülékenyebbé válik az önkifejezés. Szintén a stresszt, a szorongást csökkentve ezzel. Gyakran már tizenévesen megtapasztalják társaságban oldottságot okozó előnyeit, s kezdenek élni a lehetőséggel - természetesen nem számolva a rabsággal. Az alkoholbetegség terápiájának tapasztalata az, hogy az alkoholról való "leszokás", "lemondás" általában nem működik fokról fokra. Úgy, hogy csak egy pohárkával, meg majd egyre kevesebbet. Az első lépcsőfok a tünet, az alkohol betegség diagnózisának őszinte kimondása. Nagyon sok alkoholista a függőség rabságában még jó ideig áltatja magát azzal, hogy bármikor le tudná tenni a poharat, ha akarná. A második pedig a változásra való teljes elszántság. Sajnos enélkül minden orvos, pszichiáter tehetetlenül próbálkozik a gyógyítással. Régebben létezett ún. kényszergyógykezelés is - az ilyen jellegű kísérletek, terápiás központok totális kudarcot vallottak.

Mi a teendő, ha valaki felismerte és beismerte önmagának és minden porcikájával rászánta magát a változásra?!

Az orvosi kezelés részben pszichiátriai, gyógyszeres és pszichoterápiás, részben belgyógyászati jellegű. Emellett javasolt az ún. Anonim Alkoholisták Klubjának felkeresése, amely gyakran legalább olyan erejű segítség a változtatáshoz, mint a pszichoterápia. A pszichiátriai gyógyszeres kezelés is komplex. Régebben előnyben részesítették az ún. negatív kondicionálással működő szereket. Ha valaki ilyen jellegű készítményt szedett vagy ültettek be a bőre alá, akkor az alkoholfogyasztás kifejezetten rossz közérzettel párosult, sőt a szervezetben extrém mérgezési tünetek jelentkezhettek. Vagyis az alkohol elbomlását akadályozták meg és a köztes keletkező termék méreg a szervezet számára. Az a probléma, hogy míg az állatvilágban ez a negatív kondicionálás működik, addig a racionális tudatos világunkban ezzel a módszerrel szemben rengeteg kiskapu létezik. Legújabban, ún. alkohol éhséget csökkentő gyógyszerekkel is kiegészíthető a kezelés, amely lényegesen hatékonyabb lehetőség. Az ilyen jellegű készítmények az agy biokémiai folyamataiba beavatkozva, anyagcsere-zavarokat rendezve hatnak. Jelentősen megnövelhetik a leszokás esélyeit (kb. 20%-al több az esélye a sikeres kezelésnek). A legtöbb környező országban már állami támogatással beszerezhető. Nálunk is hozzáférhető, de jelenleg támogatottságának elérése még folyamatban van. Az alkohol probléma kialakulásának oka gyakran a szorongás, a feszültség oldása (sajnos az alkohol kitűnő feszültségcsökkentő hatású). Ezt a feszültséget, szorongást vagy esetleg depresszív tüneteket modern készítményekkel (nem nyugtatókkal!) is lehet befolyásolni, csökkenteni. A kezelés feltétlen része a pszichoterápia, pl. viselkedés-, csoport terápia, relaxáció. Gyakran az egész család, vagy csak a pár bevonása (család- és párterápia) segítheti elő a gyökeres változást. Ne az alkoholista beteg legyen a család ellensége, bűnbakja, hanem lehet cél a betegség kezelése, legyőzése. A betegség maga a függőség -melynek következményei a visszaesések-.

Különösen a feszített tempóban, a teljesítménycentrikus légkörben, a felelősségteljes beosztásban dolgozók közül találnak rá egyre többen az alkoholra, mint a felhalmozott stressz egy lehetséges oldószerére, a lazítás egyik módjára.
Az alkoholfüggőség egyébként krónikus megbetegedés -tehát valóban betegség- amelynek hátterében számos genetikai, pszichoszociális és különböző környezeti faktor állhat. Ezért a kezelése is komplex feladat.
A legfontosabb, hogy a beteg is kívánjon változtatni.
A környezet legföljebb segítheti ebben. Ne hibáztassuk, ne szégyenítsük meg, ne közösítsük ki, de azért hívjuk fel a figyelmét arra, hogy a betegsége, a viselkedése milyen gondokat okoz a környezetében, illetve a saját szervezetében is.
Fontos, hogy ne az alkoholista beteg legyen a család ellensége, bűnbakja, hanem legyen közös cél a betegség kezelése, legyőzése.
Ebben segítséget nyújthat a szakember, pszichiáter szakorvos, pszichológus, addiktológus.
A kezelés részben gyógyszeres. Az alkohol elhagyása után heveny testi tünetek -ún. elvonási tünetek- jelentkezhetnek, melynek kezelése mindenképpen orvosi feladat.
A betegség maga a függőség -melynek a következményei a visszaesések-.
A gyógyszeres kezelés fő célja a relapszus (visszaesés) megelőzése.
Ennek ma már többféle változata is ismert.
A korábbi próbálkozások főleg arra összpontosítottak, hogy a szervezetbe kerülő alkohol elbomlását gátolják. Ez igen kellemetlen közérzetet, súlyosabb esetben mérgezési tüneteket okozott -így hát a beteg kénytelen-kelletlen megtapasztalhatta, hogy bizonyos gyógyszerek mellett nem lehet inni-.
Az utóbbi években előtérbe kerültek az -alkoholéhséget- csökkentő gyógyszeres próbálkozások.
Ezek a gyógyszerek -ma már nálunk is használják ezeket- meghosszabbítják az abszinens (alkoholmentes) időszakokat, illetve segítik a végleges, alkoholmentes állapot elérését.
Természetesen a gyógyszeres kezelés mellett igen fontos a pszichoterápia. A beteg személyiségétől, a pszichoszociális (belső lélektani és környezeti) tényezőktől az alkoholbetegség típusától függően több megközelítési módszer is lehetséges.
Az alkoholbetegségnek is több formája, fajtája létezik. Például vannak rendszeres ivók, és vannak ún. periódikus ivók, akik többnapos, vagy -hetes alkoholmentes állapot után kerülnek vissza egy általában napokig tartó ivási periódusba.
Bizonyos formáiban feltételezik, hogy az alkohol valamiféle űrt tölt ki a személyiségben, melynek hátterében egészen korai gyermekkori sérülést sejtenek. Ez a problematika is tere lehet a pszichoterápiának.
Az alkoholizmus társulhat kapcsolati, kötődési problémával is.
Hatékony pszichoterápiás megközelítési mód lehet a család, a párterápia.
A család értelmezhető egyfajta rendszernek, ahol a családtagok a rendszer részei, akik folyamatosan hatnak egymásra. Ha a rendszer egyik tagjával probléma van, akkor valószínűsíthető, hogy ebbe -környezeti faktorként- a rendszer maga is belejátszik.
Másrészt a betegség természetesen a rendszer valamennyi tagjának nagyon megterhelő. Ha az alkoholnak jelentős feszültségcsökkentő szerepe van a beteg életében, akkor érdemes megtanítani a stressz kezelésének egyéb módjaira (pl. relaxáció, autogéntréning).
Gyakran a személyiség része a konfliktuskerülés, az önbizalomhiány, az, hogy az illető képtelen az érdekeit érvényesíteni, bizonyos helyzetekben nemet mondani. A terápia irányulhat az asszertiv-önérvényesítő viselkedés elsajátítására is.
Jó hatékonysággal működnek az anonim alkoholisták klubjai, ahová a gyógyultak is visszajárnak.

Hosszú út vezet el a kezelésig

Az alkoholisták tisztában vannak függőségükkel, ám valami komoly krízis kell ahhoz, hogy orvosi segítséget kérjenek...

A terápia során kiderül, hogy a szenvedélybetegek döntő többsége tisztában van függőségével, ám nincs annak tudatában, hogy ez mennyire komoly helyzet - mondja dr. Funk Sándor főorvos. Azt gondolják, hogy bármikor abba tudnák hagyni az ivást, csak éppen adott pillanatban nincs rá semmi okuk. Sőt, betegségük egy szakaszában nem csupán azt gondolják, hogy ők alapjában egészségesek, hanem meg vannak győződve arról, hogy szuper egészségesek. Gyakran büszkén említik, hogy az alkoholt mint gyógyszert milyen ügyesen használják.

Amikor a betegség komolyabbra fordul, akkor már kitűznek határnapokat - újév, születésnap, a legközelebbi hétfő. De vagy mindig közbejön valami és ezért újabb időpontot fogadnak meg, vagy különösen elveszítik a mértéket az utolsó napokban "most még egyszer utoljára" felkiáltással. Így aztán évek telhetnek el. Amikor valami krízishelyzet következik be, például ittas vezetéssel okozott baleset, a munkahely elvesztése, akkor orvoshoz fordulnak.

Ilyenkor nagyon fontos, hogy fel tudjam mérni, ismét csak egy eddig már sokszor be nem tartott fogadalmat tesznek, vagy komolyan gondolják, hogy a kezelés alatt nem isznak - mondja dr. Funk Sándor. De a pszichés vezetés mellett nagyon fontos a gyógyszeres kezelés is, hiszen ezekre a függőségben szenvedő betegekre gyakran kontrollálhatatlan erős vágy tör rá. Ma már létezik olyan korszerű gyógyszer is, ami éppen ezt a kínzó vágyat csökkenti, illetve szünteti meg.

Egy átlagos téli éjszakán közel 3000 ember alszik fedél nélkül Budapesten, és 5000 ember tölti hajléktalan szállón az ünnepeket.

Karácsonykor gondolj azokra is akiknek nincs otthona !

Ha TE is szeretnél segíteni rajtuk , kattints erre a linkre:

 http://dozsafapad.blog.hu/2007/06/07/hogyan_segithet_on_is

 ill. www.bmszki.hu

A mértéktelen alkoholfogyasztás, illetve ennek következményei ma Magyarországon igen súlyos problémát jelentenek. Hozzávetõlegesen minden tizedik ember küzd alkoholproblémával. Az orvostudomány mindez idáig adós maradt az alkoholizmus kezelésének megfelelõ módjával: a kezeltek 50%-a az elsõ év folyamán nem képes leszokni az italról.

Több mint 30 éve az Egyesült Államokban egy amerikai alkoholista, aki ki akart gyógyulni betegségébõl, egy másik, szintén beteg társával közösen létrehozott egy önsegélyezõ szervezõdést. Ez volt az Anonim Alkoholisták elsõ csoportja, amely sajátos módszereket alkalmazott a gyógyításhoz. A módszer annyira hatékony volt, hogy szinte magától terjedt el a világon. Ellentétben az egyébként szokásos amerikai üzleti stílussal, itt a cél nem a profit szerzés, hanem személyes tapasztalatokkal folyamatos segítség nyújtása az arra rászoruló, gyógyuló alkoholistáknak. A magyar Anonim Alkoholisták közül R.E. vállalkozott arra, hogy online interjút ad a MyPIN-nek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mielõtt válaszolnék a kérdésekre, engedje meg, hogy a bevezetõhöz is fûzzek néhány szót.
Azt hiszem, az alkoholisták nagy része már jóval korábban szembesül a kényszerítõ ivásvággyal, mint a munkahelyi problémákkal, ha egyáltalán van munkahelyük. Ez átitatja életünk egészét. Ez csak egy kis facetta a nagy egészbõl, ahol egyáltalán nem találtuk önmagunkat és a helyünket. Persze nagyon sok helyzetben mint görcsoldó is szerepelt.
Amerikában már a 1930-as évek derekán elindult az Anonim Alkoholisták szervezõdése, ekkor kezdett kikristályosodni a programja is. Ma több mint 200 országban kb. 2 millió tagot számolunk. Alkoholisták vagyunk, akik allergiás módon reagálnak az alkoholra, megváltozott tudatállapotban beszámíthatatlanok vagyunk. Az különböztet meg minket mondjuk a nagyivóktól, hogy mi nem tudjuk abbahagyni az ivást. Nekünk 20 pohár kevés, egy viszont sok. Most pedig a válaszok:

Hathetes pszichiátriai kezelésen voltam Pesthidegkúton. Néhány héttel késõbb újra ittam. Kb. 3 évig jártam addiktológiai kezelésekre, ez idõ alatt periódikusan ittam.

1999-ben nõvéremtõl kaptam egy telefonszámot, mely olyan hölgy ismerõsének a száma volt, aki akkor már 3 hónapja az AA-ba járt és nem ivott. Elsõ – nagyon kellemes és egy húron pendülõ - beszélgetésünk után, ez a hölgy elvitt az elsõ gyûlésemre. Aznap én ezt még megünnepeltem ivással, majd a következõ naptól kezdve a mai napig nem ittam alkoholt.

Magyarországon kb. 15 éve van jelen az AA. Lassan magyar nyelven is megszerezhetõ minden irodalom és pamflet. Vidéken 40, Budapesten 17 csoport mûködik jelen pillanatban. Irodánk fenntartásához, a gyûléshelyek bérleti díjához, irodalmunk kiadásához és egyéb költségeinkhez csak tagjaink önkéntes hozzájárulását fogadjuk el. Többek között így tudjuk megõrizni programunk és hagyományaink érintetlenségét.

Semmilyen magyar vonatkozása nincsen, a tapasztalatokat úgy adjuk át, ahogyan kaptuk. Irodalmunk sokéves tapasztalatok alapján íródott, lényegi változtatást nem igényel és így sikeres.

Mindenki annyiszor, amennyi gyûlésre igénye van. Az elsõ idõben általában többet járunk gyûlésre, mert akkor még vonzanak a könnyebb megoldások, a kocsmák. Késõbb már a lelki fejlõdés kerül elõtérbe, a 12 Lépéses program. Budapesten naponta több gyûlés között is lehet választani, vidéken ez korlátozottabb, kevesebb gyûlés van.

 

Aki felépült a betegségbõl (soha nem gyógyul meg!), az is alkoholista marad élete végéig, legfeljebb olyan, aki nem iszik. Maga dönti el, hogy egy csoport tagja marad-e és eljár-e gyûlésekre, vállal-e szolgálatot vagy sem.
Általában teljesen senki nem szakad el a közösségtõl, mert nehezebb élethelyzetekben mindig jól jön valamilyen bátorítás, meghallgatás vagy – csak kérésre - tanácsadás.

A gyûlések lebonyolításáért a csoportok a felelõsek. Egy csoportnak lehet több gyûlése is, a tagjainak számától függõen. Általában mindenki választ egy "honi" csoportot, ahol szolgálatokat is vállalhat bizonyos ivás nélküli idõszak után. Küldöttet is itt választ az országos gyûlésekre, tehát valahogy így érvényesül a demokrácia az AA-n belül. Aki AA tag, az alkoholistának vallja magát. Ezzel minden AA gyûlésre "jogosult" bemenni. Ez azt jelenti, hogy ha én külföldre megyek s szükségét érzem annak, hogy gyûlésen vegyek részt az utazás alatt is, akkor bárhol a világban elmehetek AA meetingre. Csak annyit kell mondanom, hogy E. vagyok, alkoholista.
Számtalanszor megtörténik, hogy turisták esnek be egy-egy magyar nyelvû gyûlésre csak azért, hogy érezzék a közösség erejét. Még ha egy árva szót sem értenek a hozzászólásokból, kivétel nélkül követni tudják az érzelmek folyását. Ez különben fantasztikus, néha nem is kérik, hogy fordítson nekik valaki, csak ott szeretnének ülni köztünk, alkoholisták között, hogy megnyugodjanak, erõt kapjanak.
Rövid válaszom tehát, hogy aki már vállalni tudja, hogy alkoholista, az bárhol beülhet AA gyûlésre.

Az AA nem vezet listát tagjairól, de általában tudjuk, hogy körülbelül hány tagja van egy-egy csoportnak. Hogy ebbõl hányan és véglegesen hányan szabadultak meg a kényszerítõ ivásvágytól, azt nem lehet tudni. Az országos találkozónkon az elmúlt évben 300 társunk volt jelen. Ennél többen járnak el rendszeresen gyûléseinkre. A lényeg, hogy nagyon sokan vannak még olyanok, akik nem jutottak el hozzánk és gyakorló alkoholisták.

Nem, ez azt jelenti, hogy valamilyen hit nélkül élni nem lehet. Mindenki úgy nevezi, és olyannak képzeli el a nálánál Hatalmasabb Erõt, amilyennek akarja. Ez a program azt feltételezi, hogy tagjai elfogadják, hogy van egy Felsõbb Erõ, mely irányítja életünket, csak oda kell rá figyelni.

Én felépültem és megpróbálom a 12 Lépés útmutatása szerint megismerni és fejleszteni magam. Nekem már nem az ivásvágy a napi problémám, hanem saját magam jobbá tétele, mellyel életem végéig foglalkozhatom.

Nekem nagyon sokat segített az, hogy betegségként kezelik az ivás problémáját. Tehát nem egy eleve rossz, sõt gonosz és selejtes, hanem beteg ember vagyok. De ebbe nem muszáj beletörõdni és belehalni. Elõttem vannak társaim példái a közösségben, akik hasonlóan ittak és rontották el életük egy részét, mint én. Ennek ellenére most nem isznak, jókedvûek és el tudják fogadni az életet. Láthattam, hogy nem vagyok egyedül azzal a problémámmal, amit eddig olyan nagyon próbáltam titkolni. Itt nyíltan beszélünk életünkrõl. Mindig mindenki csak magáról, csak annyit, amennyit jónak lát. A Lépések és a Hagyományok segítenek abban, hogy olyan úton járjunk, amely a sikerhez vezet. Ez a közösség senkit nem vet ki magából, a visszaesõket sem, "csak" megmutatja, hogy van remény. Nem tilt semmitõl, csak azt mondja, hogy lehet másképpen is. Ha viszont azt választom, hogy nem iszom, akkor a fizikai regeneráción túl a lelki fejlõdésre is gondot kell fordítani. Száraz részegnek lenni lehet huzamosabb ideig, de számunkra a józanodás együtt jár a szellemi fejlõdéssel, lelki ébredéssel. Ezért nem lehet ezt a programothit nélkül sikeresen gyakorolni.

Köszönöm az interjút!
OSYNA

forras: http://www.mypin.hu/hu/29209text.php

Hazánkban az alkoholfogyasztás, ezen belül az égetett szeszesitalok fogyasztása jelentette a legsúlyosabb problémát az elmúlt években. Igaz, ma már nem az elsõ helyen állunk a világranglistán, de meg mindig az "elõkelõ" harmadiknegyedik helyen tudhatjuk magunkat állítja dr. Takách Gáspár, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet addiktológusa, osztályvezetõ fõorvos.

 Az iszákosok és alkoholfüggõk száma a felmérések szerint Magyarországon 600800 ezer fõ között van, s ennek a tizede sem kezelteti magát. Az 50 éves férfiak halálozási aránya 10 ezer lakosra vetítve nálunk a legmagasabb a környezõ országokhoz képest. A helytelen táplálkozás és életmód mellett a legfontosabb és legsúlyosabb rizikófaktort a szenvedélybetegségek jelentik. Elég, ha az alkoholizmus következtében kialakuló májcirózisra gondolunk, amely az egyik leggyakoribb halálok.

Az alkoholista személyiséget nehéz meghatározni, hiszen nemcsak az egyének, de körülményeik és az ivás okai is eltérnek egymástól, mégis sok a hasonlóság. Ma az alkoholisták személyiségében az átlagosnál többet tapasztalt tíz elem: a gyermeteg személyiség, primitív fokú szexuális szervezõdés, függõ élõsdi személyiség, hiányzó vagy zavaros apaideál, nem megfelelõ anyagyermek kapcsolat, felhalmozódó személyiségkárosító tényezõk, rossz frusztrációtûrés, súlyos önértékelési problémák, elmezavarra való hajlam, önpusztító beállítottság. Gyakran elõfordulnak személyiségfejlõdést károsító tényezõk is az egyén gyermekkorából.

Dr. Takách Gáspár elmondta, hogy a nõi nemnél is emelkedõben van az alkoholfüggõk száma. A nõk általában zugivók, így ivási szokásaik természetrajza is más. Ma már intézetük alkoholbetegeinek fele nõ. Ez az arány azonban annak is betudható, hogy a biológiai kezelés mellett lelki terápia is folyik, s mivel a szebbik nem képviselõi gyakran érzelmi okokból isznak, õk jobban is igénylik a lelki kezelést.

A szenvedélybetegségek alkoholizmus, drogozás titka és felszámolásának lehetõsége a családban keresendõ. Fontos szerepe van a társas lélektani helyzeteknek, a szerepeknek, az életmódnak. Nemcsak biológiai függõségrõl van szó, hanem alkoholista játszmáról, "karrierrõl" is beszelhetünk, s kétségtelen, hogy mindig találunk olyan személyeket, akik jóakarattal telve megpróbálják megmenteni a beteget, eközben önmaguk is rengeteget szenvednek. Segítségük sokszor hiábavalónak, erõfeszítésük reménytelennek tûnik, egyszerûen azért, mert rosszul segítenek.

A játszma nem tudatos, a megmentõ, az üldözõ, a balek, a megfásult szerepek igen gyakoriak, s a családtagok révén a társadalomnak egyre szélesebb rétege betegszik meg. A hozzátartozók jobbára szorongó, depressziós állapotot produkálnak, s õk sem minden esetben kezeltetik magukat, hiszen a család "fekete báránya" mellett viszonylag egészségesnek érezhetik magukat. Így sokszor a beteg az egész család tüneteit magán hordozza.

A szenvedélybetegeknél az anyagtól való függõség, a szégyenérzet, a bûntudat, a kisebbrendûségi érzés mellett megfigyelhetõ a társfüggõségt is. Ezért a betegek nagy része függõségi személyiségzavarban, viselkedészavarban is szenved. Minden embernek szüksége van legalább egy intim, felnõttfelnõtt kapcsolatra. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy az alkoholista társak elõbbutóbb kifordulnak a házasságból, a párkapcsolatból, és sokszor visszakerülnek a gyermek szerepébe, az idõs szülõk mellé, vagy más kapcsolatokban kallódnak. Az integrálódásban a szûkebb, vagy a tágabb család tud a legtöbbet segíteni.

A játszmákból kikerülni iszonyúan nehéz, az autonómia erõsítésével, a kisebbrendûségi szerepektõl való megszabadulással spontánabb, intimebb lesz a kapcsolat, tudatosabbá válik az alkoholbeteg élete is. A társadalmi, életmódbeli rehabilitáció, valamint az egészséges szenvedélyek (egyebek mellett sport, közösségi programok) által a betegek olyan katartikus élményeket (pörgés, feldobottság, extázis) élnek át józanul, amelyet azelõtt csak az ital nyújtott. Természetesen túlzásba eshetnek így is, de ez közel sem olyan káros, mint az alkohol, s átmenetileg szükségük is van pozitív "pót"cselekvésekre.

 A dohányzás biológiai értelemben véve még károsabb az egyén és környezete egészségére nézve a szociális kárt leszámítva mint maga az italozás erõsítette meg Takách doktor. De talán mintha javulna a helyzet, most, hogy szigorodnak a rendelkezések, magasabb a jövedéki adó, drágul a cigaretta is, egyre többen próbálnak leszokni a dohányzásról, fordulnak segítségért szakemberhez.

A nikotintapaszok, tabletták, rágók ára mélyen alatta van az évek alatt elpöfékelt pénzösszegeknek. A nikotin és az alkohol ráadásul rituálisan és biológiailag is erõsíti egymást, mindkettõ feszültségoldó hatású, sok szempontból ugyanazon célból használják. Az erõs dohányos alkoholizmusába is könnyebben visszaesik, ám a leszokással is sikeresebben megbirkózik, ha egyszerre hagy fel a káros szenvedélyekkel.

Fogyasztói társadalomban élünk, nemcsak az anyagi javakat fogyasztjuk, de a sikert, az elismerést is. A teljesítményorientált szemléletmód meghatározza az idõ beosztását is, s a szellemi értékek egyre inkább háttérbe szorulnak a számokban merhetõ teljesítménnyel szemben figyelmeztet a fõorvos. Az emberek a boldogságukat, saját önbizalmukat, önértékelésüket is munkájuk sikerén, illetve sikertelenségén mérik le. A munkamániások egyértelmûen a fogyasztói társadalom csapdájában vergõdnek.

 A kóros játékszenvedély tágabb értelemben szintén az addiktológia tárgykörébe tartozik, mint kényszeresnek tekintett viselkedészavar. Mióta elterjedtek a játékautomaták, játéktermek ezrei csábítanak a pénzszórásra. A fiatal férfiak a legveszélyeztetettebbek, akik több millió forintot is elköltenek, mire szakemberhez fordulnak. A felnõtt világban, a kaszinókban pedig már több tízmilliós összegeket játszanak el a játékos kedvûek.

A tiltólistákon napjainkban is kb. 150en szerepelnek azok, akik saját magukat tiltatják ki a szerencsebarlangokból. A videó, számítógép, internet robbanásszerû elterjedésével egyre többen függnek ezektõl a technikai csodáktól. Társadalmi rétegtõl, végzettségtõl, korosztálytól függetlenül gyarapodik azoknak a száma, akiknek egészségük, egzisztenciájuk, teljesítményük, emberi kapcsolataik rovására megy ez az õrület. Az interneten köttetett kapcsolatokra jellemzõ, hogy sosem lehetnek olyan igazak, intimek, felelõsségteljesek, mint a személyes emberi kontaktus.

A vásárlási mánia is komoly párkapcsolati konfliktusok forrása lehet, amelyben elsõsorban a nõk érintettek. A fogyasztói társadalom "átkaként" léptennyomon reklámok kínálják a cégek termékeit, hirdetések ömlenek ránk a médiából is. A vásárlási kényszerben szenvedõ betegek komoly lelkiismeretfurdalással élnek, felszínesebben élik meg mindennapjaikat, egy idõ után úgy érzik, hogy emberi kapcsolataik sem mûködnek.

AZ ALKOHOLIZMUS CSALÁDI BETEGSÉG

       Ha van egy családtagod, barátod vagy munkatársad, aki függõségben van az alkohollal, észrevehetted, hogy az alkoholizmus milyen mindenre kiterjedõ betegség lehet. Nem csupán az alkoholistát köti magához, hanem a családot, munkahelyet és a társadalmat is megfertõzi. Az erõs érzelmi kötõdés miatt az alkoholisták családtagjai is érintettek ebben az esetben és gyakran õk is az ital rabjává válnak csakúgy, mint az alkoholisták. De van kiút - mind az alkoholista, mind a család számra - ér bárki, aki érdekelt ebben, segíthet.        
Családi betegség
       Az alkoholizmus olyan betegség, amely az egész családra hatással van. Megpecsételi az alkoholistát és elszigeteli a családtagokat egymástól és a körülöttük lévõ világtól. Mivel a családban mindenki érzéseit, gondolatait, cselekedeteit az alkoholista ivása határozza meg, ezért ez nem egy ember betegsége, hanem a családé.
Családi segítség
       Ahhoz, hogy legyõzzék az alkoholizmust, a családtagoknak elõször magukat kell megszabadítaniuk az alkoholista ivásától függetlenül.
       Ha egyszer szétszakították azokat a kötelékeket, amelyeket az alkoholizmus számukra jelent, akkor már az alkoholistának is tudnak majd segíteni.
       A családtagok nem tudják az alkoholistánál ellenõrizni azt, hogy mennyit iszik. Csak azt tudják ellenõrizni, hogy mennyiben befolyásolja ez az õ életüket. Ezért a gyógyítást nem azzal kell kezdeni, hogy megpróbáljuk az alkoholistát józanon tartani, hanem a család többi tagját kell megszabadítani attól a hatástól, amit ez a betegség gyakorol rájuk. Három lépcsõfok van a család tagjai számára, hogy elkezdjék a gyógyítást: ismereteket kell szerezni az alkoholizmusról, meg kell érteni a család szerepét és segítséget kell kapni családon kívülrõl.

GYÓGYULÁS CSALÁDI SEGÍTSÉGGEL

SZEREZZÜNK ISMERETEKET AZ ALKOHOLIZMUSRÓL
       Az alkoholizmus káros vegyi függõség, amely az alkoholistát fizikailag és pszichikailag befolyásolja és a család többi tagja is szenved tõle. Azzal, hogy eloszlatjuk a hiedelmeket és megtudjuk a tényeket az alkoholizmusról, a családtagok meg fogják érteni, hogyan lehet a leghatásosabban foglalkozni vele.

MEG KELL ÉRTENI A CSALÁDI SZEREPEKET 
       A családtagoknak fontos szerepük van az alkoholizmus folyamatában. Gyakran az alkoholista kedvéért, vagy hogy megkönnyítsék a maguk életét, a családtagok olyan dolgokat tesznek, amelyek súlyosbítják a problémát. Ha ezt megértik, a családtagok elkerülhetik, hogy részesévé váljanak a bajnak.

SEGÍTSÉG A CSALÁDON KÍVÜLRÕL
       Ahhoz, hogy fellépjünk az alkoholizmus ellen, ki kell lépnünk a család keretein. A családtagoknak szükségük van olyan megértõ emberek segítségére, akik bátorítást és támaszt tudnak adni. Szerencsére nagyon sok segítség van a családtagok és az alkoholisták számára.

Az alkoholizmus káros vegyi függõség 
       Az elsõ dolog, amit tudni kell az alkoholizmusról az, hogy nem egyéni gyengeség vagy morális tökéletlenség. Ez szenvedélybetegség, melyben az áldozatok fizikailag és pszichológiailag is függnek egy vegyszertõl - az alkoholtól. Az alkohol a vegyi háztartásuk részévé válik és befolyásolja a viselkedésüket és gondolkodásukat. Egyszóval az alkoholisták csapdába estek.

SZEREZZÜNK ISMERETEKET AZ ALKOHOLIZMUSRÓL

A FÜGGÕSÉG LÉPCSÕFOKAI
Korai szakasz: 
       Az alkohol kezdetben olyan, mint egy barát, aki segít megoldani a bajokat. Azután túl gyakran és túl sokat isznak és problémát jelent megállni. Nõ a toleranciájuk az alkohollal szemben, így többek kell inniuk ahhoz, hogy ugyanazt a hatást érjék el. Elkezdenek titokban inni, kortyolgatni.

Közép szakasz: 
       A függõség egyre nõ, ahogy az alkohol egyre jobban befolyásolja életünket. Elhanyagolják a többi elfoglaltságot és az embereket. Naponta isznak, gyakran titokban és megpróbálják ellenõrizni, hogy mennyit isznak. Határokat és szabályokat is felállítanak, sõt megpróbálkoznak az absztinenciával is idõnként. Megbízhatatlanná válnak.

Elõrehaladott szakasz:
       A függõség akkor válik dominánssá, amikor az alkohol kezdi ellenõrizni az alkoholistát. Elveszítik az ambíciójukat, a felelõsségüket. Meghatározatlan félelmeik vannak, nem bíznak az emberekben és kerülik is õket. Ettõl kezdve inniuk kell ahhoz, hogy megelõzzék az elvonás tüneteit.

Fizikai hatások:
       Az alkohol az emberi szervezet számára méreg: elpusztítja a sejteket. Ezért a hosszú ideig tartó ivás elpusztíthatja az összes, élethez szükséges sejtet, szervet. Sajnos az alkoholizmus általában olyan lassan és alattomosan támadja meg az áldozatát, hogy mire nyilvánvalóvá válik, már komoly rongálásokat végzett, és hacsak nem áll illetve nem állítják meg ezt, a betegség agykárosodáshoz vagy halálhoz vezet. Azzal, hogy nem iszik, az alkoholista megállíthatja ezt a halálos betegséget és megsemmisítheti a rongálást. Minél korábban történik ez, annál jobb.

Korai hatások:
       A betegség legkorábbi tünetei az agyban jelentkeznek. Eltompulnak a mentális folyamatok, a felfogóképesség a koordináló- és izommûködés és néha emlékezetkihagyás tapasztalható.

Késõbbi hatások:
       A hosszú távú alkoholizmus károsítja az agyat, szívet, májat és a hasnyálmirigyet. Nagyban növeli a rák veszélyét, hatással van az immunrendszerre, sok komoly betegségnek teszi ki a szervezetet.

A halálos vég:
       A végsõ következménye a halál. Ez bekövetkezhet a szervezet betegségébõl, balesetbõl, öngyilkosságból. Okozhatja a halált rák vagy általános fertõzöttség. Ezt azzal lehet megelõzni, hogy abbahagyják az ivást.

Pszichológiai hatások:
       Az alkoholistáknak állandó szükségük van arra, hogy indokolják az ivást azért, hogy megmagyarázzák azokat a problémákat, amelyeket okoz. Általában változtatnak a valóságot és ez eltorzult gondolkodáshoz vezet, amelyet alkoholista gondolkodásnak nevezünk. Ennek legelterjedtebb formása a "tagadás".
       Tagadják, hogy az ivás probléma, vagy életük bármely problémája az alkoholizmus eredménye.

SZEREZZÜNK ISMERETEKET AZ ALKOHOLIZMUSRÓL

Az "alkoholista gondolkodás"...
       E gondolkodás azt jelenti, mintha az alkoholista helyett az alkohol beszélne. Ezért mondhatnak olyan emlékezetes dolgokat, mint például: "Ha nem csinálnál olyan nagy gondot az ivásomból, nem innék olyan sokat." vagy "Nem is ittam valójában csak egy italt ittam meg." Az ilyenfajta gondolkodásnak a jele a zavartság.

A tagadás...
       A tagadás a család egyik módszere, amely segítségével az alkoholisták eltitkolják maguk és mások elõtt a függõségüket. Ez az alkoholista gondolkodás krónikus formája. A tagadás nagyon makacs szokás. Még ha az alkoholisták el is ismerik, hogy problémájuk van, akkor ezt általában mindig valami másra fogják, nem az ivásra. "A fõnököm egyszerûen nem szeret engem." - például. Gyakran összetévesztik az ivásuk eredményét az okokkal… Ha nem veszekednétek állandóan, nem kellene innom. Ameddig van mire fogniuk az alkoholistáknak a problémáikat, elkerülhetik, hogy életük valódi problémájával foglalkozzanak - az ivással.

Hiedelmek...
       Sokan közülünk olyan dolgokat hiszünk el az alkoholizmusról, amelyek nem igazán helyesek. Ezek a hiedelmek elhomályosítják gondolkodásunkat az alkoholistákról és nem vesszük észre az alkoholizmust, amikor ezt a saját családunkban, baráti körünkben vagy munkahelyünkön fordul elõ. De ha átlépjük a hiedelmeket és szembenézünk a tényekkel, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ezek a helytelen elképzelések nem akadályoznak meg bennünket abban, hogy felismerjük az alkoholizmus és tegyünk is valamit ellene.

ALKOHOLISTA TÉVHITEK

"De én csak sört iszom."
       Az alkohol bármely formájában alkohol. Egy korsó sör megfelel egy pohárka viszkinek        vagy egy pohár asztali bornak.
"De nekem jó állásom van."
       A legtöbb alkoholistának van állása. Sokan szakemberek és szakigazgatásban dolgoznak.

A CSALÁDI TÉVHIEK ...
"De õ olyan jó ember."
       Sok alkoholista jó ember. Nincs alkoholista személyiség.
"De nekünk otthon nincs problémánk."
       A legtöbb alkoholista hosszú ideig el tudja látni a családját.
"De õ nem mindig részeg."
       Nagyon kevés alkoholista részeg állandóan. Az a lényeg, hogy mi történik akkor,                amikor isznak.

MUNKAHELYI HIEDELMEK ...
"De túl intelligens ahhoz, hogy alkoholista legyen."
       Nincs kapcsolat az intelligencia-szint és az alkoholizmus között.
"De én soha nem látom részegen."
       Az alkoholisták gyakran eltitkolják ivási szokásaikat a fõnökük és munkatársaik elõtt.
"De õ mindennap bejön dolgozni."
       Sok alkoholista ritkán hiányzik a munkahelyérõl. Lehetnek másnaposak, mégis                megjelennek a munkahelyeken.

A TÁRSADALOM TÉVES HOZZÁÁLLÁSA ...
"De õ nem csavargó."
       A legtöbb alkoholista köznapi, középszerû ember. Száz közül csak három lármás                csavargó.
"De nem úgy néz ki, mint egy alkoholista."
       Nincs alkoholista kinézet. Valójában sok alkoholista megpróbál direkt jól kinézni, hogy        ezzel is bizonyítsa: õ nem alkoholista.
"De olyan jó családból származik."
       Az alkoholizmus bárkivel elõfordulhat, családi háttértõl, szociális és gazdasági                státusztól függetlenül.

HATÁSOK A CSALÁDRA
       Az, hogy az alkoholisták gondolkoznak és viselkednek, nem csupán rájuk nézve veszélyes, hanem családjuk tagjaira személyenként és ugyanannyira a családra, mint egységre.
Gyanakvás...
       A családtagok gyakran gyanakvóan szemlélik az alkoholista tetteit, amelyek gyakori felelõsségre vonáshoz és konfliktusokhoz vezetnek, attól függetlenül, hogy isznak-e. Ez a krónikus gyanúsítás mindenkit megõrjít.
Bizonytalanság...
       Az alkoholistákat nélkülözik a családi feladatok elvégzésénél. Érzelmileg sem közelítenek hozzájuk a családtagok. Az ivás az állásukat és pénzügyi biztonságukat is veszélyezteti. Ezek a dolgok bizonytalanságot keltenek a családtagokban.
Bûnösség...
       A családtagok magukat hibáztatják az ivás miatt. Azt kezdik hinni, hogy az õ sikertelenségük miatt isznak az alkoholisták, és minden rendben lenne, ha õk jobbak lennének.
Félelem...
       A családtagok félnek az ivás elõre nem látható következményeitõl, a hangulatváltozásoktól, az ingerlékenységtõl, a haragtól és néha még a tettlegességtõl is. Attól is félnek, hogy a dolgok rosszabbodni fognak és a család szétbomlik.
       Az érzelmi lehangoltság, amelyet az alkoholista okoz az ivással, mindenkit elkeserít és egészségtelen hangulatot okoz, amely szétfeszíti azokat a kapcsolatokat, amelyek a családot összetartják.
Csalódás...
       A családtagok állandóan csalódottak a meg nem tartott ígéretek miatt. Ez azért van, mert az alkoholisták gyakran nem tudnak az ígéretüknek és az elvárásoknak megfelelõen élni.
Izoláció...
       A családtagok elszigetelõdnek egymástól azon íratlan szabály miatt, hogy ne beszéljék meg a problémákat. Mindenki egyedül próbál megoldást találni a bajok feldolgozására és a normális családi kommunikáció felbomlik.
Zavar...
Gyakran a zavartság az oka annak, hogy a családtagok elkerülik azokat az eseményeket, ahol inni lehet és nem szeretnek embereket hívni a házba. Ez meggátolja õket abban is, hogy a családon kívül kérjenek segítséget.
Neheztelés...
       Ahogy az alkoholfüggõség egyre több igazságtalan követelést támaszt a családdal szemben, a családtagok ingerültté válnak. Ez feszültséget okoz a kapcsolatokban és a családi egység felbomlásával fenyeget.

A CSALÁDI SZEREPEK FELISMERÉSE 
       Amikor az alkoholizmus uralkodik a családban, a családtagok önkéntelenül elfogadják ezt az állapotot azzal, hogy a saját viselkedésüket ehhez igazítják. Hogy csökkentsék rossz érzésüket, vagy az alkoholista iránti szeretetbõl, a családtagok különféle szokatlan szerepeket vállalnak. Bárki vállalhatja valamely szerepet vagy ezek kombinációját. Elég ironikus, de ezekkel a szerepjátszásokkal a családtagok valójában segítenek az alkoholistának az ivásban.

A kimentõ...
       A kimentõk gyakran lépnek fel azért, hogy megmentsék az alkoholista napját amikor az nem tud munkába menni vagy képtelen teljesíteni kötelezettségét. A megmentõ kezességet vállal úgy, hogy mentségeket keres vagy teljesíti helyette a teendõket. Ez megvédi az alkoholistát az ivás következményeitõl. Megkönnyíti számára az ivás folytatását.
A gondoskodó...
       A gondoskodók mindent megtesznek, hogy az alkoholistának a lehetõ legkisebb legyen a felelõssége magával és másokkal szemben. ez kompenzálja az alkoholista megbízhatatlanságát és csökkenti az elõfordulható bajokat. A házi gondozás is elõsegíti, hogy folytassa az alkoholista az ivást.
A lázadó...
       A lázadók bûnözéssel vagy más helytelen viselkedéssel elterelik a család figyelmét az elsõdleges problémáról, az alkoholfüggõségrõl. Amikor a gyerekek bajt éreznek otthon, gyakran azzal lázadnak, hogy rosszul tanulnak vagy ellenségesen viselkednek. Ez a gyerek tudatalatti segítségkérése.
A hõs...
       A hõsök megpróbálják elterelni a figyelmet a problémáról úgy, hogy hihetetlenül jól teljesítenek. Gyakran azt remélik titokban, hogy ez a példaszerû viselkedés valahogy segíteni tud az alkoholistának, hogy abbahagyja az ivást. A hõsies viselkedés példája lehet a magasszintû teljesítmény az iskolában vagy a munkahelyen és az elvártnál tartósan jobb eredmény.
A vádoló...
       A vádoló típus a család összes problémáját az alkoholista nyakába varrja. Ezzel bûnbakká teszi õt és a családtagokat saját felelõsségük alól is feloldja. Ráadásul ez az alkoholistát mégjobban felmérgesíti és még ürügyet is talál az ivásra.
A szabályozó...
       A szabályozó típusok apatikusan viselkednek, hogy távoltartsák magukat a fájdalomtól. Passzívakká válnak és csendesen visszahúzódnak a lehangoló szituációktól. Az apátia nem jelent közömbösséget. Az apátiás ember belül szenved, de megpróbálja elkerülni a fájdalmat azzal, hogy nem néz szembe az ivással, sem pedig a következményeivel.

A CSALÁDI SZEREPEK FELISMERÉSE
NE LEGYÉL A PROBLÉMA RÉSZE…
       Azzal, hogy a családtagok megengedik, hogy egy személy ivása befolyásolja õket - bár szándékosan nem akarják -, de ezt saját problémájukká is válik. Anélkül, hogy tudnák, olyan dolgokat tesznek, amelyek ösztönzik az ivás folytatását, megrövidítik saját életüket és visszatartják magukat attól, hogy a bajok megoldása érdekében valahová forduljanak.
"Falazás"
       Az alkoholisták nem folytathatják sokáig az ivást mások segítsége nélkül. Szükségük van valakikre, akik kisegítik õket, vigyáznak rájuk és részesek a csalásukban. Ez a fajta "segítségadás" úgy ismeretes, mint "falazás". Ez valami olyan dolog, amit a családtagok, barátok és munkatársak tesznek állandóan anélkül, hogy észrevennék ezt.
Csökkentik a saját életüket
       Amikor a családtagok azzal vannak elfoglalva, hogy ellenõrizzék az alkoholistát, a saját életüket sem tudják normálisan élni. Beleegyeznek az ivásba õk is, mivel a gondolataikat és tetteiket ugyanúgy befolyásolja az alkohol, mint az alkoholistáét. Ez egy nagyon nehéz élethelyzet és ez az õ mentális egészségüket is ártalmasan befolyásolja.
Sehová nem jut el
       Amíg az emberek ragaszkodnak az alkoholizmus által kialakított viselkedési formákhoz, addig olyan, mintha egy végtelen taposó malomban lennének.  Ahhoz, hogy az alkoholistákat körülvevõk kilépjenek ebbõl, ahelyett, hogy a probléma részesei lennének, a megoldás részeseivé kell válniuk.
 

LÉGY A MEGOLDÁS RÉSZE 
       Szerencsére a legjobb megoldás az, hogy a nem-alkoholista családtagoknak kell megváltozniuk, nem pedig az alkoholistáknak Azzal, hogy nem "falaznak" az alkoholistának és saját szükségleteikre koncentrálnak, továbbá igénybe veszik a családon kívüli segítséget, elindíthatják a családot a gyógyulás útján.
Ne "falazz" az alkoholistának !
       Fontos, hogy a családtagok szüntessék meg a támogatási rendet, amely tulajdonképpen lehetõvé teszi az alkoholistának, hogy igyon. A legjobb azzal kezdeni, hogy megengedjük az alkoholistának, hogy vállalja az ivás következményeit, az ivás miatt fellépõ problémákat.
Mindenki a saját szükségleteire összpontosítson!
       Ha a családtagok nem engedik, hogy a gondolataikat és tetteiket az alkoholista határozza meg, megszabadítják magukat a beteg által szabott korlátoktól. Azzal, hogy elsõbbséget biztosítunk saját szükségleteinknek, az alkoholista maga is elindulhat a normális élet felé.
Kérj segítséget!
       Az alkoholizmus nem egy "segíts magadon" folyamat és sok segítséget kaphat az, aki ezt igényli. Ahhoz, hogy hatásosan foglalkozunk ezzel a betegséggel, új gondolkodásmódra van szükségünk, és a családtagok sokat hasznosíthatnak a szakértõk segítségébõl.
Segítség a család nem alkoholista tagjai számára
       Amikor a család kész elfogadni a segítséget, rájönnek, hogy milyen sok lehetõség van erre. Emberek millióit befolyásolja mások italozása és hatalmas hálózat fejlõdött ki, hogy foglalkozzon a problémával. Ez a hálózat magába foglalja az önsegítõ csoportokat, professzionális segítséget, információs és lelkisegély szolgálatokat.
Professzionális segítség
       A családtagok profitálhatnak a szakemberek segítségébõl, és sokan igénylik is. Ezt igénybe lehet venni egyénileg, családdal vagy csoportterápiában, pszichiáter vagy terapeuta segítségével.

Segítség az alkoholistáknak a családban 
       Szembenézni a problémával és segítséget kérni, nagyon félelmetes javaslat lehet az alkoholistának. De ha el akarja fogadni a segítséget, sok lehetõség van ere. A legelterjedtebb kezelési mód a részvétel az "Anonim Alkoholisták" csoportjaiban. Ráadásul sok ember kér professzionális segítséget attól függetlenül, hogy bentfekvõ vagy járóbeteg.
Anonim Alkoholisták
       A gyógyítás legnépszerûbb formája a fenti társaságban való részvétel. Ez egy önsegítõ egyesület, amely segít a tagoknak, hogy józanok maradjanak, és egészséges életmódot alakítsanak ki. Bárki részt vehet a találkozásokon, de nem kötelezõ azonosulni a nézetekkel. A legjobb, ha az elsõ találkozókra nem egyedül megy el.
Út a gyógyuláshoz
       Bár sok alkoholista egész életére szóló józanságot tud elérni, a változás ritkán jön egyik pillanatról a másikra, a kezelés pedig csak a kezdet. Ha az alkoholista elkezd nem inni, a továbbiakban is segítségre van szüksége. Erre megfelelõ az Anonim Alkoholisták programja. Bár visszaesés tapasztalható, nem kell kudarcnak felfogni.
       Az alkoholizmus olyan betegség, amely az egész családot felõrli, elszigeteli a családtagokat egymástól. De van remény a kiútra, és a családtagok segíthetnek ebben. Azzal, hogy segítséget érnek, megmutathatják az alkoholistának a kivezetõ utat és visszavezethetik a világba õt.

ÖNTESZTELÕ KÉRDÕÍV
Nincs néha olyan érzése, hogy partnere, kollégája túl sokat iszik? Ez a kérdéssorozat segít Önnek felismerni, hogy az illetõt az alkoholizmus veszélye fenyegeti vagy esetleg már alkoholista.

1. Elgondolkodott-e már az illetõ ivási szokásain?   igen        nem
2. Megriadt-e már attól, hogy mikor és mennyit iszik? igen        nem
3. Van-e Önnek lidércnyomása hétvégeken, ünnepnapokon, szabadnapokon                        vagy üzemi rendezvényeken, amikor többnyire féktelen ivásra kerül sor?                                                                        igen        nem
4. Az illetõ barátainak többsége állandó ivó?        igen        nem
5. Az illetõ már többször eredménytelenül megígérte, hogy felhagy az ivással?                                                                igen        nem
6. Az Õ ivási szokása befolyásolja-e e azt otthoni és a munkahelyi légkört?                                                                        igen        nem
7. Letagadja-e az ivászata miatti nehézségeit?        igen        nem
8. Használ-e Ön néha hamis kifogásokat, hogy a rokonok, barátok és a  munkaadó elõtt leplezze az illetõ ivását?                igen        nem
9. Elõfordult-e már, hogy az illetõ egyáltalán nem emlékezett arra, ami italos                        állapotában ténylegesen történt?                        igen        nem
10. Ügyesen kerüli-e az illetõ azokat a beszélgetéseket, amelyek az alkohollal és                az iszákosság okozta nehézségekkel kapcsolatosak? igen        nem
11. Megkísérli-e, hogy meghatározott személyeket vagy eseményeket tegyen                        felelõssé az iszákosságért ée ezzel igazolja önmagát? igen        nem
12. Kivonja-e magát olyan ünnepségek alól, ahol nem szolgálnak fel alkoholt?                                                                        igen        nem
13. Hibásnak érzi-e Ön magát néha azért, mert az illetõ iszik?     igen    nem
14. Van-e a családtagok, különösen a gyerekek közt olyan, aki fél tõle, vagy a kollégák közt, aki aggódik érte?                        igen        nem
16. Számolt már azzal, hogy az illetõ italos állapotban támadó, sõt agresszív
               lehet Önnel szemben?                                igen        nem
17. Szólt-e már valaki Önnek amiatt, hogy az illetõ rendkívül sokat iszik?                                                                        igen        nem
18. Fél-e vele valahova elmenni, mert esetleg berúg?        igen        nem
19. Vannak-e idõszakok, amikor az illetõ keserûen bánja a viselkedését és                        eredménytelenül esküdözik, hogy megváltozik?        igen        nem
20. Az utóbbi idõben kevesebbet iszik mint korábban?        igen        nem

Az Ön válaszainak értékelése: 
       Ha Ön a kérdések közül csak kettõre felelt igennel, akkor a partnere, kolégája az        alkoholizmus veszélyének ki van téve.

       
       Öt vagy több igen esetén abból kell kiindulnia, hogy az illetõ alkoholbeteg.

       Az alkoholbetegség legbiztosabb ismertetõ jele az önkontroll elvesztése: az illetõ elveszti az ivással kapcsolatban a kontrollt és akkor sem fog felhagyni vele, ha akarja.

forrás: LAZARUS

Idézet Bereczki Sándor "Próbáld meg, segítünk !" című könyvéből...

" Egy férfi fekszik rongyos, szennyes ruhában az út mentén. Az arra járók egy része nagy ívben utálkozva kikerüli, egy-két korántsem hízelgő megjegyzést téve.
Mások szótlanul elmennek mellette, esetleg vetnek rá egy pillantást. Segíteni vagy nem akarnak, vagy tartanak valamitől. Aztán végre valaki, napjaink "irgalmas samaritánusa" lehajol hozzá, megnézi, mi baja. " Csak részeg" - legyint és otthagyja.
Pedig segíteni kellene a földön fekvőnek. S nemcsak alkalomadtán.
...azokhoz szólok, akik hosszabb távon szeretnének tevékenyen segíteni az alkohol - és drogfüggőknek.
...Ki alkalmas arra, hogy elkísérje őket a gyógyulás felé vezető rögös, buktatókkal teli úton? Az, aki kitűnően végzett el egy narkológiai tanfolyamot? Korántsem.
Ide erős személyiségű, nagy teherbírású ember kell. Olyan aki türelmes az örökösen ingerült és hazudós emberekkel szemben, aki átlát a beteg alantas szándékain is.
Olyan, akinek van belső tartása, aki nem menekül az örökös önsajnálatba, ha épp az a beteg mondja róla a legtöbb rosszat, akiért a szívét-lelkét is kitette. Aki nem bánja, hogy ennek ellenére csak "üldöző" marad páciense szemében.
A szenvedélybetegek általában azokon vezetik le indulataikat, akik a legközelebb állnak hozzájuk és a legtöbbet teszik értük.

Nem elég elviselni a negatív hatásokat. A belső nyugalom, öröm és szeretet a segítő nélkülözhetetlen tulajdonsága. Ez biztonságot ad a betegnek. Az oldottabb légkörben jobban érzik magukat, hamarabb megnyílnak segítőik előtt. Ez rendkívül fontos a gyógyulásuk szempontjából.

A szenvedélybetegek közti munka nem "jöttem, láttam, győztem" stílusú.
Hosszú idő alatt felépített munkánk eredményét mások fél órán belül lerombolhatják, s mindent kezdhetünk előről.

Sokszor úgy tűnik minden erőfeszítésünk is sziszifuszi munka: ugyan lépünk előre egyet, de egyet hátra is.
Mégsincs jogunk ahhoz, hogy a kudarcok miatt szidjuk, bántsuk, megalázzuk a beteget.
Az erős személyiségű ember is sok erőt veszthet küzdelmében, de újabb erőre kaphat.
Ha szenvedélybetegekkel foglalkozunk ne felejtsük el soha, hogy bennünk olyan negatív erők működnek, amellyekkel szemben nekünk sokkal nagyobb erőre van szükségünk.
A gyenge segítő nem bírja sokáig.
Ő is károsodik, ideges és türelmetlen lesz a pácienseivel szemben.
...a beteg mindenképpen meg akarja nyerni, be akarja kebelezni a segítőt, hogy nézze el titkos alkoholizálásukat vagy droghasználatukat.
S lehet, hogy szélsőséges esetben annyira alkalmazkodik a betegeihez, hogy alkalmatlanná válik saját feladatainak elvégzésére.
Ha szeretjük pácienseinket, és nem leszünk engedékenyek, akkor mindenre képesek vagyunk értük.
Ennek meg is lesz egyszer a gyümölcse.
S ha csak egy emberen tudnánk segíteni, akkor is megérte, érdemes volt.

Napjainkban nemcsak az alkoholisták, hanem a narkománok száma is növekszik. Meg kell mentenünk az embereket a sülyedő hajóról ! Nem nézhetjük fotelből, karba tett kézzel kínlódásukat, fetrengésüket, halódásukat.

Tehetünk-e értük valamit?
Persze !
Érdemes- e fáradni megmentésük ügyében? Hisz holnap úgyis visszaesnek !
...Az alkohol és drogcentrikus kezelés, néhány hetes vagy hónapos kúra nem hoz megoldást.
Ahhoz, hogy talpra álljon egy szenvedélybeteg, nem elég csak megvonni tőle a szert. Az egész embert kell felkarolnunk, tekintettel környezetére, hátterére, amelyben eddig élt.
Olyan pozitív értékeket kell adnunk neki, amelyért érdemesnek tartja feladni az alkohol - ill. drogélvezetet.
Ilyenkor a beteg vagy átbillen, vagy egy lassú felkészítő folyamat eredményeként eljut egy negatív jellegű állapotból egy pozitív jellegű állapotba.
Ez bárkinél bekövetkezhet.
Ezárt nem mondhatunk lea legsúlyosabb állapotban lévő szenvedélybetegekről sem.
Lehet, hogy a szer tartós használat miatt beépül a beteg anyagcsere folyamataiba.
Lehet, hogy súlyos pszichológiai tényezők miatt nehéznek vagy reménytelennek tűnik, hogy az elvonás után ne nyúljon újra a "kedvelt méreghez", azaz hogy absztinens maradjon.
Mégis lehetségessé válik a lehetetlen.
A beteg túljuthat a holtponton.
Hogyan?
...Tartós gondozással, valóságos értékrend és életvezetés kialakításával, kitartó nevelő munkával, megértő szeretettel, személyre szabott és nem sablonos munkával sokat tehetünk a pácienseinkért.

Kedves Olvasó ! Akar szenvedélybetegeknek segíteni? Alkalmas erre a feladatra? nem? Akkor legalább az alkoholistákkal és a narkósokkal szenbeni előítéletét adja fel ! Legyen megértő irántuk - bár ez nem mindig egyszerű és könnyű !
Ez is nagy segítség.

Vagy szivesen dolgozna szenvedélybetegekkel? Tegyen meg akkor mindent értük ami Önön áll !
Nem nézhetjük közömbösen, hogy emberek százezrei lassú öngyilkosságot követnek el, leépülnek, tönkremennek, a társadalom perifériájára sodródnak, nyomor szinten élnek, elidegenednek a normális életől.

...ha beáll a segítők közé, akkor megköszönöm, hogy felelősséggel akar segíteni azokon, akik elvesztették becsületüket, értékeiket, és akiken megvetéssel átlépnek.
Olyan feladatra vállalkozik, amiért nem sok köszönetet kap.
Ne erre gondoljon, hanem arra: tesz valamit az önmagát pusztító emberért."

 

Bereczki Sándor - Emberbarát Alapítvány - 1994