Az egyetemi hallgatók hat településen vették fel az adatokat  Fotó: DE-EK

Először vizsgálták a gyermek- és lakásotthonokban élők droghasználati szokásait.

 

 

 

 

– Képesek eladni magukról a ruhát. Nem csak férfiak.

-10-ből 5-6 család ilyen.

– A legszegényebbek használnak biofüvet..

– Eladnak mindent szarért-húgyért, most akármennyibe kerüljön. Mondjuk megveszek most egy plazma tv-t, hát ő bekattan vagy akármi, akkor már odaadja, még ha kell, 500 forintért is, csak hogy az a fél adagja meglegyen, hogy tudjon beállni.

Ez a párbeszéd néhány olyan édesanya közt hangzott el, akik a baktalórántházi romatelepen élve pontosan tudják, kik és milyen drogokkal próbálják átvészelni a mindennapokat. Szerintük a fiatalok és a felnőttek is olyan mértékben használják a biofüvet, hogy a következő generációt csak akkor lehetne megóvni tőle, ha elköltöznének a szegregátumból.

Ez a Periféria Egyesület és a Debreceni Egyetem közös kutatásából derült ki, amelyben Szabolcs megyei, romatelepen vagy gyermekvédelmi gondoskodásban élő 14-25 évesek káros szenvedélyeit és droghasználati szokásait vizsgálták. A kutatás egyik részében Csengerben, Baktalórántházán, Nyírmadán és Mátészalkán interjúztak telepi fiatalokkal, szüleikkel és helyi szakértőkkel, akik kapcsolatban vannak a szegénységben élő családokkal. A másik részben kérdőívekkel vizsgálták, mi alapján dől el, hogy egy hátrányos helyzetű fiatalból drogfüggő lesz-e vagy sem. A kutatásból kiadtak egy tanulmánykötetet, aminek most összefoglaljuk a legfontosabb eredményeit.

A megkérdezettek közül viszonylag kevesen vállalták, hogy fogyasztanának drogot: ez nem teljesen vág egybe az interjúrészletekkel, ami sokkal súlyosabb helyzetről árulkodik. Akik mégis vállalták, ők leggyakrabban a herbált, a biofüvet, a marihuánát és az alkohol-gyógyszer párost fogyasztják. “Unokatesóm zöldet fogyaszt rendszeresen. Hát úgy csinálja, hogy dohány, rá csinál egy pakkot és rádugja a hogyhíjjákot, a herbát rászórja a dohányra és feltekeri, megnyálazza a pakkot… Igen, láttam, hogy hogy szívja el. Hát, olyan mintha a fellegekben járna” – mondta a kutatóknak egy baktalórántházi fiatal.

Nincs olyan a cigánysoron, aki nem fogyaszt valamit

A biofű az utóbbi években lett népszerű az ország hátrányos helyzetű régióiban. Annyira, hogy két évvel ezelőtt a világ élvonalába kerültünk herbál- és kristályfogyasztásban. Tavalyi adatok szerint a herbálfogyasztás ugyan megtorpant, de kezdenek visszatérni az olyan régi drogok mint az ecstasy, nem beszélve arról, hogy a magyarok még mindig az alkoholizmustól szenvednek a legjobban. (Ha bővebben is érdekli, miért okoz ekkora bajt az alkohol, ezt és ezt a cikket olvassa el.)

A biofű hatóanyagát valamilyen szárított növényre permetezik rá, a végeredmény pedig hasonlít a füves cigire, de sokkal erősebb és rövidebb a hatása. Szinte sosem tudni, mi van pontosan a biofűben, hiszen mindenféle, könnyen beszerezhető vegyszerekkel állítják elő, akár patkányméreggel, csavarlazítóval vagy acetonnal. Ezért aztán a biofű olcsó, egy grammot akár ötszáz forintért is be lehet szerezni. (Ha érdekli, pontosan milyen hatást gyakorol a biofű az emberi szervezetre, ezt a korábbi cikkünket olvassa el.)

De nemcsak a biofű van jelen a szegények lakta területeken, hanem más kábítószerek mellett a cigaretta és az alkohol is. A kutatásban részt vevő, többnyire 14 éves baktalórántházi fiatalok 9-10 éves korukban próbálták ki először a cigit, és mindennap isznak energiaitalt, amit néha alkohollal kevernek. A telepen élő fiatalok 71, és a szakellátásban levők 67 százaléka mondta, hogy dohányzik. Előbbiek több mint 17 szállal szívnak el egy nap.

Egy csengeri fiatal szerint “nincs olyan ember, aki nem fogyaszt valamit. Itt a cigánysoron borzasztóan fogyasszák. Inkább jobban megy a füves cigi mert az hamarabb hat. (…) Amúgy már volt a soron olyan aki majdnem meghalt tőle. (…) És le se jöttek semmit se csinálni a rendőrök, de mikor betörtek egy embernél, egy jelentéktelen embernél, ahol nem volt semmi, oda helyszínelőket küldtek. De a gyerekkel meg senki nem foglalkozott”. 

Örülnek, ha csak alkoholista

A kutatók külön interjúztak olyan helyi szakemberekkel, akik napi kapcsolatban vannak ezekkel a családokkal. “A gondozott gyerekeknél is szinte mindenki dohányzik, a kamaszok már rendszeresen isznak alkoholt, amelyikkel kicsit bizalmasabb kapcsolatom van, tudom, hogy valamilyen más szert is használ. Nagyon kétségbeejtő szerintem ez a rész, térség helyzete” – mondta egyikük.

Egy másik szerint a nyugtatószedés is komoly probléma, egyrészt a szülőknél. “Az anyukáknál szoktam azt tapasztalni, hogy nem az előírt adagban szedik be a gyógyszerüket, tehát a nyugtatóból többet vesznek be, mint amit felírt a szakorvos, sőt olyan is van, akinek nem is írta fel szakorvos. Az is előfordul, hogy a háziorvos segítő szándékkal felír neki egy kis Frontint, ha látja, hogy kicsit maga alatt van anyuka. Akkor ez az egyik lehetőség, a másik hogy valahonnan megszerzik”. De a gyerekeknél is megvan ugyanez. 

Most például az egyik ügyfél kislány 30 szem Rivotrilt vett be, amit a három házzal arrébb lakó nénitől vett meg, akinek nem írja fel szakorvos, hanem szerzik a Rivotrilt itt Győrtelken például, mint a cigit vagy a sört meg a pálinkát.

– mondta. Egy harmadik szakember szerint ez azért van, mert “nincsenek meg ezek a stratégiák, hogy egy családon belül meg lehessen oldani ezeket a problémákat, én ezt látom. Nagyon kevés százalék jut el orvoshoz, vagy ha el is jut, terápiás kezelésen nem vesznek részt. Felírják a Rivotrilt, a Frontint, és ezzel úgy kész, de nem tanítják meg nekik, hogyan lehet a feszültséget csökkenteni, hogyan lehet a konfliktusaikat megoldani a családban, hanem mindenre ez a megoldás”. (A magyarok tényleg milliószám tömik magukba a nyugtatókat. Erről ebben a cikkben olvashat bővebben).

Mivel a biofű összetevőit sosem ismerni pontosan, a családgondozók sem tudják, mihez kezdjenek, ha baj van. “Ugye a kemény drogoknak tudjuk a mellékhatásait, orvosilag is nagyon szépen leírták. De itt, itt aztán bármi lehet. (…) Tehát magyarul, jobban örülünk, azt szoktuk mondani, egy csupán alkoholista embernek”. 

Szerintük a gyermekvédelmi szakellátásban levők nagyobb veszélyben vannak a telepieknél. “Az egyik lakásotthon mellett volt egy üres ház. Amikor a lakók jelezték, hogy ebben az üres házban mi folyik… Kiderült szépen, hogy abban az üres lakásban, amit már feltörtek meg minden, hát cigiztek, drogoztak, pszichiátriai beteg gyerekek jöttek-mentek és iskolába abszolút nem jártak… A lakásotthonosok több mint fele valamilyen szinten, alkalmanként fogyaszt drogot”. 

Mitől lesznek függők?

• “Van, aki a bánat miatt”
• “Van, aki azért menekül bele, hogy ne lássa a problémákat. Nincs, aki gondoskodjon róluk, nincsen, ahova haza menjenek leülni, akivel beszélgethetnének”
• “Meg figyelemfelkeltésből is csinálják, hogy valaki foglalkozzon velük. A szüleik, testvéreik”.

Csengeri fiatalok írták le ezekkel a szavakkal, hogy szerintük miért nyúlnak a drogokhoz a telepen élők. A kutatásban kérdőívek segítségével is vizsgálták, hogy pontosan mitől válnak függőkké a szegénységben élők.

A jó jegyek megvédenek

Az adatok alapján a telepen és a gyermekvédelmi szakellátásban levő fiatalokra is igaz, hogy minél jobban teljesítenek az iskolában, annál kisebb valószínűséggel szoknak rá a dohányzásra, kezdenek el alkoholt fogyasztani vagy drogozni. A jó tanulók inkább azokkal barátkoznak, akik nem, vagy csak ritkán dohányoznak vagy alkoholizálnak. A 892 megkérdezett fiatal iskolai átlaga 2,37 volt, és közülük sokan panaszkodtak arra, hogy túl gyorsan haladnak a tananyaggal,  vagy hogy nem értik azt.

Ráadásul ezek a fiatalok kevesebb bizalmas kapcsolatot ápolnak, mint általában a hasonló korú fiatalok, a megkérdezettek tíz százalékának egyáltalán nincs barátja. Pedig minél több bizalmasuk van, annál kevésbé érintettek az alkohol- és drogfogyasztásban.

De ami még nagyobb baj lehet, hogy a telepen élő fiataloknak alig vannak olyan lazább, de bizalmas kapcsolataik, amiket mások a tanáraikkal, osztálytársaikkal szoktak kiépíteni. Pedig a kutatás szerint ez hidat jelenthetne számukra a társadalmi integráció felé. A szakellátásban élőknél ezek a kapcsolatok inkább jelen vannak, náluk viszont a rokonok hiányoznak jobban.

Arra, hogy az iskolai környezet mennyire befolyásolja a gyerekeket, jó példa néhány nyírmadai fiatal, akik az interjúban azt mondták: akik Vásárosnaményba ingáznak szakiskolába, szinte mindannyian kipróbálják a kábítószert. “Megvédeni nem lehet, majd csak utána, max, ha a szülei olyan hatással vannak rá, hogy meg fogja mondani a gyerek, hogy jó, köszönöm, nekem ennyi elég volt. (…) Azt csinálja, hogy elmegy reggel, majd hazajön az ötös – hetes vonattal. Bárhol elalszik, azt annyi. És így kezdődik minden reggel. Felkel, megy, hazajön, alszik. Ennyi”.

A gyúrósok többet, a vallásosak kevesebbet isznak

Azt is megnézték, hogy a sportolási szokások mennyire befolyásolják a káros szenvedélyeket. Kiderüt, hogy akik intenzíven, hetente 3-5-ször sportolnak, kevesebbet cigiznek és isznak, de ez nem igaz a súlyzós, testépítő edzést végzőkre. Nekik van a legtöbb olyan barátjuk, akik rendszeresen isznak, és ők fogyasztanak a leggyakrabban valamilyen kábítószert, nem beszélve a doppingszerekről. A tanulmány szerint mindez a testépítő szubkultúra hatása.

Bár templomba nem annyira járnak, a megkérdezettek jórészt vallásosnak mondták magukat. Kiderült, hogy a vallásgyakorlók között többen vannak, akik soha nem isznak, viszont a drogfogyasztásnál éppen fordított a helyzet.

Szurovecz Illés - abcug

Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns új cikkében arról ír, mi kell a felépülni vágyó függőnek ahhoz, hogy szerethessen, gyereket nevelhessen, dolgozhasson, élhessen. Meg arról, milyen könnyű ennek - vagyis a józanságnak - elfelejteni a jelentőségét.

 

Mi a legfontosabb, amit egy felépülő függőnek szem előtt kell tartania? Erről ír mai cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő. Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Tapasztalatairól, valamint az állam és drogozás viszonyáról a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvben írt bővebben. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben. 

A rehabilitáción és onnan kikerülve a gyűléseken is gyakran hallottam ezt a szlogent: „Az első dolgokat az első helyre.” Mi ez a hülyeség??? Akkor még nem értettem annyira ennek az értelmét. Úgy éreztem, túlreagálják ezt a dolgot. Munka kell, nő kell, egész nap el kell, hogy foglaljam magam, hogy ne legyen időm a drogra gondolni, azt annyi. Csak ki kell majd törölnöm a „helytelen gondolatokat”, nem szabad „arra” gondolnom, aztán minden működni fog magától. És persze csak akarni kell.

Fotó: Aranyossy László

 

Úgyhogy ennek megfelelően nagy elánnal vetettem bele magam több év kihagyás után a nagybetűs életbe. Én lassan tanulok, ám gyorsan felejtek. Amit a rehabon tanultam, hamar kopott. Ez alapjában véve természetes folyamat, hiszen a kezelésben, rehabilitáción extra töménységben kaptuk hosszú időn át a felépüléssel kapcsolatos „okosságokat”, ám aztán jön az élet a maga feltételeivel, nehézségeivel: munkakeresés, családi dolgok, régi barátok, nők kényszeres hajkurászása, munkahelyi konfliktusok, időhiány, a pénztelenség, a „semmire sem vagyok jó, a mindenki jobb nálam” érzése. Ezek hamar felülírják a rehabon tanultakat.

Ez történt velem is. Minden fontosabb lett, mint a józanság, rövid időn belül vissza is estem alkohollal. Igazából már az első munkahelyemen megittam az első pohár bort egy céges összeröffenésen, és rövid időn belül már rendszeresen iszogattam… Erről a visszaesésről már írtam korábban. Ha most megkérdeznek, mi van az első helyen az életemben, nem a gyerekeimet, nem az anyámat, nem a párkapcsolatomat vagy a munkámat mondom, hanem a józanságomat, és bizony ez sok embernél kicsapja a biztosítékot.

Hogyan értem én ezt? Nem azt, hogy ne dolgozzunk, ne szeressünk, hanem azt, hogy ahhoz, hogy dolgozhassunk, szerethessünk, törődhessünk a gyerekünkkel, stabil józanság szükséges, annak megtartásához a felépülésnek kell az első helyen lennie. Minden egyéb ebből következik. A rehab, a kezelés csak egy jó alap, amit meg is kell tartani, ehhez pedig az egyéb dolgokat alá kell rendelni, bármennyire szarul és önzően hangzik is, különben jön a visszaesés, és könnyen belátható, hogy úgy oda újra a munkahely, a felelős szülői szerep, az egzisztencia, a párkapcsolat.

Fotó: Bajzáth Sándor

 

Én gyakran kérdezem a kórházi csoportjaimon a klienseimet, mik a preferenciáik? Mik a céljaik? Mitől maradnak majd józanok? Mit kell majd másképp csinálniuk? Sokszor ezek a válaszok:

• „Szerelem kell, szerelmesen sosem drogozok…”
• „Majd nem gondolok rá”
• „El kell felejtenem”
• „Ki kell bírnom”
• „Ha lesz pénzem, akkor minden rendbejön, akkor tuti nem fogok inni, drogozni!”
• „Majd mostantól minden másképp lesz”.
• „Elhatároztam, hogy soha többé nem fogok inni, úgyis csak döntés kérdése az egész!”– mondják, és máris mindent ugyanúgy csinálnak, mint annak előtte.

A munkám során azt is tapasztalom, hogy a függők nem követik a „lassan siess” elvet, minél előbb akarnak mindent bepótolni:

Egyik napról a másikra jó munkaerők, példás szülők, szeretők, férjek és feleségek akarnak lenni, mindent akarnak, de azt azonnal, csak épp a saját felépülésükről feledkeznek meg nagyon gyorsan. Pillanatok alatt megfordul a sorrend. Az a tapasztalatom, hogy amit nem kezdenek el működtetni a kezelés során, azaz ha nem kezdenek el minél előbb kinti önsegítő csoportokra járni, ha a felépülési munka nem válik napi rutinná, azt kinn már jóval nehezebb elkezdeni, ezért tartom nagyon fontosnak, hogy már a kezelés alatt beépüljenek a felépülő sorsközösségbe. Egyedül nem megy.

 Sákovics Diana - dívány

"Fontos, hogy mi van a tarisznyánkban, ki milyen útravalóval érkezik" – Meseterápia az addiktológián 

Nem átlagos addiktológia működik a Nyírő Gyula Kórház - OPAI romos D épületében. A kívülről nem túl hívogató falak között a közösségalapú, felépülés-központú megközelítést tartják elsődlegesnek. Az osztály kliensei a hagyományos pszichoterápiás foglalkozásokon túl meseterápiás csoportokon is részt vehetnek, ahol a józan élet feladatait körüljáró népmesékkel támogatják meg a felépülés folyamatát. Arról, hogy a népmesék ősi tanításait miként lehet kamatoztatni a józansági munkában, a foglalkozást vezető Mészáros Piroskával beszélgettünk. 

 

 

Mészáros Piroska

 

Mészáros Piroska az üzleti szférát hátrahagyva 2002 óta foglalkozik szenvedélybetegekkel.

Ma három éve dolgozik addiktológiai konzultáns és alkotó-fejlesztő meseterapeuta minőségben a Nyírő Gyula Kórház - OPAI addiktológiáján.

Kép forrása: Zilanphoto 

 

 

Hogyan használod a meséket a szenvedélybetegek terápiájában?

A szerhasználat éveit követő minőségi életet a mindennapos józanságmunkával lehet fejleszteni, és ennek elkezdéséhez járul hozzá a meseterápia is – a maga sajátos és mégis tiszta, egyértelmű eszköztárával. Én népmesékkel dolgozom a dr. Boldizsár Ildikó által kidolgozott Metamorphoses Meseterápiás Módszert alapul véve.

A meséket eredetileg felnőttek mesélték felnőtteknek, és olyan ősi tanításokat, kódokat rejtenek, melyekből minden élethelyzetünkre találhatunk útmutatást.

                       Tükörfunkciójuk van, magára ismerhet, aki a mélyükre lát.

Mit csináltok a kliensekkel a meseterápiás foglalkozásokon?

A meseműhelyre, a Sorsfonóra akár első napjuktól kezdve jöhetnek a kliensek, és van olyan is, aki már túl van a kórházi kezelésen, de időnként visszajár csoportozni. A mesék birodalmába általában valamilyen próba kiállása után lehet belépni, ami jellemzően a választott meséhez kapcsolódik. Van állandó rítusunk, egy teremtő mondóka, amit minden mesemondás előtt közösen mondunk, és ez egy nagyon felemelő élmény mindenkinek, mert ahogyan a mesélésnek is, ennek is közösségépítő ereje van.

A mesemondás után az adott foglalkozás céljához igazodó kérdést teszek fel, s varázslatos módon hamar elkezdünk fűződni a meséhez, a mesén keresztül pedig – egy-egy motívum kapcsán – a valóságban számunkra megcselekedhető tartományhoz.

Forrás: Sorsfonó meseműhely

 

Milyen motívumokkal dolgoztok?

Már a mese kezdése is rendkívül izgalmas lehetőség, hiszen az első pár mondat idilli képe után mindig jön az összeomlás, és kialakul az „ez így tovább nem mehet” feszítő állapota. Ehhez nagyon sokszínűen tudunk kapcsolódni, mert a mélypont megélése a függők életében sokszor előfeltétele a változtatásnak. Aztán meg is kell indulni, hetedhét határon keresztül – a komfortzónánkon belül soha semmi nem fog történni, ami változáshoz vezetne. És nem elég, hogy ki kell onnan menni, de a mesékben sokszor be kell térni a sötét erdő közepébe. Az erdő a mesékben az a helyszín, ahol a lehetőség találkozik azzal, ami van. Dönteni kell, ehhez pedig meg kell tanulni segítséget kérni és elfogadni. Jó, ha áldozatot tudunk hozni, például alamizsnát adunk a bölcs remetének, hiszen az ő tudása mutatja az akadály legyőzéséhez szükséges ősi bölcsességet.

Fontos, hogy mi van a tarisznyánkban, ki milyen útravalóval érkezik.

A változtatáshoz meg kell törni az átkot, vagyis a jó minták hiányából kell újat teremteni. A mesék ebben a teremtő munkában is segítenek, megmutatják, mi kell ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a nehézségeinkkel, és felelősséget vállaljunk. A mese helyszíneivel, szereplőivel is dolgozunk, ki melyik helyszínen tart épp, mi dolga van ott, ki vagy mi az ő sárkánya, boszorkánya, óriása, mi a következő lépése.

Forrás: istock

 

Te mit tanulsz ezeken a foglalkozásokon?

Több mesével személyes kapcsolatom is van, hiszen a képzés részeként saját élményben is dolgoztam a mesékkel. Ehhez a belső munkához épp „kapóra jött”, hogy hirtelen összeomlott az addigi életem, de a mesék megnyitottak, felébresztettek bennem valami korábban nem aktív, elfedett erőforrást. Emiatt is érzem, hogy érdemes a mesékre hallgatnunk, a Sorsfonó tapasztalatai pedig csak erősítenek ebben. Ez a munka számomra is biztosítja a folyamatos önreflexiót, odafigyelést a saját működésemre.

Ahol a gyógyszerek nem segítenek, a művészetterápia hatékony lehet

A művészet kimozdít, a katarzis felszabadít. A festéssel papírra kerülő érzésekkel szembesülni tudunk, ami után könnyebb beszélni róluk, ráadásul ami egyszer kikerült, azt könnyebb kint is tartani. A művészetterápia segítségével megszabadulhatunk elakadásainktól, és elindulhatunk a gyógyulás útján.

Dr. Antalfai Márta klinikai szakpszichológussal, művészet- és meseterapeutával beszélgettünk. Az interjút itt olvashatjátok!

 

 

Van olyan mese, ami valamilyen oknál fogva különösen közel áll a szívedhez?

Azok a mesék ilyenek, amikkel saját utam során dolgom volt, vagy valamelyik foglalkozáson mélyen megérintett valamelyik megosztás. Sokszor megtörténik, hogy a kliensek olyan szögből látnak rá a mesére és olyasmit hoznak fel a mélyéről, ami abban a formában eszembe sem jutott – annak ellenére, hogy sokat készülök a foglalkozásokra. Ez a sokszínűség mindig lenyűgöz, és egy régen mesélt mese is tud újat mutatni, ha újra behozom, attól függően, ki találja meg benne magát.

Biztosan nagyon sok különleges élményt gyűjtöttél össze a meseterápiás munkád során. Melyekre emlékszel vissza különösen szívesen?

Mindig fontos, hogy belső erőforrásokat keressünk a felépüléshez. Ebből a szempontból nagyon érdekes, ha a mesében táltossal találkozunk. A táltos a belső erőközpontunkat jelöli, a cselekvő energiáinkat mozgósítjuk általa. Nem véletlen, hogy legtöbbször sebzett, beteg gebeként látjuk meg először, akit nekünk kell táplálni, de ha tudatosan, saját szükségleteinket felismerve tesszük ezt, csodálatos paripává alakul, és korábban elképzelhetetlen feladatokat tudunk véghezvinni. Nagyon emlékezetes, hogy valaki a saját választott szerét táltospótlónak nevezte, ezzel rengeteget lehetett dolgozni a csoporton.

Egy másik mesében a hősnek bizonyos feladatokat egy fára felmászva és onnan lenézve kellett végrehajtani. Itt is dolgoztunk a helyszínekkel, az volt a kérdés, ki hol látja magát a mesében, és egy idősebb, korábban többször visszaeső, de már jó ideje józan kliensünk azt mondta, a fa tetején. Nehéz helyzetekben hátrébb tud lépni, és onnan tud ránézni a saját helyzetére, ezt támogatja egy megtartó közösség, és így már sokkal jobban látszik a megoldás. Ez az üzenetátadás ott és akkor többeknek nagyon sokat jelentett. 

Zsély Anna - vous

“Beírtam a keresőbe, hogy szerencsejáték-függőség”. Négy év telt el, mire Ágnes eljutott oda, hogy a férjének súlyos problémái vannak azzal, hogy éjt nappallá téve pókerezik az interneten. Ekkor már rendszer volt, hogy a férfi elkártyázza a hónapok óta spórolt pénzüket, kölcsönöket kell kérniük, illetve hogy folyamatosan rossz hangulat van otthon, amikor éppen nem megy a játék. Össze-vissza beszélt arról, mikor mire költötte a pénzt, a nő pedig ekkor már semmit sem hitt el neki. Így végül azt mondta, vagy beismeri, hogy függő, és elmegy egy kezelésre, vagy összepakolja a gyerekeket, és otthagyja.

A szerencsejáték-függőség alamuszi dolog. Mivel fizikai tünetei nincsenek, csak lelkiek, ezért nehezebb felismerni, mint például az alkoholfüggőséget, viszont ugyanolyan nehéz kilábalni belőle. A szűnni nem akaró játékszenvedély rengeteg embert érint Magyarországon, az ELTE korábbi felmérése szerint 130 ezer játékfüggő is élhet az országban. Ők nem a hetente lottószelvényt feladó nyugdíjasok vagy a hébe-hóba tippmixelő drukkerek, hanem olyan emberek, akiknek már az anyagi biztonságát, a családi életét vagy a munkateljesítményét is kikezdte a játék.

Ezt pedig először a hozzátartozók veszik észre, akik egy sor érzelmen mennek keresztül, mielőtt eljutnak a döntésig, hogy elhagyják-e a pénzüket eljátszó szerettüket vagy inkább külső segítséget kérnek. Ágnes úgy döntött, hogy az Ökumenikus Segélyszervezthez fordul segítségért, amely a prevenciós programjain kívül csoportfoglalkozásokat is tart játékfüggőknek és hozzátartozóknak egyaránt. Ágnes nevét kérésére megváltoztattuk, de az ő és sorstársai történetén keresztül bemutatjuk, milyen rokonként megélni a szerencsejáték-függőséget. A szakértő pedig azt is elmagyarázza, hogy ez az egész valójában nem is a játékról szól. 

A pókerezés volt a munkája

Ágnes 2013-ban költözött össze az akkor még csak leendő férjével, Sándorral (az ő nevét is megváltoztattuk). Ismerték egymást korábbról, de hosszú idő elteltével találkoztak újra, a találkozásból pedig kapcsolat lett. Ágnes már az elején tudta, hogy Sándor az interneten szokott pókerezni, azt azonban már akkor is abszurdnak találta, amikor a férfi azt mondta neki, “egy megfelelő anyagi háttérrel rendelkező ember” biztosítja számára a pénzt a játékhoz, a hasznot pedig felezik. Így neki lényegében ez a munkája.

Egy idő után viszont már Ágnes megtakarításait is elkezdték beletenni a játékba, hátha profitot tudnak termelni. De nem tudtak, Ágnes pedig ma már azt mondja, abban is kételkedik, hogy az a befektető valaha létezett-e, akiről a férfi a kezdetekben beszélt neki. Sőt, visszagondolva egyre több furcsa dolog villan be neki, például az, amikor Sándor néha-néha elment dolgozni a szakmájába, a vendéglátásba, majd azzal jött haza, hogy “nem fizették ki”.

“A függőt az jellemzi, hogy játszmákat folytat a környezetével: hazudozás, pénzzel és idővel való elszámolás. Ettől alapvetően sérül a bizalom a családban” – mondta az Abcúgnak Kiss József, az Ökumenikus Segélyszervezet szenvedélybetegekkel foglalkozó programjának debreceni koordinátora. Tőlük kért segítséget néhány hónapja Ágnes is.

“A munkanélküli hajléktalantól a jól szituált, magas társadalmi státuszú vállalkozóig széles a paletta” – mondta Kiss arról, milyen emberek fordulnak meg a foglalkozásaikon. Sőt, a kettő néha össze is mosódik, volt olyan százmilliós vagyonnal rendelkező páciensük, aki a játékfüggősége miatt hajléktalanná vált. Kiss szerint ezek az emberek jellemzően akkor kérnek segítséget, amikor már nagy a baj, egyszerűen azért, mert sok időnek kell eltelnie, míg tudatosul bennük, hogy problémájuk van a játékkal. Sőt, a legtöbb esetben nem is ők, hanem a környezetük ismeri fel előbb, hogy gond van.

A foglalkozásra járt például olyan nő, akit a férje és a gyerekei vettek rá, hogy részt vegyen programban. Ő napi szinten kenózott. “Elment a boltba vásárolni, majd útba ejtette a lottózót. Aztán amikor számon kérték, hogy hol a pénz, akkor azt mondta, elhagyta”  – mesélte Kiss. 

Meg sem meri számolni, mennyi pénz ment játékra

Ágnesnek évekbe telt, míg eljutott a segítségkérésig. Sándorral közel egy év után összeházasodtak, majd gyerekük is született. A férfi játékszenvdélye azonban nem hagyott alább. “Csalogatós volt” – mondta Ágnes. Valamennyit ugyanis a férfi néha keresett a pókerrel. “Ez adta a löketet neki, hogy még, még, még” – mondta. Aztán amikor elbukta, akkor már azért játszott görcsösen, hogy visszanyerje.

Mindez pedig nagyon megterhelte a családi életüket. Volt, hogy reggelig a gép előtt ült, de ha bukott, akkor rosszkedvű lett, azt viszont az időközben született két gyermeke nem értette. “Egy hároméves gyereknek nem lehet megmagyarázni, hogy apa éppen depressziózik” – mondta Ágnes. Eközben pedig rendszeresen a nő szüleitől kellett pénzt kölcsön kérniük.

“Nem szeretném megszámolni, mennyi pénz ment bele az évek alatt” – mondta Ágnes, bár azt hozzátette, hogy milliós tétel lehet. Egy idő után nem is bírták már anyagilag, a férfinek bizonyos időközönként pár hónapra ki kellett mennie külföldre dolgozni a vendéglátóiparba, hogy egyenesbe tudjanak jönni. Ágnesnek mégis az fájt a leginkább, hogy a férje még azt a pénzt is rendszeresen eljátszotta, amit külföldön keresett. “Két hét alatt sikerült kéthavi fizetését elvernie, az nekünk elég lett volna még 4 hónapra” – mondta.

A nő több dologggal is próbálkozott, hogy leállítsa. Megszüntette a játékhoz használt online regisztrációját, de ő aztán egy barátjáét használta. Rávette, hogy kezdjen vállalkozásba, erre lett is pénz a családi kasszából, később azonban kiderült, hogy ez is játékra ment. Végül a nő már a férfi külföldi fizetését is a saját, hazai számlájára irányíttatta. “Eljutottunk odáig, hogy 37 évesen nem bízhatok rá semmilyen pénzügyet, mert bármikor elverheti” – mondta Ágnes.

Egy ideig próbált a férfi józan eszére hatni, majd feladta. Beírta az internetes keresőbe, hogy szerencsejáték-függőség, majd feltárcsázta az Ökumenikus Segélyszervezet irodáját, ahol rögtön meg is beszélt egy időpontot, és közölte Sándorral, hogy nincs mese, el kell mennie. A férfi azonban annyira hitelesen bizonygatta, hogy le tud állni önmagától is, hogy Ágnes visszahívta a segélyszervezetet, hogy lemondja a találkozót. Ezt végül csak azért nem tette meg, mert a vonal végén lévő szakértő meggyőzte, hogy rossz ötlet lenne, és mindenképpen jöjjenek el a foglalkozásra. 

Ha kell, három műszakban fog dolgozni, de otthagyja

“Feldolgozzuk az élethelyzeteket, a folyamatot, amely idáig eljuttatta, és hogy az ebből való kilábalásnak milyen lehetőségei vannak” – magyarázta Kiss József, miről szólnak a csoportfoglalkozások. Kulcskérdésnek nevezte, hogy kibogozzák, mi vezetett magához a játékszenvedélynek a kialakulásához, az ugyanis szerinte sosem áll önmagában.

“Mindenki életében van olyan pont, amellyel nem tud mit kezdeni” – mondta Kiss. Ezeknek az embereknek szerinte egyszerűen nincsenek meg az eszközeik, hogy kezeljék a mindennapi feszültségeiket, ezért fordulnak a játékhoz. Az egyik páciense például mozdonyvezető volt, és nem tudta feldolgozni, hogy bármikor beugorhat elé egy öngyilkos-jelölt, mint ahogy korábban már be is ugrott. “Neki a feszültségoldásra jó volt az a fajta izgalom, amit a szerencsejáték tudott adni” – mondta Kiss.

Ágnes férje egyfajta megoldásként tekintett a pókerre, amellyel szert tehet az álmai megvalósítására szükséges pénzre. Jó anyagi helyzetben nőtt fel, a családi vállalkozásuk azonban tönkrement, neki pedig jelentősen csökkent az életszínvonala. “A mai napig nem tudta feldolgozni, és elfogadni a mai létet, mindig abba vágyik vissza” – magyarázta Ágnes. Ez pedig már odáig fajult, hogy megszállottan hajszolja a pénzt, nem elégszik meg kevéssel, a sokat pedig azonnal szeretné. “A realitás szintjén nem fogadta még el, hogy nem fog egymillió forintot megkeresni” – mondta Ágnes. A nő szerint ezért szerencsejátékozza el minden pénzüket: hátha összejön a nagy nyeremény, amellyel újra saját vállalkozást tud indítani.

Ágnes erre hivatkozott akkor is, amikor a sarkára állt, és azt mondta, elég volt. “Fogadja, el, hogy hozzánk tisztán pénz csak akkor jött, ha ő elment, és megdolgozott érte” – mondta. Azzal fenyegette Sándort, hogyha nem jár el a segélyszervezet foglalkozásaira, akkor fogja a gyereket, és elköltözik. “Ha kell, három állásban fogok dolgozni, de ezt a bizonytalan létet nem vagyok hajlandó tovább csinálni” – mondta. A férfi bevállalta a részvételt, Ágnes viszont később azért rákérdezett, hogy valóban megjelent-e. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a férfi elkötelezetten látogatja a foglalkozásokat. 

Az oké volt, ha nyer, a veszteség már nem

Debrecenben két csoportfoglalkozás fut párhuzamosan: az egyik maguknak a függőknek, a másik a hozzátartozóiknak. Utóbbiaknak ugyanis ugyanúgy szükségük van a segítségre, és a saját szerepük tisztázására, mint maguknak a függőknek. “A szülőnek, anyának, feleségnek nehéz elismernie, hogy ő is felelős lehet a kialakult helyzetért, hiszen nem ő az, aki játszik” – mondta Kiss József.

A szakértő szerint tipikus probléma,  hogy egy anya a felnőtt gyereke kapcsán azt mondja, “nem így neveltem, mindent megadtunk neki, nem is értem, hogyan lett ilyen”. A foglalkozás során azonban eljuthat addig a felismerésig, hogy talán többször kellett volna neki nemet mondania.

Kissnek van erre egy konkrétabb példája is. Pár éve egy család jelentkezett a segélyszervezetnél – szülők és egy élettárs – , akik egy fiatal családtag számára kértek segítséget. A fiú a jól menő családi vállalkozásban dolgozott, szórakozásképpen azonban elkezdett pókerezni, amelynek az lett az eredménye, hogy nyert több mint négymillió forintot.

“A család erre azt mondta, ha te ezt így tudod, milyen hirtelen jött jó bevétel, nincs ezzel gond” – mesélte Kiss. A szerencse azonban sosem ismétlődött meg, a fiú visszabukta a pénzt, majd még többet is, végül pedig a vállalkozás pénzét is kockára tette. A család ekkor jelentkezett a segélyszervezetnél.

“Azért itt felmerül egy fontos kérdés, mi a gond a család részéről, az, hogy játszik, vagy az, hogy bukik?” – mondta Kiss. Hiszen amikor nyert, akkor nem mondták neki, hogy amit csinál, az káros, később azonban előálltak azzal, hogy nem tolerálják ezt a viselkedést. Kiss ezt úgy összegezte, hogy a személyiség az elsődleges, ha arról van szó, hogy kiben alakulhat ki játékfüggőség, de az olyan környzeti tényezők,mint például a család, nagyban hozzá tud járulni a probléma kialakulásához. 

Szeretem, úgy gondolom, hogy beteg

“Van egy ív a rokonok részéről. Először a rácsodálkozás, miért csinálod? Nem ilyennek ismerünk. Utána jön a ‘de majd mi segítünk’, aztán a csalódások, majd mindez átcsaphat dühbe, majd teljes apátiába, abba, hogy engem már nem érdekel, mit csinálsz” – magyarázta Kiss. Ebben az utolsó fázisban már sokan mondják azt, hogy vége, és elköltöznek, elhagyják a játékfüggőt.

Kiss József találkozott már olyan esettel, amikor egy fiatal pár az eljegyzését bontotta fel a túlzott szerencsejáték miatt, de olyannal is, amikor a Romániában élő szülők egy teljes nyárra átköltöztek a fiukkal Magyarországra, csakhogy mellette lehessenek a terápia során.

Ágnes az első alkalommal elkísérte Sándort a foglalkozásra, ott vált világossá számára, hogy az a pénz, amit a férfi korábban üzletindításra szánt, valójában mind szerencsejátékra ment. Több alkalommal nem is ment vele, azt mondta, az őszinte kitárulkozásnak ne az legyen az akadálya, hogy a jelenlétében a férfi majd nem mer beszélni azokról a dolgokról, amikről az évek során kamuzott neki. Most abban bízik, hogy a külső segítség használni fog, a férje pedig belátja, hogy muszáj változtatnia. “Ez próbára tette a kapcsolatunkat, de szeretem. Úgy gondolom, hogy beteg” – mondta Ágnes.

A játékfüggőséggel foglalkozó szervezetek elérhetőségeit itt találja, az ELTE játékfüggőknek szóló segélyvonalát a 06 (1) 411–6778 telefonszámon érheti el. Az Ökumenikus Segélyszerezet játkosvédelemmel foglalkozó oldalát itt érheti el, a Névtelen Szerencsejátékosok közösségét pedig itt találja (és ezen a telefonszámon érhetőek el: +36-20-462-8304).

A címlapi illusztráció forrása: flickr.com/Thomas Quine CC-BY

Albert Ákos - abcug

Évente átlagosan 20 nő szül a tököli Büntetés-Végrehajtás Központi Kórházában, de csak egy részük kerülhet át Kecskemétre, ahol az ország egyetlen anya-gyermek körlete található. Olyan fogvatartott nőket helyeznek el itt csecsemőikkel, akik már a börtönben szültek. De mi a sorsuk a büntetés-végrehajtás kötelékében világra jött gyerekeknek? Mikor, hova kerülnek, és meddig maradnak?

A Büntetés-Végrehajtás Központi Kórház szülészetén és a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Anya-gyermek Részlegén párhuzamosan követtük végig a folyamatot, és közben úgy hozta az élet, hogy azt is láthattuk, hogyan zajlik egy szülés a tököli rabkórházban.

Fotó: Kálló Péter

Máté alig múlt öt hónapos, de az már most bizonyos, hogy az élete egészen máshogyan kezdődött, mint ahogy az általában szokott. Születési anyakönyvi kivonatában Tököl szerepel, jelenleg pedig a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben él. Fél évig még biztosan.

Fotó: Kálló Péter

Édesanyja két nappal az előzetes letartóztatása előtt tudta meg, hogy állapotos, de a babát így is vállalta. Éva akkor volt öthetes terhes, kisfia pedig már a tököli rabkórházban született. Innen kerültek át a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Anya-gyermek Részlegére, ahol összesen 20 kismamát tudnak elhelyezni a csecsemőikkel.

Ők mehettek, de a közös elhelyezés nem minden esetben ilyen egyértelmű. Ha ugyanis az anya nem vállalja a gyermek gondozását, egészségügyi állapotánál fogva nem képes ellátni csecsemőjét, kiskorú gyermek sérelmére követett el bűncselekményt, vagy a bíróság korábban már tiltotta el gyereke gondozásától, akkor az Országos Büntetés-végrehajtási Országos Parancsnoksága (BVOP) biztosan nem engedélyezi az anya és az újszülött közös elhelyezését.

Fotó: Kálló Péter

De még ha engedélyezi is, az sem tart örökké. 2013. július 1. előtt csupán fél évet tölthettek együtt a fogvatartott nők csecsemőikkel. Egy ombudsmani javaslat hatására, négy éve ezt fél évvel emelték, vagyis ma a fogvatartott anyák egy évet lehetnek együtt gyermekükkel.

2018. január 1-től a szabályozás megint változik, és már nem csak a bv-kórházban született csecsemők kerülhetnek az édesanyjukkal Kecskemétre, hanem azok a kisgyerekek is, akik még nem töltötték be az egyéves kort, amikor anyjuknak börtönbe kellett vonulnia.

Fotó: Kálló Péter

12 hónaposan viszont minden gyerek kikerül a börtönből – akkor is, ha az anya még marad. Ez a legtöbb európai országhoz képest még mindig rettenetesen rövid idő. Dániában, Olaszországban, Lengyelországban és Németországban alapból 3 évig lehetnek a fogvatartott nőkkel csecsemőik. Franciaországban 18 hónapot tölthetnek együtt, amit 2 évvel meghosszabbíthatnak, de az Egyesült Királyságban is 21 hónap a maximum közösen eltölthetett idő.

Fotó: Kálló Péter

Máté édesapja és édesanyja egy éve, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt került előzetes letartóztatásba. Ennél többet az ügyészség kérésére viszont nem tudhatunk arról, hogy pontosan mivel gyanúsítják a 31 éves nőt. Mivel korábban soha nem volt büntetve, úgy számol, ha elítélik, kedvezményekkel együtt legfeljebb 8 hónapot kell még leülnie, miután Mátét elveszik tőle.

Mert 2018. január 23-án biztos, hogy elveszik – itt, Kecskeméten pedig ezzel a tudattal sokkal nehezebb együtt élni, mint elviselni a bezártságot. 

Amikor erről kérdeztük, Éva többször elérzékenyült, de azt mondta, itt nem lehet sírni, mert ha az ember elindul egy lejtőn, onnan nincs megállás. Éppen ezért teret sem ad ezeknek az érzéseknek. Neki ez a túlélési stratégiája.

Fotó: Kálló Péter

Pedig ők ketten még szerencsésebb helyzetben vannak: rendszeresen látogatja őket a nő édesanyja és 3 éves kislánya, Mátéhoz pedig – a BVOP engedélyével – a szintén előzetesben ülő apja is eljöhet havonta egyszer. Már az is biztos, hogy a kisfiú egyéves korában a nagymamához kerül majd, ő lesz ugyanis a gyerek ideiglenes gyámja, amíg a fogságban lévő szülők felügyeleti joga szünetel.

Kovács Gyula, a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet alezredese szerint az ilyen mértékű támogatás egyébként nem jellemző. Ritka a biztos háttér, sokakat pedig a nagy távolságok miatt egyáltalán nem látogatnak.

„Jelenleg 10 nő tartózkodik a körleten a csecsemőjével, de csak 5 fogvatartotthoz járnak rendszeresen. A legutóbbi statisztikák szerint viszont egy év után ugyanannyi gyerek került rokonhoz, mint nevelőszülőhöz, vagy állami gondozásba.″

Fotó: Kálló Péter

Azt, hogy Hajnalka kislánya hova kerül majd Kecskemétről, még az anya sem tudja. Az viszont biztos, hogy a 29 éves nő harmadik gyerekét a tököli rabkórházban szüli meg. 13 és 8 éves lányát most a nagymama neveli, és nem valószínű, hogy be tudna vállalni még egy gyereket. Hajnalka szeretné, ha lányát a gyerek apja venné magához, amíg letölti büntetését, de fél, hogy a 25 éves férfi nem tart ki mellette.

Fotó: Kálló Péter

Hajnalka vagyon és testi épség elleni bűncselekmények miatt öt év fegyházbüntetést kapott jogerősen. Majdnem két és fél évet előzetes letartóztatásban ült, aztán hazaengedték, és teherbe esett. Idén február 24-én, már hat hónapos terhesen vonult be, csakhogy elkésett. nyolc hónappal később kezdte letölteni büntetését, így elbukta a kedvezményét, és egy nappal sem szabadulhat korábban.

Bár a rabkórházban is szigorú felügyelet mellett őrzik a fogvatartottakat, a kórtermek ajtaját mindig zárják, az intézménynek mégis inkább az egészségügyi szabályoknak kell megfelelnie. 

„Nem rendelkezünk olyan vasajtókkal és biztonságtechnikai rendszerekkel sem, mint általában a büntetés-végrehajtási intézetek. Mivel itt betegeket látunk el, sokkal kisebb az esélye olyan rendkívüli eseménynek, mint más intézetben, az egészséges fogvatartottak között″ – mondta Lakatos Viktor, alezredes, a Büntetés-Végrehajtás Központi Kórházának igazgatóhelyettese.

Fotó: Kálló Péter

A tököli rabkórház egyébként semmivel sincs rosszabb állapotban, mint ma akármelyik egészségügyi intézmény a fővárosban. És amellett, hogy betölti a két legalapvetőbb funkcióját, a fogvatartott nők szerint itt valahogyan egészen más létezni.

„Az, hogy nővérkékkel vagyunk. Az, hogy nem egy vasajtó van előttünk, hanem egy normális ajtó. Azért valamennyire – hiába vagyunk bezárva –, szabadabbnak érezzük magunkat. Más és jobb. Én ha tehetném, itt tölteném le, de tényleg.″

Még úgy is, hogy a szabályozási háttérnek köszönhetően a fogvatartottakat – függetlenül attól, hogy előzetesek, elítéltek, vagy hogy milyen fokozatba sorolta őket a bíróság –, közösen helyezhetik el. Vagyis itt szül a piti lopás miatt előzetes letartóztatásban ülő nő, de a gyilkosság miatt elítélt fogvatartott is. Az viszont az alezredes szerint nem jellemző, hogy az első bűncselekmény miatt elítélteket egy kórterembe fektetnék az emberölés miatt elítélt fogvatartottakkal. 

Fotó: Kálló Péter

Minden szolgálatban egy szülésznő, egy csecsemőápoló és egy szülész-nőgyógyász dolgozik, hétvégén és éjszaka a szakorvosok telefonos ügyeletet adnak, ha pedig kell, azonnal mennek. A császáros szüléseket is itt, a rabkórház sebészeti műtőjében végzik, koraszülések esetén pedig a Péter Cserny Alapítvánnyal dolgoznak együtt. Alternatív szülési módszerekre a kismamáknak nincs lehetőségük, részt vehetnek viszont terhestornán, de erre kötelezni ugyanúgy nem lehet őket, mint a dohányzástól eltiltani. Merthogy itt, Tökölön 10 kismamából 9 biztosan cigizik.

Fotó: Kálló Péter

Hajnalka június 20-ára volt kiírva, de a melegfront nála is hatott, és június 19-én, 4 óra 46 perckor berobbant a világba harmadik kislánya. Vagyis a maga 4040 grammjával és 47 centijével inkább beküzdötte magát oda.

Fotó: Kálló Péter

Figyelem!

Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

MEGÉRTETTEM

Aznap hajnalban, a tököli rabkórház szülőszobájában pedig valahogy mindenki – és főleg mi – elfelejtette, hogy mégiscsak egy börtönben van, és mégiscsak egy elítélt bűnöző szült. Mi csak egyszer tapasztaltuk, az itt dolgozó orvosok és nővérek viszont állítják, hogy a csoda még ilyen körülmények között is csoda.

Fotó: Kálló Péter

A folyamat persze itt is ugyanúgy zajlik, mint bármelyik más kórházban. Miután elvágták a köldökzsinórt, Hajnalka mellkasára tették a csecsemőt. Fürdetés, a paraméterek pontos felmérése és lemérése után a szükséges beavatkozásokat még elvégezték, majd a nőt két óráig a szülőszobában figyelték, ahonnan aztán a baba-mama szobába vitték. Az anya és csecsemője a következő pár hétben – amíg nem engedélyezik az átszállításukat – a többi állapotos fogvatartott nőtől elkülönítve, ebben a kórteremben marad.

Fotó: Kálló Péter

Tökölön évente átlagosan húsz szülést vezetnek le, idén Éváé volt az első, Hajnalkáé pedig a tizenkettedik, és ő lehet a kilencedik fogvatartott nő, aki 2017-ben újszülöttjével a kecskeméti anya-gyermek körletre mehet. 

2010-ben 18 csecsemő született a rabkórházban, de csak 8 újszülött kerülhetett át az anya-gyerek részlegre. 2011-ben 24 gyerekből 16, 2012-ben 13-ból 10, 2013-ban 17-ből 16, 2014-ben 20-ból 16, 2015-ben pedig 14-ből 10 újszülöttet szállítottak át Kecskemétre. Igaz, ebben az évben még 4, 2014-ben született csecsemőnek és édesanyjának engedélyezték a közös elhelyezést.

Fotó: Kálló Péter

Az anya-gyerek részleg sokáig Tökölön működött, 2002 februárjában viszont az egész körletet Kecskemétre helyezték át, ahol 2016. végéig 200 gyerek kapott esélyt egy normálisabb életre. Összesen ennyien maradhattak édesanyjukkal abban az első évben, ami a szakemberek szerint nagyon fontos a kötődésük szempontjából. De talán naiv feltételezés, hogy az elszakítás után nem kerülnek megint rögtön hátrányba azokkal a társaikkal szemben, akik egyébként nem indulnak ilyen mértékű hendikeppel.

Fotó: Kálló Péter

Hajnalka háromnegyed hétkor már a baba-mama szobában ült, túl az első szoptatáson. És nagyon izgatottan. Még bőven dolgoztak benne a hormonok, na meg a kíváncsiság, hogy mit szól majd a hírhez kislánya édesapja, akit reggel 7-kor a raboknak kiosztott mobilon hívhatott fel, és aki apák napja után pár órával, 25 évesen apa lett.

Avagy hogyan lehet segíteni annak, aki nem akarja…

Ezt a kérdést körülbelül hetente felteszi nekünk valaki. És ez az a kérdés, amire lehetetlen jól válaszolni. Lehet csomagolni és szépíteni a választ, de lehet nagyon röviden is válaszolni: sehogy.

Persze ezzel nyilván nem nyugtatom meg azokat a szülőket, akik a gyermekük életéért rettegnek, vagy azokat a feleségeket, akik szeretnének békében és nyugalomban élni azzal a férfivel, aki „különben jó ember”. De a segítséget mégsem lehet ráerőltetni senkire, az elfogadásához meg kell érni. A kényszermegoldások vagy a zsarolás általában nagyon rövid időre ér el eredményt, tartósan józan csak a saját akaratából tud lenni valaki.

És ráadásul bár igaz ez a válasz, mégsem teljes. Vannak elkerülendő hibák, amik késleltethetik az érési folyamatot és vannak lehetőségeid a gyorsítására is. Természetesen, mivel az emberek nem egyformák – még a szenvedélybetegek sem –, nincsenek, nem is lehetnek pontos menetrendek. 

Összeállítottuk viszont az általánosan érvényes “tízparancsolatát” a segítségnyújtásnak.

1. Nem lehet úgy megmenteni senkit, ha minket is menteni kell.

Bármikor és bármilyen témában akarsz valakin segíteni, először a saját biztonságodat vedd figyelembe. A hősiesség nem egyenlő a hülyeséggel, egy bajban levőből ne csináljunk kettőt. Főleg akkor ne, ha esély sincs arra, hogy az áldozatunkkal megmenthetjük a másikat.

Természetesen ez vonatkozik mindenféle fizikai mentésre is, de esetünkben nem csak arra. Ne vállalj be olyasmit, ami téged megvisel lelkileg, azért, hogy a másikon segíts. Te jó eséllyel előbb-utóbb belerokkansz, ő meg nem lesz jobban. Mire gondolok például? Összeházasodni, gyereket vállalni azért, hogy majd akkor kevesebbet iszik a másik. Feladni barátságokat, esetleg munkát, hogy több időt tölthess a neki való segítséggel. 

Szintén ide tartozik, hogy ne kezdj együtt inni a szenvedélybeteggel, vagy épp együtt drogozni vele.

2. Tudd meg, mivel állsz szemben

A tudás hatalom. Ismerd meg, hogy mivel állsz szemben. Ismerd meg azt a szert, amit használ (nem, nem kipróbálásra, csupán tudományos ismeretek megszerzésére gondoltam). Próbáld megérteni mi zajlik a háttérben, mit él át, akin segíteni akarsz, hogy hat rá a szer lelkileg és fizikailag.

Próbáld megérteni a saját szerepedet és helyedet az események alakulásában. Ez legalább olyan fontos része az ismeretszerzésnek, mint a szenvedélybetegről és a szenvedélybetegségről szóló tudás. Bár a hozzátartozók szerepéről még mindig nehezebb információt találni – de ez pont az az oldal, ahol jó helyen jársz.

3. Mérd fel az erőforrásaidat és a lehetőségeidet

Nincs olyan, hogy nincs erősséged és nincs semmi lehetőséged. Először az tűnik az egyetlen reményre okot adó mozzanatnak, hogyha leszokik a függő,  és az ember hajlamos arra, hogy görcsösen erre koncentráljon. Ebből szoktak adódni azok az ismétlődő, egyre ugyanazt hajtogató beszélgetések, amik nem vezetnek sehova, csak mindenki rosszul érzi magát tőlük.

Gondold végig azt is, hogy mi történik, ha nem szokik le a másik. Néhány kérdés, ami segít ebben:

Együtt tudsz / akarsz így is élni vele? Ha nem, mi kellene ahhoz (a leszokást leszámítva), hogy tudj?

Milyen lehetőségeid vannak kilépni a helyzetből? Megteremthető-e / működőképes lehet-e egy együtt, de mégis külön állapot? Mi kellene ahhoz, hogy ki tudj lépni? Kire számíthatsz? Milyen képességeid vannak, amit félretettél, hogy segíthess? Mit tudnál ebből aktivizálni?

Mik a kapcsolatotokban az erős pontok? Miért éri meg maradni? Mivel lehetne tovább erősíteni a kapcsolatotokat?

Ha a kapcsolaton és a külső körülményeken nincs lehetőség változtatni, mi segítene neked, hogy most, ebben a helyzetben jobban érezd magad?

4. Először magadnak kérj segítséget

Nem szégyen beismerni, hogy megrekedtél. Egy szenvedélybeteg mellett élve az ember sérül. Vagy már eleve sérülésekkel volt tele, azért ment bele a kapcsolatba. A szenvedélybeteg és a vele együtt élő, vagy szoros kapcsolatban lévő hozzátartozó közös táncot jár, amiből mindkét fél nehezen szabadul. Sokszor éppen a segítő szándékod az oka annak, hogy semmi sem változik, de ezt neked is nehéz lehet feladni.

Egy szó mint száz, ahhoz, hogy jól segíts, először magaddal kell rendben lenned. Ehhez jó kiindulás a levélsorozatunk, kattints, ha kéred!

5. Tanulj meg nemet mondani

Néha – sőt, egy szenvedélybeteg esetén legtöbbször – az jelenti az igazi segítséget, ha nem segítesz. Azonban az emberben sokszor kelt kényelmetlen érzést, ha egy kérésre nemet mond, vagy éppen hagyja, hogy egy rossz lépésnek következményei legyenek.

Meg kell tanulnod legyőzni ezt a rossz érzést,  már csak azért is, hogy a túlzásba vitt segítéssel ne árts magadnak (1-es pont, ugye). Nem adhatsz senkinek korlátlanul az idődből, energiádból, pénzedből.

Ráadásul biztos lehetsz benne, hogy hosszabb távon nem is segítesz azzal, ha megveszed neki az alkoholt, ha elintézed az elintézni valóit, biztosítod a kényelmes élet feltételeit. Gondolj csak bele: minek változna, hiszen ez így nagyon kényelmes.

6. Keress szövetségeseket

alószínű nem csak te aggódsz a párod / gyermeked / szülőd szenvedélybetegsége miatt. Keresd meg azokat, akikre szintén hatással van a hozzátartozód állapota. Beszéljetek a szenvedélybetegségről! Ennek kettős haszna van, egyrészt egyikőtök sem egyedül küzd, ha nem számít titoknak, tabunak a téma, másrészt ha együtt, egyféleképpen (és jól) próbáltok segíteni, nagyobb az esély a sikerre. Sok családban látom problémának, hogy a családtagok, barátok valamennyien segíteni próbálnak, de közben sikeresen kioltják egymás törekvéseit.

Lehet, hogy eleinte másként látjátok a beteg állapotát, a szükséges segítséget, az elégséges eredményt, meg úgy egyáltalán mindent, de ha megpróbáljátok a másik véleményét is meghallani, abból akár egy közös stratégia, egymás támogatása és végeredményként egy eredményes segítség is kisülhet.

7. Lépj hátrébb!

Nem tudom megfigyelted-e már, hogy az ember valahogy sokkal okosabb mások problémáival kapcsolatban, mint a sajátjaiban. A másik élete mindig egyszerűbbnek, könnye(bbe)n megoldhatónak tűnik, míg ha érintettek vagyunk, mázsás súllyal nyomnak minket a gondjaink. Éppen így van ez akkor is, ha a szerettünk van bajban – például alkohollal vagy droggal küzd.

Ez az egyik oka annak, hogy a külső segítők sokszor hatékonyabbak, mint a család, hiszen megvan a kellő távolság. De némi gyakorlattal te magad is megtanulhatsz hátrább lépni és kívülről tekinteni a problémáidra. Ehhez először is meg kell nyugodnod. Szellőztesd ki a fejed, vegyél néhány mély lélegzetet. Aztán képzeld bele egy barátod (vagy ellenséged) a te szituációdba, és adj neki tanácsot!

És most jön a legnehezebb része. Próbáld megvalósítani a saját tanácsodat, és kapcsold ki az agyad “igen, de” funkcióját.

8. Különítsd el az embert az állapotától

Van egy ember. Szereted. Hogy ezt honnan tudom? Ha nem szeretnéd legalább valahol a lelked mélyén, most nem olvasnád ezt a cikket. Egyszerűen nem érdekelne.

Minden esetre könnyebb szeretni Józsit, aki egy humoros, okos fickó, de alkoholproblémái vannak, mint Józsit, az alkoholistát. De könnyebb a határaidat is megtartani, ha ki tudod és mered mondani, hogy bár Józsit szereted, de nem tudsz és akarsz kiegyezni az általa fogyasztott droggal, vagy épp utálod a megbízhatatlanságát.

De ez a megközelítés kicsit a függő önsajnálatra való hajlamát is csökkentheti. Hiszen nem ő van elutasítva, csak egyes viselkedésmódjai. Ráadásul ha a saját személyisége részének, önmaga elválaszthatatlan tartozékának tekinti az alkoholizmust, vagy a drogfogyasztást, akkor nem fog akarni leszokni, eleve reménytelennek is látja.

Tudod, a gyerekek is úgy vannak vele, ha elég sokszor hallják, hogy rosszak és buták, hát ennek megfelelően fognak cselekedni is. Ez bizony felnőtt korunkra is megmarad, ezért (is) fontos minden ember számára a dicséret, az elismerés, és ezért tudnak olyan hatalmas rombolást véghez vinni a bántó szavak.

9. Kezeld felnőttként!

Ez azt is jelenti, hogy elég nagyfiú / nagylány ahhoz, hogy eldöntse, mennyit, mikor és miből óhajt inni, drogozni. Elég nagy ahhoz is, hogy ha a tettének következményei vannak, akkor viselje azokat. Ezért senki más nem tartozik felelősséggel. Igen, a nagykorú gyermeked kezét is el kell engedni. Minél korábban teszed ezt meg, annál jobb.

Amíg te vállalod a felelősséget a döntéseiért, addig nincs súlya a tetteinek. Nem kell következményekkel szembesülni. Ráadásul ha gyerekként kezelve őt mindenben te döntesz, neki csak az ivás /drogozás marad meg eszköznek az ellenálláshoz. Ezt ugyanis – akármit teszel, ő dönti el.

10. Maradj realista, de merj örülni az apró sikereknek!

Abból, ha egy szenvedélybeteg egy napig, egy hétig, egy hónapig nem iszik, vagy nem fogyasztja kedvenc drogját, nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Tudnod kell, hogy bármikor visszaeshet. De ettől még lehet élvezni a józan napokat, heteket. Tedd felejthetetlenné. Ne csak neki, magadnak is, sőt elsősorban magadnak. Töltekezz, meríts erőt, élvezd.

Örülj annak, ha elmegy orvoshoz végre, még ha 2 nap múlva újra be van állva, akkor is. Tett egy lépést jó irányba. Nem, ez nem a végállomás. Nem, nincs egyből minden rendben. De ha egyszer már elment, el fog menni megint. Nem lesz holnapra, egy hét múlvára, egy hónap múlvára tünetmentes. Lehet, hogy még mindig évek kellenek neki, de elindult. 

alkoholésdrog 

Nemrég azzal foglalkoztunk, hogyan ismerjük fel környezetünkben a narcisztikus személyiséget (klikkelj ide és olvasd el!). Dr. Judith Orloff pszichiáter Emotional Freedom (Érzelmi szabadság) című könyvében arra is választ ad, hogy hogyan kezeljük azt az embert, aki ezzel a személyiségzavarral küzd. 

„Ezek az emberek azért rendkívül veszélyesek, mert teljesen hiányzik belőlük az empátia, és már a feltétel nélküli szeretet koncepcióját sem igazán értik. A szívük sosem nyílt meg egészen, vagy éppen a fejlődés egy korai szakaszában – valamilyen trauma, pl. narcisztikus szülők hatására – bezárult. Így aztán soha nem képesek arra, hogy megértsék és mérlegelejék a másik ember szempontjait, és egészséges érzelmi kötődést tudjanak kialakítani” – írja dr. Orloff a könyvében.

Ezt is olvasd el (kattints)! Az érzelmileg éretlen férfi 6 ismérve

Egy egyszerű teszt segítségével megállapítható, hogy narcisztikus személyiséggel van-e dolgunk:

1. Úgy viselkedik, mintha körülötte forogna a világ?

2. Folyamatosan dicsérned kell, hogy figyeljen rád, foglalkozzon veled? 

3. Állandóan magára tereli a beszélgetés fonalát, és igényli, hogy dicsérd, hízelegj neki?

4. Lekicsinyli, többször is figyelmen kívül hagyja az érzéseidet, érdekeidet?

5. Ha nem értesz egyet, hideggé és távolságtartóvá válik?

Ha a válasz legalább egy vagy két kérdésre az „igen”, jó eséllyel egy narcisztikus személyiségzavarral küzdő emberrel van dolgod. Ha három vagy annál több kérdésre válaszoltál igennel, a narcisztikus karakter az érzelmi szabadságodban is korlátoz téged.

A pszichiáter azt írja könyvében, hogy a „nárciszok” kemény diónak számítanak: ritkán fordulnak szakemberhez, és akkor is felülbírálják a diagnózist, és csak azon az egy-két tulajdonságon hajlandóak egyáltalán megpróbálni változtatni, amely komoly problémát okoz az életükben. Orloff néhány konkrét stratégiát is listáz, hogy ne csússz szét teljesen egy ilyen ember tartós közelségében.

Szabadulj meg az elvárásoktól, ne remélj túl sokat!

Sajnos a rossz hír az, hogy hiába is akarna egy narcisztikus karakter teljesen megváltozni, erre igen kevés esélye van a legnagyobb jóindulattal is. Éppen ezért a szakember szigorú tanácsa, amit a fejezetben többször is hangsúlyoz: semmiképp ne szeress bele ez narcisztikus karakterbe, és ne ringasd magadat abba az illúzióba, hogy képesek megélni az intimitást az emberi kapcsolataikban.

Az ilyen szerelmekben, barátságokban mindig egyedül leszel érzelmileg, és arra sem számíthatsz, hogy a másik melléd áll életed fontos dolgaiban: a narcisztikus karakter erre egyszerűen képtelen. Arra se számíts, hogy ez az ember tekintettel lesz az érzéseidre: észen kell lenned, hogy megőrizd az integritásodat a közelében. 

Igyekezz arra fókuszálni, ami a másik ember pozitív tulajdonsága!

Ha úgy alakult, hogy elkerülhetetlen a narcisztikus karakter közelsége, légy realista: ezek az emberek érzelmileg szűk spektrumon mozognak, hiába elképesztően intelligensek és tehetségesek egyébként. Becsüld azokat a tulajdonságaikat, amelyek értékesek: a tudásukat, a kompetenciájukat, a szakértelmüket – de soha nem várj tőlük együttérzést, megértést, intimitást, barátságot, az érzéseid és érdekeid mérlegelését. 

A kommunikációban világíts rá, hogyan válik a hasznukra egy helyzet!

A sikeres kommunikáció érdekében gondold újra a mondandódat: hogyan válik az adott dolog a narcisztikus karakter hasznára? Ha világosan, egyértelműen fogalmazod meg a szükségleteidet, valószínűleg süket fülekre találsz, rosszabb esetben dühös lesz rád a másik.

Ne azt mondd tehát, hogy „igazán sokat jelentene számomra, ha részt vennénk ezen a családi ebéden”, hanem inkább így fogalmazz: „mindenki rajongásig szeret téged, annyira örülnének, ha láthatnának”. A főnöködnek se azt mondd, hogy „mostantól kevesebb éjszakai műszakot tudok vállalni”, hanem világíts rá: „több bevételt tudok hozni a cég számára ebben és ebben az időszakban, mint máskor”. Nem minden szakember ért egyet ezzel a fajta manipulatív megközelítéssel, Orloff szerint azonban máshogy az esetek nagy részében lehetetlen célt érni… 

Soha ne a narcisztikus embertől tedd függővé az önértékelésedet

És végül, talán a legfontosabb gondolat: ne akarj mindig, mindenben a nárciszhoz igazodni, ne próbálj megfelelni neki, felnőni az elvárásaihoz. Ne szomjazd a dicséretét, ne oszd meg vele a legmélyebb érzéseidet: képtelen lenne értékelni ezeket.

Ha ezt tudod, kisebb az esélye annak, hogy érzelmileg igazán mélyen sérülsz a narcisztikus személyiség mellett. 

B.E.- men

Hónapok óta jogtalanul törölnek a kormányhivatalok az álláskeresők nyilvántartásából betegeket, akik így elesnek még a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatástól is. 

A munka alapú társadalom orbáni álmából - 2018-ra feleslegessé válnak Magyarországon a segélyek - mára annyi maradt, hogy a kormányhivatalok verejtékezve próbálnak megszabadulni mindenkitől, akinek pénzt kellene adni, hogy legalább kenyeret tudjon venni. Hónapok óta keringenek a hírek, hogy a járási hivatalok sorozatosan törlik az álláskeresők listájából az egészségi vagy szociális állapotuk miatt dolgozni képtelen embereket. A parlament Házbizottsága a héten elutasította, hogy sürgősséggel tárgyalják az LMP-nek az álláskeresőként nyilvántartott, de valójában munkaképtelen emberek védelméről szóló javaslatát. Szakértők szerint nem kizárt, hogy csak időt akart nyerni a kabinet, hogy maga oldhassa fel az általa teremtett jogi ellentmondást, amivel potenciálisan 132 ezer ember legminimálisabb megélhetését sodorta veszélybe.

 Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a hónap elején 16 oldalon át magyarázta el a döntéshozóknak és végrehajtóknak, miért mond ellent az alaptörvény és a foglalkoztatási törvény elveinek is az a gyakorlat, hogy a regisztrált munkakeresők közül kizárják, akinek fél-, vagy egy évig nem találnak olyan munkát, amit el is tud végezni úgy, hogy abba nem rokkan bele. Az ombudsmant egy nő kereste meg, aki 2015 óta kapott foglalkoztatást helyettesítő támogatást (fht), mert 40 százalékos egészségkárosodása nem teszi lehetővé, hogy akár csak közmunkát vállaljon. Az ezt rögzítő szakvélemény alapján a fővárosi kormányhivatal XIII. kerületi foglalkoztatási osztálya nemrég törölte a munkakeresők nyilvántartásából. A 60 százalékosnak mondott munkaképességével nem lehet leszázalékolni, a törléssel viszont elveszítette a 22 800 forintos fht-t és ezzel együtt egészségbiztosítását is.

A foglalkoztatási szakemberekből álló Esély Labor Egyesület hasonló eseteket boncolgató kérdéseire válaszolva a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkára március elején megdöbbentő számokat hozott nyilvánosságra. A járási hivatalok tavaly tavasszal készült becslései szerint a közfoglalkoztatásba is nehezen bevonható álláskeresők köre elérheti a 132 ezer főt, közülük 53 ezren – a panaszoshoz hasonlóan – egészségi állapotuk miatt nehezen foglalkoztathatók, 78 ezren pedig súlyos szociális gondokkal küzdenek, ami akadálya munkavégzésüknek.

A történtek előzménye, hogy a kormány sokallta a fht-ban részesülők számát, ezért 2016 nyarán két ötlettel állt elő. Speciális közmunka-programot indított az ország 11 hátrányos helyzetű településén, összesen 300 fő bevonásával. Nem beszélnek róla, de a kísérlet csupa kudarc, a beharangozott országos kiterjesztés helyett idén is csak hasonló méretű próbálkozásra futotta. A másik, ennél sajnos nagyságrendekkel hatékonyabb megoldás: a szerencsétlen sorsú emberek kizárása a minimális ellátásból.

A nemzetgazdasági tárca egyik 2011-es rendelete rögzíti, hogy az álláskereső kizárható a nyilvántartásból, ha nem működik együtt a hatósággal, vagy nem képes munkába állni 30 napon belül, ha a munkaügyi központ állást ajánl neki. Ehhez jött egy tavaly nyári kormányhatározat, amiben a belügyminiszter, a nemzetgazdasági és a humán tárca vezetője közös feladatként kapta: találják ki, hogyan lehet törölni a beteg álláskeresőket a nyilvántartásból. A felszólítás arra nem terjedt ki, hogy ezzel párhuzamosan azt is oldják meg, miből élnek majd az ellátásból kizárt szerencsétlenek.

Czibere Károly szociális államtitkár érezhette, hogy ebből baj lesz, hiszen először 2016. június 13-án, majd 2017. február 20-án is körlevelet írt a megyei kormánymegbízottaknak, amelyben figyelmeztette őket, a szociális törvény alapján csak annak szüntethetik meg a támogatását, akit a foglalkoztatási osztályok „neki felróható okból töröltek” a nyilvántartásból.

Senki nem tudja, hogy a feltételezett 132 ezer emberből hányan szorultak ki a valóságban is mindenféle ellátási formából, s közben megkezdődött a közmunka leépítése is. Ha a parlament a mai költségvetési szavazáson elfogadja a közmunkarendszer ideinél 100 milliárddal kisebb támogatását, a Policy Agenda szerint várhatóan 30-40 ezer ember teljesen kiesik ebből a rendszerből is. A kisemmizettek száma folyamatosan nő, lecsúszásukat nemhogy megállítani nem tudja a kormány, de a példákból az látszik, inkább gyorsítani igyekszik. Úgy véli, megteheti, hiszen ők azok, akik állapotuk miatt sem védekezni, sem tüntetni nem képesek.

Az árokparton hagyják őket

 

Épp azokat a nehéz sorsú, többnyire idősödő embereket zárják ki a támogatásból, akik akarnának dolgozni, de állapotuk miatt képtelenek erre - mondja Kulinyi Márton. Az Esély Labor Egyesület vezetője szerint elfogytak a foglalkoztatási szakemberek.

- Jogilag abszurd helyzet állt elő, mert egymásnak is ellentmondó rendeleteket hozott a kormány. Egészségügyi, szociális és munkaerő-piaci kérdések keverednek, aminek az a végeredménye, hogy rengetegen maradnak az árokparton. Ezt az állapotot az önkényeskedésre hajló helyi kiskirályok arra használják fel, hogy „teljesítsenek” és a lehető legtöbb embertől elvegyék a pénzügyi támogatást. Pedig ezek a nehéz sorsú, többnyire idősödő emberek akarnának dolgozni, csak az állapotuk miatt nem tudnak akármilyen terheléssel járó munkát ellátni.

A kormány folyton az aktív munkaerő-piaci eszközökről beszél: képzésekről, speciális közfoglalkoztatásról, de ezekből alig látszik valami. Szakmai szemmel sincs eredmény?

- Mi annyit látunk, hogy akit lehet, igyekeznek kidobni a munkaügyi rendszerből, ezért több helyen nem vették komolyan Czibere államtitkár levelét sem, hogy csak azt töröljék az álláskeresők közül, aki nem működik együtt a hivatallal. A másik megoldás tényleg az lenne, hogy fejlesztik és mentális, illetve egészségi állapotuknak megfelelő munkahelyre segítik a gondokkal küzdőket, csakhogy erre a mostani munkaügyi rendszer alkalmatlan, nincs kiépített intézményhálózat és felkészült szakember sem, csak olyan nyögvenyelős kísérletek, mint a speciális közmunka 300 főnek.

Az embereket a minimális támogatástól is megfosztó hivatalnokokat ki értesíti majd, hogy be kellene fejezniük a mostani jogellenes gyakorlatot?

- Az ombudsmani jelentés felszólítja az illetékes minisztériumokat, hogy hagyjanak fel vele, s rendezzék a fennálló jogi ellentmondást. Azt tudjuk, hogy az LMP minden járási hivatalba elküldi az állásfoglalást, a Magyar Szegénységellenes Hálózat pedig a családsegítőket értesíti. Azt nem tudjuk, a tárcák lépnek-e. 

Gulyás Erika - népszava

Férfiasságunkat, nőiességünket nagyban befolyásolja a kultúra, amelyben élünk. Átalakuló nemi szerepeink fontos egészségügyi kockázatoktól szabadíthatnak meg.

 

Az igazi férfi magabiztos. Az igazi férfira támaszkodni lehet. Domináns. Az ágyban is. Az igazi férfi minden nőt meg akar kapni. Az igazi férfinak hatalma van a nők felett. Az igazi férfi ura az érzelmeinek. Nem sír.

Mindazok a tulajdonságok, amik férfiasnak számítanak, már a fiúgyerekek szocializációjában is megjelennek. Így neveljük őket.

Menjél fiam, állj ki magadért. Elestél? Katonadolog. Ne sírj. Ne nyafogj, mint egy lány. Az én fiam egy kis machó. Tizenöt év múlva már a lányokat hajtja majd.

Az igazi férfi rosszabb társas kapcsolatokat ápol. Az igazi férfi kevésbé elégedett az életével. Az igazi férfi pszichés állapota rosszabb. Az igazi férfi nem kér segítséget. Se testi, se lelki problémák esetén. Szűrővizsgálatra se jár. Az igazi férfi ezért korán meghal. Ezeket már 74 tanulmány eredményei mondják, melyeket egy amerikai kutatócsoport tagjai foglaltak össze. A vizsgálatokban a férfias tulajdonságokkal összefüggésben álló, testi és lelki jóllétünket meghatározó tényezőket kutatták. És hát úgy tűnik, kultúránk férfieszménye nem csak a környezete jóllétére, de a saját maga egészségére is negatív hatással van.

 

Magabiztosság

A férfi kiállásának és dominanciájának egyik alapköve a határozottság, a magabiztosság. Az ilyen férfi gyorsan hoz döntéseket. Nem hezitál, nem szüttyög. Az ilyen férfira nyugodtan rábízhatjuk magunkat, súgja az intuíciónk.

Egy amerikai kutatásban arra kértek meg végzős diákokat, hogy írásbeli záróvizsgájukon ne csupán a helyes válaszokat jelöljék be, de azt is, hogy mennyire biztosak a választásukban. A tényleg helyes megoldások esetében nem is volt különbség a nemek között. Rossz válaszok esetében azonban míg a férfiak többsége ugyanúgy azt jelölte be, hogy tuti biztos az igazában, a nők jóval kritikusabbak voltak magukkal szemben. Mindössze annyi különbség volt tehát, hogy a férfiak akkor is úgy tettek, mintha tudnák, amikor ez nem így volt.

A hiányzó önkritikáért az úgynevezett orbitofrontális kéreg tehető felelőssé, vele azonban az van, hogy a tesztoszteron magas szintje mellett nem működik valami jól. A döntés átgondoltsága helyett így annak egyértelműsége kerül előtérbe. Ez azonban nyilvánvaló, hogy csak az egyszerűbb döntések esetén hatékony. Ez a fajta működésmód tehát a férfihormon (tesztoszteron) magas szintjére utal, így biológiai szinten is már vonzó. Mivel azonban a döntéshozás komoly felelősség is, a mindennapokban nem kevés játszma is épül ugyanerre.

 

Nem beszél az érzéseiről

A férfi alapvetően azért nem beszél az érzéseiről, mert azt tanulja meg, hogy az érzései nem érdekelnek senkit. Ha gyerekként fájdalma van, ne nyafogjon. Ne legyen már anyámasszony katonája. Miután felnő, ugyanazt tapasztalja: a nők se egy nyavalygó pasira vágynak. De olyanra se nagyon, aki édességet majszolva sírdogál egy szirupos vígjátékon, vagy tágra nyílt pupillákkal áradozik arról, hogy a gyerek ötösre felelt a biológiaórán. Akkor mi legyen? A legnagyobb gond az, hogy miután a fiúgyerek spontán érzelemkifejezését leblokkolják, rosszabb esetben megbélyegzik, lányosnak, puhapöcsösnek titulálják, nem történik semmi. A gyerek remekül megtanulja, hogy mit ne csináljon, kimarad azonban az, hogy mit kéne helyette. Hogy fejezze ki az érzéseit? Erre nem hogy útmutatást nem kap, de példát se nagyon lát. Mit csinál a szomorú férfi? Iszik. Meg csajozik. Esetleg dolgozik hajnaltól estig. Ha megtanítjuk a gyereket érzelmei megfelelő kifejezésére, nem csak azt fogja megélni, hogy a környezetét igenis érdekli, ami benne történik, de ő maga is megtanul jobban odafigyelni belső világára, belső történéseire.

 

Playboy

A férfiak mindig csak arra  gondolnak. Olyan pedig egyszerűen nincs is, hogy egy férfi ne akarjon szexelni, vagy legalábbis ne legyen rá hajlandó. Akkor valami nagy baj van. Egy másik nő. Vagy több. A szex persze nagyszerű dolog, a férfiak ráadásul viszonylag könnyedén rátanulnak a testiség élvezetére. Ahogy az is tény, hogy nagyon gyakran valóban van valamilyen probléma a háttérben, ami eltávolítja a két felet egymástól. Maga a társas norma, miszerint a férfi mindig szexre kész, mégis több kárt csinál, mint hasznot: gyakran inkább jelenik meg külső elvárásként, semmint az ember valós belső élményeként. Egy kanadai pszichológus éppen erről készített interjúkat hosszú távú kapcsolatban élő férfiakkal.

A kutatásban részt vevők háromnegyede valóban magas és viszonylag állandó libidóról számolt be, és nem mellesleg a fél társaság azt nyilatkozta, sosem utasítana vissza egyetlen lehetőséget sem, hogy szexelhessen. A 87% ugyanakkor megélte már azt, hogy a kulturális nyomásnak engedelmeskedve kellett férfiasabban viselkednie az ágyban, 40% mondott már igent a partnerének, amikor valójában nem volt kedve a szexhez, és 30% kezdeményezett már együttlétet csak a párja kedvéért. Sokan voltak tehát azok, akik annak érdekében, hogy ne bántsák meg a másikat, vagy kedvére tegyenek partnerüknek, úgy tettek, mintha. Pedig valójában nem. Érdekes felvetés ezek után, hogy a férfiak beszámolói saját szexuális étvágyukról mennyire szólnak arról, amit belül megélnek, és mennyire arról az elvárásról, ami kívülről nehezedik rájuk.

Napjainkban szerencsére a férfiszerepek is átalakulóban vannak. Szerencsére, hiszen mint láttuk a tradicionális férfiszerep-elvárások igen komoly egészségkockázatokat hordoznak, és a mindennapi életben is számos nehézségben megjelennek. A szexizmus ennek alapján már korántsem csak egy társadalmi kérdésnek, de egy jelentős egészségpszichológiai problémának is tűnik. A nőiesnek tartott tulajdonságok különös fontosságát egy 17 éven át tartó vizsgálatsorozat eredményei is hangsúlyozzák. A kutatás több mint másfél évtizede során ugyanis a hagyományos maszkulin vonásokkal rendelkező férfiakat másfélszer akkora eséllyel sújtotta szívkoszorúér-betegség, mint több nőies tulajdonságot valló társaikat.  

divány 

Az olvasás segíthet lejönni a szerről, állítja Dr. Nagy István Miklós addiktológus-pszichiáter, aki sci-fit ír fel a betegeinek. 

Fotó: Tóth Csaba

Akár egy rendetlen kamaszfiú szobájában is járhatnánk. Kívülről, az ajtó bejáratánál városi bringa támasztja a falat. Ha belépünk, az asztalon közös teázás nyomai, mosatlan poharakkal. A sarokban rendezetlen könyvkupac. Az teszi gyanússá a helyet, hogy a számítógép monitora mellett orvosi receptek sorakoznak. A Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai Osztályának egyik orvosi szobája ez, ahol Dr. Nagy István Miklós fogadja függőségben érintett betegeit. Az ide betévedő szenvedélybeteg számára hamar kiderül, hogy a könyv szívesen látott barát a felépülésközpontú terápiában. Az addiktológus-pszichiáter 2016-ban tartott szakmai előadást arról, hogy a science fiction irodalmak hogyan kapnak szerepet a kliensek felépülésében, mit ad hozzá egy sci-fi olvasmány a terápiához. A science fiction irodalmak használatával megvalósuló biblioterápia megsegíti az azonosulást, valós helyzetek újragondolását, meglévő nehézségek leleplezését. A science fiction megengedi a fantáziálást – drogok nélkül is. Nagy doktornak biztosan van egy jó könyve erre is.

Mit jelent pontosan a biblioterápia?

Ha röviden akarom összefoglalni, könyvekkel való gyógyítást jelent. Vagy könyvek által való gyógyítást. Amikor valakinek pszichiátriai vagy addiktológiai betegsége van, akkor nem feltétlen tudja azokat a képességeket kihasználni, amikkel rendelkezik. Ennek van egyrészt egy nyelvi oldala, az érintett nem éri el azokat a mondatokat, szavakat, amik előrevihetnék, nem tudja azokat a kifejezéseket, amivel a saját érzéseit megfogalmazhatná. Ebben bármilyen biblioterápia tud segíteni: egyrészt szókincset ad, érzések megfogalmazására ad példát és ezáltal az egyén cizelláltabban meg tudja fogalmazni, hogy éppen mi zajlik benne. Ettől azonban hívhatnánk ezt olvasókörnek is. Attól válik ez terápiává, hogy van egy célkitűzés, amit szeretnénk elérni. Ez a célmeghatározás itt az addiktológián általában a tartós józanság. Létrejön egy szerződés, ami nem írásban, hanem szóban történik. Ez magában foglalja, hogy a könyv elolvasását beszélgetés követi: mi az, amit a könyv adott, mi az, ami felzaklatta az olvasót, milyen érzéseket keltett az olvasmány, mi az, ami visszataszító volt, tehát a könyvek által kiváltott hatást lehet használni ilyenkor.

Miért pont a science fiction irodalmakat használod a terápiás munkában?

A legegyszerűbb válaszom, hogy azért, mert szeretem. Azt használom, ami számomra is jó. Másrészt viszont azokat a valóságtól eléggé távoli dolgokat, amiket át lehet élni szerhasználat során, egy klasszikus irodalmi mű nem biztos, hogy meg tudja fogalmazni. Mindenképpen azt gondolom, hogy valamilyen kortárs irodalom kell hozzá, ami a mostani érzésekről szól. Nemcsak sci-fi irodalmakat használok, de ezeket leginkább azért, mert olyan elmemunkára sarkallja az olvasót, ami során muszáj dolgozni. Ha meg akarod érteni, amit olvasol, akkor muszáj gondolkodni.

Fotó: Tóth Csaba 

 

Hol ér össze a függőség és a science fiction szürreális világa?

Nálam Sztrugackijnál, a Sztrugackij-testvéreknél. A Század ragadozói című kisregénynél talán. Itt kiderül az, hogy a drogokat nem csinálják, hanem a drogok keletkeznek, és nem csak nagy cégek állnak mögöttük, hanem kísérletező kedvű fiatalok, akik mindent mindennel kipróbálnak. És amikor valami beüt, azzal elkezdenek kereskedni. Azt gondolom, hogy ez leírja a mostani droghelyzetet. Gyakorlatilag senki nem tudja, hogy valójában mit is használ. Van valami neve a szernek, de hogy miből van, miből keletkezett, hogyan kell használni biztonságosan, azt senki nem tudja. A másik, ahol összeér addikció és science fiction az Philip K. Dick és az ő könyvei. Önmagában egy többórás beszélgetést folytathatnánk róla és az addikció kapcsolódásáról. Róla tudni kell, hogy kemény amfetamin-függő volt, az orvosok tették azzá, amikor még azt hitték, hogy az amfetamin hatásos hangulatjavító szer. Felírták neki, aztán az orvosok rájöttek, hogy hiába jó szer, sokan másra is használják, és illegális szerré nyilvánították. De addigra az író már rajta maradt, és kénytelen volt illegális forrásból beszerezni. Rá is ment az egészsége, hasnyálmirigy-gyulladása lett, majdnem belehalt, végül le tudott állni. Sok minden mást is kipróbált ő, de az igazán nagy látomásos regényeit az LSD-trip előtt írta meg. Azt állította, hogy azután, amiket ő megírt, az LSD már nem sokat adott neki. Ezzel megfogalmaz egy kritikát, hogy az LSD kiknek való, és aláhúzza azt is, amit Timothy Leary mondott. Ha úgy indulok neki, hogy ez nem sokat fog számomra adni, mert én már mennyi mindent leírtam, akkor valószínűleg tényleg nem fog sokat adni. De vissza a science fiction irodalomhoz, és a Kamera által homályosan című Philipp K. Dick műhöz. Ez igazából talán nem is science fiction. Talán egy utópia vagy disztópia, amit még ha a sci-fihez sorolunk is, nagyon mai. Vagyis akkori, hatvanas évekbeli-társadalmat ír le, ami fura technikai találmányokról is szól, amit használnak a nyomózók. De sokkal inkább egy olyan anyagról szól, ami tönkreteszi a használóját. A megfigyelésem, hogy ennek az anyagnak a hatásáról semmit nem ír le. Azt írja le, hogy milyen a szer megvonása. Amikor használja valaki, az normális, de megvonásával haldoklik a használó.

Mi történik, amikor egy kliensed kezébe adsz egy könyvet? És mi történik azután, hogy elolvasta?

Mindenképpen beszélgetés után adok könyvet. Fel kell mérni, hogy az illető mit olvasott eddig, mi az a műfaj, amiben viszonylag otthon érzi magát, olvasott-e egyáltalán science fiction-t. Ha nem, akkor nem biztos, hogy ezzel indítok. Ha belegondolok, hogy azok, akik most kezelésben vannak valamikor fiatalok is voltak, vagy látták a Csillagok háborúját, vagy más hasonló élményük van, valahol a gyerekkorukban azért ott volt a science fiction nagy valószínűséggel. Szóval általában nem annyira új dolog ez. Ha mégis, van egy detektívregény-vonal is, amit szoktam képviselni. Tehát először van egy beszélgetés a klienssel: ki ő, honnan jött, tud-e olvasni, mit szokott olvasni, mennyire szeretett olvasni, miért hagyta abba, akarja-e újrakezdeni. És aztán részben életkorfüggő, hogy mi az első könyv, amit érdemes elkezdeni. Fiataloknál, harminc év alattiaknál egy bizonyos könyvvel szoktam kezdeni, ez az Inferno: Az Armageddon elmarad, ami tulajdonképpen egy ifjúsági regényben megírt történet részben a függőségről, részben a szabadságról, részben a függőségtől való szabadulástól. És mindezt követően a felelősségvállalásról, mert ez összetartozik. És aztán attól függően, hogy ez az olvasmány milyen reakciót eredményezett, mi az, ami megfogta az olvasót,  sokféle választás születhet, hogy legközelebb melyik könyvet nyomom a kezébe az illetőnek. Harminc-negyven könyv van, ami rendszeresen részt vesz a terápiában. Köztük Murakami Haruki jó néhány könyve, ez talán határa a science fiction irodalomnak és a szépirodalomnak, szerintem inkább szépirodalom. Aztán, akit már említettem, Philip K. Dick regényei. Frederick Pohl két-három könyve szintén nagyon jól használható függőséggel és elakadt fejlődéssel kapcsolatban. És amit még majdnem mindenkivel elolvastatok, az egy Theodore Sturgeon nevű, Magyarországon többnyire ismeretlen szerző Több mint emberi című könyve.

Fotó: Tóth Csaba 

Részben megválaszoltad a következő kérdésemet. Van-e olyan irodalom, ami különösen gyakran kerül ki a kezedből?

Ez az indítás: Az Inferno és a Több mint emberi. Ha létezik olyan, hogy pszichológiai tanregény, akkor a Több mint emberi a Gestalt pszichológiának egy regényes tankönyve. Gyakorlatilag mindaz, amit Fritz Perls leírt és elgondolt a Gestalt pszichológiával kapcsolatban, azt fél-egy éven belül regényben megírta Sturgeon. A könyv már több mint hatvan éves, de elképesztően naprakész.

Milyen visszajelzések szoktak érkezni egy-egy könyv elolvasása után?

Van, amikor azt is meg kell beszélni egy részlet kapcsán, hogy hogyan is történt ez-az. Hogy egy bizonyos szereplő miért éppen így vagy úgy lépett. Ez általában az elején szokott történni. Amikor az olvasónak még nehézséget okoz az a mentalizációs folyamat, hogy a szereplőknek is érzést tulajdonítson és a sztori valójában egy olyan történet, ami a benne résztvevő szereplők érzései alapján szerveződik. Eleinte ez nehéz, de aztán az olvasók egyre inkább bevonódnak és egyre inkább képessé válnak arra, hogy érzést, akaratot, szándékot tulajdonítsanak a szereplőnek. De a legjobb visszajelzések évek múlva érkeznek. Amikor egy régebbi klienssel találkozom, és mondja, hogy egy-két mondat mennyire megmaradt benne. Vagy csak egy-egy olyan kép, ami ezekből a regényekből megragadta őket.

Van-e ellenjavallat? Elképzelhető-e olyan eset, amikor nem javasolt ezeknek az irodalmaknak a kézbevétele?

Elég sokan voltak, akik nem tudtak olvasni. Náluk nyilván ez egy abszolút ellenjavallat. Azoknál, akik nem szeretnek, vagy nem akarnak olvasni, nem szabad erőltetni, nem érdemes. Azt gondolom, hogy amit egy jó könyvtáros tud, vagy amit egy jó gyerekkönyvtáros tud egy rövidebb-hosszabb beszélgetés után, hogy kinek milyen könyv való, ugyanez itt is fontos. Mostanában kezdtem el használni újra a Végtelen történetet, mert egyre több olyan felnőtt kliens van, akinek olyan elakadása van, hogy nem bírt felnőni és ott maradt a gyermekkorban. Erről sem tudom eldönteni, hogy science fiction-e vagy sem, de én oda sorolom.

Változtat-e az orvos-beteg kapcsolaton az, hogy nemcsak receptet adsz ki a kezedből, hanem könyvet is?

Nem változtat rajta, hanem a része. Ahol dolgozom, az egy elég speciális hely, itt a klasszikus orvos-beteg kapcsolat nem létezik. Tehát az, hogy bejön a lesütött szemű beteg és ott van a fehér köpenyes orvos, ez nem így működik itt. És közben igen, persze, hogy változik. A beteg közelebb kell, hogy engedjen magához, mint orvost egy hagyományos orvos-beteg kapcsolathoz képest. És nyilván nekem is közelebb kell lenni. Nem lehet eladót játszani, hogy tessék, itt van, vigye haza, fogyassza egészséggel. Ezek olyan eszközök,olyan kapcsolódási pontok, amiken keresztül valamilyen kommunikáció lehetségessé válik. Ez abban különbözik a hagyományos orvos-beteg kommunikációtól, hogy sokkal több csatornát tud használni. Anamnézis és vizsgálat, ez áll rendelkezésre a klasszikus orvos-beteg kapcsolatban. Nem tudom sem vizsgálatnak, sem anamnézisnek tekinteni ezeket a beszélgetéseket a könyvek kapcsán. Ez az, amit valójában a kommunikáció szó jelent: egy nyelvi közösségnek a megvalósulása, valamilyen együttlétnek a megvalósulása.

Amikor leteszed a munkát, és a könyveidhez fordulsz, pszichiáterként olvasol?

Volt olyan könyv, amit orvosként tudtam olvasni és nagyon nagy élmény volt. Ez Caleb Carr írása A Halál angyala címmel. Aztán odaadtam egy jogász végzettségű kliensnek és ő jogászként tudta olvasni, és neki is iszonyatosan nagy élmény volt. És hát nagyjából mindenkinek hatalmas élmény volt másért és más okok miatt. Ez nem science fiction, ez inkább kriminek felel meg, de történelmi regényként is gondolhatunk rá, mert a szerző egy hadtörténész, aki félelmetes pontossággal rajzolja meg a helyszínt és az 1800-as évek legvégét, 1900-as évek legelejét New Yorkban. Szinte tégláról téglára felépíti a várost, ahogy az akkor kinézhetett. Minden pontosan, dokumentálhatóan megtörtént, kivéve azt a pici részt, amit az író tesz hozzá, ami maga a történet. A kérdésre visszatérve: igen, vannak, amiket orvosként is el tudok olvasni. Vagy egy másik kedvenc, Peter Marshall könyve, a Nincs helyed a temetőben, amit még gimnazista koromban kezdetem el olvasni, aztán évente egyszer-kétszer elolvastam és mindig egyre több lett benne. Aztán közben pszichiáter lettem, és még mindig egyre több lett benne. És szakmai szemmel tudtam nézni ezt a történetet, tudtam azonosulni az orvossal, tudtam ellenérzéseket megfogalmazni azzal a pszichiáterrel szemben, aki ebben szerepel. Tehát igen, van, amit pszichiáterként is olvasok. Nem elsősorban, és nem diagnosztaként, de vannak olyan történések, amik egyszerűen megmozdítják a szakmát az emberben. 

Marjai Kamilla - kulturpart 

A kormány több ponton továbbfejleszti a hajléktalanellátásban a téli időszakra, az úgynevezett krízisidőszakra való felkészülés intézményes rendszerét - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. 

Czibere Károly közölte, a felkészülés érdekében már meghirdették a hajléktalanokat ellátó szervezetek számára a mintegy 360 millió forint keretösszegű, a krízisidőszak többletterheinek finanszírozására szolgáló pályázatot, amelynek már fontos része a diszpécserszolgálatok megerősítése is.

A krízisidőszakban 1500-zal növelik a hajléktalan emberek számára rendelkezésre álló férőhelyek számát - közölte.

Az államtitkár elmondta, az elmúlt télen tapasztalt rendkívüli hideg miatt a kormány úgy döntött, az említett pályázati kereten felül további 50 millió forintos keretet biztosít a hajléktalanokat segítő szervezeteknek biztonsági tartalékként, hogy ha további igények mutatkoznak a krízisidőszakban, akkor azokra legyen forrás.

Kép letöltése

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Továbbá a társadalomba való visszailleszkedés segítésének része lesz a lakhatási támogatás rendszere - mondta Czibere Károly, hozzátéve: a segítő szervezetek albérleti hozzájárulást tudnak majd biztosítani hajléktalan embereknek, akiket már felkészítettek arra, hogy önállóan tudjanak lakni.

Az államtitkár az újítások között sorolta fel azt is, hogy a parlament a kormány javaslatára döntött arról: bevezetik az úgynevezett vörös kód intézményét. Ez azt jelenti, hogy ha extrém hideg esetén kiadják a vörös kódot, akkor a nem hajléktalanokat segítő bentlakásos kapacitásokat is meg kell nyitni a hajléktalan emberek előtt, amennyiben a diszpécserszolgálat azt jelzi, hogy a hajléktalanokat ellátó rendszer az adott szükségletű hajléktalant nem tudja fogadni - magyarázta.

Kép letöltése

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Czibere Károly közölte: kötelező lesz használni ezt az eljárási rendet november elsejétől, a krízisidőszak kezdetétől. Az eljárási rendet a következő hónapokban adja ki a kormány, és ennek alapján a legextrémebb esetekben 1-3 férőhely erejéig a bentlakásos intézményekben is rendelkezésre áll majd ellátás hajléktalanoknak.

Hangsúlyozta: senki sem éjszakázhat az utcán, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ne az utcán aludjon.

Czibere Károly kitért arra is, hogy indul majd egy 200 millió forintos keretösszegű program a speciális szükségletű - szenvedélybeteg, mentális zavarokkal küzdő - hajléktalan emberek megsegítésére.

Kép letöltése

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Elmondta, a kormány az otthoni kihűléses esetek visszaszorítása érdekében döntött arról is, hogy ez esetben is november elsejével kötelező eljárásrendet léptetnek életbe, amely arról szól, miként működtessék a közösségi jelzőrendszert a falugondnokok, a tanyagondnokok, a házi gondozást végzők, valamint a család- és gyermekjóléti szolgálatok. Jelezni kell, ha kihűlés által veszélyeztetett emberről szereznek tudomást, ez többnyire magányos idős embereket jelent - fűzte hozzá az államtitkár.

Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány elnöke kiemelte: a krízisidőszakra vonatkozó pályázat mostani kiírásának köszönhetően november elsején már a szervezeteknél lehet a pénz, amelyből a téli ellátást biztonsággal tudják majd működtetni.

Közölte, egy új programnak köszönhetőn idén télen Budapesten mintegy 30 olyan ember tudtak "elmozdítani" a közterületről, aki huzamosan ideje élt már az utcán.

Kép letöltése

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Lőrincz Norbert szólt arról is, egy 4 milliárd forintos európai uniós finanszírozású programnak köszönhetően naponta 4 ezer adag meleg ételt osztanak szét hajléktalan embereknek.

A közalapítvány elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy meleg ugyanolyan veszélyt jelenthet a hajléktalanokra, mint az extrém hideg. Ilyenkor ugyanis a kiszáradás veszélyezteti őket, ezért az emberek odafigyelését kérte.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

kormány

Nehéz dolog nemet mondani az alkoholra egy olyan kultúrában, ahol az a szórakozás és az ünnepek elengedhetetlen része. De mit tehetünk, ha nem akarunk inni? Mit tehet egy inni nem akaró alkoholista? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő írása.

 

Hogyan lehet nemet mondani az alkoholra? Erre válaszol most új cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő.

Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Tapasztalatairól, valamint az állam és drogozás viszonyáról a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvben írt bővebben. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.

Ha abbahagytuk az ivást/drogozást, a felépülés kezdeti szakasza során jönnek a nehézségek. Ebből az egyik az, hogyan mondjunk nemet, ha alkohollal kínálnak?

Ez sarkalatos kérdés, mivel nálunk az alkohol „népi drog”. Szinte nincsen olyan közösségi program, esküvő, eljegyzés, „csapatépítő tréning”, válás, halotti tor, vendégség, keresztelő, disznóölés, névnapozás, vadászat, bankett, ahol ne lenne jelen az alkohol, ahol egyszerűen „illik” inni, nem kis kihívásként a józanodó függőnek.Mit csináljak, ha kínálnak? Hogyan utasítsam vissza? Mit fognak szólni, ha nem iszom velük? Tudni kell, hogy ilyenkor (is) van választásom, mondhatok nemet.

A korábbi munkahelyeimen – logisztikai munkatársként vagy szállodai recepciósként - vagy tudták, hogy függő vagyok, és ezért nem iszom, vagy elég volt egyszerűen nemet mondanom, ha alkoholfogyasztásra került a sor. Nem volt sok ilyen alkalom egyébként, és senki soha nem erőltette rám, nem volt nehéz dolgom. A szórakozóhelyeken sem tukmált igazából senki. Ott magamnak volt nehéz nemet mondanom. A régi ismerőseim ismerve a múltamat, megértőek, elfogadóak voltak. Az új ismerősöknek sem volt nehéz nemet mondani. Aki érdeklődött az absztinencia miértje felől, annak elmagyaráztam, ez sokszor jó apropó volt egy mélyebb beszélgetéshez is, ahol többnyire a hallgató fél is megnyílt, sokszor jobban, mint gondoltam volna. Halkan hozzáteszem, hogy az új ismerőseim, barátaim jelentős része a józanodó önsegítő közösségből került ki, mostanában már tágul a kör.

Fotó: Bajzáth Sándor

 

A szüleimmel nehezebb volt. Ők a felépülésem első pár évében a közös ünnepi ebédek során állandóan alkohollal kínáltak, amit udvariasan mindig visszautasítottam egészen addig, amíg  egy rosszabb pillanatomban nagyon kibuktam, és elmondtam nekik, hogy nem „csak” heroinista vagyok, ahogy ezt ők gondolják, hanem alkoholista is, azaz ne kínáljanak többet, ha nem akarnak rosszat nekem. Na, ez bejutott nekik. Azóta nem teszik. Én elvártam volna tőlük tévesen, hogy ugyanolyan „képzettek” legyenek az absztinencia, a függőség témájában, mint én, miközben addig az a beszélgetés elmaradt.

A mai életemben könnyű helyzetben vagyok, nyíltan fel tudom vállalni a függőségem, az addiktológiai konzulensi munkámból következően ebből gyakorlatilag csak előnyöm származik. Sokan eleve azért keresnek meg, mert az elméleti tudás mellett gyakorlati személyes tapasztalatokkal is bírok a felépülés területén. De azt is tudom, az én esetem egyedi, nem ez a jellemző.

A nemet mondás esetén szerintem a legfontosabb, hogyan állok én a saját józanságommal. Mennyire vagyok az absztinencia terén elkötelezett? Mennyire vagyok ezen a téren magabiztos? Azt tudom-e tényleg képviselni, amit érzek? Mennyire „nem”, az általam kimondott „nem”. Ha igen, akkor úgy tudok nemet mondani, hogy az megkérdőjelezhetetlen lesz, bármennyire is „kóstolgatnak”. Akkor a „nem”, tényleg „nem” lesz, nem lesz szükségem magyarázkodásra, függetlenül attól, mit fognak majd rólam gondolni.

A rossz hírem az, hogy az ivó, kínálgató cimborák azonnal leveszik, ha bizonytalan vagyok, ha nincs meg az igazi eltökéltség, és akkor addig fognak vegzálni, amíg el nem fogják érni, hogy velük igyak. Ha bizonytalannak érzem még magam, jobb, ha nem megyek el olyan helyekre. 

 

Mit tegyünk társaságban, ha alkohollal vagy egyéb tudatmódosító szerrel kínálnak? Hogyan mondjunk nemet?

 

• A legkönnyebb az a helyzet, ha olyan közegben vagyunk, ahol felvállalható hogy alkoholisták/függők vagyunk, nem iszunk.
• Megtehetjük, hogy nem megyünk el, ha úgy érezzük, hogy ránk a felépülésünk jelenlegi szakaszában ez még veszélyes lehet, vagy más szintén józan felépülő társsal megyünk a nagyobb biztonság kedvéért.
• A legjobb, ha annyit mondok, nem kérek, mert nem iszom.
• Mehetünk kocsival, ez jó indok a nem ivásra.
• Mondhatom, hogy gyógyszert szedek, nem kérek.
• Mondhatom, köszönöm, most nem kérek!
• Viccesen mondhatom, hogy már megittam korábban egy életre a magamét.
• Mondhatom, hogy méregtelenítő kúrán vagyok.

Sokan arról panaszkodnak, hogy a „barátok” erőszakosan kínálják őket.

• „Csak egy pohárral igyál, abból nem lehet baj!”
• „Ennyi senkinek nem árt meg!”
• „Csak egy kicsit a kedvemért, ne sértsél már meg!”
• „Ne már, ne játszd itt a jófiút, régen nem voltál…”
• „Mennyire megváltoztál… Derogál már neked velünk inni egy pohárkával? Lenézel minket?”
• „Ennyire akaratgyenge vagy?”

Ekkor visszakérdezhetek: - Kedvelsz engem, jót akarsz nekem? Akkor miért vársz el olyat tőlem, amit nem szeretnék? Mi miatt fontos neked, hogy én veled igyak? A nemet mondásnál érdemes szemkontaktot tartani, és kimondani a nemet, akár többször is. Nem kell magyarázkodni. Nehéz helyzetben nyerjünk időt. Ha hív valaki, hogy üljek be egy sörre egy sörözőbe, mondhatom, hogy azt nem, de egy kávét szívesen megiszom veled egy kávézóban.

Fotó: Bajzáth Sándor

 

A szituáció legrosszabb kimenetele – a visszautasított kínáló vérig sértődése, ha akaratgyengének néztek minket, a lelépésünk az eseményről… - még mindig jobb, mint ha visszaestünk volna. Azon „jó” ismerőseink esetleges lemorzsolódása, akik tönkremennek, ha nem iszunk velük, véleményem szerint nem tragédia.

A saját tapasztalatom az, hogy a felvállalás a legkönnyebb út a magyarázkodás helyett, de megértem, hogy ezt nem mindenki teheti meg, munkahelyi és egyéb szociális helyzetéből adódóan. Nekem az elmúlt 17 évben gyakorlatilag egy alkalom kivételével - erről majd egy másik cikkben bővebben - semmilyen negatív tapasztalatom nem volt sehol. Se a házban, ahol lakom és látnak a médiában, se a bölcsődében, se az óvodában (az ottani Facebook csoport alapján pl., ahol csekkolható vagyok), ahová a kislányom jár. Rá kellett jönnöm, hogy alaptalanok voltak ezirányú félelmeim, az emberek alapvetően jóindulatúak, és tisztelik, ha valaki jó irányban változik.

Sákovics Diána - dívány

Másfél hónappal ezelőtt indult el a meddigmehet.hu, ami az Ökumenikus Segélyszervezet és a Vodafone által létrehozott online tanácsadó oldal párkapcsolati erőszak témájában. 

A honlapon anonim üzenetekben kérhet bárki tanácsot és segítséget, jogász, pszichológus és szociális munkás válaszol a beérkezett kérdésekre. Akár akkor, ha ő maga bántalmazás áldozata, akár akkor is, ha csak aggódik valakiért, vagy úgy sejti, hogy kapcsolatában bántalmazásnak lehet kitéve.  

Most a honlaphoz az ACG Reklámügynökség gondozásában egy videó is készült, aminek a lényege, hogy megmutassa, mennyire széles skálán mozoghatnak a párkapcsolati erőszak formái, kezdve a verbális és implicit megnyilvánulásoktól, egészen a fizikai erőszakig. A videó itt érhető el, és jár hozzá egy feladat is: a kampány készítői azt kérik a nézőktől, hogy azon a ponton állítsák le a videót, amikor úgy gondolják, hogy a látott jelenet már nem elfogadható egy párkapcsolatban. 

Ez pedig itt alul egy kísérőfilm a kampányhoz, de ez nem az, amit meg kell állítani, az a honlapon érhető el. 

 Horváth Bence

Mintha csak az 1988-as Summer of Love-ot élnénk újra. Az Egyesült Királyság szabadtéri rave-jein tizensok-huszonkevés éves fiatalok táncolnak méregerős ecstasytól szétütve, miközben a hangfalakból modernizált acid house dübörög.

Persze, a popkultúra már csak ilyen: a legsikeresebb trendek harmincévente visszajárnak kísérteni. De arra kevesen fogadtak volna, hogy miután a metiléndioxi-metamfetamint (MDMA) a kétezres években kiszorították a piacról a kínai dizájnerdrogok, az ecstasy több év tetszhalál után megújult erővel tér vissza, hogy Nagy-Britannia legnépszerűbb partidrogja legyen.

A BBC riporterei tavaly elkísértek egy 18 éves srácot  a somerseti Nass fesztiválra. Leslie – nevezzük így – felkészülten, 24 tablettányi ecstasyval érkezett a bulira. 85 fontért, vagyis nagyjából harmincezer forintért rendelte őket egy internetes áruházból. (Nem akarunk tippeket adni, de a sötét webre rálátó böngészőkkel elég könnyű beszerzési forrásokra bukkanni.) Magyarországon egy ecstasytabletta 1500-2500 forintba kerül; könnyű kiszámolni, hogy itthon talán sose kapnánk olyan jó árajánlatot, mint Leslie. A szer minőségéről már nem is beszélve. A webáruház termékleírását a laborvizsgálati eredmények igazolták:

az egyik bevizsgált tablettában 233 milligramm MDMA volt.

 

Hardcore raverek egy londoni partin, 1990.

Fotó: UniversalImagesGroup

 

Talán nem világos, de 233 milligramm MDMA nagyon sok. Az ecstasy népszerűségének csúcsán egy tablettában 85-115 milligramm hatóanyag volt. Még akik rutinszerűen majszolnak el egy buli alatt négy-öt közép-hatótávolságú tablettát, azok is kikészülhetnek, ha egészben nyelnek le egy 200 milligrammos szuperekit.

 

Kapható, de veszélyes

 

A Global Drug Survey tavalyi, ötvenezer fős mintán végzett felmérése szerint a brit vásárlók 10 százaléka a sötét web bugyraiból rendel kábítószert. Nem Leslie az egyetlen fiatal, aki megbízhatóbbnak tartja az internetes rendelést. Szerinte a neten vásárolt tabletták jobb minőségűek, és sokkal kényelmesebb így intézni, mint dealerekkel seftelni. Ha egy értékesítő kiesik a láncból, olcsóbb lesz a késztermék, és nem is fogják felütni mindenféle szeméttel.

Lehet, hogy Leslie-nek ez a tapasztalata, de ez hamis illúzió. Egy underground webshopból vásárolt tablettában éppúgy lehet hallucinogén patkányméreg, mint mentolos macskaszar. Garancia és életbiztosítás viszont nincs. És ez baj. Ha egy gyógyszergyártó terméke tömeges rosszullétet okoz, vagy kiderül, hogy a készítményeikben tiltott hatóanyag van, a felügyeleti szervek kitapossák a belét. De az ecstasyfogyasztókat nem védik felügyeleti szervek, hacsak az ártalomcsökkentő kampányokat nem számítjuk ide.

A European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (EMCDDA) már 2015-ben figyelmeztetett, hogy bivalyerős ecstasy terjed Európában. Okosan tették, mert

a fogyasztókat muszáj figyelmeztetni a túladagolás veszélyeire.

 

Trevor Shine, a Tictac Drug Identification munkatársa szerint az illegális, nem szabályozott minőségű szerek fogyasztása mindig is hazárdjáték lesz. Nem csak azért, mert az emberek annyira különbözőképpen reagálhatnak a pszichoaktív szerekre. Az is számít, hogy az illető milyen nemű, mekkora a testsúlya, mennyire van hozzászokva az MDMA-hoz, vagy hogy fogyasztott-e valami mást aznap este.

Valaki simán meghalhat az alacsony tisztaságú szerektől, míg mások az erősebbet is jól bírják.

A kilencvenes években az ecstasyfogyasztáshoz köthető halálesetek kiemelt helyet kaptak a médiában. A rendőrség többnyire a drog szennyezettségét, illetve a fogyasztásból fakadó szövődményeket (túlhevülés, kiszáradás) nevezte meg a halál okaként. Mostanra fordult a kocka: Shine szerint Leslie tablettái ijesztően tiszták. Nem túl szennyezettek, hanem túl jók. A fogyasztás kockázatát csökkentheti, ha ezeket a tablettákat nem egyesével, hanem felenként vagy negyedenként vesszük be.

Amire érdemes odafigyelni:

• Próbáljuk elkerülni a kiszáradást. Lehet, hogy az új pirulákat könnyebb túladagolni, de az ecstasyhoz kötődő halálesetek többnyire a szerfogyasztás szövődményeiként jelentkeznek. Ecstasy hatása alatt nem nagy kunszt önfeledten táncolni. Fejben tartani, hogy óránként nyomjunk be fél liter vizet, és szusszanjunk egyet a friss levegőn, már az. Erre muszáj tudatosan odafigyelni, mert a drog hatása alatt a szervezet nem ad magától vészjelzést. De ez nem azt jelenti, hogy nincs is baj.
• A túlhevülés veszélyes lehet. Ha sokat mozgunk zárt térben (például egy klubban táncolunk), a test felmelegszik. Az ecstasyfogyasztás mellékhatásaként ingadozhat a testhőmérséklet, néha szélsőségesen magas láz (hipertermia) is kialakulhat. Ha nem iszunk és nem levegőzünk eleget, az izomszövet-károsodáshoz, veseelégtelenséghez, magas vérnyomáshoz vagy szívbajhoz vezethet.
• Ne keverjük mással a szert. Ha eleget iszunk, és nem fogyasztunk mellé alkoholt, az csökkentheti a túladagolás kockázatát. Persze, még ez sem garancia semmire; a túladagolást csak úgy kerülhetjük el, ha egyáltalán nem fogyasztunk ecstasyt.
• Nézzünk utána, mit vásárolunk. Az olyan oldalak, mint a Pillreports vagy az Ecstasydata a feketepiaci kábítószerek katalogizálásával foglalkoznak. Bemutatják a tabletták méretét, színét, alakját, vásárlási helyét, illetve a bevizsgált darabok hatóanyag-tartalmát. Fontos: ezek csak felhasználói visszajelzések, nem szakértői adatok. De ha nyolc amatőr azt írja, hogy vérhabot hánytak egy gyanús külsejű pirulától, talán érdemes tanulni a hibájukból.
• Csak óvatosan a túladagolással. A fejadag egyénenként változik, de érdemes odafigyelni az intő jelekre. Az ájulás, a pánikrohamok, a megugró vérnyomás, a rohamok vagy az eszméletvesztés mind a túladagolás jelei. Szóval csak ésszel.

  

Melléktermékből lett kulturális forradalom

 

Amikor a Merck gyógyszergyár 1912-ben szintetizálta az MDMA-t, biztos nem gondolták, hogy mekkora hatása lesz a popkultúrára. Azt sem tudták, lehet-e bármire használni: csak azért állították elő, hogy ne a konkurens gyógyszergyártóké legyen a szabadalom. Az ötvenes években végeztek állatkísérleteket a szerrel, illetve a CIA  –  hasonlóan más drogokhoz – az MDMA pszichoaktív hatásait is tanulmányozta.

A kutatás új lendületet vett, amikor Alexander Shulgin rábukkant a Merck ötvenéves szabadalmára. 1965-ben egy saját fejlesztésű eljárással egyszerűsítette az MDMA szintetizálását.

  

Meghalt az ecstasy feltalálója

Alexander Shulgin 88 évet élt, halálos betegen is új szereken dolgozott. Az acid house sokat köszönhet neki.Tovább

 

Az ecstasy keresztapjaként is emlegetett Shulgint vonzotta a pszichofarmakológia, így saját magán is kísérletezett az MDMA-val. Az ő nevéhez fűződnek a szerrel kapcsolatos első tanulmányok és szakmai ismertetők is. Bár nem az ő találmánya, Shulgin legalább olyan fontos szerepet játszott a pszichoaktív anyagok kutatásában, mint az LSD-t előállító svájci vegyész, Albert Hoffmann. Az összevetés azért is adja magát, mert 

az ecstasy ugyanazt az utat járta be a '90-es évek Angliájában, mint az LSD a '60-as évek Amerikájában.

 

Az MDMA-fogyasztás a nyolcvanas évek végén vált népsporttá az Egyesült Államokban. A pszichiáterek komoly potenciált láttak a terápiás alkalmazásban, de nemcsak a szakértők, a civilek is rajongtak érte. Az amerikai kábítószer-elhárítás, a Drug Enforcment Administration (DEA) döntéshozóit halálra rémisztette a gondolat, hogy boldog-boldogtalan rendelhet ecstasyt postán, így a legveszélyesebb (Schedule 1 kategóriás) drogok közé sorolták a készítményt. Magáncélú forgalmazása, fogyasztása és tartása szigorúan tilos.

 

Az Ecstasyt egy katolikus papnak köszönheti a világ

Mintha Mózest hallanám – írta le a hatását Michael Clegg atya, majd elkezdte nagyüzemben terjeszteni.Tovább

 

A DEA döntése szakmai szempontokkal nehezen indokolható, de érthető: nem akarták, hogy az MDMA elterjedése morális pánikhoz vezessen Amerikában. A hatvanas években testközelből nézhették végig, ahogy a hippik, a háborúellenes tüntetések és az LSD elborítja az utcákat. Ebből egyszer már elég volt. Akkor sem szöszmötöltek hatástanulmányokal, amikor 1967-ben az LSD-t tették tiltólistára; naná, hogy az ecstasynál sem erőltették meg magukat. A közvetlen veszélyt az Atlanti-óceán túlpartjára száműzték.

1988-ban az ecstasy és az acid house letarolta Nagy-Britanniát.

 

Ez volt a második Summer of Love éve. Több ezer, néha több tízezer brit fiatal gyűlt össze réteken és mezőkön, hogy elektronikus tánczenére izzadják ki magukból az akkor még méregerős MDMA-pirulákat.

A Summer of Love-nak nem volt olyan erős ideológiai töltete, mint a hatvanas évek diákmozgalmainak azzal a sok pszichedelikus rockkal és baloldali értelmiségivel. A Summer of Love az akkor még frissnek számító acid house-ról és más elektronikus zenékről, illetve az össznépi bulizásról szólt.

A hatvanas évek Amerikájának mozgalmai a háborúk és az elnyomás ellen tiltakoztak. A kilencvenes évekre a hidegháború véget ért, mindenki nagy megkönnyebbülésére; az optimista közhangulatra jól rímelt a rave-ek életigenlő hedonizmusa. Egy szabadtéri rave-en mindenki jó arc és haver volt (naná, a fokozott empátia és mások indokolatlan szeretete az ecstasy két legjellemzőbb mellékhatása), és persze peace, love, unity, respect.

Az MDMA 1977 óta tiltólistán volt az Egyesült Királyságban, de ez nem számított. A repetitív elektronikus zene és az ecstasy legalább akkora párost alkottak, mint John Lennon és Paul McCartney. És ahogy a Beatlest, őket sem lehetett megállítani.

Először azt gondoltam, nonszensz. Mi ez a zene? Erre nincsenek szavak. Ez egy dobgép, más nem is hallani! Aztán bevettem egy ecstasyt, visszamentem, és arra gondoltam: ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem

– emlékszik vissza a korszakváltásra az oasises Noel Gallagher.

A fiatalok országszerte szabadtéri rave-eket rendeztek; az üresen álló londoni bérházakban squatt partykat tartottak. A hatóságok tehetetlenek voltak. A két kocsival kivonuló, fejüket vakaró járőrök nem számolhattak fel egy spontán szerveződött tízezres technópartit.

"Travellers and Ravers" buli Londonban, a 90-es évek végén

Fotó: Pymca

 

Az anarchiának a Major-kormány 1994-es törvénytervezete vetett véget. A Criminal Justice and Public Order Act ellehetetlenítette a szabadtéri rendezvényeket: gyakorlatilag betiltotta a repetitív ütemekből álló zenét. A popkultúra felszívta a techno-Woodstockot, a drog és a buli a klubok falai közé szorult. A tánczenei szcéna elsöprő lendülete a kétezres évek közepére megtört. A menő klubok vesztettek a varázsukból, a zene és az ecstasy minősége mélyrepülésbe kezdett. A tablettákban egyre kevesebb volt az MDMA, így a vásárlók

a csapnivaló ecstasy helyett átálltak a potens, de károsabb dizájnerdrogokra.

 

A rekreációs szerhasználók húsz éven át tömték magukba az ecstasyt. A toxikológusoknak és addiktológusoknak volt idejük tanulmányozni az acid house kísérleti nyulait; a szakemberek tudták, hogyan kezeljenek egy MDMA-túladagolást vagy rosszullétet. De a drogpiacról egyszer csak eltűnt az ecstasy, és a helyére beszivárgó ismeretlen szerekkel sem a fogyasztóknak, sem az orvosoknak nem volt tapasztalatuk. Feltűnt egy csomó, ideig-óráig legális, így szabadon terjeszthető vegyület: a mefedron, a 4-MEC meg a házilag főzött dezomorfin, direkt a vállalkozó kedvű elmebetegeknek. De ecstasy, az nem volt.

A minőség-ellenőrzést a brit fogyasztók sokáig közösségi alapon végezték. Tematikus fórumokon listázták a különféle tablettákat: ha tehették, bevizsgáltatták az árut, házilag végeztek teszteket, élménybeszámolókat osztottak meg, illetve figyelmeztették a többieket a veszélyes pirulákra. A fórumok a kétezres évek közepére elnéptelenedtek; a megmaradt tagok sóvárogva kérdezgették egymást, hogy ki tud jó minőségű ekit szerezni.

Az elmúlt hat hónapban egyszer láttam igazi MDMA-t: amikor valaki kiásta az egy éve eltemetett készletét

– mesélte a BBC-nek 2010-ben egy pórul járt fogyasztó.

Nemcsak a minőség zuhant, hanem az árak is. Megesett, hogy a brit dealerek egy fontért árulták a ki-tudja-milyen ecstasyt, de ez már senkinek sem kellett. Erre utalnak a bűnügyi statisztikák is: a londoni rendőrség 2006-ban 1197 személynél talált ecstasyt, 2010-ben már csak 331-nél. (A csökkenésben az is közrejátszhat, hogy az ecstasyként árult tablettákról a laborvizsgálatok egyre gyakrabban mutatták ki, hogy nem MDMA-t, hanem más, olcsóbb stimulánsokat, például koffeint vagy szteroidokat tartalmaznak.)

Afterparti Londonban a 90-es évek végén

Fotó: UniversalImagesGroup

 

Bár egyszerre történt, az ecstasyt nem a rave-korszak vége, és nem is az elektronikus zene eljelentéktelenedése tette tönkre. Rossen Popov, az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Irodájának vezetője szerint

a drogpiac változásait gyakran az anyagbeszerzési nehézségek okozzák.

 

Többnyire tényleg ez áll a háttérben. Az amerikai hatóságok 2000-ben letartóztatták a UCLA zseniális vegyészmérnökét, William L. Pickardot, aki első osztályú LSD-t gyártott. Pickard letartóztatása után az Egyesült Államokból szinte teljesen eltűnt az LSD. Csak akkor derült ki, hogy a laboratóriumával az egész országot ellátta. A drogmaffiában ilyenkor jön a hatalomátvétel, és valaki előbb-utóbb betölti a piaci rést. De Pickardot nem tudták pótolni, mert csak neki voltak külföldi kontaktjai, akiktől beszerezhette a gyártáshoz szükséges ergot alkaloidokat.

Az MDMA-gyártás is átesett egy hasonló krízisen. Az ecstasy berobbanása után a a tablettákat a Távol-Keleten legálisan árusított vegyszerekből gyártották, de a nemzetközi kereskedelmi egyezmények egyre kevesebb kiskaput hagytak a gyártóknak. A ritka vegyületek forgalmazását egyre szigorúbban ellenőrizték. 2010 körül már csak egy kínai vegyi üzem foglalkozott az MDMA szintéziséhez használt prekurzorok gyártásával.

Úgy tűnt, az ecstasynak vége. De 2015-ben megjelentek az újhullámos tabletták.

 

Az újságok kórházba kerülő raverekről írtak, a rendőrség meg közleményekben figyelmeztetett, hogy csak óvatosan az új tablettákkal. Sokan azt hitték, mérgező anyagokkal, például PMMA-val felütött ecstasy került a piacra – nem lett volna példátlan eset –, de csak annyi történt, hogy a gyengébb tablettákhoz szokott fogyasztókat teljesen szétvágta az új, kristálytiszta anyag.

De miből csinálják, ha egyszer az összes alapanyag-forrást elzárták? Egy névtelenül nyilatkozó vegyész szerint egy holland kutatócsoport új prekurzorokat használ az ecstasygyártáshoz: a betiltott PMK helyett a legális, szabadon forgalmazható PMK-Glycidate-et használják.

Ökölszabály, nem szentírás, de ha különösen szép ecstasyt látunk – dombornyomás, ívelt forma, csillogó felület, szilárd halmazállapot, törésvonal a hátoldalon –, az jó eséllyel tömve lesz MDMA-val. Az a törésvonal pedig nem véletlenül van ott, hanem diszkrét figyelmeztetésként, hogy ezeket a tablettákat nem egészben kéne lenyelni.

A hollandok láthatóan komolyan veszik a piaci versenyt. A tablettáiknak sem formatervezésben, sem a hatásfokot tekintve nincs párjuk. A szupererős tablettákkal azt akarják elérni, hogy kiszorítsák az európai piacról a megbízhatatlan, az ecstasynál is károsabb dizájnerdrogokat. A vonzó külső, a könnyű hozzáférhetőség, a brutális MDMA-töltet és a sokévi mélypontját elérő fogyasztói ár megtette a hatását:

a tuningolt ecstasy mostanra elöntötte Európát.

 

A 2015 óta gyártott, sárga, pajzs alakú, UPS-logós tablettákban akár 278 milligramm MDMA is lehet. Három-négyszerese az átlagnak. Ilyen töménységű készítmények évek óta nem kerültek a piacra. Ebben a tekintetben egyébként már utolértük Európát: a sárga tabletta Magyarországon is kapható.

Úgy tűnik, az alapanyag-utánpótlással sincs probléma. A holland rendőrség idén februárban a belga határ közelében lefoglalt egy nagyobb tétel vegyszert: ezekből körülbelül egymilliárd ecstasytablettát lehetett volna gyártani. Nem tudni, hosszabb távon ennek milyen hatása lesz a drogpiacra, de az ellátási lánc egyelőre nem omlott össze.

 

PLUR

Az ecstasyval egy  időben az elektronikus tánczenébe is visszatértek az optimista hangulatok, valamint a korai jungle és house zenéket idéző hangminták és zenei megoldások. De nemcsak a zene, a szerfogyasztás kultúrája is harminc évvel ezelőtti állapotokat idéz. A brit fiatalok nem klubokba járnak, hanem illegális szabadtéri rendezvényeken buliznak. A lapokban egyre többször írtak ecstasy okozta halálesetekről.

(Itt érdemes megjegyezni, hogy ezekről az esetekről a sajtó épp azért számol be, mert annyira ritkák. A Central Disease Control tanulmánya szerint az Egyesült Államokban évente nagyjából ötvenezren halnak meg drogtúladagolás miatt. Ezek közül harmincezerről az opioid alapú, vényköteles nyugtatók és fájdalomcsillapítók tehetnek. A CDC statisztikája nem foglalkozott külön az ecstasyval, de egy másik tanulmány becslése szerint évente úgy ötven haláleset köthető hozzá. Vagyis a teljes mintában szinte kimutathatatlan.)

Bár úgy tűnhet, hogy az ecstasyfogyasztási és elektronikus zenei trendek alakulása között ok-okozati összefüggés van, nem erről van szó. A fiataloknak egyszerűen nincs hova menniük.

 

A Criminal Justice and Public Order Act intézményesítette a partikultúrát, és klubokba terelte a bulizni vágyókat. De amikor a dance leszállóágba került, nem vette át a helyét semmilyen új, globális trend, a régi meg szép lassan elsorvadt. A kilencvenes évek emblematikus szuperklubjainak már a felét bezárták. A megmaradt helyeken alkalmazott face control a tinédzsereket már a küszöbnél megállítja. Ha szórakozni akarnak, meg kell keresniük a saját helyüket. Londonban viszont nagyon kevés a fiataloknak és fiatal felnőtteknek szánt szórakozóhely; marad a természet, meg az illegális házfoglalások.

Meg a remény, hogy felelős drogfogyasztó lesz belőlük, nem halálozási statisztika. Peace, love, unity, respect.

(Borítókép: "Travellers and Ravers" buli Londonban. Fotó: PYMCA/UIG via Getty Images)

 Hegyeshalmi Richárd - index 

A legtöbb ember úgy érezi, hogy szomorú vagy depressziós időnként. A depresszió normális reakció lehet a veszteségekre, a kilátástalan élethelyzetekre, vagy az önbecsülés sérülésére. A rosszkedv azonban idővel elmúlik és helyreáll a lelki egyensúly, sőt boldog periódus is következhet. Akinél nem, az számolhat vele, hogy depressziós.

A pszichotikus depressziósok között gyakran jelenik meg a halálvágy és öngyilkossági késztetés. Ezek a betegek teljesen elvesztik a kapcsolatot a valósággal, makacsul ragaszkodnak az érzelmeihez és nem látják be, hogy betegek. A pszichotikus depresszió egyik formáját két homlokegyenesen ellenkező hangulati állapot jellemzi, amelyek periódusosan váltakoznak. Ez a csapongó, szélsőséges hangulatingadozással járó betegség a bipoláris zavar vagy mániás depresszív állapot, mániás depresszió.

 

 

Jelek

 

Ha elhatalmasodik az intenzív szomorúság - beleértve a tehetetlenség érzést, a reménytelenséget, és az értéktelenség érzését, s nagy erőfeszítésbe kerül fenntartani a normális működést, életvitelt napokon vagy heteken át - az már több, mint egyszerű szomorúság. Ez valószínűleg a klinikai depresszió, egy ismert és kezelhető betegség jelenlétét igazolja.

 

A depresszió első jeleinél forduljunk orvoshoz!

 

Az orvosok akkor diagnosztizálnak depressziót, ha az alább felsoroltak közül legalább öt tünet jelen van a beteg életében legalább két héten át:
▪ Depressziós hangulat a nap nagy részében, különösen a reggel
▪ Fáradtság vagy gyenge energiaszint majdnem egész nap
▪ Az értéktelenség érzése és a bűntudat jelenléte, szinte minden nap
▪ Csökkent koncentráció, határozatlanság
▪ Álmatlanság (alvásképtelenség) vagy aluszékonyság (túlzott alvás), szinte minden nap
▪ Jelentősen csökkent érdeklődés vagy örömök iránt szinte minden tevékenységben és szinte minden nap
▪ A halállal vagy öngyilkossággal kapcsolatos visszatérő gondolatok (s nem csak haláltól való félelem)
▪ Nyugtalanságérzés vagy lelassulás
▪ Jelentős fogyás vagy hízás

 

Az egyik legfontosabb jele a depressziónak vagy depressziós hangulatnak az érdeklődés elvesztése olyan tevékenységek iránt, amelyeket a beteg korábban élvezett. A depresszió diagnózisának felállításához ezeknek a jelek jelen kell lenniük szinte mindig, méghozzá tartósan. Ezen túl a depressziós tünetek jelentős szenvedést vagy klinikailag is kimutatható károsodást képesek okozni. E változásokat nem lehet valamilyen agyag, például gyógyszer hatásának tekinteni, de nem is lehet következménye az egészségi állapotnak, például a pajzsmirigy rendellenes működésének.

Az amerikai depressziókutató társaság, az Anxiety a­nd Depression Association of America felmérései szerint a kontinens lakosságának 5 százaléka, mintegy 15 millió ember szenved a depressziótól, igaz, senki sem tudja megmondani, hogy pontosan mi is okozza a depressziót. Részletek! 

 

A depresszió tünetei

 

A depressziós emberek a betegség nem minden ismert tünetét tapasztalhatják, s nem mindig ugyanazokat. A tünetek súlyossága és gyakoriság, tartóssága függ az egyéntől és az adott betegségtől. Íme néhány gyakori tünet, amelyet a depresszióban szenvedők tapasztalnak:
▪ Az összpontosítás, a részletek felidézése és a döntéshozatal nehézséggel jár
▪ Fáradtság és csökkent energia
▪ Bűntudat, értéktelenség, és/vagy tehetetlenségérzés
▪ Reménytelenségérzése és/vagy pesszimizmus
▪ Álmatlanság, kora reggeli ébrenlét, vagy túlzott alvás
▪ Ingerlékenység, nyugtalanság
▪ Az érdeklődés hiánya, még a hobbi vagy a szex iránt is
▪ Az életöröm elvesztése
▪ Túlevés vagy étvágytalanság
▪ Állandó fájdalmak és panaszok, fejfájás, görcsök, vagy emésztési problémák, amelyek nem enyhülnek még kezelés hatására sem
▪ Állandó szomorúság, szorongás, vagy ürességérzés
▪ Öngyilkossági gondolatok vagy öngyilkossági kísérlet

 

Forrás: házipatika, webmd.com

Csernus Imre azért használ erős szavakat, mert észrevette, hogy az udvarias kritika után nem történik változás. A 888.hu-nak adott interjúban a pszichiáter a bizonytalan férfiakról, a boldogtalan párkapcsolatokról és a be nem váltott ígéretekről is beszélt.

A mostani serdülők önbizalomhiánnyal, nemi identitászavarral küzdenek, nehezen kezelik a konfliktusokat, és nehezen akarják megérteni, hogy nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak.

Mégis, a legnagyobb problémájuk az, hogy nagyon kevés a hiteles felnőtt – mondta Csernus Imre a 888.hu-nak adott interjúban. Meghatározása szerint a felnőttség ott kezdődik, amikor felelősséget vállalunk a tetteinkért.

Az udvarias szavaknak nincs hatásuk

A pszichiáter sajátos terápiás módszeréről is beszélt. Azt tapasztalta, hogy az emberek megértik, ha udvariasan elmondják nekik valamilyen hiányosságukat vagy nehézségüket, mégsem változtatnak semmin. Például ha egy nőnek finoman megemlítik, hogy talán van rajta egy kis túlsúly, valószínűleg nem lesz hatása.

Egyszer csak meguntam ezt a szofisztikáltságot, és azt mondtam: asszonyom, mondták már önnek, hogy ritka nagy segge van?” – mondott egy példát. És utána drasztikus változás következett be. Ez alapján jött rá, hogy túl sok inger ér minket a világban, ezért ha finoman fogalmazunk meg valamit, az nem éri el az ingerküszöböt. Ezért kezdett el tudatosan nagyon erős szavakat használni.

Boldogtalan párkapcsolatok

Az interjúban kitért arra is, hogy miért van sok bizonytalan pasi és maszkulin csaj. Ha egy anya megérzi, hogy partnere valamilyen szempontból bizonytalan, akkor átveszi az irányítást, amit a férfi kezdetben – kényelmi okok miatt – még hagy is.

Emiatt viszont fokozódik a bizonytalansága, mivel nem tudja azokat a szavakat és mondatokat megtalálni, amelyekkel lezárhatja a konfliktusokat.

Ezért alakulhat ki, mondta Csernus Imre, hogy a nők jelentős része csak egy bizonyos idő után szembesül azzal, hogy nem a megfelelő partnerrel él. De mivel nem mernek dönteni, inkább rátelepszenek a gyerekre, aki emiatt elveszíti az önbizalmát, és elkényelmesedik. A férfi és a nő közötti konfliktus akkor jön elő újra, amikor a gyerek elmegy főiskolára, egyetemre vagy dolgozni. de addigra a gyerek már nagyon el van deformálódva.

„Azt látom, hogy nagyon-nagyon sok a boldogtalan párkapcsolatban élő ember” – jelentette ki. Hozzátette, hogy az emberek jelentős része rációból közelíti meg azt is, mi a boldogság. Nagyon ritka az érzelmi felnőttség, ami miatt rengeteg egészségügyi probléma és magatartászavar alakul ki.

Be nem váltott ígéretek

A pszichiáter elmondta, hogy jelenleg önismereti csoportokat tart, és sportolókkal foglalkozik. Régóta dolgozik az egri vízilabdázókkal, tavaly október óta a magyar női vízilabda-válogatottal, és Veszprém férfi kézilabdacsapata mellett is ott van. A pszichológiai problémák ugyanis kihatással vannak a sportteljesítményre is.

Csernus Imre beszélt az edzésspílerekről, akik látszólag mindent megtettek a sikerért, de csak akkor eredményesek, ha nincs tétje valaminek. Éles helyzetben csődöt mondanak. A soha be nem váltott ígéretek persze nem csak a sportolóknál, a hétköznapokban is jelen vannak. Az ember csak utólag döbben rá, hogy egy munkahely vagy egy partner milyen jó lett volna, csak nem tette bele magát eléggé.

origo

A nappalok hosszabbodásával, a napsütéses órák számának növekedésével legkésőbb május elejére spontán megszűnik a fényhiány okozta téli depresszió. A tavaszi vagy őszi depresszió azonban többeket érint.

Rihmer Zoltán pszichiáter, a Magyar Tudományos Akadémia Elméleti Orvostudományi Bizottságának tagja az InfoRádiónak elmondta, nem mindenkinél március első napjaiban, heteiben múlik el a probléma, van, akinél áprilisban vagy legkésőbb május elején, amikor már tartósan megjön a jó idő és a "benapozott órák" száma lényegesen nagyobb. A depresszió időszakonként jön, ritkán krónikus, tartós, de sokszor évszakhoz kötött.

A téli depresszió a betegek 10-12 százalékát érinti, 20-30 százalékuknál tavasszal és ősszel, az évszak változásával összefüggően jelentkezik. Nagyon ritkák a nyári esetek, viszont vannak betegek, akiknél nincs évszakhoz kötöttsége. A tavaszi depresszió sokszor átfedésben van a tavaszi fáradtsággal.

Rihmer Zoltán szerint bizonyos vitaminok hiányában az agyban zajló folyamatok vezethetnek depresszióhoz. Egyes depresszióformákban a megfelelő folsavbevitel például javítja az állapotot. Így van ez az omega-3 zsírsavval és a triptofánnal is, amelyek a szerotonintermelést segítik, ami pedig a megfelelően működő hangulati élethez szükséges.

házipatika

Alkoholista vagyok, mondja magáról a kaposvári Szűcs Zoltán. Nem azt, hogy „ voltam ”, pedig nyolc éve tiszta, vagyis józan, kerüli az alkoholt és a drogokat. Előtte azonban 22 éven át használt tudatmódosító szereket.

Izeg-mozog, fészkelődik, nem figyel, zavarja az órát – sokszor így panaszkodnak az iskolában és otthon az ADHD-s, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart mutató gyerekekre. E zavar kezelhető, de fontos a korai felismerés, diagnózis – figyelmeztet dr. Bitter István, a Semmelweis Egyetem (SE) Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi tanára.

A 12 éves kor előtt jelentkező ADHD az iskoláskorúak 3–7%-át érinti hazánkban. Sok szülőnek és pedagógusnak okoz fejtörést, mit tegyen a „fékezhetetlennek” tartott, szétszórt, feledékeny és impulzív gyerekekkel, akik többségében fiúk. Az SE egyetemi tanára szerint gyógyszerekkel és viselkedésterápiával jól kezelhető e zavar, és erre azért is van szükség, mert kamaszkorban súlyos tüneteket produkálhatnak a kezeletlen ADHD-sok, körükben gyakoribb az agresszivitás, az alkohol- és drogprobléma, a beilleszkedési zavar. A hiperaktivitás ugyan kinőhető, de például a feledékenység és a koncentrálási nehézség felnőttkorban is megmaradhat, ez pedig munkahelyi problémához vezethet.

Palágyi Edit