A Hajléktalanokért Közalapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a járványügyi helyzettel kapcsolatos védekezés megszervezésére csaknem 134,5 millió forint összegben hirdet pályázatot a hajléktalan személyek ellátását biztosító intézmények számára.
A kiírás aHajléktalanokért Közalapítvány honlapjánérhető el. Bár a hajléktalanellátás önkormányzati feladat, a kormány megerősíti a járványügyi helyzetben a vírus elleni védekezést és megemeli a kormányzati támogatást, mert a Covid19 okozta járványügyi helyzetben a korábbiaktól eltérő, új feladatokat teljesítenek a hajléktalan ellátást biztosító intézmények.
A pályázaton igényelhető támogatásból megvalósulhat egyebek között járvánnyal összefüggő, a szolgáltatásokat fejlesztő, tárgyi eszközök beszerzése (mosógép, szárítógép, matracok, ágyak), a zsúfoltságot csökkentő férőhelybővítés (új lakókonténer beszerzése, üzembe helyezése, épületbővítés, új helyiségek kialakítása), vagy a koronavírus-járvány helyi kialakulását megelőző beruházás (izolációs, elkülönítő, valamint zsilip helyiségek kialakítása, az épületek higiénés állapotát javító, vagy az intézményi higiéné megőrzését elősegítő beruházások).
A hajléktalanok ellátására az elmúlt időszakban évente 9 milliárd forintot költött a kormány, míg 2019-ben ez az összeg minden eddiginél magasabb, 12 milliárd forint volt. Magyarországon jó minőségű a hajléktalan-ellátás, köszönhetően az éjjeli menedékhelyeket és nappali melegedőket, az utcai szociális munkát nyújtó szolgáltatást és a szállást nyújtó intézményeket üzemeltető hajléktalanellátó szervezetek, valamint az érintett hatóságok együttműködésének. A hideg idő ellenére is rendelkezésre állnak üres férőhelyek az ellátórendszerben: a kihasználtság országosan alig haladja meg a 76 százalékot. Ma Magyarországon senkinek sem kell az utcán töltenie az éjszakáit.
Réka pszichedelikus utazásokat tett a belső kozmoszának felfedézésére - és terapeuta segítségével próbálta feldolgozni az élményeit. Olvasói élménybeszámoló következik!
Sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e a saját történetem (nem nagyon vagyok a szavak embere), de végül is azért írtam meg, mert bízom abban, hogy talán egy kicsit hozzá tudok járulni a pszichedelikus szereket övező tévhitek, előítéletek csökkentéséhez, és a történetemen keresztül be tudom mutatni, hogy ezeknek a szereknek a tudatosabb használatában, milyen terápiás lehetőségek vannak. Én magam olyan fajta változást, önismeretet kaptam a pszichedelikus élmények terápiás feldolgozásával, amiről álmodni se mertem. Amit én megértettem abból, amit átéltem, hogy ezek a szerek megfelelően képzett szakemberrel és megfelelő körülmények között (set és setting) használva, nagyon nagy segítséget adhatnak trauma feldolgozásban, makacsul berögzült minták átdolgozásában, önismeretben.Ebben a rövid leírásban nem emelnék ki egy utazást sem részletesen, inkább megpróbálom elmondani az utazások és a terápia számomra legfontosabb tapasztalatait.
Mondhatom, hogy szinte mindenem megvolt az életemben, nem éltem ugyan nagy lábon, de volt munkám, családom, barátaim, mégis azt éreztem, hogy állandóan szomorú vagyok, nem érdekelnek a mindennapi élet dolgai, nem tudok jelen lenni. Azt éreztem, hogy ugyan teszem a dolgom nap, mint nap, de mintha nem éreznék. Mintha minden, ami történik, nem velem történne. Mióta az eszemet tudom féltem az emberektől. Ha lehetett kerültem mindenkit. Ugyanakkor, így utólag visszanézve állandóan lobbanékony voltam, mindig ingerülten, haraggal reagáltam a legkisebb vitában is. Belül értéktelenséget, ürességet, félelmet és szégyent éreztem. A külvilág ebből viszont nem túl sokat vett észre. Mosolyogtam, dolgoztam, társalogtam.
Aztán egy ponton az életem összeomlott, és megkerestem egy terapeutát. Elkezdtünk dolgozni és közben valaki beszélt nekem az ayahuascáról. Azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák, mert előtte semmilyen pszichedelikus szert nem fogyasztottam, de aztán gyorsan kiderült - itták. Mielőtt az első szertartásra elmentem, sok mindent olvastam a témával kapcsolatban, mert féltem. Féltem, mert a drogokról csak egy féle fogalmam volt, hogy minden drog az ördögtől való, lezülleszt, romlásba dönt és mindenki, aki használja lecsúszott hajléktalanként végzi az utcán.
Nagyon nehéz volt ez az időszak, mert nemcsak a belső nehézségeimmel kellett megküzdenem, hanem ezekkel az előítéletekkel, félelmekkel is. Mi van, ha tényleg igaz, ha rákkattanok és az utcán végzem? Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy a legtöbb utazásomra megfelelően képzett segítők és jó néhányszor (számomra hiteles) sámán kíséretében került sor. Mostani tapasztalatommal már azt mondom, hogy szerintem nem a drog vagy az alkohol az, ami a kilátástalanságba, depresszióba sodorja az embert. Mindezek előtt még van egy fontos momentum, ami sokszor - mire ide jut az ember - feledésbe merül. Ez pedig az életünk során (és főleg a gyerekkorban) elszenvedett, de fel nem dolgozott traumák, negatív tapasztalatok, agresszió és félelem belülről romboló megléte, és a feltétel nélküli szeretet és elfogadás hiánya.
Felkészülés
Számomra minden utazást terápiás beszélgetés előzött meg. Arról beszéltünk, hogy mi az, ami ott és akkor, az adott élethelyzetben engem foglalkoztat, ami nehézséget okoz, amin változtatni szeretnék, amiről azt éreztem elakadásban vagyok. Ez sok minden volt, de legfőképp a szüleimhez fűződő viszonyom, az életem során szerzett traumáim (elsősorban a gyerekkori traumák), a párkapcsolatom. Ezeket a terápiás beszélgetéseket követte a szertartás (többnyire ayahuasca, gomba vagy MDMA (ez utóbbi ugyan nem pszichedelikus). Az aya szertartások előtt néhány napos diétát tartottam, ami elsősorban a só, cukor, vörös húsok, alkohol és kávé elhagyását jelentette. Ha ezt véletlenül nem megfelelően tettem meg, jó eséllyel számíthattam erősebb purgálásra (hányás – mondjuk erre amúgy is) vagy fejfájásra. A lényege ezeknek a szabályoknak azonban azt hiszem, sokkal inkább a lelki elköteleződésben, és a belső munkára történő ráhangolódásban volt.
Minden utazás előtt megfogalmaztam, hogy mivel akarok dolgozni aznap (illetve inkább éjszaka), milyen kérdésre szeretnénk választ kapni, mire szeretnék rálátni magamban (intenció). Ezzel a tudat felszínéhez még inkább közelebb került az, amivel dolgozni akartam, segítve az utazás „fókuszáltságát”, hogy ne csak úgy, véletlenszerűen jöjjenek az élmények. A szertartások alatt erősen ajánlott volt ülni vagy feküdni, de mindenképp egyhelyben és csendben maradni. Minden belső utazás számomra elengedhetetlen „kelléke” volt még a megfelelően összeválogatott zene, dobolás, ideális esetben icaro-k (gyógyító énekek) éneklése, amik nagyon erősen segítették az élmény felépülését és bemélyülését. Adtak egy ívet az egésznek.
Utazás
Sokféle utazásom volt. Megtapasztaltam, ahogy feloldódom a végtelen, mindent átölelő, feltétel nélküli szeretetben, ahogy eggyé válok vele, és én magam vagyok a szeretet. Láttam a kozmosz végtelenségét, minden élő és élettelen egységét. Átéltem, ahogy beleragadok a félelemben, ahogy elborít a rettegés, a pánik, ahogy közelít felém az őrület és teljes ellenállásban vagyok az élménnyel szemben, majd amikor átadom magam neki, az átfordul és a legcsodálatosabb feloldódás, erő és szeretet születik belőle. Átéltem, hogy meghalok, lassan eggyé válok a talajjal és feloldódom benne, majd ugyanebből a talajból újra megformálódom és ujjászületek. Volt, hogy óráknak tűnő, hosszú perceken keresztül egész testemben megállíthatatlanul remegtem, ahogy az évtizedeken át felhalmozódott feszültség és állandó készenléti állapot távozott belőlem. Máskor tanítást kaptam, hogy-hogyan tudom magam a jelenben tartani, amikor a mindennapokban egy trigger hatására automatikusan beindul a disszociáció – egy komplett mindfulness tanfolyam volt pár óra alatt (micsoda ár-érték arány!). Aztán meg arról kaptam tanítást, hogy mit tehetek én magam, hogy a depresszió folytó szürkeségét megtörjem.
Az élmények a szertől függően eltérőek voltak. Ami mégis közös volt bennük, hogy rálátást kaptam önmagamra, működési módomra, hiedelmeimre, azok eredetére, gyökerére. Ráláttam arra, hogy hogyan viselkedem a párkapcsolatomban, végre átéltem és ki tudtam fejezni, hogy mennyire fáj a szeretet hiánya. Felszínre jött és átéltem a gyerekkorom óta bennem lévő szégyent, fájdalmat, és sokszor korrekciós élményt is kaptam rá. De nem mindig. Ami szerintem nem baj. Mert én azt tapasztaltam, hogy a gyógyulás legtöbbször nem az élményben történik. Legalább is a nyugati elme számára nem. Az őslakosoknak, akik világképének, kozmológiájának szerves részét képezik a pszichedelikus élmények, egészen más viszonyban vannak ezekkel a szerekkel (tanítónövényeknek, mesternövényeknek hívják őket), egy – egy ilyen élmény önmagában is mélyen gyógyító lehet. A nyugati ember azonban - úgy tapasztaltam - sokszor hajlamos azt képzelni, hogy a változás, az élmény megélésével már meg is történt benne. Többször voltam tanúja ilyennek, miközben láttam, hogy az adott ember ugyanúgy működik tovább a mindennapokban. Nem mondom, hogy nem történik ilyen hirtelen változás, biztosan van ilyen is, nekem azonban az esetek nagy részében, hetek-hónapok sok-sok utómunkájával sikerült az élmények integrálása.
Feldolgozás
Mit is jelent ez pontosan? Sokáig nem igazán értettem, hogy miről beszélnek azok, akik belső munkát emlegetnek, meg az élmény integrációját. Aztán lassan összeállt a kép. Épp hazamentem egy ilyen utazás után, megvilágosodva, boldogan, mert éppen ráláttam magamra, hogy én hogyan viselkedem vitás helyzetekben, hogy mindig milyen jól meg tudom magyarázni, hogy nekem van igazam. Két-három napig én voltam a megtestesült Buddha, mígnem egy vitás helyzetben újra lesöpörtem a másik embert a porondról. Összetörve mentem a terápiás ülésre, hogy akkor most mi van?? Aztán szépen lassan elkezdtük kibontani, hogy mi az, amire ráláttam az utazás alatt ezzel kapcsolatban, hogy mit érzek, amikor vitatkozom, és hogy mi ezeknek az érzéseknek a gyökere. Szépen lassan ezekben a vitás helyzetekben meg tudtam figyelni, ahogy elönt a félelem a megszégyenüléstől, és hogy személyemben érzem fenyegetve magam. Közben a terápiás üléseknek köszönhetően megtanultam elviselni ezeket az érzéseket, megértettem honnan erednek, miért érzek így és végül ma már egész sokszor tudok úgy lenni ezekben a helyzetekben, hogy be sem indulnak ezek az érzések, vagy ha beindulnak is észreveszem, tudatosítom őket és nem sodornak magukkal.
Úgyhogy maga a folyamat az volt, egy-egy utazás után, a terápiás üléseken dolgoztam fel a tapasztalatokat, belátásokat, tanításokat és a változást bennem ezeknek a mindennapi életbe történő átültetése jelentette (integráció). A terapeuta segített abban is, hogy mely területeken vagyok elakadásban, ott volt ellenpólusnak, amikor a túlzott „spiritualitás” csapdájába akartam esni, vagy újra és újra az utazásokba menekülni, ami szintén a valóság, a felelősségvállalás előli menekülés egyik formája szerintem. Ott volt akkor is, amikor magam is azt hittem, hogy az élmény hatására már meg is változtam. Őszintén? Ebben az integrációs folyamatban bizony semmi felemelő vagy misztikus nincs. Ez bizony keserves, többnyire lassú (bár egy idő után egyre gyorsabb) izzadságszagú, sokszor fájdalmas vagy félelmetes folyamat volt. A mindennapi életbe kellet alkalmaznom az újfajta viselkedést, máshogy cselekednem, olyan dolgokat megtennem, amik félelemmel töltöttek el – mert a változást ez hozta. Mindehhez a kiindulást, az erőt azonban az adta, amit az utazásban átéltem. Olyan erős volt az élmény, olyan mély szinten éltem át, hogy nem tagadhattam le magam előtt a tükröt, amit tartott vagy éppen a szeretetet, amit átéltem. Már nem mondhattam, hogy számomra nem létezik a szeretet - mert átéltem, megtapasztaltam. Azt hiszem ez tartott a leghosszabb ideig – felépítenem magamban és az életemben a szeretetet. Elhinnem, hogy szerethető vagyok és tudok szeretetet adni.
Fejlődés
Évek kellettek hozzá, nagyon lassú folyamat volt - de végül sikerült a fájdalomból és félelemből emelt elefántcsont tornyomat lebontani, és helyette felépíteni magamban a szeretetet és a biztonságot. Így visszagondolva, talán mégis van ebben valami felemelő. Amikor lassan végre sikerül megélnem a kapcsolódást önmagamhoz, másokhoz, a világhoz, amikor egy-egy régi, negatív beidegződést, hiedelmet sikerül végül felülírni – az bizony csodálatos.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi a jó a már egyszer, valamikor megtapasztalt félelem vagy szégyen átélésében. Amit én megéltem, hogy a bennem mélyen elásva meglévő, és nehéz, negatív érzésekhez végre kapcsolódni tudtam, a felszínre jöttek, biztonságos körülmények között átélhettem azokat az érzéseket, amik korábban kimondhatatlanok, elviselhetetlenek voltak. Azok az érzések, mindig is ott voltak bennem. Ezek alkották az önértékelésem és identitásom alapját, a világhoz, a többi emberhez fűződő viszonyom alapját és mozgatórugóit. Csakhogy ezek az érzések annyira fájdalmasak, félelmetesek, elviselhetetlenek, rombolóak voltak, hogy védekezésképpen - mint a legtöbben tesszük az ilyen érzésekkel – száműztem őket. Ami ebből felnőttkoromra megmaradt az az értéktelenség, a szégyen, a félelem érzése, a különböző testi tünetek, a biztonságos kötődés hiánya, a düh – de már az eredetük homályba veszett, vagy ugyan tudtam róla, de nem tudtam felülírni.
Miért nem elég szerintem egy barát vagy haver, aki az utazás alatt jelen van? Az utazás során legtöbbször nem beszélgettünk, de minden utazásban nagyon fontos szerepe volt a tapasztalt és képzett kísérőnek, segítőnek, mert például egy - a megfelelő időben adott - érintés, egy megfelelő mondat nagyon erős korrekciós élménnyel bírt. Ugyanígy, ha beleragadtam egy ellenállásba, mert féltem a rám váró élménytől, fontos volt, hogy a segítő át tudott lendíteni ezeken és hozzásegített ahhoz, hogy át tudjam élni a felszínre kívánkozó tudattartalmat – bármi legyen is az. Mert az előrelépést mindig az élmény megélése és nem elkerülése adta. Sőt, a nem megfelelő set és setting-ben átélt félelmetes, nehéz élmény (bad trip) megfelelően képzett terapeuta segítsége nélkül, feldolgozatlanul akár káros is lehet.
Mi az, amit elsősorban kaptam? Egy szóval azt mondanám tudatosságot. Rálátást önmagamra. A lehetőséget, hogy a gyerekkorban kialakult sérüléseimet felülírjam, a kialakult mintáim felismerjem és megváltoztassam. Nem lett egycsapásra nehézségektől, szomorúságtól, nehéz pillanatoktól mentes az életem. De már sokkal jobban megértem magam, az érzéseim, nagyon sok mintám átírtam, megváltozott a viselkedésem, a reakcióim, a gondolkodásom önmagamról, és a másik emberről. Már tudom magam jól és biztonságban érezni önmagamban, az emberek között, a világban. Ha nem is minden régi mintát, reakciót tudok megállítani egy-egy trigger hatására, de már nagyon sokszor felismerem mi fut le bennem és (többnyire) tudatosan jelen tudok benne lenni. Röviden, ami nagyon fontos szerintem a pszichedelikus szerek terápiás használatához, az a megfelelően képzett szakember, a megfelelő set és setting és az élmény feldolgozása és integrációja. Én, a magam részéről mindig hálás leszek azért a folyamatért, amin ezeknek a szereknek a segítségével végigmentem, és azoknak az embereknek, akik ebben mellettem voltak. Nem volt könnyű – de nagyon megérte!
Réka
FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a rightsreporter(kukac)rightsreporter.net címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.
A fővárosban, Washington DC-ben és Oregonban először nyílik lehetőség arra a 60-as évek óta, hogy a pszilocibint terápiás használatát törvényesen szabályozzák. Vas Beatrix írása.
Emellett azonban az oregoniak választólapján még egy fontos, és komoly vitákat kiváltó kérdés is szerepelt – a szavazópolgárok pedig úgy döntöttek, legalizálják a pszilocibin (a varázsgombákban található pszichoaktív szer) terápiás felhasználását.A varázsgomba Washington D.C.-ben is megmérettetésre került, itt lehengerlő többséggel döntött a lakosság a pszichedelikus növények es gombák dekriminalizálása mellett.A 81-es kezdeményezésaz enteogenek, mint a pszilocibin, ibogain, meszkalin es a dimetiltriptamin fogyasztását, birtoklását es termesztését bar nem teszi legálissá, lényegében azt mondja ki, hogy a rendőrség legutolsó feladatának kell lennie az ilyen ügyekben intézkedni, vagy egyáltalán ügyet csinálni ezeknek az anyagoknak a használatából. A kezdeményezés támogatói egyébként kiemelik, hogy ezeket az anyagokat természetes növényi gyógymódként használja a lakosság, tudományosan bizonyított eredményekkel a depresszió, szorongás, poszttraumás stressz es különböző függőségek tüneteinek enyhítésére, ezért is fontos, hogy ezt ezentúl ne a büntetésvégrehajtástól való félelemben tegyék.
Az alábbi rövidfilmünkben betekintést nyerhetsz a pszichedelikus gyógyászattal kapcsolatos legújab kutatásokba!
Az oregoni109-es népszavazási kezdeményezésegészen pontosan arra ad felhatalmazást az állam egészségügyi szervének, hogy a következő két éves periódusban kidolgozzanak és elindítsanak egy terápiás pszilocibin programot. A tervek szerint úgynevezett “pszilocibin szolgáltató központok” nyílhatnak meg, ahol a kliensek egy felkészítő ülés után vásárolhatnak, birtokolhatnak és egy képesített szakember felügyeletével az intézményben fogyaszthatnak pszilocibint.
Ez a szavazat tehát jelenleg csupán zöld utat ad, a pontos részletei annak, hogy fog kinézni a pszilocibin felhasználása terápiás környezetben, még kidolgozásra várnak. Az Oregoni Egészségügyi Hatóság feladata lesz kialakítani egy képzési rendszert és felállítani egy szakmai kódexet, ami meghatározza kik es hogyan praktizálhatják ezt a terápiást módszert (ide tartozik például az adagolás szabályozása is), és kik vehetik kliensként igénybe a szolgáltatást.
A 109-es kezdeményezést egyébként elég sok kritika érte szakmai körökben, hogy túlságosan előre szalad a tudomány jelenlegi állasához képest.Az Oregoni Pszichiátriai Szakemberek Szövetsége (OPPA) és az Amerikai Pszichiáterek Egyesülete (APA) is nyíltan elleneztea módosítás elfogadását, arra hivatkozva, hogy a terápiás felhasználás mögött meg nincsenek meggyőző tudományos eredmények. A Szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) 2019-ben “áttörő terápia” státuszt adott a pszilocibin klinikai kutatásának a depresszió kezelésére, felgyorsítva ezzel a gyógyászati alkalmazás engedélyezéséhez szükséges vizsgalatok elvégzését. Azonban a pszilocibinnel végzett klinikai kutatások még nem jutottak el a harmadik fázisig, így eddig viszonylag limitalt és kis résztvevőszámmal végzett tanulmányok állnak csak rendelkezésre a gyógymód hatékonyságával és esetleges mellékhatásaival kapcsolatosan. Bár az eddigi kísérletek határozottan bíztató eredményeket hoztak, az oregoni kezdeményezést ellenző szakemberek szerint szimpla többségi szavazással ilyen módon megkerülni a hagyományos orvostudományi protokollokat veszélyes.
A - jelenleg még viszonylag hiányos - tervek szerint az oregoni “pszilocibin szolgáltató központok” nem számítanak majd egészségügyi intézménynek, illetve a szerek birtoklásának és fogyasztásának dekriminalizációja mellett Oregonban a termesztés és a kereskedelem továbbra is bűncselekménynek számít, így például azt mindenképpen érdekes lesz figyelni, milyen rendszert dolgoznak ki a pszilocibin-tartalmú termékek előállítására a terápiás központok számára. Nagy kérdés az is, hogy ez a rendszer hogyan fogja érinteni azokat, akik hagyományos gyógymódként, saját felhasználásra eddig is termesztettek pszilocibin-tartalmú gombákat,esetleg “underground terápiákat” is tartanaka felhasználásával - ők például szerezhetnek-e majd állami képesítést és engedélyt ennek legális folytatásához? Ebből a szempontból a Washington D.C.-ben életbe lépő változások nagyobb utat hagynak az enteogének klasszikus egészségügyi kereteken kívül eső felhasználására.
Az biztos, hogy Oregont és Washington D.C.-t is érdemes lesz figyelni, ami a pszichedelikumok szabályozását és a pszichedelikus gyógyászat jövőjét illeti. A most megszavazott változások hatásai, ezen jogi modellek tapasztalatai fontos leckéket fognak adni nem csak az adott államok vezetésének és lakosságának, de az ország más államai és a világ többi országa számára is. Magyarországon,bár sok elismert magyar kutató van a területen, a pszichedelikumok kutatása rendkívül nehéz, a terápiás felhasználás elfogadottá válása pedig ennek tükrében nagyon távolinak tűnik.
Ha segítségre van szükséged a drogproblémáid/drogfüggőséged miatt, a Drogriporter adatbázisában megtalálod!
.
Addiktológiai ellátás az új típusú koronavírus járvány idején Magyarországon
Az alábbi táblázat azt a célt szolgálja, hogy az új típusú koronavírus járvány idején egy helyen összegyűjtse, milyen addiktológiai szolgáltatások elérhetőek Magyarországon. Ezzel szeretnénk pontos képet nyújtani a szakemberek, a döntéshozók és a drogfogyasztó emberek illetve hozzátartozóik számára. A táblázatot rendszeresen frissítjük! Ha szolgáltató vagy, és szeretnél felkerülni, írj a sarosip(kukac)rightsreporter.net emailcímre!
A szavazók jóváhagyták a 110. népszavazási javaslatot, ami dekriminalizálja a drogfogyasztást és új pénzalapot hoz létre a drogfogyasztók segítésére. A Drogriporter szájbarágója következik.
Az amerikaiak nem csak elnököt, kongresszust és szenátust választanak, de egy sor népszavazási kezdeményezésben is döntenek. Az egyik ilyenaz oregoni 110. számú népszavazási kezdeményezés, amely dekriminalizálja az illegális drogok fogyasztását. Ráadásul arról is rendelkezik, hogy a már korábban legalizált kannabiszból befolyó adók egy részét visszaforgassák a függők kezelésébe. A szavazók 67,5%-a szavazott rá igennel, és 37,5%-ra nemmel - így a javaslatból törvény lesz.
De mit is jelent az, hogy dekriminalizáció?
Először is, nem teszi legálissá, tehát törvényessé. A drogfogyasztás tiltott tevékenység marad, ugyanakkor a büntetőjogi szankciókat eltörlik az elkövetőkkel szemben. Tehát szabálysértés marad, de nem bűncselekmény.
Milyen szerekre vonatkozik?
A drogtörvény I-IV. jegyzékébe tartozó összes szerre, így például a kokainra, a heroinra és a metamfetaminra is. A kannabiszt már korábban legalizálták Oregonban (tehát legális kereskedelmi forgalomba is kerül), arra más törvény vonatkozik.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
A kábítószerek fogyasztása Oregonban eddig A osztályú vétségnek számított, amelyért 365 napig tartó börtönbüntetést lehetett kiszabni. Ezentúl átkerül az E osztályú kihágások kategóriába, amelyért legfeljebb 100 dollár pénzbüntetést lehet kiszabni. Tehát ha egy drogfogyasztó antiszociális módon, másokat zavarva fogyaszt, a rendőrségnek továbbra is lesz lehetősége fellépni vele szemben, de a cél nem a fogyasztók tömeges vegzálása.
Vajon várható, hogy emiatt növekedni fog a drogfogyasztás?
Az ellenzők szerint igen, de ezt az égvilágon semmi nem támasztja alá. Azokban az országokban, ahol a drogfogyasztást dekriminalizálták, nem növekedett a drogfogyasztás, ugyanakkor jelentősen csökkentek a drogfogyasztás ártalmai és a büntető-igazságszolgáltatás kiadásai is. Nézd meg alább a filmünket a portugál dekriminalizációról!
Mennyi többletkiadást spórol meg a dekriminalizációval az oregoni igazságszolgáltatás?
2017-ben Oregon állam rendőrsége 8700 személyt állított elő kábítószer birtoklása miatt. 35 millió dollárt költöttek minden évben arra, hogy drogfogyasztókat kriminalizáljanak. Ráadásul a kriminalizáció aránytalanul sújtotta a kisebbségeket. Bár az afro-amerikaiak körében is hasonlóak a drogfogyasztók arányai, mégis kétszer nagyobb valószínűséggel ítélte el őket a bíró drogbirtoklás miatt. Az őslakók esetében ez az arány ötszörös!
Mire fogják költeni a kannabiszból befolyó adókat?
Létrehozzák a Drogterápiás és Felépülési Szolgáltatások Alapját (Drug Treatment and Recovery Services Fund). A kannabisz-kereskedelemből származó, 11,25 millió dollárt meghaladó adóbevételek ebbe az alapba kerülnek, és az Oregoni Egészségügyi Hatóság fog pályázatokat kiírni belőle drogambulanciák és terápiás intézmények részére.
Miért fontos, hogy többet költsenek kezelésre?
Oregonban nagyon magas az opiát-túladagolások miatti halálesetek száma (126/millió lakos), ráadásul jelenleg a lista végén kullog, ami a drogfogyasztók ellátáshoz való hozzáférését illeti az USA-ban. Ma már tudjuk, hogy megfelelő támogatással még az olyan drogok fogyasztásának ártalmai is eredményesen csökkenthetők, mint a heroin. A függőségből is fel lehet épülni, ehhez pedig sokféle eredményes gyógyszeres és pszichoterápiás módszer létezik. Ez jó az egész társadalomnak és gazdaságnak, hiszen csökken a bűnözés, több ember tér vissza a munkaerőpiacra, családok állnak helyre. A kriminalizáció viszont minden vizsgálat szerint akadályát képezi a kezelésbe jutásnak. Ez a törvény nagyon sok embert segíthet gyorsan ellátásba jutni, hiszen nem csak ezt az akadályt hárítja el, de rendelkezik arról is, hogy az Oregoni Egészségügyi Hatóság által támogatott programoknak a nap 24 órájában elérhető ambuláns szolgáltatást, utcai megkeresést és sorstárs segítő programokat is biztosítaniuk kell. Tehát a szolgáltatók nem ülhetnek a babérjaikon, várva, hogy betévedjen hozzájuk valaki: proaktívan kell megkeresniük azokat, akiknek szükségük van ártalomcsökkentésre, terápiára.
Mi a reform történelmi jelentősége?
A dekriminalizáció nem új dolog, de az USA-ban eddig csak a kannabisz fogyasztását dekriminalizálták állami szinten. Oregon az első állam, amely elismerte, hogy nem csak azon drogok fogyasztóinak büntetése kontraproduktív, amelyeket kevésbé veszélyesnek tartanak, mint a kannabisz. Az olyan veszélyesebb szerek fogyasztóit, mint a heroin, a kriminalizáció rejtőzködésre kényszeríti és csak még mélyebbre löki a társadalmi kirekesztés csapdájába. Az államnak nem a drogfogyasztók kirekesztése, hanem integrációja az érdeke. Történelmi jelentőségű, hogy a törvény áthelyezi a hangsúlyt a büntetésről a támogatásra, ezzel remélhetőleg precedens teremt az ország más államai számára - sőt, számunkra is. Mert jelenleg Magyarországon éppen ellenkező folyamatok zajlanak le: egyre nagyobb hangsúlyt kap az elrettentés és a büntetés, és egyre kevésbé lehet hozzájutni eredményes megelőzéshez és kezeléshez. Tanuljunk Oregontól!
Sokak számára teljes őrültségnek hangzik, hogy orvos írjon fel heroint egy heroinfüggőnek. Vagy hogy LSD-vel kezeljünk egy alkoholistát. Mégis, az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Kar által most díszdoktorrá avatott holland professzor szerint a kutatások igazolják, hogy bizonyos szerek a függőségek kezelésében eredményesen alkalmazhatóak.
Csütörtökön tartotta online formában “A tudomány és az addiktológiai ellátás jövője” címmel a díszdoktori előadását Dr.Wim van den Brink, az Amszterdami Egyetem professzora. Van den Brink professzor a függőségekkel kapcsolatos neurológiai és pszichiátriai kutatások nemzetközi szinten is egyik legjelentősebb szereplője. Hollandiában ő az Amszterdami Addiktológiai Kutatóintézet (AIAR) igazgatója, és az utrechti Heroinfüggőség Kezelésének Nemzeti Bizottsága (CCBH) tudományos igazgatója. Az akadémai irodalmat gyűjtő Google Scholar kereső több mint ezer szakcikket dob ki a nevére.
Néhány napja személyesen is meginterjúvoltam van den Brink professzort, és volt alkalmam beszélgetni vele a tudományos munkásságáról. Kifejtette, hogy az egyoldalú megközelítésekkel szemben ő úgy véli, a függőség nem önmagában biokémiai, nem is pszichés és nem is társadalmi jelenség - hanem a három együtt. Bio-pszicho-szociális állapot.
Ő maga leginkább a függő emberek agyában bekövetkező neurológiai változásokat vizsgálja, de nem gondolja, hogy ezek mindenre magyarázatot adnak önmagukban. Mindenesetre fontos eredményekre vezettek a függőség kezelésével kapcsolatban. Így például egyik nagy eredményének tartja, hogy sikerült bebizonyítani: a függőség igen jelentős részben genetikailag meghatározott adottságokra épül.
Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos génekkel valaki szükségszerűen csak függő lehet, de azt igen, hogy jóval nagyobb valószínűséggel válik azzá. Kell persze ehhez még más, környezeti tényezők együttjátszása is. Így például nagyon gyakran a kora gyermekkori traumák jelentősen hozzájárulnak a későbbi függőség kialakulásához. A genetikai adottságok vizsgálata ahhoz is jobban hozzásegít minket, hogy meghatározzuk, melyik páciensnek vajon milyen kezelés válhat be a legjobban. A professzor egyik kutatása bebizonyította, hogy a különféle génmarkerekkel rendelkező páciensek eltérően reagáltak az alkoholizmus kezelésére használt gyógyszerekre.
Ami az opiátfüggőséget illeti, a függők egy jelentős része jól reagál a pszichoterápiára és a különféle terápiás közösségekre. Mások viszont hiába próbálnak ki többféle rehabot is, nem jutnak egyről a kettőre és visszaesnek. A visszaesések megelőzése Van den Brink professzor szerint a függőségek kezelésének legfontosabb eleme. Hiszen viszonylag könnyű valakit detoxikálni, tehát megszüntetni a fizikai elvonási tüneteket. Az igazi problémát az ezután fellépő sóvárgás és visszaesések jelentik. Ezért kutatásainak jelentős része irányul a sóvárgásra, aminek három fajtáját különböztette meg (jutalmazó, megkönnyebbülést hozó és rögeszmés).
Mit lehet tenni azokkal, akik a pszichoterápia ellenére is visszaesnek? Nekik gyakran gyógyszeres kezelésre van szükségük. Erre alkalmazzák például a metadont és a buprenofrint. Ezek helyettesítő gyógyszerek, amelyek szintén függőséget okoznak, de kiragadják a függőt az illegális drogpiac csapdájából, és lehetővé teszik, hogy életben magyardjon és megőrizze az egészségét. Nem mindenki reagál azonban jól ezekre a gyógyszerekre sem. Van a heroinfüggőknek egy kisebbsége, kb. 5-10%-a, akik visszatérnek a heroinhoz.
Ezeknek a függőknek kezdett el először Svájcban Ambros Uchtenhagen professzor a 90-es években orvosi heroint felírni. Meglepően pozitív eredményekkel: a páciensek jelentős része néhány év alatt jelentős sikereket ért el az egészség, a családi élet és a munka terén. És ami fő: nem követtek el többé kisebb lopásokat, hogy beszerezzék a napi adagokat. Sőt, meglepően hangzik, de a heroinprogramban részt vevő függők egy része néhány évvel a programba való belépés után átiratkozott a leszokást célzó kezelésbe!
A heroinfenntartó kezelésről az első randomizált kontrollált vizsgálatot Van den Brink professzor és társai végezték el Hollandiában, amit azóta számos országban megismételtek. A kutatások egyöntetű eredménye: a heroinfenntartó kezelés kimagaslóan eredményes kezelési forma. Mi több: költséghatékony, tehát több pénzt spórol meg az államnak, mint amennyibe kerül. Hiszen embereket vezet vissza a társadalomba. Még a tudományos kutatások legmagasabb szintjének számító Cochrane Review is igazolta ezt.
Mégis, a heroinfenntartó kezelés mind a mai napig csupán néhány országra korlátozódik (egy ilyen programot bemutatunk azEgy nap az életünkből című dokumentumfilmünkben, amit itt ingyen megnézhetsz!). Ennek nem szakmai, hanem politikai okai vannak, hangsúlyozza Van den Brink professzor. A közvélemény jelentős részében idegenkedést szül ez a megközelítés, elsősorban azért, mert szerintük ez csak felváltja az egyik függőséget a másikkal. Magyarországon még a metadonfenntartó kezelés filozófiáját is nehezen fogadják el (olvasd el erről egy metadon-kliens korábbi beszámolóját). De valójában függőség és függőség között óriási különbség lehet. Ezt nem csak a heroin példája igazolja, de újabban ígéretes kísérleteket folytattak a pszichológiai kezelésre rosszul reagáló kokainfüggők dexamfetaminnal való gyógyszeres kezelésével.
A díszdoktori előadásán Van den Brink professzor szintén említette, hogy az addiktológiai kutatás egyik legígéretesebb új területe a pszichedelikumok kutatása. Az 50-es és 60-as években már virágzottak az LSD szerepét az alkoholizmus kezelésében vizsgáló kutatások, és hosszú évtizedekig tartó kényszerszünet után most ismét lehetőség nyílt a folytatásukra. A pszichedelikus szerek esetében azonban a logika teljesen más, mint a gyógyszeres helyettesítő kezelésnél: itt pszichoterápiával együtt alkalmazva csupán néhány fogyasztási epizód tud kiváltani mélyreható változásokat a függők agyműködésében.
A pszichedelikus szerek nem váltanak ki függőséget, ugyanakkor megkönnyíthetik, hogy a páciens feldolgozzon olyan traumákat, szembenézzen olyan eltemetett érzelmekkel, amelyek a függősége eredőjében állnak. Természetesen ezek sem csodaszerek és nem működnek mindenkinél. De korábbi vizsgálatok igazolták, hogy az LSD asszisztált terápia jobb eredményeket hozott az alkoholisták kezelésében, mint a kezelés egyéb formái. A pszichedelikus szerek azonban tiltólistán szerepelnek, és gyógyászati alkalmazásukat az egyre növekvő bizonyítékok ellenére sem ismerik el az államok, így Magyarország sem. A további kutatások mellett tehát szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy ígéretes új kezeléseket dolgozzunk ki a függőséggel küzdő emberek számára. Mert éppúgy, ahogy a függőségig vezető életutak, a függőséggel küzdő emberek is sokfélék lehetnek, a felépülés útjai is sokfelé ágazhatnak.
A magyar kormány szembe ment a WHO javaslatával és a közös EU állásponttal az ENSZ-ben, ami lehetővé tenné a kannabisz gyógyászati felhasználását.
Mint ahogy arrólpár hónappal ezelőtt beszámoltunkaz ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) ülésén készített filmünkben, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meg szeretné változtatni a kannabisz besorolását a nemzetközi kábítószer-ellenőrzési rendszerben. Jelenleg a kannabisz az 1961. évi ENSZ kábítószer-egyezmény IV. jegyzékében szerepel, azon kábítószerek között, amelyeknek különösen súlyosak az ártalmaik és nincsen gyógyászati alkalmazásuk.
Azóta, hogy ezt a döntést meghozták, már számos új tudományos kutatás született ebben a témában. Ma már tudjuk, hogy a kannabisz, illetve annak aktív hatóanyagai (pl. THC, CBD), és a kannabiszból készült termékek, számos egészségügyi probléma kezelésében eredményesen és biztonsággal használhatók. Ez pedig szükségessé teszi, hogy az ENSZ is elismerje a kannabisz-gyógyászat létjogosultságát, hiszen a nemzetközi kábítószerügyi szerződéseknek többek között az a célja, hogy biztosítsa az ellenőrzött szerek gyógyászati felhasználását. A WHO ezért többek közöttazt javasoltaa tagállamoknak, hogy vegyék ki a IV. jegyzékből a kannabiszt, és csak az I. jegyzékben szabályozzák azt, a gyógyászati alkalmazással rendelkező kábítószerek között.
Mint minden, ami a fűvel kapcsolatos, ez a kérdés is teljesen átpolitizálódott. A teljes konszenzushoz kötött ENSZ döntéshozási mechanizmus már majdnem két éve képtelen lépni ebben az ügyben. Egyes, főleg amerikai tagállamok és reformpárti szervezetek véleménye szerint a kannabiszt teljesen ki kellene venni az ENSZ egyezmények hatóköréből. Hiszen ezek az egyezmények minden nem tudományos és gyógyászati használatot tiltani rendelnek. A kannabisz ártalmai egyáltalán nem teszik szükségessé és arányossá, hogy tiltva legyen a rekreációs célú fogyasztása. Számos államban, köztük az USA jelentős részén és Kanadában a kannabisz ma már legális termék. Más, szigorúbb szemléletű ENSZ tagállamok, főleg az ázsiai, az arab, az afrikai és kelet-európai országok azonban még a WHO által javasolt korlátozott enyhítést is elfogadhatatlannak tartják, és nem ismerik el a kannabisz gyógyászati hasznosságát. Az EU a vitában középen helyezkedett el, a WHO javaslatait támogatta. Számos EU tagállamban a kannabisz már hozzáférhető mint gyógyszer.
A döntést idén decemberre halasztották, de közben is zajlanak a háttértárgyalások és a viták az ENSZ-ben. Eddig az EU összes tagállama kedvezően nyilatkozott arról, hogy a kannabisz növényt ki kell venni a IV. jegyzékből. Mint számos más területen, itt is Magyarország törte meg az EU egységét. Október 6-án a magyar delegált ugyanis hozzászólásában a WHO javaslatával szemben foglalt állást. Mivel végül az EU Tanács szabályai szerint az EU tagállamai közösen és egységesen fognak szavazni decemberben, ezért kérdéses, hogy a különutas magyar álláspontnak mi a jelentősége.
Hogy az ipari kendertermesztéssel kapcsolatos lobbik igen tevékenyek Magyarországon, azt lehet sejteni abból, hogy az egykor szebb napokat látott Magyar Nemzet október 8-án „Újra iparikender-nagyhatalom lehet a Kárpát-medence” címmel közölt cikket. A cikk szerint egy jövőbeli állami szerepvállalással elindulhat egy olyan komplex kormányprogram, amely által tíz év múlva a Kárpát-medence Európa legjelentősebb iparikender-termesztő területévé, Magyarország pedig – a feldolgozóüzemek összehangolt rendszerén keresztül – a kontinens legjelentősebb ipari kenderfeldolgozó központjává válhat. Nincs szó azonban arról, hogy vajon mi lesz a kender gyógyászati felhasználásával.
AMagyar Orvosi Kannabisz Egyesület (MOKE)évek óta próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a rossz és hiányos szabályozás megnehezíti, hogy súlyos krónikus betegséggel küzdő emberek hozzájuthassanak ahhoz a gyógyszerhez, amely a legeredményesebben kezelné a fájdalmaikat, görcseiket. Ráadásul gyakran kriminalizálják is őket. A jelenlegi helyzet leginkább azoknak a fekete- és szürkepiaci szereplőknek kedvez, akik mindenféle minőségi sztenderdek betartása nélkül hatalmas hasznot tudnak bezsebelni.
Dezső András újságíró, aMaffiózók mackónadrágbancímű sikerkönyv szerzője ismét részletgazdag tényfeltáró munkát adott ki a kezéből, amely ugyanakkor nem száraz, egy pillanatra sem válik unalmassá. AMagyar kóla –A kokain útja Magyarországoncímű kötet nemrég jelent meg, és máris a sikerlisták élén szerepel, mivel olyan érdekfeszítő tényeket és sztorikat tudhatunk meg belőle, amik jóval túlmutatnak az Escobar-féle romanticizált meséken. Szentesi Éva ajánlója.
–
Kokain. Mindenki ismeri, legalább a fogalmat. Legtöbben az utóbbi években népszerű film- és sorozatfeldolgozások révén, amelyek Pablo Escobar, a néhai kolumbiai kokainbáró életéről készültek. Escobar gyakorlatilag nagymenő hőssé vált; a halála után évtizedekkel, az özvegye, Victoria is könyvet adott ki tavaly az életéről.
De mi a kokain azon kívül, hogy körüllengi a „VIP-drog mítosz”? Miért szívják, és mit szívnak tulajdonképpen, akik ezt teszik? Mi a jó benne, és mi a rossz, és azon kívül, hogy a dél-amerikai őserdőkből indult hódító útjára, mégis hogyan kerül például a kelet-európai asztalokra? Nem utolsósorban pedig: mennyi áldozata van? Dezső András könyve, aMagyar kólaaz 1900-as évek elejétől kalauzol el bennünket a kokain útján módos polgároktól kezdve, ünnepelt művészeken, fehérgalléros bűnözőköm, piti dílereken és igazi vadorzó gengsztereken át a mai, nagyon zárt fogyasztói rétegig.
Csodaszámba ment, majd a gyógyászatban használták legálisan
Talán nem meglepő, hogy a kokaint a gyógyászatban használták először. 1859-ben Albert Niemann a Göttingeni Egyetemen kidolgozott egy módszert, amelynek segítségével az Erythroxylon coca nevű növényi kivonat kereskedelmi mennyiségben is előállíthatóvá vált. A növény akkor már rég népszerű volt a dél-amerikai indiánok körében, és ez a hír eljutott az óceán túlpartjára is.
Az indiánok elsősorban élénkítő, éhség- és fájdalomcsillapító hatása miatt szívták a kokacserjét. A XIX. században ugyanezért, pontosabban a fájdalomcsillapítás miatt kezdték el használni a gyógyításban.
Húsz évvel később egy bécsi szemorvos, Karl Koller rájött, hogy a kokain a nyálkahártyán keresztül pár perc alatt felszívódik és érzéstelenít, e hatás akár fél óráig is eltarthat, ez pedig jelentős segítség az operációknál.
Koller egyik előadását meghallgatta a híres pszichiáter, Sigmund Freud is, aki 1884-ben tanulmányt írt a szerről. Ez jelentősen megdobta az anyag népszerűségét, és akik meg tudták fizetni, azok alkalmazni kezdték mindenféle nyavalyára, például mandulagyulladásra, fülfájásra, fogpanaszokra, asztmára, aranyérre, de adták alkoholistáknak és morfinistáknak is. Nem igazán voltak még tisztában a szer veszélyeivel, egy ideig lehetett kapni a gyógyszertárakban is.
A húszas évekre Budapest is behavazódott
A könyv részletesen ír arról az időszakról, amikor Magyarországra is beköszöntött a kokain, és akkor is szívták, amikor már tilos volt. Főleg a tehetősebb réteg engedhette meg magának: a művészkörök, a vagyonos urak jutottak hozzá, és váltak a rabjává, de akadtak olyanok is, akiket rendesen megnyomorított. Volt, aki földönfutóvá vált miatta, esetleg bele is halt a fogyasztásába.
„Ahogy manapság, akkoriban is jól konspiráltak a kereskedők. Kerülték a nyilvánosságot, a dílerek csak olyan emberekkel álltak szóba, akiket előzőleg a hálózat egy másik tagja megbízhatónak tartott és beajánlott.
A drogot nem közvetlenül adták át, hanem egy meghatározott lánc szerint a vevőt küldték a megfelelő helyre. Általában kávéházakba, ahol a pincérek az asztal alatt csúsztatták oda a kis csomagocskát a címzettnek. Ezután a vásárló elvonult a mellékhelyiségbe, és felszippantotta a port. A rendőrség tudott erről, nehéz is lett volna előlük eltitkolni. Mivel nemcsak kokain, hanem morfium is gazdát cserélt ezeken a helyeken, a leginkább fertőzöttnek számító kávéházakban a sok sápadt, lesoványodott arcú vendég láttán a kívülállók is tudták, de legalábbis gyaníthatták, mi folyik a háttérben”– írja a szerző a húszas években az országban uralkodó állapotokról.
A háború után, a kommunizmus évei alatt egyáltalán nem lehetett kokainhoz jutni itthon, a drogot a hanyatló nyugat veszélyes szerének tartották. Egészen a rendszerváltásig szóba sem jöhetett Magyarországon a kokainfogyasztás.
Hosszú idő után aztán újra beköszöntött a tél
„A kilencvenes évek elején egy gramm kokainért tízezer forintot kellett fizetni, ami óriási összegnek számított akkoriban, hiszen az átlagfizetés tíz- és harmincezer forint között mozgott. Ezért tényleg csak azok engedhették meg maguknak a kokót, akiknek nem okozott gondot egy ekkora összeg előteremtése. […] Az alvilágból is a vagyonosabb alakok kaptak rá leginkább a kokóra. Vagy azért, mert annyi pénzt kerestek a bűnözésből, vagy azért, mert a jó bűnözői kapcsolataik révén esetleg a piaci árnál olcsóbban jutottak hozzá a szerhez. Ami pedig sokakat közülük teljesen tönkretett.
Az olajozásból és más okosságokból meggazdagodó bűnözők egy része ötven-, de akár százmilliót is elkólázott az évek során, felélve mindazt, amit »kínkeserves« munkával megszereztek.”
A kilencvenes években a bulizási szokások is egészen másmilyenek voltak itthon, mint a 2010-es évektől napjainkig. Vizoviczki László, a Vizo néven elhíresült bűnöző és partikirály volt az éjszakai élet ura, a birodalmának központja pedig a Hajógyári-sziget volt, ahol nyilvánosan folyt a drogozás. Ekkor terjedtek el szélesebb körben a partidrogok, és velük együtt – a tehetősebb rétegben – a kokain is. A Hajógyárin volt olyan hely (a Coronita), ami hajnal ötkor nyitott szombatonként, és vasárnap délutánig tartott az úgynevezett after. A Coronita kifejezetten a drogos partizók kedvenc helye lett, hiszen a rengeteg szer nem engedi meg a fáradtságot, ezért tudták átbulizni például a vasárnapi ebédet is.
A feláldozható dílerektől a nagy királyokig
A könyv azt a „táplálékláncot” is sorra veszi, amely a kokain és az egyéb drogok útját jelenti Dél-Amerikából. A feláldozható, naiv és sokszor tudatlan dílerek – akik közül sokan azzal sincsenek tisztában, milyen veszélyes üzletet vállalnak magukra – pár ezer dollárért csinálják, köztük akadnak gyereküket egyedül nevelő, reménytelen helyzetben lévő fehér nők is.
Dezső megszólaltat olyan korábbi, magyar női dílert, aki komoly kapcsolatrendszert alakított ki Európa-szerte, többször lebukott, azóta pedig hosszú börtönbüntetése után jó útra tért, de szinte mindenét elvesztette.
A dílerek között különböző életutakat ismerünk meg, de előbb-utóbb mind lebukik, csak aki nagyon rafinált, és kellő időben kiszáll – tehát nem válik a pénz miatt mohóvá, és nem szokik rá maga is a cuccra –, az képes leállni, és a dílerkedés után rendes életet élni.
„A magyar kokainos bűnügyek aktáit tanulmányozva feltűnt, hogy szinte valamennyi eset leleplezését titkos nyomozati eszközök: telefonlehallgatások, megfigyelések segítették elő. A 2018 nyarán hatályba lépő új büntetőeljárásról szóló törvény már arra is lehetőséget ad, hogy ha egy bűnüldöző szervhez befut egy pletyka, akkor annak alapján eljárást indítsanak valaki ellen. Ezt nevezik az új törvényben előkészítő eljárásnak. Ilyenkor azért nyomoznak a rendőrök, hogy kiderítsék: igaz-e a pletyka” – írja Dezső.
Dr. Bodó Kristóf büntetőügyvéd, aki több drogos ügyben lát el védelmet pedig ezt mondja:
„Általános hiba, hogy a virágnyelvet nem odaillő kontextusban használják. Márpedig ha nem illik a kontextushoz, akkor átlátszó. Ha valakik egyfolytában rúd kolbászok, szalámik megrendeléséről értekeznek, akkor nem árt, ha van éttermük vagy legalább hentes végzettségük.”
Molnárfi István ma már ügyvéd, de korábban harminc évig dolgozott rendőrként, 2007-től tíz éven át a BRFK Szervezett Bűnüldözés Elleni Főosztályán dolgozott a Kábítószer-ellenes Osztályon:
„Nagyon sokan abbahagyják. A bűnözőkre jellemző, hogy lelkileg nehéz megemészteniük azt, amit csinálnak. Állandó feszültségben élnek, egy idő után nem tudnak aludni, felpattannak a sziréna hangjától is. Van, aki csak akkor nyugszik meg lelkileg, ha elfogják, mert lekerül róla a teher.
Azt, aki hosszú távon csinálja ezt, idegileg felőrli. Persze, van az a típus, akit gyorsan megfognak, mert hülye hozzá, és van az a típus, akit nem fognak meg és abbahagyja.”
Évente több ezer tonna fehér por
2014 és 2017 között kétszeresére nőtt az előállított kokainmennyiség, így ennek a szernek lett a leglátványosabb a térhódítása. Becslések szerint jelenleg huszonhárommillió kokainfogyasztó él világszerte, a legtöbben Észak-Amerikában, és Nyugat-, illetve Közép-Európában. Az elosztás természetesen ma is Dél-Amerikából, legfőképpen Kolumbiából, Peruból és Bolíviából indul. Évente több ezer tonna kokain előállításához elegendő kokacserjét termesztenek ezeken a területeken, bár Peruban és Bolíviában összesen nem termesztenek annyit, mint Kolumbiában – a mai napig ez a terület a kokain-nagyhatalom.
Az Europol adatai szerint 2017-ben összesen száznégyezer kokainfogást jegyeztek fel az Európai Unióban, ez száznegyven tonna lefoglalt drogot jelent.
Hatalmas számokról beszélünk tehát, és ez csak a lefoglalt része.
Kik szívnak?
Dezső könyve nem leplez le senkit. Olyan nyilatkozatokat, nyilvános eljárások adatait viszont felsorakoztatja, amelyekből tájékozódhatunk és levonhatunk valamiféle tanulságot.
Ismert Stohl András ügye, aki bekokainozva okozott autóbalesetet, és mivel ebben az esetben volt sérült is, ráadásul a színész visszaeső volt, börtönbe is került.
Széki Attila, alias Curtismár 2015-ben vallott a kokainozásáról aCsibészbibliacímű könyvében:
„Gondoltam, belefér, ugyanolyan, mintha bulizás közben berúgnék. De sajnos tényleg nagyon bejött a kokain.
Az sem tűnt fel, hogy negyvenezret elköltök egy este cuccra, mert úgyis megkeresem másnap. Akkor tényleg nem tűnt fel az embereknek, csak másnap. Ráadásul másnap szarul sem voltam tőle, itt nincs olyan, hogy fáj a fejed, vagy ég a beled, mint egy bebaszás után.”
Curtis azóta valóságshow-t is forgatott a rehabos időszakáról, miután Majka 2018-ban egy koncert előtt bejelentette, megválik a rappertől, mert a kokó közéjük állt. Az esetet különös felháborodás övezte, ezután jelent meg Curtis realityje a TV2-n. Majd új esélyként visszatérhetett a Majkával közös formációjába, illetve idén a TV2 tovább foglalkoztatta aSztárban sztárcímű show-műsorban, ahol nagy botrányt okozott, hogy nem jelent meg az egyik utolsó élő adásban. Ez után a húzás után eléggé sokan kokaint kiáltottak ismét.
Stohl András is könyvet írt a börtönben töltött hónapjai után. Bár sokan az ellenkezőjét jósolták, sikerült visszatérnie a szakmájába, azóta botránymentesen él.
Szabó Győzőről viszont soha nem derült ki a könyve megírása előtt, hogy drogozott, bár ő nemcsak kokainnal, hanem leginkább heroinnal élt. Történetét azért tárta fel, hogy másoknak segíthessen.
A Magyar kóla érinti viszont azt a zárt társaságot, a politikusok körét is, amelyhez csak a szóbeszédet lehet felhasználni információs forrásként. A Vizoviczki-birodalom leomlása után egyébként is csak a privát bulik, és a kis klubok szeparált helyiségei adnak teret a kokainfogyasztásnak.
Kik hozzák?
Az egyik díler így nyilatkozik a kötetben:
„Ha van harminc embered, aki tíz éven keresztül rendszeresen, hetente, kéthetente, havonta egyszer-kétszer megkeres, és vásárolja ugyanazt a mennyiséget, az egy tök jó dolog. De ez a legritkábban van így. Az a jellemző, hogy jön egy ügyfél, fél évig nyomja, aztán kiesik a rendszerből, mert elköltözik, szerelmes lesz, tönkremegy anyagilag, vagy egyszerűen csak leszokik.”
„A kokain egy olyan kurva, ami szipkázza az ember erőforrásait. Nem csak az anyagiakat. Az energiát, a motivációit.
Hosszú távon ez befordítja az embert. Sok olyan kliensem van, aki havi egyszer vesz, mert szeretne magának egy estét, amikor egy üveg bor mellett egy este felszív egy csíkot. Ez a legjobb ügyfél.”
Egy másik díler a politikusokról:
„Nekik saját ellátórendszerük van. Nekem csak egyszer volt ilyen ügyfelem. Volt egy rendezvény, ahol sürgősen kellett a cucc, és valószínűleg éppen akkor az ő emberük nem tudta biztosítani valamiért. Egy barátnőmön keresztül ment az üzlet, tehát nem vadidegenként kerestek meg. De csak utólag tudtam meg azt is, hogy ebben a felső szférában kellett a kóla, egy miniszter akkori párjának. Nagyon nehéz abba a körbe bejutni, ami nekik szór. Azok az elosztók, akik nekik szállítanak, személyesen sosem találkoznak az igazán szenzitív személyekkel.”
Mit tesz az emberi szervezettel?
„Míg a magyar egészségügyi ellátórendszerbe hivatalosan néhány százan kerülnek be évente a kokainhasználat miatt, a kokainfüggők száma több ezerre tehető. Ami persze elhanyagolható a több százezer masszív alkoholistához képest, de az egészségügy nem szűri ki a kokainhasználókat, ahogy arra sincs adat, milyen arányú a szerhasználat következtében, akár áttételesen fellépő halálesetek száma. Nem egy szívinfarktus hátterében is állhat a kokain. Erre az ország legismertebb toxikológusa, Zacher Gábor hívta fel a figyelmem több interjúban. És itt nemcsak azokra kell gondolni, akiknél halállal végződik a szívroham, hanem azokra is, akik túlélik. A kokain szapora szívverést okozhat, megemelkedhet tőle a vérnyomás, romolhat a látás, akár a hallás is.
Egy kokain okozta szívinfarktus rendszerint nem úgy következik be, hogy valaki felszív egy csíkot, aztán hirtelen lefordul a székről. A szerhasználat után órákkal olyan anyagcseretermék keletkezik, amely összehúzza az ereket, köztük akár a szívet vérrel ellátó kisereket is.
A kórházban viszont nem kérdezik meg az infarktusgyanúval bevitt betegtől, fogyasztott e kokaint, pedig a kezelés szempontjából nagyon nem mindegy, mivel a kokain okozta és a »hagyományos« infarktusnak más a terápiája” – írja könyvében Dezső András.
De aMagyar kólafelemleget egy olyan esetet is, amelyben egy jól szituált, vidéki pár férfi tagja nyelt le egy zacskó, halálos mennyiségű kokaincsomagot egy igazoltatás során. A férfi testében kiszakadt az anyag, és a halálos mennyiség ötszöröse kezdett el dolgozni a szervezetében. Mire a jogosan félő barátnője kihívta a mentőket, a férfit már nem lehetett megmenteni. Nem hívott kellő időben a segítséget, mert rettegett a lebukástól, egyedül maradt egy kisbabával, de a dolog így is kiderült, hiszen a boncolásnál megtalálták a zacskót. A nő ellen eljárás indult, de nem ítélték el. Az áldozat édesanyja a mai napig képtelen belenyugodni a történtekbe.
Sok hasonló történetet találunk még aMagyar kólában: felszívott vagyonok, félresiklott életek, halálos gázolások, leromlott egészség, és azon kevesek, akik idejében ki tudtak szállni a drogbizniszből, és ma legális vállalkozást vezetnek a kokainon megkeresett pénzből, vagy ha fogyasztók voltak, akkor letették az anyagot és nem szívtak többet.
Mások pedig ma is ülnek, vagy visszafordíthatatlan egészségkárosodással élnek együtt, esetleg elszórták az összes pénzüket erre a szerre.
Vannak átlagos reggelek. Amikor azt hiszem, semmi extra nem fog történni, de a szenvedélybetegekkel való munkában az a legszebb, hogy bármikor, bármi megeshet. Ehhez idővel hozzá lehet szokni, mert ilyen a természete a dolognak. Impulzív, gyors, változékony és esetenként rendkívül szélsőséges. Sajnos ennek a végletességnek az egyik, nem éppen legpozitívabb megnyilvánulása az, amikor az energiák, indulatok az önmagunknak való ártás irányába fordulnak (még akkor is, ha ez nem feltétlenül tudatos).
Így volt ez tavaly ősszel is, mikor egy hasonlóan gyanútlan, korai indítás után az egyik kliensünk, ahogy beértem dolgozni azzal fogadott, hogy egy függő társa, aki rövid ideig betegünk is volt az intézményben, megölte magát. Nem tudtunk rajta segíteni, mert többedik nekifutás után sem vállalta a terápiás kereteket, ahogy máshol sem mutatott valódi motivációt a felépülésre.
Ezzel (hogy valaki nem akar „terápiázni”) még nem is lenne probléma, van olyan, hogy egy szenvedélybeteg (ahogy más elakadásoknál is hasonló a történet), még nem áll készen a folyamatra, tagad és a saját szabályai szerint játszana. Csupán egy gond van: hogy nem mindenki éli túl azt az átmeneti periódust, ameddig beérik a motiváció. A fentebb említett szuicidium már a harmadik volt a félévben (korábban két alkoholbeteg, akiket szintén ismertem, ontották ki életüket, jórészt a szerhasználat következtében), akkor határoztam el, hogy írni fogok a témáról.
Bármilyen függőségről beszélünk, lényeges ismérv az, hogy a negatív következmények ellenére sem tudjuk abbahagyni a visszaélést (és ide nyugodtan behelyettesíthető az ismert drogokon kívül – beleértve az alkoholt is – a viselkedési függőségek széles palettája).
Az addikció velejárója az öndestruktív magatartás, és ahogy általában ez látszik: a szerhasználó idővel teljesen tönkre teszi magát (az egészséget, a kapcsolatait, stb.) és általában a környezetét is. Tehát létezik a „lassú öngyilkosság”, amiről hallunk, amit általában ismerünk.
Arról viszont lehet, hogy kevesebb információnk van, hogy az alkoholbetegek esetében az öngyilkosság igen gyakran előfordul, és nem számolunk azzal, hogy mekkora a kockázat valójában. A szándék nem feltétlenül egyértelmű, lehet, hogy az alkoholista egyébként nem akar tudatosan ártani magának, a végeredmény (mondjuk egy szerencsétlen gyógyszer+pia kombó következményeként) mégis az, hogy végez magával. Felsorolok néhány ilyen körülményt, amit érdemes végiggondolni akkor, ha hasonló problémánk van, vagy valaki a környezetünkben ezzel küzd.
Megborult biokémia, kiürülés: Talán evidensnek tűnik, bár nem feltétlenül az, hogy a szer hiánya olyan hormonális változásokat idézhet elő, a neurotranszmitterek működését annyira felborítja, hogy ez elviselhetetlen affektusokhoz vezet. A kiürülés és megvonás periódusa óriási stressz, adrenalin, kortizol löket, krízisállapot az idegrendszernek és a szerveknek, ilyenkor reflex szinten “ütni vagy futni” kéne. Ebben az állapotban megnövekedik a környezet és az önmagunk felé irányuló káros és kockázatos magatartásformák választásának valószínűsége. Ezt sok országban a bíróság akár felmentő körülménynek, nem beszámítható állapotnak tekinti, merthogy egyébként azzá is válhat: átmeneti pszichózist élhetünk át, aminek a lakásban egyedül ücsörögve, ki tudja mi lesz az eredménye.
Halálos adag, elvonás: Folytatva az előző bekezdést, mint a legtöbb kábítószerként ható vegyületet, az alkoholt is túl lehet adagolni, de ami ennél is fontosabb (és ezt sokan nem tudják): az elvonásos állapot akár egy epilepsziás roham kialakulásáig fokozódhat, sőt, a tünetekbe bele is lehet halni. Így az alkoholbetegség bizonyos szintjén kórházi kezelés nélkül kifejezetten életveszélyes, mondhatni “öngyilkossági kísérlet” lehet önerőből leállni, absztinenciát tartani.
Súlyosbodó pszichiátriai állapot:Némileg kapcsolódik az előzőkhöz. Köztudott, hogy az esetek nagy részében a függőség együtt jár valamilyen pszichiátriai megbetegedéssel (az nem mindig egyértelmű, hogy melyik volt előbb), de egy viszonylag „jól funkcionáló” szorongásos beteg, aki alkoholizálni kezd is elérheti azt, hogy emiatt személyisége „borderline” működést vegyen fel (ezt ne keverjük össze a borderline személyiségzavarral!). Itt arra gondolok, hogy a szerhasználat során a személyiség olyan funkciói károsodnak (pl. impulzuskontroll, érzelemszabályozás, stb.) ami az indulatok és az érzelmek kezelési zavarának súlyos fokát érheti el és akár az arra való képességünket is részlegesen elveszíthetjük, hogy felmérjük tetteink következményét. A beteg kezdi úgy érezni, ha nincs a szer, egyfajta krónikus kínzó üresség lesz rajta úrrá, ami szintén borderline jegy. Tehát az alkohol felerősíti az eredeti pszichiátriai problémát, fokozza a tüneteket, ami a szenvedés növekedésével és a megfelelő fékek hiányával átgondolatlan döntések felé sodorja az illetőt.
Bosszú és kontroll:Gyakori jelenség szenvedélybeteg családokban, hogy a konfliktusok zöme a hatalom körül összpontosul. Nem sok olyan függőt láttam, akinek ne lett volna alapélménye egyfajta igazságtalanságérzet, amiből leginkább valamiféle öntörvényű gondolkodásmód és viselkedés fakadt. A hozzátartozó kioktat, vádol, meg akarja szabni a helyes magatartást, moralizál, megszégyenít, eldugdossa az üvegeket az alkoholista elől, a szerhasználó pedig válaszul az ivással próbál irányítani. E korántsem barátságos játszmában el lehet jutni odáig, hogy sarokba szorulunk. Már nem használhatjuk fegyverként azt, hogy berúgunk, mert többet szenvedünk miatta, mint amennyit nyerünk a játszmán azáltal, hogy „megmutatjuk, nekünk ugyan ne szabja meg senki, hogyan kéne cselekednünk”. Ebben a tehetetlen állapotban az öngyilkosság akár a másik megbüntetésének, a kontroll visszaszerzésének is lehet a módja („önmagamon keresztül téged bántalak, befolyásolom az érzelmeidet”).
Elviselhetetlen józanság, depresszió:A szem kinyílna, de a világ, ami körül vesz, lehangoló és félelmetes. Tele van veszteségekkel, kudarcokkal, elrendezetlen adósságokkal, amik elsőre szinte megoldhatatlannak tűnnek. Minden kilátástalan, a barátok, segítők nagy része már elveszett. A legveszélyesebb ilyenkor az izoláció, a magunkra maradás. Támogatás nélkül az elkeseredés tragédiához vezethet.
“Jogos” önkritika: Kiegészítve az előző pontot, a depresszív gondolkodásmód megélésen kívül, ami részben a szerhasználat utáni, az azonnali önjutalmazás megszűnését követő biokémiai zavar következménye, az önvádnak van egyfajta “reális és jogos eleme” is. Amikor az erkölcsi “zuhanást, romlást” tudatosítjuk, és számba vesszük azokat a cselekedeteket, amikkel kárára voltunk másoknak, nem túlzás, ha mindezek következtében az a zsigeri élményünk, hogy undorodunk magunktól, már tükörbe sem tudunk nézni. Erre a mértékű szégyenre, bűntudatra szintén lehet az a válasz, hogy mindenkinek jobb lenne, ha inkább nem léteznék. Egyféleképpen lehet feloldani ezt az állapotot (úgyhogy ezzel nem egy hárítást alkalmazunk), ha betegségbelátást szerzünk, tudatosítjuk azt, hogy függők vagyunk és elfogadjuk, hogy alkoholizmusunkhoz, amíg ezt nem kezeljük, hozzátartozhat az etikátlan, erkölcstelen életvitel. Ezáltal megszűnhet az önvád, de felelősségérzet keletkezhet a jövőre vonatkozóan, elismerve a jóvátétel szükségességét.
Politoxikománia:„Ha már ilyen jól kiütöttem magam a nyugtatókkal, mi lenne, ha kísérőként fogyasztanék mellé egy kis alkoholt is? Úgy nagyobbat szól!”. Mi van, ha olyan hatalmasat, hogy a két kémia összeférhetetlensége miatt véletlenül leáll a légzésem? Sajnos, ezzel is találkoztam már.
Egyszer élünk, a halált is legyőzöm:Nemcsak a felelőtlen politoxikomán használat, hanem a szenvedélybeteg életmód is magával hozhatja azt az attitűdöt, hogy egyszerűen fogalmazva izgalmassá válik a halállal való játék. Mivel a holnapnak nincs tétje, a mai napot viszont ki kell maxolni, akár kifejezetten megrészegülhetünk attól a tudattól, hogy mi mindenre lehetünk képesek a szer befolyása alatt.
Elakadt gyászmunkák:Egy szenvedélybeteg élettörténetét megismerve, sokszor találunk elakadt gyászfolyamatokat, feldolgozatlan veszteségeket. A függő önismereti hiányosságai és éngyengesége miatt képtelen elviselni a veszteség fájdalmához társuló érzéseket, ezért defenzív, védekező válaszként egy kizárólagos, omnipotens viszonyba kerül a szerrel. Egy ideig szimbiózisban maradhat az anyaggal, ezzel szimbolikusan törekedve egyfajta kapcsolatra az elveszett személlyel, tárggyal (ezt helyettesíti az alkohol, ami megnyugtat, biztonságot ad), de, amikor már az ital sem bizonyul igazi partnernek, csak egy módszer marad az újraegyesülésre: az öngyilkosság. Mondhatnám úgyis: a szerhasználattal a veszteség meghaladása, feldolgozása helyett fenntartunk egyfajta gondoskodási vágyat, ami a függőség kialakulása következtében konfliktusossá válik.
„Nem vagy többé a gyerekem”: A kirekesztés, elutasítás (még, ha nem is gondolunk arra, hogy ez így van, talán a legsúlyosabb „büntetés”, ami érhet bennünket emberi kapcsolatainkban). Tapasztalat, hogy a szenvedélybeteg (mivel nemcsak a használt szertől függ!) nemegyszer azért teljesíti a kezelést, hogy megfeleljen, bizonyítson egy számára fontos hozzátartozónak. Azonban ez igen veszélyes terep, ugyanis, az érintett családtag sok esetben egyáltalán nem úgy reagál, ahogy a szenvedélybeteg azt várná. Sőt, van, hogy kifejezetten negatívan áll a változáshoz (mondhatnánk neki lesz elvonási tünete azért, mert az addig tehetetlen addikt személyt már nem tudja úgy irányítani, mint előtte). Ez hatalmas csalódást készíthet elő, ami után, az elkeseredett beteg azt hiheti, hogy nincs miért élnie.
Magyarországon rengeteg ember szenved az alkoholizmustól és talán nem is gondolnánk, hogy mekkora kockázatot vállal az, aki életét ilyen méltatlanul áldozza fel. Lehet, hogy azzal nyugtatjuk magunkat, hogy csak az intravénás drogosok” azok, akik egy szórakozóhely mellékhelyiségében túllövik magukat, és akik hirtelen eltűnnek az élők sorából, de ne áltassuk magunkat: ugyanígy járhatunk alkoholbetegként mi vagy akár ismerőseink is akkor, ha nem ismerjük el a tényt, hogy ez az állapot egyedül, önerőből, segítség nélkül már nem kezelhető.
A szerző pszichológus, a Félút Centrum terápiás munkatársaként dolgozik szenvedélybetegekkel és családjaikkal.
Felhasznált irodalom:
Gabbard, G. O. (2016): A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve, Lélekben Otthon.
Mindenki családjában lehet egy nagymama, aki 30 éve nyugtatókon él - és aki nem is sejti, hogy ő valójában szerfüggő. A gyógyszerfüggőség rendkívül rejtett és aluldiagnosztizált probléma Magyarországon, amely minél előbbi megoldást igényelne. Fontos leszögezni: nem megoldás, ha egyik napról a másikra eldugjuk a nagyi elől a pirulákat.
Illegális rossz, legális jó?
A legfőbb "stresszoldó" és függőséget okozó szer idehaza egyébként még mindig az alkohol, társadalmi szinten pedig a legnagyobb "mumus" a kábítószer. Zacher Gábor, toxikológus korábbi nyilatkozata szerintma Magyarországon nagyjából800 ezerre tehető az alkoholisták számaés körülbelül 20 ezerre a drogfüggőké. Az alkoholfogyasztás óriási probléma, hiszen lassan egymillió alkoholista országa leszünk, központi alkoholstratégiánk azonban a mai napig nincs. Ezzel szemben a törvény keményen bünteti az illegális szerek használóit, azt az elgondolást erősítve az emberekben, hogy a különböző szerek veszélye legalitásban-illegalitásban mérhető.
Ez azonban egyáltalán nincs így. Egészségügyi károkat nem csak az illegális szerek okozhatnak: a magyar valóság azt mutatja, hogy leginkább az alkoholtól, a nikotintól és a receptre kapható pszichiátriai gyógyszerektől kellene tartani - használatuk (pontosabban a helytelen használatuk) ugyanis jóval elterjedtebb az országban, az általuk okozott ártalmak pedig a vezető halálokok között vannak. Míg azonban a kemény drogok és az elmúlt években felkapottá vált dizájnerszerek használatának veszélyeit senki nem vitatja,a társadalom döntő többsége szemlesütve elfordítja a fejét, ha a legális és elfogadott drogokról van szó.Pedig legális és illegális szerek között addikció tekintetében sincs különbség, ugyanúgy függővé válhatunk tőlük, csak míg egy füves cigaretta elszívását a törvény bünteti, addig a nagymama szekrényéből jogi következmények nélkül ki lehet csempészni egy levél nyugtatót.
A gyógyszerfüggőség igencsak aluldiagnosztizált probléma ma Magyarországon, ez azonban nem jelenti, hogy ne érintene tömegeket. Zacher Gábor úgy véli, hogy mintegy 200 ezren szenvedhetnek valamilyen gyógyszerfüggőségben, ebből70 ezren lehetnek altató- és/vagy nyugtatófüggők.
Nem rosszindulatból emeltük ki a gyógyszerfüggőség kapcsán a nagymamákat: kutatásokállapították meg, hogy a nők hajlamosabbak a szorongásra és az ezzel kapcsolatos gyógyszerszedésre. A jelenség visszavezethető a genetikára, a stresszkezelési nehézségeikre, és lehetséges, hogy a női szerepekkel is összefüggésben van. Szorongásuk orvoslására a nők hajlamosabbak a legális és kevésbé stigmatizált formákat választani - a gyógyszer pedig ilyen. De az alkohol esetében is hajlamosabbak a rejtőzködő ivásra, mert esetükben az alkohol stigamtizáltabb, mint a férfiaknál. Továbbáfelmérések szerintaz Egyesül Államokban a nyugtató, szorongásgátló gyógyszerek használata az idősebb korosztályban a legelterjedtebb.
Benzodiazepinek: szerves festékek kutatásakor fedezték fel
A nagymama szekrényében nagy valószínűséggel valamilyen benzodiazepin hatóanyagú nyugtató vagy altató rejtőzik. A benzodiazepinek olyan, a pszichoaktív gyógyszerek osztályába tartozó vegyületek, amelyek az agyban fejtik ki hatásukat: fokozzák a GABA neurotranszmitter hatását a GABAAreceptorokon, ami depresszív vagy nyugtató hatással van a központi idegrendszerre. A benzodiazepineket a legkülönbözőbb problémákra írják fel az orvosok. A pszichiáterek a hivatalos ajánlásoknak megfelelően főleg szorongásos betegségekre, például pánikroham vagy szociális fóbia kezelésére adják.Emellett azonban nagyon gyakran helytelenül használják például "antidepresszánsként", vagy krónikus alvászavar kezelésére.
Az első benzodiazepint, a klórdiazepoxidot 1960-ban hozták forgalomba, amelyet aztán a diazepám követett. Az új szerek nagy sikert arattak, az 1970-es évekre a világon leggyakrabban felírt gyógyszerek a benzodiazepinek lettek.
.
Az első benzodiazepint Leo H. Sternbach fedezte fel, aki a második világháború alatt szerves festékeket kutatott Bázelben. Miután a nácik elől Amerikába emigrált, a bázeli kutatólaboratóriumból magával vitt kísérleti festék-alapanyagok közül valamelyikről véletlenül kiderült: nyugtatja és lazítja a patkányokat. Váratlan és elképesztő eredménye arra sarkallta, hogy tovább kutasson, és így lett a benzodiazepinek ünnepelt atyja.
.
- vázolja fel röviden a benzodiazepinek felfedezésének történetétdr. Kopácsi László pszichiáter, aki praxisában kiemelten foglalkozik a gyógyszerfüggőséggel.
Hozzáteszi, akkoriban bizony véletlen kellett a pszichoaktív szerek felfedezéshez, mivel a pszichofarmakológia még gyerekcipőben járt. Ugyan forgalomban voltak a rendkívül addiktív és veszélyes barbiturátok, de a kutatók fejében még nem állt össze a kép arról, hogya lelki betegségek háttere-következménye az agy strukturális változásaiban is megnyilvánul.Ehhez a felismeréshez még nem volt kellően fejlett az idegtudomány. Akkoriban a jómódú, nagyvárosi polgárok a világ szabad felén freudi, pszichoanalitikus díványokon próbáltak megszabadulni gondjaiktól, miközben nálunk a szovjet megszállás idején a pszichológia "burzsoá áltudománynak" számított. A szegényebb néprétegek szorongáscsökkentője, búfelejtője pedig az alkohol, még rosszabb esetben az öngyilkosság maradt.
Ellentétes terápiás igényeket is ki tudnak elégíteni
A benzodiazepinek különböző, egymással ellentétes terápiás igényeket is ki tudnak elégíteni:nappal stresszt csökkentenek álmosítás nélkül, míg éjjel az alvást javítják nappali álmosság nélkül. Ezeket a különféle hatásokat a kémikusok úgy érték el, hogy a benzodiazepinvegyületek nagyon hasonló alapgyűrűihez különböző oldalláncokat kapcsoltak, megalkotván a többféle benzodiazepin alcsoportokat. A benzodiazepinek a központi idegrendszerben, az agyban fejtik ki hatásaikat, illetve mellékhatásaikat. Hatásaik között említhető a szorongásoldás, feszültségcsökkentés, a nyugtató-altató hatás, az izomlazítás, illetve az epilepsziás görcsgátlás.
A mindennapokban főleg az első két hatás miatt használják ezeket. Több mint egy tucat benzodiazepin hatóanyagú gyógyszer van jelenleg forgalomban, és valamennyiszernek szorongásoldó, feszültségcsökkentő hatása van, nagy adagban azonban ezek is könnyedén elaltatnak.Csakúgy, mint a benzodiazepinekhez nagyon hasonlóan ható alkohol: kis mennyiségben oldja a feszültséget, nagyobb mennyiségben kiüt és elaltat.
A könnyű hozzáférhetőség kockázatai
A benzodiapezinszármazékok vénykötelesek, ésbár pszichiátriai gyógyszerekről van szó, Magyarországon a háziorvosok is felírhatják őket.Dr. Kopácsi Lászlószerint ez a gyakorlat egyrészt jó, hiszen könnyebben hozzáférhetnek a valóban rászorulók, ám számos hátulütője is lehet. "Ami sokszor hiányzik, az a BZD-t szedők korrekt tájékoztatása a hosszú távú szedés veszélyeiről, a szedés szabályairól, az akaratlan gyógyszerfüggőség elkerülésének lehetőségeiről" - magyarázza a pszichiáter.
A gyógyszerfüggőség kialakulásának kockázata a rendszeres napi adagok és a kezelés időtartamának emelésével nő, így a benzodiazepinkezelésnek a lehető legrövidebb ideig kell(ene) tartania. A nyugati országokban általában a 2-4 hetes terápiajavaslat elfogadott, ugyanis a 4 hétnél tovább szedett benzodiazepin altatók és nyugtatók gyógyszerfüggőséghez vezethetnek.
Dr. Békássy Szabolcs dunavarsányi háziorvos kérdésünkre elismerte, hogya könnyű hozzáférhetőség miattóhatatlanul előfordul egy-egy praxisban a több évig, évtizedig tartó terápia - akár a sajátjában is -, ezek azonban orvosszakmai szempontból csak nagyon ritkán indokoltak. Nemcsak azért, mert függőséget okozhatnak, hanem azért is, mert mint mondja, az egyes pszichés kórállapotoknak van hatékonyabb terápiájuk is.
A függőségekkel foglalkozó drugabuse.com nevű edukációs oldalrészletesen felsoroljaa benzodiazepinszedés különböző stádiumaiban jelentkező lehetséges mellékhatásokat. A benzodiazepinszedést rövid távon igen kellemes hatások kísérhetik, úgy mint: eufória, örömérzet, szorongáscsökkenés, ellazulás érzése, megnyugvás.
A benzodiazepin hatóanyagú gyógyszerek szedésekor mellékahatások is előfordulhatnak. Így például álmosság, álmatlanság, kábultság, zavarodottság, kettős látás, elmosódott beszéd, koordinációs zavarok, remegés, hányinger, hányás, memóriakiesés és kognitív zavarok, hangulatingadozások. Jó tudni, hogy a gyógyszer szedése még terápiás dózisokban is fizikai függőség kialakulását eredményezheti.
"Gyógyszerfüggő vagyok, segítség!"
Csak néhány perces keresgélés kell hozzá, és az ember egy rakás olyan fórumra bukkanhat az interneten, ahol a kommentelők szorongásoldó gyógyszerekkel kapcsolatos tapasztalataikat osztják meg, és próbálják különféle tanácsokkal segíteni egymást a leszokásban. Egy ilyen fórum aktív tagjaa 48 éves Ágnes, aki jelenleg is szed benzodiazepineket és az 55 éves Erika, akinek sikerült segítség nélkül letennie őket.
Ágnes, elmondása szerint, 1996 óta szed alvásproblémáira és szorongására nyugtatót. Neki pszichiáter írta fel a gyógyszert, mellette évekig pszichológushoz is járt. Próbálta már letenni a pirulákat, ám eddig nem sok sikerrel: azt mondja, gyógyszer nélkül szorongások gyötörnék és aludni sem tudna. A lehető legkisebb mennyiséget szedi esténként. Az elmúlt 20 évben kétszer volt várandós, akkor az orvos tanácsára az első 3 hónapban abbahagyta - ez pedig a terhesség egyébként is kimerítő időszakát még nehezebbé tette számára. Ágnes nem sok esélyt lát arra, hogy le tudná tenni a gyógyszert. Egy orvos azt mondta neki, hogynagy nehézségek árán, csak kórházban tudna leszokni róla, és hogy valószínűleg majd egy másik gyógyszert kellene szednie helyette.Ennek pedig interjúalanyunk nem sok értelmét látta.
Erikánál kétféle betegséget is diagnosztizáltak: generalizált szorongást és kevert típusú fejfájást, aura nélküli migrénnel. Az elsővel 2000-től 2008-ig küzdött, a második 2009-ben kezdődött és jelenleg is tart. A szorongásra nyugtatót és antidepresszánst is felírtak neki - utóbbit azonban csak egy hónapig szedte, ő döntött az abbahagyása mellett. Volt, amit egy évig szedett, de olyan gyógyszer is, amelyből az elmúlt 18 évben több kúrát is végigcsinált, de a leghosszabb is "csak" 3-4 hónap volt. Hozzátette, hogy a benzókon kívül magára a fejfájásra is legalább 5-6-féle antidepresszánst próbáltak ki rajta, kevés sikerrel.
"A gyógyszer jótékony hatása annyi volt, hogy megszűnt a gyomoridegem, de ma már tudom, hogy csak addig, amíg a problémámmal nem kerültem szembe. Tehát a fizikai tüneteket csillapította. Naponta szedtem, nem nagy mennyiségben. Amikor a torokszorítás elkapott, akkor egy ideig a maximális adagom napi 1 mg volt. De a jellemző a 0,25 vagy 0, 5 mg volt. Volt, amikor felügyelte orvos, de volt, amikor magam emeltem vagy csökkentettem az adagot" - meséli. Mint mondja, a gyógyszerek összességében nem oldották meg a problémáját, és mivel a pszichológus sem tudott segíteni, végül magától ment pszichiáterhez.
Addiktológus: vonzó a bódít hatás
Erika és Ágnes egyébként az akaratlan gyógyszerfüggők táborát gyarapítják/gyarapították: ők azok, akik tényleges diagnózis alapján, orvosi utasításra kezdik szedni a pirulákat, de a hosszú idejű gyógyszerszedés miatt kialakul náluk a függőség.Dr. Demetrovics Zsoltaddiktológus, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetője azt mondja, ez a függőségi típus csak egy a sok közül. Gyakori az olyan eset is, amikor valaki bódító hatásuk miatt kifejezetten visszaélés céljából kezdi el szedni a benzodiazepineket, amelyeket sokszor alkohollal is kombinál. Ilyenkor általában vagy feketén jutnak a gyógyszerekhez, vagy több, egymástól független orvossal íratják fel. Megint mások orvosi utasításra kezdik szedni a gyógyszert, de felismerve az euforizáló hatást, az előírtnál nagyobb mennyiségeket kezdenek szedni. Mint mondja, az akaratlan gyógyszerfüggők esetében nagyon gyakori, hogyaz illető addig nincs is tisztában a függőségével, amíg egyszer csak elfelejti felíratni, és hirtelen gyógyszer nélkül találja magát.
Dr. Kopácsi László is azt hangsúlyozza, a benzodiazepinek veszélye, hogygyakran és gyorsan okozhatnak hozzászokást (gyógyszertoleranciát), amely a benzodiazepin-függőség (BZD-dependencia) előszobája. A tolerancia kialakulásakor a gyógyszerszedő egyszer csak azt veszi észre, hogy ugyanazon gyógyszeradag mellett újra feszültebb lesz, ismét előjön azalvászavara. A jeleket az állapot rosszabbodásaként fogják fel, és mivel hetekkel korábban a gyógyszer "jó volt", emelik a dózist. Akár gyógyszerelési hibáról, akár öngyógyszerezésről van szó, sok esetben ezzel indul el a függővé válás ördögi köre. Ráadásul a szakember szerint a megemelt benzodiazepinadaghoz még gyorsabban és még nagyobb valószínűséggel lehet hozzászokni.A benzodiazepinfüggőség akár néhány hét-hónap alatt is kialakulhat, de mivel rendkívül egyénfüggő, senkinél nem lehet előre megjósolni.
A pszichiáter szerint azoknak, akik rabjává váltak valamelyik vényköteles gyógyszernek, a többi szenvedélybeteghez hasonlóan (a függőség súlyosságának függvényében) megváltozik a gondolkodásuk, a viselkedésük. Nemcsak szervezetük, hanem az életük is megváltozik. Megsínyli a munkájuk, a társas kapcsolataik.Közérzetük nem a velük, illetve a környezetükben történtekkel összefüggésben kezd el változni, hanem az aktuális gyógyszerszint függvényében. "Az emberek valamilyen bajra (szorongásos betegségek, hangulatzavarok) kezdenek el szedni benzót, aztán paradox módon az elsődleges betegséghez egy idő után másodlagos betegség (benzodiazepin-függőség) társul" - mondja.
Erika egyébként igen szerencsésnek mondhatja magát, hogy egyedül, elvonási tünetek nélkül le tudta tenni a gyógyszereket - példáját azonban nem érdemes követni. Szakemberek szerint mindenféleképpen orvosi segítséget kell kérni a leszokáshoz.
Semmiképp ne vegyük el a nagymamától egyik napról a másikra!
Mivel a megvonás mind mentális, mind fizikai elvonási tünetekkel is járhat,leszokni mindig fokozatosan kell.Ha valaki egyik pillanatról a másikra teszi le a pirulákat, akkor ez akár epilepsziás rohamot is okozhat. Emellett a drugabuse.comtovábbi elvonási tüneteteket is felsorol, például:
remegés és túlzott izzadás
szapora szívverés és légzés
izomfájdalom
fejfájás
koncentrációs zavarok
hányinger és hányás
extrém szorongás
álmatlanság
hallucinációk
rohamok
depresszió
Bár a benzodiazepinek okozta elvonási tünetek első (és talán második) látásra (is) ijesztőek lehetnek, a szakemberek szerintmég így is biztonságosabban letehetők, mint elődeik, a barbiturátok.
.
Szinte minden családban van valaki, aki évtizedek óta szed nyugtatókat, szorongásoldókat, altatókat. Ez természetesen nincs így rendjén, de sajnos nagyon összetett a probléma, amelyet nehéz lenne egy csapásra megoldani. A benzodiazepinek egyébként az elődjeikhez képest már kevésbé problémás szerek. A korábban használt barbiturátok és rokon vegyületeik sokkal súlyosabbak voltak. Így a gluthetimid tartalmú szer megvonásába például akár bele is lehetett halni, és a túladagolása is nagyon komoly veszélyt jelentett. Ezeket a szereket azonban már szerencsére kivonták a forgalomból, a benzodiazepinek esetében pedig kisebb a túladagolás kockázata, és a megvonás is kevésbé veszélyes, de mindenképp orvosi felügyeletet igényel
.
- magyarázza dr. Demetrovics Zsolt,majd hozzáteszi, hogy ezzel együtta leszokás nehézsége attól is függ, hogy ki mennyi ideig, milyen mennyiségben szedett benzókat. Azt azonban hangsúlyozza, hogy hiába nem értünk egyet azzal, hogy a nagymama altatóval alszik, semmiképp ne vegyük el tőle egyik napról a másikra. "Az szed szorongásoldót éveken át, aki a problémáival eleve nem tudott mit kezdeni, és keresett egy 'külső' segítséget.Ha csak a gyógyszert veszem el, akkor rontok az állapotán,az sem megoldás, ha leteszi, és helyette alkoholra vált. Ezzel ugyanott tartanánk, sőt egy még ártalmasabb és kontrollálatlanabb folyamat indulhat el"- mondja Demetrovics.
A kiváltó okokat kellene megkeresni
Bár lehetnek gondok a benzodiazepinek szedésével, dr. Demetrovics Zsoltszerint azt sem szabad elfelejteni, hogy ezeknek a szereknek a felfedezése és használata óriási lépés volt a pszichiátriai betegségek kezelésében. Megfelelően alkalmazva nagyon fontos gyógyszerek, szükség szerint pszichoterápiával kiegészítve pedig hatékonyak példáula pánikroham, a szociális fóbia, az egyéb szorongásos zavarok vagy a kényszerbetegségekkezelésében. A problémákat nem maga a gyógyszer okozza, hanem a helytelen használat.
A benzodiazepinfüggést Dr. Kopácsi Lászlószerint több különböző tényező együttállása okozza, ezek pedig: a gyógyszerek olcsósága, a könnyű hozzáférhetőség, illetve a társadalmi elfogadottságuk. Míg egy alkoholistát a környezete jó eséllyel megbélyegez, addig a gyógyszerszedéssel szemben nincsenek társadalmi előítéletek.
Az addiktológus úgy látja, nagyon sok esetben a betegek kifejezetten egyszerű, gyógyszeres megoldást szeretnének problémájukra. Ahelyett, hogy időt, energiát szánnának a kiváltó okok feltérképezésére és azok kezelésére, inkább a könnyebbnek, egyszerűbbnek tűnő utat választják. Ezt a meglátást erősítik dr. Békássy Szabolcs tapasztalatai is. A háziorvos azt mondja, számos példa van rá, hogya betegek saját maguk kezdeményezik az ilyen típusú gyógyszerek felíratását, mivel jó terápiás effektusként élik meg a gyógyszer kezdeti hatásait.
.
Az emberek nem tudják, hogy nem a panaszaik (stresszreakció) jelentik a problémát, hanem az azokat kiváltó okok (stresszorok). És amíg az elsődleges problémákat nem oldjuk meg, addig nem szűnhetnek meg a másodlagos problémák sem, vagyis a tünetek és panaszok
.
- mondja.Mivel azonban átmenetileg tehermentesítenek, ezzel sokaktól el is veszik a változtatni akarás fő motiváló erejét.Ha valaki a gyógyszerszedés mellett nem koncentrál az alvászavart, szorongást kiváltó okok megszüntetésére, a kezdetben még kezelhető problémák helyett egy idő után leküzdhetetlen nehézségekkel fog szembesülni. A legtöbb alvászavart, szorongást, feszültséget provokáló stresszhelyzet fokozatosan alakul ki - ha az érintettek már kezdetekben kérnének külső segítséget (pszichológusét, pszichoterapeutáét), ha idejekorán alkalmaznának nem gyógyszeres módszereket (konfliktuskezelést, problémamegoldást, sportot, relaxációt stb.), akkor megúszhatnák a gyógyszeres kezelést és nem kívánatos mellékhatásait. A pszichiáter szerint nagyobb hangsúlyt kellene fektetnimárgyermekkortól kezdődően az életkorspecifikus pszichoedukációnak, az önismeret, az önbizalom és az önértékelés növelésének, a konfliktuskezelésnek, a stresszmenedzselésnek.
Ingyenes pszichoterápiás ellátás
Oriold Károly,a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány elnöke által a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől kikérthivatalos számok szerintMagyarországon összesen 560 ezer pszichiátriai beteg él. Közülük 160 ezer ember küzd szorongással, 70 ezren ismétlődő depressziós zavarokkal, 60 ezren depressziós epizódokkal. A hivatalos, 560 ezres szám mellett pedig becslések szerint további másfél milliónyian lehetnek, akik szintén valamilyen pszichiátriai betegséggel küzdenek, de nincsenek diagnosztizálva, és soha nem jutnak el orvoshoz.Az országban élő durván 2 millió pszichiátriai beteg jó részének nem szimpla gyógyszerezésre, hanem valódi megoldást nyújtó pszichoterápiás kezelésre lenne szüksége.Ilyen, bárki számára elérhető, ingyenes pszichoterápiás ellátás azonban gyakorlatilag nincs Magyarországon.
Hogy egészen pontosak legyünk, természetesen létezik az országban OEP-finanszírozta pszichoterápia, de arról nagyon nehéz képet kapni, hogy ezeket a kezeléseket hány helyen és hol lehet elérni. Annyi biztos, hogyaz országban négy pszichoterápiás osztály működik- három Budapesten, egy Miskolcon -, ahova vidékről is fogadnak ambuláns ellátásában pácienseket. Hogy ezen felül milyen ellátások hol érhetőek el, már sokkal homályosabb, ugyanis a legtöbb esetben méga kórházak honlapjáról sem derül ki egyértelműen,hogy egy adott intézményben dolgozik-e olyan klinikai szakpszichológus, aki végez pszichoterápiás ellátást. Mindenki számára elérhető, OEP-finanszírozott terápia helyett vannak azonban magánrendelések, amelyeket az adatok szerint az országban 93 ezer fő vesz igénybe - ők azok, akik meg tudják fizetni az óránként 8-12 ezer forintot elkérő magánterapeutákat.
2015-ben a jelenleg támogatott tizennyolcféle pszichoterápiás beavatkozásért egyébként az állam alig 662 millió forintot fizetett ki, ezzel szemben 2016-ban a leggyakoribb szorongásoldó gyógyszereket tízszer ennyivel, összesen 6,4 milliárd forinttal támogatta.
.
A probléma összetett. Mondhatná a háziorvos a 60 éves betegének, aki 30 éve altatóval alszik, hogy a gyógyszerek helyett el kéne mennie megtanulni imaginálni. Vagy a pánikbeteget is elküldhetné pszichoterápiába. De hova és miből menjen? Budapesten esetleg komoly anyagi ráfordítással találna is pszichoterapeutát, aki erre nyitott. De mi van a vidékkel? Amíg a pszichoterápiás ellátás ennyire elérhetetlen és állami támogatás híján komoly költséget jelent, addig nincs rá esély, hogy kiváltsa az egyszerű és gyors gyógyszeres megoldásokat
A mindfulness (tudatos jelenlét) szemlélete alapján minden olyan szokásunk függőségnek nevezhető – legyen az fölösleges aggódás, alkoholizmus, túlevés, alvászavar, akár depresszió –, amelyet annak ellenére nem tudunk abbahagyni, hogy tapasztaljuk a hátrányos következményeit.
Mi a függőség?
Mindenki tudja, hogy létezik alkoholizmus, drogfüggőség, nikotinfüggőség vagy szerencsejátékfüggőség. Ám ma már egyre gyakrabban használunk olyan kifejezéseket is, mint hogy sorozatfüggőség, internetfüggőség, telefonfüggőség, munkafüggőség, „evésfüggőség” vagy éppen szex-, pornófüggőség. Ha jobban belegondolunk, elég kevés olyan viselkedésfajta van, amelyre ne tudnánk rászokni.
A függőséggel – idegen szóval:addikcióval(szó szerin: ‘hozzászokással’) – foglalkozó szakemberek gyakran egy mérvadó amerikai kézikönyvet, a DSM-5-öt szokták idézni, ha a függőség kritériumairól van szó. E kritériumokáltalánosságbana következők:
Az adott viselkedést vagy szert nagyobb adagokban, hosszabb ideig alkalmazzuk, mint eredetileg akartuk. Csak leültem egy kicsit facebookozni, aztán már éjjel fél kettő van.
Hiábavaló kísérletek a viselkedés vagy szerfogyasztás abbahagyására. Megígértem magamnak, hogy nincs több süti, erre ma már egy egész tortánál tartok.
Jelentős időt töltünk az adott viselkedéssel vagy a szer beszerzésével, használatával, illetve a lábadozással. Órákig néztem pornót, másnap délig nem is tudtam fölkelni az ágyból.
Sóvárgás, késztetettség, sürgetettség, a kényszer érzése.Hallom, hogy írt a kollégám azzal a projekttel kapcsolatban. Tudom, hogy vasárnap van, és a gyerekek számítanak rám, de biztos extrém fontos.
A viselkedés vagy szerfogyasztás miatti nehézségek a munkában, otthon vagy az iskolában. Nem tudok koncentrálni a melóra, mert egész éjjel számítógépes játékot játszottam.
A viselkedés vagy szerfogyasztás miatti nehézségek az emberi kapcsolatok (barátság, párkapcsolat stb.) terén. A feleségem el akar válni, mert szerinte engem csak a pénz meg a munka érdekel.
Fontos társas, munka- vagy szabadidős tevékenységek föladása a viselkedés vagy szerfogyasztás miatt. Egész éjjel pókereztem, a francnak van kedve most elmenni a haverokkal focizni.
A viselkedés vagy szerfogyasztás folytatása a nyilvánvalóan káros testi/lelki következmények ellenére. Jó, hát meghíztam – de olvastam, hogy a magyarok 2/3-a kövér, úgyhogy nincs ebben semmi különös, nem igaz?
Életveszélyes helyzet is fölmerült már a viselkedés vagy a szerfogyasztás miatt.
Egyre több időt kell töltenünk a viselkedéssel vagy egyre több szert kell használnunk, hogy ugyanazt a hatást elérjük. Tavaly még csak 1-2 órát játszottam a neten, ma már 3-4 alatt nem bírom abbahagyni.
Elvonási tünetek a szer vagy viselkedés hiányában. Teljesen kivagyok. Lemerült a telefonom, és még 2 óra, amíg hazaérek.
A fenti kritériumokat eredetileg a szerfogyasztás mérésére találták ki, ám a példák alapján jól látszik, hogy gyakran akkor is kiválóan alkalmazhatók, ha egy bizonyos viselkedésről van szó.
2-3 kritériumteljesülése esetén enyhe zavarról,
4-5 kritériumnálmérsékelt addikcióról,
5 kritérium fölöttpedig súlyos problémáról szoktunk beszélni.
Alkohol, gyógyszer vagy kábítószer esetén kiválóan alkalmazható ez a skála, és úgy tűnik, az egyes viselkedési függőségek esetén is, mégis van itt egy kis bibi. Alkoholt inni, drogot fogyasztani, pénzben pókerezni ugye nem kötelező – ám ebben a modern világban nehezen kerüljük ki a telefont, az internetet, kénytelenek vagyunk dolgozni és enni is, és a szexre sem mondhatjuk, hogy eleve az ördögtől való dolog. Hol húzódnak hát a függőség és a „normális viselkedés” határai? Egyáltalán elkülöníthető-e a kettő?
Szerintem igen, csak épp nem mindig hízelgő az a kép, amellyel ilyenkor szembesülünk. Úgy vélem, a fenti kritériumok közül a 8.-nak van a legnagyobb jelentősége:„A viselkedés vagy szerfogyasztás folytatása a nyilvánvalóan káros testi/lelki következmények ellenére.”Káros hatással van-e rám, ahogy általában internetezem, dolgozom, vásárolok, randizom, szexelek, telefont használok, eszem, iszom, sportolok és így tovább? Ha ezt olvasva bólogatni kezdünk, akkor valószínűleg ráismertünk egy olyan viselkedési mintázatunkra, amely kárt okoz nekünk, mégsem tudjuk kontrollálni.
Az addikciók káros hatásai
Hogy mi ez a „kár”, az relatív, hiszen az egyes addikciók nem ugyanolyan mértékű rombolást okoznak. Nézzünk pár klasszikus forgatókönyvet!
1. Komoly dohányos vagyok, de amúgy megbecsülnek a munkahelyemen, szerető családapa vagyok, a társadalom megbecsült tagja – és a fenti kritériumlistán talán nem is érek el komoly pontszámot, mégis meghalok 45 évesen szívinfarktusban, hátrahagyva özvegyemet, gyerekeimet. Amíg éltem, általában kevés kárát láttam a függőségemnek – bár élhettem volna akár dupla ennyi ideig is.
2. Komoly alkoholista vagyok már 30 évesen, egyik állásból a másik után rúgnak ki emiatt, végül szellemileg és testileg is leépülök, hajléktalan leszek, elmagányosodom, és egyik szállóról a másikra ingázom, míg – túl korán – véget nem ér ez az élet. Ez a károk maximalizálása. Egy egyre romló élet, egyre kevesebb kilátással, általános leépüléssel.
3. Sikeres vállalkozó/politikus/diplomata stb. vagyok, ezerrel pörög a karrierem. Van egy csodás feleségem, két szép gyerekem – kár, hogy a napi 16 óra munka, kiküldetések, utazások miatt alig látom őket. Sokkol, hogy a feleségem egyszer csak beadja a válópert, a nagyobbik fiamat meg 16 évesen drogtúladagolással szállítják kórházba. Pedig mindent megadok nekik! Néha egyszerűbb a testi vagy mentális egészségi károkat számba venni, mint azokat a veszteségeket, amelyeket az élet egyéb területein szenvedünk el. Az egzotikus nyaralás, amikor apu többet beszél telefonon az üzletfeleivel, mint személyesen a családjával. Az iskolai előadás, ahová apu nem tudott elmenni. Vagy egyszerűen csak azok a dolgok, amelyeket a férjjel/az apával akart volna valaki megbeszélni, de ő sose volt épp akkor jelen. A pénz, a presztizs nem tudja ezeket a veszteségeket kompenzálni.
4. Afüggőségem „mindössze” annyi, hogy görnyedten ülök a számítógép előtt napi nyolc órát, 40 éves koromra több porckorongsérvem lesz, az egyiket meg is műtik, ám rendszeres fájdalmakkal, időnként komolyabban vett gyógytornákkal sokáig élek, kár, hogy 70 éves koromtól már nem nagyon tudok mozogni, csak segítséggel. Talán meglepő, hogy ezt a történetet is ideveszem, de hát mi más ez, mint egy viselkedésforma folytatása a nyilvánvalóan káros következmények ellenére?
5. Mindig is hajlamos voltam a nassolásra. Sajnos rászoktam, hogy szomorúságomban is be-bekapok valami finomságot. Nagyon sok kísérltet tettem rá, hogy leálljak ezzel, de mindig visszaestem. Meghíztam, tele vagyok komplexussal, nehezen ismerekedem a másik nemmel, szégyenkezem, elmagányosodtam. Egyre szomorúbb vagyok emiatt, ezért nassolok, a plusz kilóktól még szomorúbb vagyok – ördögi kör.Egész nap szidom magam, hogy lehetek ilyen gyenge, félek a magas vérnyomástól, a cukorbetegségtől. Ugye, hogy egy ártatlannak tűnő függőség is milyen komoly károkhoz vezethet az életünkben?
Nyilván az okozott vagy várható kár alapján érdemes mérlegelnünk, mennyire tartjuk károsnak egy-egy függőségünket, és néha ez sem teljesen egyértelmű. A koffeint például sokáig kárhoztatták az orvosok, ma pedig éppen ott tartunk, hogy akár napi több csésze kávé megivására is biztatnak, bizonyítottnak látva, hogy az nem emeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Amikor arról döntünk, hogy káros-e számunkra egy bizonyos függőségünk, akkor az egyetlen mérce mi magunk lehetünk. „Személyesen, nekem okoz-e ez károkat?” Ha a válasz igen, akkor máris szintet léptünk a beismeréssel.
Akaraterő kérdése?
A közvélemény úgy tartja, hogy a függőségekről való leszokás puszta akaraterő kérdése. Aki rászokott valamire, annak egyszerűen gyenge a jelleme, gyenge az akarata, „rongyember”. Gyakran mi magunk is osztozunk ebben a véleményben, akár önmagunkról, akár másokról van szó. Ha ez valóban így lenne, akkor a magyarok feltűnően gyengén teljesítenének a jellem- és akaraterő terén:
Magyarországon kb. 1,2 millió az alkoholproblémákkal küzdő emberek száma,
a felnőtt lakosság kb. 27%-a dohányzik,
a gyógyszerfüggők száma kb. 200 000,
a lakosság kétharmada elhízott vagy túlsúlyos. Főleg emiatt nagyjából 1 millió cukorbeteg van az országban, további 2 millió ember pedig olyan cukoranyagcsere-zavarban szenved, amely a cukorbetegség előszobája.
Az illegális drogokkal kapcsolatos függőség ezekhez képest elenyésző számú embert érint.
Nem véletlen, hogy a közvélekedéssel ellentétbena függőségekkel foglalkozó szakemberek általában krónikus betegségnek tekintik az addikciót.Egy olyan tudati betegségnek, amelyből gyakran nagyon nehéz kijönni külső segítség nélkül. Egy olyan zavarnak, amelynek a kezelése, gyógyítása rendszerint igen időigényes feladat, és többet vár el tőlünk, mint amire először számítunk.
Akik erkölcsi vagy akaraterő-kérdést csinálnak a leszokás kérdéséből, azok nem vetnek számot azzal, hogy az ember biológiai lény. Testünk számos funkciója akaratunktól függetlenül, „a maga módján” működik, és automatikus viselkedési minták sorával vagyunk tele. Némelyikkel már eleve születünk, némelyiket később tanuljuk, éssokszor egyáltalán nem különbözünkPavlov kutyájától.És ebből következőleg mi, emberek mind hajlamosak vagyunk különféle függőségek kialakítására. Ez a hajlamunk egyénileg változó erősségű, de mindnyájunkban jelen van. Egyre több kutató van azon a véleményen, hogy az emberi idegrendszer már eleve fogékony a függőségek kialakítására és elmélyítésére.
Evolúciósan úgy alakultunk ki ugyanis, hogy az idegrendszer segít elmélyíteni azokat a viselkedésformákat, amelyek a túlélésünket, boldogulásunkat szolgálják. Ennek az elmélyítésnek az egyik eszköze adopaminnevű hormon, amely örömérzetet tud okozni a testben és a tudatban. Tegyük fel: éhesek vagyunk, meglátunk egy darab csokit a konyhaasztalon, és megesszük – ebben a pillanatban egy csomó dopamin szabadul fel a testben, az agy pedig megjegyzi, hogy jó ötlet csokit enni, ha éhesek vagyunk – hiszen örömérzettel jár. Azt is megjegyzi, hogy jó ötlet a konyhában keresni az ételt. Aztán egyszer csak nem is vagyunk éhesek, viszont nagyon szomorúak vagyunk. A kreatív agyunknak egyszer csak az jut az eszébe, hogy mi lenne, ha ennénk egy kis csokit. Megesszük a csokit, jön a dopamin, máris egy kicsit kevésbé vagyunk szomorúak. Erre az agyunk megjegyzi:„emlékezz, a csoki nem csak éhségérzet esetén, hanem szomorúság esetén is jó ötlet!” És aztán amikor a legközelebb rossz kedvünk van, már rutinszerűen keressük a csokit.
Rossz kedvünket nemcsak csokival, hanem munkával, sporttal, szexszel, játékkal, bármi mással is oldani tudjuk. És bár a probléma, ami miatt rossz kedvünk van, nem oldódik meg, egy időre legalább jobban érezzük magunkat. Minél többször ismételjük ezt a viselkedést, annál jobban bevésődik az agyba, és annál inkább automatizmussá válik. Robotpilótává válunk, újra és újra megtéve ugyanazokat a köröket. Így egy rossz szokásból függőség lesz, s a test számtalan módon késztet minket arra, hogy a bevésődött viselkedésmintát ismételgessük – a káros következmények ellenére.
Mi minden tartozhat még a függőség fogalmába?
Évről-évre egyre több modern embert diagnosztizálnak lelki betegségekkel, amelyeket hivatalosan mentális zavaroknakhívnak.Az EU-ban minden évben a felnőtt lakosság 38%-a (!) szenved valamilyen mentális zavarban, főleg depresszióban.Ez a szám nyilván túlzás. A jelenség hátterében részben az áll, hogy manapság már azokat az életbeli megakadásainkat is gyakran betegségként kezelik az orvosok vagy terapeuták (akár mi magunk is), amelyekről régebben csak annyit mondtak volna, hogy „ön most egy nehéz időszakban van, javaslom a levegőváltozást”.
Amikor az emberek mindfulness-tanfolyamra jönnek hozzám, szóban vagy írásban felmérem, milyen gondokkal küzdenek, járnak-e valamilyen terápiára, szednek-e valamilyen pszichiátriai gyógyszert. De aztán rendszeresen azt tapasztalom a közös folyamat során, hogy teljesen esetleges, ki kapott a problémájára pszichiátriai diagnózist, és ki nem. Nem annyira a probléma súlyossága határozza meg a diganózis megszületését, hanem az egyénnek az a prferenciája, hogy szeret-e orvoshoz járni. Ettől függetlenül rémisztően magas a 38%-os arány, és rávilágít arra a kérdésre, hogyegyre tovább élő testünkben mennyire vagyunk megelégedve az életünkkel.
A „régi” pszichikai problémák mellé – mint amilyen a depresszió, a szorongások, a fóbiák – a modern ember egyre több „új” mentális zavart „talál fel”: pánikzavar, testképzavar, különféle evészavarok, alvászavarok, plusz ugye ott vannak a modern függőségek is. Nem említve az ún. pszichoszomatikus betegségeket, mint amilyen az irritábilis bélszindróma (IBS), a reflux vagy a krónikus székrekedés. Ámkevés olyan mentális zavar van, amelyet ne lehetne leírni függőségként.„Az én problémám az, hogy nem tudom abbahagyni a jövőn való aggódást.” (szorongásos zavarok) „Nagyon alacsony az önbecsülésem, és egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy felkeljek az ágyból.” (depresszió) „Vasárnapi apuka vagyok, fontos a kislányom. Mégsem tudok a gyerekemre figyelni, mert állandóan azon jár az eszem, hogy jó választ adtam-e az ügyfél kérdésére.” (kényszeres zavar vagy munkafüggőség?)
A tudatos jelenlét szempontjából szinte minden tudati problémánk leírható olyan rögzült szokásként, amely károkat okoz nekünk, mégsem tudjuk abbahagyni. Tehát ha úgy tetszik: függőségként. Ezeknek a függőségeknek a hátterében pedig valahogy mindig ugyanaz a közös, emberi szokásunk áll: az, hogy a tudat hajlamos elkalandozni a jelen pillanat tapasztalatától. És abban a pillanatban, hogy gondolatainkba mélyedünk, ahelyett, hogy a jelenre figyelnénk, a bennünk élő állat – legyen az pavlovi kutya vagy bármi más – azonnal automatikusan kezd viselkedni, egyszerűen csak azért, mert ezt ismeri, ezt tanulta.A mindfulness pozitív üzenete az, hogy gyakorlással igenis képesek vagyunk a régi, káros szokásokat felülírni olyan viselkedési mintázatokkal, amelyek egészségesebb hatást tesznek ránk.
Az első ilyen „jó szokás”:észrevenni, ha nem vagyunk jelen, és újra és újra visszatérni az itt és most tapasztalatába.Ha ezt gyakoroljuk, akkor fokozatosan képesek leszünk megszabadulni káros szokásaink béklyóitól, és visszatérhetünk a saját értékeink szerinti élet megéléséhez. Mindenkinek szeretettel kívánom, hogy tapasztalja meg a tudatos jelenlét szemléletének gyümölcseit.
Ha kíváncsi vagy a mindfulness szemléletére, gyakorlataira, kipróbálhatod őket valamelyikFacebook-gyakorlásunkon.
Ha addiktológiai konzultációra jelentkeznél,ide kattints.
Az íráshoz a saját addiktológiai tanulmányaimon kívül főként Judson BrewerThe Craving Mindc. művét használtam fel.
Nem ritka, hogy a katasztrófák után nőjön egy-egy ország alkoholfogyasztása. Az Egyesült Államokban például terrortámadásokat és természeti csapásokat követően több alkalommal is megfigyelték a jelenséget.
Az amerikai McLean Kórház friss jelentésében azt próbálják bemutatni, hogy miként kontrollálható a fogyasztás a COVID-19-járvány alatt, illetve után – írja azEurekAlert. A pandémia az eddigi katasztrófáknál hosszabb és kiterjedtebb, az egész társadalomra hat, izolációval és gazdasági gondokkal jár, ráadásul az egészségügyi ellátást is akadályozza.
A szakértők úgy gondolják, hogy a járvány a korábbiaknál nagyobb mértékben növelheti az alkoholfogyasztást.
Dawn E. Sugarman, a McLean Kórház pszichológusa bízik benne, hogy tanulmányuk felhívja a figyelmet a jelenségre, és segíthet kezelni az egyébként nem kellően elismert egészségügyi problémát. A kutatók szerint fontos lenne, hogy a közegészségügy felhívja a lakosság figyelmét a megfelelő stressz- és szorongáskezelésre, illetve a járvány alatti alkoholfogyasztás veszélyeire.
A Szegedi Tudományegyetem egyértelműen vállalt célja, hogy fokozatosan, a Pszichiátriai Klinika valamennyi betegellátó egységét visszaköltözteti a Klinikai Központ területére. A helyzet megoldására a Klinikai Központ egyeztetéseket tartott valamennyi érintett bevonásával, és ennek megfelelően a Pszichiátriai Klinika vezetőségének támogatása mellett elkészítette a teljes visszaköltözési ütemtervét.
A járványügyi vészhelyzet majd készültség kihirdetése kapcsán az SZTE ellátási feladatait az egészségügyért felelős miniszter utasításai alapján látta és látja el.
A Miniszter több lépésben határozta meg a járványügyi védekezéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek szükségességét, az ellátások módját. Ennek megfelelően építette ki az SZTE a járványügyi kapacitásait, ami szerint a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központnak összesen 1093 COVID betegek ellátására, ebből 364 gépi lélegeztetésre alkalmas ágyat kellett biztosítania.
A fentiek végrehajtását az SZTE SZAKK Szeged, Kálvária sgt.-i telephelyének teljes kiürítésével és járványügyi ellátásra alkalmassá tételével lehetett megvalósítani. Minden itt működő Klinika (Arc-állcsont Sebészet, Urológia, Reumatológiai és Immunológia, Fizioterápiás Részleg, Pszichiátria, Belgyógyászat, Egynapos Sebészet) kiköltözött a SZAKK egyéb telephelyeire. A műtétes szakmák a Déli Klinikaparkba, a Belgyógyászat és Reumatológiai és Immunológiai Klinika az az Északi Klinikaparkba kerültek, mivel a társszakmákkal való szinergiák miatt a működés így volt fenntartható.
A betegbiztonság, és a szakmai szempontok alapján, valamint tekintettel a legnagyobb ágyszámra, a Pszichiátria Klinika fekvőbeteg osztályait 2020. április 1-jével az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal egyeztetve a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ (CSCSMEEK) Makói Tagintézmény telephelyére, Makó Kórház út 2. szám alá költöztettük. Ez a lépés biztosította a járványhelyzet idején Szeged lakosságának és a régió valamennyi betegének pszichiátriai fekvőbeteg-ellátását. A járóbeteg és gondozási jellegű ellátás változatlanul szegedi telephelyeken folytatódott és folyik a mai napon is.
Ez a megoldás lehetővé tette, hogy a Pszichiátria Klinika aktív betegellátása – a Szegedi Tudományegyetem többi klinikájától eltérően, – melyek igen jelentős ágyszámkorlátozásra kényszerültek – továbbra is közel változatlan ágyszám mellett, szinte teljes kapacitással működhessen a járványügyi vészhelyzet alatt.
A Makói Kórház által biztosított hely mind kubatura mind infrastruktúra tekintetében megfelelő színvonalat képvisel, ezt állapította meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ is, melynek képviselői 2020. május 18-án helyszíni ellenőrzést tartottak. A működés a jogszabályi előírásoknak, és a XXI. századi betegellátás követelményeinek mindenben eleget tett és tesz. Mindemellett a rezidensek képzése is zavartalanul folyik, hiszen a telephelyváltás nem érintetteaz eddigi feladatkiosztási és beosztási rendet, valamennyi, a fekvőbeteg-ellátással összefüggő képzésben részt vevő szakorvos és mentor a makói telephelyen teljesít szolgálatot.
Az Egyetem vezetése jelezte a Pszichiátriai Klinika vezetése felé az aktuális járványügyi helyzethez alkalmazkodó elhelyezésre vonatkozó tervezett lépéseket, az egyeztetések jelenleg is folynak.
Bár a járványügyi veszélyhelyzet az ország sikeres védekezésének köszönhetően megszűnt, a járványügyi készenléti helyzet miatt továbbra is a jogszabályban meghatározott kapacitásokat kell készenlétben tartanuk a COVID-19 fertőzöttek ellátására, mindemellett vissza kell állítanunk a korábbi veszélyhelyzetben korlátozott betegellátási tevékenységet. A járványügyi készenléti helyzet nem indokolja a korábban járványügyi célra kijelölt, nagy kapacitású Kálvária sgt.-i telephely további fenntartását, így a készenléti helyzetben már jelentősen kisebb kapacitással működő Járványügyi Ellátó Központ új helyszínének a meglévő lélegeztetőkapacitások, és a szükséges ellátó egységek izolációjának lehetősége okán a Korányi fasor 8-10. sz. alatti telephelyet (I. sz. Belgyógyászati Klinika épülete) jelöltük ki. Ezzel egyidejűleg megkezdtük a korábban máshová telepített szervezeti egységek ütemezett visszaköltöztetését a Kálvária sgt.-i telephelyre, mely helyen a járványügyi készültség fenntartása miatt azonban most már belgyógyászati ágyaknak is helyet kell biztosítanunk, mely osztályok megfelelő felszereltséggel, gázellátottsággal és szakemberekkel akár azonnal át tudják venni a fertőzöttek ellátását.
A fentiekből következően a Pszichiátriai Klinika makói telephelyen működő egységeinek azonnali és teljeskörű visszaköltöztetése Szegedre nem lehetséges. A jelenleg a makói telephelyen működő aktív fekvőbeteg osztály számára a Szeged, Északi Klinikapark, Korányi fasor 8-10. sz. alatti épületet tartjuk alkalmasnak, és ezt a Pszichiátriai Klinika vezetője, és dolgozói is támogatják. Ebben az épületben azonban, ahogy az előbbiekben jeleztük, a COVID-19 járvány kockázatának elmúltáig a Járványügyi Ellátó Központ működtetését kell biztosítanunk.
A helyzet megoldására a Klinikai Központ egyeztetéseket kezdeményezett és tartott valamennyi érintett bevonásával, és ennek megfelelően a Pszichiátriai Klinika vezetőségének támogatása mellett elkészítette a teljes visszaköltözési ütemtervét:
Akut fekvőbeteg-ellátás: 2020. szeptember 1-től Szegeden, az Északi Klinikaparkban, a Korányi fasor 8-10. sz. épület III. és IV. emeletén az akut pszichiátriai ellátás számára 44 ágyas aktív fekvőbeteg osztályt hozunk létre, azaz az aktív fekvőbeteg-ellátás visszakerül Szegedre.
Ambulancia, gondozás: 2020. szeptember 1-től ugyanitt, Szegeden, a Korányi fasor 8-10. sz. alatt akut sürgősségi pszichiátriai ambulancia kialakítása.
Oktatás, adminisztráció: 2020. szeptember 1-től Szegeden, a Korányi fasor 8-10. sz. alatt a magasföldszinten az oktatás, igazgatás, szakorvosképzés, kutatás, a két telephely közötti együttműködés szervezése, ill. további, nem közvetlen fekvőbeteg-ellátó feladatok számára igazgatási egység létrehozása.
Új, korszerű, nagyobb Pszichiátriai Gondozó: 2020. október-novembertől Szegeden, a Mars tér 20. sz. alatti gondozó uniós beruházás keretében elkészül, használatba vehető.
Rehabilitáció, krónikus ellátás: Ezen ellátások átmenetileg Makón maradnak. Amennyiben a COVID-19 járványhelyzet tartósan megnyugtatóan alakul a későbbiekben, és a kiterjesztett infektológiai ellátásra nem lesz szükség, a Korányi fasor 8-10. sz. alatti épület további egy emeletének (mindkét szárny), valamint az alagsor és magasföldszint további helyiségeinek biztosítása várható a Rehabilitációs Osztály, ill. további, jelenleg Makón elhelyezett vagy szünetelő osztályok számára. Ennek időpontját most felelősséggel nem lehet megmondani, legjobb esetben 2021. második negyedéve jön szóba.
A járványügyi helyzettől függetlenül, legkésőbb a Déli Klinikaparkban megvalósuló Infektológiai Központ végleges elkészülte után (kivitelezés küszöbén álló beruházás, várható befejezése 2022.)a tervek szerint a Korányi fasor 8-10. sz. alatti épület teljes egészében a Pszichiátriai Klinika számára kerül átadásra.
Az SZTE a lehető legkörültekintőbb módon, minden szempontot figyelembe véve hozta meg az elhelyezésre vonatkozó döntést, figyelembe véve azt is, hogy az akut létszámgondok miatt a Hódmezővásárhely és Makó központú terület fekvőbeteg ellátása orvosi személyi feltételeinek biztosítását is az SZTE tudja biztosítani, többek között a Makóra költöző részleggel.
Az SZTE a dolgozók támogatását és megértését kéri a jelenlegi helyzet megoldásához, és minden tekintetben igyekszik megkönnyíteni az átállást. Ennek keretében
a klinika dolgozói, így a szakorvosjelöltek számára is, gépjármű-transzfert biztosít a makói telephelyre történő eljutáshoz,
az utazáshoz biztosított költségtérítést a jogszabályok alapján kezdettől fogva biztosítja az Egyetem,
a rezidensek továbbra is a kinevezésük szerinti munkahelyen, az SZTE Pszichiátriai Klinikán teljesítenek gyakorlatot, a telephelyek ideiglenes változása a klinika betegellátó profiljának módosulásával nem jár,
a rezidensek és szakorvosjelöltek mentorálását, szakmai felügyeletét változatlanul meg tudja oldani a klinika, hiszen a szakorvosgárda rendelkezésre áll, valamint az ügyeleti tevékenység felügyeletét a hatályos jogszabályi előírások alapján végezzük továbbra is,
az SZTE, ezen belül az Általános Orvostudományi Kar is, a graduális és a posztgraduális pszichiátriai képzés céljára felajánlotta plusz informatikai eszközök beszerzését, valamint a telemedicinális, távoktatási kapcsolati kapacitások bővítését.
Mindazonáltal az SZTE egyértelműen vállalt célja, hogy fokozatosan, a fent leírtak szerint, a Pszichiátriai Klinika valamennyi betegellátó egységét visszaköltözteti a Klinikai Központ területére.
A FEANTSA (az európai hajléktalanellátó szervezeteket tömörítő ernyőszervezet) felhívását szeretnénk megosztani Veletek:
2020. november 10- 26. között az Erasmus + HR4Homelessness -" Ártalomcsökkentési módok elterjesztése a hajléktalan embereknek nyújtott szolgáltatásokban"című nemzetközi program keretében több, a témához kapcsolódó webináriumra kerül sor.
A képzésekre a téma iránt érdeklődő, angolul tudó, hajléktalan emberekkel foglalkozó szociális munkások és segítők jelentkezését várják. A webináriumokon ártalomcsökkentésben járatos szakértők tartanak előadást, majd minden alkalommal lehetőséget biztosítanak a kérdésekre, valamint a tapasztalatok és a jó gyakorlatok kiscsoportban való megosztására is. Az egyes blokkok 90 perc hosszúságúak és az alábbi témákat dolgozzák fel:
- November 10: Elméleti megközelítések a hajléktalan emberek szerhasználatával kapcsolatban
- November 12: Az egyes kábítószerek hatásai és az ezekkel járó kockázatok
- November 17:Hajléktalanellátó intézményekben bevezethető ártalomcsökkentő módszerek
- November 19: A tapasztalati szakértők szerepe az ártalomcsökkentésben
- November 24:Szerhasználat és hajléktalanság: Hogyan járul hozzá az interszekcionalitás koncepciója a droghasználathoz vezető folyamatok megértéséhez
- November 26:Szerhasználó hajléktalan emberek érdekképviselete
Az egyes témákkal és az előadókkal kapcsolatos részletes információk a mellékletben találhatóak. Bár a szervezők a teljes, 6 alkalomból álló tréningen való részvételt javasolják, de lehetőség van akár 1-1 képzési napra is regisztrálni, a szervezők felé történő előzetes jelzést követően. Az egyes képzési blokkok pontos kezdési időpontjáról a szervezők küldenek részetekre visszajelzést.
A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, melyet aruth.kasper@feantsa.orgvagydalma.fabian@feantsa.org címekre küldött emailben lehet megtenni. A szervezők azt kérik, hogy a regisztrációt megelőzően mindenki töltse ki a mellékletben található kérdőívet is, és azt is küldje el a fenti email címek valamelyikére.
Ahogy ebben az évben szinte minden, az öt éve indított kampány célja is megváltozott.
A Száraz November kampány, amelyet a Kék Pont Alapítvány öt évvel ezelőtt azért hozott létre, hogy segítsen elkerülni a problémás, kontrollvesztett ivás kialakulását, és hangsúlyozza a mértékletes alkoholfogyasztás értékét, idén azzal is kiegészült, hogy megerősítse az egyéni felelősséget az ivásban, de a járványban is – közölték a szervezők.
A társadalmi öngondoskodó program elsősorban azoknak, az úgynevezett kockázati ivóknak szól, akik naponta vagy hetente többször isznak kisebb mennyiségű alkoholt, de a fogyasztásuk még nem kontrollvesztett. A kampány résztvevői az egy hónapos kihívás alatt számtalan olyan helyzettel találkozhatnak, amelyben fokozottan jelentkezik az ivás iránti sóvárgás, amelynek ismételt leküzdése fontos tapasztalatokkal gazdagítja az egyént és megerősíti az alkoholfogyasztása feletti kontrollt – írták.
A korábbi harmincnapos kihívás sikeres teljesítői arról számoltak be, hogy jobban aludtak, tisztábban gondolkodtak, motiváltabb és vitálisabb volt a hétköznapi működésük, valamint tudtak nemet mondani olyan helyzetekben, amelyekben korábban a rutinszerű ivás jellemezte őket.
.
Józanság járvány idején
A koronavírus-járvány hatására az emberek jelentős részének gyökeresen megváltozott az élete. A hétköznapi tevékenységek, mint a tanulás, a munka, az utazás vagy a szórakozás átalakultak. A változások érintették a személyes kapcsolattartási szokásokat, folyamatosan csökken a kikapcsolódásra fordítható idő, lehetőség és pénz is.
„Magunkra maradtunk az alkohollal, és ebből még nagy baj lehet.”
A fokozódó bizonytalanságot és stresszt a tapasztalatok alapján sokan alkohollal csökkentik – áll a közleményben.
Bár a jelenlegi helyzet rosszabb, mint korábban, a szabályok mégis lazábbak. Nincsenek a tavaszihoz hasonló központi lezárások és korlátozások. Van, akiben az intézkedések hiánya a magára hagyottság érzését kelti. A kocsmák és a szórakozóhelyek nyitva vannak, sokaknak az ivászat lett az esti szórakozás és program.
Az elhúzódó járvány kiveszi az erőt a védekezésből és úgynevezett karanténfáradtsághoz vagy -depresszióhoz vezet. Megerősödik a védekezés szükségességében kételkedők hangja, a járványtagadók és a maszkhordást ellenzők pedig tovább rontják a társadalmi cselekvés sikerességét, valamint a társadalmi szolidaritás esélyét. Sokan vélik úgy, ha már úgy is mindegy, legalább igyunk – sorolta az indokokat a közlemény.
A járvánnyal való megküzdésben a helyi és kis közösségbeli, valamint az egyéni megoldások egyre inkább felértékelődnek. A helyes maszkviselés, a következetes távolságtartás, az egészségi állapot folyamatos monitorozása, a fertőzéssel és a karanténnal való megküzdés mind az öngondoskodás szerepének fokozott felértékelődését hangsúlyozza.
A harmincnapos absztinencia két szempontból is növeli a járvánnyal való megküzdés sikerességét. A „száraznovemberezők” egyrészt nem járnak kocsmába vagy szórakozóhelyre, másrészt a kihívásban való aktív részvétel hatására nő az egyéni felelősségérzetük és az öngondoskodásuk.
A tavaszi lezárás alatt Angliában egy kutatás szerint a megkérdezettek 4 százaléka jóval többet, 18 százaléka kicsit többet fogyasztott, mint előtte. 36 százaléknál nem történt változás. 8 százalék válaszolta azt, hogy kevesebbet és 9 százalék sokkal kevesebbet alkoholt fogyasztott. 23 százalék nem fogyasztott alkoholt, 1 százalék pedig nem tudta megítélni az alkoholfogyasztását – ismertették.
Egy másik angliai kutatásban 2015-től 2020-ig 9748 főt kérdeztek meg évente az alkoholfogyasztási szokásaikról és pszichológiai jóllétükről. A 2017 és 2019 közötti adatokat összehasonlították a 2020 áprilisának adataival. Ezek szerint a megkérdezettek körében a rohamivás (6-8 ital 2-3 óra alatti elfogyasztása) 10,8 százalékról 16,2 százalékra nőtt elsősorban a nők, az etnikai csoportok és a magasabb iskolai végzettségűek körében. A heti négynél többszöri alkoholfogyasztás 13,7 százalékról 22 százalékra nőtt. A kutatók az eredményeket összevetették a 2008-as világválság idején mértekkel és azt találták, hogy a járványügyi lezárásoknak sokkal súlyosabb volt a hatása.
Mint írták, a Global Drug Survey Speciális Riportja is foglalkozott a járvány hatásaival. Az online kérdőívek, amelyeket tizenegy országban több mint 50 ezren töltöttek ki, alapján azt találták, hogy nőtt a „kicsit többet” ivók aránya. Azok, akik a lezárás alatt többet ittak, arról számoltak be, hogy romlott a testi és a lelki egészségük, de a munkájukra is hatással volt az alkohol. Azoknál a megkérdezetteknél, akik valamilyen mentális problémával küszködtek, a lezárás alatti nagyobb alkoholfogyasztás erőteljesebb negatív hatásokat váltott ki.
Az Egyesült Királyság hasonló kampányai (Sober October, Dry January) főleg az alkoholfogyasztás egészségügyi és belgyógyászati következményeit helyezik a középpontba, a civil szervezetek ezek megoldására gyűjtenek pénzadományokat. A Kék Pont Alapítvány önként vállalt józanság kampánya a mértékletes, tudatos és tervezett alkoholfogyasztás fontosságára is felhívja a figyelmet. A tájékoztatás szerint a magyar „száraznovemberezők” száma mára tízezres nagyságrendűvé nőtt.
A kampány idején péntek esténként 7 órától mindenki számára nyitott a Kék Pont Zoom csatornája, ahol izgalmas vendégekkel és közös játékokkal segítik a hétvégi sóvárgás leküzdését és a kihívás teljesítését – áll a közleményben.
.
Csökkent a sörfogyasztás
Az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei együttes forgalma 5,5 százalékkal, 4,9 millió hektoliterre csökkent a harmadik negyedév végére az előző év azonos időszakához képest. Különösen a csapolt sör értékesítése zuhant, csaknem 40 százalékkal. Mérséklődött az újra tölthető üvegbe töltött sörök forgalma is, 20 százalékkal, 802 ezer hektoliterre. Az alkoholmentes sörök iránti kereslet viszont nőtt, az ízesített és ízesítés nélküli sörök idei volumene 2,2 százalékkal, 269 ezer hektoliterre emelkedett, elérve ezzel a teljes sörforgalom 5,5 százalékát – mondta Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője az MTI-nek.
1. tévhit: A használat abbahagyása az akaraterőtől függ.
Aki nem tudja abbahagyni az akaratgyenge. A hosszabb ideig tartó gyógyszer/alkohol/droghasználat megváltoztatja az agy működését, oly módon, hogy az igen erős és nehezen leküzdhető sóvárgást és kényszert eredményez. Emiatt rendkívül nehéz leszokni pusztán akaraterővel.
2. tévhit: A függőség egy betegség, ez ellen nem lehet tenni semmit.
A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a függőség egy betegség, de ez nem jelenti azt, hogy egy függő tehetetlen áldozat. A függőséget lehet kezelni, és megfelelő terápiával, tudatos változtatások és helyesen meghozott döntések sorával teljesen tünetmentessé tenni.
3. tévhit: Egy függőnek el kell jutni a mélypontra ahhoz, hogy változtatni tudjon.
A felépülési folyamatot a függőség bármelyik pontján el lehet kezdeni. Minél korábban, annál jobb. Minél hosszabb a kábítószer-használat ideje, annál erősebb lesz a függőség és annál nehezebb lesz elkezdeni kezelni. Ne várd meg, amíg a drogfüggő mindent elveszített.
4. tévhit: Senkit nem lehet kényszeríteni a kezelésre, hiába szeretnék segíteni.
A kezelés elkezdéséhez nem feltétlen kell önkéntesnek lenni ahhoz, hogy az sikeres legyen. Egy függő környezetében élő emberek gyakorolhatnak olyan nyomást mellyel a használót kezelésbe irányítják, legyen szó családról, munkáltatóról/iskoláról, vagy akár a jogrendszer által megszabott kényszerítő tényezőkről. Egy jól megválasztott kezelőhely nagy valószínűséggel ugyanúgy a javára válik egy alacsony motivációs szintű függőnek, mint azoknak, akik önként vállalják a kezelést. Ahogy józanság kialakul és a gondolkodás megváltozik, sokszor a korábban ellenálló szenvedélybeteg dönt úgy, hogy változtatni szeretne. Persze ez esetben több időre van szükség.
5. tévhit: A kezelés már megint nem működött, így nincs értelme újra próbálkozni.
A függőségből való felépülés egy hosszú folyamat, amely gyakran kudarcokkal jár. A visszaesés nem jelenti azt, hogy a kezelésnek nincs tovább értelme vagy hogy a józanság egy veszett ügy. A visszaesés egy jelzése annak, hogy újra vissza kell térni a kezelésre, változtatni kell az addigi programon, megközelítésen. Sok függőnek ki kellett próbálnia több lehetőséget, mire rátalált a számára megfelelő programra.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodája a mentális egészség világnapja alkalmából közleményt adott ki az MTI OS-en keresztül, melyben azt írják, hogy a WHO európai régiójában több mint 100 millió ember él valamilyen mentális zavarral. Mint írják,
öngyilkosság következtében évente több mint 140 000 ember hal meg, a 15-29 éves korosztályban ez a második leggyakoribb halálozási ok.
A Covid-19 súlyosbította a helyzetet, az országos felmérések szerint a válaszadók legalább egy harmada számolt be szorongásról, stresszről. A COVID-19 miatt rendkívül sok egzisztencia vált bizonytalanná, a családok és közösségek elszakadtak egymástól, vállalkozások mentek csődbe.
A világjárvány következményei hatalmas károkat okoztak a lakosság mentális egészségét tekintve, leginkább a szegényeket és a legkiszolgáltatottabbakat érintették a változások, súlyosbítva a már meglévő egyenlőtlenségeket.
A WHO Magyarországi Irodája számos kezdeményezéssel, könyvvel segíti a gyermekek és felnőttek lelki egészségének a karbantartását. A Te vagy az én hősöm című - ingyenesen elolvasható - gyerekeknek szóló könyv célja, hogy segítsen kezelni a Covid-19 járvány hatásait. Ezenkívül a napjainkban jelent meg magyarul a WHO stresszkezelési útmutatója, a Stressz idején tegyük azt, ami számít, amit szintén online lehet elérni.
Van segítség!Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.
A társadalomban folyamatosan nő a feszültség a járvány miatt. A leginkább feszítő talán a gazdasági, egzisztenciális bizonytalanság – a bevételkiesés, vagy -csökkenés, a munkahely elvesztésének kockázata, a 800 Ft-os almában és az 1200 Ft-os szőlőben lemérhető infláció. De nem javít a helyzeten a nagy mennyiségű hiányos, hiteltelen, vagy egymásnak ellentmondó információ, vagy épp a tények és vélemények összekeveredése miatti kiszolgáltatottság érzése sem. Ez mind-mind hozzájárul ahhoz, amit mindannyian immár a saját bőrünkön tapasztalunk: az indulatos, dühös, pusztító kommunikáción. És ez alól a gyerekközösségek sem kivételek… Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember írása.
Nem csak a kommunikációból tűnik el a kedvesség
Ahogy az emberek egymással bánnak, ahogyan a híreket minősítik, ahogy egymást méregetik az utcán, boltban, buszokon… mindent kezd áthatni a türelmetlenség. És ha úgy érezzük, már minden kontroll kicsúszott a kezünkből, a feltörő negatív érzéseket már meg sem próbáljuk kontrollálni. Sőt, megfigyelhető, ahogy némi elégtétellel is eltöltheti az embert: annyi mindent el kell tűrnöm, le kell nyelnem, legalább ezt már nem kell magamba zárom. Ezt most már viselje valaki más (is)! Nekem már elegem van…
Feltételezem, hogy ez a tünetegyüttes sokaknak feltűnt közületek, hiszen ezek az érzések ma a felnőtt társadalom jó részét jellemzik.
Az általános túlfeszítettség pedig nemcsak a vadidegenek közötti kapcsolatokat, hanem a családi viszonyokat is megterhelik. És ahogy mindig mondjuk: a gyerekek a világot tőlünk tanulják, azt, hogy hogyan viselkednek, nagyban meghatározza, amit tőlünk látnak.
Talán ezért sem lehet úgy igazán meglepődni azon, hogy a világon mindenhol – így Magyarországon is – a járvánnyal együtt megjelent a bántalmazásoknak egy új formája, a „víruszaklatás”. Vagyis: azoknak a megszégyenítése, megalázása, bántása, akik elkapták a fertőzést. Illetve azoknak a csúfolása, kiközösítése, verbális bántalmazása, akik más véleményt képviselnek a vírus terjedésével és/vagy a védekezés módjaival kapcsolatban (például: maszkviselés).
Vírus, erőszak
Az érzelmi és verbális erőszak azok között, akik korábban nem bántották egymást, elég gyakori kísérőjelenség a COVID-19- járványban. Az év elején, a pandémia kezdetekor a legtöbb figyelmet (nagyon helyesen amúgy!) a bántalmazó kapcsolatban, családon belüli erőszakkal terhelt háztartásban élő kapták. Senkinek nem volt kétsége afelől, hogy a kényszerű összezártság elviselése, túlélése esetükben a legnehezebb.
A járvány elején a közösségekben az összekapaszkodás, egymás segítése, a frontvonalban dolgozók támogatása annyira erős üzenet volt, hogy csak kevéssé érzékelhettük: a közösségi médiában és a való világ közösségi tereiben a pozitív kezdeményezések mellett megjelent a vírushelyzethez köthető ingerültség, feszültség, agresszivitás is.
A járvány második hulláma egy eleve elfáradt társadalmat, a személyes kapcsolatok hiánya miatt szakadozott, felfeslő közösségi hálót talált – ilyen körülmények között egy pillanat alatt be tud robbanni az erőszak, ha az emberek azt érzik, hogy meg kell védeniük magukat.
Márpedig most nagyon sokan azt érzik, hogy védekezniük kell. Persze nem mind ugyanattól próbáljuk megvédeni magunkat: van, aki a vírus ellen, és van, aki a maszkhordás és más kényszerű szabályok ellen védekezik. Van, aki a vírustagadók ellen, és van, aki a véleményterror ellen… A közösségi média pedig mindenkinek lehetőséget biztosít arra, hogy véleményét és gondolatait megossza, felnagyítsa és ránézésre körülbelül ugyanolyan szintre emelje, mint azon hírportálok, magazinok tartalmai, amelyek hitelesen, lelkiismeretesen próbálnak tájékoztatni.
Zaklatás: nők és férfiak, otthon és munkahely
A tapasztalat azt mutatja, hogy a felnőttek közösségeiben is jelen van a vírushelyzet miatti zaklatás. Ilyenek például a munkahelyek. Az elkövető lehet férfi vagy nő (nincs adatunk arra vonatkozóan, hogy lenne domináns neme a zaklatóknak), az viszont sajátossága ennek a zaklatási formának, hogy
míg általában a munkahelyi rossz hangulatért felelős piszkálások, bántások, zaklatások döntően a főnöktől, vagy más, hatalommal rendelkező kollégától érkeznek, addig a víruszaklatás legnagyobb arányban a közvetlen munkatársak között lángol fel. A fő konfliktusforrás pedig a maszkviseléssel, a vírus terjedésével, a távolságtartással kapcsolatos eltérő vélemények.
A konfliktusok különösen el tudnak mérgesedni akkor, ha valaki ezeket az előírásokat politikai, ideológiai meggyőződése részének tekinti, és a személyes döntései közé sorolja, nem pedig közegészségügyi szabályokként viszonyul hozzájuk.
De nem csak a munkahelyeken jelent meg a víruszaklatás: a lakóközösségekben, tömegközlekedési eszközökön, boltokban is ott van – mindenhol, ahol az emberek kapcsolatba kerülhetnek egymással, és így összeütközhetnek az eltérő meggyőződések. A WHO oldalán még 2020 áprilisában megjelent egy tanulmány, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a pandémia idején az egészségügyi alkalmazottakkal szembeni zaklatásos esetek megnövekedésére minden olyan országban számítani kell, ahol a COVID-járvány felüti a fejét.
A kutatók a munkahelyek, az online tér és a családon belüli erőszak eseteinek drasztikus megemelkedésével számoltak még, és arra hívják fel a figyelmet, hogy az orvosi ellátások során különös figyelmet kell fordítani a bántalmazás tüneteinek és jeleinek felismerésére
– illetve: a különböző szakmák képviselőinek össze kell dolgozniuk.
„Szabadkártya” a bántalmazásra
Mindezek után azt hiszem, senkit nem fog meglepni, hogy a gyerekek világában ugyanezt látjuk, mint a felnőtteknél: elszabaduló, indulatos kommunikációt és az online zaklatások megnövekedett számát, valamint a személyes találkozások alkalmával is megjelenő víruszaklatást. Vagyis: azok csúfolását, kiközösítését, piszkálását, akik valamilyen módon érintettek a járványban, illetve az azok közötti rendszeres konfliktusokat, akik másként gondolkoznak a közegészségügyi előírásokról (maszkviselés, távolságtartás, stb.).
A gyerekek közötti bántalmazási esetek azonban a tekintetben eltérnek a felnőttek közötti erőszakos cselekményektől, hogy a gyerekek nem (vagy nem csupán) a saját véleményüket képviselik, védik – akár fizikai erőszakkal is – hanem a szüleikét.
A gyerekek közötti konfliktusokban áttételesen a szülők is jelen vannak. Ha a gyerek otthon megbélyegző, minősítő beszédet hall azokról, akik elkapták a fertőzést, vagy azokról, akik maszkot viselnek, az iskolában jó eséllyel ezt a véleményt fogja képviselni. Minél kisebb a gyerek, annál nagyobb eséllyel történik meg ez a véleményáttétel.
A gyerekek helyzete most eleve nem könnyű. Érzékelik az otthoni stresszt, a szüleikben lévő feszültséget, már önmagában ez is növelné a kortárs bántalmazás esetek számát.
Viszont ha még azt is érzik a gyerekek, hogy kapnak kvázi egy „szabadkártyát” arra, hogy a bennük lévő feszültséget verbális agresszióval vagy mások stigmatizálásával, kiközösítésével levezessék, akkor (persze habitustól függően) bizony több gyerek fog bántalmazó módon fellépni a saját közösségében, mint „békeidőben”. Minél inkább dominál egy gyerek családjában a vírushelyzet miatti agresszív beszéd és viselkedés másokkal szemben, annál inkább azt érzi, hogy tulajdonképpen a szülei kedvében jár, nekik tetsző dolgot tesz, amikor – ezt átvéve – a saját közösségébe továbbviszi ezt a viselkedést.
„Könyörgöm, akasszuk fel!”
A Valahol Európában című filmben van az a jelenet, amikor azt mondja Harkányi Endre gyerekszínészként: „Gyerekek, könyörgöm, akasszuk fel”… emlékeztek? Erre kellene gondolni, és ezért kellene nagyon határozottan fellépni minden ilyen felnőtt, szülői, és gyerek magatartással szemben. Mert nagyon nagy szerepük van azoknak a kívülállóknak, akik látják ezeket a helyzeteket.
Ha gyerekekről van szó, felelősségünk is van abban, hogy a bántalmazást, és így a víruszaklatás miatti erőszakos cselekményeket is a lehető leghamarabb leállítsuk. Ez nem világnézettől függ, ehhez nem kell állást foglalni sem a maszkviselésben, sem más, a járvánnyal összefüggő kérdésben.
Ha ilyesmit látsz, ne minősítsd a gyereket és a véleményét (a szülő véleményét) – helyette egyszerűen azt kell kifejezésre juttatni, hogy az erőszak egyetlen helyzetben sem megoldás. Nincs az a véleménykülönbség, ami bárkit feljogosítana arra, hogy mással szemben akár verbálisan, akár más módon bántóan, kirekesztően, megalázóan viselkedjen.
Ha következetes vagy abban, hogy az erőszak nem lehet kommunikációs nyelv, az mindenképpen megerősítő a gyerekeknek. Ehhez azonban az kell, hogy következetes légy, ne csak akkor emeld föl a szavad, ha víruszaklatásról van szó.
Érdemes a gyerekekkel beszélni arról is, hogy sokféle vélemény van, ez nehéz helyzet a felnőtteknek is. A közegészségügyi előírásokról lehet beszélni, vitatkozni, lehet róluk személyes véleményt kialakítani, de a közösségben be kell tartani azokat.
Fontos, hogy vegyük észre a víruszaklatás tüneteit és jeleit. Akkor is, ha kínai származású vagy ázsiai kinézetű emberek ellen irányul, és akkor is, ha olyanokat stigmatizál, akik náthásak, megfáztak, vagy allergia miatt köhögnek, vagy mutatják azokat a tüneteket, amelyek a koronavírusra is jellemzőek.
Az erőszak soha nem vicces. A bántalmazás megállítása mindannyiunk közös felelőssége. Vigyázzunk a gyerekekre, vigyázzunk egymásra!
Ez a járványhelyzet egyszer el fog múlni – jó lenne, ha úgy emlékeznénk vissza rá, hogy az emberségünk, a bennünk lévő empátia és együttérzés jól vizsgázott ezekben a nehéz napokban is.
Mert a továbbiakban majd ezzel az emlékkel kell együtt élni.
A drogfüggők számára a józanság elérése sokszor egy lehetetlen küldetésként, elérhetetlen célként jelenik meg. Nem számít, ki mennyi ideig és mit használt, mennyire érzi magát tehetetlennek vagy a helyzetét reménytelennek, mert megfelelő támogatással és kezeléssel a változás minden függő számára lehetséges. A segítség rendszerint rendelkezésre áll, csak meg kell találni. A gyógyulás felé vezető út gyakran göröngyös, akadályokkal, buktatókkal és kudarcokkal szegélyezett, de tanulva a hibákból, folyton változtatva, bátran és kitartva végig lehet menni ezen az úton.
Fontos, ne add fel, még akkor sem, ha már többször próbáltad sikertelenül korábban. Vedd magadnak a bátorságot, hogy szembe nézz bármilyen típusú függőséggel, s fogadd el ezt a 7 pontot, ami segíti a gyógyulást.
1: Változtass
Az első a legnagyobb és legnehezebb lépés: annak eldöntése, hogy a változtatni fogok. Ezért fontos, hogy ne rögtön a leszokás legyen a cél. Sok ember küzd függőséggel, s sokan buknak bele abba, hogy az akaraterőt tekintik a legfontosabb készségnek a leállásban. A függőségből való felépülés egy hosszú folyamat, amely időt, elkötelezettséget, motivációt és támogatást igényel. A drogfogyasztás feladása - bármennyire is ellentmondásos - problémát fog okozni az életedben, ez normális, nem kell tőle megijedni. A leállás nem könnyű, s ha a józanodás útjára lépsz az sok mindent megváltoztat. Érdemes számolni azzal, hogy:
stressz helyzetek és érzelmi feszültségek fognak kialakulni, melyeket eleinte nem fogsz tudni kezelni;
emberek fognak elhagyni vagy kilépni az életedből;
hirtelen sok szabadidőd lesz, amivel nem tudsz mit csinálni;
egy darabig nem fogod tudni, mit gondolj magadról.
Az elhatározást tehát érdemes előkészíteni, s legalább az alábbi kérdéseket megvizsgálni magadban.
Mik azok a dolgok, amelyek igazán fontosak a számodra? Ezeket a kábítószer használat hogyan befolyásolja ma és hosszabb távon? Partner, gyerekek, karrier, egészség, utazás, alkotás.
Mik lehetnek a leszokás előnyei és hátrányai, mik a jelenlegi állapot örömei és fájdalmai.
Hasznos lehet még beszélni valakivel, akiben bízol, hogy Ő hogyan látja a drogozásod és Te magad is megfigyelheted, hogy mikor és mennyit használsz, ezekből is kaphatsz képet arról, hogy a függőség mekkora szerepet játszik az életedben.
2: Keress lehetőségeket
Miután elhatároztad magad, hogy vállalod a leállással járó kihívást, keresd meg az elérhető kezelési lehetőségeket, szem előtt tartva a következőket:
Nincs “csodafegyver” vagy egyetlen olyan kezelés, amely mindenkinek beválik. Mindenkinek eltérőek az igényei. A kábítószer-függőség kezelésére érdemes olyan személyreszabott programot választanod, ami figyelembe veszi egyéni élethelyzetedet, lehetőségeidet. Nagyon fontos, hogy megtaláld azt a programot, ami legjobban illeszkedik hozzád, amiről érzed, hogy segíteni fog.
A kezelést addig kell folytatni, amíg szükséges. A függőség az egész életedet befolyásolja, hatással van a kapcsolataidra, munkádra, karrieredre, egészségi és lelki jólétedre egyaránt. A kezelés sikere attól függ, hogy képes vagy-e egy új életmódot felépíteni a kezelés során.
Az elkötelezettség és a kitartás kulcsfontosságú. A kábítószer-függőség kezelése se nem gyors, se nem egyszerű folyamat. Általában a hosszabb és intenzívebb droghasználat, hosszabb és intenzívebb kezelést tesz szükségessé. Természetesen a program hosszától függetlenül az eredményeket neked kell megtartani. Azok a programok jók erre, melyeknek vannak hosszú távú, utókezelési lehetőségei is.
Több helyről kérni segítséget. Nem mindig van szükség orvosi felügyeltre a méregtelenítés utáni időszakban vagy a rehabilitáció során. Az ellátás szintjének megválasztásakor - akár egy tanácsadó szakember segítségével - mérlegeld mire van szükséged. Ez függhet a korodtól, a kábítószer használat előzményeitől és hogy van-e más orvosi vagy pszichiátriai betegséged, amit kezelni kell. Az orvosok mellett addiktológiai szolgáltatásokat nyújtanak pszichológusok, szociális munkások, tanácsadók, több egyház is foglalkozik ilyen típusú segítség nyújtással és józanodó társakat is érdemes felkeresni.
3: Keress támogatókat
Ne próbálja egyedül felépülni. Bármilyen kezelési megközelítést választasz is, mellette szükséged van szilárd támogató rendszerre. Minél több pozitív hatás és visszajelzés érkezik a környezetedből, annál nagyobb az esélyed a felépülésre. A talpra állás nem könnyű, de ha a környezetedben lévő emberek tudnak bátorítani, meghallgatnak, útmutatást adnak, akkor kevésbé lesz nehéz az utad.
Támaszkodj közeli barátaidra és a családodra - a barátok és családtagok támogatása felbecsülhetetlen érték, ha még nem játszottad el a bizalmukat nagyon sokat tudnak segíteni. Ha már többször “cserben hagytad” őket és hitetlenek a felépüléseddel kapcsolatban akkor érdemes őket is bevonni a folyamatba. Hozzátartozók számára is elérhető többféle tanácsadás vagy családi terápiás lehetőség.
Építs józan szociális hálót - Ha az eddigi társadalmi életedben minden a drog körül forgott, akkor szükséged lehet, néhány új józan kapcsolatra. Fontos, hogy olyan józan barátokat találj, akik támogatják a felépülésedet. Próbálj meg csatlakozni olyan közösséghez, amit nem a közös ivás, drogozás tart össze. Ilyenek lehetnek különféle egyházi csoportok, valamilyen jó ügyért tevékenykedő civil közösségek, sportoló közösségek. Jó ötlet lehet önkéntes munkát vállalni és részt venni különféle közösségi eseményeken.
Menj el bentlakásos rehabilitációs programra. Ha nincs egy stabil otthonod vagy lehetetlen egy drog mentes lakókörnyezetet kialakítanod, akkor jó választás lehet a rehab. Itt biztonságos környezetben, szakemberek és sorstársak támogatásával élhetsz, amíg meg nem erősödsz a józanságodban.
Járj gyűlésekre - Csatlakozz önsegítő csoporthoz és rendszeresen vegyél részt az üléseken. Emberekkel fogsz találkozni, akik pontosan értik, hogy min mész keresztül, részesülsz a csoport közös tapasztalataiból, a csoport tagjai megmutatják neked, s így láthatod, hogy mások mit tettek azért, hogy józanok maradhassanak.
4: Tanuld meg egészséges módon kezelni a stresszt és az érzelmi feszültségeidet.
Amikor sikerül elérned, hogy tiszta vagy, számíts rá, hogy szembe kell nézned azokkal az érzésekkel és feszültségekkel, amik annak idején a drogozáshoz vezettek. A drog abbahagyásával újra felszínre fognak jönni azok a negatív érzések, melyeket éppen a droghasználattal sikerült tompítanod. Mindegy, hogy miért használtál, hogy felejteni akartál vagy csak sorozatos rossz napod volt vagy különféle problémáid tompítására használtad a drogot, ha hosszú távon tiszta akarsz maradni, meg kell értened és megoldanod ezeket a mögöttes kérdéseket. Eddig a droggal enyhítetted a stressz, a magány, a frusztráció, a harag, a szégyen érzését, most egy egészséges utat kell találnod a szorongásod és a reménytelenséged feloldására. Ez egyedül nagyon nehéz, érdemes ebben is segítséget kérni.
Stressz oldás egészségesen
A drogozás gyakran egy téves stressz oldási kísérlet. Sokan használnak alkoholt vagy drogokat lazításra és pihenésre egy fárasztó, “zúzós” nap után, és sokan akkor, amikor egy fájdalmas érzés, gyász vagy emlék borítja fel az érzelmi egyensúlyt. Vannak azonban egészségesebb lehetőségek is arra, hogy hogyan tartsuk a stressz szintjét elfogadható határon belül. Ezekkel a technikákkal egy külön cikkben fogunk részletesen foglalkozni, most csak néhány tipp.
Néhány gyakorlat a stressz gyors enyhítésére
Lehet úgy érzed, hogy a drog az egyetlen és leghatékonyabb módja a kellemetlen érzések kezelésének, de ez egyszerűen nem igaz. Nehézségek nélkül meg tudod tanulni, hogy mi működik nálad a legjobban, s ezzel megelőzheted a visszaesést. A különböző gyors feszültségcsökkentő gyakorlatok közül mindenkinél más működik jobban, a legfontosabb az, hogy megtaláld azt, amelyik neked segít ennek a legjobb módja, hogy kipróbálod.
Fuss, menj le egy konditerembe vagy sétálj egy nagyot. Az edzés fáradtsága endorfint szabadít fel, oldja a streszt és általános jó közérzetet biztosít.
Mozdulj ki otthonról, fedezd fel a napsütés melegét vagy az eső illatát a friss levegőt vagy a város lüktetését. Keress egy gyönyörű tájat egy szép kilátást vagy egy érdekes épületet, különös hangulatot, akár megpróbálhatod lefényképezni is, de elég az is, ha csak az emlékeidben csinálsz egy “fotót”.
A jóga és a meditáció kiváló lehetőség és mód a stressz megszűntetésére és az egyensúly megtalálására.
Játssz egy kutyával vagy macskával, élvezd az állat elfogadó szeretetét, bundájának puha és meleg érintését.
Tegyél fel egy nyugtató zenét.
Gyújts meg egy illatos gyertyát vagy füstölőt.
Keress egy illatot, ami szép emléket idéz benned.
Csukd be a szemed, és képzelj el egy békés helyet, vagy idézz fel egy szép emléket, ami boldogsággal töltött el.
Add át magad egy csésze gőzölgő tea hangulatának.
Nézd meg a kedvenc családi fotóidat.
Masszírozd meg a nyakad vagy a vállad.
Vegyél egy meleg fürdőt vagy adj egy koncertet a zuhany alatt.
5: Csökkentsd sóvárgásod
Miközben a szervezeted kezd megtisztulni a drogoktól, tudnod kell: ez az első és legfontosabb része a talpra állásod folyamatának, de ezzel nincsen vége. A testednek a lelkednek és az agyadnak is időre van szüksége ahhoz, hogy a működése helyreálljon. A függőség megváltoztatta a gondolkodásod, kapcsolataidat és érzéseidet, ezeket a szervezetednek újjá kell építenie. Ez idő alatt, a kábítószer utáni sóvárgás sokszor nagyon intenzív lehet. A felépülést támogatja és a sóvárgás kialakulását is csökkenti, ha tudatosan kerülöd egy darabig azokat az embereket, helyeket és helyzeteket, melyek a használatodhoz kötődtek.
Tarts szünetet a drogozó haverokkal. Ne kövesd el azt a hibát, hogy továbbra is azokkal a barátokkal lógsz, akik még drogoznak, helyette vedd körül magad olyan emberekkel, akik támogatják a józanságod és nem jelentenek csábítást a visszacsúszásra.
Kerüld azokat a bárokat, klubokat, helyszíneket, ahol drogoztál. Akkor se fogyassz alkoholt, ha amúgy azzal nincsen gondod. Az alkohol csökkenti a gátlásokat, és rontja az ítélőképességet, ez könnyen vezethet visszaeséshez. Szintén elkerülendő egy ideig minden olyan környezet, helyzet és szituáció, ami a droghasználatra emlékeztet.
Ha orvosi ellátást veszel igénybe, tájékoztasd az orvost a drogkarrieredről. Előfordul, hogy orvosi vagy akár fogászati beavatkozásra van szükséged. Ilyenkor tudasd az orvosoddal az előzményeket, hogy olyan szolgáltatást tudjon nyújtani, ami minimális gyógyszer felírással vagy más alternatív gyógymóddal jár. Soha ne szégyelld magad emiatt, nem fogsz megalázó helyzetbe kerülni, ha mégis, akkor keress egy másik orvost.
Légy óvatos a gyógyszerekkel. Maradj távol a gyógyszerek szedésétől, csak akkor szedj, ha feltétlenül szükséges akkor is fokozott óvatossággal. Sok gyógyszer számodra magas visszaélési lehetőséget nyújt, kiemelten ide tartoznak a fájdalomcsillapítók, altatók és szorongáscsökkentő gyógyszerek. Az orvos által felírt gyógyszerekkel is légy kritikus, konzultálj róla másik szakorvossal is. Ha a gyógyszer szedés elengedhetetlen, soha ne szedj többet a felírt mennyiségnél.
Birkózzunk meg a kábítószer utáni sóvárgással
A sóvárgást nem lehet elkerülni, ezért meg kell találni a módját, hogy hogyan tudod megszüntetni:
Csinálj valamit, ami leköti a figyelmed. Ez mindig és mindenkinél lehet más és más, próbáld ki, hogy nálad melyik működik. Van amikor az olvasás segít, ha van hobbid az is kihozhat a sóvárgás állapotából, nézz meg egy filmet, menj moziba, vagy végezz valami gyakorlatias dolgot (menj el futni, kerékpározni, úszni, mosogass el, rakj rendet a lakásban). Ha valamelyik beválik legközelebb már könnyebben fogod megállítani a sóvárgást. Egy másik hatékony eszköz lehet ilyenkor az evés, de csak óvatosan és egészségesen, könnyen felszedhetsz jó néhány nem kívánt kilót.
Beszélj róla. Hívj fel egy barátot, fordulj egy családtaghoz vagy keresd meg a segítődet. Ha őszintén tudsz beszélni a sóvárgásodról, az nem csak enyhíti magát az érzést, de jót tehet a kapcsolatodnak is. Ne ijedj meg, a sóvárgás csak egy rossz érzés.
Sokan megpróbálják összeszorított foggal megvárni, míg a sóvárgás elmúlik. Alkalmanként ez is működik, persze jobb, ha másik technikát találsz.
Tekintsd kihívásnak a sóvárgást és változtasd meg a gondolataidat. A sóvárgásra jellemző, hogy olyankor csak a drog pozitív hatásaira emlékszel, ilyenkor hajlamos vagy elfelejteni a negatív következményeket. Ilyenkor hasznos lehet, ha tudod emlékeztetni magad arra, hogy nem fogod jobban érezni magad, ha használsz és sokat veszíthetsz. Néha az is segít, ha ezeket az előnyöket és következményeket felírod egy-egy kis kártyára, s ilyenkor előveszed ezt a paklit.
6: Építs fel egy értelmes józan életet
A felépülésed támogatja és megvéd a visszaeséstől, ha aktivitást vállalsz olyan értelmes cselekvésekben, melyek fontosak számodra. Érdekes és hasznos tevékenységet válassz, amiben megtalálod magad és örömet is okoz a fáradozás mellett. Tervezz bátran hosszútávra. Minél jobban kialakul a céltudatosságod, annál halványabb lesz a függőséged.
Keress új hobbit. Olyat, ami kihívást jelent, kreativitást és képzelő erőt igényel vagy olyat, amit mindig is ki akartál próbálni.
Fogadj be egy kisállatot. Igen, ez nagy felelősség, de képes vagy rá. Egy állat gondozása segít kifejezni a szeretetedet és törődésedet.
Vegyél részt közösségi életben. Csatlakozz drogmentes csoporthoz és vegyél részt az életükben, ha van elérhető önsegítő csoport a közeledben érdemes velük felvenni a kapcsolatot. Ennek hiányában vagy akár mellette is vállalhatsz önkéntes munkát, válj aktívvá gyülekezetben vagy hitközösségben vagy csatlakozz egy helyi klubhoz, egyesülethez.
Tűzz ki értelmes célokat. Haladj a céljaid felé, ez segít a jövőképed pozitívvá tételében. Nem számít milyenek ezek a célok, vonatkozhatnak a munkádra, karrieredre, személyes kapcsolataidra vagy az egészségi állapotod javítására, a lényeg, hogy számodra fontosak legyenek.
Vigyázz az egészségedre. Tedd rendszeressé a testmozgást, figyelj a megfelelő alvásra és az egészséges étkezésre. Ezek növelik az energiaszintedet és csökkentik a stresszt. Ha jól érzed magad a bőrödben kicsi lesz a kísértés a visszaesésre. Minél többet tudsz tenni az egészségedért, annál könnyebb lesz józannak maradnod.
7: Ne hagyd, hogy a visszaesés megállítson.
Nem törvényszerű, de gyakori, hogy a felépülési folyamatot visszaesések tarkítják. Ez nem csak bosszantó, de elriasztó is lehet, a legjobb, ha úgy fogod fel, mint egy lehetőséget arra, hogy tanulj a hibáidból és azokat kijavítva kezd újra.
Mi okozza a visszaesést?
Különféle fel nem ismert vagy elhanyagolt folyamatok vezetnek a droghasználói minták újbóli kialakulásához. A visszaesés okai mindenkinél eltérőek lehetnek, de van néhány veszély, ami közös, mint például:
a negatív érzelmi állapotok (harag, szomorúság, magányosság, trauma vagy stressz)
fizikai kényelmetlenségek (éhség, fáradtság, állandó fizikai fájdalmak)
túl pozitív érzelmi állapotok (előbb utóbb még jobban akarod érezni magad)
határok feszegetése, kontroll tesztelése ("tudom, hogy csak egy ital", kocsmában voltam, de csak kólát ittam)
túl gyakori sóvárgás, erős kísértés vagy késztetés érzése (folyton a használatra gondolni)
vita, veszekedés másokkal (már jó úton voltam, de annyira felbosszantott...)
engedni a társadalmi nyomásnak (amikor úgy tűnik, mintha mindenki más inna vagy drogozna)
túl sok szórakozás az élvezetek és jó érzések hajhászása.
A lényeg, hogy ne felejtsd el: a visszaesés nem jelenti a felépülés sikertelenségét. Feladás helyett, amilyen gyorsan csak lehet kezd el újra. Hívd fel a szponzorod, beszélj a terapeutáddal, menj el gyűlésre, egyeztess időpontot az orvosoddal. Ha újra kitisztultál, nézd meg, hogy mi váltotta ki a visszaesést, mi volt a baj, és mit lehet másképpen csinálni. Erősítsd meg az elkötelezettséged és használd a tapasztalatot, hogy a következő “nekifutás” sikeres legyen.
A Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezésére 1992 óta minden év október 10-e a lelki egészség világnapja. A világnap célja a figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc. Itthon 1994 óta emlékeznek meg arról, hogy a lelki betegségben szenvedő emberek ugyanolyan emberi méltósággal rendelkeznek, mint bárki más: őket is megilleti az egyenlő bánásmód.
A szövetséghez időközben világszerte több szervezet csatlakozott, hogy felhívják a figyelmet a mentális egészséggel kapcsolatos témákra, és kezdeményezéseket, kampányokat hozzanak létre ennek támogatására. Szerencsére így egyre több ember ismeri fel a lelki egészség jelentőségét, és tudja meg, hogyan támogathatja a környezetében élő mentális problémákkal küzdőket.
Az Egészségügyi Világszervezet definíciója szerint „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya". Ez is jól mutatja a mentális egészségünk fontosságát és azt, hogy egy ember sem lehet igazán egészséges, ha a lelki egyensúlya felborul.
Mikor beszélhetünk mentális betegségről?
Mentális zavarról akkor beszélhetünk, ha valakinek súlyos rendellenességek tapasztalhatók a viselkedésében, a gondolkodásában, az érzelmi kontrolljában. (1) Ezek a zavarok a beteg egész életére hatással vannak - emiatt képtelen egészséges kapcsolatokat ápolni és megbirkózni a mindennapi feladataival. A tünetek időtartama és intenzitása eltérő lehet a személytől, a betegségétől és a körülményeitől függően. Viszont kortól, nemtől, kultúrától, vallástól, műveltségtől és anyagi helyzettől függetlenül bárkit érinthetnek mentális betegségek. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezek nem a gyengeség vagy valamilyen jellemhiba jelei.
A világon több százmillió ember szenved mentális zavaroktól, ami szeretteik életére is igen nagy hatással van. (2) A cselekvőképtelenség első számú oka világszerte a depresszió. A leginkább cselekvőképességet korlátozó mentális zavarok között a legsúlyosabb a skizofrénia és a bipoláris zavar. A betegek óriási száma ellenére, sajnos még mindig azt tapasztalhatjuk, hogy a mentális zavarokat sokszor mégis titokban tartják, egyáltalán nem veszik komolyan, és rengeteg előítélet övezi őket.
A mentális betegségek kezelése
A mentális betegségek egy ideig sokszor, maguk az érintettek előtt is rejtve maradnak. A szorongással, depresszióval vagy éppen pánikbetegséggel élők nagy többsége a tünetek alapján fizikai megbetegedést vél felfedezni. A vizsgálatokat követően viszont az esetek nagy többségében a beteg negatív diagnózissal távozik. Persze ez egyrészt megkönnyebbülés, azonban sokan számolnak be arról is, hogy megnyugtatóbb lenne számukra egy diagnózis egy jól körülhatárolható betegségről, mint az, hogy a tünetek mögött valószínűleg lelki okok állnak.
A világnappal kapcsolatos kampányok egyik fő üzenete, hogy a pszichiátriai problémával küzdő embertársaink betegsége kizárólag szakértői kezeléssel nem oldhatóak meg. Amennyiben megfelelő támaszt, szeretetet és lelki támogatást kapnak ezek az emberek a szakértő ellátás, akár gyógyszeres kezelések mellett, ők is teljes értékű, boldog életet élhetnek.
A családi támogatás a legfontosabb
A legszorosabb társas körnek, a családnak (szülők, családtagok, barátok) van a legnagyobb hatása a mentális betegségben szenvedő egészségére. (3) Nem annyira az együtt töltött idő hossza vagy gyakorisága, hanem a minősége az, ami fontos szerepet játszik az állapotuk javulásában. Sőt, igazán a kapcsolat kölcsönössége számít: ha a beteg azt tapasztalja, hogy az őrá fordított figyelemből, támogatásból vissza is tud adni a másiknak, az növeli a kapcsolat egyenlőségének érzését, ez pedig javítva az önértékelését, az önbizalmát, és így segíti a felépülését is.
Hogyan támogasd kollégádat, barátodat vagy családtagodat, aki mentális betegség tüneteit mutatja? A megértő beszélgetés a kulcsa mindennek. Ha aggódsz valakiért, sejted, hogy baj van, a legfontosabb, hogy ne várj! Azzal, hogy beszélgetsz az illetővel, egy komoly első lépés a számára a segítségkérés, a gyógyulás felé.
A mentalhealth.org.uk cikke alapján összegyűjtöttünk 6 tippet, hogyan beszélgethetsz a mentális betegségekről.
Hagyd, hogy annyira sokat, vagy annyira keveset osszanak meg veled, amennyi számukra jól esik. Ne forszírozd a beszélgetést.
Ne próbáld meg diagnosztizálni őket, vagy tippelni, mit érezhetnek.
Igyekezz semleges, nyitott kérdéseket feltenni. Ahelyett, hogy véleményt formálnál (“Látom, hogy kedvetlen és rosszkedvű vagy!”), kérdezz (“Mondd, hogy érzed magad?”).
Beszélj inkább a jól-létről, egészséges életmódról, stresszkezelési technikákról. Kérdezd meg, mit gondol ezekről, hasznosnak találná-e, ha kipróbálná.
Ajánld fel, hogy segítesz szakmai segítséget találni, vagy információt gyűjteni a lehetőségeiről.
Ismerd fel a limitedet: ne adj tanácsot, ne kérdezz túl sokat!
Tegyél minden nap a lelki egészségedért!
Bár mentális betegségek bárkinél kialakulhatnak, és sokszor genetikai hajlam is közrejátszik, de apró lépéseket te is tehetsz a mindennapokban, hogy ennek a valószínűségét csökkents magadnál és a családodnál!
Így zárásként íme, egy 10 pontos lista, ami segíthet a mindennapi lelki egészség megőrzésében:
Merj a “tökéletes” helyett “elég jó” lenni!
Fordíts időt magadra!
Vegyél részt közösségi kezdeményezésekben!
Minden nap légy aktív a lehető legtöbb módon!
Tölts időt olyan emberekkel, akikkel jól érzed magad!
Nevess minden nap!
Aludj eleget!
Bátran fogadj el segítséget másoktól és kérj te magad is!
A Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezésére 1992 óta emlékeznek meg minden év október 10-én a lelki egészségről. A hangsúly a lelki egészség fejlesztésén van, melyhez fontos segítség lehet az ÍR Mentálhigiénés Szövetség 10 pontos ajánlása a lelki egészség megerősítésére:
1.Merj a „tökéletes” helyett „elég jó” lenni! 2. Szánj időt magadra! 3. Vegyél részt közösségi kezdeményezésekben! 4. Minden nap légy aktív a lehető legtöbb módon! 5. Tölts időt olyan emberekkel, akikkel jól érzed magad! 6. Nevess minden nap! 7. Aludj eleget! 8. Bátran fogadj el segítséget másoktól és kérj te magad is! 9. Jusson eszedbe, hogy a rossz sem tarthat örökké! 10. Beszélj a problémáidról!
A függőség lassan vagy gyorsan, de elemészti a családot, párkapcsolatot, barátokat, egészséget. Magától értetődő, hogy a függőségnek vannak negatív következményei.
Kívülről nézve egyértelműnek tűnik, hogy ennek köze van a szerhasználathoz. Evidensnek tűnik, de nem az. A szerhasználó fejében nem jelenhet meg evidenciaként, mert annyira evidens és annyi fájdalmat, szégyent, tehetetlenséget okoz, hogy az sok esetben nem viselhető el. Ha az egyénnek nincsenek meg az eszközei a külső veszélyekkel, fájdalommal, tehetetlenséggel való megküzdésre, akkor elsősorban a belső nyugalom megteremtése felé törekszik. Az ilyen elviselhetetlen helyzetben alkalmazott folyamatok az elhárító mechanizmusok.
Az elhárító mechanizmusok olyan határőrök, amelyekkel az egyén a szorongást és a szenvedést elhárítja, és a szorongás és az érzelmek felett ellenőrzést gyakorol. Ezek a mechanizmusok nem tudatosak, nem döntés alapján jönnek működésbe. A függőséggel küzdők talán leggyakoribb elhárítása a tagadás:
„A tagadás igen egyszerű elhárító mechanizmus, melynek alkalmazása lehetővé teszi az ember számára, hogy ne vegyen tudomást a kellemetlen valóságról. Tagadhatjuk például kudarcainkat, betegségünket vagy a szeretett személyek elhalálozásának tényét.”¹
Ez a mechanizmus tudattalanul működik, nem döntheted el, hogy most akkor tagadni fogom ezt meg ezt. Tudattalanul láthatatlanná alakul a nyilvánvaló. És belülről nézve nemlétezővé válik egy nagyon is valós külső veszély. A valóság ettől nem fog megváltozni, a veszély érzete állandóan ott van, szorongást okoz, ami még inkább hívja a tagadást, ami lehet, hogy az egyetlen mód a látszatbiztonság megteremtésére.
Maga a szerhasználat is a tagadás egy megnyilvánulása. A problémák okozta szenvedést el lehet nyomni valamilyen anyaggal. A szer adhat nyugalmat, elfedi a fájdalmat, esetleg ez az egyetlen hozzáférhető örömforrás. Innen nézve a leszokás válik érzékelhető veszéllyé: a felépülési munka elkezdésével ez a kis öröm és biztonság is elveszni látszik. És ki akarja önként a krokodil szájába tenni a fejét?
Az ő gondjuk
„Azt mondogattam magamnak, hogy ez így ok, kézben tartom a dolgokat. Volt egy csomó jel hogy nem, de akkor mindig jött: ez így ok, nincs gond, kézben tartok mindent, majd legközelebb nem fogok ennyit inni. Aztán mégis ittam. És hibáztattam mindent és mindenkit, kivéve a piát. Ha nem cseszegetnének folyton, nem kéne innom. Ők miért nem hagyják abba?”
A tagadás nem hazugság. Belülről nézve tényleg úgy tűnik, hogy amit mások mondanak, az egyszerűen nincs vagy nem igaz. Minél erősebben próbálják bizonygatni az ő nézőpontjukat, annál inkább válik dühítővé és abszurddá az amit állítanak. Érdemes megjegyezni, hogy a tagadás nem kizárólag a függőkre jellemző. Bizonyos esetben bárkinél megjelenhet, a szerepe akkor is ugyanaz: megvédeni magam egy olyan dologtól, ami elviselhetetlennek tűnik. A gyászfolyamat első stációja is általában a tagadás. A halál tagadása: ez nem történt meg, mert nem történhetett meg, nem halhatott meg. Gyakran napok telnek el ebben az állapotban, ez segít megvédeni az embert az összeomlástól.
„Tudtam, hogy az alkohol gondokat okoz. Láttam. Nálunk mindenki ivott. Apám, anyám, a húgom, mindenki. És láttam, hogy mit okoz, mennyi gondot. De ez volt a norma, mindenki csinálta, de persze nekem nem okozott gondot. Szóval láttam, hogy mi a helyzet, de a saját részemet nem láttam benne, magamat nem láttam. Hát nekik van gondjuk, nem nekem. Amúgy meg más családokban is ez van, berúgások, másnapok, étkezés előtt-alatt-után ivás. Mindenhol így megy, aki meg ezt nem ismeri be, az hazudik.”
Félelem, szégyen, tehetetlenség
„A tagadás valaminek az elkerülése ami ott van az orrom előtt, csak éppen nem akarok szembesülni vele. Mert abban a pillanatban meglátnám, hogy van valami probléma, és akkor kezdeni kellene vele valamit. De mihez kezdjek vele? Lehet vele valamit kezdeni?... Szóval eléggé féltem.”
A nehéz érzések táplálják a tagadást. Ha nincs olyan minta ami segítene kezelni vagy elfogadni őket, akkor ezek az érzések egyre erősödnek, végül láthatatlanná válnak. Ez is egyfajta megoldás az érzések uralására, bár nem tudatosan választott megoldás és veszélyeket rejt magában. Ugyanis gátolja azt, hogy bármit lehessen kezdeni azzal ami szorongást okoz. A felépülési munka tanulás is: mit lehet kezdeni ezekkel az érzésekkel? Hogyan lehet biztonságosan rájuk nézni, megismerni őket és mit lehet tenni azért, hogy elviselhetővé váljanak? Hogyan lehet beszélni a félelemmel?
„Amikor elfogadtam, hogy problémáim vannak, mindjárt jött egy másik gondolat: ezt rendbe kell tennem. Előre kell menjek, szembesülnöm kell ezzel az egész baromsággal, a fájdalommal, a sok szarral, és el kell fogadnom hogy elkúrtam az életem. Elkúrtam a családommal, elkúrtam a barátaimmal, elkúrtam a csajommal, ésmost mindenthelyre kell hoznom... bassza meg, inkább iszok tovább.”
A tagadás eltűnése nem hoz katartikus megkönnyebbülést. Kaput nyit egy őszintébb élet felé, megmutatja az utat is: erre érdemes menni. És kaput nyit az addig elhárított érzéseknek. Ha minden érzés egyszerre jön be, az káoszt okozhat. A türelmetlenség (most kell mindent helyre tennem) veszélyes. Ha egyszerre akarok mindent helyre tenni, borítékolható a kudarc. Ugyanakkor a kapu a türelem felé is nyitva lesz.
Nem kell/lehet egyedül
„Most már tudom, hogy problémám van. Ok, tudom. A cucc irányítja az életem, igen. Később esett le, hogy akkor segítséget kell kérnem, mert így ez nem fog menni. Ez volt a különbség: elismertem, hogy segítség kell.”
A felépülés: munka. Csapatmunka. Sokszor megjelenik a hiedelem: egyedül kell megoldani. Az is egy út, csak ez nagy valószínűséggel újra a tagadáshoz fog vezetni. Szükség van a többiekre: a támogatásukra, az érzésre, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal és az őszinte visszajelzésükre. Vajon megerősítik azt amit én gondolok vagy valaki jelzi, hogy úgy tűnik megint elkezdett működni a tagadás. A tagadás szereti a magányt.
Ilyen nincs
A mélypont élménye megtörheti a tagadást. Erről sok történet szól, a szenvedés olyan súlyossá válik, ami áttöri a tagadás falát. Nem kell mindenkinek eljutni a mélypontra. Előtte is el lehet érni a belátást, de ez egyik esetben sem könnyű folyamat. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy milyen környezet segíthet abban, hogy a függő belátásra jusson? A (sokszor érthető) hibáztatás és elítélés környezetében? Vagy egy olyan környezetben, ahol senki nem jelzi vissza a használónak, hogy ez így nem ok (minden rendben, nagymama is ivott, mégis jó ember volt)? Az egyéni terápiás munka vagy az önsegítő csoportok adhatnak olyan biztonságos teret, ahol fel lehet vállalni és meg lehet osztani mindent, senki nem fog elítélni.
A tagadás a szermentességgel nem tűnik el.Szeret újra-újra megjelenni, felépülés későbbi szakaszaiban is. Ott jelenik meg, ahol mindig: ahol a külső fenyegetés olyan nagy, hogy elvileg nem lehet mit kezdeni vele. Terápiák során jellegzetesen a visszaeséssel kapcsolatban jelenik ez meg, ami különösen akkor lesz fenyegető, ha sok minden múlik rajta. Ha az ivás miatt elvitték tőlem a gyerekeim, nem engedhetek meg magamnak egy újabb visszaesést, mert akkor lehet, hogy soha nem kapom vissza őket.
-És mi lesz a következő visszaeséskor?
-Nem lesz. Nincs visszaesés.
-Mikor volt a legutóbbi?
-Három hete.
-És az előtt?
-Két héttel azelőtt is, meg még néhányszor előtte. De ez most más.
-Miből lehet látni, hogy ez más?
-Mert most nem lesz visszaesés. Eldöntöttem.
-A régebbi visszaesések előtt is eldöntötte?
-Igen, de most lehetetlen, hogy visszaessek.
-Mi biztosítja ezt?
-Az, hogy visszaesés nincs.
A felépüléstvisszaesések tarkítják.Érdemes tudatosan felkészülni rá és megvizsgálni milyen úton akar újra megjelenni. A visszaesés jeleinek azonosítása és ezek felismerése segít, hogy elkerülhető legyen. Ha felismertem ezeket, tenni is tudok ellene. Ugyanakkor ha a visszaesés túlságosan fenyegető következményekkel járna, ez aktiválja a tagadást, így visszaesés lehetősége is megszűnik (bár a tapasztalatok nyilvánvalóan mást mutatnak). Ha nincs visszaesés, akkor a jeleire sem kell figyelni. Ha nem figyelek rá, nem veszem észre őket. És akkor tenni sem fogok tudni ellene. És újabb visszaesés lesz az eredmény, ami annyira nyomasztó, hogy még inkább erősödik a tagadás. Kérdés, hogy magával a tagadással kapcsolatban vannak-e élményei a kliensnek. Megismerte, hogyan működött ez nála? Mi segített felismerni neki, hogy amit lát és gondol, az valójában nem úgy van?
A felépülés első lépése, hogy biztonságosan lehessen felfedezni a nyilvánvalót és az összefüggést a szerhasználat és a negatív életesemények között. Ez a biztonság általában lassan alakul ki és a legnagyobb akadálya a tagadás. A felépülés során az egyik fő cél, hogy olyan mértékben elviselhetővé váljon a belső feszültség, hogy szembesülni lehessen vele és így ne legyen szükség a tagadásra.
¹Vargha Jenő László: A pszichoanalízis és irányzatai. Kersztény Magvető 97. évf. 1 sz. (1991)
Matthew Howard, Curtis McMillen, Lisa Nower, Diane Elze, Tonya Edmond, John Bricout: Denial in addiction: toward an integrated stage and process model--qualitative findings. J Psychoactive Drugs. Oct-Dec 2002;34(4):371-82
Hanna Pickard: Denial in Addiction. Mind & Language, Vol. 31, No. 3 June 2016, pp. 277–299.
Énvédő mechanizmusok személyiség- és klinikai pszichológiai empirikus vizsgálatai. Doktori (PhD) értekezés. Pécs, 2004
Sütő Csaba több mint negyedszázada a győri hajléktalanszálló vezetője: az életéről, a munkájáról és a családjáról is beszélt nekünk.
.
Öt diplomája van, de emellett tíz éven át vagont is rakott. Lassan harminc éve foglalkozik fedél nélküliekkel, s több mint negyedszázada vezeti a győri hajléktalanszállót. Négy polgármesterrel, illetve a legkülönbözőbb párthovatartozású szakpolitikusokkal dolgozott már együtt. A felesége pedagógus, az egyik fia pedig maga is a hajléktalanok között dolgozik. Nyíltan beszél a fiatalkori szenvedélybetegségéről, illetve arról, hogy emiatt volt esély rá, hogy ne igazgatója, hanem lakója legyen az általa vezetett szállónak. Évtizedek óta vezeti az intézményt, s eközben Sütő Csaba maga is intézménnyé vált. Vele beszélgettünk.
Hogy kezd el valaki hajléktalanokkal foglalkozni?
Nekem az eredeti végzettségem agrármérnök. Szokták is mondani rám, hogy az agronómusok között a legjobb szociális munkás, a szociális munkások közt pedig a legjobb agronómus vagyok. Itt a megyében, Táplánypusztán, egy ezer kocás sertéstenyésztő telepen dolgoztam. A sors fintora, vagyis a rendszerváltás utáni spontán privatizáció következménye, hogy sok embert, aki ott a kezem alatt dolgozott, később hajléktalanként láttam viszont. A '80-as évek elejétől pedig már részt vettem az alkoholizmus elleni küzdelemben. Oda először érintettként kerültem be.
Már hogy önnek is voltak alkoholproblémái?
Igen. Ha egy-két évvel tovább lettem volna alkoholmámorban, akkor lehet, hogy ma nem igazgatóként, hanem mint bentlakó vagyok a szállón. Úgy sikerült ettől a függőségtől megszabadulnom, hogy lassan negyven éve absztinens vagyok. Szenvedélybetegség-ellenes aktivistából lettem aztán profi segítő. Eközben a mérnöki diplomám mellé begyűjtöttem még négyet.
Milyeneket?
Szociálpolitikus-szociális szervező, egészségfejlesztő-mentálhigiénikus, szociális munkás, szociálpolitika. Az utóbbi kettőt egyetemi szinten, az ELTÉ-n.
Mit mondana, miért lett az, ami? Ezt dobta a gép?
Biztos van abban valami sorsszerűség, ahogy az ember belesodródik egy ilyen dologba.
A '80-as években mennyire volt látható a hajléktalanság?
1981-től 1991-ig a főállásom mellett vagont raktam. Hát, ott nagyon látszott. Hogy van olyan kollégám, aki az öltözőben alszik. Ott láttam először olyan embert, aki szó szerint a moslékból evett.
Az akkori hatalom miként reagált erre?
Úgy, hogy az egyén a hibás. Ha nincs bejelentett munkája, akkor közveszélyes munkakerülő. Ha pedig, ahogy akkor mondták, a horizontális iparágban dolgozik, akkor üzletszerű kéjelgő. Ezeket az embereket lényegében belekényszerítették ezekbe a rosszul fizetett legális állásokba. Ugyanakkor a rendszer bizonyos mértékig maga termelte a problémákat, sőt érdeke is volt azok fennmaradásában, hogy igazolja a létezését.
A sajtóban erről sem lehetett akkor beszélni?
Volt egy masszív tagadás és tiltás. Biztos ismeri a viccet, hogy a pártbizottság ülésén a prostitúcióról tárgyalnak A felszólalók mondják, hogy ez tűrhetetlen, mire a párttitkár odamegy az ablakhoz, ahonnan épp rálátni az utcasarkon strichelő nőre, s elhúzza a függönyt. Látja? Nem látja! Na, látja! Gyakorlatilag ez volt minden ilyen tabutémában: a homokba dugták a fejüket. Bár a szenvedélybetegségekkel kapcsolatban azért történtek lépések. Muszáj is volt, mert akkor már úgy 800-850 ezer nagyivót számoltak, s a drog is jött befelé. Megyei szintű állami bizottságokat hoztak létre az ügyben Csehák Judit minisztersége idején. Akkoriban évente úgy 8-10 ezer ember került börtönbe szenvedélybetegséggel összefüggő cselekmény miatt. Voltak olyanok is, akiket politikai okból zártak a szenvedélybetegségükre hivatkozva elmeszociális intézetbe.
Ön mikortól dolgozik hajléktalanokkal?
Mint agrármérnök, 1991-ben mondtam fel a munkahelyemen. Akkor hirdettek Győrben állást a létrejövő hajléktalan-ellátásban. 24-en pályáztunk rá, én nyertem, így lettem vezető 1992. január 1-én. Akkor ez még a családsegítő szolgálat részeként működött, a csecsemőotthonnal együtt. Kezdetben ebből a három szervezeti egységből mi voltunk a legkisebbek, de aztán viharos gyorsasággal a legnagyobbak lettünk. 1994-ben pedig önálló intézmény.
A társadalom, illetve maguk a hajléktalanok másképp fogadták ezt a helyzetet akkor, illetve most?
Nagyon másképp. A rendszerváltás - és ezt politikai töltet nélkül mondom - egy eufórikus pillanat volt. Nem volt még internet, de világútlevél már igen, kinyíltak a határok. Mindenki várta a csodát, hogy majd orvosolják a sérelmeit. A többség úgy gondolta, hogy a hajléktalanok is a rendszer csődjének áldozatai. Például az állami gondozottak, akik kihullottak a rendszerből. Vagy akik munkásszállón laktak, de aztán vállalat megszűnt vagy leépült. Győrben volt az ország második legnagyobb munkásszállója. A GYÁÉV-nek, de nagy szállója volt a Vagongyárnak is. Ma is lakik nálunk több olyan ember, aki a GYÁÉV-szállóból került át hozzánk. A rendszerváltáskor a hajléktalanok mintegy kétharmada büntetett előéletű volt. Mára ez az arány megfordult, csak minden harmadiknak van priusza. De akkoriban mégis jobban álltak ehhez hozzá, nagyobb volt a szolidaritás. Az emberek úgy tekintettek egymásra, hogy neked is van bajod, meg nekem is. Ma viszont kicsit a kaparj kurta szemlélet van.
Hogy nézett ki akkoriban egy ilyen szálló? Milyen volt a házirend?
Dolgozni nem volt kötelező, viszont alanyi jogon csak a szállás, az étel, és a tisztálkodás járt. Aki hajlandó a munkából is kivenni a részét, az további juttatásokat is kapott. Akkor még eléggé szabályozatlan volt ez, csak 1993-ban lett rá törvény. A főváros környéki hajléktalanok ellátására például ekkor jött létre szálló Budaörsön. Ekkoriban a politika is sokkal pozitívabban viszonyult a kérdéshez, a Budapestet 1990-től vezető SZDSZ részben a szegényekkel foglalkozó SZETÁ-ból nőtt ki, ott volt a szakpolitikusuk, Solt Ottilia is. A rendszerváltás után Győr polgármestere is SZDSZ-es volt, a területért felelős alpolgármester, Németh Jánosné pedig KDNP-s. Ő működött közre a likócsi Segítőház létrehozásában. Ez az épület eredetileg üzemanyagdepó volt, Győrszentiván és Likócs között. Most az Audi a legközelebbi szomszédunk. A lakóink közül többen járnak ma oda dolgozni.
Amikor 2010 körül újraszabályozták a közterületen tartózkodást, az Győrben mennyire érződött?
Ez tömegméretekben leginkább fővárosi probléma, Győrben kevésbé van jelen. De vannak olyan vidéki nagyvárosok, ahol valamilyen mértékben, de szintén komoly gond. Miskolc. Debrecen, Pécs, valamennyire még Szeged is. Nálunk viszont az Audi miatt olyan volt a foglalkoztatás, hogy ez nem tudott tömegessé válni.
Száz hajléktalanból hány tud újra önálló lakhatáshoz jutni?
A hajléktalanná váló ember nagyon magas százalékban élete végéig az marad. Mert aki ilyen sorsra jut, nem hal ugyan rögtön bele, de a várható élettartama, életkilátásai, életminősége meredeken csökken. Ha arányt akarok mondani, akkor mondjuk talán egyharmaduk az, aki visszailleszthető. Önálló életre nyilván csak az alkalmas, aki képes magát eltartani, tud és akar dolgozni. A fő problémát nem a lakás fizikai megléte vagy hiánya okozza. Hanem az a halmozott hátrány, amit összejött. Szenvedélybetegség, büntetett előélet, az egészségi és családi állapot, valamint a munkaképesség negatív megváltozása. Ez egy nagyon súlyosan értékterhelt állapot, amiből nehéz kijönni. Volt olyan lakónk, akiknek lakást szereztünk, de egy év alatt elvesztette. Komoly mentális, életvezetési gondozás kell ahhoz, hogy ez sikerüljön. Létezett egy program, amibe 100 embert vontunk be: 60 kapott végül lakást, abból 40 mai napig ott lakik. Egy másik program idén ér véget, abba 30 főt vontunk bele.
A nemek aránya milyen a hajléktalanságban?
A hajléktalanoknak mintegy 20 százaléka nő.
Miért lesznek a nők sokkal kisebb eséllyel hajléktalanok?
Ennek oka, hogy válásoknak jóval nagyobbik fele végződik azzal, hogy a nő marad bent a lakásban. Száz esetből talán kettőből költözik el a nő. Illetve a nők általában még 40-50 éves korukban is "elkelnek" a párkapcsolatok piacán, nagyobb eséllyel tudnak új kapcsolatot létrehozni. Amellett jobban képesek alkalmazkodni, megkapaszkodni akár szívességi lakáshasználóként, "ágyasként", cselédként. a férfiak hátrányos helyzete nem a nők bűne, s nem is a válásoké. Az az igazság, hogy férfiak az esetek jelentős részében vétkesek ebben. Ők hamarabb felrúgnak, otthagynak dolgokat, állásokat, kapcsolatokat, kevésbé kitartóak, s nagyobb eséllyel kerülnek emiatt rosszabb élethelyzetbe. Nem kell ezért a férfiakat elítélni, de ez a helyzet.
A romák között több a hajléktalan?
Igen, több. Jóval meghaladja a népességen belüli arányukat. Győrben a rendszerváltás körül volt nagyjából 13 ezer önkormányzati lakás. Ebből maradt úgy négy-ötezer, leginkább a rosszabb minőségűek. Ezekben főleg romák laktak. Innen kerültek ki egyre nagyobb számban roma hajléktalanok, akik teljesen más szociokulturális közegből kerültek ebbe a helyzetbe. A hajléktalan-ellátásban dolgozóknak ezért sem ártana romológiát, roma nyelvet is tanulni. Én tudatosan törekedtem arra, hogy legyenek roma munkatársaim a szállón. Kettőt sikerült találni, de sajnos nem maradtak sokáig. Nem is a lakók miatt, inkább a többségi szociális segítőkkel nem találták a közös hangot. Egy roma hajléktalannak az előítéletek miatt is nehezebb szociális lakást kapni, illetve megtartani. A többség Magyarországon nem szereti a romákat. Hogy ennek mi az oka, az messze vezetne, de ez sajnos tény. Persze van olyan is, ahol elfogadóbb a közeg, ott nekik is van támpontjuk.
Mennyi egy hajléktalan átlagéletkora?
Ez is változó, mert minél jobban dolgozik a szociális munkás, annál tovább él a hajléktalan. Az átlagéletkoruk úgy 48-53 év között van. Az élettartamuk pedig a lakossághoz képest úgy 6-8 évvel kevesebb.
Győrben ön négy polgármesterrel dolgozott együtt. Mik a tapasztalatai?
Valóban, dolgoztam már szadeszes, szoci, fideszes, kereszténydemokrata politikussal is. Balogh József és Borkai Zsolt mellett egyaránt három ciklust húztam le. Borkai idején Somogyi Tivadar alpolgármester felügyelte a területet, vele gond nélkül együtt tudtunk működni. A mostani polgármesterrel meg talán azért is értjük meg jól magunkat, mert én is munkamániás vagyok. 1992 óta minden karácsony egy részét a bent lakókkal töltöm, de szilveszterkor is ki szoktam menni hozzájuk. Tehát ennek én elég sok mindent alárendelek. Nem tudom ezt kikapcsolni. Gyakran jobban értem a hajléktalanok gondolkodását, mint a munkatársaimét. És azt mondom, meg lehet velük egyezni. Tudom, mikor akarnak átvágni, s mikor kell hagynom azt, hogy átvágjanak. Ez egy csapatjáték.
Mik a jellemző konfliktusok?
Van minden, de általában indulati konfliktusok. Ezek hátterében szinte mindig az alkoholos befolyásoltság áll. Rivalizálások, tulajdon kárára történt sérelmek jellemzőek még.
A hajléktalanság együtt jár az alkoholfogyasztással?
Nagyon magas százalékban igen. Az alkohol mentális oldószer, az élethelyzet kontúrjainak elmosására szolgál. Ok-okozatban nagyon nehéz szétválasztani, illetve sorrendet felállítani. Hogy azért iszik, mert hajléktalan lett, vagy azért lett hajléktalan, mert ivott? Valahol kerülgeti egymást a két dolog. Általában ott van, még ha nem is szenvedélybetegség szintjén. Többnyire nagyon olcsó, szőlőt soha nem látott, rossz minőségű, egészségtelen borokat fogyasztanak.
És a drogok?
A dizájnerek jönnek fölfelé, egyre komolyabb konkurenciái a legális drognak, az alkoholnak. 1000-1200 forintért már lehet kapni. Élnek vele, de inkább a fiatalok. Egy öreg piás nem bír már átszokni rá, olyan beteg lesz tőle, hogy majd belehal. Agyonvágja, ahhoz képest a macskajaj semmi.
Van a hajléktalanoknál olyan hierarchia, mint a rabok között börtönben?
Nehéz volt, de letörtük a börtön-szubkultúrát. Mikor a lakók többsége még priuszosokból állt, ott csicskarendszer volt. Ha bementünk a szobába, felugrottak, mint a börtönben a smasszereknek. De elértük, hogy ha valakinek konfliktusa van valakivel, fedje fel előttünk, s ettől ne érezze magát vamzernek. Amire nagyon harapunk, és nem engedjük: az egymás elleni panaszok egymás közti megtorlását. Ha valaki rendszeresen ilyet csinál, előbb-utóbb eltávolítjuk. Az ilyen típusú emberek nem is szeretik a szállót, mert ilyen téren nagy a fegyelem. Tudjuk ki, mikor jött be, mikor távozott. Volt olyan, hogy a mi nyilvántartásunk alapján kapott valaki hosszú börtönbüntetést emberölési ügyben.
A családja hogy viseli a munkáját?
A kisebbik fiam szintén a szakmában dolgozik, mint utcai szociális munkás. A feleségem pedagógus. Ténykérdés, hogy a család megszenvedi ezt. Ennek a szakmának minden vonatkozásban megfizeti az ember az árát. Nekem szerencsém volt, mert egy teljes pályaívet tudtam befutni. Nagyon kevés bántódásom volt a politika részéről, nem piszkáltak se jobbról, se balról, bár én nagyon nem vagyok simulékony típus.
A koronavírus jobban érintette a hajléktalanokat?
Nem, mert az első hullám idején bezárkóztunk. Egy fertőzött sem volt akkor, de most sincs. De szerintem biztosan lesz, mert a kezdeti ijedtség után nagyon kinyílt a társadalom, ám ez nem rajtunk múlik.
A járvány gazdasági hatása miatt váltak már emberek hajléktalanná?
Nem, a hajléktalanná válás azért ennél hosszabb folyamat. Ezek a helyzetek lassabban csorognak le a társadalomba. Viszont az például, hogy az Audi kicsit visszafogta a termelést, nyilván éreztetni fogja a hatását.
Hol vannak láthatóan jelen a hajléktalanok Győrben?
Ahol mondjuk a lakosság számára észlelhető, illetve zavaró a jelenlétük, az például a belváros, az Arrabona udvara. De ez összesen tizenvalahány ember.
Egy hajléktalannak hogy néz ki egy átlagos napja?
Aki kívül van a rendszeren, az egyvalamivel biztosan nem foglalkozik: az idő múlásával. Az, hogy nekem időre kell mennem valahova, náluk már nem játszik. A munkával járó kötöttségek azok, amik strukturálják a létezést. S pont ez hiányzik az ő életükből.
Mennyire vannak értelmiségi, diplomás hajléktalanok?
Legtöbb az agrármérnökök között van. Nekünk volt legalább fél tucat agrármérnökünk, de két jogászunk, sőt közgazdász és pedagógus lakónk is. Orvos még nem. Mármint humán orvos.
Van különbség náluk a hajléktalanná válásban?
Semmi. Ugyanaz a lepusztulási folyamat.
Mennyire tud egy hajléktalan szexuális életet élni, párkapcsolatot kialakítani?
Volt már legalább három hajléktalan-esküvőnk is. Köztük ugyanúgy megvan a vonzalom, illetve a féltékenység. De szerintem még mindig jobb, ha az embernek ez a problémája, mint a szenvedélybetegség.
Minden ember és párkapcsolat története egyedi. A terápiás folyamat is ennek megfelelően egyedi. Mégis találkozunk olyan hiedelmekkel, amelyek szinte minden felépülési folyamatban felbukkan. A hiedelmek története szintén egyedi és ennek mentén érthetőek is. Ugyanakkor a változás gátjaivá válhatnak, ezért érdemes jobban megismerni őket. Az alábbiakban a párterápiákon felmerülő hat leggyakoribb hiedelmet gyűjtöttük össze.
.
1. Csak neki kell változnia.
A függőség az egész családra hat. Ahogy a függőség kialakulása sem egy emberes folyamat, a felépülési munka sem az. A változás sikere érdekében érdemes minden családtagnak szerepet vállalni a folyamatban. Ha a változás súlya csak egy valaki vállát nyomja, csökken annak az esélye, hogy a változás valós és tartós legyen.
2. Semmi más gondunk nincs, csak a szerhasználat.
Egy tökéletesen működő kapcsolatban vagy családban vajon miért alakul ki a függőség? Pontosabban: kialakulhat egy tökéletesen működő kapcsolatban függőség? És még pontosabban: illékony időszakokat kivéve érezhetjük tökéletesnek a kapcsolatot? A függőség megjelenése mindig problémákat jelez. És problémákat fed el. Ha megszűnik a használat, akkor válhat jobban láthatóvá mi is az alapvető probléma. A szermentesség csak az első lépés és a későbbi munka alapja, az út eleje, nem a végállomás.
3. Ha abbahagyja, minden azonnal rendben lesz.
Hétfő: kell a változás és mindenben. Kedd: már nem használ semmit, kommunikáció helyreállt, a szex is ok, a gyerekek megnyugodnak, a bizalom helyreáll, a sebek behegednek. A terápiák során, ha már a szermentesség megvan, azt tapasztaljuk, hogy a kapcsolat új közös ellensége a türelmetlenség lesz. Szinte kényszerként jelentkezik, és torpedózza a felépülés hajóját. A változás nem villámcsapás, hanem munka.
4. Ha elválunk, minden megoldódik.
A válás lehet felelősségteljes döntés. A problémákat ritkán oldja meg, legtöbbször csak máshová teszi őket. A függőséghez kapcsolódó viselkedések idővel mintává válnak és szinte maguktól működnek. Ha nem ezzel az emberrel, majd mással. Sokan beszámolnak arról, hogy az új párkapcsolatuk kísértetiesen hasonlít a régihez. És nem tudatos választás eredményeképpen. A kialakult mintákat érdemes megismerni és tudatosan változtatni rajtuk, újraírni őket. Ha ez a munka elmarad, a probléma csak szünetet kap, nem megoldást.
Ha a párnak gyermeke van, akkor a válás után is szükség van a szülők együttműködésére. És ha haraggal váltak el, és szinte csak a gyerekek kapcsán találkoznak, a gyerekek még inkább ki lesznek téve a feszültségeknek és az esetleges játszmák szemtanúi, résztvevői lesznek.
.
5. A gyerekek nem vesznek észre belőle semmit.
Melyik részét nem veszik észre? Amikor naponta kint kellett várniuk az utcában, amíg anya beugrott a dílerhez? Amikor borszagúan mondták neki, hogy jól kell tanulni? Amikor hetvenkettedszer kiabált egymással anya és apa a pia miatt? Amikor jött érdeklődni a családsegítő vagy amikor elvették a gyerekeket (kimentették otthonról)? Valamikor kevésbé drámaian jelentkezik a függőség hatása: a gyerekek tanulnak, különórákra viszik őket, ott is tanulnak. Van pénzügyi biztonság, nyaralás, jó ruhák, lovaglócsizma, iPad. Anya-apa teljesít, hogy mindez meglegyen. Csak közben valami nincs rendben. A függőség nem csak testi problémákat okoz. Az otthoni légkör, az érzelmi élet fagyottsága, a családot átitató tabu (titok, amiről mindenki tud, de senki nem beszél), a hazugságra épített élet nyomot fog hagyni. Ha kialakult a függőség, akkor a szer lesz az első. És a második. Még a bronzérem is az övé. A gyerek pontszerző helyre becsúszhat, de közben mindenki érzi, nem ez a dolgok rendje.
6. Visszaesés nincs.
A függőség egyik fő jellemzője a kontroll elvesztése. A függőség visszaesésekkel tarkított betegség. Mivel ennyire velejárója a visszaesés (a kontroll elvesztése), fontos megnézni miből lehet felismerni a visszaesést előrejelző jeleket. Így nagyobb az esély arra, hogy megelőzzük azt. És jó szolgálatot tehet az, ha végiggondoljuk, hogy mi lesz akkor, ha mégis megtörténik a visszaesés (kontroll elvesztése).
A terápiák során talán ez az egyik legnépszerűtlenebb kérdés. "És mi lesz akkor, ha újra lesz visszaesés? -Nem lesz. Visszaesés nincs. Nem lehet. -Eddig hány visszaesést éltek át? -Nyolcat. -És mi üzeni Önöknek, hogy most nem lesz? -Az, hogy visszaesés nincs.”
Visszaesés van. Ugyanakkor olyan erős érzelmek bástyázzák körül, hogy néha szinte lehetetlen bejutni mögéjük. Ez egyrészt érthető, az érzelmi logika mentén. Másrészt maga a visszaesés élménye fogja porig rombolni a bástyákat. Érdemesebb egy kaput építeni az oldalába, átjárhatóvá tenni. Bejárni minden zugát, megismerni és akkor kezelhetővé vagy megelőzhetővé válik.
A terápiás munka során nem a hibást keressük, hanem a megoldásokat. A felmerülő hiedelmek sem a hibást mutatják meg, hanem azt az utat, amit érdemes végigjárni a változás érdekében.
Utolsó kommentek