Annak ellenére, hogy a kóros alkoholfogyasztás egyike a fejlett világ legfontosabb népegészségügyi problémáinak, az alkoholfüggők alig egyharmada részesül bárminemű kezelésben. A gyógyszerrel segített leszoktatás aránya pedig mindössze tíz százalék. 

Mi magyarázhatja, hogy bár több hatásos gyógyszer is rendelkezésre áll az alkoholfüggőség megszüntetésének támogatására és az absztinencia fenntartására, a gyakorlatban mégis a szükségesnél lényegesen ritkább a farmakoterápiával kiegészített leszoktatás? Az Észak-Karolinai Egyetem kutatói 122 véletlen besorolásos, kontrollos klinikai vizsgálat és egy kohorszvizsgálat feldolgozásával szisztematikus áttekintést végeztek a kérdés megválaszolására. Eredményeiket a JAMA hasábjain tették közzé.

Számos klinikai vizsgálat irányult annak feltárására, ténylegesen hatásosak-e bizonyos gyógyszerek a problémás alkoholfogyasztás leküzdésére, az irodalmi adatok tárháza azonban olyannyira nagy, hogy sok gyakorló orvos nem is tudja egyértelműen eldönteni, melyek a valóban hatásos szerek – véli dr. Daniel Jonas professzor, a közlemény első szerzője. Ha viszont sikerül szintetizálnunk a rendelkezésre álló bizonyítékokat, egyértelműen kitűnik, hogy vannak igazoltan hatásos farmakonok az alkoholfüggőség megszüntetésének támogatására – vonja le a következtetést a kutatócsoport.

A metaanalízis alapján erős bizonyítékok szólnak az acamprosat és az orális naltrexon hatásossága mellett: alkalmazásuk igazoltan csökkenti annak valószínűségét, hogy a leszokni vágyó beteg ismét az alkoholhoz nyúl. Az összesített adatelemzés alapján a visszaesési rátát tekintve nincs szignifikáns különbség a két gyógyszer hatásossága között.

Az acamprosat (Campral filmtabletta), amelyet a francia Laboratoires Meram gyógyszergyár fejlesztett ki az 1980-as évek folyamán és Franciaországban 1989-ben kapott forgalomba hozatali engedélyt, az Egyesült Államokban csak 2004 óta van forgalomban (hazánkban 1997-ben került piacra és 2011-ben törölték a törzskönyvből). Az aminosavszármazék acamprosat (kémiailag az N-acetil-homotaurin kalciumsója) szerkezeti hasonlóságot mutat több központi idegrendszeri neurotranszmitterrel (glutamát, GABA, glicin). Bár a pontos hatásmechanizmusa máig nem tisztázott, vélhetően az agyi glutamáterg jelátvitelt fogja vissza többféle módon. Végeredményben helyreállítja az excitátoros és az inhibitoros szignálok krónikus alkoholfogyasztás által megbontott egyensúlyát. Az alkoholfüggőség megszüntetése terén igazolt hatásossága mellett további előnye, hogy hosszú távon is biztonságos és jól tolerálható, nincs abúzuspotenciálja és a gazdasági elemzések szerint alkalmazása költséghatékony.

A tiszta opioid antagonista naltrexon (Adepend és Naltrexone AOP filmtabletta; Antaxon belsőleges oldat) az opiátreceptorok alkohol általi stimmulációját gátolja, csökkentve ezáltal az alkohol keltette eufóriát, és visszafogva az alkohol utáni vágyat. Önmagában ugyan nem alkalmas az alkoholbetegség gyógyítására, ám eredményesen alkalmazható a különféle leszoktatási programok vagy a viselkedésterápiák kiegészítőjeként. Ilyen kombinációban igazoltan növeli a leszokni vágyó betegek fogékonyságát a pszichoterápia iránt. Érdekes módon, a vizsgálatok azt jelzik, hogy míg az orális naltrexon-kezelés teljes absztinenciát valószínűsíthet, az injekciós naltrexon-terápia csak az erős alkoholos befolyásoltság állapotában eltöltött napok kisebb számával mutat összefüggést, az alkoholfogyasztáshoz való visszatéréssel nem.

A szisztematikus irodalmi áttekintés arra is rávilágított, hogy a topiramat és a nalmefen, amelyeket az Egyesült Államokban jelenleg off-label indikációban alkalmaznak a problémás alkoholfogyasztás leküzdésének segítésére, nem cáfolhatatlanul hatásos szerek e téren– hatásosságukat közepesen erős vizsgálati bizonyítékok támasztják alá. Az epilepszia és a migrén kezelésére jóváhagyott topiramat (Etopro és Topamat filmtabletta) kis dózisban alkalmazva csökkenti az alkohol iránti vágyat, valamint a megvonás korai szakaszában jelentkező szorongást és depressziót. Jól tolerálható és a pszichoterápia kiegészítőjeként csökkenti a visszaesés valószínűségét. A kevert opiátagonista/antagonista nalmefen (Selincro filmtabletta) hazánkban kifejezetten az alkoholfogyasztás csökkentésére van forgalomban, és a pszichoterápia kiegészítőjeként rendelhető.

A kutatócsoport reméli, hogy összegző tanulmányuk hozzájárul ahhoz, hogy a klinikusok bátrabban éljenek a gyógyszeres kezeléssel támogatott leszoktatás lehetőségével. Mi több, már önmagában a hatásos támogató kezelés tudata is erősítheti az alkoholproblémával küzdő betegek leszokási szándékát, és segítheti az absztinencia kialakulását és fenntartását. A kutatók végkövetkeztetése szerint a visszaesés kivédése – vagy akár csak a rendszeres alkoholfogyasztás visszafogása – mind az egyén egészsége, mind globálisan, az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő terhek csökkentése szempontjából óriási jelentőségű. Számos modellkísérlet igazolja, hogy az alkoholfüggők visszaesésének megelőzése az alkoholfogyasztásra visszavezethető halálozást, az egészségügyi ellátási költségeket, továbbá a bűnelkövetések és a közlekedési balesetek számát is számottevően csökkenti. 

Dr. B.D. - parnaonline 

2015-ig emelkedett, azóta csökken a dizájnerdrogok terjedése Magyarországon – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Szakértői Kutató Központ osztályvezetője. 

Ennek oka a megváltozott jogszabályi környezet – tette hozzá az InfoRádióban Csesztregi Tamás, aki szerint most a Herbál és a Kristály elnevezésű kábítószerek népszerűek a feketepiacon. A Herbál úgy készül, hogy zöld növényi törmelékekre szintetikus hatóanyagokat visznek föl. „Ez okozza a legtöbb problémát a magyar kábítószerpiacon.”

A másik vegyület az úgynevezett kationok családjába tartozik, a Kristály fehér por formájában, kristályos anyagként kerül az utcára. „Az a probléma, hogy ugyanazon név alatt számtalan más hatású, más veszéllyel bíró vegyület kerülhet forgalomba. Sokszor a terjesztő sem tudja, mit kínál.”

A betiltásuk érdekében régebben minden egyes vegyületet listáztak, amelyekhez társították a büntetőjogi és adminisztratív következményeket, de ez ilyen gyorsan változó piac és ennyi vegyület esetén nem túl hatékony – hangsúlyozta a Nemzeti Szakértői Kutató Központ osztályvezetője.

„Magyarországon 2012 óta működik egy olyan rendszer, ami a kémiai hasonlóságok felhasználásával készített generikus leírás alapján szabályozzák a bizonyítottan nem legális felhasználású szereket.” 

inforádió 

Az orvosuk nemcsak szentbeszédet tart a betegeknek, hanem maga is végigment azon, amin ők. Petke Zsoltot, az OPAI főorvosát a HVG mutatja be. 

"Senki sem azért akar leállni a drogról, hogy más legyen az élete. Ki kell szednem a kliensből, hogy valójában miért akar változtatni. Általában hamar kiderül, hogy adóssága van, keresi a rendőrség, vagy elhagyta a felesége stb." Az addiktológus ezt úgy foglalta össze, hogy a függőségre nem betegségként, hanem mint lehetőség tekintenek. Ennek az újfajta szemléletnek is köszönhető, hogy az OPAI-ban sikeresebben épülnek fel a páciensek, mint más osztályokon. Ehhez viszont az is kellett, hogy az évek során rájöjjenek: nem a részvét segít a betegnek.

"Ha egyedül marad a páciens az egyágyas kórtermekben, akkor azonnal jönnek a rossz gondolatok. A csoportban viszont csak egy dolgot tehetsz: beszélgetsz a többiekkel, mesélsz magadról. Ez nekem is borzasztó nehéz volt" – magyarázta Petke Zsolt. 

Hvg 

A gyermeköngyilkosság tekintetében hazánk a középmezőnyben helyezkedik el a világ országai között, derül ki az MNO összeállításából. 

Ha a felnőttek számát tekintjük, az arány még rosszabb. Balázs Judit pszichiáter szerint az esetek kilencven százalékában mentális betegség is közrejátszik abban, ha valaki véget vet az életének. Ezeket a betegségeket általában senki nem diagnosztizálja, írja az MNO.

Magyarország hosszú évek óta az öngyilkossági statisztikák élén áll. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO és az Eurostat májusban közzétett adatai alapján elmondható, hogy százezer magyarra 19-21 öngyilkosság jut. Ez a szám az európai és a világszintű statisztikákban is az első tíz helyek egyikére sorolja hazánkat.

– Az eredmény mögött nem találunk egyetlen konkrét okot – magyarázza a helyzetet Balázs Judit, a téma szakértője, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense. – A rendszerváltás előtt Magyarországon volt világszinten a legmagasabb az öngyilkosok száma (elérte a 46 fő/100 ezer lakos értéket is). Érdekes, hogy a többi rendszerváltó országban ez általában pont fordítva történt, inkább nőtt az öngyilkosságok száma.

Ebből is látszik talán, hogy a miértek keresése jóval összetettebb feladat annál, mint hogy egyetlen határozott választ találjunk rá. Az egyetemi docens oktatási és tudományos igazgató a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórházban. Elmondja: az öngyilkosság soktényezős cselekmény, de számos kutatás bizonyítja, hogy a rizikófaktorok közül a mentális betegségek fennállása kiemelt jelentőségű. – Azoknál is, akiknél nincs diagnosztizált pszichiátriai betegség (ez körülbelül 10 százalék), általában van egy küszöb alatti (úgynevezett subclinical) zavar. Ez azt jelenti, hogy a személy ugyan nem lépte át azt a küszöböt, ami például a depressziós betegség diagnosztizálásához szükséges, mégis közel járt hozzá, mert számos tünete volt.

Az öngyilkosságot megkísérlők vagy elkövetők körülbelül kilencven százalékánál fennáll – többnyire nem kezelt – pszichiátriai betegség.

Az időskor mellett a serdülőkor is kiemelt öngyilkossági rizikófaktor. – Persze attól, hogy valaki kamasz, még nem lesz öngyilkos. Egészséges fiatalok is gyakran gondolkodnak az élet nagy kérdésein. Ha azonban ehhez az életszakaszhoz társulnak további, már korábban említett rizikófaktorok (negatív életesemény történik és/vagy fennáll pszichiátriai betegség), akkor különösen körültekintőnek kell lenni. Ebben az időszakban egészségesen fejlődő kamaszoknál is számos fiziológiai és élethelyzetbeli változás történik (szülőktől leválás, első szerelmek), fontos döntéseket kell meghozniuk, amelyek bizonytalansággal is járnak (továbbtanulás), ezek pedig sérülékennyé tehetik a fiatalt.

Ha a statisztikákat nézzük, a gyerekek öngyilkossága terén a középmezőnyben helyezkedünk el világszinten, a 10-14 éves korosztályban évente 25-30 gyerek vet véget az életének hazánkban. 

A terhesség alatti alkoholfogyasztás a magzatkárosodás egyik leggyakoribb oka. A kialakuló arcdeformitások, a szellemi képességek károsodásában megnyilvánuló agyi fejlődési rendellenességek és a növekedésbeli elmaradás súlyossága az alkoholhatás mennyiségével és gyakoriságával arányos. Gyógyítani nem lehet, de megelőzni igen: a várandósság alatt mondjunk nemet az alkoholos italokra! 

Mint az érzelmek elnyomásáról írt korábbi cikkünkből kiderült, sokszor ugyan könnyebbnek tűnik nem tudomást venni fájdalmas érzéseinkről, ám tapasztalataink figyelmen kívül hagyása nem kifizetődő. Egyrészt általában ez nem (vagy csak testi panaszok megjelenése árán) lehetséges, másrészt az érzelmek ilyenkor jellemzően ahelyett, hogy elmúlnának, csak egyre erősebbé válnak. Ez a hozzáállás pár akut helyzetben hasznos lehet, ám alapvetően nem az. Miért nevel mégis erre minket a társadalom? Miért számít legbelső tapasztalataink elnyomása értéknek?

Minden egyes emberben megvan az igény az önelfogadásra és mások szeretetére. Ezek olyan alapvető szükségleteink, melyek nélkül egész egyszerűen nem lehetséges boldog életet élni. Eddig nem is lenne semmilyen probléma. A gondot az jelenti, hogy életünk során a legtöbb helyzetben csak bizonyos feltételek között vagyunk elfogadhatóak, szerethetők. Az a jó kisgyerek, aki nem sír; a jó szülő, aki türelmes; a jó feleség, aki csinos; a jó alkalmazott, aki szorgalmas.

Nézzünk meg egy ilyen helyzetet közelebbről. A játék közben szaladgáló kisgyerek elesik, és elkezd sírni, mert fáj a térde. A szülő reakciója (lehet) a következő: „Jajj de butus vagy, nem kell sírni, nem is vérzik a lábad!”. Ezen a ponton kerül konfliktusba egymással az önelfogadás és a mások szeretetére való igény. A gyerek ugyanis sírni is akar, mert fáj a lába, de azt is szeretné, hogy a mama megvigasztalja. Mit tegyen? Nyomja el a fájdalmat és a sírást a szeretetért cserébe?

Hasonló példa akármilyen szerepben (pl. szülő/feleség/alkalmazott) elképzelhető. Sokan nem vagyunk elég szerencsések, és rengeteg elvárással találkozunk környezetünk irányából. Ha pedig mindennapjaink során következetesen el kell nyomnunk késztetéseinket, az olyan énkép kialakulásához vezethet, mely teljesen elveszti a kapcsolatot mély és őszinte válaszaival. Amennyiben nem lehetünk szomorúak miközben elfogadásra vágyunk, könnyen eljuthatunk ennek az érzésnek a teljes elutasításáig („Én sosem vagyok szomorú.”), vagy hasonlóan rossz módon a bűntudatig („Megérdemlem, hogy ne akarjon velem senki foglalkozni, hiszen megint szomorú vagyok.”). Bármennyire is fojtogató, mégis hajlamosak vagyunk felvenni a feltételek kreálta kényszerzubbonyt, mert hatalmas igényünk van az elfogadásra.

A fiúk nem sírnak. De én fiú vagyok, és sírni szeretnék. Akkor mégsem vagyok fiú? 

Létünk alapjai

Rossz esetben tehát a szeretet és elfogadás iránti igény messzire sodorhat a valódi érzésektől. Mivel innentől kezdve nem lehetséges a saját belső jelzésekre támaszkodni, mások véleménye és iránymutatása lesz a mérvadó. Ebben a helyzetben a viselkedés következetlen és kiszámíthatatlan lesz, a döntéshozatal pedig nehéz. Ha elveszítjük a kapcsolatot a létünk alapját jelentő legmélyebb érzésekkel és tapasztalatokkal, az aláássa önbizalmunkat, és komoly pszichés szenvedést okoz.

A hiba azonban, mint már említettük, nem a szeretetigényünkből fakad. Amennyiben valakit valódi, feltétel nélküli szeretet és elfogadás vesz körül (legalább a legközelebbi kapcsolataiban), úgy a szeretet és az önelfogadás igénye nem mond ellent egymásnak.

LEHETEK AKI VAGYOK, ÉS EZZEL EGYÜTT SZERETNEK.

Mi tehát a megoldás? Hogyan lépjünk túl az elénk emelt elvárások falán?

Az önelfogadás, mint szabadság

Ahhoz, hogy valóban szabadon azok merjünk lenni, akik valójában vagyunk, el kell fogadnunk magunkat. Méghozzá olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Az értékeinkkel és a hiányainkkal együtt.

Ez több szempontból sem könnyű feladat. Első lépésben önvizsgálatra van szükség hozzá. A hangsúly itt a tudatosságon és rendszerességen van. A munka folyamatos energiát követel, és gyakran fájdalmas is. Még nehezebb azonban elfogadni, amit magunkban találunk. Levetni a külső ítéleteket, melyek mentén értéktelenítjük magunkat.

 ELHINNI: ÉRTÉKES VAGYOK, ÚGY AHOGY VAGYOK.

Ehhez még inkább szükség van támogató közegre. Valakire, aki meghallgat, aki mellett tudunk sebezhetők és zavarodottak is lenni. Ez lehet egy jó barát vagy családtag, de fordulhatunk szakemberhez is. Az önelfogadás és az önszeretet nem egyenlő az önkényeztetéssel, vagy az önzéssel, sőt éppen ellentétes vele. Csak akkor tudunk igazán nyitottan odafordulni máshoz, ha magunkat már elfogadtuk.

A szerző a Röppálya-tanácsadás pszichológusa. Az alábbi e-mail címen kerülhet vele kapcsolatba, jelentkezhet konzultációra: bence.szekeres-gaal@mindset.co.hu.

mindset 

Szia, a nevem Betti. 25 éves vagyok, és 4 éve alkoholista. 2016 december 17.-e óta nem ittam. A függőségem minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is.. A blogot három okból írom: 1, Nekem tényleg segít az írás. 2, A visszajelzések alapján nektek is 3, Borzalmas tévképzetek, sztereotípiák, hülyeségek vannak az emberek fejében az alkoholizmusról. Ha ezeknek legalább egy részét eloszlathatom ezzel a bloggal, már megérte billentyűt ragadnom.

Megkaptam blogger “karrierem” egyik legfurcsább levelét, de előbb egy kis helyzetjelentés: (akit nem érdekel, görgessen le a levélre)

Hellósziasztok, elnézést kérek mindenkitől, amiért a nyár második fele ilyen eltünősen, megcsúszósan alakult, nem így terveztem, terveztük.

Az oka viszont nagyon pozitív, utazgattam, munkaügyileg mozgalmas volt a nyár, nyaraltam is kicsit, és elvileg még egy Amerika be fog nézni decemberben 

Igértem blogtalálkozót Augusztusra, de mivel fogalmam sem volt, hogy mikor érek rá biztosan, ezt inkább nem erőltettem, mert könnyen meglehet, hogy le kellett volna mondanom az utolsó pillanatban, ezt pedig nem akartam.

A blogtalálkozó November 18.-án szombaton lesz, Budapesten a 4.kerületben.

A találkozó második felén velünk lesz egy addiktológus is, mivel az első találkozó előtt többen érdeklődtetek, hogy lehetne-e hívni valakit.

Aki nem szeretne szakemberrel találkozni, az természetesen el tud menni félidőben, nincs ezzel semmi probléma, nem kényszer.

Szokás szerint a pontos címet csak a jelentkezők fogják megkapni. Tudom, hogy még messze van, lesz addig annyit ismételve, hogy meg is unjátok 

Józanugrás:

Előzetes terveim szerint aug-ban szerettem volna indítani a programot, de ez személyes elfoglaltságaim miatt nem jött össze, meg egyébként nem is volt jó ötlet, a nyár alatt ti is jóval kevesebben voltatok, hiszen mindenki nyaral, jön-megy.

A pontos kezdési időpontot így újra le kell egyeztetnem a résztvevőkkel és a segítőkkel is, de várhatóan októberben fogunk rajtolni.

A résztvevők: elviekben mind a négy résztvevő fixen megvan, ezért kérlek, hogy ne jelentkezzetek többen! Amennyiben bárki vissza is mondaná, az eddigi jelentkezők közül hívnánk be valakit, tehát új jelentkezőket már semmiképpen nem tudunk fogadni, így is baromi nagy munka volt kiszűrni négy embert 

Most akkor visszaáll végre a régi rend a blogon?

Igen is, meg nem is.

Most már az időm nagy részét Budapesten fogom tölteni, itt persze van időm bőven a bloggal foglalkozni, tehát igen, igyekszünk visszaállni a heti két posztra (ami sosem sikerül egyébként  ).

A Józanugrás elkezdtével viszont megint elég elfoglalt leszek, így elképzelhető, hogy a blogot megint nem egyedül fogom írni ezen időszakban.

A Józanugrók helyzetéről persze mindenképpen beszámolunk.

Miért nem működik a fórum? 

Kifejezetten boldoggá tenne, ha tudnám a választ erre a kérdésre, de őszintén szólva a leghalványabb elképzelésem sincs. Többen jeleztétek, én is észrevettem, hogy nem tudtok bejegyzést közzétenni. Igyekszem helyrehozni, ha nem sikerül, akkor meg keresni fogok egy másik fórum-plugint, ebben kérem türelmeteket. Valószínűleg feltörték az oldalt pár hete, mert nem ez volt az egyetlen dolog, ami el volt állítva, illetve kaptam is e-mailt a gyanús belépésről.

És akkor az említett levél :

“Kedves Blogger!

Levelem talán furcsának, egyenesen megbotránkoztatónak tűnhet elsőre, ezért előre is elnézésed kérem.

Nagyra tartom a blogot, és azt, hogy a saját példádat megmutatva próbálsz segíteni másoknak, de egy dolgot elfelejtesz! Nem mindenki akar leszokni!

Gergely vagyok, alkoholista, és eszem ágában sincs leszokni!!!!

Próbáltam. Egyszer 6 hónapig voltam alkoholmentes (egy munkahely miatt, ahol egyáltalán nem volt lehetőségem alkoholt fogyasztani) és életem legrosszabb 6 hónapja volt!

Én az életnek semmi értelmét nem láttam alkohol nélkül!!!
Semmit nem élveztem úgy, nem tudtam úgy ellazulni, nem voltam olyan boldog!

Az alkohol engem boldoggá és nyugodtá tesz. Ha nem iszom, üres az egész!

Tisztában vagyok vele, hogy jelentősen megrövidítem a saját életem! Azzal is tisztában vagyok, hogy el fog jönni az a nap amikor annyira rá fogok függni a piára, hogy már nem fog boldoggá tenni. De addig is, ha másban nem találom a boldogságot csak ebben, miért nem lehetek addig is boldog? Miért kell leszoknom mindenáron?

Egy dolog bánt csak, az pedig a magány. Mert képtelen vagyok normális párkapcsolatra mert a partnereimet mindig zavarja hogy nekem innom kell.

Nagy butaság ha azt mondom, hogy szeretnék együtt lenni egy alkoholista nővel? Egy olyan alkoholista nővel aki hozzám hasonlóan efogadta hogy alkoholista, és így akar élni?

Na ez az amit soha nem fogok megtalálni! Egy olyan nőt aki hozzám hasonlóan gondolkodik!

Kicsit irigylem azokat az embereket, akik alkohol nélkül is látnak értelmet, örömöt az életben, de nem akarom az ő életüket élni.

Azt hiszem 40 évesen meg van bennem a képesség, hogy meghozzam ezt a döntést, és átlássam, mit szeretnék.

Nem muszáj erre a levélre válaszolnod, hiszen nem kérdeztem semmit. Szeretném ha látnád ezt a nézőpontot is, és ha esetleg van a blogon bárki aki hasonlóan gondolkodik azzal szívesen beszélgetnék akár privátban is.

Megtennéd kedves Betti hogy ezt a levelet közkinccsé teszed?

Szép józan napokat kívánok mindenkinek, de csak annak, akit ez tényleg boldoggá tesz!”

Szóval, kedves Gergely.

Nem kértél választ, de kapsz, mert sok gondolat gyűlt össze bennem, miközben olvastalak.

Az első az, hogy azt hiszem ezzel a levéllel kicsit saját magadat is meg akartad győzni 

“Nem mindenki akar leszokni! “

Ez természetes. Úgy gondolom a leszokási folyamat része, hogy tényleg le akarj szokni. Korábban egyébként azt mondtam, hogy ez nem igaz, mert a lelke mélyén mindenki le akar szokni, ma már ezt nem így gondolom. 

Úgy gondolom, hogy el kell juss addig a pontig, amikor belátod, hogy az alkohol valójában nem ad neked semmit, csak elveszi az életed. Mert azt csinálja, de az elején szerintem egyikünk sem látta így.

Hiszen, ahogy írod is, nyugodt, és boldog vagy, amikor iszol.

Sokáig én is az voltam. (ill azt hittem)

Mert jó kimenekülni a saját életedből, ha nem tudsz megmaradni benne, és nekem nehéz volt megmaradni benne.

Aztán eljöttek azok a napok, amikor elkezdődtek a kidőlések, amikor undorodtam attól, ahol és ahogyan magamhoz tértem, amikor random elsírtam magam, csak mert rohadt magányos vagyok, amikor a világ egyik legundorítóbb emberének éreztem magam.

Szerintem te sem így definiálnád a boldogságot.

Nyugodt sem sokáig leszel, mert ha a hidakat felégeted (márpedig biztos vagyok benne, hogy nincs olyan alkoholista, aki nem teszi, többé-vagy kevésbé) az mindig vissza fog ütni. Mindig. Te sem leszel kivétel.

Nem tudom, mióta vagy alkoholista, én a leveledből arra tippelnék, hogy nem olyan régóta.

“Egyszer 6 hónapig voltam alkoholmentes (egy munkahely miatt, ahol egyáltalán lehetőségem sem volt alkoholt fogyasztani) és életem legrosszabb 6 hónapja volt! “

Nem mondom, hogy nem sülhet ki sikerstory abból, ha a körülményeid késztetnek arra, hogy ne igyál,(az én első alkoholmentes hónapom is egy fogfájással kezdődött) de semmiképpen nem az ideális kezdés. Azért nem az, mert pont abban rejlik a szabadság, hogy ihatnék, de nem akarok. Simán megtehetném, hogy lecammogok a boltba 2 üveg borért, a kutya sem tudná meg, a kutya sem foglalkozna vele, el is képzelhető, hogy még jól esne abban a pillanatban, de nem akarom. Voltam ott, kurva szar volt (már elnézést.). Nem akarom újra.

Ez az igazi szabadság, és úgy gondolom ez az út a leszokáshoz (ami persze néha visszaesésekkel van kikövezve), hogy megvan ez a szabadságod. Ha azért nem iszol, mert nem ihatsz, az nem szabadság. Azt egy kínszenvedésként fogod megélni.

Van egy barátnőm, aki az egyik budapesti büntetésvégrehajtási intézetben dolgozik, és beszélgettünk erről a témáról jómúltkor. A börtön ugye nagyon jó példa erre. A bentlévők egy része függő, és ugye amíg bent “nyaralnak”, nem fogyaszthatnak semmit. Nem a saját döntésük, kénytelenek így tenni. És bizony hiába töltenek bent akár éveket is, amikor kijönnek, sokszor már az ajtóból hallani, ahogy spriccen a sörösdoboz.

Nem a saját döntésük volt, utálták az egészet (tegyük félre, hogy bűnözők, nem ez a lényeg most), és amint alkalmuk adódik, fogyasztani fognak.

“Semmit nem élveztem úgy, nem tudtam úgy ellazulni, nem voltam olyan boldog!”

Elég sokáig ugyanezt éreztem, talán néha még most is, de egyre kevesebbszer. Nem tudlak ebben különösebben megnyugtatni, mert ez ilyen: az eleje szívás, munka, de a másik véglet, hogy reggel remegve, izzadva, a saját vizeletedben és hányásodban ébredsz, és négykézláb mászol ki a vodkásüvegért. Boldogság, és nyugodtság, ugye?

Azt hiszem a legnagyobb hiba, amibe a legtöbb leszokni vágyó beleesik, hogy rögtön jól akarja érezni magát. De ha már ilyen mélyre ástuk magunkat, ki is kéne mászni a gödörből, mielőtt tusolni megyünk …

“Tisztában vagyok vele, hogy jelentősen megrövidítem a saját életem!”

Nem mondom, hogy ne csináld, mert felnőtt ember vagy, és ehhez maximálisan jogod van, tehát váljék egészsdégedre, ha valóban ezt akarod. Csak a leveled alapján azért én ezt nem így látom 

“Miért kell leszoknom mindenáron?”

Véletlenül sem kell leszoknod. Érdemes leszoknod. Marha nagy különbség.

“Nagy butaság ha azt mondom, hogy szeretnék együtt lenni egy alkoholista nővel?”

Igen, nagy butaság.

“Na ez az amit soha nem fogok megtalálni! Egy olyan nőt aki hozzám hasonlóan gondolkodik!”

Távol álljon tőlem, hogy megsértselek, de ezt őszintén remélem! 

Az a világ legtermészetesebb dolga, hogy vágysz valakire, az alkoholizmus magányos sport. Még ha szeretem is hangoztatni, hogy milyen tökéletesen marhajól megvagyok egyedül, én nyilván ugyanazt az önáltatást gyakorlom, mint te a leveleddel.

Az viszont nem megoldás, hogy a könnyebbik utat keresed, és még valaki mást is magaddal rántasz. Hiszen milyen kényelmes lenne, ha lenne veled valaki, aki ugyanúgy iszik, nem cseszeget téged, hogy minek iszol már megint, nem undorodik tőled, amikor piabűzösen melléfekszel?

Tényleg erre vágysz, hogy még valakit magaddal ránts? Mert ahogy mondtam, minden jogod megvan lerövidíteni a saját életed, de másét nincs.

Mert ilyenek vagyunk mi alkoholisták, szeretjük a könnyebb, rövidebb utat, mindegy, hogy mit kell lerombolni magunk körül, hogy azon járhassunk.

Biztos vagyok benne, hogy találnál partnert ehhez a hülyeséghez is, mert így gondolkodunk.

Ha most azt mondanám, hogy keresek 3 józan alkoholistát, akiknek fizetem minden költségét, ha újra inni kezdenek, tele lenne az e-mail fiókom 10 percen belül.

Tele lenne olyan emberekkel, akik szeretnék a könnyebb utat járni, akik kifáradtak abban, hogy tegyenek magukért, akik szeretnének csak hátradőlni, és szarni a világra.

Akiknek nagyon kényelmes lenne, hogy nem kell foglalkozni a gondjainkkal, nem kell dolgokat építeni magunk körül, nem kell felelősséget vállalni a baromságainkért, csak benyomni egy jó filmet, és addig inni, amíg ki nem esik a kezedből a pohár.

Persze, megtehetitek, de mást nem ránthattok ebbe magatokkal. Mindenkinek joga van hülyének lenni, de senkinek nincs joga mást is tönkretenni. Tudom, hogy ez az alkoholizmus egyik legnagyobb megoldatlan problémája, tehát nem kívánom itt megszülni a spanyolviaszt, de mégis. Nem oké.

“Azt hiszem 40 évesen meg van bennem a képesség, hogy meghozzam ezt a döntést, és átlássam, mit szeretnék. “

Biztos vagyok benne, hogy megvan benned ez a képesség, de ha tényleg annyira nem érdekelne a dolog, őszintén nem hiszem, hogy megírtad volna ezt a levelet, és kérted volna, hogy tegyem közkinccsé.

Érdekel téged, hogy mit reagálunk a leveledre, vársz valami kis lökésre, vagy megerősítésre, és szerintem meg is fogod kapni.

Hajrá kommentelők!

Gergely… Nem kell józannak lenned, csak érdemes.

soberjump

Amikor egy függő vállalja a kezelést és a terápiát, az kétségtelenül reményre ad okot. Ám ez a vállalás önmagában még nem garantálja a sikert. Olykor a felépülő észrevétlenül vezeti félre önmagát, akár a terápia alatt is, erre hozunk néhány példát gyakran megfogalmazódó kinyilatkoztatásokon keresztül. 

Amikor egy szenvedélybeteg ellátásba kerül, gyakran a családtagok és a hozzátartozók mély levegőt vesznek abban a megnyugtató tudatban, hogy a függő óvó kezek közé került, és rajtkőre állt a gyógyulás felé vezető úton. Miközben a szerhasználat az öndestruktivitás jegyében válik kiszámíthatóvá és bejósolhatóvá, a felépülés olyan konstruktív választás, ami az addigiakhoz képest járatlan útra téríti a függőt. Ez sok olyan apró-cseprő napi teendő újraszervezését jelenti, ami a mindennapos rutint a tartós józanság szolgálatába állítja. De hátradőlni nincs ok. A családtagoknak azért nem, mert jó esetben hozzátartozói csoport segítségével felfedezik saját szerepvállalásukat a függő játszmákban, és felkészülnek arra, hogy miként tudnak teljes értékű életet élni a szenvedélybeteg mellett. A felépülőnek pedig végképp nincs oka hátradőlni, hiszen saját felépülésének ő az egyszemélyes főszereplője és kivitelezője, akkor is, ha ebben segítséget kap. Ha ez hibázik, könnyen hangozhatnak el olyan mondatok az ellátásba kerülő függő szájából, melyek intő jelként a visszaesés irányába mutatnak. Ezekből az addiktológiai gyakorlatban gyakran visszatérő mondatokból szemezgetünk.

„Nincs gondom az alkohollal, csak akkor iszom ha stresszes vagyok/ trauma ér.”

Ennek a mondatnak számos variációja létezik, a szerhasználat fogható a munkahelyi stresszre, párkapcsolati problémákra, eltérő veszteségekre. A szerhasználat problémás jellege akkor mutatkozik, ha valamilyen érzelem elnyomása vagy valamilyen vágyott állapot életre keltése a cél. Párkapcsolati krízis esetén a csalódottság, a kétségbeesés vagy a harag nem kívánatos érzések ugyan, de létjogosultságuk megkérdőjelezhetetlen. Mindez egészséges reakció lehet viharvert helyzetben. Ezen kellemetlen érzések átélése nem könnyű, de szükségszerű lehet a továbblépés érdekében. Gyors, áthidaló és hatékony megoldásnak tűnhet ilyenkor alkohollal oldani a munkahelyi feszültséget, de végeredményben a kiinduló probléma statikus marad, a kialakuló függőség pedig a személyiségfejlődést is megakasztja. A fenti példamondat a bagatellizálás iskolapéldája. Egyúttal közelebb visz az önmedikalizáció fogalmához, vagyis segít megérteni, hogy egy fennálló, szubjektíven megélt problémát miként orvosol valaki tudattalanul és tévesen egy pszichoaktív szer használatával.

„Iszom, de nem úgy/nem annyit, mint más lecsúszott alkoholisták.”

A kezelésbe kerülő függő –különösen ha közösségi szemléletben, csoportterápiás rendszerben gyógyul– könnyen kapja magát azon, hogy elkezdi önmagát másokhoz hasonlítani. A diagnosztikai kritériumok támpontot adnak a függőség megállapításához, ugyanakkor az addikciónak nincs egyértelmű objektív fokmérője. Vagyis nem az elvesztegetett pénzösszeg, a kisiklott párkapcsolatok száma, az eltitkolt és elrejtett italos üvegek mennyisége határozza meg, hogy valaki mennyire függő. Valójában aligha lehet, de legalábbis nem érdemes fokozatra emelni a melléknevet: függő, függőbb, legfüggőbb. Mióta ismerjük a magasan funkcionáló alkoholista fogalmát, azt is tudjuk, hogy súlyos függőség ellenére is fenntartható a rendezett élet látszata, és megőrizhető egyfajta kötelességtudat. Ugyanakkor kétségtelenül rengeteg energiát őröl fel a látszat fenntartása, miközben az egyén elidegenedik önmagától, és saját identitásának képlékeny masszájából próbál napról napra valami szilárdat alkotni. A függőség kritériuma közt említendő, hogy az egyén gondolatai a szerhasználat és a szer beszerzése körül gravitálnak, akkor is, ha az egyén éppen nem fogyaszt. Ebbe a gondolatkörbe belefér az is, ha saját szerhasználata árulkodó nyomait próbálja retusálni emberfeletti energiaráfordítással.

„Két hete/ x napja nem ittam, gyógyultnak érzem magam.”

Talán meglepő, de a felépülés nem egyenlő a választott szer elhagyásával. Kétségtelen, hogy a felépülésnek kihagyhatatlan része a szermentesség, de a józanságmunka leglényegesebb része az, amikor a felépülő „újratanulja” az életvezetést. Vagyis azt, hogy hogyan tud helytállni a konfliktusaiban, unalmában, a nehézségeiben vagy éppen örömteli helyzetekben a választott szere nélkül. A felépülő tulajdonképpen arra is keres válaszokat és alternatívákat, hogy miképpen reagálhat azokra az élethelyzetekre, amelyeknek természetes velejárója volt a drog vagy az alkohol. A szer letétele tehát az első lépés, de messze nem az utolsó. A szer elhagyásával járó sikerélmény jogszerű és egyben inspiráló, de veszélyes, ha elbizakodottságra ad okot. Az elbizakodottság pedig egyértelműen visszaesési rizikónak tekinthető.

„Jól vagyok, már nem is sóvárgok, nem kívánom az alkoholt”

Ez a mondat is gyakran elhangzik rövidebb szermentes időszak után. Jó hír és új tapasztalás ez a függő számára, ugyanakkor a pszichoedukáció részeként érdemes tudatosítani, hogy a sóvárgás bármikor jelentkezhet a jövőben. Triggernek hívjuk azokat a tényezőket, melyek a szerhasználathoz kötődnek, és újbóli megtapasztalásuk könnyen bekapcsolja a sóvárgás automatizmusát. A trigger lehet egy tárgy, egy hely, egy illat, de akár egy érzelmi állapot is. Például a gyakran látogatott kocsma triggerként szólíthat fel a szerfogyasztásra, de az egyedüllét szorongása is hasonló módon válthat ki sóvárgást. Érdemes összegyűjteni, „leltározni” azokat a tárgyakat, helyeket, személyeket, helyzeteket, állapotokat, melyek a függőt szerhasználatra ösztönzik, és válaszokat keresni arra, hogy milyen megcselekedhető alternatívák léptethetőek életbe a visszaesés helyett.

A korszerű addiktológia úgy gondol a függőségre, mint egy élethosszig tartó betegségre, mely tünetmentesen tartható, így a minőségileg gazdag élet célkitűzése nem illúzió a felépülő függő számára. Ehhez kiinduló pontot tudnak adni az egészségügyi és a szociális rendszerben nyújtott ellátás szolgáltatásai és/vagy az önsegítő közösségek programjai. Szinte bármilyen opciót is választ a felépülő függő, megkerülhetetlen, hogy saját motivációból eredően ne másokra bízza, hanem önmaga vállalja a felépülési munka nehézségeit, örömeit, teendőit. A fenti mondatok elhangzásakor pedig optimális esetben lesz egy jóakaró sorstárs vagy szakember, aki konstruktívan tükröt tart, visszajelzést ad. És jó esetben a felépülő befogad, elfogad, önvizsgálatot tart, és önbecsapás helyett az épülés mellett dönt. 

Marjai Kamilla - mindset 

Talán némi túlzással él Puzsér Róbert, amikor azt írja, hogy a dohányos a mai kor zsidaja, akit legitim, politikailag korrekt módon lehet utálni, másodrendű állampolgárként kezelni. Megítélésük egyelőre inkább ahhoz hasonlít, amit régi filmeken még láthatunk: az iskolában a srácok a vécében cigiznek titokban, aztán a tanár kipofozza őket. A dohányosokat kiskorúként kipofozzák a kocsmákból és a közterekről is, ahol amúgy a cigifüst szerteszáll, viszont a kipufogófüsttől nem érezni semmit. 

Senki nem állítja, amit a korabeli orvosok, amikor a dohányt az európai ember behozta az indiánoktól, hogy jót tesz a tüdőnek. Nem, nem tesz jót a tüdőnek, ahogy semmi másnak sem tesz jót. Anyai nagyapám tüdőrákban halt meg, aminek minden bizonnyal köze lehetett ahhoz, hogy erős dohányos volt. Azt viszont állítom, hogy a dohányzás ilyen mértékű és ilyen módon történő pellengérre állítása aránytalan és irracionális. Miért pont ezt pécézték ki ilyen agresszív módon az összes káros szenvedély és még károsabb életmódtényező közül, és miért lett része egy kultúrharcnak? Nyugaton már olyan filmforgatókönyveket írnak, amelyek kerülik a dohányzós jeleneteket, és orwelli módon még a múltat is meghamisítják ezzel. Azt mondják, bizonyítást nyert, hogy káros a dohányzás, ezért a filmvászonról is le kell kerülnie. Tényleg most nyert bizonyítást? Én már gyerekkoromban, ami nem most volt, egyfolytában ezt hallottam a doktor bácsitól, aki az adott tatát le akarta beszélni, hogy ne szívjon már annyit.

A dohányárukon látható képek a középkori módszert követve keltenek rettenetet: amit teszel, bűn, és itt a büntetésed, nesze, nézd csak a kárhozatot, a pokol képeit, ahová jutsz. Ha valóban szabad világban élnénk, ezekért a képekért rég próbapereket kezdett volna pár belevaló ügyvéd. (Dániában levetették az ilyeneket a dohánytermékekről.) Ezek a képek ugyanis alkalmasak a nyugalom megzavarására, stresszt okoznak, ily módon a megbetegedést is generálják (ennek belátásához nem kell természetgyógyásznak lenni). Arról nem is szólva, hogy a kiskorú nem láthatja, mi zajlik a titokzatos, szexboltot idéző nemzeti dohánybolt ajtaján túl, de ezeket a képeket kénytelen-kelletlen igen, mert a termék kikerül az utcára.

Soha sehol nincs tisztán olyasmi, hogy népegészségügy. Egy politikai kurzus számára nem létezik olyan, hogy valami csupán betegség, semmi más. A kultúrharcban nincs világnézet-semleges betegség. Annak a betegségnek, amit valamely kurzus kipécéz magának, szimbolikus jelentése kell hogy legyen. Ahogy ma a dohányzást kezelik, úgy kezelték régebben a nemi betegségeket, és általuk magát a szexualitást, a társadalmi rend és az uralom érdekében. Az AIDS a homoszexualitás isteni büntetése volt, ahogy korábban a szifilisz a kicsapongó életé. Való igaz, hogy a kicsapongás nem egészséges, a védekezés nélküli szex pedig veszélyes, ahogyan a dohányzás is káros. De a betegség akkor is több, mint az egészség puszta hiánya. Az mindig szimbólum és metafora. Általában a bűn és az alacsonyrendűség metaforája, és gyakran a hatalmi ideológia szerves eleme. Susan Sontag jókat írt erről.

Ha valóban az egészségünkről volna szó, akkor ugyanilyen tiltás és büntetés alá esnének a gépjárművek, az ipari szennyezés, az adalékanyagok, a tartósítók és édesítőszerek az élelmiszerekben, a kávé, na és persze a pia. Képzeljük el: a benzinkutakon óriási plakátok hirdetnék a tüdőrákot, a konzerveken deformált csecsemők néznének szembe velünk, a kávészacskókon magas vérnyomástól esik össze valaki, a borosüvegeken és sörösdobozokon hajléktalan, félhalott alkoholisták, esetleg a gyomormosás képei. Mind a megfelelő figyelmeztető feliratokkal. De nem. Csak a dohányzás.

A kokain ma már széles körben hozzáférhető, és státuszszimbólumként is működik, akárcsak a dizájnerdrogok, csak azok negatív értelemben – mondja Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns. Utóbbiak megjelenésével drasztikusan megváltozott az addiktológia helyzete, mert a szakemberek sem ismerik ezeket a vegyületeket, így azt sem tudják, hogyan segítsenek. A törvényhozók pedig észre fogják venni, mekkora hiba volt rázárni az ajtót gettóra, mert a problémák előbb-utóbb ki fognak mászni onnan. 

Milyen drogokat használnak a kliensei?

Idővel a drogosok egy jelentős része politoxikománná válik. A tolerancia növekedésével egyenes arányban elkezdenek többféle szert használni, hogy kitöltsék azt a bizonyos űrt, amire anyagoznak. Ez még az alkoholistákra is igaz, mivel az elvonás során gyakran orvosilag állítják át őket a nyugtatókra, a választott szerének elvonását enyhítő szerekre. Ha most elvonatkoztatunk attól, hogy van egy jól látható életíve egy függőnek, tehát tudható, hogy a vége az elmagányosodás lesz és a fizikai és szociális leépülés, akkor persze azt mondhatjuk, hogy a leépülés sebessége nagyban függ attól, hogy milyen minőségű kábítószert használ valaki, milyen szociális státuszból érkezik. 

Az, hogy a függők nagy része politoxikomán, abból következik, hogy nem jutnak hozzá a tiszta kábítószerekhez, mellé szednek valamit, hogy növeljék, elérjék a hatást.

Európában például nagyon nem jó minőségű a heroin, elképesztően sok „munka” hozzájutni, mindig keverik valamivel, ez építi le a függőt nagyon gyorsan. Ázsiában, ahol jó minőségűek az ópiátok és könnyebben hozzájuk is lehet jutni, ez a leépülés valamivel lassabb. A vége persze mindig ugyanaz, de a hozzáférésed a droghoz és a szociális státuszod nagyban meghatározza, hogy milyen sebességgel éred el a padlót. Mindketten odajutnak a végén, az is, aki sósborszeszt iszik, az is, aki minőségi alkoholt. Értelemszerűen a sósborszeszt fogyasztó hamarabb épül le, mert rossz minőségű a drogja, és nincs körülötte komolyabb szociális háló. A kérdésére válaszolva, alkohol-, drog- és szerencsejáték-függőkkel, valamint a függők hozzátartozóival egyaránt foglalkozom.

Magyarországon a drogfogyasztási szokások drasztikusan változtak az elmúlt harminc évben. 

Igen. Három nagy szakasz van szerintem, a rendszerváltás előtti időszak – ekkor lettem én is drogos – még viszonylag átlátható volt. Az alkohol, a receptre kiváltható ópiáttartalmú gyógyszerek és nyugtatók, különböző amfetaminvegyületeket tartalmazó fogyasztótabletták, a máktea, a metszett mák, a fű fogyasztása jellemezte a függőket, mert nem volt hozzáférés az úgynevezett klasszikus drogokhoz.

A rendszerváltással ez drasztikusan megváltozott, minden bejött Magyarországra, ami a nyugati és a keleti feketepiacokon kapható volt. Megjelentek nagy mennyiségben a klasszikus értelemben vett drogok, mint például a hasis, az amfetamin, az LSD, az extasy, a heroin, és ekkor még kisebb mennyiségben a kokain. A korábbi időszakkal ellentétben ekkor jelent meg a pénz is a droghasználatban, evvel egyetemben a bűnözés és a prostitúció is. Egyre több lett az intravénás használó, de gyakorlatilag a marihuána, a hasis és a speed is akkor terjedt el szélesebb körben.

Aztán jöttek a dizájnerdrogok.

Igen.

A harmadik időszak a mostani, az úgynevezett dizájnerdrogok korszaka. Ezek megjelenésével és tömeges elterjedésével drasztikusan változott az addiktológia helyzete: itt már a szakma is fogja a fejét, hogy hogyan segítsen, mert egyszerűen nem ismerjük a vegyületeket és a mechanizmusaikat, amiket több függő használ.

Az elterjedésükben az volt a meghatározó tényező, hogy sokkal olcsóbbak voltak, mint a klasszikus drogok, a hatóságok kezdetben nem tudtak vele mit kezdeni, mivel nem volt rajta a kábítószerindexen, tehát tömeges mennyiségben lehetett behozni, előállítani. Most sem tudnak velük nagyon mit kezdeni, mert amint azonosítanak egy vegyületet és felteszik a listára, azonnal jön egy másik. A dizájnerdrogok – a biofű és társai – veszélyesebbek, mert nem ismert sem a hatásmechanizmusuk, sem az, hogy milyen elvonási tünetei vannak. Egy alkoholistánál például lehet tudni, hogy epilepszia elleni gyógyszereket, nyugtatókat kell adni neki, hogy elkerülje a delirium tremenst, illetve az epilepsziás rohamot. A heroinistáknál is lehet tudni, mi a protokoll, mivel lehet csökkenteni az elvonási tüneteket, hogy mennyi ideig fog tartani az elvonása, mit lehet adni neki túladagolás esetén. Ez nincs meg a dizájnerdrogok esetében. Ha kialakul a függőség, a függő pedig szeretné ezt megszüntetni, kis túlzással tanácstalanul állunk amellett, hogy mit kezdjünk az elvonási tüneteivel, mennyire lesznek ezek veszélyesek. Nyilván addiktológiai konzultánsként az én feladatom, hogy pszichésen segítsem őket.

A dizájnerdrogokkal párhuzamosan azért a klasszikus kábítószerek is megmaradtak.

Persze. A dizájnerdrogok bejövetele elsősorban a legalsó társadalmi csoportokba tartozó fogyasztókat érintette, akik nem tudták megfizetni a „jobb minőségű” drogokat. Egy borsodi faluban vagy a VIII. kerületben, ahol a szociális létra legalján állsz, anyád prostituált, apádnak nincs munkája, olyan mindegy, hogy mivel lövöd be magad, amíg nyolcszor jobban érzed magad, mint a normális életedben. A klasszikus kábítószerek tartják magukat a közép-felső osztályokban, legalábbis addig, amíg az adott illető nem indul meg lefelé a lejtőn, nem alakul ki a klasszikus kábítószerfüggő életvitel, nem válik az életében a legfontosabbá a kábítószer.

Mindenképpen van lejtő?

Mindenképpen. Az persze egyéne válogatja, hogy milyen mértékű, de ha kialakul a kábítószerfüggés, az hatással lesz az ember családi, baráti kapcsolataira is, a pénzügyi helyzetére, a munkavégzésére, mindenre. A mélyrepülés persze nagyban függ attól, hogy mikor fogja fel a fogyasztó a saját helyzetét, és fordul segítségért.

Komoly probléma, hogy a kábítószerezésnek Magyarországon, és persze máshol is, mindig volt egy rejtett presztízse a fiataloknál. Amikor én voltam aktív szerhasználó, akkor úgy gondoltam, hogy amellett, hogy persze flesselek, az ellenkultúra aktív tagja vagyok, lázadok a rendszer ellen, és különleges vagyok. Ez a rejtett presztízs még mindig megvan, noha ez is változott az évek során.

Egyes drogok például státuszszimbólumként is működnek.

A kokain.

Igen. Magyarországon már széles körben hozzáférhető a kokain. Ez az ára miatt (15-20 ezer forint grammja), valamint az amerikai filmekben látott „luxusérzés” miatt a közép-felső osztálynál népszerű. Meg tudod engedni magadnak a kokaint – tehát vagy valaki. Az már más kérdés, hogy hogyan fogod tudni hosszútávon fenntartani ezt a függést, lesz-e elég pénzed, hogy heti szinten százezreket költs rá. Előbb-utóbb nem lesz, ha továbbra is nyomod, akkor kezdesz majd kihullani abból a társadalmi közegből, amiben egyébként státuszdrognak számít. A kokain mellé pedig persze előbb-utóbb be fog jönni a mérhetetlen alkoholfogyasztás, ami általában a velejárója. Van több ilyen kliensem.

A dizájnerdrogok nem kerültek be a közép-felső osztályokba?

Nem jellemző.

Egy elit partin, ha előállsz valamilyen ismeretlen vegyülettel, amit a netről rendelnek, valószínűleg kinéznek. A középosztály messze tájékozottabb, mint azok a csoportok, amelyek a dizájnerdrogokat használják. Ahogyan a kokain státuszszimbólum, úgy az ismeretlen vegyületek is azok, csak negatív értelemben.

Egy középosztálybeli általában csak akkor nyúl a dizájnerdrogok után – és itt most a rendszeres fogyasztásról beszélek, amikor már tulajdonképpen kiesett a saját közegéből és egyedül a drog iránti vágya hajtja. Anyagi és társadalmi helyzet és személyiségtípus alapján jól beazonosítható, hogy nagy valószínűséggel kinek, milyen kábítószerrel lesz problémája. A heroinnal valószínűleg azok kerülnek függőségbe, akiknek emelkedett a belső agressziós szintje, az alkohol az intimitás zavarával küzdő emberek tipikus szere, azoké, akik nem képesek az intimitás igazi átélésére, de nagyon vágyódnak rá. Az alkohol hatására a gátlás, feszültség oldódik. A szerhasználat igazából öngyógyítási kísérletnek nevezhető.

Nemrég megszüntették a tűcsereprogramot, gyakorlatilag nincs ártalomcsökkentés Magyarországon.

Ez szomorú. Azt a gondolkodást tükrözi, hogy „ezek csak dögöljenek meg, ott a gettóban”, mert értelemszerűen a VIII. kerület legalsóbb társadalmi csoportjait, szerhasználóit célozták. Az a probléma ezzel a gondolkodással, hogy feltételezi, a problémák – például a hepatitisz, a HIV, a különböző az intravénás szerhasználattal is terjedő betegségek – majd ott maradnak ezek között az emberek között, kizárólag az ő problémájuk lesz. Ez nem így van,

van átjárás a társadalmi csoportok között,a törvényhozók pedig majd akkor fogják észrevenni, hogy mekkorát hiba volt rázárni az ajtót a gettóra, amikor az ott fortyogó problémák kimásznak onnan, és megjelennek a mindennapokban. Nem utolsó sorban az állam problémája is lesz, mert iszonyatos összegekbe kerül például a HIV és a hepatitisz C gyógyítása.

Jászberényi Sándor - 24.hu 

Kóros elhízás, depresszió és cukorbetegség, migrén és irritábilis bél szindróma - a most közzétett térkép sokat segíthet a komplex betegségek biológiai hátterének megértésében, de hozzájárulhat a precíziós medicina és személyre szabott orvoslás fejlődéséhez is - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)  közleményében.

Mint írják, közismert jelenség, hogy egyes betegségekhez gyakrabban társulnak más kórképek, mint az önmagukban várható lenne. A depresszió például gyakran fordul elő fájdalomhoz köthető betegségekkel, például a migrénnel. Ezeknek az úgynevezett komorbiditásoknak a tanulmányozása rávilágíthat a betegségek közös biológiai eredetére, vagy az azokat kiváltó közös környezeti hatásokra is.

A hagyományos elemzések viszont általában csak két betegség kapcsolatát elemzik, figyelmen kívül hagyva, hogy ezt a kapcsolatot esetleg egy harmadik betegség, vagy ahhoz társuló genetikai vagy molekuláris eltérés okozza. A Semmelweis Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatóinak most megjelent közös tanulmánya éppen az ilyen, összetettebb kapcsolatok feltárásával foglalkozik.

 

 A PLOS Computational Biology folyóiratban ismertetett kutatás egyik legfontosabb célja az volt, hogy feltárják a kórképek egymásra hatásának teljes rendszerét – szakmai nyelven multimorbiditási térképét –, minden információt felhasználva a lakosság körében gyakran előforduló betegségekről. A négy kutatócsoport közül kettő a Nemzeti Agykutatási Programban (NAP) dolgozik.

A közvetett és közvetlen komorbiditás közötti kapcsolat és a mögöttük meghúzódó folyamatok Forrás: Petschner Anna

Középpontban a kóros elhízás

A kutatók egy hatalmas méretű egészségügyi adatbázis statisztikai elemzésével készítették el multimorbiditási térképüket, amely egyebek mellett a depresszió esetén a már ismert pszichiátriai komorbiditásokat (például szorongás, stressz, idegösszeomlás és szülés utáni depresszió) is megmutatja. Érdekes eredmény, hogy a kóros elhízás egy kivételesen erős, közvetlen kapcsolatot mutatott a depresszióval, és szemben az eddigi véleményekkel, a kóros elhízás közvetítette a kapcsolatot a depresszió és több metabolikus, valamint szív- és érrendszeri betegség között, mint például a magas koleszterinszint, cukorbetegség és magas vérnyomás. További fontos eredmény, hogy a migrén közvetlen kapcsolatot mutatott az irritábilis bél szindrómával (utóbbiban a betegek görcsös hasi fájdalommal, hasmenéssel vagy székrekedéssel és egyéb emésztési problémákkal küzdenek).

A vizsgálatok számos betegség esetén igazolták a korábban már kimutatott közvetlen kapcsolatot - így például a gyomorégés - más néven refluxbetegség - szoros közvetlen kapcsolatban van az elhízással és a depresszióval is, továbbá hasonlóan erős és közvetlen kapcsolata van számos más betegséggel, például a magas koleszterinszinttel, vagy a helicobacter - egy gyakori gyomor-bélrendszeri kórokozó okozta - fertőzéssel is.

Korábbi kutatások eredményeinek felhasználásával azt is sikerült igazolni, hogy a betegségek között most kimutatott kapcsolatrendszer a korábbi betegség-betegség hálózatokhoz képest sokkal erősebb összefüggést mutat a már feltárt biológiai háttérismeretekkel, így például a betegségek közös genetikai faktoraival és közös molekuláris útvonalaival.

Gigantikus adatbázis, újszerű statisztikai megközelítés

A kutatócsoport tagjai két statisztikai módszert ötvöztek és alkalmaztak nagy egészségügyi adatbázison. Az egyik módszer a modern mesterségesintelligencia-kutatások középpontjában álló valószínűségi gráfos modelleken alapult, amelyek a vizsgált változók (jelen esetben a betegségek) kapcsolatainak teljes rendszerét képesek leírni. A bizonytalanság kezelésére pedig Bayes-statisztikai megközelítést alkalmaztak, amely a nagyszámú lehetséges modell (vagyis betegségek lehetséges összefüggés-rendszerei) kezelésére nyújt hatékony, az értelmezést és utólagos feldolgozást is segítő megoldást.

A szerzők a UK Biobank egészségügyi adatbázis 117 000 résztvevőjének közel 250 különböző betegségre vonatkozó adatait használták fel. Az ilyen jellegű korábbi kutatásokhoz képest itt ez is újdonságnak számított, hiszen az eddigi vizsgálatok leginkább a biztosítótársaságok által szolgáltatott – és emiatt torzításokat tartalmazó adatbázisokat alkalmaztak. A UK Biobank adatbázisa viszont sokkal részletesebb, sokszorosan ellenőrzött, ezért pontosabb, valós egészségügyi adatokat tartalmaz.

A feltárt összefüggések és eredmények a nyilvánosan elérhető cikkben és egy hozzá tartozó internetes honlapon grafikus, interaktív formában is megtekinthetőek, segítve mind a gyógyszerkutatást, mind a multimorbiditás megértését, mind annak megelőzését. Az egymással kapcsolatban lévő kórképek közötti vonalak vastagsága jelenti az együttes előfordulást (minél vastagabb a vonal, annál erősebb a kapcsolat). Fontos viszont megjegyezni, hogy az élek nem a betegségek együttes előfordulásainak a valószínűségeit jelölik, és a rendszerszintű kapcsolatok miatt azt sem képes megjeleníteni a felület, hogy két betegség viszonylatában egymás megjelenését erősítik, vagy éppen gyengítik a betegségek, pusztán a rendszerszintű kapcsolatok meglétét reprezentálják.

MTI - MTA

Mi az alkoholmérgezés?

Az alkoholmérgezés előfordulása

Az etilalkohol-mérgezettek számáról nincs nyilvántartás, hiszen eleve nem is kerül mindenki orvoshoz. Egyedül az ismert, hogy a nagyobb kórházak toxikológiai osztályai naponta 5-10 ilyen beteget fogadnak. A metilalkohol-mérgezés nagyon ritka , a fagyálló-mérgezés annál valamivel gyakoribb.

Csehországban 2012-ben történt metilalkohol-mérgezési hullám, amelynek közel 40 halálos áldozata volt, és amelynek érintettjei közül többen is megvakultak. Ebben az évben hazánkban is hír volt, hogy a Mol Bécs-Kiskun megyei telephelyeiről eltulajdonítottak mintegy 20 ezer liternyi metilalkoholt, de emiatt mérgezés nem történt. Hazánkban az elmúlt tíz évben komolyabb metilalkohol-mérgezési hullám egyáltalán nem fordult elő. A nagyobb kórházak toxikológiai osztályaira évente csak 4-5, maximum 10 metilalkohol-mérgezett kerül be, többségük viszont nem alkoholként, hanem öngyilkossági szándékból fogyasztja ezt az szert.

 

Az alkoholmérgezés okai

Az etilalkohol-mérgezés oka értelemszerűen az, ha valaki túl sok alkoholos italt fogyaszt. Persze nem mindegy, hogy miből mennyit: más, ha valaki 5 százalékos alkoholtartalmú sörből iszik meg 3 litert, vagy éppen 10 százalékos borból, esetleg 40 százalékos pálinkából. Utóbbi már halált okoz, lévén abban már rengeteg etanol van (1 liter 4 százalékos sör az alkoholtartalmát tekintve 1 deciliter 40 százalékos pálinkának felel meg). A hatás szempontjából számít a gyomor telítettségi állapota és az érintett alkoholfogyasztási szokása is: egy rendszeresen alkoholt fogyasztó ember jobban bírja az italt, mint az, aki soha nem iszik, egyszer viszont sokat fogyaszt.

Metilalkoholt a mérgezettek általában véletlenül isznak, amiatt, mert a nem megfelelő tárolás miatt etilalkoholnak gondolják. Összekeverni könnyű, mivel a mindenki által ismert etiléntől nem lehet megkülönböztetni, attól sem ízében, sem szagában nem különbözik. Az összekeverés mellett a fogyasztás másik oka az lehet, hogy valaki eleve öngyilkossági szándékból iszik ilyesmit. (Az üzemanyagként való felhasználás mellett ezt az alkoholt az iparban, főleg a gyógyszeriparban alkalmazzák nagy mennyiségben, többek közt szerves oldószerként. Használják festékek, lakkok oldásárakor is, de lehet a kromofágnak és fagyálló folyadékoknak is komponense.)

 

Az alkoholmérgezés tünetei

Az alkoholmérgezés legjellegzetesebb tünete a széles alapú járás és az elkent beszéd, bár utóbbiak még csak az ittasságot jelzik, a súlyos mérgezést még nem. A mérgezést a laikusok nem tudják felismerni, számukra akkor áll ez be, amikor az érintettel már nem tudnak kapcsolatot teremteni: nem tudják fölrázni, nem tudnak vele kommunikálni. Amíg az érintettet talpra tudják rángatni és haza tudják támogatni, nem tartják mérgezettnek.

Az alkoholmérgezés eszméletvesztéssel járhat

 

Az alkoholmérgezés diagnózisa

Az alkoholfogyasztásnak jellegzetes tünetei vannak, azok alapján az orvosok könnyen fel tudják állítani az alkoholmérgezés diagnózisát is. Alkoholos lehelet egyedül akkor nem jelentkezik, ha valaki vodkát fogyaszt. Amúgy utóbbi nagyon árulkodó jel. Mivel sok olyan betegség van, ami az alkoholmérgezéshez hasonló tüneteket okoz, ki kell zárni ezek lehetőségét is. Ilyen például a vércukorszint leesése, a szeptikus állapotok, a széndioxid-mérgezés. Ráadásul egy banális ittasság mögött meghúzódhat központi idegrendszeri sérülés is, alacsony káliumszint. Ezeket szintén ki kell zárniuk az orvosoknak.

 

Az alkoholmérgezés kórlefolyása

Az etilalkohol-mérgezés általában magától elmúlik, ahogyan az metilalkohol-mérgezés is, viszont utóbbi már durva károsodásokat okoz. Következménye lehet komoly anyagcserezavar, vakság, de akár halál is.

Az alkoholmérgezés első lépése, amikor valaki iszik, de még tünetet nem érez. A következő állomás a széles alapú járás és az elkent beszéd, a vége pedig az, amikor fekszik az intenzív osztályon, a tüdejéből pedig próbálják kiszedni a hányással belekerült gyomortartalmat. A vérnyomás ilyenkor nagyon leesik, ahogyan a vércukor is. Utóbbi a központi idegrendszer működésének nem tesz jót.

 

Az alkoholmérgezés kezelése

Az etilalkohol-mérgezés az esetek túlnyomó többségégében orvosi beavatkozás nélkül elmúlik, az érintett kijózanodik. Súlyos esetben úgynevezett adjuváns terápiára van szükség: infúzióra, vércukorpótlásra. Másrészt több olyan rendszeres alkoholfogyasztó van, aki eleve valamilyen egészségkárosodással él (mert például eleve alkoholista), így azok miatt komolyabb ellátásra szorul.
Ha az érintett állapota súlyos - mert például eszméletlen állapotba kerül és gyomortartalom jut a tüdejébe -, már gépi lélegeztetésre, a tüdőbe került hányadék speciális eszközzel történő eltávolítására, művese kezelésre is szüksége lehet.

Metilalkohol-mérgezésnél nagyon fontos a dialízis-kezelés is, illetve az érintettnek etilalkoholt is szoktak adni. Ennek oka, hogy ez az alkohol ugyanazon az enzimrendszeren keresztül bomlik le, és amíg a szervezetben etilalkohol is van, addig a szervezet azt bontja, nem pedig a metilt. Ez azért fontos, mert káros melléktermékek a metanol bomlásakor keletkeznek nagyobb mennyiségben, ha pedig ezt késleltetve bontják az enzimek, akkor azok nem kerülnek egyszerre nagyobb mennyiségben a szervezetbe.

 

Az alkoholmérgezés gyógyulási esélyei

A metilalkohol-mérgezésnek nagyon jók a gyógyulási esélyei, a betegek állapota általában 6-12 óra alatt rendeződik. Ha kórházban kezelik az érintetteket, ezt követőek jellemzően onnan is kiengedik őket. Azt viszont érdemes tudni, hogy a toxikológiai osztályoknak sok "törzsvendége" is van, hiszen az alkoholisták gyakran bekerülnek.

Metilalkohol-mérgezésnél már csak 60 százalékos a gyógyulási esély.

 

Az alkoholmérgezés megelőzése

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy ki mennyire bírja az alkoholt, szeszes italt pedig csak a határok ismeretében szabadna fogyasztani. A metilalkohol-mérgezésnek a metanol szakszerű tárolásával lehet elejét venni, illetve azzal, ha alkoholt csak megbízható forrásból szereznek be.

 

Az alkoholmérgezés szövődményei

Az etilalkohol-mérgezésnek inkább csak az alkoholizmus miatt lehetnek szövődményei, nem konkrétan a mérgezés miatt alakul ki ilyesmi. Ugyancsak szövődmény, ha valaki eszméletét vesztve összetöri magát.

A metilalkohol-mérgezésnek súlyos következményei is lehetnek, például az érintett meg is vakulhat, de akár életét is vesztheti.

 

Hasznos tudnivalók

A több hónapon át tartó alvászavar súlyos betegségekhez vezethet, például depresszióhoz vagy 2-es típusú cukorbetegséghez – mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Purebl György pszichiáter szakorvos elmondta: az alvászavar leggyakoribb fajtája, az álmatlanság az emberiség egyharmadát érinti életében legalább egyszer hosszabb távon. Hátterében állhat a kevés testmozgás, az egészségtelen táplálkozás, a sok stressz vagy a magas vérnyomás.

Az alvászavar és a betegségek között egyfajta „tyúk-tojás” kapcsolat van, nehéz megmondani, hogy az alvászavar miatt alakult-e ki egy betegség vagy a betegség első tünete az alvászavar – magyarázta a pszichiáter. Elmondta azt is, hogy az alvásnak óriási szerepe van az anyagcsere szabályozásában. Ha valaki nem alszik eleget, sokkal éhesebb lesz másnap, mert megnő az éhséghormon szintje a szervezetben, a jóllakottsághormonra érzékeny receptorok pedig nem lesznek olyan érzékenyek, ezért az emberek jobban kívánják a magas szénhidráttartalmú ételeket, édességeket.

A legtöbb embernek 7-8 óra alvásra van szüksége, de mindenkinek más az alvásigénye. Ha egy hónapnál tovább áll fenn alvászavar, érdemes orvoshoz fordulni, valamint az életmódunkat is áttekinteni – tette hozzá Purebl György.

MTI

Robin Williams tragikus halála sokakban felvetheti a kérdést: milyen lelkiállapot kell ahhoz, hogy valaki öngyilkosságot kövessen el? Egy amerikai pszichológus öt okot gyűjtött össze, melyek meghúzódhatnak az öngyilkosság hátterében.

Depresszió. A súlyos depresszió jellemzője a szenvedés érzése, ráadásul úgy, hogy a szenvedésből való menekülés, a helyzet megoldása teljességgel reménytelennek tűnik. Maga a létezés okoz fájdalmat, amit egy depressziós ember nagyon nehezen visel el. A fájdalom mellé gyakran társulnak önértékelési zavarok is: a depressziós beteg úgy véli, hogy csak nyűg másoknak, és a halálával mindenki boldogabb életet élhetne.

Pszichózis. Jóval ritkább, amikor valaki rosszakaratú "belső hangok" hatására dönt az önbántalmazás, illetve az öngyilkosság mellett. Gyakran olyan betegségek mellé társul, mint például a szkizofrénia. A betegek egyébként cselekvőképesek, egészségesek, és az esetek nagy részében nem próbálják tagadni vagy elrejteni az öngyilkosság iránti vágyukat (a depressziósok ezzel szemben gyakran titokban tervezgetik az öngyilkosságot, gyakran hónapokon keresztül). A szkizofrénia kezelhető, karban tartható betegség, így az öngyilkosságot így sokszor meg lehet akadályozni.

Impulzivitás. A kábítószerek vagy az alkohol hatására sokan cselekednek meggondolatlanul, és ez sajnos időnként az életükbe kerül. Ha a kísérlet sikertelen és az egyén kijózanodik, gyakran mély szégyent és megbánást éreznek - azonban ez nem mindig tart tovább a következő részeg vagy drogmámoros éjszakánál. Mivel kiszámíthatatlan a viselkedésük, azt sem lehet előre megmondani, hogy meg fogják-e újra próbálni az öngyilkosságot, és ha igen, mikor.

Az alkoholproblémák gyakran vezethetnek öngyilkossághoz

Figyelemfelhívás. A leggyakrabban ezt az okot nevezzük meg, ha valaki öngyilkosságáról beszélünk: az egyén "csak" segítséget szeretett volna, de nem tudott más módszert arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Ezek az emberek nem akarnak meghalni, és gyakran olyan módszert választanak, melynél nagy az esély arra, hogy sikerül őket megmenteni.

Józan döntés. Bizonyos esetekben az öngyilkosság háttérében józan, alaposan átgondolt, de nagyon nehéz döntés áll. Gyakori példa erre a súlyos, gyógyíthatatlan betegek öngyilkossága. Ők egyszerűen szeretnének (még utoljára) valódi döntéseket hozni, véget vetni a szenvedésnek és a fájdalomnak. Az öngyilkosságra úgy tekintenek, mint az elkerülhetetlenül bekövetkező vég meggyorsítására.

Mindenki hallotta már, hogy az alkoholban sok az üres kalória, éppen ezért aki fogyni akar, el kell kerülnie. De hogyan is működik ez valójában?

 

Egy kutatás szerint az embereknél, akik fiatal korukban sok alkoholt ittak, nagyobb a rizikója, hogy idősebb korukban elhíznak és szívbetegek lesznek. A kutatás során az alanyokat először tinédzserkorukban, illetve korai húszas éveikben vizsgálták meg, majd amikor már a késői húszas éveikben, illetve a harmincas éveik elején voltak.

Ezt teszi velünk az alkohol

Legtöbben jól ismerik (vagy ismerni vélik) az alkohol hatását a szervezetre. Van azonban néhány dolog, amire csak kevesen gondolnak. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Azoknál, akik sokat ittak - naponta négy italt vagy többet -,  41 százalékkal nőtt az elhízás esélye. Akik már eleve túlsúlyosak voltak, 35 százalékkal növelték meg az esélyét, hogy továbbra is túlsúlyosak maradjanak, illetve hogy még tovább hízzanak. Ez is bizonyítja, hogy az egészséges testsúly elérése és az alkoholfogyasztás mérséklése között kapcsolat van.

 

Ennyi kalória van egy pohár sörben

Egy pohár sörben körülbelül 150, míg egy pohár borban körülbelül 120 kalória található, egy rumos kólában pedig 155 kalória van. Nem nehéz kiszámolni, hogy ha ezekből napi, illetve heti szinten rendszeresen fogyasztunk, akkor mennyivel növeljük meg a napi átlagos kalóriabevitelt. Ráadásul az emberek a szakértők szerint hajlamosak alulbecsülni, hogy mennyit ittak. Különösen azok, akik nem csak akkor fogyasztanak alkoholt, amikor szórakozni mennek, vagy nem otthon vacsoráznak, ebédelnek - ők ugyanis otthon általában sokkal nagyobb adag alkoholt vesznek magukhoz alkalmanként, mint amennyit egy szórakozóhelyen vagy étteremben. Éppen ezért érdemes lehet otthonra is mérőpoharakat beszerezni.

 

Nem véletlen, hogy ha a rendszeresen alkoholt fogyasztóknál felére csökkentik az elfogyasztott ital mennyiségét, vagy esetleg teljesen el is hagyják, akkor ez már önmagában elég lehet a látványosabb mértékű súlyvesztéshez. Ez még akkor is igaz, ha emellett semmi másban nem változtatnak a táplálkozási vagy a sportolási szokásaikon. Ez nemcsak azért van így, mert napi, illetve heti szinten számos kalóriát megspórolnak, hanem azért is, mert az alkoholbevitel támogatja a szervezetben zajló gyulladásos folyamatokat. Ital nélkül jobb az anyagcserénk, jobban működnek a szerveink, jobban alszunk, és általánosságban is egészségesebbek leszünk - ez pedig mind hozzájárul az egészséges testsúly eléréséhez.

házipatika

Meglepő összefüggésre mutat rá két tanulmány az alkoholizálást és az edzést illetően.

Megfigyelted, hogy egy kimerítő edzés után még jobban esik egy hideg sör vagy egy pohár rozé? A dolog hátterében tudományos magyarázat húzódik, melyet két kutatás is alátámaszt.

Az egyiket a Pennsylvania State Universityn végezték: egy éven keresztül, háromszor három héten át vizsgálták 150, 18 és 75 év közötti nő és férfi életmódját. A kutatásból kiderült, hogy az alanyok minél többet edzettek, annál szívesebben fogyasztottak alkoholt – nemtől és életkortól függetlenül. A mennyiség tekintetében ugyanakkor nincs arányosság: a sok mozgás nem eredményezett mértéktelen piálást.

A másik kísérletben laboratóriumi patkányok szerepeltek, amelyeken azt modellezték a tudósok, hogyan hat az agyra a mozgás és az alkohol. Kiderült, hogy mindkettő a jutalomközpontot aktiválja, és erőteljesebben hatnak akkor, ha a két dolgot egyszerre kapja meg a szervezet. 

Bár ezeket nem támasztja alá a tudomány, azért vannak még további magyarázatok, amelyek indokolhatják, miért iszunk szívesebben, ha edzettünk, és fordítva: lehet, hogy a kalóriáktól akarunk megszabadulni, lehet, hogy jutalmazzunk magunkat, de az is lehetséges, hogy az edzés során termelődött endorfinok hatására szociálisabbnak érezzük magunkat, és könnyebben vetjük bele magunkat az éjszakába.

estiújság

Egy új kutatás szerint azok a tinédzserek, akik korán kezdenek alkoholt fogyasztani, jóval hamarabb kezdik el a szexuális életüket, mint a társaik. Az adatok nem szerinti bontásából kiderül, hogy a fenti állítás különösen a fiatal lányokra igaz.

A tanulmányt a bloomingtoni Indiana University munkatársa Kelly Ann Doran jegyzi, aki az eredményeiről telefonon számolt be a Reuters-nek.

Bár az elmúlt években javult a helyzet az Egyesült Államokban, de még így is nálunk a legmagasabb a fiatalkori terhességek aránya a nagy nyugati országok között.

– mondta Doran, majd hozzátette, hogy ez egy hatalmas probléma és minél hamarabb meg kell találniuk az okát, hogy miért vállalják be a fiatalok a kockázatos szexuális együttléteket.

Doran és a kollégái összesen 4079 férfi és 4059 női mintát vizsgáltak meg, az adatokat egy 1997 óta működő adatbázistól kapták, ahol az alanyok életét 12 és 16 éves koruktól végig követték egészen 25 és 31 éves korukig. A kirívó esetektől eltekintve szinte az összes alany a 15. születésnapja előtt fogyasztott alkoholt, az első szexuális együttlét pedig átlagosan 16 éves kornál következett be.

Azoknál az alanyoknál, akiknél 14 éves kor előtt történt meg az első alkoholos ital elfogyasztása, dupla akkora volt az esélye, hogy rövid időn belől elveszítik a szüzességüket. A tanulmány szerint a 13 éves kor előtti alkoholizálás esetén ugyanez az arányszám már négyszeres.

Dr Ariella Deutsch, a Sanford Research kutatója szerint a rendszer ott hibázik, hogy ezeket a problémákat külön próbálják meg kezelni, külön csoportok vannak a korai alkoholfogyasztás visszaszorítására, külön foglalkoznak a drogok veszélyeivel, és megint csak külön a kockázatos szexuális együttlétekkel. Deutsch ezzel szemben azon a véleményen van, hogy ezek a problémák mind összefüggnek, és egymástól nem elkülöníthető dolgok.

A leghatásosabb az lenne, ha egységesen tudnának fellépni ellenük.

– zárja mondandóját Dr Deutsch.

24.hu

Ha valaki alkoholista lett, többé már nem fog normálisan inni. Ez az alkoholbetegek gyógyítására kidolgozott Minnesota-modell egyik alapja, amely Magyarországon egyedül Szigetváron működik száz százalékos formában. Van, aki a terápia után tíz évig folyamatosan tanult, ma már csoportterápiát vezet a kórházban, és a Semmelweis Egyetemen oktat. Hogyan hoznak vissza az életbe olyanokat, akik körül úgy tűnt, minden összeomlott?

Forgattam, ízlelgettem a szót a számban: alkoholista. Valahogy úgy éreztem magam, mint aki megsemmisült, és már csak a lelke utazik egy nyugodt, fényes, békés hely felé.

– így emlékezett vissza a több ezer, Szigetváron kezelt alkoholbeteg egyike arra a lelkiállapotra, amelyben már hajlandó volt elfogadni az intézeti kezelést. Tóth Miklós, a Szigetvári Kórház Addiktológiai Rehabilitációs Osztályának vezetője, a Minnesota-modell egyik magyarországi meghonosítója szerint amíg nem jön el a mélypont, addig a segítséget sem fogadják el. A legtöbben akkor eszmélnek, amikor bedőlt a házasságuk és a munkahelyük is elveszett.

Magyarországon még mindig óriási probléma az alkoholizmus. 2015-ös adatok szerint évente átlagosan 11,4 liter tiszta szesz jut minden 15 év feletti magyarra, amivel az OECD-országok közt a hetedik helyen állunk. Ehhez jön hozzá két liter a házi főzésből és az illegális fogyasztásból, amivel rögtön éllovassá válunk Európában. A KSH adatai szerint Magyarországon 15 683 nyilvántartott alkoholbeteg van (ők azok, akik megjelennek pszichiátriai vagy addiktológiai kezelésen), de Tóth Miklós szerint nagyjából 1-1,2 millió alkoholista van.

Ennek ellenére a legtöbb magyar orvos még mindig nem veszi észre, ha az ilyen-olyan szervi bajokkal érkező betegük valójában alkoholista, így nem is ennek megfelelően kezeli. Erről bővebben Tóth Miklós Abcúgnak adott interjújában olvashat.

A szigetvári addiktológián huszonhat éve kezelik az alkoholistákat a legeredményesebb, 70 százalékos hatékonyságú Minnesota-módszerrel. Most bemutatjuk, hogyan hoznak újra munkaképes állapotba olyan embereket, akik évek óta mindennap isznak, marékszám szedik a gyógyszereket, és összeomlott az életük.

Alkoholista, én?

A cikk elején lévő idézet Tóth Miklós Szikszay Petronellával közösen írt, Deviáns alkohológia című 2010-es könyvéből való, amelyben összegyűjtötték a Magyarországon akkor húszéves Minnesota-modell tapasztalatait. Az Egyesült Államokból származó módszert itthon Szigetváron vezették be először, és Tóth szerint ma is csak itt működik száz százalékos formában, máshol legfeljebb kísérleteznek vele.

A Minnesota leszámol azzal a tévhittel, hogy az alkoholizmus gyógyítható lenne. Nem véletlenül gondolják ezt sokan, hiszen ma is van olyan általános iskolai tankönyv, amelyben ez szerepel, és Tóth szerint a legtöbb orvos is így vélekedik. “Pedig nincs olyan, hogy egy függő valaha újra normálisan igyon” – mondta, ezért a szigetvári osztályon csak olyan alkoholistákat fogadnak, akik vállalják, hogy teljesen és véglegesen megszabadulnak az italtól. “Nem elég nem inni. Nem elég egy darabig nem inni. (…) Vissza kell térnie a valóságba, ahonnan eltúlzott érzései és téves gondolkodása régen elrepítették” – írják a könyvben.

“Az alkoholizmus krónikus és progresszív betegség, vagyis lassan, lappangva fejlődik ki, és kezelés nélkül minden nap egyre romlik, egyre súlyosabb szövődmények lépnek fel” – mondta Tóth. Azok, akik 12-15 éven át minden nap megisznak 2-3 üveg sört, kóros ivókká válnak, és csak kapkodják a fejüket, amikor közlik velük, hogy alkoholbetegek:

Én? Hogyhogy? Hát, mert néha megiszom egy-egy üveg sört? De miért? Miből gondolja? Jó, hát megiszom a magamét, de alkoholista nem vagyok.

–  idéznek egy általános védekezést. A kóros ivás alatt (ami történhet otthon a tévé előtt, vagy este a munkatársakkal) már jelentkeznek a belgyógyászati szövődmények és a lelki változások is. “Sokáig észrevétlen ez a folyamat. Azt hiszed, hogy ‘minden rendben’, aztán azt kezded hinni, hogy ‘nincs semmi probléma’ – megjelent a negatív kód. A szavak szépen tükrözik a gondolkodásmód változását: minden rendben helyett – nincs semmi probléma. Pozitívból átléptél negatívba. Az alkoholos gondolkodásra ez a gondolkodásváltozás jellemző” – írják. “Az alkoholisták gondolkodása irreális, nem a valóságban élnek, és ezt az irrealitást hiszik valóságnak. Aszerint terveznek és cselekednek, de a valóság erősebb. Ezért vallanak kudarcot újból és újból, míg rá nem jönnek arra a kétségbeejtő valóságra, hogy nem mindenkivel van baj, hanem egyedül velük. Ez annyira képtelen és megbolondító gondolat, hogy nagyon kevesen kérnek segítséget, rájőve, hogy velük van a baj. Amit tenni tudunk eddig a pontig, mindössze ennyi: segíteni abban, hogy az alkoholista belássa, vele, az ivásával van a probléma”.

Tóthék szerint még ha az orvosnak fel is tűnik, hogy a hasnyálmirigy-gyulladás vagy a gyomorfekély mögött valójában az alkohol áll, nem elég beutalni a beteget az addiktológiára. “Saját akaratából kell eldöntenie, ezért el is várjuk, hogy maga a beteg telefonáljon be hozzánk” – mondta. Rokoni és orvosi beutalást önmagában nem fogadnak el.

A családra persze ettől függetlenül nagy szükség van. “Kell legalább egy támogató hozzátartozó, lehetőleg olyasvalaki, aki a beteggel egy háztartásban él. Ha nincs ilyen, akkor is fel kell kutatnia az anyját, apját, testvérét, valakit, aki támogatja a leszokásban” – mondta Tóth, akinek – az osztály más dolgozóihoz hasonlóan – családterapeuta képesítése is van. “Fel kell tárnunk a családban működő játszmákat, tudnunk kell, ki az alkoholista üldözője, ki a megmentője és ki az összekötő, aki hajlandó hozni neki egy kis piát, ha már nagyon veri a víz. Előfordul, hogy valaki több szerepet is betölt egyszerre: hol üldözi az ivásért, hol ellátja alkohollal. Ha ezek a játszmák megmaradnak, nagy a visszaesés veszélye”.

A magyarokat a lelki bajok viszik kórházba

Amellett, hogy az alkoholizmust gyógyíthatatlannak tartják, a Minnesota másik alapelve, hogy legfeljebb a durva elvonási tünetek elmúltáig adnak nyugtatót. “A legtöbb helyen nem történik más, mint hogy ráállítják a betegeket a gyógyszerre, amiről sokkal nehezebb lejönni, mint az alkoholról” – mondta Tóth. Szerinte a szigetvári osztály azért is működőképes, mert csak alkoholistákat látnak el. “Itt 45 ágyon ez megy. Van olyan hely, ahol egy nagyobb pszichiátriai osztály részlegeként működik, így a betegnek csak át kell mennie egy másik kórterembe, ha gyógyszert akar szerezni. Beindul a cserebere”.

A terápia 6-8 hónapig tart, amiből az első két hónapot a beteg végig a kórházban, az ötágyas, fürdőszobás kórtermekben tölti. Ekkor legfeljebb csoportosan engedik ki őket az Anonim Alkoholisták (AA) gyűlésére. “A Minnesotában párhuzamosan fut az önsegítő terápia és a pszichoterápiás kezelés. Az önsegítő terápia az AA 12 lépéses programja mentén zajlik, ami azzal kezdődik, hogy a beteg felismeri, tehetetlenné vált az alkohollal szemben. A további lépések vezetnek el addig, míg teljes, boldog életet élhet alkohol nélkül” – mondta Tóth.

Az AA-gyűlések mellett egyéni és csoportterápiás módszereket is használnak. A terápia első harmada tanulás, ahol konkrét tárgyi tudást kapnak az alkoholbetegség testi szövődményeiről, a függőség formáiról és kialakulásáról. “Fontos, hogy aki idejön, képes legyen tanulni. Egy idős embernél ez már nem biztos, hogy lehetséges” – mondta Tóth. Szigetvárra ezért főleg munkaképes korú embereket vesznek fel, akik a terápia után még sikeresen elhelyezkedhetnek. “Minden munkanélküliség mellett, amitől hangos az ország, a betegeink 90 százaléka képes állást találni”.

“Amikor 1990-ben elkezdtük, 45-50 közt volt az átlagéletkor, most már 35-40 körül van. A munkahelyek már nem tolerálják úgy az alkoholt, mint a szocializmusban, ezért sokan már harmincévesen elveszítik a munkájukat az ital miatt. Úgy tapasztalom, hogy a magyar embert kevéssé érdeklik a testi szövődmények, inkább a lelki bajok hozzák be ide. Például mert kirúgták, beadta a feleség a válókeresetet, vagy elvették a jogosítványát. Az ilyen stresszhelyzetek már az alkoholbetegség korai szakaszában is jellemzőek” – mondta.

A tanuláson túl vannak egyéni feladatok is. Például mindenkinek önéletrajzot kell írnia 2-3 héten át, amelyben bemutatja a családját, az életútját, és hogy hogyan vált alkoholistává. Filmeket, könyveket is elemeznek a velük kapcsolatos érzéseik, életazonosságaik és a levonható tanulságok alapján. Ezek alkoholtémájú művek, például a “Kati vagyok, alkoholista”, vagy “A pia”. Két hónap elteltével a betegek hosszabb eltávozásokra mehetnek: ezt a néhány napot szinte óráról órára megtervezik, hogy átültessék a gyakorlatba mindazt, amit odabent megtanultak.

Ha valakinél alkoholt vagy gyógyszert találnak, azonnal hazaküldik, és persze vannak, akik maguktól távoznak. “Ilyenkor mindig az a duma, hogy nem bírja a bezártságot, de valójában arról van szó, hogy még nem áll készen a kezelésre. Van, aki az első nap berúg, és visszajön, más csak 2-3 év múlva, sokkal rosszabb állapotban tér vissza” – mondta Tóth. A kezelés közben a családtagok is terápián vesznek részt, van önsegítő csoport a névtelen társfüggőknek is, vagyis azoknak, akik annyira kiszolgáltatottá váltak, hogy a teljes életüket az alkoholistáénak rendelték alá.

Húsz éve alkoholista volt, ma egyetemen oktat

“Úgy kezdtem, hogy nem leszek olyan mint az apám. Hogy ha iszom is, nem fogok úgy mint ő. De apám csak azt mutatta meg, hogy milyen ne legyek, azt nem, hogy milyen legyek inkább”. Budán Ferenc 1998. március 2-a óta nem iszik, több évi alkoholizmus után ekkor látta be, hogy nincs más választása. “Látszateredményeim voltak” – emlékezett vissza. “Jártam pszichológushoz, paphoz, fogadalmakat tettem, de hiába voltam tiszta akár hónapokig is, végül mindig folytattam az ivást. Egyre kilátástalanabbá vált a helyzet, az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben”.

Az sem volt elég, hogy 1997 elején befeküdt egy pszichiátriai osztályra, ahol gyógyszerrel kezelték. Utána nyolc hónapig tiszta volt, de hiába, mert amint olyasmi történt vele, amit alkohol nélkül nem tudott elviselni, megint inni kezdett. “Nem is kellett hozzá szomorú eset: fogtam egy 38 kilós harcsát. Sosem fogtam ekkorát, azt mondtam, erre kivételesen ihatok egyet. Persze úgy gondoltam, hogy csak aznap fogok inni, de képtelen voltam betartani” – mondta. “Mindig nagyon akartam, de sosem sikerült. És minden kudarc után egyre romlott az önértékelésem”. Második házassága kezdett szétesni, fogtechnikusként egyre kevesebb feladattal bízták meg, és a fiaival is sokat romlott a viszonya. “Az volt a vélekedés rólam: jó gyerek ez a Feri, csak iszik”.

A folyamatos visszaesések egyre rosszabb állapotba sodorták, olyasmiket is megcsinált, amit korábban soha: ittasan ült a volán mögé, elkezdett hitelbe inni, és egyre erőszakosabbá vált. Az egészsége is romlott, éjszakánként rémálmai voltak, verte a víz, dobogott a szíve, és görcsölt a lába. “Éreztem, hogy ez nem lesz jó. Magam számára is vállalhatatlan voltam. Azt mondtam, bármit elfogadok, vagy most már dögöljek meg”.

Ferenc 1998-ban feküdt be a szigetvári rehabilitációs osztályra. “Az egészségem hamar rendbe jött, tudtam aludni, és normálissá vált az emésztésem is. A laborvezetői állásomba is visszavettek, de néhány hónappal a terápia után jött egy leépítés, és akkor, végkielégítéssel, de elküldtek engem is. Közben rá kellett jönnöm arra is, hogy hiába nem iszom, nem tudom rendbe hozni a házasságomat, ráadásul az egyik fiamról is kiderült, hogy alkoholista” – mondta. Ferenc szerint ezek nagy próbatételek voltak számára, de egyik esetben sem nyúlt az alkoholhoz.

“A Minnesota azért működik, mert túlmutat azon a célon, hogy: ne igyál. Mélyreható, maradandó személyiségfejlődés a célja” – mondta. “Megváltoztatja az ember gondolkodását. Kritikus, érzelmileg sűrű helyzetekben az alkoholista azt mondja: gyorsan, nekem, sokat, még többet! Tele van hárításokkal, míg a józan vállalja önmagát, és nem arra törekszik, hogy megússza a dolgokat”.

Ferenc ma már addiktológiai konzultánsként dolgozik a szigetvári rehabilitációs osztályon, ahol csoportos terápiákat vezet. Emellett óraadó tanár is a Semmelweis Egyetemen. “Rájöttem, hogy a fogtechnika a szakmám, ez pedig a hivatásom. Segíteni akartam másoknak” – mondta. Ferenc saját rehabilitációja után kezdett tanulni, elvégezte a szociálpedagógia szakot, a terápiás csoportvezetői és az addiktológiai konzultáns képzést, egyetemi szintű végzettséget szerzett, mint klinikai szociális munkás.

“Mi, akik a saját élményeinkből is tudunk meríteni, máshogy közelítjük meg a betegeket. Belülről is ismerjük a küzdelmeiket, nemcsak értjük, hanem érezzük is a problémáikat. De szaktudás nélkül ez nem lenne elég: hiába tudja valaki, milyen fájdalmas a foghúzás, azért még fogat húzni nem tud”.

Noha tizennyolc éve egy kortyot sem ivott, Ferenc a Minnesota szemléletének megfelelően nem tekinti magát gyógyultnak. “Folyamatosan dolgoznom kell a saját felépülésemen. A szakmai fejlődés és a munkám mellett erre is törekszem, ezért hetente többször ott vagyok az önsegítő csoportban”.

De hiába tudja átadni a saját élményeit, így sem tud senkit akarata ellenére rábírni, hogy kérjen segítséget.

Egy részeges lónak mondhatod, hogy igyon vizet, úgyis sört fog inni. Legfeljebb azt mondhatod, hogy régen sört ittál, de már vizet, és ott hagyhatsz neki egy vödörrel, hátha belekóstol.

A művészet kimozdít, a katarzis felszabadít. A festéssel papírra kerülő érzésekkel szembesülni tudunk, ami után könnyebb beszélni róluk, ráadásul ami egyszer kikerült, azt könnyebb kint is tartani. A művészetterápia segítségével megszabadulhatunk elakadásainktól, és elindulhatunk a gyógyulás útján. 

 

Dr. Antalfai Márta klinikai szakpszichológussal, művészet- és meseterapeutával, a Katarzisz Komplex Művészetterápia megalkotójával a LEA (Lelki Egészségvédő Alapítvány) Bosnyák téri rendelőjében beszélgettünk, amelynek elindítása szintén Mária nevéhez kapcsolódik.

 

 

LEA Alapítvány

Az 1993-ban alakult közhasznú szervezet pszichológus és pszichoterapeuta szakemberei elsősorban szorongásos zavarokkal (pánikbetegség, kényszerbetegség, fóbiák), szexuális, családi és párkapcsolati konfliktusokkal, gyermek- és serdülőkori problémák megoldásával, depresszióval, evészavarokkal, rémálmokkal, pszichoszomatikus tünetekkel küzdőknek igyekeznek segíteni.

 

 

Vers, zene, festék és víz. Na meg könnyek

 

Dr. Antalfai Márta rendelőjébe belépve két dolog tűnt fel azonnal, az egyik az asztalon lévő papír zsebkendők, a másik pedig a sok-sok akvarellmunka, a színes festmények. Mindkettő a lelki megtisztulás és a pszichés gyógyulás útjának kísérői.

A folyamat legfontosabb eleme azonban a terapeuta, aki egy tudatosan felépített, tematikus módszer segítségével indirekt módon segít a betegeknek az indulataik, szorongásaik megfestésében és feldolgozásában.

 

Hogyan zajlik a művészetterápia?

 

A foglalkozások a természet, az évszakok körforgásainak tematikája köré épülnek, ahol az elmúlás és a megújulás a kapcsolataink, érzéseink, az élet változásával, krízishelyzeteivel csengnek össze – magyarázta a terapeuta. Először egy célzottan kiválasztott verset olvasunk fel és zenét hallgatunk, és csak ezt követi az, hogy festeni kezdünk.

Semmiféle rajztudás nem szükséges a művészetterápiához, itt nem a szakmai ismeretek, hanem az érzelmek vezetik a kezet.

A színeket is maga választja ki mindenki, nincsenek szabályok, nincsenek megkötések.

Többször előfordul, hogy az alkotás folyamata közben elerednek a könnyek, hiszen már ennek a munkának is van egy érzelmeket felszabadító, katartikus hatása. Bár vannak egyéni foglalkozások, leggyakrabban csoportban dolgozunk, a kész alkotásokról pedig közösen beszélgetünk.

Forrás: Kerepeczki Anna

 

Ez persze a betegeknél nem olyan egyszerű, nekik sokkal nehezebb verbálisan is megfogalmazni azt, ami legbelül nyomasztja őket.

Amikor valaki kirajzolja magából a benne rekedt, feldolgozatlan érzelmeket, traumákat, már pusztán ezzel is megkönnyebbül, hiszen azok már nem az ő belsejét feszítik, hanem a papíron vannak, kikerültek belőle.

A kész alkotásra rápillantva már külső szemlélőként szembesül a problémáival, amit az is segít, hogy beszélgetni kezdünk róla. Nemcsak az, aki készítette, de a többiek is elmondják a véleményüket a másik rajzáról.

 

Dr. Antalfai Márta a Katarzisz Komplex Művészetterápia megalkotását első munkahelyén kezdte, ahol azzal szembesült, hogy a neurotikus és pszichotikus betegek a gyógyszeres kezelésen kívül semmilyen más segítséget nem kapnak a kórházban. Ekkor fordult a művészeti eszközökkel, festészettel való lelki gyógyítás felé. Az eredmények őt igazolták, több olyan betegnél is javulást sikerült elérnie, akiknél a tabletták nem használtak. A módszerét ma már több egyetemen is tanítják, Márta maga is oktat többek között az ELTE-n.

 

Kiknek segíthet ez a fajta módszer?

 

Tartok személyiségfejlesztő tréningeket egészségeseknek, és tanítom is a módszert, de sok-sok betegnél sikerült ezzel a terápiával jelentős eredményeket elérnünk – mesélte dr. Antalfai Márta.

– Volt egy fiatalember például, aki kényszeres problémái miatt fordult hozzám.

 Nem volt képes tanulni, és munkát vállalni sem, mert semmire sem tudott koncentrálni, folyamatosan ugyanazon az őrjítő gondolaton járt az esze. Nem tudott semmire összpontosítani, ami teljesen felőrölte, volt, hogy a lakásában is tört-zúzott.

Amikor festeni kezdtünk, rengeteg szín jelent meg a munkáiban, az alkotás segítségével kifestette, kiadta magából az indulatait, amik így áttevődtek a papírra, már nem őt nyomasztották, eltávolodtak tőle.

Forrás: Kerepeczki Anna

 

Kezdetben sokszor kígyókat rajzolt, ördögöt, sátánt. Amikor agyagot formázott, akkor is csupa hasonló figura jelent meg a munkáiban. Két év alatt jutottunk el oda, hogy már tud koncentrálni. Korábban 10%-ban volt képes másra figyelni, mint a kényszeres gondolatai, ma pedig akár 100%-osan.

Beiratkozott egy főiskolára, és dolgozni is elkezdett. A gyógyszeres kezelés helyett neki is a művészetterápia járt eredménnyel. De vannak depressziósok, borderline-betegek, evészavarosok is, akik sokkal jobban vannak, ami a rajzaikon is nyomon követhető.

 

A képek helyettünk beszélnek

 

A beszélgetésünk végén Márta elővette a korábbi foglalkozásain készült képeket, amik valóban erős érzelmeket váltottak ki még belőlünk is. Több képen az anya-gyermek kapcsolat jelent meg, ahol nekünk, laikusoknak is szembetűnő volt a harmónia megbomlása.

Forrás: Kerepeczki Anna

 

Vajon miért lehet, hogy a karjában csecsemőjét tartó anyától a kicsi elfordul, ő pedig szintén elhajlik felőle? Az egyik kép, ami egy téli tájat és  a magányt ábrázolta, számomra egy nyári aranyló búzatáblát és a békességet sugallta. Az a kép viszont, ami egy sötét erdőben a kopasz fák közül világító erős fényeket ábrázolta, Annának, a fotósunknak és a terapeuta számára is megnyugtató volt, számomra viszont nyugtalanító és riasztó. Na, erre mondott egy pszichológusokról szóló viccet:

„Akar róla beszélni?”

De lehet, hogy jobb lenne megfestenem? A tréfát félretéve, ha úgy érzitek, a művészetterápiát nektek találták ki, vagy lelki segítségre lenne szükségetek, keressetek képzett szakembert, aki megtalálja számotokra a legmegfelelőbb kezelési módszert.

Forrás: Kerepeczki Anna

 

Tegnap egyéves lett az egyik kliensem… Ezt a levelet kaptam Tőle, nagyon büszke vagyok rá. A megosztást megköszönöm.

A nagymama házipatikájából és az internetes feketepiacról is beszerezhetik a függők a nyugtatókat, de ennél egyszerűbb elmenni a háziorvoshoz, aki sokszor az első szorongásos panaszra felírja a Xanaxot. Milliószám fogynak a százdarabos kiszerelések, pedig komoly függőséget és elvonási tüneteket okozhatnak. Mégis könnyebb receptet írni, mint pszichológust keresni, ami drága, és sokszor nincs is a közelben. 

• 2003 óta szedek Frontint, 0,5 mg, napi 3×1 tabletta.
• Szerintem nekem már nem is hat, simán el tudnám hagyni, ha az orvos mondaná. De szerinte ez “életmentő” gyógyszer, szedjem csak!
• Sajnos a legtöbb orvos cukorkaként adja, tapasztalat, nekem is adták azonnal tavaly tavasszal, amikor egy éjjel kórházba kerültem
• Abbahagytam én is, többek között azért, mert a háziorvos automatice elkezdte felirogatni vérnyomás- és pulzusproblémákra. Volt, hogy felírta, aztán nem váltottam ki.

Az idézetek egy internetes fórumról származnak, ahol a kommentelők a Frontin nyugtatóval kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg egymással. Ez egy viszonylag népszerű gyógyszer, amiből tavaly több mint 1,2 millió dobozzal adtak el országszerte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint. Ezek csak a legális forgalomról adnak képet, a recept nélkül kiadott és piacon vásárolt nyugtatók mértékét szinte megbecsülni is lehetetlen.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) júniusban azért zárta be a vizsolyi Attila patikát, mert egy év alatt több mint 23 ezer doboz vényköteles nyugtatót adtak el recept nélkül, köztük 2205 doboz Frontint is. Kelemen Attila, a patikus azt állította, 20-30 környékbeli vevőt látott el gyógyszerrel, akiket csak látásból ismert. Ha valóban ennyi emberről van szó, az azt jelenti, hogy naponta legalább közel másfél doboz nyugtatót vettek meg. Ez azért is súlyos probléma, mert a készítmények közt voltak olyanok is, amelyeknél kiszámíthatatlan hatások léphetnek fel, gyógyszerfüggőség alakulhat ki, és veszélyes kölcsönhatásban állnak az alkohollal. Kelemen tudósítónknak azt mondta, csak a jószándék vezérelte, de már látja, hogy nagy hibát követett el, és megbánta, amit tett.

Nem kell hozzá szélhámos patikus

“Volt olyan betegem, aki fejből fel tudta sorolni azt az öt budapesti gyógyszertárat, ahol némi felárral, recept nélkül adnak ki nyugtatót” – mondta az Abcúgnak Tóth Miklós, a szigetvári kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezetője. Vannak, akik a nagymama szekrényéből lopják ki a nyugtatót, mások azt hazudják az orvosnak, hogy mozgásképtelen hozzátartozójuknak kell, és sokan illegálisan az internetről rendelik.”Vannak dílerek akik pontosan úgy, ahogyan a különböző drogokat, a nyugtatókat is felárral  forgalmazzák” – mondta.

De a szerek beszerzéséhez sokszor még csak egy szélhámos patikusra sincs szükség, és a feketepiacra sem kell kimerészkedni. Tóth szerint “aki gyógyszerfüggő, annak megvannak a technikái. Először felíratja a háziorvosával, aztán a pszichiátriai ambulancián, majd az ügyeleten is. Elég, ha arra panaszkodik, hogy feszült, szorong, és elfogyott a gyógyszere, a háziorvosa pedig éppen nem rendel. Mivel nincs egységes nyilvántartás a beteg előzményeiről, nem lehet ellenőrizni, mikor kapott utoljára nyugtatót”.

Vagyis sok függő legálisan, recepttel a kezében jut hozzá nagy mennyiségű nyugtatóhoz. Ezen az egységes elektronikus rendszer mellett az is segíthetne, ha az orvosok nem írnák fel őket ilyen könnyen. “A belgyógyászati ügyeleten azt mondta egy nő, hogy nyolc éve szed nyugtatót, amit először azért írt fel neki a háziorvosa, mert meghalt a férje. Szépen lassan hozzászokott a kellemes érzéshez, a nyugalomhoz, és hogy semmi sem számít, minden rendben van. Továbbra is szedni akarta, az orvosa pedig újra és újra felírta neki, így aztán rászokott, és egyre nagyobb adagokra volt szüksége. Naponta találkozom ilyen esetekkel” – mondta Tóth.

Márpedig ha nem nő a dózis, elvonási tünetek lépnek fel: szívpanaszok, fulladás, zsibbadás. Egy idő után már nem lehet emelni az adagot, ilyenkor vagy másik gyógyszerre állnak át, vagy átmennek egy másik orvoshoz, aki nem ismeri az előzményeket. Tóth azt mondta, épp a napokban találkozott egy beteggel, aki irreálisan sokféle nyugtatót szedett, teljesen szokatlan párosításokban, de legálisan, hiszen receptre kapta őket.

“Nem egy olyan beteggel találkoztam, akinek a háziorvosa, szakorvosa 5-10 éve írja a nyugtatót, ő pedig szedi. Van, aki akár három azonos hatásút is, pedig annak semmi értelme” – mondta Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus, a drogterápiával foglalkozó INDIT Közalapítvány szakmai vezetője. Szerinte másfél hónapig lehetne büntetlenül felírni az ilyen gyógyszereket, utána pszichoterápiára lenne szükség, de ez csak kevés helyen elérhető, ezért inkább tovább adják a nyugtatókat.

Szemelyácz szerint “a háziorvosoknak jobban igénybe kellene venniük a szociális rendszert, a családsegítőket, nevelési tanácsadókat, de ez kevésbé jut eszükbe, mert

könnyebb a recepttömbhöz nyúlni.

“Amikor előadást tartok háziorvosoknak, és erről beszélek, mindig bólogatnak, de azt mondják, ha ott ül száz ember a váróban, nincs idő mindenkivel egyesével beszélgetni”.

Szemelyácz szerint ettől még ezek a gyógyszerek nem feleslegesek, de körültekintően kell bánni velük, és nem feltétlenül kell minden hétköznapi problémára felírni őket. “Ha valaki válófélben van, és egy Xanax nélkül eret vágna magán, akkor inkább szedje három hétig, és nyugodjon meg, különben még a munkahelyét is elveszíti. De ez csak átmeneti időszak lehet, utána jobb megoldást kell találni. Én is szoktam felírni Xanaxot és Rivotrilt, de akkor elmondom, hogy milyen mellékhatásai lehetnek, és hogy függőséget okozhat” – mondta.

Tóth Miklós viszont ennél is ritkábban használná ezeket a szereket. “Szerintem váláskor és más hasonló traumák esetén sem szabadna felírni. A legbosszantóbb számomra, amikor azért adják, mert a betegnek meghalt valakije. Természetes, hogy ilyenkor szorongunk, de a gyógyszer nem oldja meg a problémát, csak mesterségesen javítja a kedélyállapotot. Ettől senki sem fogja tudni kezelni a lelki gondjait” – mondta. Tóth szerint csak pszichés betegségek esetén szabadna nyugtatókat felírni, és akkor sem háziorvosoknak, csak pszichiátereknek. (A Tóth Miklóssal készült korábbi interjúnkat itt olvashatja. Ebben arról is beszélt, hogy sokan éppen az elhibázott alkohol-rehabilitáción válnak nyugtatófüggővé).

Vajer Péter, az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiumának elnökhelyettese szerint inkább az a kérdés, hogy az adott probléma mennyire nehezíti meg a beteg életét. “Ha nem tudja végezni a munkáját, odafigyelni a gyerekeire, vagy alvászavarai vannak, szükséges a gyógyszer. De mindig elmondom a betegeimnek, hogy a gyógyszer önmagában nem fogja megoldani a problémáit, mert azt neki kell megoldania. Ha tudja, önállóan, ha pedig nem, akkor pszichológus, egy hozzátartozó vagy egy barát segítségével” – mondta. Vajer nem gondolja, hogy általánosítani lehetne a háziorvosok gyógyszerfelírási szokásaival kapcsolatban, és azt sem hiszi, hogy keveset tudnának a témáról, hiszen része az egyetemi tananyagnak és a továbbképzéseknek is.

A gyógyszerfüggők sokkal később látják be, hogy függők, mint az alkoholisták vagy a kábítószeresek. Szemelyácz szerint egyszerűen azért, mert “a gyógyszerekkel szemben az egész társadalom sokkal elfogadóbb, talán túlságosan is. Évtizedes gyógyszerszedés után kerülnek be hozzánk emberek, akiknek addigra rétegződnek a problémáik, sokan depressziósok és alkoholfüggők is”.

Idejött ez a szegény öregember, miért küldjem el?

“Ahogy kimondtam az orvosnak, hogy alvásproblémáim vannak, azonnal gyógyszert akart írni. Mondtam, hogy nem akarok gyógyszert szedni, inkább adjon tanácsot, hogy hová forduljak” – mondta az Abcúgnak a Békés megyei Andrea, akinek a nevét kérésére megváltoztattuk. Andrea nővérként dolgozik, és ügyeletben ő is találkozott trükközésekkel. “Mindenféle kifogásokkal jöttek, hogy adjunk nekik nyugtatót, de egy idő után feltűnt, hogy kik járnak vissza rendszeresen, és nem adtunk nekik. Volt, akiről kiderült, hogy árulta a gyógyszereket, fájdalomcsillapítót és antibiotikumot is”. Szerinte sokszor nem is kell nyugtató, még egy hányingercsillapítóban is van olyan kabító anyag, ami miatt képesek megvenni az emberek.

Egy kisvárosi patika dolgozója is találkozik olykor gyanús esetekkel. “A múltkor bejött egy 21 év körüli fiú a receptjével, megkapta a nyugtatót, aztán jött az anyja is egy recepttel. Elmondta, hogy a fia nem dolgozik, iszik, és nemrég börtönben volt. Mégis ki kellett adnom az anyának a gyógyszert, mert szabályos volt a papírja. Annyit tehettem, hogy felhívtam a háziorvosokat, hogy figyeljenek oda. Persze én is tudom, melyik orvos írja fel könnyen a nyugtatót” – mondta. Szerinte az is beszédes, hogy a pszichiátrián nyolckor kezdődik a rendelés, de 11-kor már nincs senki a váróban. “A legegyszerűbb, ha fogják magukat, és felírják egyből a gyógyszert. De vajon tényleg jól van ez így?”

Andrea szerint sokszor nem is a háziorvosok, hanem a rezidens orvosok azok, akik túl könnyen írják fel a gyógyszert. “Nehezen mondanak nemet egy idős néninek vagy bácsinak, aki bemegy, és az unokájának kér nyugtatót. Úgy vannak vele, idejött ez a szegény öregember, miért küldjem el?” – mondta.

Ráadásul a nyugtatók többsége teljes áron sem drága, de ha van rá tb-támogatás, különösen olcsón beszerezhető. Az OEP gyógyszerkeresője alapján egy 30 darabos, 0,25 miligrammos Xanax bruttó 511, a 100 darabos Frontin 831, az 50 darabos Rivotril pedig 432 forint.

A lenti infografikán összegyűjöttük, hány dobozzal adtak el legálisan az elmúlt években három népszerű nyugtatóból, a Xanaxból, a Frontinból és a Rivotrilból (az OEP adatai alapján). A Rivotrilból 2012 óta minden évben közel kétmillió doboz fogyott, de a Frontinból és a Xanaxból is másfélmillió körül. Szemelyácz János szerint “a Rivotril az egyik legveszélyesebb nyugtató, akár 90 százalékos kedvezménnyel is fel lehet írni, és elvonás esetén izzadást, álmatlanságot, epilepsziás görcsöket is okozhat. Nagyon hamar függőséghez vezet, nem véletelen, hogy a 90-es években a Noxyron betiltása után az alkoholisták és a kábítószeresek két hét alatt álltak át a Rivotrilra”.

Miért ne írnám fel? A kávéhoz is hozzá lehet szokni

Egy hatezer fős kisvárosban dolgozó háziorvos is elismerte az Abcúgnak, hogy bátran nyúl a nyugtatókhoz, szerinte a legtöbb kollégája így csinálja. “A Xanaxot és a Frontint gondolkodás nélkül elindítom, ha szorongásra panaszkodnak” – mondta.

“Ha a beteg visszajön, és kevésnek érzi, akkor a pszichiátriai gondozóba irányítom, ami mindig 2-3 hét várakozást jelent. Addig is fel szoktam írni valamilyen modernebb antidepresszánst kiegészítőként. Régen ezeket csak szakorvosok írhatták fel, de én bátran elkezdem, mert nagyon jó árban vannak. Mire eljut a pszichiáterhez, már napi három Frontint és az egy antidepresszánst”. Szerinte ezzel nincs gond, hiszen a pszichiáterek általában jóváhagyják az adagot, amit előír a betegeinek.

Szerinte nem kell félni a nyugtatóktól, hiszen “azért vannak, hogy használjuk őket”, de fontos a kontroll, és 25-30 év alatt ő sem szokta felírni, mert akkor félő, hogy ráisznak, vagy túladagolják magukat. “Ettől függetlenül, ha kontroll alatt tudom tartani, szerintem semmi baj nincs a nyugtatókkal”.

1700 betegem van, ebből 3-400 biztosan hozzászokott a Xanaxhoz

– mondta, “Éppen ez a cél, hogy hozzászokjanak”, igaz, szerinte a hozzászokás és a függőség nem ugyanaz. “Hozzászokni a kávéhoz is hozzá lehet, arról is nehéz lejönni, és az is okoz elvonási tüneteket. Mindenki stresszben él, félnek a sárga csekktől, aggódnak a gyerek és a házasság miatt, miért ne lehetne felírni a Xanaxot? Semmivel se veszélyesebb, mint a kávé. A függés már egy drámai dolog, akkor egyre nagyobb és nagyobb adagot akar a beteg”.

“Két-három függő betegem lehet, ők inkább idősebbek. De miért akarnám leválasztani róla a 80 éves Zsuzsa nénit? Milyen pszichoterápia fogja őt helyrehozni ennyi idősen? Belehalni nem fog”.

Azt viszont ez a háziorvos is elismerte, hogy ha lenne elérhető pszichoterápia, az jó megoldás lehetne, de az egyrészt drága, másrészt sokszor nem is elérhető: a hozzá legközelebbi harmincezres városban sem jutott eszébe senki, aki terápiát vállalna.  Vajer Péter szerint is az a probléma, hogy ha észreveszik, hogy valaki függő, nem mindig tudják hová irányatani. “Sokszor az lenne jó, ha párhuzamosan futhatna a gyógyszerszedés és a pszichoterápia, de erre ritkán van lehetőség” – mondta.

Szurovecz Illés - abcug

Tudjuk, hogy melyek a legveszélyesebb drogok, tudjuk hogyan juthat el odáig valaki, hogy rájöjjön, függő, ahogy tudjuk azt is, mire érdemes figyelni, ha valaki le akar szokni a drogokról. Tudjuk mindezt szakmai szempontból, addiktológusoktól, pszichológusoktól. De vajon hogy néz ki ez az egész kérdés a drogfüggő szempontjából?

Erről ír most Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő. Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben.

"A droghasználatom idején, különösen a kezdeti első pár évben fel sem merült bennem a leállás gondolata, mivel élveztem, imádtam a drogozást, és mindent, ami evvel járt. Az izgalmat, a különlegességet, a kiválasztottság érzését, az új, kezdetben izgalmasnak tűnő kissé kriminális kapcsolataim. Ezek elfedték a hiányt.

Később, amikor már merültek fel nehézségek - a droghasználat következtében kialakuló egészségügyi problémák, rendőrségi ügyek, droghiány, pénztelenség -, elkezdtem járni a kórházakat, ám ez igazából a szüleimnek és a rendőrségnek való megfelelésről, illetve a használat kipihenéséről szólt. Ezek arra voltak csak alkalmasak, hogy újult erővel vethessem bele magam kitisztulva kedvenc időtöltésembe: a drogozásba. 

Fotó: Simicz Ferenc

Ez így ment hosszú évekig. Mivel a tényleges leállásra akkor még nem szántam el magam.  Igazából szerettem a kórházban lenni. Nem voltam egyedül, a szüleim látogattak – újra és újra felcsillant számukra a leállásom lehetősége -, hozták a banánt, a kedvenc császármorzsámat házi baracklekvárral, a 100 százalékos gyümölcslét, a cigit. Voltak nagy ígérgetéseim, amiket egy percig sem gondoltam komolyan, akkoriban el sem tudtam képzelni magamat józanul élve. Volt gyógyszercsökkentés is. De amint csökkenteni kezdték a gyógyszeradagom, a barátok máris hozták be a cuccot, nehogy már szenvedjek. Voltak csinos, törődő nővérkék, és én vártam a reggelt, amikor ágyba hozzák a drogot, a nyugtatót, a simogató jó szót. 

Gyógyszer, kávé, cigi, minden ok. Jól indul a napom. Gyógyulok. Komolyabb terápiás beavatkozás „természetesen” egyik kórházi kezelésemen sem történt velem, a függőség betegségéről egy árva szó sem esett. Ha szó volt róla, akkor így, ebben a formában:

• - De Sándor, hisz' maga annyira értékes ember, annyira kár lenne magáért…
• - Hisz ez káros, tönkreteszi magát! Mikor nő már be a feje lágya? Miért csinálja, hisz annyi ember szereti…
• - Nem fél?! Miért szomorítja a szüleit? Miért nem dolgozik, vagy tanul inkább?

Arról, hogy mitől maradhatnék józan, hogy mi az én igazi bajom, egy szó sem esett. Csoportterápia nem volt a nagycsoport kivételével (általában pszichiátriai osztályokon helyeztek el), és arról, hogy mitől maradnék majd a kórház után józan, miben kellene változnom, senki nem beszélt. Teljességgel farmakológiai kérdésnek tekintették a bajomat. A függőség természetéről és a felépülés módszeréről nem hallottam benn.  

Manapság, ha valaki le akar állni, találhat olyan kórházakat, kezelőhelyeket, ahol komoly esélye van arra, hogy le tudjon állni. Ezek pedig sok mindenben különböznek az általam leírtakhoz képest. Például abban, hogy n em gyógyszerelik agyon a klienst. Ha szükséges is gyógyszer, minél előbb lehozzák róla. Dolgoznak az osztályon az orvosok mellett addiktológiai konzultánsok és személyes tapasztalattal rendelkező felépülő függők is, azaz multidiszplicináris a team. Van hathatós csoportterápia, számítanak rájuk és beépítik az önsegítő csoportok tapasztalatait, ezek jelen vannak az osztályon és ösztönzik a klienseket ezen csoportok látogatására. A kórházi kezelés csak a felépülés kezdete, önmagában nem elég, ha ezt nem követi gyökeres életforma, életmód változás, ha nincs úgynevezett józanság munka, borítékolható a visszaesés. A fizikai elvonás megszűnése a felépülésnek csak nagyon csekély hányadát teszi ki.

Mi alapján ne válasszunk hosszabb távú kezelést, rehabilitácót?

A használatom során időnként felbukkantak húsbavágóan nyomasztó kérdések az életemben. Evidencia, hogy a változás fájdalommal jár, amit én természetes lustaságomnál és gyávaságomnál fogva igyekeztem megspórolni. Így, ha időnként felmerült a rehabilitáció gondolatának apró szikrája, általában mindig a könnyű megoldásokat kerestem, ami a legkevesebbet kér tőlem, azaz egészen konkrétan ne kelljen nekem csinálni érte. Lehetőleg semmit sem. Mindig kívülről vártam a megváltást. Jön majd valami jó szellem, és kiűzi belőlem ezt a bennem lakozó függőség nevű szörnyet, ami megnyomorít, elemészt. Az, hogy változtatnom kell majd az élethez való hozzáállásomon, netán majd dolgoznom kell, más társaságba járnom, az nem. Abbahagyom, azt annyi.

Fotó: Simicz Ferenc

 

Amikor már a rehabilitáció gondolata felmerült, akkor azokat a szempontokat igyekeztem figyelembe venni, hogy hol kell a lehető legkevesebbet tennem magamért, melyikbe kell a legkevesebb energiát beletennem. Voltak jó hírű és kevésbé jó hírű rehabok.

Nekem azok a rehabok voltak szimpatikusak, amikről a spanjaimtól többek között a következő kósza híreket hallottam:
• egyesek szoktak ott füvezni  
• ami közel van a lakóhelyemhez 
• ahol adnak gyógyszert! 
• ahol lehet tévézni 
• ahol sokat és kontrollátlanul lehet gyúrni  
• ahol hamar kimenőre lehet menni 
• ahol le lehet hétköznap munka után és hétvégén bármikor feküdni  
• ahol nem, vagy csak keveset nyomasztanak hülye csoportokkal 
• ahol keveset kell dolgozni 
• ahol adnak cigit 
• ahol nem szabják meg, mennyi pénzt költhetek, ami persze a szüleimtől jön

Röviden összefoglalva, ahol továbbra is hereként létezhetek.

Mi alapján válasszunk rehabilitációs intézményt?

Nekem olyan rehabilitációs intézet segített, ahol nem spórolhattam meg az önmagamon való munkát, ahol „nem”-ek egész sorozatát kaptam, ahol hozzányúltak a családi kapcsolataimhoz, mivel a függőség családi betegség. Itt havonta voltak hozzátartozói csoportok, amitől  – alaptalanul ugyan -, de mindig féltem. Itt nem hagytak az ágyban dögleni, nem zabálhattam nyakra-főre az édességet, nem szedhettem indokolatlanul gyógyszert, nem járhattam orvoshoz mindenféle ürügyekkel, nem bambulhattam a tévé előtt, nem menekülhettem az olvasásba és ahol el kellett kezdenem sportolni. Ez több mint 16 évvel az intézet elhagyása után is napi része az életemnek. Itt közösség volt, az elkülönülés nem volt lehetséges. A terápia része volt a szigorúan megtervezett napirend, a szigorú keretek, a színházterápia, a zeneterápia és a sok, igen erős csoport.

Ezen a helyen rendszeresen visszajártak a régi kliensek, akik megosztják az új életük tapasztalatait a még terápiában lévőkkel. Egy jól működő rehabon ösztönzik a klienseket az önsegítő csoportok látogatására, így mire vége a kezelésnek, komoly kinti józan kapcsolatrendszer várja őket.

A jó rehabnak van működő félutas programja. A fokozatosan történő leválás jegyében ez egy olyan lakást jelent, ami az intézeté, nem kell albérleti díjat fizetni, csak rezsit, és a fizetés egy részét előtakarékosság gyanánt félre kell tenni, így lesz pénz a későbbiekben a teljes leválásra, aki albérletbe megy, annak pl. a kaució kifizetésére. Még az intézetből kezdődik el a munkakeresés, és ha megtalálták, akkor az első időben onnan járnak ki. Ha ez a munkahely stabillá vált, akkor kiköltöznek, persze ebben is van fokozatosság, mivel az első hétvégéken még vissza kell jönni és az intézetben tölteni, és tartani kell bizonyos kereteket kint is. Hetente többször kell járni önsegítő közösségbe, később, ha már elhagyták az intézetet, ez lesz az a közösség, akire majd támaszkodhatnak.

Fotó: Faludy Péter

Amikor én voltam rehabon, ez nekem még nem adatott meg, nem volt akkor még félutas program, így a hosszú terápiás kezelés után durva váltás volt egymagamban visszajönni Pestre. Senkit nem ismertem, nem volt még munkám, nagyon elhagyatottnak és magányosnak éreztem magam. Ebben az időszakban a legtöbbet a korábban ott végzett régebbi terápiások segítettek, valamint a Narcotics Anonymous gyűlések látogatása. Nem is tudom, mi lett volna velem nélkülük.

A rehabilitáció erős alapja volt a felépülésemnek, de önmagában ez sem volt elegendő ahhoz, hogy ne essek vissza drogfüggőként alkohollal, mert az itt megszerzett tudás hamar elfelejthető, könnyen kopik, ha nincsen karbantartva az önsegítő közösségek látogatása által. Így lettem képes beismerni, hogy nem drogfüggő vagyok, hanem függő, aki bármilyen szert képes visszaélésszerűen használni. A közösség segít nem elfelejteni, honnan jövök, és hogy bár sok éve józan vagyok, nem gyógyultam meg, mert a függőségből meggyógyulni nem lehet, felépülni, tartósan józanul maradni viszont igen.

Természetesen az intézménykereséskor szempont kell, hogy legyen a kliens neme, életkora, családi kapcsolati rendszere, egészségügyi helyzete és szociális körülményei. A választásban kérje ki a szakember véleményét is."

Sákovics Diana - dívány

2015-ben 52 ezer amerikai halt meg különböző kábítószerek túladagolása miatt, 10 percenként egy áldozatot jelent ez. 33 ezer ember halálát okozta opioid, azaz vagy heroin, vagy az opioid receptoraira hatást kifejtő, receptköteles fájdalomcsillapító. 

John Moore/Getty Images/AFP

A megelőzésért felelős egészségügyi központ (Centres for Disease Control and Prevention) jelentése szerint az opioid-fájdalomcsillapítók elterjedése hozta magával a halálozások növekedését. Árulkodó adat, hogy 1991 és 2011 között a Vicodin, az Oxycontin és a többi opioid gyógyszertári forgalma 76 millió dollárról majdnem háromszorosára, 219 millióra ugrott.  

Az Economist ezzel összefüggésben közölt egy térképet is, amin látszik, hogy  a nagyvárosok erősen érintettek, de az ország középső területein, fehér középosztály lakta kisvárosok és elővárosok lakói között a legmagasabbak a túladagolási mutatók. 

A szabályok szigorításával inkább csak azt érték el az államok, hogy a függők a gyógyszerektől ismét az olcsóbb és hozzáférhető heroin felé fordultak, és 2014-ben - hosszú idő után - legnagyobb számban újfent heroin miatt kértek segítséget az amerikai kábítószer-használók. 2015-ben az opioidok okozta halálozás száma 15 százalékkal nőtt, a heroin miatti 23-al. 

Az államok a naloxon hozzáférésének könnyítésével reagáltak: ez a szer nem csak a pszichikai tüneteket csillapítja, de túladagolás esetén segíti a légzés újraindítását; nem ritka, hogy rendőrök, mentők, tűzoltók és a droghasználók hozzátartozói is tartanak maguknál belőle. 

A fellendülés összefüggésben lehet a fentanyl szintetikus opioid-fájdalomcsillapító elterjedésével is. 2016-ban a túladagolási mutatók Connecticutban 26, Delaware-ben 35, Maine-ben 39 százalékkal, Marylandben három negyedév alatt 62 százalékkal ugrottak meg. (Economist)

Rényi Pál Dániel - 444

Bristoli orvosok megkapták a szükséges engedélyeket egy kis létszámú kísérlet indítására, amiben MDMA-t (az ecstasyban lévő pszichoaktív szer) is bevetnének alkoholfüggők kezelésére. Az már kiderült, hogy a traumák feldolgozásában és a feszültség oldásában segíthet az MDMA kontrollált fogyasztása. A kutatók szerint ezek a jellemzők képessé tehetik az alkoholfüggőség hatékony kezelésére is, már csak azért is, mert az alkoholizmus mögött szintén gyakran áll trauma.

Az első kísérletben 20 ember vesz majd részt, köztük olyan visszaeső alkoholisták, akik naponta 5 üveg bornak megfelelő alkoholt fogyasztanak, és megpróbáltak már leszokni erről a függőségről többféleképpen is, de nem jártak sikerrel. (Guardian)

sarkadizs - 444