2017.05.28. 12:44
Csernus Imre: Az a fiatalok problémája, hogy kevés a hiteles felnőtt
Csernus Imre azért használ erős szavakat, mert észrevette, hogy az udvarias kritika után nem történik változás. A 888.hu-nak adott interjúban a pszichiáter a bizonytalan férfiakról, a boldogtalan párkapcsolatokról és a be nem váltott ígéretekről is beszélt.
A mostani serdülők önbizalomhiánnyal, nemi identitászavarral küzdenek, nehezen kezelik a konfliktusokat, és nehezen akarják megérteni, hogy nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak.
Mégis, a legnagyobb problémájuk az, hogy nagyon kevés a hiteles felnőtt – mondta Csernus Imre a 888.hu-nak adott interjúban. Meghatározása szerint a felnőttség ott kezdődik, amikor felelősséget vállalunk a tetteinkért.
Az udvarias szavaknak nincs hatásuk
A pszichiáter sajátos terápiás módszeréről is beszélt. Azt tapasztalta, hogy az emberek megértik, ha udvariasan elmondják nekik valamilyen hiányosságukat vagy nehézségüket, mégsem változtatnak semmin. Például ha egy nőnek finoman megemlítik, hogy talán van rajta egy kis túlsúly, valószínűleg nem lesz hatása.
Egyszer csak meguntam ezt a szofisztikáltságot, és azt mondtam: asszonyom, mondták már önnek, hogy ritka nagy segge van?” – mondott egy példát. És utána drasztikus változás következett be. Ez alapján jött rá, hogy túl sok inger ér minket a világban, ezért ha finoman fogalmazunk meg valamit, az nem éri el az ingerküszöböt. Ezért kezdett el tudatosan nagyon erős szavakat használni.
Boldogtalan párkapcsolatok
Az interjúban kitért arra is, hogy miért van sok bizonytalan pasi és maszkulin csaj. Ha egy anya megérzi, hogy partnere valamilyen szempontból bizonytalan, akkor átveszi az irányítást, amit a férfi kezdetben – kényelmi okok miatt – még hagy is.
Emiatt viszont fokozódik a bizonytalansága, mivel nem tudja azokat a szavakat és mondatokat megtalálni, amelyekkel lezárhatja a konfliktusokat.
Ezért alakulhat ki, mondta Csernus Imre, hogy a nők jelentős része csak egy bizonyos idő után szembesül azzal, hogy nem a megfelelő partnerrel él. De mivel nem mernek dönteni, inkább rátelepszenek a gyerekre, aki emiatt elveszíti az önbizalmát, és elkényelmesedik. A férfi és a nő közötti konfliktus akkor jön elő újra, amikor a gyerek elmegy főiskolára, egyetemre vagy dolgozni. de addigra a gyerek már nagyon el van deformálódva.
„Azt látom, hogy nagyon-nagyon sok a boldogtalan párkapcsolatban élő ember” – jelentette ki. Hozzátette, hogy az emberek jelentős része rációból közelíti meg azt is, mi a boldogság. Nagyon ritka az érzelmi felnőttség, ami miatt rengeteg egészségügyi probléma és magatartászavar alakul ki.
Be nem váltott ígéretek
A pszichiáter elmondta, hogy jelenleg önismereti csoportokat tart, és sportolókkal foglalkozik. Régóta dolgozik az egri vízilabdázókkal, tavaly október óta a magyar női vízilabda-válogatottal, és Veszprém férfi kézilabdacsapata mellett is ott van. A pszichológiai problémák ugyanis kihatással vannak a sportteljesítményre is.
Csernus Imre beszélt az edzésspílerekről, akik látszólag mindent megtettek a sikerért, de csak akkor eredményesek, ha nincs tétje valaminek. Éles helyzetben csődöt mondanak. A soha be nem váltott ígéretek persze nem csak a sportolóknál, a hétköznapokban is jelen vannak. Az ember csak utólag döbben rá, hogy egy munkahely vagy egy partner milyen jó lett volna, csak nem tette bele magát eléggé.
origo
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek