Az alábbi cikket Soós Mária intézményvezető - addiktológiai referens ajánlja figyelmükbe

Egy hét alatt kilenc heroinfüggő halt meg Magyarországon. Ez a szám megdöbbentette még a szakembereket is. Csakhogy ők másként látják a „drogkérdés” megoldását, mint a politika. 

Soma 32 éves. Négy éve „tiszta”. Korábban viszont minden kábítószert kipróbált.
– Szüleimnek több diplomájuk is van, önálló lakásra mégsem tellett nekik, idő sem jutott rám elég. Állandóan költöztünk. Aztán már nem volt kedvem beilleszkedni, megfelelni az elvárásoknak – kezdi kábítószer-függősége történetét a férfi.

Új társaságot keresett: ha pénz kellett, elvette mástól, ha „közösségi élményre” vágyott, szipuzott, gyógyszerezett, ráivott. Majd javítóintézetbe került.
– A sorkatonaságnál próbáltam ki a heroint. Az első lövés után éreztem: ez a tökéletes szer. Később egyre több adag kellett, elfogyott a pénz, jöttek az elvonási tünetek. Még mélyebben „anyagoztunk”. A húszfős „herointársaságból” négyen maradtunk életben.

Funk Sándor addiktológus azt mondja, a heroin leginkább a lecsúszott, perspektívát veszített fiatalok drogja. Akik úgy érzik, ez az egyetlen örömük maradt az életben. A közvélemény is úgy tartja számon a heroinistákat: ők azok, akik koszos közvécék padlóján fekszenek öntudatlanul, és „baleset” esetén holttestüket a legméltatlanabb helyzetekben találják meg.

Ezzel szemben a kokain – az ára miatt – az értelmiségi fiatalok drogja.
– A kokózás elit dolognak számít. A füvezést pedig ártalmatlannak hiszik. Akik marihuánafüggőséggel jönnek hozzánk – többnyire a szülők unszolására –, nem is akarnak leszokni – teszi hozzá a Nyírő Gyula Kórház főorvosa.

Hasonló a helyzet a partidrogokkal. A dílerek az efféle szereket úgy tudják a legkönnyebben eladni, hogy meggyőzik kliensüket: az eufória csak a parti idejéig tart, mellékhatás sincs. Vagyis aztán nyugodtan haza lehet menni, a szülőknek nem tűnik fel a gyerekük vibráló pupillája.
Magyarországon nagyjából 25 ezer az úgynevezett „problémás kábítószer-fogyasztó”. Ők rendszeresen használják az erős függőséget okozó amfetamint, heroint és ópiátszármazékokat. Legutóbb egy héten belül kilencen haltak meg heroinfüggőség miatt. Rendőrségi vizsgálatok szerint új, az eddiginél jóval sűrűbb anyag jelent meg a piacon.

– Elaludt a szakma a kilencvenes évek intravénás drogboomja után – jegyzi meg Funk Sándor. – Akkoriban az intravénás heroinozás volt „divatban”, s máig ezzel azonosítják a drogozást. Korábban évente két-háromszáz halálos „balesetre” derült fény, ma viszont évenként másfél, két tucatra. Ezért tűnhetett úgy: háttérbe került a heroinprobléma.

Victorné Erdős Eszter református lelkész, a ráckeresztúri drogterápiás otthon vezetője úgy véli: a kábítószeres halálstatisztikában főleg a túladagolásos esetek jelennek meg. Pedig jóval több a kábítószerrel összefüggésbe hozható haláleset, mint amennyi nyilvánosságra kerül.
– Ha egy drogos azt képzeli, repülni tud, s kiugrik az ablakon, vagy kifekszik a sínekre, és halálra gázolja a vonat: ezek nem a droggal kapcsolatos halálokok között szerepelnek. Egy boncolás pedig sokba kerül.

Persze „rutinos” drogos is beadhatja magának az „aranylövést”. Ugyanis a szerrel szemben egy ideig növekszik a szervezet toleranciaszintje, aztán hirtelen lecsökken. Ahogy Funk fogalmaz: előfordulhat, hogy a tegnapi adag másnap már halálhoz vezet.
Másfelől a dílerek – hogy több adagot tudjanak eladni – gyakorta keverik az anyagot, például kakaóporral vagy porrá tört nyugtatóval. Ilyenkor a nyugtató hatása hozzáadódik a heroinéhoz.

– De ez nem feltétlenül halálos, sőt, a „felütő anyag” miatt kisebb lesz a heroin sűrűsége. Noha egyetlen dílernek sem érdeke, hogy megmérgezze kliensét, előfordulnak „balesetek”. A durva anyag tüdőembóliát okozhat. Megesett már az is, hogy a díler a heroint szennyezett pethidin „felütő anyaggal” keverte: fogyasztók tucatjai betegedtek meg fiatalkori Parkinson-kórban – magyarázza Funk Sándor. Szerinte az efféle esetekkel eddig „együtt élt” a társadalom. Most azonban az egymást követő kilenc haláleset miatt felhördült a közélet. Lépett a politika is.

Portörő Péter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Nemzeti Kábítószerügyi Koordinációs Osztály vezetője elmondta: Magyarországon az első átfogó drogstratégia 2000-ben készült el, s idén szeptemberre újabb javaslatcsomagot terjesztenek elő, amelyben a mostani esetekre is kitérnek.
– Az új akciótervben az Európai Unióban már működő intézmények, módszerek bevezetését javasoljuk. Ilyen az „early-warning” rendszer is: a rendőrség, a mentők, illetve akár a droghasználók együttműködése. Például ha a kábítószerpiacon új összetételű anyag jelenik meg, azonnal jeleznek, s nyilvánosságra hozzák az ezzel kapcsolatos adatokat.

Portörő úgy látja, a drogosok nagy része képtelen leszokni. Ezért ők most az ártalomcsökkentésre helyezik a fő hangsúlyt.
– Ha már kábítószert használ a kliens, legalább biztonságosan tegye – megelőzve az AIDS és a hepatitis terjedését. Azért már a jelenlegi ellátórendszerben is működnek tűcsere-automaták. Vannak olyan gyógyszerek is, amelyek a heroint helyettesíthetik. Ilyen a metadon. Mivel kontrollált mennyiségben kerül a fogyasztóhoz, megelőzhetők a túladagolásos balesetek. A drogambulancia-szolgálat pedig – Tolna megye kivételével – az egész országban kiépült. De bővítenénk a hálózatot – főleg a legérintettebb területeken, Budapesten és a nagyvárosokban.

Erdős Eszter viszont úgy vélekedik: az „ártalomcsökkentés” még nem megoldás.
– Még egy neves pszichiáter is azt nyilatkozta nemrég: a drogosokat nem lehet meggyógyítani, ezért a fő cél a megelőzés és az ártalomcsökkentés. Pedig a heroinfogyasztás a legtöbb esetben gyógyítható. Azzal egyetértek: a leszoktatás mellett szükség van ártalomcsökkentésre is. Csakhogy épp a metadont több helyen, például New Yorkban már betiltották. Veszélyesebbnek találták, mint a heroint.

Mindenesetre a huszonötezer „problémás kábítószer-fogyasztónak” csupán öt-nyolc százaléka kerül be az ellátórendszerbe. Idehaza kilenc drogterápiás központ működik, többségük nem telt házzal. Hogy miért? Erdős Eszter azt mondja: baj van „a klientúra becsatornázásával”.
– A drogambulanciák teljesítményfinanszírozásúak. Mivel kliensek után kapják a támogatást, nem utalják őket tovább a terápiás otthonokba. A drogfogyasztók pedig bekerülnek az ambulanciák metadon- vagy nyugtatóprogramjába. És így már valóban soha nem gyógyulnak meg.

Pedig – jelenti ki Portörő Péter – az ártalomcsökkentésnek azért is nagy a jelentősége, mert a rehabilitációs otthonokat csak a leszokásban motiváltak keresik fel. Erdős Eszter viszont állítja: márpedig ilyenek nincsenek a függők között, a drogos ugyanis nem akar magától meggyógyulni.

– A kábítószer legelőször az akaratot teszi tönkre. A drogos úgy gondolkodik: az ő élete szenvedés, s ha már nem tud meggyógyulni, legalább nyom egy kis anyagot, hogy jobban érezze magát. A legtöbb kliensünk arról számol be: az első két-három hónapban csak azért volt nálunk, mert bujkált a rendőrség elől, szülei kitették. Vagy épp halálfélelme volt. Csak hónapok múltán érzik úgy: mégis meg akarnak gyógyulni.

Ez történt Somával is.
– Legalább hússzor voltam diliházban, hogy kezeljék az elvonási tüneteimet. Teleinjekcióztak nyugtatókkal. Többször megszakítottam a terápiát is. Ilyenkor aztán túladagolással kerültem kórházba, mert a szünet után kevesebb heroin is elég lett volna. Halmozódtak a rendőrségi ügyek is. Előlük menekültem a ráckeresztúri intézetbe.

A drogrehabilitációs otthonok – törvényi kereteken belül – megvédik a kábítószerest a rendőrségi büntetéstől. Nálunk egyébként sem büntetik a fogyasztást abban az esetben, ha a kábítószer-használó részt vesz az úgynevezett „elterelésen”, azaz szakértői konzultáción a drogfogyasztás veszélyeiről.


Ráckeresztúron a terápia tizennégy hónapig tart. Erdős Eszterék hat éve vezették be az önsegítő módszert, amely egyedülálló Magyarországon. Abból indultak ki: normál pszichológiai reakció, hogy a segítség ellenállást vált ki a „tekintéllyel” szemben.
– Nálunk afféle minitársadalom működik. A kliensek veszik fel a telefont, főzik a kávét, a másik kimenőjéről is maguk döntenek. Úgy gondoljuk: az igazi személyiségváltáshoz az vezethet, ha az egykori bentlakóból segítő lesz, ő „tanítja be” az újakat. Kívülről nézve rádöbben arra, miért kellemetlen egy drogos viselkedése. Csoportvezetőként mintegy tükörben látja egykori önmagát.

Ez a terápia az esetek többségében sikeres. De csak ezután jön a neheze! A kábítószer-fogyasztók jellemzően kimaradnak az iskolából, nem dolgoznak. A családba többnyire nincs visszaút. Csupán nagy nehézségek árán tudnak talpra állni, munkát találni, albérletet fizetni.
Somának sikerült.
– Kaptam munkát a Válaszút Drogkonzultációs Irodánál és még egy helyen. Most fejezem be a középiskolát, ápolónak tanulok. Hamarosan pedig megnősülök.

Forrás: HERSKOVITS ESZTER - 168 óra

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.