Ha szexuális erőszakról van szó, akkor a szülők többsége azt kérdezi: „hogyan tudom a lányomat megvédeni a bántalmazó felnőttől?” A kérdés gyakorisága olyan szempontból logikus, hogy az áldozatok kétharmada lány, a büntetőeljárásokban elítélt elkövetők többsége pedig felnőtt férfi. Az utóbbi időszakban azonban komolyan megnőtt a kortársak által elkövetett esetek száma, és egyre nyilvánvalóbb az is, hogy több fiú válik áldozattá, mint amit a statisztikák mutatnak. A valóság tehát az, hogy a fiúkkal és a lányokkal egyaránt beszélni kell a témáról, és azért fontos, hogy ez megtörténjen még a kamaszkor elején, mert azt feltételezik a kutatók, hogy a kortárs erőszak esetek durván nagy arányban maradnak rejtve. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogász írása.
Alegfrissebb, 2018-as angol adatok szerint, 71 százalékkal nőtt a 18 éven aluli által – egy másik 18 éven aluli sérelmére elkövetett szexuális erőszak eseteinek száma. Vannak, akik ezt a fiatalkori pornófogyasztás megnövekedésével magyarázzák, míg mások szerint mindig is sok volt a fiatalok egymás sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, csak ezek nem derülnek ki, mert az áldozat fél attól, hogy elveszíti a barátait, kiközösítik vagy nem fognak neki hinni.
De hogyan is beszéljünk a kamasz gyerekünkkel a kortárs szexuális erőszakról?
1. Tudnia kell, hol kezdődik a szexuális zaklatás és az erőszak
Teljesen normális, hogy kamaszkorban megnő a fiatalok érdeklődése a szexualitás iránt. Ez az időszak nem könnyű, hiszen nagyon sokat változik a test, és azt élik meg, hogy a nemi szervük úgyszólván „önálló életre” kel.
A fiatallal való beszélgetéskor ezért ki kell térni arra, hogy a felfokozottabb szexualitás nem jelenti azt, hogy megváltoznak azok a szabályok, amik a magánszférára, az intimitásra és a mások döntéseinek tiszteletben tartására vonatkoznak.
Tehát nem lehet a saját szexualitást úgy megélni, hogy azzal másokat zavarba ejtünk, megsértjük a magánszférájukat, a testi integritásukat, vagy olyan helyzetet teremtünk a másik előzetes megkérdezése, beleegyezése nélkül, ami intim. Hogy csak néhány példát hozzak erre: nem lehet megfogni egy lány mellét (és azon testrészeit, amit az alsóneműje fed), az ő előzetes megkérdezése és beleegyezése nélkül. Ugyanez vonatkozik a nemi szerv megmutatására (élőben vagy felvételen).
Intim lehet minden olyan szituáció, ami bármilyen módon bensőségesebb, közelebbi kapcsolatot feltételez. Ilyen a csókolózás, a másik megérintése olyan testrészein, ahol az érintések nem tartoznak a mindennapi, szokásos érintkezések közé (például térd, comb, derék, nyak).
Ha ilyen helyen szeretne egy fiú vagy lány megérinteni valakit, fontos tudnia, hogy ez intimnek számít, és kell hozzá az előzetes beleegyezés, jóváhagyás.
Ha beleegyezés nélkül tesz ilyen dolgokat valaki, az akkor is erőszaknak számít, ha a másik nem csinál semmit, vagy ha elvicceli a dolgot, és nem csak akkor, amikor felháborodik rajta.
Nem a másik reakciója szabja meg, hogy ami történt, az rossz-e.
2. Mit jelent a késleltetés?
Ahhoz, hogy ezt egy fiatal megértse, és jól értse, arról kell vele beszélgetni, hogy a felhorgadó vágy (amit sokszor nem is tud kontrollálni) nem azt jelenti, hogy annak kielégítése is kontroll nélkül történhet. Ez nem az a késleltetés, amit például a korai magömlés kapcsán majd elolvas a gyerek (remélhetőleg a szakirodalomban vagyegy szexuális felvilágosítással foglalkozó platformon), hanem ami egy abszolút tudatos folyamat. Annak elfogadását jelenti, hogy a vágy természetes, de a kielégítése nem egy „természeti jelenség”. Nem tekinthetünk úgy a vágyukra, mint az esőre. Ha „elindul”, aki éppen ott van, azt „eléri”. Nem az a természetes, hogy amikor ránk jön a vágy, akkor akit éppen érünk, azt ebbe „bevonjuk”. Nem lehet másra erőszakolni a vágyunkat, abba csak akkor lehet mást is bevonni, ha azt ő is akarja, és beleegyezik abba. Ez pedig sokszor azt jelenti, hogy késleltetni kell a vágy kielégítésének azon formáit, amihez partner is kell.
3. Mit jelent a beleegyezés?
Nyilván mindennek az alfája és ómegája a beleegyezés.
Minden fiatalnak, lányoknak és fiúknak is tudnia kell, hogy a nem nemet jelent, és hogy csak az jelent beleegyezést, ha a másik igent mond.
Ha valaki nincs olyan állapotban hogy igent vagy nemet mondjon, akkor nem beszélhetünk beleegyezésről. Ha valaki részeg, alszik, vagy bármilyen más ok miatt öntudatlan, akkor szó nem lehet olyan érintésről, közeledésről, aktusról, aminek bármilyen köze van az intimitáshoz, nemiséghez, szexualitáshoz.
Fontos ezt az alapszabályt elmondani (többször is akár), de még fontosabb, hogy a szülő a gyereke életében gyakorolja is ezt. Ha tehát a gyerek magára zárja a szobája ajtaját, akkor nem lehet kopogás nélkül bemenni. Ha azt kéri, hogy senki ne zavarja, akkor ezt tiszteletben kell tartani, stb. Ha megtapasztalja a gyerekünk, hogy a nem tényleg nemet jelent, és ezt mások tiszteletben tartják, akkor fogja tudni igazán megérteni, ha egy lány nemet mond.
4. A szexualitásról nem könnyű beszélni, de muszáj
Ez nem egy választható szülői szerep, hanem alaptartozéka a szülőségnek. A lányoknál a menstruáció általában egy komoly lehetőség a szülőknek arra, hogy a szexualitásról beszéljenek. A fiúknál azonban, mivel az első magömlést nem is biztos, hogy észreveszik (vagy észre akarják venni) a szülők, ezért elmarad a „nagy leülés”. De ami még rosszabb, hogy
a fiúkkal sokszor csak a szexről beszélgetnek a szülők, és kimaradnak a szexualitás egyéb dimenziói: a testkép, az érzelmi kérdések, a férfi szerepek, vagy, hogy mikor tekintünk valakit férfiasnak, milyen szerepek és ideálok vannak a gyerekünk fejében.
Ezeket muszáj lenne minden gyerekkel végigbeszélni. A popkultúra tele van olyan szerepekkel, amiknek nagyon nehéz megfelelni, és olyan elvárásokkal, amik teherként nehezednek a XXI. századi gyerekekre. Nagyon keveset beszélünk a gyerekeinkkel az érzésekről, arról, hogy izmok teszik-e a férfit, és a nagy mell-e a nőt, vagy hogy mi a különbség szeretet, szerelem, szex, meg az intimitás között.
Látszólag az ilyen beszélgetéseknek semmi köze a szexuális erőszakhoz, valójában azonban nagyon is sok van. Árnyalja a szexualitáshoz való viszonyát a gyereknek, érzékenyebbé teszi őket a másik fél reakcióira, nyitottabbá azok elfogadására. Az a fiatal fogja tudni a visszautasítást könnyen venni, aki tudja, hogy ilyen van, hogy ez nem az ő férfiasságáról vagy nőiességéről szól, és legkevésbé arról, hogy ő vajon milyen az ágyban – hanem hogy ilyen van, és hogy ez a másik döntése, az ő története, nem pedig az övé.
5. A pornó
Megkerülhetetlen, hogy beszéljünk a pornóról, ha Alfa generációs (18 éven aluli) gyerekünk van. Mert kábé az erdőszéli remete lakokban felnövő gyerekek az egyetlenek, akiknél azt gondolhatjuk, hogynem láttak még pornót, mire 11 évesek lettek… a többieknél érdemes szülőként elfogadnunk (beletörődnünk), hogy a gyerekünk látott már valamilyen műremeket a felnőtt filmipar termékei közül. Szóval, beszélni kell róla.
Finoman, érzékenyen (nehogy megalázó vagy megszégyenítő legyen a gyereknek), de be kell hozni a témát, és el kell mondani, hogy a pornó nem a valóság.
Az ott látható aktusoknak kábé annyi köze van az igazi szexhez, mint Optimus Prime fővezérnek aTransformersből a 4-es/6-os villamoshoz. És persze azt is fontos elmondani, hogy a pornó nagyon erősen hat a potenciálra és a nemi vágyra – és egyáltalán nem pozitívan.
6. A szexuális erőszak a hatalomról szól, nem a szexről
Egy fantasztikus szakember, Virág György egyszer azt a hasonlatot használta a szexuális erőszakra, hogy „olyan, mintha a lódarázs szót kimondva, az emberek egy lóra gondolnának” – merthogy kábé annyi köze van a szexuális erőszaknak a szexualitáshoz, mint a lódarázsnak a lovakhoz.
A szexuális erőszak mindig a hatalomról szól. Arról, hogy uralom a másik testét, akaratát, hogy magam alá (magamba) gyűröm, és azt tehetek vele, amit csak akarok.
Aki így közelít a másikhoz, az a hatalmat keresi és azt éli meg, nem pedig a szexualitást. Az ilyen szex erőszak, és így bűncselekmény. Tizennégy éves kortól pedig mindenki büntethető érte, ha elkövette.
Hiszem, hogy a gyerekeinkkel olyan durva dolgokról is, mint a szexuális erőszak, beszélni kell. Nem feltétlenül direktben, és még véletlenül sem úgy, hogy leültetjük a nappaliban magunkkal szemben, és rátoljuk, amit gondolunk. A gyerek életkorához igazodva, az aktuális eseményekhez kapcsolódva, az ő érdeklődését és kérdéseit kihasználva, és arra reagálva viszont nagyon fontos muníciót adhatunk nekik – és nem utolsó sorban hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ők sem váljanak áldozattá vagy elkövetővé.
Az édesanya, Britta Hodge csak segíteni próbált a saját fián, aki az utóbbi időben annyira rákattant a Fortnite nevű játékra, hogy elkezdte elhanyagolni a dolgait. Konkrétan az egész életét. Logan élete ugyanis semmi másból nem állt mostanság, csak abból, hogy nyomta az újabb és újabb köröket, építette az újabb és újabb falakat (a Fortnite-ban falakat lehet építeni magunk köré, hogy ne lőjenek le az ellenfelek).
Britta megunta ezt a folyamatot és úgy gondolta, hogy közbelép.
Mint kiderült, nagyon rosszul tette, mivel a fiú képes volt a saját anyja ellen fordulni. Mikor az aggódó anya megpróbálta elvenni a fia PlayStation 4 konzolját, akkor Logan nemes egyszerűséggel lefejelte az anyját. A 60 Minutes című dokusorozatból kiderül, hogy a nő azóta szabályosan fél a saját gyermekétől.
Britta elmondása szerint Logan az egyik balhénál annyira agresszív volt, hogy ki kellett hívni a rendőrséget is. Ekkor az dühítette fel a függő fiút, hogy az anyja szándékosan kikapcsolta az internetet, hogy valahogy kimozdítsa a szobából a fiát. A nő az incidens során sérüléseket szerzett, ekkor történt a már említett fejelés is.
A szülők azt állítják, hogy Logan két évvel ezelőtt sokat volt a barátaival, sportolt, rengeteget mozgott, ám a Fortnite térnyerése óta szinte teljesen átalakult a személyisége. A szakértők szerint ezek mind egy súlyos függőség tünetei, az agressziót a hirtelen megvonás okozza, akárcsak a dohányosoknál a hirtelen leállás.
Egyre több embert sújt a depresszió szörnyű állapota. Ezért egyre fontosabb, hogy minél korábban felismerjük, ha valakit ez a veszély fenyeget, és kapjon olyan segítséget, ami csökkentheti a betegség miatti szenvedést. Most a nyelvhasználattal kapcsolatban jutottak érdekes eredményekre a kutatók.
Zsófi és Fanni együtt mentek ki a piacra, hogy húst vásároljanak az ebédhez. Hazaérve mindketten elmesélték édesanyjuknak, hogy mit történt:
Zsófi így mesélte:Mint mindig, most is totálisan felesleges volt kimennem a piacra. Én ott állandóan szívok. A felújítás miatt undorítóan mocskos még mindig. Senki nem dolgozik, senki nem törődik azzal, hogy én, a vásárló összepiszkolódom. Soha nem lesz kész! És persze a hentes sem volt nyitva. Ne is próbálkozz ezzel, nem megyek ki többet a piacra! Gusztustalan az a hely is, mint ahogy ez az egész ország.
Fanni sem volt boldog: Teljesen feleslegesen mentünk ki! Nem volt nyitva a hentes. Ráadásul még mindig nem végeztek a felújítással, akkora piszok van, hogy inkább eret vágsz magadon, minthogy begyalogolj oda. Nem tudom, mikor fogják végre megcsinálni rendesen, és nem is láttunk egy munkást sem, aki dolgozna éppen. Nem kéne többet kimennünk a piacra, amíg nem fejezik be a felújítást.
Szerinted melyik lánynál képzelhető el, hogy lesben áll a depresszió?
Oké, teljesen igaz, hogy ennyi alapján egyáltalán nem lehet ezt eldönteni. Mégis, vannak bizonyos nyelvhasználati jelek, melyek Zsófira utalnak. Tudósok és segítő szakemberek régóta gondolják, hogy a depresszió nem csak az életminőségre, kapcsolatokra, ruházkodásra, és úgy általában az élet minden dolgára van kihatással, hanem a nyelvhasználatra is. Aki depresszióban szenved, másképp beszél, más szavakat használ, mint aki nem. A depresszióhoz, és más mentális betegséghez köthető nyelvhasználat nagyon erős és hatásos is lehet, gondoljunk csak József Attila, Kurt Cobain vagy Sylvia Plath soraira.
Nehéz volt azonban egészen mostanáig pontosan megállapítani, miben is áll a depresszióhoz kapcsolódó jellegzetes nyelvhasználat. A kutatók olvastak, jegyzeteltek, olvastak, jegyzeteltek, sziszifuszi munka volt. Mostanra viszont a big data elemzésekkel elképesztően nagy mintából dolgozhatnak. Számos netes fórumra, blogra, naplóra, levelezésre küldték rá szövegelemző motorjaikat, és találtak is néhány jellemző fordulatot.
Ismerd fel a depressziót!Fotó: Shutterstock
Negatív érzelmet kifejező szavak
Nyelvhasználat esetén két dologról beszélhetünk, egyrészt a tartalomról, másrészt pedig a stílusról. A tartalom, nem meglepő módon az, hogy miről beszél valaki. Az elemzés azt mutatta ki, hogy a depressziósok szövegeiben sokkal magasabb a negatív érzelmet kifejező szó, mint a kontrollcsoportnál. Hemzsegnek a „magányos”, „szerencsétlen”, „szomorú” melléknevek. Micsoda meglepetés! Jó, nem meglepő, de fontos észrevenni.
Egyes szám, első személy
A másik, ami viszont még ennél is jobban jellemző a depressziósok beszédére, az az egyes szám első személy. Magukról beszélnek, magukkal foglalkoznak, kevés a többes szám. Ha belegondolunk, hogy a depresszió egyik legszörnyűbb szubjektív tünete az izoláció, az elmagányosodás, úgy ez nem is furcsa. Ugyanakkor itt a nyelvhasználat is aláhúzza az "énközpontúságot" (és itt most nem az egocentrizmusra kell gondolni). Az egyes szám első személy használata lehet diagnosztikus jegy, de okságra nem utal. Nem tudják még, hogy azért foglalkozik-e valaki magával, mert ez a depresszió velejárója, vagy az lesz-e depressziós, akinek a gondolatai túl sokat forognak önmaga (hibái) körül.
Végletesség
A beszéd stílusában az abszolutista szavak is jellemzők. A depressziósok, öngyilkossági gondolatokkal birkózók, szorongást átélők igencsak hajlamosak arra, hogy végletekben beszéljenek: mindig, soha, teljesen, senki, semmi, állandóan… Ez a harmadik legerősebb megkülönböztető jegy: sokkal jellemzőbb, mint a negatív érzések szavakba öntése.
Ismerd fel a depressziót!Fotó: Shutterstock
Megnézték azt is, hogy gyógyulóban lévő depressziósoknak milyen a nyelvhasználata. Megvizsgáltak egy csomó olyan fórumot, ahol a gyógyulók pozitív történeteiket osztják meg, támaszt nyújtanak a még depresszióban szenvedő sorstársaiknak. Természetesen az éppen gyógyult depressziósoknál nem volt jellemző a negatív érzelmi szavak túlsúlya, sőt sokkal több pozitív érzelemről írtak, mint egy sima kontrollcsoport. De ez a végletesség megmaradt! A kutatók azt írják, hogy egy depressziós epizód után nagyobb az esély, hogy ez újra előforduljon, és ez a végletességre hajló gondolkodás elősegítheti a depresszió megjelenését.
Mire jó ez?
A depresszió és egyéb mentális betegségekhez köthető nyelvhasználat vizsgálata segíthet a szakembereknek megérteni a betegek belső állapotát. Gondolkodásmódjukat visszatükrözi a nyelvhasználatuk.
Másrészt viszont prevenciós célokat, korai diagnosztizálást is szolgálhat ez a módszer. Egyre több adat alapján a program egyre pontosabb becslést tud majd tenni bármilyen szövegből, hogy annak íróját veszélyezteti-e valamilyen mentális betegség. A WHO szerint jelenleg több mint 300 millió ember szenved depressziótól – jó minden eszközt megragadni, amivel segíteni lehet rajtuk.
A hálózatra csatlakoztatott eszközök egyre nélkülözhetetlenebbé válnak az emberek közötti kapcsolattartásban, ugyanakkor sokak számára fontos védőhálót is jelentenek különböző társasági helyzetekben, amikor nem akarnak másokkal beszélgetni. Ezt a viselkedésbeli tendenciát a Kaspersky Lab közelmúltbéli felmérése is igazolta, miután a megkérdezettek háromnegyede (75%-a) elismerte: ha nem akar valakivel beszélgetni, inkább elfoglaltnak tetteti magát készülékét használva; ez is jól mutatja, hogy milyen fontos minden körülmények között biztosítani a netre csatlakoztatott eszközök védelmét.
Képzelje csak el, megérkezik egy bárba és partnerére vár. A bár tele van, az emberek beszélgetnek ön körül. Mit tesz ekkor? Beszélgetésbe elegyedik egy ismeretlennel? Előveszi a telefonját a zsebéből vagy a táskájából, hogy elfoglalja magát, amíg a partnere megérkezik? Miért is beszélgetne az emberekkel, vagy egyáltalán minek teremtene szemkontaktust valakivel, ha ehelyett a netre csatlakoztatott készülékét is bámulhatja?
A TELEFONUNK MÖGÉ MENEKÜLÜNK
Az igazság az, hogy kütyüjeink használatával sokkal könnyebben el tudjuk kerülni a csevegést vagy akár azt, hogy udvariasak legyünk a körülöttünk lévőkkel; egy új Kaspersky Lab kutatás is arra a megállapításra jutott, hogy az emberek 72%-a a kütyüjét veszi kézbe, ha nem tudja, mit tegyen egy társasági helyzetben. Az emberek akkor is a készülékeik mögé bújnak, ha éppen nem akarnak elfoglaltnak látszani vagy nem próbálják meg elkerülni valakinek a tekintetét. 46%-uk úgy nyilatkozott, hogy minden nap használja az eszközét arra, hogy valahogy elüsse az időt, 44%-uk pedig szórakozás céljára használja napi szinten.
Nem szeretünk beszélgetni, inkább a telefonunkat bújjuk – fotó: Thinkstock
A készülékek azonban nem pusztán szórakoztató eszközök, hanem mentőövet is jelentenek azok számára, akik inkább nem társalognának egy másik emberrel a mindennapokban felmerülő alapvető feladatok és teendők intézésekor. Az emberek csaknem harmada (31%-a) szívesebben intéz bizonyos dolgokat – például rendel taxit vagy keres útvonalat egy bizonyos helyre való eljutáshoz – egy weboldalon vagy egy alkalmazáson keresztül, mert
ezt könnyebbnek találja, mint egy másik emberrel való beszélgetést.
Akár a közvetlen kapcsolat elkerülésében, akár egy űr kitöltésében segítenek nekünk a mindennapokban, a készülékeinktől való folyamatos függésünknek köszönhetően már-már bepánikolunk, ha valamiért mégsem tudjuk őket használni. Az emberek harmada (34%-a) aggódik amiatt, hogy nem tudja lekötni magát, ha nem áll a rendelkezésére egy netre csatlakoztatott készülék. Sőt, 12%-uk még amiatt is aggódik, hogy nem tudja majd elfoglaltnak tettetni magát, ha a készüléke nem működik.
KOMOLYAN FÜGGÜNK, ÉS ÉSZRE SEM VESSZÜK
Dmitry Aleshin, a Kaspersky Lab termékmarketingért felelős alelnöke szerint: „A netre csatlakoztatott eszközöktől való függésünk többféle módon hat ránk, mint ahogy azt valaha is képzeltük. Kétség sem férhet hozzá, hogy a netre csatlakozva élvezhetjük a modernkori élet megkönnyítette szabadságot, ráadásul a készülékeknek életbevágóan fontos szerepük van abban is, hogy átsegítsék az embereket a különböző, egyesek számára nehézségeket okozó társasági helyzeteken. Mindegy, hogy a hálózatra csatlakozást mihez használjuk „mankóként”, elengedhetetlenül fontos gondoskodni arról, hogy a készülék egyrészt online állapotban legyen, másrészt mindig elérhető legyen, amikor a legnagyobb szükségünk van rá.”
Sokan félnek, hogy nem fogadják el őket, ha nincs menő telefonjuk – fotó: Thinkstock
Annak érdekében, hogy a mentőövként funkcionáló készülékünk mindig a rendelkezésünkre álljon, és mindig kiváló állapotban tegye azt – legyen szó bármilyen okról vagy helyzetről –, a Kaspersky Security Cloud segít a hálózati kapcsolat biztonságossá tételében:
Szeretném használni a készülékemet, miközben a barátomra várok. Biztonságos-e, ha a bár Wi-Fi-jére csatlakozom?
A Kaspersky Security Cloud védelmet nyújt az eszközöknek a hálózati fenyegetések ellen még akkor is, ha a felhasználónak nem biztonságos nyilvános Wi-Fi hotspotokon kell a készülékét használnia. Ez annak köszönhető, hogy az adatátvitel egy titkosított csatornán keresztül történik a személyes adatok biztonságban tartása érdekében, így a felhasználók készülékei mindenfajta kapcsolat esetén védelmet élveznek.
Jaj, ne! Unatkozom, de mindjárt lemerül a telefonom! Mit fogok így csinálni?
A felhasználók nyomon követhetik az akkumulátor töltöttségi szintjét a Kaspersky Security Cloud kezelőfelületén, ahol egy visszaszámláló mutatja, hogy hány perc van még hátra a készülék lemerüléséig. Emellett hordozható tápegységek széles köre is rendelkezésre áll az eszköz akkumulátorának menet közbeni feltöltéséhez.
Elvesztettem a telefonom! Mivel fogom így elfoglalni magam?
Ha megtörténne az elképzelhetetlen, és elvesztené vagy ellopnák a telefonját, a Kaspersky Security Cloud segítségével követheti és megvédheti készülékét az adatsérülésektől, így teljes nyugalomban érezheti magát. A távoli zárolási és helymeghatározási funkciók biztosítják, hogy készüléke biztonságban maradjon mindaddig, amíg újra a kezében nem foghatja.
Elkeseredett lépésre szánta el magát egy 34 éves ausztrál nő, aki húsz évnyi függőség után hiába próbált több módszerrel is, nem tudott leszokni a cigarettáról.
Krystel egy orvosi vizsgálat eredménye miatt döntött úgy, hogy felhagy a dohányzással, de a függősége sokkal erősebbnek bizonyult nála. Végül úgy döntött, fizikailag akadályozza meg magát abban, hogy rágyújthasson: a bokájánál fogva leláncolta magát a hálószobájában.
„Korábban már az is eszembe jutott, hogy elkövetek valamit, ami miatt lecsuknak, mert a börtön az egyetlen hely Ausztráliában ahol biztosan le lehet szokni.”
Az ABC riportere az önkéntes fogság tizenegyedik napján látogatta meg a nőt. Krystel azt mondta neki, hogy bízik a sikerben, hiszen a tizenegy nap alatt csak egyszer gyújtott rá, amikor muszáj volt elmennie otthonról, de ez már így is jóval hosszabb füstmentes időszak, mint amekkorára az elmúlt húsz évben bármikor képes volt.
A nő még legalább két-három hetet akar eltölteni bokáján a lánccal, ami csak ahhoz elég hosszú, hogy kimehessen a fürdőszobába. Krystel ágyának egyik oldalán konzervek állnak halomban, másikon kirakós játékok. Van a keze ügyében egy mikró, van wifije és a szerettei néha meglátogatják.
Krystal azt mondja, számára az a legnehezebb, hogy nem tudja, hogyan álljon a hétköznapi problémákhoz nikotin nélkül.
„Mindig a cigi segítségével kezeltem az embereket. Ha felbosszantottak, kimentem és rágyújtottam. Ezt már nem tehetem többé. Rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogyan oldjam meg a problémáimat dohányzás nélkül, ez volt a legnagyobb sokk az életemben. Jelenleg úgy érzem magam, mint egy kalapács és csak remélni tudom, hogy a következő hetekben újra megértővé tudok válni azokkal az emberekkel szemben, akiket szánalmasnak tartok.”
A szorongásos zavarban szenvedő emberek száma világszerte és hazánkban is évről évre emelkedik. Változó társadalmunkban újabb és újabb stresszkeltő helyzetekkel találkozhatunk, amelyek értékelése és megoldása egyénenként jelentősen eltérhet. Azonban a stressz sikertelen kezelése, az így megszülető szorongás utat jelenthet a pszichés zavarok világába. Hogyan alakulhat ki a generalizált szorongás? Mi jellemzi a „szabadon lebegő” szorongást? Milyen típusú terápiák jelenthetik a megoldást? Cikkünkből kiderül.
Már mindannyian átélhettünk életünket, jóllétünket veszélyeztető helyzeteket. Egy majdnem elszenvedett autóbaleset, főnökünktől kapott negatív visszajelzés vagy akár egy órai röpdolgozat kapcsán is átélhetjük a felgyorsult légzés, izomfeszülés és szapora szívverés érzését. Minden olyan alkalommal, amikor jóllétünket veszélyeztetik félelemnek nevezett alarmállapottal reagálunk. Gyakran érezhetjük feszültnek, idegesnek magunkat egy kellemetlen inger, esemény bekövetkeztére várva, anélkül is, hogy ismernénk a feszültség pontos okát. A meghatározatlan fenyegetés „balsejtelmét” általában szorongásnak hívjuk. Annak ellenére, hogy a félelem és a szorongás a legkellemetlenebb érzések közé tartoznak, rendkívül adaptív funkciókkal bírnak. Részben ezeknek köszönhetően vezetünk óvatosabban, dolgozunk keményebben munkahelyünkön. Az emberek egy része azonban olyan mértékű, szinte folyamatos szorongást és félelmet él át, melynek következtében lehetetlenné válik számukra az egészséges, normális életvezetés.
Megküzdés és szorongásos reakciók
Minden olyan esetben hajlamosak vagyunk fenyegetettség és stressz átélésére, amikor valamilyen változást megkívánó igényekkel vagy lehetőségekkel találkozunk. Az élet követeléseit hordozó stresszorok mindennapos kellemetlenségek, hosszan tartó problémák és traumatikus életesemények egyaránt lehetnek. A stresszorokra adott válaszainkat az események kiértékelésének módja és a hatékony válaszadásra való képességünk fogja determinálni. Ha úgy érezzük, hogy képességeink és erőforrásaink lehetővé teszik a helyzet megoldását, konstruktívabban fogunk reagálni a stresszorokra, és nagyobb eséllyel kerülnek el a negatív érzelmi és viselkedéses reakciók. A stresszre adott válaszok ebből kifolyólag nemcsak a stressz jellegétől függnek, hanem
visszatükrözik múltbéli élményeinket, viselkedéses készségeinket, szociális támogatottságunkat.
A fenyegetőnek értékelt stresszorra adott egyik kulcsfontosságú reakció a félelem, amely egy fizikai, érzelmi és kognitív elemeket tartalmazó válaszegyüttesből áll. Izzadunk, szívünk szaporábban ver, elsápadunk, akár ajkaink remegni kezdenek. Még veszélyesebb helyzetekben rémületet, pánikot vagy akár halálfélelmet is átélhetünk. A félelemtől nem tudunk koncentrálni, és a világról alkotott képünk is megváltozhat.
A generalizált szorongás
Minden esemény vagy tevékenység erőteljes szorongást, aggodalmat válthat ki a generalizált szorongásban szenvedő emberekből. Aggodalmaskodásaiknak tartalmát tekintve leginkább a „szabadon lebegő” szorongással jellemezhetnénk. A zavar tünetei meglehetősen diffúzak, ezért sokszor a környezetük nem veszi őket komolyan, mondhatni „nyafogósnak” véli őket. Az állapotot koncentrációs zavar, ingerlékenység, aggodalmaskodás, szorongás, nyugtalanság, izomfeszülés kísérheti. Ugyanakkor az alvás minőségével kapcsolatos problémák és a fáradékonyság is megjelenhet. Ha ezen tünetek közül az aggodalmaskodáson és szorongáson kívül legalább három tünet egyidejűleg, minimum hat hónapon keresztül fennáll, akkor a generalizált szorongásos zavar diagnózisa felállítható. Az ingerlékenység, folyamatos szorongás erőteljesen befolyásolja a hangulatot, mely idővel átbillenhet a folyamatos lehangoltság, motiválatlanság állapotába, így kialakítva a depressziót.
A generalizált szorongás kialakulásának magyarázatára különböző elméletalkotók már számtalan tényezőt meghatároztak. A humanisztikus és egzisztencialista megközelítés szerint a generalizált szorongás akkor jelenik meg, amikor valami miatt nem vagyunk őszinték önmagunkkal, így letagadjuk vagy eltorzítjuk gondolatainkat, érzelmeinket. Ennek a védekező alapállásnak a következtében alakul ki a szorongás és egyben
megakadályozza képességeink és lehetőségeink kiteljesedését.
A Carl Rogers által kialakított kliensközpontú terápiában a terapeuták igyekeznek feltétel nélküli pozitív elfogadásban és empátiás megértésben részesíteni kliensüket, így teremtve meg egy biztonságos közeget. Ebben a biztonságos térben a kliens képessé válhat felismerni saját szükségleteit, érzelmeit, gondolatait. A terapeuta célkitűzése és a szorongásos tünetek megszűnésének feltétele, hogy a klienseket rávezessék a saját ösztöneikbe vetett bizalomra és arra, hogy nyíltan viszonyuljanak önmagukhoz.
A kognitív pszichológia megközelítése szerint a szorongásos zavarok gyökere a nem megfelelően alkalmazkodó gondolkodásban rejlik. A számos elméletalkotó szerint az emberek egy része olyan alapvető és irracionális feltételezéseket alakított ki magának, amelyek alapvetően meghatározzák az őket ért események kiértékelését, és az esetek többségében ezek nem megfelelő érzelmi reakciókhoz vezetnek. A megközelítés szerint a szorongásos zavarban szenvedő emberekre jellemző, hogy elviselhetetlen és kétségbeejtő érzést élnek át, ha a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogy azt szeretnék. Továbbá szerintük legjobb mindig a legrosszabbat feltételezni. A kognitív terápiák során a bajok gyökerét képező maladaptív feltételezések megváltoztatására törekednek, illetve a stresszkeltő helyzetekkel való megküzdés támogatására.
Felhasznált szakirodalom:
Comer, R., J. ((2005). A lélek betegségei. Budapest, Magyarország: Osiris Kiadó.
Németh, A. (2003). Pszichiátria – másképp. Budapest, Magyarország: Medicina Könyvkiadó.
A nők alkoholizmusa ma nagyobb tabunak számít, mint a férfiaké. Az érintettek szégyellik, kínosnak tartják, és a rejtőzködésben, tagadásban a legtöbben már csak akkor fordulnak segítségért, amikor már nagy a baj. Pedig a nők, kiváltképp a 65 év felettiek, egyre többet isznak, a számok riasztók. Mégis, a közbeszédben alig-alig esik szó erről az egyre fontosabb problémáról. Nem véletlen, hogy idén a Száraz november akcióval, vagyis a 30 nap alkoholmentességgel is elsősorban a nőket célozzák meg.
„Az előző novemberben három hétig bírtam, most remélem, tovább fogom. Mekkora hülyeségnek gondoltam pedig az egészet, most meg várom.” „Olyan jó ez a csoport, rengeteg erőt ad, akkor is, amikor nincs november. A száraz november alatt értettem meg, hogy automatikusan nyúlok a sörhöz, ha stressz ér. A szárazság megtartása alatt jöttem rá arra is, hogy amikor rám tör a sör utáni vágy, és megállom, mennyire erősnek érzem magam, hogy sikerült legyűrnöm.” „Lenyomtam ma egy szülinapi bulit zérón. Állat büszke vagyok rá. Érdekes, de nem is hiányzott. Pedig még nincs is november.” „Elegem lett, hogy egyedül borozom otthon. Ezt a felismerést nektek köszönhetem.”
Íme, néhány vallomás a Száraz november – Egymás között elnevezésű Facebook-csoport faláról. De mi is az a Száraz november?
– Ez egyfajta kreatív mentálfitnesz az élethosszon át tartó örömért, a magasabb életminőségért és a generációkon átívelő jó hírnévért – mondja némi iróniával Dávid Ferenc biopolitikai szakértő, a Kék Pont Alapítvány munkatársa. Ha ennyiből még kevesen értenék, Dávid Ferenc hozzáteszi: az esemény valójában egy olyan hónap, amelynek időtartama alatt lemondunk az alkoholfogyasztásról, de nem azért, mert alkoholellenesek lennénk, éppen ellenkezőleg: annak érdekében tartóztatjuk meg magunkat, hogy a vágyainkat megregulázzuk, és az alkohol ne egyfajta kockázatként, hanem sokkal inkább örömforrásként jelenjen meg az életünkben. Ez a hónap valódi alkalmat nyújt arra, hogy önismereti úton szembesüljünk az alkoholhoz való viszonyunkkal, segít megérteni, miért is nyúlunk a pohár után. Ha pedig gondunk lenne az alkohollal – ami a hétköznapok sodrásában korántsem mindig tudatosul bennünk, hiszen annyi felmentő indokkal lehet italozni, például esténként a „munka utáni jól megérdemelt söröcskével” vagy hétvégenként a „jól megérdemelt baráti lazulással” –, ez a különleges hónap segít az ital okozta problémák korai felismerésében. Mindenekelőtt azonban egy hónap alkoholmentesség a szervezetünket fizikailag is megújítja.
A Facebook-csoportban a tagok a 30 nap absztinencia tapasztalatairól, a napi sóvárgás leküzdésének technikáiról, a szárazság megtartásának nehézségeiről osztják meg gondolataikat. E mellett e közösség afféle támogató csoportként is működik, ami a Száraz november életre hívói szerint az egyik legfontosabb küldetése az eseménynek: a tagok ténylegesen segítik egymást az alkohollal kapcsolatos problémák leküzdésében. Az egy hónapos absztinenciát ünnepélyes aktus zárja december elsején, az úgynevezett Megérkezés napja, amikor újra átadhatjuk magunkat – immáron a remények szerint a mértékletesség erényével felruházva – az alkohol adta örömöknek.
Fotó: Merész Márton
A Száraz november bölcsője a Tilos Rádió: itt, a Háttéridő című műsorban hirdette meg először 2015-ben az eseményt Dávid Ferenc. Ekkor azonban még csak százan csatlakoztak a kollektív, alkohol utáni sóvárgáshoz. – Egy évvel később aztán az eseményt átemeltük a Kék Pont biopolitikai projektjei közé – meséli az alapító.
A Száraz november egy 444-es cikknek köszönhetően lett egyik évről a másikra rendkívül népszerű: míg az induláskor csak száz, 2016-ban már egymillió embert ért el a Facebook-esemény, s a visszajelzések szerint több tízezren külső szemlélőként kísérték is. Ekkor alakult meg a zárt Facebook-csoport, amelynek másfél éve még csak kétszáz, ma már azonban közel hétszáz tagja van, a közösség pedig napról napra gyarapszik. Az esemény a kutatókat is felcsigázta: 2017-ben kérdőíves felmérést végeztek az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Kar kvalitatív kutatócsoportjának munkatársai, emellett az esemény résztvevőitől azt kérték, naplózzák az önmegtartóztató 30 napjuk tapasztalatait.
– A kutatásban részt vevők két kérdőívet töltöttek ki, a hónap elején 467 fő, a hónap végén 151 fő. A válaszadók fele nő, az átlagéletkor 34 volt. A kérdőívet kitöltők 76 százaléka teljesítette a kihívást, de az „elbukók” alkoholfogyasztása is jelentősen csökkent. Az „elbukók” és a „sikeresek” mentális állapota a sikerességtől függetlenül is javult – értékeli a kutatást Pados Eszter, az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Karának kutatója.
Pados Eszter hangsúlyozza, az „elbukó” kifejezés csak az alkoholfogyasztásra vonatkozik, önmagában már a szándék és a próba is siker. Az elbukásokról egyébként számos őszinte vallomás olvasható a Facebook-csoportban, sokan éppen ezáltal szembesülnek azzal, hogy már kialakult valamilyen szintű függésük az alkoholtól. A kutatásból kiderül az is, hogy ennek az online közösségnek mekkora megtartó ereje van. „Kitartok, olvasgatom az esemény bejegyzéseit, jó látni, hogy nem vagyok egyedül, és másoknak sem olyan egyszerű, ad némi erőt a közösség” – írja például az egyik résztvevő.
A reprezentatívnak nem tekinthető, ugyanakkor rendkívül fontos kutatás egyik tapasztalata az, hogy a magyar kultúrában az ivás számít konvencionálisnak, az absztinencia pedig devianciának. A kutatásban részt vevők szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy hol erőszakosabb, hol gyengédebb formában bár, de folyamatosan szembesülniük kellett a rátukmálás jelenségével.
„A barátom kifejezetten nem volt elfogadó, bár még csak egy előre tervezett buliról volt szó, de szinte már dühös lett, amikor említettem neki, hogy én aznap nem fogok inni” – olvasható a kutatásban az egyik résztvevő online naplójában. „Szívták a véremet, hogy miért nem iszol, hülyeség ez az egész, ez csak azoknak való, akik masszívan isznak satöbbi satöbbi. De álltam a sarat” – így szól egy másik vallomás. A Facebook-csoportban is kiemelten hangsúlyos elem, hogy ki milyen magyarázatokat talál ki arra, miért nem iszik. Lényegében csak a terhesek „kiváltsága” nem inni, annyira mélyen gyökeredzik a magyar társadalom mindennapjaiban az alkohol. Egy másik résztvevő a bukását is ezzel magyarázza: „Tavaly oltári balhé volt egy barátnőm szülinapi buliján abból, hogy nem fogyasztottam alkoholt. Ezt szerettem volna idén elkerülni, koccintanom csak kellett az egészségére, szóval lecsúszott egy rumos kóla.”
Az idei „szárazság” szervezői a nők italozásának speciális aspektusaira is szeretnék felhívni a figyelmet, ami az esemény nevében is megjelenik: Száraz november – Nők a pult előtt.
– A nők alkoholizmusa erősebb tabu, mint a férfiaké, az érintettek szégyellik, kínosnak tartják, és a rejtőzködésben, tagadásban a legtöbben csak akkor fordulnak segítségért, amikor már nagy a baj. Pedig a nők egyre többet isznak – állapítja meg Rácz József pszichoterapeuta, az ELTE Pszichológiai Intézetének munkatársa, a Kék Pont vezetője. Hozzáteszi: az italhoz nyúlás motivációi azonban alapvetően mások, mint a férfiak esetében. Míg a nők a fájdalmaik leküzdéséhez használják az alkoholt, addig a férfiak a társadalom felől érkező nyomás okozta stressz oldásához.
– Az, hogy a nők tendenciaszerűen kezdenek annyit inni, mint a férfiak, azért is probléma, mert a szervezetük rosszabbul reagál az alkoholra. Hamarabb lesznek részegek, hajlamosabbak az organikus, mentális betegségek kialakulására, nő a mellrák kockázata, és a májbetegségek is gyakoribbak náluk. A legtöbbet a 65 év feletti nők isznak, egyértelműen ők az egyik kiemelt kockázati csoport – magyarázza Rácz József, hozzátéve, a nők ugyan később kezdenek el inni, de „ivási karrierjük” rövidebb: hamarabb kezdik kezelni őket a súlyos alkoholproblémák miatt.
A nemzetközi adatok azt jelzik, hogy a nagy kockázatú alkoholfogyasztók között a nők és férfiak aránya hasonló (6 százalék), a már függőknél viszont a nők aránya a férfiakhoz képest kevéssel alacsonyabb (nők 4,4 százalék, férfiak 5 százalék). Sürgősségi ellátásban is hasonló arányban részesülnek. Ehhez képest a nyilvánosságban alig-alig beszélünk a nők alkoholizmusáról, illetve annak speciális aspektusairól.
Magyarországon csaknem nyolcszázezer embert és családját érinti az alkoholizmus. A drogproblémával, gyógyszer- és szerencsejáték-függőkkel bővül a szenvedélybetegek köre.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat múlt héten szervezett konferenciát, melynek fő kérdése az volt, hogy miként lehetnek a szenvedélybetegek és a szenvedélybeteg szülők gyermekei mégis boldogok. Kormos Piroska szociálpedagógus, a szeretetszolgálat munkatársa elmondta, a családokat megterheli, amikor valamelyik családtag bármilyen szenvedélybetegségben érintett.
Elmondta, minden esetben változó, hogy milyen erőteljesen van jelen az alkoholizmus és a függőség egy családban, azonban kivétel nélkül minden esetben hatással van ez a gyermekek lelki fejlődésére. Elmondható, hogy minden tizedik embert és a velük egy háztartásban élőket érinti az alkoholfüggőség – hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
Egy speciális programot hoztak létre a szeretetszolgálaton belül, mely során az érintett gyermekek csoportos beszélgetés során fejtik ki érzéseiket. A szakember szerint fontos, hogy a gyermek tudja azt, hogy az alkoholizmus vagy bármely más függőség nem az ő szégyene, nem az ő hibájából alakul ki.
A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)
Fontos a hozzáállás
A gyermek nem tudja megváltoztatni szülei viselkedését, de fontos szempont, hogy milyen hozzáállást mutatnak a gyermekek – hangsúlyozta Kormos Piroska. A szociálpedagógus szerint a legfontosabb és legelső, hogy a gyermekek képesek legyenek beszélni a körülöttük kialakult helyzetről, és merjenek segítséget kérni.
Rengeteg plakát és reklám hirdeti az alkoholos italokat, azonban Kormos Piroska szerint fontos lenne, hogy legalább ennyit beszéljenek az emberek a megelőzésről és a mértékletességről is.
Arra, hogy hol a határ a súlyos alkoholizmus és a nem súlyos között, nincs adekvát válasz – jelentette ki. Hozzátette: amennyiben az alkohol rossz hatással van az illető és annak családja életére, és az élete az alkohol körül forog, akkor ott már súlyos alkoholizmusról beszélhetünk.
Függő családban felnőtt függő gyerek?
A szociálpedagógus szerint tiltással soha nem lehet semmit elérni, az alkoholtilalom tehát nem segít a problémán.
Kormos Piroska a műsorban elmondta, kutatások szerint sokkal többen lesznek függők azok, akik függő családból érkeznek, amire genetikai alap is van, azonban a szocializációs háttér nagyobb hatással van erre. Amennyiben valaki azt tanulja meg a családban, hogy egy probléma megoldásaként valamilyen szerhez nyúlnak, akkor ez „beivódik”, és példa lehet a gyermekek számára is.
Az egyik „legnépszerűbb” szenvedélybetegség
A ksh.hu adatai szerint az alkohol a legelterjedtebb, tompító hatású drog, és a dohányzás után a legnépesebb táborral rendelkezik. Európa egyébként elsősorban bor- és sörfogyasztó. Magyarország a legtöbb alkoholt fogyasztó országok rangsorában pedig rendkívül „előkelő” helyet foglal el.
Az alkohol főként a fejlett világ problémája, ahol a betegségek több mint 9 százalékáért felelős.
Hivatalosan mennyi számít alkoholizmusnak?
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) krónikus alkoholizmusként a felnőtt férfiaknál átlagosan napi 60 gramm, a nőknél 40 gramm tiszta alkohol fogyasztását határozza meg, ez utóbbi nagyjából négy deciliter bornak felel meg.
Az alkoholproblémák átlagosan több mint 20 évvel rövidítik meg az életet, a demencia a vezető halálok ezeknél az embereknél – hangsúlyozta a THEN (Translational Health Economics Network) jelentésében.
Közölték azt is: az alkoholproblémák összefüggnek a demencia összes többi kockázati tényezőjével, a dohányzással, a magas vérnyomással, a diabétesszel, az alacsony iskolai végzettséggel, a depresszióval és a hallásromlással. Ez arra utal, hogy az alkohol sokféleképpen fokozhatja a demencia kockázatát.
A WHO adatai szerint egyébként az alkohol évente hárommillió ember halálát okozza.
Szenvedélyeink fogságában, amit a szenvedélybetegségekről tudni érdemes
A szenvedély az ember természetes létállapota. Boldog, érzelem dús pillanatainkban, szerelemben, kreatív alkotó tevékenységben éljük át, amikor az átszellemültség rendkívüli erővel mozgósítja belső energiaforrásainkat, elősegítve a teljessé válás, az önmegvalósítás élményét. A szenvedély felfokozott intenzitása megfelelő energiával vértez fel bennünket a nehezebb időszakok harmonikus megélésére.
A szenvedélybetegek számára az öröm, boldogság, eufória, kielégülés állapotának kizárólagos forrása egy fókuszált tevékenységre szűkül, élete ettől függ,látásmódja érzelemvilága beszűkül, miközben környezete szenved a viselkedése miatt, érzelmi elmagányosodás, anyagi erkölcsi kihasználás, agresszió miatt. A harmónia kibillen egyensúlyából, az értelem és érzelem harmonikus egysége felborul, a létezés megélésének gazdagsága, színessége beszűkül a szer használatára, mely kapcsolat szenvedélyes viselkedést mutat. A szenvedélybeteg saját létezését, érzelmi stabilitását, örömét a szenvedélye tárgyával való megéléstől teszi függővé. A szenvedély elveszti tápláló, feltöltő szerepét, és a személyiség építése helyett átveszi az uralmat és eredeti szerepéből kikerülve, ellenkezőleg, pusztítóan kezd el hatni.
Életének középpontjába a függőség kerül, mely az egészséges szenvedélyesség torzult megnyilvánulása. A szenvedélybetegségben differenciálatlan örömszerzés valósul meg, redukált értelmi, érzelmi és tevékenységi élménymóddal, aminek a felfokozott intenzitása csak pótolja a teljesség hiányát.
Valamely szer, szokás kizárólagos uralma jelenti a személyiség korlátozottságát, rabságát, mert nélküle az élet sivár, és kietlen a szenvedélybeteg számára.
Ez a hatalomátvétel, a függőség kialakulása lassan, szinte észrevétlenül történik, a kialakult szenvedélybetegségben viszont a személy már próbálja tagadni saját maga és a környezete előtt is, ezért a leszokást rendkívül megnehezíti a tagadás és a megvonásos tünetek jelenléte.
A szenvedélybetegség soktényezős etiológiájú zavar.
Mely tényezők játszanak jelentős szerepet a szenvedélybetegségek kialakulásában?
Genetikai hajlam, ha a családban valamely családtag szenvedélybetegségben szenved, örökölhető a betegség.
Gyermekkori traumák, elhanyagoló vagy túlvédő szülői attitűd, negatív környezeti hatások.
Mély, bensőséges interperszonális kapcsolatok hiánya, feldolgozatlanveszteségek.
Probléma megoldási inkompetencia érzése, munkahely elvesztése vagy túlhajszolt életvitel, stresszhelyzetek.
II. Viselkedéses addikciók az impulzuskontroll és az érzelemszabályozás zavarai
Kóros játékszenvedély. Kontroll nélküli szerencsejáték, mely endorfin és adrenalin termelődésével jár. Hatalmában tartja áldozatát, teljes vagyonvesztést idézhet elő.
Kényszervásárlás. A feszültség levezetésének és az örömszerzésnek egyetlen módja a vásárlás.
Munkaalkoholizmus, workoholic syndrom.A boldogság és siker egyedüli forrása a munka. Az ilyen ember csak a munkában érzi fontosnak magát. A magánéleti, kapcsolati, intimitási hiányait pótolja. A munkamániás nem azért dolgozik, hogy éljen, hanem azért él, hogy dolgozzon!
Számítógép-internet függőség. Menekülés a valós élettől,személyes kapcsolatoktól, felelősségtől egy olyan illuzórikus virtuális világba, ahol az álmok valóra válhatnak, ahol bármi megtörténhet, bárkivé válhatunk, bármit megtehetünk csekély befektetés mellett.
Szex és szerelem függőség.A szex olyan kényszeres cselekedetté válik, mely uralja az egész életét, az önkontroll elvész, a szexualitás elveszíti intimitását, meghittségét, az azonnali kielégülés vágya rabszolgájává teszi a függő személyt.
Társ és kapcsolati függőség (kodependecia). Kodependens az a személy, akisaját igényeinek háttérbe szorításaárán vállal felelősséget általában egy aktív szenvedélybetegért. Jellemzői: szorongás, depresszió, önértékelési zavar, tagadás, érzései elfojtása, kényszeres viselkedés.
A szenvedélybetegséggel küzdők lelkiállapotuk kiegyensúlyozott működéséhez, boldogságérzetéhez, mesterséges örömszerzők által kiváltott boldogsághormonokat vesznek igénybe.Saját belső energiaforrásukat, kompetenciájukat háttérbe szorítják a könnyen elérhető boldogság megszerzéséért. Kezdetben a szerhasználat öngyógyító szerepet tölt be.
De milyen más úton tudjuk elérni azt a boldogságszinten, ami szükséges a teljes és örömteli élethez.
Léteznek ugyanis pozitív szenvedélyek: szeretet, intim kapcsolatok, szexualitás, önmegvalósítás, család, hit, meditáció, sport, katarzis stb.
A titok az egyensúlyban rejlik, minden szenvedélyesen végzett tevékenység lehet építő, csak a túlzásba vitel, és az egyensúly eltolódása vezet szenvedéshez.
Igyekezzünk megtalálni életünkben azokat a természetes örömforrásokat, amelyek saját magunknak és a környezetünknek is boldogságot okoznak.
Érdekesség
Még a pszichoanalízis Atyjának tartott híres pszichiátert, Sigmund Freudot is magával ragadta a kokainmámor. Freud már elismert szakember volt, amikor tudomást szerzett a perui indiánok kokaincserje levélből előállított kivonatáról és annak serkentő hatásáról és önmagán is kipróbálta a szert. A szer hatása döbbenetes és eufórikus volt, duzzadt az energiától, tettrekészségtől. Ez a levél is egy ilyen állapotában született:
„Hódolatom, hercegnőm, nemsokára ott leszek. Pirosra csókollak és degeszre tömlek majd, és félúton meglátod, hogy ki az erősebb, az étvágytalan kicsi lány, vagy ez a hatalmas vadember, kokainnal átitatva.” Freud 1885.
Később visszavonta a kokain használatáról vallott nézeteit, és energiáját a pszichoanalízis kidolgozására fordította.
A szenvedélybetegségek kezelésének módszertani összefoglalása
Pszichodinamikus terápiák, ahol a betegség hátterében meghúzódó pszichés problémák feltárása és feloldása a cél.
Viselkedésterápiák, mely során a szer használatához kellemetlen ingert társítanak.
Biológiai terápiák: orvosi ellenőrzés mellett antagonista szerek alkalmazása.
Szociokulturális terápiák: önsegítő csoportok pl: Anonim Akoholisták.
Csoportterápiák, csoportban végzett dinamikusan orientált, a lelki eredetű problémák feltárása és megoldása a cél, pl: pszichodráma.
Relaxációs technikák.
Transzperszonális pszichiológiaiirányultságú megközelítés, mely a személyiség transzcendens megéléséből meríti gyógyító energiáját, pl: dinamikus meditáció, transz-légzés.
Egyéb alternatív terápiák: természetgyógyászat, akupunktúra, meditáció a teljesség igénye nélkül.
Magára ismert a fenti problémákból?
Tekintettel arra, hogy az életünkben megjelenő szenvedélybetegségek akaraterővel ritkán küzdhető le, javasolt fenti tünetek megjelenése eseténszakemberhez fordulni.
Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, ne késlekedjen!A tünetek okainak feltárása, meghaladása, új alternatívák találása lehetővé teheti, hogy újra örömmel és bizakodva nézzen a jövőbe.
Fennállásának első évfordulóját ünneplte az alkoholizmussal és játékszenvedéllyel küzdő betegek kezelésére specializálódott Minnesota Részleg a Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) addiktológiáján. A születésnap alkalmából újra találkoztak az egykori páciensek és a stábtagok.
A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának Minnesota részlege. Újságíró: Zsély Anna Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Már egy jogosítványt, egy fuvarozó céget és egy házasságot is elveszített László, amikor napi egy liter vodkáját elfogyasztva a tévét kapcsolgatta részegen. Véletlenül az egyik kereskedelmi csatornán kötött ki, ahol éppen egy riport ment a fővárosi Nyírő Gyula Kórházban akkortájt indult Minnesota Részlegről. „Néztem a tévét, és azt gondoltam, ott a helyem” – meséli.
Közel két évtizedes alkoholizmussal a háta mögött másnap egyből telefonált, egy hét múlva pedig túl volt a felvételi interjún is. 342 napja nem iszik, hetente kétszer jár Anonim Alkoholisták (AA) gyűlésre, ahol tisztséget is vállalt, ő felel a kulcsokért, és elrendezi a székeket, mielőtt a többiek odaérnek. „A zugivók gyöngye voltam, aki nagy okosan azt hiszi, otthon nem látják, ha a pólója alá dugott pálinkás üveggel érkezik” – emlékszik vissza. Reggel az első dolga levegővétel helyett is az volt, hogy meghúzza a vodkát a konyhában, amíg alszik a család. Még akkor is dugdosta az üres üvegeket, amikor szerettei elköltöztek tőle, és egyedül maradt a házban – ekkor futott bele a programba a tévében.
Miközben mesél, végig második felesége kezét fogja. Sztoriját egy gimnáziumi osztálynyi ember hallgatja, időnként őszintén felnevetve vagy éppen vadul bólogatva. Szavai minden jelenlévőnek ismerősek lehetnek, ugyanis kivétel nélkül alkoholizmus vagy játékszenvedély miatt keresték fel a Nyírő-OPAI addiktológiáján működő Minnesota Részleget. Most egy szinttel egykori kórtermeik alatt az osztályos nagycsoportoknak otthont adó teremben együtt ünneplik a Minnesota egyéves születésnapját és egyben saját gyógyulásukat. Csattannak a puszik, fogy a pogácsa és a Márka Cola. Csak akkor foghatna gyanút egy kívülálló, hogy nem érettségi találkozón jár, amikor a diplomázó gyerekeket és háromhetes unokákat tárgyaló párbeszédekbe belehallgatva olyan kérdések ütik meg a fülét, mint hogy jár-e a másik AA-ba.
Csinos kétgyerekes anyuka keveredik a huszonéves melegítős sráccal, ügyvéd külsejű nyakkendős-zakós figura cseveg a joviális nagymamával. Van, aki egyáltalán nem jár AA-gyűlésekre, más hetente kétszer is. Az egyik felszólaló 250 napja nem ivott, társának decemberben becsúszott ugyan egy egynapos ivászat, de alapvetően nem fogyaszt alkoholt.
Csoporttöbblet
A terápia időtartama 8 hét, meglehetősen kötött időbeosztással és szabályrendszerrel. A szigor fontos védő funkcióval és terápiás hatással bír, mivel a betegek sokéves dependencia után a részlegen az egészséges élet szervezettségét próbálgatják újra.
„Az egészségügy lehetőségeit és az önsegítő csoport sajátosságait integráljuk, a csoportterápia mellett egyéni konzultációkat tartunk. Nemcsak abban támogatjuk a betegeinket, hogy megküzdjenek a szenvedélyükkel, hanem abban is segítünk, hogy a személyiségfejlődés érettebb fokaira lépjenek” – magyaráz Tremkó Mariann klinikai addiktológiai szakpszichológus, a program vezetője. A hagyományos biológiai, pszichológiai és szociális tényezőkön túl a spirituális értékekre is figyelmet fordítanak.
Nagyban építenek arra a 12 lépésre, amire az AA is alapozza a szellemiségét, és a betegek rendszeresen ki is járnak a gyűlésekre. A hitelességet nagyban növeli, hogy a programban két saját élményű stábtag dolgozik. Golenya Éva felépülő segítő öngyógyítási kísérletként kezdett inni, amikor fiatal anyaként súlyos kényszerbetegség alakult ki nála. Tizennégy év függőség és egy öngyilkossági kísérlet után most épp azon a helyen próbál reményt adni másoknak, ahol bennfekvő betegként utoljára fogyasztott alkoholt.
Magyarországon közel 10 program működik hasonló elvek alapján, abban viszont különböznek, hogy állami, egyházi vagy alapítványi háttérrel működnek. Az első fecske a szigetvári intézmény volt, de tíz éve már a Nyírőn belül is működött – igaz, az főként játékfüggőket fogadott, és meg is szűnt. Az újonnan induló Minnesota legelső turnusa összesen két fővel indult, és bár a kihasználtság még mindig nem teljes, az már nem történik meg, hogy leül a személyzet csoportot tartani, és azt veszik észre, többen vannak, mint a betegek. Rugalmasságra viszont folyamatosan szükség van a stáb részéről. Az optimális működés érdekében állandóan vizsgálják a programot, figyelmet fordítva a betegek visszajelzéseire. Így jöttek rá például arra is, hogy a hétvégére hazautazó vidékieknek gond a pénteki késői AA gyűlés a városban, ezért előrehozták, és házon belül tartották meg.
Nem mindenki jut el ugyanakkor a program befejezéséig. Minden csoportnál van lemorzsolódás, az aktuális turnus kilenc főjéből például egy négyfős kemény mag maradt. Előfordul, hogy a stábtagok kérnek fel valakit távozásra, ha úgy érzik, nem kellően motivált, vagy a viselkedésével kifejezetten árt betegtársainak, mert például részegen megy vissza kimenő után.
Előző életek
A gyűlésen részt vevőkben nemcsak szenvedélyük a közös, hanem az évek során az alkohol vagy játék miatt összegyűlt veszteségeik is. Nem véletlenül hangzik el többször is az előző életemben kifejezés, hiszen a jelenlévők a sokéves függőséggel párhuzamosan több millió forintot, családot, lakást, jól menő vállalkozást veszítettek, hogy aztán józan életet kezdve újra felépítsék magukat. Jó példa erre József, aki nemrég érkezett haza a fia angliai diplomaosztójáról. Az üzletember, aki korábban több boltot és kocsmát üzemeltetett, és 500 négyzetméteres házban élt, hajléktalanként vesz részt az ünnepi gyűlésen. Alkoholizmusának és játékfüggőségének 25 éves története whiskyzéssel és kaszinózással indult, majd ahogy elveszítette mindenét, az utcán folytatódott, ahol aprópénzt kéregetett kannás borra.
A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának Minnesota Részlege. Újságíró: Zsély Anna Fotó: Tuba Zoltán - Origo
A hajléktalanrendelésen éppen a Minnesota pszichiáteréhez került, ő ajánlotta neki a programban való részvételt. A nyolchetes turnus elvégzése óta leadott közel 50 kilót, és több állásban dolgozik – egyik munkahelye saját egykori üzlete, ahol immár alkalmazottként van jelen. Absztinensszállón lakik, mert hiába engedhetne meg magának albérletet, úgy érzi, még szüksége van a közösségben töltött időre, eközben azonban szorgalmasan építgeti visszatérését az üzleti életbe. Kapcsolatai az évek során sem koptak el, így sokan örömmel fogadták visszatérését a munka világába, és egykori partnerei sorra keresik meg józanságának hírére.
Nem könnyű ugyanakkor megszabadulni az alkoholistastigmától. „Volt, hogy az öcsém reggel-este szondáztatott. Ha megbotlok vagy piros az arcom, az első gondolata mindenkinek az, hogy megint ittam” – említ pár példát. A hozzátartozók körében amúgy is gyakori, hogy nehezen fogadják el a változásokat. Józsefet a rokonai rendszeresen kínálják pezsgővel, de a gyűlésen más is beszámol olyan esetről, hogy egy buliban ismerősétől a kérése ellenére, poénból majdnem alkoholtartalmú italt kapott üdítő helyett.
Új igények
Bár a részleg alapvetően alkoholistákat és játékfüggőket fogad, igyekeznek reagálni az újabb típusú problémákra is. A nyolchetes turnust egy hete befejező huszonkét éves Balázs például online szerepjáték-függőséggel került be. Kollégistaként a szobatársai mutatták be neki a Worlds of Warcraftot (WoW), ám a kezdeti pár órás játékok lassan megnyúltak, háttérbe szorítva a kapcsolatait és a tanulmányait. Eljutott oda, hogy a nap 24 órájából minél többet próbált a WoW világában tölteni. „Sajnáltam az időt evésre és alvásra. Minden, ami nem a játék volt, fölöslegesnek tűnt” – emlékszik vissza. A virtuális közösségben biztonságban érezte magát, és meg tudott feledkezni a kudarcairól. „Végre figyeltek rám, voltam valaki. Azt a sikert, amit a munka vagy a suli terén nem értem el, itt éltem át, de még a bánatot és a törődést is” – beszél arról, mit adott neki a játék. Az egyetemet félbehagyta, és otthonról is mennie kellett, mivel ott nem játszhatott, és elkezdett kisebb értékeket elemelni, hogy finanszírozni tudja az internetkávézók óradíjait.
Az utcára került, de még hajléktalanként sem adta fel a játékot. Amikor végül felvették az egyik fővárosi pszichiátriára, a szerváltás csapdájába esett: a játékot edzéssel helyettesítette, és rendszeresen addig hajtotta magát, amíg alig tudott mozogni az izomláztól. A Minnesotán a program szigorú időbeosztása struktúrát és rendszert tanított neki, így a turnust elvégezve abban bízik, hogy önállóan is rendszeres életvitelt tud kialakítani fix munkahellyel. „Tudod, hogy valami nem működik rendesen, de nem fogadod el” – foglalja össze sokak tapasztalatait.
Apró karcolások a karon és a combon, amelyek a hosszúujjú pulóver és a hosszúnadrág által gondos takarásban vannak, azonban viselőjén örökké nyomot hagynak. Az önsebzés, amely számos formában megnyilvánulhat, az autoagresszió egyik fajtája. Lényege, hogy a személy erőszakos cselekedete önmaga ellen irányul. Mi vezethet odáig, hogy valaki a belső fájdalmát, külső, fizikai sebekbe fordítsa át?
Az önsebzés leggyakoribb formája a vagdosás vagy a bőr felső hámrétegének megkarcolása éles tárgyakkal (pl. penge, kés, tű hegye). Más szóval falcolás. Önsebzésnek számít még saját magunk ütögetése, az önégetés (pl. cigarettacsikk elnyomása a tenyéren, karon) vagy tudatmódosító szerek egészségre káros mennyiségben való fogyasztása. Az öncsonkítás önmagában ritkán végzetes. Az önmaguk ellen forduló személyek célja legfőképp valamilyen belülről nyomasztó, és
elviselhetetlen lelki fájdalom testivé való átfordítása.
Azzal, hogy kárt okoznak magukban a testük csonkítása által, elvonódik a figyelem a szűnni nem akaró belső sebekről. Definíció szerint önsebzésnek számít minden olyan szándékos és direkt viselkedés, amely a saját test károsodását idézi elő, halálos kimenetel nélkül. Mindezek ellenére az önsebzésre hajlamos egyének körében gyakori az öngyilkosság.
A vérző sebek enyhítik a szorongást
A belső fájdalom hátterében, amit az öncsonkítással igyekeznek enyhíteni, általában valamilyen szorongató állapot áll. A szorongást leggyakrabban családi vagy munkahelyi problémák idézik elő, de kiválthatja az elutasítottság, a magányosság és az elhagyatottság érzése is. Az öncsonkítás felfogható még stresszhelyzetekre adott destruktív megküzdési stratégiaként is. Könnyen függőség alakulhat ki, mivel az önsebzőnek egyszerűbbnek tűnik a penge után nyúlni, majd megejteni egy-két vágást, mint szembenézni a szorongató negatív érzésekkel.
Figyelemre éhezhetnek
Az önsebzés főként serdülőkorban gyakori, a frontális lebeny éretlensége következtében a serdülők kevésbé képesek kontrollálni a bennük felgyülemlő indulatokat, így azokat maguk ellen fordíthatják, mivel más úton nem képesek levezetni. Egy másik elképzelés szerint a figyelemfelkeltés egyik útja lehet a saját maguk ellen irányuló agresszió.
A karokon tátongó vágások a figyelem iránt érzett kétségbeesett vágyakozás hírnökei.
A környezet szerepe is jelentős az önsebzés kialakulásában és fennállásában. Sok esetben a kortársaktól és/vagy a családtagoktól érkező folyamatos kritika és bántalmazás válthatja ki az önkárosító viselkedést. A rizikófaktorok közé sorolható az elhanyagoló, bántalmazó családi környezet, valamint a gyerekkori abúzus.
A lelki fájdalom a testi sebek által enyhítődik.
Fontos tisztázni, hogy az időben észrevett önsebzés nem vezet öngyilkossághoz. Az öncsonkító személy figyelemre vágyik, a bőrén ejtett maradandó nyomokkal szeretne valamit üzenni, leginkább azt, hogy odafigyelésre lenne szüksége. Az állapot ritkán tartós, idővel elmúlhat, ám felnőttkori megléte további mentális problémák meglétére adhat okot.
Ha magára vagy a környezetében élő személyre ismert, itt érdemes segítséghez fordulnia:
Magyar Lelki Elsősegély: 116-123(a nap 24 órájában ingyenesen hívható)
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: 116-111 (0-24)
Felhasznált szakirodalom:
Klonsky, E. D., Oltmanns, T. F., & Turkheimer, E. (2003). Deliberate self-harm in a nonclinical population: Prevalence and psychological correlates.American journal of Psychiatry, 160(8), 1501-1508.
Laye-Gindhu, A., & Schonert-Reichl, K. A. (2005). Nonsuicidal self-harm among community adolescents: Understanding the “whats” and “whys” of self-harm.Journal of youth and Adolescence, 34(5), 447-457.
Nock, M. K. (2009). Why do people hurt themselves? New insights into the nature and functions of self-injury.Current directions in psychological science, 18(2), 78-83.
Forrás: Sas Eszter Krisztina - mindsetpszichológia.hu
Nem, akarni sajnos nem elég, mert a függőség betegség. Bajzáth Sándor felépülő függő, addiktológiai konzultás legújabb cikkében azoknak mutat irányokat, akik eldöntötték, leszoknak.
Itt az új év, új lehetőségek, új remény. Sokan fogadkoznak, hogy ezentúl abbahagyják a használatot. Idén minden más lesz. Többé már nem akarnak inni, drogozni. Eljött a megváltó krízis, ami esély is jó esetben. Igen ám, de hogyan tegyék?
Bajzáth Sándor szenvedélybetegsegítő sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain), nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 15 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben.
Fotó: Bajzáth Sándor
A terápiás csoportokon, az egyéni konzultációimon, valamint a hétköznapokban is gyakran felbukkanó kérdés, hogyan lehet leszokni? Csak akarni kell! - hallom gyakran a választ! Ez csakis akaraterő kérdése! – mondják sokan. Ki kell bírni, ennyi. Aki erre képtelen, az akaratgyenge! Ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, ez nem így van.A függőség BETEGSÉG.Ezért nem kizárólag akaraterő kérdése, bár persze akarni is kell a józanságot. A függőség krónikus, gyógyíthatatlan, ám kezelhető BETEGSÉG.
Nem elég akarni!
Ha valaki szemüveges, attól nem fog jobban látni, ha csak jobban akar látni, ahhoz azért kell a szemüveg, vagy kontaktlencse is. Ha valakicukros, nem elég, ha nem akar az lenni, ahhoz szedni kell az inzulint is, és figyelni kell a táplálkozásra, életmódra is. Na, így van ez a függőséggel. Ha valaki nem akar inni, vagy drogozni, annak eléréséhez nem elég, ha csak akarja. Csak szorítani, erőből csinálni csak ideig-óráig lehet, idővel bele fog az illető fáradni.
Ugyanaz a játszótér, a játszópajtások és a játékszer
Ha nem hajt végre alapvető változtatásokat az életében, akkor szinte biztosan vissza fog esni és újra használni fog. Azt szokták felépülő berkekben mondani, hogy nem kell mást megváltoztatni, csak a játszóteret, a játszópajtásokat, és a játékszert… Önmagában egyik sem elegendő általában.
A konzultációkon átbeszéljük a klienssel, mik az életének azok a területei, amik közrejátszanak abban, hogy iszik, min és hogyan érdemes változtatnia ahhoz, hogy felépülhessen. Először is nem kellmeginni az első kortyot, és elég mindig csak aznap nem inni, használni.
Ha nem megy az egész nap, lehet ezt az időt órákra bontani. Szép lassan gyűlni fognak így a józan órák, napok. A függő kapcsolatrendszere általában csak szerhasználókra szűkül idővel.Ez nálam is így volt.Gyakorlatilag a baráti köröm lassan az évek alatt, csak droghasználókra korlátozódott, hozzáteszem, hogy a normális emberekkel nem is igazán értettem szót, nem érdekeltek a dolgaik, nyavalyáik, nem igazán mozgatott meg a munka világa.
Helyette sokkal inkább az foglalkoztatott, honnan és mit lehet szerezni, mi mivel kombinálva ütősebb, ki van kórházban, melyik elvonó a “jobb”, ki hol ül börtönben éppen, vagy jobb esetben az, hogy milyen zenét hallgassak.Az ábrándjaimban is inkább egy óriási kamionnyi cuccal heverésztem sok rám kiéhezett nő társaságában valami yachton, mint valami termelési egységben.
A masszív alkoholistáknak gyakorlatilag csak alkesz haverjaik vannak, akikkel együtt vedelnek a kocsmában, vagy ha az illető otthoni ivó, akkor meg lehet, hogy nincsen már senkije, akivel megoszthatná a dolgait, ezért a felépülés szempontjából a legfontosabb egy új, józan kapcsolatrendszer kialakítása. Vannak zugivók, munka után otthon ivók, akiknek maradnak azért nem alkoholista barátaik, ám ők sem tudnak olyan jól segíteni, mivel nem ismerik a függőség természetét. Ehhez kellenek azok a “szakemberek”, más felépülőben levő függők, akik már átmentek ezeken a dolgokon, érzéseken, helyzeteken, és tudják, mire van a függőnek szüksége ahhoz, hogy józan maradjon.
Fotó: Bajzáth Sándor
Olyan emberek, akikkel azonosulni tud a leszokni vágyó, akik tudnak saját példákat hozni erkölcsi prédikációk helyett, amik tapasztalataim szerint semmit se érnek.Nem Coelho összes kell ide, meg Facebook okosságok, hanem sok-sok személyes tapasztalat és együttérzés.Nagyon, nagyon fontos a “nem vagyok egyedül” illetve a„van remény”érzésének a megtapasztalása, aminek a tere elsősorban az önsegítő közösség lehet. Amikor láthatom, hogy vannak, akik hasonló ivászat, droghasználat után sok-sok éve képesekjózanul élni, az olyan plusz, amit semmi más nem tud megadni.
Költözés? Az nem lesz elég
Amikor az egyik függő segít a másiknak, az nagyon erős, páratlan.Sokan a helyváltoztatásban bíznak, ez is hasznos lehet, de önmagában nem elég. Annak idején az első (sikertelen) rehabom után azt gondoltam, hogy majd a helyváltoztatás megoldja a problémát. De ez egyáltalán nem volt így, azt a személyiségemet, ami akkor voltam, vittem magammal. A gondolkodásom, a dolgokhoz való hozzáállásom, a problémamegoldó készletem ugyanaz volt, így nem volt csoda, hogy földrajzilag is más helyeken előbb-utóbb - inkább előbb - újra használni kezdtem.
Nagyon hamar, a vidéki kisvárosban is megtaláltak, azaz bevonzottam azokat az embereket, helyzeteket, amik visszaesésre sarkalltak rövid időn belül. Sok függő továbbra is igyekszik ugyanúgy kihasználni a szociális rendszert, azaz sokszor ugyanúgy élősködnek, mind korábban, és közben csodálkoznak, hogy miért is esnek vissza?Én például nagyon-nagyon dühös voltam, amikor a rehabon nem engedték, hogy leszázalékoltassam magam a hepatitisz C-mel.
Teljesen fel voltam háborodva, hogy képzelik ezek…? Amikor anyáméknak mennyi pénzébe kerülök, és akkor kihúznak a zsebünkből fix negyven-ötvenezer forintot? Felháborító! Most azt gondolom utólag, hogy a lehető legjobban jártak el avval, hogy nem hagyták, hogy leszázalékoltként, nyugdíjasként, hereként élősködjek a rendszeren. Biztos vagyok benne, nem ott tartanék, ahol most vagyok, maradt volna a “majd eltartanak mások” attitűdöm, nem sarkallt volna tanulásra, fejlődésre.
Ha belegondolok, most sok év józansággal a hátam mögött minden egészen más. Máshol lakom, mások a barátaim.
Drogterjesztés helyett dolgozom
A régi kapcsolataim eltűntek, nem azért, mert lenézem őket, hanem mert más dolgok foglalkoztatnak egy szerhasználót, alkoholistát, mint egy felépülő józant, nincs igazán közös téma. Más a hobbim és más a munkám, nem szerhasználóval élek együtt. Heverés helyett sportolok, drogterjesztés helyett dolgozom, helyben topogás helyett folyamatosan tanulok, épp holnap kezdek egy újabb képzést, a magam elmagányosítása helyett anonim önsegítő közösségbe járok, igyekszem kikérni mások véleményét, ha kételyeim vannak, és igyekszem hagyatkozni is rájuk.
Fotó: Bajzáth Sándor
Titkolózás helyett inkább elmondom, megosztom, mi van velem, igyekszem nem „benyelni”, ha valakivel bajom van, hanem kimondom, megbeszélem az illetővel, nem várok arra, hogy majd elmúlik magától. Nem múlik, ott dolgozik… Aki már nem akar inni, az jobb, ha nem kocsmába jár kikapcsolódni. Aki nem akar drogozni, az neaktív droghasználókkaltöltse az idejét, mert tuti vissza fog esni. „Aki sokat jár a fodrászhoz, annak levágják a haját...”
A függők visszaesésének vannak előjelei. Ez egy elég hosszú lista, amit hiába tud kívülről az ember, ezek olyan dolgok, amiket legjobban mások - főleg más függők - vesznek észre rajtunk, mi magunk kevésbé. Persze csak akkor, ha beszélünk, és őszintén beszélünk magunkról, a dolgainkról, érzéseinkről. Ha elintézzük annyival, hogy minden rendben, hogyan kaphatnánk visszajelzést? Legfeljebb már túl későn, akkor, amikor már annyira látványosan vagyunk rosszul, hogy szinte tuti, hogy perecelés lesz a vége.
Összegezve: hogyan maradna az az ember józan, aki ugyanúgy él, ugyanazok a szokásai, aki nem kezd el új kapcsolatokat kialakítani, aki nem kezd el másként élni? Ha minden marad a régiben? Ha ugyanabban a pusztító kapcsolatban él továbbra is, ha ugyanazon a túl stresszes munkahelyen ugyanazzal az időbeosztással él, ha ugyanazzal a baráti körrel szeretne változást elérni? Hogyan lehet józannak maradni azon a munkahelyen, ahol mindenki iszik és mindenki kínál körülötte? Hogyan lehet úgy felépülni, hogy nem válik le a szülőkről, nem nő fel, gyerekszerepben marad? Sehogy.
A skizofrénia talán a leginkább félreértett rendellenesség ma a „lélek betegségei” között. Olyan pszichopatológiáról van ugyanis szó, ami az esetek többségében meglehetősen feltűnő, ám a hétköznapi gondolkodás számára sajnos nem igazán értelmezhető. Az márpedig, ami ennyire furcsa és idegen, rendszerint felettébb kellemetlen és félelmetes is egyben. De biztos, hogy jogosak az efféle érzelmek? Tudod, mi zajlik pontosan egy zavart személy elméjében? Lásd a világot most az egyszer a skizofrének szemével!
„Hogy mit jelent nekem a skizofrénia? Ólmos fáradtságot és zűrzavart, azt, hogy minden egyes dologról ki kell derítenem, hogy a valóságos dolgok közé tartozik-e, vagy a nem valóságos dolgok közé, márpedig a kettő igen gyakran összeér. Azt jelenti, hogy a látottak és a hallottak zavaros kuszaságából kétségbeesetten próbálok egyenes és tiszta gondolatokkal kilábalni, és azt, hogy valakik a gondolatokat kiszívják a fejemből, én meg ott ülök egy értekezlet kellős közepén, és nem tudok mit mondani. Azt jelenti, hogy látom magam néha a saját agyamban sétálni, vagy látom azt a lányt az én ruháimban, aki mindazt végrehajtja, amire én gondolok. Azt jelenti, hogy tudom, hogy állandóan >>figyelnek<<, és hogy úgyse sikerülhet soha semmi az életemben, mert minden törvény ellenem van, és hogy teljes megsemmisülésem egyébként sincs már túl messze.”(Rollin, 1980,162.)
Aligha lehetne érzékletesebben összefoglalni az említett betegségben szenvedők általános megpróbáltatásait. A skizofrénia lényege ugyanis a különféle mentális működések fokozatos leépülése, végső soron pedig az érzelmek, a gondolatok és a viselkedésformák közötti összhang teljes szétesése. A szóban forgó rendellenesség tünetei éppen ezért rendkívül változatosak lehetnek. A továbbiakban mégis megpróbáljuk röviden összegezni a legalapvetőbbeket. Ahhoz azonban, hogy jobban megérthessük ezeket és az ettől szenvedőket, lássunk egy-két beszámolót is a tünettan mellett olyan emberek tollából, akiknek
első kézből van tapasztalatuk a skizofrénia valóságáról.
A figyelem zavarai
Legtöbben képesek vagyunk figyelmünk szelektív irányítására, vagyis a fontos és a zavaró információk megkülönböztetésére és szétválasztására. A skizofrén személyek ezzel szemben képtelenek az irreleváns ingerek hatékony kiszűrésére. Mivel az agyuk ily módon túlságosan is sokféle érzékletet enged be egyszerre, az elméjük gyakorlatilag mit sem tud kezdeni a ráömlő információtengerrel. Jól érzékelteti ezt az alábbi részlet:
„Képtelen vagyok koncentrálni. Az a baj, hogy szétszalad a figyelmem. Több beszélgetést is követek egyszerre. Mintha valami adó-vevő állomás lennék, átmennek rajtam a hangok. Az agyam viszont képtelen velük megbirkózni. Nem megy, nem tudok egyetlen hangra koncentrálni.”(McGhie és Chapman, 1961, 104.)
A gondolkodás zavarai
Skizofrénia esetén a logikus gondolkodásnak a folyamata és a tartalma is igen komoly károkat szenvedhet. A betegek szavai többnyire ugyan még értelmesek, ám az általuk használt kifejezések között sokszor semmiféle kapcsolat nem figyelhető meg. A racionális asszociációk rendszere gyakran teljesen szétesik a fejükben, az írásuk és a beszédük éppen ezért egyformán összefüggéstelen lehet. A következő idézet hatásosan szemlélteti, hogy kívülállóként milyen nehéz lehet ezt a fajta gondolkodást megérteni:
„Ha a dolgok a vetésforgó szerint alakulnak, akkor minden mindennel összefügg, és mindenhez igazodik. Arra a korábbi dokumentumra hivatkozom, amelyhez külön hozzáfűztem, és ezek ellenőrzött tények voltak, és itt van még az is, ami a kislányomra vonatkozik, hogy a jobb füle alul nagyon cimpás, és ő a Mary Lou-nak. A következtetéseket általában nem mondják ki, és nem viszik bele a sűrített tejbe, meg sehová se, talán gazdasági, differenciálszámítási, állami támogatási, csődügyi, szerszámok, épületek, kötvények, nemzeti tőzsdék, alapítványi játékok miatt, időjárási és kereskedelmi okokból kifolyólag, mert a kormány minden ízében recseg-ropog, és összeolvad az elektronikával, úgyhogy egyáltalán nem lehet tudni, hogy mi volt előtte.”(Maher, 1966, 395.)
A skizofrének gondolatai számunkra több mint irreálisak, számukra ellenben nagyon is valóságosak.
Az észlelés zavarai
Akut pszichotikus epizódok során a betegeknek gyakran vannak olyan élményeik, hogy a világ teljesen megváltozott körülöttük, s hogy már-már a saját testük sem a régi. Az észlelés efféle „rövidzárlatai” a mindenki által jól ismert hallucinációk. Ezek definíció szerint olyan belső, pszichikai észleletek, amelyek még külső, fizikai ingerek hiányában is megjelennek. Igaz, hogy enyhébb auditív és a vizuális hallucinációk még az egészséges emberek körében is megfigyelhetőek, a skizofrének efféle „illúziói” azonban azoknál sokkal intenzívebbek és rémisztőbbek. Nézzünk egy hátborzongató esetet:
„Volt egy olyan időszak, hogy amikor a munkatársaimra ránéztem, csupa eltorzult arc meredt vissza rám. Fogaik fullánkokként álltak ki szájukból, és fel akartak nyársalni velük. Nem mertem ránézni senkire, mert attól féltem, hogy bekapnak. A betegség egy pillanatra sem hagyott békén. Nem tudtam aludni, le se mertem hunyni a szemem a démonok miatt. Időnként fel-alá rohangáltam a házban, hogy megkeressem őket. Mindenhol kikezdtek már, álmomban is, ébren is. Úgy éreztem, hogy előbb-utóbb teljesen felemésztenek.”(Long, 1966)
Az érzelemkifejezés zavarai
Gyakori tapasztalat, hogy a skizofrén személyek érzelmi megnyilvánulásai egyáltalán nem illeszkednek az aktuális helyzetekhez. Ilyen például az az eset, amikor valaki boldogan nevetve ad elő egy felettébb tragikus történetet. Az sem ritka persze, hogy a betegek mindenféle emocionalitástól elzárkóznak, s hogy inkább a saját világukba vonulnak vissza. Egy skizofrén apa például teljesen közömbösen fogadhatja annak hírét, hogy rákot diagnosztizáltak egyik gyermekénél. Az alábbi idézet arról tanúskodik, hogy az efféle tünetek nemcsak a kívülállókat, hanem a betegeket is meglehetősen rosszul érintik:
„Amikor beszélek valamiről, az eseteknek legalább a felében egy csomó más dolog is zakatol a fejemben. Bizonyára megütköznek az emberek rajtam, amikor olyasvalamin nevetek, ami egyáltalán nincs kapcsolatban azzal, amit mondok, de nem tudják, hogy mi történik bennem, hogy milyen gondolatok kergetik egymást a fejemben. Attól függetlenül, hogy éppen valami nagyon komoly dologról beszélek, olyan vicces dolgok is eszembe jutnak, amiken nevetnem kell. Ha képes lennék egyszerre egy dologra koncentrálni, talán nem tűnnék mások szemében olyan idétlennek.”(McGhie és Chapman, 1961, 104.)
Az érintettek számára idővel minden ember kiismerhetetlen lénnyé változik. Mindez persze fordítva is igaz…
Veszélyesek a skizofrének?
Saját magukra igen, más emberekre azonban csak nagyon ritka esetekben. Akárhogy is nézzük, a skizofrének nem tehetőek felelőssé azért a „tébolyért”, amelybe akaratuk ellenére kerülnek bele, s amitől ők maguk is rendkívül szenvednek. Amint az a fent leírtakból szépen kitűnhet: a skizofrének nem akarnak „őrült különcök” módjára viselkedni. Nem szeretnének ettől a kifejezetten súlyos és ijesztő zavartól szenvedni. Nem kívánnak feltűnősködni. Nem akarnak másokat megfélemlíteni. Ők is hétköznapi és egészséges emberek szeretnének lenni. Orvosi segítség híján és pszichológusi támogatás nélkül azonban aligha tudják ezt megvalósítani. Ők is ugyanolyan tanácstalanul állnak tehát ezelőtt a patológia előtt, akárcsak mi. Csakhogy amíg mi sokan vagyunk, ők többnyire egyedül.
Felhasznált szakirodalom:
Smith, E. E., Nolen-Hoeksema, S., Fredrickson, B. L., & Loftus, G. R. (2005).Atkinson & Hilgard Pszichológia.Osiris Kiadó, Budapest.
A fiúk az első, a lányok a harmadik helyen állnak az alkoholizálásban.
Az Egészségügyi Világszervezet összesítése szerint nagyon úgy tűnik, hogy alkoholba fojtják a kamaszkorukat a magyar tinédzserek. A WHO a 15 évesek körében végzett felmérést 36 országban, és állított össze listát az alapján, hogy hol részegedtek le már legalább kétszer életükben ennek a korosztálynak a tagjai.
A lányok listáján Magyarország a harmadik helyen végzett, nálunk a megkérdezettek 33,5 százaléka mondta azt, hogy 15 éves korára már legalább kétszer volt részeg.
Helyezett
Ország
Legalább 2x lerészegedtek (lányok)
1.
Dánia
37.6%
2.
Wales
33.6%
3.
Magyarország
33.5%
4.
Skócia
32.9%
5.
Litvánia
32.7%
6.
Anglia
30.9%
7.
Észtország
29.3%
8.
Csehország
28.6%
9.
Szlovénia
28.3%
10.
Málta
27.6%
A fiúknál viszont Magyarország vezeti a listát 41,2 százalékkal.
Helyezett
Ország
Legalább 2x lerészegedtek (fiúk)
1.
Magyarország
41.2
2.
Litvánia
40.6
3.
Horvátország
39.9
4.
Dánia
39
5.
Szlovénia
32.6
6.
Skócia
32.4
7.
Finnország
32.2
8.
Csehország
31.5
9.
Észtország
30.9
10.
Lettország
30.5
Népszerű az alkoholfogyasztás a 15 évesek körében Litvániában és Horvátországban, valamint Dániában és Wales-ben is. A legjózanabb életet Izraelben és Izlandon élik a kamaszok.
Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő tett fel írásbeli kérdést Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek arról, hány pszichiáter dolgozik állami alkalmazásban az országban.
Kásler helyett Rétvári Benceválaszolt, aki azzal nyitott, hogy a kormány 2010 óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy megfelelő számú és felkészültségű dolgozó álljon rendelkezésre az egészségügyi intézményekben. Ezután hosszan írt arról, hogy mi mindent vittek véghez a bérfejlesztés és a munkafeltételek javítása területén. Kijelentette azt is, hogy
"Magyarország Kormányának pozitív intézkedésekkel sikerült az elvándorlási tendenciákat az utóbbi években jelentősen mérsékelnie".
Ungár kérdésére végül az utolsó mondatban válaszolt, e szerint Magyarországon az állami fenntartású intézményekben főállásban
403 pszichiáter,
45 gyermekpszichiáter,
251 klinikai szakpszichológus
és 1180 pszichiátriai szakápoló dolgozik.
Májusban, gyereknap előtt írtunk arról, hogylesújtó jelentés látott napvilágot a magyar gyerekek mentálhigiénés állapotáról. A riportot – amelynek témája volt egyebek mellett a gyerekszegénység, a gyerekbántalmazás és a fogyatékkal élők megkülönböztetése is – a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány készítette, s kiderült belőle, hogy Magyarországon mindössze 40 gyermekpszichiáter dolgozik.
Nem tudni, hány gyerek küzd depresszióval. Az mindenesetre tény, hogy minden második héten öngyilkos lesz egy kamasz"
– írtuk akkor.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
A Kék Pont Alapítvány idén is meghirdeti a „Száraz November – egy hónap allkohol nélkül” kampányát, melynek célja, hogy a hetente legalább egyszer alkoholt fogyasztók az ital utáni sóvárságban megtalált tanulságok által testi-lelki megújuláson menjenek keresztül, segítsék az önismeretüket, megregulázzák a vágyaikat és időben felismerjék az alkoholfogyasztás okozta korai problémákat.
A Száraz November idén először tematikus tartalommal is kibővíti a törekvéseit: a tavalyi évben az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karával közösen végzett kutatás eredményeirei alapozva úgy döntöttek a szervezők, hogy idén a nőkre koncentrál, mivel a férfiak alkoholfogyasztása már régóta része a társadalmi párbeszédnek, a nőké viszont sokszor még mindig tabu, vagy a férfiak által szabályozni kívánt területek egyikeként jelenik meg.
„A nők alkoholfogyasztásának és a megküzdési stratégiáiknak a mélyebb megimserése közelebb vihet minket a kockázati ivás csapdáinak megértéséhez és a mérték megtartás gyakorlatának megismeréséhez.”
– írja az alapítvány.
A szervezők arra biztatják a résztvevőket, hogy a Száraz November ideje alatt bátran támaszkodjanak egymásra, ha tehetik, szervezzenek közös programokat, vegyék fel egymásal a kapcsolatot aSzáraz November – Egymás Közt Facebook csoportban. A cél, hogy minél több nő vegyen részt aktívan az alkoholról szóló építő jellegű társadalmi diskurzusban, a közösen megélt „sóvárgás” idején hasznos tanulságokkal gyarapodjanak.
„Az ivásról alkotott ismereteink bővülését, a közös kihívásban meglelt örömök kiteljesedését, a nők társadalmi szerepvállalásának erősödését, a nők által megélt élmények közös hasznosítását, a nemek közötti párbeszéd erősödését, a nők általános egészségi állapotának javulását, a különbözőségek és az azonosságok felismerését”
várják az idei alkoholmentes hónaptól a szervezők.
Szeretnék elkerülni, hogy a nemek közötti ellentétek elmélyüljenek, a nők alkoholfogyasztása démonizálódjon, tabu legyen, vagy „a nőkre hárított társadalmi felelősség amúgy is elég nehéz súlyának a további fokozását, a női megmentő szerep igazolását vagy erősítését”.
Most tehát kifejezetten a nőket kérik, hogy vegyenek aktívan részt az idei kampányban, figyeljék a saját és környezetük reakcióit a Száraz November-kihívással kapcsolatban és osszák meg tapasztalataikat minél több fórumon.
Persze a férfiak sincsenek kizárva, tőlük is azt kérik, vegyenek részt a kihívásban, és kerüljék még tudatosabban a nőket érintő szexista megnyilvánulásokat, bátorítsák a közösségükben élő nőket a részvételre „és támogassák azokat, akik belevágtak az egy hónapos sóvárgás embert próbáló napjaiba.”
Mennyit iszik a magyar?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2002 és 2014 között 36 országbankészített felméréstarról, hogy a 15 évesek hol, hány százaléka volt már életében legalább kétszer részeg. A felmérésből kiderült, a magyar fiúk rúgnak be legtöbbször Európában, a magyar kamaszlányok pedig harmadikak a sorban. Az alkoholévi 3 millió ember haláláért felelős, ebből kimagasló arányban, 2,3 millió férfi életét követeli. Az összes eset 29%-a nem közvetlenül az alkoholfogyasztás, hanem az általa okozott sérülések, például közlekedési balesetek vagy öngyilkosságok miatt történik meg. A húszas éveikben járók haláleseteinek 13,5%-ában szerepet játszott az alkohol.
A Száraz November kipróbálása mindenkinek ajánlott, aki hetente egyszer vagy többször iszik és szeretne többet megtudni az alkoholhoz fűződő viszonyáról. De azoknak is érdemes belevágni, akiknek egyszer már sikerült az egy hónapos alkoholmentesség, azoknak pedig még inkább, akiknek nem.
Ha valaki nem bírja egy hónapig alkohol nélkül, az fontos visszajelzés arról, hogy az ivás kezd kicsúszni az illető kezei közül. Számukra aKék Pont Alapítványkínál segítséget. Komoly alkoholproblémákkal küzdőknek nem ajánlott a kihívás, a változtatni vágyóknak azinfo@kekpont.hucímen vehetik fel a kapcsolatot az alapítvánnyal.
Van, aki még ebben az életben kijózanodik, van, akinek csak a halál hozza ezt meg. De mit tegyen, aki csak alkalmanként inna, drogozna? Működhet ez?
Bajzáth Sándoraddiktológiai konzultánsa biztos felépülésre törekszik, szerinte ennek kulcsa a teljes szermentesség. Mégis sokan keresik meg azzal, hogy tanítsa meg őket a társasági ivásra, drogozásra.
Szenvedélybeteg segítőszerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain), nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 15 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben. Új cikkéből kiderül, miért játék a tűzzel minden alkalom, amikor egy függő újra használ.
Fotó: Bajzáth Sándor
Sok kliensem keres meg azzal, hogy miután alkoholistává vagy drogfüggővé vált, tanítsam meg újra szociálisan fogyasztani. Az emberek nagy része alapvetően képes a szociális fogyasztásra, vagyis a társasági ivásra, drogozásra, de én, aki függővé váltam, nem. Szerintem azzal semmi baj nincsen, ha valaki időnként iszik vagy használ valami drogot rekreációs céllal, mindaddig, amíg nem válik függővé.
A gond azzal van, aki függőként akarja ezt az alkalmankénti használatot kivitelezni, ez számomra olyan, mintha a kört szeretné négyszögesíteni. Ezért találom nagyon kártékonynak, és leszek nagyon ideges, amikor arról hallok, hogy a terapeuta meg akarja tanítani például az alkoholfüggőggő kliensét a mértékletes ivásra. Nonszensz! Aki ezt mondja, a kliense életével játszik!
Hozzám függők egész sora jön azzal, hogy korábban segítők, orvosok erre akarták őket “megtanítani”, nyilvánvalóan eredménytelenül. Egyiküknek például azt ígérte a korábbi pszichiátere, hogy mire végére érnek a gyógyszeres terápiának, majd fog tudni szociálisan inni, pont úgy, mint maga az orvos, aki kitárta neki a piával teli hűtőjét. Persze, tudom, hogy a teljes absztinencia elfogadására meg kell érni, nem jön ez azonnal, ahogyan a kliens segítséget kér, sokan még nem a legalján, hanem éppen az elején vannak ennek az útnak. Ám mindezek ellenére a konzultációink absztinencia orientáltságúak.
Az a jó hírem, hogy nem kell mindenkinek hajléktalanná válnia ahhoz, hogy leálljon, mindenkinek egyéni a mélypontja, vannak, akiknek ez korábban is sikerül anélkül, hogy elvesztenének mindent. Erre meg kell érni, sokan vannak, akiknek innen, az első konzultációtól indul a kísérletezés, gyakran hosszú ideig, egészen addig, míg képesek elfogadni, hogy nem működik számukra a szociális fogyasztás, bármennyire is akarják. És ha működik is ideig-óráig, az is aránytalanul nagy erőfeszítéseket igényel, sok kudarccal, szívással fűszerezve. Vannak, akik az egész életüket ennek a kísérletezésnek szentelik.
Fotó: Füstös Kiberov
Vannak, akik még ebben az életben kijózanodnak, és sajnos vannak, akiknek ez csak a halállal jön el. Nem mondom, hogy nem irigylem azokat, akik megihatnak nyáron egy hideg, gyöngyöző sört, erről az érzésrőlírtam már korábban, de tudom, hogy nekem ez a vonat már elment.
Ittam, drogoztam már eleget ahhoz, hogy ne engedjek a csábításnak.
Sok kliensem kérdezi megdöbbenve: hogyan fogok akkor majd egy menőMichelin-csillagos étterembenvalami egészen különleges dolgot enni, ami csakis avval a minimum hatszáz éves, külön ehhez az ételhez erjesztett borral élvezhető???!!! Hogyan???
Aki még ezen töri a fejét, az nem ivott eleget
Vannak dolgok, amiket egész egyszerűen el kell engedni ahhoz, hogy egy sokkal jobb, új életet nyerjünk. És mi lesz akkor szilveszterkor? És Karácsonykor? És nyáron a strandon se? Pedig akkor gyorsan kiizzadom…Hogyan fogok úgy táncolni menni? Meg sem merek szólalni józanul társaságban… Na, ezek azok a képességek, amiket ajózanodássorán el kell sajátítani, meg kell tanulni.
Egyik kliensemnek sosem ment a társasági ivás
"Bár a szívem mélyén az első berúgásomtól fogva tudtam, én nem tudok úgy inni, mint mások, nem tudok megállni a szalonspiccnél, a jókedvű mámornál, vagy 20 éven át kísérleteztem vele, mindig kudarccal. Amikor pedig ritkán sikerült, annál rosszabb volt, mert végre elhittem, lám, nekem is megy úgy, mint másoknak!
Ahhoz, hogy ivás terén más vagyok, mint mások, csúfos berúgások, megszégyenülések és megalázó helyzetek szegélyezték gyászos utamat. Minden buliba úgy mentem el, hogy szentül megfogadtam magamnak és másoknak is, ezúttal nem járok úgy, mint legutóbb, amikor öntudatlanul kellett hazaszállítani, és ezen helyzetek permutációi. Képtelen voltam elfogadni a helyzetem, és azt, hogy valami nekem nem megy az életben: ez a valami a társasági ivás" - mondja.
Emberek egész életeket végigkísérleteznek, mert képtelenek belátni, hogy csak azt az első kortyot nem szabadna meginniuk. Miért csinálják ezt? Szerintem azért, mert még inni akarnak. Még nem élték át azt a teljes tehetetlenséget, amiről a 12 lépéses anonim csoportok első lépése szól:beismertük, hogy tehetetlenek voltunk a függőségünkkel szemben szemben és életünk irányíthatatlanná vált.
Otthon szeretem kiütni magam
“Az a típusú alkoholista vagyok, akiről az ismerősei nem nagyon sejtették, hogy problémái vannak" - mondta egy másik kliensem. "Otthon szeretem kiütni magam, amikor senki nem látja; akkor viszont addig iszom, amíg bele nem hullok valami végtelen sötétségbe, ahol nincsenek érzések, fájdalmak, gondolatok. Amíg absztinenciát nem fogadtam, pár évig próbálkoztam azzal, hogy otthon nem iszom, csak társaságban, mert a szégyen és a megfelelési kényszer miatt úgysem fogom kiütni magam mások előtt. Ez a stratégia mindig bedőlt, mert az az egy-két pohár, amit másokkal ittam, mindig pontosan elég volt ahhoz, hogy megérezzem a bódulatot, és újra sóvárogjak önmagam teljes kiütésére.
Így egy-egy ilyen közös ivászat után pár nappal újra betoltam egy teljes üveg bort otthon egyedül, aztán két nap múlva is, és így tovább. A közös ivászatok azért voltak veszélyesek rám nézve, mert megszüntették az éberségemet és azt az illúziót adta, mintha lenne kontrollom az alkoholfogyasztásom felett, miközben már réges-rég nem volt. Úgy érzem, hogy csak a teljes józanság segít abban, hogy a fájdalmaimat és a traumáimat teljesen tiszta fejjel és tudatosan át tudjam élni és azokból megtanuljam kivenni az értékeket, a tanulságokat és az erőt".
Úgy látom, azok a leginkább elutasítóak a teljes absztinenciával, akik nem gépszíjas, kontrollvesztett ivók, nem napi szinten fogyasztanak. Ők azok, akik igen hosszú időket is képesek kihagyni, és ezalatt az eltökéltség erőteljesen csökken, amit még brutálisabb visszaesés követ. Az számomra a nehézség, hogy amit erről a betegségről tudok, az az én tudásom, nem a kliens saját megélése. Amíg ezt nem érzi át, addig nehéz azt magáévá tenni.
Konzultációs munkám során a biztos felépülésre törekszem, ennek kulcsa pedig a teljes szermentesség. Lehet, hogy a függők egy bizonyos ezreléke képes később a szociális szerfogyasztásra, - most abba bele se akarok menni, mekkora áron, mert minden ilyen alkalom játék a tűzzel - nekem viszont az a dolgom, célom, hogy a klienseimnek a lehető legbiztonságosabb utat mutassam meg.
Aki nem veszi be az első adagot, nem issza meg az első kortyot, az egész biztosan nem esik vissza!
Hiszen ki szeretné, ha olyan műtétet javasolna neki az orvos a 100%-ban biztos, ám bizonyos lemondásokkal járó megoldás helyett, ami némely ezreléknek összejön, és nekik kicsit jobb lesz, mint a többi hasonszőrűnek, ám majd mindenki más viszont belehal, ha nem jön össze?
Számomra a munkám során fontos hogy a másik fejlődési szintjének megfelelő útmutatást és segítséget sikerüljön megtalálnom, megadnom, nem erőltethetem rá a saját igazságom, nem válaszolhatom meg azt a kérdést, amit ő még nem tett fel.
A 15 éves magyar lányok egyharmada volt már legalább háromszor részeg az életében, derült ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) a felméréséből. A vizsgálat során 36 európai országban vizsgálták a kamaszlányok alkoholfogyasztási szokásait. A felmérés szerint Magyarországnál csak Walesben és Dániában rosszabb a helyzet. Előbbiben a 15 éves lányok 33,6, utóbbiban 37,6 százalékuk volt már kettőnél több alkalommal részeg.
A felmérés szerint leginkább a brit szigeteken és az egykori szocialista országokban jelent problémát a fiatal lányok alkoholizmusa. Wales mellett Skócia és Anglia is az első hatban szerepel, a volt szocialista országokból Magyarországon kívül Litvánia, Észtország, Csehország és Szlovénia is bekerült a top tízbe - még ez utóbbiban is a 15 éves lányok 28,9 százaléka volt már kettőnél többször részeg.
A fiúk körében Magyarországon még drámaibb a helyzet, a felmérés szerint legalább 41,2 százalékuk volt már kettőnél többször részeg az életében. Ezzel a magyar kamaszfiúk listavezetők egész Európában, megelőzve Litvániát és Horvátországot. (ViaThe Telegraph)
Az igazán rászoruló függők sokáig hitegetik magukat és a környezetüket azzal, hogy ha elintéztek mindent, amit akartak, elmennek végre segítséget kérni. Ami persze sosem történik meg...
"Azt tapasztaltam, hogy ameddig a használat okozta fájdalom kisebb, mint az újtól való vagy a józanodással kapcsolatos félelem, addig az ember használni fog" - vallja Bajzáth Sándoraddiktológiai konzultáns. A szenvedélybeteg segítő, felépülő függő szerint ez mindenkivel - vele is - így volt.
Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, kodein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és különbözőrehabilitációs intézetekben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.
Nincs semmi, ami jobban motiválná a függőt a változtatásra, mint az úgynevezett szenvedésnyomás.
Én is akkor mentem rehabra, amikor minden egyéb lehetőségemet kimaxoltam. Megvolt minden: szerváltás, kuruzslók, pszichiáterek, csodaszerek, pótszerek kipróbálása, lakhelyváltoztatás, párkapcsolat-váltások, rendőrségi ügyek, házkutatások, felfüggesztett börtönbüntetések, a sok pénz vagy épp annak a teljes hiánya - semmi nem segített, magam és a függőségem elől nem menekülhettem.
Ekkor jutottam el rehabra.
Most sok év józansággal és tapasztalattal a hátam mögött a napi munkám része annak felmérése, kinek milyen kezelésre van szüksége. Van, akinek elég az egyéni konzultáció, van, akinek kell a csoportos támogatás, és sokan vannak, akiknek kórházi detoxikációra, és azt követően hosszabb időtartamú rehabilitációra lenne szükségük, ezt a lépést azonban nem merik meglépni. A rehab bizony komoly félelemmel tölti el a függőket, akik emiatt annak gondolatától is irtóznak.
Ez persze valahol érthető, hiszen ki az, aki szívesen megy el hosszabb távra, hónapokra, akár egy évre úgy, hogy a külvilágtól elszeparálják, és nem azt csinálja, amit szeretne? Ki szeretné, hogy mások mondják meg, mit, hogyan és mikor csinálhat? Valljuk be, ez senkinek nem könnyű. Nekem sem volt az.
Milyen kifogásai vannak a függőknek a kezelés, a rehab ellen?
Azok a függők, akiknek már rehabra lenne szükségük, egy végtelen örvényben, egy örökké lefelé tartó spirálban vergődnek, és mindig azzal hitegetik magukat, hogy ezt meg ezt meg kell még csinálniuk, be kell még fejezniük, és utána majd elmennek kezelésbe.
Ez viszont csak egy merő önátbaszás.
Most felsorolok pár olyan vélt vagy akár részben valós indokot, amit egy hozzáértő szakember vagy egy tapasztalt, már felépülésben lévő függő könnyű szerrel meg tud cáfolni:
"Előbb elsimítom a rendőrségi ügyeimet, azt mondták, egy hónap múlva hallgatnak ki." Erről röviden csak annyit mondok, hogy ettől még mehet kezelésbe, majd kihallgatják ott, ez nem kizáró ok, ettől még mehet rehabra.
"Lemaradok a céges versenyben, folyamatosan jelen kell lennem." Pont az a tapasztalat, hogy minél tovább húzza, annál több kárt okoz magának és a cégnek, míg aztán végleg elveszíti a visszatérés lehetőségét.
"Nem tudok majd a gyerekeimmel foglalkozni! Mi lesz a családdal?" A család már régóta könyörög, hogy menjen el, kezeltesse magát, mert tönkremennek, és annál tovább szenvednek, minél később megy el kezelésbe. Közben szép lassan mindenki belerokkan.
"Előbb kifizetem a hiteleimet."Amik persze a függőségéből fakadóan inkább tovább nőnek, mivel közben folyamatosan keletkeznek újabbak.
Sok esetben a hozzátartozó nyomja, hogy menjen kezelésbe a függő. Amikor azonban erre ténylegesen sor kerülne, visszakozik, és kettős üzeneteket kommunikál, mert hirtelen rádöbben, hogy akkor egyedül marad majd a gyerek(ek)kel. Ekkor hangzanak el a bűvös szavak: "Jó lenne, ha elmennél, de mi lesz így velünk? Itt hagysz minket a szarban. Eddig csináltad, mi tűrtük, most meg lelépsz." Ezek a mondatok kiváló ürügyek arra, hogy a függő visszakozzon, és ne változzon a függőséget fenntartó rendszer. A hozzátartozókkal kapcsolatos tudnivalókrólitt írtam korábban.
Rehabon már voltam, de rajtam az se segített Fotó: Shutterstock
Milyen nehézségek akadhatnak még?
Probléma lehet az is, ha a függő nem a megfelelő helyre megy kezeltetni a függőségét. Olyan helyre gondolok, ahol nem zajlik igazán hatékony terápia, hanem csak ún. “munkaterápia”, vagy ahol esetleg még gyógyszerezik is a klienseket. Egy ilyen hellyel a függő egy komoly felépülési esélyt lő el. Ismerek olyan rehabokat, ahol akár évekig tartják kezelésben az embereket, akik dolgoznak is.
Csak épp nem épülnek fel.
Az ilyen helyeken nincsen hatékony terápiás függőségi munka, nincsen tényleges adaptálódás, az utógondozó csoport pedig sokszor szorosan az intézethez kötődik (mi van azzal a függővel, aki helyileg máshol, más városban, esetleg országban fog lakni?), nincs kifelé építkezés, nincs félutas ház és/vagy nem támogatják a rehabot követően az önsegítő csoportok látogatását. Ezt tartom a legnagyobb hibának, hiszen afelépülő közösség jótékony hatásafelbecsülhetetlen arehabilitációtkövetően. Egy ilyen “megúszós” rehab után viszont szinte biztos a visszaesés.
A másik nagy baj ezzel az, hogy a függő az újabb visszaesés után már azzal az ürüggyel nem akar újra menni egy jobb, hatékonyabb kezelőintézetbe, hogy
rehabon már voltam, rajtam az se segített...
Magyarán szólva már elsütötte a rehab puskaporát, ráadásul egyből rossz felé célzott. Innen pedig már nehezebb lesz újra rávennie magát egy újabb hosszabb rehabilitációra.
Az sem jó persze, ha valaki túl korán megy el rehabra, és nem anyagozta/itta ki igazán magát. Ők általában nem is csinálják azt végig, és a későbbiekben is ki-be járnak az intézetekben. Sokszor többet vannak zárt kezelőhelyen, mint amennyit igazából használnak. Ők az ún. “rehabharcosok”.
Rehabon már voltam, de rajtam az se segített Fotó: Shutterstock
Hogyan válasszuk meg a tényleg megfelelő kezelőhelyet?
Nehéz kérdés, hiszen honnan is tudhatná egy laikus, melyik a megfelelő rehabilitációs hely a függő számára? Az a tapasztalatom ugyanis, hogy többnyire a hozzátartozók nézik ki a (számukra) szimpatikusnak tűnő rehabot, és oda próbálják nyomni az alkoholistát vagy szerhasználót. Ebben persze sok kényelmi ok van: földrajzi közelség, a minél kisebb mértékű elszigeteltség, azaz, hogy mikor lehet leghamarabb látogatni, mikor használhat telefont, adnak-e neki gyógyszert stb. A hozzátartozók pont olyan szempontokat néznek tehát, amik a felépülés szempontjából sokkal inkább hátráltató, kontraproduktív tényezők.
Hozzáteszem végül, hogy én kétszer voltam rehabon, összesen 40 hónapot töltöttem el két helyen, de egy percét sem bántam meg, nem volt elvesztegetett idő. Semmi nem futott el, és a gyerekeimnek is jobb így.
A megfelelő kezelőintézet megválasztásához kérd ki egy tapasztalt szakember véleményét, ezzel sok felesleges kört spórolhatsz meg! A rehabbal kapcsolatos félelmekről, illetve arról, hogy milyen egy jól működő rehab, már írtam korábban, itt olvashatod el:
Fehéroroszországot sokáig úgy emlegették, mint "Európa utolsó diktatúráját". Bár a demokrácia azóta sok más országban, így nálunk is hanyatlásnak indult, Fehéroroszország még mindig elrettentő példa lehet számunkra, hogy hová vezethet, ha az emberek lemondanak a szabadságukról. Európában még mindig itt dühöng a legszigorúbb drogellenes háború. Bátor fiatalok egy csoportja megelégelte ezt, és ellenállásba lendültek. Harcukhoz azokban az anyákban találtak szövetségesekre, akik éhségsztrájkkal tiltakoztak a gyerekeik ellen folyó háború miatt. Olvasd el interjúnkat Piotr Markiełaŭ-val, egy fiatal aktivistával!
Drogriporter: Hogyan jellemeznéd a tiltott drogok piacát Fehéroroszországban? Melyek a legnépszerűbb anyagok, vannak-e új trendek a piacon?
Piotr Markiełaŭ: 2014 előtt, amikor az elnök aláírta a hírhedten szigorú 6. sz. törvényt "Az illegális kábítószer-kereskedelem elleni sürgős intézkedésekről", a szintetikus kannabinoidok - "herbál" néven is ismert anyagok - rendkívül népszerűek voltak és a piac 90%-át uralták (a Belügyminisztérium adatai szerint). Népszerűségük mára lecsökkent, elsősorban a média hatásának köszönhetően. A beszámolók ugyanis olyan incidenseket említettek, amikor az emberek a szerek befolyása alatt kivájták saját szemüket vagy háztetőkről ugrottak le. E jelenségnek komoly szerepe volt abban, hogy a marihuána, a hasis, az amfetamin és az ópium újra teret nyert. A szintetikus serkentők (mint például az alfa-PVP) továbbra is nagyon népszerűek, a legtöbb online piacon beszerezhetőek. Egy másik gyakori jelenség az vényköteles gyógyszerek (pl. Tramadol) fogyasztása.
Fehéroroszországban a kábítószer-ellenes törvényeket drákói szigor jellemzi. Elmondanád, hogy milyen szankciókkal sújtják azokat, akiket kábítószer-használat miatt tartóztatnak le? Volt-e a közelmúltban a jogszabályt érintő változás?
Ma minden harmadik fehéroroszországi fogvatartottat a büntető törvénykönyv 328. cikkelye alapján, "A tiltott kábítószerek, pszichotróp anyagok, prekurzorok és analóg anyagok tiltott kereskedelme" miatt ítéltek el. Ez a leggyakoribb oka a börtönbüntetésnek, körülbelül 15 ezer embert tartanak elzárásban, börtönben és egyéb büntetés-végrehajtási intézetben.
A 328. cikkely 5 évig terjedő szabadságvesztést jelent a szabályozás által érintett anyagok előállítása, feldolgozása, megvásárlása, tárolása, vagy terjesztési szándék nélküli szállítása esetén. 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, ha fennáll a terjesztési szándék, amennyiben a bűncselekmény súlyosbító körülményekkel jár, 25 évig is terjedhet a büntetés. Általában 8 év börtönbüntetést szabnak ki azokra, akik 1 gramm marihuánával felugranak a barátjukhoz együtt elszívni egy spanglit, mert az már terjesztésnek számít. A terjesztés tényét még csak bizonyítani sem kell. A házkutatás során talált műanyag tasakok és mérlegek alapján a bíró gyakran úgy dönt, hogy a vádlottnak szándékában állt a terjesztés. Emlékszem arra az esetre, amikor egy diákra, aki 2 db ecstasy tablettát vásárolt egy barátja számára, és ezért 12 évet szabtak ki rá.
Egy másik, széles körben elterjedt gyakorlat, hogy a rendőrség által kábítószer-birtoklás miatt elfogott embereket felhasználják arra, hogy még több embert tartóztassanak le. A törvény szerint a rendőrséggel való együttműködés mentesítheti az egyént a büntetés alól. Gyakran előfordul, hogy a rendőrség rábeszélésére ezek a kétségbeesett emberek kábítószerek vásárlására buzdítják barátaikat, hogy elkerüljék a rendőrök által kilátásba helyezett 10 év börtönbüntetést. Azok a srácok, akik "aktívan hozzájárulnak a bűncselekmények felderítéséhez", a rendőrségi megfélemlítés hatására 10 további vásárló elfogásához is hozzájárulhatnak. A rendőrök minél több elkövető előállításában érdekeltek, mivel ez egy egyszerű módja a ranglétrán történő felemelkedésnek
Fehéroroszország a szovjet időkből örökölte a régimódi "narkológus" rendszert, amely kórházi zárt osztályos detoxikációs kezelésen alapul, és háttérbe szorítja a közösségi ellátást. Milyen a helyzet most, a kábítószer-használók milyen szolgáltatásokhoz férnek hozzá?
A metadon-terápia néhány ópiátfüggőséggel küzdő ember számára elérhető. Az országban számos olyan állami és magánkézben lévő rehabilitációs központ található, amelyek kénytelenek megosztani a betegekkel kapcsolatos információkat a rendőrséggel, bár az állam nem gyakorolja az ártalomcsökkentést. Számos civil szervezet nyújt hozzáférést a droghasználóknak ingyenes tűkhöz és fecskendőkhöz. Ezek a szervezetek nehéz körülmények között működnek, miközben a rendőrség a bejáratnál akár el is foghatja a klienseiket. A rendőrségtől való félelem gyakran megakadályozza az embereket ezeknek, illetve a más szolgáltatást nyújtó szervezeteknek a felkeresésében, vagy akár túladagolás esetén a mentők riasztásában.
Mi a helyzet a börtönökben? Hogyan bánnak a kábítószer-használó fogvatartottakkal? Hozzáférnek-e kezeléshez?
A büntetésvégrehajtási intézetek az elnök szavait követve "a kábítószeres fogvatartottak számára olyan elviselhetetlen körülményeket teremtenek, hogy azok inkább a halált választják". A fehéroroszországi börtönök és büntetésvégrehajtási intézmények szörnyű állapotban vannak. A fogvatartottak piszkos barakkokban élnek. Az élelmiszer nagyon rossz minőségű. Huszonöten vagy akár többen használnak egyetlen WC-t. Az őrök folyamatosan megalázzák az elítélteket. A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt elítélteknek zöld megkülönböztető jelzést kell viselniük a zubbonyukon, és kifejezetten rossz bánásmódban részesülnek. Kénytelenek az államnak dolgozni, és munkájukért havonta 300 forintot vagy annál is kevesebb fizetséget kapnak. A függőséget semmilyen módon nem kezelik. Az ilyen körülmények között eltöltött néhány év után a fiatalok, akiket marihuánahasználat miatt kaptak el, elsajátítják a börtönkultúrát, és nagyon nehézkessé válik a társadalomba való visszailleszkedésük.
A ti szervezetetek kampányt indított a drogellenes háború ellen. Mi a kampány célja és milyen tevékenységeket foglal magában?
A kampány célja a drogokkal kapcsolatos felvilágosítás és a drogtörvények reformjának előmozdítása. Képzéseket szervezünk, amelyek felhívják a figyelmet a drogellenes háború embertelenségére és hatástalanságára, beszélgetünk a pszichoaktív anyagokról és a szenvedélybetegségekről, valamint szorosan együttműködünk újságírókkal, és igyekszünk csökkenteni a médiában megjelenő gyűlöletbeszédet. A csekély mennyiségű kábítószerrel történő visszaélés büntetőjogi szankcióinak (dekriminalizáció) eltörlésére irányuló indítványunk előmozdítása érdekében számos utcai akciót szerveztünk, amiért meg is büntettek minket. Miután elmentünk a Parlamenthez, hogy készítsünk egy képet a "dekriminalizáció" szó betűivel, kettőnket letartóztattak, 4 aktivistára pedig "engedély nélküli gyülekezés” címszó alatt összesen 900 euró bírságot szabtak ki, bár az egész esemény kb. 1 percig tartott.
fotó: RFE/RL
Hogyan fogadta a kampányt a média és a nyilvánosság?
Eddigi legfőbb eredményünk, hogy a problémáról nyilvánosan beszélünk. A "kábítószer gonosz" és a "kábítószerfüggők nem emberek" típusú stigmák elleni küzdelem nehéz. Tevékenységeink általában erős ellenállást váltanak ki Fehéroroszország türelmetlen és tekintélyelvű társadalmából. Gyakran nem adnak bérbe helyszínt a rendezvényeinkhez. Néha "kábítószer-aktivistáknak" vagy "drogosoknak/drogfüggőknek" neveznek bennünket, és az illegális szerek népszerűsítésével vádolnak. Mindemellett egyre többen változtatnak álláspontjukon és támogatnak minket.
Leginkább a független média foglalkozik az üggyel, nekik érdekükben áll az országban zajló szörnyű igazságtalanságok és jogértések orvoslása. Közben az állami médiában hazug propagandacikkek jelennek meg azzal a céllal, hogy mozgalmunk imidzsét, a demokráciát és úgy általában a szabadságpárti aktivisták képét lerombolják.
Érkezett visszajelzés a kormánytól?
A közelmúltban számos tisztviselő nyilvánosan is elismerte a probléma létezését és a reform szükségességét. Fontos tudni, hogy egy tekintélyelvű államban a döntéseket az elnök és a szűk körű uralkodó elit nagyban befolyásolja. A Belügyminisztérium a legnagyobb kormányszervezet, és az egyetlen, amely ellenzi a dekriminalizációt. Nagy költségvetéssel rendelkeznek, ami bevett gyakorlat a tekintélyelvű rendszerekben: a hatalom irányításához erős rendőrségre van szükség. A rendőrség pedig abban érdekelt, hogy minden a régiben maradjon, különben munkahelyeket számolnak fel.
Április 27-én édesanyák egy csoportja határozatlan idejű éhségsztrájkba kezdett, hogy tiltakozzanak kábítószeres bűncselekmények miatt elítélt gyermekeik embertelen fogvatartása miatt, és személyes találkozót követeltek Lukasenko elnökkel. Mekkora esélyt látnak az elnökkel való találkozásra és mit várnak ettől a találkozótól?
Az éhségsztrájk megkezdését követően az anyák az elnöki adminisztráció vezetőjétől meghívást kaptak egy találkozóra. Az anyák követelték, hogy magas rangú tisztviselők egy csoportja is jelenjen meg a találkozón: a belügyminiszter, a vizsgálóbizottság vezetője, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a főügyész, a Parlament két kamarájának elnöke és az Országos Jogszabályi és Jogi Kutatási Központ igazgatója. Az éhező tüntetők közölték, hogy a május 2-ára tervezett találkozóig nem hagynak fel az éhségsztrájkkal.
Mivel az anyák szerint Lukasenko elnök "nem rendelkezik a problémát érintő összes információval", ragaszkodnak a személyes találkozáshoz. Ezenkívül követelik a 328. cikk szerinti esetek felülvizsgálatát és a törvény vonatkozó rendelkezéseinek módosítását.
(Az interjú lezárása óta történt: az anyák kérését a fehérorosz elnök elutasította, de a parlament jelenleg is tárgyalja a büntetések enyhítéséről szóló törvényjavaslatot, és a jogalkalmazás gyakorlata is javult valamelyest. A rendszer szigorán azonban ez keveset változtatott.)
A szenvedélybetegek számára az öröm, boldogság, eufória, kielégülés állapotának kizárólagos forrása egy fókuszált tevékenységre szűkül, élete ettől függ, látásmódja érzelemvilága beszűkül, miközben környezete szenved a viselkedése miatt.
A harmónia kibillen egyensúlyából, az értelem és érzelem harmonikus egysége felborul. A szenvedélybeteg saját létezését, érzelmi stabilitását, örömét a szenvedélye tárgyával való megéléstől teszi függővé. A szenvedély elveszti tápláló, feltöltő szerepét, és a személyiség építése helyett átveszi az uralmat és eredeti szerepéből kikerülve, ellenkezőleg, pusztítóan kezd el hatni.
Életének középpontjába a függőség kerül, mely az egészséges szenvedélyesség torzult megnyilvánulása. A szenvedélybetegségben differenciálatlan örömszerzés valósul meg, redukált értelmi, érzelmi és tevékenységi élménymóddal, aminek a felfokozott intenzitása csak pótolja a teljesség hiányát.
Valamely szer, szokás kizárólagos uralma jelenti a személyiség korlátozottságát, rabságát, mert nélküle az élet sivár, és kietlen a szenvedélybeteg számára.
Ez a hatalomátvétel, a függőség kialakulása lassan, szinte észrevétlenül történik, a kialakult szenvedélybetegségben viszont a személy már próbálja tagadni saját maga és a környezete előtt is, ezért a leszokást rendkívül megnehezíti a tagadás és a megvonásos tünetek jelenléte.
A szenvedélybetegség soktényezős etiológiájú zavar.
Mely tényezők játszanak jelentős szerepet a szenvedélybetegségek kialakulásában? • Genetikai hajlam, ha a családban valamely családtag szenvedélybetegségben szenved, örökölhető a betegség. • Gyermekkori traumák, elhanyagoló vagy túlvédő szülői attitűd, negatív környezeti hatások. • Mély, bensőséges interperszonális kapcsolatok hiánya, feldolgozatlan veszteségek. • Probléma megoldási inkompetencia érzése, munkahely elvesztése vagy túlhajszolt életvitel, stressz helyzetek. • Felnőttkori krízisek, traumák, gyász, válás, munkahely elvesztése, családi kapcsolatok megváltozása, betegségek, feleslegességi érzés kialakulása. • Életkori szakaszok váltása, pl: klimax, kapuzárási pánik, gyerekek leválása.
A szenvedélybeteg jellemzői: Szellemi képességek leépülése, tudati beszűkülés, értelmi kiüresedés, érdektelenség,kapcsolataik beszűkülnek, közöny, érzelmi igénytelenség/ élsívarosodás, hangulati labilitás a betegségtudat hiánya, cél nélküliség, felelősség hárítása másokra, agresszió és autóagresszió, szégyen, bűntudat, kisebbségi érzés, öntörvényűség, öngyilkossági késztetés.
A szenvedélybetegségek felosztása: I. Kémiai szerek által kiváltott addikciók esetében a konkrét cél a kémiai anyag megszerzése, elfogyasztása • Drogok: heroinizmus, kokainizmus, amfetaminizmus. • Alkoholfüggőség. • Dohányzás, nikotin-függőség. • Gyógyszerfüggőség.
A gyógyszerfüggőség a kémiai addikciókközé tartozik.
Általában akkor fordul elő, ha valamilyen más szenvedélyszerről, például alkoholról való leszokás miatt valaki helyettesítő gyógyszert kap, vagy szorongásos panaszai miatt kezd szedni nyugtatókat.
Fájdalomcsillapítók, altatók, nyugtatók esetében is előfordulhat dependencia. Ha egy gyógyszeren "rajtafelejtik" a beteget, vagy a páciens önkényesen megemeli az általa szedett gyógyszer dózisát, akkor bekövetkezhet a függőség állapota. Ha valaki függővé vált, akkor az adott gyógyszer megvonása elvonási tüneteket okozhat nála.
Kevés a megbízható statisztika a gyógyszerfüggőségről. Amerikában a tendencia emelkedő: egyre több embert érint a jelenség. Bizonyos statisztikák szerint az USA-ban évente 26 ezer ember hal meg gyógyszer-túladagolásban. Nőket és időseket érint sokszor a gyógyszerfüggőség.
A gyógyszerfüggőség okai
A hajlamnak genetikai okai, családi viselkedésmintákon alapuló, szocializációval összefüggő tényezői lehetnek.
De az egyedi, egyéni frusztrációk, traumák, a mindennapi élet stresszeivel való megbirkózás nehézsége, szorongásos állapotok, illetve szorongásos kórképek, valamint korábbi szenvedélybetegség, például alkoholizmus kezelése is szerepet játszhatnak a gyógyszerfüggőség kialakulásában.
A gyógyszerfüggőség kialakulásában nagy szerepet játszik a stressz
A közvetlen kiváltó okaz, hogy az érintett valamilyen más lelki problémával küzd, illetve szenvedélybeteg, szorongásoldó vagy leszokást segítő gyógyszert kap. Esetleg fájdalomcsillapítót szed, valamilyen nem függőséggel kapcsolatos betegség esetén. Miután kiderül, hogy a gyógyszer jótékonyan hat a hangulatára, enyhíti a szorongását, egyre többször veszi be, és végül kialakul a kémiai függőség, amikor már nem a beteg irányítja az eseményeket saját döntésével, hanem a szer hatása alá kerül. Az orvosoknak elvileg váltogatniuk kellene a lelki problémákra adott gyógyszereket, de sokszor elfelejthetnek váltani - ez közvetlen oka lehet ennek a függőségnek.
Jaffe négy csoportot különített el a nyugtató/altató szerhasználat formáit illetően
1. Orvosi javaslatra történik a használat, szorongásos betegség vagy alvászavar miatt, a gyógyszerszedés hosszú időn keresztül fennmarad, mert abbahagyása esetén szorongás, alvászavar jelentkezik. Fizikai függőség alakul ki észrevétlenül.
2. Orvosi javaslatra történik a használat, de néhány hét, vagy hónap után a páciens többet kezd használni a felírt dózisnál, felismerve euforizáló hatását, illetve az altatószert nappal is elkezdi szedni.
3. A gyógyszerszedésre korábbi alkoholfüggőség kezelése kapcsán kerül sor, de szedését folytatja a páciens.
4. Klasszikus visszaélésszerű használat, az egyén már kezdettől fogva az eufóriás hatásért használja a depresszáns gyógyszereket.
A függőség kialakulhat sokféle más gyógyszer esetében is, ezek azonban ritka jelenségek, illetve vannak olyanok közöttük, amelyek szedése inkább lelki okokra vezethető vissza, vagyis lelki, nem kémiai függőségre utalnak (például a fogyni vágyó nők túl sok hashajtót szednek).
E függőségnek jól látható jelei vannak, ezt általában a környezet veszi észre: az érintett személy körül sok a gyógyszer, vagy éppen másoknál, akik vele egy háztartásban élnek, eltűnnek a gyógyszerek.
Maga a beteg rossz étvágyú, zavarodottan viselkedik, mozgáskoordinációja sincs rendben, esetleg aluszékony. Beszéde is nehezen érthető időnként. Hirtelen hangulatingadozások, feszültségérzések jellemzik. Koncentrálóképessége csökken, gyengülnek az iskolai jegyek vagy a munkahelyi teljesítmény. A függőség egyik legfontosabb jele, hogy ha megvonják az adott gyógyszert, akkor az érintett személy elvonási tüneteket mutat.
A gyógyszerfüggőség diagnózisa
A gyógyszerfüggőség diagnózisa akkor állítható fel, ha az egyén rendszeresen, az előírtnál nagyobb dózisban fogyaszt gyógyszereket, ha a gyógyszerfogyasztás kontrollvesztő, azaz akár jelentős mennyiségeket is bevesz egy-egy alkalommal. Tolerancia alakul ki az adott gyógyszerre, egyre nagyobb mennyiség kell a kívánt hatás eléréséhez.
A gyógyszerfüggőség kórlefolyása
A gyógyszerfüggőség kialakulhat lassan, észrevétlenül akár úgy is, hogy a beteg éveken át ugyanannyi nyugtatót szed és a függősége csak akkor okoz problémát, ha valamilyen oknál fogva (például hányással járó betegség esetén) kimarad a gyógyszer.
A függőség kialakulhatlassan, fokozatosan, amikor a tolerancia kialakulása miatt a beteg egyre több gyógyszert vesz be a nyugalom vagy az alvás eléréséhez.
Előfordulhataz is, hogy az egyén már eleve nagy mennyiségeket vesz be a szerből. A már kialakult függőség esetében jellemző, hogy a beteg a gyógyszerszedést képtelen kontrollálni, néha bármit bevesz, amihez csak hozzájut. Az is előfordulhat, hogy akkora mennyiségű gyógyszert vesz be, ami akár halálos légzésbénulást eredményezhet.
A gyógyszerfüggő beteg, ha le szeretne állni, vagy valamilyen okkal le kell állnia, megvonási tünetekjelentkezhetnek. Ezek a tünetek különböző súlyosságúak lehetnek, remegés, izzadás, hányás, rossz közérzet jellemző, de akár epilepsziás roham vagy delírium is kialakulhat.
A gyógyszerfüggőség kezelése
Bármely módon alakult is ki a függőség, a betegek egyedül nem képesek a leállásra, mindenképpen orvosi segítségre szorulnak. A leállásnak lassan, a gyógyszeradag fokozatos csökkentésével szabad megtörténnie. Ha valamilyen mentális zavarral, depressziós, szorongásos kórképpel küzd a páciens, fontos lehet függőséget nem okozó, de hangulatjavító, szorongást enyhítő gyógyszer beállítása.
Apszichológus, pszichiáter-addiktológus feladata a függőségek kezelésekor az alternatív életlehetőségek felmutatása, a kognitív viselkedésterápia pedig segít az életmód megváltoztatásában.
A gyógyszerfüggőség gyógyulási esélyei
A függőségeknél nem gyógyulásról beszélnek az addiktológusok, hanem a leszokás és a tartós szermentesség számít sikernek. Minden függőségnél felléphet azonban visszaesés, így a gyógyszerfüggőségnél sem kizárt ez a lehetőség.
A gyógyszerfüggőség megelőzése
Az orvosoknak figyelniük kellarra, hogy olyan szereket, amelyek függőséget okoznak, lehetőleg ne írjanak fel a pácienseiknek fél évnél hosszabb időszakra, illetve lehetőség szerint előnyben kell részesíteni a szorongásos panaszok, az alvászavar pszichoterápiás kezelését.
A környezetnek nagy szerepe van a függőség megelőzésében: ha a gyógyszerfüggőség első jeleit veszik észre ismerősükön, munkatársukon, barátjukon vagy rokonukon, akkor javasolni kell az illetőnek, hogy vegye igénybe szakember segítségét.
Hasznos tudnivalók
A gyógyszerfüggőség következtében kialakulhat az úgynevezett gyógyszertolerancia jelensége, amikor az érintett szervezete fokozatosan nagyobb adagot igényel ugyanannak a hatásnak az eléréséhez. Ezután alakulhat ki a gyógyszerhozzászokás, amikor a fogyasztó elvonási tüneteket mutat a gyógyszer szedésének abbahagyásakor. A gyógyszerek így végső soron túladagolódhatnak, ami több szerv károsodásához vezethet, de akár halálos is lehet.
(A cikk lektora, Dr. Bodrogi Andrea a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Centruma - Ébredések Alapítvány pszichiáter-addiktológusa.)
„Aktív alkoholista koromban sajnáltam magam, hogy vannak gyerekeim, és hogy nem úgy teszik a dolgukat, ahogy én azt szeretném. Még ők sem értenek meg, „nem hagynak élni". Mások felé igyekeztem a jó anya képét mutatni, de valójában semmi önzetlen, cselekvő, meghitt szeretet nem volt bennem..." – vág bele története megosztásába Ildi, aki kilenc éve tette le a poharat, és ma már felépülő alkoholistának vallja magát.
Alkoholizmus, ami felülírja az anyai ösztönt is
Az anyai ösztön az egyik legerősebb mozgatórugó az életben. Veleszületett adottság, mélyen a génekben van. Erőteljes, automatikus cselekvésekben jut kifejezésre. Ki gondolná, hogy létezik olyan kór, mely kezdetben meggyengítheti, szélsőséges esetben akár kiolthatja - átmenetileg vagy akár véglegesen - az egyik legfőbb ösztönt? Az alkoholizmus alattomos szörnyetegként veszi át az uralmat a szerhasználó élete felett. Kezdetben csak pozitív arcát mutatja: lelazít, elbódít, és egyfajta rózsaszín szemüveget húz a fogyasztó szemére, aki a kezdeti kulcsélményeket kergeti, és nem foglalkozik italozásának káros következményeivel. Árnyalatnyi különbségek vannak fiatal vagy idős, férfi vagy nő függősége között. Az azonosságok erősebbek: az alkoholizmus mindegyikük esetében gyógyíthatatlan, súlyosbodó, halálos betegség. Téves elképzelés tehát az, hogy egy anya „védve van", mert őt megtartja a család, motiválják a gyerekek.
Téves elképzelés tehát az, hogy egy anya „védve van", mert őt megtartja a család, motiválják a gyerekekForrás: Shutterstock
„Két gyermekem van – folytatja Ildi. Lányom értelmi fogyatékos kislány, így született. Azt gondoltam, hogy egy egészséges gyerekkel megmenthetem súlyos gondokkal küzdő házasságom, így teherbe estem a kisfiammal. Szülés után egy évvel kezdtem inni. Eleinte hétvégeken, társaságban. Férfiakat megszégyenítő mértéktelenség jellemzett. 4 év alatt mindennapi ivóvá váltam. Kisfiammal való kapcsolatom nem terjedt ki másra, mint a kötelező ellátásra, melyről meg voltam győződve, hogy töklétesen el tudom végezni még ittasan is. Túlságosan meleg vízben fürdettem, ordított, de nem tudtam, miért... Máskor bezárkóztunk a lakásba, én beájultam a piától, és azt sem tudtam órákig, mit csinál. Arra sem emlékeztem, hogy evett-e. Bele sem gondoltam, hogy baleset is érhette volna. Próbált ő felém közeledni, hozta a kis rajzát, én meg elzavartam úgy, hogy rá sem néztem. Alig vártam, hogy dél legyen, aludjon, és ne kelljen vele foglalkoznom. Voltak tiszta pillanatok is, de ezekre alig emlékszem. Csak a szomorú barna szemére, ahogyan szaglászik engem."
„Az én gyerekemre nem hatott az italozásom!"
Pszichiátriai osztályon dolgozva számtalanszor hallom ezt a hárító gondolatot alkoholbetegek szájából. Magyarázkodnak, hogy nem látta őket a gyerek „igazán" berúgva, nem szenvedett hiányt, megkapott mindent... Az alkoholizmus betegségének legfőbb jellemzője ugyanis a hárítás, tagadás. Léteznek durván bántalmazó alkoholista szülők, ugyanakkor hiú ábránd azt gondolni, hogy a munkáját ellátó, családját megtartani képes alkoholista nem okoz károkat gyermekének. Ildi történetéből szembetűnik: alkoholizmusa egyre súlyosabb következménnyel jár gyermekei számára, mert téves mintákat kapnak, melyeket normálisnak, követendőnek gondolnak.
Hiú ábránd azt gondolni, hogy a munkáját ellátó, családját megtartani képes alkoholista nem okoz károkat gyermekénekForrás: Shutterstock
„Kislányommal való kapcsolatomat is megrontotta az alkohol. Számtalanszor látta, hogy az apja veri az anyját, így azt gondolhatta az a helyes és természetes viselkedés, ha úgy közelít felém, hogy ő is belém rúg, vagy megtépi a hajam. Ezért mikor kettesben voltam vele, én sem tudtam az indulataimon uralkodni. Gondosan ügyelve, hogy mások ne lássák, annak nyoma ne maradjon, megvertem. Sírva, nyüszítve elment lefeküdni. Órákig nem láttam. Mivel hét közben egy speciális iskolában töltötte napjait, „csak" hétvégente élte át ezt a poklot. Ivászatom vége felé is csak azért ragaszkodtam hozzá, mert a beteg gyerekre nagyobb összegű családi pótlékot lehetett kapni, és ebből többet lehetett inni. Abban a torz hitben erősített, hogy milyen „jó anya vagyok" hiszen egy beteg gyerekkel rengeteg gond van. Nem csoda, ha néha iszok..."
Ő jó anyuka. Kicsit iszik néha, de én így is szeretem...
Létezik a pszichológiában az ún. Stockholm-szindróma fogalma, melynek lényege, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek szeretetet éreznek afelé a kötődési személy felé, aki kínozza őket. Ugyanezt éli meg egy alkoholista családban felnőtt gyermek is. Számára az elhanyagoló, bántalmazó közeg az ismerős, a megszokott. Ebbe született bele. Nem tudja, hogy más is lehetne. Megszokta a nehéz helyzetekhez való alkalmazkodást, hogy szülője - állapotától függően - egyszer megengedő és mézes-mázas, másszor kegyetlenül agresszív. Pedig ő ugyanúgy viselkedett mindkét helyzetben...
Egy alkoholista családban felnőtt gyermek számára az elhanyagoló, bántalmazó közeg az ismerős, a megszokottForrás: Shutterstock
„Nem tudtam már a mértéket tartani nappal sem. Jöttek a sorozatos cirkuszok, verekedések a férjemmel. Rendszeresen vitt a mentő a pszichiátriára, a baleseti sebészetre, mert úgy megvert a férjem részegen, hogy orrom tört, lábam tört. A rendőrök, ha meghallották ki hívja őket, már ki sem akartak jönni. Rendszeres látogatója volt családunknak a család- és gyermekvédelmi felelős is, aki próbált békíteni minket, de nem voltak valódi eszközök a kezében. Fel sem tűnt nekem, hogy kisfiam mindezen cirkuszok aktív résztvevője, milyen hatással van rá, hogy a szeme láttára szondáztatják az anyját, viszi állandóan a mentő. Cseppet sem voltam jó édesanyja. Gonosz, könyörtelen mostohává tett az alkohol a gyerekeimmel szemben. Olyanná, aki csak néha érte fel ép ésszel, hogy amit tesz velük az jóvátehetetlen."
Valóban jóvátehetetlen?
Szerencsére nem minden történet végződik tragédiával. Amennyiben az alkoholista hajlandó beismerni függőségét és elfogadni azt, hogy teljes absztinenciát kell tartania, elindulhat a felépülés útján, és élete sikeresen újjáépíthető. Már ez önmagában jóvátételt jelenthet, hisz jobb egy felépülő szülő, mint egy alkoholgőzös, vagy egy halott...
Ma már több olyan intézmény létezik Magyarországon, ahol hosszabb terápiás lehetőséget kínálva segítenek elindulni a felépülni vágyó függőknek. Vannak alapítványok, ambulanciák, ahol járóbetegként kezelnek alkoholistákat. Pszichológusok, pszichiáterek és felépülő függők pedig négyszemközti helyzetekben is foglalkoznak a hozzájuk fordulókkal. Van megoldás annak, aki keresi! „2008-ban már a családomtól távol éltem, mikor telefonált a férjem, hogy talált egy helyet, ahol tudnak rajtam segíteni, csak annyi a feltétele, hogy én jelentkezzek a kezelésre. Talán helyre tudnánk hozni a házasságunk is. Életem legjobb döntése volt, hogy elmentem arra a terápiára. Itt leszedtek a piáról. Megváltozott a gondolkodásmódom, a beszédem, az érzésvilágom, a viselkedésem, a cselekedeteim is. Nem iszom meg az első pohárral, eljárok az Anonim Alkoholisták gyűléseire, és dolgozom magamon. Kilenc éve vagyok józan."
Ma már több olyan intézmény létezik Magyarországon, ahol hosszabb terápiás lehetőséget kínálva segítenek elindulni a felépülni vágyó függőknekForrás: Shutterstock
Ildi felépülése számos pozitív fordulatot tartogat. A folytatásban megtudhatjátok, hogyan rendeződött kapcsolata gyermekeivel, és milyen életet él most.
Szlovákiában minden ötödik ember internet- vagy számítógépfüggő, derül ki a Közéleti Kérdések Intézete (IVO) legfrissebb felméréséből. A civil szervezet a héten közzétette az internet szabadságának szintjét a visegrádi országok csoportjában vizsgáló kutatások eredményét is.
Az IVO által pénteken ismertetett, 2014-ben készült tanulmány megállapítja, hogy az internet szabadsága az összes V–4-es országban magas szintű, de az egyes részmutatók tekintetében viszonylag nagy különbségek tapasztalhatóak. Szlovákiában és Magyarországon a legjobb például az információkhoz való szabad hozzáférést szabályozó törvényi háttér. Az internetes szólásszabadság értékelésében a legjobb eredményt Csehország érte el, s az internet szabadságának összesített mutatója szerint is Csehországé az elsőség. “A visegrádi országok a többi uniós országgal összehasonlítva sem állnak rosszul” – jelentette ki Miroslav Kollár, az IVO elemzője.
A szervezet felmérést készíttetett az internet és a számítógép használatáról, arra keresve a választ, hogy az internetezés mennyire csap át függőségbe. Elsősorban azt vizsgálták, befolyásolja-e a viselkedésünket, a társas kapcsolatainkat, ha egy nap több órát a világhálón töltünk. Mennyi ideig bírná ki mobiltelefon, számítógép, internethasználat nélkül? – tették fel a kérdést. A megkérdezettek több mint egyharmada egy napot sem bírna ki mobiltelefon nélkül, 20 százaléka számítógép-használat nélkül. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a műszaki eszközöktől való függőséget társadalmi problémaként kell kezelnünk, amely legfőképp a diákokat és a vállalkozókat érinti. Ez a függőség nehezen meghatározható jelenség, hiszen az internethasználat annyira az életünk részévé vált, hogy nehéz felállítani az ésszerű határait. Veszélye éppen abban rejlik, hogy mindannyian használjuk, így nehezen állapítható meg, ha környezetünkben valaki függőségbe kerül. Általános vélemény, hogy ez a fajta szenvedélybetegség egyre inkább terjed, de internetfüggőséggel ez idáig Szlovákiában csupán 10 embert kezeltek. A pszichiáterek figyelmeztetnek, hogy általában nem klinikai kórral állunk szemben, hanem a modern kor vívmányai okozta szociális, pszichés eredetű függőséggel.
Ľubomír Okruhlica, a pozsonyi drogelvonó központ vezetője szerint klinikai értelemben vett kórról akkor beszélhetünk, ha a függőknél a számítógépezés miatt zavarok állnak be az alapvető cselekvésekben, azaz felhagynának az evéssel, alvással vagy megszűnne az időérzékük. Az ilyen esetek többségét a murányhutai intézetben vagy a besztercebányai kórházban kezelik, ahol áprilistól egy központ működik a pszichikai eredetű függőségek kezelésére.
Ha valóban segíteni akarunk a családunkban élő szenvedélybetegen, mindenekelőtt magunkkal kell szembenéznünk. Ez sokkal nehezebb lehet, mint segítőként fellépni. Dajka Emőke pszichológus cikke ahvg.hu-n.
Az ember nem érthető meg a környezetéből kiemelve: befolyásoljuk egymás életét – vélte a játszmaelméletéről híres Eric Berne, Kanadában született amerikai pszichiáter 1964-ben. Gyakran tisztességtelen módszerekhez folyamodunk, amennyiben úgy manipuláljuk a környezetünkben lévőket, hogy titokban előnyünk származzon abból, ahogy ők viselkednek. Berne a szenvedélybetegséget is ilyen tisztességtelen módszerként írja le, azaz játszmának tekinti, amelyben több szereplő is részt vesz.
Akár egyetértünk Berne elméletével, akár nem, megállapíthatjuk, hogy a függőség soha nem csak a függőről szól. A szenvedélybeteg életvitele egzisztenciálisan és pszichésen is hatással van a környezetére, ahogyan a környezet is hatással van a szenvedélybetegre. Ha megkérdeznénk egy függő hozzátartozóját arról, szeretné-e, ha a függő meggyógyulna, egészen biztosan azt felelné, hogy nagyon is szeretné. Talán nem is értené, hogyan kérdezhet valaki ekkora ostobaságot. Mégis, ha a családi szerepeket vizsgáljuk, gyakran olyan rendszer tárul elénk, amely fenntartja az aktuális helyzetet, ezáltal tulajdonképpen támogatja a függőséget.
Arra vágyunk, hogy a hazugság igaz legyen
A rosszul működő családokban a nem tudatos viselkedés feltárása nagyot lendíthet a gyógyulási folyamaton. Ehhez azonban az egész rendszer többnyire fájdalommal járó felülvizsgálatára van szükség. Sokszor hajlamosak vagyunk úgy gondolni a függőségekre – legyen szó drogról, gyógyszerről, alkoholról, játékról vagy szexről – mintha az rossz szokás lenne, ami kellő akaraterővel legyőzhető. A helyzet ennél sokkal bonyolultabb, mert a függőség egyszerre több rétegben gyökerezik: a személyiségben, a gyerekkorban, az aktuális élethelyzetben, sőt a genetikában is, mivel ez a hajlam örökölhető is.
Rózsaszín szemüveg
A szenvedélybeteggel meglévő kapcsolat, legyen az baráti viszony, házasság, vagy akár szülő–gyerek reláció, csapdákat rejt magában. A szenvedélybeteg folytatni akarja a szerfogyasztást, amíg lehet, így naiv gondolat lenne azt feltételezni, hogy visszariad a szerettei manipulálásától. Mindannyian érzékenyek vagyunk a manipulációra, a többségünk pedig fogékony a játszmákra és a hazugságokra, különösen, ha arra vágyunk, hogy a hazugság igaz legyen. Egészen addig a pontig, amíg szembe nem nézünk a valósággal, a szeretett függő személy által ránk osztott szerepet fogjuk játszani.
A valóságot választani nagyon nehéz. Életünk egyik mélypontja lehet szembenézni a ténnyel, hogy hagytuk magunkat átverni, kihasználni és terelgetni. Épp ezért sokan inkább élnek a függő által eléjük hazudott világban, és reménykednek, hogy valami csoda történik.
...
Ha valóban segíteni akarunk a családunkban élő szenvedélybetegen, mindenekelőtt magunkkal kell szembenéznünk, magunkon kell változtatnunk.
">
Utolsó kommentek