1. Megborult biokémia, kiürülés: Talán evidensnek tűnik, bár nem feltétlenül az, hogy a szer hiánya olyan hormonális változásokat idézhet elő, a neurotranszmitterek működését annyira felborítja, hogy ez elviselhetetlen affektusokhoz vezet. A kiürülés és megvonás periódusa óriási stressz, adrenalin, kortizol löket, krízisállapot az idegrendszernek és a szerveknek, ilyenkor reflex szinten “ütni vagy futni” kéne. Ebben az állapotban megnövekedik a környezet és az önmagunk felé irányuló káros és kockázatos magatartásformák választásának valószínűsége. Ezt sok országban a bíróság akár felmentő körülménynek, nem beszámítható állapotnak tekinti, merthogy egyébként azzá is válhat: átmeneti pszichózist élhetünk át, aminek a lakásban egyedül ücsörögve, ki tudja mi lesz az eredménye.

  1. Halálos adag, elvonás: Folytatva az előző bekezdést, mint a legtöbb kábítószerként ható vegyületet, az alkoholt is túl lehet adagolni, de ami ennél is fontosabb (és ezt sokan nem tudják): az elvonásos állapot akár egy epilepsziás roham kialakulásáig fokozódhat, sőt, a tünetekbe bele is lehet halni. Így az alkoholbetegség bizonyos szintjén kórházi kezelés nélkül kifejezetten életveszélyes, mondhatni “öngyilkossági kísérlet” lehet önerőből leállni, absztinenciát tartani.

  1. Súlyosbodó pszichiátriai állapot: Némileg kapcsolódik az előzőkhöz. Köztudott, hogy az esetek nagy részében a függőség együtt jár valamilyen pszichiátriai megbetegedéssel (az nem mindig egyértelmű, hogy melyik volt előbb), de egy viszonylag „jól funkcionáló” szorongásos beteg, aki alkoholizálni kezd is elérheti azt, hogy emiatt személyisége „borderline” működést vegyen fel (ezt ne keverjük össze a borderline személyiségzavarral!). Itt arra gondolok, hogy a szerhasználat során a személyiség olyan funkciói károsodnak (pl. impulzuskontroll, érzelemszabályozás, stb.) ami az indulatok és az érzelmek kezelési zavarának súlyos fokát érheti el és akár az arra való képességünket is részlegesen elveszíthetjük, hogy felmérjük tetteink következményét. A beteg kezdi úgy érezni, ha nincs a szer, egyfajta krónikus kínzó üresség lesz rajta úrrá, ami szintén borderline jegy. Tehát az alkohol felerősíti az eredeti pszichiátriai problémát, fokozza a tüneteket, ami a szenvedés növekedésével és a megfelelő fékek hiányával átgondolatlan döntések felé sodorja az illetőt.

  1. Bosszú és kontroll: Gyakori jelenség szenvedélybeteg családokban, hogy a konfliktusok zöme a hatalom körül összpontosul. Nem sok olyan függőt láttam, akinek ne lett volna alapélménye egyfajta igazságtalanságérzet, amiből leginkább valamiféle öntörvényű gondolkodásmód és viselkedés fakadt. A hozzátartozó kioktat, vádol, meg akarja szabni a helyes magatartást, moralizál, megszégyenít, eldugdossa az üvegeket az alkoholista elől, a szerhasználó pedig válaszul az ivással próbál irányítani. E korántsem barátságos játszmában el lehet jutni odáig, hogy sarokba szorulunk. Már nem használhatjuk fegyverként azt, hogy berúgunk, mert többet szenvedünk miatta, mint amennyit nyerünk a játszmán azáltal, hogy „megmutatjuk, nekünk ugyan ne szabja meg senki, hogyan kéne cselekednünk”. Ebben a tehetetlen állapotban az öngyilkosság akár a másik megbüntetésének, a kontroll visszaszerzésének is lehet a módja („önmagamon keresztül téged bántalak, befolyásolom az érzelmeidet”).

  1. Elviselhetetlen józanság, depresszió: A szem kinyílna, de a világ, ami körül vesz, lehangoló és félelmetes. Tele van veszteségekkel, kudarcokkal, elrendezetlen adósságokkal, amik elsőre szinte megoldhatatlannak tűnnek. Minden kilátástalan, a barátok, segítők nagy része már elveszett. A legveszélyesebb ilyenkor az izoláció, a magunkra maradás. Támogatás nélkül az elkeseredés tragédiához vezethet.

  1. “Jogos” önkritika: Kiegészítve az előző pontot, a depresszív gondolkodásmód megélésen kívül, ami részben a szerhasználat utáni, az azonnali önjutalmazás megszűnését követő biokémiai zavar következménye, az önvádnak van egyfajta “reális és jogos eleme” is. Amikor az erkölcsi “zuhanást, romlást” tudatosítjuk, és számba vesszük azokat a cselekedeteket, amikkel kárára voltunk másoknak, nem túlzás, ha mindezek következtében az a zsigeri élményünk, hogy undorodunk magunktól, már tükörbe sem tudunk nézni. Erre a mértékű szégyenre, bűntudatra szintén lehet az a válasz, hogy mindenkinek jobb lenne, ha inkább nem léteznék. Egyféleképpen lehet feloldani ezt az állapotot (úgyhogy ezzel nem egy hárítást alkalmazunk), ha betegségbelátást szerzünk, tudatosítjuk azt, hogy függők vagyunk és elfogadjuk, hogy alkoholizmusunkhoz, amíg ezt nem kezeljük, hozzátartozhat az etikátlan, erkölcstelen életvitel. Ezáltal megszűnhet az önvád, de felelősségérzet keletkezhet a jövőre vonatkozóan, elismerve a jóvátétel szükségességét.

  1. Politoxikománia: „Ha már ilyen jól kiütöttem magam a nyugtatókkal, mi lenne, ha kísérőként fogyasztanék mellé egy kis alkoholt is? Úgy nagyobbat szól!”. Mi van, ha olyan hatalmasat, hogy a két kémia összeférhetetlensége miatt véletlenül leáll a légzésem? Sajnos, ezzel is találkoztam már.

  1. Egyszer élünk, a halált is legyőzöm: Nemcsak a felelőtlen politoxikomán használat, hanem a szenvedélybeteg életmód is magával hozhatja azt az attitűdöt, hogy egyszerűen fogalmazva izgalmassá válik a halállal való játék. Mivel a holnapnak nincs tétje, a mai napot viszont ki kell maxolni, akár kifejezetten megrészegülhetünk attól a tudattól, hogy mi mindenre lehetünk képesek a szer befolyása alatt.

  1. Elakadt gyászmunkák: Egy szenvedélybeteg élettörténetét megismerve, sokszor találunk elakadt gyászfolyamatokat, feldolgozatlan veszteségeket. A függő önismereti hiányosságai és éngyengesége miatt képtelen elviselni a veszteség fájdalmához társuló érzéseket, ezért defenzív, védekező válaszként egy kizárólagos, omnipotens viszonyba kerül a szerrel. Egy ideig szimbiózisban maradhat az anyaggal, ezzel szimbolikusan törekedve egyfajta kapcsolatra az elveszett személlyel, tárggyal (ezt helyettesíti az alkohol, ami megnyugtat, biztonságot ad), de, amikor már az ital sem bizonyul igazi partnernek, csak egy módszer marad az újraegyesülésre: az öngyilkosság. Mondhatnám úgyis: a szerhasználattal a veszteség meghaladása, feldolgozása helyett fenntartunk egyfajta gondoskodási vágyat, ami a függőség kialakulása következtében konfliktusossá válik.

  1. „Nem vagy többé a gyerekem”: A kirekesztés, elutasítás (még, ha nem is gondolunk arra, hogy ez így van, talán a legsúlyosabb „büntetés”, ami érhet bennünket emberi kapcsolatainkban). Tapasztalat, hogy a szenvedélybeteg (mivel nemcsak a használt szertől függ!) nemegyszer azért teljesíti a kezelést, hogy megfeleljen, bizonyítson egy számára fontos hozzátartozónak. Azonban ez igen veszélyes terep, ugyanis, az érintett családtag sok esetben egyáltalán nem úgy reagál, ahogy a szenvedélybeteg azt várná. Sőt, van, hogy kifejezetten negatívan áll a változáshoz (mondhatnánk neki lesz elvonási tünete azért, mert az addig tehetetlen addikt személyt már nem tudja úgy irányítani, mint előtte). Ez hatalmas csalódást készíthet elő, ami után, az elkeseredett beteg azt hiheti, hogy nincs miért élnie.

Magyarországon rengeteg ember szenved az alkoholizmustól és talán nem is gondolnánk, hogy mekkora kockázatot vállal az, aki életét ilyen méltatlanul áldozza fel. Lehet, hogy azzal nyugtatjuk magunkat, hogy csak az intravénás drogosok” azok, akik egy szórakozóhely mellékhelyiségében túllövik magukat, és akik hirtelen eltűnnek az élők sorából, de ne áltassuk magunkat: ugyanígy járhatunk alkoholbetegként mi vagy akár ismerőseink is akkor, ha nem ismerjük el a tényt, hogy ez az állapot egyedül, önerőből, segítség nélkül már nem kezelhető.

A szerző pszichológus, a Félút Centrum terápiás munkatársaként dolgozik szenvedélybetegekkel és családjaikkal.

Felhasznált irodalom:

Gabbard, G. O. (2016): A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve, Lélekben Otthon.

A Félút Centrum Facebook oldal:

https://www.facebook.com/felutcentrum

A szerző Facebook oldala:

https://www.facebook.com/lazargergelypszichologus

…