Szerző: Róbert Hannelore - addiktológiai referens - BMSZKI

 Kételyek nélkül kijelenthetjük, hogy nem ismerünk olyan társadalmat, amelyben a mesterséges kábulat fantáziamozgató lebegése ismeretlen lenne. Folyamatosan jelen lévő és leküzdhetetlen vágyak kísérik a tudatmódosító szerek világkereskedelmét, amelyben áttekinthetetlenül nagy a kínálat belőlük, a legálistól a tiltottig, minden beszerezhető, elérhető.

Már a kezdetektől, amióta őseink képesek arra, hogy eszméikről, történéseikről írásban emlékeket örökítsenek át távoli korokban élő utódainak, azóta tudunk arról, hogy elődeink milyen függőségekben éltek, amikor éppen mesterségesen akarták fokozni néhány órányi boldogságuk illúzióját. 

A gombamód szaporodó szenvedélyek és az alkoholbetegség kérdésköre állandóan szem előtt lévő problémakör és egyből mindenki szakértőnek érzi magát benne. Ez érthető is, hiszen olyan jelenségről van szó, mely személyes életünket, mikro és makro környezetünket és az emberiség történetét végigkíséri.
„Az ivási szokások eredete a messze távoli múltba nyúlik vissza. A libatio, az italáldozat szinte minden nép szokásaiban fellelhető. Az eufóriát okozó italokat már évezredekkel ezelőtt felfedezte az ember. Európai kultúránkat alapvetően a görög-római és a zsidó-keresztény gondolatiság, mítoszvilág határozza meg.

A sumérok a régi görögökhöz hasonlóan a sör istennőjét tisztelték. A korábbi vallási kultuszokban a részegség a vallási eksztázist segítette elő, alapja volt az istenséggel való találkozásnak, egyesülésnek. A babilóniai sikaru, az ókori zsidó scheker jelentése az idők folyamán változásokon ment keresztül, jelentett minden mámort okozó italt, a részegségig való ivást, de a zsidók söritalát is. A szkíta bakhomenoi eksztatikus részegségi epizódjairól ír Hérodotosz. Karthágóban tilos volt hadjárat alatt alkoholt fogyasztani, de tilos volt az állam vezetőinek, a bíráknak és a kormányzóknak működésük alatt alkoholizálni. Hammurabi törvénykönyve megtiltja a kocsmákban a nők foglalkoztatását, a részeg ember és a 24 év alatti férfiak kiszolgálását.”(dr. Lajtai László, 1, 5. old.)

A görögök és isteneik nektárt ittak, amíg az istenek meg nem tanították őket a szőlő és gabona termesztésére, a bor készítésére. Dionüszosz - a bor istenének - kultusza minden szőlőtermő területen elterjedt, de a görög demokrácia fellegvárában, Athénban vált igazi népünnepéllyé, hiszen minden év tavaszán színielőadásokkal, énekversenyekkel, mulatságokkal áldoztak istenük előtt. Ilyen alkalmakkor a bort vízzel hígítva fogyasztották (egy rész bor, három rész víz). „Szolón egyik törvénye értelmében, ha az állam kormányzóját részegségen kapják, halállal büntetik. A spártaiak életében a könnyed, laza, léha gondolatoknak és cselekedeteknek nem volt helye. Plutarkhosz leírásából tudjuk, hogy ünnepi lakomáik alkalmával arra kényszerítették a helótákat, hogy nagy mennyiségű színbort igyanak, s ezután bevezették őket a lakománál ülők társaságába, hogy az ifjaknak megmutassák, milyen rút dolog a részegség.” .” (dr. Lajtai László, 1, 6. old.)

 Platon mértékletességre int: a fiatalok 18 éves korukig egyáltalán ne, vagy keveset igyanak, de a 40 év felettieknek szinte előírja az örömszerzésnek ezt a formáját, mondván, hogy visszaadja a férfiembernek a vidámságot, az öregnek a fiatalságot. Ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy jó, ha ilyenkor van valaki, aki a rendet fenntartja, mert a részegség az emberi természet csalhatatlan próbaköve. Tilosnak ítéli a részegséget hadjáratok során, közügyek intézése kapcsán, hivatalnok munkába indulása előtt. „A Törvények c. művében kifejti, hogy amikor az ember nászát üli, fontos, hogy tiszta legyen a feje, mert élete legfontosabb döntését hozza, és praktikus egész évben, de különösen a nemzés idején józannak lenni, mert az utódnak jó­zan szülőktől kell származniuk.”. (dr. Lajtai László, 1, 10. old.)

A Nagy etika c. művében Arisztotelész elítéli a részegséget és kifejti, hogy az az ember, aki ismerethiányból, tudatlanságból követ el jogtalanságot, az nem elítélendő, de ha valaki maga az oka tudatlanságának, mint a részeg ember, aki a tudatlanság állapotát elkerülhette volna, ha nem fogyaszt bort mértéktelenül, és így követ el jogtalanságot, büntetést érdemel és a közösség megvetését is megérdemli.
Az individualizálódó görögök nagy hatással voltak a rómaiak szokásvilágának kialakulására is. A kezdeti szeszmentes életmódot az öncélú és fékevesztett bacchanáliák váltották fel. „Plinius és Seneca írásaikban már elkülönítik a részegséget a krónikus iszákosságtól, leírják a delírium tremensnek megfelelő állapotot. Seneca az Erkölcsi levelek-ben a szenve­délyes ivást egyenesen az őrültség egyik formájának, önkéntes tébolynak tartja.

A Bibliában az Ige nem feltétlenül tiltja meg a keresztényeknek a sör, bor, vagy más alkoholos ital ivását. Az alkohol önmagában, önmagától nem bűnnel szennyezett, viszont a részegségtől és az alkoholfüggőségtől tartózkodnia kell a keresztényeknek (Efézus 5:18; 1 Korinthus 6:12).Ugyanakkor a bor a keresztény szertartások elengedhetetlen kelléke is volt.(2,39.old)
A mindenkori kultúrák eltérő norma-, szokás-, és értékrendszereket foglalnak magukba, melyekben a drogok általánosan előfordulnak, de térben és időben változó szerepet töltenek be. Számosat közülük veszélyesnek, addiktívnek és erkölcstelennek tartottak némely korokban, egy-két évszázaddal később, pedig ártalmatlannak.

Európában például a csokoládé, a tea, a kávé vagy a tubák (dohány) szörnyűségesnek tűnt bizonyos időszakokban. 1701-ben a spanyolokról azt tartják, hogy gyarmatokon hozzászoktak a csokoládéiváshoz és már nem tudják abbahagyni. 1728-ban megállapították, hogy sok az emberiséggel egyidős betegség okainál a csokoládé szerepelt, mint az életet legjobban megrövidítő szer.

A dél-amerikai indiánok számára a kokacserje levelének rágcsálása a mindennapi élet szerves részét alkotja, mivel egyben jelentős vallási és kultikus szereppel bíró rituálé is. A kulturális szerepen kívül a kokacserje hatóanyagának fontos élettani hatása is van: segíti leküzdeni a rendkívül magas tengerszint feletti magasság okozta betegséget, csökkenti a fáradtság- és éhségérzetet, ami a kopár hegyek között élő, gyakran éhező, alultáplált indiánok számára elengedhetetlen a létfenntartáshoz. A spanyolok útján került Európába a XVII. században. A spanyol felfedezők érkezése előtt az indiánok életében ugyanolyan szerepet játszott a koka, mint az európai ember számára az alkohol. Az európaiak, főleg a múlt század végén gyógyszerként használták kokaint, a koka-növény kivonatát. A XIX. században rendkívüli népszerűségre tett szert, sok politikus és híresség nyíltan a kokainisták körébe tartozott (Artur Conan Doyle, Alexandre Dumas, Jules Verne, Sigmund Freud). John Pemberton 1886-ban elkészítette Coco-Cola nevű italát, ami koffeint és kokaint tartalmazott. 1903-ban azonban kivonták az alapanyagok közül a kokaint, mivel rájöttek arra, hogy függőséget okoz. Később Coca-Cola néven vált világhírűvé ez a máig szinte legközkedveltebb üdítőital. A századforduló körül ismerték fel azt is, hogy a kokain erős testi és lelki zavarokat okoz. (3, 1.old.)

Veszélyes drogként való széles körű elterjedése a heroinnál jóval később jelentkezett, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, majd szintetikus származékai, főleg a szabad kokainbázis, a "crack" révén a közelmúltban főként az Egyesült Államokban terjedtek el.

A kenderről (marihuána, fű) szóló első írásos emlék Shen Nung kínai császár Pen Ts'ao nevű gyógyszerészeti könyvében található, amely i.e. 2737-ben keletkezett (egyébként ez volt az első gyógyszerészeti szakkönyv is). A kínaiak jól ismerték ezt a növényt, mert szöveteket és köteleket készítettek belőle, valamint a japánok és mongolok már a pamut megismerése előtt felhasználták. Vagyis a kender az egyik legősibb ipari növény. A kezdetektől fogva nem táplálkozási céllal, hanem rostjáért termesztették. Dél-Európában Hérodotosz idejében (az i. e. 5. században) ismert volt, Észak-Európába pedig a szkíták hozták már i. e. 700 körül.(4. 35-41. old.)

Ebben a régióban közel 9000 éve termesztik, a magyarok is ismerték már a honfoglalás előtti időkben. Ezt bizonyítja a kender, csepű, szösz szavaink török eredete. A kender (fű) az egész világon elterjedt, az illegális drogok között Európában és Magyarországon is ezt használják a legtöbben.

Az ópiumot feltehetőleg már a sumérok ismerték. Az ókorban a Közel-Kelet látta el ópiummal a Római Birodalmat. Az arab terjeszkedés nagyban hozzájárult az ópium terjedéséhez. Kelet-Ázsiában az európai behatolás, a kereskedelmi élet felvirágzása és a gyarmatosítás után vált meghatározóvá az ópium, olyannyira, hogy a világ más helyein aztán éppen a kínaiak közvetítésével terjedt tovább. Ma is a Távol-Kelet adja a világ ópiumtermelésének nagy részét. Évszázadokon keresztül szinte csak az ópiumot ismerték, mint kábítószert, csodatévő erőt tulajdonítottak neki, a gyógyászat kezdeteitől használták. A használatára vonatkozó első adatok több mint 3500 évesek. Abban az időszakban, amikor gyógyszerként alkalmazták, az ópiumot kizárólag szájon át vették be. A XVIII-ik században már felismerték gyilkos hatását. Kábítószerként először Törökországban használták. Tartós használata teljes testi-lelki összeomláshoz vezet. A XIX-ik században fontos kereskedelmi szerepet töltött be. Miután Daoguang (Tao-kuang) kínai császár betiltotta az ópium használatát és elkoboztatta a külföldi kereskedők áruját, Anglia válaszlépésként hadihajókkal felsorakozott Kína partjai mentén, majd kezdetét vette az első ópium háború. (5, 14. old.) Az ópium legfontosabb hatóanyaga a morfin. Az 1898-ban Németországban felfedezett félszintetikus diacetil-morfin, a heroin a morfinnál jóval erősebb hatású, és hatása miatt jelenleg a világon előforduló egyik legveszélyesebb drognak tekinthető ( A gyors és erős függőség kialakulása, valamint a gyors tolerancia miatt).

XXI-ik századi európai kultúránkra az alkohol dominanciája mellett egyre inkább jellemző a különféle drogok használatának minél szélesebb körű elterjedése is.

Az alkohol az ünnep, a kultúrateremtés eszköze is a magyar kultúrkörben. Már a honfoglaló magyarok nagy tivornyákkal ünnepelték győzelmeiket. Ez így vonult végig a magyar történelmen, az alkoholfogyasztás a dicsőség, a vitézség, a férfiasság és a virtus szimbóluma volt. A néphit és az irodalom magasztos, értékes tulajdonságokat tulajdonít a bornak. Számtalan költőnket és írónkat ihlette meg e mámorító nedű. Vörösmarty Mihály: A vén cigány című versében a borivás mámorító következményéről, az átmeneti gondtalanságról olvashatunk a versszakok végén ismétlődő refrénben:

„Szív és pohár tele búval, borral,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!”(6)

Vagy éppenséggel a morfium rabjává vált, de a kipróbálást tudatosan választó író-orvos, Csáth Géza Ópium című novellájában így ír a hatásról: „…Az érzékeket és a szerveket megrontja a gyönyör rettentő és áldott közvetítője, az ópium. Étvágy és polgári jó fáradtságérzés-ezekről is le kell mondani. A szemek gyakorta könnyeznek, a fül zúg. A tárgyak, az emberek, a betűk elmosódnak. A szavak, a hangok kaotikus zavarban bolyonganak a hallószerv géprészecskéiben. Állítsátok meg a nyomorult, szegényes kis gépeket!...” (7., 126.old)

A magyar paraszti életmódban a pálinka kiemelkedően fontos szerepet játszott.  Híres hagyományok, szólások, hiedelem és misztikum kapcsolódik tehát azokhoz a tudatmódosító szerekhez, amelyeket ma is rendületlenül fogyasztunk. Hazánkban, a reformkorban kezdett társadalmi problémává válni a szeszesital fogyasztás. Széchenyi István, Kossuth Lajos újságcikkekben próbálja az egyre nagyobb veszélyt jelentő alkoholkérdést körbejárni.

Napjainkban meglehetősen ellentmondásos az alkoholfogyasztás megítélése: mit tehetünk egy jól beágyazott szokásrendszer átformálása, egy testileg-lelkileg egészségesebb társadalom kialakítása érdekében, úgy, hogy a gazdasági-politikai érdekek gyakorta az ellenkezőjét diktálják?

Irodalomjegyzék:

1. Dr. Lajtai László/: Drogok a kulturális és pszichiátriai antropológia szemszögéből, Belügyi Szemle, XLVII, 1999.jún. 29/URL (http://www.behsci.sote.hu/belugyi.htm)
2. Stott, Rw.John: Keresztség és teljesség. Iránytű kiadó, Budapest-Gödöllő, 1996
3. Drogenciklopédia/ http://web.axelero.hu/attys/drog/kokain.html
4. Earleywine Mitch: Marihuána, a tudomány álláspontja, Bp, Edge 2000-NDI, 2004
5. Booth Martin: Az ópium története, Bp., Nyitott Könyvműhely Kiadó – Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, 2005
6. Vörösmarty Mihály: Vén cigány,1854
7. Csáth Géza: Mesék, amelyek rosszul végződnek, Bp. Magvető, 1994, 126 old.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.